(„Műsorunkat flashbackkel szakítjuk meg, mert az úgy sokkal pozőrebb” feliratot szorongató Hittatrutty csámpázik át a képernyőn)

~ Néhány nappal korábban ~

Ötletgazda: Kisszék
Szituáció: Képzeljünk el egy világot, ahol az etióp kisgyerekek nem éheznek, a magyarok világbajnokságot nyernek és Sierashi Yuusuke nem hős...


Reggel. Oldalamra fordulva nyújtózom egy nagyot, miközben egyik szememet félig kinyitom, és azon gondolkozom, miért is lenne érdemes ma felkelnem. Természetesen valakinek a papírmunkát is el kell végeznie az osztagban, így nehézkesen, de készülődni kezdek. Az ágy heveny undorral vett ki magából, pedig tegnap este semmilyen váratlan csomaggal nem ajándékoztam meg és éppen folyó ügyeimet is elintéztem napközben. Lábaimat belecsúsztatom pikachus mamuszaimba, azután hatalmas lendülettel pattanok ki fekvőhelyemről. Energikus léptekkel, azaz csoszogva indulok el a fürdőszoba felé, kerülgetve az elhasznált papírzsebkendőket és a toronymagasan álló PSG magazinokat. Belépve a zuhanykabinba magamra nyitom a meleg-hideg víz kombót, és élvezem, ahogy a vízcseppek élvezkednek tökéletes testemen. Amint kellően tisztának érzem magam, a tükör elé állok és megcsodálom magam. Születésemtől kezdve egy különleges adománnyal rendelkezek, amit rejtőző izmoknak hívnak. Izmaim annyira a csontjaimra vannak simulva, hogy szinte nem is látszanak. Egy jól ismert dalt dúdolgatok az orrom alatt, s nézegetem még magam egy kicsit. Gyors törölközést követően magamra öltöm tökéletes egyenruhámat, majd visszatérek a főlakrészbe. Égett szag üti meg kifinomult szaglásomat, ami leginkább az égő teafűre emlékeztet. Szitkozódva veszem tudomásul, miszerint megint sikerült felcserélnem a sorrendet. Gyűlölök ilyen italt csinálni, viszont gumibogyószörpöt még nem tudtam Uraharától rendelni. Némán elfogyasztom az égett pirítósból álló reggelimet, s máris magabiztosan nézek az előttem álló megpróbáltatások felé.
Kilépve a folyosóra néhány másodpercig farkasszemet nézek a Nappal, aztán elfordítom tekintetem, mivel íriszeim nagyon érzékenyek az UV-sugárzásra. Kerek lencséjű szemüvegemet megigazítva kell rádöbbennem, miszerint megint romlott a látásom. Azt mondják, bizonyos dioptria felett már vaknak számít az ember… Remélem, ez nem a húsz fölötti számra igaz. Fejemet lehajtva lépdelek kicsiny irodám felé, amikor hirtelen valakibe beleütközöm. Ez oly’ váratlanul ér, hogy bezuhanok a közeli bokorba. Jajgatva próbálok kikászálódni a marasztaló növényből, s igen bosszús arckifejezéssel nézek támadóm után. Gondolhattam volna… Watanabe Yuusuke, az örök riválisom! Olyan pökhendien jár-kel itt, mintha övé lenne az egész világ. Csak mert kapitány, meg kigyúrt és hatalmas a sárkánya! Mostanában angyalszárnyakat hord, pedig az nem is menő. Jobbnak látom életben hagyni még egy ideig, így leporolva magam indulok tovább. A szembejövő shinigamik szemében félelemmel vegyes áhítatott látok, mely kijár a 13. osztag 19. tisztjének. Útközben Seireitei egyik legnagyobb kapitányával is találkozom, név szerint Chizuki Mayával. A használt jelző nem csak a tettei miatt jár ki Neki, habár Én kedvelem a molett lányokat. Nagyon kedves és mindig van Nála valami süti vagy édesség, amivel megkínál. Ebből adódóan egy orbitális szelet csokitortával suhanok tovább és csak reménykedni merek, hogy nem tejjel készült, mivel laktóz érzékeny vagyok. Mondjuk, szerencsének mondhatom magam, mivel ez semmi az asztmámhoz képest, ám azt már kinőttem. Egy újabb fordulást követően meg is érkezem a szobámhoz, így máris elkezdhetem napi teendőimet. ~Okay, Letsu goo~o!
