Tél, milyen hideg és szomorú egy évszak. Az ősz is az, de a tél még talán rosszabb is. Karakura város gimnáziumának teteén ücsörögve kémlelem a látómezőmbe kerülő területeket. Fogalmam sincs, merre menjek. Az időjárás miatt sehol a lengébb öltözetű lányok serege. Még az igazán szexi iskolai egyenruhákban is csak elszórva látok pár lányt az alattam elterülő udvaron. Mind kabáttal rejti el formás testét, amiben jómagam nem lelem örömöm és zanpum se, aki inkább alszik egyet a csendes belső világomban. Persze ez nem is olyan nagy baj úgy is mindig csak a gond van vele, ha ébren van.
- Hát jó, azt hiszem inkább tovább állok. – jelzem, magamnak hangosan kimondva majd levetem magam az épület tetejéről. Lassabb shunpoval távozom az intézmény területéről és inkább járok, egyet a város forgalmasabb részén hátha felbukkan egy-két csinos lány és feldobják a kissé lapos és unalmas napomat. Való igaz most nem éppen ezzel kéne foglalkoznom, hanem inkább azzal, amiért ide küldtek, de hát kikérem magamnak… egy 11. osztagost kiküldeni, járőrözni ráadásul, ma valamiért még a hollowok sem nagyon aktivizálják magukat. Semmi reggel óta jó, ha eggyel összefutottam, de hát olyan gyengusz volt, még a kardomra sem volt szükség. Most meg itt vagyok, a műszakom csak este jár, le addig itt kell kóricálnom egész nap. A legszomorúbb pedig az a dologban, hogy még póttestet sem hoztam magammal pedig úgy legalább el tudtam volna ütni az időt egy random flörttel egy kávézóban vagy akárhol.
Na, mindegy. A folyó parton állapodom meg végül. Lassan sétálok a part mentén közben pedig a környezetem kémlelem. Nahát, hirtelen ismerős helyre érek. Nagy véletlen sikerült megtalálnom a keresztfiam apjával fojtatott csatánk színhelyét. Rendesen helyrehozták nem mondom, és ahogy látom új fákat is ültettek azok helyére, amiket még Ninsei-san döntött ki. Nevetséges még mindig nem hiszem el, hogy vesztettem ellene. De hát nincs mit tenni a múlton már nem lehet változtatni, bár nem is akarok hisz függetlenül attól, hogy nem én nyertem jó kis csata volt.
- Mooo… már megint mi ez a nosztalgiázás te lány? – kérdi lélekölőm mikor ember formában materializálódik.
- Mégis mi az, hogy már megint? Mostanság nem is csináltam ezt, sőt egyáltalán nem szoktam. – majd pármásodpercig csak csönd honol, küzdtünk mire végre észbe kapok. – Te meg mi a frászt keresel kint?! Nem megmondtam, hogy ilyenkor nem jelenhetsz meg itt csak úgy kedved szerint.
- Jól van, jól van, ne húzd már fel magad. Olyan uncsi most odabenn még aludni sem tudok. Menjünk és csináljunk valami izgiset! – feleli, a lány hangjában az izgatottság eléggé jól hallatszik ám ezen ötletét el is kell, hogy vessem. A telefonra hasonlító ketyere ugyanis lélekenergiát érzékelt méghozzá nem is olyan messze.
- Na, jó lejárt az időd, gyerünk vissza, munka van. – szólok rá Ookami-chanra majd megragadom a karját és elindulok sietve a folyó felé e közben pedig ő felveszi a kardformát ismét. A folyót egy shunpóval szelem át és egyből a part szélén lévő rozoga lebontásra váró raktárépület felé veszem az irányt ahonnan már érezhető az arrancar reiatsu. Katanám közben visszateszem a helyére mivel nem sziszem hogy szükségem lesz rá.
A ledeszkázott ablakon keresztül hatolok be az egyszintes jóformán üres építménybe ahol nem is olyan nehéz kiszúrnom egy igen kétes alakot amint megpróbál felfalni egy ijedt női lelket.
- Na, azt már nem. Hadou no yon: Byakurai! – lövök ki jobb mutatóujjamból egy fehér villámot a férfi fajzat felé. A támadásom direkt nem lett valami erős, hisz nem akarom, hogy még azelőtt feldobja a talpát, hogy harcolhatnánk. Míg azonban ő az említett támadással foglalkozik egy gyors shunpoval termek a lány mellett majd felkapva a tetőre viszem a villámtáncom segítségével, hogy ott elvégezhessem rajta a konsout.

Hogy nekem mekkora szerencsém van. Órákon át csak várakoztam és várakoztam, sétáltam, házról házra ugráltam, hogy jó csajokat vagy ellenfeleket esetleg mindkettőt találjak magamnak, de semmi. Erre mit ad isten pont mikor felhagynák, vele előbukkan egy… mármint ellenfél nem csaj. Na, jó csaj is van, de csak egy plusz, akit épp felfalni készül leendő ellenfelem. Igen, készül, de CSAK készül mivel hamar közbe lépek és kidou repertoárom közül hamar elő is húzom a leggyakrabban használtat és azt lövöm ki zöldikére. Míg ő a fehérvillámmal foglalatoskodik, azaz kikerüli egy sonidoval addig én felkapom a lelket és ugyan ott ahol bejöttem most távozom is. Nem megyek messzire csak az épület tetejére és szánt szándékom ott elvégezni a lélektemetést. Ám mielőtt ezt még megtenném katanám előhúzása közben szépen végig pásztázom szemeimmel tetőtől talpig… Ééés igen azt kell, mondjam, nem is rossz. Formás test, csinos arc…
A képzeletbeli felsorolás itt abba is marad ugyan is lábam alól nagy mennyiségű közeledő reiatsut érzékelek. Lacafacázni nincs idő, ismét ölbe kapom a lányt és pont akkor sikerül odébb ugranom vele mikor az energiasugár átszakítja a tetőt.
- Huh… - könnyebbülök meg, hogy még időben elkerültem a cerot, de nem foglalkozhatok magammal, figyelmem hamar a lélekre összpontosul és végre a nyelvem is megered.
