Már egy ideje egy ördögi terv kavargott a gondolataim között, amit időről-időre formázgattam, alakítgattam a fejemben. Amikor csak rágondolok, átjárja a testemet a gonoszság ereje. Addig nem is fogok megnyugodni, amíg véghez nem vittem, ezért is indultam el ezen a szép verőfényes napon a 8. osztag épületei felé.
Hogy mit is szeretnék csinálni? Röviden összefoglalva: pokollá tenni annak a Tasuminak egy napját. Bár az igaz, hogy sokat tervezgettem, de minden tervben lehet valami hiba. Ebben éppen az, hogy nem tudom, mikor mit csinál a célszemély, így nem tudom hova állítani a csapdáimat. Szóval még nem a tervemet hajtom végre, hanem csak előzetes megfigyelésben részesítem a célszemélyt. Ehhez viszont megfelelő odafigyelésre és pontosságra van szükségem, amivel megszégyenítem még a legjobb 2. osztagost is. Ők a profik a megfigyelésben és a rejtőzködésben, de engem sem szabad lebecsülni, ha valamit nagyon akarok, akkor mindent megteszek, hogy elérjem.
Amint odaértem, pár lépés után elrejtőztem egy fa lombkoronájába, hogy onnan lessek be az épület ablakán. Fáról-fára haladtam, amíg megtaláltam a megfelelő irodát, amiben a célpont tartózkodott. Már csak figyelnem kellett, hogy mit mikor, mit tesz. Kényelmesen elhelyezkedtem, megkerestem a helyet, ahonnan megfelelő szögből ráláttam a célszemélyre és vártam.
Egy idő után kezdtem unni a várakozást, mivel igazából nem történt semmi. Csinálgatta a papírmunkát, megjegyzem nem olyan hatékonyan, mint Shiratori-sama, járkálgatott, süteményt eszegetett. Vajon észrevette, hogy figyelem és azért tesz ilyeneket, vagy tényleg ezt szokta csinálni? Tanácstalan voltam, nem tudtam, mi tévő legyek. Egy kicsit türelmetlen vagyok, így kezdtem inni ezt az egészet és latolgattam, hogy abbahagyom a hadműveletemet. Viszont ott lebegett a fejem fölött a cél és így nem adtam fel, még valamennyit ki fogok tudni bírni.
Ekkor villant be egy szikra képében a tervem következményei, ami számomra nem lennének kedvezőek. Ha a hadnagynak szörnyű lesz egy egész napja, akkor ugyan szenvedni fog valamennyire, de utána Shiratori-sama karjaiban fog vigasztalódni. Ezzel teljesen sikertelenné válna a tervem és ráadásul olyan lenne, mintha egyet hátra léptem volna. Ezt nem engedhetem meg. Ezennel lefújtam a tervet.
Már csak egy feladatom van, hogy kijussak az osztag területéről anélkül, hogy bárki meglátna és gyanúsítana, hogy valamire készülök. Nem lehet az olyan nehéz, ha be tudtam jutni, akkor ki is tudok menni. Kifogásokban jó vagyok, így talán még akkor se lesz gond, ha valaki leszólít. Lemászok a fáról és úgy teszek, mint egy egyszerű járókelő és nem úgy, mint aki éppen osonni próbál. Remélem sikeresen tudom venni ezt az akadályt is, mint általában, ami elém kerül.

Már amikor azt, hittem, hogy nem látott meg senki, mikor lemásztam a fáról, hirtelen megszólított valaki hátulról. Nagyon megijedtem ebben a pillanatban, hogy most lebuktam valaki előtt. Próbáltam megőrizni a hideg véremet és szép nyugodtan megfordultam, hogy megnézzem ki is fülelt le. Egy félmeztelen férfi volt, akinek a teste tele volt vágásokkal és úgy nézett ki, mintha most szökött volna meg a 4. osztagtól az ellátás elől.
- Ez egy félreértés. - kezdtem bele a mentegetőzésbe, de nem mondtam sokat, egyből szünetet tartottam, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat. Valami frappáns kifogás kellett, hogy mért is vagyok itt és mért voltam a fa tetején. Már beszédre nyitottam volna a számat ismét, amikor is a szemben álló férfi szólalt meg. Elárulta a nevét és, hogy ehhez az osztaghoz tartozik. Ezt betudhatom a szerencsémnek, hiszen így van még időm összerakni a mentségemre szolgáló szöveg darabkáit. Gyorsan kellett analizálnom a helyzetet és az információkból egy fedő sztorit készítenem.
