Már alkonyodik, mikor újra összegyűltök a Fészekben, készen arra, hogy betörjetek az Ősök elveszett könyvtárába. Minden lehetséges információ a rendelkezésetekre áll, amit kideríthettetek régi pergamenekből, vagy éppen a Youkai felderítő munkájának köszönhetően. Még így is rengeteg az ismeretlen az egyenletben, így ha más nem is, de Yuusuke minden bizonnyal tisztában van vele, hogy a Sors Dárdájának összerakásával egyenértékű, vagy talán még nehezebb kaland vár rátok. Tervetek csak a bejutásra van, ami Yukezo magánakciójával kezdődik. Mire Paragon titeket is a helyszínre repít, már javában áll a bál. Százak, ezrek szemkápráztató küzdelmének látványa bontakozik ki szemetek előtt, a szikla és a fém találkozásának csikorgása zengi be a környéket, a horizont mögött eltűnő Nap fénye tompán csillog a fémes testeken.


A csatán túl a babiloni nagykönyvtár gigantikus tornya magasodik, árnyékot vetve a Saizensenre, azaz rátok. Elváltatok a másik két csapattól, innentől a DBN-S belső kommunikációs csatornáját és Shouko telepátiáját leszámítva magatokra vagytok utalva. Nem hívhatjátok fel magatokra a figyelmet, csendben kell az épületek rejtekében lopakodnotok, ha észrevétlenek szeretnétek maradni. Nem egyszerű a küzdelembe bocsátkozott egységek mellett elosonni, váratlanul Szadame mellett egy robotkar repül el nagy erővel, és szó szerint belefúródik a ház falába. Ilyen és ehhez hasonló meglepetések várnak rátok, amíg az északi kaput, behatolásotok célját meg nem látjátok. Nem hagyományos értelemben vett kapu, hiszen a védelmi rendszer egy közönséges kőfallal borította be, mikor a támadás megkezdődött. A támadás, mely pontosan a terv szerint halad, egyetlen fogaskerékbe sem került porszem. Még. A könyvtár körül vibrál a levegő, ám semmi sem akadályoz meg titeket abban, hogy a falhoz jussatok, feltéve ha a vízköpők előtt észrevétlenek tudtok maradni az utolsó egy-kétszáz méteren is. Az utolsó szakasz már nyílt terep, így ha nem akartok feltűnést kelteni, gyorsan és olajozottan kell cselekednetek. A feladatotok ugyanaz, mint a másik két szakasznak: kerüljetek a fal túloldalára minél kevesebb figyelmet magatokra vonva.

Határidő: június 12.

Indulás előtt még utoljára gyorsan átfutom a rendelkezésünkre álló adatokat, a hatalmas kivetítő előtt strázsálva megcsóválom a fejem. Valahogy régen nem zavart, hogyha ennyi nyitott kérdéssel álltunk szemben, ám az elmúlt időszak sokkalta óvatosabbá tett, az Ősökkel kapcsolatos tapasztalatom pedig szélesebb körűvé avanzsálódott. Éppen ezért izgatottsággal vegyes aggodalom kerít hatalmába, az összes létező porcikám várja már a harcot, azonban azt is figyelembe kell vennem, miszerint ezúttal több emberre is figyelnem kell, mint ahogy azt a Juusanbantaiban is megtettem harmadik tisztként. Kockázatos a vállalkozás, amibe fogtunk, mindazonáltal a siker eléréséhez vezető út nehézségekkel van kikövezve. Arcomra határozott kifejezést erőltetek, még utoljára megnézem az elnagyolt térképet, ami természetesen ezúttal sem mutat többet, mint legutóbb. A gyűlés elég érdekes módon zajlott, némely esetben elképzeléseimmel szöges ellentétben, viszont jó volt látni, mennyi mindent elértünk röpke két-három év alatt. Végigropogtatom ízületeimet a 12. osztagtól kapott páncélzatban, mely úgy tapad testemre, akár egy pióca, gerincem vonalán szinte érzem is, ahogy szipolyozza kifelé véremet. Persze ez nincs így, egyedül a működéséhez szükséges minimális energiamennyiséget csapolja meg a viselőtől. A mai nap tesznek könyvelhető el, először is a Daitenshi új felállásának próbája, másodsorban a Gotei Juusantai által szolgáltatott felszerelésé. Részemről akár egy kartondobozt is magamra húzhatnék, akkor sem lennék különösebb hátrányban ellenfeleimmel szemben, ettől függetlenül engedtem a felajánlásnak, legalább ismét profitálhattunk kényszerű szövetségünkből a Negyvenhatok Tanácsával. A tervnek megfelelően a tanácsteremből indulunk, Yukezo segítségével közelítve meg a célterületet.
