Spoiler:

Néhány arrancart, kik szinte arra sem érdemesek, hogy elnyeljük őket, egy szép, de a szintetikus napfénnyel elcsúfított napon keresett fel Seth követe, hogy minél hamarabb jelenjenek meg a csarnokban. Aizen-sama utódja nem közölte a hivatása célját a szánalmas közkatonákkal, kik egymás után szállingóztak a trónterem óriás ajtaja elé, és mikor megérkezett az utolsó is közülük, a kapu megnyílt, ők pedig bebocsájtást nyerhettek Hueco Mundo urának színe elé.
Többen már kaptak tőle feladatot személyesen, számukra nem tűnt fel semmi szokatlan, a nagyúr most is szokásához híven melegítette a trónszéket, és éppen csak az elé gyűlt gyalogokra pillantott. Elég bő lére eresztve mondandóját, ismertette, mit kell tennie a csapatni numerósnak, kik talán arra számítottak, hogy egyszerű kis sétagalopp lesz.
Nyolcan vannak, de csak egy célpontot kaptak, aki elmenekült, de nem jutott messzire: régi rezidenciám sötét katakombáiban rejtőzött el. Az arrancar, ki célpontjuk, Segissmundo Friella, ki elárulta Sethet, tettéért pedig halállal kell lakolnia. Seth figyelmezteti a hulladékok gyülekezetét arra is, hogy legyenek óvatosak, az áruló elég erős, és sikerült leráznia az Exequiast is.
Miközben a vadászok elindultak kifelé, és a Nueveno torony felé vették az irányt, lehetőségük nyílt, hogy jobban megismerjék egymást. Ketten a Segunda Espada fracciónjába tartoztak (Flavia és Sirenia), ők már ismerősök voltak, a maradék hat azonban úgy tűnt, most találkozott először egymással, így rajtuk kívül nem voltak ismerősök. A csapat legfeltűnőbb tagja egy magas, kigyúrt, két méternél is nagyobb arrancar férfi volt, zöld színű bőrrel, lila hajjal, a hátán hatalmas csatabárddal. Rajtuk kívül elég feltűnő jelenség volt egy vad külsejű arrancar nő is, aki ujjatlan, rövid felsőt hordott, a bőre tele volt tetoválva, a haja pedig szinte teljesen le volt nyírva, csak két vörös taréj marad meg, melyek között vékony maszkja is húzódott. A fiatal, rózsaszínhajú lány (Adala) volt talán a harmadik legfeltűnőbb jelenség, a szőke fiú (Anshell) pedig relatíve átlagosnak mondható külsővel bírt az arrancar társadalomban. A maradék kettő pedig akár terepszínű is lehetett volna, annyira jellegtelenek voltak. Az egyikük egy emós külsejű, fekete hajú, fiatal férfi volt, akinél még látható zanpakuto sem volt, rendkívül alacsony termete miatt pedig szinte fel sem tűnhetett senkinek. A csoport utolsó tagjáról még azt is nehéz volt megállapítani, hogy férfi-e vagy nő, csak az enyhe domborulatok és az álla árulta el, hogy a gyengébbik nemhez tartozik. Az egész testét fehér csuklya takarta, a bal karján pedig vöröskeresztes karszalag díszelgett, ami jelezte, hogy az újonnan alapult, gyengéket magukba tömörítő gyógyító egység tagja.
Bent a toronyban…

Kussolj, most én mesélek!

Bent a toronyban kihaltság fogadta őket, úgy volt, ahogyan azt még az előző lakó hagyta. Sokak számára világos volt, egy ideje már nincs Nueveno Espada Las Nochesben, köszönhetően annak a sok beszari kis féregnek, aki nem mert kockázatot vállalni, hogy elérjen valamit. Persze sokan meghaltak a próbálkozások közben, de mégis jobban jártak, arra a rövid időre, amíg próbákat teljesítettek, maguk is Espadák lettek egy rövid időre.
Gyorsan megtalálták a lejáratot, amin egy nagy X jelezte, itt járt az Exequias. Úgy tűnik, követték a csapóajtón túlra a szökevényt, de azután elvesztették a nyomát. Persze így felmerülhetett volna a kérdés, vajon milyen eséllyel talál meg néhány Numeros valamit, ami a speciális, Las Nochest őrző csapat kezéből kicsúszott, de mivel ezek csak ostoba birkák, így egyáltalán nem biztos, hogy fel is merült…
A sötét, hideg folyosókat csak tíz méterenként világította meg egy-egy fáklya, melyek közül nem égett mindegyik, így némelyik a folyosószakaszok közül teljes homályba burkolózott. Három irányba is elindulhattak, a középső folyosó tűnt azonban a célszerű választásnak, melyen több vörös X hirdette, arra haladtak a Kivégzősök. Ez persze nem jelenti, hogy arra van-e a célpont jelenleg, de célszerűnek tűnhetett a nyáj számára, ha arra hagyják terelni magukat. A három folyosó szintén három-három részre válik néhány méter után, és megint…
A vörös hajú, tetovált csaj állt az élre, és szó nélkül, futva indult előre, mindig középre az X-ek nyomán, némi habozás után pedig követték őt társai is. A nagydarabnak nem tetszett, hogy nem ő vezet, mielőtt azonban utolérhette volna őt, és maga mögé utasíthatta volna, valami kattant. A suhogás hatására mindenki megdermedt, majd egy fájdalmasan éles csattanással egy hatalmas bárd állt bele a falba. Két másodperc múlva egy gusztustalan hang kíséretében vált el az elöl haladó taréjos tyúk feje a testéről, a torzó térdre rogyott, és összedőlt, mielőtt a fej megállapodott volna a társai lábánál.
