Hadnagyi Iroda

Tárgy: Hadnagyi Iroda Pént. Jún. 21, 2013 2:30 am

Az iroda átlagos berendezésekkel bír, egyszerű, kényelmes, fabútorok, hasznos könyvek, kitöltésre váró papírok. Csupán annyiban kirívó talán, hogy a falakat családi képek fedik, szinte teljes egészében. Közeli és távoli rokonokról, színes és már kissé kopottas, fekete-fehér képek egyaránt megtalálhatóak itt, és jajj annak, aki egyet is lever. Evil or Very Mad

Tárgy: Re: Hadnagyi Iroda Vas. Jún. 23, 2013 6:46 am

Eltévedtem... megint?

Hogy mit utálok a legjobban a munkámban? Nos a válasz igen egyszerű, a papírmunkát. De ez még az én osztagomnál volt a legegyszerűbb. :|Bele se nagyon akarok gondolni, hogy például a 12. osztagnál ez milyen is lehet. Szóval tegnap éjjel visszaérve a küldetésemről, az Élők világából, már nem zaklattam a feletteseimet a csodás irományommal, így ma reggel volt esedékes a papír eljuttatása jogos tulajdonosának. Reggel, amint ki is vetett magából a futonom, illetőleg lerendeztem az ügyeletes randevúmat Gingitsunéval, aki újfent szanaszét porolta a hakamámat. Szóval egy szó, mint száz, rendbe pakoltam magam, és elkezdtem keresni a csodás iratot, de valamiért felettébb nem találtam. Így aztán felvertem az egész lakást. Mese nem volt, meg kellett találni azt a fránya papírt, mert nem akartam ismételni a kiszenvedését. (alias megírását)
Suza~chan a polcokat járta körbe, Kasai~chan a konyhát, Hikaru~chan pedig velem a többit. Nem mertem a lányt egyedül elengedni, se a konyhába beszabadítani, ismerve hihetetlen tehetségét a rombolás terén. Miután kiosztottam a feladatokat, elvégre én voltam a kenyér-magkereső a lakásban, így kénytelenek voltak segíteni. 8)Na jó, nem voltam én ilyen drasztikus. Embarassed

Szó nélkül indultak a kereső akcióra. Főleg Kasai~chan. Embarassed

Szép mély kéken lobogva vette be a konyhát, hogy átkutassa. Suza~chan kissé álmatagon reppent fel az első polcra. Mi pedig mentünk Hikaru~channal a szobába. Rögtön belépéskor megbotlott a drága egy láthatatlan buckába, vagy egy nem létező küszöbbe, ki tudja. Ha nem kaptam volna el, látványosan gurult volna be a szobába. Viszont így, hogy elkaptam, csak a kezemet rántotta majdnem ki a helyéről, de nem esett baja. Óvatosan újra függőlegesen állítottam a földre, ahogy ugye normálisan is lenni kell, majd kézen fogva beléptem a szobába. Először én, hogy hogyha potyogni akar, akkor rám potyogjon. Ám most potyogás helyett, a lába beleakadt a futonomba, és valahogy rántotta magával. Így aztán ő rám esett, a futon pedig kettőnkre. Óvatosan kibújtam alóluk, ám még mielőtt felemelhettem volna a lányt is, valami igazán példátlan módon belegabalyodott a fekhelyembe. :O.O:Olyat már láttam, hogy valaki egy gombolyag fonálba, esetleg zsinegekbe, vagy ilyesmibe keveredett bele, de futonba? Hát most ezzel a látvánnyal is gazdagabban, kibontogattam belőle szegényt, majd végre már a papírok felkutatásához kezdhettünk. Helyesebben csak félig kezdtem, ugyanis lépten-nyomon Hikaru~chan testi épségéért kellett aggódnom, és óvnom azt.
- Chiyo~chan - szólalt meg végül kissé aggódó hangon, könnyes szemekkel, miután harmadjára esett rám, válogatott módon. - Jól vagy? - aggódott a Drága.
Csak úgy éreztem, hogy a gerincem húzódott meg, pár bordám tört el, és a sípcsontom repedt meg, a keresésnek csúfolt randalírozásban, de nem árultam el ezeket neki.
- Remekül! - bólogattam, miközben igyekeztem mindenféle grimasz és nyögdécselés nélkül felkelni. Tökéletes kis zashiki warashi volt a 11. osztag számára, és szerény személyemnek egyaránt. Mellette megtanultam, egyre jobban és jobban viselni a fájdalmat. Egy mosolynak szánt valamivel megsimogattam a buksiját miközben igyekeztem észrevétlenül végig lapogatni a derekamat a másik kezemmel, hogy ha valamit ki lehet roppantani, azt mindenképp megtehessem. És eközben a kényes művelet közben megcsörrent valami a lábam alatt. A hőn keresett papíros hevert a földön, melegítve a talpamat, sorsközösséget vállalva a fájdalmaimban. Legalábbis ezt sugallta, holott mindennek ő volt az előidézője. :|Szóval nem dőltem be neki. Felnyaláboltam a papírt, bár közbe könny szökött a szemembe, ugyanis meggondolatlanul hirtelen lehajoltam.
- Srácok - szólaltam meg, miközben lopva kicsempésztem a könnycseppeket a szememből, ugyanis én nem sírok. Arrogáns

