A magány tava

Tárgy: Re: A magány tava Szomb. Jan. 19, 2013 2:40 pm

Vex:

Az ajtón belépve egy hosszú folyosó tárul szemed elé, fehér oszlopokkal szegélyezve, melyeken egy-egy lámpa világítja meg az utat. Rendkívül tisztának tűnik, ugyanakkor steril, nincsenek sehol díszek, talán még sivárabb is, mint Las Noches. Rossz előérzeted van az oszlopok mögött húzódó, láthatatlan sötétséggel kapcsolatban, a lépteid pedig elég visszhangot keltenek, hogy tudd, legalább háromszor akkora ez a csarnok, mint amekkorának látod. A folyosó végén, alig száz méterre megpillanthatsz egy fehér ruhás alakot, aki egyértelműen arrancar reiatsut bocsájt ki, és egy magaslaton foglal helyet, egy trónszéken.
Ha közelebb mész hozzá, lassan kivehetővé válnak a vonásai: fekete hajú nő, akinek a haja eltakarja az arca jobb oldalát, az arca nagyját pedig egy maszk fedi, amiből hosszú cső vezet ki, és tűnik el a trón mögött. Az egyetlen fontosabb pont, amit az arcából láthatsz, a bal szeme, a zöld lélektükör mintha csalódottságot tükrözne, mégis tágra nyitja, egy pillanatra elvonja a figyelmed a teste többi részéről is, annak ellenére, hogy sokkal érdekesebb dolgokat állapíthatsz meg, ha nem a fejét vizsgálod.
A nőn hagyományos, ám rendkívül rossz állapotban lévő Las Nochesi egyenruha van, jobb napjaiban talán kimonó-szerű lehetett. A teste minden részéből csövek vezetnek ki, talán több száz, és mind a trónja mögött tűnnek el, ahonnan néha különös fújtató hangok, vízcsobogás, vízforrás, de számtalan más, beazonosíthatatlan zaj is származik. A nő mindkét karja a könyöktől lefelé hiányzik, fekete reiatsu örvénylik körülöttük, azonban nem akkora kiterjedésben, hogy az két egészséges végtagot rejthessen. A nő lábai is furcsának tűnnek, nem fedi őket semmi, térdtől lefelé látszanak, és súlyos égési, illetve már gyógyuló vágott sebek látszanak rajtuk, és bár az egyiket megmozdítja, ahogy helyezkedik, a mozdulat vontatottság látszik, mekkora fájdalmat okozhat neki már ez is, valószínűtlen, hogy képes legen járni. Látszólag teljesen védtelen.
- Üdvözöllek, Espada!- a hang több irányból is felhangzik, gyorsan megállapíthatod, hogy valószínű hangszórók rejtőznek az árnyékok között, amik felerősítik az arrancar vékony, rekedt, beteges, de mégis tekintélyt sugárzó szavait. - Dario Mmetemuerta vagyok, a 21-es arrancar- egy lélegzetvételnyi szünetet tart csak, amennyiben te ezt kihasználod, és bemutatkozol, végighallgatja, de nem reagál rá. - Furcsa, hogy Granz-sama előtt értél ide, bár meg kell hagyni, rendkívül gyorsan megtaláltál. Lenyűgözöl, pedig az Espadából is csak a jobbak érdekeltek- a hangszórókból azonosíthatatlan hang szűrődött ki, ami lehetett nevetés, sóhaj, köhögés, sírás, bármi, gesztusok és arckifejezés hiányában pedig esélyed sem volt rá, hogy kitaláljad. - Ha ügyes leszel, te is halhatatlan lehetsz, mint a kedvenceim- a nőből reiatsu kezd áramolni, mire néhány kattanást hallasz a sötétből, ahonnan elősétál egy alacsony, barna hajú, a bal szeme körül szív alakú maszkot viselő arrancar. Nehéz megállapítani a nemét, alig tűnik többnek egy gyereknél, talán fiú lehet, de nem teljesen biztos. A szemei furcsák, élettelennek tűnnek, a szivárványhártyái feketék, egybeolvadnak a pupillával, és nem verik vissza a fényt. A bal kezében egy rövid tőrt tart, aminek vörösen izzik a pengéje.
- Érezd megtisztelve magad, arrancar, ő itt maga a megtestesült történelem, Desiderio Ternurra, az eredeti Espada Primerája. Óriási erőfeszítésembe került, mire sikerült megszereznem a reiatsu lenyomatát, úgyhogy alig várom az eredményt, ti ketten biztosan nagyon sok érdekességet fogtok nekem mutatni. Állítólag nagyon szellemes beszélgetőpartner és nagy tréfamester volt, de sajnos be kell érnünk a humora nélkül. Kezdhetitek a táncot!- a régen halott Espada klónja rád veti magát, és több gyors támadást indít a tőrével.
Amint megpróbálod megtámadni, megdermedsz, Ternurra hirtelen Thea del Matanza pontos másolatává változik, aki könyörgő szemekkel pillant rád. Teljesen élethű, és mielőtt realizálnád, mi történ, egy könnyebb sérüléssel gazdagodsz a mellkasodon. Ellenfeled közelharci támadásai elmaradnak a tieid mögött erőben, bár gyors, és egy pillanatnyi nyugtot sem hagy neked, le tudnád győzni. Azonban nem vagy képes megtámadni, ahányszor megpróbálod, mindig Theát látod magad előtt, és hiába tudod, hogy nem ő az, valamilyen oknál fogva mégsem tudod megtámadni, bármennyire is erőlködsz. Ugyanúgy érzel a hamis kép iránt, mint a valódi arrancar lány iránt, hiába tudod, hogy álca, az érzéseiden ez nem változtat…

Mai:

Az arrancar láthatóan megrémül a fellépésednek köszönhetően, ezt azzal sikerül elrontanod, hogy megemlíted Aizen halálát. Szemmel láthatóan nem hisz neked, mint sokan mások, elképzelni sem tudta, hogy őt le lehet győzni, míg meg nem történt.
- Hazudsz! Aizen-sama az istenünk, hogy mered káromolni őt, ribanc?! Ha ezt megtudja, darabokra fog szaggatni téged, te olcsó kis…- a lányba beléfojtja a szót a környéken feltűnő, számtalan hatalmas lélekenergia, amiket nem bír elviselni. A szeme kifordul, és elveszíti az eszméletét, még neked is eltart pár másodpercig, hogy összeszedd magad.
A levegőben megpillanthatsz két apró alakot, akik ádázul harcolnak, és némi víz fröccsen rád. Ha megpróbálod érzékelni, megállapíthatod, hogy az egyikük Eras, a másik egy Espada szintű arrancar. Úgy tűnik, mindenki harcol, a föld alól érzed a leghatalmasabb lélekenergiákat, de még legalább hét vagy nyolc Espada szintű harcos is részt vesz a csatában, van, aki ismerős, van, aki nem. Hogy beavatkozol-e, vagy ezúttal is a saját utadat járod, csak rajtad áll.

Mindenki:

Mielőtt eldönthetnétek, hogyan tovább, egy közeli házból három, magas reiatsuval rendelkező alak lép ki. Látszólag mindhárman arrancarok, bár elég furcsán néznek ki, és hagyományos Las Nochesi uniformist viselnek, a vörös szem nélkül, de gyorsan feltűnhet, hogy bizony nem szövetségesek: annak a kettőnek, akinek látható, normális szemei vannak, nem láttok mást a tekintetében, csak ürességet, a szivárványhártyájuk épp olyan fekete, mint a pupillájuk, és nem verik vissza a fényt.
Gyakorlatilag egyszerre húzzák elő a fegyvereiket, és rontanak rá a négy arrancarra. Gyorsan megállapíthatjátok, hogy az erejük Espada szintű, és kiszúrhattok rajtuk különböző, egyjegyű számokat, melyek a testükre vannak tetoválva. Néhány gyors fegyverváltás után a csapat háromfelé válik, és bár nem távolodnak túl messzire egymástól, nem akadályozzátok egymás mozgását…

Eras Vanthor:

Te kapod a legszokatlanabb ellenfelet. A feje helyén egy magas tartály van, melyben két torz fej úszik, melyekre kilencest tetováltak. Úgy tűnik, mintha két holttesthez tartoznának, nem mutatnak semmiféle reakciót semmire, egykedvűen úszkálnak a rózsaszín folyadékban, miközben a test többi része gyors támadásokat visz be neked a háromágú szigonyával, amit még a harc elején csinált a katanájából. Időnként vizet is ad a támadásaihoz, de úgy tűnik, nem használja az igazi erejét, a reiatsujából ítélve többre képes, most még könnyen tartod vele a lépést, de talán előnybe is kerülhetsz. Olyan, mintha várna valamire…

Eliana del Barros:

Ellenfeled arcának jobb oldalát macskaszerű maszk takarja, melynek szemfoga óriási hosszúságúra nyúlt, a melléig tart, és mintha gátolná is a mozgásban egy kicsit. Középhosszú, fehér haja van, világos bőre, az arca teljesen normális, akár helyesnek is lehetne nevezni a lányt, de az élettelen szemébe egy pillantás elég ahhoz, hogy letegyél az élőlényként kezeléséről.
A ruházata szabadon hagyja a karjait, a hasát, és a combjait, a jobb combján felfedezhetsz egy hetes számot, a csizmája azonban térdtől lefelé tart, és szögekkel van kiverve, akárcsak a kesztyűi.
A zanpakutoja feltételezhetően a jobb oldalán lógó, rövid wakizashi lehet, de úgy tűnik, a pusztakezes harcot preferálja, a támadásait pedig néha egy-két rendkívül erős bara is kíséri. Sonidot nem használ, de rendkívül kecsesen hajol el a támadásaid elől, néha lehetetlen testhelyzeteket felvéve. A képessége valószínű a természetellenesen jó hajlékonyság lehet, azt pedig, hogy milyen erős a hierroja, nem tudod letesztelni, egyedül még egy karcolást sem bírsz okozni neki, bár ha figyelsz, nehezen, de tarthatod vele a lépést, ha nem is sokáig…