Az iratok rendezése nagyon megerőltető és precíz munka, de egy hozzáértő személy néhány óra alatt képes végezni vele. Mindent ábécé-sorrendbe rendeztem, most már csak gémkapcsokkal kell összefogni néhány lapot. Eget rengető ordítás kíséretében veszem tudomásul, miszerint a galád fémdarab mélyen az ujjamba vájódik. Könnyes szemekkel kezdek pánikba esni, viszont a segítség máris megérkezik Yasuji-san személyében. A szokásosnál is rövidebb szoknyácska van ma rajta, ennek köszönhetően a vérzés csillapodni kezd, hisz’ más irányba kell elindulni. Hebegve-habogva elmagyarázom Neki, hogy mi is történt, Ő pedig kedvesen kezd hozzá megmentésemhez. Leültet székembe, aztán Felém hajolva kezdi kifejteni a gyilkos szerkezetet tökéletes bőröm alól. Kimonója érthetetlen okból kicsit lengébbre van kötve, ezért tökéletes bepillantást enged. Csodálatos, hogy a Nagano kapitánynak szült két gyerek után is nézhet ki ilyen jól. Ámbátor Nekem nem igazán tud már újdonságot nyújtani, mióta meglestem Hanae kapitánnyal fürdőzés közben. Ringó csípők, s fürdővíztől gyöngyöző keblek! Valami ilyesmi lehet a Mennyország is. Tovább is tarthatott volna a nézelődés, ha az az átkozott Privaron, az a Kaabel, nem zavar meg. Átok reád Zel! Még most is visszhangzik a fülemben a hátborzongató viháncolás, ami a helyiségbe való belépése után következett. Fejemet megrázom, ezzel elüldözve a rossz emlékeket és inkább magam elé koncentrálok.
- Cicicicicicicicicicicici… - hörgöm elhalló hangon, miközben szemüvegem is lejjebb csúszik az orromon. Rögtön beindul a nyálelválasztásom, ám nem vagyok elég bátor, hogy bármit is tegyek az ügy érdekében. Chiyoko értelemtől csillogó szemeit Rám emeli, e behatásra pedig rögtön mentegetőzni kezdek. – Semmi-semmi, Chiyo-chan! Csak köszönetet szerettem volna mondani, amiért megoldotta ezt a kényes helyzetet.
A rögtönzött szorítókötés elkészítése után könnyes búcsút veszünk egymástól, ám tudom, egyszer Enyém lesz ez a nő. Esküszöm, vagy ne legyen a nevem Sierashi Delilah Yuusuke! Álmodozva pillantok távolodó alakja felé, míg a névváltoztatáson gondolkodom. Jobb lenne, ha egy példaképem nevét viselhetném. Mondjuk a Sötét Lovagét, Darth Vaderét. Milyen csodás is lenne! Sierashi Dalthvédelü Yuusuke! Biztos nem cikiznének annyit, mint most… Révületemből az előttem álló feladat gondolata ránt vissza, ezért folytatom is a munkát. A legfelső polc tetejéről kellene egy akta, ám akárhogy nyújtózkodom, képtelen vagyok elérni! Nem is értem miért, hisz’ 145 cm-es magasságommal nem mondhatom csepp embernek magam. Mérgelődve rántom elő Zanpakutuomat, ezzel döntve el a küzdelem végkimenetelét.
- Tudod kivel szórakozz! – kiáltok teljesen kikelve magamból, aminek köszönhetően a pink reiatsu máris áradni kezd a testemből. – Me ga sameru, Chobitochiea!*
Parancsom hatására lélekölőm egy kisebb sámlivá változik, de erre rálépve már elérem a kívánt tárgyat. Diadalittas kacagásom betölti a helyiséget, majd a kondulás jelzi, miszerint véget ért a munkaidő. Egy suhintással visszaváltoztatom kardom eredeti formájába, s villámgyors shunpómat használva rohanok is hazafelé. Jó kétszáz méterre vagyok a szobámtól, ami villámtánccal úgy 15-20 perc is lehet. Otthon már vár a Tsukihime legújabb része, amelyet néhány napja rendeltem meg, ám csak most szállították ki. Egyre jobban sötétedik és kezdek kicsit parás lenni. Az egyik sötét sarokból egy kéz nyúl ki Felém, majd magához ránt. Orromat rögtön megüti a szaké kesernyés illata, amitől elkap a heveny hányinger. Sosem szerettem az alkoholt, mert az csak a gyengéknek kell ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Két gigantikus, valamint puha valami nyomódik a mellkasomhoz, ebből tudom kikövetkeztetni, kivel is hozott össze a balsors. Verashu Suwun, a 10. osztag hadnagya. Úgy hallottam esténként szűz otakukra vadászik, és úgy látszik most Én is horogra akadtam. Hiába minden próbálkozása, a házasságra tartogatom magam az igazinak! Már sikerült kibontania az obimat, amikor végre sikerült meglógnom a kezei közül. A hakama természetesen lecsúszik, így kivillan a Blaeches férfitangám. A szégyentől vöröslő arccal, páros lábbal szökdelek a védelmet nyújtó kuckóm felé. Egy újabb izgalmakkal és veszélyekkel teli nap!
