Ronan J. Phellera
Arrancar
 
Hozzászólások száma : 77
Age : 26
Tartózkodási hely : Sokfelé :o
Registration date : 2012. Apr. 06.
Hírnév : 9
Karakterinformáció
Rang: 97.arrancar, Desmond fracciónja
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
    (11000/15000)
 |  Tárgy: Ronan Hustrebáz Pént. Ápr. 06, 2012 3:03 am | |
| Jelszó: oauioueá
Engedély multi indítására: van
Adatlap
Keresztnév: Ronan Julio
Családnév: Hustrebáz
Nem: férfi
Kaszt: arrancar
Beosztás: 97. arrancar, Desmond Pherella fracciónja (egyeztetve)
Élt: 1978-1988
Előtörténet:
- Ne félj, itt jó helyen leszel- mondta egy biztatónak szánt mosollyal az arcán Lopez. Az idős gyámügyesnek minden gyermek jóléte fontos volt, annak ellenére, hogy tudta, a személyes kötődés nem tesz jót. Ennek a három éves gyereknek a szülei autóbalesetben haltak meg, és mint kiderült, nincs egy élő rokona sem. Reménykedett benne, hogy örökbe fogadják, bár nem mutatott túl jó esélyeket. A szemei vöröses színűek voltak, amit még ő is ijesztőnek talált egy rövid ideig, ráadásul egyértelműen hiperaktivitásban szenvedett. Illetve nem ő szenvedett tőle, hanem majd a környezete fog.
A kis Ronan ráemelte a szemeit az idős úrra, aztán elengedte a kezét, és csatlakozott az apácához, aki kijött érte az épület elé. A Katolikus Egyház által fenntartott létesítményből kisebb számban kerültek ki bűnözők, csavargók, mint állami társaiból, úgyhogy ő jobb helyzetből indul, mint a többi árva.
***
Márta nővér dühösen szaladgált fel-alá az árvaházi iskola lépcsőjén, miközben a legrosszabb gyerek nevét kiabálta. A gyermek csak játszani akar, de az elmúlt öt évben, amióta hozzájuk került, talán több gond volt vele, mint az összes többivel együtt véve. Egyszerűen nem értette, hogy hogyan jut eszébe, hogy éjjel háromkor kiszökjön. Az öreg apáca ugyanakkor sajnálta is a fiút, akit a társai eléggé gonoszul kiközösítettek a szemszíne miatt. Sajnos ez azt igazolta, hogy velük sincsen minden rendben, hiába tanították nekik, hogy Isten minden teremtményét egyformán szereti, nem voltak rá olyan fogékonyak, mint az előző generáció. Akárhogy próbálták kizárni, az erőszakos külvilág hatásai elérték a gyerekeket. Egyre hajmeresztőbb dolgok olvashatóak az újságban, és még csodálják a nagyokosok, hogy növekszik a bűnözés, amikor az új generáció erőszakon nő fel.
A gondolataiból egy halk nevetés riasztotta fel, ami egyértelműen a benti tanteremből jött. Az ajtó zára már tönkrement, úgyhogy az apáca biztos volt benne, hogy a gyerek a biológia tanteremben rejtőzött el. Lenyomta a kilincset, amire egy halkabb, visszafogottabb nevelést hallott meg. Csodálta, hogy Ronan nem fél itt, a besütő holdfény elég kísértetiesen borította félhomályba a kitömött állatokkal telezsúfolt szobát, még neki is felgyorsult egy másodpercre a szíve, ahogy belenézett egy régen halott róka üveggolyókkal pótolt szemeibe. Az apáca felsóhajtott, ahogy visszaállt a légzése a megszokottá.
- Ronan Julio Hustrebáz, azonnal gyere elő, különben el leszel fenekelve- a fenyegetésre egy újabb, hangosabb nevetés volt a válasz az egyik sarok felől, mire Márta nővér odakapta a fejét. Egy pillanatra újra összerezzent, amikor a szeme megakadt a sarokban álló csontvázon, egy hátborzongató pillanatig úgy tűnt, hogy a régen halott férfi nevetett, de aztán meglátta a lábai mögött, a földön ülő nyolc éves fiút, aki az állai alá felhúzott térdekkel.
