Urufu Yashuhiro
3. Osztag
 Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
    (15100/30000)
 |  Tárgy: Urufu Yashuhiro Csüt. Aug. 09, 2012 9:46 pm | |
| Jelszó:u u u a u i o
~ Adatlap
Név: Urufu (Farkas) Yashuhiro (Bőséges tisztesség; széleskörű béke)
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1548.8.8. vagy 1553.8.8.
Kor:
- Emberként: 20
- Lélekként: 439-444
~ Előtörténet
„A Sengokujidai vége előtt született úgy 20 évvel az Urufu klánba, ami egy szamuráj klán volt, ami az Edo-kor közepéig maradt fent, de ne rohanjunk ennyire előre. Szóval ott tartottam, hogy az Urufu-klán vezérének fia született európai időszámítás szerint 1548. Augusztus 8-án. Mivel az egész klán mind végig, mióta létezett a béke fenntartásáért, eléréséért harcolt, és mivel szerencsés csillagzat alatt született, ezért ennek a fiúnak a Yashuhiro nevet adták, hogy elhozza a békét.
Ő is olyan nevelést kapott, akár a többi tagja a klánnak. Hinné az ember, de nem. Ő másmilyen kiképzésben részesült, hiszen ő volt az, ki elhozza a békét a népnek és a klánnak. Mióta az eszét tudta látott embereket, szörnyeket, amik nem voltak ott. Egy ilyen embertől, ami nem volt ott tudta meg, hogy a szellemeket látja, de mivel, egyszer, mikor először látott szellemet, azt hitte, hogy igazi embert lát, szólt az anyjának, hogy „Nézd, anyám! Az a bácsi milyen fura dolgot csinál!”, de erre anyja közölte, hogy ő nem látja azt a bácsit, és megkérte… nem… utasította, hogy ilyen butaságokat, bolondságokat ne beszéljen össze vissza. Így innentől kezdve senkinek se szólt a szellemekről, se az olykor felbukkanó szörnyekről se. Ahogy elvárták tőle klánja legjobb harcosa lett, kinek a legfőbb életcélja az lett, hogy kardjának segítségével békét teremtsen. 17 éves kora után folyamatosan fura álmok zavarták éjszakáit. Egy hófehér farkassal álmodott, egy olyan helyen, ahol még sose járt. Ismeretlen volt számára az álmai színterének környezete. Sose látott efféle tájat, mely enyhén dombos volt, vége láthatatlan síkság minden felé itt-ott kisebb erdővel vagy folyóval megszakítva. Ezen a helyen csak a hófehér farkassal találkozott, kit eleinte csak üldözött, vagy az üldözte őt. Aztán egy idő után, amikor már utol tudta érni és a farkas nem tudta könnyen földre borítani megváltoztak az álmai. A hófehér farkas egy kisebb buckán feküdt, ő nem értette, hogy most miért nem akar elfutni előle vagy miért nem akarja leteríteni. Így lassan közeledett felé, a farkas ráemelte a tekintetét, aztán a fejét, és szóra nyitotta a száját, az elejét nem értette:
- Szólíts! És segítek! – Aztán mindig ekkor ébredt fel.
És ez így ment egészen egyezerötszázhatvan vagy hetvennyolc augusztusának közepéig, mikor is a shogun-juk egy ellenségének serege ellen harcoltak. És a harc vége felé egy nyílvesző szúrta át a szívét miközben a feleségének kijelölt, és egyben szíve szerelmének, Zenko Sakura-chan-nak bátyját mentette meg egy hátból támadástól. Így ért véget Urufu Yashuhiro, az Urufu klán vezérének fia, Zenko Sakura jegyese élete.
De halála után is teljesítette kötelességét, hogy kardjával küzdjön a békéért, és védelmezze a klánt. Legalábbis úgy érezték őseim, mintha végig ott lett volna mellettük. De a dédapám utolsó napjaiban elárulta, hogy csak egy fél évig védelmezte halála után, mikor is egy shinobi csapat ütött rajtuk. Akkor szerencsére a klánunk életben maradt, viszont a Zenko család nem. És másnap már nem érezték a jelenlétét. Ezért azt mondom, hogy szíve hölgyét várta csak, kivel tovább mehetett. De a klánunkra innentől elkezdett a béke rámosolyogni. Tehát végül is elhozta nekünk a békét.” – Részlet az „Urufu klán emlékei”-ből, mit Urufu Akira, a klán utolsó sarja diktált le az utolsó napjaiban a segédtisztjének és jó barátjának, Ginyuu Ryuuzaki-nak.
~ Érdekes, és szórakoztató dolog valahol magadról olvasni, vagy olyanokról, akiket ismertél, szerettél! Igen, emlékszem… Akira a nevemet kiáltotta, én meg értetlenül néztem rá, hogy mi a baja, de aztán észrevettem, hogy nem is hozzám szól, vagyis a testemhez szól. Furcsa volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy meghaltam. Viszont örülök, hogy a klánom a halálom, idekerülésem után is tovább élt. Valahogy örömmel tölt el.
- Mond csak Yashu, az az éjszaka tényleg olyan borzalmas volt?
~ Igen… Az volt… Sakura és Akira is akkor halt meg… ~ Ledönt magába egy adag szakét.
- Yashu! Kérlek, meséld el újra, hogyan ismerkedtünk meg!
~ Rendben, barátom! ~ Újabb adag szakét önt le a torkán. ~ Egy Ame Ryuu nevű shinigami küldött át Rukongaiba, mind hármunkat. Viszont a nagy sajnálatomra én valahová máshová keveredtem, messze tőlük. ~ Még egy adag szakét elpusztít. ~ „Egyszer csak megtalálom őket” elhatározással nekivágtam Rukongai végtelenének. Még csak pár napja indulhattam útnak, mikor furcsa éhség érzetem támadt, ezért kénytelen voltam valami ételt szerezni… Mikor hogy, de szereztem. Az álmaim, mik életemben gyötörtek, egyre sűrűbben, egyre intenzívebben jelentkeztek. ~ Újabb szaké ritkítást hajt végre. ~ Valamint az éhségérzetem is növekedett. ~ Még egy adag szakéval csökkenti az állományt. ~ Míg nem, úgy ötven év bolyongás után éppen éhségtől gyötörve vonszoltam magam, mikor elájultam, ekkor újra álmaimban is megjelenő tájon találtam magam, szemben a farkassal, aki most valahogy másmilyen volt, nem támadt rögtön, előbb jól végigmért, aztán morgó mély hangján megszólított: „Kapsz egy esélyt.” Aztán újra Rukongaiban voltam, de egy szürke, enyhén bolyhos tokú katana volt a kezemben, s az éhség érzetem is csillapodott.
- Igen, én mentettelek meg akkor, valamint akkor engedtem meg, hogy először a kezedbe vegyél. Ha jól emlékszem ezután kezdődtek a bajok, nem?
~ Ja. ~ Két adag szakét is lehúz. ~ Egyre több kötekedő alakba botlottunk.
- Én nem csak erre gondoltam! Hanem arra, hogy miért is kezdtél el inni?
~ Kuss! ~ Az üres szakés üveget a falhoz vágja. ~ Ez elfogyott! ~ Elővesz egy másikat, abból is leissza az első két adagot. ~ Először bánatomban, hogy vagy százötven éven át nem találtam Sakurat. Aztán mire megtaláltuk ő már boldogan élt egy kis családdal, amit valószínűleg Akira testvérével alapítottak. Mindig is jó szívük volt. Nekem meg nem volt képem vértől és alkoholtól bűzölögve elé állni, elrontani az életüket.
- Miért is lettél félvak?
~ He? ~ Újabb adagot iszik. ~ Mert túl sokat ittam!
- Nem félsz, hogy a másik szemedet is elveszíted?
~ Akkor majd vakon harcolok, kit érdekel?
- De csak elé mertél állni nem?
~ Jah, elé mertem, vagyis nem. ~ Iszik egy fél kortyot aztán ezt a nem kiürült üveget a földhöz vágja. ~ Mi a fenének iszok most? Elfogyott az összes. Éppen józan pillanatomban voltam, Akira valahova tartott, mikor ő elé álltam, s vele beszéltem. A beszélgetésünk alatt jöttem rá, vagyis ő tanácsolta, hogy álljak be a shinigamik közé.
- Kérlek, meséld el, hogyan is jutottál el arra, hogy a shinigamik közé állj!
~ Akira emlegette, a shinigamikat a beszélgetésünk alatt, hogy ott mennyivel jobb és könnyebb, de ők még nem mennek, mert idekint van még elintézetlen dolguk, és azt is mondta, hogy valakire még várnak, de engem bíztatott, hogy menjek előre. Viszont én a tanácsát elutasítottam, mert „Vezekelnem kell”. Pár, nem tudom, úgy 40 évvel a beszélgetésünk után abba a körzetbe igencsak kötekedő alakok érkeztek, mivel az ilyenek között vándoroltam több évtizedig, tudtam, hogy Sakura-chanékre veszélyt jelentenek, így… fejvesztve rájuk rontottam… bár ne tettem volna! ~ Öklével combon csapja magát. ~ Bár ne tettem volna! Vérködös emlékeimből rémlik, hogy úgy a negyedik csapásommal Akirat találtam el. Így én okoztam a halálát, a barátom, a sógorom halálát. ~ Egy könnycsepp gurul végig az arca bal felén. ~ Ha hallgattam volna a tanácsára, akkor aznap a shinigamik között lettem volna. Azokat a szemeteket viszont sikerült elkergetnem, s megígértem, megfogadtam, hogy beállok a shinigamik közé, mert akkor biztos, hogy a szörny, mi vagyok, bennem lapul nem fogja őket bántani. Szóval ellátogattam arra az akadémiára, természetesen felvettek. Egészen jó kis hely volt, kaptunk enni, cserébe csak tanulni kellett. Jó beismerem, a démonmágia nem érdekelt, taszított, az egyéb elmélet úgy ahogy ment, az a shunpo, vagy mi meg a hakuda szintén átlagos szinten ment, viszont a kendoben nem volt egy méltó ellenfelem se! Ezt a sensei is észrevette, így elősször azzal próbálkozott, hogy egy felsőbb éves csoportba rakott, de ott se akadt ellenfelem, ezért nekem a senseijeil kellet edzenem, gyakorolnom. Nem hiába, az Urufu klánnak mindig is kíváló vívói voltak!
- Ha jól tudom az akadémia alatt tanultad meg a shikaidat használni, igaz?
~ Igen, azok az évek alatt nekem adtad az erődet. Vagyis inkább nem egyszer megküzdöttem veled, s elvettem tőled, magam alá hajtottalak.
- Azt remélem, tudod, hogy nem az egész erőmet birtoklod!
~ Igen, tudom.
- Már csak egy valamire vagyok kíváncsi. Sakura hogy is került ide?
~ Azt a mocskos pofádat! Ő nem idekerült, hanem eljött hozzám! Eljött hozzám. Eljött a szörnyhöz. Akkor már a 7. osztag 10. tisztje voltam, vagyis ex-10.tisztje, mivel újabb áthelyezésre került sor. A dolgaimat hordtam át az akkori szállásomról a mostaniba. Úgy fél úton jártunk, mikor egy nő lépett ki elénk, egyenruhájának nem volt ujja, s alul rövid szoknyában végződött, haja meg vöröses gesztenyebarna volt. Egy másik shinigami, aki rögtön letámadott a kedves modorával: „Hát basszus, te aztán jól elbújtál! És mi a büdös fenéért hordod azt a nyamvadt szemkötőt, csak nem Zaraki-jiire akarsz hasonlítani, baka?” Bájoló arc, formás test, kecses mozgás, és szókimondó, mocskos beszéd, ez csak ő lehetett. „Már bárkit beengednek a Gotei 13-ba, he? Hallom teneked meg még senki se mosta ki alaposan a szádat!” Válaszoltam neki, amire neki is megvolt a maga válasza: „Ezt a szájat csak egyvalaki próbálhatja meg kimosni, éppen őt keresem, nem láttad?” Azzal a nyakamba borult, de észrevehette a változásomat, főleg abból, hogy én nem öleltem át. Úgy pár nap alatt sikerült meggyőznie, hogy ide költözhessen, az „Urufu birtokra”, mert a szobám ajtaja felett ez van kifüggesztve. Azóta próbál az alkoholról leszoktatni, valamint meggyőzni arról, hogy nincs bennem rajtad kívül semmiféle szörny.
- Hogyha már szóba került egy picit mesélhetnél erről a „belső szörny”ről!
~ Ismered jól! Hiszen te is jelen voltál az előtöréseinél! Talán személyesen is ismered, hiszen mind ketten a lelkem részei vagytok. Legtöbbször a dühömmel együtt jön elő, olyankor valahogy csak a pusztítás káosza jár a fejemben, mindent el akarok pusztítani, ami csak az utamba kerül, viszont volt már rá példa, hogy harc alatt tőrt elő, mondhatni minden különösebb ok nélkül! ~ Kinéz az ablakon. ~ Most már biztos, hogy az irodájában van a kapitány, ideje meglátogatni őt is, sajnálom, hogy ilyen kevés időt tölthettem a 7. osztagnál. ~ Azzal fel kell, s elindul a mostani osztagának a kapitányi irodája felé.
~ Kinézet
Úgy 185 cm magas, hosszú, sötétbarna hajú, kék félszemű férfi. A jobb szemére vak, amit egy fekete bőr szemkötővel takar. Alkatán látszik, hogy csatában edzett, de arcán egyértelműen észrevehetőek még az alkoholistákra jellemző vonások. Viszont még így is viszonylag jó képűnek mondható. Általában jól borotvált. Az egyszerűség kedvéért mindig az egyenruháját hordja, aminek elengedhetetlen kiegészítője a zanpakutoja.
~ Jellem
Alapjába véve eléggé melankolikus, lehangolt, higgadt, türelmes, kedves, békeszerető, tisztelettudó alak, de van három szerelme: a harc, a sake és Sakura-chan. Így általában csak egy dolgot csinál, vagyis három dolgot: vagy harcol, vagy sake-t iszik (vedel, főleg, ha valami elől el akar menekülni, de van, hogy a harcba menekül), vagy Sakura-chan-ról ábrándozik, aki egyébként vagy körülötte legyeskedik, vagy a házi/körüli dolgaival foglalkozik. Ezek mellett szereti a gyerekeket, ő maga se tudja, hogy miért, de szereti őket, és nem nagyon tűri, hogy bárki is bántson egy gyereket, ellenben, ha kell, mert azt kapta parancsba, vagy az adott gyerek fejlődését, érdekét az szolgálja, akkor, bár nem szívesen, de ő maga is megküzd egy gyerekkel. Nincs sok ember, akit barátjának mondhat, vagyis olyanokból van kevés, akiket eléggé kedvel, ahhoz, hogyha őket sérelem (főképpen fizikai) éri, akkor dühbe guruljon, mivel senkit sem mer közel engedni magához. Bár nem látszik rajta, de érzékeny lelkű, vagyis erre utal, hogy szereti a verseket és a festményeket, amiket előszeretettel halmoz fel, vagyis gyűjt. Hidegrázást kap, undorodik mind a Kidoushuu, mind a 12. osztag tagjaitól, valamint a kidou-któl és azoktól, akik kidou-ra támaszkodnak leginkább. Van egy fontos elve is, miszerint a szúnyogoknak, piócáknak és a kullancsoknak nincs joguk más vérét venni.
És most szólnék arról, hogy miképpen változik meg a jelleme, ha valakinek sikerül kihozni a sodrából, vagyis sikerül feldühítenie. De előtte megjegyezném, hogy gyűlöli, féli, rettegi, gyűlöli azt az énjét, ami ekkor elő jön.
Goromba lesz, sőt talán bunkó, türelmetlen, izgatott, rangra, korra egyáltalán nincs tekintetlen, dühének tárgyának vérét kívánja, és nem érdekli, hogy ki az, mi az, csak az érdekli, hogy vérét ontsa. És bárki is az, aki megpróbálná megállítani, közéjük állni, arra is rá támad, mondhatni vadállattá válik, elhatalmasodik rajta, az elméjében a káosz, és csak a pusztítás érdekli.
~ Zanpakuto/képesség
Az egyik különlegessége, hogy a kard alap kinézete egy shirasaya katana, a másik, hogy eredetileg vértípusú, de mivel a szelleme nem tartja elég erősnek használóját, ezért erőtípusúnak álcázza magát, így a zárójelben az eredeti képességei, nevei vannak, de ezekről még semmit se tud a karakter.
Neve: Urufu (Ohkamiotoko) / Farkas (Vérfarkas)
Fajtája: Erő (Vér)
Shikai parancsa: Hanto shiro, Urufu! (Kuichigire, Ohkamiotoko!) / Vadász, Farkas! (Harapd le, Vérfarkas!)
Shikai kinézete: Egy nodachi-vá alakul át. (A parancs következtében a shirasaya a használója kardforgató kezét felhasítja, ami komoly fájdalommal és jelentős vérveszteséggel jár. A shikai felöltéséhez 3/zanpakutou liter vért kell feláldoznia a használónak. De mihelyt kellő mennyiségű vért kiszívta a használóból a seb(ek) összehúzódik és csak egy halvány heg marad utána. A kifröccsent, kiömlött vérből egy nodachi formálódik.
Támadások: Nincs külön támadása, és nem is ad bónuszt semmire se, csupán shirasaya katana helyett nodachi alakja van. (Ketsuekiotsukisama/Vérhold: suhintásra félhold alakú vérpengét lő ki, minek magassága akkora, mint a kard teljes hossza. Jobbik esetben a már felszívott vérből készíti a pengét, rosszabbik esetben a használója vérét használja a támadáshoz. Közvetlen a shikai aktiválása után 2*zanpakutou támadást tud végrehajtani az aktiváláskor felszívott véréből, viszont van arra is lehetőség, hogy ezután is használja még 2*zanpakutouszor a támadást - mivel ez úgymond nem gazdaságos felhasználása a technikának - , ekkor a markolat végéből három kocsány nő ki, s ezek az alkarbelső felén csatlakoznak a használó verőeréhez, de hogyha egyiket is elvágják, akkor a kapcsolat megszűnik, s a behatolási sebek nem húzódnak össze, úgy, mintha deaktiválta volna a shikait, így az elvérzés veszélye állhat fenn.
Geneiketsueki/Fantomvér: Ez a kard passzív képessége. A használó akaratától függően változik a keménysége, szilárdsága. Például, ha hárítani kell, akkor a lehető legellenállóbb, de ha támadni, akkor akár a védekezésre felemelt kard átsuhan rajta, aztán újra teljesen kemény lesz, és akár sebezhet is, viszont a keményedéshez, folyósításhoz idő kell, nagyjából egy másodperc a teljes művelet, de ez a duplájára nőhet, hogyha a legszilárdabból vált át folyóssá. Folyékonyan legfeljebb nagyjából 5 cm átmérőjű akadályon tud átsuhanni, hogy még hatásos maradhasson a harcban, s minél vastagabb dolgon kell áthatolnia annál lassabban tud vissza állni nodachivá, viszont ruhán, falon, stb.-n így nem hatolhat át. Ez a pontrendszerben azt jelenti, hogy a használó zanpakutou pontjánál nagyobb pontos védekező tehnikáknál nem tud átsuhanni, vagy ha átsuhan viszonylag sok - 2x 3x több - idő, mire újra karddá áll össze, a vérnodachi.)
~ Szeret-nem szeret
Szeret:
+ Harc (L)
+ Sakura-chan (L)
+ Sake (L)
+ Versek
+ Festmények
+ Gyerekek
+ Soul Society
Nem szeret:
- Kidoushuu
- 12. osztag
- Szúnyogok
- Bolhák
- Piócák
- Kidou
- Ha bántják, akit kedvel (Ez kiváltképp fel tudja dühíteni)
- Ha megzavarják a „nyugalmát”
- Emberek világa (mert ott nincs ott Sakura-chan!)
- Ha dühbe gurul
~ Felszerelés(ek)
„Urufu klán emlékei” Könyv sorozat összes része.
Van egy körülbelül vele egy magas és kétszer szélesebb szekrénye, amin a polcok roskadásig tele vannak verses könyvekkel, már tervezi egy újabb szekrény beszerzését, mert már kezdi zavarni, hogy az asztala is tele van könyvekkel. Ezeket a könyveket az emberek világában tett látogatásai során gyűjtötte be. A fala meg tele van különféle festményekkel – ezeket is odaátról szerezte -, valamint van egy fényképező gépe is, amit szintén az emberek világában szerzett be. Az asztalának van egy ajtós szekrénye, ami tele van olyan képekkel, amik festményeket ábrázolnak, ezek a festmények általában túl nagyok, ahhoz, hogy elhozza őket, vagy a másolataikat. És a közelében mindig fellelhető valahol egy kis sake.
A hozzászólást Urufu Yashuhiro összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 10, 2013 5:03 am-kor. |
|
