Hát újra itt, de régen is volt már. Tokió az nyüzsgő város. Telis tele technikai újításokkal, temérdek emberrel, magas felhőkarcolókkal, és ami a legfontosabb telis tele ismeretlen szagokkal. Mióta elvesztettem a látásom ez a második alkalom, hogy az Élők világába jövök ám ez az első alkalom, hogy kíséret nélkül jövök egy még ismeretlen városba. Igaz valaha még itt éltem, de halálom napja óta egyszer sem tettem be ide a lábam és hogy mondjam… azóta nagyon sokat változott ez a hely. A Senkaimon egyenest egy magas toronyház tetején ˝tesz le˝. Temérdek új, ismeretlen szag és zaj vesz körül, érdekes kis munka lesz ez egy teljesen ismeretlen környezetben.
De nem, most nem szórakozni jöttem. Munka miatt jöttem most ide, mely mondhatni már majdnem személyes ügy. Ez most teljesen más, mint a hírvivő feladatok, sőt nem is nekem kellene ezzel foglalkoznom, de én így akartam.
Seireiteiben röppent fel pár napja egy hír, mely egy sorozatos arrancar támadásról szól. A támadások elkövetője egy és ugyan azon személy. Persze mi lenne ezen olyan különleges, egy újabb hollow fajzat, aki lelkeket támad meg még mielőtt az ügyeletes shinigamik tehetnének valamit, ám ez most nem az. Ez a lény nem csak lelkeket támad, hanem élő embereket is ez pedig nem hagyhatjuk, ám még ez sem lenne elég, hogy oly fontosnak tartsam az elfogását, nem, ami miatt ennyire el akarom kapni az, az áldozatai közti összefüggés. Ugyanis az áldozatok mind nők. A kislénytől a tinédzseren át egészen a vénasszonyokig terjednek az áldozatai. És ez volt az, ami miatt a figyelmem erre a szörnyetegre irányul. Sosem szerettem, ha nőket bántanak, legfőképp akkor, ha azt a közelemben teszik, ártatlan védtelen nőket pedig bántani is csak férfiak képesek. Nem is csoda hogy utálom mindegyiket. Arrogáns, mihaszna semmirekellők, akik fizikai fölényüket a gyengébbik nem bántalmazására, elnyomására használnak. Felfordul tőlük a gyomrom, legszívesebben egyenként vágnám le őket. Persze vannak kivételek köztük is, de sajnos túl kevés.
Ám ez a férfi – mert gondolom az – most nagyon feldühített a tetteivel. Alig egy hete kapom róla a híreket és mindezidáig majdnem két tucat nőt ölt már meg akik között mint már mondtam élők és lelkek is voltak. Most viszont betelt a pohár. Tegnap este Tokiói idó szerint 23:10 kor újabb áldozatra csapott le mégpedig ismét egy élő nőre. Az támadást követően azonban belebotlott egy halálistenben és bár sikerült elmenekülnie így legalább megtudhattam, hogy Tokióban és azon belül is Shinjukuban egy nagyobb park közelében.
Nem tétlenkedtem tovább, egyből Kotomi-chanhoz siettem és engedélyt kértem, hogy én magam foglalkozhassak, ezzel az ügyel. Szerencsére nem kellett sokat győzködnöm így hát azonnal el is indulhattam.
Most pedig itt vagyok. A célterületet a magasból közelítem meg. Először is a legutóbbi támadás helyszínét látogatom meg nyomok, azaz szag és reiatsu lenyomatok után kutatva. Szerencsére az elkövetőnk mindkettőből hagyott eleget a parktól nem messze található sikátorban. Elég csak egyet szippantanom a levegőből és egyből kiszúrom a rusnya hollow szagát a sikátor és az emberi vér szagából. A lélekenergia maradványok is sokat segítenek, nekik hála megérzem, a hím lélekenergiáját mely a park felől érkezik. Azonnal arra veszem az irányt majd az orromat követve kezdem el keresni. Menekülni menekülhet, de hasztalan érzem, amint a szag egyre erősödik, most aztán megvan. Közeledvén feléje a lélekenergiámat visszafogom a lehető legjobban és bekapcsolom a látást elősegítő szemüvegem. A sűrű fás részen ez jól is jön.
