Újabb nap, és újabb teendők. Ugyan most nem Seireiteiben kell futkosnom fel s alá, vagy éppen gyakorlatoznom, ez viszont egyáltalán nem tölt el örömmel. Ettől még a szolgálat ugyan olyan pokolian unalmas. Valami kis falucskában kell az európai sziklás hegységekben rendet tenni. Pár hollow erre vette az irányt, és úgy látszik jó az étvágyuk. A terep viszonyok egyszerűek. Hideg puszta vagy száz méteren, és onnantól balra hegyek jobbra egy zöldes völgy. Mint két véglet. Fura. Ezen a nagy terepen roppant egyszerű felfedezni az ellenfelet, kivéve ha bevették magukat a faluba. Nagy óvatossággal közelítem meg az elhagyatottnak látszó falut. Az itteni emberek jól lehet kevesen vannak, de hatalmas lélekenergiával rendelkeznek. Már amennyire egy embernek hatalmas lehet az lélekenergiája. Arra bizonyosan elég, hogy lássanak engem, vagy a hollowokat. A levegőben rothadás szag, és félelem volt érezhető. Az utca közepén hárman feküdtek, és érezhetően régen voltak már ott. Belepték őket a legyek, és egyik másik kicsavart testhelyzetben feküdt. Kicsit elkapott a hányinger és elfordítottam a fejem. Hát ez elég gáz. Lehet, hogy elkéstem. Alig volt ugyan időm gondolkodni, mert zörgést hallottam a falu nyugati végéből. Gyorsan arra vettem az irányt, és megláttam a dög nagy hollowt, amint lassan araszol egy gyenge ember felé. Az elkorcsosult emberség, és az állatiasság igazán undorító egyvelege. Előhúztam a zanpakutoum, és csata kiáltás nélkül, egy gyors mozdulattal megfosztottam a szerencsétlent a maszkjától. Ideje se volt normálisan le reagálni. Egy pillanat alatt elbomlott. A lelkek ezerszer szebben halnak meg, mint a test. Vajon az én porhüvelyemmel mi lehet? Össze szedték a darabjaim, és eltemettek? Micsoda hülyeség, kit érdekel ez? Vetettem egy pillantást a reszkető áldozatra, majd mogorván tovább indultam. Ahogy elnézem a holtakat, pár lélekkel újból gazdagabb lett a hollowok világa. Egy pár napig elidőzök itt. Ki tudja, lehet vissza jönnek még ide, és akkor valakinek itt kell lennie. Amúgy sem lenne jó félmunkát végezni. Az nem vetne túl jó fényt a nyolcadik osztagra. Elfoglalom az őrhelyem az egyik kő épület tetején. Nem egy civilizált városról beszélünk. Olyan, mint egy hely, ahol megállt az idő. Se elektromosság, se kényelem semmi. Biztos nehéz lehet így élni. Így lélekként elég egyszerű az élet, bár harcolni kell, de ezt én választottam. Végül is, így legalább van kajám, és erősödök. Remélem nem jön erre senki, és nyugodtan széjjel unhatom magam. Semmi kedvem harcolni, soha nem is volt. De hát vannak dolgok amiken egyszerűen túl kell esni. Elvégre, reálisan kell szemlélni a dolgokat.

Ejj... mi fog velem történni, ha ennyire elhanyagolom a munkámat? Gondoltam, miközben alig néhány napja pihentem Hueco Mundoban. Egyszerűen túl sok volt az irtani való lélek... túl sok ahhoz, hogy legyen időm őket elintézni. Úgy döntöttem, hogy ezúttal egy kevésbé lakott, viszont annál több lélekenergiával megáldott településen kezdem a munkámat, mert ha ez a hely teljesen üres lesz, akkor már nyugodtan vehetek egy térképet és szépen besatírozhatom a győzelem színével, a pirossal. Végül is jobb úgy dolgozni, hogy egyre inkább csak csökkentem a lakott területeket. Szépen egy helyre kergetem az összes embert és utána ott tartok egy nagy lakomát, miben én vagyok a tulaj és a vendég is, a többiek pedig az étel szerepét játszanák. Mikor odaértem már nagyban végezték helyettem a munkámat. Néhány gyenge lélek öldösött embereket, és mivel ez nekem teljesen kedvező volt a falu szélén meg is álltam, szépen leültem és a kemény földet bökdöstem. Azonban hamarosan éreztem, hogy egy másik erős lélekenergia is feltűnt a helyen, ami nem csak, hogy szabotálta a tervemet, a segítők gyilkolásával, de ott is maradt, hogy megállítsa a folyamatot. Úgy döntöttem, hogy nekem ebből elegem volt, így felálltam a földről, leporoltam magamat és a keresésére indultam.
A kis rohadékból csak úgy áramlott a lélekenergia, nem volt nehéz az öntelt pofájára találni. Tökre úgy tett, mintha ő a kezében tartaná a helyet. Sikerült is rátalálnom. Tisztes távolságban álltam és füttyentettem egy óriásit, majd oda kiáltottam neki.
- Hé, pöcsfej!
Közelebb sétáltam és még körülbelül húz méterre voltam tőle, úgy kiabáltam.
- Mégis mit képzelsz magadról, hogy itt gyilkolod a maszkpofákat?