Fáradtan és megviseltem esem be a szobámba, viszont mégis örömmel tölt el az otthon közelsége. Legszívesebben máris ledőlnék, de előbb el kell végeznem az esti imát. Lihegve térdelek le a Lalának és Lilynek állított loliszentély előtt, s máris elér a tökéletes lelki nyugalom. Simogatom még egy kicsit a gyönyörű Vocaloidokról kitett posztert és már tudom, hogy ma éjszaka sem leszek egyedül. Az ostoba módosított lelkem, Pulyka itt repked körülöttem, ezzel zavarva ezt a meghitt pillanatot. Kitűnő reflexeimnek hála elkapom az idegesítő lényt, majd kitépem belőle a kapszulát. Arcomon ádáz mosollyal kelek fel, aztán indulok is az ágyam felé, ahol már vár Bertha, a guminő. Pulyka lelkét szorongatva araszolok egyre közelebb és közelebb a fekvőhelyez, eközben őrült kacagásom egyre csak hangosabb lesz. Van egy olyan érzésem, hogy csodás harminc másodpercet fogunk eltölteni mi ketten. S ha ez megtörtént, mehetek Tsukihimézni. Lerúgom a mamuszom, majd egy harci kiáltás kíséretében vetődöm bele az élvezetek tengerébe.

*Ébred, Kisszék!

Ötletgazda: Leginkább Vera és Shunc, meg a chates társaság nagy része. xD
Szituáció: Érthetetlen módon összecserélődik néhány parancs, ennek köszönhetően szerencsétlen főhősünk indul el a Hueco Mundoi gyilkos küldetésre, holott ez egy kapitányi szintű feladat!


Igen, végre valahára elismerték a képességeimet! Mindig is tudtam, többre vagyok rendeltetett annál, hogy holmi iratokat rendezgessek egész életemben. Most végre eljött a pillanat, amire halálistenné válásom óta várok. Egyes egyedül fogok elindulni egy küldetésre, s ha igaz, ami a hozzám eljutatott aktában szerepel, akkor Rajtam múlhat egész Seireitei sorsa. Így hát Zanpakutoumat az oldalamra kötve és strandtáskámban minden szükséges felszereléssel indulok el az Emberek Világába, ahonnan majd továbbítanak. A senkai megidézése nem nagy kunszt, ennek ellenére a rizspapír ajtók mégsem akarnak kinyílni. Értetlenkedve szemlélem a jelenséget, azután szemüvegemet megigazítva, fizikai erőmet bevetve próbálok áttörni a beragadt nyílászárón. Kétségtelenül jó formában vagyok, de azért nem ennyire. Akárhogy is húzom-vonom, nem járok sikerrel. Szitkozódva töprengek valami használható tervem, amikor a semmiből Aiko-chan - Mitsuko kapitány húga - szökdel elő. Zsenge teremtés, szívesen elvinném fagyizni vagy valami, de sajnos túlságosan vigyáznak Rá. Még hogy távoltartási végzés, meg pedofília vádja, cöhh! >.> Fejem elfordítva teszek úgy, mintha egyszerűen csak nézelődnék, azonban fél szemmel azért figyelem a tüneményt. A kislány egy gyenge lökéssel kinyitja az általam idézett átjárót, majd a zsebeiben lévő cukros papírok tömkelegét szórja be. Elképedve konstatálom a jelenséget, aztán észbe kapva magam is bevetődök a sötétségbe, mert szorít az idő. Feszegetéseimnek hála biztosan kilazult az ajtó, ezért tudta ilyen könnyedén félre csúsztatni. Ezzel a magyarázattal teljesen megvagyok elégedve, így a Nana openingjét dúdolgatva galoppozok Karakura felé. Újabb veszélyek lesnek szerény személyemre, de Én bátran állok eléjük!