Végre, már látom. Épp egy újabb prédát próbál elejteni, ám ezt nem hagyom neki. Mielőtt még belekezdhetne, az ebédjébe a lélekenergiám megemelem és egy Juugeki Byakurait lövök a lélek és ő közéje. Gyanítom, a támadásomra tekintetét felém fordítja, majd így ha ezt megteszi vagy sem azon nyomban a bal oldalához shunpozok – mert, hogy arról az oldaláról közeledem – teljes sebességgel és egy erőteljes reiatsuval átitatott jobb egyenest indítok meg a fejének. Persze nem viszem túlzásba, számitok rá hogy a hierrója hárítja annyira, hogy csak némi fejfájást érez majd azok után, hogy az egyik közeli fának csapódik – persze csak ha betalálok -.

Eldöntöttem, hogy valamelyik nő espada kegyeibe férkőzök be, vagyis nem is akármelyiknek a kegyeibe próbálkozok. Tudtommal még nincs fraccionja, és a kinézete is elég fiatal, meg felelő alanynak látszik, hogy ő mögötte megbújva haladjak a nagy utamon. Viszont, hogy már az első találkozást is kibírhassam azzal a lánnyal, nővel, vagy mivel eljöttem az emberek világába, hogy kiszórakozzam magamat. Először Karakurára gondoltam, hiszen ott még a lélekenergiájuk is átlagosan nagy, viszont sajnos ott biztos, hogy már az első pár órácskában shinigamiba botlottam volna. Ezért elkezdtem nagyban gondolkodni, s végül arra jutottam, hogy Tokió lesz az ideális célpont. Nagyváros, sok emberrel, és sok nővel. Nem is várattam áldozataimat sokáig, ahogy eldöntöttem, hogy hova megyek kimentem a sivatagba, s a gargantamat megnyitottam, egyenesen Tokió közepére. Jó kis buli volt, pár ember nőt is eltüntettem, mert azoknak olyan kisugárzásuk volt, ami nem tetszett nekem. Így utólag belegondolva talán elvetettem a sulykot, mert akár milyen óvatos voltam, egyszer sikerült egy nyamvadt shinigaminak meglepnie, mivel nem fűlött a fogam ahhoz, hogy egy férfival verekedjek, inkább leléptem előle. Egy parkba tévedtem ~Nem is emlékeztem, hogy ilyen is van Tokióban!~, ahol nem sok keresés után találtam egy újabb női lelket. A távolból mintha újabb shinigamit éreztem volna, de mivel csak rövid ideig éreztem, s nem is olyan erősen ignoráltam a városban tartózkodását. Így hát kiléptem a megfigyelő helyként szolgáló fa háta mögül, pont a nő látómezejébe, meglepődött, de nem ijedt meg eléggé, pedig annyira szerettem nézni, a rettegést ezeken a fölösleges lényeken. ~Vajon tényleg fölöslegesek? Ha mindet eltüntetem, akkor lehet, hogy én is elfogok tünni? Pf.. Most nincs időm filozofálni! A préda már itt van előttem!~ Hogy ráhozzam a frászt felnéztem a csillagos égre, aztán vissza rá, közben a jobb kezemmel levettem a szemüveget, hogy láthassa vörös szemeimet, illetve közben ezt mondtam:
- Milyen szép esténk van. Ilyenkor a hollownak kedve támad lelket enni. – Erre már teljesen beijedt, elvigyorodtam, tetszett, rettegjen tőlem, az ő nemük a kegyetlen, nem az enyém! A kis lelkecske remegve próbált hátrálni, mikor megindultam felé, de ekkor egy nem várt dolog történt, hirtelen egy shinigami reiatsuja tűnt fel a közelünkben, valami nyalábszerű technikát alkalmazott, valami kidout, vagy, hogy minek nevezik. Viszont a lélek ettől még jobban meg rettent, ez még jobban tetszett, a megmentőként érkező shinigami is ijesztően hatott rá. Az már kevésbé tetszett, hogy mikor ránéztem megláttam, hogy ez is egy nő, akinek mintha nagyobb lélekereje lenne az enyémnél. Alighogy megláttam máris mellettem termett, s egy jobb egyenest indított felém, mivel komolyabb védekezésekre már nem maradt időm, ezért minden gyorsaságomat, ügyességemet bele adva fejemet hátrébb húztam. Még szerencse, hogy a szemüvegemet még nem vettem vissza, mert most a felét biztosan szétzúzta volna, és a szilánkok biztosan a szemembe kerültek volna, így rontva a látásomat, de valahogy szerencsém volt, de neki talán nem lesz ekkora mázlija, mert a bal öklömet a gyomra felé lendítettem. Ha sikerült eltalálnom, ha nem sikerült, akkor is távolabb sonidozok tőle, s visszaveszem a szemüveget, mivel elég kényelmetlen úgy harcolni, ha csak az egyik kezünket használhatjuk.
