4. Főnemesi ház (Mizushima)

Spoiler:

Mizushima- ház

A Mizushima ház 900 évvel ezelőtt vált a Lélektovábbképző Akadémia legnagyobb támogatójává. Ennek értelmében néhány évszázaddal korábban jelentős befolyást szereztek az irányítása felett. A ház felelős az LTA működéséért és annak tananyagának kiegészítéséért. Valamint feladatuk hozzásegíteni az Akadémia tanulóit, hogy a megfelelő osztagokba kerüljenek. Felszínes kapcsolatot ápolnak a legtöbb osztaggal s jelentéseket tesznek a 46-ok tanácsának munkájukról. Testőrségük igen képzett és tapasztalt zanjutsuban, jól értenek a mérgekhez valamennyi ellen immunisak is. Az őrség viselete a szürke houmongi kimono a ház címerével díszítve. A tagok a család szimbólumával ellátott karkötőt viselik, valamint a ház feje egy fekete, értékes Kuro Montsukit (hátán aranyozottan a család címerével) visel.


Előbb-utóbb mindenkire rásüt a szerencse...

Néha úgy gondoljuk, hogy az élet örökös bukások és veszteségek folyamata, de miképpen nem bukhatunk és veszthetünk állandóan, a szerencse ránk is süt. Ilyenkor pedig kapunk valamit, még ha nem is vesszük észre, hogy megtörtént. Ha nagyot bukunk, akkor jobban észrevesszük a fordulatot, mintha kisebbet veszítenénk. De létezik-e egyáltalán veszteség? Nos, ez is attól függ, valakinek milyen a világnézete. Ezt a nézetet megannyi minden befolyásolhatja; összességében teszi össze a környezetünket. Különböző társadalmi rétegeknek pedig különböző világnézetük van. A következő kis történet bemutatja, hogy néha a kevesebb több, a több pedig lehet kevesebb is.

Bevezető, avagy visszatekintés a múltba...

1721 nyarán kezdődött eme történet, melynek főszereplője egy átlagos családban nevelkedő fiú, kinek az anyja a már akkor hírhedt asszony, Ueshima Kohaku. Kohaku egy középkorú nő volt, ki a 4. osztagban gyógyítóként élte az életét egy 11. osztagos, erőskezű férfi oldalán. Nekik született tíz évvel ezelőtt egy fiuk. Vörös hajú, vézna gyerek, aki örökölte szülei csípős nyelvezetét. Alkalomadtán előfordult, hogy ennek abszolút szabad utat engedett, ezzel veszélybe sodorva saját magát. Szerencsére, amiért csak egy kisgyerek volt, senki sem vette komolyan. Pedig már akkor milyen nagy szavakkal dobálódzott! Imádott egy-két kapitány nyakán lógni, néha szemet vetett egy-két köznemesre is, de úgy igazán soha sem ütötte meg a lábát. Átlagos kis rosszcsont volt, aki mérhetetlen módon felnézett az apjára. A szülei pedig mint egyetlen gyermeküket, nagyon szerették a fiút.
Történt egy nap, miként a nap felkelőben volt, hogy a kis Keo meglógott otthonról míg a szülei aludtak. Elég meggondolatlan volt, hiszen a kinti időjárás meglehetősen zord volt, ő mégis csak egy pulóverben ment ki a nyirkos utcára. Nem arról volt híres, hogy nyugton üljön. A maga korában ez teljesen elfogadott volt, csak ugyebár vannak határok, amiket így vagy úgy, de neki is be kellett volna tartania. Nem volt az a fajta. Így hát elindult a zord időben az egyöntetű utcákon, hátra sem nézve. Homály volt még a környéken, nagyjából hajnaltájt lehetett. Aki jól ismeri a főnemesek szokásait, azok tudhatják, hogy költözéskor mindig azt az időpontot választják, ami a leginkább nem feltűnő. A Mizushima ház tagjainak költözése pont erre a hajnali időpontra esett. Nem volt ebben semmi különös, csak épp a költözésük kellős közepén felbukkant Keo, aki nem figyelésében véletlenül nekiment a másik ugrándozó gyermeknek, Takeshinek. Takeshi volt a ház fejének fia, így ez az incidens egyből azt váltotta ki, hogy a nem figyelő őrök kardjukat a kis vöröskének szegezték, mint az már oly megszokott, hogy ha védeni akarnak valamit. Takeshi és Keo egymásra néztek. Talán egymás tekintete, vagy egy csillanás, amit észrevettek, esetleg Keo szavai az esetre, nem lehet tudni, azonban azon a napon egy örökre szóló barátság vette kezdetét. A puszta barátság, vagy az, hogy egy főnemesi sarj egy átlagos fiúval barátkozik, igen ritka. Mégis ők olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Sülve-főve együtt lógtak. Alkalomadtán elhívták Keot a birtokra is, de ez ritka volt, hiszen mint tudjuk, a nemesek szokása néha egészen különös végletegekbe el tud nyúlni…
Sok-sok kalandban volt részük. A napjaik javarészt a rengeteg játékról szólt, miután Takeshi mindig meglógott a birtokról. Nem volt mindig könnyű dolog, amiért az édesapja morgolódott, azonban egy idő után mindenki hozzászokott ehhez a kapcsolathoz. Ezért is történhetett meg az, hogy mikor eljött az idő, az Akadémián egy csoportba kerülhettek. A Mizushima ház kapcsolatainak köszönhetően egy időben kezdhetett a két gyermek annak ellenére, hogy Takeshi előtte már kapott otthonról képzést. Az akadémiai évek alatt a kapcsolatuk csak még jobban erősödött. Együtt gyakoroltak a kidouban s ők voltak a maguk négyfős társaságának középpontja. Rengeteg sok kalandban volt részük. A társaság közös szokása lett, hogy Takeshi őreinek segítségével átmenjenek Karakurába bulizni. Persze ezért sikerült is megütniük az orrukat párszor, de mindig úgy fogták fel, hogy "ez is egy király nap volt". Tehát az iskolai évek annak ellenére, hogy megtették a tőlük telhetőt, lazán teltek. Takeshi inkább a hakudában jeleskedett, még Keo a zanjutsuban volt jeles. Különös volt, hogy a négy fiatal külön-külön másban voltak jelesek, mondhatni kiegészítették egymást. A társadalmi különbségek ellenére pedig remekül kijöttek. Ez a felhőtlen barátság sajnos egy tragédia miatt megszakadt. Ez a nap volt az, mikor elválik az, hogy valaki shinigamivá válik, avagy sem. Csak egy homály fedte éjszaka volt. A levegő sűrítettsége fullasztó volt a tüdő számára. Négyen indultak meg a vizsgán, teli vágyakkal s álmokkal. Mindannyian eltökélten hittek abban, hogy el fogják érni a céljaikat. Azt is megígérték egymásnak, hogy történjék bármi is, nem hagyják hátra társaikat. Nem volt könnyű vizsga, hiszen tapasztalatlanok voltak még. S mint ott is kiderült, hogy annak ellenére, hogy volt jó kidous a csapatukban, ez édes kevés volt. A shikait pedig Keon és Takeshin kívül egyikük sem volt képes előhívni. Ez nagyjából a harc kimenetelét megpecsételte. Nem több, se nem kevesebb, csak egy védelmező mozdulat kellett ahhoz, hogy Takeshi életét veszítse ezen a vizsgán. Nem volt kiszámítható előre, hogy ilyesfajta tragédia megtörténhet-e egy vizsgán. Ő csupán megvédte a legjobb barátját a hollow elől, amiért életét vesztette. Bár a bestia meghalt Keo betámadásra, de társát már nem menthette meg. Fájdalom lepte el szívét, azonban utolsó szavaival így szólt hozzá Takeshi:
- Haver, ez tiszta ciki, ne vágj már ilyen képet...te képes lehetsz elérni a céljaid... Kösz mindenki, remek buli volt!
Előfordult abban az időben is, hogy valakikből nem válik igazi shinigami. Ez azzal történhet meg, ha a vizsga során nem képesek előhívni a shikai formát. A társaság megmaradt tagjaiból viszont csak Keo volt képes erre. Kétségek közt vergődött, hiszen megígérte, hogy nem fogja hátrahagyni a többieket. Ennek ellenére társa utolsó szavai meggyőzték afelől, hogy haladnia kell tovább az úton, hiszen akkor hiába történt meg a tragédia. Egy barátja adta az életét azért, hogy ő később nagy tetteket vihessen véghez. Ez egy olyan dolog, ami a későbbiekben meghatározó volt a számára. S bár az akkori csapat mára már széthúzódott, mégis, Keo valahol küzd az álmaiért, hiszen azon az éjjen megfogadta, hogy amit kapott, nem fogja sohasem eldobni.