- Megtaláltál, most én vagyok a hunyó. Elszámolok százig, addig bújj el! Egy…
- Majd adok én neked, fiatalember!- az apáca hosszú, vékony ujjaival megragadta a fiú egyik fülét, és kirángatta a csontváz mögül. Ellentmondást nem tűrően indult vissza a hálókörlet felé a kis szökevénnyel. – Bújócskázz nappal, különben is, én már régen kinőttem ebből, játssz inkább a többi gyerekkel!- az apácának rögtön eszébe jutott, hogy rossz vizekre evezett, úgyhogy gyorsan folytatta. – Ha jó leszel, akkor megígérem, hogy játszok veled.
- Tényleg?- kérdezte Ronan elkerekedett szemekkel. Az apáca elengedte a fülét, és csendben kinyitotta az ajtót, ahol sorban álltak az ágyak, bennük a többi, már régóta alvó gyermekkel.
- Igen, de csak ha megeszed a répát. Na, sipirc aludni!
A fiú elindult befelé, a nővér pedig egy megkönnyebbült sóhajjal becsukta mögötte az ajtót.
***
Nem tudni, mi okozta a tüzet, csak az biztos, hogy a hatalmas lángok mostanra szinte teljesen felzabálták az árvaházat. Szerencsére a modern tűzjelző berendezéseknek köszönhetően a nővérek időben kimentették a gyerekeket. A tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok tovább terjedjenek, de az biztos, hogy még el fog tartani, amíg teljesen megfékezik a tüzet. A rendőrök kihallgatják a főnővért, hogy tudja-e, mi történt, de ezt a tűzoltók úgyis ellenőrzik majd, ez csak a szokásos, felesleges procedúra. A mentősök egyenként megvizsgálják a gyerekeket és az apácákat, hogy van-e valaki, aki füstmérgezést kapott, de senkinek nincs semmi baja, egyedül az épületből kimentett apácának kritikus az állapota, akit korábban már elszállítottak, ő valamiért visszarohant, de az oxigénhiány és a mérgező füst gyorsan megállították. Az ő korában már az is csodának számít, hogy élve sikerült kihozni, a szervezete már nem olyan egészséges, mint régen.
Sajnos az állapota nem javul, lassan egyre több gépre kell rákapcsolni, aztán végül beáll a teljes agyhalál. Pár hónapig még életben tartják, elvégre nincs kizárva, hogy csoda történjen, de aztán végül lekapcsolják őt az életben tartó készülékekről. A lelke nem tud azonnal távozni, még közölni valója van, de már régen elkésett vele, hogy közölje, egy gyerek bent maradt, éppen bújócskázott vele, amikor a tűzvész életre kelt.
***
„Miért nem akar senki játszani velem? Miért nem keres meg engem? Hiszen ő a hunyó! Megígérte, hogy játszik velem, ha jó leszek.” Testetlen lélek kóborolt végig az ébredő város még kihalt utcáin. Számára minden nap egyhangúan telt már egy hónapja, egyedül az a lánc volt az, ami egyre csak rövidebb és rövidebb lett. Fogalma sem volt, mégis mi történt vele, elaludt a zseniális búvóhelyén, a kápolna harangjának tetején, aztán amikor felébredt, ebben a városban volt, egy lánccal a mellkasában, az emberek pedig tudomást sem vettek róla. Nem volt már éhes vagy szomjas, nem volt szüksége alvásra sem, úgyhogy jobban unta magát, mint valaha. Egyedül is eljátszott egy rövid ideig, de egyedül a játék unalmas, hiába találta ki egymás után a legváltozatosabb dolgokat, unatkozott. Ronannak soha nem volt sok barátja, de ennyire magányos még nem volt.