Diego Canino és Thea del Matanza:

Az ellenfél egy két és fél méter magas, öreg, ősz hajú arrancar férfi, aki hosszú, fehér talárt visel, a maszkja a nyaka körül helyezkedik el, nyaklánc formájában. A zanpakutoja egy hosszú, fehér bot, a végén egy izzó gömbbel: a férfi tökéletes sztereotípiája a gonosz varázslónak. A jobb kezén felfedezhető egy hármas szám, a férfi rendkívül erős Espada lehetett.
Azonban úgy tűnik, mindössze két képessége fejlesztésére fektetett, azokat azonban nagyon magas szintre vitte. Úgy tűnik, mesteri szinten használja az arrancar technikákat, legalábbis a vörös színű cero ereje óriásinak tűnik, a kiterjedése és a kilövési sebessége is nagy. A barái gyorsan és erősek, ráadásul rengeteget lő ki belőlük, amit nehéz kikerülni, bár Diego képes őket blokkolni a kardjával. Egy alkalommal mintha a szeme is megváltozott volna, nem sokkal utána pedig több tucat denevér lepi el őket, amik rendkívül zavaróak. Valószínű még sok más tecnhikája is lehet, de mást nem használ.
A másik magas szintű technikája a sonido, villámgyorsan tér ki minden támadás elől, úgy tűnik, még gyorsabb Diegonál is, legalább hat Gemelos másolatot képes létrehozni. A közelharci képességei viszont elhanyagolhatóak lehetnek, még Thea ellen is a kitérést választja, amíg a Sexta Espada el nem küldi a fracciónját, hogy inkább segítsen Elianának.

*

A tanácskozásunkat három alak töri meg, akik, úgy tűnik, rendkívül erősek, és ami furcsa, arrancarok. Azonban egyikük sem ismerős, pedig Espadáknak tűnnek, és rövid megfigyelés után fel is tűnik, hogy valószínű nincs tudatuk. Talán valamiféle élőhalottak, talán irányítják őket valahogy, talán csak illúziók, bár ezt kétlem, az erejük nagyon valósnak tűnik. Gyorsan támadásba is lendülnek.
Amellett, hogy magamat védem, kénytelen vagyok vigyázni Theára is, aki sokkal sérülékenyebb, mint én. Rövid úton szétválik a csapat, de őt magam mellett tartom, újfent felkapom őt, és magamhoz ölelem, miközben sonidoval kitérek egy nagy erejű cero útjából. A pusztítást figyelembe véve, kétségtelen, ez egy Espada, és bár a másik kettő kevésbé látványos, ők is azok lehetnek.
A következő támadása nagy erejű barák sorozata, amit hárítok a kardommal, ami pedig eltalál, nem elég erős hozzá, hogy komoly sérülést okozzon, csak a ruhám perzseli meg. Közben Thea oldalba kapja a férfit, én pedig felkészülök rá, hogy megtámadjam, amíg vele foglalkozik, azonban meglepetésemre kitér, és igyekszik elhátrálni a lánytól, aki elvileg nem kéne, hogy veszélyt jelentsen egy Espadára. Úgy tűnik, vannak korlátai, védtelen közelről.
A ránk támadó denevérek hasonlóak lehetnek a kígyóimhoz, úgyhogy nem várom meg, hogy megközelítsenek, barákkal pusztítom el a nagyjukat, a maradékot pedig rábízom a fracciónomra. Ezután viszonzom a támadást egy ceroval, ami elől kitér, az újabb támadásaim mögött, melyek között vannak barák és közelharciak, pedig utóképeket hagy, méghozzá rendkívül sokat. A férfi a távolságtartáshoz és a távolsági támadásokhoz ért csak, de azokhoz nagyon. Nehéz lesz elkapni.
Későn eszmélek rá, hogy egy ceroval támadja Theát, úgyhogy csak az útjába állni tudok, és bár a kardommal blokkolom az ereje jelentős részét, a jobb karomon enyhe égési sérüléseket sikerül beszerezni. Túl erős, a lány itt inkább útban van, mint hasznos, viszont ha a másik kettő is ilyen erős, elengedhetetlen, hogy segítsen a többieknek, ők nem Espadák. Eras viszont nem érdekel, dögöljön csak meg. Ez a világ jobb hely lesz nélküle.
- Menj, segíts Elianának, ezt itt elintézem- soha nem fogom utolérni, és nem tudom, mennyi támadást bír még kilőni, úgyhogy valahogy be kell csapnom. Úgy tűnik, csak ösztönlény, viszont a technikák használata intelligenciát igényel, úgyhogy hátrányban van ellenem. Az idő viszont neki kedvez, valószínűtlen, hogy segítségem érkezik, a másik két hulla-Espada viszont bármikor legyőzheti az ellenfeleit, és beavatkozhat, ráadásul még azok a vörös szemes katonák is itt lehetnek valahol, és bár gyengék, sokan vannak. Rá kell vennem, hogy közel maradjon…

Spoiler:

Tárgy: Re: A magány tava Kedd Jan. 22, 2013 1:37 am

A rózsaszín hajú szépség magára vállalta volna a beépülő feladatot.
- Az én maszkdarabom nem kukucskálóelőtti Azonban ha igazat vartyogott, és ténylegesen ez a Dario teremtette őket, akkor bizonyára az orcájuk is ismeretes előtte, csak úgy lészen esélyem feltűnésmentesen beslisszolni, ha mihókabb tömeghez verődnék.
~ Szerinted a „akár be is olvadhatnánk, és lejuthatnánk ügyesen” és a „továbbra sem csapjunk túl nagy feltűnést…” kifejezések nem valami hasonlóra utalnak? De ezt hogy lehet ilyen teljesen érzelemmentesen mondani? A másik, hogy Diego engedélye nélkül egy lépést sem fog tenni az biztos.
Eras-tól Vex irányi aggodalmamra egy elég ilyesztő választ kaptam, mely a végére teljesen elhalkult.
- Miért érdekel az Espada? Lassú volt. Ha gyenge volt, meghalt. Halál, halál, halál... mindenütt csak halál. Halál, halál...
Persze ennyire nem kellene aggódnom más Arrancar-okért, vagy még inkább Espada-kért, ugyanis azok meg tudják védeni magukat, de mégis, azért nem jó, ha az egész hadsereg ráuszul, és ha netántalán rosszul jönne ki, akkor ugyan az a csapat ránk rontana. Valahogy azt nem szeretném.
- Figyeltetek? Nem figyeltetek? Halál van mindenütt! Halál... Fekete halál! Pestis, járvány, halál, halál! Ezek meghalnak mind... Mind meghalnak, hahaha! Mind meghalnak anélkül, hogy annyit mondanék, bú... – tekergette a haját, ettől egy kicsit megijedek - Készítsünk csapdát... Nem kell trónterem, túl sok bajlódás. Nekünk más kell, halál. Van itt valami, igen... Van valami, ami megöl itt mindenkit. El kell menni. El kell menni, és hagyni, hogy mindenki meghaljon. Ha pedig túl sok idő, pusztítsunk. Pusztítsuk el a szigetet. Csapda kell... Gyengítés kell. Szövök egyet, hálót, csapdát, gyilkolást. S akkor, akkor mindenki meghal. Még az is lehet, mi is meghalunk. Hát nem nagyszerű? Süllyesszük... süllyesszük el a szigetet... Akkor majd minden jó lesz.
Szavaiból egyre inkább úgy érzem, hogy időközben vezetőnk egy kicsit megkattant. Valószínűleg a halál látványa előhozta azt az őrült énjét, mely most mindenkit és mindent el akar pusztítani. Bár nem teljesen tudom, hogy hogyan akar elpusztítani egy szigetet… Ugyanis azt sem igazán értjük, hogy mi folyik itt. De ha feltudnánk robbantani, vagy elsüllyeszteni ezt a helyet az lenne a legjobb.
De mielőtt tényleg eldönthetnénk, hogy hogyan tovább, társaságot kapunk. Az egyik közeli házból három magas lélekenergiával rendelkező személy bukkan fel. Végignézek rajtuk, és mintha három Arancar lenne. Az uniformisuk, a maszkmaradványuk, az energiájuk minden olyan, mint a miénk, mégis valahogy mások. Szemükből semmi nem tükröződik vissza. Mintha nem lennének tudatuknál. Mintha csupán bábok lennének. Nem is sokat teketóriáznak, ketten egyszerre rántanak kardot. Én is megmarkoltam a kardomat. Egyszerre indulnak, és rontanak ránk. Hátrálásra kényszerülök, és pár kardcsapás után látom, hogy szép lassan a csapat háromfele szakadt.
Nekem egy cicalány jutott. Miért is ne. Bár maszkjának nagy szemfoga alapján inkább kardfogú tigrisnek nevezném. Neki is kizárólag a jobb oldalon maradt meg a maszkja, a szemfog meg olyan, mintha akadályozná is a mozgásban. Szép középhosszú fehér haja van, nagyon fehér bőre, és egész aranyos kis arca. Bár a szeme olyan, hogy egyszerűen, mintha csak egy lélektelen, zombi test ellen kerültem volna szemben. Vajon ez visszafordítható? Valahogy kicsit olyan érzés fogna el, mintha nem akarnám egyből kinyúvasztani. Mintha csak megpróbálnék valamilyen megoldást kitalálni a problémájára. Uniformisa a hasát, a karjait és a combját teljesen szabadon hagyja. A combján a hetes szám elég szembeötlő. Csizmája térdéig felér, és ahogy a kesztyűjét is hegyes szögek díszítik. A zanpaktou-ja az oldalán van, egy wakizashi. De nem rántja elő, inkább a puszta kezével esik nekem. Bár a szöges cuccai ép elegendők. Nem győzök egy-egy ütése vagy rúgása elől kitérni, vagy karddal hárítani. Kicsit „Az anyád!” felkiáltással konstatálom, hogy ezeket a csodás mozdulatokat Barra-val felerősítve címzi nekem. Jóformán csak védekezni tudok. Mikor végre visszatámadok, hogy egy kedves Barra-val eltaláljam a fejét, akkor lemegy úgy majdhogynem hídba, kezeit nem használja, hogy a feje a bokájánál van. Mondom ilyen nincsen. Teljesen kicsavarodik. Olyan helyzeteket vesz fel, ami képtelenség. Rosszabb, mint egy gumi nő. Minden támadásom elől így elhajlik. Sonido-t viszont nem használ. Ez felettébb furcsa. Bár nekem addig jó. Mert egy-egy ütése olyan horderejű, hogy bármimet képes lenne összetörni.
~ Mégis ki az ördög lehet. Espada-knak van tetoválva a számuk a testükre. Mit keres itt? Miért ilyen erős? Nem is értem. Most komolyan egy ilyen ellen kell harcolnom. Persze, ha meg akar ölni, akkor abból biza nem eszik.
A támadásait nem tudom megállítani. Lassítani tudom, hogy kitérhessek előlük, vagy Sonido-val egyszerűen nem is engedem, hogy a közelembe kerüljön. De ezt nem lehet a végtelenségig űzni, és ezzel nem is nyerek. Valószínűleg ő nem fog kifáradni. Nem úgy nézem. A baj csak az, hogy nem tudtam egyetlen egy vágást sem ejteni rajtam. Ha feloldanám a kardomat, akkor eltudnám intézni. Nagyon erős, de az én reflexeim szerintem jobbak az övénél. Kihasználom a szemfogat, oda Sonido-zom, és csak belevágnám a kaszámat. Esélye sem lenne. Viszont a kard kiengedés nagy lélekenergia áramlással járja, és azzal csak magunkra vonnánk a figyelmet. Bár ezek itt úgy néznek ki, hogy aki irányítja őket az pontosan tudja, hogy mi itt rontjuk a levegőt, bár akkor nem értem miért csak három ellenfelet küldött. Valakit nem számolt volna? Vagy úgy volt, hogy hárman mindannyiunkat képesek elintézni? Bár így vele harcolni kicsit úgy fogom fel, mintha a hetes Espada-val mérném össze az erőmet. Majdhogynem igaz is, ugyanis nem éppen az én súlycsoportom, pláne ha nem engedhetem ki a kardomat. Elég egyszer a szöges csizmájával eltalálni a hasamat, és nekem végem. Vagy egy Barra-val erősítet szöges csapás a fejemnek, és ott helyben meghalok. Röviden én nem is tudok jóformán támadni, de ha ő egyszer jól eltalál, akkor nekem lőttek. Az a baj, hogy én hiába fogom vissza az erőmet, meg hogy ne keltsünk feltünést, ha a többiek Cero szintű támadásokkal támadnak. Valószínűleg egy Cero-val a fejre egész jól el tudnám intézni, csak az sem éppen nem feltűnő. Olyan, mintha most fellőnék egy tűzijátékot, hogy „Hahó, itt vagyunk!”. Öngyilkosság lenne. De ha nem teszek semmit akkor ugyan úgy könnyen halott lehetek.
Ha ezek, vagy bárki más használ egy jó hangos, vagy nagy erejű támadást, akkor akár teljesen nyugodt szívvel én is feloldhatom a kardomat. Csupán csak egyetlen egy pillanatra. A feloldás elég nagy port kavar, így a Noche de Paz nevezetű támadásom figyelem elterelő mozdulatára nem is lesz szükségem. Még le sem ül a por, oda Sonido-zom, és belévágom a kaszát a mellkasába. Kihasználom, hogy a maszktól nem tud mozdulni, hogy feltehetően nem olyan jó a reakció ideje, hogy mivel csupán irányítják, így nem is tud gondolkodni, így nem is tud megfelelő időben reagálni. Ha minden erőmet beleadom, akkor ez az egy támadásom lehet a sikerem kulcsa. Ettől összeomlik, és meghal, én pedig úgy csinálok, mintha mi sem történt volna és az erőm, és a képességem a többiek számára ismeretlen marad. Ami azért jó, ha Arrancar és bizonytalanság meg árulást vesszük szempontul.
Egyszerűen képtelen vagyok lenyomni. Olyan erősen támad, hogy képtelen vagyok visszaverni, és ellentámadást elérni. Kénytelen vagyok kifordulni, és azt, hogy ő még az előző csapás lendületében van kihasználni, hogy végre rendesen megvághassam, de ismételten elhajol, mintha neki semmi nem lenne. Egyszerűen nincs is ott az ellensúlya, de úgy elhajlik, mint egy kígyó. Már kezdek nagyon ideges lenni tőle. Ashige technika elől is elhajol pedig az tényleg egész gyors egy támadás. Hiába lövöm Barra-val, vagy Oodama-val mindegyik elől kecsesen elhajol, én meg imátkozom, hogy az övé be ne találjon.
Ha nem csinál senki semmi túl hangosat, akkor valahogy másként kellene megoldani. Akkor nem lenne rossz, ha esetleg már ketten lennénk, és míg az egyikünk támadása elől elhajlik, addig a másik be tudja vinni. Egy Barra, vagy bármi más, de legjobb lenne egy Cero, ami biztos hatásos, de mivel hangos, ezért épp elegendő lesz szerintem sok apróbb támadás is. De most mindenki rendesen elfoglalt, meg a másik, hogy most így elmagyarázni, hogy a nagy támadásokat próbálja meg rendesen megfogni, hogy én be tudjak vinni neki egy nagyobb vágást, vagy csapást. Vagy nekem kellene, és bízni abba, hogy ő le tudja aratni a babért. Hogy is kellene. Nem is tudom. Beszélni vele nem hiszem, hogy lehetne. Ha le tudnék törni egy darabot a maszkjából, akkor akár magához tudom téríteni, de nem biztos, attól meg még jobban elszabadulna. Bár még mindig valahogy bennem van, hogy nem nyírnám ki. Inkább megpróbálnám valahogy felébreszteni, és kikérdezni. De a szeme olyan, mintha a régi, vagy valahai énje teljesen eltűnt volna, kiirtották. Szívem szerint a bábmestert csinálnám ki. De őt sehol nem látom, és gondolom nem is olyan marha, hogy előbújjon. Így viszont ő az ellenfelem, akit vagy megölök, vagy ő öl meg egyetlen csapással.
Látom, hogy a többiek nem éppen a csendes csetepaté hívei, ezért elhatározom magam. Elugrok messzebb tőle. Felemelem a kardomat.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale - suttogom.
Hatalmas porfelhő. Ahogy terveztem. Meg sem várom, még elül, amilyen gyorsan csak tudok mellé Sonido-zom, és amilyen erősen csak tudom elindítom a csapást egyenesen a mellkasa felé. Ez egy gyilkos támadás, és remélem, nem hogy kivédeni, de felfogni sem lesz esélye. A csapásom pedig elér erős ahhoz, hogy az ő bőrét simán átvágja. Ez az egyetlen esélyem a győzelemre. Ha ebbe nem pusztul bele, akkor egyedül nem tudom hogyan fogom legyőzni. És akkor csak reménykedni tudok, hogy csak Espada szintű Arrancar-nak látszanak és nem azok, mert ha ez mégis túléli, és esetleg a wakizashit használja, akkor nekem végem. Nem tudom hogy tudnám a kardfogú tigrist megfékezni.

