Jelszó: a i a a i o
Engedélyt a nem japán karakterre kaptam Szayeltől. Illetve a keresztezett zanpu típus is engedélyezve van.

Adatlap

Név: Ariwara Hiro
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1420
Kor: 592
Emberként: 25
Lélekként: 567


~ Előtörténet

1420 Április 20.
Nem tudom, hogyan, de egy fekete bőrű kisgyerek keltett fel az éjszaka közepén, akit egy kosárban raktak a házam bejárata elé. Hogy min lepődtem meg jobban azon, hogy egy pólyás kisgyerek, vagy azon, hogy fekete bőrű, azt nem tudom. Nem meglepő, hogy gyerekeket küldenek el hozzám, hogy kiképezzem őket, mind szellemileg, mind testileg, de ilyen fiatal korban...
Nos az élet viszont rám bízta a kis csöppséget. Tisztában vagyok vele, hogy a civilizációnk még nem érett meg arra, hogy rendesen bánjanak egy ilyen gyermekkel, viszont én nem tudom itt kint hagyni a halál markában. Talán ez az én gyengeségem, amit le kell küzdenem, de nem ma. Behoztam hát a házamba, hogy menedéket, és tanítást adjak neki. Habár ezzel még várnom kell pár évig. Remélem urunk megérti, amit tettem.

1425 Agusztus 5.
Sokat fejlődött mióta utoljára írtam. Talán többet is, mint azt elvártam volna. Az emberi szellemiség rögös útján csámpázik, de a testi dolgokra mintha született volna. A kislány nagyon agilis, és szinte képtelen az elhízásra. Ez jó. Sokáig tartott, mire beletanult a nyelvünkbe, de most már valamilyen szinten gyakorlott benne, bár az írás még mindig nem megy jól neki. Hihetetlenül buzgó, és tele van energiával. Alig alszik. Amikor csak tudom feladatokkal látom el, hogy lefoglaljam az elméjét, és saját magát is. A harcos útját még nem kezdtem el neki tanítani. Egyelőre urunktól várok igazolást, hogy elkezdhessem, elvégre nem közülünk való a gyerek, és ha felnő, akkor ezt tökéletesen érteni fogja. A kérdés az, hogy elfogadja e majd? Mindaddig, amíg nem tudom tanítani a test útjait neki, addig nekem segédkezik a víz, és étel hordásban, a ház körüli munkákban, és ahogy tudom oktatom őt a szellemiség rögös útján.

1428 Január 19.
Lassan kezd túlnőni rajtam. A harcos útján különös ágat választott. Nem harcol tisztességesen, csak a győzelem érdekli. Nem egy szamuráj az biztos. Szellemiségében sem egy egyszerű eset. Sokkal inkább mondanám nindzsának a leányzót, mint szamurájnak, vagy roninnak. Talán tovább kéne küldenem, egy kiképző iskolába, ahol megtanítják neki a harcos ezen útját. Tőlem már megtanulta azt, amit elsajátíthatott, és most már ő is elég idős hozzá, hogy elzarándokoljon a nindzsákhoz. Még megvárom urunk jóváhagyását, de az előkészületeket már megtettem. Elég régóta ismerem az urunkat, ahhoz, hogy tudjam mit akar. Egy ilyen különleges tehetséget, mint ő nem lehet elpazarolni. Ugyan akkor most inkább hasonlít egy fegyverre, mint a forgatójára. Ez jó, ha célokról beszélünk, és nem az övéiről. De ő nem közülünk való. Nem a mi útjainkat kell járnia, mert erősen kétlem, hogy végig tudná járni. A jelleme még nem fejlődött ki annyira, hogy magától fejleszteni tudja, és ha ez nem fog megtörténni időben, akkor isten óvjon minket tőle. Minden esetre a naplót mostantól átadom neki, hogy ezzel is fejlődjön az önkifejezése. Remélem helyesen cselekszem.

1428 Február 2.
Megkaptam tanítómesteremtől ezt a buta könyvet. Azt mondta írjak bele a gondolataimról, és hogy miket tettem. Nem értem mit akar ezzel, de hát elég keveset érettem abból, amit eddig tanított. Mostantól majd bele írok néha néha.