- Micsoda véletlen. Haruki pont magára várt Nishihara Shuko. Hayakawa fukutaichou megkérte Shiratori-samát, hogy küldjön valakit, aki segíthet magának az edzésben. Haruki információi szerint magának jó a tűrőképessége, de a harci stílusán még van mit csiszolni. - adtam elő a helyben kitalált történetet a látottakból és a hallottakból. A sebeiből tudtam következtetni a tűrőképességére, hiszen az arcán egy csepp fájdalmat sem vélek felfedezni. A harci stílusra pedig csak tippeltem, de nagy a valószínűsége, hogy igaz, mivel majdnem minden tisztre igaz. Kivéve, hogyha egy zsenivel állok szemben, mert akkor nagyon elszúrtam. Ennek viszont kicsi a valószínűsége, hiszen akkor biztos magas rangú tiszt lenne és bemutatkozásnál mondta volna a rangját, hiszen ezzel dicsekedni szoktak.
- Hayakawa fukutaichout pedig ne zavard, éppen elfoglalt. A hadnagy Harukira bízta az edzésedet. Mutasd az utat az edzőterembe. - teljes magabiztossággal adtam ki az utasításaimat, hogy ne akarjon nekem ellenszegülni. Ezzel elvágtam magamat a lebukástól, hogy nem engedem találkozni a hadnaggyal, így biztonságban leszek. Egy ideig most el tudok vele játszadozni, nem lehet olyan erős. Biztos nem fog olyan sokáig tartani és mehetek is vissza a 9. osztaghoz.
- Mutasd meg Harukinak, mit tudsz! - odaérve az edzőterembe, egyből adom a következő parancsot, hogy rám támadhat. Remélem örül neki, hogy tanítványom lehet, mert ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Nem tudom, mire képes, de lassan meg fogom tudni. Ki tudja, lehet, hogy egy érdekes harcnak nézek elébe.

A 8. osztagos tiszt, aki meglátott menekülésem közben, könnyen megetettem egy kitalált storyval, amit helyben raktam össze. Túl könnyen is. Nem fagyhat alább a figyelmem, lehet, hogy valamire készül, és csak eljátssza, hogy elhiszi, amit mondtam. Az egyik lebukási lehetőséget bezártam előttem, de ki tudja, hogy nem csal csapdába, hogy leleplezzem magamat. Megszólalásánál is először kérdőre vont, majd kedvesen bemutatkozott. Biztos jó színészként eljátssza, amit akar, hogy tőrbe csaljon.
Az edzőterem felé shunpoval indultunk és észrevettem, hogy Nishihara sietősre fogta a dolgot, de azt még nem tudja, hogy engem nem előzhet le ilyen könnyen. Könnyedén utolérem és még agyalni is van időm közben. Ezt a tulajdonságát úgy is felfoghatom, hogy szeret versenyezni, vagy megtalálható benne a 11. osztag harc mániája és minél előbb el akarja kezdeni. Az utóbbi magyarázatot adna arra, miért is ment bele olyan gyorsan egy edzőharcba. Viszont ennyivel még nem altatja el a gyanúmat, ugyanúgy figyelni fogok mindenre. Engem aztán nem fog lebuktatni.
Megérkezve az edzőterembe, egyből felálltunk egymással szemben és egy meghajlás után nekikezdtünk a harcnak. Egy kicsit elgondolkoztam, hogy a kezemet vagy a kardomat használjam, mivel automatikusan pusztakezes harcba bonyolódtam volna, de rájöttem, hogy nem kéne a kelleténél nagyobb zajt csapni. Ha hozzávágunk valakit a falhoz, akkor nagy zajt keltünk, vagy még rosszabb, ha az áldozat át is repül a falon, akkor még jobban felhívjuk magunkra a figyelmet. A fegyveres harcnál pedig főleg csak a fegyverek súrlódásának van hangjuk, ami gondolom mindennapos és nem feltűnő.