Gyorsan megláthatták ostobaságuk büntetőjét az egyik közeli fáklya fényében, a lángok tánca egy damilon tükröződött, feltételezhetően az aktiválhatott egy csapdát. Máris csak heten maradtak… egy vérfagyasztó kacagás visszhangzott végig a sötét falakon, mely jöhetett bármelyik irányból, akár több száz méterről is, de a hang tulajdonosa akár méterekre is megbújhatott tőlük, valamelyik sötétebb mellékfolyosóban az árnyékok között.
A félelem hangjai hagyták el már most a csapat egyes tagjainak száját, visszafordulni azonban már nem volt lehetőségük, ahogy hátranéztek, nem lelték a jeleket a falon, melyeket eddig követtek… kelepcébe rohantak, és ha nem találnak ki valamit, rögtönzött vezetőjük sorsában is osztozni fognak, és már nem csak képletesen lesznek többé por, amit visz a szél, amerre jónak látja…

Határidő: 2013. január 3. 17:00

Roppant érdekes feladatot kapunk Hueco Mundo királyától. Seth kijelölt engem és méh hét arrancar társamat, hogy vadásszunk le egy árulót. Aki, állítólag elárulta őt s most el kell pusztítanunk. Az egészben a különös, hogy az Exequias egyszer már megpróbálta felkutatni, de nem sikertelenséget arattak. Höhöhö. A magukat mindenkinél többre tartó kivégzők is megszívhatták végre. Felőlem aztán az összes ott hagyhatta volna a fogát. Nem szívlelem őket túlzottan. Unalmasak. Nincs bennünk szenvedély, csak a folyamatos kínzás, szadizmus .. pff. Hányingerem van az összestől. Nincs bennük semmi stílus, semmi, ami arra utalna, hogy egy hajszálnyival is több egyéniség lappang bennük, mint mondjuk bennem. Igazából agyatlan nyáladzó gyilkológép az összes. Ez azonban most lényegtelen, némi kárörvendéssel hallgattam végig a küldetést. Nyolcan kellenénk egy áruló arrancar ellen? Mégis mekkora hatalommal rendelkezik ez az arrancar? Persze semmit se mondanak, mégis mi a fenéért mondanának bármit is nekünk, hogy segítsék a munkánkat. Annyit tudunk, hogy a Nueveno tornyába kell mennünk és ott valami kazamatában vagy mi a fenében rejtőzik. Édes istenem, ha Seth akkora nagy májer, hát miért nem robbantja rá a tornyot? Nem lenne egyszerűbb, ha úgysem lakik benne senki? A társaim elég fura alakok. Mindössze fraccion társamat ismerem, Flaviát. Gyengéden oldalba bököm a könyökömmel, jelezvén finoman, hogy most igazán rám figyelhetne.
- Micsoda egy tiritarka társaság. Kíváncsi vagyok, hogy mégis mi a fészkes fenéért kellünk egy arrancar ellen ennyien? Szerintem, kaparjuk össze az intelligensebbeket. Rosszat sejtek, ha az Exequias már megpróbálta előttünk elfogni és kivégezni, de sikertelen volt a próbálkozásuk. Szerintem az a... az a soványka, amelyiknek vöröskereszt van a göncén... szexi ^^ ... de nem erről akartam beszélni. Szóval szerintem szükségünk lesz a dokicsajszira, az a másik csajszi se tűnik kapkodó őrültnek. A szőke pasi meg ... hát .. nem tudom. Akár kakukkolhatna is, se lenne túl érdekes. De rejthet magánan még olyan képességeket, amelyek hasznunkra lehet. Desmond-sama fraccionjai vagyunk, tartsunk össze és agyaskodjunk össze egy csapatot.
