Ugyan még csak nem rég gyógyultam fel előző csatámból, már vissza is térek az emberek világába. Gyönyörű hely főleg nappal. Hueco Mundoban jól be ebédeltem lidércekből, így pukkadásig telt lélekenergia szinttel megnyitom a gargantát, ami majd átvisz. Át sétálok rajta, és legnagyobb meglepetésemre, egy lebontandó ház tetején találom magam. Végül is, itt legalább nem fog senki se zavarni a pihenésben. Hátamra feküdtem a ház tetején, és süttettem a hasam. Remélem ezúttal senki nem zavar meg. Elvégre kijár már nekem a pihenés, szerintem. A nap sugarai erősen tűztek, és felmelegítették a betont, ami ennek köszönhetően kicsit égetett, de én pont azt szeretem, ha kicsit forró. Egy felhő sem szakította meg a hét ágra tűző napot. A munkások dolgoztak, munka gépek halvány zaja szűrődött fel a ház tetejére. Hat emelet magas ház volt, ez a lepukkant bontani való beton kocka. Ugyan éreztem valami ismerős energiát, megint, de nem akartam egyszerűen elhinni. Pihenni jöttem, és az istenért is azt fogom tenni! Mért nem lehet szegény tétlen arrancart békén hagyni? Na de most inkább kikapcsolom az agyam, és átadom magam a forróságnak. Ha így folytatom a tejfehér bőröm, egy pillanat alatt szén fekete lesz. Még jó hogy van ez a Hierrónk nekünk arrancaroknak. Megspórolja a naptejet, többek közt. Eszembe jut az előző harc, és Yamanaka. Vajon híre ment ennek a halálistenek között? Remélem azért nem leszek körözött arrancar. Az nem tenne jót a pihenési szokásaimnak. Lehet, hogy legközelebb nem a világ legnagyobb lélek energia koncentrációjú városába jövök.

Na jó elég legyen most már, szerintem idesültem. Feltápászkodtam forró betonról, és a lágy hűs szellő megsimogatta a hátam.
- Aaaaah, de jól esik! Kiáltottam fel.
Nap égette arcom élénken vöröslött, a hosszú napozástól. Oda sétáltam a ház szélére, és lenéztem. Gyerekek mentek haza az iskolából, munkások álltak meg egy kis pihenőre, vagy éppen csak járkáltak az emberek az utcákon. Egész meghitt itt Karakurában. Most már készíttetni fogok egy olyan készüléket, amivel végre el tudok majd vegyülni az emberek között. Milyen kellemes is lenne, ha lenne egy második életem az emberek között. Biztos, hogy meglincselnének otthon. Meg aztán, annyi mindent kéne megtanulnom, hogy nem is lenne rá időm. Ráadásul így se nézik jó szemmel az arrancarok Hueco Mundóban, hogy nem ölök shinigamikat sem embereket, illetve elég sok időt töltök az Emberek Világában. Nem tudom mit foglalkoznak vele, én sem szólok bele mit csinálnak kaja után. Mondjuk a legtöbb arrancar gyogyós. Komolyan úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen normális közöttük. Legalábbis még nem találkoztam teljesen normális arrancarral. Különben is, olyan lehangoló az a hely, nem tudok egész nap ott lenni. Muszáj kicsit kimozdulnom otthonról. A távolban megpillantok egy alakot veszek észre a távolban. Lélek energia kisugárzása koránt sem olyan, mint az átlagos embereké. Egy figyelmesebb pillantást vetettem rá, és ekkor tűnt fel, hogy ez egy shinigami.
- Ó, hogy a macska rúgja meg! Kiáltottam fel, miután láttam, hogy észre vett.