- Te shinigami nő! Hogy mered elrontani ezt a szép estét?! – Rivalltam rá az ellenfelemre egy bara kiséretében.

Úgy tűnik Tokió tényleg sokat fejlődött és bővült mióta nem láttam, persze vicces ezt pont tőlem hallani hisz már nem látok és többé talán már nem is fogok. Az egyetlen, amire támaszkodhatok a többi érzékem, a hallás reiatsu érzékelés, tapintás és szaglás. Jut is eszembe hisz most fontos missión vagyok. Miután szagot fogok követem az így hamar eljutok egy parkos övezetbe.
- Este van? – teszem, fel magamnak a kérdést mikor megállok egy picit a park bejáratánál. Honnan is tudná, mennyi az idő hisz hiába kapcsolnám be az Irimét az sötétben és vakító fényben is ugyan úgy lát, mármint én látok vele. ~ Igen este van, csak menjünk már. Az a szörnyeteg újabb áldozatokat fog szedni, ha nem sietünk! ~ Szólal meg ingerülten Ookami-chan a fejemben. Ez az ügy őt is érzékenyen érinti hisz ő is ugyanúgy érez, mint én. Nem is tétovázok, tovább indulok. Bekapcsolom a már említett látást segítő eszközt így képet kaphatok a körülöttem lévő dolgokról. Végre képet kapok a világról így már biztonságosan shunpóra kapcsolhatok, remek. Nem sokat kell villámléptekkel haladnom és máris látótávolságon belülre kerül ellenfelem és egy női lélek, aki épp az ebédje, pardon a vacsorája készül lenni.
Az arracar igen csak meglepődhetett a lövedéken mivel arca egyből felém irányul. Ekkor váltok ismét shunpora és próbálok bevinni egy jobb egyenest. Hát úgy tűnik eme szándékom végül sikertelennek bizonyul. A fickó iszonyat mázlista lehet épp, hogy csak sikerül hátrébb húznia a fejét. Amint látom, nem sokat teketóriázik hamar ellentámadásba is lendül. Szánalmas kis próbálkozását természetesen gyors villámtáncommal elkerülöm, és ha már ehhez a helyváltoztató technikához folyamodom, meg sem állok, amíg el nem érem az ijedt lelket.
- Hogy szép este? Meg lehet, hogy az lesz, de nem neked. – válaszolom, kissé arrogánsan majd folytatom. - Komolyan te lennél a nő gyilkos arrancar? Nevetséges. – jegyzem meg utolsó szavamat halkan. A Lélekenergiája vagy fele az enyémnek és hallásra még a sebessége is csak fele az enyémnek. Na, igen sajnos az Irime legyen akármien gyors vagy lassú egy shunpo vagy ahhoz hasonló mozgás, nem képes azt követni. De nem probléma a többi érzékemmel is tökéletesen érezhetem, hogy hol álnak épp meg és azt is hallom, ahogy mozognak, így könnyen felvehetem bármilyen helyváltoztató képességgel a versenyt.
- Hé, szia!- fordulok a lélek felé barátságos mosollyal az arcomon. - Nem kell félned én barát, vagyok, rendben? Most pedig ne ijedj meg, de nem maradhatsz itt tovább, úgyhogy elküldelek egy biztonságos helyre. – mondandóm közben előhúztam a katanám majd annak, markolatának végét hozzáérintem a lány homlokához. A pluszból fehér fény tör, elő majd eltűnik, immár SS-ben van biztonságban. Persze mindezek közben has a férfi megpróbálna közbeavatkoznia azt, hiszem csalódnia, kell. Bármilyen támadást is hajtson végre a lélektemetés közben vagy a lélekkel folytatott beszédkor, hamar kiejtem a „Tatte!” parancsszót melyre a jobb ruhaujjam alatt megbújó alkari védőpáncél reagál és kettőnk köré egy kékes átlátszó reishi erőteret képez mely megakadályozza a támadást melyet a hollow szerzet követne el.