Ellenfelem is megsietteti a dolgomat, hogy mért nem rántok kardot, ekkor ismét felfigyelek a sebeire, amiket valószínűleg kard okozott, tehát nekem is kardot kell használnom. Nem lehet valami jó kardforgató, ha ennyi sebet sikerült beszereznie, így még én is könnyedén el fogok tudni vele bánni. Meg, ha engem fölkértek, hogy edzeni, akkor tudnom kéne, hogy a kardhasználatot kell gyakorolnia, mert hát elméletileg felkértek.
Szó nélkül előhízom a kardomat a hüvelyéből, majd felveszem a harci állást és várom a támadását. Szép, könnyed mozdulatokkal hárítom a támadásait, még csak az elején vagyunk, nem kell egyből teljes erőből harcolnom, meg amúgy is ez csak egy edzés. A visszatámadásokat sem viszem túlzásba az előbbi ok miatt, de már egy kis idő után feltűnik, hogy nem annyira jó, mint vártam, az eddigi teljesítményéből ítélve.
Elérkezettnek láttam az időt, hogy bevigyek egy vágást az amúgy sem sértetlen testére, persze még most sem teljes erőből, de már közelítünk hozzá. Egy egykezes szúrással akartam megsérteni az oldalát, amikor megpróbálja elkerülni a támadásomat. Viszont nem úgy alakultak a dolgok, mint vártam. A vártnál gyorsabban menekült el a támadásomtól és nem sikerült egy karcolást sem ejtenem rajta, amitől meglepődtem. Nem is habozott sokáig, már rám is akart támadni. Az előre nyújtott kezem mellé került, amit egyből célba is vett a kardjával, de én nem hagyom annyiban a dolgot.
- Bakudou 8, Seki! - jelenítem meg a kék körpajzsot a kezemen, és ha hozzáér a kardjával, akkor szépen visszaverődik róla. Ha meg akarná állítani a pengéjét, akkor feljebb emelném a kezemet, hogy biztosan hozzáérjen. A lendülete viszont az én javamra válik és biztos sikeres lesz a védekezésem.
Ennyivel viszont még nem ússza meg, megmutatom neki, hogy ki is a jobb. Amíg a visszaverődő pengével foglalkozik, megpróbálom kigáncsolni a lábát, hogy elveszítse az egyensúlyát és a földre kerüljön. Ha mindez megtörtént és a földön fekszik ellenfelem, egy leszúrással próbálkozok. A teste közepét célzom meg, de arra számítok, hogy el fogja kerülni a szúrást és ekkor próbálok meg az oldalán egy kisebb vágást ejteni. Persze, ha nem kerüli el a támadásomat, akkor szándékosan mellé irányítom a kardomat, hiszen nem akarom megölni.

Észrevettem, hogy védelmi mechanizmusom alkalmazása közben, ami egy kidouban nyilvánult meg, gyakorlópartnerem arcára kiült a meglepődöttség. Csak nem azt hitte, hogy csak egy unalmas edzés lesz, egyszerű kardozással? Mert akkor nagyon tévedett. Az én edzéseim kemények és egyáltalán nem unalmasak, mivel még levegőt is alig van idejük venni közben. A 9. osztag mesélhetni, mennyire kifárasztom őket, amikor Shiratori-sama rám bízza az edzés levezénylését, mert tudja, hogy képes vagyok rá.
Egy szóval sem mondtam, hogy csak kardot fogok használni, amikor ő megkért, hogy húzzam elő és azzal harcoljak. Ezt az edzést én tartom, én vagyok a tanár és itt az van, amit én akarok. Még nem ismer engem, szóval ezt elnézhetem neki, most az egyszer, de legközelebb nem ússza meg. Már, ha lesz legközelebb.
- Haruki látta, hogy amikor kidout használt, kiült a csodálkozás az arcára, ezért el akarja oszlatni a félreértéseket. Ez most olyan, mintha egy igazi harc lenne, csak nem akarjuk megölni a másikat. Egy igazi harcban pedig minden megengedett és nem ajánlott megdöbbenni az ellenfele támadásain, mert akár az élete végét is jelentheti. - magyaráztam el a 8. osztagosnak, hogy mit is kéne csinálnia. Módszereim bár spártaiak, eddig még nem panaszkodott senki egy kis vágás miatt. Remélem ő sem fog, mert akkor nagyot zuhanna a szememben. Ezzel a vágással azt akartam demonstrálni, hogy nem azért választottak ki edzőjének, mert a cukiságommal elbűvöltem őket, hanem mert tényleg erős vagyok.