1428 Április 18.
Úton vagyok. Már több mint két napja. Kezdem úgy érezni, jobb lett volna ha otthon maradok. Tele vagyok fölösleges göncökkel, olyan vagyok, mint egy csomag rongy, ami beszél, és járkál. "El kell takarnod a testedet gyermekem, mert nem olyan vagy, mint mi, és rajtam kívül kevesen értik meg, hogy hiába nézel ki máshogy, a lelkünk hasonló". Ezt mondta. Adott is egy elég hosszú fekete bőrszalagot, hogy azzal rögzítsem a ruhákat magamon. Végül is ha jobban belegondolok, ő rózsaszín, és teljesen máshogy néz ki mint én. Én fekete vagyok, mint a sár, és az arcom is sokkal... Izébb... Talán igaza van. De nem tudom akkor hova mehetnék. Talán oda, ahova küldött, ott nem fognak bántani azért, mert más vagyok? Mindegy, majd kiderül. Nem mintha átvettem volna tőle ezt az elhivatottság dolgot, amit ő gyakran ismételgetett, na meg a kötelességet, de nem is akarok egyedül lenni, és főképp nem meghalni.

1428 Április 20.
Bekerültem! Végre van egy kis szabad időm, és sikerült megtartanom ezt a könyvet, meg a fekete bőrszalagjaimat. Kellett érte harcolnom az biztos. Amikor megérkeztem már vártak rám. Nem egészen értettem mit mondanak, de egy szót kivettem a mondandójukból. "Ördög". Nem tudom, hogy ezzel rám céloztak e, vagy arra aki küldött, de nem is érdekelt. Aztán elakarták venni mindenemet, én pedig nem engedtem. Persze ők erősebbek voltak. Aztán felajánlották, hogy megtarthatok két dolgot a cuccaim közül, ha megküzdök egy tanoncukkal. Én bele mentem. Le is győztem, de nem volt könnyű. Mindenféle trükkös mozdulatokkal támadott, aztán végül is legyűrtem. A nagy fekete ruhás ember, aki el akarta venni a dolgaimat, csak nevetett, és tapsolt. Vissza kaptam a könyvem, és a bőröket, de minden mást elvettek. Új ruhát kaptam, és egy szobát egy rakás másik gyerekkel. Az egyik megpróbált belém kötni, de őt is megvertem. Azóta nem piszkálnak. Kicsit félek itt. Azt mondták felejtsem el a nevem, mert itt senkinek nincs. Furcsa egy hely az biztos.

1430 Október 30.
Végre sikerült vissza vennem a könyvemet. Mióta itt vagyok, minden hónapban meg kell küzdenem valakivel, hogy megtarthassam. Nagyon kemény ellenfeleket kaptam ki, és hiába tanítanak már sok ideje, így is nagyon nehéz a harc. Körülbelül két év telt el azóta, hogy elvesztettem ezt a könyvet, és most újra a kezemben van. Talán jobb lenne, ha úgy tennék, mintha elveszítettem volna, és így soha nem kellene majd harcolnom érte. Nem akarom megint elveszíteni. Kezdem hiányolni a tanítómesteremet. Barátságot kötöttem egy fiúval itt. Elég érdekes srác, és nem is gyenge. Folyton gyakorlunk, és küzdünk. Azt hiszem kedvelem.

1431 Március 12.
Ritkán tudok írni, és nem is történik semmi érdekes. Már egy ideje sikeresen rejtegetem a könyvet, így nem kell folyton erősebb, és erősebb ellenfelek ellen küzdenem. Úgy tűnt nem hiszik el, hogy elvesztettem, de kit érdekel, amíg nem kapnak rajta, és nem is fognak, ha rajtam múlik. Az egyik nap egy tanító jött el hozzám. Egy nő volt az, rózsaszín mint a többi. Azt mondta beszélnie kell velem a kivirágzásomról. Nem igazán tudtam miről akar beszélni, de aztán végül is elmondta. Hát. Sok mindenről beszélgettünk. Szerintem ez a kivirágzás dolog nem olyan nagy valami, de sokkal inkább az ejtett zavarba, és félelembe egyszerre, hogy elmondta, hogy születnek az emberek. Vagy is ha kivirágzom, akkor majd én is szülhetek. Undorítóan és visszataszítóan, de leginkább fájdalmasan hangzott az egész. Mostantól oda kell figyelnem a fiúkra, mert egyértelműen látszik, hogy lány vagyok, és sokakat nem rettent el, hogy fekete a bőröm.