Miután végzek a lélek átküldésével a férfi felé fordulok. Bármily szó nélkül a kardom feléje hajítom nagy erővel, ám ha nem ijed, be egyből akkor láthatja, hogy a katana nem is igazán felé száguld, hanem kicsit (nekem) balra húz, így ha nem is moccan, meg nem fogja eltalálni csak az arca jobb oldala mellett nyílegyenesen, elsuhan. Majd mihelyst teljesen a háta mögé ér nagy sebességgel én is a férfi mögé shunpózok és megragadva a levegőben suhanó kardot, egyből visszacsapok a nyaka irányába.
Ha esetleg mégis elmozdulna a helyéről, akkor is a kard után shunpozok majd felkészülök az esetleges ellentámadásokra.

~Lenéz, ez a nő le néz engem! Honnan veszi hozzá azt a bátorságot, hogy csak úgy lenézzen? Lehet, hogy erősebb nálam, de attól még mindig CSAK egy nő! És még a kajámat is elveszi, nem elég, hogy elrontja a szórakozásomat, lenéz, de még a kajámat is le akarja nyúlni!~
- Nyavalyás nő! - S azzal a lendülettel kitátottam a számat, s elkezdtem erőt gyűjteni egy cerohoz, s mikor elég erőt gyűjtöttem, a cerot ellőttem feléjük. Kétség kívül a cero a hollowok legerősebb technikája, de ezért sok erőt ki is vesz a használójából, ezért általában nem használom rögtön a harc kezdetén, de ez a nő annyira felbosszantott, hogy ezt láttam a legjobb megoldásnak. Miután ellőttem, s így jó nagy port kavartam fel, vigyorogva - talán nem ép elméjűen vigyorogva - vártam, hogy leülepedjen a por, s meglássam pusztításom eredményét. ~Bár nem néztem meg, hogy pontosan mekkora a reitsuja, de hiába nagyobb az enyémnél, egy cerot ha túl is él biztosan meg sérül. Amit viszont a magam oldalára fordíthatok.~
Hogyha, miután leült a por és úgy látom, hogy magatehetetlenül fekszik - lehet, hogy kicsi rá az esély, de semmit se hagyjunk figyelmen, számításon kívül! - a nő shinigami a földön, akkor vigyorogva oda sétálok hozzá, a kardját elveszem tőle, s messze elhajítom, aztán letépem róla a felsőjét és azzal fellógatom az egyik fára, s úgy 10 bara erejéig cél táblának használom, aztán otthagyva megnyitom gargantam, s visszatérek Hueco Mundoba, illetve Las Nochesbe.
Hogyha, miután leült a por és a nő sérülései mondhatni a vak számára is észrevehetőek, akkor vigyorogva oda sétálok hozzá.
- Mondtam, hogy szép esténk van! - Az utolsó 1-2 métert sonidozva teszem meg, s ahogy kilépek a sonidomból bal horoggal próbálom eltalálni a fejét, ha sikerül, ha nem, egy másik oldalára sonidozok, s újabb bal horgot indítok felé, s ezt ismételgetem.
Hogyha kisebbek a sérülései, akkor izgatottabb hangon szólalok fel:
- Nem csak szép, de még érdekes is az esténk! - Aztán oda sonidozok hozzá, s próbálom két kézzel el kapni. Az lényegtelen, hogy szemből vagy hátulról, a lényeg, hogy viszonylag stabilan fogjam. Mihelyst sikerült újabb cerot indítok meg rá, de ezt már innen közvetlen közelről.
Hogyha viszonylag sértetlenül úszta volna meg a ceromat, akkor totális döbbenet ül ki az arcomra, az olyan tipikus "WTF?", "Ez meg hogy a fenébe lehetséges?", "köbgyök", és még folytathatnám a hasonlatokat arckifejezés. ~Ezt meg hogy a fenébe csinálta! Mi az, hogy egy karcolás se essett rajta a ceromtól, tudom, hogy nem az én cerom a legerősebb, de attól még cero, a cerom, hogy képzeli, hogy nem sérült meg?~
- Most megleptél Nő! - Szégyen a futás, de olykor hasznos címszóval sonidoval bevetettem magam az erdőbe. Remélhetőleg tudtam annyi időt nyerni, hogy a Lágrima képességemet aktiváljam. Hogyha sikerült, akkor mihelyst átalakultam a kis síró gyermekké, sírva, bőgve, üvöltve a nő felé futok, s próbálok a lábába bele kapaszkodni. Hogyha nem sikerült időt nyerni, akkor bizony folytatom a menekülést.

