Jelszó: E I A E

~ Adatlap

Név: Dei Laez
Nem: férfi
Kaszt: Arrancar
Szül. ideje: December első fele
Kor: 59

• Emberként: 21
  
• Lélekként: 38
  

+ Szám: 85 (ha foglalt, tessék addig egyel haladni fölfele, amíg szabad nem lesz)

~ Szeret-nem szeret

Szereti:
A nyugalmat
Néha túlbonyolítani a dolgokat
Ha az ellenfele könnyen elintézhető
A beletörődést
A cero használatát

Nem szereti:
Ha valaki ok nélkül megzavarja
Ha mások túlbonyolítják a dolgokat
Mikor a nála gyengébbek nem fogadják meg a tanácsait
A túlbuzgó egyéneket
Az embereket

~ Kinézet

Sötét, feketés haja van, szinte egyszínű, fekete szemek, komor tekintet. Szemei általában sápadtak, mert álmában halt meg, és ezt szimbolizálják. Általában az arrancar öltözetét hordja. Testalkata vékony, de mögötte mégis erő rejlik. Magassága egy átlag shinigami magasságához hasonlít. Sosem tartja magát egyenesen, mindig kissé előre dőlve áll.

~ Jellem

Egy magába boruló csendes alak, aki szeret a saját világában filozofálni. Általában elfogadja a nála erősebbek kéréseit, utasításait, azonban a gyengébbeket megveti. Mosolya sohasem örömteli, csak kárörvendő, külső esetekben vérszomjas. Tekintete általában üres és sokszor a környezetébe bámul, még ha neki is beszélnek, de ennek ellenére hallja és megérti azt amit mondanak. Nem szereti a vérontást, de megszokta, belenyugodott és nem fél az összecsapásoktól, de elsősorban próbálja elkerülni a harcokat. Mindent eltűr, kivéve ha egy személy túlbuzgó, olyankor próbál félre vonulni. Életét szenvedésnek fogja fel, így nem hátrál meg, ha élet-halál küzdelemben lenne része. Álma, hogy mindenkit megértsen.

~ Képességek

Distancia de Retención / Távolságtartás /
A karakter képes lesz mindent ellökni körülötte (az értelem keretein belül, például a talajt, építményeket nem, ez főként élőlényeken és kisebb tárgyakon hatásos), ez a képesség nem folyamatosan hat, szóval "aktiválást" igényel és minél gyakrabban használják egy bizonyos időn belül (körülbelül egy harc alatt) annál gyengébb a hatása, így értelemszerűen az első löket a legkárosabb.

Incluye el Enganche / Magába rántás /
A karakter képes lesz (egyszerre csak) egy (1) személyt vagy tárgyat magához rántani. A tárgy (vagy élőlény, ergó személy) magához rántási ideje a távolságtól függ, méterenként egy másodperc. Maga a rántás megszakíthatatlan folyamat, azonban a célpont tud mozogni közben. Ha például egy célszemély nekimegy egy falnak, akkor a rántás félbe szakad, mert értelemszerűen nem préseli át a falon azzal a sebességgel, szóval csak az értelem keretein belül. Két használat között legalább egy percnek el kell telnie, ez a képesség után nem lehet azonnal használni a "távolságtartást", a kellemetlen "kombók" elkerülése végett.

~ Zanpakuto

Neve: Sombra Blanca / Fehér Árnyék /
Parancsa: Me impresiona Sombra Blanca! / Kápráztass el Fehér Árnyék! /
Resurrección: A karakter szeme egyszínű, fehérré változik és elveszti árnyékát. Eddig sötét haja szintén élénk fehérré alakul. Jobb tenyeréből egy tüske nő ki, míg bal tenyere fényt tud kibocsátani.
Támadások:

Perseguidor Sombra / Üldöző Árnyék /
A célpont árnyéka külön válik tőle és lassú tempóban megpróbál egyesülni a célponttal. A képesség csak úgy elkerülhető, ha a célpontnak valamije megváltozik a képesség közben, azaz nem illeszkedik rá a leszedett árnyék. Értelemszerűen a célpont minél magasabban van, annál nagyobb az árnyéka, így annál valószínűbb, hogy rá tud simulni egy része. Amint az árnyék "felmászott" tulajdonosára, az a személy (vagy állat vagy élőlény ... stb. ) addig nem tud megmozdulni, míg egy másik testtel (ami lehet tárgy is) nem létesít kontaktust. (Például a fejére hull egy hópehely vagy valaki arcon vágja egy cölöppel vagy éppen a kezével), az érintkezés, vagy ütés pillanatában már azonnal képes újra mozogni.

La Supresión de la Luz / Elnyomó Fény /
A használó körül egy óriási méretű fénygömb keletkezik, ami nagyon lassan kezd összezáródni. Ezt a gömböt, szó szerint gömbnek kell elképzelni, szóval a talaj alatt is van, még ha nem is látszik. A gömb belseje világos, azonban a széle nagyon élénk, ritkító fehér. A használón kívül mindenkin égető hatást fejt ki és testi erővel lehetetlen kiszabadulni. A kör addig tart és zsugorodik, míg a használónak legalább egy testrésze a körben található, amint a kapcsolat megszűnik a kör sötétségbe borul és füstszerűen elszáll. A kör magától nem perzseli a célpontot, szóval a végső formája úgy néz ki, hogy körbe veszi a benne lévő alakot és a testrészt. Azonban, ha a használó a gömbre egy Cerót bocsát, akkor minden, a gömbben lévő személy (élőlény) arányosan akkora fájdalmat érez, mint amekkorára csökkent a gömb eredeti méretéhez képest. A fájdalmat a belső szerveiben nyomás szerűen érzékeli. Ha legalább a felére csökkent a gömb, akkor belső vérzést is okozhat, ha pedig teljesen körbe vette, akkor halálos is lehet. A képességet könnyű kivédeni, a használónak a körből való kiűzésével.

~ Előtörténet

Egy szegény családból származtam a világ egyik talán legeldugottabb helyén. Nem történt semmi az életemben, ahogyan megszülettem, úgy nőttem fel. Csecsemőként egyetlen társam volt, egy kutya. A szüleim elhidegültek tőlem, mintha tudomást sem vettek volna létezésemről. Egy kis, sötét szobában tengettem az életem a kutyámmal és örültünk, ha kaptunk enni. Kezdtem megszokni a hangulatot, a szürke hétköznapokat és hétvégéket. A legboldogabb napjaim közé tartozott, mikor a kutyámmal kiléphettem a sötét házból a fény, az élet, a nyüzsgés felé. Nagyra vágyó ifjú voltam. Ahogyan nőttem fel, úgy találtam barátokat, ellenségeket. Amennyire a szüleim elhidegültek, én is pont annyira kezdtem távolodni a háztól és csak aludni meg enni mentem vissza. Élveztem a játszótéren való szórakozást a gyerekekkel és a kutyámmal és kezdtem elfelejteni sötét múltamat. Azonban nemcsak én öregedtem, hanem a kutyám is. Egyre lomhább lett, egyre nehezebben látott és ez az állapot egyre csak romlott, mindaddig míg egy autó el nem csapta. Térdre rogytam, ahogy eddig legrégebbi, legkitartóbb társamat holtan láttam a földön. Sírtam, mint addig még soha. Az autóból persze kiszállt az ifjú házaspár és nem győztek bocsánatot kérni, de én szimplán nem figyeltem rájuk. Az egyetlen dolog amit láttam, az a kutyám volt, mely ily hirtelen távozott el az élők sorából. Szomorúan jártam az utcákat és nem tudtam elfogadni ezt a fordulatot, ezért verekedni kezdtem az utcán lévő kisgyerekekkel. Nem kíméltem senkit, ki akartam belőlük ütni az utolsó szuszt is, mint a kerekek nyomták ki a kutyámból. Vakon püföltem őket, mindaddig, míg egyszer, hazatértemkor egy rendőr autó állt a ház előtt. A szüleimet, az én cselekedeteim miatt vitték börtönbe. Nem fájt annyira, mint a kutyám elvesztése, mégis összébb kötötte a szívemben a csomót, mely annyira fájt, hogy szavakkal nem tudtam kifejezni. A háznak most már minden része sötét volt. Nem hallottam szüleim veszekedéseit, munkájuk zaját. A ház egyre inkább kezdett elcsöndesülni. A körülöttem állók egyre inkább kezdtek elkülönülni. Bánatomat tanulásba próbáltam fojtani, ezért cserediákként bejelentkeztem egy iskolába, ahol több évet tanultam le. Oda-vissza mentem a sötét házból, a zajos, mégis hideg iskolába, így éltem le gyermekkorom, nem történt semmi. Ily módon nőttem fel, és az első dolgom felnőttként az volt, hogy tudatták velem, hogy szüleim meghaltak. Valójában nem voltak végig börtönben, csak egy évig, de utána sem jöttek vissza hozzám, mintha nem léteztem volna. Ennek bánatára ismét verekedni kezdtem, csak sajnos a felnőtteknél ez máshogy zajlott. Sok személyt haragítottam magamra, volt akit meg is öltem, így egyik este, mikor nyugovóra tértem, már nem keltem fel...