1438 Április 5.
Elvileg ma van a tízen nyolcadik születésnapom. Egyet sem ünnepeltem meg, vagy ünnepeltünk meg soha. Nem is kell. Régen nem írtam, és lehet hogy egy jó darabig nem is fogok. Fölösleges ápolgatnom az érzelmeimet ebben a nyavalyás könyvben. Ez az egész csak gyengébbé tesz, és ettől az érzéstől hányni tudnék. De tiszteletben kell tartanom a tanítómesterem szavait. Szóval írok. De nem érzelmekről. Az ilyen szavakat még leírni is nehéz, nem hogy kimondani. Keserű ízt hagynak a számban.
Nos, időközben megtanultam elrejteni az érzéseimet, és egy igazi gyilkoló géppé válni. Rengeteg küldetésen vettem eddig részt, és mind sikeresek voltak. Legalábbis számomra. Időközben kivirágoztam, és számtalan alkalommal kellett megvédenem magam azoktól a mocskos férfiaktól. Ma már nem rejtem el a bőröm színét. Az a férfi, akivel régóta barátkoztam. Nos vele lettem volna képes csak bármi nemű kapcsolatba keveredni, de ő meghalt az egyik bevetésen, és miatta majdnem én is. Azóta megtanultam, hogy az érzelmeket háttérbe kell szorítani, különben meghalsz. Nincs barátom, nincs családom, csak én vagyok, és az Urunk. Ő adja a munkákat, és az ő szava szent. Ő lát el minket étellel, és ő ismeri el győzelmünket, vagy vesztünket. Ma már nem akadnak olyan bátor ifjak, akik megmernének környékzeni. Aki megpróbálta, az sosem jött ki belőle jól. Mind asszonynak tekintettek. Leköpném őket, ha még a közelembe mernének jönni. De már nem mernek. Én harcos vagyok, és az egyik legjobb! Erre vagyok büszke, és csak is ez számít! A következő küldetés három nap múlva lesz. Addig fel kell készülnünk, és én pontosan ezt is fogom tenni!

1440 December 1.
Elküldtek egy megbízatással egyes egyedül. Ez igazán... Megtisztelő. Egy nemes férfit kellett felszednem, majd kicsempészni az ellenséges övezetből, feltűnés nélkül ha lehet. Hogy egészen pontos legyek azt mondták egy szamurájra számítsak, de ha ő egy szamuráj lenne, előbb halna meg a saját pengéje által, minthogy elmeneküljön. Szerintem sokkal inkább egy roninnal fogok találkozni, aki szamurájnak adja ki magát. Minden esetre, nem az én posztom eldönteni, hogy ő micsoda. Holnap odaérek, és már jöhetünk is vissza. Eddig simán ment az út.

1440 December 2.
A városba való bejutás nem volt túl nehéz, bár a rettentő hideg miatt, sokkal óvatosabbnak kell lennem, mert a sok ruha zörgése könnyen felkeltheti az ellenség figyelmét. Átjutottam a falakon, és most a háza felé veszem az irányt. Elég szép kis ház. Ahogy körbe néztem, rengeteg menekülési útvonalat látok, de csak egyet, ami tökéletesen feltűnés mentes, és halk. Ez egyeben a bejárat is. Egy hátsó kapu a kertre. Most bemegyek, megölöm, akit meg kell, és elhozom a férfit.

1440 December 4.
Rohadtul hideg van. A franc essen mindenkibe, aki kitalálta ezt az időjárást. Betörtem a házba, és amilyen nesztelenül mentem be, olyan nesztelenül hoztam ki a férfit. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy nem tudtam őt a falon át kicsempészni, mert sokkal nagyobb zajt csapott, mint gondoltam. Tehát beöltöztettem szerzetesnek, és egy nagy kalapot nyomtam a fejébe. Olyat, mint amilyet a rizsföldeken dolgozó emberek szoktak hordani. A kapunál adódott egy kis probléma a kijutással. Este mentünk, hogy a legkisebb feltűnést keltsük, és csak a kapunál jöttünk elő a fényre. Illetve hát ő ment. Lehajtott fejjel, de megállította a két őr. Szerencsétlen nem tud hazudni, látszik, hogy egy új ronin. Még mindig ragaszkodik bizonyos elvekhez, amiket a szamurájok vallanak. Sosem értettem őket. Végül is a két őr két dobócsillaggal a nyakukban távozott velünk együtt, csak ők a folyóval mentek tovább, mi pedig egymással. Most már két napja gyalogolunk. Az első nap nem volt mitől tartani, de a második nap katonák özönlötték el a környező területeket. Kénytelenek voltunk az erdőben folytatni az utunkat, és susnyásról susnyásra haladni. Ez lelassított, de legalább volt időm megismerni az embert. Nem mintha akartam volna, de nem nagyon bánom. Az az igazság, hogy egész szimpatikus, de talán ezzel meg is értettem, miért nem szabad beszélgetnem. Túl könnyen táplálok érzelmeket mások iránt. Le kéne erről szoknom, különben még meg is halhatok.