- Megvan
Erre ők is bejöttek a szobába. - Akkor most el is visszük, el ne tűnjön még egyszer.
Így történt, hogy Kasai~chan otthon maradt, ha nem is a házi tűzhelyet, de a lakást őrizni, és pedig Hikaru~channal és Suza~channal elindultunk, hogy bevegyük a hadnagyi irodát, és oda ármánykodjuk ezt az iratot. Vagy mit... Embarassed

Szóval elindultunk. Hikaru~chan nem volt hajlandó otthon maradni, ugyanis a szívügyének tekintette a papír továbbadását. Suza~chanra pedig szükség volt. Kissé lassan haladtunk. A kislány a hosszú ruhájába igen csak nehézkesen lépkedett. Néha elkaptam, hogy nehogy arcra bukjon, mivel rálépett a ruhája aljára. Egy jó párszor elgáncsolta a szembe jövőket, akik még csak azt se tudták, hogy kire is kell haragudniuk, épp ezért leginkább engem szemeltek ki erre a célra. Nem mintha bántam volna a dolgot. Embarassed

De a végén csak oda értünk a irodához. Kopogás után benyitottunk, majd meghajoltam, ahogy kell. Végül felemeltem a fejem, és egy teljesen ismeretlen alak ült a székben.
- Azt hiszem eltévedtem - sóhajtottam, hisz ilyesmi nem először történne velem. - Ha már itt vagyok, véletlen nem tudná megmondani, hogy merre találom a hadnagyot? - rutinos eltévedő voltam, így a legkézenfekvőbb adandó alkalmat ki is használtam útbaigazítás kéréshez.

Jelentés:

Tárgy: Re: Hadnagyi Iroda Szer. Júl. 31, 2013 11:09 pm

GRÁÁÁH
– hadnagy látogatás Ayameko módra –

Idegesen toporog az edzőteremben, ahol már nem egy osztagtársával összemérte az erejét, de nem élvezte, cseppet sem. Túl könnyű volt, nagyon is egyszerű és kihívást akart! Nem, nem a Kenpachinak akart nekiesni, most nem, másra vágyott…
Egy őrült mosolya bontakozott ki arcán, ahogy odébb tessékelte az egyik puhány osztagtársának félbetört gyakorlófegyverét, miközben sajátját átvetette a vállán és már el is indult, hogy felkeresse a gondolataiban átsuhanó névhez tartozó célszemélyt. Nem törődött ajtóval, mely útját állta, vagy húsvér lélekkel, ki szembesétált vele. Ő most sietett, mert nem tudta nem észrevenni, hogy akire gondolt már jó néhány napja nem vett részt az osztagedzéseken és ez csak a benne tomboló harag lángjára dobott még több fát, hogy sokkal perzselőbb legyen és a külvilág felé még inkább dühösebb arcát mutassa a normálisnál.
Fogalma sem volt közben mindarról, hogy miért állta útját edzésidőben zabáló shinigamik hada, de nem habozott felkapni ott egy nagyobb asztalt, hogy látogatása minél hatásosabb legyen annál, akihez éppen nagyokat lépdelve, már – már trappolva tart.
Nem érdekelte egy tiszt zsörtölődése sem, a megjegyzéseket is eleresztette most a füle mellett, sokkal fontosabb dolga volt, mint pitiáner ügyekkel foglalkozni és puhány osztagtársai nem voltak ilyenkor egy apró bolhánál többek egy kóbor eb szőrében a szemében. Gond nélkül kidöntött még egy-két csukott rizspapírajtót a helyéről, miközben az osztag tisztjei szállás helyén vágtatott keresztül. De nem is foglalkozott velük, hisz akik éjjel nagylegények, azok nappal vágjanak fát! Szokták volt mondani, s mikor elérkezett azon irodához, ahova tartott, jobb lábát lendítve rúgta be az ajtót keretestül, fél kézzel cipelt asztalt már célra tartva, lendítve az irodában lustálkodó alak irányába.
- GRÁÁÁÁH! Te kékvérű pojáca, van bőr a képeden szalaggal rohangálni Goteiben, de egy edzésen sem jelensz meg?! Francokat! Nem vehetsz ki szünetet, rendezzük le itt és most, mint férfi a férfival! – vágta gond nélkül – asztallal együtt – a hadnagy fejéhez szavait, csak agresszív dühkitörése után megnézve az alakot, kit pár pillanattal ezelőtt vádlottak padjára állított. Tarkóját vakarva, értetlenkedve nézett körül az irodában, ami cseppet sem úgy nézett ki, mint annakidején, nem mintha olyan sokszor megfordult volna errefelé. Mégis azon tűnődött, hogy esetleg előfordulhatott volna, hogy… házszámot tévesztett?
- GRR… ki a csuda vagy te és hol van a kékvérű nyavalyás? – nem szakít időt holmi bocsánatkérésre, ő kifejezetten egy valakit keres, méghozzá a tizenegyesek hadnagyát, vele van elintézni valója, és nem mással. - Ne keljen ismételnem magamat! Tudom, hogy tudod, kiről van szó, a kis vörösről, aki szalaggal rohangál >.> – türelmetlenül lépdel közelebb az idegenhez, hogyha nem kap választ, akkor ruhájánál fogva kapja el és rázza ki belőle, amit tudni akar, mert nincs az, hogy neki, Tsuchiya Ayamekonak a 11. osztag, 11. tisztjének ne mondjanak el valamit, mert akkor lesújt haragja és ott kő kövön nem marad! Mad