- Mond jól vagy nem sérültél meg? – kérdem, miközben üres bal tenyerem az ő bal orcájára helyezem. – Ne félj, most már minden rendben azért vagyok itt, hogy segítsek. Most kérlek, ne ijedj meg, rendben? – emelem meg kardomat jobbommal majd még mielőtt homlokának érinteném a markolatvéget, csókot nyomok arcának jobb oldalára, míg bal kezem még mindig arca másik oldalán pihen. Végül arcom eltávolodik az övéjétől és megérintem a homlokánál a markolatvéggel. Ez jó, lehet mostantól be kéne vezetnem ezt az puszilkodósdit. Persze előző cselekedeteim közepette is figyeltem az arrancar reishijét így már azt is tudtam, hogy fent van a tetőn ráadásul nem is olyan messzire. Tekintetem rá is irányul így látom kezében a kivont kardot. ~ Nahát, úgy tűnik, nem sokat teketóriázik. Máris elővette a fegyverét. ~ fut át fejemben a gondolat milyen szerencse is hisz az utolsó arrancar akivel összetűzésbe keveredtem nem maradt itt sokáig inkább elszelelt. Remélem ezzel az alakkal már nem így lesz, bár ahogy elnézem nem az a fajta.
Várakozik áll és vár, de kedves. Megvárta, míg átküldöm azt a lelket, hát jó ha már így esett előkaptam hamar a shunpo ampuimat és felcsatoltam a lábaimra, majd felegyenesedem és erősen megmarkolom egy kézzel a zanpakutom.
- Kezdhetjük? – pillantok a férfira vad tekintettel és shunpoval tűnök el előle. Először bal oldalán tűnök fel és rögtön csapok egyet. Nem igazán figyelem meg, hogy betaláltam-e helyette inkább ismét shunpohoz folyamodom és most jobb oldalán bukkanok, elő ismét rögtön lecsapva rá majd a támadást követően ismét elmozdulok a helyemről villámtáncom segítségével. Gondolom, a férfi most arra számít, hogy a háta mögött jelenek meg, ám ha tényleg így hiszi, nagyot téved ugyan is feje fölött jelenek meg és döfök lefelé kardommal kettőt. Támadásom végeztével pedig elrugaszkodom hátrafele és körülbelül öt méterre a tetőn érek földet.
Védekező állást veszek, fel majd pedig várom ellenfelem válasz csapását.
- Na, mutasd, mit tudsz, arrancar. – szólítom meg még végül várva támadását.

Rövidke kérdésemre a férfi csak egy mosollyal válaszol, melyet látván én is elmosolyodom és megkezdem a shunpo és vívótudásomat vegyítő támadás sorozatomat. Bal felöli támadásomat ügyesen kivédi majd alig, hogy pengéink érintkeznek én már következő támadásomnak kezdek neki, mégpedig a jobb oldalán melyet a férfi végül sonidóval kerül el. Minden bizonnyal nem sikerült volna fegyverével lereagálni a támadást még szerencséje hogy erre a kitérőre volt ideje bár az is igaz, hogy ez számomra is tanulságos volt valamiben, méghozzá abban, hogy láthattam a helyváltoztatási képességét mely érezhetően lassabb, mint az enyém bár nem sokkal. Ahogy gondoltam rögtön a háta mögé indít meg, egy támadást gondolván ott fogok feltűnni mikor ismét gyorsaságom, vetem be ellene. De persze ez nem igaz hisz nem, hátulról hanem felülről lepem meg és bár ugyan első szúrásom elől még kitér a másikat már nem sikerül olyan jól hárítania és megsértem a kardforgató csuklóját. Ez gyors volt, máris megsérült pedig azt gondoltam egy kicsit több ideig bírja majd ki. Persze nem hiszem, hogy a támadás nagy kárt okozott benne hisz neki ott a hierroja az biztos némiképp enyhítette az okozandó kárt. Ezt is alátámasztja az, hogy támadásom követően válaszul megpróbált leszúrni, ami szépen sikerül is neki azzal a kis bibivel, hogy én már rég nem ott vagyok.
Felszólításomra maga is megszólal, majd kardját a levegőbe emeli és a lélekenergiáját is megnöveli. Erősen megmarkoltam katanám és vártam a támadást. Ekkor kardjával csapkodni kezd, mely önmagában elé hülyén nézne ki, hogy a levegővel küzd ám az, hogy minden egyes suhintását egy már általam is jól ismert energia gömb kíséri, már nem teszi azzá, sőt inkább csak veszélyesebbé. Igaz ugyan, hogy a bara gyengébb, mint a cero, de annál gyorsabbak, és ha jó párnak engedném, hogy eltaláljon, az eléggé visszavetne a harci képességeimből. Ám én nem az a fajta vagyok, hogy csak úgy hagyjam magam eltalálni, végül is nem valami vidámparki céllövészes tábla vagyok, amire szabadon lehet lőni.
Az első pár lövedékeket ide-oda shunpozással védem, ki miközben hátrálok is jó pár métert, hogy a barák ne érjenek el olyan gyorsan. A hátrálás végeztével felhagyok a villámtánccal és helyette kardommal térítem el vagy lépek illetve hajolok el a gömbök elől. Így húzom egy kis ideig az időt majd mikor a támadás kezd ritkább lenni és a végéhez közeledni ismét shunpot használva kezdek bele az ellenfelem megközelítésébe. Félúton lelassítok, sőt megállok pár pillanat elejéig, míg kimondom a Juugeki Byakurai nevezetű kidou nevét és egyúttal lövöm is el egyenest hímnemű ellenfelem mellkasa felé. A támadásra való túlzott koncentrációm miatt még a felém tartó barákra sem figyelek így nem meglepő, hogy az egyik a bal vállamba csapódik. Persze becsapódást követően nem igazán foglalkozom vele hisz a fájdalom, amit okoz elenyésző és inkább arra figyelek, hogy kidou lövedékemre mit reagál. Ha nem tér ki előle és inkább hárítja shunpoval jobba oldalán feltűnve a kivédés pillanatában megsebzett és enyhe vérszagot árasztó kezére próbálok meg lecsapni. Ha viszont inkább az elkerülést választja, megvárom, míg megáll, majd ezt követően vetem be a Kanashibari nevezetű shunpo technikát, hogy végtagjai izomzatát vehessem célba bár sonidoját látva nem biztos, hogy minden végtagját érő támadásom sikerrel fog járni.

