Diego Canino

Tárgy: Diego Canino Szer. Ápr. 04, 2012 11:32 am

Téma: Ressurección képességek és kinézet módosítása
Engedély: van

Zanpakuto neve: Áspid (Vipera)
Zanpakuto parancsa: Saero (Végezd ki)
Leírás:
Áspid pengéje hosszabb és vastagabb egy átlagos kardénál, a markolat szintén, a kard pedig nehezebb az átlagnál. Diego a hátán hordja a fegyvert. A kard egyélű.

Spoiler:

Ressurección leírás:
Diego kardja eltűnik, a testét zöld pikkelyek borítják be, a szemei pedig sárga kígyó-szemekké válnak. A haja kis mértékben megnő, a maszkja pedig megjelenik a feje mindkét oldalán.

Képességek:
Lanza de Serpiente (Kígyó lándzsa):
Diego képes a kezébe egy fekete színű, kígyó-szerű, két méter hosszú lándzsát megidézni. Ez az elsődleges közelharci fegyvere, a kígyó ellenáll a fegyvereknek is, illetve mind a farka, mind a feje elég éles hozzá, hogy halálos vágott vagy szúrt sebeket lehessen vele okozni. Az igazi ereje azonban az, hogy a kígyó, életre kelthető, nyújtható tíz méteres hosszúságig, és képes megharapni az ellenfelet. A méreg hatása hallucináció. Hátránya, hogy minden egyes támadás után visszatér az eredeti, lándzsa-alakú formájába, akármi a helyzet. A nyújtás ereje, sebessége, és a méreg intenzitása a Ressurección diszplícinán múlik. A méreg alacsonyabb szinten csak szédülést, látás-zavart okoz, a hatása nem erősebb ilyenkor a részegségnél, magasabb szinten, illetve nagy erő-fölénynél azonban okozhat egy erősebb drog által okozott hallucinációt is. A lebomlási idő a dózison múlik.

Serpientes (Kígyók):
Diego képes a testéből kígyókat kinöveszteni (maximum 6+Ressu/4-et), amelyek a kinövési ponttól három méterre tudnak eltávolodni. A kígyókat Diego hierroja védi, de legfeljebb olyan mértékben, ahány pont van a Ressurecciónon. A kígyók mérge nem halálos, és nem okoz maradandó károsodást sem, mindössze a célpont lelassítására szolgálnak.

Képlet: Helyváltoztató képesség-0,1*Ressurección/harapás

Pl. 5 pont Ressurecciónnál két harapásonként csökken eggyel az ellenfél helyváltoztató képessége.

Az eredeti képességek itt találhatóak.

Tárgy: Re: Diego Canino Pént. Ápr. 13, 2012 10:05 am

Mivel az említett pontosításokat elvégezted és engedélyed is van, így ELFOGADOM a képességeid megváltoztatásának kérelmét!

Tárgy: Re: Diego Canino Csüt. Jún. 28, 2012 12:45 pm

Espada pályázat

Engedély: van

Szám: 6
Halál aspektus: fájdalom

A fájdalom olyan, mint egy kígyó. Kihasználja a gyengeséged, egyre szorosabban ölel magához. Próbálod elfelejteni a létezését, egyre gyakrabban veszíted el önmagad, hogy ne halld sziszegését, míg végül megszűnsz létezni.

Elfojtottam egy ásítást, majd még egyszer végigpásztáztam a mozdulatlan éjszakai erdőt, végül vetettem egy pillantást a mögöttem haladó, szélesen vigyorgó szőke arrancar lányra is. Annamária még a megszokotthoz képest is rendkívül keveset takaró ruházatot hordott, de combig érő harisnyái vagy a fehérneműje így is eltakarta előlem a hollow lyukát, persze a nyakát borító „fogsor” alatt is megbújhatott. Az oldalára szíjazott katana is takarásban volt, köszönhetően az idióta csuklyáknak, amiket Seth sózott ránk. Elvileg takarta a reiatsunk, de én tökéletesen éreztem a nőét, úgyhogy lehet kamu. Nem lepődtem volna meg, ha több tucat shinigami jelenik meg másodperceken belül.
A másik, számomra érthetetlen dolog, hogy miért kellett magammal hoznom ezt a nőt? A gargantában végig csacsogta az utat, és amikor megérkeztünk, és mondtam, hogy most már tegye magát üresbe, csak vigyorgott rám, és ahhoz képest, hogy vasággyal együtt lehetett negyven kiló, akkora zajt csapott, mint egy csapat vaddisznó. Ha nem is érzik meg a lélekenergiánk, a zaj alapján ránk találhatnak. Ráadásul a feladat nem is volt túl bonyolult, Sethnek valami régen halott lovag kardja kellett csak, aki egy közeli vár kriptájában nyugszik. Egy rozsdás fémdarabért egyedül is el tudtam volna menni.
Hirtelen tört rám a felismerés, hogy nem először járok itt, de nem emlékszem rá, hogy pontosan mit csináltam itt, csak érzések, emlékfoszlányok ugranak be.

A nyomunkban vannak! Meg fognak találni minket! Pihennem kell… Nem! Ki kell juttatnom őt erről a helyről! Élnie kell…

- Jól van, Diego-san?- az arrancar kizökkentett az emlékből, amiért inkább hálás voltam, mint dühös. Nem számít, ki voltam emberként, nem is akarom tudni. Válasz nélkül haladok tovább, a fák közül már meg-meglátom a középkori kastély romjait.
A gyorstalpaló regionális történelemóra szerint a várat az arabok még 1490-ben, a visszavonulás előtt robbantásokkal megrongálták, a Napóleoni háborúkban ostrom alá vették a franciák, a spanyol polgárháború alatt pedig egy bomba robbant ott, a robbanás pedig elpusztított mindent, a földalatti kripta ellenben megmenekült valahogy…

El kell érnünk a várat! … Lerázhatjuk őket, ismerem az útvesztőket! Nem hagyhatom, hogy elkapják! Meg… kell… mentenem… Több száz méter nyílt terepen, de nincs más lehetőség…

- Diego-san…
- Kussolj, és koncentrálj a feladatra!- kiléptem a fák közül, ahol rögvest a szemeim elé tárult a távoli vár. Bár közel sem volt olyan impozáns látvány, mint Las Noches, a maga nemében ez is fantasztikus volt, annak ellenére is, hogy már csak romok maradtak meg belőle, az idők vihara elsöpörte ezt a helyet.
Ahogy lenéztem, egy lőfegyver lövedéket vettem észre a fűben. Nem emésztette el teljesen az idő, megőrizte az alakját. Ahogy felemeltem, észrevettem rajta egy rendkívül furcsa, vörös foltot, ami nem a rozsda volt. Vér. Ez a lövedék célba talált…

Fáj… Nem érzem az ujjaim… Azt hiszem, a karomnak annyi… Nem hagyhatom, hogy miattam aggódjon, neki élnie kell… Még nem úsztuk meg… Le kell jutnunk a föld alá, amilyen gyorsan lehet… Nem kaphatják el…

-…, éppen ezért arra gondoltam, hogy elmehetnénk vacsizni, ha itt végeztünk. Önnek mi a véleménye, Diego-san?- még egyszer szemügyre vettem a valószínűleg fentről, repülőből kilőtt töltényt, majd visszadobtam oda, ahol találtam, és sétáltam tovább a vár felé.
- Foglalkozz a feladattal, nem véletlenül jöttünk ketten- ebben ugyan nem voltam biztos, de legalább adtam egy kis esélyt magamnak arra, hogy végre ne kelljen a süketelését hallgatnom.
Baljós reiatsut éreztem meg a közelben, úgyhogy intettem a társamnak, hogy kövessen, én pedig a sonidom segítségével pár másodperc alatt a vár falai mögé kerültem, és miután Annamaria is megérkezett, óvatosan kilestem a rom mögül. Hét, fekete ruhát viselő alak jelent meg, pontosan ott, ahol az előbb álltunk. Shinigamik.

Beomlott a bejárat! Nem juthatunk le a föld alá, csapdába estünk! Már csak arra tudunk kijutni, amerről jöttünk, de arról érkeznek az üldözőink is. Sajnálom… Ennyi volt… Tudnod kell, hogy szeretlek, de túl sokat tudsz… Nem hagyhatom, hogy elfogjanak… Sajnálom…

- Diego-san, hol keressük a … - egy gyors mozdulattal a lány mögé sonidoztam, és rátapasztottam a tenyerem a szájára. A shinigamik látszólag felénk fordultak, de miután nem mozdultak, nyugtáztam annyival, hogy csak a várat nézik.
- Te teljesen hülye vagy? Mostantól tényleg fogd be, ha észrevesznek, sokkal tovább fog tartani ez az egész- egyiket sem éreztem különösen erősnek, bár valószínű legalább egy-kettő kellemetlen ellenfél lett volna a képességei miatt, két kifejlett arrancarnak nem jelenthetnek komoly kihívást az alacsony szintű shinigamik. Talán egy tiszt, ha volt közöttük, de az is kevés.
Elengedtem a szőke nőt, aki halkan kifújta a levegőt. Reméltem, hogy a buta kis agyába elért végre a mondanivalóm lényege, legalábbis az ő érdekében. Úgyis haszontalan Las Noches szempontjából, aki ennyire ostoba.
Mindkét kezemmel megragadtam a bejáratot eltorlaszoló sziklát, és viszonylag halkan arrébb tettem, ezzel felszabadítva a bejáratot. Több emberi csontváz is feküdt odabent, többségüket a sziklák zúzták halálra. Egy részük szovjet katonai egyenruha maradványait viselte, egyet kivéve, akin női ruha volt.

