Talán egy kicsit elhamarkodtam, hogy kijelentettem nincs itthon Naomi-neechan, mivel úgy tűnik Amatsuji-sannak van egy kis tapasztalata, állítása szerint, amivel segíthetne Naomi-neechannak. De már nem vonhatom vissza a szavamat, ha egyszer már azt mondtam, hogy nincs itt, akkor ehhez kell tartanom magamat. Lehet, hogy jó lenne, ha valaki segítene felvidítani Naomi-neechant, de már nem kérhetem meg Amatsuji-sant, meg különben is már elhatároztam, hogy finom sütit sütök neki és attól biztos jobban fogja érezni magát bármi baja is van.
- Haruki Naomi-neechan unokahúga. - húztam ki magamat, hiszen büszke voltam rá, hogy Naomi-neechan a rokonom. Elvégre ő az 1. osztag hadnagya és ez nagy szó, mert így mindenki ismeri, hogy ki is ő.
- Igen, Haruki a 9. osztag 4. tisztje. - ismételten kihúztam magam válaszadás közben, hiszen erre is büszke vagyok, elvégre Shiratori-sama osztagában vagyok a legrangosabb tiszt a hadnagy után.
- Természetesen, a Shiranui-ház kertészkedéssel foglalkozik, ezért elengedhetetlen a szép kert. - reagáltam, mivel kétség sem férhet hozzá, hogy szép a Shiranui-ház kertje, elvégre ez a feladatunk. Még ha nem is olyan nagy, mint a főnemesi házak kertje, attól még meg van olyan szép, amennyire kell.
- Igen az. - válaszoltam kicsit félve, mert nincs olyan, hogy egy Shiranui nem ismeri a virágokat, ezért egy pillanatra elgondolkoztam, hogy talán egy becsapós kérdés lehet. Amikor a petúnia jelentését mondta el virágnyelven Amatsuji-san, csak okosan bólogattam, mivel ezt én is tudtam, ez a tudás is elengedhetetlen egy Shiranui számára.
Már majdnem elkezdtem megvédeni magam, amikor ilyet mert feltételezni rólam Amatsuji-san, hogy nem tartom be az ígéreteimet, de szerencséjére időben közbevágott és visszavonta a szavát. Még a feltételezést is sértőnek találtam, hiszen ha én megígérek valamit, akkor azt be is tartom. Persze biztos történhet valami olyan, ami megakadályoz néhány dologban, de ha nincs semmi akadályozó tényező, akkor biztos, hogy megtartom, amit megígértem.
Meglepődve hallom, ahogy Amatsuji-san arra utasít, hogy bukjak le, amire csak értetlenül nézelődtem, hogy miért kéne ezt megtennem. Természetesen először hátam mögé figyeltem, nehogy valaki hátulról akarjon valaki megtámadni, de nem láttam senki. Valamennyire azért lehajoltam, hogy eleget tegyek Amatsuji-san kérésének, de nem értettem, hogy miért is jó ez nekem.
Kérdést fel sem kellett tennem, mivel zörgést kezdtem hallani az egyik fa felől, ahonnan egy fickó esett a földre és már sejtettem is, miért kellett lebuknom. Nálunk ez nem mindennapi esemény, hogy valaki az életükre törjön, hiszen mi egy békés nemesi család vagyok és nincs is annyi hatalmunk, hogy értelme legyen minket megtámadni. Akkor ez a fickó vajon Amatsuji-sant akarta megtámadni?
- Őrök! - hívtam ide a közelben lévő őröket, hogy elfogják a fáról lezuhanó fickót, bár az is igaz, hogy én is el tudtam volna bánni vele, de nem piszkolom be a kezemet. Az őrök is ugyanúgy el tudják vinni és kivallatni, hogy mi célból volt itt, én pedig megpróbálom megtudakolni Amatsuji-santól, hogy tud-e valamit arról a fickóról.