Ellenfelem végül az elkerülést választja, hát legyen. Mivel több bara már nem veszélyeztet, így szépen kivárok és mikor épp, hogy megáll, már támadok is. A technikát gyorsan hajtom végre és bizakodom benne, hogy ellenfelem lehető legtöbb végtagját elintéztem. A háta mögött állok meg háttal neki és feléje fordulok, amikor nagyon meglepődöm látva ellenfelem szertefoszlását. ~ Mi a… Csak nem utsusemi vagyis valami hasonló?!... Kira! ~ Hallom meg gondolataimban Okami-chan hangját, de már későn így már érzem is, amint ellenfelem fegyverének hegye a hátamba mélyed, de nem tovább. Az arrancarhoz hasonlóan ugyan is magam is bevetem az előbbihez hasonló technikám az utsusemit így a fegyver már a hátrahagyott képmásomba mélyed bele. Pár méterre előtte állok meg hátamat fájlalva, mivel még így is jó néhány centit behatolt, de szerencsére nem annyira, hogy bármilyen szervemet érintené. Az előbbi támadás közben mintha friss vér szaga csapta volna meg orrom és bár shikai nélkül csak fele olyan jó a szaglásom még így is megállapíthattam, hogy nem csak az én, hanem ellenfelem vérét is éreztem, ami azt jelenti, hogy a támadásom sikerrel járt. Ez kisebb mosolyt fakaszt arcomra viszont többre már nem futja, mivel ellenfelem máris folytatja támadóhullámát, mely cero formájában csap le rám. Hajszál híján, de sikerül elkerülnöm az energia sugarat mely színben meglepő, de azonosulást mutat ellenfelem hajszínével. Persze ezen való elmélkedésem egy pillanatra félre rakom mikor érzem azaz, hogy nem érzem a hím friss vérének szagát. Érzékeim nem csalnak ugyan is hamar a tudtomra agya hollétét egy a lábam alatt felcsapó energia sugárral mely elől ismét utsusemit alkalmazok és még sajnos így is megpörkölődik a hajam vége, ami igen csak rossz szagú, de ezzel kicsit sem foglalkozok, inkább rögvest kiügyeskedek egy illetve két kidout.
- Bakudou no nijuuichi: Sekienton! Hadou no gojuu: Rei no kuron! – a vörös füstfelhőben elrejtőzve klónommal várjuk az ellenfelem megérkezésére ki nem engem, hanem a hozzá közel eső klónomat támadja meg. Nem meglepő hogy lábát célozza meg, még szerencse, hogy nem engem kapott el a támadás hisz úgy járhattam volna, ahogy a másolatom, akinek egészen csontjáig hatol a penge. A férfi most biztos örül sikerének, ami azonban nem tart sokáig ugyan is hamar ellentámadást kezdeményezek. Klónom a lábába ágyazódott pengére markol, és nem engedi el, míg én újabb kidou igét mormolok.
- Bakudou 61: Rikujoukourou! – és a hat fénycsóva már elő is bukkan a hamis énem mögött, aki küzdőfelem pengéjét tartja fogságban, így ha szerencsém van márpedig elég nagy rá az esélyem, akkor a varázslat hamar rabul ejti a hollowszerzetet. Mire ez megtörténik, vagy sem a füst szépen szertefoszlik mivel megalkotásánál direkt nem használtam fel olyan sok reiatsut pont emiatt.
- Yare, yare*… szépen kifárasztasz ember, és még azt gondoltam, hogy ez pont fordítva fog megtörténni. Sebaj, majd most. – azzal elhajítom a kardom-ellenfelem felé úgy, hogy az láthatólag mellette haladjon el és pár méterre háta mögött csapódjon a tetőbe. Eközben magam is elhagyom előbbi pozícióm és shunpoval az arrancar előtt teremve és bízva abban, hogy mint az emberek 99% így ő is a mellette elrepült kard után kapta tekintetét, észrevétlenül és bármi féle ellenlépés nélkül vághatom gyomorszájba ellenfelem jobb karomba melyet az ütés előtt reiatsuval töltöttem fel így a csapás igen erőteljes és egyben fájdalmas is, utóbbi mindkettőnk részéről. A hátamból az ütés következtében ugyan is egy igen csak érezhető fájdalom hullám terjedt szét testemben ezzel is jelezve, hogy nem kellett volna sok a támadásnak, hogy létfontosságú szerveket érjen.
Ellentámadásom itt még azonban nem ér végett mivel hamar pusztakezes harcra próbálom rávenni ellenfelem melyet elsőként azzal, kezdem, hogy a kardját próbálom kirúgni, vagy ha az nem sikerül kiütni esetleg kicsavarni a kezéből. Ezt követően több ütést is próbálok bevinni a testére, többek között kettőt a mellkasára, majd újabb kettőt a fejére egy tengelyem körüli forgással meglendített rúgást pedig bal lábammal a bal karjába. Remélhetőleg a nagyja betalál, de az eredménytől függetlenül utoljára ismét egy gyomrost próbálok bevinni jobbommal ám ezt, megfűszerezem a következő kidouval is.
- Hadou no gojuuyon: Haien!
Végezetül pedig a betonba mélyedt fegyveremért megyek, megmarkolom, majd élével felfelé jobb vállamra fektetem, és ellenfelem felé fordulok.
- Na, bírod még? Vagy már a bemelegítésnél beadod a kulcsot? – kérdem humorosan hisz számomra a valódi küzdelem a shikai aktiválásánál kezdődik, még ha az előtt is már elég keményen küzdünk.

* Ejnye, ejnye

Okos kis tervem sikerrel zárul, ami nem is meglepő hisz így kellett lennie, ez a minimum miután hazavágta a hajamat a cerója. Jó erőben van, ez itt is meglátszik. Klónom lábába úgy hatol bele a kard, mint forró kés a vajba. Látszott, hogy ellenfelem nem számít arra, hogy klónom reakciójára, aki olyan szorosan tartja a katana pengéit, még akkor sem ereszti mikor ellenfelem egy rántással a fegyveren megszabadítja két ujjától. Jómagam megborzongok, mikor látom földet érni a piciny testrészeket, de ennyitől még nem készülhetek ki hisz én a 11. osztag tagja vagyok ráadásul a negyedik legerősebb is azon belül. Így hát hamar erőt veszek magamon és kilövöm ellenfelemre a fény rudakat melyek sikeresen foglyul is ejtik ellenfelem még annak ellenére is, hogy épp eleresztette kardját és távolodni próbál igaz már későn. A barája melyet még sietve ellő telibe találja a kidou utánzatom mely így megszűnik létezni. Újabb barát idéz meg és mily meglepetés nem rá, hanem a mágiára támad bár sokat nem ér vele. Kevéske mondandóm után a kardomat a férfi felé, de nem rácélozva dobom el mindössze elterelés céljából, ami tökéletesen sikerül is. Amint a férfi a kard után tekint már ott is termek és istenesen odavágok a gyomrának, reiatsuval dúsított öklöm segítségével, aminek utólag, mint kiderül, ára van és a hátamból szétáramló fájdalom pár másodpercre elfeledteti ellenfelemet itt létét, aki ez alatt megszabadul a béklyótól.