Első utam Urahara-sanhoz vezet, aki majd megnyitja Nekem a gargantát Hueco Mundoba. Az ex-kapitány semmit sem változott utolsó találkozásunk óta, ugyanolyan jól fésült és frissen borotválkozott, mint mindig. A márkás öltöny tökéletesen illik hozzá, le se tagadhatná, miszerint egy hatalmas bolthálózat vezetője. Belépve a több emelet magas épületbe egy alacsony, törpeszerű figura köszönt, Tessai-san az és máris terelget az alsóbb szintek felé. Lent már minden elő lett készítve, s miután megjegyeztem az összes nevetséges szabályt, máris indulásra kész vagyok. A 12. osztag volt vezetője azt tanácsolta, hogy kövessem a sárga folyót, mert ez vezet el célomhoz. Belépve a sötét és félelmetes köztes dimenzióba nagyot nyelek, viszont nem fordulhatok vissza, mivel már be is zárták mögöttem a kijáratot. Erősnek kell mutatkoznom, különben szégyent hozok Lalára és Lilyre! Ezen gondolat hatására magabiztosan indulok el a napszínű vízfolyáson, aminek köszönhetően hakamám alja pillanatokon belül elázik. Több órás utat követően igencsak megszomjaztam, ezért kortyoltam néhányat a tisztának tűnő forrásból. Kissé érdekes íze volt, de ezt betudtam annak, hogy itt nincs elég klór. Hamarosan megláttam a fényt az alagút végén, valamint a nyílás mellett ácsorgó méretes Gilliant is. Már-már húztam volna elő fegyverem, amikor émelyítő alkoholszag csapott meg. A Menos Grande láthatóan seggrészeg, ráadásul elég illetlen módon pont ide vizel! Fényes zsenialitásomnak köszönhetően összekötöm a sárga folyó és a lidérc ténykedése közötti összefüggést, ennek köszönhetően máris a sarokba dobom a rókát. Miután elbúcsúztam Vuktól és családjától, végre beléphetek a legveszélyesebb helyre, ahová valaha sodort a balsors.
Belépve a fényesen ragyogó Nap szinte kiégeti a szemem, ezt megelőzőleg kezemmel leárnyékolom látószerveimet és körbekémlelek a területen. Úgy tűnik, pont egy nudista strand közepére érkeztem. Rögtön tetemesebb mennyiségű vér fröccsen ki az orromból, amint meglátom a tengerparton futó arrancarlányok csapatát. A csoportból kiválik a legnőiesebbnek tűnő csaj, akit valaha is láttam. Hosszú, barna hajába belekap a szél, napbarnított bőrét homokszemcsék borítják. Tátott szájjal figyelem a jelenséget, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül hozzám, már el is felejtkeztem róla, hogy miért is jöttem ide. A szépség a nyakamba veti magát, szó szerint leteper.
- Szija Cukifiú, Hrafni vagyok! – mutatkozik be affektáló hangon, egy csókkal fejezve be köszöntését. Tetszik ez a hely, nagyon is! – Nem lenne kedved segíteni Nekem betömni pár lyukat, édes?
