Chiruochiba Airisu VS Lanven Alexander Stark

Alig, hogy megtaláltam és eltettem a fésűmet az ellenfelem a háztetőről elém sonido-zot, megragadott és a támadó pengéjét felém indította, mire én kitudja honnan szerzett erőből, talán az adneralintól, vagy a pániktól, vagy ki tudja mitől szerzett erővel kiszakítottam magam a fogásából és egy közeli tetőre shunpo-ztam. Nem éreztem, hogy a pengéje belém mart-e vagy sem, de még azt sem, hogy egyáltalán hozzá értem volna, de ez nem jelenti azt, hogy a támadása biztosan sikeres, mivel halottam olyanról, hogy valaki egy sérülést jóval később vett csak észre, mint amikor megszerezte, de nekem nem volt időm átnézni magam, mert ekkor megláttam, hogy milyen veszélyes helyen harcolunk, s egy Hainawa-t küldtem rá, ami sikeresen el is kapta, ezután újra a közelébe shunpo-ztam, és feltettem neki a kérdést, hogy feladja-e. Lehet, hogy szerencsétlenül fogalmaztam, és jobb lett volna inkább azt kérdeznem, hogy abba hagyja-e, mert akkor talán nem akart volna minden erejével a bakudou-mból kiszabadulni, de mivel megpróbálta ezt nemleges válasznak ítéltem, és egy shakkahuo-val ajándékoztam meg, mit arccal hárított. Az arca megégett, de a kidou-m is meggyengült, így egy újabb próbálkozással ki tudott szabadulni, és rám vetette magát, vágott, tovább gurult. Ezt megéreztem, éreztem mind azt, ahogy egyik karjával elkap, mind azt, hogy a támadása elért, mind azt, hogy hanyatt borultam, mind azt, hogy elengedett, azt viszont nem, hogy nyugodtabb lennék. Ellenfelem a földet érése után így szólt:
- Na most már üljünk le dumálni, mert eléggé kifáradtam... – Úgy tűnik, hogy talán mégis be akarja fejezni a harcot. Ez jó, mert így biztosan elkerüljük, hogy ártatlanok halljanak meg, sérüljenek meg. A kezem az utolsó sérülésemhez emeltem, mit most szereztem, és ekkor vettem észre, hogy a fésűmet vágta meg. Én is be akartam fejezni a harcot, és ő is. Így csak azt kell játszanom, mintha meg vágott volna.
- Rendben, dumáljunk. – Válaszoltam neki, miközben felültem. - Hogyha így az erőd végén voltál, miért nem fogadtad el a harc végét, mikor én azt felajánlottam?
- Mire vársz még, kis barátom? Ő egy arrancar, aki még aljas húzásokkal is játszik, itt a lehetőség, hogy megments másokat tőle!
~ Nem, Biwabiwa, nem ölöm meg! Ő egyelőre rászolgált arra, hogy életben maradjon! Erről nem nyitok vitát.
Miközben a zanpakuto szellememmel lerendeztem a dolgot Lanven Alexander Stark-ra is oda figyeltem.

Verejtéktől nedvesen, hátamat neki döntve a kis patkának ültem, és lihegtem. Pólóm kicsit megpörkölődött a különös mágiában, de muszáj volt megpróbálnom kiteljesíteni a passzív képességem. Elvégre még senkin nem teljesedett ki. Farmernadrágom szerencsére épségben megúszta. Nehéz ám egy arrancarnak ilyen cuccokat beszerezni. Főleg mostanában. Egyre több a halálisten errefelé. Airisu válaszra méltatott, ami azt jelenti, hogy sikerült majdnem kiteljesíteni a képességet, vagy nem tudom, de a válaszhoz egy kérdést is volt oly szíves hozzácsatolni.
- Nem vagyok az erőm végén csak kicsit elfáradtam. - Mondtam két hangosabb lélegzetvétel között. - Az az igazság, hogy van még bőven tartalékom. Persze nem kérkedni akarok, csupán annyi, hogy szerettem volna tesztelni rajtad a pengém hatását. - Bele mosolyogtam az arcába hátha leesik neki, hogy mi a képessége a zanpakutomnak. - Úgy bizony! A béke amit érzel, ami miatt nem akarsz feltétlen támadni az az én zanpkutomnak a hatása. Persze feltételezem nem vagy olyan barbár, mint a többi shini, hogy csak úgy nekem ugranál, így a földön. Meg aztán mi már mondhatni ismerjük egymást. Nem tudom észre vetted e, de nem ejtettem rajtad komolyabb sérüléseket, csak egy két kisebb karcolást. El ne híreszteld, de az ikerpengéim képessége, hogy míg az egyik nyugtat, addig a másik dühít. Így most már biztosan érted.
A rövid felvilágosítás után elfordítottam a fejem, és körülnéztem. A világ körülöttünk tudomást sem vett rólunk, tökéletes. Meghallgatom mit mond, majd felállok, és egy egészséges nyújtózkodás után elrakom a pengéim. Mivel a pengéimet elraktam, megszűnik a hatása a passzív képességnek, így most kiderül, hogy mennyire befolyásolta a képességem Airisu agyát. Kezemet odanyújtom neki barátságom jele képen. Megvárom hogyan dönt, hogy kezet fog e, vagy sem. Ha kezet fog egyszerűen csak annyit mondok:
- Köszönöm ezt a küzdelmet neked Airisu. Most viszont vissza kell térnem Las Nochesbe, biztosan akad még ma dolgom.
Ha pedig mégsem lenne hajlandó kezet nyújtani, akkor csak simán intek neki, mint azt a régi ismerősöknek szokás, és megnyitom gargantámat. Nyugtázom, hogy a felszerelésem fele égett, és a hajamra is ráférne egy mosás, majd átlépek. Vajon látom e még Airisut? És ha igen, akkor is ilyen lesz a találkozásunk? Vajon épített e ez a kettőnk kapcsolatán? Nem tudom, de izgatottan várom, mikor akadunk újra össze.

// Köszönöm a játékot Airisu!!//

Bár zihált, de mégis azt mondta, hogy nem fáradt ki, sőt tárgyilagosan meg is jegyzi, hogy még vannak tartalékai. Lehet, hogy a resurreccion-jára utalhatott? Aztán a pengéje nyugtatóhatásával büszkélkedik, és mivel nem akarom elrontani a kedvét, ezért úgy teszek, mintha csak most tudtam volna. Ezután kitért arra, hogy mi már mondhatni ismerjük egymást, ami tényleg így van. Nos, ezután mondta a tényleg új és érdekes dolgokat: direkt nem ejtett rajtam komolyabb sérüléseket, meg kell valljam, hogy ezt nem vettem észre, meg elárulta, hogy az a tőre, mit védekező fegyvernek gondoltam annak a képessége az, hogy fel dühíti az ellenfelet, vagyis jelen pillanatban engem.
- Ígérem, hogy nem fogom elhíresztelni a tőrjeid képességét, de azt nem ígérhetem meg, hogyha rákérdeznek, főleg elöljáróim közül valaki, akkor se mondom el.
Felállt, nyújtózkodott, aztán elrakta a fegyvereit, és mintha egy zsákot vettek volna le rólam enyhült a béke, nyugalom érzetem. ~ Oh! Tehát, ha elrakja a fegyvereit, akkor a hatásuk is megszűnik, ezt érdemes megjegyezni. ~
- Kis barátom, Airisu, ha arra gondolsz, amire ahhoz nem kellene a hakuda tudásodat fejleszteni?
~ De, kellene. >.> Viszont jól tudjuk, hogy jóformán semmi érzékem sincs hozzá!
Végül búcsúzásképpen a kezét felém nyújtotta. Én felálltam, s a felém nyújtott kezet beszorítottam.
- Köszönöm ezt a küzdelmet neked Airisu. Most viszont vissza kell térnem Las Nochesbe, biztosan akad még ma dolgom. – Mondta kézfogás közben.
- Kérlek, kerüld a shinigami-kat, és remélem, hogy nem találkozunk többet, mikor szolgálatban vagyok, mert akkor kénytelen leszek veled szemben is teljes bedobással harcolnom, és sajnos talán meg is kellene ölnelek. Ezt viszont egyelőre nem akarom. A többé sose viszont látásra, Lanven Alexander Stark, a pacifista arrancar! – Mondtam én is búcsút neki.
Még megvártam, hogy távozzon az Emberek Világából, aztán én is visszamentem az osztagomhoz, ahol egy újabb téves riasztást könyvelhettem el, de most legalább beleírhatom a jelentésembe, hogy egy Lanven Alexander Stark nevű arrancar bukkant fel, akitől sikerült megvédenem a lelkeket, ami végül is igaz is, hiszen ha bármelyik másik shinigami társam meglátta volna őt, biztosan azt hihette volna, hogy valami rosszban sántikál. valamint a fésűm is meg lett végre, így meg is fésülködhettem hosszú idő után újra.

//Én is köszönöm a játékot, Lanven!//

Üdv!

Mivel végeztetek, LEZÁROM a küzdőteret. 200 LP és 2000 ryou üti a markotokat érte.