Első két ütésem hatására a férfi hátrébb lép párat miközben egyetlen használható kezével hadonászni kezd. Biztos abban bízik, hogy majd eltalál egy ilyen támadással ám ezt rosszul gondolja. Két támadásom a fejére ismételten betalálnak csak épp nem ellenfelembe, hanem annak utánzatára melyet ismét az én utsusemimhez hasonló technikával hagy hátra. Ezt követő rúgásomat, amit immár a valós ellenfelemre intézek, szintén betaláltnak könyvelhetek el ám ezért cserébe a zöld karmoknak sikerül megsebezniük a végtagot. Szerencsére még sikerül picit megemelnem a lábaimba áramló lélekenergiát így tompítva a fegyver élét így jó hír, hogy a shunpot tudom használni bár már nem, lesz olyan gyors, mint eddig. Persze ahogy lenni kell most már lábam is fáj, főként mikor rátámaszkodom, hogy a hadouval megspékelt gyomros betalálhasson. Hm… a férfi igen csak mázlista hogy ott van neki a hierrója ami persze számomra inkább zavaró, de sebaj hisz az sem tart örökké. Azonban az is meg kell hagyni, hogy nem lusta fajta, az ütésemből származó lendület miatt ugyan is nem tudom olyan gyorsan visszahúzni a karom így mielőtt még eltávolodna, tőlem megpróbálja megsebezni a karom ám sajnos azt már nem, veszi észre, hogy reiatsu pengéje nem a húsomat, hanem az azon lévő páncélt karcolja végig. A kéménynek csapódás után hamar talpra áll, ami meglep pár másodperc elejéig, de aztán rájövök, hogy hierrojának köszönhetően még jó, hogy képes lehet erre bár azért azt is remélem, hogy ez már betesz neki annyira, hogy megszűnjön végre ez a védelme.
Szavaimra az arrancar hamar válaszol, ami igen csak modortalanra sikeredik, amit még tuti elverek rajta. Mégis hogy merészel leribancozni ez a kis féreg. Ez egy kissé feldühít, de hamar meg kell nyugodnom mivel máris, készül valamire. A kéztartásából már az elején leesik, hogy mire készül így még a lecsökkent sebességemmel is időben elkerülöm a cerót, ám óvatlan vagyok így egy az egyben ellenfelem egyszerű mégis hatásosnak bizonyuló csapdájába sétálok. Sebességemből ugyan vesztettem azonban vívó tudásomból nem így a fordulatból lendített támadást sikerül hárítanom, csak hogy ez volt a csapda. Míg pengéje az enyémre feszül arca hirtelen közeledni kezd az enyém felé és nem tudom, hogy amit akar egy harapás vagy épp egy agresszív csóknak készül, de hála női reflexeimnek – már ha van ilye ^^’ – köszönhetően testem nagy és hirtelen erőkifejtéssel löki, hátra ellenfelemet-melyet követően kardomat egyenest feléje szegezem.
- Tudd, hogy hol a helyed zöldike, még egy ilyen próbálkozás és kiheréllek! – válaszolom indulatosan előbbi kis csókos próbálkozására célozva. Majd reakciójával mit sem törődve shunpóval mögötte bukkanok fel neki háttal és egy a levegőben elkövetett forgó rúgással támadok rá melyet egy szúrás is követ katanám pengéjével. Földet érésemet követően vívásra kényszerítem ellenfelemet és több csapást célzok végtagjaira majd mikor épp egy támadásom hárításával foglalkozik balkezemmel egy igen alattomos kidouval próbálom megszórni.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! – ha a támadás betalál elveszem a látását és a hallását majd tehetetlenségét kihasználva kardom életlen felével kibillentem egyensúlyából majd rögtön jobb lábammal dőlése közben mellkason rúgom és ismét a már ismerős kémény felé küldöm. Ha így történik a becsapódás után egy és fél perccel a kidou megszűnik. Az alatt az idő alatt, míg a technika vége tér én a kurenai ribbon nevű technikát használva ellátom a lábam és a hátam ért sérülést, mivel ha ellenfelem ressuba vált, akkor igen csak hátrányba kerülnék a regenerációs képessége miatt.
Ellenben ha a kidou nem kapja el vívásunk közepette tudta nélkül az egyik általa létrehozott lyuk felé terelem, és ha sikerül igen csak meglepheti, hogy egyszer csak nem talál talajt lába alatt így ezt kihasználva egy erősebb csapással küldöm a mélységbe, pluszba pedig egy gyengébb Rikujoukourout küldök utánahátha elkapja, hogy így a Kurenai ribbonnal legyen időm ellátni a sérüléseimet.

Bosszús akcióm a rúgással nem arat sikert nagy sajnálatomra, de kisebb elégedettséggel tölt el legalább az, hogy szúrásommal sikerül felsértenem hierroját még ha ezt azon kezén tettem is meg amelyiket használni sem tudja. Jól tettem, hogy vívásra kényszerítettem hisz most még inkább bebizonyosodik számomra, hogy hozzám képest igen alacsony szinten van ezen a téren. Sikerül több vágást is ejtenem rajta, de ezek csak karcolások nem hinném, hogy sok gondot okozok számára ezekkel a sebekkel. Csak egyetlen támadás bizonyult komolyabb sérülésnek csak sajnos ismét a használhatatlan karjára. Ez kissé már kezdem szánalmasnak találni, hogy folyton ezt a karját találom el. De legalább az ezt következő trükköm beválik. Míg kardommal sakkban tartom, ballomat felé nyújtva idézem meg az érzékelés megbénítására alkalmas technikát mellyel megszabadítom látásától és hallásától pár percig. Ez idő tájt kibillentem az egyensúlyát és egy bőségesen erős rúgással ismét a kémény falának repítem. Sokan talán most azon gondolkoznak, hogy miért nem szúrom le a férfit, amíg a kidou miatt védtelen. Egyszerű, mert unatkoztam, és ha már egy rakás időt töltöttem itt ma, legalább hagy élvezzem ki a csatát. A férfi kisebb robajjal csapódik a kis építménybe majd jó ideig ott is fekszik mozdulatlanul, ami számomra elég idő, hogy megidézzem a vörös szalagokat és ellássam lábam sérüléseit majd utána a hátamat is bár azt csak félig meddig sikerült ugyan is hamar két lábra áll a srác és elkiáltja magát.
Na, hát végre elérkezett az idő sikerült rávennem, hogy a felvegye ressurectionját. Elnevezéséből hamar leesik, hogy valami méreg alapú technikát fog bevetni ebben a formájában így jobb lesz erre odafigyelnem. Viszont ettől még nem hagyok fel a közelharci támadásokkal sem hisz tudom, hogy abban gyenge. Shunpo gyorsaságom is a régi hála a gyógyító technikának, amit nemrég tanultam. Igen hasznos kidou jól döntöttem, hogy elsajátítottam, de tényleg. Így legalább nem okoznak hátrányt ellenfelemmel szemben, akinek sérülései szinte teljesen begyógyultak, még a bal karja is, amivel meg is mutatja mennyire jobban lett. Egy cero tart felém ám látszik, rajta hogy nem kicsit félre fog menni így meg sem próbálom elkerülni.