Ez a nap is olyan volt, mint a többi, éppen egy játékbolt körül tekergett. Senki nem látta, úgyhogy játszhatott volna akármivel, de nem tudta megfogni még a legegyszerűbb tárgyakat sem. Még arra sem volt képes, hogy legalább egy könyvet kinyisson, még olvasni is hajlandó lett volna, hogy legalább egy kis ideig ne unatkozzon.
Szomorúan sétált át a falon, át egy szűk sikátorba. Ötlete sem volt rá, hogy hová menjen, egyáltalán miért nem játszik vele senki? Miért nem? Akkor is játszani akart, nem érdekli, hogy hogyan. A lánc utolsó darabja is porrá vált, ami egy visszafordíthatatlan folyamatot indított el. Néhány perc fájdalmas változást követően már csak egy szörny állt ott, ahol korábban a fekete hajú fiú volt.
***
- Játszol velem?- kérdezte vékony hangján a hatalmas, több ház magasságúra növekedett hollow egy másik, hasonlóan termetes lénytől. A gillian fejét lovagi sisak takarta, szemben a másik, teljesen hagyományos maszkot viselő menosszal szemben, amelyik teljesen figyelmen kívül hagyta a kérdést, akárcsak az előző, sok ezernyi hollow, amit felfalt. Ő sem lesz hát jó játszótárs.
Ronan rátámadt a gillianra, mindkét kezével megragadta. Az ösztönösen próbált ellenállni, de esélye sem volt, mire észbe kapott volna, ha lett volna egyáltalán esze, a másik már ki is tépett belőle egy darabot, amit lenyelt. A sérült gillian összeesett, és lélekszemcsékre bomlott, az adjuchas szinthez még közelebb kerülő hollow pedig elindult az erdőben, hogy új játszótársat találjon.
Mindenfelé ugyanolyan lények, mint ez volt, nincs közöttük semmi különbség, ugyanolyan tudattalan ösztönlény az összes. Néhány kisebb hollow is eliszkol a lábai elől, amelyek azonban túlságosan félnek tőle ahhoz, hogy hajlandóak legyenek játszani vele. Nem változott semmi, ráadásul most már éhes is volt, folyamatosan ennie kellett, hogy elfeledje, hogy unatkozik. A várakozásaival ellentétben azonban nem lakott jól, hanem csak egyre nagyobb lett az étvágya. Érezte, hogy folyamatosan erősödik, aminek viszont nem örült, hiszen így elzavarta a közeléből azokat, akik játszhatnának vele.
Lassan lépdelt oda egy újabb gillianhoz, aki szinte tudomást sem vett róla. – És te jászol velem?
***
Az alig borjúméretűre zsugorodott, sárkány-szerű hollow gyanakodva méregette a két, külsőre emberszerű alakot. Hallott már pár legendát átváltozás után a shinigamikról, akik megmentik a lelkeket, mielőtt ők felfalnák őket, a hollowokat pedig elpusztítják. Egészen eddig legendának gondolta őket, elvégre rajta sem segített senki, de most megijedt tőle, hogy ezek tényleg azért jöttek, mert rossz volt.
Az egyik egy férfi, a másik egy nő volt, mindketten fehér ruhát viseltek. A nőnek hosszú, világoskék haja volt, a fején pedig rendkívül furcsa sapkaként egy hollow maszkját viselte. Az arcán egy furcsa, vörös tetoválás futott végig, a szemeiben pedig érdeklődést vett észre. A férfi haja fekete volt, az egyik szemét egy szemfedő takarta, a vállára vetve pedig egy hatalmas fegyvert tartott, aminek a pengéje olyan alakú volt, mint Hueco Mundo holdja, a nyelét pedig egy lánccal rögzítette az övéhez.
A hollow végül összeszedte a bátorságát, közben önkéntelenül és meglebbentette a szárnyait. Ez talán egy soha vissza nem térő lehetőség. – Játszotok velem?- a férfi arcára gonosz mosolyt csalt a bátortalan mondat, és enyhén megemelte a fegyverét, de a nő rátette az egyik kezét a markolatra. – Ti vagytok a fogók!