Aludj… Ég veled… Nem lehetünk többé együtt… Nem követhetlek téged… Én nem tudok oda bemenni… Sajnálom, hogy nem tölthettünk több időt együtt… Itt vannak… nem kaphatnak meg… ez a hely lesz a sírunk… ahogyan az övék is…

Valami eltört a lábam alatt. Ahogy lenéztem, egy emberi jobbkézfej csontjait láttam meg, mellyel egyidejűleg enyhe fájdalom érzetet éreztem a jobb kezemben. Vajon ezek a csontok tényleg az én testemhez tartoztak? Tényleg itt haltam meg, és most az eddig elfojtott emlékeim elkezdtek visszatérni? Ki volt az a nő? Miért volt olyan fontos nekem? Miért öltem meg?
Dühösen elrúgom az útból a kezet, aminek az eredménye újabb enyhe fájdalom, de nem érdekel. Nem érdekel, ki voltam, nem számít, hogy mit tettem, az a lényeg, hogy ki vagyok jelenleg. Nem érdekel az sem, hogy miért öltem meg azt a nőt, miért akartam megmenteni, miért szerettem. Nem számítanak az emberi értékek, levetkőztem azt az időszakot, új szintre fejlődtem.
- Diego-san, megvan a lépcső- a suttogó hang hallatán elmosolyodtam, és megfordultam, miközben egy titkos csapóajtó csúszott arrébb, köszönhetően annak, hogy Annamaria véletlenül rálépett egy kőre. A maga módján azért vicces, talán csak a rossz hangulatom miatt nem tudom elviselni.
Neki tartozom, neki, és a többi arrancarnak hűséggel, közöttük kell társakat, barátokat találnom, a jövő felé nézni, nem a múlton keseregni. Segíteni, hogy olyan vezérük legyen, aki képes életben tartani, még nagyobbá tenni a népünket. Talán Seth lesz az, talán nem, mindenesetre olyan vezérre van szükségünk, aki azt gondolja, amit mond.
- Végre valami hasznod is van- előre indultam a lépcsőn, elképzelhetőnek tartottam, hogy vannak itt csapdák is, amelyek közül egy-egy talán a lélektestre is veszélyes, az én hierrom pedig valószínű kibírta volna őket. Talán felkészültek az esetleges jövevényekre.
Mindenféle gond nélkül jutunk le a néhai Don Fernando sírjához, a hatalmas kőszarkofág kiállta az évszázadok próbáját, még mindig ugyanolyan büszkén öleli magához az egykori bajvívót, mint amikor annak idején a Jezsuiták eltemették ide. A szarkofágon számomra érthetetlen latin felirat állt, mely itt-ott már megkopott, olvashatatlanná vált.
Egy könnyed mozdulattal letéptem a szarkofág tetejét, és arrébb dobtam a hatalmas kőlapot. A lovag páncélos csontváza még mindig szorongatta a hatalmas, kétkezes pengét, mellyel a kereszténység annyi ellenségét pusztította el a harmadik keresztes háborúban. Ironikus, hogy hazafelé halt meg néhány rablólovag kezétől. A kard még mindig tökéletes állapotban volt, ránézésre még az élezésével sem volt probléma, ami azt jelenti, hogy tökéletesen ellent tud állni az időnek.
Ahogy a kard markolatára tettem a kezem, az egyik csontos kéz a csuklómra kapcsolódott, az üres szemgödrök pedig egyenesen rám pillantottak. A halott lovag még holtában sem engedte a kardját. Nem ijedtem meg, számomra a halottak nem jelentenek többet, mint egyszerű élelmet. Amikor megrántottam a kardot, a csontváz karjai leszakadtak, a felülni készülő élőhalottat pedig egy barával zúztam össze…

Mi történt velem? Meghaltam? Üdvözültem? Elkárhoztam? Miért nem lát engem senki? Miért nem segít senki? Hol van ő? Mi történt vele? Miért nem történt semmi? Miért nem tudom elfelejteni? Miért? Miért nem szabadulok meg tőle? Miért fáj ennyire az elvesztése? Miért köt ide ez a lánc? Miért köt hozzá? Engedj…

- Nincs melege?- ahogy hátrapillantottam, azt láttam, hogy Annamaria ledobta a hátáról a csuklyáját, így tökéletesen láthatóvá vált szinte a teljes teste, illetve az oldalán lógó tok nélküli zanpakuto- a lélekenergiája pedig sokkalta nagyobbá vált, bár így sem közelítette meg az enyémet, de egy bolond is kiszúrhatta akár mérföldekről.
- Te ostoba, idecsalod a shinigamikat!- ahogy ezt kimondtam, megéreztem a hét shinigamit, akik abban a pillanatban lent termettek, és körbevettek minket. Nem voltak túl erősek, úgyhogy nem jelentettek komoly kihívást, ezért csak egy mosolyt eresztettem meg, ahogy ledobtam a csuklyám, a szabad kezemmel pedig levettem a hátamról Áspidot. A lovag kardját ledobtam a földön heverő ruhadarabra, ha az időnek ellenáll is, egy shinigami zanpakutojával nem biztos, hogy elbír. – Úgy látom, egyikőtök sem tervezte az életben maradást.
Ahogy az én reiatsum is érezhetővé vált, láttam a shinigamik arcán a félelmet, a felismerést, hogy semmi esélyünk sincs a túlélésre. Ketten shikaiba váltottak közülük, mindkettő erő-alapú kardnak tűnt, a többi remegő kézzel fogta meg a zanpakutoját, hogy felkészüljön az utolsó táncára.
- Annamaria, tiéd a hátsó kettő, intézd el őket, azután… - nem fejezhettem be a mondatot, egy lilás energiasugár találta el a mellkasomat. Meglepve láttam, hogy a technikát a társam indította meg ellenem, aki mindkét kezét a felém szegezett, lilán világító zanpakutoja markolatán tartotta. Nem éreztem fájdalmat, de az érzékszerveim elkezdtek cserbenhagyni, a mozgásom nehézkessé vált, a fejemben pedig villanásszerű képek váltották fel egy-egy másodpercre a körülöttem álló, csodálkozó shinigamikat, és az először nem mosolygó, szomorú arcú arrancar lányt.
- Sajnálom, Diego-san- Áspid kicsúszott az ujjaim közül, elvesztettem a kommunikációt az utolsó testrészeimmel is, áruló fajtársam arcát pedig végleg felváltották a víziók…

- Erősnek tűnsz. Mi a neved?- az apró, ember méretű shinigami elképesztő lélekenergiát árasztott, talán ő volt az a valami, ami legközelebb állt hozzá, hogy istenségnek nevezhessék. Az én több, mint húsz méter hosszú kígyó testem sem tudott akkora félelmet kelteni senkiben, mint ennek a halálistennek a mosolya. Az ösztöneim tiltakoztak, egy ilyen erős shinigami közelében normális esetben nem lenne túlélési esélyem, de már nincs veszteni valóm.
A maszkom kizárt mindent, félelmet, bánatot, szeretet… mindent, de Őt nem tudta kizárni soha. Fájdalmat okoz az emléke a mai napig is, fáradhatatlan méregként marja a lelkem megmaradt részét.
- Diego Canino- vagy ez volt az igazi nevem, vagy nem, már nem emlékszem. Ezen a néven ismertem magam, mióta hollow lettem, vagy a saját emlékeimből táplálkozott, vagy valakiéből, akit megettem annak idején. Mint minden mást rajta kívül, a saját nevemet is elfelejtettem.
- Szolgálj engem, Diego, és olyan erőt adok neked, amiről eddig nem is álmodtál- a férfi felemelt egy furcsa gömböt, amit felém tartott. Éreztem, hogy egy kicsit megemelte a lélekenergiáját, azonban már ez is majdnem a földre sújtott, annak ellenére is, hogy a gömbre koncentrálta.
- Valami mást kérek, Aizen-sama. Szabadíts meg a fájdalomtól, szabadíts meg az emlékeimtől, szabadíts meg Tőle- a shinigami pár másodpercig nem szólalt meg, majd egy mosollyal az arcán felemelkedett a trónjáról, és felém tartotta a gömböt.
- Megteszem, amit kérsz- a gömb felizzott, én pedig néhány másodperc múlva emberi alakban tértem magamhoz, és bár még emlékeztem rá, de nem éreztem fájdalmat, ha rá gondoltam, az arca, a szaga, a hangja pedig egyre halványabbá vált. – Néhány perc, és az a valaki örökre eltűnik, mintha soha nem is létezett volna. Többé nem fog kínozni az emléke. Elégedett vagy?
- Igen, Aizen-sama…

Nem fájt többé, hogy elvesztettem, nem éreztem fontosnak, nem gondoltam rá. Nem kívántam, hogy inkább szűnjön meg a létezésem, csak hogy ne kelljen átélnem a fájdalmat, nem kívántam, hogy végre jöjjön el értem az ördög, elfelejtettem, hogy elfelejtették velem az emlékét. Most azonban már vissza tudok emlékezni rá, emlékszem minden fájdalomra, amit okozott, de már nem jelent számomra semmit. El kellett dobnom önmagam, hogy újra szabad lehessek. És szabad lettem…

- …nem bízom benne, mi van, ha csapda?- először a hangokat hallottam meg, majd a nyitva maradt szemeimmel megláttam az engem körbevevő shinigamikat, akik kardot szegeztek rám. Visszatért a reiatsu érzékelésem is, megéreztem, hogy több, viszonylag gyenge bakudou fogságába estem, a mellkasom és Annamaria kardja között pedig egy lila, pulzáló reiatsu kötelék volt.
- Miért hazudnék maguknak?- az áruló kicsit megemelte a hangját, mire a mellette álló két shinigami feljebb rántotta a kardját. – Ha nem segítek, már régen halottak lennének. Rájöttem, hogy az arrancarok gonoszak, nem többek szörnyetegeknél, én pedig nem akarok tovább szörnyetegként élni. Szabad akarok lenni, szabad akaratomból, és nem félelemből szeretnék szolgálni, olyan társakat, akik nem ölnek meg, ha gyengeséget mutatok. Nem érthetitek, hogy milyen fontos ez, hiszen számotokra természetes, de én csak ezt akarom!- a lány szemeiből folyó könnyekből feltételeztem, hogy komolyan gondolta ezt a nyálas ostobaságot. Mindössze ezért képes elárulni a saját fajtáját?
- Rendben, de ha igazat is mondasz, honnan tudjuk, hogy tényleg képes vagy rá, hogy megöld ezt az arrancart? Nagyobb a lélekenergiája, mint mindannyiunké itt összesen- a shinigami kérdését megpróbáltam kifejezéstelen arccal hallgatni. Jobb lenne, ha minél később vennék észre, hogy nem vagyok ájult, már tökéletesen érzem a testem, amivel azonban valami nem stimmelt, mintha kevesebb lélekenergiám maradt volna egy kicsivel, mint amennyivel eredetileg rendelkeztem.
- A technikám lényege, hogy elzárja az áldozat öntudatát, elveszíti a kapcsolatot a jelen és a saját emlékei között. Egyfajta álom, akármekkora lélekenergiája van valakinek, nem tudja kikerülni, még senkinek sem sikerült felébrednie belőle. Szépen lassan elszívom az összes lélekenergiáját- még most sem volt túlzottan boldog, pedig a legtöbb arrancar bármit megtenne, hogy az enyémhez hasonló lélekenergiát kaparinthassanak meg. Úgy tűnik, tényleg nem tekinti magát arrancarnak többé…
A shinigami újra válaszolt valamit, de úgy döntöttem, nem hallgatom tovább az ostobaságot, ideje volt lemészárolni a jelenlévőket. Az egyik szemfogammal felsértettem a szám szélét, a fájdalom hatására a technika azonnal megtört, én pedig a lélekenergiám megemelésével összezúztam a fogva tartó kötéseket. A két mellettem álló shinigaminak esélye sem volt, a kezeim egy-egy gyors mozdulattal a szívükbe mélyesztettem, véget vetve szánalmas életüknek. Áspidot arrébb vitték, úgyhogy jobb híján a két halott zanpakutoját kaptam fel fegyverként, és vágtam le a három bátrabbat közülük másodpercek alatt.
- Szánalmas kis férgek vagytok- ledobtam a két véres katanát, és a sonidommal Áspid mellé kerültem, és megforgattam a fejem felett. A két megmaradt shinigami felmenekült a lépcsőn, én pedig csak addig foglalkoztam velük, amíg megállapítottam, hogy a lovag kardja még a helyén van. Fontosabb dolgom volt, végeznem kellett valakivel, aki elárult engem.
- Diego-san…
- Felesleges a magyarázkodás, mindent hallottam. Méltatlan vagy rá, hogy élve vigyelek haza- a nő arca megkomolyodott, és felemelte a jobb kezében tartott katanát, ami felizzott.
Valószínű felkészült a végső harcára, egyértelműen a ressurecciónját készült kiengedni, nekem azonban nem volt kedvem túl sok időt adni neki. Mellé sonidoztam, és egyetlen mozdulattal elválasztottam a fegyvert tartó karját a teste többi részétől, majd a falnak rúgtam a felsikoltó nőt. Fölé léptem, és felkészültem rá, hogy megadjam neki a kegyeldöfést. A szemeiben már láttam a fájdalmat, a félelmet, és a haragot, amit ezek szülnek törvényszerűen.
- Vak vagy! Hát nem látod? Mind bábok vagytok, a háború szörnyetegei, egyikőtök sem képes rá, hogy önálló legyen. Előbb Aizen rabjai voltatok, most pedig Seth szolgái… - a kardom beleszúrásával elhallgattattam az arrancart.
- Aizen-sama tett engem azzá, aki vagyok, sokkal inkább szabad vagyok, mint bármikor- elkezdtem kinyerni a reiatsuját beszéd közben, többek között azt is, amit tőlem ellopott. Tudtam, hogy néhány másodperc, és elsötétül a tudata, de azért fontosnak éreztem, hogy válaszoljak neki. – A fájdalom olyan, mint egy kígyó. Kihasználja a gyengeséged, egyre szorosabban ölel magához. Próbálod elfelejteni a létezését, egyre gyakrabban veszíted el önmagad… most már én vagyok ez a kígyó, nem kell félnem többet tőle. Nem vagyunk szörnyetegek, éppen úgy a magunk igazáért harcolunk, mint mindenki ebben a világban. Aki nem elég erős hozzá, hogy mindenkit megvédjen, nem képes helyes úton járni, ilyen út senki számára nem létezik…

A sikeres küldetés és az áruló kiiktatásának jutalma gyanánt az egyik legújabb espadává váltam.

Tárgy: Re: Diego Canino Hétf. Júl. 02, 2012 1:58 am

Üdv!

Nagyon tetszik a pályázat, amit írtál. Ügyesen felépítetted a történetét, jól használtad az NJK-t, jó helyen vannak a bevillanó emlékek és a flashback, és jól időzítetted a fordulatot is. Engedélyed van, és a helyesírással sincs probléma, így ELFOGADOM a pályázatod.

Gratulálok, sexta espada! Új rangod okán 10 pont bónuszt kapsz a pontozásodra.

Tárgy: Re: Diego Canino Csüt. Júl. 05, 2012 1:34 am

+3 Ressurección képesség
Engedély: van

Egyidejűleg leadnám azt a kettőt, amikkel most rendelkezem, ez a három bőven elég lesz.

Ángelculebra (Angyalsikló): a képességgel megidézhető néhány fehér, tollas szárnyakkal rendelkező kígyó, amelyek képesek sérülések gyógyítására. Hátránya, hogy viszonylag sok időt igényel, és akin használják, a gyógyítás alatt semmire nem képes a beszéden kívül. Amennyiben egy sérült nem akarja, hogy ellássák, a kígyó minden képessége hatástalan rajta. Diego nem távolodhat el ezer méternél távolabbra a kígyóktól, amelyek ebben az esetben fehér hamuvá foszlanak.
A megidézhető kígyók száma, illetve a gyógyítás hatékonysága a használó erejétől függ, amennyiben valamilyen méreg hatása alatt áll az illető, a méreg erejétől. Minden kígyó egy célpontot gyógyíthat egyszerre. A kezelés alatt a gyógyított nem érez fájdalmat.

Pontrendszerben: 2 ressu pontonként egy-egy kígyó idézhető egyszerre. A pontjaival azonos erősségű mérgeket tudja semlegesíteni. Feloldás nélkül 4 ressu pontonként idézhető újabb kígyó, és a pontjainál 4 ponttal gyengébb mérgeket tudja semlegesíteni.
10-15 pont között gyógyítja a súlyos, nem halálos sérüléseket.
16-20 pont között gyógyítja a halálos sérüléseket, kisebb testrészeket (kéz, ujj, lábfej) növeszt vissza.
21-23 pont között gyógyítja a halálos sérüléseket, egy óra alatt akár létfontosságú szerveket is képes tökéletesen pótolni (de gyenge marad hetekig az, akin ilyen beavatkozást kényszerült végrehajtani).
24 ponttal a fentieken kívül képes visszahozni az egy órája még élő halottakat, és rendbe hozni a testüket (ebben az esetben akár egy évre is szüksége lehet a gyógyítottnak az egészsége és az ereje visszanyeréséhez, ha egyáltalán sikerül neki).

Comedor de dolor (Fájdalmat evő): ressurecciónban használt fegyver, ami ránézésre több száz, egymásba fonódó kígyóra emlékeztet, melyek fekete fémből készültek, mindegyikük fajtája más és más. A fegyverből a kígyók farkai tüskékként állnak ki minden irányba, egy támadás cafatokra téphet egy gyengébb ellenfelet. A markolata hasonlít Áspid markolatához, a „penge” egy méter hosszú, a henger alakú fegyver átmérője fél méter.
A fegyver képessége, hogy magába szívja az összes fájdalmat a környezetéből (de ettől nem szűnik meg a fájdalomérzet), így a mérete folyamatosan növekszik csata közben, a súlya azonban változatlan marad, így Diego ugyanolyan könnyedséggel forgatja a maximum az eredeti kétszeresére növekvő fegyvert is. A fegyver ezenfelül megeszi a gyengébb kidou-alapú technikákat is, de ettől nem növekszik annyira a fegyver mérete, mint a fájdalomtól. Ha bárki más megfogja a fegyver markolatát, azonnal erős égető érzést érez a tenyerében.

Játéktechnikailag: A fegyver elnyeli a kidou (más kasztoknak a megyező) technikákat, ha azok legalább öt ponttal gyengébbek a ressurecciónjánál. A túl erős technikákat a fegyver nem próbálja felfalni.

Pl.:
21 pontos kidouval kilőtt egy pontos technika (6 pontos erősség) vs. 12 pontos ressurección= a technika elnyelődik
8 pontos hollowképességgel kilőtt cero (8 pontos erősség) vs. 13 pontos ressurección= a technika elnyelődik
15 pontos kidouval előtt 7 pontos technika (9 pontos erősség) vs. 13 pontos ressurección= a technika kifejti hatását

Rasgón de Serpiente (A kígyó könnye): egyfajta végső technika, mivel Diego az adujának tartja, csak akkor használná, ha nem lenne semmilyen más választása, ugyanis mellékhatásokkal jár és nem akarja felfedni a létezését.
Működésének feltétele, hogy az áldozat bekerüljön egy maximum tíz méter átmérőjű ouroboros szimbólumba (vagy annak légterébe, ha a földre van festve/vésve), ezután pedig szemkontaktust létesítsen Diegoval. A szemkontaktus létesítése után Diego szemeiből vér kezd folyni, és amint sárgából vörösbe vált, a technika kifejti hatását.
A technika hatása, hogy az áldozatot néhány másodperc erejéig minden, eddigi élete során átélt fájdalma egyszerre rohanja meg, ami súlyos, sokkos állapotot okoz akkor is, ha ezek kimerülnek az egyszerű fej és fogfájásokban, régebbi, súlyos harci sérülések esetén viszont ájulás, sőt, akár halál is beállhat az élmény hatására. A fizikai fájdalom mellett az áldozat átéli a legfájdalmasabb emlékeit is. A technika annál kevésbé hatásos, minél kevesebb fájdalmat élt át valaki. A hatóidő a ressurecciónon múlik. A technika nem csak feloldás mellett használható, de ebben az esetben csökken a hatóidő.
A technika nem csak a titkossága miatt nevezhető végső technikának, Diego látása átmenetileg (kb. egy óra, de használatonként növekszik ez az idő) körvonalak elmosódott érzékelésére szűkül, és képtelen lesz ressurecciónt felvenni (ha már felvette, akkor a technikákat használni a Comedor de dolor fizikai fegyverként való használatán kívül, de a hozzá tartozó képességek nem működnek többet). A hollow képességei továbbá két ponttal gyengülnek a látása visszanyeréséig.

Hatóidő:
Minden második ressurección pont után egy másodperc feloldással, minden hatodik után egy másodperc feloldás nélkül. A hatóidő fele, ha az áldozat kilép a körből vagy megszünteti a szemkontaktust a szemek megváltozása előtt, mielőtt a technika kiteljesedne.

Tárgy: Re: Diego Canino Hétf. Júl. 09, 2012 8:40 pm

Üdvözlet! Nem ragozom túl, az új technikáidat elfogadom.

Tárgy: Re: Diego Canino Hétf. Aug. 20, 2012 11:44 am

Pályázat témája: Nem játékos karakterek alkotta csapat megalkotása a karakter irányítása alatt
Engedély: Szayeltől

Adatok:
Sanador Equipo: (gyógyító csapat)
Vezető:
Diego Canino
További tagok:
Thea del Matanza (helyettes vezető, helyszínbiztosító)
Dei Laez (helyszínbiztosító)
12 további megnevezetlen tag
Szervezet hovatartozása:
Las Noches
Szervezet célja:
Meggyógyítani a sérült szövetségeseket
Szervezet állandó helye:
Sexta Castillete
Alárendelt:
- Las Noches mindenkori vezetőjének
- Diego korlátoztatása esetén más Espadáknak
- Különleges parancs esetén az Exequiasnek
Különleges ismertetőjegyek:
- Vöröskeresztes karszalag a bal karon (Sanador Equipo küldetés alatt kötelező hordani)
- Las Noches színeiben tündöklő köpeny csuklyával ellátva (a szervezet közkatonának számító tagjai kötelesek hordani bevetések alatt)
- Rendkívül nagy hátitáskák
Felszerelések:
Az SE tagjai mind egy nagy hátitáskában hordják a különböző, gyógyításhoz szükséges felszereléseiket: az általános elsősegélykészleteken, orvosi műszereken, különleges gyógyszereken kívül a másfél méter magas táska felét egy ketrec foglalja el, amibe négy-öt elkábított, kisebb méretű hollow van zárva, hogy áldozatként szolgáljanak a gyógyításhoz.
Feltételek a felvételhez:
- Las Nocheshez tartozás
- Kötelességtudat
Gyógyítók:
- Asesinato Curativo vagy valamilyen más gyógyító technika ismerete
- Ne tartozzon semmilyen más szervezethez, ne legyen egyetlen Espada fracciónja sem
Gyógyító képesség nélkül:
- Kizárólag Diego fracciónjai tartoznak ehhez a csapattesthez gyógyító képességek nélkül, náluk értelemszerűen feltétel, hogy megfeleljenek az Espada elvárásainak. Az ő feladatuk, hogy megvédjék a gyógyítókat a csatatéren.

Sexta Castillete

- Mielőtt csatlakoznátok hozzám, szeretném, ha tudnátok: nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy itt vagytok- Theával a jobbomon, Deivel a balomon pillantottam le az egy tucat egybegyűlt arrancarral a rögtönzött fogadóteremben, ami egyfajta közösségi szobája lesz ezentúl ezeknek az arrancaroknak. A földszintet úgysem használtam semmire, így legalább érezhetik, hogy nem csak eszköznek tekintem őket, elvégre ugyanabban az épületben szállnak meg, mint én. - Közületek sokakra mondhatták, hogy nem méltó rá, hogy arrancar legyen, túl gyenge ahhoz, hogy bármelyik Espadát szolgálja, nem vagytok elég erősek ahhoz, hogy harcoljatok Las Nochesért. Az ittlétetek azt jelenti, hogy tévedtek, mert aki változni akar, és beismeri magának a hibáit, nem lehet gyenge. Jegyezzétek meg jól azoknak az arcát, akiknek megmentitek az életét! Örök életükre követitek, osztoztok a sikereiben, vele együtt harcoltok ti is. Pusztítani mindenki tud, alkotni viszont kevesen. Aki megküzd érte, képes lehet rá, hogy végül tényleg megváltozzon abba az irányba, amit akar- soha nem szerettem a propagandaszövegeket, de nem hazudtam nekik, úgyhogy ez más volt. Tény, hogy nem lehet mindenki Espada, de önmagához képest mindenki tehet olyasmit, ami miatt büszke lehet magára. Ezek az arrancarok mindenki által megvetettek, mert egy árnyalatnyival gyengébbek az átlagnál. Sokan talán csak azért jöttek, mert védelmet remélnek azoktól, akik csak rajtuk bizonyíthatják maguknak, hogy nem gyengék. - Mától hivatalosan is a Sexta Espada alárendeltjei vagytok. Ha bizonyítottatok, akár mind a teljes jogú fracciónjaimmá válhattok. Előttetek áll a lehetőség, de azt soha ne felejtsétek el: mások megbecsüléséhez elengedhetetlen, hogy te is megbecsüld önmagad- ezeknek az arrancaroknak talán hosszú ideje először jelenik meg remény a tekintetében. Nem tudom, hogy közülük ki az, aki erősebbé akar válni, ki jött végső elkeseredésében, és ki az, aki egyszerűen csak megfogadta magának, hogy nem harcol többet, ez már az ő titkuk. Önként jöttek ide, bármikor önként távozhatnak, de akármiért jöttek, meg fogják találni. Ahogyan én is, ők is tehetnek azért, hogy jobbá tegyük a világunk.

Tárgy: Re: Diego Canino Hétf. Aug. 27, 2012 2:02 am

Üdv!

Örömmel látom, hogy espada-léted nem töltöd tétlenül és specializálódtál. ELFOGADOM a pályázatot, a Las Noches-i gyógyító alakulat ezennel a tiéd.

Tárgy: Re: Diego Canino Kedd Júl. 23, 2013 11:17 am

Téma: Technika pályázat
Engedély: van
Pénz, pontok, lélekenergia: megvan

- Ez olyan komolytalan- a nőre szegeztem a kardom hegyét, de nem támadtam. Ha akartam volna, könnyedén kivégezhetem a homokban hátracsúszó arrancart, de inkább nem tettem, csak figyeltem, ahogy lassan eléri a pár másodperce a kezéből kivert jatagánt, és ahogy felveszi a görbe kardot, újra küzdőállásba helyezkedik.
Az arrancar valahol a húszas évei közepén vagy végén járhatott, derékig érő fekete haja volt, amin a maszkja, egy nagy rózsával díszített hajpánt foglalt helyet. Az arca csinos volt, sötétebb az átlagnál, a szeme pedig mélyzöld, és viszonylag szokatlan módon a fajtám tagjai között, ki volt sminkelve. Ami a ruházatát illeti, az elég lenge volt, nagyjából olyan, amit a Közel-keleti háremhölgyek vagy táncosok viselhettek, valószínű ő is abból a korszakból származott. Ami a képességeit illeti, átlagfeletti a reiatsuja, de semmi olyasmi, ami veszélyes lehetne, tehát pont valami olyasmi, aminek még talán hasznát fogom venni.
A lány elrugaszkodott a földtől, és gyors egymásutánban elkezdett csapkodni, miközben körülöttem sonidozgatott. Gyenge támadások, számtalan rés, és egy idő után nagyon kiszámítható rendszer, de legalább a sebessége nem rossz, ha kicsit gyorsabb lenne, talán mozognom is kellene a védekezéshez. Azért nevetséges, hogy egy ilyen szintű ellenfél hiszi, hogy letaszíthat az Espadaságból, még a leggyengébb Espadák ellen is nagyon kevés lenne, amit mutatni próbál.
- Elég ebből!- a ruhaujjam kicsit lejjebb csúszik, ahogy a bal alkarommal védem a zanpakuto csapását, de a támadás nem tud nekem sérülést okozni, a hierrom maradéktalanul felfogta a támadást. A jatagán, amit arra találtak ki, hogy a görbe pengével beleakadjon az emberbe, tökéletesen végzi a dolgát, a használó nem tudja maga elé húzni, teljesen védtelen. Azonban, ezúttal sem ölöm meg, csak a kardgombbal vágom fejbe, felszakítva a homlokát az újra a földre kerülő lánynak. - Már majdnem meggyőztél róla, hogy alkalmas lennél fracciónnak, de Espadának nagyon kevés vagy. Add fel, amíg teheted!- nem értem, miért engem választott a kihívás tárgyául, de tiszteletreméltó dolog, hogy egy erősebb Espadára akarta lecserélni magát, nem csak besunnyogni a soraink közé. Az ilyen arrancarok hasznosak lehetnek.
- Fogd be!- a lány felém ugrott, és mintha valami változott volna rajta, fekete reiatsu kezdett volna körülötte terjedni. A várakozásommal ellentétben azonban nem váltott Ressurecciónba, ugyanúgy csak a kardjával suhintott felém. Kezdett unalmassá válni, úgyhogy megint felemeltem a bal kezem, hogy védjem a kívülről érkező támadást, és ezúttal olyan sérülést okozzak neki, ami egy életre elveszi a kedvét tőle, hogy velem kötekedjen. Vagy az életét veszi el.
Meglepetten vettem tudomásul, hogy a fekete lélekenergiában fürdő penge egy pillanat alatt áttörte a hierromat, és úgy halad, mintha csak vajat szelne át, de szerencsére elég gyors voltam ahhoz, hogy hátrasonidozzak, mielőtt a támadás félbeszelt volna, és néhány méterrel hátrébb álltam meg.
Gyorsan nyugtáztam, hogy csak egy kisebb sérülés van a mellkasomon, ami éppen csak megkarcolta az izmokat, miután a kard áthatolt a karomon. A végtagot a fegyver tizenöt centivel a csuklóm felett szelte le, de mivel több izom is csonka lett, teljesen mozgásképtelenné vált, néhány próba után beláttam, hogy egyszerűbb nélküle boldogulni, amíg nem gyógyítom meg. Maga a levágott végtag a homokban landolt.
- Na, milyen érzés? Segítek: ez a vereséged érzése, Diego Canino, a halálodé! Hogy is mondtad? Fel kellett volna adnod, amíg lehetett, de most már késő!- a nő sonidoval felém vetette magát, miközben két kézzel a feje fölé emelte a fekete reiatsuval körbeölelt kardot. Nem lett jobb a tartása, nem lett gyorsabb, a homlokán lévő seb most is fel van szakadva, és a reiatsuja sem nőtt meg, egyszerűen csak másképpen használja. Ettől még ugyanolyan gyenge maradt.
Egy utóképet hátrahagyva kerülök mögé sonidoval, közben kicsit megemelve a kardom, mintha védekezni próbáltam volna, de elkéstem volna, így a jatagán egy gyors csapással kettészelte az utóképet hosszában. Érdekes, hogy egy kis reiatsukoncentráció mennyire felerősíti a képességeket. - Itt a vége, minden, amit eddig építettél, már az enyém! Milyen érzés?- könnyű célpont a nő háta, egyetlen támadással végezhetnék vele. Egy tiszta szúrás a szívre vagy a tüdőre, és vége, de ostobaság lenne. Nem látom a hollow lyukát, annak ellenére sem, hogy csak a melle és az ágyéka van takarásban, tehát könnyen ráhibázhatnék a hollow-lyukra, ha a tüdőt vagy a szívet akarnám átszúrni. Másfelől pedig, pazarlás lenne megölni valakit, aki egy ennyire érdekes technikát ismer.
A kard hegyét úgy szúrom be, hogy elkerülje a nő gerincét, a gyomrát, és elől jöjjön ki, így nem fog meghalni, amíg nem kap ellátást, viszont már nem lesz harcképes állapotban. Természetesen felsikolt, elejti a kardját, hátrafordul, és valamiért nagyon meglepettnek tűnik, pedig nem csináltam semmi igazán különlegeset.
- Nem érzek semmit.

*

- Kellemes reggelt, Jasmin!- nem néztem a nő felé, éppen azzal voltam elfoglalva, hogy eltüntessem az utolsó nyomokat is a frissen visszavarrt kezemről. A kora középkor barbárai úgy hitték, a sebhelyek büszkeségre adnak okot, és erőt jeleznek, de nálunk ez a gyengeség jele lenne, a legjobb, ha senki nem tudja, hogy Las Noches legjobb kardforgatójának valaki le tudta vágni a kezét.
- Hol vagyok?- a nő hisztérikus hangon szólalt meg, miután rájött, hogy képtelen megmozdulni, a testét úgy szíjaztam le, hogy ne tudjon mozogni. A karjára kötött infúzióval természetesen korlátoztam a reiatsukeringését is, kellemetlen lenne, ha itt elsütne egy cerot. Kezdhetnénk az építkezést elölről.
- Még életben- egy pillantást vetek arra a pontra, ahol a kardom hegye kijött. Nagyjából tíz centivel a mellei alatt jött ki a penge, sikerült elkerülnöm a gerincét, a gyomrát viszont átszúrtam. Mint utólag kiderült, jól döntöttem, a hollow lyuka pont mellei alatt helyezkedett el, ha oda szúrok, és tud még egyet támadni, nagyon rosszul végződött volna számomra ez a nap. - Azt hiszem, bőven eleget mutattál hozzá, hogy bevegyelek a szolgáim közé, mondjuk a harmadik vagy a negyedik helyet kapnád közöttük. Persze, nem ingyen- odasétáltam a lány mellé, pont úgy, hogy ha felém fordítja a szemét, lásson valamennyire. Persze, nem sokat láthatott, az ágy felé hajló lámpa teljesen elvakította, amíg egy gombnyomással ki nem kapcsoltam azt. Érdemes minél kevésbé durva eszközökkel próbálkozni. - Las Nochesben, de talán egész Hueco Mundoban nincsenek öten, akiknek egyáltalán esélyük lenne ilyen sérülést okozni nekem, mint amit neked sikerült. Ha elmondod, hogy hogyan növelted meg ilyen drasztikus mértékben az erőd, elengedlek, és a fracciónommá fogadlak. Sokat kell még tanulnod, de ki tudja, a segítségemmel talán még Espada is lehetsz egy nap- kikapcsoltam a lány homlokán keresztülfutó szíj csatját, hogy tudja mozgatni a fejét, és így kicsit kényelmesebben feküdhessen. Ennél többet persze nem tettem, nyaktál lefelé továbbra is mozgásképtelen volt.
- Szóval a technikám kéne? Szánalmas, hogy így előadod, hogy szükséged van rám. Mi a garancia rá, hogy nem ölsz meg utána?- a nő gúnyos mosolya lehervadt, ahogy a jobb ruhaujjamból előcsúszott egy hosszú, fekete fémkaró. Bár próbáltam titkolni, pontosan mire is jók, akik kicsit jobban utánajártak a velem kapcsolatos szóbeszédeknek, már tudják, hogy elviselhetetlen fájdalmat okoz a legapróbb szúrásuk is.
A karót óvatosan a lány bőréhez érintettem, közel a sebhez, amit a kardom ütött, majd felemeltem, és elkezdtem egy ritmust dobolni rajta, vigyázva, hogy ne sebezzem meg.
- A garancia rá a szavam, ennél jobban nem tudom megerősíteni az ígéretemet.- centiméterenként elindultam lefelé a fekete karóval. - Ostobaság ellenállnod, végül úgyis elmondod nekem, amit tudni akarok, és azt fogod kívánni, hogy bárcsak mondhatnál nekem még valamit- nagyjából tíz centivel a köldöke alatt megálltam a lefelé haladásban, és letettem a karót az asztalra. Egy vörös filctollal egy apró karikát rajzoltam arra a pontra, amit utoljára megérintettem a karóval, utána pedig visszaillesztettem a kupakot, és letettem a lány testére az eszközt.
- Ha elkészül, ez az építmény egyszerre lesz a raktáram, a nyaralóm és a kísérleteim helyszíne. Jelenleg sajnos csak néhány földalatti szoba van kész, még ötven méterről sem lehet kiszúrni, hogy van itt valami szokatlan, csak a fracciónjaim és én tudunk erről a helyről. Senki nem fog minket megzavarni- miközben felvettem a karót, és a körrel jelölt területhez érintettem a hegyét, a nőre néztem. Szokás szerint, a fellépésem elég hatásos volt, a lány elsápadt, könnyek folytak a szeméből, a légzése pedig mellőzött mindenféle rendszerességet. Miközben felvettem egy apró, reflexvizsgálatra használt kalapácsot, és a karó végéhez illesztettem, feltettem azt a kérdést, amire egyértelmű volt a válasz. - Most beszélgessünk, vagy később szeretnél, Jasmin?

*

- Következő!- félredobtam a vörös katana csonkját, rá a másik huszonkilencre, amit eddig sikerült tönkretennem. A fehér csuklyás férfi mélyen meghajolt, miközben odatartotta nekem a következő, ezúttal kék japán kardot, amit egy könnyed mozdulattal kihúztam a hüvelyből. Mielőtt újra próbálkoztam volna, vetettem egy pillantást Jasminra.
Az arrancar lány visszakapta a ruházatát, de a lábait és a karjait még mindig szoros vaslánc kötötte össze, és a kezelés utóhatása miatt még mindig nem volt képes reiatsut használni, úgyhogy csak a szóbeli instrukcióira hagyatkozhattam.
Mint kiderült, a képességet valami Aizentől kapott küldetése alatt tanulta meg, valami Dél-Amerikai piramis belsejében található beszélő szobor instrukciói alapján, de sajnos, a hely megsemmisült, úgyhogy nem fogok másik trénert találni. Pedig a lány nem volt túl képzett kardforgató, és a reiatsukezelése sem volt jobb az enyémnél, ráadásul, hogy ő maga sem uralja teljesen ezt a képességet.
- Próbálja meg érezni a kardot, Diego-sama! Mintha a karja része lenne, és érzékszervei kötődnének hozzá!- a shinigamik közül azoknak, akik a szamuráj érában éltek, nyilván könnyebben menne ez a karddal egybeolvadás dolog, de számomra ez furcsa, idegen. A zanpakutom sosem jelentett nekem többet sima fegyvernél, az átlagos kardok pedig még ennyit sem érnek számomra, valami, ami egyszerűen pótolható. Kardot bárki tud csinálni, ha eltörik, lesz helyette másik, egy ilyen tárggyal nehéz összeolvadni.
Talán egyszerűbb lenne a zanpakutommal gyakorolni, de nem találtam olyan felületet, amit azzal nem vágok át simán, és nem is sajnálnám, ha sikerülne, így hát be kell érnem a kövekkel, és ezekkel az ócska, reiatsu nélküli acél kardokkal, amik darabokra törnek, ha teljes erővel megütök velük egyet Hueco Mundo sziklái közül.
A reiatsumat elkezdem a kard pengéjébe koncentrálni, ahogy a legerősebb vágásaimnál szoktam. Azonban most sem jó, ez ezúttal is a szokásos, zöld színű lélekenergia, ami ugyan hatalmas vágóerőt ad, de nem megvédi a kardot, hanem tőle független, a kard pengéje pedig rövid időn belül több helyen elgörbül, majd egy helyen el is pattan, a pengéje pedig a homokba szúródva landol a földön.
- Kezdem azt hinni, hogy be akarsz csapni, Jasmin- kifejezéstelen arccal pillantok a lány felé, miközben az újabb kardot is a kupacra dobom, és a mellettem álló férfitól megint elveszek egy kardot. - Ezzel együtt tizenegy kard maradt. Ha nem tudod elmagyarázni nekem, hogy mit csináljak, mielőtt elfogynak, folytatjuk az előző beszélgetésünket. Gondolom, még nem kopott le a jelölés- a lány ezúttal nem mutatott félelmet, de nem is volt rá szükségem, hiszen tudtam, hogy attól még fél.
- Nem vagyok olyan ostoba, hogy megpróbáljam becsapni, Diego-sama. Túl sok lélekenergiát enged ki, és nem tartja megfelelően irányítás alatt, ezért törnek össze a kardok. Fel kell használnia a fegyver természetes képességeit, és azokat felerősíteni a lélekenergiájával, egybeolvasztani a fegyverrel- bólintottam egyet, miközben az új kardra emeltem a tekintetem.
Az a reiatsu, amit eddig használtam, a többszöröse volt annak, amit egy cerohoz szoktam használni, sőt, talán sokkal több, mint amit Jasmin anélkül tudna használni, hogy vészesen kimerítené az energia tartalékait, ő viszont magabiztosan használta ezt a képességet, és nem úgy tűnt, hogy nagyon kimerítené. Talán elég annyi reiatsu, amennyit néhány barához szoktam felhasználni.
Lassan áramoltatom a fegyverbe az energiát, ami ezúttal a töredéke annak, amivel eddig próbálkoztam, ezt már meg tudom tartani a penge körül úgy, hogy ne roppantsam össze. Már csak szinkronba kell hozni ezzel az ócska fegyverrel, ami, annak ellenére, hogy emberi kéz alkotta, ugyanúgy rendelkezik vágó éllel, lehet vele szúrni. Nincs más funkciója a reiatsunak, csak annyi, hogy keményebbé, élesebbé tegye a fegyvert, és segítsen neki vágni, szúrni, és kibírni.
Az enyhén átlátszó, világoszöld lélekenergia lassan sötétebb színt kezd el felvenni, ahogy a katana pengéjéhez olvad hozzá, míg végül teljesen feketévé változik, és olyanná válik, mintha a kardhoz tartozna, és enyhén rezegne. A fegyvernek emellett mintha javult volna az egyensúlya, könnyebbé vált volna, természetesebb lenne a fogása, mintha nem lenne fércmunka.
Fél kézzel a fejem fölé emelem a feketén izzó katanát, és egy könnyed mozdulattal hasítok bele a sziklába, tükörsima felületen félbevágva azt, eközben pedig még csak ki sem csorbítottam az ócska kardot. Ki tudja, talán működőképes lenne ez a technika egy egyszerű közlekedési táblával vagy kanállal is, ha egy ilyen gyenge minőségű karddal működik.
- Mi ennek a technikának a neve?- a kardot a sziklába szúrom, és elengedem, mire megszűnik körülötte a fekete aura. Úgy tűnik, a képesség csak fizikai kontaktussal működik, vagy legalábbis valami más módszer kell a további fenntartásához, így nem működik lőfegyverekkel.
- Nem adtam neki nevet, nem szoktam beszélni a képességeimről másokkal, úgyhogy teljesen feleslegesnek éreztem.
- Értem. Akkor elnevezem én.- ami azt illeti, talán nem is szorul a technika már névre. Úgy érzem, mintha már lenne neve, és én azt is megtanultam volna a képességgel együtt, és mintha az teljesen ráillene. Legalábbis, csak ez lehet a magyarázat, én soha nem adnék egy technikámnak japán nevet. - Legyen a neve Kagetatsu. Lehetséges, hogy csak mi ketten élünk jelenleg, akik ismerjük ezt a technikát, Jasmin, és nem szeretném, ha publikussá válna. Vannak ellenségeim, akik ellen kell ez a lépéselőny- a lány megpróbálta eltépni a láncot, ami reiatsuval könnyen ment volna, de természetesen, még nem tért vissza az ereje, esélye sem volt szabadulni. - Mostantól a Sanador Equipohoz tartozol, te fogsz felügyelni rá, hogy az épülő házamba ne léphessen be senki a tudtom nélkül. Christiano, engedd el, és add vissza a kardját!- miközben a gyógyító teljesítette a parancsot, az új alárendeltemhez léptem. - Egyetlen esélyt kaptál.

Japán név: Kagetetsu
Magyar név: Árnyékvas
Leírás:
Magas szintű fegyverforgató technika, amit csak a legjobb fegyverforgatók képesek elsajátítani, közülük is csak azok, akik magas szintű reiatsu kontrollal rendelkeznek. A fegyvert a használó saját reiatsujával vonja be, megerősítve a fegyver képességeit, a fegyver köré pedig fekete aurát vonva. A fegyver így képessé válik szinte bármit átvágni vagy széttörni, a természetes képességeitől függően. Kiterjed minden, a használó által forgatott fegyverre, vagy olyan tárgyra, amit annak használ.
Hatás: Minden 5 reiatsu kezelés pont után egy fegyverhasználat pontot ad, legfeljebb 5 pont értékben.
Követelmények:
Fegyverforgatás: 13 pont
Reiatsu kezelés: 15 pont
Lélekenergia: 20000
Ár: 6500 ryou
Kikötés:
-Engedély és pályázat kell a használatához
-Nem használható semmilyen más fegyverforgatás bónuszt adó tárgy vele párhuzamosan

Tárgy: Re: Diego Canino Vas. Szept. 22, 2013 6:37 am

Ossu!

Nívós pályázat lett, ELFOGADOM. Amint a pénzt levonod az adatlapodról, tiéd a technika.

Tárgy: Re: Diego Canino Szer. Nov. 13, 2013 10:18 am

Téma: Ressu kettő pályázat
Engedély: megvan
Szint: megvan

Kinézet:
Diego maszkja eltűnik, a homlokából két kígyófej nő ki, mintha két szarv lenne, de ezek képesek mozogni, és néha sziszegnek is. A szemei feketék lesznek, egy vékony, sárga csík marad csak bennük, a száján pedig álfog-mintázat jelenik meg: számtalan kicsi, függőleges, fekete vonal. A hátából két hosszú, öt méteres, vastag kígyófej nő ki, amik harapással képesek megragadni dolgokat, és ha akarja, akár a gyomrába is eljuttathat valamit ezeken a szájakon keresztül. Ezeken a kígyófejeken nincsenek szemek, és a harapásuk nem mérgező. A fegyvere befedi a teljes jobb karját, amit így szinte lehetetlen levágni, és nem lehet lefegyverezni sem. A fegyveren a tüskék sokkal hosszabbá válnak, némelyik enyhén meghajlik. A pikkelyei páncélszerűbbé válnak, ugyanakkor nem nehezebb őket átvágni, mint a hierroját egyébként.

Képességek:
Caverna de Asklepiós (Aszklépiosz barlangja): a képesség létrehoz egy zsebdimenziót. Ez egy barlangra hasonlít, ami a bejárattól számítva tizenkét méter mély, hat méter széles, és öt méter magas. A falakon, a földön és a plafonon is zöld folyadékréteg található, és számtalan mennyiségű kígyó csúszkál itt.
A barlangon belül regenerálódnak a sérülések, a könnyebbek gyorsan, a súlyosabbak lassabban, a barlangon belül szerzettek pedig szinte azonnal. Bent nem lehet meghalni, és a barlangban sem lehet sehogy kárt okozni, de ez az előny egyben hátrány is, aki egyszer a barlangban van, az nem szerez sérüléseket, ilyenkor vagy erővel kell kidobni a barlangból, vagy meg kell szüntetni a képességet.
A bejárat egy 2x3 méteres lyuk, ami csak abból az irányból látszik, amerről megnyitották, úgyhogy lehetőség van az elrejtésére például azzal, hogy egy méterrel a föld felett, lefelé néz a barlang szája, a barlang gravitációját ez nem befolyásolja.
Nagy mennyiségű lélekenergiát igényel a barlang megnyitása, aminek a nagy része visszajön a bezárásakor, leszámítva a sérülések gyógyítására felhasznált reiatsut. Diego teljesen szabadon mozoghat a barlangtól függetlenül, csak akkor van szükség a jelenlétére, ha a sérültek már szinte teljesen megtöltik a barlangot, és reiatsu-utánpótlásra van szükség. Néhány tucat sérültnél még tökéletesen funkcionál az eredeti lélekenergiával.
A képesség sokkal gyorsabban működik, ha a sérült tudatosan koncentrál rá, hogy meggyógyuljanak a sérülései, ilyenkor ugyanakkor részben a saját lélekenergiája csappan meg. Ha specifikusan egy sérülésére koncentrál, akkor az a sérülése gyorsabban gyógyul, vagy ha először a fájdalmat akarja megszüntetni, akkor a fájdalom múlik el gyorsan.
A képesség hátránya, hogy nem biztonságos elhagyni a barlangot, amíg teljesen helyre nem álltak a sérülések, amik lehet, hogy rosszabbnak tűnnek, mint amilyennek kinéznek, és csalóka lehet a visszatérő egészség-érzet is, ami csak az adrenalin és a vérbe kerülő gyógyszerek átmeneti hatása is lehet. A gyógyított még teljes gyógyulás után is gyengének érzi magát, minél súlyosabb sérülései voltak, annál gyengébbnek (a barlangban szerzett sérülések nem számítanak ebből a szempontból). A képesség csak úgy képes helyreállítani valakit, ha a lelkét még lehetséges visszahelyezni a testébe.
A kapu megnyitása egy kézmozdulatot igényel, nem kell kimondani hozzá semmit.