Napjainkban

*Valami elképesztő madárricsaj kellős közepére kezdem el nyitogatni a szememet. Még félálomban vagyok, hiszen olyan édesen képzelek el egy meglehetősen kellemes álomképet. Olyan ringató és remek érzés, már-már olyannyira jó, hogy valóságnak is merném statuálni. Aztán ahogy még egy überbrutál nagy madárcsicsergés azzá a kellemes dögös maca Akane képére vált... Uh, baszottul elrontja a képet a félszemű kalóz nőci. Ennek "örömére" vágódok egy akkorát le az ágyamból a földre, hogy szerintem a fél osztag hallhatta. Bár ez is sztornó, hiszen ez a veréb marhára nem akar bekussolni. Ásítok egy nagyot, majd kidörgölve a szemeimből az álom adta száraz könnyeket kinyitom az ablakot. Hatalmasat hibáztam ezzel a mozdulattal. A rikácsolás így már egészen elviselhetetlen, olyannyira, hogy fogom magam és kiugorva az ablakon a madár elé shunpozva leütöm. Nem kell elmondanom, hogy ez az érzés elégtétel számomra, hogy végre a reggel csendben telik. Ásítok még egyet közben érzékelve, hogy a nap már szépen sütkérezik a szemembe. Akárhogyan is, átaludtam a reggelt köszönve annak, hogy tegnap éjjel kiruccanóban voltam. Fene nagy party volt, kár, hogy az a bige ember. Szívesen folytattam volna a partyt ideát is. De milyen lett volna már megölni csak azért, hogy áthozhassam Rukongaiba? Pocsék érzés egyedül kelni, de remek álmom volt.*
~ Eh..Akane... már az álmaimban is riogatsz...no megállj, ezt visszakapod ebédkor...~
*E napi elhatározásom ezennel meg is született. Cél bemérve. Aki lát egy vörös hajú, félszemű kislányt, az feltehetőleg szólni fog. Bár ki lenne arra képes, hogy erről egyből Akanéra asszociálna? A legtöbb lapos képű beszarik a spiné láttán. Nem is csodálom, még érnie kell. Muter meg még hozzá akar adni, eh. Majd ha szorul beléje némi nőiesség. Milyen lenne már, hogy egy nő lecsapja az urát? Ez még viccnek is rossz. El is indulok befelé a házba, idekint nem valami kellemes egy pizsamanaciban. Tudniillik, hideg van és még a végén így küldenek majd el küldetésre. A kapitányomból még ki is nézném ezt a megindulást. Lépteimet kissé szaporítom átlépve a küszöbön. Közben találkozok egy néhány kollégával, akiknek intek egyet fáradtan. Ettől eltekintve egész hamar beérek a szobámba, ahol illedelmesen elkészülök. Szokásos laza ruháimat veszem fel, amiért bizonyára nem kapok majd dicséretet, de most hogy magyarázzam el egy nőnek, hogy baromira cikinek érzem azokat a félszoknyás pasi kimonokat? Ők nem érthetik, elringatják magukat egy csinibini yukatában, amiért a kutya sem szól nekik. Bezzeg ha én emberi, normális öltözetbe jelenek meg, azért már letépik a fejemet. Ehh, na mindegy. Még egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben, majd a zanpakutomat magamra öltve elindulok a kinti folyosón egyenesen a kapitány irodájába.*
~ Keo...he?...a slicced, te agyatlan zombi...~
*A zanpakutom egyik szellemének a hangjára ugrok egyet. Az első megmozdulásom, hogy körbenézek és felmérem a terepet, hogy láthatott-e valaki így. Majd a gatyámhoz nyúlva igazítok az összképen. Még jó, hogy szólt. Érdekes lett volna így beállítani a kapitányhoz. Az majdnem felért volna egy öngyilkossággal. Na jó, ne dramatizáljuk túl a dolgokat. Azért annyira nem veszélyes, Akane sem az, csak meg kell találni a módját a közelítésnek. Azért remélem, egyik se menstruál most. Valahogy nincs ihletem mára más sipákolását hallgatni csak azért, mert bajok vannak odalent.*
~ Kösz… Ezért minimum, hogy hozol olyan speckó mérget és beadod magadnak...Vááá, már megint? Ejj, de szar lesz az éjjel... Ne rinyálj, örülj neki, hogy ilyen übercsodálatos zanpakutod van... Akkor überbrutálul legyél a helyemben..~
*Remek megkaptam mára egy leosztásomat is. Nincs semmi bajom azzal, hogy ilyen zanpakutom van, csak ne lenne ilyen szemét mód ramaty érzés mikor olyan mérget kell beadnod magadnak, amitől borsódzik a hátad. De hát ha ez erősít engem egy-egy harchoz, akkor vállalni kell a szar érzéseket. Habár az-az adrenalinnal megstuffolt méreg felért egy speedel. Azt esetleg ha lehetne.. Hagyjuk, már immunis vagyok rá. (T.T) Lassacskán csak meg- megérkezek a kispécizett helyre. De akármennyire is reménykedtem, a kapitányom már ordítozik a hadnaggyal valami miatt. Na ennyit arról, hogy nem fogom én ma egy nő hisztijét se hallgatni (T_T). Megállok egy pillanatra és erősen arra kezdek el felépíteni vizuálisan egy képet, hogy a nők mennyire szépek, aranyosak, cukik, imádnivalóak. Ha úgy vesszük, ez így is lehetne, csak ne lenne olyan fene nagy szájuk néha. Kifújom magam, zsebre vágom a kezem, majd a lábammal oldalra lökve a tolóajtót megállok a küszöbön. Remek, egyből egy könyvcsapásos támadást kapok, amit egy laza mozdulattal ki is kerülök. Megint sóhajtok egyet lazán, majd egy félmosoly keretében üdvözlöm a kapitányasszonykámat.*
- Csá.. Jó reggelt...No mondd, Mitsu, van valami pénzt hozó a számomra?
*Igyekszem valami brilliánsan letisztult stílust felvenni, de valamit elronthattam, ha a következő megmozdulásra csak annyit kapok, hogy még egy könyv repül a fejemnek. No tehát akkor ez a nap is remekül indul. Elkapom a száguldó könyvet s érdeklődve látom, hogy egy kis irat lóg ki belőle. Általában nem szokásom másnak a dolgait megnézni, de most kihúzom a nem oda illőt és elolvasom. Huhú...de még milyen meló! Hirtelen jókedvem támad attól, hogy egy nemesi házhoz menjek őrködni. Ez egészen addig áll fenn, míg meg nem látom azt a bizonyos nevet.* ~Mizushima-ház~ * Visszhangzani kezd a fejemben ez a név. Pár pillanatra komoly képet vágok. Aligha hinném, hogy bárki is értené, itt miért is vágok ilyen fancsali képet, de végszóként azért elmosolyodom. De rég láttam már az öreg Mizushimát. Két hete is volt talán, mikor utoljára meglátogattam. Szegény nem volt a legjobb állapotban, de ennek ellenére sakkoztunk egy jót. Az öreg zsémbes bizony nehéz ellenfélnek bizonyult, de a végén visszahoztam magam, azonban az isten se tudja hogyan, de döntetlent hoztunk ki a játékból. Remek délután volt, így hát mondhatni, jobb küldetést nem is kaphattam volna, mint hogy az én elhunyt barátom faterját őrizzem a birtokon, míg meg nem érkezik a számára kiképzett egység. Természetesen egy igenlő bólintás után sarkon fordulok és elindulok a szobámba kicsit komolyabban felkészülni erre a napra. Szó mi szó, kéne valami értelmesebb ábrázatot adni a dolgoknak.*
~ Chöö, kis mázlista pöcs, csak nehogy végén elszállj jólétedben...Szivi, kettőnk közül te szálltál el...~
*Huu de nagy csönd lett hirtelen. Azt hiszem, most sikerült a zanpakutom lelkébe beletaposnom. Tökmindegy, érzem, hogy ezért még meg fogok lakolni. Kihasználom az időt addig is. Bepakolok pár dolgot a sporttáskámba, amit még Karakurában szereztem, azt elindulok utamra kifelé. Egy nyalókát kapok a számba és azzal játszadozva sétálgatok a birtokig az egyöntetű utcákon. Eszembe jut egy emberi zeneszám, ezért elkezdem ezt dúdolgatni.*
~ Egek micsoda szerencse...ma nem kell Akane mellett kajálnom...fuhh, ha ennek vége, irány Karakura..~
*Nemes elhatározásommal a szemem előtt gyorsítok a lépteim tempóján. Amúgy is már tökre várom, hogy odaérjek. Mindeközben a délelőtti nap egy cseppet sem akar veszteni fényéből. Lehet, hogy én születtem rossz helyre, vagy nem is tudom, de most irigylem a gillianeket. Elképzelem, ahogy abban a sötétségben felkelnek és semmi sem süt a szemükbe. Ááá, ne reménykedjek. Ilyen velem soha sem történhet meg. Muter az első adandó alkalommal lecsapna és megsütne Kohaku-féle lecsó specialitásnak. A nagy ábrándozás azonban nem volt hasztalan. Sikerült megérkeznem a kijelölt helyre, ahol már ketten várnak is. Biccentek egyet a két őrnek, akiket már igazából ismerek.*
- Üdv. Na csak lazán. Ma én őrzöm a kincses szigetet.. Ha van valami, csak üsse meg valaki azt a baromi nagy aranycsengőt vagy mit, azt deportálom az öreget valami rejtekre...
*Kezdek diskurálni egy kicsit az őrökkel. Egészen jó is a hangulat, hiszen nem ismeretlen helyre érkeztem. Igazából ez a legjobb a küldetésben. Jó kis lóvé és még a meló is epic. Vagyis ez azt jelenti, hogy csajok, haverok, buli, fanta... Eléggé kétlem, hogy az öreg ropni fogja ilyen állapotban, de a remény hal meg utoljára. Végül megindulok befelé a sűrűjébe, hogy végre üdvözölhessem a gazda urat. Haladva a rezidenciához azonban egy különös érzés fog el. Én már jártam többször is a birtokon, de ilyen melankolikus csendet még soha sem tapasztaltam. A levegőben árad egyfajta árnyas nyomottság, amely már kézen foghatóan fojtogatja az embert. Tisztában vagyok azzal, hogy miféle klán is a Mizushima-ház, de aligha hiszem, hogy egy újfajta méreg illatát, avagy rosszalló jelét érezném ösztönösen. Ennek értelmében pedig úgy döntök, hogy kihúzom az ikerpengéket a helyükről. Általában nem vagyok ilyen óvatos, szeretem lazán intézni a dolgaim, azonban az öreget ne piszkálja senki.*
- Utsuse Ketsueki no Akuma!
*Suttogom, ezzel váltva át az ikerpengéket igazi alakjukba. Az én séróm is megnőtt, illetve vámpír szemeket is kaptam emellé, de ez már annyira mindegy. Legalább stílusosabb lesz a beugróm, ami azt illeti.*
~ Na mi van, szépfiú kellünk mi?~ *Mondja mindkét csajszi odabent, de úgy, minthogy ha felvették volna és szinkronba játszanák le. A kettejük hangja meglehetősen egymáshoz rezonáló. Oldalvást elhúzom ajkaim szegletét, s lassan, úgymond settenkedő stílusban haladok a rezidencia irányában. Valami itt komolyan nem stimmel. Az őröket ismerem, ők tutira nem árulnák el a főnököt. Azonban mégis furcsa nekem, hogy a birtok ennyire kihalt. Holott tudom, hogy a kertbe délutánonként egy-egy csapat akadémista szokott zanjutsu órát venni, ha az öreg háznál van. Nem lenne kifogásom azt illetően, hogy esetleg ez most el lenne marasztalva. De akkor mi a búbánatért küldtek volna ide, ha nem lenne itthon a power papa? Kezd egyre gyanúsabbá válni a helyzet, így az első forduló sarkánál megállok s kinézek a fal mögül.*
~ Basszus, komolyabb, mint gondoltam...Ne rinyálj, inkább szorongasd meg a töküket és mentsd meg a papit...chh, könnyű nektek, ti csak zanpakutok vagytok...né már, úgy hisztizel mint egy csaj! Na jól van, kuss legyen!~
*Igazán felemelő érzés látni, hogy vagy tíz ismeretlen behatoló lustul, ráadásul úgy, mintha már nem a mai nap érkeztek volna. Nem látnék ebben semmi kivetnivalót, azonban az öltözetük nem éppen ideillő. A faternak csak nem ment el az esze annyira, hogy ilyen csőcselékeket alkalmazzon. Vagyis ezek tutkóra behatolók. Hirtelen fogom magam és kininjázok a falak rejtekéből. Tehát a jó öreg shunpo technikával csapok le rájuk agyon, szét, össze- vissza mindenhogy csapkodva őket. Persze nem öltem meg őket, csak annyit kaptak, hogy elájuljanak. Én pedig mint aki jól végezte dolgát, bespurizok a hatalmas kecóba. Ismerem már, mint a tenyeremet, de ez nem könnyíti meg a dolgom, hogy van vagy kismillió szoba ebben a házban és abból csak egyben lehet a célszemély. Már ha itt van bent. El fogok ezzel egy darabig bíbelődni. Igyekszek ettől függetlenül némi komolyságot csempészni a dologba. Lehajtom a kapucnimat és elrohangászok az épületben. Nem kell mondanom sem, hogy egy óra elteltével alig kapok levegőt.*
- Áhá, megvagy!
*Azért elgondolkodok egy pillanatra, hogy mit is kéne tennem a dolog láttán. A papát egy zanpakuto pengéjével fenyegetik, szegény meg már alig áll a lábán. Sajnos nincsen itt az ideje a hezitálásnak. Ezért egy könnyed mozdulattal kihasználva, hogy nem ismerik a helyzetemet, hátulról mellkason szúrom a kedves illetőt. Egy elégedett vigyor terül el arcomon, hogy remek őrnek bizonyulok, hiszen ahogy kirántom a zanpakutomat a férfinak hitt nő mellkasából, oldalra dől. Azonban egyenesen ledöbbenek a látványon, ami azt illeti. Ki is esnek a pengéim a kezeimből és csak ledermedt képpel bánok az éppen halálán lévő nőn.*
- Uu, a francba...öreg...én...
- Hagyd fiam, a feleségem meg akart engem ölni, de te megmentettél...Csak tetted, mit tenned kellett.
*Mint mindig, most is olyan komolyan és határozottan tud reagálni a dolgokra, hogy a vér megáll erre az ereimben. Akárhogyan is, még is csak a nejét öltem meg, ő meg egyszerűen, mint aki...*
- De mégis hogyan, öreg? Hogy veheted ilyen könnyen?
*Kérdezem tőle a legnagyobb döbbenettel arcomon. Ha van valami, akkor azt tuti nem akartam, hogy valakinek a feleségét kelljen megölnöm. Az a lehető legnagyobb geciség, amit elkövethetsz bárkivel is. Legyen szó bármilyen népről, feleséget én nem akarok ölni. Milyen az már? Jó, vehetjük a jó oldalát. Újra lehetsz más nőkkel is, de akkor is.*
- Ez a nő már az esküvő óta azon mesterkedett, hogyan veheti át az uralmat a Mizushimák felett. Takeshi halála csak a kezére játszott. Ahogyan az is, hogy ha most sikerült volna megölnie, azzal reá szállt volna a vagyon. Azon a lenti csőcselékek pedig arra kellettek neki, hogy legyen kikre fogni a gyilkosságot. Tényleg, te hogy jutottál fel?
*Kérdő tekintetet tudhatok magaménak. Zsémbes szavak most egy kicsit szíven ütnek egy pillanatra. Hosszú percekig állok némán egy helyben, míg vállon nem löknek. Nagyjából ez kell ahhoz, hogy észhez térjek, s valami értékelhetőt fel bírjak magamból mutogatni. Nem egyszerű így se összeszednem magamat, hiszen egy családi szappanopera kellős közepébe csöppentem. De amint a fejem dolgozik és a zanpakutom is leordítja a fejemet, ismét a való világba kerülök és szóra emelem a számat.*
- Nem egyszerű? Leütöttem őket... de öreg, most akkor ki lesz az örökösöd? Mindketten tudjuk, hogy komoly műtéted volt nem rég. A 4. osztagban pedig azt tanácsolták intézd el a dolgaidat.
*Komor mimika kerül ekkor az arcomra. Nem könnyű arról beszélnem neki, hogy nemsokára meg fog halni. Bár az is csoda, hogy még így is képes talpon állni. Bizonyára most is nehezen állhat, vagyis meg van az oka annak, hogy az egyik beltéri oszlopnak támaszkodva áll előttem szapora légvétellel. De kettőnk közül neki kell a tényt elfogadni, hogy hamarosan... Nem jó érzés akkor is. Olyan ő nekem, mint egy második fater a sajátom helyében. Lesütöm tekintetemet, miközben felveszem a zanpakutomat és visszaillesztem az eredeti formájában a jól megszokott helyére. Ezúttal nem kellett használnom a shikai támadásokat, aminek úgymond örülhetnék is. De valahogy ez nem igazán megy, látszik is az arcomon a bágyadtság. Inkább harcoltam volna vérre menően egy banditával, mintsem Takeshi anyját öltem volna meg.*
- Emiatt te ne aggódj fiam.. Már nagyon is megvan a jelöltem, ki volna a legmegfelelőbb halálom után a Mizushima-ház vezetésére...
- Tényleg? S ki volna az? Esetleg ismerem?
- Idióta!
*Fejcserés támadás Mizushima ökle módra. Repülök is neki az egyik falnak arccal. Betegnek ilyen fizikumú állapot? Ez erősen irreális. Alig bírok moccanni is, úgy csíp, ahogyan kaptam egy akkora pofont, hogy szó szerint a fal adta a másikat. Még jó, hogy nem szakadt ki a fal, na az még kellemetlenebb lett volna, ami azt illeti. *
- Jól van, jól van... Felfogtam.. De aligha hiszem, hogy alkalmas lennék rá.
- Kussolj, taknyos. Ne akarj szembekerülni egy Mizushima akaratával!
*Ha azt hittem, hogy ezt a napot nem tetőzheti semmi, akkor rosszul hittem. Hiszen hirtelen úgy a sarokba lettem állítva, hogy csak bólogatni mertem. Muteron kívül ez az alak tud még rám hatni igazából. Így még szép, hogy be vagyok szarva, amikor úgy ordibál velem, mint a fába szorult féreg. Nem egy kellemes pillanat. Ahogy az sem, hogy készülne összeesni az úr attól, hogy túlságosan felidegelte magát. Rögvest oda is shunpozok és elkapom őt. Leültetem az egyik székre, hogy jobb legyen neki.*
- Mindazonáltal eszes gyerek vagy te, Keo, látszik ez a sakktudásodon is. Csak meg kell, hogy erőltesd magad. Kitanítalak és nem lesz gond. De jegyezd meg jól, ha összedöntöd a házamat, felkelek a sírból és halálra kísértelek!
*Rekedtes nevetés hagyja egy a papa száját. Van egy fajta szarkazmusa, meg kell hagyni. Magam is nevetek egyet a dolgon, ezzel egy tökéletes hangulat teremtődik. Milyen ironikus, nemde? Itt vagyunk egy hullával a szobában és azon röhögünk, hogy mi lesz, ha feltámad a sírjából az öreg Mizushima...*

Két héttel később

*Visszagondolva arra a napra tökéletesen megmutatta, hogy a rossz dolgokból mindig lehet jó dolgokat is kovácsolni. Meg hogy meg kell tanulni a dolgok mögé látni. Sosem gondoltam volna, hogy Takeshi anyja ilyen perszóna lenne, mikor mindig olyan kedves volt velem, mikor a birtokra jöttem. Ezen felül pedig azt sem gondoltam volna, hogy hogyan könnyebbülhetett meg a családtagja elvesztésén az öreg. Mára már persze tudok mindent. Tudom, hogy még ilyen nagy nemesi házaknál is előfordulhatnak a felszínes kapcsolatok és a magunk háta mögött zajló, keselyű szintű belviszályok. Pontosan olyanok, mint amikre nem igazán figyelünk oda, csak azt hisszük, hogy mindent tudunk. Nem telt el lustálkodással az utóbbi két hetem. Az öreg utolsó pillanatáig beszélt nekem sok olyan dologról, aminek majd egy nap remek hasznát fogom venni. Elmondta, hogy mik azok, amikre figyelnem kell egy ház vezetésénél. Hiszen nem mindegy, hogyan is vezeti valaki, s hogyan is áll azokhoz, akik hűségesek hozzá. Úgy gondolom, hogy sokkal együttműködőbb a dolog, ha nem vagy derogáló másokkal szemben, hanem egyfajta barátias hangulatot tudsz megteremteni még akkor is, hogy ha tudod, hogy sosem lesztek igazából barátok, hiszen mindig is lesznek olyanok, akik majd azon lesznek, miként fordíthatnak ki az önön vagyonodból. Ez egy hasznos személyiségfejlesztő tréning volt az öregtől. Mindemellett egy gazdasági áttekintésben is részt vehettem, amelynél komolyabban meg kellett tanulnom kezelni a pénzügyeket. Persze segítségem mindig is lesz, de a főbb döntéseket nekem kell majd meghoznom. Hiszen ha ez nem így lenne, akkor nem én vezetném. Bár nem úgy álltam neki a kezdetek kezdetén, hogy milyen remek vezető leszek, ez a két hét sokat segített abban, hogy önmagamban belül megerősödjek. El sem tudom képzelni, még most sem, hogy mi az, ami vár rám, és hogy tulajdonképpen mire is készítettek fel. Egy halom dolgot kellett megtanulnom, jó pár naplót is kaptam az öregtől, ami segíthet, majd ha esetleg elakadnék, de még így sem tudom pontosan, hogyan is kéne belevetnem magam a dolgokba. Mindig is vágytam erre, vágytam arra, hogy a családomat jó körülmények közt tudhassam. Anyagi biztonságra törekedtem, mióta eszemet tudom, hogy muternak és a húgomnak ne kelljen nélkülöznie, de így? Nem tölt el nagyon jó érzéssel itt állnom az öreg sírja előtt és belegondolni abba, megörököltem mindent, de ehhez neki meg kellett halnia. Ő nekem egy családtagom volt, még ha nem is voltunk vérrokonok. Nem csoda, hogy férfi létemre egy könnycsepp bimbódzik a szemem sarkában, amit rögtön le is törlök. Ismerve az öreg szarkazmusát tuti fejen vágna, ha megtudná, hogy itt bőgicsélek, amiért meghalt. Hatalmasat sóhajtok és továbbra is kémlelem a sírkő feliratát. Mit is kaptam én az élettől? Ilyesfajta gondolatok ütnek fel bennem hirtelen, pedig nem vagyok az a nagy filozofálgatós fajta, mint azok a nagy elmék, akik képesek órák hosszat azon gondolkodni, éppen miért így süt a nap, vagy miért porzik az út, ha egy szekér elhalad rajta. Nem vagyok ez a fajta, mégis elgondolkodok azon, hogy mennyi mindenkit vesztettem már el az életemben kezdve az édesapámmal folytatva a legjobb barátommal, aki olyan volt nekem, mintha csak a bátyám lett volna. Igazán sajnálom, hogy most pedig a fogadott faterom távozott az élők sorából. Pozitívan látva a dolgot, Takeshi és az apja nélkül nem lennék most itt. Nem emelhetném fel a fejemet büszkén, hogy megcsináltam. Nem adhatnám meg a családomnak azt, amit igazán megérdemelnek. Nem, ez mind nem lenne lehetséges, ha a múltban nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy. Így hát ilyen alapon nem menekülhetek a felelősség alól, hiszen azzal az ők áldozatát sérteném meg. Most először még a szorosra kötött nyakkendőt sem érzem szorosnak és fojtogatónak. Nem, most épp úgy fordulok meg mosollyal az arcomon, mint máskor szoktam a magam laza öltözetében elindulva haza egy remek party után. Igen, kész vagyok átvenni a Mizushima ház vezetését. S miként a nap már vöröses eget fest az égre, úgy a hivatalos hatalomátvételi szertartás kezdetét veszi. Nyugodt mozdulattal öltöm magamra a fekete Kuro Montsukit, mi nemrég oly büszkén virított máson s csuklómra illesztem a karkötőt is. Furcsa, mégis üdítő érzés költözik a szívembe. Mintha hirtelen minden olyan könnyűnek tűnne. Végül is ez az-az érzés, amiről a papi beszélt. Ilyen lehet főnemesnek lenni…

~ NJK pályázat ~

Név: Game&Over
Kor: Ismeretlen (kb. 90 év)
Nem: Férfi & Nő
Kaszt: Különleges Karakter
Foglalkozás: Keo báró mamuszai (alias főszolgák)

Találkozás:
Fájdalmas volt. Lassan lappangott és felemésztett mindent. Olyan volt, mint egy lassú folyású ébenfekete patak. Megölni kívánt mindent, mihez hozzá ért. Felmetszette, kettévágta a rétegeket. Alakított, mesterkedett, nem kegyelmezett. Fájt, őrület peremére taszított s megmételyezett, Nem lehetett ellene ellenkezni, hiszen elkapott. A markában voltunk. Sötét volt minden. Nem láttuk a múltat, nem láttuk a jelent sem a jövőt. Csak fájt, s hogy mi is? Nem is tudtuk pontosan. De egy nap feloltották a villanyt és szembe állítottak a tükörképünkkel. Ordítás, őrjöngés. Alanyokká váltunk egy őrült tudósnak. Utáltuk, gyűlöltük azért, amiért elfogott minket és oly tehetetlenül álltunk, mint az állatok. Egymásra pillantottunk, mindketten tudtuk, hogy csak is egymásban hihetünk. Majdnem az utolsó napunkon kerültünk volna végstádiumba, de akkor jött valaki. Ő, ki ránk pillantva csak oltalmazó kezeit nyújtotta.*
- Höö...pöpecül néznek ki, ők kellenek nekem.
*Hangja olyan volt, mint valami fiatal suhancé. De még is olyan megnyerő stílusa volt, hogy mosolyt sikerült mindkettőnk arcára teremteni. Akkoriban még féltünk tőle, hiszen undorítónak éreztük magunkat. Meg akartunk halni. Viszont az ismeretlen alak emberien viselkedett velünk. Végre érezni kezdtünk, de nem fájdalmat, mely akkor már ki tudja hány évtizede mételyezte elménk. Boldogok voltunk, a reményt kezdtük el újra érezni.*
- De uram, ők fontos kísérleti alanyok..
- Szarok rá, ők kellenek nekem, tán baja van a választásommal?
- Ő...mélységesen sajnálom..
- Nyah most, hogy választottam...ezt vegyétek fel...semmi bajom a nudizmussal, de ez perverz...
*Az a nap számunka olyan volt, mint egy fajta második születésnap. Vagy talán az egyetlen születésnapunk? Kimentünk végre a friss levegőre ismét, s olyan bársonyos érzések költöztek a szívünkbe. Szabadon futhattunk, végre szabadon járhattunk. Király érzés volt. Keo-sama megmentett minket. Eljött és felkarolt minket, holott nem voltunk egyebek, mint egy kísérlet fő alanyai. Nem értettük, hogy miért tette ezt, talán még ma sem értjük, hogy miért tette. Azonban felesküdtünk rá. Felesküdtünk Keo báróra...


Kinézet:
Egyértelműen mi vagyunk Soul Society legpöpecebb alakjai. Keo báró egy csomó gönccel látott el minket. A punk stílus kedvelői vagyunk, hiszen ez jellemzi az életfelfogásunk is. Nincs olyan Karaurabeli bolt, amit ne ismernénk, és nem jártunk volna ott a főnökkel. Mellesleg a 12. osztag jóvoltából jó pár varrás található a szürke színű bőrfelületünkön. A húgom fején vízszintbe van egy csinos varrat, a száját pedig sajnos nem sikerült bevarrni, de a próbálkozás még azért látszik. Mindenesetre kevertek már minket össze holowokkal csak nekünk nincs olyan gyökér maszkunk...

Jellem:
Hé öcsi, ha kezet emelsz Keo báróra lecsapunk, mint a hajnali ittas szamarat! Bármivel is próbálkozol, nem jársz sikerrel. Keo-sama nekünk az alfa és béta is. A gamma jelenti azt, amit teszünk érte. Lázadunk, felnézünk a nagyfőnökre. Forró a fejünk, beszólogatunk másoknak és mindig összeveszünk azon, ki mennyire szereti az urat vagy ki tett érte a legtöbbet. Háta mögött mindig azon ügyködünk, mit tehetünk érte, de az esetek többségébe ez szarul sül el. Ekkor szokott Kohaku vénasszony jönni és vágni akkorát a sodrófával, hogy a déli harang megirigyelne minket. Mellesleg utáljuk azt a sodrófát, mindig el akarjuk lopni a nőtől. De akkor toppan be általában a báró úrfi, s jön a vigyázba állás. Nem kedveljük a humort nem ismerő alakokat és a haszonlesőket. Általában nagy pofára esés nekünk, ha nem visznek minket küldetésre, ilyenkor idegesek leszünk, és fel alá járkálunk a házban. Ezzel is természetesen Kohaku vénasszonyságot idegeljük...

Képesség:
A 12. osztag speciális kutatási alanyai. Az akkori kapitányt érdekelték a lelkekkel folytatott kísérletek. Speciális harcosokat akartak alkotni a nehezebb időkre, azonban az alanyok java része belehalt a veszélyes kísérletekbe. Mindössze kettő élte túl, kiknek a vére képes volt befogadni az idegen összetételű anyagot. Azonban ez a kísérlet félbe maradt, így ahelyett, hogy a vérük átalakult volna, a különleges képességüket az ikreknek maga a szer adja. Ennek receptjét sikerült a Mizushima háznak megszereznie, ezért állandó után pótlásuk van.

- Piros injekció: Lábba kell fecskendezni. A használónak nagy fizikai erőt és gyorsaságot kölcsönöz. A hatása maximum 10 percig hat.
- Kék injekció: Karba kell fecskendezni. Hihetetlen gyors regenerációt kölcsönöz. Hatása maximum 10 perc.

Ezek az injekciós tűk meghatározott adagokban vannak előkészítve. Túladagolásuk halált okoz. Két injekció beadása közt 20 percnek kell eltelnie vagy a használó túladagolódik. Továbbá, mivel ez egy félbe hagyott kísérlet eredménye, elképzelhető, hogy a jövőben más ilyen fokozó injekciót is képes lesz a vérük befogadni.

Ui.: Rendszerint jók a pusztakezes harcban.

*Szerinted? Milyen ideges lehetek ebben a pillanatban, amikor az Overék eldugták a pipakészletem? Ez káromlás, Keo-báró-sama elleni súlyos vétek, amit azonnali hatállyal meg kell büntetni. Morranok fel idegességemben, míg kis híján az egész szobámat felkukatom a hörpintő készletemért. Szándékosan csengetnek bele a dolgomba. S ha én a fő sóhert akarom utánozni, akkor mi van? Így is anyám bepaprikázza a zabáját mióta beköttették neki a digit. Redvás tévé, csak a baj van vele. Az más, hogy én tudom kezelni azt a cuccot, de muter? Jaj annak, aki be akar ülni, tévézni. Bár múltkor, mikor véletlen pont azon a csatornánk kapcsolt be..Muter mit nézel te a tévében? Nagyon úgy néz ki, hogy az idősek is gerjednek arra. Végül is hogy csináljunk a gólya pofájába szaró manót? Némi lepedő akrobatika meg a nőknek valami kencefice. Vagy mi fene, én nem értek ezekhez. Aki szaktanácsot akar kérni unoka csináláshoz, az kérje a tudakozó segítségét. Tudakozó alatt természetesen Ueda Tomokot értem, azt a csajt, aki hiper bagolyt áll a Newsnál mióta gerilla akciót hajtottam végre. Tök hatásos lett, végre röhögni is lehetett, nem csak a szalma rágás ment az újságok felett. Nem sokára megint itt lenne az ideje annak, hogy bemenjek, és rendet tegyek, vagy felfogadjak egy ninját erre. Mocskos mivoltotokat, hol a francba van a pipám? Borítom fel egészen véletlen az íróasztalomat, amire hatalmas trappolást hallok a folyosóm felől.* - Mocskos kölke! *Áll meg a küszöbön muter azzal az oltárian félelmetes tekintetével, amire még a kasza osztag tagjai is vigyázzba állnak. Hö, more.. nekem mióta kéne bemaciznom ettől? Legyintek egyet anyura, és elhaladok mellette egy cupákot nyomva ráncos orcájára. Annyira azon az átkozott pipán gondolkodom, hogy nem is reagáltam le rendesen azt a hű de félelmetességet. Bocs muter, a pipám fontosabb. A nélkül, még is hogy fogom a füst világ életét megmenteni, és Kobuval összeülni egy KKKK gyűlésre? Hmmm, legközelebb elhozom a csáncsicsá csajától, hogy lásson végre rendes veteményt. Virágzik az üzlet, s ezt természetesen a kis szuper hero-val is megfogom osztani. Ha már másra nem némi spanglira csak jut, vagy nem? Mindegy, hol a fityfenébe van a pipám? Morgolódom továbbra is, de még a szolgáim nyomát se találom. Tetves reatsu érzékelés, mindig is gagyi voltam belőle. Majd építek én is a hajam végére csengőket, mint Zaraki Kenpachi. Hoppá, Zaki bá..ön karácsonyi rénszarvas volt? Megrázom a fejem hatalmas „vigyontás” keretében, majd rágyújtok egy cigire. Éppen az egyik festményemet nézegetve állok meg a nappaliba. Azt a képet ki fogom cserélni a törpillám egyik szép rajzára. Minek lógjon ott aszott, meg unalmas olaj hányadék, ha cuki baby rajz is lehet ott? Hadd olvadjon a nép, ha belép ide. * - Keoooo-samaaaa mélységesen sajnáljuuuuk! *Hőkölök hátra, amikor a két fő cinege köszönt szinkronba hajonlgatva. Elkerekedt szemekkel nézek rájuk majd tovább. Azt a rohadt... Szívroham, leizzadt homlok. Ehh, és még azt mondják muterom a félelmetesebb. Verashu kapitánynak ezzel a "vicsorításával" soha nem akarok többet találkozni. Mintha ezer szál jointot égetnének a bőrömbe. Rengeteg adó nem csalásomat, fű termésemet..várjunk..a fűűűűűű O.o Ugye nem látta meg? Meg még is ki engedte ide be. Akkorát szívok a cigimbe, hogy kifújárkor szép kis adag távozik ajkaim közt. Leülök vele szemben.*

Spoiler:

*Hö ezt a beszélgetést. Erre aztán modjon nemet valaki, arcon is talpalom a köcsögöt. Leállok én bunyózni, ha úgy tartja kedvem, de ilyet csak nem utasítanak vissza. Höhö, beülhetek a kapitányi székbe, és forgathatom a szalagot a kezemben. Azonban ehh, pont a Juuichibantai. Úgy deportálnak ki onnan, mint ET-t vissza az űrbe. Hátam közepébe sem kívánom azt az osztagot. Szegény fater, nem mehetek oda, szar pillanatokat kéne átélnem. Viszont most mondjak ellent valaki másnak, a muterjének? Ez olyan mintha muterom azt kérné Akanetől, hogy mentsen meg, és ellent mondana. Nem, nem jó példa, Akane tudom, hogy nem mondana ellent. No tehát nincs más esély. Fel kell szednem a kilyukasztott szívem és betömnöm a "ZődSün"-el. Ez van, majd ha gáz lesz feljelentem őket trógerkedésért. Na persze minek? Kapnak szép mokkát, és lesz pofon mész kórház. >.< Mindenesetre már a bemenetel se olyan könnyű, amikor muter háromszor is megállít, hogy milyen nagy lencsés rám meg egyéb. Remélem legalább annyira, hogy mai nap a kedvenc kajámat főzi. Ja, és ne paprikázza be, vagy hozzávágom a fő sóherhez. Egye meg ő ha már annyira felbaszta a muterom agyát. Na szó, mi szó, néhány percnyi szalszázás után végre a követő bokrok ellenére is besétálok az osztagba. Háh, kedves fogattatás gyanánt képen talpalok úgy két ismerős, mi után szépen beshunpozok a kapitányi irodába.* - Ni csak... a kis csaj küzdőterezik.. *Állapítom meg könnyű szerrel a dolgot. Na ki ne hinné azt, hogy a prücsök pengével zsírkrétázik? Mocsodék egy apja lehet, ilyen hamar éles cerkát adni a kezébe. Se gáz, az én faterom se volt különb. Sürgősen rá gyújtok egy jointra, amint eszembe jut a faterom. Szemét emlékezet, érzem h lánchidas dohányos leszek az osztagban. Ki lopom az íróasztalból a szalagot, és felkötöm a fejemre, hogy virítson. De csak ideiglenesen, hülye lennék én fel fedni hatalmasságom mindenki előtt? Igen. Nesztek basszátok meg, gyertek tírpákok. Nem tetszik valakinek? Leverem, most én fogom hordani a fém zsírkréta tartó pozícióját. Na meg az sem árt, ha megyek mumust gyakni. Aloha muter, ha találsz egy tömb füvet, az én voltam. *

Egy átlagosnak tűnő lehet a mai is. Azzal a különbséggel, hogy az ébredésem sokkal másabb. Egy álomvilágban érzem magam, ahol mintha végre trónra ültem volna. Az első felpillantásra néhány ismerős arc villan be, illetve zavart beszélgetés. Hallom, amin anyám a sajátos módján köszönetet mond Naominak. De miért? Nem értem. Egy bentről jövő fuvallat, csendes beszéd viszont ráébreszt annak okára.
~ Többé nem használjuk egymást kényünkre, kedvünkre. Én tisztellek téged, te pedig engem. Egy valamiben pedig biztos vagyok, ha engem használsz, képes leszel eltörölni a halált a környezetedben. Talán igazad lehet "KeA". Sajnálom, hogy a múltat benned zártam el. El akartad mondani, de én nem figyeltem rád. De most már társak vagyunk, így többé nem ölhetsz meg; mert különben kettétörlek s halott leszel, míg én élek. ~ Lelkem félig a világom temetőjéből ébredezik még. Ez alatt pedig figyelmeztetjük egymást a szabályokra, amiket ezúttal ajánlatos lesz betartani. Ez mindkettőnknek szükséges ahhoz, hogy megférjünk egymás mellett a továbbiakban. Ez az út, amire rá fogok térni, eltér majd a többitől. Muszáj lesz titokban tartanom azt, hogy a zanpakutom egy merő betegség. Ez a betegség pedig rám is hatással lehet, ha hagyom.
Ezután felnyitom szemem, s örömöt fedezek fel az arcokon. Kissé komor lesz az arckifejezésem, miután felülök az ágyon. Naomit keresem szemeimmel, de nem találom. Míg én ébredeztem, addig Ő már visszament valószínűleg az osztagához. Kicsit csalódott vagyok emiatt, de igyekszem leplezni ezt családom körében. Ők jól vannak, ezt pedig annak a nőnek köszönhetem. Remélhetőleg lesz is időm arra, hogy megköszönjem; addig is szembesülnöm kell néhány ténnyel. Elmesélik nekem ugyanis, hogy mekkora kárt csináltam, viszont csak vállamat rántom erre.*
- A lényeg, hogy mindenki jól van. A károkat ki lehet javítani, de valakit feltámasztani lehetetlen. Szóval, miután végre Bankai használó lettem és elmúlt végre a baj..rendezzünk egy reggelit holnap. Hívjuk meg Masa-jiit is, éjszaka majd befejezik a munkálatokat, míg mi pihenünk. Persze nem itt, majd az Akadémián elszállásolnak egy éjszakára. - Adok egy ötletet, amivel feldobhatnánk az egészet. A házat úgyis hamar befejezik, addig mi majd kipihenjük magunkat.

Az éjszaka kissé furcsán telt. Egész éjjel a zanpakutom tréningezett az új képesség tökéletesítéséért. Együtt találtuk ki a felhasználási alternatívákat, ezzel erősítve az új egyezséget. Így a reggel is sokkal tökéletesebb keléssel telik. Szinte kipattanok az ágyból, pont mire muter is ellógna ellenőrizni az otthoni dolgokat és lefixálni a reggelit a főkapitánnyal. Vicces kedvemben kapom a hátamra a húgomat, hogy rajta kapjam anyámat a távozáson.
- Hova, hova? Segítünk mi is! - Jelentem ki, hogy ezúttal semmit se próbáljon egyedül intézni, mert nem teheti meg. Egyébként is aggódom miatta. Mióta beteg, azóta folyton másoknak él; nem értem. Néha leülhetne egy kicsit, nem akarom, hogy a túlhajszolásban romoljon az állapota. Így követve őt sokkal egyszerűb lesz. Hazaérve nem is ér meglepetésként, hogy már megint valami plusszal lepnek meg. A kincstárból felhozták a régi Mizushima szobrokat, s a ház beltere is picit megváltozott a csarnokban. Inkább hasonlatos egy tradícionális kultuszhoz, mint letisztult ürességhez. E képpen a kezembe kapok a régi, kissé megsérült kuro motsuki helyett egy annál értékesebb haorit. Mizushima Kaya, az öreg keresztlánya elmondása szerint ebből indult ki a kuro motsuki hagyománya. Azaz testvére az első jelző értékű holminak, tiszta ereklye. Ez a haori viszont másabb. A fény változásra fellelhető a fekete anyagban a további fekete minták, melyek ónyelven leírják a Mizushima-ház alapításának történetét. Azt, hogy miképpen vált Makoto a földbirtokosok, a korrupció egy kizárólagos alakjává. Makoto sajátjának érezte ezt a haorit, így fiának ajándékozta, miután az átvette a ház felett a vezetést. Viszont a fia sosem hordta, így pedig egyáltalán nem érzem jogosnak azt, hogy valaha is hordhassam Makoto köpenyét. Kaya ezt látva ink egyet, mire a jelenleg élő, összes Mizushima bevonul a házba. Összesen tizenketten vannak, de még így is györekes tagjai a háznak.*
- Bár vérvonal szerint más, hozzánk hasonlóan nemesi körbe tartozol, mi mégis felfigyeltünk rád. Igen, emlékszünk a Shihouinok ítéletére a mellékági kitaszítást illetően. Mi viszont úgy érezzük, hogy te magad inkább voltál mindig is Mizushima, mint Shihouin. Ren személyesen nevelt, s látva, hogy a családot önmagad elé helyezed; ezennel kijelentjük, hogy immáron elfogadunk téged a ház vezetőjének. Kardunkat nyújtjuk, amennyiben szükséges. Fogadd elfogadásunk jelképeként Makoto haorijának másolatát. Sajnos az eredeti nem bírná, idejét múlta már. - Végül bólintással köszönöm meg a gesztust, amire egyáltalán nem számítottam. Ők viszont ezek után úgy döntenek, hogy levonulnak a birtokra kicsit beszélgetni. Időközben pedig emlékeztetnek arra, hogy egy óra van vissza a reggeliig. Szóval felviharzok a szobába és lefürdök, valamint átöltözök. Normális kereteken belül jelenek meg a reggelin.

Friss dohány illata kap el, ahogy a konyha felé megyek. Érdekes dolgok jutnak erről eszembe. Pont olyan pillanatok, amikor apám és ez a széltoló együtt sakkoztak. Valamiről nagyon tárgyaltak, én meg suhanc koromban megviccelve Masa-jiit, szépen elloptam a dohányát a zsebéből. E gondolatokat a kiszűrődő beszélgetés zaja akasztja ki a helyéről. Megállok a toló ajtó előtt, kicsit hallgatózom.
- Biztos vagy benne, hogy készen áll Kohaku? Az ilyen dolgokkal nem játszadozhat a Gotei. Csak akkor hagyhatom jóvá.. - Mély sóhajtás. - A harmadik osztag megüresedett, ha úgy van, ahogy mondod, örömmel venném ha végre érettebb személy venné át az irányítást. Túl sok a fiatal kapitány. Amíg megjön, kiküldöm a pokollepkét a 46-oknak.- Hallatszik ki, hogy mélyet szippant a pipájába. Érthetetlen, muterból kapitány lesz? @.@ Fut át a fejemben a feltételezés, majd a vér is megfagy bennem.
- Fiam, lennél szíves bejjönni, mert kihűl a kaja. Büdös kölke, halgatózik! - Annyi a kihallgatásnak, tarkót vakargatva, vigyorogva oldalazok be a helységbe. A kedvenc reggelimet csinálták, még pedig azt a sajtos akármit. Öntök magamnak valami löttyöt, de túlságosan felkelti az érdeklődésemet az iméntiek. Így éppen a reggeli kellős közepén, amikor már jó egy óra is eltelik, és egy pokollepke érkezik az asztalhoz, abba hagyom a zabálást.*
- Na jó öreg, mi folyik itt? Kiből akartok ti körömvirág főnököt fabrikálni? >.> *Keresztbetett, kikérő stílusban egyenesedek ki. Erre az öreg behunyja szemét, és ráérősen beleszív egyet a pipájába; én pedig felhúzom egyik szemöldököm.*
- Úgy néz ki, hogy a 46-ok jóvá hagyta az ajánlásom. Készülj öcsi, mert ma délután részt fogsz venni a kapitánysági vizsgádon? - Mi? mi? mi? Tányérra köpöm az utolsó, számban éppen őrlődő ételt. Nagy szemekkel pislogok. - Nem! - Nekem feladatom van a 11. osztagnál, nem hagyhatom ott az osztagot. Mi lesz akkor Miyokoval? Masa-jii pedig kiegyenesedik. - Elhiszem, hogy már berendezkedtél a 11. osztagnál; s végre apád bőrébe képzelheted magad, de már nem azon a szinten állsz Keo. Ideje, hogy komolyan segítsd a Gotei munkáját, ha már shinigamit faragtunk belőled. Háromszáz éves vagy, a korod már kiemelkedő a jelenlegi kapitányok és hadnagyok közt nézve. A Goteinek tapasztalt személyekre van szüksége; bevallom nem minden esetben az erőnek kell meghatároznia a mértéket. Viszont te ismered a történteket, sok helyen ott voltál. Szükségünk van olyan kapitányokra, akiket nem részegít meg a fiatalság labilitása. Bankai használó lettél, ahogy hallom. Szóval ne okozz csalódást délután. Várlak három órakkor három kapitánnyal az első osztag vizsgatermében. Hozd magaddal a hadnagyi karszalagod. - Hebegni- habogni nem tudok, csak pislogni. Csupán akkor zökkenek ki, amikor reccsen a fejemen muter sodrófája, hogy köszönjem meg Masa-jii nagylelkűségét. Én pedig nem hiszem el, hogy ez velem történik! T.T Mindenki összeesküdik ellenem! >.>

Lassan három óra, de nekem még mindig nehezemre esik tovább menni; pedig itt állok alig néhány méterre a vizsgaterem előtt. Már mindenki bent lehet, míg az én fejemben folyvást a dolgok cikáznak. Félek attól, hogy nem tudom elkerülni majd. Mégis hogyan tegyem magam túl azon, hogy akár észre is vehetik? Ekkor elhalad mellettem Verashu, s rám kacsint. Oldalra billentem fejem, és kitör bennem a mosoly. Ha ő itt van, akkor azt hiszem már nem is félhetek. Kisebb önbizalommal tölt el, hogy Verashu is itt van. Ő tud mindent, ahogy én is. Egy valódi támogató, akinek igazából örülök. Sokkal magabiztosabban megyek be a terembe, mert az, hogy ő is itt van csak egyet jelenthet; elfogadta a kapitányságom, és támogatja. A szolgálati uniformison kívül a legújabb családi haori van rajtam; valamint a hadnagyi karszalagom, amit pont az veszi le rólam, akinek jelenlétére nem számítottam.
- Naomi? O.o - Körbe nézek a jelenlévőkön. Micsoda irónia, hogy Suwun-san mellett Akanet és Anaot hívták meg a vizsgára. Mindegyiket ismerem valamennyire személyesen is, így aztán kicsit érdekes lesz előttük vizsgázni. Megvárom, míg Masa-jii elmondja a vizsgafeltételeket, valamint a hivatalos tudni valókat, majd a kör közepére sétálok. A szokott módot pedig megtörve megállok egy pillanatra csendesen.
~ Na jó, amiért csak így összeesküdtek ellenünk, van egy tervem Kea. Ne mondj semmit te suhanc, tudom mit teszek, csak figyelj! ~ Meglepve ér a zanpakutom kicsattanása, de ha ezt szeretné? Kíváncsian fogom várni azt, hogy miképpen fogja megmutatni a képességét; így aztán magam előtt keresztezem a zakizashikat. Az egyik penge élét pedig elhúzom a másikon, mialatt a sötétzöld lélekenergiám felengedésével aktiválom a második szintet.
- BAN-KAI! Gekiretsu Ransin! (Tomboló Téboly) - Mivel alapvetően egy kicsit kiszámíthatatlan zanpakutom van, így most is hozza a formáját. A páros ikerpenge pillanatok alatt változik át egy különleges alakú, nagyjából katana nagyságú karddá. A kard díszítésén pedig egy démonkutya fedezhető fel. Szája viszont rögvest kinyíl, s vérszagú, piros füstöt ereszt ki magából. Egy vérköd szerű állapot lepi el a termet pillanatok alatt, a bizonytalanadó lélekenergiám pedig hamar érzékelhető lesz.
~ Mit csinálsz ?! ~ Deaktiválom a Bankaiom, viszont egy kis kínok dolog ér. Ugyanis az egész vizsgabizottság mély szundikálását érzékelhetem. - Kea, te barom..elaltattál mindenkit a mérgeddel! - Na ennyit a kapitánysági vizsgáról.

Leírása: A zanpakutó fejlődés következtében az eredeti felálláshoz életbe lépett egy biztonsági zárlat. Amennyiben a használó eltöri a saját zanpakutoját, megszűnik a rá mért pusztító hatás, melyet a zanpakuto fejt ki vérében, amint nem kapja meg a megfelelő napi méreg adagot. A bankai feloldásával a használó kardjai átalakulnak egy úgynevezett démon karddá, amelynek külalaki díszítésén a saját zanpakuto ikreknek a képe fedezhető fel; pontosan a keresztvas helyén. E kardok nagyjából akkorák, mint két katana; anyaguk hasonló. Ezek a démoni fejek viszont átalakulásuk után rögtön kieresztik képességük egy részét. Tehát szájukon egy úgynevezett vérköd távozik, amely a pontok alapján maximum negyven méteres hatókörben ragadhat meg. (Minden pont + 2 métert jelenet) A vérköd állaga nem minden helyen ugyanaz, ez zavaró lehet. Pontosan tíz sávban lehet meghatározni. Tehát egy húsz pontos zanpakuto szinten ugyanúgy tíz karika lesz, de egy karika négy méteres sávban lesz megtalálható. Minden második sáv sűrűbb, szemnek szinte áthatolhatatlan; míg a közte levő sávok csupán félhomályt okoznak.

• Zansatsu (Vérfürdő) : E technika kiejtésére a használón küllemi változások is fellelhetőek lesznek. Teste mint egy élőholt, úgy szipolyozza ki vérét a vérköd; ezáltal magába nyerve az abban fellelhető méreg áramlatokat. A shinigami ettől ugyanúgy sebezhető lesz, csak más lesz a megszokott struktúra. Testét egy fekete köpeny fedi majd, mely megóvja majd a láthatóságoktól; haja irreálisan megnő (mint az emberi holtaké, akiknek hajuk egy ideig nő még haláluk után), arcát pedig a saját arcát idéző, komor ábrázatú maszk fedi. A vérfürdő lényege, hogy tíz sávos méreg komplexum jön létre. Minden sávban más- más méreg fogja kifejteni hatását élőlénnyel érintkezve. Annyi, hogy a legbelső sáv rejti Takeo valaha legyőzött legerősebb, valamilyen mérgét. Pl. Suwun-taichou mérge, amely gonosz látomásokat fog idézni egy-egy ellenségben. A mérgekről amit tudni kell, hogy mindegyik csak éppen annyira lesz erős, amennyit időt tölt valaki a sávban. A vérfürdő technika egy komplex technika. Ugyanis legnagyobb hátránya a használó elpusztíthatósága. Mivel leginkább idején múlik hatása, így a valódi feladata a technikának, hogy biztosítsa használójának a közelharci előnyöket. Azonban a megváltozott fizikai létállapot miatt, az első tíz súlyos sérülésig sávok fognak leválni a ködből, majd az utolsónál egyszerűen eltűnik a bankai és visszacsap a használóra. Ugyanis a zanpakuto gyűlöli a vereséget, így képes órákon át utána kínozni shinigamiját. Érteni lehet itt arra, hogy csak nagyon lassan nyeri vissza emberi kinézetét; fájdalmak árán a használó.
  
  
• Enjintou (Szike): A technika kimondására a megváltozott küllemű zanpakuto felületén vérköd aura keletkezik, melynek rezgése hatással van magára a ködre. A kard suhintására képes a használó sávokat leválasztani a hatósugárból, hogy azokat egyetlen egy pontba koncentrálva egy rendkívülien sűrű, és égető hatású támadásként használja fel. Minden sáv egyetlen egy kör alakú, lapformájú (sáv szélességű átmérőbe) támadásba képes koncentrálódni; amit a használó egyszerűen a célszemély felé küld. Előnye, hogy ebben a technikában létezik az úgymond negatív és pozitív pólus szabálya. Tehát míg az egyik kard ellövi, addig a másik képes megváltoztatni a támadás irányát. Hátránya, hogy magas szinten akár méterek is leválnak a vérködből, amennyiben ezt a technikát alkalmazzák.