Míg én a lánnyal foglalkozom, és megpróbálom lenyugtatni, hogy, átküldhessem, a férfi valószínűleg fortyog, a dühtől ezt mutatja az is, hogy érzem, hogy reiatsut koncentrál a hátam mögött.
- Álmodozz csak. Tatte! – szólalok, meg természetesen a férfiaz, intézem, első szavamat majd a másikat halkabban ejtem, ki mint parancsszó. E parancs hallatára a jobb alakromon elhelyezkedő páncél kék színben felizzik és egy engem és a lelket körbe vevő reiatsu védőmezőt hoz létre pár másodperccel az energianyaláb becsapódása előtt.
A becsapódás nagy port kavar, ám az erőteret nem üti át ez a gyenge kis lövedék. Míg a por el nem ül, kihasználom az időt és elvégzem a lélektemetést a riadt plusszon. Persze még előtte megszüntetem, az erőteret mivel semmi jel nem mutat arra, hogy újabb támadást hajtana végre.
Mire a por elül a konsout is elvégzem így már a továbbiakban nem lesz a lány útban. A férfi valószínűleg nagyon meglepődik azon, hogy sértetlenül megúsztam bár ez belekerült némi reiatsuba de még így is több maradt még neki. Na meg persze mindig nálam van a reiatsu tabletta is, ha esetleg reishire lenne szükségem pluszba, bár remélem nem mivel még most is érzem azt az iszonyat keserű ízt, ha arra gondolok mikor legutóbb használtam.
- Te is engem. Nem gondoltam volna, hogy egy hozzád hasonló gyenge és mihaszna hollow ivadék is képes a cerora, mert ez az akart lenni igaz? – teszem szóvá sértő megjegyzésem hátha sikerül feldühítenem ám úgy tűnik, a férfi még végig se hallgatja mondani valómat inkább, elszelel. Máskor ugyan hagynám, hogy elmeneküljön, ám ő kivételnek számít így ugyan egy kis késéssel, de utána megyek. A maga után hagyott szagnyomot követve még a szemüvegre sem lenne szükségem, de ennek ellenére nem kapcsolom ki. Csak időveszteség lenne folyton ki-be kapcsolgatni, ráadásul még ezzel a kis fogócskával együtt sem hiszem, hogy félórán át fog tartania a mai kis harcunk.
Végre a látómezőmbe kerül valami kismérető mozgó lény. Valószínű egy gyerek ám hamar megérzem a felőle éradó szagot mely nem másé, mint a nőgyilkosé. ~ Ez most komoly, szegénykém még nem tudja, kivel van dolga.~ suhan végig a gondolat a fejemben miközben egyre közelebb ér hozzám a gyermeknek álcázott egyén. Szómiszó elég ügyes technika hisz a reishiét szinte nem is érezni ám sajnos az álca a szagára nem hat ki. Mindenesetre úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy ő az és hagyom, hogy a lábamba kapaszkodjon. Hogy még hitelesebben előadjam, magam kezemmel megcirógatom, a buksiját ám eközben alkalmazom rajta a Shimoku nevű kidout.
- Oh te szegény, hogy kerültél ide?- A speckó lélekenergiának köszönhetően ellenfelem mostantól folyamatosan gyengülni fog és tudomásom szerint ez ellen nem tehet semmit. Miután ezt megtettem megmozdítom a lábam melybe belekapaszkodott és egy rúgással lerázom róla.
- Szép alakítás, nem mondom. De ezzel csak nekem adtál előnyt, gondolom, már érzed is…- mikor mondandómba kezdek egy kis tapsot is mellékelek mellé. – … ahogy egyre gyengébb leszel. – vigyorodom el a mondat végén és jobb mutató és középső ujjamat kinyújtom az arrancar felé.
- Byakurai! – lövök felé négyet is ebből az igen hasznos, de kevés reiatsut igénylő hadouból. – Amúgy a nevem Chikanatsu Kira és a 2. osztag 5. tisztje vagyok. Csak, hogy tudd, ki okozza ma a veszted. És a te neved megtudhatnám, mert szeretném, ha jelentésben benne állna a nőgyilkos féreg neve.