Egy sötét világban ébredtem. Nem volt semmi különös a helyben, már megszoktam a sötétséget és a csendet, de egy valami más volt. Nem voltam többé emberi lény, valamiféle démonná változtam. ~ Ez lennék tehát? Ez lenne az élet után, vagy ez csak egy álom? Gondoltam magamban, miközben a gyomrom korgott, éheztem. ~ Valós éhség ez talán, vagy csak a képzeletem szüleménye? Elmélkedtem rajta és étel után kutattam, de minden amit csak találtam az magamfajta démon volt, így hát megöltem egyet. Megettem, de éhségem nem enyhült, így megöltem még egyet, csak öltem és öltem a nálam gyengébb hollowokat, táplálkoztam az új élet minden órájában. Tíz évig öltem és ettem a nálam gyengébbeket, kezdtem őket megvetni, semminek, csupán ételnek nézni, mikor egyszer csak csillapítottam éhségemet. Az egyetlen gond azonban az volt, hogy közben megváltoztam, testem átformálódott, egy valami sokkal nagyobbá, erősebbé. Most már minden sokkal kisebb volt nálam, óriásivá nőttem, Gillian lettem. ~ Szóval tíz év táplálkozás után... Nem is gondoltam már többet, újra éhes lettem, így hát ettem. Ettem a nálam kisebbeket, mindaddig míg egyszer egy hozzám hasonlóval találkoztam. Pontosan ugyanúgy néztünk ki és pont ugyanúgy harcoltunk. A küzdelem több hónapig eltartott, de egyikőnk sem látszott győztesnek, mikor egy bizsergő érzést éreztem, mintha valami képződne bennem. Megpróbáltam kiengedni és egy sugarat lőttem a másik felé, aki abban a pillanatban esett össze. Egy új erőre tettem szert, ami megmentette az életem. Örökké hálás lettem a cerora. Fogyasztottam tovább a hollowokat, ceroval, anélkül, egyre hatásosabban, egyre gyorsabban, mindaddig, míg újra nem kezdtem átalakulni. Ez a folyamat a gillianná válásom után huszonhat évvel történt meg. Kisebb lettem és már nem csak az étkezésre gondoltam. Éhségem újra fellépett, de inkább a szabadság felé hajtottam, mert nem éreztem jól magam az erőben. Lehetett látni, hogy volt ott fent valami, mert voltak esetek, mikor onnan estek le egyes hollowok. Két évig szenvedtem a feljutással és hollow létem harmincnyolcadik évében sikerült kimásznom. Abban az évben ismertem meg Aizen urat, és reméltem, hogy ő majd megmenti a világot a sötét rendjétől, amit nekem végig kellett szenvednem, reméltem, hogy minden megváltozik...