1440 December 10.
A küldetést végre hajtottam, és újból bebizonyítottam rátermettségemet. De miért kellett ezt az embert kiráncigálni onnan? Biztosan valamilyen politikai ügy. A franc se tudja, nem is kéne ilyesmikbe belefolynom.

1442 Április 2.
Nem tudom mi ütött belém, de lefeküdtem egy férfivel. Nem tudom miért tettem, de megtettem. Ha ez kiderül, biztosan megbüntetnek. Remélem nem leszek állapotos. Holnap megyek is, és szerzek valahonnan egy ki holdteát.

1442 Március 5.
Ha terhes vagyok, ha nem. Ez már nem számít. Nem sokára az egész klán, beleértve a nindzsa klán fejét is, kivonul. Harcba megyünk. Ha nem is egy igazi csatatérre, de abban biztos vagyok, hogy mészárolnunk kell majd. Azt mondták egy várost kell bevenni. Azért küldenek minket oda, hogy belopózzunk az éjszaka leple alatt, és minél kevesebb civil halálával foglaljuk el a várost. Természetesen nem lenne probléma a belopózás, de ennyi ember nem tud elbújni! Enyém lesz a feladat, hogy bemenjek, és kinyissam a kaput. További húsz ember felel majd azért, hogy a falon járkáló őrök ne legyenek a helyükön. Remélem simán megy minden. Remélem...

Az érkezés Seireiteibe!

