Kaito vs. Diego

Tárgy: Kaito vs. Diego Szer. Ápr. 25, 2012 11:29 am

Eljött az ideje, hogy újfent elmenjek konfliktust, na meg kaját szerezni az Emberek világába. Seth nem igazán korlátozta a kimászkálásunkat, meg a magánakciókat, ami újfent bebizonyítja, hogy nem tekint minket fontosnak a tervéhez, bármi az. Tousen anno levágta az egykori hatos Espada karját, amiért engedély nélkül vezette csatába a fracciónjait, akiket egytől egyig el is veszített, Seth pedig hagyja, hogy az unatkozó arrancarok shinigamik ellen harcoljanak. Igaz, Aizen-sama idején mi még meglepetés fegyver voltunk, mostanra viszont már semmi újdonság nem maradt bennünk, amit félteni kellene, és így legalább nem egymást gyilkoljuk, úgyhogy kisebb a halálozási ráta, mint régebben.
Nincsenek az utamban igazságot, megváltást és békét hirdető shinigamik, akiket eltakaríthatnék az utamból. Nagy kár, így be kell érnem az emberekkel, amíg meg nem érkeznek. Kíváncsi vagyok, mennyit sikerült fejlődnöm, a kocsmában kifejezetten hatásosnak bizonyult a Räv-sama által tanított mozdulatsor, úgyhogy ki kell próbálnom, hogy hogyan működik shinigamikon. Náluk persze kard lesz, legalábbis az első három-négy másodpercben biztosan.
Leszállok egy ház tetejére, és szívok a levegőből, aminek ugyan nincs akkora lélekenergia-tartalma, mint az otthoninak, de az a kevés sokkalta "élőbb", nem olyan nyomasztó, kevésbé érezhető rajta a rettegés. Egyelőre, ha nem jön ellenfél, elképzelhető, hogy kicsit átrendezem ezt a helyet, saját ízlésem szerint. Megigazítom a hátamon lógó Áspidot, ami komoly alakváltozáson ment keresztül, köszönhetően annak, hogy a megnövekedett lélekenergiámmal más típusúvá alakítottam át a képességeimet. Ez a méret sokkal agresszívabb, több szabadságot ad a lélekenergiám áramlásának, ráadásul sokkalta fenyegetőbb, mint a régi, átlagos méretekkel rendelkező kardom.
A pesquisám segítségével körbekémlelem a körülöttem lévő lélekenergiákat, érzem az összes kis patkány mit sem sejtő, undorítóan alacsony lélekenergiáját, akik körbevesznek. Ha akarnám, kiszívhatnám a környéken lévő összes emberi lelket, de azok ízetlenek, úgyhogy vagy egy haldokló érdekel, vagy... vagy valami olyasmi, amit most érzékeltem. Igaz, nem lenne túl lenyűgöző, ha shinigami lenne, de ez bizony az emberihez hasonló lélekenergiának tűnik. Soha nem éreztem még ilyet egyetlen példányból sem.
Leszállok a földre, nagyjából arrafelé, amerre éreztem, és elindulok arra, ahol volt. Kivételesen fejlett ember-állat lehet, az biztos, az íze és a tápanyagtartalma talán akkora, mint egy shinigamié. Ha szerencsém van, akkor elég intelligens hozzá, hogy elfogadja, jobb neki az én részemként élnie tovább, bennem, értem, általam. Egy dolog aggaszt csak, a hollow-ösztöneim ahhoz hasonló veszélyt jeleznek, mintha shinigami lenne a közelben, de egyet sem érzékeltem az ősi ellenségek közül, ilyen tökéletes lélekenergia-rejtéssel egyszerűen nem rendelkezhetnek.
Befordulok egy sikátorba, a mocskos utca kevésbé sötét részén meglátok egy férfit. Nem érdekel, hogy mit keres itt, már egyértelmű, hogy ő a lélekenergia tulajdonosa. Milyen pompás főfogás! Nem nyúlok a kardomért, egyelőre nem érzem szükségesnek, hogy levágjam a lábát, valószínű nem fog tudni elfutni előlem. Nem is szólok hozzá, felesleges, miért kellene a kígyónak tárgyalnia bármit a patkánnyal. Ha ő is egy lett a számtalan lélek közül, úgyis tudni fog mindent rólam, amit tudnia kell, amit tudnia szabad.
Behajlítom az ujjakat a bal kezemen, amelyen egy pillanatra láthatóvá válik a hollow-lyuk. Egy apró kézmozdulat, és a karó már benne is lesz az emberben, de egyelőre nem fogom felfedni a rejtett fegyverzetemet. Talán nem is képes semmire, talán csak magas a lélekenergiája, de nem kockáztatom meg, hogy felkészületlenül érjen, ami történni fog.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Szer. Ápr. 25, 2012 9:05 pm