- Maga volt annak a fickónak a célpontja, Amatsuji-san? Itt ez nem sűrűn szokott előfordulni. - hozakodtam elő kérdésemmel gyanús pillantásokat vetve Amatsuji-san felé, bár szinte biztos voltam benne, de attól még fel kellett tennem ezt a kérdést. Biztosra kellett mennem, nehogy Naomi-neechan legyen veszélyben.
- Tűkkel szokott harcolni? Nehéz azt megtanulni? - többször is megköszörültem a torkomat, miközben próbáltam rávezetni, hogy megtetszett, ahogy azzal a tűvel olyan pontosan eltalálta a fán rejtőző fickót és talán én is megtanulnám, hogy is lehet ezt használni. Biztos hasznos kis fegyver lenne, ha én is meg tudnám tanulni, de ahhoz meg kéne kérnem Amatsuji-sant, hogy mutasson néhány trükköt és mindezt úgy, hogy ne tűnjön szívességnek a részéről. Most találkoztunk és máris ilyenre akarom kérni, ráadásul hazudtam neki, hogy nincs itt Naomi-neechan.

Most már Amatsuji-san is belátta, hogy nem csak egy egyszerű nemes shinigami vagyok, hanem egy magas rangú tiszt, aki mellesleg Naomi-neechan rokona is. Most már ő is tudja, hogy hogyan kell felém viszonyulnia és úgy látszik, hogy tisztán látja a dolgokat, hogy nem csak azért vagyok magas pozícióban, mert nemes vagyok, hanem mert ki is érdemeltem. Valamit még mondott a Gotei-ről is, de nem nagyon értettem, olyan ködösen fogalmazott, mintha már nem lenne a tagja.
- Persze, majd Haruki szól az őröknek. - válaszoltam Amatsuji-san kérésére, a mi őreink amúgy sincsenek az ilyenekhez hozzászokva, meg nem is minket akartak ezek szerint megtámadni, hanem Amatsuji-sant. Ezért logikus, hogy ők vallassák ki, nem mi, akiknek fogalmuk sincs, mit miért csinálnak.
- Igen, arra. - válaszoltam Amatsuji-sannak, bár lehet, hogy csak költői volt a kérdés, hiszen szerintem egyértelműen utaltam a tűkre, amivel a fán csücsülő fickót leszedte. A biztonság kedvéért azért válaszoltam neki, hogy ne legyenek kételyei.
- Ha már úgyis eljött idáig és nem sikerült Naomi-neechannal találkoznia, megmutathatja, hogy kell használni azokat a tűket és akkor már nem felesleges jött el ide. - természetesen sikeresen megtaláltam a kiskaput, miért is kell megmutatnia a tűk használatát nekem úgy, hogy az neki is hasznára váljon és ne csak nekem. Így már semmi akadálya, hogy megpróbáljam ezeknek a fegyvereknek a használatát, mert lehet, hogy hasznomra lehet valamikor.
- Haruki szerint maradhatunk itt a kertben, ahol Amatsuji-san megfelelőnek találja a helyet. - nem tudom, milyen a megfelelő hely erre, ezért inkább ráhagyom Amatsuji-sanra. A házunknál nincs edzőterem, hiszen arra nincs szükségük nemeseknek, ott vannak arra az osztagoknál alkalom, hogy kiedzhessük magunkat, itthon már semmi szükség rá.
Figyelemmel követem, ahogy Amatsuji-san megmutatja nekem közelebbről is, hogy kell rendesen megfogni egy tűt. Még soha nem fogtam ilyet, ezért nem is tudtam, hogy a tű végein kívül más részen is alkalmas sebzésre. Úgy hittem, hogy ez csak szúrásra alkalmas, vagyis csak a vége veszélyes, a többi részén bárhol meg lehet fogni. Persze tudom, hogy valamilyen fémes anyagból lehet és az alapból képes megvágni, de hogy a tű legnagyobb része ki van élezve, azt nem gondoltam volna.
- Milyen növényi krém? Titkos? - tettem fel gyorsan kérdéseimet, mivel a növények megemlítése különösen felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, hogy pont tőlünk veszik hozzá a növényeket és akár mi is el tudnánk készíteni ezt a krémet. Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy milyen növénynek, milyen hatása van, de azért tudni akarom, hogy ők hogy és miből csinálják a krémjüket.