Tárgy: Re: Hadnagyi Iroda Szomb. Aug. 17, 2013 8:16 am

Férfias napO-o”

Nem sok forgalmam – fogalmam – lehetett, mit jelent az üzenet tartósítása – tartalma -. Azt sem selejteztem – sejtettem -, kicsodától kaptam, csak annyi jutott el hozzám, hadnagy és a közteres ellenség – közellenség – békáin – berkein – belül mozog. Egyértelmű, ezeket kövezve – követően – nem utalványozhattam – utasíthattam – vissza az ajánlatot, tegyek nála látványosságot – látogatást -. Bevallottan kíváncsivá tette, ugyan mi dolga lehet velem a szóban forrongó – forgó – lisztnek – tisztnek. Gyalum – gyanúm – szerint elő mustárt – mustrát – kívánna tartani, elvégre hadban állunk egymással és biztosan szerelvényesen – személyesen – akart megismerni. Ez ellen semmi kiforgásom – kifogásom – nem lehet, mert semmi esetre sem részvényezhet – rémiszthet – meg némi találkozó, bár néhány kódor – kósza – másodpercre elgondolkoztam rajta hitvány klónomat küldöm előre és határos – hatásos – belépőként, némileg később teszem lábam a küszöbre. Mindig éleztem – élveztem – silány minőségű másolatommal, amikor borogatást – bolondot – csináltunk köszvényünkből – környezetünkből -, mert azt hitték, valamiféle halmazáló – hallucinogén – anyag hatása alá kerültek és emiatt látnak duplán.
Az ötvös – ötlet – akármilyen vonalzónak – vonzónak – látszódott nem illett volna egy kapitányhoz, ezért áttoltam ingoványosabb – ínségesebb – időkre, amikor szánosan – szándékosan – szeretném kiakasztani a pankrátorok vezetőségét. Egyelőre megelégedhetnek kedves gesztenyémmel – gesztusommal -, eleget teszek a megivásnak – meghívásnak – és a kért időponyvában – időpontban – bekopogok a hadnagyi iroda ajtaján. Ajándékot nem kiflizetten – kifejezetten – volt alkalmam venni, ezért a Sima hadnagynak be kell érvelnie – érnie – szívélyes kézfogásommal. Akad nálam néhány játékboltos kupon, Masa-tól rejtélyes módon hozzám keveredett könyves lap, amivel be szokott jutni, meg egyéb belső zserbókban – zsebekben – lapuló kincsek, de azoktól nincs kedvem megválni. Sokáig tartott kigyűjteni a pokémon kártyákat, miután nem számolnak – számítanak – díványosnak – divatosnak -. Gyufák, pedig továbbra is szemes – szerves – részei napjaimnak, de lehet, egyet odaadok, csak, hogy tapaszolja – tapasztalja – nagylelkűségemet. Sőt, egészen biztos lepasszolok neki egyet, elvégre minden béka – béke – küldött visz magával valamit, amivel jellemzi – jelzi – barátságos szándékait.
-Hőnapot!- Intek oda az aszalt - asztal - túlsó felén, furkón – furán – mosolygó férfinek. Nem tudom hova tenni ezt a foglalást – fogadást -. Lehet, errefelé nem szoknyás – szokás – kopogni, vagy megvárni a belépési emelvényt – engedélyt -. Igazából nem különösebben fogalmaztat – foglalkoztat -. Vállat vontatok – vonok – az eseten és mintha, mi se történt volna, folyatom – folytatom – mondókámat. Jobb, minél harmatosabban – hamarabb – tiszta vizet önteni a porcelánba – pohárba -.
-Megkapartam – megkaptam – az üzenetet. Köszönöm a meggyhívást – meghívást -. Innen mi lesz a folyás – folytatás -. Van valami terembe – tervbe – véve, mivel „ápoljuk” a két osztag kapcsát – kapcsolatát -?-
Eszemben sincs véna – véka – alá rejteni írómániámat – iróniámat- a felvetéssel kapcsolatban. Nem változtattam állítmányt – állást – az üggyel kapcsolatban. Továbbra sem értek egyet a két egyesesek baltás – barbár – módszereivel és azzal, mindennél többre érvelik – értékelik – pusztakezes csalamádéjukat – csalapálásukat -. Semmilyen körülmény között nem vagyok hajlékony – hajlandó – elismerni, olyan különleges és műtéti – művészi – lenne tudások, mint a többi harcmodor.
-Előre szorítok – szólok -, nem fogok semmilyen vesszőző – vesztegető – ajánlatot elfogadni és arra sem verhetnek – vehetnek – rá, váltakozzak – változtassak – az osztagról kialudt – kialakított – állástalpamon – álláspontomon -. –
Erőteljes biccentéssel nyomtatom – nyomatékosítom – szavaimat, nehogy a félre érdek – félreértés – legkisebb várával – vádjával – illethessenek. Értékelném a rejtett csapok – csapdák – elhelyezését, minél kénesebb – kínosabb – helyzetbe hozzanak. Magam sem tennék máshogy, ha fedélzetemre – fedezékembe – hívnám az ellenséges erők valamelyik vezetőjét. Erre tökéletesen megtanítottak a játszótéren eltörött – eltöltött – napok. Sose bízz a béke ajánlással – ajánlattal – étkező – érkező – játékosban.