Tárgy: Re: A magány tava Szer. Jan. 23, 2013 5:18 am

Nincs arany, drágakő, Alibaba meg a negyven tag sincs itt, sőt, még egy árva WC-se. Csak egy újabb, baszott hosszú, sötét folyosó, némi kis fénnyel. Hogy nem tud egyetlen egy titokzatos, nagy gonosz se elvonatkoztatni ettől? Mindig kell az ilyen földalatti, rejtélyes bázis. Sőt, még visszhang is van, bár ez tetszik Vexnek, jobban, mint az a sötétség, ami a környéken ólálkodik. Megáll egy helyben, és egy ütemet kezd el csapkodni a lábfejével.
- Hehe, ez tetszik.- vidáman elmosolyodott, majd egyre több ritmust vitt a lábdobolásba, végül pedig dalra fakadt, miközben a zenét a visszhangnak köszönhetően, elég jól elő tudta adni.
Unalmas volt már, hogy csak harcolt, két csontos kéz, utána bábos gyerekek, meg most ez a folyosó. Visz bele magának egy kis élvezetet is. Főleg, mert most nem is látja senki, senki olyan, aki ezzel visszaélne, röhögne, vagy szívatná. Sajnos, még nem ért el a dal végére, de már feltűnt Karasunak egy másik, ismerős dolog. Mondhatná, hogy meglepi a reiatsu, de annak nem sok értelme lenne, sőt, az se lepi meg, amin üldögél. Ezek a királyok, vagy királynők, császárok, meg a fasz tudja, hogy még milyen titulusokat szoktak magukra aggatni, előszeretettel teszik a csoffadt seggüket trónra.
~ Én már akkor is befejezem.- nem áll le, énekel, és adja a ritmust tovább, csak a dal végén áll meg, és ér oda az alak elé. Akin végignézve, azt kell megállapítania, hogy ráférne egy alapos sminkelés, meg talán hajmosás, sőt, ruhatár csere, meg talán megnézni, hogy nincs e tetve.
Karasu a tarkóján összekulcsolja az ujjait, és vidám mosollyal az ajkán nézi az előtte lévő nőt(?) vagy akármit. Nem foglalkozva sebeivel, a gőzölgő kéznek nevezett fekete ízével, meg a zajokkal se. Inkább csak majdnem elpirul. Balját az ajka elé teszi, rebegteti a szempilláit, és vékonyabb hangon szólal meg.
- Oh, kérlek. Lányos zavaromban nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem vagyok Espada, csak Karasu Vex, a 87-es arrancar.- be már nem is mutatkozik, az előbb megtette, és már azt is tudja, hogy egy nagyon hülye névvel megáldott arrancarhoz van szerencséje.
~ Bár ez a hangszóró egész jó, francért nem itt kezdtem énekelni. Bár lehet nem engedte volna meg, biztos irigy.- tudja, hogy nem szép dolog az ismeretség elején ilyet feltételezni másokról, de az a megjelenés, meg minden, arra utal, hogy az.- Köszi, de nem teljesen az Én érdemem volt. Mondjuk úgy, szemetek voltak, és hátrahagytak, hogy gebedne meg Eras. De mit keresne itt Rózsi?- bambán pislogott, nem jutott eszébe sok ötlet, hogy Rózsika mi a fenéért is jönne erre a helyre? Oké, lehet ezt a gépet Ő csinálta, és a havi szerviz miatt jelenne meg, de akkor is.- Na, csak nem vagy irigy! De köszi, így is elég sokáig tudok élni, nem kell az a halhatatlanság, a végén csak egy maradhat.- minek a halhatatlanság? Egy idő után már unalmas lenne az élet, nem hatna semmi az újdonság erejével, minden csak monotonitásból állna, a végén meg már bele őrülne, és a budiból inná a vizet. Eh, inkább marad a természetes lefolyásnál, vagy a harcbani elhalálozásnál. Ami vagy most lesz, lehet erre utal a reiatsu áramlás is, vagy…
- Szinte gondoltam.- unott arckifejezéssel veszi elő Orgot, a pengéi a talaj felé néznek, Karasu a fejét enyhén balra dönti, és nézi az egyre jobban kibontakozó alakot.
- Hu de megtisztelve érzem most magam.- jó hogy nem is köp egyet oldalra, de talán anélkül is ki tudta fejezni, hogy mennyire nem érdekli az első, meg milyen nehéz volt beszerezni, és ilyenek.- Ja, elég szívás, akkor egy báb lesz az, akit felszeletelek, szívás.- Karasu a mellkasa előtt, vízszintesen tartja Orgot, még balját a teste mellett pihenteti, és egy helyben állva hárítja a támadásokat. Ám ez unalmas, úgy dönt, hogy befejezi hamar. Desiderio mögé sonidozik, és készül a csapásra, ám nem várt dolog történik.
- Mi…a…picsa!?- a meglepődéstől elkerekedtek a szemei, az se foglalkoztatta, hogy bekapott egy vágást. Csak hátra sonidozik, és már megint Desideriot látja.
- Ez már szemétség volt a javából. Na még egyszer, csak távolról.- hiába, hiába akar egy cerot ellőni, már megint csak a kis Thea drágát látja, ebből se lett semmi, és ahogy jött, el is tűnt, ismét Desiderito van ott.
~ Tehát ez a helyzet. Valahogy belemászott az agyamba, és nem engedni, hogy megtámadjam, ergo, ha nem találok ki valamit, akkor nekem hamar annyi. Remek, két csontos kéz, mutáns denevér, életre kelt porszívó, és most ez is? Lehet jobb lenne az a negyven rabló. Na, csináljunk valamit.- ha támadni nem tud, legalábbis a Theázóra, akkor van egyszerűbb megoldás is. Elsőnek kecsesen beint Desideritonak, majd lehunyja a szemeit, és…
- Lluvia.- mind az ötven gömböt maga elé helyzete, egy félkört leírva, majd ellőtte az őszeset, így remélhetőleg eltalál mindent, oszlopokat, plafont, Desideritot, a trónoló hülye nevűt is. Ha látni nem lát, attól még van támadása, amivel elég esélyes a találat, vagy csak rácseszik valahogy.

Tárgy: Re: A magány tava Csüt. Feb. 21, 2013 5:29 am

*Mielőtt parancs érkezett volna számára, hárman bukkannak fel. Félrebillentett fejjel méri végig a Las Noches egyenruháját viselőket, de egyiküket sem találja ismerősnek, egyáltalán nem emlékszik, hogy valaha is találkozott volna velük, bár ez nem jelent semmit, hiszen még ha Las Noches lakói lettek volna, az sem garantálná, hogy megjegyezné őket. Félig-meddig Diego~sama mögött helyezkedik el, így nyugodtan méregeti a közeledőket, akik nagyjából hozzá hasonló érdektelenséget mutatnak, sőt talán még nála is túltesznek, szemük mindenfajta életjelet nélkülöz. Talán csak ők is bábok, amiket egy a közelben lévő személy irányít, de nincs idő arra, hogy ezt a valakit megkeressék, egyszerűen összetörhetik csak a játékait is.
A felé induló támadásokat espadaja blokkolja, így neki csupán annyi a dolga, hogy igyekezzen minél kevésbé útban lenni. Előhúzza zanbatóját a hátáról, hogy így lendüljön támadásba, azonban a felé érkező cero útjából ismét Diego~sama viszi el. Semmi kifogást nem emel az érintése ellen, azonban különösebb reakciót sem vált ki belőle, csupán a felmerült akadályt kívánná hatástalanítani, amire néhány pillanat múlva kap lehetőséget. A barák sorozatát hatástalanító espada mögött sonidozik el, hogy a másra koncentráló hajdani espadanak látszó férfit megfékezze. Egy egyszerű mozdulattal rugaszkodik el, hogy lábával oldalba kaphassa, azonban az ellenfél gyorsabb nála, így kitér. Nem igazán érti ennek okát, hiszen legyen bármilyen erős is, bizonyos, hogy egy egykori espada erőben túlmutat rajta, csupán elterelésnek kívánta használni a támadást, hogy addig Diego~sama bevihessen egy találatot.
Azonban nincs ideje gondolkozni, hiszen számos bőregér tör ki a férfi körül, amik nem tűnnek veszélyesnek, azonban roppantmód zavaróak. Zanbatójával számos lényt kettéhasít, de egyszerűen nem fogynak, közben fél szemmel figyeli, ahogy Diego~sama harcol, de amíg ezek körülötte ólálkodnak, képtelen segíteni neki. A felé érkező cero elől képtelen lett volna időben kitérni, így egy bólintással köszönte meg felettesének, hogy hárította azt, majd a parancsnak megfelelően a másik arrancar lányt próbálta felkutatni.
Nem volt tőlük olyan messze, és úgy tűnt, hogy velük ellentétben, ő egy kifejezetten közelharci ellenfelet fogott ki, aki macskaszerű fizikummal operált. Úgy tűnt, hogy a lány fel tudja vele venni a harcot, azonban a megsebzéssel vannak problémák, hiszen hasonló képességeik miatt folyamatosan elkerülik egymást. Végig húzza kezét zanbatóján, hogy azon elkenjen némi vért, majd előhívja igazi erejét, hogy segíthessen Elianának, hiszen így szólt a parancs.*
- Obiyakase, Mullido Bestia!
*A fizikai változások másodpercek alatt mennek végbe rajta, azonban valószínűleg így fel sem fogják ismerni a többiek, természetesen Diego~sama kivételével. Megvárja, amíg a megfelelő pillanat adódik, elvégre a legnagyobb előnye az erősebbel szemben csupán a meglepetés lehet. Amint pedig Eliana feloldja zanpakutoját, el is érkezik az az idő, a lány támadásával egyszerre érkezik hátulról, hogy zanbatójával sebet ejtsen rajta. Az sem számít, ha ez nem túl mély, vagy egyáltalán nem halálos, hiszen hollowképessége így is aktiválódik, onnantól kezdve pedig az exespadanak nem csak velük, hanem saját démonaival is fel kell vennie a versenyt.*
- Aprensión Alzapié! *Suttogja el a technika nevét, majd egyből egy rúgássorozatot is bevisz, hogyha nem lenne sikeres a támadásuk, akkor is előnnyel induljanak, elvégre egy irányított lényt is megzavar, ha tévképzetei támadnak…*

Tárgy: Re: A magány tava Pént. Márc. 15, 2013 4:45 am

Vex:

- Nahát, nem vagy még Espada? Ez különös, pedig biztos voltam benne, hogy minimum hetes vagy- a gépek működése mintha kicsit felgyorsult volna, mintha valami miatt a nő dühös, vagy izgatott lenne, de mivel az arca jelentős része takarásban van, és nem szólal meg, nem tudsz érzelmeket leolvasni róla.
- Meghalsz, előbb, mint gondolnád, Karasu Vex, én másfajta öröklétre gondoltam: emlékezni fognak rá, hogy erős voltál, milyen jó képességeid voltak, sőt, le fogom jegyezni azt is, milyen volt a személyiséged. Ha Granz-sama csatlakozott hozzám, talán azt is rekonstruálni tudjuk. Persze, ha érdemesnek mutatkozol rá, hogy írjunk rólad akár egy sort is- a nő válasza arra, ahogy a számodra kijelölt ellenfélhez hozzáállsz, csak egy, a hangszórók által felerősített, kárörvendő nevetés, tisztában van vele, hogy mi következik.
A baraeső, ahogyan azt vártad, létrejött, mivel nem néztél Ternurrára, nem működött a képessége, azonban csalódnod kellett: amikor elült a füst, egyetlen karcolás nélkül sétált elő, mivel a fehér egyenruhája is sértetlennek tűnt, valószínű nem a hierroja védte meg, egyszerűen csak nem találtad el. Egy Espada ellen az ilyen szintű támadások amúgy is haszontalanok, a hierrojuk miatt legfeljebb apró sérüléseket szenvedhetnek el.
A támadás mégsem volt teljesen értelmetlen: bár a trónon ülő alak szintén sértetlennek tűnik, köszönhetően a két, füstből megjelenő kezének, amikkel létrehozott egy reiatsuburkot maga körül, a berendezési tárgyak megviselteknek tűntek, a légzése sípoló hangot adott ki, és bár mintha beszélt volna, nem hallottál semmit, a hangszórókat is sikerült elpusztítani.
A következő pillanatban sárgás reiatsu öleli körbe örvényként, és töri darabokra körülötte a felszerelést. Amikor pár másodperc múlva elült a por, megpillanthatod a nő Ressurecciónját: a hátából négy hosszú fémcsáp nőtt ki, amikkel felemelte magát a megviselt trónból, és a segítségükkel elindult feléd. A testéről leszakadt ruhát a maszkja pótolta, ami az ágyékán és a mellein, mint vértezet helyezkedett el. Az arca így viszonylag csinosnak volt mondható, bár a jobb szeme helyén helyezkedett el a méretes hollow lyuka, ami az összképet mégsem tette túlzottan előnyössé. A lábai sokkal rosszabb állapotban voltak, mint ahogyan az elsőnek tűnt, térdtől lefelé nem volt olyan részük, ahol nem égtek volna meg, és mintha csak koloncként lógtak volna a combjain. A másik feltűnő sebhely, amit csak most fedezhetsz fel, egy sebhely a mellei között, olyan, mintha egy kardot szúrtak volna át rajta.
- Nem gondoltam volna… öhrrköhrörr… hogy valaki talál... kibúvót- a nő pár méterre tőled áll meg, és magasodik föléd. Szemmel láthatóan képes lélegezni, bár folyamatosan köhög, és a beszéd mintha fájdalmat okozna neki. - De…. khrörrhöhmmm…. nem győzheted le őt- Ternurra sonidoval érkezik meg Dario oldalára, hogy ismét rád vesse magát, ha eltávolodsz tőle, pedig egy másik kellemetlenséggel kell szembesülnöd: a rokkant arrancar nő a kezeiből kilőtt, meglepően erős cerokkal próbál elkapni. A sárga energiasugarak talán a te támadásaid erejét is meghaladják, ha pedig őt támadod, a volt Primera kap hátba.
Bár a két ellenfél támadásai nem olyan erősek, hogy ne tudd védeni magad, a legyőzésük nagyon nehéz lesz a volt Espada képessége miatt, ráadásul mindkét ellenfél Espada szintű, úgyhogy rendkívül szorult helyzetben vagy.

Mai:

A reiatsuáramlás annyira lefoglalt, hogy nem vetted észre, alkalmi társad csak megjátszotta az ájulást: egy kemény ütést érzel a fejeden, elsötétül előtted a világ. A jobb alkarodon fájdalmat érzel, mintha valaki megharapott volna, és kitépett volna belőled egy kis darabot, valószínű az arrancar vehette vissza az erejét tőled. Az életed azonban meghagyja, nem használja ki a kiszolgáltatott helyzeted, magadra hagy téged a földön heverve.
Gyengének érzed magad, nyomasztó a hatalmas reiatsu, ami a szigeten áramlik. Pihenni akarsz, aludni a földön. Hatalmas akaraterődbe kerül az, hogy valahogy rávedd magad arra, hogy felkelj, és csatlakozz a felettesedhez a harcban.

Eras:

Meglepően jól boldogulsz a kilences Espadával, bár megütni nem tudod, te is csak egy karcolást szerzel be az állkapcsodon a szigonyától. Ha láttál már Espadát harcolni, sejtheted, ennél jóval több lehet a tarsolyában, még ha nem is igazi, csak egy másolat vagy egy zombi. A társaid ellenfelei jóval komolyabban veszik a dolgukat, a tied talán várhat valamire, tervez valamit. Mielőtt kiderülhetne, hogy mit, hirtelen hátat fordít neked, mintha elveszítené az érdeklődését, és egy adott irányba indul, rendkívül gyorsan, nem törődve semmivel, ugyanarra, mint a másik kettő is.

Eliana és Thea:

A volt septima végül előhúzza az oldaláról a wakizashiját, hogy hárítsa vele a fekete hajú arrancar lány támadását. Fél kézzel fogja a kardja markolatát, az alkarján lévő izmok éppen csak egy kicsit remegnek meg, ahogy Elianára pillant, a kasza pengéje alig centikre van az arcától, de bárhogy is erőlködik az arrancar lány, ennél közelebb nem tudja tolni a kasza pengéjét. A következő pillanatban a tigris lány kinyitja a száját, amiben egy vörös energiasugár kezd el összegyűlni, eközben a szája sarkából vér kezd bugyogni. Érzed, hogy ez a cero sokkal több azoknál, amikkel találkoztál, talán sejtheted, hogy ez lehet az Espadák sokat emlegetett, mindent elsöprő ceroja.
Az energiasugár azonban szétoszlik, mielőtt létrejöhetne, a nő arcán pedig meglepettség villan át, a szemei tágabbra nyílnak, a szája tátva marad, de úgy tűnik, ez csak reflex, azonnal hátra ugrik, ellökve az arrancar lányt, aki mögé került, nem törődve azzal, hogy a kard még mélyebben szánt a hátába, és közben Thea többször megrúgja.
Látszólag semmiféle hatása nincs a képességednek rá, kiengedi a Ressurecciónját, melynek eredményeképpen egy fehér kardfogú tigrissé változik. Masszív reiatsut áraszt magából, ahogy rátok üvölt, és felétek vetül, de a levegőben hirtelen irányt vált: oldalra kanyarodik, tőletek egy méterre ér földet, és kezd el futni egy irányba. A másik két arrancar követi, ugyanabba az irányba indulnak, mint a ti ellenfeletek, olyan sebességgel, mintha több ezer shinigami üldözné őket.

Vex:

Bár Ternurra továbbra is teljes figyelmet szentel neked, a nő megdermed, az éppen kilőni szánt cerot hagyja szétfoszlani, és a szemében ritkán látott rettegéssel fordul a sötétség felé.
- Sz… Szayel Aporro-sama… khmgmhm… eljöttél?- a nő fémcsápjaiból mintha kiment volna az erő, hull le a súlyosan megégett térdeire, aminek hatására felkiált, de ezzel most kevésbé törődik, meghajol a sötétség felé. Viszonylag gyorsan rájöhetsz, hogy valójában nincs ott semmi. - Mindent… khmhmh… mindent neked építettem… köhörmmgöhmm… bocsáss meg, soha többé nem leszek engedetlen!- a nő felnéz, és hanyatt dobja magát, és minden végtagjával elkezdi hátrafelé vonszolni magát, még a nyomorék lábaival is rúgkapál. - Bocsáss meg! Khgöhöhm… Mindent… mindent neked adok, amit csak akarsz… köhmöhömhm… Ne! Kegyelmezz!- a nő próbálta magát arrébb vonszolni, a kezeivel pedig az arcát takarta, ahogyan hátrafelé mászott, az egész teste remegett. A következő pillanatban viszont, mintha egy kicsit összeszedte volna magát, letörölte a szeméből patakzó könnyeket, és felemelte a kezeit. - Már nem vagyok az a gyenge fracción, akivel mindent megtehetsz, Szayel Aporro-sama… köhmhöhmgröhg… erősebb vagyok, mint te…. Khögöhm… Ziege dich, Klavier!- a nő karjai eltűntek, a könyökét fekete füst vette körül, a földből pedig előtört az a két csontkar, amiket korábban láttál. Összecsapódnak, mintha egy ott álló, láthatatlan személyt készülnének összezúzni, folyamatosan csapkodták a földet, miközben a nő a négy fémvégtagjára állt, és elkezdett hátrálni a két csontos kartól és a víziójától. Ternurra az egyik csontkarra sonidozott, és a levegőt kezdte kaszabolni, ahogyan a plafonon áttörő, másik három, hozzá hasonló arrancar is. Úgy tűnik, a nőt az általa látott szellemkép foglalkoztatta kizárólag, minden erejével azt támadta, kiváló esélyt adva neked.

