Voltál már szorult helyzetben? Félted már a halált olyannyira, hogy tudd, nem éled meg a holnapot? Most érezheted az Insignis Reliquaban leledző látens rettegést. Senki nem beszél róla, senki nem tudja elmondani. Itt van valaki, - akinek ha árnyéka reád vetül - életed két párhuzamában érezheted magad. Vagy a világ legszerencsésebbike leszel, vagy a megkínzott. Egy bizonyos, eme árnyéktól mindenki tart. E árnyéknak jelenlétét senki nem tudja, csupán sejtheti. Itt az úr, itt a kalandor. Szemei élesen szúrják fúrják az épület szegleteit; megborzongat mindenkit, ki mellett érzékelhetetlenül elhalad. Ám egy másik idős mágus most is éber. A könyvtár vég elláthatatlan sorai között fordul meg, hogy üdvözölje hajdani, létező cinkosát:
- Üdvözöllek itthon, Theltas Nocturn! - Vénséges hangján üdvözli a borzongást, ámbár az percekig nem válaszol neki. Egy-két könyv lehull ugyan a polcokról, de még Malazaar számára is nehezen akarja magát megmutatni. S míg az idős mágusnak is várnia kell, addig odakint a Circulus tagjai érezhetik a könyvtár felől jövő zavaros mágus kisugárzásokat. Noha nem Theltasét, Malazaar az, aki bizonytalan. Most, hogy mindenki a szervezetben van; most, hogy senki sem számítana rá. Egy év után itt a rettegés, a halál félelemre okot adó személy. Alakja ködszerűen kezd el élesedni, míg aztán egy hosszú fekete köpenyes alak ki nem rajzolódik. Vonásai szinte az utolsó cseppig sarjáé, csupán az Ő szemei jóval erőteljesebbek; jóval félelmetesebbek.
- Mágikus abstract köpeny, Malazaar. - Mihelyst érzékeli a mágus bizonytalanságát, rögvest megmagyarázza kételyeit. Bizony, ez volna az ő egy régebbi találmánya. A világ leghírhedtebb tárgymágusának pedig nem okoz gondot olyan köpenyt készíteni, ami bár bonyolult, mégis kissé hajaz egyik elődére a piwafwi utánzatára. Lehajtja fejéről a fedést, így derékig érő haja elegánsan omlik hátára. Méltóságteljesen fonja össze varázsgyűrűkkel fedett ujjait, és érzelem mentesen tornyosul Malazaar fölé magasságával. Szinte fullasztó jellegű ez a romlás. Akik pedig éppen most jelennek meg a teremben, tanúi lehetnek egy érdekes szituációnak nem sokára. Theltas némileg előlép.
- Az Insignis Reliquia circulusa egy játékba nevezett, melynek neve: Keresd a mágust. A cél volna Sortilegus Execratus Filius A Nocturn, azaz Nocturn fiam megtalálása. - Lila fény materializálódik egy pillanatra a kezében, amiben láthatóvá válik a mágus messzi földi jelenléte egy pillanatra. Miután a fény kialszik, két rubint kő jelenik meg Theltas kezében.
- A jutalom két mágikus távollátó kő. Funkciója, hogy elrejted az egyiket bárhol és a másikon keresztül láthatod akárhonnan az ott történteket. - Hideg áztatta hangján egy röpke bemutatót tart a tudatlanok felé, akik mit sem sejtve elindulnak fejetlenül a világba. Ám a történetnek itt még nincs vége, s akik vannak olyan okosak, hogy itt maradjanak, azok rögvest valami érdekesebb információhoz is juthatnak.
- Kik most innen elmentek, mind a halálba futottak. - Egy röpke ravasz vigyor jelenik meg arcán, de ez oly kevés ideig tart, hogy szinte láthatatlan. Theltas mimikái gyakran kivehetetlenek; rideg, akárcsak egy jégszobor. Mégis ettől olyan kiszámíthatatlan, s ettől olyan visszataszító tud lenni idegenek szemében. Gyakran még Malazaart is kirázza a hideg tőle.
- Nocturnt immáron elnyelte a pokol tüzes karjai. Azazel megtalálta, a jóvoltomból. - Hunyja be szemeit, ami alatt lélektükrei valahol mélyen mégis csak aggódásban izzanak. Gőgös és makacs, de az apai szív egy hatalmas mágusban is mélyen benne lehet, valahol. Kissé fedett volt az előbbi játék, valamint a jutalom is kicsi egy pokol túráért; viszont pontosan tudja, hogy nem azok fogják kihozni, akik elmentek...hanem akik itt maradtak.
- Személyre szabott ereklyét készítek annak, aki meg tud győzni arról, hogy megmentsem a saját fiamat az örök kárhozástól. - Felnyitja szemeit, s majd Nocturnhöz hasonlóan egy jó ízű bort kezd el iszogatni. Malazaar pedig tudja pontosan, hogy ez egy hatalomátvételi közjáték volt csak. Mindazonáltal még az ő fejében is megkérdőjelezendő, hogy jól van-e ez így? Biztosan jó neki egy zsarnok, kényuralkodó..aki már olyannyira legendás, hogy az Insignis eddig élettel teli oldalát elnyomja majd a keserű feszültség? Ostoba, fiatal kis suhanc Nocturn; mégis érzi, hogy többre vihetné, mint az apja.

*Egy szellő csapott át a melegségben hiányt szenvedő szobában. Vajon mi történhetett itt? Mi vitte el azt a fajta varázst, amely hetekkel ezelőtt még tökéletesen itt lappangott? Egy félelem, látens színekkel felvértezve. Éppen a fésülködő asztalomnál ülök egy fésűvel a kezemben, amikor a tükörben végre megpillanthatom a szemeim alá kerülő első halovány ráncocskát. Tehát végül engem is kezd elérni e világnak zord vonásai? Többé már nem lehetek könnyed és szenvtelenül immúnis? Úgy érzem magam lassan, mint egy kalitkába zárt madár, aki most ébred fel, hogy mennyire is börtönben van. Nem jó ez így, egyáltalán nem az. Viclynnel hónapok óta csak romlik a kapcsolatunk mióta Kronar a szervezetben van..
Nem haragudhatnék rá, hiszen nem tud olyan dolgokról melyek elmémben örökösen folydogálnak. Ám ennek ellenére megpróbálhatna nekem hinni. Hiszen én azt hiszem, többször álltam már ki érte, mint a saját bátya. S mivel abban a matriarchális társadalomban éltek mind a ketten, így az én rendíthetetlenségem hűségem irányába sokkal többet jelent, mint egy- két testvéri szó. Talán kissé elvéthetem a sulykot, viszont tudok, amit tudok. Nézhetnek őrültnek, vagy bolondnak..kitartok az álláspontomnál. Apám sem néz rám már úgy, mint egy szem lányára, szerinte is megőrültem, ahogyan Viclyn és megannyi Insignises szemében. Minap kihallgathattam, hogy szerintük Viclyn bánt engem és ebbe őrültem bele. Most pedig lehajtom fejem és visszatekintek magam mögé. Sosem álltam ki igazán semmiért, itt az ideje, hogy higgyek abban, amit csinálok. Ezzel a motivációval pedig szerencsére találtam olyan barátot is, akinek a kezei alatt napról napra jobb ereklyevadász tolvaj lesz belőlem. Ők meg..ha nem hisznek bennem, akkor majd bebizonyítom nekik. S majd ha bebizonyítom, utána lesz időm elmenni. Remélem elegendő csapás lesz Viclyn számára, hogy végre ne csak az orráig lásson és vegye már észre, hogy nem én vagyok az, aki tönkre akarta őt tenni. A gyógyítója vagyok, akit sikerült elveszítenie.
Lassan magamra öltök egy bőr ruhát, magamhoz veszek néhány élesebbnél élesebb fegyvert és nesztelenül teszek egy kitérőt a könyvtár felé. Elrejtettem ott valamit, amiért ideje lenne érte mennem. Lassú lépteimet felgyorsítom, valamint elbujkálok az esetleges éjjel még járkáló személyek elől. Mikor beérek egész hamar magamhoz veszem azt a parányi kulcsot, ami majd ahhoz a barlanghoz vezet. Ebben a csendes pillanatomban pedig a sorok rejtekében egy számomra még ismeretlen férfit pillanthatok meg. Arca némileg annyiban ismeretes, hogy Viclyn sodalisa, viszont úgy különösebben nem hallottam még róla. Talán meg kéne ijednem tőle? A háta mögött jelenek meg óvatosan, s a jegyzetei fölé hajolok, amik oly' árulkodó jellegűek.*
- De jó, nem is tudtam, hogy nem csak engem tudnak érdekelni az ilyesmik. *.* *Izgatottan mosolyodom el, ahogyan megpillanthatom azokat a tanulmányokat. Habár izgatottságom még nagyobb volument vesz fel, amikor azt tapasztalom, hogy kicsit váratlanul érte az érkezésem. Megilletődve hőkölök oldalra, majd pimaszul ülök le hozzá közel eső székre. Oldalra billentem kicsit fejemet majd zavartan nyújtom kezemet.*
- Szép estét, remélem nem zavarja, ha jó magam röpke pár percre csatlakozik. Tudja hallottam, hogy önt a férjem csalogatta a szervezetbe. Elárulja nekem, hogy mit mondott? Kíváncsi..vagyok. *Kissé komoran sütöm le szemeimet. Engem még nem is akart úgy kimondottan elvinni valahová úgy, hogy győzködjön. Engem mindig csak úgy ott hagyott, ha nem akartam valahová menni. Miért van az, hogy gyakorta érezhetem, hogy sokkal felszabadultabb a férfiak irányába? Természetesen nem lehet nemileg más, csupán a múltja okozza. Mindenesetre nem tagadhatom le, hogy mennyire szeretem Viclynt, különben nem foglalkoztatnának ilyen kérdések. Hiányzik az, hogy Nocturn még csak tanácsokat sem ad. Gyakorlatilag szóba sem áll velem az esküvő óta, mintha csak levegő lennék. Nem értem, hogy mi van; ennyire utálatos lennék? T.T*

Grind faal brit

*Sokan tán úgy gondolják, hogy nem veszek észre dolgokat. Sokan talánúgy vélik, hogy a szinte már levegőben levő negatívumot nem veszem észre. Sajnos mára már észre veszem. Bár lehetnék olyan, mint régen voltam. Persze nem állandó jelleggel, csak néha-néha, ha hinni akarok másokban. Néha nem árt tudatlannak, s védtelennek lenni azért, hogy egy szebb világba képzeld magad. Zordnak érzem ezt a szervezetet, gyakorlatilag pedig egyre kevesebb dolog köt ide. A férfi jelenléte ebben a könyvtárban pedig egy kicsiny érdeklődéssel fog el. Noha nem azért, mert tolakodni szeretnék, csak jól esne valakivel beszélgetni így este. Talán kicsit faragatlan is lehettem, hogy csak így betörtem a személyi kultuszába, de ezúttal észre sem veszem, hogy mennyire zavaró tényező lehetek.*
- Természetesen sokan foglalkoznak vele, de kérem...csak kevesen hajlandóak mélyre ásni magukat. Noha én magam már leszoktam róla. *Dőlök hátra a székemben, majd tekintetemet a környező helyre meresztem. Még mindig elgondolkodtató a számomra, hogy ki volt képes ennyi könyvet összegyűjteni. Sőt, ami számomra még jobban elrettentő, hogy hogyan is szerezték meg ezeket? Van egy olyan sejtésem, hogy nem éppen kölcsön kérte az Insignis. Noha, itt csak a mágiával kapcsolatos irományok vannak, aminek egy bizonyos részét maga Malazaar írta. Amennyire én tudom az ő szakterülete az alkímia. Még aztán Theltas a varázstárgyak atyja. Megannyi alkotott ereklye és ehhez kapcsolódó tudomány ágak hozzá illeszthetőek. Furcsa érzés még mindig, hogy ilyen alakok fordulhatnak meg ebben a szervezetben. Csak még azt nem tudom, hogy ezt a férfit miért sorozta be Viclyn. Bizonyára okkal történt.*
- Mondja, magát miért hívták a szervezetbe? Jobban fogalmazva, mi az a különlegesség, amiért felfigyelhettek önre. Sajnálom, ha kissé tolakodó vagyok, de egy ideje már foglalkoztat engem ez a kérdés. Napról-napra több az Insignisben a különleges személy, de nem értem miért. *Sóhajtok egyet, majd magam mögé nyúlok az egyik polcra, hogy valami regényt levegyek. Nem azért, mert olvasni szeretnék, csak jó volna a beszélgetésünk közepette lapozgatni. Így kicsit üresnek érzem a kezemet, egy tőrrel meg csak nem fogok itt elkezdeni játszadozni. Ahogyan azzal sem, amiért eljöttem ide. Az csakis az én dolgom, ezért az arcomról kivehetetlenül hazudok kicsit. Az apám már kivállóan megtanított hazudni, akkor is, ha valójában nem lenne muszáj hazudnom. Nem kívánok az ügyeimbe másokat bevonni. Nem azért, mert paranoiás lennék túlzottan, csak éppen pont az ilyen ügyeknél érezhetem, hogy egyedül is képes vagyok a problémamegoldásra.*
- Valójában csak kerestem valamit, amivel lefoglalhatom kicsit magam. Először egy könyvre gondoltam, de most, hogy itt van..szívesen beszélgetem. Csak egyelőre még nem tudom, hogy önnel mikről lehet beszélgetni. Eléggé ritkán...tudja. *Felsóhajtva lapozgatok a könyvben, míg aztán tekintetem egy sárkányon akad meg. Hatalmas, fekete..tiszteletet parancsoló. Kicsit elidőzik szemem az illusztráción, majd tovább lapozok és felpillantok a könyvről kicsit.* - Mennyire járatos már a szervezetben? Találkozott már Nocturnnel? *Egy-két kérdéssel próbálom megkezdeni az egészet, ami kicsit azért erőltetett. Miért nem tanított meg senki beszélgetni? T.T Én mindig is csendben lapítottam, most, hogy ki kéne jönni a házból..végem van. Ez az átka, ha egy olyan férjed van, mint Viclyn...nem tudod hogyan kell beszélgetned.*

*Mindig is tisztában voltam azzal, hogy nehezen állom meg helyemet ebben a szervezetben; viszont törekedtem erre. Mostanra a helyzet pedig egészen más, akadnak barátaim és rossz akaróim egyaránt. Kissé a jelenlegi helyzet pedig bevallásom szerint meg is változtatott. Más lettem, mint voltam a legelején. Ebben a változásban pedig Viclyn volt az, aki leginkább részt vett. Én még mindig úgy érzem, hogy ettől nem lettem én romlott; csak éppen kevésbé naiv. Jelenleg a velem egy helységben levő különleges személy iránt sem viseltetek ábrándokat. Nagyon is jól tudom, hogyha feldühíteném, akkor nekem rontana. vagy legalább is az Insignis Reliquiahoz méltón viseltetne. Így hát nem igazán szeretném kihúzni nála a gyufát. Eddig meglehetősen korrektnek tűnt, bár ki tudja más helyzetben mire számíthatnék tőle. A falon függő órára pillantok.*
- Viclyn mostanság nagyon sok küldetésen vesz részt. Örökké elfoglalt, így csak keveset találkozunk. ^^ *Kissé szendén, de mosolyogva felelem. Furcsa lehet, hogy ettől nem vagyok boldogtalan. Hogyan is lehetnék? Túl tettem már magam azon a szinten, hogy féltsem, vagy esetlegesen szomorkodjak a távolléte iránt. Elég egyszerűen, ha csak megvárom és meggyógyítom. Amint pedig ez megvan, úgyis a napja hátra levő részét velem töltené. Nekem ennyivel muszáj beérnem, mert ha nem tennék másképp..az volna a szomorú. Akkor lehet nem is értékelném, hogy van nekem..pedig ő igazán sokat jelent a számomra. A halálba is utána mennék, hiszen ő a férjem. Ez pedig nekem egy olyan szent dolog, ami sérthetetlen. Nocturnre átirányítva a dolgokat, kissé oldalra billentem a fejemet.*
- Hát tudja, Nocturn egy érdekes mágus. Viszont mindenki számára kiszámíthatatlan. Sosem tudom igazából mikor mit gondol. Nem tudom eldönteni, hogy most törődik velem; vagy csak a céljaira használ fel. Sosem egyértelmű, higgye el nekem! Amúgy egy vidám alaknak tűnik. ^^" *Hát ez nem túl sok minden. Ennyire nem tudnék valós véleményt alkotni Nocturnről? Elképesztő, pedig mennyi időt töltöttünk már együtt. Sok munkában segítettem neki, vagy is megkért rá. Nem igazán tudom... na mindegy. Az óra pedig kattog és csak kattog. Én pedig gyakorlatilag e társalgásban szinte teljesen elakadok. Nem igazán tudom hogyan is folytathatném, hiába kapok én rá tippeket. Lassan felemelkedek a székemről.*
- Ha nem haragszik meg, én most mennék. Tudja sok dolgom van még, és az idő sürget. Ne vegye tőlem modortalanságnak. *Sütöm le kissé szemeimet bocsánatkérésképpen, aztán úgy veszem, hogy megértette így megindulok a kijárat irányába. Egészen hamar el is tudom ezt érni, és máris az Insignisből kivezető dimenziókapuhoz veszem utamat. Ideje kicsit sétálni oda kint is. Habár már jócskán este van ehhez; de én nem is sétálni megyek, nem de bár?*