Az arrancarral való találkozásom teljesen megváltoztatott. Azóta csak a haveroknak szerzek kábítószert, de én nem szívok. Nem is értik, hogy miért, de nem is kell, hogy értsék. Elég ha én értem mit miért teszek. Azért hagytam fel a tudatmódosító szerekkel, mert bármikor találkozhatok egy újabb arrancarral és elég necces lenne úgy megpróbálni kivégezni, hogy be vagyok állva mint a gerely. Nos, igen ezért a régi hagyományért hagytam fel az élvezettel. A haverok már párszor el is küldtek a picsába és általában ilyenkor rugdostam ki őket a házamból. Igen manapság mindig nálam tanyáztak, hogy miért? Azért mert én arra kértem őket. Mert ha megjelenik egy hollow vagy egy arrancar nem kell majd értük aggódnom. Majd azt mondom nekik, hogy maradjanak itt és amilyen készek szoktak lenni itt is maradnak míg én elmegyek egy kis népirtásra.
Már megint arra kellett felkelnem, hogy valaki iszonyatos erővel üti az ajtómat. Egyből tudtam, hogy a haverok érkeztek meg. Felültem az ágyon és az órámra néztem. Még jó, hogy megbeszéltem velük, hogy egy óra múlva jöjjenek. Na, mindegy biztos meg van rá az okuk, hogy ilyen korán toppantak be. Nagy nehezen kibújtam a jó meleg, pihe-puha ágyikómból és a szekrényemhez botorkáltam, hogy felvegyek valami ruhát. Nem mehetek le meztelenül hozzájuk. Nos, igen köztudott tény, hogy én mindig meztelenül alszom azóta, hogy letettem a drogot. Akkoriban mindig annyira kész voltam, hogy nem törődtem semmivel csak azzal, hogy bekerüljek az ágyamba. Most már azért jobban odafigyelek az ilyen apróságokra.
Miután sikerült eldöntenem, hogy mit vegyek föl felöltöztem és betotyogtam a fürdőbe, hogy arcot mossak. Mert ahogy éreztem a szemeim olyan csipások voltak mint egy sasé. Mikor ezzel is végeztem szépen, nyugodtan lesétáltam a földszintre és ajtót nyitottam. A négy ember akik az ajtóm előtt álltak pont akkor akartak egyszerre ráverni egyet az ajtóra amikor az már nyitva volt ezért nekem el kellett hajolnom vagyis hátrébb kellett ugranom, hogy ne találjanak el.
- Meg vagytok kattanva? - ordítok rájuk majd miután mindannyian bejöttek betessékeltem egytől egyig őket a nappaliba az ajtómat pedig becsuktam. Nem láttam rajtuk, hogy be lennének állva és ez meglepett. Általában már ide is úgy jönnek, hogy alapoznak, de ahogy látom most tiszták és ez meglepett.
- Van egy kis probléma Arc... elfogyott a cucc és hát csak te ismersz olyan dílereket a környéken akiktől minőségi cuccot lehet szerezni, szóval arra gondoltunk, hogy ha neked nem nagy baj akkor elmennél nekünk anyagért? - mondja az egyik faszi... hát mit ne mondjak nagyon örülök neki. Megint nekem kell futkároznom az ő cuccukért, de mindegy ha nagyon akarják akkor elmegyek a sikátorhoz ahol olyan füvet tudok, hogy egy hétig nem akarnak majd utána füvezni...
- Szóval arra kértek, hogy én futkorásszak a füvetekért? Rendben, de akkor adjátok a lóvét, mert most nincs kedvem az én pénzemből ellátni titeket. - mondtam majd kinyújtottam a jobb kezemet ami fél perc múlva tele volt pénzzel. ~Ezt már szeretem..~ gondoltam majd hátat fordítottam nekik és elindultam beszerezni nekik az anyagot.
Szépen ráérősen haladtam a sikátorok felé. Nem volt hozzá valami sok kedvem, hogy gyorsan visszaérjek hozzájuk. Ráadásul napok óta nem láttam egyetlen egy hollowt se amit megölhettem volna szóval itt az ideje keresnem egyet, mert a végén morcos leszek ha nem tudok harcolni egy mocskos lidérc ellen sem! Sajnos ahogy haladtam előre egyetlen egy hollowal se futottam össze ezért nem is kerestem tovább őket, befordultam a sikátorokhoz ahol már messziről láttam a dílert amint épp üzletel valami hajléktalan kinézetű emberkével. Szép nyugodt léptekkel közelítem meg a dílert aki már elég rég óta ismer és tudja, hogy miből mennyit szoktam venni ezért amikor odaértem már nyújtotta is a cuccot. Gyorsan cseréltünk én átadtam a pénzt ő pedig az anyagot és elindultam tovább egyenesen. Mikor tisztes távolságba kerültem megnéztem, hogy normális adagot adott e és meglepődve láttam, hogy többet is adott a szokottnál, de nem szólok neki, nem érdekel úgyse az én pénzemből van és nem is nekem kell.
Már éppen indultam volna tovább amikor ismerős lélekenergiára lettem figyelmes a közelemben. Nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy rájöjjek mi is tart felém. Egyből tudtam, hogy egy arrancar az. ~Végre valami izgalom ~ gondoltam majd megfordultam és szembe találtam magam az ellenféllel. Nem kezdett támadásba ezért én se támadtam rá... egyenlőre. Tisztes távolságba kerültem tőle, hogy ha kell védekezni, vagy éppen támadni is legyen elég időm.
- Mit akarsz itt hollow ivadék? - teszem fel szokásos kérdésemet majd becsúsztattam a füvet a jobb zsebembe és felkészültem a harcra, illetve lehetséges, hogy vele együtt a kudarcra is, mert ahogy érzékeltem sokkal erősebb mint én, de nem baj. Kicsi a bors, de erős tartja a mondás. Meg egyébkén is a harcok nem csak az erőn múlnak hanem a taktikán is.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Csüt. Ápr. 26, 2012 12:13 pm