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy az élet után van még tovább élet. Ha ezt előre tudom nem féltem volna a haláltól. Természetesen ez nem feltétlen igaz, csak könnyebben haltam volna meg, és nem kell még két és fél évig bújkálnom, szenvednem, és végül harcban megkínozva esnem el. Sokkal egyszerűbben megoldhattam volna, és most ugyan itt lennék. De már hiába. Most itt állok, a saját megcsonkított, kidülledt szemű, véres holttestem mellett, és körülöttem az ellenségeim. Az egész világ. Az egész világ az ellenségem. Még abban a szervezetben, amiben szolgáltam, és kiváló eredményeket értem el, még ott is tartanom kellett a riválisaimtól. Családom soha nem volt, és talán nem is lesz. Főleg így. Az emberek lassan elmentek, és én néztem, ahogy szépen lassan semmivé vállnak. A tehetetlenség érzése nehezen lógott a mellkasomon. Furcsa érzés volt. Annyira furcsa, hogy lenéztem, és egy lánc lógott le a mellkasomról, amit egy nem is tudom én mi tartott a helyén. Elég furcsa volt. Valahogy nem erre számítottam. Mondjuk igazából semmire nem számítottam. Mindegy is tovább ragozni. Csak azt tudnám hogy hova tovább...
Nem is tudom mióta bolyonghatok teljesen magányban, és a láncaim lassan sorvadnak el. Nem tudom, hogy miért, de félelmetes érzés. Találkoztam pár bolyongó lélekkel, akik szintén kevés láncszemmel zavarodottan bóklásztak, és láttam olyanokat, akik a láncuk elvesztésével valamilyen embertelen hangon üvöltő vadállattá változtak. Alig volt már csak egy lánc szemem. Már már bele törődve a helyzetbe sétálgattam valamelyik városban, és az életüket élő embereket lestem. Ha itt változok át, legalább lesz ételem. Ennyi vigasztalt. Hova is mentem volna tovább. Nincsen bosszú, ami az enyém lenne, nincsen cél amit elérhetnék. Épp egy kikötő mólóján lógattam a lábam, és a habokat néztem. A hullámok morajló hangja megtöltötte a fülem. Valami fekete ruhás férfi karddal a jobbján ült le mellém. Rám se nézett. Nem lett volna meglepő, ha egy szamuráj az, de szamurájok ritkán lógatják a lábukat a mólóról. Meg aztán hiányzott a wakizashija is. Ügyet sem vetettem rá. Egy szellem nem avatkozik az élők dolgaiba. Minek is tenné?
- Unod már mi?
A hullámok tovább csapkodtak, és én nem válaszoltam. Nekem szólt egyáltalán? Vagy csak magában beszél? Túl sokat próbáltam már emberekkel beszélgetni.
- A láncszemeid azt mondják, hogy nagyon. Mit keresel itt, amikor a te helyed valahol egészen máshol lenne?
Hát egy valami biztos. Láncaim csak nekem vannak közel s távol. Ezek szerint lát.
- Mit érdekel az téged?
Ugyan mit érdekelné az bárkit, hogy ő mit csinál itt? Elvégre, egész életében nem érdekelte senki, és ez így volt jó. Akivel egyszer történt valami kettejük közt, az is csak baleset volt. Legalább is úgy érezte.
- Talán jobban érdekel, mint azt te gondolod.
- Miért?
- Mert halott vagy, és a láncaid is fogytán vannak.
- És?
- Nekem az a feladatom, hogy megakadályozzam, hogy lidércé válj, és átküldjelek a Tiszta Lelkek városba.
- Aha... Nem igazán érdekel.
Felálltam. Talán ő volt az egyetlen, akivel beszélni tudtam egy ideje, de talán az eltelt idő elfeledtette velem, mennyire utálok az emberekkel beszélgetni.
Ekkor a férfi megfogta a rongyos ruhadarabot ami a kezemen lógott, és visszahúzott.
- Valamit nagyon félreértesz! Én egy halálisten vagyok, és azért vagyok itt, hogy átküldjelek a Tiszta Lelkek városába, ha tetszik ha nem.
Kitéptem magam a szorításából, és úgy folytattam.
- Ne nyúlj hozzám! Különben meg, miért mennék? Elvagyok én itt is...
- Mert szépen kérlek? Figyelj... Ha elfogynak a láncszemeid, akkor meg kell hogy öljelek. Ráadásul a lidércek ösztön lények. Igazán nem akarod elveszíteni a fejed vagy igen?
- Talán ez a "Tiszta Lelkek városa" csábítóbb hely szerinted, mint ez a lidércé válás? Baromira nem érdekel. Tedd, amit tenned kell rózsaszín, de ne várj együttműködést...
- Figyelj. Lehet hogy nem hangzik valami nagyon jól ez a hely, de ott legalább lenne mit csinálnod. Nem tudom mit szeretsz csinálni, de biztosan találnál valami helyet magadnak. Még talán barátokra is szert tehetnél. Lehet ott termesztgetni, vannak dojok ha éppen az érdekel, illetve egyéb helyek, amik érdekelhetnek. Legalább fontold meg.
Nem volt egy csábító ajánlat, de hát mit lehetett csinálni. Maradhatott, és unatkozhatott, vagy felfedezhetett egy új világot, ahol minden valószínűség szerint újból megfogják vetni, és újból ki kell harcolnia magának azt a hírnevet, amit életében össze szedett. Végül is ez is egy út volt. Jobb mint a semmi.
- Rendben. Küldj át oda... De ha megbánom, megkereslek, és annak nem lesz jó vége...
- Nyugi... nyugi...
A férfi a nő homlokára illesztette a penge markolatát, és már el is tűnt ez a világ előle. Egy teljesen új világ, teljesen más illatai, és szagai, pora és hangja, szele és környezete üdvözölte, de ő nem érezte a vendég szeretetet. Nem érzett sok mindent csak valami csikaró, és görcsös szorítást a hasában. Volt már annyi önuralma, hogy nem foglalkozott vele, vagy észre se vette, ezt csak ő tudhatta. Két napba tellett, mire szóba állt egy idegennel. Az is elég érdekesen zajlott le. Körülbelül semmit nem tudott meg a helyről, de szerzett magának egy embert, aki nem kedveli. Végül is a hetek rohanása rákényszerítette, hogy tájékozódjon, és hallott valami féle Akadémiáról, ahova azokat veszik fel, akik éhesek. Furcsa egy kritérium, de később megkapta rá a választ, valami nagyon szószátyár lélektől. Úgy kellett levakarnia magáról a férfit.
Ahogy őt megvetették az emberek, úgy ő is megvetett mindenki mást. Megtalálta hát ezt a szervezetet, és beállt közéjük remélve, hogy újból hírnevet szerezhet magának, és végre elcsitíthatja folyton mocorgó gyomrát.