Tárgy: Re: Hadnagyi Iroda Vas. Dec. 01, 2013 10:24 pm

GRÁÁÁH? o_O
A mártírkávé T.T

Fütyörészve haladtam keresztül az osztag épületei mellett, egyenesen a saját irodám felé, ahol már várt a meleg kávé… legalábbis pénteken hagytam ott egy keveset a bögrémben, és amennyi cukorral iszom, az bizonyosan tartósította erre a néhányka napra. Rolling Eyes

Nem véletlen volt ilyen jó kedvem, hiszen Yo~chan már korán hajnalban felkeltett, azonban mivel előbb kellett bemennie, mint nekem, így azt már nem láthatta, ahogy amint kilépett az ajtón, azzal a lendülettel vissza is fúrtam magam a pihe~puha ágyikómba. Elvégre ismét hadnagy volnék, nem kell nekem ilyen korai órákon bemennem, elég, ha napközben körmölnöm kell, valamint minden edzésen hajolgatunk, meg jardozunk. Ráadásul Yo~chan el sem hiszi, hogy rendesen edzek, ezért otthon még a testőrséggel együtt is arra kényszerít, hogy részt vegyek a gyakorlatokon. T^T Pedig otthon pihennie kellene az embernek, és nagyokat szundítani, vagy játszani, de a mérges arcú Yo~channal ellenkezni feleslegesebb, mint egy hollownak elmagyarázni, hogy lelket enni butaság. :/
Az én jókedvem azonban ma nem szegheti semmi, végre kialudtam magam. Cool

Fifikásabb vagyok, mint azt testőröm feltételezi rólam, ha a kevéske pihenési idő szerzéséről van szó, nincs párom széles-e világon, aki több olyan helyzetet tudna teremteni, amiben szunyókálhat egy kevéskét. Belépve az ajtón azonban lefagyott arcomról a mosoly, mert úgy tűnt, Yo~chan ismét látogatást tett nálam, mert a hatalmas családi képek, amik jó részén ő maga is szerepelt, eltűntek a falamról. Megcsóváltam hát a fejem, elvégre sosem tanul belőle, hogy rá való tekintettel rengeteg másolattal rendelkezem a kópiákról, és akárhányszor is szünteti meg az irodám dekorációját, képes leszek mindig visszavarázsolni a képeket. Cool

