Orihime a szünet előtt

Csörög a szekrényemen az órám. Kinyúlok érte, és lenyomom. Kezeimet előre nyújtva össze akasztom, majd felülve jól kinyújtom, és egy nagyot ásítok. Most frissen és korán keltem. Késő este senki nem volt nálam, így a szokásos imádkozás után elmentem aludni. A tévében sem ment semmien szörnyes akciófilm. Alaposan megmosom kis fogaimat. Nagyot hörpintve a rózsaszín poharamból, gargarizálok, majd kiköpöm, ami a számban van. Hajráfomat kiszedem a hajamból, és elkezdek öltözködni. Az egyenruha felsőt felvéve elkezdek azon agyalni, hogy biztos jól áll-e rajtam. Meg persze, hogy Kurosaki-kunnak tetszene-e. Gomboljak ki pár gombot? Annyira bajban vagyok. Nem is tudom mi lenne a legjobb. Kezembe temetem a kezemet. De mivel nincs ezen idő agyalni, ezért folytatom tovább a reggeli készülődést. Fésűcskémet a kedvenc macim alatt találom. Hosszú hajamat szépen megfésülöm. Szeretem a hosszú hajamat. Kimegyek a konyhába. Magamhoz veszek egy édesbabkrémet , és egy hatalmas kenyeret, hogy ez lesz majd az ebédem. Még utoljára megállok a tükör előtt. Végignézek magamon. Leellenőrzöm még egyszer, hogy minden a helyén van-e. Mert legutóbb zokni nélkül mentem ki a lakásból és úgy kellett vissza szaladni. Felveszem a cipőmet. Koppintok egyet, majd még visszanyúlok a sulis táskámért, majd elindulok le, ahol már Tatsuki-chan vár engem. Ma is együtt megyünk. Persze egész úton sokat beszélgetünk minden féléről. Most például ő mesélt, hogy mit csinált tegnap délután az edzésen. Tényleg nagyon ügyes. Eltanultam már tőle pár mozdulatot, de ha komolyan kiállnék ellene, akkor biztos ő győzne. Megérkeztünk az iskolához. Persze egy hatalmasat köszöntem az akkor érkezett Ishida-nak. Mondtam is neki, hogy most a szokottnál is sokkal energikusabb vagyok. Ezen nincs is mit csodálkozni. Közben befut Chad is. Elindulunk fel az osztályterem felé. Ott persze Chizuru-chan azonnal rohan felém, hogy köszöntsön. El is kapja azt a nagy fejemet, és jól magához öleli. Mond sok furcsaságot, majd azon kapok magam, hogy már-már megint verekednek Tatsuki-channal. De ez nagyon nem helyes. Utolsó pillanatban megérkezik Kurosaki-kun is. A szokásos „JÓ REGGELT KUROSAKI-KUN!!!”-nal köszöntöm. Majd ki esek a padból annyira integetek neki. Szokás szerint névsorral kezdődik a nap. Megint elmondja, hogy a trehány gyerekek már megint nincsennek. Az óra második felében járhattunk, mikor furcsa dolgot éreztem. Kurosaki-kun és Ishida-kun azonnal felpattannak, és elindulnak ki a teremből. A szokásos kis kibúvócska, miszerint ki kell menniük a mosdóba, és szinte versenyt futva szaladnak végig a folyosón. Én Chad-ra nézek, de ő megnyugtat, hogy ketten is el tudják intézni a felbukkanó lidércet. Visszafordulok az asztalomhoz, vidáman dudorászva, hogy minden rendben van. Bár aggódom értük. Főképpen Kurosaki-kun miatt. Nem szeretném, ha bajba kerülne. Nem telik bele húsz perc, és már jönnek is. Örömmel tölt el, hogy mindketten rendben vannak. Persze a szünetben megvitatták, hogy melyikük is volt a jobb. A lányok jöttek, hogy rajzszakköre megint milyen rajzot csináltam. A téma a környezettudatosság volt. Én rajzoltam egy jövőbeli szuperkutyát, melyre két hatalmas rakéta van felszerelve, és hogy azzal