Gabriela Escamilla
Arrancar
Hozzászólások száma : 60
Tartózkodási hely : Huecu Mundo
Registration date : 2011. Jun. 17.
Hírnév : 2
Karakterinformáció
Rang: 60. arrancar; Natalie-sama fracciónja
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
    (7100/15000)
 |  Tárgy: Gabriel Escamilla Pént. Május 04, 2012 12:12 pm | |
| Engedély az átírásra: Szayel-sama
Jelszó: aie(a) Eaia
~ Adatlap
Név: Gabriel(a) Escamilla
Nem: Férfi vagy nem?
Rang: 60. arrancar
Kaszt: Arrancar
Szül. ideje: 1972. Április 26
Kor: 40
- Emberként: 20
- Lélekként: 20
Avaalanyok: Fate/Zero – Tohsaka Rin(8 éves)
Vocaloid – Hatsune Miku átszínezve
~ Előtörténet
Első kaland – Élet
Kezdjük először is a nevemmel, ami sokaknak fennakadást jelenthet. A nevem amit arrancarrá válásomkor kaptam Gabriel Escamilla ám a bemutatkozásokon kívül ezt a nevet nem használom, helyette csak simán a Gabriela-t. Hogy miért? Mert kinézetem ellenére én férfi vagyok. Buum, most biztos ledöbbentetek, mi? Na, de most visszaugrunk egy kicsit méghozzá abba az időbe mikor még éltem.
Mint ahogy eddig mindenki itt én is Japánban születtem és haltam is meg. A családom csonkacsalád volt. Anyám, kisöcsém és én voltunk csak. Megjegyzem már akkor is férfi nemem ellenére nőnek néztem ki, amit ki is használtam. Az iskolában a fiúk ugrottak minden szavamra, a lányokkal meg nagyon jóban voltam annak ellenére, hogy mind tudták, hogy fiú vagyok. Nem csúfoltak ezért, sőt inkább csak népszerűbb lettem emiatt, de hogy miért, fogalmam sincs. Minden esetre nekem ez tetszett. Igaz néha már egy kicsit elegem volt abból, hogy egy percre sem hagytak egyedül, de ilyenkor csak felmentem az iskola tetejére az ajtót meg bezártam.
Otthon az anyámmal jó volt a kapcsolatom, sokszor mentünk együtt vásárolni. Sok csinos ruhát nézegettünk meg sokat beszéltünk, még néha ˝kerítőnőt˝ is játszottam számára. Az öcsém egy igazi rosszcsont volt. Szeretett játszani, ahogy én is ám, számára az jelentette a játékot hogy különféle vicces csapdákat állított nekem. Persze én sem hagytam magam így mindig visszavágtam egy furmányos kis csapdával, az egyetlen különbség köztünk hogy az enyémébe rendszerint anya ment bele először. Pech mi? Persze meg is kaptam a büntit érte, szerencsére nem túl súlyosat.
Ez a kettőnk közti kis játék elég sokáig, húsz éves koromig is folytatódott. Azért eddig, mert annyi évesen haltam meg. Mindjárt mondom is hogy volt… Mmm.
Igen, szóval az úgy volt… úgy volt, hogy aznap épp az Kiotói egyetemen voltam. Anya felhívott, hogy menjek haza, mert segítenem kell az esküvő előkészületeiben. Oh, igen el is felejtettem mondani sikerült a kerítőnői szerep és találtam anyának egy cuki pasit. Na, de vissza a törihez. Tehát felhívott én pedig mondtam neki, hogy majd este tudok csak szabadulni, mert elintézni valóm van. Aztán este kocsiba szálltam és elindultam. Kicsit már fáradt voltam, de ennek ellenére is beültem abba a fránya kocsiba. Talán így átgondolva, ha inkább reggel mentem volna, akkor még élhettem volna, de sajnos nem ez történt. Álmos voltam, és ahogy az történni szokott ilyenkor elaludtam. Csak egy pillanat volt, egy pár másodper, de ennyi is elég volt. Az autó kisodródott én pedig nem tudtam irányítani. Az út szélén lévő sekély árokban megakadt egy pillanatra az orra ám a sebessége miatt a jármű dobott egy bukfencet és végül a tetején landolt. A nyakam eltörött és egyből meghaltam. Még hallottam amint a nyakam reccsent majd teljes sötétség állt be. Majd felébredtem. Nyugi nem lettem zombi, amikor felkeltem már lélek voltam. Furcsa volt, mindenki mentők, tűzoltók és a rendőrök is sürögtek-forogtak, de egyik sem vett észre. Nem voltam hülye egyből leesett, hogy meghaltam. Ezt támasztotta alá a saját testem látványa, amit épp hullazsákba tették. Ám a legfeltűnőbb dolog mégis az volt, hogy a mellkasomból egy lánc lógott ki. Igen egy lánc, és nem, nem drogozom.
Na, szóval ott tartottam, hogy a testem elszállították, és mint jó lélek én is vele mentem. A hullaházban láthattam anyát és az új vőlegényét. Bejöttek, hogy azonosítsanak. Szörnyű volt látni, amint anyám lábai összecsuklottak és sírni kezdett. Később követtem őket hazáig. Pár nap múlva a temetésemet is megtartották, az is igen szomorú hangvételű volt, mint ahogy egy temetésnek lennie kellett.
A temetést követően egy évi tartózkodtam a családom közelében, de mivel túlont túl unalmas volt, hogy senki sem vesz észre, ezért úgy döntöttem inkább tovább állok és keresek hozzám hasonlókat.
Második kaland avagy, hogy gyűlöltem meg az arrankarokat
Elindultam. A város kicsi volt mégis egy egész nap kellet, míg végig jártam. Átnéztem minden utat, utcát, szákutcát, és romos elhagyatott épületeket, de nem találtam senki olyat, mint én. Már azt hittem én vagyok a városban az egyetlen, aki ilyen, ekkor azonban puszta véletlenségből belebotlottam valakibe, szó szerint. Olyat vágódtam, hogy csak, na. Ha ember lettem volna most tiszta horzsolás lettem volna. Kész szörnyűség is lett volna ugyan is pici korom óta, mióta megszülettem sokkal érzékenyebb vagyok a fizikai fájdalmakra. Viszont most vissza. Tehát mikor sikeresen visszahelyezkedtem stabil két lábra, megfordultam, hogy megnézzem kiben is estem el. Arccal a föld felé fekvő nő volt az. Megfordítottam, hogy megnézzem ki is az, nem mintha ismerné. Egy gyönyörű nő volt, amolyan tipikus titkárnőféle, na persze nem a szőke, főnökúr ágysegédje féle, hanem az a mindenkinek dirigáló, multi funkciós, aki a főnök eszét is magánál tartja.
- Nahát, te is olyan, vagy mint én?! – csodálkoztam rá a mellkasából kilógó láncra. – Hékás, ébren vagy? Kellj már fel! – ébresztgetem a nőt mire az végre kezdett magához térni.
- Mics… mi? Hol vagyok? Ne, hagyjon nincs nálam semmi! – ijedt meg egy pillanatra, majd mikor meglátta, hogy csak én vagyok megnyugodott.
- Hű te is halott vagy igaz? – mutatok a mellkasára ahonnét a lánc is kilóg.
- Mi? Ja hogy ez? Igen már én is meghaltam. – mondta egy kicsit elkedvtelenedve. - És te látom te is. Mióta?
- Már egy éve, amúgy Aikawa Kizuna vagyok és téged, hogy hívnak? – kérdem kicsit izgatottan, hisz egy év után végre találtam valakit, akivel beszélgethetek.
- Gyönyörű, név Kizuna-chan. Én Kiri… Jaj ne, már megint itt vannak… – néz hirtelen a nő az ég felé. Két férfi állt a levegőben, gonosz mosollyal és aurával.
- Ezek meg kicsodák? Hé… – kérdem és bökdösöm hisz a nő teljesen ledermedt, arcán rémülettel.
- Fu… futás! – hirtelen megragadta a kezem és futni kezdtünk.
– Hé mégis hova futunk? És miért? – kérdem kissé már rémülten.
- Hát még nem is találkoztál velük? – kérdésére csak ráztam a fejem.- Ők arrancarok. Ebben a városban ők a főnökök, ők a csúcsragadozók, érted? Azért jöttek, hogy megöljenek és megegyenek, végleg. Már egy tucat lelket felfaltak és most mi jövünk. – nő hirtelen beleütközik valamibe, én pedig beléje. Hátraléptünk kettőt és ekkor megláttuk, hogy az egyik arrancarnak ment neki.
- Hé, cicák hova futtok? Előlünk úgy sem menekülhettek. ? – szólalt meg a fickó önelégült mosollyal az arcán. Majd ezt követően mögöttünk is megjelent egy. A nő kinek a nevét még nem tudom, ekkor körbe nézett majd egy közeli kis utcához kezdtünk el futni. A két férfi csak nézett és nevetni kezdtek. Tudták, hogy nem menekülhetünk előlük, de mi azért is próbálkoztunk.
Kezdtem én is egyre félni. Hiába szaladtunk azok mindig elénk kerülte valahogy, de mégsem kaptak el, mintha csak szórakoztak volna velünk. Csak futottunk, míg a lábunk bírta, de annak ellenére, hogy már nem éltünk még nem jelentette azt, hogy nem fáradunk. Egy idő után már nem bírtuk tovább és egyszerre estünk össze az egyik kereszteződésben a sok közül.
- Hát ennyi lenne? Eddig bírtátok? Rendben akkor most vacsorázzunk! – szólalt fel a semmiből előkerült arrancar és nagyban vigyorgott. - Rendben akkor az enyém te leszel. – ragadta meg a hajánál fogva a titkárnőt. Annak ellenére, hogy már ki volt fáradva próbált ellenálli, de nem sok eséllyel. A férfi végzett vele majd felfalta. Semmit sem hagyott belőle. A félelem és a düh egyszerre kezdett el bennem forrni. Megjelent a másik férfi is, aki egyből kisajátított magának. Nyakamat megragadva emelt fel a földről, hogy felfalhasson. Ekkor ráeszméltem, hogy én nem akarok még egyszer meghalni, még akkor, sem ha nem lesz senki más, akivel kommunikálhatok akkor is élni akarok. A haragom is egyre csak fokozódott, ahogy folyton lejátszódott előttem a pár pillanattal ezelőtti jelenet. A mellkasomban hatalmas fájdalmat kezdtem el érezni. Ismerős fájdalom volt ez, az itt töltött unalmas év alatt többször is volt benne részem – csak elfelejtettem megemlíteni^^’-. A fájdalom azt jelezte, hogy a lánc rajtam egyre rövidebb lett. Akkor még nem tudtam miért, azt hittem, ha elfogy, az összes lánc végre a mennyországba kerülök, de most már tudom, hogy nem.
Ahogy a lánc fogyni kezdett a harag és a gyűlölet ez iránt a faj iránt egyre csak fokozódott. Arcomra is kiült ezen érzés, majd ezt tetteim követték. Mielőtt megpróbálhatott volna felfalni ágyékon rúgtam a hímet minek köszönhetően sikeresen kiszabadultam. Nem menekültem el, ösztöneim egyszer sem súgták azt, hogy meneküljek, egyre csak az járt a fejemben hogy megöljem őket. Még mielőtt azonban egyikünk is tett volna valamit egy negyedik személy jelent meg körünkben. Egy fekete ruhás férfi karddal a kezében.
- Ti mocskos arrancarok, most megbűnhődtök! – kiáltott fel a lény majd neki rontott a két hollow ivadéknak. Harcuk igen hevesre sikeredett és úgy tűnt a fekete ruhás hátrányban van mind addig, míg el nem kiáltott valami parancsszó félét mire fegyvere megváltozott. Nem tudom miért, de ez a harc minél hevesebb lett magam is egyre jobban felpörögtem. Ölni akartam, és e szándékomból még a mellkasomból áradó fájdalom sem zökkentett ki.
A harc a végéhez közeledett és csodával határos módon a fekete ruhás magát shinigaminak nevező egyén győzedelmeskedett, bár azért nem úszta meg sértetlenül. Testét megannyi seb borította, a levegőt is furán vette, ahogy közeledett felém. Jómagam arccal a föld felé nézve álltam és vártam, hogy közelebb érjen.
- Szia, minden ren… rendben? Nem sérültél meg? – kérdezte, ahogy rátette a kezét a vállamra. Ránéztem ekkor arca falfehér lett a rémülettől. Arcom immár fehér maszk borította és karom mellyel feléje nyúltam pillanatok alatt megváltozott. Bőröm elfeketedett, a karom hosszabb és izmosabb lett, körmeim karmokká módosultak és mind ezt addig tartott, míg el nem értem a rémült halálisten fejét. Egyből arcon is ragadtam és még mielőtt kiszabadulhatott volna szétroppantottam a koponyáját. Azonnal és csendben halt meg, mindeközben a testem méretei igazodtak a karomhoz. Miután ez megtörtént már arra is késztetést éreztem, hogy felfalhassam a tetemet. Az íze fenséges volt és éreztem, hogy az erőm megnövekedett mihelyst lenyeltem.
Harmadik kaland: Egyedfejlődés
Ezek után még két évet töltöttem az Élők világában mielőtt elég nagy erőt nem szereztem saját és más fajok lelkének felzabálásával ahhoz, hogy ösztöneimet követve a Menosok erdejébe menjek. Ott is folytattam azt, amit kezdeti világomban elkezdtem, ettem. Saját társaimat ejtettem foglyul, hogy felfalhassam őket ez által növelve az erőm, de nem csökkentve az étvágyam. Nem volt nehéz dolgom hisz a csapdák szakavatott specialistája voltam, amiben különleges képességem is segített mellyel vékony, de erős zsineget tudtam létrehozni.
Később volt szerencsém rátalálni egy hatalmas falka hollowra, akik egymást falták. Nem tudtam ellenállni, hogy ne rontsak közéjük így hát nem is tettem. Bevetettem magam a tömérdek falni való közé és egyből neki is láttam. Fogalmam sincs mennyit ettem és hogy meddig maradtam életben, mivel egy idő után már csak a sötétségre lettem figyelmes. Semmit sem láttam csak a feketeséget, majd pedig hangokat kezdtem el hallani. Megint szólok, NEM DROGOZOM, de tényleg. A hangok egyre erősebbek lettek, míg kezdtem úgy érezni, hogy elnyomnak. A létezésem kezdett a semmibe vészni, ám ezt nem hagyhattam. Az élni akarás kezdett eluralkodni rajtam.
~ Én élni… élni akarok. ÉLNI AKAROK!~ ordítottam és próbáltam ellenállni az ismeretlen elnyomó érzésnek.
Végül az akaratom győzedelmeskedni látszott, a hangok melyek addig egyre csak hangosabbak voltak végre halkulni kezdtek. A sötétség homályában pedig végre fényt láttam, egy apró pislákoló pontot mely egyre nagyobb lett miközben a hangok elcsendesültek. Majd a fény elvakított, de nem sokáig. Formák elhomályosult alakok töltötték be látómezőmet, mely aztán tisztulni kezdett. Újra ott voltam a gigantikus fák között, a Menosok erdejében. Ám most valami mintha más lett volna, olyan magasnak éreztem magam. Tán mert az is voltam, de ez nem sokáig tartott fel, elmémen ugyan is hamar az éhség érzet uralkodott el, mármint éhes lettem, gyengébbek kedvéért. Habozás nélkül támadtam rá a gillianokra, a lényekre melyektől addig tartottam hatalmas termetük miatt. Egymás után vagy egy tucatot, sőt nem is egyet talán két-három tucatot is felfaltam abban az egy évben. Az erőm növekedett éreztem, hogy egyre erősebb lettem így még merészebbé váltam és egy nap rátámadtam egy adjuchasra. Nem lehetett valami erős mivel legyőztem így szert téve annyi erőre, hogy szintet léphessek. Attól a naptól magam is adjuchassá fejlődtem. Két lábbal, két karral, elcsökevényesedett farokkal és egy maszkra, ami olyan volt, mint egy lovagi sisak annyi különbséggel, hogy itt nem szemem, hanem a szám takarta el a felnyíló rész. Testemen is több helyen csont borította páncélként védve a fájdalomra még akkor is érzékeny testemet. Fegyverem nem volt ám ezen alakomban újra tudtam használni a lélekenergia fonalakat így másra ezeken kívül nem is volt szükségem. Egy ideig még lent éltem az erdőben, de mivel a gillianok és az alsóbb rendű hollowok nem szolgáltak elegendő táplálékkal, a többi adjuchast pedig már nagyrészt felfaltam ezért hát elhagytam addigi otthonom és felmentem, hogy a sivatagban keresek magamnak további áldozatokat. Azt hittem, hogy itt fenn majd találok arrancarokat és végre megfizethetek, azért mert néhány fajtársuk évekkel korábban játszadoztak velem majd felfalták egy társamat, ráadásul még részben nekik is köszönhetem, hogy e lénnyé alakultam. Egy lénnyé, ami nem fél semmi mástól csak attól, hogy visszafejlődik, és közben azért epekedik, hogy nálánál sokkal erősebb és fejlettebb fajtársait kiirthassa a múltban elszenvedett események miatt. Ha nem esett volna le az előbb az arrancarokról beszéltem.
Persze arrancarokat találni nem olyan könnyű, mint azt hiszitek. Az ember mármint hollow azt hinné, hogy fent a pusztaságon bármikor szembejöhet egy vele, na, ez nem így van, de nem ám. Napokon, heteken át bandukoltam hátha végre összefuthatok, egyel, de egyedül csak adjuchasokkal találkoztam, akikkel persze így is egymás torkának estünk, és mivel még én mesélek, gondolom egyértelmű, hogy én nyertem. Aztán persze egy nap összefutottam egy beszédesebb nyugodtabb vérmérsékletű fajtársammal és hát szóbahoztam, hogy arrancarokat keresek. Erre ő ajánlott nekem egy alkut, hogy ő elmondja, hol találom őket, én pedig szabadon hagyom távozni. Nem is kell mondanom, hogy egyből bele is egyeztem, így tudtam meg, hogy ha északnak megyek, akkor egyszer csak szembe találhatom majd magam egy hatalmas kastéllyal mely a Las Noches nevet viselte. Mihelyst ezt megtudtam egyből útra is keltem. Hónapokig gyalogoltam, útközben pedig rengeteg csatát megnyertem, pihenni nem sokszor tudtam a többi lidérc folytonos zaklatása miatt, de amikor tudtam akkor jól kipihentem magam. Végül aztán négy fárasztó hónap után elértem a hatalmas építményt. Az épület méretei akkorák voltak, hogy két napig tartott, míg bégül találtam egy ablakot mely olyan közel volt a talajhoz, hogy ne kelljen sokat másznom függőlegesben és persze, amit a fonalaim elértek. Ahogy sikerült belépnem, máris megéreztem azt a sok és magas lélekenergiát, melyet az általam gyűlölt fejlettebb fajtársam bocsájtott ki. Az ablak, amin bejutottam egy folyosóra nyílt, mely elég kihaltnak tűnt. Egy kis ácsorgás után úgy döntöttem, hogy elindulok az egyik irányba aztán lesz, ami lesz.
Furcsa és baljóslatú érzés kerítettel el, ahogy haladtam előre. Már vagy egy órája sétálgathattam a folyosón mégsem futottam össze egyel sem közülük. Végül a folyosó pár kanyar után véget ért ám a vége nem zsákutca volt hanem egy hatalmas ajtó mely résnyire nyitva volt. Nem bírtam a kíváncsiságommal így hát közelebb merészkedtem, hogy megtudjam, mi van benn. Belépve csalódnom kellett, nem volt más, mint egy tág szoba melynek a végét sötétség takarta el, ám ahogy léptem egyet, abban a pillanatban kardok hegye szegeződött testemnek, melyek gazdái maszkos egyen göncöt viselők voltak.
- Állj, az Exequiastól vagyunk! Betolakodó most halállal lakolsz! – szólaltak meg szinte egyszerre, persze nem tudták, hogy miközben a pofájuk jártatták a fonalaim lassan szétterjedtek a reiatsu fonalaim melyeket akkor már láthatatlanná is tudtam változtatni, persze csak addig, míg nem támadok vele.
- Mi a rák az, az Exequias? – kérdeztem mosollyal az arcomon, ami maszkom miatt persze nem látszódott számukra. Majd mikor a lélekfonalak rátekeredtek egy-két idiótára, láthatóvá tettem őket majd abban a pillanatban egy nagy rántással a fogságba esettekkel döntöttem ki a tásraikat. Eztán kezdődött meg a harc. Míg ellenfeleim feltápászkodtak, visszább húztam egyetlen fegyverem majd hol ostorként, hol csápokként használtam fel a harc folyamán. Az ellenség igen kitartó és elszánt volt, még az sem zavarta őket, amikor saját bajtársukat használtam pajzsként, menten átszúrták. És ez még nem minden, hiába ütöttem ki kettőt a helyébe négy jött. Egyre többen lettek, míg végül már annyira kifáradtam, hogy könnyedén letepertek. Miképp a harc véget ért, felkészültem a halálra helyette inkább tapsszólót kaptam. A zaj forrása is hamar megjelent. Lélekenergiája alapján egy shinigami lehetett. A hátra nyalt hajú fickó, mosollyal az arcán lépett elő az árnyak közül.
- Lenyűgöző. Nem hittem volna, hogy ennyi harcossal elbírsz majd… Lám tényleg jó ötlet volt hagyni, hogy bejuss.
- Szóval az egész egy csapda volt? – kérdeztem kissé meglepődve.
- Oh, nem… Én inkább tesztnek nevezném.
- Egy teszt? Mégis minek?
- Azért, hogy megtudjam érdemes vagy-e rá, hogy megkapd, azt, amiért eljöttél eddig.
- És, megkapom? – kérdek rá kicsit se komolyan véve szavait. Mégis miről beszélhet? Tán pár arrancarral akar szolgálni, hisz ezért jöttem.
A férfi benyúlt haorijának belső zsebébe majd elő vett egy fénylő golyóbist és felém tartotta és ekkor vakító fény tört elő belőle. Furcsán kezdtem el érezni magam, melyet aztán a kínzó fájdalom vett át. Olyan érzés volt mintha az arcomról tépték volna le a bőrt. Pár másodperc múlva a fájdalom csökkeni kezdett majd teljesen elmúlt. Nem kellett egy pillanat sem hogy rájöjjek, valami megváltozott. A testem ismét emberi lett és ismét nőies annak ellenére, hogy nem vagyok az. Persze ezzel nekem semmi bajom nem volt hisz már hozzászoktam. A testemet kezdtem el vizsgálni, hogy miféle változás történt még rajta. Azonnal észrevettem a melleim felett tátongó lyukat, amitől kissé megrémültem, de aztán már ügyet sem vetettem. A maszkomból sem maradt csak egy kevéske a bal szemem körül.
- Üdvözöllek, 60-as, mond csak mi a neved? – kérdi a férfi lenézve rám. Immáron már az emberei nem fodtak le így felülhettem és úgy nézhettem vissza rá.
- A nevem? – ez elgondoltatott, nem mintha nem emlékeznék a régi nevemre, de az óta már megváltoztam így úgy döntöttem új nevet választok magamnak.- Gabriel, Gabriel Escamilla, ez az én nevem mától. – mosolyodtam el mondandóm végén.
- Gabriel Escamilla, isten hozott Las Noches falain belül, mától ez a te otthonod is.
Lezárás
Hát így lett belőlem az általam oly gyűlölt arrancar. Persze magamat nem gyűlöltem és most sem. Igaz az elején nem igazán gondoltam, hogy tudok e így élni, de aztán mikor felfedeztem a képességeimet és meg tanultam őket használni a kételyek szertefoszlottak. Így hogy arrancar lettem már könnyen más fajtárs közelébe férkőzhettem és könnyedén végezhettem velük, igaz ezt azaz Aizen nevű nem igen díjazta hisz a kis seregét ritkítottam. Persze olykor becsúszott egy kis hiba a játékomba mivel akkor mg nem tudtam teljesen utalni a testem így sokszor mikor nem kellett volna akkor is megváltozott a külsőm, hol öregebbé, hol fiatalabbá. Na, de e hiányosságomat később pótoltam. Ám azóta már sok idő eltelt és már jómagam se tudom, hogy melyik is a valódi kinézetem hisz mindig váltogattam és most is teszem.
Egy nap a sivatagban kóborolva pedig új társra leltem egy sima hollow személyében. Igazából nem sok a történet vele kapcsolatban hisz semmi eget rengető nem történt akkor mikor megtaláltam. Egyszerűen csak követni kezdett annak ellenére, hogy sokkal erősebb voltam nála és bármikor megölhettem volna. De azért kicsit furcsa is volt és talán épp ezért fogadtam be magam mellé. A teste fehér volt csak egy sötétvörös mintha volt az oldalán, na meg persze négy felfele ágaskodó tüskéje. A lábai elcsökevényesedtek és kemény csontburok borította. És szerinted akkor, hogy közlekedett, ha nem voltak lábai? Igen, repült. Ám volt valami más is, amit tudott ez pedig az, hogy képes változtatni gömb alakú testének térfogatát.
Mivel magamhoz fogadtam el is neveztem Mumi-nak. Béna egy név, de neki tetszett és hallgatott is rá. Igazság szerint Mumi olyan kutyaféle hollow mint sem ember, ezt mutatta az is, hogy nem volt képes a beszédre, csak fura hangok kiadására.
Nos, hát akkor ennyi lennék én. Mivel nem sok minden történt ez után ezért csak röviden mondanám el, hogy mi történt. Évekig csak ugyan azt tettem. Folyton belekötöttem más arrancar. Volt, hogy nyertem és volt, hogy sajnos vesztettem, de ez nem érdekelt.
A zseléfej támadásba lendülésében nem vettem részt ugyan is pont egy nappal az indulás előtt belekötöttem egy erősebb fajtám bélibe minek a következménye kép, dutyiba lettem zárva. Tudom, ez egy kicsit gázul hangzik, hogy pont ezt a harcot hagytam, ki de hát ez van. Majd lesz másik, nem?
Most azonban hogy Aizen meghalt már kedvemre ölhetem le a gyengécske arrancarokat, ami igazi öröm számomra.
~ Kinézet
Hajszínem fekete, a lehető legfeketébb. A bőröm színe egy kissé sápadt, de nem vagyok vámpír, de nem ám. Ajkaim élénkvörösek, szemeim pedig sötét színűek, ha ennél többet akarsz tudni róla, nézd meg magad, de nem garantálom, hogy túléled. Körmeim mind e kezemen és lábamon fekete lakkal van befestve. Szép nagy szempilláim vannak, melyek csak még szebbé teszik igéző tekintetem. Nem elhanyagolható tény hogy nyolc évesnek kiadva magam igazi cukorfalat vagyok. Tinédzser kortól pedig egészen elbűvölő és szexi annak ellenére, hogy mellkas tájékon nem igazán vannak domborulataim. És igen, ha eddig nem esett volna, le külsőre nő, de valójában pasi vagyok. Egyébként a hajamat általában két copfban hordom, de megesik, hogy nem. Ha copfban van körülbelül a csípőig, a nélkül pedig fenékig ér.
Ruházatom: A Las Noches-iek egyenruhájához hasonlóan ez is fehér. A felső alján ki van vágva egy rész így a köldököm kilátszik, elől patentos. Ujja a ruhának csak a baloldalon van, aminek a váll része ki van vágva, színe pedig világosszürke, és bő. Alul egy hosszú bokáig érő szoknyát hordok bal oldalt ki vágva, így a lábam kilátszik. Jobb csuklómon három fekete karperecet, bokáimon egy-egy bokaperecet viselek. Hollow lyukam a jobb szememen helyezkedik el. Lábbelit pedig nem hordok.-> Ruházat és Mumi
~ Jellem
Szeretek az épp felvett koromhoz illő jellememet felvenni. A nyolc év körüli kinézetemmel kedves, vidám, mosolygós, és mindenre kíváncsi, mint egy kisgyerek. De egyben ijesztő is lehetek azzal, hogy könnyen beszélek kizsigerelésről, kibelezésről és a játékokat is máshogy viszonyulok.
A tizennyolc év körüli kinézettel folyton incselkedő vagyok. Nőies külsőmet megpróbálom a lehető legjobban kihasználni. Bunkó is lehetek és sokat káromkodó, főleg ha számomra kellemetlen személyekkel kell egy helyiségben lennem vagy együtt dolgoznom. A fajtársaimat utálom, persze akadhatnak kivételek.
A harminc év körüli kinézetemhez hűvös, arrogáns jellem párosul. Lenézek bárkit, aki nem Natalie-oneesama.
Ezeken kívül hihetetlenül édesszájú vagyok, de nem fogadok el akárkitől édességet. A tiszteletemet kivívni nagyon nehéz és a barátságomat még inkább. Nem félek senkitől még akkor, sem ha jóval erősebb, mint én.
Szeretek játszani csak nem úgy, mint mások. A mondataim végéhez mindig hozzáteszem a Shuu~ végződést. Hihetetlenül érzékeny vagyok fájdalomra, így nem is szeretek megsérülni. Egy kis vágás is már nagy fájdalmakkal jár. Gyakori kérdésem, amit szinte mindenkinek felteszek, akivel harcolni szeretnék: Játszol velem?
~ Harcbéli képességeim
Jól bánok a tőrömmel és pusztakezes harcban is jó vagyok, mivel ezek kellenek ahhoz, hogy elkerülhessem a sérüléseket. A hollow képességeim nem igazán jók, ellentétben a sonidommal. Szeretek csapdákat készíteni és erre a reishi fonalaim tökéletese is.
~ Zanpakuto/képesség
~ Képesség(ek)
Eterno / Örök/: E képességgel képes vagyok változtatni a koromat másodpercek alatt. A képesség azonban csak a kinézetemre hat, így például ha hetven évesnek adom ki magam – bár ez nem fog megtörténni - nem lesz a testem is olyan sérülékeny és gyenge. A képességgel a testem méretei is változtathatók, így ha például öt évesnek adom ki magam, akkor a testem is olyan méretekkel fog rendelkezik. Ez a technika a ruhámra is kihat úgy, hogy az a testem méreteihez igazodik. A képesség nem emészt fel sok reishit mivel ez nem is annyira képesség inkább olyan mint másoknak a kettős tudat, már arrancarrá váltásom óta meg van és folyton váltogatom így jóformán már magam sem tudom, hogy melyik is a valós kinézetem.
Estambre / Fonal/: Ezen képességével kezem, öt ujjának végéből képes vagyok létrehozni hosszú lélekenergia fonalakat. A fonalakat egyenként vagy akár egyszerre is létrehozhatom. Irányíthatom úgy is, mint egy ostort, tehát karokkal csapkodva vagy gondolattal. A fonalak különlegessége, hogy a használón kívül mindenki másnak látatlanok mind addig, míg azokat védekezésre, támadásra vagy elfogásra nem használom. Így tehát, amíg láthatatlan nem képe sem ártani sem akadályozni másokat, és ezen állapotukban könnyen át hatolnak bármin. Maximum hosszúságuk 100 méter azonban csak a használó körüli húsz méteres körben használhatók. Míg el nem választják, a testemtől őket nem veszítek lélekenergiát a használatukkal, de ha vesztek is csak nagyon keveset. Ha védekezésre használom, az dönti el, hogy mennyire tudom kivédeni a támadást, hogy mekkora az ellenfél és a köztem lévő pontok különbsége (zanjutsu/…stb-><-fegyverhasználat, hakuda/…stb-><-pusztakezes harc, kidou/…stb-><- hollow képesség).
~ Zanpakuto
Neve: Presentador de un concurso / Játékmester/
Parancsa: Shinpatsu shiro, Presentador de un concurso! / Kezdj, Játékmester!/
Előfeltétel(ek): A zanpakutomnak van egy különleges képessége resu alak nélkül, amely szükséges ahhoz, hogy aktiválni lehessen a resurrecciónt. E képességgel másolatot tudok létrehozni a fegyveremből. A másolatok lebegnek és karmozdulatokkal tudom mozgásra bírni. Ezek a másolatok nem okoznak sebet, sőt mint a fentebbi fonal ez is bármin áthatolhat mindaddig, míg az ellenfelem meg nem fogja. Lényegében az előfeltétel az, hogy ezt a másolatot az ellenfelem a kezébe vegye. Kezdéskor maximum két másolat hozható létre és minden negyedik resurrección pont után egyel nő a számuk, de összesen csak négyet hozhat létre.
Resurrección: Újjászületve elég drasztikus változásokon megyek keresztül. Először is korban körülbelül 18 év körül nézek ki. A hajam feketéből szőkévé lesz és egy fekete masni egyetlen copfba rögzíti. Fehér ruházatom mely így néz ki, világosszürke színű páncél fedi egyes részeken. Az első kettő a derék fölött vannak rögzítve és kétoldalt fekszik rá a szoknya részre. A második páros a kezeimet fedik könyöktől lefelé, mint valami lovagi kesztyű. A harmadik páros térdtől lefelé lovagi öltözethez tartozó lábfedőkre hasonlít. És végül, de nem utolsó sorban a mellkasomon is elhelyezkedik egy páncél természetesen, mint a többi ez is csontból. A jobb kezemen egy húsz centiméterű csont karperec van, mely nem érintkezik a testemmel, hanem csak lebeg, és nem lehet levenni. Illetve a maszkmaradvány eltűnik az arcomról.-> Kinézet
Támadások: Ha az elő feltétel teljesül, azaz az ellenfél megfogja a tőrt, azt már nem tudja elengedni. Kimondom a parancsszót és felveszem a resu alakom. Mindeközben az ellenfél kezében lévő fegyver fehér fényben kezd izzani majd egy ugyanolyan karpereccé, válik, mint, ami nekem is van. A két kissé nagyocska ékszer összeköttetésben áll egy reiatsu fonallal. A fonalat nem lehet elvágni mivel ugyan azon tulajdonsággal, bír, mint az Estambre képességben a láthatatlan üzemmódban. A karpereceken látható egy digitális számláló melyen kezdéskor 6000 pont van. Minden sebzés után pont levonás jár. Lejjebb még időnként feltűnhet egy időmérő, ami az időhöz kötött szabályok idejét mutatja.
A képessége használata csak ezután jön. Kezdéskor három szabályt lehet megadni melyeket be, kell tartani vagy a hozzájuk rendelt büntetésből részesülsz. A szabályokat és a büntetéseket a karperec raktározza el és tartatja be. A háromból egy szabályt és büntetést az ellenfél adhat meg.
Tilos olyan szabályt alkotni, hogy shikai/k.képesség/resurrección… nem használhatsz, maximum le lehet korlátozni, hogy meddig nem, használhatja. Legfeljebb 5 percig lehet az előbbi képességeket letiltani.
A karperec ezen kívül képes minden viselője számára az elméjükben elképzelt Nem mágikus erejű fegyvert megalkotni. A megalkotás úgy történik, hogy elképzelik, az eszköz kinézetét majd ekkor a karperecből lélekenergia fonalak távoznak, és ezek alkotják meg a fegyver. Lőfegyverek közül csak is íj, íjpuska, és számszeríj hozható létre max. 10 nyíllal. Több nyíl esetén: -50 pont/nyíl.
Pontlevonások:
- Sima fegyveres sebzés: -100 pont
- Shikai/ egyébb fajok k.képessége: -200, -400 pont*
- Pusztakezes sebzés: -50 pont, reiatsuval erősítve -100 pont
+50 pont a támadónak
- Karperec által alkotott fegyverek: -50 pont, nekem -200 vagy -400 pont** Az életpont nem egyenértékű a felek állóképességével.
* A kevesebb vagy egyenlő fegyveres harc ponttal rendelkező ellenfelek csapása -200, míg a több ponttal rendelkezők támadása -400 pont levonással jár, az én pontjaimból természetesen.
** Mivel resuban nincs fegyverem így a létrehozottak nekem ugyan annyit vonnak le, mint az ellenfél shikai/…stb támadásai. 200 pontot visz le a támadásom, ha az ellenfél fegyveres harc pontjai nagyobbak, és 400 ha kevesebb, mint az enyémek.
Game Over/ Játék Vége/: Ha elfogy a játékos pontja büntetésképp a mellkasát nagy lökéshullám éri minek hatására egy „X” alakú mély vágás jelenik meg az előbb említett testrészen. Ez a képesség kétélű fegyver mivel magam is elszenvedem, ha a pontjaim hamarabb fogynak el, mint az ellenfélé. Pozitívum, hogy a nyertes testén a sebek fele meggyógyul mielőtt a resurrección megszűnne. Ha két ellenfelet legyőzök akkor is csak a sérüléseim fele gyógyul be.
Ha valamelyik fél pontja elfogy az említett képesség automatikus aktiválása után véget ér.
Resu megszüntetésének három fajtája:
- Az egyik fél pontjai elfogynak, így aGame Over technika után automatikusan megszűnik
- Az ellenfél ereje minimum 2000lp-vel nagyobb, így összesen 500 pont(az ellenfél és az általam okozott sérülések összessége) sérülés okozása után megszűntetheti
- Saját magam szüntetem meg a resurrecciónom, de ilyenkor a Game Over nem aktiválódik
~ Szeret-nem szeret
Szeret:
- Édességek
- Harc
- Csapdák
- Játékok/ Játszani
- Mumi
Nem szeret:
- Arrancarok
- Unatkozni
- Veszíteni
- Akiket nem sikerül elcsábítanom
~ Felszerelés(ek)
- Édesség
- Egy fehér, fém vázas japán legyező
- Egy ugyan csak fehér fémvázas japán ernyő, aminek fém részének nagyját fehérre festett faburkolat fedi
A hozzászólást Gabriela Escamilla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 17, 2012 4:18 am-kor. |
|
Jó látni, hogy lesz egy ilyen karakter is az oldalon. Az előtöriben nem találtam különösebb hibát néhány elütésen kívül, a resud pedig még külön tetszik is, kíváncsi vagyok, hogy fogod kijátszani. Viszont szeretném felhívni a figyelmedet két dologra. Egyrészt a númerosok nem viselnek tetoválást, a számuk csak az espadákra van rátetoválva. Másrészt mindkét avialanyod foglalt, még ha a kislány-verzióról és egy átszínezésről is van szó, Hayakawa Tasumi és Abby Robbins usereitől kérj engedélyt a használatukra, vagy pedig cseréld le őket, légy szíves. Ettől függetlenül ELFOGADOM az előtörténeted.