Neki is kezdtem hát, hogy a gondosan elzárt plakátokat, és hatalmas képeket visszaeszközöljem a falakra, amik így már nem voltak olyan csupaszok, mint belépésemkor, és egész otthonosan hatott a környezet. Szerettem munka közben felnézni, és érezni azt, hogy a családom körében lehetek, még ha csak emlékek szempontjából. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy Yo~chan képeinek hatására képtelen voltam lustálkodni, mert éreztem szúrós tekintetét, amivel mindig semmirekellőnek titulál, holott én vagyok a családfő! ToT
A munka végeztével megtöröltem homlokomat, mintha komoly erőfeszítésbe került volna, pedig az élvezet mindig megkönnyíti az ügyködést. Eszembe is ötlött, hogy a korábban már számításba vett kávét elfogyasszam, mert megérdemlem, elvégre egy percet sem lazsáltam érkezésem óta, amire bárki büszke lehetne. Szemrevételeztem a bögrét, amiben a sötétbarna lötty tetején csupán enyhe olajos folt úszkált, ám azt egy kanál segítségével el is kavartam, azonban így sem volt túl bizalomgerjesztő. Félrebillentett fejjel gondolkoztam el, mivel is tehetném jobbá, mikor eszembe ötlött az instant kávépor, amit pontosan ilyen esetekre tartogattam íróasztalom fiókjában.
Mint életem megmentőjére, úgy gondoltam az aprócska tasakra, ami hűségesen simult a tenyeremre, miután a bújócskát megnyertem ellene. Nekifeszültem hát a csomagolásnak, hogy dagadó izmaimnak segítségével megadásra késztessem, ám a makacs tasak nem engedett. Nyögve próbálkoztam tovább, rajtam nem foghat ki egy ekkora kis vacak, mert én a tizenegyedik osztag hadnagya vagyok, a véremben van a műanyag nyitása, hajlítása, és ha tovább mérgesít, a megsemmisítése is! Azonban erre már nem maradt lehetőségem, vagy arra, hogy a türelmesen rám váró kávéba töltsem, mert megostromolták az irodámat. Jellemző, csak akkor nagy a mellényük ezeknek a gaz merénylőknek, ha Yo~chan nincs a közelben! >.> Bár ezt tökéletesen át tudtam érezni, én sem szeretem az aprócska bökőket, amiket előszeretettel dobál. Neutral

A felém repülő asztal elől elNeoztam, még jó, hogy ilyen felkészült vagyok filmekből! Bár azt annyira nem élveztem, de szerintem elég menő mozdulatra sikerült, talán még Yo~chan is büszke lett volna rám, olyan hajlékony voltam!
Felegyenesedve kissé csodálkozva néztem az előttem álló lányra, akinek arckifejezése cseppet sem volt kedves, és valószínűleg a tasak is megijedt tőle, mert hirtelen engedett, és kávémentő porát egyenesen az arcába robbantotta. Ártatlan arccal pislogtam, egyáltalán közöm sem volt ehhez az egészhez, a kezem csak teljesen véletlenül volt rajta, és a nyitáshoz kellő erőt ki se fejtettem!
- Férfi a férfival? O.O

- Még modora ellenére sem gondoltam volna férfinak az előtte állót, de ő bizonyosan jobban tudja, milyen nemű is. o_O – Mizushima Shuuichi vagyok, a Juuichibantai hadnagya, ezentúl én szaladgálok szalaggal. Keo~chant előléptették, ő már a harmadik osztagnál szaladgál, haoriban, ha rá gondolsz. Surprised

Kicsit elgondolkodtam, hogy vajon miről is lehetett szó, bár csak arra tudtam gondolni, hogy Keo az előttem álló „férfi” húgát talán elcsábította… Neutral

Igen, ez előfordulhat. Közben próbáltam valamit keresni, aminek segítségével kicsit leporolhattam volna szegény párát, bár vétek, hogy így rápazarolódott a kávéporom! T^T
- Megkínálhatlak esetleg egy kávéval, Tiszt~kun? Surprised

– Nyújtottam felé a bögrét, ha már a porom az övé lett, megérdemli a kávét is. Rolling Eyes

Tárgy: Re: Hadnagyi Iroda Vas. Jún. 01, 2014 1:07 am

Költözés… megint!