~ Rendben van, mostantól lehetőleg hanyagoljuk a verbális kommunikációt! ~ - koncentrálok erősen a gondolatfoszlányra, miközben hunyorítva szemlélem a robusztus falakat. - ~Semmi meggondolatlan cselekedet vagy szóló-akció, ugyanannyi létszámmal szeretnék hazamenni, mint amennyivel eljöttünk... Gyerünk! ~
A vízköpők és Utara Kezomaru robotjai között kibontakozó csata meglepő hevességgel tombol, valószínűleg elborzadna az ember, amennyiben nem lenne tisztában a ténnyel, mely szerint élettelen, valójában mágia és lélekenergia által mozgatott eszközökről van szó csupán. Önkénytelenül is mosolyt csal arcomra a csatatér ismerős látványa, legszívesebben fittyet hányva alig néhány másodperce elhangzott figyelmeztetésemre vetném bele magam az ütközetbe, azonban fontosabb feladatom van. Először is aktiválom a Millón Escudo nevezetű képességet magamon, ami egyszeri, automatikus védelmet nyújt bármilyen támadás ellenében. Acélkék íriszeimben határtalan elszántság csillog, ahogyan végigmérem szakaszom tagjait. Ugyan akadtak némi súrlódások, viszont ezektől eltekintve úgy vélem, nem vallhatunk kudarcot. Egyértelműen jelzek kezemmel, mialatt elmémen átsuhan az előre parancs. A Murasaki kisasszonynak köszönhető összeköttetést nehezen lehetne lehallgatni, éppen ezért tökéletesen megfelel számunkra. A csapat élén kezdek futásnak, lélekölőm fémes sikoly kíséretében kúszik elő a sayából, a borotvaéles acél felületén visszatükröződik a lemenő Nap egyik utolsó sugara. Egyértelműen viszket a tenyerem, mégsem kezdhetek felelőtlen pusztításba, nagyrészt észrevétlenül kell eljutnunk a könyvtár bejáratáig, mely időközben önkényes módon fogta magát, s eltűnt. Bosszantó jelenség, ámbátor eddig sem jelentett kihívást behatolni egy olyan épületbe, amin nincs ajtó és ezután se lesz az. A törmelék és ilyen-olyan alkatrészek zápora közepette nagyrészt sértetlenül jutok el a kiszemelt célpontig, ám ekkor némi kellemetlenség adódik. Az utolsó pár méteren senki sincs, lehetetlennek tűnik észrevétlenül átsuhanni.
~Álcáznunk kell magunkat...~ - jutok következtetésre, továbbra is szótlanul kommunikálva. - ~Zanpakutōm egyik képességének hála megnehezíthetem a védőknek a tájékozódást, de sietnünk kell. Amint az átjáró közelébe érünk, egyikőtök lyukat üt a falon, lehetőleg minél kisebb robbanást okozva.~
Nem merem önmagamra bízni eme feladatot, feltehetőleg az egész várfalnak annyi lenne, ezt pedig lehetetlenségnek tűnik eltusolni. Dotonryuu egyik pillanatról a másikra változik át feloldott alakjába, azonban nem lehetséges benne túl sokáig gyönyörködni, hiszen rövidesen ezernyi kavargó kőszilánkra robban. Jobbom előrenyújtásával oszlatom el a területen, segítségével majdhogynem ténylegesen megidézem a technika nevében emlegetett sivatagi vihart. Ezúttal a sor vezetését átengedem másnak, utolsóként minden figyelmemet az álca fenntartásának szentelem. A felhőn belül a sárkány pikkelyei elkerülik tenshijeimet, igencsak kellemetlen lenne, ha a rejtőzködés közepette szétszabdalás áldozataivá válnának. Reményeim szerint bejön, amit kitaláltam, habár ellenkező esetben ott van ugye a B terv, melyet áthat az agresszív véleménycsere szelleme. Részemről ezt sem tartom elvetendő ötletnek, bár kétségtelenül hamar lebukás lenne a vége.