Köpni-nyelni nem tudok, így bólogatva hagyom elrángatni magam, miközben heveny orrvérzésemet próbálom elállítani kimonóm ujjával. A területen található egyetlen épületkomplexum felé vesszük az irányt, melyen méretes felirat hirdeti: Las Noches – Wellness and Spa. Tátott szájjal szemlélem az építészeti műremeknek is beillő tornyokat, amik a következő módon néztek ki. Alul két gömb képezte a földszintet, itt lehetett bejutni az építményekbe. A karcsú torony több méter magasságig emelkedett, majd egy tojás alakú VIP-részleg zárta le. Igazán lenyűgözött a látvány, s ami még ennél is jobb volt, hogy itt senki sem hordott ruhákat. A vérveszteségtől legyengülve esek be Hrafni szobájába, de még érezek magamban erőt egy numerához. A nő egy perc türelmet kér, ezután egy maréknyi tiplivel és csavarral tér vissza. Szám néma O-ra kerekedik, úgy tűnik félreértettük egymást. Miután felcsavaroztam a polcot és rögzítettem a képeket, hullafáradtan dőlök le egy kicsit pihenni a vízágyra. Ekkor jött az orvtámadás, amire egyáltalán nem számítottam. Ruháim egyszerűen leszakadtak Rólam, Én pedig fejhangon sikoltozva próbáltam takargatni klánom jogarát és az országalmákat. A gonosz hollow azonban nem éri be ennyivel, harci kiáltás kíséretében elkezd magáévá tenni. Hiába könyörgök megbocsátásért, mintha egyszerűen meg se hallana. Erős vagyok és sokat bírok, de a testem már nem annyira. Hátborzongató reccsenés kíséretében törik el a csípőcsontom, így már csak vonaglásra vagyok képes. Ennek ellenére a hangokból ítélve sokkal jobban élvezi a lazacvergődésem maga alatt, pedig Én már halálomon vagyok. Miután véget ért a kínzás gyorsan végig mér, ezt követően egy hangos „bocsika” kíséretében magamra hagy a fájdalom könnyei által áztatott arcommal egyetemben.
Teljesen megalázott, nem is tudom, hogy történhetett ez. Kíntól terhes kiáltásaim hatására két újabb arrancar szökdécsel be a terembe, kezükben egy-egy csokor virággal. Hamar megtudom, miszerint Ők az itteni orvosok, de egyáltalán nem bírják a vért, ezért csak természetes módon gyógyítanak. Carl és Eras érzéstelenítőként egy méretesebb dzsoját csapatnak a számba, amelyet fulladozva pöfékelni kezdek. Az asztmám rögtön kiújul, viszont a marihuána keltette kábulat teljesen elfeledteti Velem a dolgot. Nem tudom mennyi idő telt el, amíg begipszelték a farom, de a cucc hatása még sokáig el fog tartani. Jótevőim egy kerekes székbe ültetnek, majd elkezdenek körbevezetni az épületben. Út közben találkozunk Slarinnal és slepjével, akik a helyi sznobizmust képviselik. Az Espada nem tudom, mire vág fel, hisz’ olyan lapos, mint egy deszka. Az a Tui gyerek meg biztos homokos, mert ilyen hátranyalt tejfölszőke hajjal nem lehetséges a hetero lét. A bemutatás következő áldozatává a hiperaktív Raúl vált, aki tikkelő szemeivel elég érdekes képet nyújtott. Ott volt még két kigyúrt állat is, valami Kibelez és társa, Péló. Ám az igazi meglepetés csak ez után következet! Rajongásom tárgyai, a csodaszép Vocaloid-ikrek, Lala és Lily áll előttem teljes valójukban. Íriszeim rögtön elélveznek a gyönyörűségtől, így csak elhalló hangon merek kérni autogramot gipszes hátsómra. A búcsú fájó, azonban nekünk menni kell tovább, mert Aizen már vár Rám. Valószínűleg már Ő is érzi, hogy a vég közeledik felé személyemben. A trónteremben az Espada további tagjait is megismerem. A legfeltűnőbb a sarokban füvező hippi csaj és dobosköre. Az egyik agresszív kinézetű arrancar, névszerint Cephalus Nagyúr rögtön végezni akar Velem, viszont Sousuke türelemre inti. Lenéző pillantással mér végig, azután sutyorogni kezd a hatos számot viselő Espadával, akinek jól láthatóan be nem áll a szája.
Órákig tartó tanácskozást követően a renegát kapitány egy próba elé állít, s ha sikerrel járok, akkor önként és dalolva tér Velem vissza Soul Societybe. A feladat sokkal egyszerűbbnek látszik elsőre, mint amilyen valójában. Egy hatalmas polc tetejéről kell valahogy levarázsolnom LN királyának üveggolyóit. Bele se merek gondolni, hogy milyen szörnyű baleset történhetett Vele, ezért inkább rögtön munkához látok. Shikaiom előhívásával próbálkozom, azonban még csak a feléig sem érek fel a bútordarabnak. Mérgelődve kezdek el ugrálni, ám ezzel csak törött csípőmet fájdítom meg. Elszontyolodva szállnék le, de ekkor tekintetem találkozik a terembe belépő Laly-pároséval. Ebből erőt merítek és lélekenergiát kezdek koncentrálni sámlimba. A reiatsu pusztító köröket ír le körülöttem, sötétpink színéből valami megmagyarázhatatlan őrület és kín árad.