mennyire fog száguldani. Ebédszünetre még ki sem csengettek, de én már pattantam is fel. Hisz erre vártam egész nap. Hisz a egy egészséges gimnazista csak ezért jár iskolába, hogy uzsonnát ehessen. Mivel jó idő van, ezért kinn a fák lombjai alatt fogjuk az uzsonnát elfogyasztani. Mindenki egy hatalmas nagy köröcskében foglalt helyet. Jókat beszélgettünk. Csodás elmefuttatásomat ismételten bemutattam a fényképezőgépről és a fejjel lefelé ívelő szivárványról. Ishida-kunt sikerült mondanivalójában megzavarnom, így egy nagyon vicces dolog sült ki belőle. Chad segítette ki, és Ishida-kun megint megjegyezte, hogy rossz hatással vagyok rá. Egy hatalmas falatot kaptam meg, és megakadt a szemem Kurosaki-kunon. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. „Inoue?!” szólításra figyelek fel. Ki zökkentetek a bambulásomból. Már mindenki befejezte, és már csak az összepakolás maradt hátra. Erőltetett nevetéssel felpattantam, majd segítettem volna a plédet összetekerni, de sikeresen megbotlottam a saját lábamba. Persze sikerült úgy esnem, hogy megsértettem a térdemet. Kurosaki-kun azonnal kérdezte, hogy minden rendben van-e. Én persze felpattantam, hogy rendben nincs semmi. Erre elkezdett ömleni belőle a vér. Még szerencse, hogy Ishida-kun mindig hozza az elsősegély dobozt. Bekötözte a lábamat. Kurosaki-kun pedig figyelt engem. Persze ettől csak teljesen vörös lettem. Észre sem vettem, hogy Ishida-kun már végzett is. Teljesen szétszórt lettem. Elindultunk felfele. Olyan lassan telt az idő, hogy másodpercenként néztem az órámra. Az angol órára például egyáltalán nem is figyeltem. De hosszú percek után megszólal a csengő, és ezzel vége is a napnak. Az utolsó nap a nyáriszünet előtt. „VÉGE!!! ÉLJEN!!” Kiáltok fel, és kapom is magamhoz a táskámat, és mint a szélvihar söprök át a termen az ajtó felé. Azon kiugorva köszöntöm a nyári szünetet. Ismételten annyi tervem van. De mostanság a Lidérc SOS-t is bele kell majd számolnom feladatok közé.
- Kurosaki-kun?! Ugye megyünk majd együtt a strandra? …. Úgy mint múltkor…. Kuchiki-chan és Abarai-kun is jönnek ugye?
Teszem fel a legfontosabb kérdéseket. Már alig várom. Most vettem új zöld strandlabdát. Már alig várom, hogy kipróbálhassuk. Hazafele útón be sem lehetett fogni a számat. Rosszabb voltam, mint egy Duracell lila elefánt. Csak úgy pezsegtem. Oly annyira, hogy este hát energiaitalt is megittam. Egész este nem aludtam, viszont másnap délután ébredtem, és összeomlottam, hogy a nyári szünet első napjának a délelőttjét átaludtam.

Ichigo és Kon, avagy Orihime csokija!

Ichigo gyorsan futott végig Karakura város főútján. Hátizsákjában, tudtán kívül, ott gubbasztott Karakura Királya, a módosított lélek Kon. A mai napon, volt Ichigonak testnevelésórája, ami előrevetíti, hogy mit is csinált Kon egész nap a lányöltözőben gubbasztva. Ichigo viszont nem azért szaladt, mint az őrült, mert kitudódott Kon akciója és a feldühödött lányok kergették. Sokkal inkább azért, mert késésben volt. Orihime születésnapjára sietett iskola után és jelen pillanatban, már több mint tíz perce volt késésben. Ichigo kényelmetlenül érezte magát, hogy elkésik Orihime születésnapjáról, valahogy egész nap különös érzése volt. Mintha készülne valami.