Magyarázatom után ismét felveszem a védelmi pozíciót, jelezve, hogy megint támadhat, de ezúttal az új ismeretekkel a háta mögött. Továbbra sem szándékozom csak karddal harcolni és remélem, hogy ezt megértette az előbbi monológomból, amúgy sem szeretem kifejezetten a kardomat normál alakban használni. Már érkezik is felém a támadás egy lentről felfelé vágás képében és egyből észrevettem, hogy megfogadta a tanácsomat és tényleg úgy támad most már, mint ha egy igazi ellenféllel harcolna. Ennyi azonban nem lesz elég ellenem. Amikor elég közel ér hozzám, már veszem is a lendületet, hogy hátra ugorjak. Kezeim hátralendítésével egy időben a kardomat elengedem, ami így a falba csapódik. Én pedig egy hátrafelé történő kézen átfordulással, kecses mozdulatokkal gyakorlópartneremtől néhány lépésre kerülök.
Gyorsan kihúzom a falból a kardomat, mivel már érkezik a következő támadás, ami pont az előzőnek az ellentéte, hiszen fentről lefelé vágás lesz. A korábbi elkerülésemet most már nem vethetem be, mivel nincs annyi hely a fal és köztem, hogy véghezvigyem. Nem mintha rögtön egymás után bevetnék két ugyanolyan mozdulatot, de azért megemlítem, hátha valakit érdekel. Már csak a hárítás maradt számomra, ezért a fejem fölé emelem a kardomat, a markolatról elveszem az egyik kezemet és a pengém életlen oldalát fogom meg vele, hogy eloszlassam az érkező támadás erejét.
A csapás ereje viszont sokkal erősebb volt, mint vártam, még ebben a pózban is nehezemre esett megtartani. Az elején nem is tudom miért fogta vissza magát, ha ennyi ereje van. Biztos meg akart győződni, hogy tényleg erősebb vagyok-e hozzá képest. Ebben az állapotban nem szerettem volna tovább maradni, így összeszedtem minden erőmet, hogy legalább egy millimétert eltoljam tőlem és gyorsan elshunpozzak előle.
Mögötte jelenek meg immár mindkét kezemmel a markolaton és ugyanazt a támadást alkalmazom, mint ő, csak most én kerültem felülre és megmutatom én, hogy csinálom ezt. Tudom, hogy nagyobb fizikai ereje van, mint nekem, de ez most épp javamra válhat. Amikor elaltatom a gyanúját, hogy könnyedén el fog tudni lökni magától, még mielőtt ezt megtenné, egy rúgást méret a hasára és én lököm el őt tőlem, már ha nem csinál valamit, amivel ezt megakadályozhatná.
- Haero, Haru no Nanakusa! - aktiváltam a kardomat, amint eltávolodtam a tanítványomtól és gyorsan el is kezdtem neki mondani, hogy miért is tettem ezt, mert nem akartam, hogy félreértse a tetteimet. - Haruki nem azért aktiválta a kardját, hogy komolyabban vegyük a harcot, hanem ebben az állapotban hosszabb lesz a kardja és Haruki jobban szereti ezt a formát használni. Shikai képességeket pedig még nem fog használni. Azt ki kell érdemelni. - magyaráztam el a shikaira váltás okát és próbáltam elültetni benne a kíváncsiság magvait, hogy érdekelje, mire is képes a kardom. Amíg harcolunk és megvágok valamit, akkor persze elültetem a magvakat, de nem fogom egyből használni. Így jobban is járok, mert amikor szükségem lesz rá, akkor már meg lesz az előkészület.
Már a gyakorlóharc elején is feltűnhetett neki, hogy főként szúrásra használtam normál alakban is a kardomat, most már tudhatja, hogy miért is van ez így a kardom jelenlegi állapotából. Most is több, gyorsan kivitelezett szúrásokat alkalmazok, de most már nem fenyeget az a veszély, hogy a kardom mellé kerül, mert akkor túl rövid volt a pengém. Most nem esek bele ugyanabba a csapdába, főleg nem kétszer.
Még mindig várom, hogy mutasson valamit és ne csak a 11. osztagosokra jellemző harcmodort használja. Eddig még nem láttam tőle a kard használaton kívül semmit, még shunpot sem. Nem tudom, miért van ez, de én akkor is akarok tőle látni, valami mást is nem csak egyszerű zanjutsut.

Ahogy vártam a kialakult helyzetből én kerültem ki kedvezőbben, bár volt egy kis bökkenő. Amikor oldalra tolta a kardomat, egy kicsit meglepődtem, így gyorsan kellett a rúgást végrehajtani a gyomrára és nem teljesen az történt, amit akartam. Ő csak egyszerűen a földre esett és nem vágódott neki a falnak, ahogy én azt szerettem volna. Még nekem is van, mit tanulnom ezek szerint vagy éppen csak szerencséje volt gyakorlópartneremnek.
A shikaiba váltás után egyből nekikezdtem a gyors szúrás támadásoknak, amiket elsősorban azért csináltam, hogy megpróbáljam kifárasztani. Ezért gyorsak voltak, de nem kikerülhetetlenek, hogy legyen ideje az elkerülésükhöz. A falnál volt egy kis problémám, amikor lehajolt a szúrásom elől, én meg beleszúrtam a falba kardomat, de annyi ideje nem volt, hogy hátba támadjon. Ha lett is volna, akkor ott hagytam volna egy időre a kardomat és visszajöttem volna érte később, hiszen puszta kézzel jobban harcolok, mint karddal.
Amikor ez a kis szünet véget ért, azonnal folytattam tovább a szúrások adagolását, remélve, hogy már nincs sok hátra, amíg elfárad. Látszott rajta, hogy a lábmunkája nem a legjobb, így csak idő kérdése, hogy mikor lassul le. Egyszer azonban kardom visszahúzásánál, előre lépett, én meg már nem tudtam megállítani a kardomat és a vállát találtam el. Nem tudom mért csinált ilyen őröltséget, de magának kereste a bajt. Lehet, hogy volt valami terve, ezzel a mozdulatával, de azt még nem tudja, hogy ez majd a későbbiekben egy kis előnyt fog adni nekem. Még ha tudta is, hogy mire készülök, akkor sem egyenértékű a két dolog.
A kardjával szép lassan ellökött magától, bár egy ideig próbáltam tartani magamat, de nem sokáig húztam. Leráztam kardomról a csöpögő vért, majd nézhettem, ahogy a 8. osztagos a saját vérét nyalogatja. Meg kell mondanom, hogy nem a legszebb látvány volt.
- Haruki már mondta, hogy tegyen úgy, mint egy igazi harcban. Ott nem kell engedélyt kérni semmire. - válaszoltam Nishihara-sannak a shikai aktiválásával kapcsolatban. Meg is fogadta a tanácsomat és megjelent két duplapengés fegyver a kezeiben. Ezután úgy viselkedett, mint ha nem is ő lett volna, elkezdett forogni, közben lágy mozdulatokat tett. Úgy viselkedett, mint egy szupermodell, aki bemutatja a legújabb kollekciót a kifutón. Ezt azért nem vártam volna tőle. Az eddigi 11. osztagos jelleme hirtelen a feje tetejére fordult, vagy mi?
Megint kérdezett valamit, de mivel nem akartam megismételni az előbbi mondatomat, így csak egyszerűen bólintottam neki. Nehéz lesz egyszerre két fegyver ellen is harcolni, de megoldom valahogy, hiszen már van is egy ötletem hozzá.
- Hadou 50, Rei no Kuron! - készítettem magamból egy másolatot, hogy jobban lépést tudjak tartani vele. Nem akartam, hogy ő kezdjen támadni, pedig talán jobb lett volna, hiszen nem tudtam, mire készül shikaiban. Klónommal egyszerre tűntünk el shunpot használva és támadtunk rá Nishihara-sanra két oldalról. Van két fegyvere, de vajon tudja-e őket egyszerre használni, két ellenfél ellen.

Próbálkozásom, hogy kiderítsem mennyire is tudja edzőpartnerem használni egyszerre a két fegyverét, sikeres volt, bár nem örültem a kimenetelnek. Nem annyira lepődtem meg rajta, hogy Nishihara-sannak sikerült megtartania a klónommal együtt, hiszen egy felnőtt férfiről van szó. Tudtam, hogy ebből a pózból nem igen kerülhetek ki győztesen, mivel ő nagyobb darab, mint én, így hagytam, hogy ő lépjen először.
A fémes csikorgás lassan véget ért, amikor is Nishihara elhagyta a klónom és a közöttem lévő helyet. Amilyen gyorsan hátrébbment olyan gyorsan jött is vissza, meglepetésemre egy kidou társaságában, ami egyenesen a klónomat találta el. Engem sem hagyott sokáig nyugton, már támadott is rám az egyik pengéjével, amire én egyből védekező pózt vettem fel. Tudtam, hogy nem sokat érek el vele, ha összeütköznek a pengéink, de még sem menekültem el előle, aminek meg is lett a következménye. Ahogy ellenfelem eltolt oldalra az egyik pengéjével, a másikkal megpróbált megvágni, de szerencsére én résen voltam és valamennyire sikerült hátrébb lendülnöm, így csak egy pár milliméteres vágást ejtett a hasamon. Pár csepp vér egyből ki is csordogált a vágás egyik szélén és a ruhámról ne is beszéljük, ami így szétszakadt.
Amint vissza akartam támadni egyik pillanatról a másikra eltűnt előttem, majd észrevettem néhány méterrel arrébb. Klónomat ebben a pillanatban hatástalanítottam, mivel most nincs rá szükségem, majd újra használom a technikát, ha megint kellene. Az előbbi esetnél csak az volt a szerencsém, hogy sokkal kisebb a testem az övénél, így könnyebben változtatok helyet. Ha neki az az előnye velem szemben, hogy nagyobb fizikai ereje van a mérete miatt, akkor nekem meg ez, hogy gyorsabb tudok lenni nála, még ha elméletileg ugyanolyan gyorsak is lennénk. Ezt pedig megpróbálom kihasználni ellene.
Közben az is feltűnt, hogy már nem csak egyszerűen a zanjutsujára támaszkodik, mint egy 11. osztagos, hanem elkezdte a többi harci stílust is alkalmazni. Lehet, hogy ez lehet a szokása, vagy csak ezzel akarja átvágni az ellenfelét, hogy csak zanjutsut használ.
- Bakudou 37, Tsuriboshi! - tervem első részeként kétfelé választottam a termet, így magamat is elválasztottam Nishihara-santól, hogy egy meglepetés támadást indítsak ellene. - Hadou 29, Aka Fenikkusu! - indítok útjára egy támadást a hálón keresztül Nishihara felé. A háló felhízása előtt megjegyeztem a helyzetét és nem telt el sok idő a két kidou használata között, hogy olyan gyorsan helyet változtasson.
Ennyivel azonban nem ér véget a támadás szériám, hiszen az eddigiek csak elterelések az igazi támadáshoz. Amint útjára indítottam a kidoumat, én is elindulok és a leggyorsabb shunpomat kihasználva a háló fölött átmegyek és Nishihara-san mögött jelenek meg. Nem akarok neki időt adni, hogy bármi óvintézkedést tegyen támadásom ellen, így egy gyors rúgást mérek a hátára az előbbi vágásért cserébe.

Na, most megkapta a magáét ez a Nishihara. Próbálja meg még egyszer elvágni a ruhámat és akkor nem állok jót magamért. A sikeres rúgásom után egyből a célpontomra figyeltem, hogy most mit fog csinálni. Nem nagyon mozgott, talán túl erőset rúgtam volna? Á, mindegy. Úgy sem fog belehalni ebbe a rúgásba remélhetőleg, vagy ha mégis, akkor nem volt alkalmas shinigaminak.
Közben érzem, hogy valami végigcsúszik az egyik lábamon. Nem akartam levenni a szememet Nishiharáról, de a kezemmel oda tudtam nyúlni és érzékelni, hogy valami nedves dologról van szó. Magam elé emelve a kezemet meg is tudtam állapítani, hogy vér volt. Egy gyors pillantást akartam venni a sebemre, de több időt vett igénybe, mint egy gyors pillantás. Először megállapíthattam, hogy kinyílt a sebem valószínűleg a rúgásom közben, de nem ez volt a meglepő.
Ahogy odanéztem egyszer csak megmozdult a vérem és először több darab csápot alkottak, majd összeálltak egy vékony szállá, ami a hasam felé közeledett. Hirtelen nem tudtam, hogy mi történik, de miután lenyugodtam rájöttem, hogy valószínűleg ez lehet a kardja képessége. Közben a vér hozzáért a sebem fölött a bőrömhöz és szúró fájdalmat éreztem, de gyorsan abbamaradt, mert egy kicsit eltávolodott.