Megint közelebb vonultam célpontomhoz, majd végleg megálltam, mikor tíz méterre voltam tőle. Fejemet oldalra döntöttem és vigyorogva szólaltam meg.
- Mondd csak... hazudtál már életedben? Árultál már el valakit? Öltél már ártatlanokat?
Kérdeztem, miközben az egyik kezemet a kardomra tettem, mi még mindig a tokjában lógott az oldalamon. Felettébb érdekelt, hogy mi lesz a válasza, most igazán úgy éreztem, hogy meg kell kínoznom. Nem tartogattam későbbre, az emberek most nem jelentettek semmit. Nem vettem le a szememet a célpontomról. Nem tudtam levenni, mintha oda tapadtak volna. A vérszomj már kezdett előtörni, számban keletkezett a nyál és fejemben repkedtek a gyilkos gondolatok. Úgy éreztem, hogy a mai nap egy jó kis lakoma lesz.

Épp a város akarom mondani falu közepén sétálgattam, és kerestem a maradék lidérceket, mert még mindig éreztem a lélek energiájukat. Sajnálatos módon nem vagyok profi az ilyenben, így nem tudtam megmondani merről jön. Az utcák kihaltak, és mindenki eltűnt. Alig vannak a faluban, remélem nem becsülöm alá a lidérceket. Ugyan energia kicsapongások nincsenek, ez nem jelenti azt, hogy nincs itt dög.
Körbenéztem, és hirtelen egy füttyentésre lettem figyelmes, és még egy annál is érdekesebb mondatra. Egy arrancar sétált velem szemben az úton. Tisztán éreztem, hogy tőle származik a lélekenergia. A mondatából pedig arra következtettem, hogy egy paraszt. De mit is várok egy arrancartól? A lidérc aki meg tud formázni szavakat a szájával, egy idegesítő lidérc, és az arrancar pontosan ilyen. Jártatja a száját, de úgy is meghal. Kicsit végig futkosott a hideg a hátamon, mert ez az első alkalom, hogy arrancarral találkozok, és az is biztos, hogy nem az utolsó. A harc sosem volt a kedvenc tevékenységem, jobb előbb túl lenni rajta, mint halogatni. Persze csak ha elkerülhetetlen. Felé fordultam, és előkaptam a zanapkutoumat. Magam elé tartottam, és figyeltem ahogy tovább jártatja száját a lábával párhuzamosan.
- Mit képzelek magamról? Nagyon el lehetsz tévedve, hogy erre nem tudod magadtól a választ. Azért jöttem, hogy a fajtádat irtsam. Nem képzelek semmit, én a jelenben élek. A képzelgés könnyen a halálodat okozhatja.
Arcom merev komorságba burkolózik. Nem szeretek harcolni, és ha lehet kerülöm, de egy arrancarnál, már amit hallottam róluk, óvatosnak kell lenni, és bármikor készen kell állni a védekezésre. Ki tudja miket tudhatnak ezek a lidércek. Úgy mondták át is tudnak változni, és akkor energia bónuszt kapnak, és rögtön felgyógyulnak. Ez eléggé szerencsétlen fordulat tud lenni, szóval nem szabad elkapkodnom, mert én nem tudom meggyógyítani magamat. A következő kérdés sorozata tulajdon képen meg lep. Értelmetlen kérdések sorozata. Miért mondanék neki bármit is? Ki ő, hogy én magyarázattal tartozzak neki? Kezd nagyon idegesíteni ez a fickó. Azt hiszem ez figyelem elterelés lesz. Rajta tartom a szemem, és arcom komorságán mit sem változtatok. Nem válaszolok neki. Inkább neki rugaszkodok, és shunpomat használva, megpróbálok egyetlen mozdulattal véget vetni az életének. Egy köríves vágással próbálkozok a testére szemből. Mivel még nem vette elő a fegyverét jó esélyem van arra, hogy egy vágással megöljem. Ahogy közeledek, elönt az adrenalin, és a félelem. Ez teljesen más, mint egy gyakorló harc. Ez élesben megy. Soha nem öltem meg még senkit, habár egy gyengébb lidércet megölni, olyan mint egy farkast megölni, aki sánta, de mind a négy lábára. Ez viszont más. Vegyes érzelmekkel haladok tehát felé, és jó eséllyel elbénázom a támadást. Kezdeti magabiztosságom a közeledéssel el is tűnik, és csapásom szinte az ereje, és a neki szánt gyorsaságának a felét sem éri el, így hagyva neki időt elugrani, vagy védekezni.
Ha védekezett, akkor most egymással szemben állunk, és ki az erősebbet játszunk.
Ha elugrott, akkor nem ugrok utána, csak megpróbálok megnyugodni.
Mindenképpen szükségem lenne adrenalinra, és egy kis rutinra, mert így el fogom bénázni az egészet.
- Nyugodj meg Shuko, mert megöletsz mindannyiunkat!
- Igen drága, cselekedj higgadtan, gondold azt, hogy a teste egy darab mozgékony fa. Ne gondolj rá úgy, mint egy érző lényre. Zárd ki a fejedből azt, hogy félned kell tőle! Ne rá, hanem a fegyverére koncentrálj!
Nyugtatgattak a csajok, és elérték vele, hogy nem remegek, és nem veszem szaporán a levegőt. Még sokat kell gyakorolnom, de van egy olyan sejtésem, hogy ez az arrancar nem ma kezdte.