- Mekkora szerencse, hogy még reggel betettem a táskámba az ajándékot. Ha kések is pár percet, az biztos, hogy az ajándékkal, már nem maradhatok el. - Mondta csak úgy magának Ichigo, miközben bekanyarodott balra, abba az utcába, amerre Orihime lakott. Nem is sejtette, hogy micsoda merénylet készül Orihime születésnapja ellen. Az első dolog, ami feltűnt neki, hogy nyöszörög a táskája. Megállt a céltól, vagyis Orihime házától nagyjából kétszáz méterre és kinyitotta a táskáját. vakmerően belenyúlt, majd vissza is rántotta a kezét. A táskából előugrott Kon.
- Karakura Királya, a Legmenőbb és Legvadabb Oroszlán, Kon! - Mondta miközben önnön báját jelezve elhúzta maga előtt kezét. Ichigo szúrós szemekkel nézett rá. Kon, amikor észrevette Ichigo tekintetét, két mancsát a derekára tette, majd megszólalt.
- Mit nézel, te idióta? Gondolod, hogy egész nap a szobádban fogok kuksolni, miközben te testnevelés órára jársz? Orihime! Rukia! Tudnád te, hogy milyen csodákat lehet látni egy lány öltözőben. - Kon még beszélt volna tovább, de Ichigo elkapta a sörényénél és az arcához húzta. Kon tisztán látta Ichigo halántékán a lüktető ereket. Erősen sejteni kezdte, hogy valami rosszat mondott. Elsőre arra gondolt, hogy Ichigo kíváncsi a részletekre és a vérnyomása nőtt meg. de erősen tévedett.
- Te idióta, gyökér, plüss vakarcs! Mit csináltál te az iskolában egész álló nap?! - Kon halántékán végig csorgott egy izzadtságcsepp, majd összeszedte minden bátorságát. Nagy dirrel-durral vágta egyenesen Ichigo arcába.
- Amit te sosem fogsz merni megtenni! Nem vagyok vakarcs, az te vagy. - Kon a szeme elé vonta mancsait és Ichigo hangját utánozta. - Yoruichi, megtennéd, hogy nem ülsz előttem meztelenül és törökülésben?! Micsoda egy nyápic figura vagy! Hát, hogy lehet valakiből így férfi? Én férfi vagyok! - Ichigo nem bírta tovább és a földre dobta Kont, miközben rátaposott annak arcára. Kon hangosan nyöszörgött és vergődött, de Ichigo nem engedte. A harmadik taposás után, éppen befutott Chad, aki szintén Orihiméhez készült.
- Mi történt Ichigo, mi a baj?- Kérdezte Chad a rá jellemző nyugalommal. Ichigo megállt Kon kínzásában és Chad felé pillantott. - Csak kitaposom ennek a plüssoroszlánnak a bélését. Roppant idegesítő tud lenni, rátapad az emberre. - Chad megszokta, hogy Ichigo elég furán viselkedik Kon megnyilvánulása után, így vállat von. - De Orihiméhez azért eljössz? Tudod, hogy vár. Remélem az ajándékot sem felejtetted el. - Ichigo bólintott. - Persze, hogy megyek, amint elintéztem ezt a vakarékot. - Chad távozott és Ichigo végre visszafordulhatott Konhoz. Kon hatalmas szemekkel nézte Ichigot és közben mancsait a szájára szorította. Nem igazán értette, hogy Konnak mi a baja, de azért megszólalt. - Megbocsátok! Húzzál haza te idióta és meg ne merjelek látni még egyszer a táskámban. Különben oda adlak Yuzunak. Örökbe! - Ichigo szavai hallatán Kon elengedte a száját és egy böffentés közepette lelkesen megszólalt. - Tudtam, hogy jó haver vagy Ichigo! Ugye nem adsz oda Yuzunak? - Az újabb böffentéssel azonban egy piros papírba, félig becsomagolt bonbon hullott Ichigo lába elé. A fiú lassan követte a bonbon útját és felismerte a drágán vett édességet, amit Orihimének szándékozott ajándék gyanánt adni.