Ez idő alatt Nishihara is talpra állt és nála is mozgott néhány vér csáp. Azt hiszi, hogy ettől megijedek? Már legalább tudom, mire képes a kardja, így már nem érhet annyira meglepetésként a támadásai. Ő viszont nem tudja, hogy én mire vagyok képes, de mindjárt meg fogja tudni. Vagyis jobban meggondolva nem is. Könnyedén kinöveszthettem volna a vállából egy vastag indát vagy egy fát, na jó, azt nem tenném, nem vagyok olyan kegyetlen.
Szóval visszafogtam magamat, mert elvégre ez egy edzés és nem kéne elviselhetetlen fájdalmat okozni az edzőpartnerünknek. Ezért is nem támadtam, tudtam, hogy ő sem fogja használni az előttem lebegő vérfolyamot. Tapasztalatomból ítélve még nem harcolt komolyan bajtársával, tehát nem tud egy másik shinigamival igazán harcolni, tehát nem fog rám támadni, ha nem teszek semmit.
- Harukinak nemet kell mondania. - válaszolok határozottan Nishihara ajánlatára egy döntetlenről. A hangomból teljesen kihallatszott, hogy komolyan gondolom, pedig nem így van. Csak egy kicsit be akarom csapni a színészkedésemmel, hogy folytatni akarom a harcot. Egy kis hatásszünet után viszont folytatom a mondandómat. - Ez nem egy harc volt, így nem lehet döntetlen. A pontos megnevezés erre egy sikeres edzés. - miután lerántottam magamról a leplet, hogy nem akarom tovább folytatni a kisebb kárörvendő mosolyt öltöttem magamra, hogy bevette a színjátékomat.
- Haruki reméli is, hogy tanult valamit és nem csak az idejét vesztegette. Ráadásul Haruki még egy jó tanácsot is megoszt Nishihara-sannal. Magának el kellene kezdenie más tisztekkel harcolnia, mert sosem tudhatja, mikor kell egy másik shinigami ellen komolyan harcolnia. Aizenék erre a legjobb példa, ők is elárultak minket. Az lenne a legjobb, ha magánál erősebb ellenfelekkel gyakorolna, mert ők akár meg tudják állítani a támadásukat, mielőtt betalálna. - egy záró monológgal fejeztem be a rögtönzött edzést, de még tartogattam neki egy utolsó meglepetést, aminek nem biztos, hogy örülni fog, de az már nem számít. Ajándék lónak ne nézd a fogát.
- Akkor Haruki indulna is és reméli, hogy még találkoznak és megnézheti, hogy megfogadta-e Nishihara-san a tanácsait. Ja, és egy búcsú ajándék. - köszönök el, majd miután megfordultam és az ajtó felé indultam, egy kicsit oldalra tettem az egyik kezemet, hogy Nishihara is lássa és csettintettem egyet. Igen, erre aktiválódott a mag, ami Nishihara vállában lakozik. De nem kell annyira rosszra gondolni. Megpróbáltam a legfájdalommentesebben kinöveszteni egy virágot. Szerencsére a kardom már megcsinálta a virágnak az utat, amikor beleszúrtam, így csak azon a lyukon kell kijönnie. Csak egy kicsit fogja érezni, de persze ezt nem mondhatom el akkorra, amikor ki akarja onnan húzni. Az biztos fog fájni.
Ezúttal egy kaméliára esett a választásom, ami virágnyelven szerencsét is jelenthet férfiak számára. Persze van más jelentése is, ha például a színét is megnézem, de az egy szerelmes maszlag és az ide nem illik. Sohasem értettem, hogy minek van alapjelentése is egy-egy virágnak és mellé még a színnel is külön. Kimondja meg, hogy mikor melyiket kell használni? Nem is tudom, minek jegyeztem meg ezt a sok felesleges dolgot, valahogy megmaradt a fejemben.
Na, mindegy. Visszafelé veszem az utamat a 9. osztagba és megpróbálok egy bombabiztos tervet kidolgozni, amivel végleg leszedhetem azt a Tasumit Shiratori-sama nyakáról. Már hát egy kudarc után nem fogom abbahagyni. És ha jobban átgondolom ez nem is volt kudarc, hiszen bele se kezdtem semmibe, mert rájöttem, hogy át kell dolgoznom a tervemet. Igen-igen, ez így van.