Közönyös arckifejezéssel néz végig a csatatéren, valahogy nem annyira nyűgözi le ez az egész. Látott már harcot, ahol élő személyek irtották egymást, abban több fantáziát látott, ez az egész meg… élettelen tárgyak mészárolják a másikat. Ebben mi akkor csoda? Rá lehet fogni, hogy csak egy 3D-s mozi filmet néz, ahol az CGI-re költöttek a legtöbbet, ennyi az egész. Bár azt el kell ismernie, hogy az építmény, ahova majd be kell jutnia, az valamivel érdekesebb, és az is megérdemel némi figyelmet, hogy nem sokkal az arca mellett haladt el egy végtag, és csapódott majd fúródott a falba. Ez méltó volt arra, hogy egy pár másodpercet rászánjon, és abba az irányba tekintsen, ahol végbement a találat, amikor pedig már kibámulta Magát, a tekintetét ismételten a csapatra fordította. Nem meglepő, hogy egyedül Mr. Sierashival volt közelebbi kapcsolata, már ha lehet annak nevezni az egyszeri találkozást, majd egy közös érkezést egy edzésre. Tehát nem, nem ismer senkit, nem beszélt senkivel, és mégis, ezekre, a személyekre kellene az életét bíznia? Mivel katonák, és most feladatot kaptak, így igen, kénytelen lesz ezt tennie, ha szeretne élve távozni. S’ Mr. Sierashi gondolatai szerint, ezt a változatot támogatja. Habár az némileg érdekli, hogyan is képes hallani azt, amit a vezetője gondolt? Nem hiszi, hogy a rikító, és hasztalan egyenruhájuk teszi, esetleg a kitűző lehet az, vagy az a páncél, amihez foghatót az eddigiek során még nem látott. El kell, hogy ismerje, technológia terén van még hova fejlődnie az emberiségnek. Ám, ha képesek ilyet létrehozni, akkor még miért mindig kardokkal harcolnak? Érthetetlen, de talán most meg fogja tudni ennek is az okát. Addig is, Szadame marad a pisztolyainál, amik jelenleg a pisztolytáskákban foglalnak helyet, amiket a felsőtestére erősített, még a derekán, az övén sorakoznak a tartalék tárak, szám szerint hat darab, táranként tíz tölténnyel, ezt leszámítva, egy kis tasakban még tíz üveggolyó van, arra az esetre, ha a képességével is harcolnia kell, legvégül, a hátára erősített tokban foglalta el a helyét az a kard, amit Mr. Sierashitól kapott. Úgy véli, hogy ezekkel, a felszerelésekkel egy ideig képes lesz túlélni, esetleg normálisan is életben maradni, nem lesz szükséges itt hagyni a fogát.
Követte a társaságot, át a csatatéren, bízva abban, hogy a harc jótékony homálya megfelelő védelmet biztosít. Bár abban kicsit kételkedik, hogy ha másról nem is, de az egyenruhájukról észreveszik a társaságukat. Némileg rikítónak gondolja, amivel fel tudják hívni magukra a figyelmet, akkor pedig felesleges lesz a lopakodás, és átveszi a helyét a harc, amiben Szadame hátrányban lenne. Ha minden tölténye elfogyna, akkor a képességét kell használnia, utána, vagy mellette még vívásra is rá kell vetemednie, ami pedig jelenleg túlságosan is összetett, nagy odafigyelést igényelő feladat lenne a volt katonának, amihez némi gyakorlás nem ártana. Ám arra még képes, hogy odafigyeljen egy hangra, ami a fejében motoszkál. Más esetben, ha arra hallgatna, lehetne sorozatgyilkos is, esetleg szatír, bármilyen elmebeteg megszállást magyarázhatna ezzel. A keresztények istene szólt hozzá, beküldenék egy elmegyógyintézetbe, ahol a betegek békés, nyugodt életét élhetné, ám némileg unalmas is. De jelenleg erről szó sincsen, elfogadja azt a tényt, hogy valahogyan képesek lehetnek a gondolati úton történő kommunikációra, hasznos, mivel így ki se hallgathatják őket, ha csak valaki, az ellenség soraiban nem képes a gondolatolvasásra. Remélhetőleg nem rendelkeznek ilyennel, bár, ha csak itt, a külső területen szükséges a lopakodás, vagy éppen a hangtalan közlekedés, akkor sok mindentől nem kell tartaniuk, legalábbis a gondolatolvasástól semmiképpen.