Az a nő még mondott valamit, de a bal bokámnak se volt érdeke, hogy megvárja a mondandóját, inkább elszeleltem. Szerencsére sikerült felvennem az aranyos, síró gyere formámat, s a nő lábát is sikeresen támadtam be. És elsőre úgy tűnt, hogy be is kapta a csalit, meg is simogatta a fejemet. ~Oh, balga nőszemély!~ De utána, mintha gyengülni kezdtem volna. ~Hogy a rák venne telket a máján! Úgy tűnik, hogy túl sok erőmet emésztettem fel? Csak addig húzzam ki, míg megszabadulok ettől a szörnytől!~
- Az egyik fa alatt csücsültem, mikor az a ijesztő bácsi felrúgott, én ettől megijedtem, s futni kezdtem, de okosan nem arra, mint az a csúnya bácsi, hanem másik irányba, mert anyuci mindig arra tanított, hogy ha a baj arra megy és a másik irányba menjek! Anyuci~~~ iT.T Az anyucimat akarom! A néni tudja, hogy hol van anyuci? T.T – Úgy tűnik, hogy egy szívtelen nővel hozott össze a sors, vagy az is lehet, hogy mégse voltam eléggé gyors, és ezért már az elején lebuktam, mivel alig hogy befejeztem monológom már le is rázott a lábáról. ~Tudtam, hogy a nők kegyetlenek, de hogy ennyire azok legyenek…~ Azt mondja, hogy szép alakítás, de csak az ő malmára hajtottam a vizet. Úgy tűnik már hiába a színjáték, ezért vissza is alakultam.
- Szóval a te aljas húzásod miatt gyengülök. – Szúrós pillantásokat vetek a nő felé. Amire ő négy byakuraijal válaszol. Kettőt sikerül a bal kezemmel védenem, amin két kisebb, de mély égett seb keletkezik, a harmadik a jobb arcomon húz egy égetett csíkot, a negyediket sikerül egy baraval úgy meggyengítenem, hogy az öklömön lévő hieromon semmivé válik. Ezután az egyszerű manőver után elkezdek zihálni. ~Mi a fene van velem? Egyre gyengülök, hogy lehetséges, hogy az a technika ilyen gyorsan gyengít?~
- Chikanatsu Kira, a 2. osztag 5. tisztje. Ezt megjegyzem! – Kezdek bele zihálva a válaszomba. – A nevem, amin az uraim, a három áruló férgetek, Aizen Sosuke, az 5. osztag éléről, Tousen Kaname, a 9. osztag éléről, és Ichimaru Gin, a 3. osztag éléről úgy hívott, hogy Alucard! – Elvigyorodtam, de még így is látszódott, hogy gyengülök. Gyorsan belefújtam a Silbidomba, ami eddig is a jobb csuklómon volt, aztán keserű arcot vágtam. – Már ehhez sincs erőm, te boszorkány! – Térdre rogytam, s még párszor bele fújtam, hogy minél hamarabb érkezzen hollow. Viszont amíg az első megjelenik, addig feltettem egy kérdést. – Mégis, hogyan jöttél rá, hogy én vagyok az a kisgyerek, te boszorkány! – Bár még nem gyengültem el nagyon, még egy negacionra lenne erőm, de kíváncsi voltam a válaszára, valamint az érkező lidércek majd talán lefoglalják legalább annyira, hogy gargantán keresztül elmenekülhessek. Válasza után akár itt vannak már a hollowok, akár nincsenek, én menekülni próbálok egy gargantan keresztül.

Spoiler:

Na, igen a férfi csak nem várta, meg amíg befejezem a mondandóm. Menekül, mint a rémült kisegér. Ezt a ˝harcot˝ kezdem egyre jobban élvezni. Tisztára mintha egy farkas lennék, aki a menekülő prédával játszik. Igaz, ami igaz nem sokat tévedek hisz érzékeim, mint egy farkasé, tehát hiába menekül hisz szaglásom, ha a széljárás megfelelő irányú akár 2 kilométerről is megérzem a rohadék szagát a hallásomról nem is beszélve. Tehát meneküljön csak, úgyis megtalálom, és ha így lesz, akkor aztán még azt is bánni fogja, hogy megszületett még ember életében.