Mondom, miközben sorban rámutatok a vöröskeresztes nőre, a rózsaszín hajú csajszira és a szőke srácra. Nem tudom, hogy hirtelen miért ők tűnnek intelligensebbnek. Talán szimpatikusak valami miatt. Felszerelésemet tekintve nem vagyok ám túlpakolva. Nálam van a zanpakutom, a kedvenc áttetsző, kék színű köpenyem. Valamint indulás előtt, hogy az illatom tökéletes legyen, tettem magamra egy keveset Ámor Mámorából. Persze, alig tudunk belekezdeni a csoport megszervezésébe, már amennyiben Flavia egyetért velem és ő is úgy gondolja, hogy kell egy csapat, amikor az egyik eszes úgy dönt, hogy keresztül fut az egész világon. Kénytelen-kelletlen, de muszáj követnünk, hogy ne hagyjunk el senkit. A nőci pályafutása azonban rövidre sikeredett, ugyanis valami csapdába sétált bele és hamar hulla jó kedve támad fejetlenkedni egy gyorsat. Miután a test összeroskadt előttünk megszólalok, hogy hallja mind a maradék hat társam.
- Mielőtt eluralkodna rajtunk a fejetlenség és egy tapodtat is tennénk további lépéseket. Lenne egy ajánlatom. Biztos mindenki szeretné benyalni magát Seth apó hátsójába és elkapni ezt a gyökér árulót, aki most belerángatott minket ebbe a helyzetbe. De mi lenne, ha szépen kigondolnánk gyorsan valami kis tervet, hogyan kellene átkutatni ezt az egész tetves helyet... Első kérdés, tud -e valamelyikőtök bármit is erről a .. Frieeláról vagy csak én vagyok olyan hülye, hogy fogalmam sincs, hogy ki fia-borja?? Következő napirendi pont, aki jól tájékozódik, netalán van valamilyen sejtése, hogy kit és hol keressük, az ossza meg velünk az ötletét. Második napirendi pont. Te kis bogár, hogy egyem a kicsi formás fenekedet, gondolom te ápolónéni vagy. Te maradsz középen, nem rohangálsz, nem távolodsz el a bandától. Kell egy orvos. ^^ Izomember...
Mondom, majd bájosan rápislogok a nagydarab arrancarra. Sőt, bizonyos előnyeimet kihasználva gyengéden dörgölődöm, majd búgó hangon megszólalok.
- Ha lennél olyan kedves és bevállalnád az előőrs szerepét, talán még meg is hálálnám, ha túléljük ezt a küldetést. Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lenne ellenedre, ha elsőként vehetnéd fel a harcot az ellenféllel. Ő.Ő
Szempilla rebegtetve pislogok rá, hogy meggyőzzem és illatommal rájátsszak a meggyőzésre, hogy legyen már olyan jó fej, hogy hajlandó lesz elsőként belegyalogolni az ellenséges vonalakba. Ha sikerül meggyőznöm az jó. Már is van egy feláldozható gyalogunk. Az alacsony Emósnak tűnő arrancarra pillantok. Majd kis gondolkodás után megszólalok.
- Te jöhetsz hátul, te fogod védeni a hátunkat. ^^
A dokira, Flaviára, a szőke srácra és rózsaszín hajú csajszira pillantva folytatom a rögtönzött taktikai kiselőadásomat.
- Mi leszünk a támogató és taktikai mag. ^^ Ellenvetés?
Zárom le a beszélgetést. Esetleg még egy bemutatkozással is megtoldom. ^^
- Sirenia de Rose, Desmond Phellera fraccionja vagyok. ^^

Meglepte a hívás, amit Las Noches új urától kapott. Érdeklődve indult meg a trónterem irányába, kíváncsiságtól túlfűtve. Rendkívül érdekelte, hogy mégis mit óhajt tőle Seth, kinek a trónja egyszer gyűjteményének ékes darabja lesz. Előbb – utóbb, amikor sikerül alattomban felszabadítania a drága értéktárgyat, ami már megannyi arrancar és espada uralkodójának a kényelmét szolgálta, ráadásul beleegyezése nélkül! Átkozott szolgasors, amibe beletaszítanak némely drága kincset, mint ezt a szerencsétlen ülőalkalmatosságot is!
- Sirenia-anyu! Trónszéket szolgasorsba taszító urunk felé tartok, te magad is oda mész? ^w^ – érdeklődi Ivela-aneja után a legszebb hölgynek tartott arrancartól, hogy merre megy, mert biztos volt benne, hogy nem Roncsi-otoval fog játszani, annál komolyabb ábrázata volt. - Megyünk együtt? ^w^ El kell mondanom neked, úgy érzem, találni fogok ma valamit, Sirenia-anyu, valami érdekeset! – amennyiben beleegyezését adja, belecsimpaszkodik Sirenia-anyu bal karjába és lelkesen újságolja el, min jár éppen a feje. De ha nem, magányosan halad tovább, persze nem csügged emiatt, el tudja szórakoztatni az úton magát, jól ért hozzá, még az is megeshet, hogy talál valami érdekeset.
A trónteremhez érkezvén, miután a felgyűlt sokaságot betessékelték, jómaga a trónra szegezte a tekintetét, szuggerálta, mintha csak ezzel ki tudná vonzani az uralkodó alól, hogy a gyűjteményének a részévé tehesse. Úgy vágyott utána, mióta meglátta! Szinte nem is hallotta a feladat részleteit, de szerencséjére, igen tapasztalt a több felé való figyeléshez, s amikor a trónszéken ülőre vezette lassan szürke tekintetét, megvillant, akár egy szarkának a szemei, ahogy egy fénylő kincset lát. Segissmundo Friella, száguldott végig elkalandozott gondolatmenetén a név, melyre nem fordított az imént különösebb figyelmet. Sokkal inkább érdekelte a felszabadítani kívánt tárgy.
- Sirenia-anyu, nem értem, miért kellünk mind egy áruló elkapásához és kivégzéséhez, sokkal okosabb és furfangosabbak vagyunk az Exequiasnál, könnyedén elegendők lennénk mi ketten is nem igaz? ^_^ – szegődik az említett mellé, hogy aztán erről érdeklődjön. Bár Ivela-ane[/i[ja mesélt neki egyszer a fölös gyalogokról, kik vészterhes szituációkban létezésükkel mindig nagyon jól jönnek. Talán ők is használhatnák őket védőpajzsnak? Biztosan nem haragudnának érte, hiszen a taktikai előny miatt tennék! ^-^ Hát persze! Nagyon megörült, mikor hallotta, hogy [i]Sirenia-anyuja is így látja a dolgokat.
- Ő kicsoda, Sirenia-anyu? – pillant a rózsaszín hajú lányra, kit igen érdekesnek talált. Megtetszett neki mozgása, s ez nagy szó, ilyesmit rég nem szeretett volna gyűjteményében. Bízott abban, hogy fracción társa többet tud az ismeretlenről. Mostanában nem igen járt kint Las Nochesben, legújabb tervét szövögette szobájában, a már felhalmozott gyűjtemények között, hogy miképpen is tudná felszabadítani azt a rengeteg értéktárgyat, ami hős kezeire vár… mint például a kígyó fülbevaló, vagy a gyönyörű félholdmedalion.
- De szép, ilyet én is szeretnék találni egyszer… ^_^ – jegyzi meg a hátul lemaradt, némileg csendes arrancar társának a vörös keresztet mintázó anyagot látva, kiről Sirenia-anyu is áradozott az imént. Sokat sejtő mosolya, villogó szeme nem kecsegtet túl sok jót, aki ismeri, talán sejtheti, hogy miféle elhatározást tett. Persze ő igyekszik leplezni általában az ilyesfajta szándékait, de azért ő is ejthet olykor – olykor hibákat, s olyankor nem ügyel fokozottan érzelmei leplezésére. Tudja jól, igen nagy ballépés ez, Ivela-aneja nem egyszer figyelmeztette már erről, ezért igyekezett összeszedni magát, s emiatt most ráhagyta Sirenia-anyura a bölcs szervezkedést. Így legalább okosodik és újabb taktikai előnyök kiszűrésével gazdagodik. ^-^
Újdonsült tárgyon, amit felszabadítani kívánt kedve, nem sokat merenghetett, mert megérkeztek a célépülethez. Eleinte megtorpant, s érdeklődve fürkészte az építményt. Rossz érzés fogta el, ami most nem pont jó hátráltató tényező számára, akkor is be fog menni, ha a világ legveszélyesebb szörnyetege lapulna odabent. Mondjuk, több kedve lenne az egészhez, ha az a szépséges félholdmedalion lapulna a torony egyik szintjén, s azt kellene meglelnie, nem pedig egy sohasem látott arrancart, aki csupán egy bűnt követett el. A neve sem áll jól, cseppet sem nyerte el tetszését, nem is ismerni, nem érti, miért kell elkapni, ha ilyen senkiről van szó. ~ Itt valaki kincset talált… vagy inkább nem talált? ^_^ ~
Vette szemügyre a nagy X jelzést, ami a lejáratra volt feltéve, amely a toronyba vezetett. Persze, jól tudta mit takar, de miért ne játszadozhat a gondolattal? Úgy is a sor végén lemaradva játszotta a sereghajtót.
A sötét folyosó láttán kirázta a hideg, nincs problémája a sötétséggel, vagyis a félhomály enyhe változatával, de a koromfeketeség, mely olyan, mintha gödörbe lenne elásva… ott mégis ki szeret tartózkodni? Hát ő ugyan nem! Valójában lenne eszköze arra, hogy némi fényt teremtsen a Napfénygyűrűvel, de nem azért tölti már hónapok óta a mesterséges napocskával, mióta megtalálta, hogy egy ilyen helyen használja fel. Majd esetleg aduászként, egy sokkal alkalmasabb, tökéletesebb helyzetben. ^_^
- Sirenia-anyu nekem… – nem tudta befejezni mondandóját, pedig a benne keringő rossz érzés nem csillapodott a sötét hellyel kapcsolatban. Ostobán előrecsörtető tásuk után ment, ahogy a többiek is, nem találta bölcsnek elszakadni ebben a labirintusban. Közben azon merengett, hogy társuk bele sem gondolt abba, hogy netalántán az X-ek nem is jó irányba vezetnek? A kivégzők nem feltétlenül végezhették jól a munkájukat, mert mint a remek trónszéket fogva tartó „uralkodótól” is megtudták, nem sikerült elkapniuk ezt a… Segissmundo Friellat.
Kihasználva sebességét igyekezett beérni az élen táncolókat, hogy felhívja erre a figyelmüket, de rendesen nem tudta beérni őket, gyorsabbnak bizonyultak nála, de még így is sikerült viszonylag az él mezőn haladnia. Azonban a kattanás, mely bezengte a teret, nem kerülte el a figyelmét, rögtön lefékezett, habozás nélkül. Ez a hang, semmi jóval nem kecsegtethetett, ezt jól tudta, mintsem balgaságot kövessen el.
- Állj! – szólt hátra a többieknek, s Sirenia-anyu karját pedig megfogta, mielőtt tovább haladt volna. Igazából a többiek épsége annyira nem foglalkoztatta, mint Sirenia-anyué. Tisztában volt azzal, hogy Roncsi-otoja nem örülne annak, ha Sirenia-anyut baleset érné. Ezért szívén viselte Sirenia-anyu sorsát. ^-^
- Nahát, nahát… – motyogta orra alatt, fejét jobbra – balra billegetve, miközben apró léptekkel közelebb merészkedett a gyorshalált látott társuk szétvált testéhez, gondosan ügyelve arra, hogy ne kerüljön a damilon útjába, melyet a tűz fényében pillantott meg, s valószínűleg ezt az egész felfordulást is az okozhatta. - Igazán tüneményes így, nem igaz? ^_^ – kuncogott el a látottakon, s fél füllel azon volt, hogy Sirenia-anyuja beszédét hallgassa. Jókedvű vigyor terült szét arcán, ahogy hallotta, valaki szintén jót derül ezen, bár kicsit rácsodálkozott, hogy nem a társai egyike volt az. - Nini… hallod, Sirenia-anyu? Vendéglátónk tréfás kedvében van! ^-^ – áll fel, s fordul a megszólított felé. Ezek után eszébe sem volt visszafordulni, érdekelte a folytatás és, hogy ki is ez az úr vagy kisasszony, akit el kell kapniuk.
- Friella, Sirenia-anyu. – javítja ki beszédében, s kérdőn hordozta végig tekintetét a társaságon, s akin némi félelmet látott jókedvűen ránevetett. Persze ezzel némi derűlátást kölcsönzött az elmúlt eseményeknek, pedig valójában azon vihorászott, milyen szórakoztató arcot vágnak a többiek, de ezt a kárörvendését sikerült remek burok mögé bújtatnia. Azonban ez a rettegéssel vegyített ábrázatuk egy ilyen véres esemény után… milyen vicces!
- Én benne vagyok, Sirenia-anyu, tetszik az ötlet! ^w^ – csimpaszkodik bele a vörös keresztes és a rózsaszín hajú lány karjába, akik leginkább felkeltették az érdeklődését, hogy akár gyűjteménye ékes darabjai lehessenek. A nagydarab irányába pedig rámosolygott, mely hamar átváltott egy gyilkos mosolyává, amennyiben nem alkalmazkodik Sirenia-anyuja tervéhez.
- Van egy ötletem, hátha jutunk vele valamire… megpróbálhatom, Sirenia-anyu? ^_^ – néz rá, majd amennyiben beleegyezést kap, lehunyt szemmel koncentrált, hogy a Pesquisa technikával felmérhesse a terepet, hátha érzékeli így a keresett személy lélekenergiáját is. Így legalább lenne némi távpontjuk, hogy merre menjenek, ha már az orrukig sem látnak el.

A korábban magabiztosnak tűnő férgeket is elbizonytalanította társuk hirtelen halála, illetve a felismerés, hogy prédájuk bizony nem feltétlenül tekinti magát prédának, így a csapat leghétpróbáltabb, legdominább tagja vette át a haditervkészítés feladatát, amit a megijedt, nyulakhoz hasonlatos hollow utánzatok ellenvetés nélkül vettek.
A bemutatkozást a nagy, lila arrancar folytatta, aki Jesus Gomez néven mutatkozott be. A Sanadoros csaj azonban szégyellte kilétét, és sűrű bocsánatkérések közepette, de megtagadta, hogy elárulja a nevét. Bármilyen hasznosak legyenek is, a gyógyítók mégis a gyengébb harcosok közül kerültek ki, az egyenruhájuk is azt a célt szolgálta, hogy megőrizhessék szégyellt titkukat. Ha nagyon erőszakoskodtak, annyit elárult, hogy Lizi néven szólíthatják, amiből ki lehetett következtetni, Elisabeth, Isabell, vagy valami hasonló a keresztneve. Az emós gyerekhez a Ferdinando Borgia név tartozott, és bár senki nem tudott semmit Frielláról, a férfi felajánlotta, hogy beméri, ha fél percet várnak vele. Úgy tűnt, mégsem lesz haszontalan tagja a csapatnak.
Elsuttogta a zanpakutoja nevét, a parancsszó ugyan nem volt teljesen hallható, a zanpakuto nevét tisztán értették, Osenzo, vagyis medvebocs. Az új alakjában medveszerű maszk került a fejére, megnőttek a karmai a lábain és a kezein, de továbbra is kisebb volt egy embernél. Beleszimatolt a levegőbe. Aztán újra, nem akarta elhinni amit érez, mert…
- Na, most én jövök! Ezt a részt én akarom elmesélni, olyan mulattató!
- Fogd be a pofád! Meg kellett volna egyelek téged, akkor nem idegesítene a közbepofázásod!
- Én pofázok közbe?! Az előbb is te mondtad a legjobb részt, nem igazság ez így! Ezt én mondom el, úgyis én vagyok az okosabb, nekem van szebb hangom, és én vagyok a szebb is! Még azt a kis shinigami lányt is elcsábítottam, emlékszel?
- Akkor is miattad buktunk le, te idióta! Na mindegy, ezt elmondom én, te pedig elmesélheted mi történt a szőke csávóval.
- Jaj, a falas dolgot? Hihi… Jól van, folytasd csak!
Köszönöm! Na, hol is tartottam? Ja, szóval a Ferdinando gyerek beleszimatolt a levegőbe, és megérezte Friellát, aki alig húsz méterre tőlük, egy árnyékban bújt meg. Azonban valami mást is megérzett, sokkal közelebb, és egyre gyorsabban rohant feléjük. Éppen csak tudott szólni róla, hogy valami közeledik, amikor abból az irányból, ahonnan jöttek, egy hatalmas, lónál is nagyobb farkaskutya jelent meg. A szájából nyál csorgott a földre, ahogy vérben ázó szemeivel végigmérte a vacsorát. Beleszimatolt a levegőbe, majd a szemei megállapodtak a legínycsiklandóbb szagú tagján a társaságnak: a csapat rögtönzött parancsnokán, Sirenia de Rose-n. Azt, hogy a kutya milyen eredetű, a balga banda nem tudta megállapítani, nem láttak rajta maszkot vagy lyukat, de az biztos, hogy ilyen állat nem él természetes körülmények között. Az óriási németjuhász elkezdte hegyezni a fülét, és akinek jó hallása volt, nagyon halkan, de megismerte a silbído hangját, amivel Friella az állatot irányította.
A kutya lekuporodott morogva indult feléjük, óvatosan, de szemmel láthatóan nem tartott különösebben az arrancaroktól. Éppen akkora volt, hogy könnyedén mozoghasson a folyosón, de már ne nagyon lehessen elférni mellette, vagy fölé, illetve az oldalába kerülni, vaktában rohanni pedig, talán a legostobábbak is belátták, öngyilkosság a csapdák miatt...

Eközben a szőke arrancar, aki a csapdát vizsgálgatta, kellemetlen helyzetbe került. A csapdát kezdte vizslatni, ami kioltotta a társuk életét, de úgy tűnt, a szerkezet egyszerű, a bárd fel volt lógatva, és lesiklott, amikor hozzáértek a zsinórhoz.
Azonban, amikor hozzáért a zsinórhoz, hogy alaposabban is megnézze, az hirtelen megfeszült, és megérezte a damil érintését a hátán is. Köré csavarodtak, ami azt bizonyította, hogy a Friella gyerek csapdája nem volt olyan egyszerű, ahogyan az ostobák remélték, még azután is tartogatott meglepetéseket, hogy elvégezte dolgát.