~ Hm, gondolatban társalgás, kifejezetten hasznos.- végigszaladt az elméjén ez a kis gondolatfoszlány. Bár nem tudja, hogy ezt most a többiek is hallották, vagy talán csak a kiszemelt személy, esetleg némi összpontosítás is szükséges hozzá. Habár nem azt gondolta, hogy sajnos a megbeszélésről két infantilist is sikerült társul kapnia, akik miatt némi aggodalom is beférkőzött a sivár lelkébe. Talán mégse annyira biztos abban, hogy dolog lenne kettejükre bízni az életét, vagy inkább egyenesen meggondolatlanság. Nincs gondja a halál gondolatával, inkább azzal, hogy ilyen személyek körében fogja az elérni. Nem túlságosan megfelelőek a kilátások. Apropó kilátások. Mr. Sierashi pengéje megérdemli, hogy megfigyelje. Már az is érdekes, hogy alakot vált, de amikor apró kavicsokra robban, majd engedelmeskedik Mr. Sierashi utasításának, legalábbis feltehetőleg Neki, nos, az némileg meglepi Szadamet, bár nem sok minden árulta el ezt, talán csak a szeme sarkának pár rezdülése árulkodhat arról, hogy valami érzelmi reakciót váltott ki a férfiból. Így már érti, hogy miért is használnak kardokat, már ha ez nem egy specifikus eset, és mások is képesek lehetnek hasonlóra. Ám, ezzel az is egyűt jár, hogy a jelek szerint, valaki át fogja venni a helyet a sor elején. Nos, biztos, hogy nem Szadame vállalja, abból az okból kifolyólag, hogy nem is vállalkozott arra, hogy lyukat üt a falon. Talán a képességével meg tudná tenni, ám ez túlságosan is megviselné a testét, és így haszontalanná válna, ráadásul az egyik infantilis személy elvállata, hogy megteszi. Habár az a metódus, ahogy ezt végbe is akarja vinni, nos, az hagy némi kívánni valót. Körberajzolni, és csak megütni, ostobaságra utal. Esetleg ha lett volna Szadame birtokában némi robbanószer, akkor tudtak volna egy megfelelő méretű átjárót ütni a falra, ami nem is túl nagy zajjal jár, és nyugodtan átmehettek volna. De így, erős kétségek kezdik gyötörni arról, hogy nem egy olyan szervezet tagja lett, akik az elmondásuk szerint, valami nemesebb célnak szentelik alá az életüket, hanem elmeháborodottakhoz sikerült belépnie, ami kifejezetten sajnálatos. Nem abból a szempontból, hogy Szadamenak lenne bármiféle nemes célja az egésszel, hanem mert ez azt jelenti, hogy maguk közzé valónak gondolják a férfit, ami így kétségbe vonja Szadame elmebeli állapotát is. Ha ez igaz, nos, akkor Mr. Sierashi nem csak a vezér lehet, hanem a főorvos is, aki arra specializálta a személyét, hogy olyanokat gyűjt össze, akik kényszeresen akarnak hősök lenni. Na ezért korlátozná Szadame a mangák és társaik kézhez kapásának a jogait. Habár, az még mindig kérdéses, hogy Szadame mit keres itt? Meri remélni, hogy csak tévedett az egészről, és talán valami csoda után, a falon lesz egy megfelelő méretű lyuk, és nem csak az eltört kézfeje miatt fog jajgatni az infantilis, fiatal férfi.

Kirándítónak találja, hogy még nem is beszéltek egymással, és már is átváltott a vörös hajú férfi a tegeződésre. Talán idősebb lehet, mint Szadame, de még nem kapnak egymástól erre engedélyt, jó lenne, ha megmaradnának a tisztességes, és bevett társalgási normáknál, már ami az ismeretlen személyek közt szokott bevett lenni. De a jelen helyzetben nem foglalkozik azzal, hogy szóvá tegye, majd amikor befejezték a küldetést, és indulnak vissza, akkor felhívja a férfi figyelmét erre az apró hibájára. Bár talán azt is megemlíthetné, hogy nincs szükség túlzottan nagy magyarázkodásra, elég lett volna annyi, hogy tartózkodjanak egymáshoz közel. Habár nem tartja ezt annyira fontosnak Szadame, mivel a képességével távolról is likvidálni tudja az ellenfelét. Viszont a következő cselekedeteket már muszáj megemlítenie.