- Csupán idegesít, hogy annyit öltem mostanában a fajtádat. Unom a folytonos vadászatot. Válaszolta flegmán, és nagyképűen. Ki ez? Gondoltam. Hirtelen kedvem támadt bezúzni az arcát. Úgyis hatalmas az neki.
- Egyébként a nevem... Folytatta, de valami félbe szakította, és már támadásba is lendült. Hárítani próbáltam, de végül is figyelmetlenül ért a támadása, és lefogta két karomat, és elkezdtünk zuhanni. Pengéjét valahol a háttérben láttam a levegőben. Egyszer csak valami megváltozott, mintha már nem is ő lett volna ott. Elnéztem a válla felett, és láttam, hogy valami klón rugaszkodik shunpoval a kardja után. Na gondoltam magamban, itt az ideje véget vetni, ennek a, hogy is mondjam... színjátéknak. Amíg a pengéjével volt elfoglalva, és azzal, hogyan ér földet, addig én kiszabadítottam magam. A földet érés nem viselt túlságosan meg. Viszont annál idegesebb lettem megint. Itt az ideje, hogy lépjek. Felém fordult, szinte már reflexből. Eszembe ötlött egy terv. Felemeltem két kezem, és elkezdtem felé a leggyorsabb lidérc technikát használni, a barát. Elkezdtem lövöldözni, és számítva rá, hogy félre ugrik. mivel mért lenn olyan ostoba, hogy ne ugorjon félre, egy ilyen kezdetleges technika elől. Szóval számítva rá, hogy félre ugrik és a barák elkerülése, vagy éppen kivédése lefoglalja érzék szerveit, végig húztam pengéimet egymáson.
- Chapucería. Súgtam a levegőbe, amit valószínűleg, úgy sem hallott, a barák becsapódásának hangjától. Ezúttal rajtam kívül négy klón hoztam létre. Frissen teremtett klónjaimat utasítottam, hogy állják körbe, és mozogjanak vele, amikor ő is mozog. Csak erre a feladatra utasítottam őket. Hiszen nem tudhatja, hogy éppen ki az eredeti, és ki a hamisítvány. Tehát azt sem tudhatja, hogy ezek a klónok igazából nincsenek is ott. Így fent tartom a látszatát annak, hogy egyszerre négy irányból tudom támadni. A klónok azért is jók, mert szemmel tartják. Már csak ezért is hasznos technika, mert így az érzékszerveim is kiteljesednek. Hiszen a klón reagál minden mozdulatra, amit lehet én nem veszek észre. Cserélt alapállásommal ugrottam neki. Nem igazán akartam megsebezni, inkább megfosztani a támadás lehetőségétől, és még a gondolkodástól is, hogy arra keljen koncentráljon, hogy hogyan védje a támadásom. Tőrének feszültem, mindkét pengémmel, és egész súlyomat ráhelyeztem. Kicsi sihnigami, így akármilyen izmos, nem fogja sokáig bírni azt, hogy egy tőle kétszer nehezebb, és sokkal magasabb arrancar, rá nehezedik, ráadásul lendületből. Legalábbis erre alapoztam. Amint megtörik a védelem, azonnal támadok. Ha esetleg el akarna ugrani, és valamilyen csoda folytán sikerülne is neki, akkor egyszerűen utána ugrok. Látom hova mehet, vagy fog majd menni, hiszen a klónok csak rá koncentrálnak. Milyen sok oldalú ez a technika. Amint megtörtem a védelmét tőlem telhető leggyorsabban ugrok felé, vagy éppen ha nem mozdult el, akkor helyben támadom meg. Ha elugrott, utána sonidozok, és megpróbálom elkaponi az ő tőrt tartó kezét, magamhoz húzom és a lehető legmélyebb vágást próbálom majd ejteni rajta, amit lehet a hold ikerrel. Ha mégis egy helyeben maradna, és úgy akarna kitartani. Hiszen ez is egy lehetőség, mert kitudja... Ha a klónok megijesztették, akkor könnyen lehet, hogy nem mer arrébb menni, nehogy a klónok felszabdalják. Egy szónak is száz a vége, amint meggyengül a ránehezedő súlytól a tartása, erőből oldalra csapom, a kardot, tőrt tartó kezét. Így eléggé gyenge lesz a tartása, és így könnyen megtámadhatom. Viszont ha megállt és tartja magát, onnan nem tud elég gyorsan elszaladni, így ebből is az lesz, hogy úgy megvágom a hold ikerrel, ahogy csak az tőlem telik. Ezek után nem folytatom a támadást, hiszen a passzív képesség kellően felingerelheti, hogy valami olyat tegyen, ami nem kifizetődő számomra. Így a támadás végrehajtása után, felveszek egy tisztes távolságot tőle, és várom a hatást.