A hollow sarkon fordult, a szárnyaival lendületet vett, hat lába kaparta a talajt, és már indult volna, amikor a férfi egyik pillanatról a másikra előtte termett, és belerúgott egyet a sárkány fejébe, aki több méternyire repült, és csapódott be a homokba. Az adjuchas szipogva kelt fel, de így is boldog volt, hogy végre van kivel játszania, úgyhogy nem mutatta ki, hogy mennyire megsértődött a nem éppen finom elkapáson.
- Akkor most én vagyok a fogó- a sárkány megindult a férfi felé, aki újfent a feje fölé emelte a fegyverét, hogy végezzen a hollow-val, de amikor lecsapott, a nő közte és az adjuchas között termett, és a kardjával megállította a hold-szerű fegyvert.
- Ha megölöd az összes hollowot, akivel találkozunk, azzal Aizen-samat gyengíted- a mondat végén a nő ellökte magától a férfi fegyverét, de a kardját nem tette vissza a helyére.
- Aizen-samat csak az érdekli, hogy megtaláljuk neki a Vasto Lordékat, amiket keresünk, nincs szüksége a selejtre. Idióta vagy, Neliel- a férfi a mondandója ellenére visszatette a fegyverét a hátára, és elfordult a távoli, fehér város felé. Meg sem várva a társát, elindult Las Noches felé. A nő pár másodperc erejéig a férfi után nézett, majd a hollow felé fordult egy barátságos mosollyal.
– Te vagy a fogó!- a következő pillanatban majdnem tízméternyire tűnt fel, a hollow pedig boldogan rohant utána.
***
Ronan szokás szerint olyan helyen volt, ahol az égvilágon semmi keresnivalója nem volt. Las Nochesben sincs túl sok játszótárs, a pszichopaták világában már az is meglepő volt, hogy egyáltalán él még, bár igazság szerint annyira azért soha nem volt védtelen, mint amilyennek látszott.
A kis arrancar csendben sunnyogott be Las Noches második legmagasabb tornyába. Az elsőben sok a veszélyes anyag, úgyhogy ez a célnak leginkább megfelelő. A tetőn nyugodtan lehet építeni valamit, ott senki sem zavarná, a szobája már annyira túlzsúfolt, hogy oda nem fér be semmi.
Amikor már elég magasan jár, benyit az egyik szobába, aminek az ablakából már tisztán látszik a hold és a sötét éjszaka. Most már csak ki kell mászni, és a tetőn is van, már csak a bejövetel lesz érdekes. Remélhetőleg az ablak nyílik belülről, betörni azért necces lenne. Azért már bajba kerülne.
A terv sajnos nem lett túl jól időzítve, amint nyílik az ajtó, valami megmozdult a szobában, közben pedig a fiú sikeresen átesett a küszöbön, egyenesen az Espada lába elé. Az arrancar bizonytalanul felállt, miközben tördelte a kezeit, és lesütötte a szemét.
- Én csak… az úgy volt… játszol velem?
Kinézet:
A magassága nagyjából száznegyven centiméter, a súlya harmincnégy kilogramm. Tíz éves korában halt meg, azóta nem öregedett, nagyjából ennyinek is néz ki. A szemei színe vörös, a haja fekete, ami általában kócos, és közép-hosszú. A maszkja a feje jobb oldalán maradt meg, egy papírcsákóra emlékeztet, a hollow-lyuk pedig a nyakán található. Az egyenruhája a szokásos nadrágból, szandálból, és egy nyaknál összeköthető köpenyből áll, ami alatt egy pólót is hord. A zanpakutoját a bal oldalán hordja.
Személyiség:
Egy tipikus rossz gyerek, aki mindig kitalál valami hülyeséget, amivel felbosszantja a körülötte élőket. Folyamatosan játszani akar, játszótársakat keres magának, szinte bemutatkozás helyett is azt kérdezi meg mindenkitől először, hogy játszik-e vele. Az egész életet egy nagy játékként éli meg, nem foglalkozik semmiféle komoly problémával, úgyhogy komoly témákról nehéz vele beszélni.