- Te felzabáltad az összes bonbont? Képes voltál megenni Orihime csokiját? - Kérdezte Ichigo, miközben egyre dühösebb lett. Kon rosszul értelmezte a jeleit és lazán válaszolt. - Most mit vagy úgy oda? Orihimének úgyis nagy mellei vannak. Hova akarod hizlalni azt a nőt? - Ichigo végleg elveszítette a türelmét Konnal szemben és hagyta, hogy Kon feltápászkodjon a földről. Kon felpattant és felismerve Ichigo haragját, futásnak eredt. Ichigo kilépett a testéből és Getsuga után nyúlt.
- Ban-káj! - Kiáltotta Ichigo.
- Ájjáj! - Kiáltotta Kon.

Rukia "öröksége"

Sok idő telt már el azóta, mióta egy karakurai út során találkozhattam Kurosaki Ichigoval. Mai napig élesen villan szemeim elé ama pillanat, mikor Ichigoba szúrtam Sode no Shirayuki-t. Számtalan kemény pillanat, küzdelem árnyékolta be az ott kezdődő barátságunkat; de mai napig sem bántam meg tettem. Mindig is bíztam Ichigoban, bármennyire is tűnt kilátástalannak néha az ő helyzete. Lassan pedig a titkos erejével, - ami lelke szikla szilárdságából fakad - képes volt mindenkit meggyőzni, hogy remény mindig van. Fogalmam sincs, hogy ezúttal majd milyen őrültséget talál ki a "baka", azonban nekem mennem kell. Nem várhatok tovább.
Az elmúlás hegyének peremén állva a messzi távlatokba tekintek. Büszkén viselem új hadnagyi szalagom, de hív a kötelesség, amihez a hadnagyi rang édes kevés. Minap a Kuchiki birtok rezidenciájában járva bukkantam rá Hisane hajdani naplójára. Csak akkor jöhettem rá, hogy nővérem és én tényleg mennyire hasonlítunk egymásra. Természetesen ő sokkal nemesibbnek, és érettebbnek tűnik írása alapján; ám hagyott hátra néhány mondatot, ami nem hagy nyugodni.
Hátra hagytam bátyámnak egy üzenetet reggel, hogy délután nem leszek a birtokon, mert meglátogatom Ichigot. Valójában ez csak egy gyenge ürügy volt arra, hogy utána nézzek Hisane írásának. Tudom, hogy valahol itt lehet; de mire is gondolt ő pontosan? Elszántan bámulom a hegy lábánál fekvő erdőséget, hátha megpillanthatok valamit, amiből elindulhatok. S ahogyan a napszakból adódó fényviszonyok megváltoznak, egy ponton másabbnak tűnik a fák lombozata. Nyomban elindulok a kinézett hely irányába. Noha Renjivel, vagy Ichigoval sokkal egyszerűbb lenne. Nem vagyok túlságosan jó a shunpo használatában. Meg is látszik, több idő kell mire meg is találom azt a helyet. Egy sűrűn elfedett, szinte éjszakába illő sötét helyre érkezem. Kimonom a suhanásokban meg-meglibben, s hajamba lágyan kap bele a szél; mintha csak egy fűszálat kívánna arrább tenni.