Magány

Ez alatt a pár év alatt semmit nem csinált csak edzett, és tanult. Ugyan kiskorában megvetette a tanulást, de azóta már rég felnőtt. A harc nem mindig az erőviszonyoktól függ. A tudás, és éles elméjűség is hatalmas szerepet játszik benne. Elvégre egy jól irányzott mozdulat eldöntheti a csata kimenetelét, vagy egy jó taktika. Hiro soha nem volt ennek híján. Mindenre volt egy kidolgozott taktikája, és amire nem volt, arra gyártott egyet. Ideje rengeteg volt. Mire megtanulta a Kidou használatát, mire beletanult a hosszú karddal való harcba, majd miután a többi edzéseken is jól teljesített közel sem volt fáradt. Mindig órákat üldögélt egyedül, a saját gondolatait fürkészve. Taktikákat elemezve, hibák után kutatva. A kiképzés alatt egyetlen barátot sem talált magának. Talán jobb is ez így. Ha az embernek nincsen senkije, akkor nincs kit elvesztenie se, így könnyebb meghalni, ha eljön az ideje. Habár mostanra már azon se lepődött volna meg, ha meghal, és valami másik világba kerül, újból. Közeledett a vizsga időpont, és egyre többször kellett meditálnia, hogy elérje a vizsga egyetlen kritériumát, amiben nem jeleskedett. A zanpakutouja. A gyakorlati órákon rengetegszer volt már, hogy majdnem elérte őt, de az utolsó pillanatban elhátrált. Minden egyes alkalommal. Ötlete nem volt mit tegyen. Sokak azt mondták, hogy tök jó, hogy a saját lelkükkel tudnak beszélni, és sokan az új képességek miatt tették, de mindenki megismerte a másik felét. Ő viszont nem tudta mit mondhatott volna a másik felének, ráadásul ha esetleg nem jönnek ki jól, annak még rosszabb következményei lehetnek. Ha valami bántotta, (amit soha nem engedett hogy kiüljön az arcára) kivonult egy békés csendes kertbe, vagy erdőbe, és ott gondolkodott el a dolgon. Most is ezt tette. Csak ült ott, és nézte a semmit. Zanpakutouja mellette feküdt néma csendben. Mi lesz, ha a másik fele pont az ellentéte, és ő saját magát fogja megutálni? Minden esetre nem hiába jutott el idáig. Most már meg kellett tennie. Ebben is a legjobb lesz, mint minden másban! Határozta el.
Az ölébe fektette a pengét, és fölé görnyedt. A meditálás egy pillanat alatt átcsapta egy másik világba. Könnyű volt, hiszen ezerszer tette már meg. Csak soha nem mert tovább menni. Kinyitotta a szemét, és egyfelől rettegett, hogy valami olyat lát, amit nem kellene, de másfelől kíváncsi volt, milyen is az ő belső világa. A vörös felhők, a fekete égbolton kaotikusan keringtek egy spirált formálva. A földön lilás kék növények kúsztak mindenfelé. Olyanok voltak, mint valami kúszó növény. Ezer meg ezer virág nyílt, más és más sötét színekben. Volt amelyik fekete volt, volt amelyik bordó, de semelyik sem világos szín. Mind egy középpontban futott össze. Egy lilás kékes valami volt a központ, ami láthatóan mozgott. Mintha egy bebábozódott lepke akarna előbújni. Elszörnyedt a gondolattól. Egy lepke? Az ő másik fele? Szórakozik vele a sors? De csak nézte tovább. A furcsa valamiből először egy kéz tört elő, egy csupasz barna kéz, majd még egy. Ahogy kilépett a bábszerű képződményből teljesen nedves volt, és meztelen. Olyan volt mint ő. Talán egy halvány árnyalattal világosabb, és szebb. Ekkor vette csak észre, hogy pír szökött az arcára, és csillog a szeme. Ült. Még mindig törökülésben. A nő lassan ringatva magát lépdelt felé, majd a háta mögül indák kezdtek előbújni, végig a testére tapadva, és mögüle a levegőben kapkodva. Vékony ágak voltak, és mind nedvesek voltak, valami lilás folyadéktól. Tüskék álltak ki szinte mindenhol belőlük, és rengeteg volt. Az egész szeme fekete volt, nem csak az írisze. Ijesztő, de ugyan akkor csodálatos látvány volt. Kedve lett volna felpofozni magát, de mozdulni sem tudott. A harag kezdte átvenni a helyét a csodálatnak, és győzködte magát, hogy ez úgy sem lehet, hogy ez nem igaz, nem bízhat benne. Nem szabad közel engednie magához senkit, különben megöli, vagy ő sérül meg. De már késő volt. A lány letérdelt előtte, és átölelte. Nem húzta el magát, nem kapálózott. Csak kikerekedett szemekkel nézte, és valami megdobbant a szívében. Valami rég nem érzett érzés, ami annyira idegen volt, hogy el nem tudta képzelni mi az. Az inda szerű valamik körül ölelték, és egymáshoz préselték a két testet. A nő a szemébe nézett, és mámoros tekintettel fúrta sajátját az övébe.
- Én itt vagyok neked. Amíg élsz, én itt leszek neked. Mindig is itt voltam.
A szavak utat találtak Hiro szívéhez, amit már réges régen elbarikádozott, hogy senki ne tudja megközelíteni. Ez a nő most mégis úgy tört keresztül rajtuk, mintha soha nem is lett volna. Nem tudott haragudni, nem tudott gyűlölni. Csak szeretni. Rég elfelejtette, hogyan kell, de most újra eszébe jutott. Át ölelte, és ő is magához szorította. Még jobban, még erősebben. Míg a testük már már összeforrt. Ekkor felébredt, és hideget érzett az arcán. Könnyek. Öröm könnyek, de attól még azok. Fürgén letörölte őket, és meglátta a két fekete bőrt rácsavarodva a kezére, és az ujjaira. A csuklója alól valami nyomta egy kicsit. Megnézte, és hirtelen tudta mi az. Mintha... Valaki tudta volna, és ezt a tudást hirtelen megkapta volna ő is. Nem érdekelte most a hatalom, az erő. Most nem. Vissza rakta a kezét az ölébe, és újra becsukta a szemét.
- Kyougaku.
Szólította, és visszatért abba a vágyálomba, amiben az előbb volt. Úgy érezte soha többet nem akar elszakadni tőle. Soha többet. De a kötelesség várta.

~ Kinézet

180 cm magas, fekete bőrű, fekete haja részben kifehéredett. Szálkás testalkat, kürölbelül 75 kiló. Melle átlagos méretű, hegyes. Izmai az egész testén szabadszemmel is láthatóak, nem határolja őket zsír réteg, szálkás testalkata miatt. Ékszert nem hord. Szeme zöld. Testén több helyen is felfedezhetőek kisebb nagyobb sebhelyek. Rövid haja vad össze-visszasággal lóg az arcába.

~ Jellem

Zárkózott, nehezen nyílik meg. Egész életében el kellett takarnia a testét, ezért kicsit szégyellős is, de ezt általában palástolja. Megveti a gyenge embereket, és nem bízik senkiben, csak magában. Nem egoista, csupán tisztában van a dolgok állásával. Odafigyel minden apró részletre! Ingerlékenynek tűnhet, de ez csak a beszédének a nyersségéből származhat. Sebhelyeire nagyon érzékeny, bárki aki megérinti bármeiket is, nem számíthat semmi jóra. Egy különleges sebhelye van, amire még ha ránéznek is ölhetnékje támad, ez a két melle között egy hosszú függőleges vágás. Ebbe halt bele. Bizonyos tekintetből magának való, de ő is vágyik a társaságra, habár már egy ideje lemondott róla. Jelenleg magának él, mert se barátja, se szerette.

~ Zanpakuto/képesség

Neve: Kyougaku!/Sokk!
Fajtája: Méreg/Növény
Shikai parancsa: Kudake shoshi! Kyougaku!/ Törd őket! Sokk!
Shikai kinézete: Két fekete bőrkötésre hasonlító kesztyű, amelyeknek alul a csuklórészből egy-egy méreg tüske húzható elő, és vissza a használója kénye kedve szerint. A tüske egy üreges csontszerű anyagból van, aminek a végében méregmirigyek termelik a mérget megállás nélkül.

Támadások:

Dokueki/Méreg:
A képesség egy passzív képesség shikaiban. A lényege, hogy a tüskék, amik a csukló alatti részből húzhatok elő, vagy tolhatók vissza, folyamatosan méregben áznak. Ez a méreg egy sokkhatást eredményező méreg. Három fokozata van.
Az első döfésnél a méreg csak épp hogy bejut a testbe, így a hatása is jóval gyengébb, mint az utolsó fázisban. Tehát első döfésnél szétterjed a testben, és sokkos állapotba kényszeríti azt. Ez a sokkos állapot abban mutatkozik meg, hogy az áldozat teste akaratlanul is remeg, lélegzetvétele felgyorsul, és szédülni kezd egy kicsit. Nem ritka az is, hogy erős hányinger keríti hatalmába a megsebzetteket.
A második döfésnél a méregből még több jut a szervezetbe, és így a hatását még jobban megerősíti. Ezen kívül még egy dolog mutatkozik meg. Az előbb említetteken kívül ez az egy a részleges bénulást eredményezi. Egy helyen összegyűlik a méreg(ezt a játékos dönti el) és ez a testrésze megbénul egy időre. Addig amíg a test fel nem dolgozza a mérget, lásd lentebb.
A harmadik döfésnél a méreg teljes bénulást okoz, esetenként rohamokat is kiválthat.
Pontozás: A képesség zanpakutou pontokból fejti ki a hatását. Ha valakinek dupla annyi zanpu pontja van mint a használónak, akkor a méreg egyszerűen hatástalanná válik. A méreg hatása időhöz kötött. Amilyen veszélyes ez a méreg, olyan gyorsan múlik a hatása. Zanpu pontonként 5 percig tart a hatás. Minden döfés meghosszabbítja az eredeti időtartamra a futam időt. Nem összetéveszteni, hogy a méreg hatása nem az időtől függ, hanem a döfések számától. Csak is úgy képes a méreg kifejteni a hatását, ha véráramba kerül. Hátránya, hogy közel kell kerülni, és óvatosan kell használni, ugyan is a használón ugyan úgy működik. A tüske olyan anyagból van mint a csontok. Éppen ezért védekezni vele nem igazán lehet. A pontos célzáson, és időzítésen múlik az eredmény. A páncélt már nem képes átütni. Minden szúrás után várnia kell legalább 5 percet, különben nem hozható újból elő a méreg hatása, lévén hogy a méreg mirigyeknek idő kell, mire újból előállítják a kellő mennyiségű mérget.

Kazura/Kúszónövény:
Ez a növény fajta egy reiatsuval táplálkozó növény. Közvetlen a körülötte lévő élőlényektől, és növényektől, mindentől szívja magába a reiatsut. Az összegyűjtött reiatsut felhasználja, hogy növekedjen. Ez a folyamat elég gyors. Apró spóraként szórja el a használója, valahonnan az üreges csontszerű tüskéből. A nővénynek kell legalább tíz perc, mire gyökeret ver, és roham léptékben kezdi el szívni a reiatsut a környezetéből. Ha esetleg masszív reitasu tömeg mozog körülötte, akkor elég neki öt perc is hogy kicsírázzon. Minél több a reiatsu annál gyorsabban nő. Az egyetlen módszer a megállítására, ha megkeresi az illető a magját, majd elpusztítja. (A növény olyan mint egy kúszónövény. Mindenre rátapad, és ellepi. Kékes lilás színe van) Ez esetben minden reiatsu felszabadul. Azonban amint a növény elért egy bizonyos szintet ( a teljes kivirágzás 15 percbe tellik, ha a gyökér verést is beleszámoljuk 25, vagy 20. Azonban ez zanpakutou szintenként csökkenthető 1 percel.) kivirágzik. Csak hogy a kivirágzás ez esetben kitüskésedés. Ezernyi tüske nő amik egyenként tíz centiméter hosszúak és nem túl szélesek, így aki belelép, könnyen felnyársalhatja a lábát. Hatalmas inda, és tüske erdővé változtatja a küzdőteret, ami lehetőséget nyújt a lesből támadásra, ráadásul az óvatlanabb emberek akár bele is akadhatnak egy tüskébe. A tüskék mindegyike mérgező, csak úgy mint a zanpakutou shikaiban.


~ Szeret-nem szeret

Szeret:
- Bosszút állni
- Odafigyelni a környezetére
- Szereti a pengéit
- Inni (alkoholt)
- Mozogni

Nem szeret:
- Nem szereti a szerelmet
- A gyengéket
- Aludni
- Az ismeretlen embereket
- Az ékszereket, vagy szép virágokat
- És ezeken kívűl még rengeteg mindent nem szeret.


~ Felszerelés(ek)
Egyenruhát és a zanpakutou-t leszámítva csak néhány tárgya van, amitől nem hajlandó megvállni. Ezek pedig:
- Négy darab kisebb kés, amiket különböző helyeken rejtett el a testén.
- Egy nagyobb vadász kés szerűség, bár már inkább rövid kard is lehetne. Ezt az oldalán hordja.
- Fekete felcsavart keskeny bőrszalag, ami általában bizonyos testrészein szokott lenni, karon/lábon, vagy épp a mellkasa köré tekerve.