Rá ugrottam, és ahogy sejtettem nem tudott kellőképpen védekezni. Habár eléggé meglepett, hogy máris shikaiban köt ki. Ami még jobban meglepett az az volt, hogy az újdonsült pengéje ketté ugrott, és az egyik fele már repült is felém. Megpróbáltam kikerülni, de igazából nem koncentráltam rá. A siker lebegett a szemem előtt. Elértem, amit akartam, és megsebesítettem. Vissza is ugrottam a helyemre. A düh elöntötte az agyát, vagy legalábbis már kezdte kicsit manipulálni a gondolatait. Tudtam, hogy hatott rá, hiszen rögtön nekem is támadt. Kicsit magabiztosabban tartottam magam védekező állásomban. Amikor közelebb ért megfeszítette az izmaimat, de valami éles fájdalmat éreztem az oldalamon. Nem figyeltem eléggé... Eltalált a penge, igaz nem volt mély seb, de annyira elég volt, hogy lekössön annyira, hogy ne figyeljek az ellenfelemre egy pillanatig. Amikor visszakaptam az oldalamról a tekintetem, éppen csak annyi időm volt, hogy felnézzek, és meghalljam mit mond.
- Fehér Villám! Hangzott a szájából kicsit túl erőteljesen is. Ez jó... Még pár vágás, gondoltam. De várjunk csak, valami történik. Az újával felém mutat, és hirtelen villámok kezdenek felém cikázni. Érzem, hogy ez így nem lesz jó. Hiába vagyok gyors, a villámot még én sem előzhetem le. Minden erőmmel arrébb Sonidozok, de ez sem elég gyors. A jobb kezemet eltalálja ez a furcsa mágia. Érzem a villámot, ahogy megfeszíti minden izmomat, és egyre mélyebben fúrja magát a jobb kezembe. Elengedtem hát magam, és a jobb karomat minden energiámmal arrébb rántottam. A varázslat, "fehér villám" végül is tovább száguldott megégetve a bőrömet, és egy sebet hagyva a felkaromon. Én a sokkhatás következtében megpördültem, és a földre estem. A klónok abban a pillanatban eltűntek, amikor eltalált ez a különös technika. Nagy nehezen fel tápászkodtam. Ideje komolyan venni, ezt a srácot. Elég brutális technika, ez a fehér villám. Mostantól figyelnem kell, mikor emeli szóra a száját, és ha ezt teszi minden erőmet a védekezésre összpontosítani. Újból felveszem az alapállást, és neki rontok. tekintetem, végig rajta tartom, nehogy újra ilyen technikát használjon. Egyik kezemet előre tartom, ha mégis megpróbálná egy barával védekezésre kényszeríthetem, persze akkor én sem tudok rendesen támadni. De ha mégsem tenne így, hanem közel harcban próbálna vissza verni, akkor kihasználom gyorsaságom adta lehetőségeimet, és újból megpróbálom megsebezni. Az lényegtelen, hogy hol, vagy milyen mélyen. Az a lényeg, hogy meg sebezzem. Csak most veszem észre, hogy a pengéje vissza nyerte eredeti formáját. Értem, szóval ez a titka a shikaiának. Hasznos technika nem mondom. Erre is ki kell dolgoznom egy tervet. Egyelőre maradjon akkor csak annyi, ha újra használja a shikaiának ezt a képességét, akkor megpróbálom kikerülni a támadást, és elkapom a láncot, ami össze köti a kard két felét. Ha ezt meg tudom csinálni, onnan már csak tartanom kell a láncot, és közel húzhatom magamhoz. Minden esetre, most a támadásnál maradok, és megpróbálom védekezésre kényszeríteni. A többit majd meglátjuk, remélem nem kényszerít védekezésre, vagy legalábbis nem ilyen technikák ellen.

Ahogy vártam, a szavaim célba értek. Lanven úgy döntött hazatér, ám a szavaiban ott motoszkál a visszavágó lehetősége. Tökéletes alkalom lesz, egy olyan harcra, mikor a saját módszeremmel küzdhetek majd. Ez a csata elmérgesedett. A vágás után, kifejezetten bosszús lettem, de nem tudom miért. Talán ez lehetett a fegyverének a képessége. Legközelebb jobban kell rá ügyelnem. Meg a barákra is. Valamint felmértem, hogy gyorsabb, és fizikailag erősebb is mint én. Viszont kidou-ban nem valami nagy ász, hiszen a Fehér villámot elég komolyan megszenvedte.
Ahogy a garganta bezárul, lassan az adrenalin is kiszalad belőlem, ami eddig talpon tartott. Hangos puffanással összerogyok, majd elterülök a földön. A kardomat képtelen vagyok elengedni, hiszen még mielőtt összeestem megfogadtam, hogy sosem válok meg többé tőle. Éji Róka az én részem, melytől erővel sem szakíthatnak el. Ő és én, egyek vagyunk, és ideje lesz koncentrálnom arra is, hogy minél összeszokottabb csapattá váljunk. Kommunikáció, nyitottság és mérhetetlen türelem kell részemről, mg a zanpakuto-nak elég ha önmagát adja. Lanven most talán legyőzött volna, ha nincs velem ez a szeleburdi, egyszersmind gondoskodó leányzó. Olyan kötelék ez, melyet egy arrancar nem élhet át. Sosem lesznek képesek átérezni, mit is jelent mikor a fegyver, és a mestere eggyé válik. Lélek nélkül sohasem. Ez a csata talán nem volt fényes, de tanulságos. Érzem, ahogy a kardom szelleme mellém térdel, és végigsimít a homlokomon. Ugyanaz a melegség jár át, mint amikor pengeként a kezembe simul. Gyönyörű érzés, és csak sajnálni tudom, hogy a lidércek kihagyják mindezt. Nekik csak az erő fontos, és nem az út, amelyen eléred. Egyedül akarnak kiteljesedni, holott ez lehetetlen. De talán mikor legközelebb megküzdök ezzel az arrancarral, már elég erősek leszünk, hogy megmutassuk neki, az igazi erőt, melyet csak együtt érhet el a mester és a fegyvere...

Csak később jutottam haza Seireitei-be, ahol leadtam a jelentésem, melyben megküzdök egy arrancarral, név szerint Lanven Alexander Starkkal, majd hosszas csatározás és rengeteg sérülés után, végül egyetlen jól irányzott Fehér Villámmal keresztüllőttem a szívét. Ebbe a sebbe végül belehalt.
Még én is megmosolygom, hogy képes vagyok mást lejelenteni, mint a szín tiszta igazság.
~ Lám megéltem, hogy te is ravasszá válj. Egy lépés felfele a lépcsőn Kira.

//Közönöm a játékot Lanven. Tanulságos meccs volt annyi szent. Remélem a visszavágó hosszabb, és eredményesebb lesz. Addig is Gambaru!//