Csodálatos napra virradt. A madarak csicseregtek és sütött a nap. Egyszerűen minden tökéletes volt arra, hogy szerezzek némi hollow reiatsut. Igen, a kísérleteimhez szükségem van némi lélekenergiára. Ehhez pedig hogyan másképpen lehetne a legjobban hozzáférni, ha nem úgy, hogy lejövök az Emberek Világába és fogok magamnak frissen. A 12. osztag laborjaiban ugyan van elegendő, de az nem friss, ráadásul még csak nem is magam szereztem. Mégis miféle baj érhet? A képességeimhez mérve, egy kisebb hollow-val simán elbánok. Ha nem, abban az esetben meg értesítem a 12. osztagot a lélekmobilommal és segítséget kérek. Karakura egy kényelmes parkjába érkezem, shinigami egyenruhámon két díszítés található. Az egyik, a 12. osztag jele, a másik a Kamioka-ház szignuma. Jobb karomon, az egyenruha alatt az izomnövelőt viselem. Az övem fölött, amelybe zanpakutomat tűztem, egy másik övet is viselek. Ebben három aprócska kellék van, amit előszeretettel használok. Kettő darab rózsaszínes kristály, és egy darab különleges eszköz, amellyel a lélekenergiát tudjuk begyűjteni, hogy később vizsgálatok alá vethető legyen. A parkban nyugodtan sétálgatok és élvezem a napsütést, amikor a lélekmobilom csipogni kezd. Remek, az osztagom máris érzékelt egy lidércet, ami készül belépni az Emberek Világába. A helyszínt megnézem és csettintek egyet szabad kezemmel. Ez egyszerűen remek, az a lidérc pont most készül ebbe a parkba érkezni. Mégis minek? Körülnézek és ekkor veszek észre egy emberi lelket. Egy fa tövéből nézelődik és pont felém les. Ezek szerint meglátott és megijedt, hogy mi is lehetek. tehát Lélektemetésre várakozó lélekről van szó. Közelebb megyek és éppen elfoglalnám leshelyemet, amikor megjelenik a lidérc és készülne lecsapni a lélekre. Tökéletes pillanat bekapta a csalit és volt olyan ostoba, hogy ne vegyen észre. A lidérc mozgása arra utal, hogy nem gyorsabb nálam. hamar leesik a tantusz ez egy egyszerű újonnan született lidérc semmiféle vadászati tapasztalattal. Hát ez semmire nem jó nekem, így a lidérc mögé shunpozok és egy erőteljes csapást mérek a lidérc tarkójára. Kenshiko egészen a nyakcsigolyákig hatol a lidérc testébe. A gaz hollow sikolya megfagy és örökre elnémul. Erőteljes rántással, kihúzom az ellenfelem nyakából zanpakutomat, aminek hatására az utolsó szöveteken is átvágja magát Kenshiko, a lidérc feje lehanyatlik. Hát ez nem volt túl izgalmas, de a lelket már elég stressznek tettem ki. Így oda megyek hozzá és nyugtatólag megszólalok.
- Ne félj, én nem bántalak. Jó szolgálatot tettél.
Nem várom meg, hogy válaszoljon, vagy kérdezzen tőlem, kardom markolatával megérintem a homlokát. A lélek a Lelkek Világába távozik. Mindenki boldog. Egyedül én vagyok szomorú. Miért egy ilyen szánalmas görcsnek kellett érkeznie? Mindegy, lényegtelen, még nincs vége a napnak. Jöhet még valami normális ellenfél, akivel nem lehet ilyen könnyedén végezni és rendes mintát lehet begyűjteni tőle. Bóklászok kicsit a parkban, amikor a lélekmobilom megint csipogni kezd. Igaz a mobil csipogására nem is lenne szükségem. Ugyanis, a csipogással egy időben, érezni kezdek egy igen magas lélekenergiával megáldott lidércet. A távolság szerint alig száz méterre kell érkeznie. A kisugárzás irányába shunpozok, hogy minél előbb kontaktusba léphessek vele. Nagyjából 10 méterre érkezem tőle. Végig nézek a testén és elkönyvelem magamban, hogy ez nem egy szokványos hollow. Egyáltalán nem annak tűnik.
- Hát te meg miféle szerzet vagy?
Kérdezem tőle, miközben kardomat leengedve tartom magam mellett.

Egy átlagos nap előtt álltam és éppen készültem a napi emberszemlémre. Az emberek eléggé távol álltak tőlem, akármennyire is részük voltam hollowvá válásom előtt. Aznap nem arrancar öltözékemben, hanem sima ruhákban lépdeltem át a gargantán, hogy ne legyek annyira feltűnő a shinigamiknak, meg egyéb károkozóknak. Furcsálltam, hogy mennyi időt töltöttem mostanában az emberek világában, de ez evidens, mivel fontos volt célom eléréséhez. Egy parkban landoltam, sajnálatos módon nem találtam embereket, csak egy kártevőt. Nem messze állt meg előttem, karddal a kezében és egy különös kérdést tett fel:
- Hát te meg miféle szerzet vagy?
Miközben rá próbáltam tekinteni egy bizonyos tényező zavarta a látásomat, mégpedig a nap. Sunyin kacsintgatott rám a fák lombjai közül. Őszintén szólva nem igazán zavart, hogy nem tudtam a lélekre nézni, mert ígyis-úgyis a földet bámulva válaszolnék.
- Még, hogy miféle szerzet vagyok?
Kérdeztem vissza, de csak azért, hogy időt nyerhessek egy kényelmes pad keresésére. Körbe tekintgettem és nem messze meg is pillantottam egyet. Kissé előre dőlve csoszogtam oda és ültem le kényelmesen. A lábaim a pad ülő felére voltak rakva egy guggoló póz kíséretével.
- Nem állapíthatom meg, hogy miféle szerzet vagyok. Csak azt tudnám megállapítani, hogy a saját szememben milyen vagyok. Tudod, ha egy kislány megy oda hozzád, feltekint rád, mert számára egy nagy szerzet vagy, de feltételezzük, hogy egy két és fél méteres kigyúrt lélek szemében egy pöttöm, gyenge szerzet vagy. Ha azt szeretnéd tudni, hogy én miféle szerzet vagyok, már rájöttél volna, mert a fejedben van egy ideál szerzet, amihez a többieket viszonyítod, szóval nem ez volt a kérdésed.
A földről az egyik fa felé szegeztem tekintetem.
- A kérdésed mögött sokféle dolog rejtőzhet, ha egy intelligens shinigami vagy, de mivel ezt elképzelni sem valami könnyű, feltételezzük, hogy nincs annyi eszed.
A fáról ezúttal az alatta lévő hangyabolyra szegeztem tekintetem.
- Valószínűleg, a feltehetőleg szimpla fejeddel ezzel azt akartad megkérdezni, hogy mi a nevem vagy azt, hogy miféle élőlény, esetleg lélek lennék, bár az is lehet, hogy mindkettőt.
Ezúttal a még viszonylag új állapotban lévő padra szegeztem tekintetem, amin éppen ültem.
- A kérdésedre pedig... nos... nem válaszolnék, mert nincs értelme a felesleges információ átadásnak, főleg úgy, hogy nem az én fajomból származol, ergo alsóbbrendű vagy. Kérlek most pedig hagyj körbetekinteni ebben a világban, hogy minél többet megtudjak róla.
Gyengéden leugrottam a padról, megporoltam a hátamat, ami nekidőlt és készülődtem a távozásra.

Ellenfelem szavai arról árulkodnak, hogy egy hollownál lényegesen fejlettebb lélekformáról van szó. Nem csak nyáladzani és nyöszörögni tud. Az is kitűnik szavaiból, hogy nem egy agyatlan barom. Ő inkább provokálni akarja az ellenfelét, fel akarja dühíteni. Ezzel azt elérni, hogy ellenfele dühből és haragból harcoljon, ami valljuk be, hogy roppant előnytelen a támadó részéről. Igaz rengeteg hülyeséget is beszél, először is az ideál szerzetről. Azt kell gondolnom, hogy ezek csak szavak. Valójában pontosan érti, hogy mire irányul kérdésem és pontosan meg is tudná válaszolni. Ő azonban sérteget, tehát okos. Egy idióta lény nem lenne erre képes. De nagyon gonosz velem. Nem akar magáról információt átadni. Ez rossz, nagyon rossz válasz. nem szeretem, ha egy kérdés nyitva marad. Igaz sok mindent nem szeretek. Például, ha kitérnek a kérdésem elől és közben sértegetnek is. Én alsóbbrendű? Miféle ostoba feltételezés ez? Jut eszembe, hogy tökéletes vizsgálati alannyá válhat. Akkor sok mindent megtanulhatnék belőle.
~ Mit gondolsz erről Kenshiko? ~
Kérdezem zanpakutom lelkét. Kíváncsi vagyok az ő véleményére is. Hátha tud mondani valami okosat. Nem kell sokat várnom a vérontás, csontok törésének ígérete szint azonnal felszínre hozza.
~ Shinrou, azt hiszem én segíthetek abban, hogy megnézhesd, mi mozgatja belülről. De légy okos. ~
Csendben bólintok egyet. teljesen jogos, amit Kenshiko mond. Okos ellenfél ellen nem lehet hülye, barbár módjára harcolni. Nem adom meg neki azt a kegyet, hogy rárontok ész nélkül. Amikor hátat fordít nekem és közli, hogy távozni óhajt, akkor veszem elő lélekmobilom és szólok a központnak.
- Konfrontáció egy erősebb hollow-val. Nyomkövetést kérek és egy rohammentő osztagot, vörös kód esetére.
Nem értheti szavaim jelentését. Gyakorlatilag életveszélyes állapotba kerülésem esetére kértem egy rohammentős osztagot. Félnék ellenfelemtől? Nem, akkor már rég távoztam volna. Ez mindössze észbeli képességeimet tükrözi. Gondolok szinte mindenre, konkrétan arra, hogy veszíthetek ez ellen a lény ellen. Amikor pedig vészhelyzetbe kerülök, gyakorlatilag küldenek egy rohammentős osztagot. Előkészületek megtéve. Aztán elteszem a telefonomat és kardomat a vállamra fektetem.
- Öhm, tisztelt nagyokos. Elkövettél két hibát. Az egyik az, hogy nem válaszoltál a kérdésemre. A másik pedig az, hogy sértegetsz. Én igazán nem akartalak bántani, de tudod... nem szeretem, ha valami ismeretlen dologgal találom szemben magam és az a valami, még sérteget is. Be kellett volna mutatkoznod és közölnöd származásod, rosszabb esetben csak nyáladzni. De úgy látom, nem vagy sokkal okosabb, mint én. Ez pedig rám nézve dicséretes.
Szavaimat befejezem. Nem biccentek. Kezdjük a felmérést. Egy kis korong alakú, szürkés eszközt veszek elő. Iremono. Egyszerű adatgyűjtő eszköz. Az ellenfél első lélekenergia kibocsátása után lép működésbe és magába szívja a képesség után hátramaradó lélekenergia szemcséket. Jelenleg egy kis zöld kijelző világít rajta, jelezvén, hogy üres állapotban van. Bele van továbbá építve egy aprócska érzékelő, ami reiatsut keres, amit magába szívhat. Amikor forrás közelébe kerül, egy piros LED kezd észveszejtő sebességgel villogni. Végül van rajta egy harmadik kijelző, ami egyelőre nem világít. Akkor lép működésbe, amikor megtelt. Elsőre gránátnak is lehetne nézni és mivel ütés, víz és por álló, laza csukló mozdulattal dobom ellenfelem felé.
- Kapd el, de vigyáz mert nagyot durran.
Természetesen blöffölök, de ő ezt honnan is tudná? Pláne, hogy amint a közlébe ér, még a levegőben villogni kezd. Ez nekem két okból is jó. Ha van benne életösztön és életben akar maradni, akkor bizony valamit csinálni fog. Ha mást nem helyváltoztató képességét fogja használni. Ahhoz lélekenergia szükséges, tehát működésbe lép a kis szerkezet és abban a pillanatban megszerzek róla minden olyan információt, amit a reiatsuból meg lehet állapítani. Természetesen ezt csak a laborban tudom kinyerni belőle. De teljesen jó. Mi ezzel a célom? Teljesen érthető, mivel gránátnak van beállítva, azt remélem, hogy ellenfelem az Iremonora reagál elsőre és csak utána rám. Ez teljesen logikus, hiszen nem lehet meggyőződve arról, hogy mekkora is a ható ereje. Arról sem lehet meggyőződve, hogy én nem élem túl az első támadását. Arról viszont meg lehet győződve, hogy a gránát okozta sérülés után, könnyebb ellenfélnek számít számomra. Ergo, ha legalább annyira eszes, mint állítja, a "gránátomra" kell reagálnia. Én pont arra a pillanatra várok, hogy ő megmozduljon. Mozdulataiból fel fogom tudni mérni, hogy mennyire gyorsabb vagy lassabb nálam, esetleg egy azon sebességen mozgunk. De nem hagyjuk ám ennyiben. Amint eldobtam a "gránátot" használom az Utsusemi nevezetű shunpo technikámat. A hátrahagyott " kabóca" még talán a mozdulatomat is befejezi, de teljesen élethűen ácsorog ott, közben az arcomra kiülő vigyorral. Én magam pedig jó néhány méterrel, de a "kabóca" háta mögé shunpozok. Ezzel két legyet üthetek egy csapásra. Az első légy, hogy kikényszerítem belőle, hogy az én kis ketyerém feltöltődjön a mintájával. A második légy pedig az, hogy a hátrahagyott "kabócának" fog hinni. Miért? Mert érezheti a reiatsumat, de az pontosan az Utsusemi felől érkezik, így összekeverhet vele. Kiderül számomra az is, hogy mekkora ellentámadásra képes. Persze ez mind elmélet, de nem láthat bele a fejembe, nem tudhatja, hogy az egész egy csel. Bebizonyítom neki, hogy sokkalta idiótább, mint én. xD

Ellenfelem hamarosan válaszolt is kijelentéseimre.
- Öhm, tisztelt nagyokos. Elkövettél két hibát. Az egyik az, hogy nem válaszoltál a kérdésemre. A másik pedig az, hogy sértegetsz. Én igazán nem akartalak bántani, de tudod... nem szeretem, ha valami ismeretlen dologgal találom szemben magam és az a valami, még sérteget is. Be kellett volna mutatkoznod és közölnöd származásod, rosszabb esetben csak nyáladzni. De úgy látom, nem vagy sokkal okosabb, mint én. Ez pedig rám nézve dicséretes.
Miközben monológját elmondja, hagy nekem annyi időt, hogy kitaláljak egy-két menekülési utat. Az egyik utam egy nagyobb fa mögé vezetne, cikk-cakkosan a másik pedig a padról elrugaszkodva ugyanarra a fára, csak ezúttal a tetejére. Mindig kell két menekülési terv, az egyik ahhoz, hogy el tudjak menekülni, a másik pedig, hogy onnan is. A két tervet persze kölcsönösen, oda-vissza is el lehet végezni, ha esetleg a fa mögül a tetejére vagy fordítva szeretném. Egy különös tárgyat vett elő és felém dobta.
- Kapd el, de vigyázz, mert nagyot durran.
Furcsálltam valamit a kijelentésében, de akármi is volt az a szerkezet, minél messzebb kerülök tőle, annál jobb. Nem éreztem még, hogy kelljen használnom a menekülő utakat, így csak egy tisztes távolságba sonidóztam. A szerkezet azonban nem robbant, csak furcsa fényjeleket adott ki. A szerkezet a földre esett, és ellenfelem még mindig magam előtt állt. Különösnek véltem a ketyerét, amelyre bár azt mondta, hogy robban, nem csinált semmit. Nem is időzítőre volt állítva, mert akkor okosabban lenne megcsinálva, de nem is nyomás érzékelőre, mert a földre esett. Az is lehetett, hogy onnan irányítja támadásait, de az is lehet, hogy valami más eszköz, de a lényeg, hogy a robbanásos kijelentésével távol akart tőle tartani. Még mindig idétlenül állt ott és mosoly látszott rajta. Vissza sonidóztam a tárgyhoz, kezembe vettem, majd dobtam rajta a levegőben. Ha abból irányítaná a képességeit, akkor a dobás pillanatában használná és halott lennék. A kockázat egy ilyen kis cselekményben is benne volt, bár öt százalékban biztos voltam, hogy fegyvere a kard, amit magánál szorongatott. Úgy látszott, hogy nem történt semmi, így a cuccot zsebre raktam, majd ellenfelemhez szóltam.
- Mondtam akár egy szóval, hogy okosabb vagyok nálad? Én úgy emlékszem, hogy nem... bár gondolom azzal, hogy csökönyös shinigamiknak már okosnak tűnő dolgokat mondtam, lehet, hogy ezt egy agyi kihívásnak vetted. Ha nem gond, akkor elkoboznám a szerkezeted, ha pedig tényleg gránát, nézd, itt van a zsebemben... ölj meg. Ölj meg...!
Vártam egy-két másodpercet és reméltem nem halok meg.
- Látom nem sikerült jól összeraknod ezt az ócskavasat. Csodálom, hogy fényleni tud, biztos az egész fajod tudománya kellett a dologhoz.
Tekintetem egy mókusra szegeztem.
- Viselkedésedből ítélve shinigami vagy. Ugyanolyan makacs, önző, vérszomjas és gyerekes, mint a többi. Azt hiszed, hogy meg fogod váltani a világot... Hadd tisztázzam... nem. Mellesleg, ha akármit is szeretnél tőlem illene először neked bemutatkoznod.
Néztem a még mindig egy helyben álló ellenfelemre és óvatosan elővettem kardomat, hogy az esetleges támadásokra tudjak reagálni. A mókus közben felszívódott.

A kis szerkezet harmadik lámpája pirosan kezd világítani. Számomra egyszerűen értéktelen kacat. Bármikor kapok egy másikat, így nem bosszant, hogy a zsebébe került. Ráadásul nagy titkokat sem tud kiszedni belőle, egyszerű adatgyűjtő szerkezet. Viszont elég volt, hogy használta sonidóját. Láttam minden lépését és mozdulatát. Tehát velem egy sebességgel képes mozogni. Dicséretes, egy ilyen jószágra nézve. Gyakorlatilag csak rámosolygok, teljesítményét látva. Roppant hatásos és kimondottan érdeklődő. Fejemet csak oldalra biccentettem és így néztem ellenfelemet. Nem mondhatom, hogy nem érdekes személyiség. Vajon szokott vinnyogni is?
- Máris elárultál magadról számos információt. Köszönöm neked, igazán kedves tőled. Sokat tanultam rólad, különös szerzetről. Nevet még nem adtam neked, ahhoz egyelőre szánalmasnak bizonyulsz. Lássuk, hogy mit tudsz.
Felemelem bal kezemet és miközben kimondom a támadás nevét ellenfelem felé nyújtom.
- Kongoubaku!
A bal kezemet egy vörös energia labda hagyja el és határozottan ellenfelem felé tart. Igyekszem arcát célozni a támadással, hogy leégjen a vastagbőr a képéről. Támadása után azonban nagy meglepetésére, csak állok egy helyben. Kardomat nyugodtan pihentetem vállamon, egyáltalán nem hiszem, hogy egy ilyen támadástól meghalna.
- Nos, úgy tűnik érdekes jószág vagy. Szívesen tesztelnék rajtad néhány fegyvert. Tudod a helyzet az, hogy egyelőre nincs nálam semmi prototípus. Még shikai képességem sincs, ez az egyetlen támadásom, szóval örülnék, ha vissza adnád azt a kis dolgot, amit a zsebedbe tettél.
Igen, tettetem magam, hogy könnyű zsákmány vagyok. Ha távol marad küldhetek még rá néhány Kongoubakut. Nem hiszem, hogy túlságosan kifáradnék tőle. Rólam pedig még nem tud semmit sem. Hogy provokáljam egy kicsit, ismét egy támadást indítok ellene.
- Kongoubaku!
Ugyan azt a kidout használom és ugyan úgy ellenfelem arcát célozom vele. Ez már csak elég ahhoz, hogy támadjon. Mivel eddig nem mozdultam és egész végig ugyan azt a kidou használtam, hihető, hogy képtelen vagyok bármilyen egyéb képességet használni. Támadjon csak nyugodtan.
- Hehehe.
Egyszerűen kiröhögöm. Magasról teszek valójában erre a hollow származékra, cseppet sem veszem komolyan. Tény, hogy hollow, tehát lenézem. Még a sértéseit sem veszem fel. Nem áll olyan magasan a táplálék lánc piramisán, hogy egyáltalán foglalkozzam vele.
- Ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy olyan vagyok, mint a többi. Én ugyanis határozottan jobb vagyok náluk. Mindegyiknél.
Na igen, van egy egészséges arroganciám és felsőbbrendűségi kompelxusom, amit a társaim előtt nem mutatok. De kit érdekel egy lidérc? Na jó a személyisége nem érdekel, de a képességei és a lélekenergiája igen.
- Szebb nem vagyok, ez tény. De nem is szebbnek kell lenni, ha okosabb, ügyesebb és erősebb vagyok. Mit tudsz a világmegváltásról? Senki nem akarja megváltani a világot. Ha neked lenne egy kicsit több eszed rájönnél, hogy a shinigamik egyensúlyban tartják a világot. Pont. Ez a véleményem. Meg akarod változtatni vagy nem akarod elfogadni az igazamat? Tegyél róla, de ne csak ácsorogj ott, mint valami ostoba kődarab.
Persze tudom, kicsit túljátszom a szerepet és túl sokat rizsázok. De kíváncsi vagyok mit tud villantani.

- Máris elárultál magadról számos információt. Köszönöm neked, igazán kedves tőled. Sokat tanultam rólad, különös szerzetről. Nevet még nem adtam neked, ahhoz egyelőre szánalmasnak bizonyulsz. Lássuk, hogy mit tudsz.
Úgy látszott szavaim kezdték már idegesíteni ellenfelem. A magasba emelte a kezét és megszólalt.
- Kongoubaku!
Egy labda indult felém, de a távolság miatt nem volt nehéz kikerülni.
- Nos, úgy tűnik érdekes jószág vagy. Szívesen tesztelnék rajtad néhány fegyvert. Tudod a helyzet az, hogy egyelőre nincs nálam semmi prototípus. Még shikai képességem sincs, ez az egyetlen támadásom, szóval örülnék, ha vissza adnád azt a kis dolgot, amit a zsebedbe tettél.
Mondanivalója után ismét egy gömböt küldött rám, de ezt is sikerült kikerülnöm, csak vissza kellett lépnem eredeti pozíciómra. Nem értettem, hogy miért használja fölöslegesen a képességeit, miért fárassza magát vele. Egy röpke nevetés után meg is szólalt.
- Ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy olyan vagyok, mint a többi. Én ugyanis határozottan jobb vagyok náluk. Mindegyiknél. Szebb nem vagyok, ez tény. De nem is szebbnek kell lenni, ha okosabb, ügyesebb és erősebb vagyok. Mit tudsz a világmegváltásról? Senki nem akarja megváltani a világot. Ha neked lenne egy kicsit több eszed rájönnél, hogy a shinigamik egyensúlyban tartják a világot. Pont. Ez a véleményem. Meg akarod változtatni vagy nem akarod elfogadni az igazamat? Tegyél róla, de ne csak ácsorogj ott, mint valami ostoba kődarab.
Mondta, majd válaszoltam neki.
- Úgy látszik, hogy valami nagyon megsértett, talán az, hogy elvettem a játékszeredet?
Mosolyodtam el és dobtam ellenfelem felé a szerkezetét, és mikor az égben volt egy barát is küldtem alatta.
- Hoppá, elnézést, én is csak ezt az egy képességet tudom, de tessék, itt van még egy.
Küldtem rá még egy balát, ugyanúgy az arca felé. Egyik barámat sem lőttem teljes erővel, igazából csak az ellenfelem heccelésére szolgáltak. Próbáltam még enyhén húzogatni az idegszálait.
- Most, hogy visszakaptad a játékszered boldog vagy? Nincs harag?
Jegyeztem meg egy erőltetett mosoly kíséretében. Háttal a pad felé sétáltam, majd vissza ültem. Az ujjaimat kezdtem nézegetni, mintha nem figyelnék, sőt nem érdekelne ami történik.
- Támadj csak nyugodtan... egy ilyen szánalmas dolog neked semmi.
Néztem fel egy pillanatra, majd tekintetem ismét az ujjaimra szegeztem.
- Vagy tán félsz megmozdulni? Csak állsz egy helyben és várod, hogy oda menjek, tán ennyire bolondnak gondolsz? Nem sétálok én az ellenfelemhez, ráérek én mindörökké, ha pedig ilyen unalmas marad távozom.
Ingereltem még ellenfelemet a támadásra. Még utoljára felpillantottam egy ál mosollyal és mondtam.
- Te akartad ezt a harcot, ne legyél ennyire megijedve.

Amikor feldobja az Iremonot a levegőbe és utána küld egy barát, fogom magam és utána shunpozok. A Bara így eltalálja a hátamat és egy öklömnyi foltban leégeti az egyenruhámat és megperzseli a hátamat is. Azonban megszereztem azt az eszközt, ami nekem valójában értékes. Ó igen a tudomány oltárán képes vagyok, még némi égési sérülést is bevállalni. Nem tűnt olyan túl keménynek a bara, hogy összerogyjak. Igen visszaérkezem az eredeti helyemre és beteszem oda az adatgyűjtőt, ahonnan kivettem. Addigra az ellenfelem már küldött ellenem még egyet és már csak annyi időm maradt, hogy bal kezemet az arcom elé kapjam. Igen gyors ez a bara. Nem kedvelem túlzottan. A bal kezemet és a hátamat égető érzés fogja el, de valljuk be ennyitől nem fogok megfeküdni.
- Kezdesz érdekes lenni. Azt hiszem, mégis csak megküzdök veled. Egyszerűbb lenne hazamennem és tanulmányozni téged, utána visszajönni és levadászni. De igazad van.
Kardomat leemelem vállamról és kicsit megmozgatom a vállaim. Kanshiko mélyről jövő morgását már hallom is. Ki akar szabadulni. Óh nem, még nem. Meglengetem a kardomat, majd megindulok felé. Semmi komolyabb dolgot nem teszek, csak lassan sétálok felé.
- Tudod, kénytelen vagyok használni a kardomat. Az pedig rosszat jelent. Rosszat jelent, elsősorban neked, másodsorban nekem. Kardom képessége egyikünk számára sem szép látvány.
Tovább folytatom felé a sétát és hacsak nem lép előbb, akkor abban a pillanatban kezdem el a támadást, amikor három méterre kerülök tőle.
- Bakudou 61: Rikujoukourou! [ Hat rudas fénybörtön ]
Nem muszáj kántálnom a megidézés szövegét. Vagyok olyan szinten Kidou használat terén, hogy elég a démonmágia nevét kimondanom. A Bakudou többnyire kötőmágia így nem nagyon lehet kitérni ellene. Beletelik egy kis időbe, mire megtöri, még akkor is, ha adott esetben erősebb nálam. A 61-es bakudou ugyanis pont az erős ellenfelek ellen készült. Ezután előreugrok egy kis shunpo támogatással. Kiengedem lélekenergiámat, ez kell a következő cselhez. Felkiáltok, miközben két kézzel megmarkolom Zanpkutom és a fejem fölül indítok egy vágást ellenfelem jobb csuklója ellen.
- Fald fel a lelkét Kenshiko!
Kiáltottam el magamat, bőven elég, ha azt hiszi, hogy már használom zanpakutom erejét. Mivel ellenfelem mozdulatlan, van esélyem arra, hogy eltaláljam ellenfelem kezét. Egy ilyen csapás, az ellenfelem védtelen keze ellen a fénybörtön aktivitása alatt garantáltan súlyos seb. Rosszabb esetben, még akár amputálhatom is a kezét.

Lassan gyalogolni kezdett felém, mikor hirtelen elkiáltja magát, hogy "Bakudou 61: Rikujoukourou!" és egy fényből készült dolog vett engem körbe. Nem tudtam megmozdulni, a képesség teljességgel körbe vett. Ellenfelem felém ugrott, egy shunpo kíséretével. Elkiáltotta kardja parancsát és föntről próbált támadni.
- Distanciamiento! /Azért ez a neve, mert az előző hibás fordítás volt, ez jelent távolságtartást/
Kiáltottam mikor már elég közel volt hozzám, így az első lökésemmel, azaz a legerősebb lökéssel védtem ki a támadását. A distanciamiento képességem magam körül mindent ellök, így hatásosan védekezhetek még ennyire kellemetlen állapotban is. A képességem nem csak ellenfelemet lökte el, hanem felkavarta a port is. Mivel első lökésem volt, szerencsére nagyon legyengítette a képességet és hamarosan le is tudtam szedni magamról. A képességem végezetével azonnal az ellenfelemre fókuszáltam.
- Bár nem tudom mire vagy képes, ne felejtsd el, hogy te sem tudod. Míg meg nem ismerjük egymás képességeit, nem ítélkezhetünk a kimenetelről. Az egyetlen hátrányod, hogy egy semmirevaló shinigami vagy, semmi védelmed, semmi tiszteleted a hollowok iránt. Lehet, hogy te nem találod ezeket hátrányoknak, de lehet, hogy pont ilyeneken múlik egy küzdelem.
Sonidóval cikázva próbáltam megközelíteni, miközben kardomat egyenesen felé tartottam. Mikor elé érnék egy elegáns fordulatot tennék és háta mögé sonidóznék és onnan próbálnám leszúrni, ott, ahol kiégett a ruhája. Ha nem találna, akkor bal oldalára sonidóznék és megpróbálnám megérinteni a vállát, de mielőtt sikerülne, a jobb oldalára sonidóznék és egy cerót próbálnék ellenfelemre lőni. Ha kivédené, akkor jobb vállamhoz emelném a kardomat és onnan vágnék le, jobb föntről, bal lentre, egy diszkrét mozdulattal. Ha akármelyik képességemet nem tudná kivédeni, akkor ugyanúgy folytatnám, ha bármelyiket kivédené, akkor csak mennék tovább a sorrenddel. Nem tudhattam, hogy miféleképpen tud védekezni ellenfelem, így minden műveletem óvatosan próbáltam elvégezni, talán ez volt a gyenge pontjuk. A cerora fordítottam a legtöbb energiát, azzal próbáltam igazán találni, ha sikerülne, ha nem. Ha a távolba kerülne, akkor egy-két barát dobnék az ellenfelemre, majd megállnék és várnám ellenfelem mozdulatát. Ha a képesség sorozatomnak vége, akkor hátra sonidóznék és szintúgy megállnék, hogy várjam ellenfelem mozdulatát. Vissza támadásra is számíthattam, de nem tudtam, hogy mivel fogja elvégezni, szóval előre nem tudtam kigondolni a reakciót. Igazán kíváncsi voltam ellenfelem képességeire, úgy tűnt eddig, mintha nem támadott volna komolyan.

Magabiztosan érzem magam a nyeregben, amikor valami különös erő taszít messzire ellenfelemtől. A hirtelen jött taszító erő elég messzire ellök. Az érkezés sem túl kellemes, nemes egyszerűen felmosom a park zöld füves talaját. Elég hosszan csúszok, hogy fekete egyenruhámon hosszú, zöld csíkok jelentkezzenek. Valamint az arcom jobb oldala is csúnyán lehorzsolódott. Miféle erő volt ez? Olyan hirtelen ért, hogy védekezni sem tudtam ellene. Sajog a karom, a lábam és az arcom a hatalmas eséstől és a föld felnyalásától. Számban a vér ízét érzem. Tehát megsérült az arcom. A látásom nem zavaros, agyrázkódás nem ért. Térdre tornászom magam úgy, hogy kardomra támaszkodok. Amikor pedig végre felálltam ellenfelem intéz hozzám egy hosszabb monológot. Hát szép, ez a kis surmó akar engem harci fegyelemre és morálra tanítani? Mi a fenét képzel magáról? Válaszolni azonban nem tudok neki, mert támadásba lendül. Az előbb úgy tűnik, nem figyeltem eléggé, ahogyan figyelem, hogy jön felém és támadásra készül megpillantom a lábát. Egy lépés, két lépés. ... látom minden mozdulatát. Sőt, mintha ... egy picit gyorsabb is lennék nála. Emelem kardomat, hogy kivédjem a támadását, amikor helyváltoztató képességét kezdi használni. A shunpo lehetővé teszi, hogy egymás után, akár több lépést is megtegyünk. Akik magas fokon művelik ezt a harci technikát, azok képesek a lassabb ellenfél szeme elől szinte eltűnni. Lépéseiket és mozdulataikat pusztán azok látják, akik közel azonos fokon vagy magasabb fokon űzik. Mivel ellenfelem mozdulatait látom és némileg lassabb nálam, arra következtetek, hogy gyorsabb vagyok nála. nem sokkal, éppen csak annyira, hogy Kenshiko-t a lapjával hátamhoz érintem. Érzem, ahogy kardja zanpakutomnak ütközik, nem túl erős a döfés. Mégis kardom élének lapját a hátamhoz nyomja, ahogyan a hideg fém érintkezik megperzselt bőrömmel, hirtelen fájdalom jelei süvöltenek keresztül agyamon. Nem szólok semmit, nem leplezem le magamat előtte, hogy látom minden mozdulatát. Éppen ezért alig mozdulok arrébb s lám már érkezik is a következő támadása. Milyen kár, hogy látom. A bal vállam felé közelít, de nem látok semmilyen előkészületet. Ujjaiba nem fókuszálódik a reiatsu, így még mindig nem teszem tanújelét annak, hogy gyorsabb vagyok nála. Mekkora szerencsém volt, ugyanis egyszerű cselnek indította, helyette a jobb oldalamra tér át. Megérzem, ahogyan koncentrálni kezdi a reiatsuját, látom is, ahogyan hatalmas energia tódul elé. Erről a technikáról nem sokat tudok, de hallottam róla. A neve Cero. A megfigyelések szerint a Menos Grandék egyik legpusztítóbb technikája. Ezek szerint ellenfelem, legalább egy Menos erejével bír. Nem igen hasonlít Menosra, tehát a hollowok egy magasabb formájába kell tartozzon. Legyen hát, minél erősebb, annál nagyobb lesz Házunk dicsősége. A Ceroról azonban azt is hallottam, hogy idő kell, amíg ellőhető. Hiszen egy igen erős pusztító támadásban gyűjti az erejét. Eddig nem mozdultam el túlságosan a helyemről, csak egyetlen egyszer, de akkor is az ugráshoz segítettem rá. Nem ugyan az, mint amit most készülök tenni. Most én használom shunpomat. Valószínűleg még ő is láthatja felgyorsult mozgásomat, de vele ellentétben én gyorsabb vagyok nála és nem lassabb. Ráadásul erősen remélem, hogy képtelen a Cerot hirtelen befejezni, majd azonnal helyváltoztató képességét használni. A Cerot gyűjtő oldalával, ellentétes helyen állok meg. Egyetlen szót hallhat számból.
- Kanashibari! [ Paralízis ]
Egy igen kellemetlen shunpo technikát kívánok használni rajta. Kanashibari. Más elnevezéssel... Paralízis. Ezek után ismételten felgyorsulok és elkezdem a támadás sorozatot. Elsőként azt a kezét célzom meg, amelyik oldalán én magam is állok. Egy lentről felfelé irányuló vágással igyekszem átvágni a vállövét, majd a háta mögött, két lépéssel úgy fordulok, hogy másik vállövét fentről lefelé irányuló vágással próbáljam átvágni. Végezetül a térd magasságában indítok egy vágást, amivel az ott található ínköteget és izmokat próbálom átvágni. Ez a Paralízis technikája. Ha kétszer vagy háromszor gyorsabb lennék nála, ki se tudná védeni. Így azonban akad rá lehetősége, hogy védekezzen. Hiszen amint tapasztaltam kettőnk között nincs túl nagy különbség, ha gyorsaságról van szó, de a mérleg nyelve egy picit akkor is a javamra billen. Meglepődök, amikor a Kanashibari után még van képe ugrálni és egy jobbról-balra és föntről lefelé irányuló támadást indít ellenem. Kenshikot balról-jobbra és lentről-fölfelé rántom ezzel keresztezve pengéinket és megállítva a támadását. Az arcába vigyorgok. Jól esett ez a gyors akció. Van egy olyan érzésem, hogy nem vívásban a legjártasabb. Ezután kicsit hátrébb shunpozok, miközben az Utsusemi segítségével ismételten hátra hagyok egy "kabócát", akinek az arcán jó kedvű mosoly látszik.
- A nevem Kamioka Shinrou! A 12. osztag tisztje vagyok.

Hátba támadásomat a kardjával blokkolta. Különösnek ítéltem meg, hogy ennyire könnyedén kivédte, úgy látszott, hogy mégsem volt annyira gyenge, mint aminek állította magát. A következő támadásom a cero lett volna, de miközben gyűjtöttem az energiát, ellenfelem elkiáltotta magát és megdermedtem. Nem tudtam megmozdulni, ellenfelem pedig a jobb vállamra irányította támadását. Lentről felfele próbálta levágni a karomat, de támadásának nagy részét blokkolta a hierróm. Sajnálatos módon így is sikerült megsértenie a karomat, és egy nagyobb heget vágni hónaljamba. Megroskadtam volna a nyílt seb fájdalmában, de nem tehettem, valahogy védekeznem kellett. Ezután ellenfelem a jobb karomat célozta meg, de a mozdulat ismét gyorsabb volt az enyémeknél. Nem volt elég időm kivédeni, ahogy ismét egy heg keletkezett ezúttal bal vállamban. A következő támadása a lábamra ment, de ezen a vágáson éreztem, hogy nem volt olyan erős, mint az eddigi kettő. Hierrómat átvágta, de csak egy kis sebet ejtett, azonban a fájdalom elég volt, hogy térdre rogyjak. Egy Distanciemiento képességgel löktem el magamtól, mielőtt jobban bele véshette volna. Még kényszer szerűen befejeztem ceromat, ami a földben hagyott egy nagyobb lyukat. Kudarcnak véltem a cerót, de éreztem, hogy nem adhattam át ellenfelemnek a kezdeményezést, fájdalmakkal küszködve támadtam meg még egyszer. Kardjával védte a támadásomat és elmosolyodott. Egy klónt hagyott hátra ami rám mosolygott, miközben hátra shunpozott. Ellenfelem ekkor bemutatkozott.
- Szóval tizenkettedik osztag... Érdekes, nem tudom, hogy a szám erősebbet vagy gyengébbet jelent, de ha megengednél egy tippet úgy gondolom, hogy erősebbet jelent. Be kell valljam, erős vagy, sőt, az is lehet, hogy erősebb nálam...
Mondtam, miközben jobb kezemet a bal vállamra raktam, hogy kissé enyhítse a fájdalmat. A vér lassan csúszott le a bal vállamon, de nem volt annyira látványos és nem is fájt annyira, mint a jobb oldalon. A vér egy egyenes csíkban húzódott végig a pólómon és a végéről lomhán csöpögött. Az ottani seb fájdalmasabb volt, de azzal, hogy megfogtam a bal vállamat kissé sikerült össze szorítani és enyhíteni.
- ...de ez nem minden esetben biztosíthatja győzelmedet. A gond veled, hogy túlságosan is büszke vagy magadra, túlságosan is biztosra veszed győzelmed. Tudom, hogy valami trükköt használsz...
Ekkor egy Incluye de Elganche képességgel kezdeném magamhoz rántani, miközben egy újabb cerot készítenék elő, de ezúttal nem tudna megakadályozni a használatban. Fix sebességgel közeledne felém, se lassabban, se gyorsabban és körülbelül félúton kapná a cerót, amivel a kardot fogó keze felé, a mellkasához közel céloznék, hogy ne tudja keze arrébb vételével "kikerülni" a támadásomat. Ha a ceróm, amit a jobb kezemből lőttem, találna, elengedném képességem, kissé hátra sonidóznék és újonnan védekező állást vennék fel, ha pedig nem találna, még mindig Incluye de Elganche képesség közben, de ezúttal barákkal kezdeném el dobálni. Ha lefogna nem hagynám abba képességem, csak ha sebzést szenvednék el. Ez lényegében egyetlen jól kidolgozott támadás lenne, amit ellenfelem felé irányítanék.

Igen sajnálom, hogy a Kanashibari utolsó elemét nem tudtam végrehajtani ellene. Megint ugyan azt az erőt használta, de most sokkal kisebb volt az ütés, mint amire gondoltam. Arra következtetek, hogy gyengül az ellökés ereje. Láthatta, hogy az előző képességgel milyen hatást ért el, most ugyan miért nem ugyan ilyen hatásfokkal használta? Ellenfelem erősen téved, amikor azt hiszi, hogy az osztag számozás erősségi sorrendben van állítva. Annyi az egész, hogy 13 osztag létezik és mindegyiknek más a feladata. Ugyanakkor, hogy azt mondja erősebb vagyok nála vagy talán erősebb vagyok nála, ez egy roppant kedves bók. Nagyon elegem van már ebből a szájtépésből, hogy azt találgatja én mit gondolok. Ha azt gondolnám, hogy könnyedén győzelmet aratok fölötte, akkor nem értesítettem volna az osztagomat.
- Semmit sem tudsz arról, hogy mit gondolok magamról. Azt sem tudhatod rólad mit gondolok. Szóval elég legyen a szájtépésből és inkább harcolj.
Mondom ellenfelemnek és felkészülök egy újabb támadásra, amikor valamiféle erővel, most maga felé kezd rántani. Igazából ez nekem nagyon tetszik, megint a közelébe kerülhetek. Fel sem mérem, hogy jobb kezében Cerot készül ellőni. Igazából amint elkezdett maga felé húzni mindenféle gondolkodás nélkül kidoumat kezdtem használni. Gyakorlatilag magához ránt és én szépen keresztül döföm kardommal. A kidoumról, most az idézést sem spórolom, le.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. Bakudou 61: Rikujoukourou! [ Hat rudas fénybörtön ]
Mivel a fénybörtön fogja, így a Cero valamelyik parkban található fát fogja szét sütni, hiszen karjait oldalra irányítja, ahogy lábait is terpeszbe rántja, nagy mázlimra, mivel észre se vettem, hogy arra készül. A lidérc származékot pedig saját képességével tartom sakkba. Mivel kardomat a mellkasa felé irányítottam, ha tovább húz maga felé, gyakorlatilag saját testébe ránt és ledöföm a kardommal. Ha idejében kapcsol és képességét kikapcsolja, amit megtehet, hiszen ebben nem korlátozza a fénybörtön, pusztán mozdulni nem tud, akkor shunpoval jutok hozzá közel. Csak reménykedem, hogy ezennel nem használja azt a lökdösődő képességét, így egy erőteljes fentről lefelé irányuló csapással célba veszem a mellkasát. Remélem, hogy sikerül egy súlyosabb sebet ejtenem ellenfelem testén. Rejtett tartalékaimat, még nem akarom felhasználni. Valószínűleg tartogat még meglepetést a lidérc én pedig pont erre számítok. Amikor előhúzza a fehér nyulat cilinderéből, én is akkor fogom saját nyulacskáimat előhúzni. Eddig nem úgy tapasztaltam, hogy nem tudnám felvenni vele szemben a versenyt. Bírom tartani az iramot és minél tovább húzom, annál jobban fogom ismerni harci képességeit.

Magamat hibáztattam, hogy nem gondoltam ellenfelem lefogó képességére. Mint egy madár, úgy voltam ebbe az átkozott kalitkába zárva, mi cerómat is félre irányította. Ellenfelem kardját a mellkasomhoz emelte, hogyha folytatnám a képességet belé döfődjön. A kardom pedig sokkal jobb lenne egy ilyen szituációban, hosszabb, mint egy átlagos kard, pont annyival, hogy előbb érjem el ellenfelemet. Sajnos ezúttal a lefogott kezemben volt. Az ellenfelem félúton járt, a képesség nem kifejezetten gyors mozgásának köszönhetően. Az 1m/s, azaz 3,6km/h sebesség valójában lassabb volt, mint az átlag ember gyaloglási sebessége, sőt az emberi világban úgymond lustaság növelő mozgólépcsőnél is lassabb, ami körülbelül 4-5km/h sebességgel halad, ha jól elemeztem az emberi világ eme szerkezetét ittlétem alatt. Szerencsémre volt elég időm, hogy cselekedjek, így a büszkeségre, azaz arra, hogy ki használja előbb képességét nem gondoltam. Sejtettem, hogy Kamioka nem használta a shikai parancsát, mivel még amikor kezdésnek elkiáltotta magát nem történt semmi változás azon kívül, hogy egy keveset megnőtt a reiatsuja. Biztos voltam benne, hogy nem létezhet olyan gyenge kard, de ha mégis, akkor meg eleget vártam igazi erőm elengedéséhez. Az Incluye de Elganchémet továbbra is működés alatt hagytam tehát. Egy gonosz mosoly és halk kacaj kíséretében döntöttem előre a fejemet. Felpillantottam, miközben hajamat elkapta a szél és kissé oldalra fújta. Eddig méla szemeimet tágra nyitottam és pupillám kezdett összeszűkülni, miközben ellenfelem szemébe pillantottam. Nem akartam semmit se mondani resurrecciónomról, csak a hívószavát, melyet élvezettel kiáltottam el.
- Me impresiona, Sombra Blanca!
Kimondása pillanatában fekete hajam rikító fehérré változott és szemem is egyszínű fehér lett. Eddig szűk pupillám helyett csak egy nagy fehérség volt sápadt szemeimben. Jobb kezemből tüske nőtt ki, de bal kezemben mivel még mindig a kard volt, az eltakarta a változást.
- Perseguidor Sombra!
Mondtam ki azon képességem nevét, ami leválasztotta ellenfelemről az árnyékát, ami ha nem is materializálódott, már nem tartozott a részéhez. Örültem, hogy nappal harcoltunk, ellenfelem árnyéka szépen látható, nagy árnyék volt. Ellenfelemnek már csak az út negyede volt hátra, de ha nem tesz semmit, bekebelezi az árnyéka. Éreztem a győzelem ízét a számban, mivel ellenfelemnek sejtése sem lehetett arról a képességről, amit az imént használtam ellene, sőt még arról sem, hogy miképpen tudna ellene rendesen védekezni. Már el is képzeltem, hogy mi történne miután ellenfelem mozdulatlan lenne.

Ellenfelem úgy tűnik nem óhajtja megtörni a fénybörtönt, hát legyen. Alig vagyok pár méterre tőle, amikor kiabálni kezd valamit nagy élvezettel és megváltozik a haj és szemszíne, meg a keze is változáson megy keresztül. Még mond is valamit, amire nem igen reagálok, hiszen nem látok semmi változást. Én magabiztosan közeledem felé, igazából még szívességet is tesz. Két méterre vagyok tőle, amikor úgy döntök, hogy rövidre zárom a kettőnk küzdelmét. Hangosan elkiáltom magamat és nagyjából a következő pillanatban balommal egy kristályt veszek elő övemből és eltöröm kardom pengéjén.
- Kirikiazame Kenshiko! [ Tépd szét Kardfogú Tigris! ]
Kardomon megjelennek a rá jellemző fogak, amiktől határozott módon az árnyéka is megváltozik. Ellenfelem mindebből egy fehér villanást láthat. A fény jelenség után, ami azt jelentette, hogy én előhívtam kardom shikai alakját, tudtom kívül megváltoztatva árnyékomat, hiszen a penge fogazottságával már teljesen másmilyen az árnyékom. Láthatja, ahogyan kardom pengéjét sűrű fémfogak borítják, valamint rózsaszín fény táncol a pengéjén. Kénytelen voltam egy erőkristályt használni, hogy erőmet, amivel lesújtok megtöbbszörözzem. Mostanra már be kellett fejeznie a felé húzó képességének használatát, ellenben egyszerűen magához húz és onnantól kezdve, én nemes egyszerűen belé döföm kardomat. Amint tapasztaltam képességét, abban nem gátol, hogy erőteljesebb mozdulatokat tegyek. Attól függően, hogy elenged vagy sem, két lehetséges módon próbálom befejezni harcunkat. 1., Ha rájön, hogy rossz lesz neki és elenged, akkor testem felgyorsul, hogy végrehajthassam a Kanashibarit. Ha továbbra is húz magával, akkor a gyomrát célzom egy erőteljes döféssel, ha elenged, kimondom a shunpo technika nevét.
- Kanashibari!
Ezek után ismételten felgyorsulok és első csapásomat a kardot tartó keze, tehát a jobb karjának vállöve ellen indítom. Ha próbál védekezni, ezúttal érezheti, hogy sokkalta nagyobb erővel érkezik támadásom. Talán el is söpröm védekezését. Ugyan úgy két lépéssel a háta mögé kerülök és ahogyan korábban, most is egy erőteljes fentről lefelé irányuló vágást indítok, bal vállöve ellen. A befejező mozdulat ismételten a térdízületek ellen irányuló vágás. A támadás sikerességétől függetlenül, mivel gyorsabb vagyok ellenfelemnél, igyekszem végig a háta mögött maradni.
2., Ha balga módon folytatja a húzásomat maga felé, akkor gyomron szúrom. Ez már bőven elégnek kellene lennie ahhoz, hogy elengedjen és amikor ez megtörténik. Összeszedem minden erőmet, egyetlen támadásra fókuszálom erőmet. Egy másik shunpo technikát kívánok alkalmazni. Egy teljesen ismeretlen technika nevét hallhatja.
- Senka! [ Villámvirágzás ]
Ennek a végrehajtása úgy néz ki, hogy kihúzom gyomrából kardomat, hiszen éppen az a feltétele annak, hogy ezt a támadást használjam, hogy magához húzzon és ahogy felgyorsulok a shunpo segítségével lépések sorozatával megkerülöm bal oldalról. Kardomat két kézre fogom és megpróbálom egyetlen vágással átvágni Saketsuját és Hakusuiját. Akármelyik támadásra is van szükségem, hogy kissé megfenyítsem barátunkat, kardomat ismételten a vállamra fektetem.
- Vonulj vissza, vagy elpusztulsz.

Húzásomat hirtelen abba hagytam mikor megváltozott kardjának kinézete. Elengedésem pillanatában ellenfelem felé kiáltottam, már teljesen elvesztettem a fejemet.
- NEM, NEM, NEM! NEM ÍGY TERV...
Mondtam volna tovább, de ellenfelem már korábban használt technikája nevét kiáltotta újra. ~ Húsz, huszonegy, huszonkettő, KÉRLEK JÁRJ LE! MENTS MEG DISTANCIEMIENTO!! Borultam ki teljesen, mikor éreztem, hogy végem van. Kardját, amelyen ezúttal fogak voltak jobb vállamba mélyítette. Nem tudtam megmozdulni, teljesen pánikba estem. Támadásakor a fogak pörögni kezdtek, és a kezemen fönt egy szétroncsolt heg keletkezett. A sebből egy kút módjára spriccelt a vér, amely ellenfelem arcára került, de ez őt nem zavarta. Bal vállamra ismét föntről irányította a támadását, ami ismételten átroncsolta a húsomat és már a csontot karcolta. Úgy éreztem, mintha levált volna a karom, a fájdalom elviselhetetlen volt. Szerencsémre még a csont tartotta, de ha még egy ütést kaptam volna oda leszakadna és nem lenne karom, amit használhatnék. A harmadik támadás pedig ismét a térdhajlatomat célozta. A belevágás, egyben forgás pillanatában elszakította az idegeket, a vér nem csak spriccelni, hanem ömleni kezdett. Nem éreztem a lábam alsó részét, csak a fájdalmat, ami a sebből eredt. Akaratlanul rogytam ismét össze, ezúttal arccal a földre esve. A művelet elvégzése után kardját a vállára emelte és mondta, hogy vonuljak vissza, vagy elpusztulok.
- Látom már... tényleg erősebb vagy. Örök tiszteletem, hogy meghagytad semmirevaló, lomha életemet, hadd térdeljek le előtted.
Próbáltam felszenvedni magamat a földről, de sem a lábammal, sem a karommal nem lett volna ésszerű megtenni, így hát a fejemet a földnek nyomtam és megpróbáltam felcsúsztatni magamat. Mikor viszonylag térdelő állásban voltam, a még működő lábamat előre tettem és arra támaszkodtam.
- Remélem majd még egyszer összehozza a sors semmirekellő énemet veled, Kamioka Shinrou, a tizenkettedik osztagból. Bocsáss meg, ha akármit mondtam. Añadir a mis errores y espero que nos volvamos a encontrar, shinigami. Adiós! /Megjegyzem a hibáimat és remélem majd újra összefutunk, shinigami. Viszlát/
Lassan fordultam meg és egy vércsíkot húzva mentem arrébb, végül egy Negación segítségével, mibe még sikerült elég energiát fektetnem, szó szerint elhúztam a csíkot. Lett egy célom, hogy egyszer visszavágjak ennek a shinigaminak és bizonyítsam az arrancarok felsőbbrendűségét. Volt egy célom, mire a homokban és vérben fetrengve gondoltam. Nem csak feladatomnak, kötelességemnek éreztem, hogy egyszer ő is tapasztalhassa ezt a horribilis fájdalmat amit én. Éreztem, hogy addig nem halhatok meg.

/ Köszönöm a játékot! /

A Kanashibari egy nagyon jól működő képességnek bizonyult. Az már csak hab volt a tortán, hogy zanpakutom súlyosbította ellenfelem helyzetét, hiszen borzalmas vérzést okoz kardom találata. Kenshiko, vadállatias morgással jelezte elégedettségét. velem ellentétben, ő imádta a vér látványát és a szagát, a csontok recsegését. Jó részt vettem már legalább egy boncoláson és meg kell mondanom, hogy nem érint túlzottan meg. Az azonban tejesen más látvány, amikor Kenshiko vágásából szökőkútként spriccel ellenfelem vére, ő pedig elégedetten és kéjsóvár hangon morog. Ellenfelem elkezd felém kúszni és beszél valami olyasmiről, hogy örökké tisztelni fog, amiért voltam olyan kegyes, hogy életben hagytam. Sebeiből még mindig szivárgott a vér. Valószínűleg csak azért nm hal meg, mert erős a lelke. Egyáltalán minek hagyom életben ezt a szánalmas lidérc származékot? Miért nem ölöm meg? hamar észbe kapok, hogy ezek a vágyak inkább Kenshiko vágyai. Szeretné hallgatni gurgulázó fuldoklását ellenfelemnek, ahogy az fuldoklik saját vérében. Szeretné hallani csontjainak recsegését.
- Nem!!
Kiáltom el magamat, hogy Kenshiko ne bombázzon vágyaival. Taláűn ezért sem ölöm meg ellenfelemet. Óh igen, ez a valódi válasz. Nem akarom zanpkautomnak megadni azt az örömet, hogy vérben fürdőzhessen.
- Minek térdelsz előttem? Megalázod magad. Nem volt elég, hogy pöffeszkedő szavaid ellenére, csúfos vereséget szenvedtél? Nincs szükségem a megalázkodásodra, a dicsőség az enyém és ez bőven elegendő.
Mondom a lidércnek és hagyom, hogy elhúzza a csíkot. A szó, legszorosabb értelmében. Persze boldog vagyok. No nem csak azért, mert sikerült győznöm egy nem túl könnyű csatában, hanem azért is, mert bezsebeltem a lélekenergia mintáját. Ez számomra tökéletes elégedettséget okoz. Miután ellenfelem elhagyta a harc színterét egy bokorhoz sétálok és kiadom gyomromnak tartalmát. Mondtam, hogy nem bírom Kenshiko munkájának látványát. Hozzá kell ehhez szoknom, ahogyan Kenshiko vágyainak leküzdésére is készen kell állnom. Nem hagyhatom, hogy a vágyait kielégítsem, az borzalmas lenne.
~ Pedig sokkal jobban járnál, ha kielégítenéd szomjamat. Cserébe sokkal nagyobb hatalmat adok kezedbe. Gyűjtsünk skalpokat és... ~
- Elég legyen már. Szét téphetted, nem? Menjünk haza, vár ránk a munka.
Mondom végezetül amire Kenshiko csak bágyadtan morran egyet. Nem örül neki, hogy itt hagyom az Emberek Világát és nem vadászok több lidércre. De valljuk be, vár a munka. S mennyivel nagyobb az öröm, hogy végre a laborban dolgozhatok. Első dolgom, hogy analizálom ellenfelem lélekenergiáját.
- Örülj Kenshiko. Szereztem trófeát.
Mondtam, miután megtöröltem számat. Miuzán gyomrom nem háborgott többé, az adatgyűjtő edényt feldobtam a levegőbe, majd elkaptam. Így indultam meg a közelben megnyíló Senkaimon felé, hogy hazajussak Seireiteibe.

// Köszönöm a játékot //