*

Az átvágott ellenfélről, bármilyen gyorsan is támadtam, ismét csak kiderült, hogy sonido utókép, a következő pillanatban pedig egy bara csapódott a hátamnak. A hierrom ezúttal nem fogta fel teljesen a támadást, így enyhén megégett a hátam. Dühösen felhorkantam, és újra az ellenfelem irányába vágtam, aki azonban újra nem volt ott, ahol lennie kellett volna, a botján támaszkodva állt meg, tőlem hat méterre.
Mielőtt azon kezdtem volna gondolkozni, hogy hogyan sebezzem meg, füstszag csapta meg az orromat, majd elkezdtem égető érzést érezni: a bara, nem tudom, hogyan, de lángra lobbantotta a ruhámat, tehát nem közönséges bara volt. Sérülést azért nem tudott okozni, időben letéptem és dobtam el a felsőrészemet, ami már a huszadik olyan egyenruhám lehet, ami teljesen tönkre megy.
Az ellenfelem valahogy képes teljesen egyedi hollow képességeket használni, amiket még soha nem láttam, pedig a Szayel könyvtárban elolvastam minden, hasznosnak tűnő technika leírását, ha meg nem is tanultam őket. Ezek viszont nem voltak lejegyezve sehol sem, tehát vagy egyedi fejlesztésűek, vagy a létrehozásuk módja elveszett, talán pont ennek az Espadának a halálával.
- Saero, Áspid!- a hollow képességek ellen a legjobb módszer a Ressurecciónom, amivel el tudom nyelni az alacsonyabb szintű technikákat, persze, ez az arrancar még az alacsonyabb szintű képességeket is hihetetlen ügyességgel használja.
Vörös reiatsuval takarva vált alakot a régi Thres Espada, minek eredményeképpen a maszkja egy csúcsos süveggé vált, a botja végén egy szem nyílt ki, ahogyan a feje felett is. A nagy, lebegő vörös írisz körbepillantott, majd rám nézett, és ahogy a férfi felé vetettem magam egy vörös pajzsot hozott létre. A fegyverem éppen hogy pár centire a céltól megakadt a vörös energiapajzson, ami ugyan megrepedt, de nem volt időm újra támadni, ki kellett térnem a mágus kezét elhagyó, lángoló cero elől.
Mielőtt további terven kezdtem volna gondolkozni, az Espada hátat fordított, és menekülőre fogta, a szem felette lebegve követte. A másik két Espadaval azonos irányba tartott, úgyhogy miután egy pillantással megbizonyosodtam róla, hogy mindenki él, a nyomukba szegődtem.
Azt vártam, hogy visszafordulnak, és együttes erővel támadnak, de nyugodtan tudtunk menni utánuk, míg át nem törték magukat a talajon. Azonnal megéreztem a lentről áramló reiatsut, ami hasonlított a három irányított Espadájéra, továbbá megéreztem a korábban hátrahagyott numerós reiatsuját is.
Pár másodpercig gondolkodtam, hogy lemenjünk-e oda, elvégre a küldetés csak a felderítés volt, de végül úgy döntök, Las Nochest veszélyezteti az, aki ezen a helyen uralkodik, úgyhogy követem a három Espadát a szétzúzott trónterembe.

!!!

Spoiler:

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Márc. 18, 2013 6:30 am

Csak forgatta a szemeit. Ki volt már az ilyenektől, akik annyira imádták a rangot, mindig azzal hozakodtak elő, sőt, még valami előjogokat is emlegettek. Na ja, nyalni mindenki tudna, csak van, aki nem szereti, ha szaros lesz az álla, vagy az orra.
- Na, majdnem talált, a hetes az megvan a számomban, csak van még előtte egy nyolcas is, de na basz rá se. Más is tévedhet.- lazán legyintett, hátha felcseszi ennek a… trónosgyáras nőnek az agyát. Habár ahogy végignéz rajta, főleg az arcnak nevezett részt, hááát, nem valami sok mindent tud kivenni belőle. Igaz, nem volt a mestere a jelek leolvasásának, legalábbis nem jobban, mint más, átlag személyek. Bár szájról jó lenne meg tanulni olvasni, legalábbis szerinte, sok mindent megoldana, csak a filmek közben lenne kicsit szívás.
- Elég sokáig tudok ám gondolni, akkor most sokáig fogok élni?- kérdezte egy pimasz vigyor kíséretében.- Köszi, tényleg köszi, de akkor inkább maradnék annál a lehetőségnél, hogy életben vagyok, és a kutya se tudja, hogy ki voltam. Jobban vonz ez az opció. Na meg manapság ki olvas? A könyvekre mindenki azt mondja, hogy internet, csak fából. A személyiségem meg egyszerű, mint egy szeg, csak ne akarj lecsapni, oké?- úgy érzi, hogy mondhat bármit, itt a harc már elég elkerülhetetlen, akkor már miért is ne szólogathatna be? Legalább kiélvezi a helyzetet, és ha túl éli, akkor meg dicsekedhet, milyen vagány volt.- Granz? Most melyik? Akad egy pár, és szerintem az egyik betegebb, mint a másik. De akit ismerek, az olyan aranyosan beteg, a másik meg… hát, nem kerülnék a szikéje alá, de felé se.- következik a feketeleves.
Kis harc, meg miegymás, és ami marhára idegesíti Karasut, hogy a megjelent ellenfelének van pofája Theadrága arcát felvenni. Pedig még nem is égette oda a reggelijét Thea, hogy Karasu be akarja verni az arcát, vagy a zokniját összemosná valami színes felsővel, és lenne rózsaszín, akkor lehet eljárna a keze. Egy fenéket! Dehogy tudná bántani a kis Theát, de valamire csak kellett gondolni, ami segíthet abban, hogy harcba induljon egy régi espada ellen. De mivel sok minden nem segített, ezért marad a jól bevált megoldást. Nem, nem a hasra, és fejet le, nem. Inkább az a; bontsuk rájuk az egészet. Na! Ez bizony nem sikerült, hiába próbálta a lehető legjobban összetartani a támadásának a hatósugarát, elég nehézkesre sikerült. Felkavarta az álló mocskot, nagyjából ennyi, még azt se érte el, amit általában Karasu elszenved, a ruha tönkremenését. El is húzta a száját, és elmormogott egy bazdmeget is.
- Gondolom, már késő bocsánatot kérni? Áh, hagyjuk is, ezt szoptam.- ismét csak legyintett. Ám valami másra lett figyelmes, ami miatt hanyagolta az imposztort.
- Nocsak… Dr. Octopusnak volt egy lánya is?- kérdezte kicsit meglepve, ahogy végignéz a ressurectionba lépet nőn. Bár férfi lévén, egy kicsit elidőzik a domborulatokon, meg ágyékrésznél, de ahogy leér a lábhoz, elfintorodik, arcról már nem is beszélve.
- Bakker, hogy valami mindig elrontja az összképet. Azokkal a sült csülkökkel szerintem hamar orvoshoz kéne menned, nem gondolod?- mutogatott a lábakra, még akkor is, amikor már kellemetlen helyzetben kéne tartani a nyakát. De hát valahogy nem tudja ezt az egészet komolyan venni. Itt ez a nőnek nevezet gépkaros hadirokkant, meg egy másik, aki be halluztatja a szerencsétleneket, tiszta bolondok napja.
- Na, még az a sok cigi is árthatott a torkodnak. Tényleg kéne valami dokinak látnia. De te tudod.- vonogatta a vállait, majd egyhelyben kezdett aprókat kezdett ugrálgatni, és félrecsapja a kabátját, majd int a párosnak, hogy jöjjenek csak. Bár kissé lehet túlzott ez az önbizalom, de ha már meg kell halnia, akkor egyet magával fog vinni, jó esetben mindkettőt, az lenne ám a buli, sőt, ha túléli, akkor meg még részt is vehet azon a bulin, amit magának fog tartani, a sikeres munka meg ünnepelésére. Kezdetnek meg tökéletes lesz egy kis hátrálás, akkor több esélye lesz normális támadást kivitelezni, vagy ilyesmi. Ám hiába a hátrálás, egy általa is kedvelt technikát lát. Egyenest jön a cero, és talán arcba is találná, ha nem látná jobbnak az elkerülésüket.
- Hehehehe. Ez tényleg vicces lesz.- kerülgeti a cerokat, és viszonozza is pár baraval, de erről is letesz, amikor megérzi a fájdalmat a hátában. Az összetéveszthetetlen érzést. Valaki sikeresen belebökött a hátába. Nincs mese, megint csak távolodnia kell.
- Azért ez nem ér, legalább egyszerre csak egyet. A hármast csak a csajokkal szeretem. Na, de akkor nesztek! Digiéralo, Orgo!! - felszabadította az erejét, nem csak azért, hogy azt a kis sérülést eltávolítsa, hanem mert így több lesz az esélye a továbbiakban. Ám alig hogy ezt megtette, valami történt, az egyik ellenfele kicsit furán kezdett viselkedni. Karasu meg is torpant, és felvont szemöldökkel kezdi nézni a kialakult helyzetet.
- Ezt meg mi lelte!? Mit szívott!? Adhatna nekem is belőle.- és nem elég, hogy a karos csaj elkezdett hallucinálni, még a másik ellenfele is beszállt, sőt, valahonnan még érkeztek hárman. Karasu pedig csak pislogott, mint borjú az új kapura.
- Héhéhéhé! Ezért még én is itt vagyok, nem kéne irigykedni… Oké, nekem ez is megteszi.- némileg elhátrált, majd Orgot célba állította, és saját magát is, a hadonászókat vette célba, és nem csak a koponya szájában kezdett megjelenni egy cero, hanem Karasu szemeiben is. Egy vörös, és egy kék, már késő lett volna megállítani, hiába érkezett meg Spenótfej, meg… valami nyuszika is. Bár elsőnek nem ismerte fel, de voltak valamik, amiknek a látványa után, már tudta, hogy ki is a másik érkező. Az a két mással össze nem téveszthető, kerek, szép, és csodás szem. Nem volt más a kis nyuszika, mint Thea drága, a kis napsugara is megérkezett. De már mindegy, a ceroi elindultak, megcélozva az ötöket, akik még mindig a levegőt csapkodták. Ha jól számolta, elég sok erőt adott bele, védekezés nélkül pedig… hát lehetséges, hogy kicsit meg lesznek égetve, és ha túlélnék, akkor majd a két betoppanó befejezi a dolgot. Bár kicsit még majdnem sajnálja is OkiDoki lányát, jobban meg lesz perzselve. Végreménytől függetlenül, lihegve, kimerülten dőlt Orgora.
- Ha még élnének, a többi a ti dolgotok. Ja, és basszátok meg, jól ott hagytatok, ezért mindenki jön fejenként egy rekesz sörrel… hehehehe… - fáradtan rázta meg a fejét, majd kutakodni kezdett a zsebében, és volt isten, halál is, meg mindenfajta, volt még egy cigije. Elégedetten gyújtott rá, Karasu szerint, ha már végeztek, akkor mehetnek is haza, el innen a picsába, de az biztos, hogy a víz felett fog menni, jóval a víz felett, nincs kedve kezeskedni, megint. Persze csak akkor, ha megint itt hagyják, nyakig a szarban.

Tárgy: Re: A magány tava Szomb. Márc. 30, 2013 3:41 am

A támadásom, és az időzítésem tökéletes volt, mégsem sikerült vele eredményt elérnem. A wakizashi-val hárította. Csupán csak pár centire lehetett a céltól, de akár mennyire nyomtam volna még előre egyszerűen nem mozdult. A tigrislány jó nagyra nyitja a száját, és hatalmas energia kezdett el gyűjtögetni. Ez az energia teljesen más, mint egy normál Cero.
~ Cero ez?... Lehet…. Az kizárt… De ha mégis… Ez valószínűleg egy olyan Cero lehet, mint amit az Espada-k használnak. Ez nem jelenthet semmi jót.
A szája szélén vér csorog le. Éreztem, hogy el kell tűnnöm, mert ha egy ilyen Cero eltalál, akkor nem biztos, hogy túlélem. De hirtelen az energia semmissé válik. A macskalány arcán is meglepetés szerű lesz úrrá. Mintha ő sem erre számított volna… A szemei tágra nyíltak és a szája is tátva maradt. Ez olyan mintha csupán reflexszerű lenne, de nem igazán értettem, hogy mi folyik itt. Ellök magától és hátra ugrik. Mintha észre sem vette volna, hogy a vörös szépség mélyen a hátába mélyeszti kardját, vagy többször megrúgja. Én szinte meredve álltam és nem is értettem mi folyik itt.
Gyorsan észbe is kapok, ugyanis szabadjára engedte az erejét. Gyönyörű fehér tigrissé változott. Hatalmasat üvöltött és hatalmas energia áradt belőle. Én megpörgetem a kaszámat, és arcomon egy nagy ördögi mosoly kúszik. Milyen jó kis szőnyeg lesz belőle. Vagy szívesen megtartanám.
- Gyere csak.
Felkészülten várom a támadását. Felülről támad, de hirtelen a levegőben irányt változtat. Egy méter távolságban ér földet, majd az ellenkező irányba kezd szaladni. A másik kettő is követi. Úgy kezdenek el szaladni, mint ha csak egy Shinigami had vetette volna rájuk magát.
Nem is gondolkodtam. Úgy sem tudtam volna mit kisütni. Egyszerűen zavaros az egész, de tudtam, hogy nem hagyhatjuk meglógni őket.
- Nem mész sehova. ... Gyere! - szóltam egy félmondattal a vörös szépségnek, bár nem biztos, hogy hallotta.
Előre dőlve, amilyen gyorsan csak tudtam, Sonido segítségével indulok meg a fehértigris után. Velem nem fog senki sem szórakozni. Ha kell Cero-val állítom meg, de harc közepén engem nem fog itt hagyni. Pláne, hogy egész izgalmas harcnak néztem volna elébe. Teljesen izgalomba jöttem tőle. Érdekelne, hogy képes vagyok-e legyőzni őt. De azt sem bánnám, ha esetleg a főmocsok felé mennének. Gondolom a többiek sem nézik, hogy csak úgy eliszkolnak.
Meg lehet tényleg a főmocsokhoz vezetnének, aki felelős mindezért. Hisz végül is ez a küldetésünk. Megtalálni a felelőst.

Tárgy: Re: A magány tava Vas. Márc. 31, 2013 2:15 am

*Feladatát egyszerűen és gyorsan végzi, nem érzi most olyannak a helyzetet, hogy eljátszon az ellenféllel, főként, mert az valószínűleg sokkalta erősebb náluk. Az egyszerűen, mégis meglepetésszerűen végzett támadás megtette hatását, s közben az egykori espada észre sem vette. Milyen szánalmas, gondolja magában, hiszen vele ilyesmi sohasem történne. Az, hogy valaki lebecsüli ellenfeleit, mert nagyobb az ereje, mindig bukáshoz vezet, sőt, halálhoz. Ez alól az espadak sem kivételek, ugyanolyan halandók, mint bárki más. Talán halandóbbak is, hiszen hiába a nagyobb erő, sokkal több ellenségük van, akik akár a helyükre is pályázhatnak. Persze Diego~samanak nincs oka félni, elvégre az ő feladata az efféle pondrók megfékezése, és földbetaposása.
Ahogy érzi a test rándulását, a rúgásokkal egy időben ki is rántja fegyverét az arrancarból, elvégre ez közel sem jelenti a csata végét, csupán egy sikeres találatot. Ő maga tudja, hogy technikája innentől kezdve akkor is sakkban tartja ellenfelüket, ha ressurectionjével begyógyítja külső sebesüléseit. Ez a folyamat persze kezdetét is vette, úgy tűnik, sikerült kissé felingerelnie ellenfelüket, de ez is csak az ő malmukra hajtja majd a vizet, lévén ketten lesznek egy dühöngő ellen. A harag rossz tanácsadó, mondják, nem is véletlenül, hiszen az efféle támadások nem megfontoltak, csupán koordinálatlan csapkodások, amiket egy higgadt ellen könnyedén hárít. Egy pillanatig sem esik kétségbe, a kirobbanó erő sem hatja meg különösen, hiába nehezedik ólomsúllyal mellkasára, arcán ez semmilyen változást nem eredményez. Az azonban kissé meglepi, amikor már szinte az ereje teljében lévő exespada támadna, egyszerűen sarkon fordul, és társaival egyetemben menekülőre fogja.
Tisztában van saját képességeivel, de az, hogy ez ilyenfajta rémületet váltson ki másból, főként egy egykori erős vezetőből, az még számára is megdöbbentő. Lemondóan szisszen egyet, még csak azt sem érdemlik meg az efféle gyávák, hogy utánuk menjen, és tovább gyötörje őket, de nincs mit tennie, hiszen Diego~sama is szorosan a nyomukba ered. A másik nővel ellentétben, akit a sexta espada Elianának szólít, nem sieti el a követést, ráérős léptekkel követ mindenkit, jól tudva, ha már tévképzeteknél tartanak az ellenfelek, nincs szükség nagyobb erőre az összemorzsolásukhoz. Persze az foglalkoztatja közben, miként is lehet, hogy csupán az egyik támadót érintette meg többször is, mégis a többi is hasonlóan reagált. Nem gondolja, hogy fejlődött, vagy változott volna a képessége, valószínűleg kapcsolatban állnak az ellenfelek, és szimbiózisban léteznek, ez esetben viszont elég a vezetőt megölni, és máris mindannyian halottak. Az ölés gondolata sem deríti jobb kedvre, elvégre egy sima kivégzésben semmi élvezet nincs, ha nem látja a szenvedést, vergődést az áldozat szemében, mi értelme bárminek is? Pusztán a hatalom fitogtatása nem elégítheti ki vágyait, azt meghagyja olyanoknak, akik azt gondolják az erő minden.
Belépve a romok közé, megpillantja Karasut, és inkább hozzá közelít, a többieknek meghagyja a lehetőséget, hogy a képessége által meggyöngített lényeket egyszerűen lekaszabolják. Ez nem igazán érdekeli, a kergetőzést és nyiffolást meghagyja mások számára. Közelebb húzódik a férfihoz, aki nem nyújt éppen kellemes látványt, ráadásul mérgesnek is tűnik. Félrebillentett fejjel méregeti, próbálván megérteni, mire fel a mérhetetlen düh, hiszen itt van, él. Senki sem mondta, hogy együtt kell maradniuk, vagy hogy bébicsőszöst kellene játszaniuk, csupán körülnézés lett kiadva parancsba.*
- Ne harácsolj bögölyleső, már itt leledzünk! *Veregeti meg néhányszor a férfi karját, ahogy azt baráti gesztusként másoktól oly sokszor látta. Közben teljesen megfeledkezik képességéről is, így valószínűleg lesz néhány kellemetlen pillanata Karasunak, míg vissza nem zárja erejét… Neutral

*

Tárgy: Re: A magány tava Vas. Ápr. 14, 2013 3:53 am

Pokoli oktondiság, nincs semmi hallgatagság, nem látok narancsot, vérvöröset, kéklő eget, szürke fellegeket. Pedig őket akarom! Őket, mindet! Oldaná meg minden bajom, problémám. Nem olyan komplikált. Nem csak felhőkben nem úszunk, de víz alatt sem – ez skandalum! Miért nem atlantiszolunk? Bányászhatunk aranyat, kincset, tudást, pusztulást! Láthatót eltűntté téve, rombolni rombolás nélkül, kezdetnek végzetet adván magasodhatnék mindenki fölé. Én, én és én! Bizonyíthatnám létezésem, mert nem vagyok piciny, jelentéktelen hangocska, sarokban dünnyögve, hintázva, mélázva, búslakodva, hörgőt kapirgálva, vájva, fúrva, eloszlatva, pedig nem létezhetek, mégis lélegzek. Lélegzek és érzek. Érzek, cikázik cikeszként gondolat, érzés, félelem, öröm és őrület, vágyak, ösztönök, sugallva sugallhatatlant, ezáltal hallhatatlan vagyok! Mert nem élhetek. Mégis élek.
Mégis meg akarok halni. Mi az erősebb? Az érzet, vagy az ösztönök? Gyűlöllek titeket, nem értitek?! Röhögsz, mert nem látod a narancsot, röhögsz, mert nem látod a fényt, röhögsz, mert nem látod a karmazsin ragyogást, a mennyeket és a szürke bárányfelhőket, melyeknek úgy kéne siklaniuk ide s tovább, mint apró, pici szikének, fel és alá, karon húzva, tovább, tovább! Nem látod a hullámokat, nem látod az üres, sűrű olajtengert, nem látod a gennyet, nem látod a mélységeket! Nem tudsz te semmit! Csak egyet látsz, csak egy van, mit vizenyős, sárgás, gusztustalan gülüid fixázva pásztáznak, golyóbisként forgatva, megdermedve, ott maradva, nem tudván elvonni, nem tudván apró üveggolyóként befelé fordítani, nem tudván struccként fejedet a homokba fúrni. Csak egyet látsz, éppen csak nem tudod, mit látsz. Nem tudod, mit engedek láttatni, üveges burán megcsillogtatni, buborékokban gyönyörködtetni, széjjelszorítani, megítélni, elfoszlani, magammal rántani! Láttatok serény nyílást, törékeny fehér, mint a porcelán, éppen csak mocskosabb, mert nem szégyellem való énem, ösztöneim bármikor szabadjára engedem. Rövid vágás, szűk, széles hasíték, mit mondhatnék? Kell nekem! Lávalámpának hazaviszem.
Történt így hát, vörösbe bújtatott, s mint rubint, csillogott. Gyönyörű volt! Bájos, édes, ártatlan, még akkor. Sajnálhatott. Sajnált is, sajnálták őt sokan is, leginkább sajnálatra méltó mégis az volt, kinek szemeit üvegbúra fedi. Vajon mennyit szenved testének börtönében? Lehet, már neki sem lenne szabad léteznie? Mit adna vörös köpeny azért, hogy újra épségben tudja?
Sűrűség mögött hangos csattogás, vészjósló vihogás, s csattanás megint. Nem veszek róla tudomást. Táncra fel, előre, tovább! Karok arra születtek, terheket cipeljenek. Szökellve, dudorászva, naivan kerülöm el erdőszéli, hangos csattogást. Folyvást folyik, omlik kifelé nedv, átlátszó, mint a szándék, mi vezérli, ostoba lény, én mégis szándékosan lebutulok hozzá. Hisz ez a mese erről szól, karcokról, ádáz farkasról, gyötrelemről, mely messze nem emészt fel eleget abból, mely adatik neki.
Vadásztak. Vadásztak veszélyre, megbúvó ellenségre, még sem találták elégnek. Figyelmem nem kelti fel veszélyre, öntudatlan teljesítem kötelességem tovább, karomon cipelve mindent, mi szikrázik, pompázik, erősen ütlegelve életre kélve, kelesztve, kovászt nem spórolva, hisz ezért jöttem, ezért vagyok itt. Mindez csupán egy látomás csupán? Túl valós hozzá a csordogálás, patakokként kúszva tovább, s csörrennek fémesek, majd aztán fényesen villannak üvegek. Megérkeztem!
Valami mégis furcsa. Érzem a dohos szagot, ismerős, sokszor találkoztam vele. Talán csak túl régen ízleltem magamban, mely mindig ennyire ismerős volt. Pedig tudom, tudom, hol vagyok! Talán kérdeznem kéne? Üvegbúra mögött most is ott figyelnek apró, pici szemek, most azonban nagyok, hatalmasak, két, terebélyes golyóbis, sasolva gülüzve minden mozdulatot, melyet elkövetek. Kérdeztem hát. Mindez azért talán, hogy jobban lásson engem. Szaglásról úgy hinnéd, nem oly kiteljesedett, még sem tudom becsapni őt. Úgy dönt, inkább ő csap be engem, tátja tágra lepénylesőjét, ismerős csattogtatás, fájdalmas csontropogás! Összeroppant! Sikoly, sikoly, dalol, tovaszáll, hajnali szellőként messze, messze kiált. Gusztustalan roppanás. Reccsen, fájlal, holtan végezhetem! Ki gondolná, mennyi merészség, agyafúrtság lapul üveges búra mögött… Nem, ez a személy egyáltalán nem volt az, akinek valójában látszott.
Hív a segítség! Kerítő kötelesség, kövekre lesz szükség. Éppoly nehezek, mint kellemetlenek, pótlékként szolgálnak. Szikével szurkálva, erősen vágva, forgathatunk nemsokára forgatagot. Gusztustalan dolog kilábalni hasából. Mégis megtenném újra és újra. Metszést, vágást, hason szúrást el kell viselnie, mert egyszerűen túl ostoba hozzá. Kaszabolva, ollóval vágva, mindegy, hogyan. Hisz elkövette a legnagyobb hibát, nem volt elég éber, elaludt, alkalmatlanná vált. Gurítok szikrázást, görgeteget, ostoba volt! Úgy hitte, elég erős lesz hozzám. A vadász az én oldalamon áll. Fröccsenést, folyamot folyamat lepetyelhet, nem segít, csupán rosszabb lesz. Enyém a győzelem! Vihetek haza ékként relikviát, mely oly csodás, mindig emlékezni fogok rá, nagyszülőket nem lehet pótolni.

Tárgy: Re: A magány tava Hétf. Ápr. 15, 2013 4:48 am

Dario érzékelte a többi arrancar megérkezését, de a fantomkép túlzottan lekötötte ahhoz, hogy egy riadt körbepillantáson kívül bármit is tegyen. Arra még futotta a lélekjelenlétéből, hogy Vex ceroi útjába annak korábbi ellenfelét, Ternurrát küldje, de a korábbi Espada alakváltása csak azután lép működésbe, hogy a cerok felé indultak, és ezúttal nem is olyan tökéletes, bár a 87-es arrancarnak így is okoz egy néhány másodpercig tartó, szörnyű élményt, ahogy Theává alakul. Ahogy a támadás eltalálja, visszaveszi az igazi alakját, és bár a hierroja elég erős, hogy mögötte a gazdája sértetlen maradjon, az arrancar-klón teste szénné égve hullik a földre.
Eras támadásai a korábbi kilences Espada ellen, ezúttal már sikeresek, mivel ő volt a csapat leggyengébbike, és már nem is figyelt rá, pillanatok alatt mozgásképtelenné tette, és sértetlenül megszerezte az akváriumfejét, ezzel kivonva a harcból még egyet a korábbi Espadák közül.
A nő hisztérikus támadásainak egyike a megmaradt két Espada egyikén, a kardfogú tigrisen landol, ami meglepő módon túléli a hatalmas tenyér találatát, de az összeeső arrancar visszavedlik az emberi alakjába, és bár nem látni rajta, hogy fájdalmai lennének, nem képes felállni a földről, valószínű több létfontosságú szerve, és fontos izma is megsérült.
A nő megmaradt Espadája minden előrejelzés nélkül esik össze, ahogy a két csontkar is hirtelen tér vissza a könyökére, és válik újra rendes kézzé, a fémkarjai megrogynak, és összeesik, szemmel láthatóan felhasználta minden erejét, a földön próbál arrébb mászni, teljesen összefüggéstelen szavakat motyog. A rettegés a régi felettesétől annyira erőssé vált, hogy megbomlott az elméje, talán végleg.
Diego sonidoval a nő mögé kerül, és az időközben visszazárt zanpakutoja markolatával egy csapást mér a nő tarkójára, aminek hatására az eszméletlenül esik a földre, a Ressurecciónja visszakerül a zanpakutojába, egy teljesen átlagos külsejű katanába, amit az Espada odadob a fracciónjának, ő maga pedig a sérült arrancar ruháját ragadja meg, és veti a hátára.
- Elvégeztük, amiért jöttünk. Visszatérünk Las Nochesbe- pár másodpercig mindenki foglalkozhatott a trófeagyűjtéssel, aki akart, akár az egyik régi Espada teljes testét is felkaphatta, mindenesetre túlzott biztonságérzetre még ezután sem volt ok, feltehetően még bőven akadt ellenség a szigeten.
A bountok közül meglepő módon egy sem kerül elő kifelé menet, ellenben a társaság felfedezhette az ájult, sérült Mai Cabanitzot, akit jó esetben valaki, aki nem cipelt semmi nehezet magával, visszavitt Las Nochesbe, rosszabban egy óra késéssel, sérülten eredt a többi arrancar nyomába.
A víz felett való átkeléskor, az meglepő módon már nem fekete, normális, nem is kelt baljós előérzetet, ezek valószínűleg a sziget urának képességéből fakadó dolgok voltak. Ezek tartották távol a hollowokat, akik hamarosan valószínű beözönlenek a szigetre, és elpusztítják a megmaradt ellenséget.

Vége

Tárgy: Re: A magány tava Szer. Ápr. 17, 2013 4:12 am

Sorompó! Jelentem a küldetést lecsukatom! Jutalmazás a következő:
¤ Diego Canino, Eliana del Barros, Karasu Vex, Thea del Matanza: 2500lp, 3000 ryou
¤ Eras Vanthor: 2000lp, 2500 ryou
¤ Mai Cabaniz: 1500lp, 2000 ryou