Spoiler:

Kód: iiaa uo

~ Adatlap

Név: Nishihara Shuko
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1987
Kor: 25 év
 Emberként: 18
 Lélekként: 7



~ Előtörténet

Idegen! Balhé az iskolában!

Felemeltem a kezemet, és megpofoztam a telefonomat. Tompa puffanással esett a földnek, de a zene még mindig szólt belőle.
- Mekkora szívás… - Gondoltam magamban. – Semmi kedvem megint suliba menni!
De nem volt mit tenni, muszáj volt felkelni, és felöltözni. Ki is kecmeregtem az ágyból, és a telefonomat a talpammal hallgatattam el. Nyújtóztam egyet az ablak előtt, és figyeltem a napot.
- Ha ezt így folytatom minden nap, akkor ki fog égni a retinám…
Magamat dorgáltam meg. Néha megesik, de végül is csak akkor ciki, ha más is hallja.
- Tökszívás ez az iskola… Nem is értem, hogy miért járok be.
- Shuko! Gyere már le, mert elkésel az iskolából!
- Ja már emlékszem, miért is járok iskolába…
Magamra kaptam egy fekete bőrnadrágot, és magamra húztam egy fehér pólót, majd nekileselkedtem a feladatnak. Szépen lassan komótosan ténferegtem le az első emeletről a földszintre. Anyám már várt rám, mint minden hétköznap. A szemembe nézett.
- Húzd már ki magad! Úgy jársz, mint egy zombi! Fésülködj meg, és szedd össze magad egy kicsit! Ó istenem, fiam, miért kell ezt minden reggel eljátszanod?
- Neked is jó reggelt Anyu!
- Akkor megyek is munkába! Reggeli az asztalon uzsonna a csomagolásban!
- Értettem kapitány! Ne aggódjon biztonságosan eljuttatom a megadott koordinátákra!
- Akkor, délután találkozunk! Szép napot a suliban!
- Neked is jó munkát!
Édesanyám kiviharzott a bejárati ajtón. Gyomrom vészjelzést küldött az agyamnak, és tekintetem az asztal felé fordult. Sültszalonna egy kicsit odaégetve tojással, és hagymával, pontosan, ahogy szeretem. Szereztem kenyeret a konyhából, és megkezdtem a misszió végrehajtását. Gyorsan magamba tömtem a reggelimet, könyörtelenül akár egy katona. Kicsit felfrissülve felálltam, és ezúttal a fürdőszobába vezetett az utam. Belenéztem a tükörbe, és nyugtáztam, hogy a hajam újból össze-vissza áll. Tekintetem a zselére tévedt, és összevontam a szemöldököm. Egy csatakiáltással startolva, villámgyors kézjárással, rendbe szedtem a hajam. Morcos tekintetem elégedett mosolyba csapott át, ahogy megláttam a sikert. Magamra kaptam a fekete bőrkabátom, és már indulhattam is. Csak pár lépést tettem meg a kapu felé, amikor eszembe jutott az uzsonna. Vissza is fordultam érte, majd a begyűjtést követően újra neki indultam. Kulcs elő, ajtó nyit, kulcs újra a zárba, ajtó bezár. Zsebemből előrántottam az öngyújtómat, és egy doboz cigit. Számhoz emeltem, meggyújtottam, és hosszú kilégzéssel stimuláltam ennek a drognak a hiányát.
- Soha nem fogok erről leszokni, ezt már érzem. No mindegy, valamiben meg kell halni!
Balkezemet a zsebemben pihentetve, laza testtartással róttam utam az iskola felé. Nem kellett megerőltetnem magam, mert két sarokra laktam az iskolától. Az iskola kapujában megálltam, és elnyomtam a falon a cigit. Egyes kötelességtudó diákok ferde tekinteteket vetettek rám, de nem igazán zavartattam magam. Bementem az iskolába, és a folyósón találkoztam öreg barátommal.
- Szevasz Takumi! – Emeltem magas ötösre a kezem, amit barátom viszonzott is.
- Cső Shuko! Már megint elfelejtetted az egyenruhádat?
- Nem felejtettem el miért?
- Nincsen rajtad, nem tűnt fel?
- Jaj ugyan már… Majd azt mondom, hogy mosásban van.
- Ez már az ötödik alkalom ebben az évben. A vége az lesz, hogy kirúgnak.
- Az csak nekem lenne jó.
- Tchö, jellemző… Rám nem is gondolsz.
- Mert?
- Mégis ki a tökömmel fogok szórakozni, és szabályokat megszegni?
- Megy az egyedül is… Na, gyere, keressük meg a többieket!
Most már ketten sétáltunk a folyósón. Szerencsére nem jött szembe tanár, és sikeresen megérkeztünk az iskola terére. Rögtön meg is pillantottam a többieket, és fennhangon kiáltottam neki.
- Himiko! Látom a bugyid a szoknyád alatt!
Válaszul csak egy pofont kaptam, de ezt már megszoktam. Mondhatni hozzá edződtem az évek során.
- Shuko te perverz! Már megint hazudozol!
- Mondtam már párszor, hogy csak viccelek, de olyan könnyű téged zavarbahozni. – Mondtam, és fejére tettem a kezem, majd megborzoltam kicsit a haját. Rám mosolygott, majd a mosoly azonnal el is tűnt, és helyette a szigor félelmetes képe jelent meg. Elkapta a fülem, és lejjebb rántott az ő szintjére.
- Te idióta, megint elfelejtetted az egyenruhát! Ne mond nekem azt, hogy mosásban van, mert esküszöm tökönrúglak!
- Túl jól ismersz már Himiko… Kezemmel a tarkómat vakarásztam. Elengedett, és mint aki megsértődött, keresztbe fonta a karját, és elfordította a fejét.
- Shuko te javíthatatlan vagy… Kezét emelte, és vele is lepacsiztam.
- Neked is örülök Noa. - Félelmetesen hideg, mint mindig. – Szóval, mi is lesz az első óránk?
- Japán.
- Asszem passzolok.
- Azt már nem! – Az előbb említett nőszemély újból elkapta a fülemet. – Bejössz, és vállalod a következményeit a felelőtlenségednek! Ja, és igen. Végig ülöd az órát!
- Hú, de felspanoltuk magunkat Himiko. Legyen, a te kedvedért, most az egyszer bemegyek.
- Helyes!
Megszólalt az becsöngő, és mi bementünk a terembe. A tanár furcsán nézett rám, de már meg sem kérdezte, hogy miért nincsen rajtam egyenruha. Megtartotta az órát, és én újból nem figyeltem. Himikot erősen lekötötte az óra. Nem is értem, hogyan tudja élvezni az ilyen unalmas órákat. A kicsengetés, mint áldás az égből, úgy jött el. Fel is mentem a tetőre elszívni egy cigit. Rágyújtottam, és újból a szokásos. Mélylevegő be, és ki. A felénél tartottam, mikor Himiko feljött utánam. Mindig ezt csinálja. Próbál jobb utakra terelni, de soha se sikerül. Azért aranyos, hogy megpróbálja. Azon nyomban eloltottam a bűn rudat, és mint ha misem történt volna, rá mosolyogtam. Megint pofon érkezett, de ezt sikeresen kikerültem.
- Nagyon pofozkodós hangulatodban vagy ma Himiko.
- Azért, mert egy idióta vagy!
- Oh köszönöm a bókot. Megtudhatnám, mit csinálsz itt a tetőn?
- Pudingot hegesztek, miért szerinted minek tűnik? Leszokhatnál már róla.
- Te is leszokhatnál a pofonosztogatásról.
- Akkor annyira se figyelnél rám, amennyire most teszed.
- Honnan veszed?
Himiko egy viszonylag kicsi nő volt, nem túl nagy keblekkel, és szőke hajjal.
- Csak egy sejtés.
- És még én vagyok az idióta…
- Hé!
- Ne legyél bolond, én mindig figyelek rád.
- Csak éppen soha nem teszed azt, amit mondanak neked.
- Hát… Ilyen a természetem.
A becsöngő hangja megszakította a beszélgetésünket, és Himko a szemembe nézett.
- Menj csak előre, majd beesek én is.
Be is ment, és eltűnt az ajtó mögött. Sokat törődik velem. Talán ő az egyetlen ember, aki tényleg ismerhet. Tényleg le kéne tennem ezt a szart. Na spuri vissza. Ahogy az osztályterem felé mentem, egy gyanús embert láttam sétálni lefelé a lépcsőn. Furcsa volt, mert hosszú kabát volt rajta, és egy kalap. Láthatóan rejtegetett valamit. Követtem. Lement teljesen az alaksorba, és egy az iskola támpilléreként szolgáló oszlopnál megállt. Észrevette, hogy követték.
- Ki maga, és mit keres itt?!
Próbáltam kicsalni belőle valami információt, de a férfi nem válaszolt. Elő vett egy tőrt, és elkezdett felém sétálni. Megijedtem, mert nekem csak a puszta kezem maradt, és egyedül voltam. Kiabálni kezdtem, hogy segítsenek, amikor a sétálása futásba csapott át. Nekifutásból szúrt, és én félreugrottam előle. Hadonászni kezdett felém a tőrrel, és sikerült is megvágnia több helyen is, mire ki tudtam csavarni a kezéből a pengét. Ezután ökölharcra került sor, és végül el tudtam csalni a főoszloptól. A lefelé vezető lépcsőig verekedtem el magam, mire lejött Takumi, aki éppen arra lógott. A férfi hirtelen valami bombaszerűséget kapott elő, és bennem megállt az ütő. Takumi dermedten állt, és nem reagált az üvöltésemre, ezért megfogtam a férfit, aki közben élesítette a bombát, és belöktem egy külön szobába. Az alak magával rántott a sötétbe. Az utolsó, amire emlékszem, az-az eszelős tekintete, amivel a szemembe nézett.

Mi a franc az a Lélektovábbképző Akadémia?

Égett hús, és fa szagát éreztem, de nem láttam semmit. Szépen lassan elült a füst, és sokáig nem történt semmi. Ott feküdtem, hátamat a falnak támasztva, és a testemet bámultam.
- Mi az isten? – Gondoltam. – Felrobbantotta volna a hülyegyerek? Most, meghaltam?
Hangosan gondolkodtam, és vártam a megvilágosodást. Ekkor hirtelen beugrott, hogy Takumi a lépcsőn volt, és nem messze mellette robbant a bomba. Igaz, hogy elválasztotta egy fal a robbanástól, de ez nem jelentett semmit. Felálltam, és kitámolyogtam az ajtó maradványain. A falak felfogták a robbanást, így csak az a szoba, és a tartalma tört ripityára. Nehézkesen jártam, valószínűleg azért, mert most haltam meg. Kikanyarodtam a szobából, és felnéztem a lépcsőházba. Az üdvözlő sereg éppen akkor csődült oda. Takumi a földön hevert, és látszólag eszméletlen volt. Egy-két bátrabb ember is lejött, köztük Himiko. Benézett a szobába, és sírva fakadt, majd összecsuklott alatta a lába. Szívszorító látvány volt. Fel se fogtam, mi történik, csak ott álltam, és néztem a drámát. Végül Noa is lesietett, és magához ölelte Himikot. Látszólag nyugodt volt, de ismertem annyira, hogy lássam. Teljesen összetört a látványtól. A szívemhez kaptam, és egy láncot véltem észrevenni a mellkasomon. Furcsa volt, mert nem volt súlya. Ott maradtam, amíg elszállították a testemet, és amíg Himiko, és a többiek be nem szálltak Takumi mellé a mentős kocsiba. A nap már lenyugvóban volt, és én is melankolikusan bámultam magam elé. Micsoda dráma. Cigiért nyúltam volna, de nem volt nálam egy szál se. Betértem hát egy boltba, és elvettem onnan. Az eladó pont nem figyelt, és így nem lett belőle botrány, vagy meglepődés, esetleg még egy sor dráma. Rágyújtottam. Már is könnyebben vettem a levegőt.
- Most meg mi legyen? Meghaltam. Mos merre tovább? Vajon mi lesz anyuékkal? Nem biztos, hogy kibírna a lelkem még egy drámát. Én pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy sírjak.
- Akkor lépj tovább.
Szólt egy ismeretlen hang.
- És mégis hova?
- A Tisztalelkek Városába.
- És az meg mi a tököm? Szívtam egy mély slukkot
- Egy város, ahol a magadfajta lelkek élik az életüket.
- Élet a halál után? Micsoda meglepetés. És miért is kellene nekem oda mennem? Itt is maradhatok, és leshetem, mi történik nélkülem.
- Megteheted, de nagy az esélye, hogy felfal egy lidérc, vagy éppen te magad válasz lidércé, mert kiszakad a lánc a mellkasodból.
- Mi a fene? Mi az a lidérc? És különben is, nem vagyok olyan hülye, hogy ilyeneket csináljak.
- Nem rajtad múlik. Illetve hát igen, mégis csak rajtad múlik. Egy láncszemet már el is vesztettél.
Ránéztem az idegen tárgyra, és észrevettem, hogy igaza van.
- Úgy látszik, emészted magad a történtek miatt. Szomorú vagy, és dühös. Keserű érzések kavarognak benned.
- Abbahagynád a lélekbúvárkodást? Különben is ki a halál vagy te?
Egy fekete kimonós férfi jelent meg előttem az égből, és a hátát mutatta nekem. Kard az oldalán, és barna haja volt. Nem tudtam, hogy honnan ugrott elő, de jelenleg nem is igazán törődtem vele. Nem igazán fogtam még fel, hogy mi is történik körülöttem.
- Én egy halálisten vagyok, és az a dolgom, hogy átküldjelek a Tisztalelkek Városába.
- Szóval akkor nekem most oda kéne mennem…
- Pontosan.
- És mi lesz a családommal? A barátaimmal? A hátrahagyott űrrel, amit az-az idióta okozott?
- Nos, minden menni fog tovább a maga útján. Csupán te nem leszel. Biztosan gyászolni fognak, lehet, hogy miután kivizsgálták az ügyet, esetleg még az iskola hősévé is titulálnak, de most azzal kellene foglalkoznod, hogy mit kezdesz ezzel az új eséllyel, ami megadatott?
- Azt se tudom mi ez az új esély…
A férfi közelebb lépett hozzám, és elhúzta a kardját.
- Akkor ideje, hogy felfedezd.
És ezzel a fejemre nyomta a markolatot, és hirtelen már nem zavart ez az élet. Átutaztam egy teljesen más világba. Nem akartam hinni a szememnek. Egy teljesen új világ tárult elém. Mondhatni középkori japán város képét láttam, és embereket, akik a dolgukat végezték. Már azt sem éreztem, hogy szükségem lenne a cigire, de azért elraktam. Ki tudja, hogy mikor lesz újra szükségem rá. Céltalanul sétáltam ebben a városban, és érdeklődtem egy-két boltosnál, hogy mégis mi ez a hely. Végül egy kedves öregasszony szánt meg, és elmesélt mindent, amire szükségem volt. A Lélektovábbképző Akadémia, ahol a halálisteneket képzik. Micsoda hely lehet. Még egy iskola… Kedvem lett volna kiköpni, de nem akartam lejáratni magam az öreglány előtt. Végül is elbúcsúztam tőle, és folytattam céltalan utamat. Itt úgy tűnt egy szerencsétlen halálistent sem találok, de azért megnéztem magamnak ezt az akadémiát. Valami olyat is mondott az öreglány, hogy ha éhes vagyok, akkor menjek oda. Micsoda hülyeség ez? Az ember éhes, és mindig is éhes lesz. Már vagy egy napja nem ettem, és korog a gyomrom, mintha megveszett volna.
- Tch… Remélem jó a menzakoszt. És azzal benyitottam az ajtón.

Vizsga! A perverz, és a pofozó?

7 rohadt év, és még mindig nem sikerült. Talán ebben az évben már sikerülni fog. Ez a hetedik. Igen, egyszer megbuktam. Az a rohadt kidou vizsga kifogott rajtam. Nem vagyok a mestere, mint szinte semmi másnak. A zanjutsu is nagyon alapszinten megy, és a puszta kezes harc… Na, azt inkább hagyjuk. Azt hittem, legalább a kidouban jó leszek, de ez sem sikerült. Nemhiába útálom az iskolát… De mondjuk a shunpom egész jó. Legalább el tudok szelelni egy harcban. Tudom, nem túl bátor dolog, de tudjuk, hogy szól a mondás. „ Szégyen a futás, de az anyját annak, aki kerget!” Minden esetre ebben az évben már csak elő kell hívnom a kardom. Nem igazán tudom, hogyan tegyem, de meg fogom tenni. Azt mondják meditálással el lehet érni, de nem vagyok az a fajta, aki leül és meditál. Sosem tudtam túl sokáig nyugton maradni. Ezért párszor kis is kaptam az ilyen gyakorlatokon. Egyszer kétszer éreztem, hogy már nagyon közel vagyok hozzá, de valahogy a végén soha nem sikerült. Gondoltam egyszer, és mindenkorra lerendezem ezt az egészet. Úgy éreztem, hogy egy olyan helyen, ahol teljes nyugalomban meditálhatok, ott sikerülne megtalálnom a belső világomat. Így aztán nekivágtam Rukongainak. Megkerestem a kedvenc kocsmámat, és a csapossal flörtölve iszogattam. Sajnos most sem sikerült behálóznom, de előbb vagy utóbb meglesz! Ennek örömére leittam magam a sárgaföldig, aztán elbúcsúztam a kocsmás haveroktól. Nagy nehezen visszatámolyogtam a hálókörletembe, és kidőltem az ágyon.
- Azt a mindenit… Istenemre mondom! Nem iszok többet!
Ez azon hazugságok egyike volt, amit általában elfelejtek reggelre. Ez az éjszaka viszont teljesen más volt. Egy pillanatra hunytam le a szemem, de már nyitottam is, és hirtelen, mintha teljesen máshol lettem volna. Furcsa volt, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ha részeg vagyok általában sok vicces, és furcsa dolog megesik velem. Biztos most is ez a helyzet. Viszont arra nem emlékszem, hogy párnát tettem volna a fejem alá, arra meg főleg nem, hogy ez a párna meleg lett volna. Kicsit jobban megnéztem magamnak ezt a párnát. Mintha mozgott volna. Megnyomkodtam, és furcsán puha volt, még is feszes, és meleg.
- Mi a? – És ekkor vettem észre min is fekszem. Orromból vér csordogált elő, és az első lendülettel lezúgtam az ágyról. – Mi-mi mi a franc??
A nő enyhén kipirosodott arccal nézett rám, és mosolygott. Nem volt rajta csak egy kék egybe ruha, ami egy miniszoknyába végződött, és melleit szabályosan kiemelte. Hatalmas mellei voltak. Oldalra fordult, és kezével megtámasztotta a fejét, majd így szólt.
- Mi az? Nem volt kényelmes?
- Ki a fene vagy?! Egyedül jöttem haza, ha jól emlékszem rá.
- Ne legyél már szégyellős!
Lemászott az ágyáról, és láthatóan élvezte, hogy zaklathat. Elkapta a fejemet, és a keblei közé nyomta. Feladtam, nem tudtam ellenállni. Túl részeg, és túl gyenge vagyok én ahhoz, hogy ilyen dolgokat kivédjek. Hagytam, hogy magával vigyen az ár, és ekkor zökkentett ki valami. Egy hatalmas pofon, ami átszáműzött a szoba másik végébe. Félelmetes, hogy mennyire hatalmas pofon volt.
- Te perverz állat, szállsz le a testvéremről!
- Miről beszélsz?! Ő mászott rám!
Erre a kék ruhás nő csak mosolygott.
- Képes voltál csak azért idejönni, hogy molesztálhasd?!
- Mi az, hogy ide jönni?! Ez az én ház..
Ekkor megláttam, hogy teljesen máshol vagyok, mint ahova emlékeim szerint lehuppantam. A szoba, ahol most voltam egy tipikus női szoba volt, és egyik fele kék, míg a másik fele piros. A másik nő, egy hosszú, vörös hajú, középmagas leányzó volt, kicsi keblekkel. Rajta egy szintén vöröses, mintás, kimonó volt. Furcsán ismerős volt, csak azt nem tudom honnan. A másik nő is hasonlóan ismerős volt. Neki fekete haja volt, és kontyban hordta.
- Gratulálok gyökér! Leesett, hogy hol vagy?
Két pislogás között válaszoltam.
- Bocsi nem akartam betörni, csak tudjátok, kicsit sokat ittam, és biztos eltévesztettem a helyet.
- Jézusom… Hogy lehet valakinek ennyi esze?
A kék ruhás nő magában kuncogott.
- Mi lenne, ha nem sértegetnél? Olyan vagy, mint egy rossz hárpia.
Egy pillanat sem telt el, és már a sarokba bukfenceztem a következő pofontól.
- Ne üsd már szegényt Chi no Umi.
- Éppen kiverem belőle az alkoholt! Különben is te csak maradj csöndben Chizou!
- Mi a fene van veled? Miért ütsz folyton!?
- Azért, mert egy idióta vagy Shuko!
- Honnan tudod a nevem?
- Még mindig nem jöttél rá?
- Nem?
- A belső világodban vagy te kretén!
- Őőő… Ez biztos?
- Kérsz egy pofont?
- Köszönöm elég volt. Akkor ez azt jelenti, hogy te vagy a zanpakutom? Illetve ti?
- Nézd, már vertél bele egy kis eszet is!
Kuncogott a nő a hatalmas keblekkel.
- Tudod a nevünket?
- Be se mutatkoztatok…
- Ugyan miért kéne? Már ismersz minket.
- Háát.
- Mond már ki te gyökér!
- Nyugalom Chi no Umi!
- De ez egy idióta.
Komoly ábrázattal álltam fel, és a szemükbe néztem.
- Lehet, hogy már tudom is, de mi van, ha még nem akarok felébredni?
- Hogy mi?
Chi no Umi összeráncolta a szemöldökét, és fürkészve nézett a szemembe. Én viszont Chizoura néztem, és hatalmasra nyílt mosollyal, csillogó szemekkel, és pirosló arccal vetettem a karjaiba magam. Chizou elmosolyodott, és nevetett, ahogy a mellei közé fúrtam magam.
- Lehet, hogy soha nem akarok felkelni!
Mondtam örömtől sugárzó arccal.
- Te hülye perverz!
Ezt a mondatot hallottam, és hirtelen visszazökkentem az életbe. A nyálam kifolyt az ágyra, és félig felfeküdve, félig a földre lógva aludtam egészen eddig. Nehézkesen felkeltem, és bemásztam a fürdőbe. Felzseléztem a hajam, és ránéztem az órára.
- Basszus! Mindjárt kezdődik a vizsga!
Gyorsan felkaptam minden ruhámat, és két shunpo között öltöztem fel. Senki nem volt már az utcákon. Szerencsére éppen az utolsó percben beugrottam. Szerencsétlenségemre a vizsgát én nyitottam. Oda is álltam a bizottság elé, és két kézre fogtam a zanpakutomat. Kicsit haboztam, és próbáltam felidézni magamban a neveket. A bizottság tagjai, már furcsán méregettek a szemükkel a csodát várva, és az idő sürgetett.
Végül kimondtam:
- Kakarimusubi shiite Chi no Umi!

~ Kinézet
180 cm magas, 20 évesnek látszik, vékony 65 kiló. Rövid, fekete haja van, amit általában tüskézve hord. Szemei mélykékek. Hanyagul öltözködik, nem igazán van szabályokhoz szokva.

~ Jellem
Olykor apáskodó. Szereti játszani a bölcset, és vigyáz a szeretteire. Habár még nincs túl sok élettapasztalata, ez cseppet sem zavarja. Úgy gondolja, eleget tud a világról. Még ember korában rászokott a cigire, és ezt lélekként sem tudta abbahagyni. Szenvedély beteg, pontosan a cigizésből kifolyólag. Általában szeret viccelődni, és folyton gyártja a bénábbnál bénább vicceket. Nem szeret komolyan beszélgetni, mert nem tudja, hogyan nyíljon meg az emberek felé. Így aztán komoly arcát nagyon kevesen ismerhetik. Szereti néha tökhülyének tettetni magát, csupán a móka kedvéért. Megszállottan keresi az igazit, és így sajátos mércéjével méregeti a nőket, akiket ismer. Pár perc alatt képes eldönteni, hogy megéri e, a fáradtságot az adott nőszemély. Öltözködése tükrözi személyiségét. Nem szereti a szabályokat, és sportot űz a megszegésükből. Gyűlöl komolyan harcolni,.Az edzéseket, és új kihívásokat viszont imádja, csupán a gyilkolással nincsen kibékülve.

~ Zanpakuto

Neve: Chi no Umi /Vértenger
Fajtája: Vér
Shikai parancsa: Sakamake Chi no Umi! / Áradj, Vértenger!
Shikai kinézete: A bal penge egy harci pallos, aminek a markolata középen van. Hossza a markolattal együtt két méter. A bal penge a piros penge. Bal penge
A jobb penge szintén egy harci pallos megegyező méretekkel. A különbség a kinézetében az, hogy ez a harci pallós kék. Jobb penge


~ Zanpakuto/képesség

Chizou/Vérszobor:
Ezzel a képességével képes megszilárdítani a vért az ereiben, így csupán felületi sérüléseket szenved. Tehát amíg a bőrét bárki lemetszheti róla, addig ő ezzel a képességgel meg tudja szilárdítani a vérét, és ezzel egy védelmet állít fel. Ezt a védelmet a zanpakuto szintje határozza meg, hiszen ezt a képességét csak, és kizárólag shikaiban tudja használni, vagy majd később bankaiban.
Tehát 1 zanpu szint = 1 pont védelemmel, azaz 1 zanpu = -1 képzettségpont az éppen használt támadási fajtából.
Például: 5 zanpu – 5 kidou = 0 sebzettség.
A képesség hátránya, hogy amíg a vére kemény, és védekezik vele, addig ő nem mozdulhat. Kidou ellen sem lehet teljesen jól használni, hiszen kevés olyan kidou van, ami konkrétan olyan sebet okozna, ami kis felületen terjed el. Mivel a vért megszilárdítani elég nehéz feladat, ezért egy nap, zanpu szintenként egyszer használhatja a képességet amíg el nem éri a bűvös nyolcas számot, ahol már a védelem növekedése is megáll. Az az a képesség maximum fejlettsége zanpu szint 8ig terjed. Onnantól ez a képesség nem fejlődik.

Chikage/Vérárnyék:
Ez a képesség vér alapú technika. A környezetben nem élő szervezetben lévő vért képes irányítani. Az irányítás abban nyilvánul meg, hogy mozgatni nem tudja azt, de mondjuk halmazállapot változásra tudja kényszeríteni. Tehát mondjuk, ha az ellenség éppenséggel vértócsa mellett ácsorog, vagy éppen abban, akkor ezzel a képességgel felnyársalhatja a kifolyt vérrel, vagy lekötözhetni, vagy egyéb kreativitástól függő dolgokat művelhet vele. Ha esetleg az irányított vér megfosztja a mozgásképességétől, akkor a zanpu szintet kell össze vetni a helyváltoztató képességgel.
Tehát támadás nélküli szabadulás esetén, vagy elkerülés esetén zanpu szint vs helyváltoztató képesség.
Ha az irányított vér támadása már olyan közel van, hogy nem lehet elkerülni, akkor azt már csak ellentámadással lehet hárítani. Tehát ha már nem tudsz elugrani a támadás elől, akkor zanpu szint vs fegyverhasználat/ közelharc/ kidou.
A vérárnyék technika nem csak támadásra, de védekezésre is használható. Ha elég vér van a padlón, vagy a falon, vagy akárhol ahol a használó áll, akkor használhatja ezt a vér tömeget arra, hogy támadóját váratlanul ért ellentámadással lepje meg, anélkül, hogy megmozdulna. A vérárnyék akkor a leghatásosabb, ha a sok vérből van kreálva. A képesség használata teljes mértékben a használója fantáziájára van bízva.
A vér formálását a zapu szint határozza meg. 1 zanpu= Rövid 0,1 m hosszú dolgok formálása
2 zanpu= 0,5 m hosszú dolgok formálása
3 zanpu= 1 m hosszú dolgok formálása...
7 zanpu= Bonyolultabb mozgatható térbeli alakok formálása, és irányítása. 3,5 m maximum hossz limit... stb.
A képességet csak Shikaiban használhatja, illetve később Bankaiban is. Durva hátránya nincs. Kisebb hátránya lehet, hogy nagyobb vértömegnél nehéz az irányítás, és sok lélekenergiát használ el vele.


~ Szeret-nem szeret

Szeret: Baromkodni, viccelődni, lányokat molesztálni, zenét hallgatni, kocsmázni, cigizni, szereti a társaságot, a középpontba kerülni, hülyeséget csinálni, szereti eljátszani, hogy mennyire kemény, és fasza gyerek.

Nem szeret: Komolyan viselkedni, gyilkolni, nem szereti, ha valaki beszólogat neki, nem szereti a nyávogós embereket, nem szereti elkapkodni a dolgokat.

Szeretném továbbá kérvényezni az account név átírását a karakter nevére ^^.