Rendkívül arrogáns hangnemet ütött meg velem szemben, annak ellenére, hogy valószínű fel tudta mérni, hogy mi vagyok. Rendkívül fejlett ember-állat, azt el kell ismernem, de egy hozzám hasonló arrancarhoz nem érhet fel, sőt, talán egyhez sem. Nem tudom, hogy miért hagyott bármelyik fajtársam életben ilyen finomnak ígérkező vacsorát, bár sajnálatos módon az utóbbi időben volt szerencsém megismerni olyat, aki van olyan ostoba, hogy megtegye. Ezzel a mentalitással nem tudom elképzelni, hogy hogyan képes valaki eljutni az adjuchas szintig, vagy legalábbis a gillianig. Mert mezei hollowból bizony nem lehet rendes arrancar soha.
Egy mosolyt villantok a fickó felé. Eredetileg nem terveztem vele beszélgetni, de a kérdésére válaszolok, ha tudja, hogy arrancar vagyok, és túlélt egy találkozást, megérdemli, hogy felvilágosítsam. -Megeszlek, semmi egyéb tervem nincs veled-vajon ki lehetett az, akivel harcolt? Valószínű azóta már meghalt, azokra az idealista bolondokra, akik nem képesek elfogadni, hogy hollowok, nem vár más, csak pusztulás.
Mindegy, mekkora a lélekenergiája, legfeljebb a megnövekedett fizikai erőben merülhet ki az ereje, talán még a sebessége is eléri egy shinigamiét, de akkor is valószínűtlen, hogy jó szórakozási lehetőséget nyújtson. Persze rövid mozgási lehetőségnek bőven meg fog felelni a kaja előtt. Menekülj, patkány, a kígyó kiszemelt prédájául! Azonnal le is csapnék rá, de ez az átkozott veszélyérzet egyszerűen nem engedi, hogy elővigyázatlan legyek. Olyan, mintha egy ősi ellenféllel találkoztam volna. Talán nem is én vagyok a vadász? Teljesen mindegy, végül úgyis ő fog meghalni, a veszély csak egy kis izgalmat ad. Annyira úgysem vagyok soha elővigyázatlan, hogy ne tudjak futni, ha kell.
Megfeszítem a lábizmaim, és oda sonidozok mellé. Ökölbe szorítom a kezeim, és két ütést indítok a szegycsontja felé. Én sajnos nem vagyok ebben még olyan profi, hogy csontot törjek, de bőven elég, ha fájdalmat okozok neki, hogy aztán legyen mit felerősítenem a mérgem segítségével. Ezen az ellenfélen persze nem biztos, hogy használni fogom a karóimat, arra sincs garancia, hogy tud-e valamit tenni ellenem. Nem próbált elfutni, valamit tudnia kell! Éppen ezért ugyanúgy harcolok, mint mindig, amint megvolt a második ütésem, a sonidommal hat méterrel mögötte jelenek meg, akár bevittem a találatot, akár nem. Jobb tartani a távolságot, amíg nem láttam, mit tud.
Megnyalom a szám, ez egy rendkívül jó napnak indul. Már az előételnél is szórakozási lehetőséghez jutottam, és hol vannak még a shinigamik, akikért igazából jöttem. Ki tudja, valószínű az idióták már azonosították a lélekenergiám, és olyat küldenek ellenem, akivel személyes elintéznivalóm is van. A férfi, akit végül menekülésre kényszerítettem... a fiú, aki már kétszer élte túl ellenem... az a beképzelt kislány... a nő, akit megvakítottam... vagy az ostoba ficsúr, aki azt hiszi, hogy a világon minden akadály megoldható kitartással, karddal és ostobaságok hangoztatásával. Nevetséges... Legközelebb akármelyikkel találkozok, megölöm, már az is szánalmas volt, hogy ennyien megúszták eddig élve. Többen már nem fogják.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Szomb. Ápr. 28, 2012 9:11 am

Nagy levegőt vettem és egyenletesen fújtam ki majd elkezdtem összegyűjteni a körülöttem található összes lélekszemcsét, hogy harcképes legyek. Annyi a lényeg, hogy ha nem is tudom megölni megmutassam neki, hogy az emberek is közt vannak olyanok, akik képesek felvenni velük a versenyt és ha most kikapok akkor addig edzek amíg el nem érem azt a szintet, hogy végül én kerüljek ki győztesként a harcból. A lélekenergia mennyisége egy kicsit nyomasztó volt számomra ebből könnyedén rá tudtam jönni, hogy valószínűleg erősebb nálam. Na, nem baj ha már itt állok vele szemben nem futamodok meg.
Tulajdonképpen pislogni se volt időm ő már ott volt a közvetlen közelemben és szegycsonton vágtt egyszer. Szerencsére éppen időben eszméltem föl így a második ütését a helyváltoztató képességemnek köszönhetően éppen, hogy el tudtam kerülni. Tudtam, hogy nyomot fog hagyni egy ideig az ütése és azt is tudtam, hogy nem lesz egy leányálom, annyira fog fájni, de ez most csöppet sem mozgatta meg az érdeklődésemet. Perpillanat azzal kell törődnöm, hogy jól reagáljam le egy ellen támadással. Mikor elhatároztam, hogy itt az ideje az ellentámadásnak azt vettem észre, hogy a hátam mögé került, de nem támad. Valószínűleg arra kíváncsi, hogy mire vagyok képes és addig várni fog míg meg nem mutatom a képességeimet. Hát mit ne mondjak nagyon örülök ennek, de nem baj. Egyenlőre csak a nyilaimat mutatom meg neki.
A hirenkyakum segítségével cikázva indultam el felé és a második helyváltoztatásom után megidéztem a bal kezemben hőn szeretett fegyveremet. Ezzel tudom, hogy elősegítettem az ő terveit mert így könnyen ki tudja majd azt használni, hogy a nyilam nem közelharci eszköz, de most nem érdekel. Ha kell megpróbálok tartani egy olyan távolságot ahonnan még hatékonynak is bizonyulhatnak a támadásaim. Mikor kb. négy lépésnyi távolságra lehettem tőle ismét hirenkyakuztam egyet ezzel megpróbálva fölé kerülni és onnan lőttem ki felé két nyilat. Ez most egyenlőre arra lesz elegendő,, hogy megtudja milyen a reakció ideje.
- Elvitte a cica a nyelved? - kezdtem el idegesíteni ellenfelem. Köztudott tény, hogy az ideges ember csak támad, támad és támad ezáltal sebezhetővé válik, ergo le lehet győzni. Miután a két nyíl elhagyta a nyilamat vissza hirenkyakuztam a kiindulási helyemre, hogy legyen azért egy kis távolság közte és köztem. Ez azért volt fontos, hogy legyen időm felkészülni a védekezésre ha úgy alakul.
Zihálva vettem a levegőt. Nem gondoltam volna, hogy az az egy ütés ennyire kikészít. Nem elég, hogy könnyebben elfáradtam, iszonyatosan fájt minden levegővételnél és remegtem egész testemben, ami megnehezítette a célzást. ~Sokkal jobban kell figyelnem különben gyorsabban kivégez mint azt bárki is gondolná.~ gondoltam majd egy kicsit berogyasztottam ezzel biztosítva egy helyben maradásomat. Ahogy ott álltam és néztem ellenfelemre különös dologra lettem figyelmes. Apró világtó kis pontokat kezdtem el látni a fájdalomtól aminek nem nagyon örültem, nem nem tudtam mit tenni ellene. Ráadásul még szédültem is, ami a remegéssel együtt elég mérvadó egy elrontott lövésnél.
- Azért a nevedet elárulnád? - förmedtem rá és, hogy komolynak tűnjek a kérdésemet bebiztosítottam egy egyenes lövéssel ami ha minden igaz a mellkasa felé repült szélsebesen.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Vas. Ápr. 29, 2012 12:26 am