- Milyen titkot rejtettél el...Hisane? - Suttogom magam előtt, mialatt lélekben Byakuya-samara is gondolok. Vajon mi járhatott a fejében, amikor úgy gondolta elrakja nővérem naplóját? Ebből is látszik, hogy Nii-sama kivételes, és nemesi! Uniformisom alól előveszem a macikkal megrajzolt térképemet, amin még a macik járásának mechanizmusát is megkíséreltem felvázolni. Kitűnő rajz lett! ~ Lássuk! Egyet balra, aztán jobbra, majd megint balra. Majd előre, aztán hátra. Hátra? Minek előre menni, ha hátra is kell? Ez valami vicc! ~ Míg az írást olvasom, addig a lépéseket mind betartom. Kissé nyugtalankodva, de csillogó szemekkel konstatálom nővérem profizmusát a térképek alkotásával kapcsolatosan. Eltart egy darabig, mire lesétálom az édesen mézes macik járásának mechanizmusát, de aztán megtalálom a helyet. Egy éppen virágzó cseresznyefához vezetett a naplóban (titkosan) írottak. Néhány, mályva színben pompázó virágszirom hull le arra a helyre, amit rövidesen fel fogok ásni. Lassú, két kezes munkával ásom ki azt a dolgot. Nem tudom, hogy pontosan mire is célzott Hisane. Talán, valami számára nagyon fontos dolog lehetett. Ezt sugallja az is, amikor szívecskékkel fedett ládára bukkanok. Óvatosan kiemelem a helyéről.
- Megtaláltam?! - Mint a kisgyerekek, mohón nyúlok a fedeléhez, hogy kinyissam. Kicsit küszködök vele; feszegetem, rázogatom mire aztán kinyílik. Meglepődve emelem ki annak tartalmából a rózsaszín plüssmackót, akinek szemei szívecskések. Elégedetlennek tűnhetek, viszont pár pillanat múlva már, mint aki élete legnagyobb dolgát találta volna meg, úgy ölelem magamhoz. - Engedj már el baka! Tönkre teszed a külsőm, idióta! - Tör ki kezemből a mackó, mire megszeppenve pöccintem meg. - Te, te, te egy módosított lélek vagy? - Tágra nyílt szemekkel mutatok rá egy ujjal, mire az lecsapja kezemet, és szexy női pózba vágja magát. Rózsaszín szív alakú szemei megcsillannak, s plüss külsejét fel-felborzolgatja. - Na ide figyelj szivi, hol az a nő, aki ide bezárt? Ha megtalálom szív alakúra szaggatom a imádott kimonoját, amire annyira vigyázz a férjecskéje miatt! Férjecskéje, jaj a férjecske! Nekem miért nincs férjecském?! - Kitörő indulatai féktelen sírásba torkollnak, én pedig csak oldalba pöccintem. - Mi a neved, módosított lélek? Az én nevem Kuchiki Rukia. - Némi mosollyal az arcomon simítom meg a plüssét; lehetséges, hogy irányt tévesztettem? Talán a térképpel lehet a baj. - A nevem Kin, és szeretném látni mi az, ami téged annyira leköt azon a papíron. - Vészjóslóan pillantok le rá a papír elnevezéséért. - Ez nem csupán papír, ez egy remekmű. Egyébként egy térkép, ami ide vezetett. - Kint egyszerűen a vállamra teszem, így ő is láthatja a macikkal megrajzolt térképemet. Biztosan tetszik neki a látvány, habár ez inkább Konnal festett mű, mintsem Kin lányokkal.
- Az a maci, ott! Hogy hívják azt a macit? - Levezetem tekintetemet a térkép jobb oldalára, ahová a "mi" modsoulunkat rajzoltam le. - Az ő neve Kon, és a barátunk. Bemutassalak neki? - Ki tudja, hogy miképpen is végződhet az a találkozás, amit Kin és Kon leművelhet. Bár az iménti indulataiból előre láthatom, hogy ezek ketten jól kijönnének. Sosem hittem Hisane, hogy halálod után ennyi mindent adsz majd nekem. Mindenesetre az a kezelhetetlen idióta biztosan nem fog örülni, ha meglátogatom Kinnel és ott hagyom neki Kon nyakára. Ördögi mosolyra húzódnak ajkaim.