- BAN-KAI! Okkiichiea*! – a parancs hatására egy állítható magasságú zongoraszékké változik Zanpakutoum, így már semmi sem állhat az utamba. Diadalittasan hozom le a golyókat, ezt követően magabiztosan szórom őket Aizen elé. Látom a szemében a csodálatot, ami jóleső érzéssel tölt el. Bensőséges beszélgetés alakul ki kettősünk között, melynek hála rájövök mennyire is hasonlítunk egymásra. Miután kölcsönösen hátrazseléztük egymás haját és betettük a színváltós kontaktlencséket, úgy döntök, ideje indulnom. A küldetést sajnos elbuktam, viszont szert tettem egy jó barátra. A gargantából még egyszer visszanézek a csodás városra, s összecsukom a BFF-medált, amiben Szószi képe van. Egyszer még visszatérek, ígérem!

Ötletgazda: Sztívön Szpílberg
Szituáció: A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, íme itt a trilógia befejező része. Ezúttal Karakura városába kísérhetjük el főhősünket, mivel Ővé lett a megtisztelő feladat, hogy védelmezze e fontos területet.


Már egy hete csak Szószira gondolok mindig, meg-megállva. Nyikorgó Hougyokuval ölében, ment Las Noches tetejére, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a világhódítást másra. Engem vigyen el a plázába! Csak ment és gyilkolt némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a karok mocskosan, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - barna haja lebben az égen, ahogy a Király kulcsát készíti keményen… Visszatérésem óta egyszerűen nem találom a helyem. Mindenki különös tisztelettel néz Rám, amiért élve kijutottam a pokolból, azonban Én mégse érzek büszkeséget, csak szorító, sötét ürességet. Most jöttem rá, mennyire is magányos lehet az ember barátok nélkül. Hajamban ugyan még tart a néhány hónappal ezelőtt odakent zselé, de már ez se ragyog régi fényével. A kontaktlencse irritálta a szemem, ezért azt is kénytelen voltam a jó öreg, überszekszi szemüvegre cserélni. Felajánlottak egy kapitányi címet is, annak a fajankó Watanabe helyére kellett volna beállni, mivel Ő épp elment megmenteni a világot… megint. Viszont mit ér a hatalom, ha nincs kivel megosztani? A távolság szinte megőrjít, ismét együtt akarok partyzni Las Noches fűtött jakuzziában, anyaszült meztelenül a kedves őslakókkal. Ehelyett most itt ücsörgök egy tömbház tetején, miközben egy érdekes kialakítású jégkrémet szopogatok. Ha megölnének se tudnám mire emlékeztet, azonban elég idegesítő, mert az alsó gombócok mindig összemaszatolják az államat. Lábamat lóbálva figyelem a távolt, hátha feltűnik egy ismerős fenék vagy hosszú, csokoládészínű hajzuhatag. Erre igen kevés esélyt látok, ezért összetörten nyalogatom tovább az édességet.
Már-már az öngyilkosság gondolatával is eljátszom, amikor egy különleges lélekenergia ragadja magával figyelmem. Leginkább a hollowokéra emlékeztet, de nem annyira tiszta. Üdvözült mosollyal a képemen indulok el az erőforrás irányába, s hamarosan egy jólfésült, igazi úriembernek tűnő srácot látok meg magam előtt. Összeszedve minden bátorságom szólítom le, ő pedig készséggel válaszol minden feltett kérdésemre. Megtudom Róla, hogy Masaki Sachinak hívják, viszont mindenki csak Sachinak szólítja. Épp a „Hogyan beszéljünk udvariasan?” nevű műveltségi vetélkedőről jön, ahol elnyerte az első díjat. Ez igazán szép eredmény, az anyukája biztos büszke Rá. Addig-addig beszélgetünk, amíg fél kettőt nem üt az óra, ideje a délutáni teázásnak. A Vaizard – közben kiderült a faj neve – barátságosan meghív magukhoz a raktárba. Mivel nincs jobb dolgom, ráadásul a jégkrémem is elfogyott, nem látom akadályát a csatlakozásnak. Nem számítok valami nagy durranásra az említett raktárt illetően, valószínűleg egy egyszerű rakodóhelyiség lesz. Sachi nem tűnik hajléktalannak, de a látszat néha csalhat. Annál nagyobb a meglepetésem, amikor egy több emelet magas, luxusvilla előtt állunk meg. Kétségtelenül ez a legfényesebb kecó, amiben valaha is jártam. Belépve egy anorexiásnak tűnő, középkorú férfi fogad minket, aki Hacchigen néven mutatkozik be. Biztos Ő itt a boy, ezért szandáljaimat gyorsan hozzá vágom, hogy vigye fel őket a számomra kiutalt szobába. Eközben kint hatalmas vihar támad, ami miatt muszáj vagyok itt tölteni az éjszakát. Sikerrül néhány lakóval is összefutnom, mint például: Shinjivel, a világfájdalmas képű emoval vagy Hiyorival, aki mindenáron rá akart beszélni, hogy vegyek Tőle néhányat a pacifisták életéről szóló brosúrából.