Átvettem a tűt Amatsuji-santól, amikor odaadta, hogy próbáljam meg eldobni, de először a kézben való elhelyezést akartam kitapasztalni. Mielőtt elkezdtem volna, a kezemből is közelebbről szemügyre vettem a tűt, mert mégis csak más, ha nem a saját kezemben van. Ha közelebbről is megnéztem a fegyver élét, elkezdtem próbálgatni, hogy is kényelmes nekem a tűt tartani.
Legelőször úgy próbáltam meg, ahogy Amatsuji-san is mutatta, de valahogy nem volt az igazi. Mozgattam a tűvel együtt a kezemet, de nem tetszett a fogása, inkább másik ujjaimat akartam használni, azok amúgy is sokkal logikusabbnak tűntek nekem, még ha nem is értek hozzá. A hüvelykujjam amúgy is alacsonyabban van a többihez képest és még kisebb is, nem is annyira egyszerű, de lehet, hogy már Amatsuji-san képzettebb és már hozzászokott.
Inkább a többi ujjammal próbáltam meg, hiszen van még három másik ujjkombináció, amit kipróbálhatok. Azok már sokkal kényelmesebbnek tűntek, nem is nagyon tudtam különbséget tenni közöttük, mindegyik kombináció ugyanolyannak tűnt. Nem csoda, hiszen egyszerre több tűt is lehet használni, ami megkönnyítheti a dolgunkat, ha egy tű használata nem lenne elég.
Még fontosnak tűnt, hogy mennyire szorítom az ujjaim közé a tűt, hiszen ha nagyon összenyomom, akár magamnak is fájdalmat okozhatok, még ha nem is annyira éles az a része a tűnek. Ha viszont túl gyengén fogom meg, akkor könnyen kieshet az ujjaim közül, ami szintén nem jó. Meg kellett találnom az arany középutat, hogy se nem szoros, se nem laza ne legyen a fogásom.
Talán egy kicsit sokat matattam a tűvel, de nem akartam csak úgy eldobni, biztosra akartam menni, hogy sikerülni fog. Amatsuji-san is megszólalt időközben, amiért sokáig el sem dobtam a tűt és úgy tűnhetett, hogy tétovázok. Nem vettem figyelembe, amit mondott, mert természetesen nekem sikeresen kellett végrehajtanom ezt a próbálkozást.
Ezekután már végre összeszedtem magam és készen voltam arra, hogy eldobjam a kezemben lévő tűt. Felidéztem magamban azt, amikor Amatsuji-san dobta el a tűt, és próbáltam eltalálni a kiszemelt fát. Lendíteni készültem a kezemet és első próbálkozásra inkább a lassabb, de biztosabb módszert próbáltam meg. Amint megvolt a lendület és a tű a megfelelő irányba állt, szétnyitottam az ujjaimat és útjára engedtem a tűt. Bár nem volt valami gyors, de ennek ellenére sikerült beleállítanom a fába.
Az első sikeres dobás után, már sokkal magabiztosabb voltam és ez a további dobásokban is meglátszott. A következő dobásoknál váltogattam melyik ujjaimmal is dobom el a tűt és bár az első sikeres után már voltak, amelyeket elhibáztam, de nem búslakodtam, hiszen most már a pontosságra figyeltem inkább, nem arra, hogy képes legyek rendesen eldobni. Sikerült, ahogy sikerült, csak gyakorlás kérdése az egész és akár én is olyan jó lehetek benne, mint Amatsuji-san.
- A környezetet. - egy kis gondolkozás után válaszoltam Amatsuji-san kérdésére. - Ha a célpont mozog, akkor könnyen kihasználhatja a tereptárgyakat a maga előnyére és akkor nehezebben lehet eltalálni. - ez a szituáció jutott eszembe, ezért meg is osztottam Amatsuji-sannal, hogy megértse, mire gondolok. Ha mi is figyeljük a környezetet, kitalálhatjuk, merre fog menekülni a célpont és megkönnyíthetjük a dolgunkat.