Jelszó: uai iia

Adatlap

Név: Tsubaki Iria
Nem: Nő
Kaszt: Ex-Shinigami
Szül. ideje: június 19
Kor: 177 (17-nek néz ki!)
Előtörténet:
Egykoron imádtam Soul Societyben élni, de ahogy haladt előre az életem…minden megváltozott. Ez egy rövid kis napló, melyben benne van életem legfontosabb eseményei, és a legfájdalmasabbak is.
A Tsubaki klán örököseként jöttem volna napvilágra, ha fiúként születek meg. Apám bánatára egy kislányt tarthatott anyám a kezében. A családom volt a klán fő ága, így fontos volt számukra, hogy ki örökli meg a házat. Egy erős vezetőt akartak, akiben bízhatott a többi családtag, így már fiatal koromban megkezdődtek a kiképzések. Míg én minden egyes nap, éjjel-nappal edzettem az apámmal és más idegenekkel, addig a klán rangja egyre lejjebb csúszott. Sosem értettem mit van úgy oda a családom, ezért a rangért, de minél jobban nőttem, annál jobban hajtottak. Minél gyorsabban kellett shunpoznom, minél erősebben és jobban kellett forgatnom a kardot, és minél halálosabb kidout kellett használnom. A klán főágának háza hatalmas volt, rengeteg szobával, teremmel és egy óriási kerttel. Az épület a régi japán stílust követte így a nyugalmat sugározta. Az egyetlen, amit szerettem ebben a házban az a kert volt. Mivel soha nem hagyhattam volna el a falakat így itt töltöttem a legtöbb időt. Tele volt különböző virágokkal, bokrokkal, fákkal és hátul még egy elég mély tó is volt. Ezen a területen jobbára csak egyfajta virág nőtt, a kamélia. A klánunk rangja rohamosan csökkent és ezt a család nem hagyhatta. Hitvest próbáltak keresni nekem mindenáron egy nagy és befolyásos klánból nem érdekelte őket, ha ez több évig is eltart. Apám beíratott a Halálistenképző Akadémiába és arra számított, hogy majd kapitányi vagy legalább hadnagyi rangot elérek. Ez sem történt meg. Szinte minden technikát gyűlöltem és magasról tettem a feladatokra. Az egyetlen amiben jó voltam és még érdekelt is az a pusztakezes harc volt. Persze ez nem nyerte el apám tetszését, mivel a klánunk fő célja a kidouk vizsgálása és újak létrehozása volt. Egyet nekem is megtanítottak, ami külön a klán ismertető jele úgymond, de soha nem használtam. Egyre kevésbé érdekelt a családom és azok elvárásai, állandóan kiszöktem a házból, az Akadémián pedig mindig botrányt kevertem. Szerettem az akkori életemet, sokat tudtam nevetni a szüleim és más halálistenek ordibálásán.
Az egyik nap komolyabb bajba kerültem. Összebalhéztam az egyik idősebb sráccal. Jóval több gyakorlata volt mind a kidouk, mind a kardforgatás terén. Arra már nem gondoltam, hogy meg keres majd és megpróbál megölni. Rukongai területén történt ez meg, a zanpaktoujával támadt nekem. Semmi esélyem nem volt ellene, nekem még lélekölőkardom sem volt, csak a pusztakezes harcra számíthattam. Meg is haltam volna, ha nem lép közbe valaki.Egy fiatal szőke, kócos hajú srác volt, aki megmentett. Semmi erőfeszítés nélkül leverte a támadómat, aztán egy mondattal lelépett. Még csak meg se nézett teljesen, hogy ismer-e vagy valami. Nem hagyott nyugodni a dolog, így másnap megkerestem az Akadémián és köszönöm-öt mondtam. Kiderült, hogy akivel előző nap összebalhéztam az az egyik legjobb barátja volt és ezért tudta, hogy mire készül. A neve Koijonaka Debiru volt, de utálta a nevét és mindenki Rain-nek hívta, ahogy én is. Ezek után többet találkoztunk, jóban voltunk és egyre jobban éreztük, mintha Isten egymásnak teremtett volna minket. De ilyen nincs. HappyEnd nem létezik csak befejezetlen történet. Közeledett a vizsgám, bekelett mutatni, hogy mit tudunk a lélekölőkardunkkal. De nekem még kardom sem volt, nem hogy gyakoroltam volna rá. Napról-napra idegesebb voltam és a tó körül járkáltam, hátha ezzel lenyugszom. A tó felszínét fürkésztem amikor megláttam valamit, vagy valakit benne. Egy kezet láttam süllyedni lefelé. Nem volt a tó közepén inkább a parthoz közel. Letérdeltem a földre és próbáltam benyúlni érte, de már túl mélyen volt és el se értem teljesen. De nem adtam fel, minél jobban nyújtózkodtam érte, míg nem megcsúsztam a part szélén és beleestem a vízbe. Megint láttam ugyanazt a kezet és utána úsztam, minél mélyebbre. Végül egy hófehér hajú lányt pillantottam meg vérvörös szemekkel, fehér kimonóban és vörös obival. Úgy éreztem mintha ismertem volna. Nem mozdult semmit, teljesen olyan volt, mint egy halott, de aztán el is tűnt. Mintha ott se lett volna, szertefoszlott nekem pedig már nem volt levegőm. Még az utolsó másodpercekben próbáltam feljutni, de eszméletemet vesztettem. Mikor kinyitottam a szemem, megint a vízben voltam. Reflexből rögtön felfele kezdtem úszni, ahol már az előző lány várt és egy furcsa hely. Sehol sem volt szárazföld csak feneketlen mélységű víz. Éjszaka lehetett, mivel majdnem teljesen sötét volt, csak a Hold világította meg a helyet. De csillagok sehol sem voltak. A fehér hajú lányt most jobban szemügyre tudtam venni. Ahogy előbb leírtam fehér haj vörös szem, fehér kimono és vörös obi, de most még vörös színű láncok is lógtak rajta. A nyaka körül volt tekerve vele, ahogy a dereka és a két csuklója is. A haja érdekes volt, állandóan úgy mozgott, mintha a víz sodorná összevissza.A víz felszínén járt bármi egyensúly vesztés nélkül. Elmagyarázta, hogy ez a belső világom és, hogy mondjak le a zanpaktou-ról, mert éretlen vagyok hozzá és önfejű. Persze én ezt nem hagytam annyiban. Vitatkozni kezdtünk, mindketten a saját véleményünkön voltunk. Végül egy próbát ajánlott fel, ha megcsinálom megkapom a kardom. Hirtelen szó nélkül lenyomott a mély vízbe és nem engedte hogy fel mennyek levegőért. Annyit mondott a víz birodalmában, hogy tanuljak meg ott lélegezni, aztán irányíthatom őt és ezzel szertefoszlott. Teljesen értelmetlen volt a számomra. Hogy lehet a víz alatt lélegezni? Teljesen képtelen és lehetetlen dolognak tartottam, de szerintem ezzel mindenki így van. Sejtelmem sem volt a dolgokról, már szinte beletörődtem, hogy itt a vég. Próbálkoztam felúszni, de a felszín mintha elérhetetlen lett volna. Mint egy délibáb a sivatagban. Feljebb és feljebb úsztam, de elérni már nem tudtam végül pedig hagytam hogy megfulladjak. Teljes nyugodtsággal húzott a víz egyre lejjebb a rémisztően sötét mélységbe. Már egy csepp levegőm se maradt, és erre figyelmeztetett a rémisztő kacaj, ami valószínűleg a fehér hajú lánytól jött.Merülésem közben azokra gondoltam, akik esetleg megsiratnak majd, akik szerettek.Csak... vártam a halált. De az valahogy nem akart eljönni. Már vagy 1 perce fulladoztam levegő nélkül, de meghalni nem akartam. Végre visszajött a remény, hogy talán élhetek még és megszerezhetem a kardomat. Úgy tettem mintha lélegeznék és sikerült is. Levegőt tudtam venni abból a vízből, ami a saját világomban volt. A saját világomban pedig én vagyok az úr, én irányíthatom. Beszélni is tudtam már a vízben mikor megláttam a messzeségben süllyedni egy kardot. Utána úsztam, elkaptam és egy japán katana volt. Tudtam mit kell mondanom, valahogy hallottam. Mintha suttogták volna a fülembe: „Küld a Túlvilágra Halál Folyója!“. Ezek után a kerti tóban találtam magam a kezemben egy ostorral. Levegőm már alig volt így kénytelen voltam először felúszni és csak azután megnézni rendesen.
Két nap múlva átmentem a vizsgákon, a bemutatáson és a 9. osztagnál kaptam helyet. Tiszti rangot nem értem el. Apám nagyon dühös lett és ezek után mindenképp egy nagy nemeshez akart hozzáadni. Persze ez nekem nem tetszett. Jöttek az újabb viták a szüleimmel. Megtalálták azt akit kerestek, a tökéletes nemesi férjet. Nem igazán ellenkezhettem, de egy valamit elfelejtettem. Kevesebbet találkoztam már a szerelmemmel Rain-nel. Míg én távol voltam ő tiszt lett. Egy fontos küldetést kapott, miszerint Karakura városától az Élők világában nem messze egy csapat lidérc garázdálkodik. Muszáj volt elmennie és én természetesen hagytam. Nem sokkal miután elindult, meghallottam a szüleimet beszélgetni az egyik szobában. Mint mindig most is én voltam a téma és...Rain. Elég volt egy-két mondatot elcsípnem, hogy örökre megutáljam az egész családomat.
" -Az rendben van, hogy tovább akarod vinni a tiszta vért, de talán mégsem így kellene.Egy öngyilkos küldetésre beírni a nevét a lányod szerelmének. Szinte biztos, hogy mindenki meg fog halni."
Nem is kellett nekem többet hallanom. Fogtam a kardom és elhagytam Seireiteit. Már késő este volt és zuhogott az eső mikor rátaláltam a csapatra. Mindenhol halottak és vér volt. Elkapott a rosszullét, de meg kellett keresnem Raint. Sajnos meg is találtam. Iszonyatos sebei voltak, amelyek óriási fájdalommal járhattak, de még élt. Odaültem mellé és már akkor keservesen sírtam. Látni lehetett rajta, hogy nem éli túl. Alig tudott beszélni, de megpróbálta. Kérte, hogy öljem meg. Kis habozás után megtettem amire kért.A saját kardommal öltem meg azt, akit a legjobban szerettem. Szörnyű fájdalmai lehettek és én csak megszabadítottam tőlük. Ezzel hitetem magam még a mai napig is. Ilyenkor vettem le róla a rózsafüzért. Addig bőgtem mellette amíg a 4. osztag és más halálistenek meg nem érkeztek és el nem ráncigáltak onnan. Mindezek után nem akartam férjhez menni egy olyan emberhez, akit nem, hogy nem ismerek de még életemben nem láttam.Gyűlöltem apámat, gyűlöltem anyámat, a családomat, az egész klánomat gyűlöltem. De nem kívántam nekik azt, ami történt. A peremvidéken sétáltam, amikor megint balhéba keveredtem, de most nem egy emberrel. Egy egész bandával. Még mielőtt megöltek volna sikerült elmenekülnöm szégyenemre. Túl sokan voltak, én pedig depressziós és nem volt kedvem harcolni. Másnap éjjel ez a banda megtalált és ki akarta fosztani a családot. Az őröket megölték, a szüleimet lefogták velem együtt. A szemem láttára gyilkolták le őket brutálisan.Rettegtem. Féltem, hogy meghalok, féltem, hogy vége az életemnek. A szüleim valahogy nem érdekeltek, önző módon csak a saját életemmel foglalkoztam. Láttam ahogy édesanyám fejét levágják, de a könnyeken kívül mást nem tudtam tenni. Aki lefogott túl nagy erővel bírt, örültem, hogy nem törte el a karomat. Apám könyörgött az életéért, de csak annál rosszabb volt. Megverték, kínozták, pokoli fájdalmakat élhetett át, amíg meg nem ölték.A padló csupa vér volt és az én fehér hálóingem ezt mint felszívta.Nem tudtam mire számíthatok a támadóimtól ezek után. Látszólag volt egy vezetőjük, aki kitervelhette az egészet. Még a szeme sem állt jól. A fogvatartóm felemelt a földről és a vezető fogdozni kezdett, amit nagyon nem toleráltam. Ilyenkor jelentek meg a halálistenek, megmentették az életemet, de valahogy minden más lett. Semmi sem volt az igazi. Az osztagomnál laktam, de egyszerűen nem bírtam ott élni. Alig tudtam aludni és ha sikerült is, akkor is rémálmok gyötörtek. Ekkor döntöttem, hogy elszököm Soul Societyből, ahogy csak tudok. Szerencsére nem voltam felkapott téma így elég könnyen kitudtam surranni a senkai kapu őrei mellett, csak egy kis illúzió kiduot kellett használnom.
És ez után írtam meg ezt a kis naplót, hogy ne felejtsem el, mit tettem életemben. Milyen gyáva voltam, milyen harcias és milyen szerelmes.
Ne felejtsem el amit a rózsafüzér át élt!

Zanpaktou neve: Si no kawa (Halál folyója)
Hívás: Kakuriyo ni tsukawase! (Küld a Túlvilágra!)
Típus: víz
Kinézete: Shikai alakja nélkül is érdekes látványt nyújt. A penge csiszolatlan része fekete, az éle pedig vérvörös színű, mintha már vérben úszna. A kard keresztvasa fekete színű és egy vízhullámhoz hasonlítható, a hullám végén egy-egy visszanyúló tüskével. A tüskék végéből láncok lógnak, melyek úgy 3-4cm után el vannak törve, ezek ugyancsak vérvörös színben úsznak.
Shikai: A markolat része megmarad a keresztvasig, onnantól pedig egy koromfekete ostor folytatódik tovább. Az ostor vége felé 3 pár acélból készült penge helyezkedik el.
a) Stüx(gyűlölt):Az ostorcsapásait vízsugarakkal tudja meghosszabbítani.A sugarak erőssége csak is tőle függ.Gyors technika és akárhányszor ismételhető, nem kerül sok lélekenergiába.
b) Cocytos (jajgatás): Ez a támadás kis időbe telik.Forgatni kezdi az ostort maga fölött és körülötte víz kezd gyűlni.A víz jéghideg de még nem szilárd.Végül csap egyet az ellenség felé, mire azt elönti a hideg víz.

Felszerelés(ek):
A lélekölő kardon kívül még kis nindzsa késeket /kunai kés/ és két tőrt is hord.A kunai kések általában fel vannak tűzve a lábára, vészhelyzet esetén jól jön. A jobb karjára még több kis kést rögzített, ez maximum 5 darab. A két tőr teljesen egyszerű, olyan mint a többi, nincs semmi különleges erejük.Ezek mindkét oldalára fel vannak tűzve a zanpaktouval együtt.

Kinézet:
Élettel teli lány. Hosszú,göndör, sötétbarna haja van, amit szeret copfba fogni, de csata közben hamar szétcsúszik neki. Erős, sportos és vékony testalkata van, bár ehhez képest C-s kosarat hord. Két tetoválása is van a testén. Az egyiket még kiskorában csinálták, a klán jelképé tmintázták meg a jobb karján, kissé a csuklója felett. A másikat akkor csináltatta miután a szerelme meghalt. A hátára egy kamélia virágot csináltatott, aminek egyik szirma lehullik. Nem túl nagy, de annál szebb és kidolgozottabb látvány. A nyakában mindig az a rózsafüzér lóg, amit Rain-től kapott. Gigai testben fehér felsőt,fekete dzsekit és fehér hosszú gatyát visel. Persze ez változó, de ez a kedvenc összeállítása. A shinigami egyenruháját eldobta végleg. Könnyű és rugalmas anyagból vart magának egy hosszú nadrágot, ami teljesen a testéhez simul, felülre pedig mondhatni csak egy melltartót csinált, a könnyebb mozgás érdekében. A barna színt választotta, hogy beletudjon olvadni a környezetébe esetleges harcok során. Egy arctakarót is kialakított, ez szinte csak egy négyzet alakú kendő amit az arca elé köt. Ezen a Tsubaki klán jele látható.A kezén kesztyűket hord, így nehezebb megsebezni a tenyerét és a csuklóját. A zanpaktouját oldalra szokta kötni a többi fegyverével együtt.

Jellem:
Nagyon titokzatos tud lenni a múltjával kapcsolatban, de alapjába véve egy kedves lány.Sok hülyeségben benne van és általában teljesen dilisnek hiteti el magát, de nagyon okos,furfangos,logikus is tud lenni.Sokat balhézik, suliba szinte sose jár be csak egykét órára ha olyan kedve van.Néha rágyújt egy cigire csak úgy, dacból.

Szeret:
- Olvasni
- Felfedezni
- kemény rock zene és dubstep
- pusztakezes harc
- piszkálni másokat
Nem szeret:
- balhézni (a történtek után nem csoda)
- a figyelem központjában lenni
- az istenes hülyeségeket (hogy van egy feljebbvaló lény, ami irányít mindent, stb. felfogást)
- cigizni (ennek ellenére néha rágyújt)
- alkoholizálni
- suliba járni