Nagyon ragaszkodó mindenkihez, akit megismer, szinte csüng rajtuk. A magányt nehezen viseli el hosszú ideig, köszönhetően annak, hogy szinte folyamatosan egyedül volt. Komoly hátránya ennek a jellemvonásának, hogy őt is nagyon nehéz elviselni hosszú ideig, erősen hiperaktív, és hajlamos hisztériázni is.
Alapjában véve jó gyerek, nem rajong különösebben a harcért, bár „játék” keretében hajlandó harcolni, ha kell. Ezt a tevékenységet azonban sokkal kevésbé élvezi, mint mondjuk az építkezést legóból vagy a fogócskát.
Kedvenc ételei a csoki, a cukor, a fagyi, a torta, a jégkrém, a hamburger. A zöldségeket és az úgynevezett „egészséges ételeket” viszont utálja.
Képességek:
Lego manipuláció: Ronan képes legó-építőkockákat létrehozni, és azokból építeni valamit csupán gondolati koncentrációval. Ez lehet egy bunker, ahová elbújik, egy szinte-élethű szobor valakiről, vagy akár egy kocka is, amit az ellenfél körül hoz létre. Ez a képesség több másodpercet igényel nagyobb építményeknél, úgyhogy harcra kevéssé alkalmas, az arrancar inkább a hétköznapjaiban veszi „hasznát.”
Guantelete (Páncélkesztyű): A Ressurección képességének gyengített verziója, segítségével Ronan képes valamelyik végtagját átalakítani a legókockák segítségével valamivé, ez a valami lehet szinte bármilyen alakú végtag vagy fegyver, leszámítva a bonyolultabb összetételű lő és robbanófegyvereket. Egyszerre egy végtagon használható feloldás nélkül.
Zanpakuto: Külsőre egy egyszerű, spanyol vívótőrnek tűnik, amin semmiféle különleges ismertetőjegy nem látható.
Neve: Dragón Plastíco (Műanyag sárkány)
Parancsa: Kadowase himemiya! (Rabold el a hercegnőt!)
Kinézet: a feloldás hatására az arrancar maszkja eltörik, és páncélként beborítja a törzsét nyaktól derékig, ezen felül több ezer legó darab jelenik meg szárnyként a hátán. Itt nagyjából ki is merülnek az általános külső tulajdonságok, a többi mindig változik.
Képességek:
Las armas de los héroes (Hősök karjai):
A képesség lehetővé teszi extra végtagok készítését a körülötte keringő legóból, ezen felül a sajátjait is képes kedve szerint alakítani. A végtagok alakja és a felhasználási módjuk szinte végtelen, csak a felhasználó kreativitása szab határt- ez pedig egy elég tág határ. Egy skorpió farkán keresztül a körfűrészen át egy sárkány fejéig, de teljesen újszerű dolgok is alakíthatóak belőle. A négy alap végtagon kívül csak annyi hozható létre, ahány pont a Ressurecciónon van. Olyan fegyverek, amelyek nem szimpla mechanikai alapon működnek, nem hozhatóak létre, illetve csak fizikai fegyverek alkothatóak meg, elemiek vagy mágikusak nem.
Escudo Santo (Szent pajzs):
Ezzel a képességgel létrehozható egy nagy lovagi pajzs legóból egy-egy támadás kivédésére. A pajzs olyan erős támadásokat képes megfogni, ahány pont van a Ressurecciónon.
Szeret:
- Lego
- Cukor
- Süti
- Fogócska
- Bújócska
- Rajzfilmek
- Rajzolni
Nem szeret:
- Tanulni
- Olvasni
- Dolgozni
- A zöldségeket
- Korán lefeküdni
- A középső nevét
- Egyedül lenni
Felszerelés:
- Több száz doboz lego a szobájában felhalmozva 
|
|