Érdekes még mindig nem lát? Pedig a technikának már vége kellett volna térnie. A kissé kígyóemberes beszédstílusa nem volt rossz meg is tapsoltam volna, de inkább nem tettem. Helyette inkább megmarkolom a katanámat, a föld felé fordítom a hegyét.
- Most én jövök. Kagero, Kageookami! – szólítom meg zanpakutomat mire a penge eltűnik mintha ott sem lett volna, a megmaradt részek elfeketednek a keresztvas pedig egy nyitott szájú farkas fejjé változik, melyből szépen kiemelkedik a hollófekete penge. A kard hegye megérinti, a talajt ekkor pedig újabb szavakat ejtek ki ajkaimon keresztül.
- Hanto shiro! – ám ellenfelem számára nem úgy tűnhet, hogy bármi is történik. Csak a annyit érzékelhet az egészből hogy egyet lépek feléje majd shunpora váltva támadom hátba egy függőleges csapással, melyet újabb shunpó követ bal oldalától öt méterre állok meg.
- Hadou no gojuuyon: Haien! – tör elő kezemből a lángoszlop. Na, ezek után majd kiderül, hogy lát e már, hisz ha nem igen csak bajban lesz. A lángkilövellést alig hogy félbe hagyom máris két byakurait és egy juugeki byakurait lövök ellenfelemre. Célom mindezzel csak annyi, hogy a tőle pár méterre lévő lyuk felé terelem, és ha ez sikerül szép kis meglepetés érheti mivel a „Hanto shiro!”-val megidézett farkasaim a raktár belsejében lévő árnyakból előmászva ugranak fel a lyukig, hogy elkapják és berántsák az épület belsejébe a férfit.

Röviddel az után, hogy shikaiba váltok, már támadok is. Ellenfelem látása még nem tért vissza vagy esetleg csak azt játssza ez édes, mert támadásom így se úgy se tudja majd kivédeni. Vagy mégis? Két karral kell ugyan tartania, de oldalba fordulva felém sikerül hárítania. Elvigyorodom. Most lebukott tényleg csak színlelte a vakságát. A mosoly azonban hamar visszahúzódik, és a meglepettség veszi át a helyét arcomon mikor ellenfelem testének több részéből is kígyók növekednek ki és méregfogaikkal engem akarnak megkóstolni. Bár shunpommal állok odább, hogy bevethessem következő elterelő támadásom az egyik kígyónak még így is sikerül jobb kézfejemet megmarnia. Érzem, amint a méreg kezd terjedni a testemben de, nincs megállás emelem a kezem és már ejtem is ki ajkaim között a kidou nevét és szabadítom ellenfelemre a lángokat. Sietnem kell, ha sikerül minél hamarabb a lyukba rántanom talán még kiszívhatom, a méreg egy részét mielőtt túlságosan elterjedne. Már érzem… gyengébbnek érzem magam, ez nem jó már nem tudok mit tenni ellene. A másik fél eközben egy cerot szabadít a lángok közé melyek érintkezése nyomán heves detonáció keletkezik. Hátrébb shunpozok métereket hogy ne kapjon el akkora erő, mint a férfit így sikerül talpon maradnom ám feltűnik számomra az is, hogy csak egy hajszál választott el attól, hogy a lökéshullám engem is elkapjon, csak mert nem reagáltam időben. Úgy tűnik, a méreg nem csak gyengít, de még a reakció időm is lelassult tőle. Míg hátrálok, kilőttem a fehérvillámokat melyek egyike sem talál be bár ez nem is baj hisz a feladatukat teljesítették és a férfi pont a lyuk előtt áll meg. ~ Most! ~ Adom le gondolatban a parancsot szám szélén ismét vigyorral mikor a farkasaim felugranak és elkapják ellenfelem. Foguk belemélyednek, a karjaiba majd lerántják magukkal. Igen innentől már nyert ügyem van még a méreggel a testemben is. Odalent mindent beborít az árnyak sötétje mely tökéletes harctér a számomra.
Farkasaimnak utasításul adom, hogy semmiképp ne eresszék ellenfelem, és míg az arrancar velük foglalkozik, én megkezdem további terveim megvalósítását.
- Hadou no gojuu: Rei no kuron. – suttogom, el e szavakat mire megjelenik egy fele olyan erős klónom mint én magam vagyok. A hasonmás tudja a dolgát. Fenn marad és visszafogja a reiatsuját míg én a lyukon át leugrom ellenfelemhez. Zuhanás közben még látom, amint farkasaim nyakát kígyók fonják, körbe majd röviddel ez után a négylábúak elpusztulnak és köddé válnak. A friss vér szaga beteríti a helyet ellenfelem nem úszta meg egy könnyen a farkasaimmal való találkozást érzem. Persze és se állok olyan jól a méreggel a testemben, de reishi ügyileg még mindig jobban állok, mint ellenfelem. A férfi elkiáltja magát mire a szavaira a tenyerén lévő hollowlyukból zöld lángok törnek elő melyek távozva testéből kígyó alakot öltenek nem is kicsiét. Tekintete egyenest rám mered, én pedig felkészülök támadására. A férfi az állat nyakán tűnik, fel majd megszólal.
- Chikanatsu Kira a becsületes nevem. Ha már itt tartunk, áruld el te is a neved nem szeretnék névtelen hullát magam után hagyni. – válaszolom igen magabiztosan. Bár a méreg lelassít és gyengének is érzem, magam ettől még biztosan tudom és állítom, hogy nyerni fogok. Nevének megtudakolása után máris támadok. A tőlem kitelő erővel lendítem meg kardomat melynek farkas fej alakú keresztvasának szájából kicsúszik a penge majd hosszú láncot maga után húzva, veszi célba a kígyó fejét ám még mielőtt elérhetné Diego egy barával visszaveri. Mivel mostani helyzetében kardom ostorként működik így egy rántással ismét mozgásra bírom és egy csapással a hüllő fejének indítok, amit ismét az energiagömb ver vissza. Szerencséje van csak azért tudta kétszer is eltalálni, mert a méreg akadályt vet képességeim teljes használatában. Ismét lecsapok ugyan úgy ám most kivételesen nem a fejére. Ami rögtön feltűnik, hogy ellenfelem most ne védi ki. ~ Értem azért védte, mert az a gyengéje. Remek akkor most intézzük el. ~
- Hanto shiro! – idézek meg ismét két farkast, akik két oldalam mellet lévő árnyakból lépnek elő. – Kage no mai! – mondom, ki a következő parancsot majd hátra vetem magam és egy nagyobba árnyban elsüllyedek. Bekerülve az árnyak világába számomra hamar láthatóvá válnak, a raktárban lévő árnyékok melyeken át beláthatom az egész építményt. A kígyóhoz legközelebb eső tartógerendára vetült árnyékból csap elő katanám pengéjének lánccal meghosszabbítva és egyenest a bestia szemét veszi célba. Mindeközben farkasaim is támadásba lendülnek, és míg az egyik a hüllő fejére addig a másik felmászva a testére Diegot veszi célba. Viszont hogy ellenfelem feladatát még inkább megnehezítsem, klónom a tetőn aktiválja a ˝Kage no mushi˝ technikám, amivel két harminc méter hosszú fekete árnyszalag csap le az arrancarra felülről.

- Nos, én nem garantálom, hogy megjegyzem a tiéd, remélem, nem veszed zokon. – válaszolom, majd lecsapok katanám meghosszabbított formájával. Mivel az első kettőt sikeresen eltéríti, így csak abban bízhatok, hogy a harmadik majd betalál. Úgy is történik a támadás betalál, de csak egy felületi sérülést sikerül ejtenem, rajta ami regenerációjának köszönhetően hamar be is forr. ~ A kis rohadék! Egy kígyó, aminek a sebei behegednek?! Ez így már mindjárt más. ~ mérgelődöm, magamban miközben hátrálok. Szerencsémnek köszönhetem, hogy még időben sikerül aktiválnom a Kage no mai-t így épp, hogy elkerülöm a kígyó marását. Míg én az árnyak közt rejtőzöm, farkasaim megkapják a parancsot a támadásra. Meglepő és érdekes egy mutáns kígyó? Könnyedén harapja ketté egyik farkasom a zöld hüllő így már csak egy marad, aminek viszont sikerül feljutnia a hidegvérűre csakhogy egy bara-t nem sikerül elkerülnie. Abból, hogy farkasom a másikkal ellentétben még nem tűnt el, úgy néz ki még nem halt meg csak elkábult. Ez jó hír nem kéne annyira gyorsan pusztítania őket, hisz ezeknek az újbóli megidézése is sok energiát visz el ráadásul a méreg, ami testemben van már így is lefáraszt. Viszont úgy tűnik a két igen csak zavaró mellékhatáson kívül más hatása nincs rám így talán nem fogok méreg által meghalni.
~ A fene, pedig már olyan közel volt. ~ megint csak mérgelődök, magamban mikor látom, hogy a Kage no mushi sem arat valami nagy sikert bár azoknak legalább sikerül megsebeznie ellenfelemet, sőt még a kígyóról is lelöki. Ugyan jó hogy így történt, de mégis hátulütője van mivel így a kígyó figyelme a klónomra terelődik, és nem tudom kardommal a szemét kiszúrni. A fegyver a szeme alá fúródik ezt követően visszarántom, ám a hüllő gyorsan reagál és megragadja a fegyveremhez tartozó láncot. Erős nem engedi ráadásul, ha így folytatom, még kiránt az árnyak közül.
- Hadou no gojuuyon: Haien! – nyújtom ki balkezemet és a lángokat a csúszómászó pofájába irányítom. Eközben a másik farkasom is megsemmisül a második őt ért barát követően.
Míg én a kígyócskát sütögetem klónom ellenfelemnél tesz látogatást és katanájának meghosszabbított formájával támad Diegora. Mozgása pont úgy, mint az enyém érezhetően lassabb, mint eddig és a csapások erőssége is gyengébb köszönhetően annak a kis harapásnak. Remélhetőleg ez idő alatt sikerül kiszabadítanom a pengémet, közben a másolatom megpróbálja az árnyékok felé csalni ellenfelem, ha esetleg nincs épp ott. Amint árnyékok közelébe ér én megkeresem azt, amelyiknél van, kinyúlok, megragadom, és beljebb rántom az árnyékos részre így onnan már nem lesz menekvés. Klónom a kígyót foglalja le míg én eljátszogatok egy kicsit az arrancarral. A katanám pengéje elő-elő bukkan a földre vetült árnyakból, mint a cápa hátuszonya a vízből és úgy csapok le rá bár ezeket biztos ki tudja védeni. Majd a már meghosszabbított formájával csapok le rá. Ha esetleg a magasba menekülne, kardom láncával próbálnám meg visszarántani a földre.
Végül mikor nem figyel, megpróbálnám kiütni a lábát, és ha a földre kerül, háta mögött derékig kiemelkedek az árnyékból és megpróbálom leszúrni.

A megmaradt farkast sikerül időben hatástalanítanom, de a kígyóm csak pár másodpercig tudja tartani a kardot, aztán kap egy varázslatot a képébe, aminek hatására elengedi a fegyvert, ami így visszasüllyed az árnyékba. Sokáig nincs időm figyelni, a shinigami hirtelen rám támad, és bár gyorsan megállapítom, hogy másolattal van dolgom, ez is éppen elég kellemetlen. Ha tudnám használni a kezeimet, könnyedén kinyírnám, mint az előzőt, de most csak annyit tudok tenni, hogy a sonidommal elkerülöm. A sebessége csak a fele az eredeti változatának, ráadásul a mérgem betalálása után kellett létrehoznia, úgyhogy még lassabb, mint a korábbi. Sajnos későn jövök rá, hogy nem akar elkapni, egy kéz elkap, és beránt az árnyékok közé. A kitörő pengék elől próbálok félrelépni, ez sikerül is, csak a cipőm szakad el egy helyen, és egy kisebb karcolást szerzek a lábfejemen. Úgy tűnik, hogy már gyorsabb vagyok a shinigaminál, úgyhogy van időm vetni egy pillantást a klón és a kígyóm csatájára, amelyből egyértelműen az állatkám fog győztesen kijönni. Az állat, a hiányzó maszkot és hollow lyukat leszámítva pont olyan erős, mint én voltam adjuchasként, egy sérült, félerővel küzdő "shinigami" nem tudja legyőzni, csak másodpercek, legfeljebb percek kérdése, hogy elkapja.
Megpróbálok elrugaszkodni a talajtól, hogy a levegőbe meneküljek, de ekkor egy lánc ránt a földre, a nő pedig derékig kiemelkedik mellőlem a talajból, és szúrásra emeli a kardját. Megérzem a saját vérem ízét, a becsapódáskor az egyik fogam megkarcolta a nyelvemet. Egy terv kezd el körvonalazódni a fejemben, aminek vagy győzelem, vagy halál a vége. Így is örülhetek, ha az árnyékok közül folytatja a támadást, egészen biztos, hogy megöl. Lehet, hogy van valami limitje a támadásának, de ha lent maradt volna, soha nem kapom el.
A kevésbé sérült bal kezemet felemelem, és egy balat hozok létre, hogy azzal védjem ki a szúrást. Az energiagömb természetesen nem volt megfelelően erős hozzá, hogy megállítsa a felém törő kardpengét, úgyhogy az keresztül szúrta a már amúgy is lyukas kezem, és szúrt egy lyukat a bal vállamba is. A bala robbanása azonban egy pillanatra elterelhette a figyelmét, úgyhogy van időm végrehajtani azt az ellentámadást, amit korábban elterveztem. A számban nagyjából egy deciliternyi gyűlt össze a vérem, a nyálam és a fogaimról leázott méreg keverékéből, amit most egyenesen az arca felé köpök. Ha nyílt seb lenne az arcán vagy nyitva lenne a szája, megütném a főnyereményt, percek alatt teljesen harcképtelenné válna, igaz, én sem vagyok már éppen harcképes állapotban, a kígyóm még kivégezhetné. Akár itt is hagyhatnám, ha két órán belül nem kapna ellátást, úgyis meghalna.
Végül a szemeit sikerül eltalálnom, amiket pont akkor nyitott ki a robbanás után, amikor megkapta a képébe a mérgemet. Hát, elég kellemetlen lehet, ha valaki azt látja utoljára életében, hogy egy nagyadag nyál repül az arca felé. Nem tudom, hogy véglegesen megvakul-e, de nem is fogom megtudni, úgyis kinyírom. A talpam a mellkasába nyomom, és egyszerűen félrerúgom, remélhetőleg a kardjával együtt, ha nem, akkor az akkor fog kiesni, amikor feltápászkodok. Mindkét karom teljesen élettelenül lóg mellettem, dől belőlük a vér, lassan már az ájulás közelében vagyok a sérüléseimnek köszönhetően, de az arcomon még mindig egy széles vigyor terül el-igaz, ezt többé már nem képes érzékelni.
Mielőtt túlzottan megörülnék, megnézem, hogy áll a kígyóm, aztán nyugtázom, hogy éppen most nyeli le a nő klónját, akit a mérge valószínű megbénított, de furcsamód úgy érzem, hogy még életben van. Enyje-benyje, ez az ostoba állat nem tudja, hogy nem eszünk félkész kaját? Mindegy, úgyis meg fog dögleni a gyomrában. Visszafordulok a shinigami felé, akit valószínű nem csak a fájdalom és a látása elvesztése zavarhat most, egy kis mennyiségű méreg bekerülhetett az agyába is. Ahhoz nem elég, hogy belehaljon, de a belehalásról úgyis gondoskodok személyesen. Sajnos még mindig okozhatna meglepetéseket, ha a közelébe mennék, nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni, mint ő.
-Azért halsz most meg, mert arrogáns voltál, Chikanatsu Kira. Ha nem akarsz egyetlen támadással megölni, győzhettél volna. Gratulálok, az összes shinigami közül, akivel eddig harcoltam, te voltál eddig a legközelebb hozzá, hogy legyőzz. Adios, senorita! A szavaim végén a kígyó felé fordítom a fejem, aki a nyelvével már a nőt szaglássza, biztosan arra kíváncsi, hogy ez is olyan finom-e, mint a másik volt. -A tiéd!
A kígyó feje marásra emelkedik. Egy pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy életben hagyom, kiváló edző partner volt, de a szemeit a mérgem valószínű már teljesen szétroncsolhatta, némi vér is folyik a szemhéjai alól, többet biztosan nem fog látni velük. Az neki a legjobb, ha itt és most befejezem, amit elkezdtem. Ráadásul nekem is, a lélekenergiája talán megadja azt a löketet, ami ahhoz hiányzik, hogy bekerülhessek az Espada soraiba.
A kígyó tétovázik, a nyíló száj megáll a mozdulat közepén. Először nem értem, miért, aztán megérzem a megemelkedett lélekenergiát a gyomrában, azután a kígyó egy üvöltés kíséretében nagy mennyiségű vért köp ki a száján, a szemei kifordulna, aztán összeesik, éppen csak nem rám. Úgy tűnik, a shinigami klónjának még volt annyi lélekenergiája, hogy felrobbantsa belülről az állatot, ami újra zöld tűzzé válik, és visszatér az élettelenül lógó bal kezemen lévő hollow lyukba. Öröm az ürümben, hogy a kígyó és a klón egyesült lélekenergiája, ha nem is gyógyította be a sebeimet, adott még egy kis erőt. A testemből több kisebb kígyó is előtekereg, most, hogy a nagy kígyó ereje visszatért a testembe, újra tudom használni a Serpientes képességemet. Ezeknek a kígyóknak a mérgével ugyan nem tudom megölni, de ha elégszer megmartam, már nem lesz képes mozogni, és a segítségükkel megfojthatom, és elvehetem a lélekenergiáját.
A számításomat ezúttal több, felénk tartó shinigami húzza keresztül, akik valószínű nagyjából a nő halálával egy időben érnek majd ide, úgyhogy nem lesz időm elfogyasztani, és a menekülésem is erősen kétségessé válik. Amiért eredetileg jöttem, azt amúgy is megtettem, leteszteltem a képességeimet, amelyek valóban fejlődtek, de még nincsenek azon a szinten, amilyet el akarok érni. Egy kicsit koncentrálok, aminek a hatására érzem, hogy meghasad felettem az ég, és egy aranyszínű fénysugár tör ki, felettem eltüntetve a megmaradt plafont, közben pedig engem is elkap, és elkezd felfelé húzni a gargantába, amin néhány menos grande hajol ki. Rossz belegondolni, hogy még haza is kell gyalogolnom a Menos erdőből, de ez van, Aizen-sama eltűnése óta nem üzemel az egyenesen Las Nochesbe szállító Negación expressz. Remélhetőleg az a seggfej Seth legalább ezt helyre fogja hozni, mert szar egy ilyen csata után még több órát gyalogolni.
Miközben felfelé emelkedek, letekintek a nőre, és még egyszer hozzá szólok. -Az előbb azt mondtad, hogy nem biztos, hogy megjegyezted a nevem. Elmondom újra: Diego Canino. Értelmetlen azt mondanom, hogy megjegyezd az arcomat, úgyis megjegyzed az utolsó arcot, akit láttál, úgyhogy jegyezd meg a lélekenergiám. Ha legközelebb megérzed, menekülj minél messzebbre, mert legközelebb nem foglak életben hagyni. Mire befejezem a szavaimat, már látom is a korábban megérzett shinigami csapatot, de nem érdekelnek különösebben, itt úgysem tudnak bennem kárt tenni. Lassan eltűnök a gargantában, ami összezáródik utánam, én pedig a Menos erdő közepén találom magam.
Órákig tart visszajutnom Las Nochesbe, útközben több adjuchas is kinéz engem a Vasto Lordévé válásának következő lépcsőjéül, és hiába vagyok Ressurecciónban, hiába vagyok sokkal erősebb náluk, szégyen szemre, a sonidomra van szükségem, hogy lehagyjam őket, ebben az állapotban nem tudok harcolni.
Nagy nehezen sikerül elvánszorognom a második toronyig, de a szobámba már nem jutok el, a lépcsőn összeesek. A hüvelyben lévő kardom lassan visszavált az alapállapotába, azokat a sérüléseimet is megérzem, amelyeket a Ressurecciónba váltás előtt szereztem, bár nem nyílnak fel újra. Nincs már erőm máshoz, egyszerűen elalszok a kimerültségtől a lépcsőn, és ott fekszek addig, amíg Slarin vagy valamelyik fracción társam belém nem botlik. Ezúttal legalább három napba fog telni, mire harcképes leszek, és minimum két hétbe, mire teljesen meggyógyulok.

/Köszönöm a játékot!/

A pikkelyes rondaság a kidou hatáaára végül elengedi a pengét így vissza tudom húzni és elindulhatok – bár nem kell messzire mennem csak egy-két lépésre –, hogy klónomat felváltsam. Mihelyst az árnyékos részre rángatom, a férfit nem engedem onnan szabadulni. Az árnyak biztos rejtekéből csapok le rá bár most még csak játszok vele. Canino barátunk pengéim elől egy ideig csak el sonidozik, de úgy tűnik, végül megunja, és felfelé veszi az irányt. Több se kell nekem, zanpakutom meghosszabbításáért felelős láncát egy csapással a levegőben lévő fél lábai köré tekerem, majd egy rántással visszairányítom a föld felé. Úgy gondolom itt az időpontot tenni ennek, harcnak a végére. Jó volt ameddig tartott, de itt a vége. Ha még tovább húzom, a harcot talán bekapok, még néhány adagnyi mérget aztán itt patkolok, el márpedig ez nem szerepel a mai nap tervei közé.
Mikor a földre rántom a férfit, kihasználom az időt, amit a földön heverve tölt és kiemelkedve az árnyak közül kardom a magasba emelve szándékozom lesújtani rá. Persze ahogy várható, még ha alig tud is mozogni ellenfelem még így is küzd az életéért és kardom szúrását egy barával óhajtja kivédeni, de el kell, hogy szomorítsam. Elég nagy erőt fektetek bele remélhetőleg utolsó támadásomba így még a sietve összerakott energia gömb sem tud megállítani. A penge hegye végül a vállában akad meg, a bara felrobban melynek következtében szemeimet becsukom így pedig pár pillanatra a figyelmem megbomlik és így váratlanul ér ellenfelem ˝támadása˝. A nyálkás, véres folyadék az épp Canino felé irányított tekintetemet kapja el. Fájdalom, égető, csípő érzés kezd el terjedni a látószervemben. Még kardomat is elejtem, mikor szemeimhez kapok, a fájdalomtól pedig el is ordítom magam. ~ Kira, Kira! Minden rendben, hayaku, hayaku{gyorsan, gyorsan} vegyél magadhoz! ~ Kiállt kétségbe esetten zanpum lelke, hisz már ő maga is előre tudja, hogy itt nagy bajok lesznek. Egyik kezemmel még mindig a szemeimet takarva kezdek el a másikkal kotorászni a földön, hogy megtalálhassam fegyverem, de semmi esélye. Ezt nehezíti ellenfelem is, aki talpát rám helyezve rúg arrébb és így egyben kirúg az árnyak világából is. Pár méterrel arrébb állok csak meg. Szememet a fájdalom kínozza, míg orromat ellenfelem friss vérének szaga árasztja el, ami azt jelenti, hogy a sérülései elég súlyosak. A lépteit nem hallom ellenfelemnek tehát nem közelít meg. Szerencséje is különben már nem élne. Most aztán jól feldühített, hogy ilyen alattomos támadáshoz nyúlt.
Hallom amint a kígyó felém kezd el közelegni, hallom, ahogy sziszeg. Ezek szerint a klónom megszűnt létezni… Nem, még megvan, érzem a reiatsuját. Dühömet pedig már mi más is erősíthetné fel, mint az arrancar monológja melyet hozzám intéz. Nem is fecsérlem rá az időt, hogy választ fűzzek mondani valójához még a végén jobban, felidegesít, bár ki tudja, a dühtől vezérelve legalább nem törődnék a szemembe nyilalló fájdalommal és könnyedén harcba szállhatnék vele… várjunk csak… mi ez? A szemem… de hisz már kinyitottam… akkor meg miért van még mindig sötét… ne, ne, NEM. Az nem lehet vagy mégis… ~ Kira, Kira mi van, miért nem jössz már értem? Kira… Én megvakultam… Hogy mit csináltál? Ugye most csak viccelsz?! ~
A felém tartó kígyóval sem foglalkozok, sőt addig észre sem veszem, míg meg nem hallom amint a földnek csapódik holtan, majd megérzem klónom lélekenergiáját amint eltűnik ekképp tudatva velem, hogy megszűnik létezni. Majd mintha lángok fellángolását hallanám, amik rögtön el is tűnnek. Fogalmam sincs, mi történik körülöttem sem azt, hogy hol a kardom és a legfontosabb, hogy hol van az ellenfelem és mit tervez velem. Nem hiszem el, hogy egy arrancar ellen vesztettem főleg nem egy nálam gyengébb ellen.
Lélekenergiák tűnnek fel nem messze, érzem. Shinigamik, biztosan értem jönnek, pedig nem is jeleztem nekik, hogy segítség kell. Mindegy most már mást itt úgy sem tudok tenni. Érzékelem amint ellenfelem távolodik, tőlem majd ismét meghallom a hangját.
Diego Canino, ne félj, most már megjegyzem a neved és a lélekenergiád, sőt még a szagodat is. Megjegyzem… Megjegyzem, hogy mikor legközelebb bármelyiket is megérzem, tudjam, hogy te vagy az… az, akit legközelebb meg fogok ölni.
A férfi jelenléte eltűnik helyét pedig a shinigamik jelenléte veszik át. Felkapnak majd egy Senkaimonon keresztül azonnal a 4. osztaghoz visznek. Pár nap alatt helyrehoztak, a méreg ellen kaptam védőoltást így az elpusztul és a hatása véget ért. Az orvosok a szemeimet megvizsgálták, majd közölték, hogy nem lehet megmenteni a szemeimbe jutó váladék teljesen tönkre tette. Egyedül arra képesek, hogy külsőre ugyan olyanná tegyék amilyen volt viszont használni már nem tudom. Végül beleegyeztem az esztétikai műtétbe, hogy rendbe hozzák a szemeimet külsőleg.


/Én is Köszönöm /