Ragyogó napsütésre ébredtem, ami meglepő volt, mert én biztosra tudom, hogy az éjjel jó szorosra húztam a vastag sötétítő függönyöket, hogy ez még véletlenül se történhessen meg. Neutral

Lassan nyíló szemeim éppen hogy hozzászoktak a fényviszonyokhoz, így még képes voltam kiszúrni Yo~chan körvonalát, aki valamit tartott kezeiben. A másodperc tört része alatt gurultam oldalamra, és vetettem le magam a széles ágyról, így megúszva a reggeli ébresztés nedvesebb részét, ugyanis abban a pillanatban már hallottam is a vödörnyi víz loccsanását a takarón. Azonnal elmúlt a reggeli álmosságom négy és fél másodpercre, amíg becsuktam számat, és megdörgöltem szemeimet, és igyekeztem feltápászkodni a földről, mert egy szál pizsamaalsóban igazán hideg volt a padlón. T_T
- Neked is jó reggelt Yo~chan! ^w^ - Mosolyogtam rá melegen, hiszen ezúttal megúsztam az ébresztő zuhanyt. Cool

A napirend ismertetése közben húztam magamra az egyenruhámat, és kószatincseimet copfba fogtam, hogy a sűrű hajzuhatagtól lássak is valamit. Neutral

Persze Yo~chan már sehol nem volt, valószínűleg a félig nyitott ajtó másik oldaláról mondta el, hogy az alig huszonnégy órás napba miként kellene harminc órányi dolgot belesűrítenem. Mély sóhajjal magamra öltöttem a ház vezetői haoriját is, és így indultam el a Juuichibantai felé. Nem siettem el semmit, elvégre a tegnapi nappal Masa~kun áthelyezett egy különleges csoportba az első osztagon belül, így csupán néhány dologért kell most elmennem. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy valóban szükség lenne akkora feneket keríteni a dolgoknak, ahogy Mi~chan tette, mikor ismertette a feladataimat, ráadásul kikérte magának a becenevét, pedig Yo~chan rokona, szóval akkor bizonyos mértékben a családomhoz tartozik, vagyis hívhatom így! ˘o˘
Belépve az irodába nagyot nyújtóztam, mert sejtettem, tagjaimnak nem fog tetszeni, hogy a nap nagy részét hajolgatással, és efféle testmozgással kell majd tölteni. Első dolgom azonban az volt, hogy az Emberek Világában felvett több éves szokásomhoz hasonlóan kávét töltsek magamnak. A házban mindenki nagy szemekkel bámult, mikor először megmutattam, mire is gondolok, aztán Yo~chan eltiltott tőle, mert valami olyat olvasott róla, hogy magas vérnyomást okoz, meg egyén okosságok. :/ Már halott vagyok, ennél jobban csak nem lehetek! Surprised

Fejem vakarva szürcsöltem bele a nagy bögrébe, aminek oldalán Yo~channal közös Akadémián készült képünk díszelgett, akkoriban még csak a derekamig ért, vicces idők voltak… Örültem, hogy amikor elmentem innen, legalább néhány emléket elvittem, hiszen az emberek az idő teltével nagyon sokat fejlődtek, ezt a bögrét például egy plázában csinálták nekem a fénykép segítségével, amit ráadásul a végén vissza is kaptam.
Ahogy a meleg italnak köszönhetően feltöltődtem energiával, a korábban már odahozott dobozokat összeragasztottam, hogy biztosan tartsák azt a néhány képet, és egyéb tárgyat, amit szerettem volna magammal vinni. Egy nyuszis bögrét lehet, hogy azért itt hagyok az utódomnak, talán ő is szívesebben kávézik, mint teázik. Surprised