Lassan futok, csak utána mivel hamar erősödni kezd a szag, valószínűleg kezdem beérni. Biztos megállt. És igazam is lesz. A bokor mögül egy kisfiú fut elő sírva rémülten. Az első pillanatban még be is vettem a kis trükköt ám mire a lábamba kapaszkodott már jól tudtam, hogy a gyáva nőgyilkossal van dolgom. ~ Értem, szóval így tudta magához csalni a szerencsétleneket… Ez a kis féreg, kihasználni a nők gyermekek iránti szeretetét. Remélem, tényleg nem tervezed életben hagyni… Hát persze hogy nem. Mégis hogy feltételezhetsz olyat rólam, hogy az ellenfeleimet életbe hagyom?! Hát tudod, mostanság elég sok ellenfeled futni hagyod, vagy épp te futamodsz meg, szóval hogy is van ez?... jaj, ugyan már… De hé most nincs időm ilyenekkel foglalkozni…~ csöndesül el kis társalgásom a fejemben zanpakutommal. Tényleg most út csak eszembe, remélem nem lesz dühös Ookami-chan, mert nem kell shikai az ellenfelem legyőzéséhez. Pláne hogy épp most mérgeztem meg így a reiatsuja szépen semmibe vész, bár nem tudom, hogy milyen hatásos a technika mivel még nem használtam. Közben, míg én használom a kidoum az arrancar előad valami bugyuta mesét egy erőszakos férfiről meg az eltűnt anyukájáról.
~ Oh, te jó isten ez a maszlagot most tényleg bevette valaki is?~ Teljesen érthetetlen, mégis mit keresne kint egy kisgyerek az éjszaka közepén pont egy parkban, főleg mert az ilyen helyek, még ha nem is erdők, de egyedül tökrémisztő. A sok furcsa nesz, ijesztő hangok, pedofil férgek stb… Én gyerekkoromben messziről kerültem az ilyen helyeket sötétedés után.
Miután a kidoum megtette a hatását és a ˝gyermek˝ is befejezte a mondandóját hamar leráztam, rúgtam a lábamról. Úgy tűnik nem olyan ostoba, mint a férfiak többsége hisz miután látja, hogy ez a trükkje már nem működik, inkább felfedi igazi valóját.
- Úgy bizony, de hát ezt az előbb már elmondtam. – na, jó talán mégsem olyan okos, mint azt hittem. Szúrós tekintete csak még inkább arra bíztat, hogy beleeresszem az a négy byakut így nem is tétovázom. Az első három szép kis nyomokat hagy a testén. Úgy tűnik a hierrója nem elég fejlett a kidouimhoz és ha már a mágiám nem bírja, akkor a kardom oly könnyedén fogja felszelni, mint a forró kés a vajat, mivel a kidoum nem épp az erősségem ellenben a többi képességemmel. Nocsak, a negyediket végül sértetlenül megússza, kár azt hittem, hogy az fogja a legnagyobb sérülést okozni.
- Jegyezd, csak ha akarod, bár ha megöllek, vajmi sokat segít az majd rajtad. Alucard? – a neve egyáltalán nem csengett spanyolosan márpedig eddig ahány hozzá hasonlóval találkoztam mindnek spanyol neve volt. Na, mindegy majd legfeljebb rákérdezek Auroránál, talán ismeri, bár kétlem, egy próbát azért megér.
Az Alucard nevű ekkor csuklóját az arcához emeli, melynek következtével halk, de jól kivehető sípszót hallok. ~ Mi az isten? Kutyasíp?~ Még párszor hallom a sípoló hangot majd abbamarad és hallásomról eztán a reishi érzékelésre térek át ugyan is hollow lélekenergiák tűnnek fel még pedig elég sokan. A lidércek közelednek ám még mielőtt ide érnének, válaszolok a felém intézett kérdésre.
- Egy magamfajta nő szimatát nem lehet ilyen könnyen becsapni. - a válaszom kicsit sem egyértelmű, hisz nincs szándékomban elmondani neki a felerősödött érzékelésemet. Mondandóm közben a bal mutató ujjammal persze megütögetem, lágyan az orromat mikor ugyan e szerv neve elhangzik a mondandómban. Mindeközben ˝tekintetemet˝ végig a férfin tartom, majd eközben félbevágom egy jobbról közelítő hollow maszkját. Sajnos az után az egy után még több jön és így óvatlanul is, de nem figyelek az arrancarnak így annak sikerül elmenekülnie.
A lidércekkel végül pár perc leforgása alatt végzek és mivel ellenfelem elszelelt nincs más dolgom, így haza indulok.
~ Na, tessék már megint hagytál egyet meglógni… Jól van, jól van ne kezd megint, legközelebb majd elkapom ~ válaszolok vissza kardomnak majd visszacsúsztatom a hüvelyébe és a senkaimonon távozok az élők világából.

Spoiler: