Sherlock Hollows, nagyítóval a vacsora nyomában

Mesélő:

Holdsugaras reggel virrad Las Nochesre, azon belül is néhány arrancarra. A napi rutinjukat végzik, miközben fura látogató érkezik hozzájuk, ami esetlegesen meg is lepheti őket. Mindenkit egy-egy papírmadár közelít meg, ami ellenáll minden reiatsu alapú támadásnak, ráadásul igen íncsiklandónak érződik. Majd közvetlenül eléjük érve, széthajtódik, s megjelenik rajta vörös tintával egy rövid levélke. Azonban nem szükséges senkinek kibogarászni a kusza betűket, mert egy csilingelő gyermekhang megteszi azt:

„Kedves Játszópajtásom!

Ha ezeket a sorokat olvasod, *Nevetés hangzik fel* már ha el tudod olvasni, akkor bizony a kedves madárkám kiválasztott arra, hogy fogócskázz velem. Most biztos azt kérdezed, hogy mért is kellene velem játszanod. *Újabb nevetés* Természetesen azért, mert ha megnyered a játékot, akkor óriási jutalomban részesülsz, az én incsi-fincsi lelkecském formájában. A levélen érezheted, hogy nem hazudok, valóban jó ízem van. *Ismét felnevet a hang* Csak annyi a dolgod, hogy kövesd a madárkámat, majd pedig megoldva a feladataimat, megegyél. Ugye nem nagy ördöngösség? Akkor pedig kapj el, ha tudsz! Te kétfejű strucc!”

A felolvasás végeztével a papír először nyelvet öltő szájjá alakul, majd magától meggyullad, és a helyébe egy átjáró nyílik. Aki elég bátor, vagy kellőképpen éhes, valószínűleg át is lép rajta. S bár más-más okokból, de egymás után mindenki megérkezik. Van néhány percük, hogyha akarnak, beszéljenek, s felmérjék, kikkel van dolguk, illetve, hogy hova is jutottak.

Sherlock Hollows, nagyítóval a vacsora nyomában Scaled.php?server=818&filename=chenkai600268769

Ahogy körülnéznek, egy régi vidámparkra ismerhetnek rá. Késő délután van, a nap már majdnem eltűnt a horizont alatt. A romosnak tűnő játékszerek hangos nyikorgással, valami csoda és áram folytán megélénkülnek. Zörögve forognak, s a hangszóróból recsegve-ropogva gyerekkacagás szűrődik ki, ugyan az a hang, mint ami a levelet is olvasta.
- Üdvözöllek titeket, jól nézzetek szét, mert ez lesz a játszóterünk. Fogjatok magatoknak egy párt, de el ne veszítsétek, mert akkor nem juttok el hozzám élve! – ismét nevetés szűrődik ki - A feladatotok, hogy megoldjátok, ki is ölt meg engem. Ha erre rájöttök, meg is találtok, ha nem, veletek is végezni fognak – rövid hatásszünet után újra folytatja – Az első feladat, hogy megtaláljátok azt a játékot, amire ideérkezésemkor először felültem. Ott mindenki talál magának egy térképet, ami elvezet titeket a feladatokhoz, hogy végezetül leleplezzétek a gyilkost. De ne feledjétek! Ne tévesszétek szem elől a párotokat. Most pedig kezdődhet a móka! Már alig várom, hogy megkóstoljatok…
Ahogy a mondta befejeződik, egy dallam kezdődik, s kíséri végig útjukat. A feladatuk, hogy párt választva elinduljanak, és megkeressék azt a játékot, amit először próbált ki játszótársuk. Ha sikeresen veszik ezt az akadályt, rálelnek a következőkre, ha nem, akkor bizony lehet, hogy most ők lesztek a vacsora.
Futás! Az idő egyre csak fogy…

Spoiler:

Thea del Matanza:

Hirtelen ért a pitymallat, mivel nem ért, hiszen Hueco Mundo az örök éjszaka birodalma, vagy a pócsiklárva tudja mi. Ettől függetlenül kisurrogtam kényelmes nyoszolyámból, s amúgy megszokás szerűen tettem-vettem. Még mindig nem töltött el olyasfajta emócióval a hely, amitől petymegre eufórizáltam volna önnönmagam. De nem volt mit tenni, ha az ördög lánya meghalt egyszer, nem lehet csak úgy visszaéleszteni, és amúgyis élveztem újonnan kreált lényem, hiszen erősebb volt egy embernél. S bár sok szokásuk megjegyeztem, s mozgatóm, gondolkodóm engedélye nélkül is, el-eljátssza azokat, sokszor megmentve engem a kellemetlen helyzetektől. Bár olyannyira hidegen hagy, hogy mások esetleg kényelmetlenül érzik magukat, mint ahogy a muslincadajka alvási szokásai.
Arra a judíciumra jutottam, hogy ellébecolok a part felé, vagy talán át is kuksizom az Emberek Világába, mert értelmes lénynek itt megmaradni nihilnyi esélye van. Fürge, de sehová sem loholó trappolókkal vettem irányba a tengert. Nem vártam, hogy ettől majd valahogy belsőmet elönti a nyugalom, ugyanis léleköltők óta ritkán érzek nyugalmon, és közönyön kívül mást. Pedzegethetném, hogy ez vajon rontás, vagy áldás, de felesleges járatni ezen töprengőmet, mert a zéró és a nihil között stagnál az érdekfeszítési rátám.
Aztán pislantóm sarkából felfedeztem valami felém közelítőt, amit zanbatommal szándékoztam nünükényire szelni, egészen addig, míg meg nem éreztem azt a különös energiát, ami csak úgy áradt belőle. Így revíziónáltam a szándékot, s megvártam, míg közelebb ér. Ahogy kukkerolóm jobban vizslatta, egy origami lénynek tetszelgett. Félredöntött buksival sasoltam, ahogy röppentyűből irománnyá hajtódik, majd elszavalja magát. Nem volt szerencsém még efféléhez, általában magamnak kellett kibogarásznom, hogy a valaki mit is áhított papírosra vetni.
A pulya hang nem igazán keltette fel érdeklődésem, a kihívása pedig még annyira sem hagyott érdektelenül, ahogy minden más szokott. De az az energia, az valamiért vonzott, így amikor megnyílt az átjáró, egyszerűen bezizzentem rajta. Nyirmogjon más, ha valami batár krehács vár a másik oldalon, majd petymegre gyepálom, és a zanbatommal legyakom, nekem csak ne picsogjon. Aztán mégsem tipegett odaát egy elanyátlanodott sercli sem. Csupán a Lan Noches mellett álló kedélydrogozó objektumhoz hasonló létesítmény rozsdásodott körülöttem.
De mielőtt egy lemondó szénmonoxid-oxigén cserét ejtettem volna meg, többek érkeztek. Hesszeltem, hogy kik és mik is lehetnek, bár nem állt szándékomban közelebbről megismerkedni velük, én csak flamóért ugrottam át, nem azért, hogy ramazurit csapjak.
Ha békésnek tűnnek, talán még azt is megengedem nekik, hogy egyenek velem. Így tágra nyílt pilácsokkal figyeltem az érkezőket, s nem is tettem semmit, amíg valaki meg nem szólított, vagy nem ejtett meg számomra nem tetsző surrogást.
A párválasztási felszólítást nagyjából olyan közönyösen fogadtam, ahogy egy pókkamikaze lánykérést. A körülöttem lévők biztosak lehetnek benne, hogy egyikkőjüket sem fogom praclin ragadva végig rángatni ezen a Kamisama háta mögötti nyamvadék lárvaringatón. Ha valaki minden áron velem akar nyargalni, majd zabbantó nyitással elnyarmogja. Én ráérek, úgyis pépesre murdálva fogom elnyammogni a kis félnótást, aki ezt az idegen citerázó zenét kagylóztatja velem. Csak kerüljön kacsóim közé, teszek a homlokára zanbatommal még egy pislantót.

Nos, a napom máris igen csak jól kezdődik, félig meddig. Alig hogy felkelek és kitámolygok a szobámból – bár a mai napig nem értem miért is indultam el – máris belebotlok egy arrancarban. Na, mármost, mivel reggel van és pluszba még a nyolcéves formámat is „viselem” eléggé nyűgös vagyok, így mikor az, az alacsony rangú arrancar nekem jön önkénytelenül is feldühödöm, és miután elkapom a reiatsu fonalaimmal és addig fojtogatom, míg el nem pusztul. A lelke ugyan nem olyan finom – már miért is lenne – mégis megeszem, majd tovább haladok akárhova is indultam. Ekkor azonban valami érdekes dolog történt. Egy igen csak íncsiklandó lelket érzek meg a hátam mögött közeledni. Mikor megfordulok meg is pillantok egy papír madarat? Ez elég fura viszont az még inkább, hogy széthajtódik és láss csodát írást tartalmaz. Szerencsére a levél önmaga felolvassa magát ugyan is még igen csak korán van ahhoz, hogy olvasgatni támadjon kedvem. Valóban nagyon fincsinek tűnik, a papírból áradó lélek ezt mutatja az is, hogy miközben hallgatom (?) ,mit mond, kicsinyke nyálpatak csörgedezik a számból és tekintetem is igen csak arról árulkodik, hogy az előbb elfogyasztott kis féreg lelke nem volt elég, mint reggeli.
Igazság szerint a levélből nem is hallottam meg semmit a nagy nyálcsorgatás közben csak ennyit: fogócska, játék, fincsi lélek, megenni. Így hát nem is csoda hogy miután a papír nyelvet ölt nekem és egy átjárót nyit, az legyen az első dolgom, hogy átkeljek rajta, de persze előtte gyorsan visszasonidozom a szobámba a ruhámért, mert hát pizsamában már csak nem megyek fogócskázni, igaz? Na, várjunk csak, akkor már nem is az átkelés az első dolgom, hanem az hogy visszamentem a ruhámért, na meg akkor már azt sem szabad elfelejtenem, hogy a zanpakutomat is összeszedtem útközben hisz az sem bolt nálam, amikor felkeltem. Tehát akkor a kapun való átlépésem a….*fejben számol* a harmadik., igen a harmadik.
Jónak ígérkezik ez a kis játék, vagyis remélem, hogy jónak ígérkezik. Szeretnék már egy jót játszani, hisz olyan régen találtam már ˝játszópajtásokat˝, hogy már nem is emlékszem milyen volt az ízük. Mikor megérkezem, sajnos látnom kell, hogy nem leszek egyedül. Meg sem merem számolni hány fajtársam *megborzong* tűnt fel nem messze tőlem ezen a különös helyen. Egy igen csak megviselt vidámpark a hely ahová érkezem melyet a kifejezetten vidámparkos kicsit ugyan megviselt körhinta is jelzi. Na, de nem érek én itt rá nézelődni hisz át kell öltöznöm. Fogom is magam és elrejtőzöm a körhinta mögött. Ki tudja hány pedofil bujkál a ˝társaim˝ közt, jobb is, ha nem előttük öltözöm át. Alig hogy végzem, egy gyermekhang szólal meg és valószínű, ha figyeltem volna, a levelet felolvasó hangra most egyből rájönnék arra, hogy biza ez a hang volt az is, de persze ez nem így van hisz totál nem figyeltem akkor. Így csak annyit teszek, hogy körbekémlelek, hogy mégis honnan jöhet, ez a hang miközben bekapok egy fincsi nyalókát.
~ Miiii? Párban kell lennem, egy arrancarral, shuu~? ~ fut végig az agyamon az igen idegesítő gondolat. Majd szemeim futnak végig a jelenlévőkön. Valakit muszáj, választanom különben nem játszhatok, és annak nem örülnék.
- ’ttaku, mégis mit csináljak, shuu~? – teszem fel magamnak a költői kérdést. Talán ha elhoztam volna magammal Mumit már nem kellene párt választanom, de hát késő bánat eb gondolat, vagy mi. Mivel nincs kedvem még jobban megközelíteni a kis csapatot reiatsu fonalaim megidézésével ragadom meg választottamat. Estambre nevű képességem végül egy picinyke lepkeszerű arrancart kap el és húzza hozzám.
- Jendben, Te velem jössz, shuu~. – vetem oda neki hanyagul, számban az édességgel és elindulok a rozoga körhinta felé, amelyet csak nemrég hagytam ott.
- Ez rajtad marad, shuu~. Még az kell, hogy eltűnj nekem, aztán majd nem játszhatok, shuu~. – mutatok a bal mutatóujjamból húzódó lélekenergia fonalra, ami a tündérszerű arrancar jobb lábára van, rátekeredve.

Gyanakodva bámulom a felém tartó papírmadarat, melyből rendkívül furcsa, semmihez sem hasonlítható, ám de mégis hívogató energia árad. Persze nem vagyok ösztönlény, úgyhogy nem vetem magam az íróalapból hajtogatott állatra, ami lehet akár valamelyik ostoba fajtársam tréfája, netán egy összeesküvés is ellenem. Csak azért nem lövöm szét azonnal, mert feltételezem, hogy üzenet is lehet rajta.
Feltételezésem nem megalapozatlan, a vörös tintával- vagy esetleg vérrel- írt levél rögvest felolvassa magát. Az első benyomásom, hogy egy ostoba kölyök szórakozik, akinek közben meglehetősen furcsa, érdekes képessége van. Addig rendben, hogy játszani akar, de hogy ezért feláldozza a saját lelkét is? Előre látom a könnyes szemeit, ahogy könyörög nekem az életéért, az pedig, hogy meghagyom, és megússza-e egy kis veréssel, azon múlik, hogy mennyi vesződséget fog okozni nekem, illetve ha nem arrancar, akkor talán ez sem fog rajta segíteni.
Elég gyanakvó vagyok az ilyen dimenziórésekkel kapcsolatosan, jártam már pórul hasonló helyzetben, hogy kajával becsalogattak egy ilyen helyre, aztán csak a szerencsének köszönhetem, hogy végül megúsztam. Átlagos arrancar ezek után nem merészkedne be ismeretlen dimenziókba, de azóta rendkívül hatalmas lélekenergiára tettem szert, ha valaki magához akar csalogatni, és csapdát állít, csak bolond lehet. Ha valami csoda folytán erősebb lenne nálam, nem szorulna rá ilyen szánalmas módszerekre, ha meg akarna ölni. Esetleg mást akar tőlem?
Végül úgy döntök, hogy elfogadom a kihívást. A légzésem ütemét tíz másodpercenként váltogatom talán egy percig folyamatosan, így jóval nehezebb állítólag illúzióba csalni. Ha legutóbb is ezt teszem, és gyorsabban rájövök, miről van szó, sokkal simábban felébredtem volna, nem kellett volna magatehetetlenül néznem, ahogy a többi arrancar győzi le azt az átkozott növényt, bár a reiatsujából így is jutott bőven. Amikor már felkészültnek érzem magam, áthaladok a résen. Odaát még több arrancart találok, bár némelyik rendkívül furcsa reiatsuval, egy pedig rendkívül ostoba, törpe külsővel rendelkezik. Csak kettejüket ismerem, az egyikük az a retardált, aki pár napja felforgatta a szobámat, a másik pedig az a lány, akit véletlenül lefejeltem a vidámparkban. Jobban körülnézve, ez is egy vidámpark.
A gyerekhang újabb feladatot adott, de most már fenyegetőzik is… szánalmas. Egy egyszerű lélek akkor sem lehet veszélyes, ha magasabb a lélekenergiája az átlagnál, főleg nem az evolúció csúcsára. Ilyen sok arrancart még csapdába sem lehet csalni. Még úgy sem, hogy kettes csapatokra lesznek osztva. Sajnos mire eldöntöm, hogy a szabályok szerint játszom, csak a retardált vámpírmániás marad nekem.
- Ne maradj le!- nem tudom, hogy lesz-e hasznom ebből a gerinctelen, önelégült baromból, ugyanis benne sem bízhatok meg. Nyilván nem tekint rám barátként, ráadásul elég sunyi képe van, egy hátbatámadást simán kinézek belőle. Persze egy vágással nem tud kárt tenni a hierromban, másodszor pedig aligha kap esélyt, ha ilyesmire vetemedne. Ha nem tervez árulást, akkor legalább néhány plusz érzékszervet nyerek vele.
Ahogy sétálok a parkban, egyre-másra nézegetem a különböző dolgokat. Ami engem érdekelt, az a dodzsem vagy a szellemvasút volt, az előbbi a kisebb gyerekeknek is szimpatikus lehet, az utóbbi aligha. Ha egy gyerek lennék, akinek sok alapvető dolog újszerű, hová akarnék felülni? Körhinta? Hullámvasút? Óriáskerék? Nem, az túl meredek, ha azzal kezd, fennáll a veszélye, hogy megijed vagy rosszul lesz, először valami lassabbat kell keresni, valami kevésbé magasat és ijesztőt. Valószínű marad a körhinta, az tökéletes ráhangolódás lehet egy kölyök számára.
- A körhintát nézzük meg, ha ott nincs, akkor valami lassú, kevésbé magas szerkezetet- az először ült fel vajon azt jelenti, hogy először volt itt, vagy azon a napon először ült oda? Nem mindegy, ha visszatérő látogató, akkor akárhol kereshetjük. Persze kétlem, hogy bármi bajunk lenne, ha túllépjük az időt. Kizárt, hogy legyen itt valami, ami legyőzhet.

~Jé, egy papír madár! És repül… O.O~ Először lenyűgöző volt, aztán rémisztő hirtelen, hiszen erősen valószínűnek tartottam, hogy a Primera egyik fraccionja küldi ezt a szerkezetet egy esetleges kísérletre való felkéréssel! Nem jó dolog ilyenekbe keveredni! ki tudja, hogy mit művelnének velünk… De eszembe ugrott, hogy előfordulhat, hogy esetleg rajtam keresztül akarhatnának az én tevékeny, s elfoglalt espadamnak, a Thres espadanak üzenni, így letettem arról, hogy egy jól irányzott baraval megsemmisítsem „véletlenül” a papír madarat. Mikor közel ért, csak akkor tudatosult bennem, hogy az erő, mit sugároz az inkább préda lehet, sem mint vadász, de alig hogy ez a felismerés végigfutott az agyamon már szét hajtódott, s vérrel írott kurta, girbegurba szövegét mutatta, amit ki nem olvastam volna, de szerencsére nem is kellet, mivel a levél küldője hanganyagot is mellékelt, ami el mondta azt akarja, hogy megegyük, de előtte még meg is kell találnunk. ~Pf.. >.> Ha ennyire arrancar gyomorban akar kikötni, akkor mi a guanóért nem jött el személyesen? >.> Hülye kölyök!~ Az üzenet felolvasása után a levél eltűnt, s valami dimenzió átjáró nyílt a helyében. Nem igazán tetszett, főleg az, hogy még nekem kell utána futkorásznom. Mintha délibábot kellene kergetnem, hasztalan dolog. >.> Inkább égettem volna el a madarat! Sőt egy kísérletezésre való felhívás is jobb lett volna, mert annak haszna is lehetett volna, bár maga az a tudat, hogy ízletes, s valószínűleg nem kis erejű lélek lehet, felkeltette az érdeklődésemet, hiszen ha megszerezném, akkor nagyobb hasznára válhatnék a Thres espadanak, valamint erősebb lehetnék, talán annyira, hogy azzal a mértékű erővel meggyőzhetném Deit, hogy tényleg a szolgám, s nem kezdtem hamar a toborzást! Igen, mennem kell! Már félig elfordultam a kaputól, mikor meggondoltam magam, viszont a döntést Sanaa mondta ki helyettem:
- Wolloh-sama! Ne kéresd magad! Mennyünk szórakozni!
Így hát átléptem a „küszöböt”, s a túloldalán más arrancarokat is megpillanthattam. Hatan voltunk, vagyis Sanaaval heten, mint a gonoszok! Very Happy

Az egyikük Gabi, a Primerra egyik fraccionja, Diego, Slarin egykori fraccionja, egy kis pillangó, meg egy ismeretlen arrancar nőstény, valamint még egy fő. Négy nőstény és a zaklatásaim újdonsült célpontja, meg egy ismeretlen valami. Alig, hogy felmértem a „játszópajtásaimat”, vetélytársaimat valami megnyekkergült, ekkor vettem észre, hogy egy romos vidámparkban vagyunk, ami most újra életre kelt, s a gyerek újra megszólalt, s most azt közölte velünk, hogy párokba kell állnunk, s úgy találhatjuk meg, ha megtudjuk, találjuk a gyilkosát, aki egyébként velünk is végezhet. ~Ez vicces! Bár nem ismerem mindenki erejét teljes mértékben, de mi, habár vannak köztünk nők, de mind arrancarok vagyunk, csak nem valami shinigami kapitányt kell megtalálnunk? Pf.. >.>~ Valami helyett kellett megtalálnunk, vagyis játékot, amire először ült fel, mikor megérkezett ide, meg, hogy a párunkat ne veszítsük szem elöl. A kis tündért szemeltem ki, hiszen ha felajánlom neki, hogy a vállamon utazhat, akkor nem veszíthetem el, de Gabi már megelőzött azzal az aljas kis technikájával, amivel a földhöz akart engem is vágni. Így számomra csak Diego maradt. >.> Nem biztos, hogy életbiztosítás, de mivel ő köztünk a legerősebb, mellette kevesebb veszély fenyeget, csupán ő…
Felém vetett egy "Ne maradj le!"-t, jelezvén, hogy ő is tisztában van, hogy mi ketten vagyunk párban, valamint, hogy ő a főnök, ez utóbbival egyáltalán nincs kedvem vitatkozni.
- Megyek! – Válaszoltam neki, amivel én kívántam jelezni, hogy tisztában vagyok a helyzetemmel. Aztán a kis chibimhez súgtam, aki a jobb vállamon pihent. – Figyeld a többieket, hátha más hamarabb találja meg nálunk, s szólj.
- Rendben! – Válaszolta, s a kalapomra költözve figyelte a környezetünket. Én Diego mellett próbáltam haladni, hogy ő is lásson, valamint én is láthassam. Valamint azon agyaltam, hogy hova is ülhetett fel. A gondolataimat leginkább az zavarta, hogy teljesen nem voltam tisztában, hogy milyen játékok is vannak itt, arra emlékeztem, hogy jártam már vidámparkban, tudtam, hogy vannak kimondott gyerek, meg kimondott felnőtt játékok, meg vannak pár játéknál fura szabályok, van ami röhejes, van a mi rémisztő, van a mi szórakoztató, de egynek se tudom a nevét, így azt se tudtam, hogy mit kellene keresnünk, így az efféle gondolkozást inkább meghagytam Diegonak, s én inkább a léleklenyomatát próbáltam keresni, hátha valahonnan felfedezem. Alig, hogy elkezdtem az effajta keresést Diego kijelentette, hogy a „A körhintát nézzük meg, ha ott nincs, akkor valami lassú, kevésbé magas szerkezetet”.
- Rendben. – Mondtam, s követtem továbbra is, mert ő tudja, hogy mit keresünk. >.> Közben reménykedtem, hogy azt a bizonyos hangot nem fogom meg hallani, ami bár a pályaudvarokon fenyegető, de itt is vannak zajok, s bármi, ami eléggé hasonlít rá, transzba tud ejteni, ami… nagyon is nem lenne jó! O.O

Én kérem, még mindig totálisan fasza faszi vagyok. Éppen ezért, meg ezen kívül is még annyi mindenért, hogy nem is nagyon tudom, mennyiért, de végül is sokért, mert bizony, annyiért kelek el, nem két penny a seggem, de nem vagyok aranyból, az egyébként is olcsó cucc, én szvarovszki vagyok, meg úgy is sájnolok, csak rám kell nézni, itt korán reggel, ma hajnalban tegnap délre is milyen puccosan kicicomáztam magam, már csak a mosogatógépreklámos tócsillogás hiányzott, és igazán meglett volna a vakító látvány, de mire készültem, hogy túlcsillogom még a legkarátosabb krátert is, valami katyvasz beszáguldott, is sitty-suttyban pönytögő mütyürűvé alakult. Hát komolyan, hova fajul már ez a csúcstechnikás világ, meg mi lesz így a szakmámmal, az életemmel, az ilyen jóféléket, mint ÉN nem lehet vitrinben őrizni, és csak nézegetni, ha nem használják, megeszi a penész-gomba-rozsda, na nem a képességeim, azok is továbbra is csodásan csócsálatosak, de semmi gond, az egész seggem is teljesen kerek, meg feszes, mint eddig, és mindörökké, dicsőségem ravatalát most felejtse el az is, akinek eszébe sem jutott!
De ott tartottam, hogy minden előzetes bemutatkozás nélkül elkezdett vetkőztető beszédet tolni a papír, ej, várhatta, csak úgy dobom le a ruháim, nulla bankó, az kéne még, inkább nézegettem helyette az Eras gahaaazdis világítós matricáimat, amik a még mindig csodás helyről tudták vizslatni habtestem, mikor alvásrohamban tekeregtem az ágyon. szemöldökrángatás

Egyszer csak ne arra vizslatok fel, már ott sincs semmi, csak egy nagy lyuk, és mit mondjak, ez a lyuk pont olyan volt, mint ami csak rám várt, meleg, barátságos, és sötét, olyan kis ismerős, és hát nem azért, de ha már itt volt, akkor meg is kellett néznem közelebbről, mert nem mehettem csak úgy el mellette, azzal önmagam ellen mondta volna ellent, meg valami ilyesmi, ami pedig nagy vész lett volna, és egész sájnhírnevem, meg szexuállatságos istenségem ablakkidobása lett volna. Hát ilyen aztán teljesen biztosan nem tehetek meg, már csak akkor sem, ha Umidia hercegnőre gondolok, és a többiekre, főleg a férjemre, aki az Uram, és olyan jól kiegészítjük egymást, hogy míg én lyukasztok, ő varr, aztán újra lyukasztok, míg ő mást varr, teljesen totálisan nagyon álompár vagyunk, ez is csak úgy csillámol rólunk.
Pónirájdra visszazökkenve, felhuppantam a csúcsra, hogy becsusszanjak a lyukba, mert a lyuk finom és különleges, és éljen a rudi, de végül hiába terveztem én olyan szépen a dolgokat, hogy te hallod ne tudd meg, mert bajok lesznek, nem az lett a menet vége, ami az eleje, meg totálisan nem is az, ami ígérve lett, pedig az úgy szép, meg szó, ha betartják, és nem kint. Surprised

Háborogtam is forgómorgó fejjel, de mit se számolt rá a sok izébigyó, amik nyekeregtek-nyöszörögtek, mondjuk, még a hanghatások éppen majdnem jók is lettek, de nem úgy van ááám az!, mert mégsem, és mindez hiába fájt, hiába halódott rettenetes fényességem az elkeserítő lyuktalan hely láttán, minden csak ment tovább valamerre, amit a szédelgéstől nehezen láttam, mert extrém helyzet adódott alattam, amit totálisan elkésve észleltem.
- Gyí, Gyömbér! – kiáltottam magamra eszmélve mélyen vágtatva vasparipa farában, és keményen toltam körbe-körbe az ipart, még lasszót is ráztam a levegőbe, hátha horogra akad valami a sok fémen kívül is, akár egy lyuk is megteszi, nem fontos a kettő, de végül nem is egy zsákmányom lett, amit bezacskózhattam volna, akadt ám jószerivel, összeszámoltával is nem egy, még kicsi meg nagy is, és lapos meg kerekded is, hát éppen jó helyre keveredhettem úgy látszott, pont illettem is én a díszletbe a kéjállat fejemmel, még a beugróm is igazán énesen sájnolt, nem is adom alább, nehogy elhiggyed már! Oo – Pánikra semmi ok! Bár a hely gáz, valami szemrevaló is került a díszletbe. – céloztam teljesen nyilvánvalóan nyilakkal is magamra, el ne tévesszenek, jóllehet ez aztán annyira lehetségestelen, mint lehetőlegességes, de biztos, ami nem, miközben a röcsögő görcs nyomta rizsáját, ami elég hangyásra sikerült, én is kerepeltem a sajátomat, mit érdekelt engem, hogy valaki szinkronelőad, mikor én is, ha én vagyok a hangosabb, a bánatot se érdekli, csak rám figyeljenek. Very Happy

Éppen csak addigra érkeztem oda, kicsit meg is hallgassam, mikor merre vagy mi az ördögöt akar, aki hát megint csak én vagyok, hogy nem is tudom, mit is akartam, de valami házasul a családunkról pöntyögött a berregő rötyögő, szóval én is akaratom ellenére kerestem az oltárhoz vezető utat, hogy feláldozzam magam az örök szexuállatság oltárán, nehogy már majd itten még valaki bekösse a fejem, meg a nyakam, és főleg a görögszobormárványos testem, hát szentségtörés lenne engem lepel alá rejteni. Surprised

Mielőtt még leleplezne valaki, éppen ezért nagyon gyorsan hozzátapadtam egy csini bögyöshöz, érezze már, mekkora szerencséje van manapságosan az életben, hogy egy ilyen szexi ördög vetődik rá hajhálóstul, kisbokrostól, Lucifermagadmásodjával, vagy micsivel is, és hát nem volt itt nagy izé az ismerkedésre, ereszd el a hajam, ruha le, vagy amit csak kívánt, nem csináltam én itt ügyet semmiből, előkaptam feszülős farzsebemből a csodásan elkészített meglepően sájnos névjegykártyámat, és minden elérhetőségemmel egyetemben átnyújtottam a hölgyikének némi kéjes szájnyalogatás közepette, tisztázódjon buksijában, övé itt a legnagyobb főnyeremény, elvégre kinek másnak juthat egy ilyen hímringyó személyesen.
- Biztos, hogy elért a hírnevem, Bögyöske, szóval ne is firtassuk tovább a dolgot, adok egy kis kedvezményt, csak mondd, mit szeretnél. – villantottam rá wattosan villogó vigyorom, és a sok vivivi között kavarogva forgattam a fejem, merre is mit kellene csinálni, tanácstalanságom pedig addig hajtogattam, jól zsebrevágva figyeltem, hogy széled szét a nép. – Te, mit is itt most a nagy szitu? Mi is arra megyünk, amerre látunk? Melyiket akarod kipróbálni? – ajánlottam fel neki az esélyt, hogy válasszon, mert én már jól bemutattam magam egyszer a népnek, hogy milyen tökéjeltes kellék is vagyok még a vidámparkban is szexualizálni, szóval most döntögethetett egy kicsit Bögyöske, nem veszem el tőle a nőiesség elsőbbségét, mert én egy dzsentlemanus vagyok. szemöldökrángatás

- Tetszik az a magas kerék, amin sok kis bigyó lóg?

Nagyon titkosan titkosított üzenet:

Kora reggel ébredtem. A saját kis „lakásomat” még csak most kezdtem el berendezni. Meg kell hagyni nem kis munka. Igaz nem pont ott ahol szerettem volna, de sikerült egy nagyobbacska helyet szereznem, ami számomra már felért egy erdőnyi hellyel, míg másnak talán egy közepes, vagy éppen hogy nagyobbacska parkkal. Egyelőre körben a szélén haladtam, az első pár méter már meg is van. Épp a tükröm előtt voltam és próbáltam kitalálni, hogy a mai nap melyik formámat is viseljem. Említettem már, hogy nekem nincs szükségem szúnyoghálóra? Persze mielőtt a közönséges bogarakra gondolnátok, természetesen nem azok kint tartására, mivel ilyesmi itt nincs is ugye. Hanem a hívatlan bendégek kívül tartása lett volna a hívatása. Azonban kedves ablakom megteszi ezt számomra, hogy likvidálja az ilyen öngyilkos merénylőket. Hatásos, mert a tegnap két lábtörlőt is megtanított a háromból arra, hogy kívül tágasabb. Mielőtt nekiállhatnék a berendezkedés folytatásának egy hívatlan vendég suhan lakhelyem felé. Úgy tűnik időbe fog még telni, hogy megtanulják, ide ne tegyék be csak úgy a lábukat, sőt leginkább semmijüket. Azonban ez a valami átsurrant a kedvenc ablakkeretemen, amit azonnal egy barával jutalmazok, melyet úgy tűnik ignorál. Azt hiszem van még mit javítanom az ablakon, és úgy tűnik nekem is van még hova fejlődnöm. Csak pislogok, hogy akkor most mi van? Erre elég hamar megkapom a választ. A „hatalmas” papírmadár széttárul előttem, s a szöveg melyet már kezdtem volna kibogarászni felolvassa magát. Ez nem is rossz! Lehet nekem is be kellene újítanom egy ilyennel. A meghívás nem hangzik rosszul, de csak az este akartam lemenni az emberek világába, hátha találkozom még olyan muris shinivel, mint a legutóbb. A levél helyett nyíló átjáróról lerí, hogy nem fogja megvárni az estét. Így hát nincs mit tenni, mint menni. Ahogy átlépek egy romos vidámparkban találom magam néhány fajtársammal együtt. Nem töröm magam a bemutatkozással, egyelőre jobban érdekel hogy kik vannak és hol is vagyok pontosan. Az egyik „kicsi” elindul valamerre. Kíváncsi vagyok, vajon merre is mehet, így követem. Természetesen csendben és viszonylag rejtőzve. A körhinta remek búvóhelyet biztosít a számomra. Ám csalódottságomra csupán átöltözik. Már indulnék is vissza a többiekhez, mikor hirtelen életre kel az egész hely és megszólal az a gyerekhang ami a levélnél is hallható volt. Figyelmesen végighallgatom, hisz nem azért jöttem le, hogy csak úgy ide-oda repülgessek, és nem akarok lemaradni a játék lényegéről. Elgondolkozok a dolgokon amit hallottam, s körbenézek látok-e térképet, hisz azt mondta, hogy megtaláljuk magunknak. Úgy tűnik nem akarja könnyen adni magát. Hát majd Tanarotte legyőzi. Azonban ez a párválasztás dolog nincs ínyemre, senki sem tűnik túl megbízhatónak. Ám nem kell sokat töprengenem, mert valaki megoldja helyettem a problémát. Valami elkapta a lábamat és elrántott. Reflexből két éles szűrat növesztek, s elvágom a problémám forrását. Csupán ez után veszem észre, hogy eme cselekedet mögött a kis óriás áll. Végighallgatom a mondanivalóját, majd nyújtom a bal lábam. Nagy baj nem származhat belőle. Az előbbi szárakat egybenövesztem, s egy liliomot csinálok belőle egy egyszerű bűvészmutatványszerű mozdulattal, s ráfújok. Így nagy valószínűséggel belélegez egy kevéske pollent, mely már elegendő lesz arra, hogy telepatikusan üzenni tudjak neki. Ugyan ez a kis segítség számomra egy oldalú, így ő nem tud visszaüzenni, s jómagam sem tudok mást kezdeni vele, mint beszélgetési formaként használni. A számomra már nem kellő virágot pedig a füle mögé tűzöm ha hagyja, vagy átnyújtom neki, hogy az övé lehet, ha valami mást feltételezne előbbi cselekedet kísérletemből. Majd ezután a vállára települök, így mindenkinek jobb, nekem van egy személyszállítóm, ő meg megnyugodhat, hogy nem szándékozom elkóborolni. Ha visszatartotta lélegzetét, vagy egyéb módon kikerüli a pollen belélegzését és nem jön létre a mentális kapcsolat, akkor kénytelen leszek a kis jegyzetfüzetemet használni. Ez utóbbi esetben mivel nincs kedvem lemaradni a többiektől és most nem vagyok olyan kedvemben, hogy Activity-t játsszak így lekörmölöm a mondanivalómat, s csak remélem, hogy el tudja olvasni. Mikor végeztem az írással, átadom neki a füzetet, mely már nem az én kis méretemhez van igazítva, hanem A/4-es méretet ölt, amint a kezébe veszi. Így hát a következőt írom vagy telepatikusan üzenem:
-Én Tanarotte de Silfo vagyok, örvendek. Szerintem a bejáratnál kellene kezdenünk. Egy gyerek, mikor már belép őrjöng és fel akar ülni az első dologra, amit meglát és tetszik neki. Plusz, ha ilyen hangnemet használ, és ilyen játékot akar játszani velünk, akkor egy tíz-tizennégy éves gyerekkel kell számolnunk véleményem szerint. Így feltételezem az ő korosztályát érdeklő dolgokkal próbálkozhatnánk. Mit szólsz hozzá?
Amennyiben nem mutatkozott volna be, akkor még majd megkérdezem, hogy hogyan is szólíthatom. Hát igen, ha kénytelen voltam a füzetet használni csöppet csökkent a kezdeti lelkesedésem, mert abba én rajzolni szeretek, de ez most nehéz lett volna ennyire érthetően lerajzolni. Pláne fene tudja, hogy ismeri egyáltalán a játékot, lehet egy kukkot sem értett volna a rajzaimból.
Jelenleg így nézek ki (Bal oldalt nagy kép)

Mesélő:

Végül mindenki talált magának párt, s elindultatok. Diego és Wolloh a körhintához, Gabriela és Tanarotte végül a bejárathoz, ami mellett egy céllövöldét fedeznek fel, míg Thea és Lucifer a dodzsemhez. Bárhova is érkeztetek egy zsírkrétával rajzott térkép fogad, amin körvonalazódik néhány játék, ha valaki elég szemfülesek vagytok. Megismerhető az óriáskerék, hullámvasút, körhinta, egy szellemkastély, bohócos ugráló vár, valamint egy hatalmas tükörnek tetsző valami, ezek között utak vannak jelölve, és hogy nagyjából egymáshoz viszonyítva hogyan is helyezkednek el. A papír csak fel van ragasztva, ha leveszitek látható, hogy a hátulján is van írás.
Természetesen az a feladatotok, hogy megfejtsétek, és végül megtaláljátok a vacsorátokat. Wink

Diego és Wolloh:

„Neki mindegy, hogy szereted, vagy féled,
Ő próbál megnevettetni téged.”

Még ha ti nem is, Sanaa talán rájön, hogy miről, vagyis inkább kiről van szó. Ha így lesz, akkor minél gyorsabban jussatok el oda a térképp segítségével, nehogy megelőzzenek titeket, ki tudja, hogy vajon követnek-e? Mert érzéseitek szerint bizony így van, mozgolódó árnyakat véltek felfedezni, vagy ezek a veletek érkezett arrancarok lennének? Ki tudja, de előérzetetek baljós, s csak rajtatok múlik, mit is tesztek.

Gabriela és Tanarotte:

„Előre nem haladsz, mégis mész,
néhány pillanat és körbeérsz.”

Töritek a fejeteket a megoldáson, s talán rá is jöhettek mi lehet az, amire az ákombákomírás utal. Azonban valószínűleg nem vagytok egyedül, mert Tanarotte legyen bármilyen kicsi, a füle éles s apró szárnycsapásokra lesz figyelmes, mintha százával érkeznének hozzá hasonló tündérkék, vagy ezek nem azok? Ha rájöttetek a megoldásra szaladhattok is oda, vagy bevárhatjátok a zajforrást, bár ki tudja milyen szándékkal közelednek?

Thea és Lucifer:

„Terem vagyok sokad magaddal,
Félő, hogy bonyolultságom végesen marasztal.”

Csak remélhetitek, hogy egyikőtök fejében isteni szikra gyúl, máskülönben lemaradtok a többiektől. Persze Lucifer tudhatja a választ, hiszen rengeteg helyen képes megcsodálni önmagát, Thea pedig logikai érzékével a térképen jelölt helyekből is kitalálhatja. Amint ezzel megvolnátok érdemes elindulnotok afelé, elvégre nem látjátok a többieket, s hogy merre járhatnak. Ahogy közeledtek arra lesztek figyelmesek, hogy a lábatok körül először halvány, majd egyre sűrűsödő köd kezd el terjengeni, amiből cuppogó hangok szűrődnek ki. Kapkodjátok hát a lábatok, amíg még vannak, hiszen nem lehet tudni, mi ólálkodik arra…

Végül mindannyian rájöttök a megoldásokra, ki így, ki úgy, s természetesen rajtatok áll, hogy inkább a megjelölt helyre siettek, vagy megpróbáljátok kideríteni, mi is közeledik felétek. Azonban vigyázzatok, az időből gyorsan ki lehet fogyni!

Spoiler:

Thea del Matanza:

*Érzékeli, hogy addig kellett volna magának párt keresni, amíg egy valamire való, értelmesnek tetsző arrancart látott. Persze Diego, az érkezettek közül az egyetlen, akit úgy ahogy ismert, s normálisnak tartott, egy másikkal indult el, így a felé nyáladzó valami felé pislantott. Nem különösebben hatotta meg a megszólítás, elvégre tisztában volt vele, hogy a hímnemű egyedek csupán addig terjednek skubizójukkal, míg egy nő melle ér, ráadásul tökéletesen tudta, hogy isteni alakjához nem kevésbé eszményi arányok párosultak. Tehát pilláit kissé jobban pillegetve hesszelte a pőcsiklábrágónak titulált egyedet.*
- Reálisnak tartom, hogy kagylóztam volna a fámádat, ha olyan nihil uralkodna gondolkodómban, hogy efféle szennyeződésre vágynék hallójárataimban - *Veti oda foghegyről, s talán barátságtalannak hat, pedig tulajdonképpen semmilyen érzelemmel nem viseltet irányába, csupán nem szívleli személyeskedését. Ráadásul legutóbbi hasonló beszédű hímegyed erőszakot tett szájával az ajkain, ami akkor sem igen nyerte el a tetszését, így nem kívánt ismételten hasonlót átélni.* - A szituáció a következő: Van itt zabbantani való, csak kacsmarni kell, én pedig flamós vagyok, s ha ahhoz, hogy petymeggé murdáltassam a sarclikaparót az szükséges, hogy egy hozzád hasonlatos szunyoglárvatekerőt is magammal vigyek, ám essen úgy puffanatosan. Szóval surrogj velem, s megcélozzuk a sejhajtartós ütközőket, mert arra tuti felül egy efféle pulya. Ha ellenvetésed, fellebbezési vágy kívánkozna ki potyalesődből a hátammal megtere-ferélheted. Valamint, nem, nem igazán tölt el emócióval egy krehács kerék, a pislantót bandzsulása, pedig még annyira sem, szóval dzsaljál előrefelé. - *Bök a dodzsem irányába, amit megközelít, akár vele tart Lucifer akár nem.*
*Oda éve megáll, s nagyokat pislantva néz körbe, persze a papírost nem veszi észre, mert az jóval az ő szemmagassága fölött van, csak akkor látja meg, ha Lucifer rámutat, vagy leveszi. Persze erre arckifejezése nem változik, ugyanolyan kifejezéstelenül fogja pislantózni a lidércet, mint eleddig, dicséretre meg aztán végképp ne várjon. Ha sikerül a kezébe kaparintania a térképet, akkor néhány percig gondosan szemrevételezi, s hümmög, de nem mond semmit, ha nem kapja meg, akkor megvárja, míg a másik felolvassa a rejtvényt, már ha felolvassa. Ebben az esetben is gondolkozik, de közben minden szó nélkül kinyújtja a kezét, hogy abba helyezze a papírt.*
- Rajtad az emóciódrogozó park hesszelője, mi töprengőd szerint a keresnivalónk? *Néz fel rá*
*Ha Lucifer megfejti, akkor a térképen megkeresi a megfejtéshez tartozó épületet, s egyszerűen arra indul, ha nem, akkor tovább böngészve a rajzott egyszerűen kizárja a helyszíneket, míg végül csak a hatalmas tükör marad.*
- Nem maradj le, sáskaszárnyszegő! *Veti oda, s elindul a térképpel a kezében, mert addigra valahogy megkaparintja, ha a hollow nem adta addigra már önként át neki.*
*Különösebben nem zavartatja magát, csak megy a cél felé, elvégre Lucifer vagy követi, vagy nem, az ő dolga, a maga részéről enni akar, meg gyepálni, elvégre itt surrogtatják anélkül, hogy ennek bármi értelme is lenne. Persze felfigyel a cuppogó hangra, de először csupán az amúgy is gondolkodómentesnek titulált légyköpködőnek titulálja.*
- Nem lehetne, hogy nihilnyi hangeffektű nyáladzást folytass? *Préseli ki fogai közül, nem igen nyeri el a tetszését a hangeffekt.*
* Időközben azonban észleli a lábuknál kúszó ködöt, amit szemöldök felhúzással értékel. Ismételten a lidércre pislant*
- Nem úgy kapizsgálom, hogy ez normális lenne *Osztja meg vele észrevételét, s várja, hogy a másik hogyan is reagál erre, ehhez igazítja maga is reakcióját. Ha harcra kerülne sor, azonnal a zanbatojáért nyúlna, elvégre sosem lehet tudni, mi mászkál a lábuk alatt, hiszen nem látják.*

A kis papírmadárba rejtett üzenet által nyitott kapu egy vidámparkba hozott minket, ahol a levelet író lelket kell megtalálnunk, vagyis annak a gyilkosát. Ehhez a művelethez a kicsi hang szerint párokba kellett rendeződnünk. A rászedett társaim között ott volt egy alacsony, vörös bögyös, Gabriela, a primera egyik fraccionja, egy kis tündérke és Diego-san, valamint utólag beérkezet még egy fura szerzett. Számomra párnak Canino jutott, akivel nem is olyan nagyon régen összeütközésbe kerültem. Jobbnak látszódott, hogyha csendesen, engedelmesen követem, egyelőre. Az ő döntése, vezetése alapján a kőrhintát vettük célba, Sanaa figyelte a környezetünkben lévőket, én meg amellett, hogy léleknyom után szaglásztam, reménykedtem, hogy a felélénkült, zajos vaidámparkban nem lesz semmi olyasféle zaj, ami arra a zajra hasonlítana, mert most felettébb kellemetlen lenne, hogyha transzba esnék. Egyelőre szerencsére nem halottam sehonnan se azt a zajt, így nyugodtan haladtunk Diego-sannal a körhintához. Nem siettünk, hiszen aligha lehet bármi is, ami kényszerű társam erejét ezen a helyen felülmúlná. Viszont valami nyomasztó, rossz érzés attól még megkörnyékezett, de nem adtam ennek hangot. Végül eljutottunk a kőrhintához, amit körbe jártunk, s hamar találtunk egy „jelet”, valami fura, gyermeteg rajz várt ránk. Hogyha Diego-san nem vette le papírt, akkor én megtettem, s félhangosan felolvastam a rajta lévő szöveget, s mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna Sanaa teszi meg azt:
- Ez valami komikus lesz, hogy is nevezik manapság ezeket a mulattató szerzeteket? Udvari komikus? Udvari bolond? Bohóc? Komédiás? Áh! Ezt ti biztosan jobban tudjátok!
- Bohóc lesz az. Hogyha szabad megjegyeznem, Diego, akkor szerintem oda menjünk, amit a kis térkép bohócszerű valamivel jelöl. – Mutattam meg a gyerekrajzot Caninonak. Természetesen, hogyha ő szedte le a lapot, akkor is Sanaa szólal meg gyorsan, s ugyan úgy elmondom az ötletemet, viszont nem fordítom meg a lapot a szövegről a rajzra.
- Fiúkák! Vagy a többi, arrancartestvérünk szórakozik velünk, vagy tényleg van itt, vagyis vannak itt valamik. Olyan, mintha utánunk lopózó arrankarszerű árnyakat látnék!
- Diego-san? – Azok vagy tényleg csak a többiek, akik minket követnek, hogy aztán mi végezzük el a munka oroszlán részét, s aztán megpróbálják elorozni előlünk a jutalmat, vagy a kis hang tényleg talált valamit, ami gondot okozhat nekünk: túl erő. Akár melyikről is legyen szó, ameddig Canino-san mellett maradok, addig a túlélési esélyem kedvező, és mivel ő az erősebb, ő a kicsi csapatunk vezetője, ezért amit ő mond, azt teszem, tesszük. Rajta áll, hogy hova megyünk, mit csinálunk, Sanaa már mondott a maga részéről egy megfejtést a szövegre, így valószínű, hogy oda fogunk menni, amit a gyermekrajztérkép valami bohócszerűvel ábrázol. Viszont, hogyha úgy dönt, hogy maradunk, s megvárjuk az „üldözőinket”/”követőinket” azt a döntését is képes vagyok elfogadni. ~Kíváncsi vagyok, hogy annál a bohócos valaminél miféle rejtvény, vagy egyáltalán mi fog várni minket, valamint ami „üldöz” minket az vajon csak illúzió, vagy talán tényleg olyasmik, amik felérhetnek az erőnkkel? Valamint az egész macera végén vajon Diego hajlandó lesz-e osztozni a lelken, vagy úgy fogja gondolni, hogy mind őt illeti meg? Gyenge vagyok, hogy akkor magamnak követeljek harccal egy részt, viszont, hogyha tényleg követnek valamik, amik ártani akarnának nekünk, akkor Diegora kellene hagyni a harcot, esetleg ott kellene hagynom akkor a harcban egyedül, hiszen onnantól csak ő lesz egyedül, viszont számomra párnak itt lesz Sanaa. Igen ez egy jó terv, s így talán egy riválistól is megszabadulhatok, bár egyszerre egy jó alattvaló alanyt is elvesztenék, bár lehet, hogy hozzám nem lenne hű, s nem akarna elismerni királynak, akkor viszont egy probléma lenne, ami köszönöm, nem kell.~ Természetesen egyelőre követem Diegot, s utasításait.

A kis tündérnek tűnő létforma - mely csak úgy árasztja, magából a lidérc lélekenergiát - eleinte ellen próbál állni mikor, elkapom a fonalaimmal és magamhoz húzom. Kissé meg is mosolyogtat, mikor látom, hogy megpróbálja elvágni a lélekenergiából álló fonalat. Azon már persze kevésbé mosolygok, hogy végül sikerül is elvágnia azt. Na de ezen inkább nem is idegeskedek végül is nem veszítettem vele túl sok lélekenergiát.
Miután szépen felvilágosítom a magam hanyag módján arról, hogy mostantól egy csapat vagyunk, a bal mutatóujjamból előtűnő fonál gond nélkül tekeredik a vékonyka lábacskára. Eztán a lány valamit babrál, a kezeivel mire abban egy liliom jelenik meg. Kellemes az illata bár mikor a kis tündérszerzet ráfúj az orromba juta pollen mely akaratom ellenére tüsszentésre vesz rá. Hála a gyors észrevételemnek még időben kimentem a számból a nyalókát így a hapcit követően az nem a földön köt ki. Miután a katasztrófa elhárul, visszaveszem, a számba majd eleinte szinte észre sem veszem, hogy bárki is beszél velem, csak utólag kezdem el forgatni a fejem, hogy honnét jön a hang, ami teljesen úgy hangzik, mintha a fejemben szólna.
Végül a tekintetem a vállamon megpihenő szárnyas lényre irányul. Valami ugyan is azt súgja, hogy ő a fejemben szóló hang okozója.
- Hee… Ezt te csinálod, shuu~? Mégis, hogy jutottál be fejembe, shuu~? Mhhh… A bejárat felé, shuu~? Hát… – gondolkodom, el egy csöppet majd folytatom. - Rendben legyen, shuu~. – azzal meg is fordulok, hogy utamat a főbejárat felé vegyem az irányt a vállamon az ideiglenes társammal.
- Amúgy engem hívj csak Gabrielának, shuu~. – szólalok, meg még utoljára útközben miközben megigazítom a fülem mögé tűzött virágot.
Egy pár perces sétát követően el is érkezünk a kitűzött célhoz. Ahogy tekintetem végigpásztázza a környéket a bejárat falán akad, meg amin egy papírocska leledzik. Közelebb lépek és szemügyre veszem. Első ránézésre egy térképnek tűnik, amin meg is látszik, hogy egy kisgyerek rajzolt ezt még inkább bizonyítja, hogy nem mással rajzolták meg, mint zsírkrétával. Miután jobban megnéztem magamnak a papírlapot úgy döntök, hogy magamhoz veszem. Azonban mikor leszedem, a falról érdekes dologra leszek figyelmes.
- Nahát, van valami írva rá, shuu~. – fordítom meg a térképet és tartom meg úgy, hogy a kis hölgyike is láthassa a vállamról.
- Hm… Egy rejtvény, shuu~?... De elég könnyű megfejteni, shuu~. Ez nem lehet más, mint a körhinta, shuu~. – utolsó mondatomnál a szemem sarkából intézek egy gonosz tekintetet a tündérkéhez, hisz ha már eleve oda mentünk volna, most nem kellene még egyszer bejárnunk az utat odáig. Ám mikor a gonosz tekintetem a lányra irányul látom, hogy az rám sem figyel.
- Mi az mit látsz, shuu~? kérdek, rá ám nem kell sokat várnom és kiderül, hogy nem látott, hanem hallott valami, méghozzá szárnyak suhogását.
- Nahát, csak nem még több játszópajtás érkezik, shuu~? – kérdem magamtól hangosan mikor én is meghallom a suhogó hangokat. - Hm, talán megvárhatnánk őket, biztos jót lehetne velük játszani, nem, shuu~? – tűnődöm el rajta. Persze játék alatt azt értem, hogy fogócskázhatnék velük, és akit megfognék, az meghalna.
- De nem is tudom… Mi van, ha ők is a lélekre vadásznak, shuu~? Akkor nem lenne szerencsés bevárni őket, mert megelőzhetnek… na, azt már nem, shuu~! Nem hagyom, hogy övék legyen, gyerünk, menjünk, shuu~ – mondom hangosan és elindulok a körhinták felé. Gyorsan kapkodom a lábaimat és a biztonság kedvéért felkészülök a harcra.

Olyan szitu volt, hogy nagyon szituációs, szóval végül is én arra a döntető döntögetésre jutottam, hogy majd a romantikus vacsora után végül az én ágyamban fogunk kilyukadni, vagy ha nem jutunk el odáig, akkor meg igazán nagyon mindegy, hogy merre is keveredünk, de ha még ez sem jön össze, akkor már nem is érdekel az összes, hát majd keresek valami megfűzhető fűzögetést, aztán összefűzöm a levet a kötögető hangyával a sarokból. Így lopakodtam amerre a valamerre, ahol nyugodalmasan elsájnosíthattam saját magam a csodálatosan szexes testemmel, meg mindenemmel, és egyéb finomságaimmal, és ott tartottam, hogy arra nem is oda meneteltünk, amerre én akartam, hanem a kis ütközős brümbrümökhöz, ami annyira le voltak pukkadva, hogy mg egy papírfecni is jobban elvonszoltam a figyelmem, mint a döcögésre is csak cöcörgő járgányok.
Egy darabig csak néztem, hogy ott a magaslati levegőben mit szívott a kis pépör, annyira részegesen lengedezik, aztán ahogy levegőbe szippantottam a közelében, hát nem jól beszivattyúztam a kis haszontalan sarkát, úgy csiklandozta orrom, majd belefulladtam a szeretetbe, csak prüszköltem, hörögtem, hátha majd életment egy francia nyelvessel a bostoni Tejadélután, de annyira nem igyekezett, pedig totálisan hitelesen hattyúhaltam, még az ingem is kigombolódott, hogy sájnolhasson tökéletes mellkasom, majd rámozdultam magamra is, de mivel annyira mégsem voltam életveszélyes helyezésen, hogy végül rá kellett hagynom a nagyon segélykérő puppyzást, leszedtem a gyilok fecnit az arcomról, azt kezdtem bújni, mit akar nekem elszöszölni.
Miközben ilyen szemléletesen kitettem magam a húspiacra, nagy tettetésem közepette Bögyöske úgy cuppant a papírra, mintha annak lenne vákuum hatalma, nem az én orromnak, pedig hát olyan volt, mintha én szivattyúztam volna, nem ő engem, de így most aztán sohasem tudhatom már meg, mi is történt valójában, mert elszakadtam a kicsi gyilokomtól, aki annyira nem is volt veszett, és én még ellettem volna vele, mert ki tudja, találunk-e még erre pipiket, meg nőstényördögöket, akik megsegíthetnének, ha bajba keveredek, és aztán én majd jól megjutalmaznám őket, hogy hát miért is ne. De mivel úgy történt, hogy erőszakosan elszakadtunk egymástól legújabb kellékemmel, már rögtön nem is tudtam, mit kezdjek magammal, egészen addig, míg Bögyöske valamit el nem kezdett szónokolni, bár amolyan wtf?-fejjel nyomultam közelebb hozzá, hogy mondja már meg miről is halandzsázik éppen, mert eddig se nagyon vágtam a vakert, miről kavar, de mostan aztán meg végképp nem értettem a diplomátlan lényemmel a lényeget. Megpiszkálva kagylóimat, közelebb sunnyogtam kicsit a megfejtéshez, és most értelmes figyelemmel álcázva nyálcsorgatásomat hallgatóztam, mit is akar a tudatosságomra sózni, amiből úgy annyi el is jutott a fejembe, hogy sok vagyok magammal együtt.
Hát ez így szokott lenni, hogy egymagam is sok vagyok, de mégis kevés, ha ott vagyok, hogy hát bizony mindenkinek én meg a szexistenséges seggem is kellene, meg a másom is, amit mindenkit nagyon kíván, szóval hogy ne részletezzem tovább, kicsi én Lucifer és nagyon sok mindenkinek kellene egyszerre nagyon sok jó dologra, és hát akkor aztán igazán kevesen vagyok, de szóval hát megesik az olyan, hogy mégsem vagyok kevés, például volt olyan, is hogy amikor egy kirakatban néztem, milyen igazán jól is nézek ki, meg mennyire visszasájnolok az üvegről, akkor volt olyanom, hogy belül is láttam magam egy tükörben, meg láttam magam a kirakatban is a tükörben, és nagyon sokszor és sokat láttam magamból, pedig igazságból még akkor is csak egy voltam a tökéletességemben.
- Háhéééhójlóó! – vágtam közbe a nem is tudom, minek, mert nem figyeltem, csak, hogy arra, hogy magamról gondolkozok, és bizony az nagyon is lefoglalt, hogy a saját szexuállatságommal törődjek, szóval nem is igazán vágtam le, hogy ez a bögyös dögös már el is indult, pedig én nem tudtam, hova araszol. – Te most hova megyünk, mert én is tudom, hogy hova megyünk, csak nem biztos, hogy ugyanazt tudjuk, szóval érted a helyzetet, nem igaz, ugye igaz? :3 – vágtattam a kicsike elé, ne tépessen már úgy, hogy még rajtam is átcikkcakkol, aztán odaleszek egymagamban, el leszek tipródva teljesen egymagamban. – Szóval akkor most te is oda akarsz menni, ugye, ahol sok lesz majd belőle, és még több szögből csodálhatod a szexes testem, mert ha így van, akkor siess egyetlenem, nehogy lemaradj a panorámáról, meg nem a Rámáról, mert most nem sütünk majd mást, csak egymást.
Hiába adtam meg ilyen kedvesen a programot, meg hogy végül is a cél merrefelé célozgat, csak kikerült a kis huncut, mintha nem most ajánlotta volna fel neki a lehetőséget, hogy epekedve csorgathassa a nyálát rám, meg úgy visszanyáladznám is, szóval most olyan stratomicsodálisan kéreti csak magát, és majd biztos fogócskázni is akar, meg minden, mert az ilyen lányotkák ezt szokták szeretni, és akkor majd aztán elkapom, és lesz ám hucutkodás, de még hogy Wink

. Miközben így araszolgattunk, hogy ő elől, én meg néztem, hogy formás feneke van-e, vagy majd nekem kell újramunkálnom, aztán ahogy egyre csak lépkedtünk úgy erősödött egyre a fantáziám zaja, vagyis én azt hittem, hogy már olyan pro vagyok, hogy mg az is valós lesz, amit én elképzelek, pedig hát nem olyan volt, mert például ilyen ködös lepedőt nem terveztem magunknak, de hát ha ez jött takarónak, engem nem igazán zavart, csak hogy nem is az cuppogott, amit én akartam, hogy halljak, na az már annál inkább szívfacsaró volt. Surprised

- Ez most nagyon komolyságosan nem én voltam, pedig nem tagadom, hogy ilyen cuppis helyeken gubbasztott a fantazim, de hát nem éppen nekem jött össze… egyelőre. ;P – osztottam le neki a lapokat, reménykedjen, hogy később még megkaphat, mert hát még az is lehet, én nem élek… áh,miket izélek itt, meghibbantam az oxihiánytól, vagy mi törtéhetett a rendszeremmel, hát a mogyorónyi kis eszembe nem jutna visszautasítani senkit sem, aki akar vagy nem akar, de végül velem együtt fog kikötni valahol ahol úgy mélyebben behatva megtanuljuk, hogy is néz ki a másik ruha nélkül. Very Happy

– Nem tudom, még nem igazán vettem észre, hogy amikor nincs szükségem takaróra, még akkor is kapok, de nem kell idegeskedni, hát Lúsön itt van veled, nem lesz gond, csak tudnám, mi cummog ennyire, ha gondolod, esetleg felmászhatsz a hátamra, legalább megmasszírozod a lökhárítóiddal, vagy mittomén… azért ha valami nyaldosni kezdi a vádlidat, és nem én vagyok, lehet, szedheted a husikádat. – kacsintottam rá, hogy tudja, nincs gáz, de siethetne, mert a végén még lemarad az én szexuálisan sájnos látványomról ott abban a sok tükörben, sok-sok szögben, meg minden, és azt elmulasztani élete legnagyobb hibája lenne, még ha ő nem is vágja, én belátom ezt helyette is teljes mértékben. Surprised

Spoiler:

A sejtésem igaznak bizonyult, úgy tűnik, tényleg a körhinta volt a játék, melyre leendő vacsorám felült. Persze lehet, hogy mindenhol szétszórt néhányat a papír fecnikből, és teljesen mindegy lett volna, hogy hová megyünk. A versike megfejtését ráhagyom a Tres Espada fracciónjára és a kis izére, hagyom, hogy sikerélményük is legyen. Talán gyorsabban is megoldották volna, mint én, lehet pár percig eltartott volna kitalálni, hogy mit jelenthet a felirat. Talán csak azért, mert sokkal fontosabb kérdéseken gondolkozom. Lehet, hogy csapda lesz, vagy esetleg minden játék egymásra mutogat? Lehet, hogy játszani akar, de ez a játék csak addig lesz szórakoztató számára, amíg meg nem találtam, utána én fogok szórakozni.
- Előbb megnézünk egy vagy két másik közeli játékot is, csak azután megyünk a bohóchoz. Abból, hogy ott milyen papírok vannak, ha vannak, talán kapunk valami kiindulópontot. Túl egyértelműnek tűnik vakon követni valakinek az utasításait, akinek nem világosak a céljai. Gondolom, te sem hiszed el, hogy azért rángatott ide, hogy megetesse magát- nem várok választ, körbenézek, és teljesen véletlenszerűen nézem ki a dodzsem pályát, hogy odamenjek papírt keresni. Mivel a papírlapok szinte biztosan nem közönségesek, elvégre felolvassák magukat, és még reptetni is tudja őket valahogy, nem biztos, hogy ott hagyja, ebben az esetben megnézek, még valamit, majd jobb híján elindulunk a bohóchoz. Ha mégis találunk valamit, összevethetjük az új információkat, bár még azokkal is óvatosan kell bánni, mert nem egyértelmű, mit tudnak.
Viszonylag gyorsan kiszúrom a követő árnyakat, de nem esek különösebben kétségbe. Amikor még hollow voltam, számtalan alkalommal esett meg velem, hogy a nyomomba szegődött valaki, követett, várta az alkalmas pillanatot rá, hogy lecsaphasson. Azonban egy ragadozót követni veszélyes, mert a végén még nem az lesz a vadász, aki üldözte a vadat. Ilyenkor van a legnagyobb szükség egy hüllő hidegvérére, aki végtelen türelemmel várja ki, hogy üldözője veszítsen az éberségéből. Éppen ezért feldühít, hogy ezek az idióták hangosan kimondták, hogy tudunk róluk. Ha azt hinnék, hogy nem vettük észre őket, gyorsabban hibáznának.
- Ojo di Serpiente- a technika nevét csak halkan suttogom el, és nem teszek közben semmit, nem fordulok meg, nem állok meg, még csak nem is lassítok. A kígyókat ezután a ruhámba idézem meg. A három lábatlan hüllő közül egyet-egyet észrevétlenül csúsztatok ki az ingujjaimból, az egyik zöld mambát utasítom rá, hogy tekeredjen össze az út szélén, és ne mozduljon meg, a másikat pedig elrejtem egy közeli játékhoz, hogy bújjon el ott, és onnan figyeljen. A harmadikat csak néhány lépés múlva küldöm el, őt arra utasítom, hogy keressen az utunk mentén minél magasabb pozíciót.
Amennyiben megölik a kígyókat, szerzünk némi információt arról, hogy mik is ezek, legalábbis azt illetően, hogy arrancarok, ha pedig egy is túléli, még több dolgot tudhatunk meg. Ugyan nem látok a kígyók szemén át, de alapszinten képes vagyok kommunikálni velük, úgyhogy valamit megtudhatok abból, amit láttak a követőinkből.

Ahogy a magabiztos mosolya eltűnik az arcáról az enyémre kerül át egy fölényes hatalmas vigyor. Amikor a virágra ráfújok egy jót tüsszent. Ez csöppet megnevettetett. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Bár így az összhatást nézve a legviccesebb az lett volna, ha kettéharapja a nyalókát. Még akkor megjegyeztem „szép reflex”.
-Dehogy ő, én a lelkiismereted vagyok! Viccelek, persze, hogy én. De egyáltalán nem másztam bele a fejedbe, csupán hallod a neked szánt gondolataimat. Mielőtt próbálkoznál, ez visszafele már nem működik, bár vicces, mikor erőlködnek. Érdekes arckifejezések születnek eredményül.- A „hanglejtés”-ből egyértelműen érződik, hogy valamin nagyon felvidultam. Aztán hirtelen érdeklődőre váltok..- Mi ez a „shuu”? Sosem hagyod ki, hogy shuu?
Próbálom picit utánozni, de valahogy nagyon furcsa. Kicsi kuncogás után, mikor elindultunk, fogom magam és a lábaimat feldobom a vállára, majd nekidőlök a nyakának. Tökéletes utazási forma, hozzá tudnék szokni a mindennapokban is. Ahogy végeztem a befészkeléssel a figyelmemet a környékünkre fordítom. Nincs kedvem ahhoz, hogy valamelyik arrancar kövessen minket, vagy esetleges rajtaütést kapjunk a kölyöktől. Elnézve a játékokat és hozzáképzelve a játszó embereket, valahogy kedvem lett volna egy aktív ilyenbe is elmenni. Vajon mennyi móka meg mulatság várna. A játékok, értetlenkedő gyerekek, megijedt emberek, kisebb-nagyobb zűrzavar. Megérkeztünk a kiszemelt célponthoz, s Gabriela talált egy térképszerűséget. Először csak húzom a számat, hogy mégis mi a pokol akar ez lenni. Aztán leesik, hogy biztos a játszani akaró kölök hagyta itt. Ahogy leveszi a hátulján talál egy aprócska rejtvényt. A megfejtést egy nagyjából egyszerre találhattuk ki, de megelőzött a bejelentésével. A szúrós tekintet csak egy széles vigyort talál meg egy apró „hihi” társaságában. Épp készülnék egy furfangos szólással, ám valami megüti a fülemet. Szerencsére nem a szó szoros értelmében, bár így sem túl megnyugtató.
-Látni nem látok semmit, de valami zümmögő hangot hallok, mintha szárnyak lennének. Valahogy az az érzésem, hogy nem akarjuk mi megvárni a végeredményt. Ha ránk vadászik, akkor ellenünk, van, ha a gyerekre, akkor is. Valamint még abban az abszurd esetben is, ha semmi ártó nincs benne, se érünk rá, mert a többiek is biztos teljes gőzzel keresik a kölyköt. Egyszóval teljes gőzzel előre Gabriela!
Jobb kezemmel határozottan a körhinta irányába mutatok. Nagyon beleéltem magam az utazásba, talán egy kicsit túlságosan is. Most azonban már nem helyezem annyira kényelembe magam, elvette a kedvemet tőle az a furcsaság ami közeledik. A körhintához érve megpróbálok nyomokat keresni, illetve a figyelmemet maximumon tartom. Itt kénytelenek leszünk leállni egy picit, és ha eközben támadnak meg, az nem lenne jó.
-Próbáld meg kitalálni mit is kell itt csinálnunk, keresnünk. Én is segítek, de egyelőre arra fordítok több figyelmet, hogy ne lepjenek meg túlságosan.

Végülis ki így, ki úgy, de megfejtitek a rejtvényeket, és az ákombákomos térképpel a kezetekben elindultok. A mögületek jövő hangok azonban egyre erősödnek, de továbbra sem tudtok kivenni semmit.
Diego és Wolloh körül tekergőzni kezdenek az árnyékok, és néhány másodpercig nem is láttok semmit. Megpróbálhattok kitörni, de körülöttetek mindenhol ezek az árnyak borítják sötétségbe a helyet, aztán egyszerre csak szellemképekké alakulnak. Thea és Lucifer is ezt tapasztalja a köddel, ők sem képesek a hirtelen feltörő tej sűrű fehérségből kilépni, aztán meglátják az alakokat. Tanarotte és Gabriela körül pedig a Las Noechesben kapott üzenethez hasonló levelek keringenek, ők sem tudják elhagyni őket, aztán meggyulladnak, de ezt nem érzik se melegnek, sem pedig fájdalmasnak, és a lángokból alakulnak ki az emberszerűségek.
Úgy néznek ki, mint a lelkek, azonban sokkal inkább áttetszőek, és nem érzékeltek felőlük semmilyen lélekenergiát Átlagos tömegnek tűnik a látvány, mintha valóban életre kelne a vidámpark. Családok, barátok, szerelmespárok illúziói mennek el mellettetek, vagy ha az útjukba kerültök, akkor egyenesen keresztül rajtatok, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Nem tudjátok megérinteni, vagy megenni őket, mintha csak valamiféle hologramok lennének. Aztán mindannyian felfedezhettek egy családot, ahol a kisfiú egyenesen ragyog. Egy héliumos lufi van a kezére kötve, és egy idősebb nő, valószínűleg az anyja kezét fogja, és a szellemkastély felé mutogat. Ezután a kép semmivé foszlik, mintha nem is láttátok volna, és ismét hallhatjátok a furcsa zajokat. Ha nem indultok tovább, akkor végig nézhetitek ezt a jelenetet még egyszer, mindenfajta változás nélkül. Rajtatok áll, mit is tesztek.
Ha a további játékokhoz léptek, azokon is találtok papírokat, de minden ez a három rejtvény áll. Ti döntitek el, hogy a rejtvényben megjelölt helyekre, vagy inkább a szellemkastélyba mentek. Ha az utóbbi mellett döntötök, kétségtelen, hogy mind egy helyen gyűltök össze, kinek örömére, kinek bánatára, s a hatalmas kapu nyikorogva, magától tárul fel nektek, és zene csendül fel. A benti tárgyak, jó szellemkastélyhoz híven, rémisztőek, és a legváratlanabb helyekről bukkannak elő.
Azonban, ha mégis a rejtvény megfejtéséhez mennétek, ott nem vár rátok más, csak egy újabb levélke a következő üzenettel.

„Szervusz!
Hát nem figyeltél, hogy merre megyek, te kis butus? Hogy találod meg a gyilkosom, és engem, ha nem követsz? Futás, le ne maradj!”

Egyértelmű tehát, hogy azt akarja, a szellemkastélyhoz menjetek így is, úgy is. A feltárult kapu mögött három járatot vesztek észre, az egyik kék, a másik piros, míg a harmadik sárga függönnyel van eltakarva. Dönthettek úgy is, hogy megtartjátok a kialakult csapatokat, vagy újra szerveződtök, esetleg mind együtt mentek, de sejthetitek, hogy a függönyök mögött újabb csalafintaságok várnak rátok.

Spoiler:

A küldetést érdeklődés hiányában lezárom. Mindenki jutalma 1000 ryou.