Másnap hajnalban igazán kipihenten kellek, mivel a beépített masszázsfunkcióval ellátott vízágyban egy álom az alvás. Igen-igen, azt álmodtam, hogy alszok! Miután gyorsan lezuhanyoztam, egy szál fürdőköpenyben sétálok le a konyhába. Bentről nyögéseket hallok, de biztosan csak az ebédre készülő csülök felszeletelésével adódtak gondok. Oda se figyelve lépek az egyik szekrényhez, majd kedven gabonapelyhem után kezdek kutatni. Szerencsére tartanak a Lala és Lily névvel ellátott, vocaloid-alakú mézes-tuttifruttis puffancsból. A hűtőhöz lépve magamhoz ragadom a tejes dobozt, amiben már csak néhány korty ital lötyög. Megbotránkozva ülök le végre az asztalhoz, s már épp látnék neki az étkezésnek, amikor egy hihetetlenül magas hang szólít meg.
- Kérsz még bele tejet, Öcsi? – annyira sikerül ezzel megrémítenie, hogy teljes erőből belefejelek a tálkámba. Arcomat törölgetve pillantok fel, s egy olyan jelenet szemtanúja lehetek, mely minden, csak nem lapockadarabolás. A René névre hallgató, kigyúrt kopasz vadállat pont az orrom előtt tologatja Shunt, aki természetelvűségéről és a környezet szeretetéről vált híressé. Nem egyszer láttam már a tévében, ahogy bálnavadászokat öl vagy épp a Szaharában üldöz egy csorda megrémült orvvadászt. Lövésem sincs mire gondolhat, ám mivel sehol máshol nem találtam tehéntőgylevet az épületben, jobbnak látom rémülten elutasítani az ajánlatot. Ideje menekülőre fognom a dolgot, mielőtt még gondolnak egyet és engem is berántanak a gruppenbe. Még csak az hiányozna! Az Én szívem egyedül Hrafniért és Szósziért dobog. Áthaladva a hatalmas bejárati csarnokon, egy fekete szórólapon akad meg a szemem, ami a Fatal Error, blackmetál zenekar koncertjére invitál. Úgysem voltam még ilyenen, szóval itt az ideje a kipróbálásnak.
Az esti készülődés nem tart sokáig, viszont kétségtelenül szívdöglesztően nézek ki. Kerek szemüvegem mögül értelemtől csillogó, apró íriszek tekintenek vissza, melyek bármilyen nőnemű lényt képesek lennének elcsábítani. Barna szövetnadrágom precízen hónalj alá illesztve és egy hatalmas pörgettyűs övcsattal ellátott övvel odafogatva. Az összeállítást a nagymamám által kötött garbó teszi tökéletessé, mely libafoszöld színével már messziről kitűnik a tömegből. Igen, szerintem ez a megfelelő összeállítás egy kellemes zenei előadásra. A klub, ahol a fellépés lesz közel van, így gyalogosan indulok el. Dús, fekete hajamban a rózsaszínre melírozott tincsek remek képet alkotnak és tovább erősítik férfias vonzerőmet. Ezt Yasunak, az aranykezű fodrászzseninek köszönhetem, akinek két szeme mindig a munkán van. Vidám fütyörészve érkezem meg a célállomáshoz, majd nagy levegővétel után belépek az épületbe. Rögtön tizenöt hangfalból csapódik a képembe az artikulálatlan hörgés, amit nem tudok mire vélni. Dobhártyáim rögtön beszakadnak, s ezen a látvány sem segít, amit a széttetovált és izmos punkok nyújtanak a színpadom. Mindegyik vámpírnak van maszkírozva és számomra érthetetlen okból csillognak, mint a gyémánt. Az első sorban extázisban vonagló fangörlök hada között felfedezek egy új ismerőst, akit még a villában láttam. Shiori-chan az, azonban jobban szereti, ha Queen of the Darkness-nek szólítják. Integetve próbálok eljutni hozzá, mivel olyan elveszettnek érzem itt magam a sok nyomi vérszívó között. Az egyik nyálasképű még nyakon is harap, de olyan pofont kap utána, mely felér egy Adava Kedavrával Harry Potteréknél.