A képeket óvatosan selyempapírba csomagoltam, hogy nehogy véletlenül is bármilyen külső sérülés érhesse őket, mert könnyedén lehetett volna előhívni újakat, azért én mégis csak jobban szerettem ezeket a régieket, érezni lehetett rajtuk a régi időket.
A kopogtatásra felegyenesedtem, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen hamar munkába is állt volna az, aki helyettem jött, de sosem gond, ha gyorsan beleszokik a dolgokba, végtére is ez a Juuichibantai, nem egy játszótér. A belépő tiszt azonban nem úgy tűnt, mint akit éppen most neveztek ki, inkább csak egy erre tévedt shinigami benyomását keltette, ráadásul egy kis fókuszálással meg is ismertem Chicchant. Már nem is emlékszik rám? T_T
- Nem tévedtél el, ez a hadnagyi iroda, én vagyok az Chicchan! T.T – Böködöm magamra, mert nem felejthetett ám el ilyen gyorsan, még ha csak néhányszor is találkoztunk, és kevéske ideig voltam a hadnagya. Mondjuk lehet, hogy az zavarta meg, hogy nem az egyenruhám van rajtam. :/ – Az új hadnagy még nem érkezett meg, én is csak csomagolok, hogy legyen helye, mert engem meg áthelyeztek Yo~chan mellé. – Húztam ki magam, mert nagyon jó dolognak tartottam, hogy még több időt lehetek majd vele! *w*
Közben hátrahajolva kiropogtattam derekamat, ami már ezt a néhány perces hajlongást sem díjazta, pedig még a felénél sem tartottam a csomagolásnak! Mély sóhajjal néztem körbe, hogy a mindent ellepő dobozok és papírok között hol tudnám Chicchant egy kis hellyel megkínálni, de valahogy a korábbi székek elvesztek a káosz közepette. o_O Furcsa…
- Kicsit nagy még itt a kupi, de ha segíthetek még valamiben, akkor mondd csak, amíg itt vagyok hadnagykodhatok is. – Tettem papírba egy újabb képet. – Szeretnél egyébként egy kávét? Nem is olyan régen főztem le, szóval még biztosan meleg. ^_^ - Nem szerettem volna búcsúzkodni, így csak mosolyogtam rá, végülis nem megyek messzire, csak egy másik osztagba, szóval bármikor meglátogathat, vagy ilyesmi… Surprised

Tárgy: Re: Hadnagyi Iroda Vas. Jún. 01, 2014 11:33 am

Férfiasnap

Elég furcsa mindennapokat éltem át az utóbbi időben bár talán nem annyira meglepőeket, mint olyan sokan mások, akik eddig halottnak hittek. Igazán felemelő érzés volt feltámadni, nem mondom, egészen úgy éreztem, mintha valami rock sztár lennék, mondjuk hozzátartozik az igazsághoz, hogy az Emberek Világában valóban valami hasonló titulust értem el. Cool

Persze ezt nem tudta Yo~chan értékelni, hiába is bizonygattam számára, így kénytelen leszek magammal vinni rajongóim közé. ˘w˘ Lehet azonban ez sem a legjobb ötlet, mert a legutóbbi showban, ahol vendég voltam, a magammal vitt leányzót majdnem meglincselték. o.O Pedig csak segítettem neki elhelyezkedni, mivel tehetséges volt. Surprised

Hiába, a hírnév átka. Cool

Bár lehet, inkább a rajongókat kellene féltenem Yo~chantól, ha jobban meggondolom. Neutral

Időm azonban nem maradt több töprengésre, hiszen dolgom volt, több száz év után ismét szolgálatba álltam, ráadásul a Juuichibantainál. Ez kicsit lehet, hogy meg kellett volna ijesszen, de erről szó sem lehetett, lévén előtte Nishimura~taichou alatt szolgáltam, és nála bizonyára sokkal kedvesebb az ifjú Miyoko~taichouchan! *w* Bár, ha őszinte akartam volna lenni, bizonyára nem engedtem volna egy gyereket kapitányként szolgálni. Nem is azért, mert ne tudná ellátni azon hatalmas feladatokat, sokkal inkább azoknak a veszélyessége miatt. Végülis ki az, aki engedi a gyermekének, hogy az ilyesmi szolgálatokat lásson el? >_> Én magam is már jócskán benne voltam a korban, mikor az akadémiát kezdtem, bár akkoriban Yo~chan még gyermeknek látszott, már régóta nem volt az. :/ Kicsit sajnáltam is, hogy igazán sosem volt meg az a gyermeki barátság közöttünk, már az első pillanattól kezdve a feladatának tekintett, mintha csak ezzel akarna távol tartani, de persze ez nem sikerülhetett, de nem ám! Cool

De a mai nap más volt, elvégre megérkezés után azonnal félre is tolhattam a gyűröttebb, és felettébb hiányos jelentések kupacát, mert vendéget vártam. Manapság egyre ifjabbak voltak a kapitányok, bár ezt nehéz lesz megszoknom, lévén az én időmben ez egyáltalán nem volt jellemző. Talán Miyoko~taichounak nem fog tetszeni, de úgy gondoltam, hogy jobb a hetedik osztaggal kialakult valamiféle párviadalt minél hamarabb rövidre zárni, mondjuk nem éppen Juuichibantais módszerekkel. Ez az osztag sosem arról volt híres, hogy megfontoltan, erejét beosztva, nyugodtan harcol, inkább emlékeztettek sokszor a faltörő kosokra a tisztek, de azért megvolt bennük az akarat, hogy győzzenek, és katonáknak kiválóak voltak. Persze azt jobban tudtam volna értékelni, ha megtanulnának kopogni is, és nem kellene minden egyes talppal berúgott ajtónyitás után nyílászárót szerelnem. Neutral

Ehhez képest a kopogás nélkül nagyra tárult ajtó látványa sokkal inkább megnyugtató volt, főként, hogy úgy tűnt a kapitány közel sem szeretne egyből feldarabolni. Melegen mosolyogtam rá, elvégre nem vagyunk mi haragban, meg amúgy sem tűnt tinédzsernél idősebbnek, ilyen korban az ember gyermeke akaratlanul is túlgondolja a dolgokat, nehogy megijedjen itt, és visszaforduljon, mert akkor dolgoznom kell. T_T Vagyis… ez igenis munka, az osztag kapcsolatait építem, akár a nemesi gyűlésekkel, és összejövetelekkel szoktam, Yo~chan is büszke lenne rám! ˘o˘
- Szervusz! ^w^ - Nyújtottam először kezet, aztán rájöttem, hogy zsenge korából kifolyólag valószínűleg teljesen más a trendi most náluk. Láttam már New Yorkban, hogy ezt miként is csinálják az utcai suhancok, szóval egy pillanatra sem jöttem zavarba, ökölbe szorítottam a kezem, majd egy félperces pacsikombót mutattam be. Cool

Hiába, kortalan vagyok. Cool

Aztán kénytelen vagyok kissé elgondolkozva megvakarni államat, mert valamiképpen csak addig dolgoztam ki a haditervemet, hogy összehozzam ezt a találkozót. Hiába, én nem vagyok olyan, mint Yo~chan, aki szerintem még azt is előre kigondolja, hogy mikor fog mit mondani… bár őt legalább könnyű kizökkenteni abból. :3
- Természetesen temérdek tervem van! – Válaszoltam lemoshatatlan mosolyommal, miközben szinte hallhatóan jártak a fogaskerekek fejemben. – Elviszlek egy nagyon frankó helyre, tuti, hogy ott még nem jártál! *o* - Csillant fel szemem, ahogy eszembe ötlött, mi lenne a legmegfelelőbb hely egy ilyen kiruccanáshoz.
Persze, hogy az operára gondoltam! Cool

Annál nincs is lazább és férfiasabb széles-e világon, ezt már az ókorban is tudták, bár sajnálnám, ha manapság se engednék be a hölgyeket, ahogy annak idején tették. Szavaira azonban kénytelen vagyok elcsodálkozni, mert értem én, hogy ez a Juuichibantai, de csak ezért én bizonyosan nem fogom megverni. o_O
- Távol álljon tőlem, hogy kezet emeljek egy kapitányra, Katsuo~kun! Kivéve, ha pacsiról van szó. Indulhatunk?
Persze nem is vártam meg válaszát, barátságosan az ajtó felé kormányoztam, majd a legközelebbi Senkaimont vettem célba, ahol a lehető legkomolyabb arccal ismertettem a tisztekkel, hogy kénytelenek vagyunk egy gyanús esemény után nézni a kapitánnyal. Ki kérdőjelezett volna meg, mikor Katsuo~kun is olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott… de ez ellen hamarosan tenni fogunk, úgy ám! :3 A dangaion haladva is csak azon agyaltam, hogyan törjem meg a fagyos csöndet, mert így utazni nem kellemes, olyan érzésem van, mint mikor Yo~chan hallgatással büntet, ha szerinte valamit rosszul csinálok. T_T
- És milyen kapitánynak lenni, Katsuo~kun? Jól tudom, hogy nem is olyan régen neveztek ki, ugye? Surprised

– Próbáltam valami könnyedebb témát találni, mert itt azért még sem hozhattam szóba az időjárást. :/ - Én nagyon-nagyon régen is hadnagy voltam, amikor te még valószínűleg kósza gondolat sem voltál, és az akkori kapitányom totális csődtömeg volt, de azért voltak jó megmozdulásai! ^w^ Szóval nem kell akkor sem aggódnod, ha nem megy minden elsőre, majd belerázódsz! – Lapogattam meg a vállát bátorítólag, mert ha Nishimura~taichounak sikerült egyben tartania az osztagot, nincs olyan személy, akinek ne menne. Neutral