Aroma del Infierno: (A Pokol lehelete) Diego fegyveréből egy alig két méter átmérőjű, de rendkívül hosszú sugárban zöld gáz indul útjára. Minden élettelen tárgy, amit érintett, kígyópikkelyes mintát kap, így akár egész tájak is megváltozhatnak- igaz, csak arra az időre, amíg a Ressurecciónja ki van engedve.
Akit elér ez a gáz, csapdába esik egy hallucinációban. Az élmények rendkívül változatosak lehetnek, ami a közös bennük, hogy szenvedést okoznak az átélőjének. A helyszín nem feltétlenül valósághű, olyan, mint egy rémálom, amiben az áldozat erős fájdalmat érez, és/vagy számára fontos személyek szenvednek körülötte. A bent töltött idő a valóságban egy másodperc alatt van, az áldozatnak azonban ez jóval többnek tűnik, hogy mennyivel, azon múlik, hogy mekkora reiatsuja, illetve mennyire próbál harcolni a látomás ellen. Akinek a reiatsuja megközelíti vagy meghaladja Diegojét, és erős az akarata is, talán tíz másodpercnek sem érzékeli a bent töltött időt, egy átlagos, akaratgyenge shinigaminak pedig heteknek is tűnhet. (Egy normális reiatsuval rendelkező embernek évek is eltelhetnek bent, de nekik esélyük sincs túlélni.)
Két módon lehet siettetni a kijutást a rémálomból: az egyik módszer az illúzió elutasítása, a nyugalom megőrzése, egyfajta meditáció, ami lélekenergiától függően, akár azonnal is megtörheti a hallucinációt.
A másik módszer még egyszerűbb: az áldozat soha nincs megkötve, és mindig van valamilyen eszköz a keze ügyében, amivel véget vethet vagy a saját életének, vagy a számára fontos személyek szenvedésének. Ez az egyszerű módszer azonban nem jó megoldás: aki ezt választja, annak elsötétül a tudata, mintha kómába esett volna. Az ilyen élőlényeknek kígyópikkelyszerűvé változik a bőre, a szeme pedig egybefüggő, vörös lesz, a fogaikon pedig a gázban lévő méreg gyengített változata termelődik. Ezek a lények mentálisan irányíthatóak, ugyanakkor nem erősebbek egy átlagos hollownál. A ressurección megszüntetése után összeesnek. A látszat ellenére, nem halottak, de minél gyorsabb beavatkozást igényelnek.
A legegyszerűbb védekezés kitérni a sugár útjából, de a különböző reiatsu-pajzsok is használnak, ha megfelelően erősek. A védőruházat is segíthet, a gáznak fizikai kontaktusra van szüksége a testtel, de annak tökéletesen zártnak kell lennie.
A képesség legnagyobb hátránya a termelhető gáz mennyisége, ami csak néhány lövést tesz lehetővé (max reiatsu:5000, ha az első képesség is aktív, akkor ez osztva hárommal). Ha valaki olyan is az útjába kerül, akit Diego nem akar megsebezni, már nem tud rajta segíteni, mire a közelébe menne, már lezajlott a hatás.

Vegyes érzelmek fogtak el, ahogy a középkori spanyol várromra néztem. Ha helyesek a számításaim, harmadszor lépek be ebbe a jelentéktelen kőhalmazba, ami már a fénykora idején is csak egy volt a kisebbek közül, most pedig nem több, mint egy ócska, elpusztított erőd, ami soha nem volt fontos, és mind a kétszer játszi könnyedséggel vette be az ellenséges hadsereg. Két dolog teszi csak különlegessé: az elátkozott lovag, akinek a kardját elloptam Sethnek, mielőtt Espada lettem, a másik pedig az, hogy itt haltam meg emberként. Túl feltűnő, túl véletlen egybeesés ahhoz, hogy ne ellenőrizzem le. És mostanra már találtam megfelelően hűséges követőket hozzá, hogy fedezzem az eltűnésem, és Seth ne tudja meg, hol jártam.
- Innen egyedül megyek tovább. Thea, Lucrecia, Thavarin, Kaleor, ti vagytok azok, akikben a legjobban megbízok, ne okozzatok csalódást! Ha bárki utánam próbál jönni, öljétek meg!- Thea jelenleg az egyetlen teljes jogú fracciónom, a másik hármat pedig személyesen edzettem az elmúlt héten, úgyhogy nyugodtan körül tudok nézni.
Majdnem ugyanolyan minden, mint annak idején, csak pár dolog van kicsit máshol, amit én, a másik arrancar vagy a minket követő shinigamik letapostunk. Többek között az a néhány csontdarab, aminek az érintése fájdalmat okozott, akkor utoljára. Valószínűleg, mert az én testemhez tartoztak. Próbaként újra felemelem a csontkezet, amit legutóbb arrébb rúgtam az útból, de már nem érzek semmit- ettől függetlenül, bedobom a zsákomba, az összes közeli emberi maradvánnyal együtt. Nem kell orvosnak lennem hozzá, hogy tudjam, ezek nem ugyanahhoz a testhez tartoznak mind, legalább öt vagy hat ember részei, de otthon nem fog gondot jelenteni a szétválogatás. Ha kicsit jobban kielemzem a halandó testem gyengeségeit, az talán választ adhat egyes kérdéseimre.
Lent meglepő kép fogad: a shinigamik teste, akiket megöltem, tökéletes állapotban megmaradtak, mintha csak egyetlen perce mentem volna el. Egy év alatt egy shinigami testéből már nem maradhatna semmi, talán néhány kirívó esetben a zanpakutojuk kihúzza egy darabig, de ezek olyanok, mintha csak percekkel ezelőtt haltak volna meg: valami konzerválta őket. És ami még meglepőbb, hogy nem mind haltak meg, kettőnek gyengén, de van pulzusa. Ez hihetetlen.
Az első próbálkozásom arra irányul, hogy meggyógyítsam az egyik shinigamit, ami külsőre sikerül is, de többre nem futja: az agya súlyosan károsodott, tehát nincs életben, csak testi funkciói vannak. Ha a jelenlegi erőmmel nem tudom meggyógyítani, minden próbálkozás felesleges is, jobb neki holtan. Lassan előhúzom a kardom, és átdöföm a pengét a szívén- a kihúzott kard nyomán azonban behegednek a sebei, és a szíve működik tovább, mintha mi sem történt volna. A következő kísérletem magától értetődő, mi történik, ha megvágom magam? A vékony csík, amit a kardommal karcolok a tenyerembe, még azelőtt eltűnik, hogy az első csepp vérem érinthetné a földet- sőt, a vérem is visszakerül az ereimbe. Mégis van itt valami érdekes, a kérdés csak az, hogy legutóbb miért nem regenerálódtak a shinigamik és az áruló arrancar.
Ahogy behunyom a szemem, szinte koncentrálnom sem kell, azonnal megérzem a hihetetlen reiatsut, ami szinte lángol alattam. Ehhez hasonlót még soha nem éreztem, hatalmas, és teljesen más természetű, mint bármelyik élőlényé. Mélyebb, nyugodtabb, és beborít mindent.
Ha bármi mást akarnék kiszedni a föld alól, akkor egyszerűen egy ceroval szétrobbantanám a padlót, de ezúttal óvatosan járok el: a kardom köré vont, fekete reiatsuval vágom lassan ki a talajból a darabokat. A kardom könnyedén vágja át a kemény kőlapokat, amik alatt három méterrel egy hatalmas csarnokot találok.
Lassan ereszkedek le a terembe. A hatalmas csarnok belmagassága legalább harminc méter, a kör átmérője talán ötvennél is több. Az óra mutatójával megegyezően tizenkét trón, a tizenkét trónon tizenkét kígyó, akik mind koronát viselnek, mind más színben pompáznak. Rajtuk kívül pedig több száz kisebb kígyó csúszkál a csarnokban. Csak egy pillanatom van körülnézni, a következő pillanatban minden pikkelyessé változik körülöttem, és minden elhomályosul, hogy azután átváltozzon a környezet.
Egy díszes aranytrónon ébredek, koronával a fejemen, a hátamon vörös palásttal, az oldalamon díszes karddal. A hosszú trónterem zöld rózsaablakain át zöldesszürkévé válik a Nap fénye, ami sötétebbé teszi a díszes, vörös szőnyeges szobát. A szoba többi része azonban már korántsem ilyen szép: két üvöltöző, vonagló alak foglalja el az ajtónállók helyét.
Egy pillanatra azt hiszem, hogy a halálomon vagyok, a testem különböző pontjairól érkeznek vészjelzések, közülük nem egy létfontosságú, de azután rájövök, hogy a testem teljesen sértetlen, csak valaki fájdalomérzetet próbál beültetni. Ez a valaki biztosan kellemetlenül érezheti magát, hogy nem járt sikerrel.
Lassan felállok, és elindulok a páros felé, miközben előhúzom az övemről a kardot. Mivel szemmel láthatóan ócska, vékony, nem megfelelően élezett pengéje van, megpróbálom bevonni a reiatsummal, azonban nem sikerül, és gyorsan rájövök, hogy egy technikám sem működik. Ez furcsa, de jobb megoldás híján, tovább haladok a két kiabáló alak felé.
A jobboldalon egy fiatal, tinédzser évei elején járó, sápadt, fekete hajú fiú ül egy vasszékhez kötözve, ami mintha izzana, a baloldalon pedig egy húszas éveiben járó, csinos, barna hajú nő áll egy szöges dróttal egy oszlophoz kötözve. Mindketten ismerősek nekem valahonnan, de akárhogyan is nézem, nem tudok rájönni, hogy mégis honnan.
- Segíts! Oldozz el! Kérlek! Siess!
- Szedj le innen, nagyon fáj!
Mivel a nőnek tűnik könnyebben eloldozhatónak a köteléke, vele kezdem, de az ócska kard nem elég erős hozzá, hogy átvágja a szöges drótot. A fiút fogva tartó, vastag láncon egészen biztos ki is csorbulna ez az ócskavas, az pedig esélytelen, hogy bármelyiket sikerüljön kézzel leszedni.
- Kérlek, siess, már nem bírom sokáig!
- Nem tudom eloldozni, meg kell várnotok, amíg kitalálok valamit. De előbb mondjátok el, hogy kik vagytok!
- Nem emlékszel rám, Diego? Hogy felejthettél el? Én vagyok az, Paolo!
- Drágám… tényleg nem emlékszel ránk?
- Kik vagytok?- kicsit furcsa ez a szituáció, és érzem, hogy már láttam őket, de ettől függetlenül választ akarok kapni a kérdéseimre. - És akkor már azt is elmondhatnátok, hogy hogyan kerültünk ide?
- Itt ébredtünk… csinálj már valamit! Én az öcséd vagyok, ő pedig a menyasszonyod, segíts nekünk!- a vasszék egy pillanatra vörösebbé vált, a fiú pedig még hangosabban felkiáltott. - Ha nem tudsz, csak ölj meg!
- Nem. Előbb végiggondolom, hogy mik a lehetőségek- elfordultam a párostól, és nem foglalkoztam vele, mit kiabálnak, elkezdtem tőlük távolodni, hogy ne zavarjanak a gondolkodásban.
Nem vagyok benne biztos, hogy hazudnak, ahogy arra sincs bizonyíték, hogy nem hazudnak, de ha most megölném őket, soha nem tudnám meg, hogy mi az igazság- és talán így lenne a legjobb. Valami az emberi életemben még olyan fájdalmat okozott, hogy hollowként majdnem beleőrültem, és Aizennek el kellett vennie az emlékeimet, hogy ettől megóvjon- talán pont ennek a nőnek a halála az a valami. Persze, ha most is ilyen gyenge lennék még, akkor nem tértem volna vissza a várba újra. Ha már megkaptam ezt a lehetőséget, élek vele.
Ahogy távolról visszafordulok, és tanulmányozom a rángatózó fiú vonásait, valóban felismerek pár jellegzetes hasonlóságot a saját arcommal, úgyhogy van rá esély, hogy tényleg a rokonom. Azt persze nem hiszem, hogy ez egy emberi test, és még mindig lehet, hogy illúzió, de bármi a valóság, kelleni fog a reiatsum, hogy megoldjam. Lehunyom a szemem, és koncentrálni kezdek...
Ahogy kinyitom a szemem, újra ugyanabban a teremben találom magam, ahol kígyók ülnek a trónokon. A tizenkét, hatalmas kígyó, bár természetesen nincs hagyományos arcmimikájuk, mintha meglepve nézne rám, a kisebb kígyók pedig hangosan sziszegnek, ahogy körbecsússzák a csarnokot.
- Lenyűgöző… te teljesen érinthetetlen vagy általunk, pedig nem viseled a kardot. Nem csak hogy nem érzed a fájdalmat, de a számodra legfontosabb személyek szenvedése is tökéletesen hidegen hagy.
- Nem te vagy az első, aki túlélte a Pokol leheletét, de te vagy az első, aki egyáltalán képes volt lábon maradni utána.
- De távoznod kell, hollow. Nem segítünk neked, mert elvitted neki a kardot.
- Kik vagytok ti?- körbehordoztam a tekintetem a kígyókon, akik mind engem figyeltek a trónjukról. Annak ellenére, hogy talán egyszerre egyet sem tudnék legyőzni, valahogy mégsem éreztem magam veszélyben. Nem úgy tűnt, mintha meg akarnának támadni.
- Nem csak a shinigamik tartják egyensúlyban a világot. Számtalan más teremtmény végez az övéknél sokkalta fontosabb munkát azért, hogy ez a világ fennállhasson. Mint például mi.
- Mi befolyásoljuk, hogy melyik élőlény milyen fizikai tulajdonságokat kap, mennyire egészséges, mennyit szenved betegségtől, hogy néz ki, mennyire erős. Nélkülünk az állatok, az emberek méretei teljesen véletlenszerűen alakulnának, és káosz köszöntene a Földre, aminek a vége a biztos pusztulás.
- A kard, amit elloptál, képes semmissé változtatni az erőnket, a segítségével az urad képes lehet teljesen felborítani a világ egyensúlyát, és olyan erőre tehet szert, amivel az eddig világuralomra törők csak játszadozó gyermeknek tűnnek majd. És valószínű már nincs sok idő hátra, mire megtanulja használni azt a kardot.
- Seth nem az uram, ő csak egy trónbitorló, akit le fogunk tenni a trónról néhány hónapon belül- ha Sethnek ekkora tervei lehetnek, akkor gyorsan kell lépnünk, ha megszerzi ezt az erőt, akkor megállíthatatlan lesz.
- Ebben az esetben, megkapod hozzá a segítségünket. Te vagy az első, akinek odaadjuk az erőnket, hollow. Seth még legalább egy évig nem tudja használni a kardot, addig kell lecsapnod rá. Tedd a fegyvereid a földre!- a kardom és a buzogányom a földre fektettem, mire több tucatnyi kígyó csúszott azonnal oda. A kisméretű, átlagosnak tűnő állatok rácsavarodtak a zanpakutoimra, ami magába szívta őket, anélkül, hogy bármi külső elváltozás történt volna.
- A fajtádból nem sokan szolgálták eddig az egyensúlyt, hollow, talán te teszel majd valamit azért, hogy más legyen a megítélésed. De ne feledd: az új képességeiddel együtt még közelebb kerültél hozzánk. Ha visszaélsz a hatalmaddal, vagy nem tartod be az ígéreted, összeroppantunk, és az lesz az utolsó dolog, amit teszünk a világon.

