Egész pontosan 1990 szeptember tizedikén, hajnali hat óra, négy perc és kilenc másodperckor jöttem a világra. Sajnálatos módon édesanyám belehalt a szülésbe, így édesapámra maradt a felnevelésem. És habár az orvosok azt mondták, hogy egészséges és átlagos gyerek vagyok, ez nem éppenséggel volt igaz. Már újszülöttként is élvezettel beszélgettem az inkubátoromat vezérlő számítógéppel, habár erről az orvosoknak tudomásuk sem volt.
Mivel az édesapám rendőr volt, ezért sokszor volt olyan alkalom, hogy szinte egyedül maradtam otthon. Nem voltam az a nagyon rossz kislány, aki mindenfelé mászkált és tönkretett mindent, így a bébiszitternek könnyű dolga volt velem. Főleg, mivel leginkább csak a technikai eszközök körül tudtam lefoglalni magam, illetve velük. Legjobb barátommá mégis édesapám egyik csipogója vált és első dolgom volt elnevezni.
- Emily? – lepődött meg édesapám, de ugyanakkor kedves és boldogsággal teli mosoly jelent meg az arcán.
- Igen, Emily. Ő is azt mondta, hogy tetszik neki ez a név. – válaszoltam nagy beleéléssel és izgalommal.
- Rendben, akkor Emily ezen túl a tiéd, jó? – simogatta meg a fejemet. A hatalmas kezével szinte el is tudott volna bújtatni a világ elől. – De cserébe meg kell ígérj nekem valamit.
- Tényleg? – szemeim elkerekedtek és egy pillanatra azt sem tudtam, hogy ez a valóság vagy sem, viszont az, hogy meg kell ígérjek valamit, máris visszarántott a realitásba. Micsodát?
- Holnaptól kezdődően szeretném, ha harcművészetet tanulnál nálam. Elfogadható feltétel, nem? – a feltétel nagyon is elgondolkodtató volt számomra. Tudtam, hogy édesapám számára mennyire fontosak is a harcművészetek, hisz sokat mesélt nekem, hogy milyen helyeken járt és miket tanult és sokszor meg is mutatta őket én pedig élveztem. Bizonyára ez lehet az oka annak, hogy most szeretne tanítani nekem párat, hisz látta hogy szeretem. Ugyanakkor, mint dojo vezető, hisz másodállásban egy általa létrehozott dojoban tanító, ahol mindenféle harcművészetet tanít.
- Rendben van. – egyeztem bele, hisz nagyon nyomós ok volt az, hogy cserébe megkaphatom Emilyt.
- Akkor holnap reggel kezdünk, Bushi. – Kaptam ismét egy simogatást a fejemre, majd illedelmesen meghajoltam és elmentem játszani az új legjobb barátommal.
Másnap ahogy az mondva volt édesapám elkezdte az oktatásomat a harcművészetekre. Mialatt az apám pusztakezes harcra tanított, addig én napról napra kezdtem észrevenni, hogy mi is az, amit eddig gondolkodás nélkül csináltam. Észrevettem, hogy rendelkezem egy olyan képességgel, amivel más nem. Képes voltam és vagyok, mentális kapcsolatot létesíteni számítógépekkel és elektronikai eszközökkel, valamint parancsokat és utasításokat is adhatok nekik. Így történt az is, hogy szépen lassan Emily az egyszerű csipogóból egy, az alkaromra felszerelhető és csak az én DNS-emre funkcionáló személyi számítógép lett. Hogy hogy voltam képes ezt megalkotni? Roppant egyszerűen. Tanulással. Fotografikus memóriámnak és technopatikus képességeimnek köszönhetően rengeteget olvastam és tanultam. Persze nem csak a tudomány és a technika volt az, amivel kapcsolatban tanultam. Idővel, mikor annyit cseperedtem az én tisztem volt ellátni a ház rendben tartását és a háziasszony szerepét. Megtanultam főzni és mindent, amire szükségem volt. Persze ebben sokat segítettek a szomszédok is, hisz egy dolog olvasni és megjegyezni valamit és egy másik azt gyakorlatban is használni. Bár eleinte nem voltam épp egy konyhatündér, de lassan belejöttem a dologba és miután édesapám azt is közölte velem, hogy messze túlszárnyaltam édesanyám főzési tehetségét, pedig azt hitte, hogy az lehetetlen, akkor végtelenül örültem ezeknek a szavaknak.
Az iskolát már tizenhat évesen sikeresen elvégeztem. Az én memóriámmal és intelligenciámmal ez nem volt nehéz. Ezután viszont az egyetemi évek következtek, amiket Tokióban töltöttem. Genetikát, orvostudományt és mérnökit tanultam. Ezek voltak amik érdekeltek A mérnöki a képességeim miatt, a genetika azért, hogy mindent megtudjak a fullbringerekről, mert hogy közben kiderítette, hogy én ezen emberek közé tartozom, valamint az esperekről. Az orvostudományt azért kezdtem el tanulni, hogy szükség esetén, vagy későbbi kutatásaimba fel tudjam használni. A célom az volt, hogy mindent megtudjak a különleges képességű emberekről és, hogy képességeimmel és tudásommal jobb és könnyebb életet tudjak teremteni nekik.
Egyetemi éveim alatt született meg Nick. Legelőször azért szándékoztam létrehozni őt, mivel Emily nagyon magányosnak érezte magát. Szerette volna, ha lett volna valaki, akivel képes kommunikálni akkor is, mikor én tanulok vagy valami. Így született meg a mobiltelefonomból egy Nick nevű kis gép, Emily legnagyobb örömére.
Végül befejeztem az egyetemet és úgy döntöttem, hogy visszatérek a szülővárosomban, hisz a felmérések alapján az volt az a város, ahol a legnagyobb volt a szellemi lények, valamint a különleges képességgel rendelkező emberek száma. Mondanom sem kell, hogy ennek édesapám örül a legjobban. Egyelőre pedig főállásban a Karakura High Schoolban vállaltam munkát, mint informatika tanár, valamint rendszergazda. Másodállásban pedig édesapám mellett váltam oktatóvá a dojoban, aminek következtében édesapám egy törrel is megajándékozott. Azt mondta, hogy családi örökség és azért adja nekem, hogy minden körülmény között képes legyek megvédeni magam.. Persze ezen kívül még a háziasszony szerepét is ismételten én töltöttem be a családban, de ennek örültem, hisz tudtam, hogy legalább az édesapám számíthat rám, ilyen téren is.

Üdv!

A fullbringerségedről talán egy félmondatos említésen kívül többet is mondhattál volna, de ettől függetlenül azt hiszem mindent érintettél az előtörténetedben, amit kell, így ELFOGADOM azt.

Szint: 1.
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou

Képzettségeid:
- Fegyveres harc
- Pusztakezes harc
- Lélekmanipulálás
- Bringer Light
- Fullbring
5 pontot kapsz az LP-d nyomán a Fullbringedre és további 15 pontot oszthatsz el a képzettségeid között. Részletekért ide kattints.

Mihelyst elkészítetted az adatlapod és bejelentetted a pontelosztásod (topik), hozzákezdhetsz a játékhoz. Jó szórakozást és sok sikert a karaktered kijátszásához!