Elérve a lányhoz már épp érdeklődni kívánnék hogyléte felől, amikor hirtelen ötlettől vezérelve egyszerűen ledugja a nyelvét a torkomba. Fulladozva menekülnék, de túlságosan is erős ellenfél Nekem. Biztos itt a vég, már érzem is a hideget. Egy izmos kar ragad ki a tömegből, hatalmas ovációt kiváltva ezzel. Remegve állok a színpad közepén, miközben a Tank becenevet viselő fickó a közönségnek beszél. Biztos valami salátakóstolás lesz, mert nagyon sokszor emlegeti az uborkát. Touma – így hívják igazából a csávót – az együttes menedzsere és segítségemet kéri a műsorhoz. Imádok szerepelni, ezért természetesen belegyezem. A következő emlékem már az, hogy letolt gatyával ordítok, mivel épp a szüzességem elveszítése történik. Tank eközben sátánista keresztekkel dobál, mire egyre csak a „Pusztulj, mocskos buzi!” mondatot kántálja. Nem tudom mi rosszat tettem, így inkább sírdogálva adom fel az ellenkezést. Hamarosan véget ér a műsor, Engem pedig egy kisebb csapat lány vonszol le a világot jelentő deszkákról. Az egyikük Natsuki, Tank félénk húga, aki eladóként dolgozik a közeli sex shopban. A másik leányzó a Hitomi névre hallgat, Ő pedig húsz éves és nagy reményű csodagyereknek tartották. Ám amikor már tízegyére sem tudott átjutni a negyedik osztályon, kiderült, hogy egyszerűen csak gyengeelméjű. Egy sötét terem felé vonszolnak, ahol valószínűleg újabb borzalmak várnak Rám. Elhalló hangon Szósziért kiáltok, viszont hangomat senki sem hallja. Így ér hát véget a nagy Sierashi Dalthvédelü Yuusuke élete! Túlságosan fiatal és jóképű vagyok ahhoz, hogy hamburgerhúst csináljanak belőlem!
A teremben vakító világosság fogad, amitől néhány percre el is veszítem a látásom. Bent legalább kéttucatnyi nő fogad, mind-mind ruha nélkül. Mindenki itt van, aki számít, és úgy tűnik, csak Rám várnak. Vera hadnagyot már alig bírják visszafogni, szemeiben vad éhséget vélek felfedezni. Kiáltani sincs időm, amikor mindenki sikoltva Reám veti magát, hogy egy össznépi gyilkos orgiában végezzenek Velem!


Rémült kiáltást követően pattannak fel íriszeim, s gyors mozdulattal ülő helyzetbe tornázom magam. Testem izzadságban úszik, ez a lidérces álom teljesen kikészített. Gyorsan leellenőrzőm vonásaimat és megkönnyebbülten tapasztalom, miszerint semmi nyoma szemüvegnek vagy ferde orrnak.
- Ehh… Szerencsére csak egy álom volt. Egy nagyon szörnyű és megrázó álom. o.O – suttogom magam elé a sötétbe, azután átkarolom kedvesem és megpróbálok visszaaludni. Kezem alatt azonban valami undorító nyálkát érzek, aminek hatására nem gyengén kiszédülők az ágyból. Mellettem nem Chiyo-chan fekszik, hanem az a Hrafni, akit az álmomban láttam. Ölében valami gubószerű cuccok vannak, melyekből egyfolytában gügyögés hallatszik. Legszívesebben elhánynám magam, ami meg is történik, miután a petékből mutánsszerű csecsemők másznak elő. Félig az arrancarra, félig pedig otakuYuura emlékeztetnek.
- NEEEEEEEEEEEE! – kiáltok fel elkínzottan, miközben magához ránt a sötétség, s a gennyes váladékban tocsogó apró tenyerek beborítják testem.