A zsinórok szorosan körbefonták a numeróst, nagyon erősek voltak, és nem tudta eltépni őket, ráadásul érezte, hogy élesek, és bár a hierrojával nem boldogultak, a ruháin már ejtettek kisebb-nagyobb vágásokat, az egyik ruhaujja teljesen levált, és a földön landolt. Enyhe fájdalmat is érzett az egyik csuklóján, ami azt jelentette, a hierroja kezd gyengülni a nyomás alatt, és amint elgyengült, a damil apró darabokra kockázza fel. A társai pedig nem veszik észre szorult helyzetét, mivel egy hatalmas állat tart feléjük, vagy segítséget kér, vagy kitalálja, hogy szabadul ki, minél hamarabb, hacsak nem akarja másodikként elhagyni az élők sorát ebből a kompániából…

Spoiler:

Flavia ötletét vállat vonva berekesztette, amiért a csapat fekete báránya magára vállalta a keresett Frilla bemérését, hogy ez alapján indulhassanak tovább. Ő maga megkísérelte kicsikét unszolni a vörös keresztet viselőt a nevét illetően, amiért tudni kívánta, hogy mégis kitől is kell felszabadítania a keresztet mintázó textilanyagot, vagy legalább annyit megpróbál kihúzni belőle hol is lehet ilyeneket találni.
- Lizi? Miért beszélsz ilyen halkan, Lizi? Ellopta a cica a nyelvedet? ^w^ – billentette oldalra fejét, kíváncsi szemekkel pislogva rá. Gondolatai azonban mindvégig az esetleges konkurencián forgott, hallani sem akart arról, hogy esetleg más is értéktárgyak felszabadítására kötelezte volna el magát. Ez az ő reszortja és nem tűrt meg senkit sem az ő szakmájában, ha pedig mégis felütötte volna valaki a jelenlétét, ki gátolná a nemesebbnél nemesebb feladatában azt persze szélsebesen likvidálta. De csak Ivela-anejától tanult módon: feltűnésmentesen. ^_^
- Oh… ^w^ – pillantott a ressurreciónját feloldó felé, hogy szemügyre vegye, miképpen változott meg külalakja. Azonban szomorúan látta, hogy semmiféle érdekesség nem mutatkozott meg még így sem rajta. Azért talán icipicit, mélyen belül megesett rajta a szíve, amiért ilyen jelentéktelen tagként képviseli a kis csapatukat. Flavia olyan kis semmisnek találta, értéktelennek, akár egy használt, kidobásra ítélt tárgyat, egyszerűen semmi sem vonzotta tekintetét, így hamar csappant koncentrációja. Már éppen szólt volna Sirenia-anyuhoz, hogy érdeklődjön a terv további részletéről, mikor is jelentéktelen Borgia úr felhívta figyelmüket az egyértelműre.
Csillogó szemekkel nézett az óriási szőrös, négylábú háziállatra. Neki kell ilyen otthonra! De vonakodott az örökbefogadással kapcsolatban… Desmond-apuja megengedné? Ivela-aneje nem allergiás a kutyaszőrre? Egyedül biztos Roncsi-otojában volt, akivel kapcsolatban meg volt győződve arról, hogy örülne annak, ha hazavinné az ebet a második toronyba. A történet is rövid lenne: találta a 9. toronyban bevetésen, éhezett és megesett rajta a szíve! Ki hagyta volna ott szerencsétlen párát?
- Sirenia-anyu~, vigyük haza, kérlek! A terasz elég nagy ahhoz, hogy elférjen ott! ^w^ – végül is a Párizsból hozott szökőkút is kényelmesen elfért ott, akkor a kutyát miért is ne vihetné haza? Ha pedig túl pici lenne neki, majd talál az Emberek Világában plusz teraszt, sőt ólat és tálakat is a szőrpamacs méretében, hiszen az emberek folyton elhagynak mindent, ráadásul rendezett polcokban tartják azokat hatalmas nagy helységekben, ha pedig nem hagynak el, akkor könyörtelen szolgasorsba taszítják az értékesebbnél, értékesebb tárgyakat, melyek reá várnak, hogy felszabadítsa őket!
A hatalmas termetű állatot vizslatva, mikor szembetűnt neki a négylábú fülének mozgása, mint amely hallani vél valamit vagy valakit. Flavia követte a háznyi méretű kutya példáját, megkísérelte kiszűrni ő is, hogy mit hallhat, s nem sokra rá egy ismerős hangot vélt szólni a távlatokban, a füleket bántó silbídot.
- Hm… milyen kár. ^_^ – jegyezte meg orra alatt, miközben mosolyogva fordított hátat a kutyának, lefelé nézve a lábához. - Bola de Oro Cero. (Aranylabda Cero) – mondja orra alatt, miközben sárgás reiatsu gömb kezd materializálódni jobb lába előtt, mely ellövésre készen lebegett pár milliméterrel a talaj felett. Flavianak már csak annyit kellett tennie, hogy felkészül, rúgásra készen tartja jobb lábát és… célba talál!
- Nézd, kutyuska, kapd el! ^w^ – mutat az elrúgott labda irányába, hátha figyelmét magára tudja vezetni Sirenia-anyujáról, amiért a négylábú házi kedvenc jelölt őt nézte ki játszópajtásnak. Persze a vak is látta, hogy Flavia rendelkezik a legtökéletesebb eszközökkel ahhoz, hogy egy nagy méretekkel rendelkező szőrpamacsot lekössön. - Pamacsnak fogom hívni, ha Roncsi-otonak is tetszik ez a kutyusnév. ^w^ – szögezte le Sirenia-anyujának a tervét, feltéve, ha engedélyt kap a talált eb hazavitelére. Bár a végső döntést akkor is Desmond-apujának kell meghoznia, és rá elég szépen nézni, szempillát rebegtetni és csillogó – villogó gyémántszeműségéről meggyőznie. Legalábbis már volt, hogy ezzel a trükkel aratott sikereket!
Persze a cerojával ott lappangott a hátsó szándék is, ama irányba igyekezett célozni, ahonnan a síp hangját is hallani vélte, persze előfordulhatott, hogy a hallása hamis információkkal állt ellő, s akkor sürgősen változtatnia kell a technikáján. Az eb, nagyon figyeli Sirenia-anyuját, és ha esetleg durvább játékba kezd, rá fog pöccinteni az orrocskájára, hogy a pici Pamacs megtanulja, hogy a jó kutya Sirenia-anyura nem támad, ha élni akar. ^_^

- Fordulj fel!
Sziszegem a szöszi csávó képébe. ha nem képes arra, hogy bízzon magába és máris azzal jön, hogy alkalmatlan az efféle feladatokra, akkor nyugodtan felfordulhat. Felőlem aztán neki is szaladhat fejjel a falnak, engem az sem érdekel. Nem nyámnyilákra van szükségem, hanem bátrakra. Hosszabb idő azonban már nem jut arra, hogy kiosszam a szőkeséget, mert némelyikünknek azért ötlete is támad, én pedig bólintok nekik, hogy csinálják. Nem kell ám tőlem mindig mindenre engedélyt kérniük. Flavia buksiját megsimogatom, amikor használja a célirányos képességét, hogy felfedje merre lófrál a vigyorgó.
- Adala kedves spóroljunk az erőnkkel. ^^ Egyelőre az is elegendő lesz, ha képesek leszünk elkerülni a további csapdákat.
A továbbiakban azonban nincs több időm kommandírozni aprócska csapatunkat, ugyanis valami hatalmas dög jön felénk. Ami valahogy engem talált meg magának, hogy uzsinak fog kiszemelnie. Hát belőlem aztán nem eszik és Flavia kérdésére felszökik a szemöldököm. Még hogy haza vinni egy ekkora dögöt? nem-nem az kizárt dolog. Desmond-sama koránt sem örülne neki, ha egy ekkora kutyával térnénk vissza. Ráadásul nem tűnik túl kedvesnek, ami azt illeti elég ronda is.
- Jobb ötletem támadt kedvesem. ^^Ezt a kutyust nem visszük haza, és utána az emberek világából hozunk egy másikat... vagy... kimegyünk Hueco Mundoba és fogunk magunknak egy másik kutyust. Ennek nem tetszik a szeme színe és nézd meg milyen csúnyán néz rám. Hát szabad az ilyet? Persze, hogy nem.
Flavia, elrúgja a ceroját, amiért én roppant büszke vagyok rá. Az én kis drágaságom, aki képes felmérni a helyzetet és azonnal megfelelően cselekedni. A kutyussal azonban nem játszunk és Pamacsnak vesznie kell.
- Csapat! Söpörjük tisztára a folyosót! Háromra, mindenki Cerot lő a kutyára! Egy.. kettő... három!
Azzal kinyújtom a kezemet a kutya irányába ügyelve arra, hogy vissza tudjam rántani, ha esetleg támadna. S remélhetőleg mindannyian egyszerre lőjük el a Cerot. Aminek az a különleges hatására számítok, hogy a kutya mögötti folyosó szakaszt egyszerűen simára gyalulja. Bármilyen botlódrót, titkos kar és egyéb szörnyeteg várakozik ránk, egy együttes Ceroval szinte kiperzselhetünk mindent a folyosó szakaszról, bármi is lapuljon sötétben.
- Cero!
Kiáltom és jobb kezemből ellövöm a a pusztító energia sugarat, ami remélhetőleg bőven elegendő lesz ahhoz, hogy nem csak a kutyát, de talán a kutya gazdáját is elsöpri, ha valahol mögötte ácsorog a sötétben. S nagyon remélem, valamint az épségükért ajánlom is nekik, hogy kövessék a parancsomat, amely pusztító hatással lehet bármilyen szörnyetegre, nem csak egy egyszerű kutyára, mint ez itt előttünk. Az sem zavar, ha levadászni kívánt személy túléli az eseményt. Ha a kutya végre megdöglött, előhúzom Escorpiont és kezemben karddal megyek tovább a többiek gyűrűjében. Pontosabban a gyógyítós csajszi van a gyűrű közepén, hogy tudjon bennünket gyógyítani.