Tárgy: Re: Diego Canino Szer. Jan. 22, 2014 9:35 am

Üdvözlet! ^v^

Nem hosszú, de elegendő, korrekt pályázat. Bár én kíváncsi lettem volna, hogy Diego miképpen reagál, ha valóban azzal a dologgal kellett volna szembenéznie, ami miatt törölték az emlékeit annak idején ^ v ^ No, de nem cséplem tovább a szót, ELFOGADOM a pályázatot és csak csínján az erővel, a kígyók nem úgy néztek ki, mint akik hazudnak O.o" Gratulálok a II. ressudhoz!

Tárgy: Re: Diego Canino Pént. Ápr. 18, 2014 12:03 am

Pályázat témája: kisebb Ressurección módosítás.

Új képesség:

Atrofia: (Sorvadás)

Diego a Comedor de Dolorral, fájdalomból és elnyelt kidoukból előállított reiatsut használja fel ehhez a támadáshoz. A fegyvere szemmel láthatóan nagyobb lesz, ahogy nyeli el a fájdalmat, míg végül az eredeti mérete kétszeresét is felveszi, amikor pedig teljesen feltöltődött, fekete-sötétlila reiatsu aura kezd el a fegyver körül terjengeni. Amikor feltöltődött, Diego a fegyver egy támadó mozdulatával és a technika nevének kimondásával útjára indíthatja az összes összegyűjtött reiatsut.
A technika egy rendkívül gyorsan mozgó, fekete reiatsuhullám képében materializálódik, amiben lila, elektromos kisülésekre emlékeztető villámok cikáznak. A támadás cerohoz hasonló sérüléseket okoz, és a sérüléseken felül erős fájdalomérzetet okoz, mivel mozgásra bírja a fájdalomérzetért felelős sejteket.
A támadás formáját az elindító mozdulat határozza meg, szinte akármilyen széles ívben elindítható a mozdulattól függően, de minél kevésbé koncentrált, annál kisebb az ereje. Egy szúrással elindított támadás, ha célba talál, pusztító erejű, egy széles vágással elindított gyengébb, de több célpontot elkaphat, és nehezebb kikerülni.
A támadás gyakorisága azon múlik, hogy hány ellenfél van a közelben, és ők milyen erős fájdalmat éreznek, illetve Diego hány kidout tud elnyelni, de leggyakrabban két körönként lehet használni a technikát, viszont legritkábban négy körönként újratöltődik akkor is, ha akár csak egyetlen élőlénynek van egy apró karcolása a közelben.

Leadott technika:

Rasgón di Serpiente

egyfajta végső technika, mivel Diego az adujának tartja, csak akkor használná, ha nem lenne semmilyen más választása, ugyanis mellékhatásokkal jár és nem akarja felfedni a létezését.
Működésének feltétele, hogy az áldozat bekerüljön egy maximum tíz méter átmérőjű ouroboros szimbólumba (vagy annak légterébe, ha a földre van festve/vésve), ezután pedig szemkontaktust létesítsen Diegoval. A szemkontaktus létesítése után Diego szemeiből vér kezd folyni, és amint sárgából vörösbe vált, a technika kifejti hatását.
A technika hatása, hogy az áldozatot néhány másodperc erejéig minden, eddigi élete során átélt fájdalma egyszerre rohanja meg, ami súlyos, sokkos állapotot okoz akkor is, ha ezek kimerülnek az egyszerű fej és fogfájásokban, régebbi, súlyos harci sérülések esetén viszont ájulás, sőt, akár halál is beállhat az élmény hatására. A fizikai fájdalom mellett az áldozat átéli a legfájdalmasabb emlékeit is. A technika annál kevésbé hatásos, minél kevesebb fájdalmat élt át valaki. A hatóidő a ressurecciónon múlik.
A technika nem csak a titkossága miatt nevezhető végső technikának, Diego látása átmenetileg (kb. egy óra, de használatonként növekszik ez az idő) körvonalak elmosódott érzékelésére szűkül, és képtelen lesz ressurecciónt technikákat használni a Comedor de dolor fizikai fegyverként való használatán kívül, de a hozzá tartozó képességek nem működnek többet. A hollow képességei továbbá két ponttal gyengülnek a látása visszanyeréséig.

Tárgy: Re: Diego Canino Csüt. Május 01, 2014 10:32 am

Üdvözlet! ^v^

Fény világítottál nekem az alagút végén a képességeddel kapcsolatban, így nem látom akadályát a változtatásnak, ELFOGADOM. További jó játékot! ^ v ^