~ Khm, Mr. Raiden, ha kérhetném, a saját ellenfelével foglalkozzon, ne kontárkodjon bele a munkámba. Köszönöm.- a nevét onnan tudja, hogy Mr. Sierashi közölte, amikor megkapták a saját térfelüket, és a saját ellenfelüket. Ám mégis, valamiért kényszert érezhetett rá Mr. Raiden, hogy fajtájából adódóan megvédjen egy humánt, vagy csak egyszerűen látványos akar lenni. Lényegtelen is, mivel már sikerült elvégezniük a feladatukat, és Szadame csak remélni tudja, hogy a legközelebbi ilyen helyzetben, inkább egyedül kell dolgoznia. Az osztagtársai közül, nos, egyiket se tartja megbízhatónak, nem szívesen bízná az életét rájuk. Mr. Sierashit csak azért nem sorolja ide, mivel Ő lenne a szervezet alapítója, és vezetője. Tőle még remél valamiféle komolyságot Szadame, elvégre egy vezetőnek szüksége van arra, hogy bizonyos helyzetekben elfelejtse a bolondozást, és előtérbe kerüljön a komolyabb éne. Bár jelet csak akkor látott erre, amikor a megbeszélésnek nevezett óvodásgyűlésen az erejével akart némi rendet teremteni. Remélhetőleg máskor is lesz ilyen megmozdulása. Bár ahogy elmerült a gondolataiba, sajnos azt kell észrevennie, hogy nem feltétlen lesz több ilyen eset. Látja, ahogy mindenki mögött megjelenik egy-egy szobor, és emelik a fegyverüket lefejezésre, felesleges is tenni ellene. Nem szól, nem mozdul, halálos nyugalommal nézi végig a jelenetet, és biztos benne, hogy ez megy végbe mögötte is. Elég rövid pályafutása volt ebben a szervezetben, és kifejezetten hasztalan volt, nem sokat ért el az egésszel. Kellemetlen.
- A fejem, pedig a legjobb tudomásom szerint, nem fogyasztottam alkoholt. Izgulni se izgulok, ez talán egy kis megbetegedést jelent. Habár, akit lefejeznek, az ne panaszkodjon.- lenyomja a még mindig berregő órát, és úgy dönt, ideje készülni a munkába. Bár nem érti, minek is vállalta el, sőt, egyáltalán hogy került ide, és miért emlékszik ennyi mindenre? A legjobb tudomása szerint, nem is olyan rég, egy csarnokban volt, és négy másik személy is, majd szobrok kezei által lelték a halálukat, most pedig még is itt van. Készen arra, hogy visszatérjen a seregbe, bár nem a pénzért döntött így, legalábbis gondolja, hogy nem azért, nem biztos az egészben. Inkább megy, és foglalkozik a személyes higiéniájával. Csak éppen ez nem úgy megy, ahogy kellene, nem emlékszik arra, hogy a fogkeféje aranyból lenne, ahogy a csap se, és főleg nem a víz. Aranyzuhanyról már hallott, de az nem pont ilyen. De ezek még el is törpülnek amellett, hogy a teste is elkezdett átváltozni.
- Kellemetlen.- ez nem lehet a valóság, nem ez a képessége, és nem is aktiválta. Szervesből nem képes szervetlent alkotni, tehát a magyarázat csak az lehet, hogy valaki az elméjével játszik, elhiteti az agyával, hogy arannyá kezdett alakulni a teste, kezdve a végtagjaival. Ez lehet ennek a helynek a védekező rendszere, ez esetben a többiek is kerülhettek hasonló helyzetbe. Annyit remélhet, hogy ha igaza van, akkor ez is elég ahhoz, a megszabaduláshoz, hogy rájött erre, feltéve, ha tényleg ez a helyzet. Ellenkező esetben, akkor a teste hamarosan teljesen aranyból lesz, ami pedig az élete végét fogja jelenteni. Nem különösebben zavartatja magát ezen. Nem tudja mi ez az egész, ha nem találta el a megoldást, akkor tenni már nem tud ellene semmit. Felesleges ezen felmérgesítenie Magát, vagy éppen félnie, tombolnia, elkerülhetetlen lesz a vég, akkor már csak annyit tesz, hogy amikor rátalálnak a testéből lett aranyszoborra, akkor az arca nem félelemtől eltorzult lesz, hanem amilyen mindig is, érzelmeket nélkülöző.