A második ütésem már nem sikerült, meglepően gyorsan reagált rá, és kerülte ki, úgyhogy úgy tűnik, jól tettem, hogy elővigyázatos voltam. Talán mégiscsak fog nyújtani némi szórakozást számomra, mielőtt megölöm, ki tudja. Az ütésem valószínű elég kellemetlen sérülést okozhatott, de nem hiszem, hogy komolyan hátráltatná a harcban, elvégre biztosan nem sikerült törést okoznom.
Hirtelen megindul, én pedig felkészülök rá, hogy kitérjek, ha támadna. Nem is csalódok, megjelenik a kezében egy íjra emlékeztető fegyver. A távolsági harc azonban sajnos csak abban az esetben lehet hatékony, ha gyorsabb vagy az ellenfelednél, márpedig nálam nem lehet gyorsabb, elvégre ez csak egy ember. Fentről támad, én pedig a Gemelos Sonidom segítségével hátrahagyok egy másolatot, és néhány méterrel arrébb sonidoztam. A nyilak átdöfték a másolatot, ami lehetőséget adott volna egy újabb meglepetés-szerű támadásra, de igazság szerint nem sietek sehová, úgyhogy nem kell kapkodni.
-Nincs mondanivalóm egy halott számára-mindenki azt hiszi magáról, hogy fontos, és mindenáron vitatkoznom kell vele az igazságáról, pedig a kardok sokkal jobb érvek a puszta, üres szavaknál. Ez az ember is bolond, ha azt hiszi, hogy legyőzhet ilyen szintű támadásokkal. Vajon miért nem próbál meg elmenekülni? Előlem biztosan nem tudna elfutni, de ha itt marad, akkor egészen biztosan meghal. Világosan megmondtam neki, hogy meg akarom ölni, a shinigami ellenfeleimnek volt némi túlélési esélye vereség esetén is, de neki nincs. Nem fog segítséget kapni egy másik dimenzióból, ha már félholtra vertem, ráadásul okom sincs rá, hogy meghagyjam az életét.
Egy mosoly kíséretében leemeltem Áspidot a hátamról, és a kard pengéjével hárítottam a felém lőtt nyílvesszőt. Igaz, hogy a kard sokkal nehezebb lett, de én ugyanolyan simán tudom mozgatni, mint régen, nem érzem a súlyváltozást, elvégre egy részem van belezárva. Ezek a támadások olyan szintűek, mint egy bala, talán nem is kellene vesztegetni az időt a kivédésükre, de lehet, hogy van mellékhatásuk is találatkor, úgyhogy nem akarok kockáztatni. -Ha megettelek, a részemmé fogsz válni, és meg fogsz tudni rólam mindent, teljesen felesleges időpocsékolás lenne bemutatkozni.
Megfeszítem a lábam, és a sonidommal mögé ugrok. A bal kezemben egy pillanat alatt jelenik meg a ruhaujjamban pihenő karó, amit megpróbálok beleszúrni a hátába. Elég egy apró karcolás is, hogy minden általa érzett fájdalom mértéke megduplázódjon. Ez az egyik kedvenc fegyverem, valószínű a korábbi ütésemnek köszönhetően ez már teljesen meggátolja a mozgásban, ráadásul a kellemetlenség mellett nem fogja tudni felmérni a sérülései komolyságát. Ha nem találom el, az azt jelenti, hogy nagyon gyors, ebben az esetben talán másra is szükségem lesz közelharcon és sonidon kívül.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Szer. Május 02, 2012 10:03 pm

Fájdalom, halál, fájdalom, halál, fájdalom, halál. Ez a két dolog jár folyamatosan a fejemben miközben harcolok. Nem adhatom fel mert akkor a Quincy büszkeségemet lehúzhatom a klotyón. Kiskoromban nagyapám úgy tanított, hogy mindig az utolsó lélegzetvételig küzdjek. Mert ki tudja, hogy mi lesz a harc vég kimenetele. Igaza van. Nem szabad feladni mert aki feladja az veszít és oda a büszkesége. Én pedig nem hozhatok szégyent a fajtámra azzal, hogy egy ősi ellenségünk ellen feladom a küzdelmet. Ráadásul még csak a nyilakat használtam a gintoukat későbbre hagyom. Megvárom vele a megfelelő pillanatot és akkor használom majd, de ahhoz majd elsősorban rést kell ütnöm a védelmén és majd csak azután támadok. Ezzel már csak az a nagy baj, hogy erősebb és gyorsabb is nálam így ki kell találnom, hogy miből tudok magamnak előnyt kovácsolni, mert eddig ahogy elnézem semmiből.
Az összes támadásom kudarcba fulladt. A fentről indított támadásokat valami klóntechnika féleséggel hárította, míg a mellkasa felé száguldó nyilat mezei egyszerűséggel megsemmisítette fegyvere segítségével. Nem lettem valami boldog, de tulajdonképpen számított erre a dologra. Éppen támadásba akartam lendülni amikor arra lettem figyelmes, hogy eltűnt majd megjelent mögöttem. Amilyen gyorsan csak tudtam lehajoltam és el hirenkyakuztam, de még így is sikerült egy kisebb vágást intéznie a hátamra. Alapjáraton nagyon fájt a mellkasom, de ez utána vágás után mintha a fájdalom a duplájára nőtt volna. Viszont már ne láttam kis villódzó pontokat, de szédülni ugyan úgy szédültem ha nem jobban. A végtagjaim a fájdalomtól elgyengültek és jobban remegtek mint a nyárfalevél. Éreztem, hogy a hátamon szerzett sérülésből egyenletesen folyik a vér. Kicsit megrémültem eme képességétől, hogy ha megvág azzal az izével ami a kezében van akkor jobban fáj az eddig szerzett sérülésem. Vagyis csak ezzel tudom összekapcsolni ezt az egészet hiszen semmi más nem történt amitől ennyire fájhatna a mellkasom hiszen nem ütött meg még egyszer, nem kaptam semmiféle hollow képességet a mellkasomba, szóval csakis a vágásnak köszönhetem. Nagy nehezen be tudtam nyúlni a zsebembe egy ezüst kapszuláért amit egyből el is hajítottam felé.
- Feel the wrath of battle and accept this sacred chalice - Sacred Bite! - aktíváltam a képességet aminek következtében az ezüstkapszulából egy átlátszó, négyzetes energia nyaláb tört ki és indult meg ellenfelem felé. Természetesen, hogy ne bízza el magát, hogy ennyi lenne az egész támadásom a hirenkyakum segítségével elkezdtem körülötte körözni és mindig máshonnan kilőttem felé egy-egy íjat majd végül fölé próbáltam kerülni és onnan is eleresztettem egyet, de az sajnálatos módon a kézremegésnek és a szédülésnek köszönhetőn milliméterekkel, de elkerülte ellenfelemet így nagy durranással és porfelhővel a földbe csapódott. Miután tudtam, hogy ellenfelem ki tudja használni a porfelhőt és még azt se tudta hogy az előbb intézett támadásaim sikeresek voltak e vagy sem nyolc méteres távolságba kerültem tőle és onnan figyeltem az eseményeket. Még egy biztosító nyilat ki akartam lőni az ellenfelem felé, de nagy baj történt. A fájdalomnak köszönhetően térde rogytam és nem tudtam felállni. Ennek nem nagyon örültem ezért mindenféleképpen megpróbáltam felállni és nagy erőfeszítések után sikerült is. Még mielőtt bármi is történhetett volna egy falhoz hirenkyakuztam és háttal nekitámaszkodtam. ~Nem elég, hogy iszonyatosan fáj mindenem úgy tűnik, hogy a lélekrészecskéket se tudom már úgy manipulálni mint eddig és ez nagy baj... azt hiszem, hogy még két támadás tőle és nekem végem.~ gondoltam majd ismét ellenfelem felé tekintettem. Tudtam, hogy nem szabad beengednem a támadásait mert akkor nekem tényleg végem, de amilyen állapotba kerültem nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék a tökéletes védelemre.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Csüt. Május 03, 2012 12:06 pm

Újfent leszűröm, hogy rendkívül gyors, nem sikerül átszúrnom a karót a hátán... de már mindegy, eltaláltam. A következő öt-hat percben mindenképpen a kétszeresét fogja érezni minden fájdalomnak, és ha valahogy ki is húzza a méreg elbomlásának végéig, annyira kimerült lesz, hogy nem lesz már esélye ellenem. A legjobb az lenne, ha okoznék még pár sérülést, aztán visszavonulnék a hatás lejártáig. A fájdalom úgy is borzalmas lehet, hogy közben elterelem róla a figyelmét, de ha visszavonulok, akkor semmi nem fogja őt megzavarni minden egyes másodperc kiélvezésében. Amikor pedig a mérgem legyengítette, visszajöhetek érte. Így vadásznak a kígyók.
A jelenlegi sérüléseit közel sem találom elegendőnek, úgyhogy muszáj lesz folytatni egy darabig még. A karómat visszacsúsztatom a ruhaujjamba, egyrészt most inkább a kardom használom, másrészt ha nem látta pontosan, mi volt az, akkor még nehezebben fogja kivédeni, ha netán túléli, és másodszor is meg kell mérgeznem. Lehet, hogy korai volt, így nem tudom, hogy túlélne-e egy cerot, márpedig ha elporlad, akkor oda a kaja.
Amikor felkészülök rá, hogy megrohanjam, elővesz valamit. Vajon mi lehet az? Lehet, hogy csak megtévesztés, esetleg csak valami számára fontos tárgy, amit még egyszer látni akar, de nem baj, ha esetleg csak átver, akkor is csak ő tud kiröhögni, márpedig ha ennyit tud, amit láttam, akkor élete utolsó nevetése lesz. Végül persze kiderül, hogy korántsem készül még a halálára, ez valami ellentámadás lesz.
Mivel fogalmam sincs, hogy mi ez, nem kockáztatom meg a védekezést, elkerülöm a támadást, ami első ránézésre egy gyengébb cero erejével bírhat, talán nem éri el azt a szintet, de azért nem volt rossz. A nyilaival viszont nem bírok el, egyszerűen túl sokat lőtt, és mivel éppen mozogtam, nem tudnék kitérni, úgyhogy megpróbálok védekezni ellenük. Az első kettőt hárítom a kardommal, de a harmadik elöl el kell hajolnom, a lélekenergia-nyaláb pedig megkarcolja az arcomat. Ha továbbra is egy helyben állnék, nem úsznám meg ennyivel, úgyhogy elrugaszkodok, hogy kitérjek, éppen akkor állok meg, amikor fölöttem is megjelenik, de a nyila célt téveszt, pedig egy helyben álltam.
Ezután helyet vált, úgyhogy ideje elindulnom. Felugrok a levegőbe, ahonnan látom, hogy mindjárt jön a következő nyíl, de az végül létre sem jön. Talán hat a mérgem, talán más baja van, nem tudom. Talán ez is csapda, úgyhogy most nem azt fogom csinálni, amit ilyenkor némelyik idióta fajtársam csinálna, tehát nem sétálok oda az "úgy tűnik, ennyi volt dumával." Azt csak akkor fogom megtenni, ha már harcképtelen állapotban lesz, de a beszédet akkor is hanyagolom. A kígyó miért beszéljen a patkánnyal, akit aznap este elfogyaszt vacsorára.
-Bara Bombardeo- a kardom az ember-állat felé emelem, és a lélekenergiám átvezetésével elkezdek barákat átvezetni rajta. Most már túl nagy a suhogtatáshoz, de természetesen így is tudom használni a technikát. Belehalni talán nem fog, ha pedig csapda fog, el is kerülheti a támadást. Ebben az esetben tudni fogom, hogy ravasz ellenféllel állok szemben. Semmi kedvem hozzá, hogy végül a kajmán eméssze el az anakondát.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Szomb. Május 19, 2012 10:05 pm

Remegő lábakkal próbáltam megtartani magam.... úgy döntöttem végül, hogy ha kell meg is ölöm magam csak tartsam fel vagy valami. Sajnos előbb fogok meghalni minthogy megsebezhetném ezt a mocskos hollow fajzatot. Szívem szerint meg szeretném ölni, ki akarom véreztetni mint egy disznót a beleinél fogva akarom fellógatni a legközelebbi villanyoszlopra, de sajnos ezek csak álmok. Nem fogom elérni ezt az örömöt sőt még megsebezni se tudom... túl erős védelme van ahhoz, hogy a nyilaim megsebezhessék.
Lihegve vettem a levegőt, vércseppek csöpögtek a számból amikor láttam, hogy sikerült megsebeznem. Nem érte nagy sérülés, csak éppen hogy megkarcoltam az arcát, de nem baj most már tudom,h ogy nem sebezhetetlen és most ezt kell kihasználnom valahogy. Ahogy megfigyeltem ha sok nyílvesszőt lövök ki felé akkor nehezen tud koncentrálni a védelemre szóval, ha most minden oldalról kilövök rá egy nyilat akkor lehetséges, hogy csapdába tudom csalni vagy valami ahhoz hasonló. Mondjuk kétlem, hogy sikerülne mert a sérüléseim elég súlyosak és elég nehezen tudom összegyűjteni a lélekrészecskket akr egy sima nyíl kilövéséhez is... szóval ha minden oldalról ki akarok lőni egyet lehetséges, hogy meghalok, de nem baj... próba szerencse.
Azonban még mielőtt megmozdulhattm volna vörös valamiket kezdett el kilőni felém amik elég nagy sebességgel közeledtek felém. A rémület most már tényleg kiült az arcomra... nem tudtam, hogy hogyan meneküljek meg... nem tudom milyen erősek ezek a labdaizék. Az egyik betalált pont a gyomorszájamhoz így még obban sikerül fulladoznom ráadásul égési sérülést is szenvedtem. A fájdalom egyből a kétszeresére ugrott és megint térdre rogytam. Már nem csak a fájdalomtól remegtem hanem a félelemtől is ugyanis jött a többi vörös golyó. ~Nem hagyhatom, hogy most itt és azonnal megöljön!~ gondoltam majd megerőltettem magam és egy hirenkyakuval elkerültem a támadásait. Lihegve értem földet az egyik eldugott sarokban ahonnan egyből ellentámadást indítottam nem törődve azzal, hogy meg fogok halni. Igen tudtam, hogy most nekem itt a vég, de nem érdekelt... nekem az lett tanítva, hogy az utolsó szívdobbanásomig kűzdjek és még elég fürgén dobog a szívem szóval van még időm...
Az első támadásom a már említett minden oldalról kilövök felé egy nyilat akció volt ami többé kevésbé sikerült. lehet, hogy kicsit gyengék lettek a nyilak, de most nm érdekel... elterelésnek teljesen tökéletes. A második tmadásomhoz kell két gintou. Az egyiket elhajítottam úgy, hogy durván gyomormagasságába kerüljön.
- Feel the wrath of battle and accept this sacred chalice - Sacred Bite! - kiáltottam aminek következtében a kapszulából egy négyzetes energianyaláb indult meg ellenfelem felé. Ha ez még nem lett volna elég neki eldobom a második kapszulát is.
- A silver rod strikes the five-fingered stone bed - Quintuple Restraining Frames! - kiáltottam ismét. Nagyon reménykedtem benne, hogy az ötszögű szimbólum körbeveszi és beburkolja... na meg persze a nyaláb is eltalhatná... Ha a nyaláb eltalálja akkor valahol a gyomorszája környékén állna bele ellenfelemben ami elég kellemetlen érzés tud lenni. Azonban nem adtam föl ennyivel kilőttem felé vagy három nyilat abban reménkedve, hogy nyertem. Miután végeztem térdre rogytam és vért köhögtem fel....

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Hétf. Május 21, 2012 12:55 am

Úgy tűnik, hogy nem volt csapda, tényleg a végét járja. Úgy tűnik, hogy túlbecsültem a képességeit, ami persze még mindig jobb, mintha alábecsültem volna, és a végén még sikerült volna sérülést okoznia. Ez a karcolás gyorsan be fog gyógyulni, de ha olyan súlyosan is sikerül megsebeznie, hogy fel kelljen vegyem az igazi alakomat, akkor az rendkívüli szégyen lett volna. Eddig csak a shinigamik közül a jobbaknak, illetve az egyik Espadának sikerült, amióta megugrott a lélekenergiám, és megváltozott a Ressurecciónom, egyszer sem volt rá szükségem.
Következik az ellentámadás, az első néhány nyilat a kardommal hárítom, a többinek pedig csak félrelépek az útjából. -Miért nem próbálsz elfutni előlem, ember?- komolyan nem értem, hogy miért nem engedelmeskedik valaki az életösztönének, ami bizonyára most üvölthet a fejében, de valami még ennél is hangosabb. Nagyon kevés helyzet van, amiben hajlandó lennék kockáztatni az életemet, ez a harc részéről pedig teljesen értelmetlen lehet, ahhoz legalábbis mindenképpen, hogy meghaljon érte. Vagy talán még mindig rejteget valamit?
Túl sok olyan ellenféllel találkoztam már, akik ahelyett, hogy visszavonultak volna, felhasználták az összes megmaradt erejüket a legyőzésem érdekében. Némelyiknek volt rá oka, a rábízott feladatot, miszerint védje meg tőlem az embereket, a saját élete elé helyezte. Némelyik ostoba féreg pedig úgy gondolta, hogy bármi változik, ha engem is magukkal visznek, és mindenféle ok nélkül küzdöttek a végsőkig. Az ő elpusztításukkal jobbá teszem a világot, hiába hiszi magát az ilyen ostoba hősnek, valójában csak egy őrült marad.
Már megint ugyanaz a támadás jön, amit jobb híján újból elkerülök, ha egy ceroval akartam volna hárítani, akkor veszélyesen közel robbant volna hozzám, ráadásul a robbanást valószínű nem élte volna túl, és akkor oda a lélekenergiája. Kicsit későn veszem észre, hogy nem ez volt a fő támadás, egy másodikat is indított felém, de ezúttal a kis kapszulába másik technikát zárt be. A szabad kezemmel elkezdek egy cerot létrehozni, hogy védjem, de végül rájövök, hogy nem is támadó technika volt, és körülzár engem. Rendkívül jól jött ez neki, ha ez elég erős lenne ahhoz, hogy kibírja a ceromat, magamat sebezném meg vele, és így előnyre tehetne szert. Azonban nem vagyunk egy szinten, a felfelé kilőtt zöld energa-sugár darabokra tépi az engem körbeölelő erőteret. Ezután még kapok pár nyilat is, amelyeket sikeresen elkerülök, illetve egyet védek a kardommal. Úgy tűnik, ezúttal tényleg vége van, bár azt, hogy mitől köhög vért, nem tudom, egy támadásom sem ért létfontosságú szervet, legalábbis egyelőre.
Miközben elindulok felé, egy újabb bara repül felé, ezúttal a kezemből, amivel a karjai irányába céloztam, de ha nem oda talál, az sem baj. Még biztosan van valami a tarsolyában, úgyhogy jobb lenne tönkretenni a felső végtagjait, mielőtt elkezdem felfalni, semmi kedvem hozzá, hogy használjon rajtam egy ilyen energiasugarat, még akkor sem, ha a hierrom valószínű gond nélkül meg tudná állítani azt. Ahogy közelebb érek hozzá, felemelem a kardomat a fejem fölé, hogy egyetlen vágással tegyek pontot a harc végére. Természetesen olyan támadást igyekszek végrehajtani, hogy életben maradjon arra az időre, amíg kiszívom a lelkét, csak a további ellenállást akarom végleg megtörni.

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Szomb. Jún. 16, 2012 10:24 am

Nagyon meglepődtem azon, hogy vért köhögtem fel, ugyanis tudtommal ellenfelem támadásai nem értek létfontosságú szerveket. Hosszas gondolkozás után arra jutottam, hogy valószínűleg ez annak köszönhető, hogy kezdem túllépni emberi határaimat és a túl sok energia amit felhasználtam és még szándékozok felhasználni kezdi felemészteni a könnyen sebezhető testem amit most elég csúf sérülések torzítanak el. Egy normális ember már rég elmenekült volna, de én soha nem voltam normális és szerintem nem is leszek. Nagyapám tanítását követem az ilyen helyzetekben aki meghalt. Információim szerint neki is meg volt a lehetősége a menekülésre, de nem tette, inkább harcolt az utolsó leheletéig és én is ezt teszem hiszen Ő ezt tanította nekem hosszú éveken át és ennek mi lett az eredménye? Az, hogy én is nemsokára meghalok, de akkor legalább találkozhatok vele, vagy legalábbis nagyon remélem, hogy összefutok vele a túlvilágon. Mondjuk ha az arrancarok a hollowkból fejlődtek ki akkor nincs nagy esélyem a további létre ugyanis a hollowk előszeretettel ették meg áldozataik lelkét. Szóval ha én most itt vesztek akkor ennek az ocsmány lénynek leszek a része... nagyon boldog vagyok... mindent meg kell tennem azért, hogy ez ne történjen meg.
Szomorúan néztem végig, hogy a támadásaim hatástalanok ellene. Remegtem a fájdalomtól és valószínűleg valaminek köszönhetően lázam is volt ugyanis fáztam, de olyan szinten, hogy már libabőrös voltam. Miután láttam, hogy elindult felém megpróbáltam feltápászkodni, de sajnos lábaim nem engedelmeskedtek. Túlerőltettem magam és ez lett a végeredmény. Úgy fogok meghalni mint egy kutya, annyi különbséggel, hogy legalább megpróbáltam életben maradni. Nagy levegőt vettem és megpróbáltam még egyszer megidézni íjamat azonban valami számomra ismeretlen technika eltalálta íjtartó kezem aminek köszönhetően súlyos égési sérüléseket szenvedett, illetve eltört. Tehát tulajdonképpen fegyvertelenné váltam. Nem tudtam magam megvédeni, egyedül éreztem magam. Hatalma alá kerített a rettegés és csak egy kérdés járt a fejemben: ”Vajon fáj a halál?” Ha igen akkor remélem nem fáj annyira mint most testem minden porcikája. Nem elég, hogy elég csúnyán megütött meg stb. még a végére sikerült majdnem szénné égetnie a kezemet. Megpróbáltam felemelni azonban ugyan úgy mint a lábaim nem engedelmeskedett, de most márt tudtam az okát. Féltem, sőt rettegtem a felém közeledő szörnyetegtől, akiről tudtam, hogy nem fog kegyelmezni én pedig nem fogok a kegyelméért esedezni... az sértené a becsületemet. Így legalább igazi harcos módjára ér véget az életem.
Már kard távolságnyira volt tőlem amikor a feje fölé emelte fegyverét és a kegyelemdöfésre készült. A félelem kiült a szemeimre és elállt a lélegzetem. Nem tudtam cselekedni, nem tudtam menekülni. ~ Hát itt a vég.... hamarabb eljött értem mint gondolhattam volna...~ gondoltam majd az ég felé emeltem a fejemet úgy vártam a végső döfést. Nem kellett sokáig várnom. A penge úgy hasította át a bőrt, izmot illetve egy két csontot mint a forró kés a vajat. Egy könnycsepp gördült végig vérfoltos, illetve koszos, félelmet ábrázoló arcomon majd előredőltem mint egy liszteszsák. Még nem haltam meg, tudtam lélegezni, de azt is csak nyögve nyelősen. A fájdalom elvakított, nem láttam semmit. Csak a hallásomra tudtam támaszkodni. Valószínűleg azért nem haltam meg mert Ő így akarta. Lehet, hogy szeret játszani az étellel... ezen is látszódik, hogy a gumiszoba volt a gyerekszobája és a kényszerzubbony volt a hálózsákja. Az ilyen elvetemült állatoknak a diliházban vagy a temetőben a helye. Mondjuk a temetős kicsit hülyeség hiszen a teste ott van, de a lelke pedig itt van... szóval... na mindegy. Nekem befellegzett. Véget ért a védelmezői pályafutásom... remélem valaki azért még megöli ezt a mocskot....
- S-s-sajnálom Nagy-Nagyapa....- nyögtem ki nagy nehezen majd elsötétült minden. Annyit tudtam, hogy egyenlőre még mindig élek... ha pár percre is, de élek!

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Vas. Jún. 17, 2012 12:47 am

Soha nem fogok már választ kapni a kérdésemre, nem fogom megérteni ennek az embernek a célját, ami miatt eldobta az életét. Az emberek megvédése a shinigamik dolga, úgyhogy feleslegesen szállt velem harcba, láthatta, hogy nem bír legyőzni. Igaz, valószínű nem tudott volna elmenekülni előlem, több esélye lett volna a túlélésre, ha megpróbálja, és bízik benne, hogy valami csoda miatt megmenekül. Nem is kellett volna csoda, az ellenség már valószínű érzékelte a jelenlétemet, és valószínű küldenek egy osztagot a legyőzésemre. Persze nincs rá garancia, hogy nem jutnak ők is hasonló sorsra, de kapott volna egy esélyt a túlélésre.
Néhány perc, és a sérülései maguktól végeznének vele, addig kell elszívnom a lélekenergiáját. Nincs rá semmi garancia, hogy a lelke itt marad, arra pedig, hogy a lélekenergia-szintje megmarad-e, végképp nincs. Koncentrálok, és néhány másodperc múlva a gonzui technikámmal kitépem és felfalom a megmaradt lélekenergiáját. Egy könnyed mozdulattal letörlöm a vért az arcomról, a sérülést ez az energia-löket már be is gyógyította.
Visszateszem a kardom a hátamra, és mielőtt elmennék, még vetek egy utolsó pillantást a földön heverő testre. Vajon képes leszek valaha megérteni az emberek vagy a shinigamik viselkedését? Talán ha már nem vesztettem volna már el egyszer, én is ilyen könnyen lökném oda az életemet csak azért, hogy halálom után ne nevezhessenek gyávának? Lehet, hogy már egyszer megtettem, nem tudhatom, nem emlékszem rá, miért haltam meg. Talán így védekezett a tudatom valami ellen, ami megcáfolhatná a létezésemet.
Talán Slarinért, Sireniáért, vagy Las Nochesért feláldoznám magam, de valami megfoghatatlan dologért soha nem tenném meg. Látszik, hogy mennyire csak egy fejletlen, átmeneti létforma az ember, és mennyire evolúciós zsákutca a shinigami, egyik sem értette meg, hogy előtte is volt, és utána is lesz világ, az önfeláldozásuk semmit nem változtat meg, még akkor sem változna semmi, ha én is meghaltam volna. Las Nochesben egyetlen kézmozdulat a nyilvántartásban, talán pár ismerősöm egy napig gyászol, és el van intézve. Ő sem fog semmi többet kapni.
-Nem változott meg semmi a világban, nem változott volna akkor sem, ha győzöl. Nem fog változni akkor sem, amikor már téged is, engem is örökre elfelejtenek, ahogy azokat is, akik minket elfelejtettek. A semmiért haltok meg egymás után, ahelyett, hogy megpróbálnátok inkább élni-tudom, hogy már csak egy üres testhez szóltam, elvégre a lelke már bennem van, inkább magamnak mondtam, amit mondtam. Mindenki csak élete utolsó pillanataiban kaphat teljes rálátást az életére, valószínű ő is rájött arra, hogy rossz úton járt. Vajon amikor az utolsó pillanatomhoz érek, én is át fogom értékelni az egész életemet, és feleslegesnek fogom tartani a létezésemet?
Ezt nem ma fogom megtudni. Nyitok egy gargantát, és átsétálok rajta Hueco Mundoba, hogy aztán a Föld egy másik pontján csaphassak le. Egy kevés lélekenergiát ugyan elhasználtam ma, de még nyugodtan levadászhatok pár shinigamit a jelenlegi adaggal is.

/Köszönöm a játékot!/

Tárgy: Re: Kaito vs. Diego Vas. Jún. 17, 2012 1:03 am

A küzdőteret LEZÁROM! Jutalmatok 200 LP és 1500 ryou.