Kinjo Sora Yasushi
Vaizard
 
Hozzászólások száma : 78
Age : 65
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2008. Sep. 21.
Hírnév : 5
Karakterinformáció
Rang: Vaizard
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
    (14000/15000)
 |  Tárgy: Kinjo Sora Yasushi Vas. Feb. 19, 2012 4:23 am | |
| Engedély az átalakításhoz: megadva, Ootoribashi Roujuurou által
Jelszó: i o o a a u i
Név: Kinjo Sora Yasushi (近所 空 靖)
Név jelentése: Kinjo (szomszédság) Sora (felhő) Yasushi (nyugodt, csendes)
Nem: férfi
Kor: 53 éves (emberként élt 26 évet)
Faj: vaizard
Magasság: 186cm
Testsúly: 78kg
Munka: rajztanár a Karakura High School-ban
Külső tulajdonságok: hosszú, fekete haj, melyet copfban fog hátra, homlokára hulló tincsei pedig kuszán takarják be arcának felső részét; színtelen szemek (különlegessége, hogy mindenki olyan színűnek látja, amilyennek akarja → általában a kedvenc szemszínt veszi föl; ez azért van, mert a karakter életében vak volt, így nem derült ki valójában milyen szemszínű); hamvas bőrszín, nyújtott szempár, karakteres szemöldökcsont, komolyságot sugárzó arc.
Ruházkodását tekintve elegáns öltözéket visel: fekete zakó, fekete, vagy szürke nyakkendő, fehér ing, fekete vászonnadrág, és fekete cipő.
Belső tulajdonságok: tekintélyt parancsoló, néha már rémisztő arcával szöges ellentétben áll természete; udvarias, remek hallgatóság, kissé zárkózott, tájékozott, magabiztos, becsületes, kreatív. Rossz tulajdonságai közé tartozik szeszélyes hangulata, és mondataiba elrejtett pimaszsága, valamint túlzott elfogultsága, lobbanékonysága. Őszintesége sem minden helyzetben a legcélravezetőbb.
Felszerelés: zanpakutō, tanto (lábszárához rögzítve rejti el)
Zanpakutō:
Neve: Budda no shinbōsha(仏陀の信奉者 = Buddha követője)
Faja: szél elemű
Parancsszó: Kokyū!(呼吸! = Lélegezz!)
Ismert technikák:
Kodai no raijingufōsu(古代のライジングフォース = Ősi erő ébredése)
Zanpakutōját magasba emelve, biztos, gyors lendítéssel maga elé helyezi, melynek hatására széllökéseket idéz elő. Hasonlít a technika kinézete a levegőben sebesen hasító pengékre. Ez a támadás egymás után 3x használható.
Uindoshīrudo(ウインドシールド = Szélpajzs)
Védekezésre alkalmas technika. A karddal a földtől az égig egy ívet rajzolva von használója elé láthatatlan pajzsot. Csak elől véd, oldalt, hátul sebezhető.
Shikai: Ōgonsenshi no michi(黄金戦士の道 = Harcos aranyútja)
Hurrikánokat képes gerjeszteni a shikai alkalmazásával, ehhez nem kell mást tennie, mint összpontosítás után előre szegezve kardjának pengéjét köröket rajzol a levegőbe. Ezt addig teszi, és olyan intenzitással, míg láthatóvá válik a természeti csapás. A hurrikán legerősebb széllökését tekintve elérheti akár a 110 km/h-t is, legalacsonyabb nyomása pedig körülbelül 989 mbar értéket produkál. Megindítva a támadást képes zömök, robusztus épületeket, védőfalakat, illetve ellenséges személyeket is a levegőbe kapni. A belső nyomás hatására az ellenfél testét összeroppantja, az épületeket pedig porrá őrli. Előnye, hogy a támadás gyors, viszont hátránya az, hogy megidézése több percet is igénybe vehet, eközben a használója védtelen.
Bankai: Saikuron(サイクロン = Ciklon)
Az óceánok hőenergiájából táplálkozó nagy erejű légörvény keltése. Az örvény minden mozgó, és mozdulatlan dolgot képes magával rántani. A technika ideje korlátozva van (a karakter fejlődése során, minden egyes szintlépésnél +10 percig képes tartani a technikát).
Zanpakutō lelke:
Röviden Shinbōsha-nak hívja.
Emberi alakja egy harcos szerzetes.
Aranyszínű az öltözéke. Arca markáns, büszke. Hű segéde Sora-nak.
Előtörténet:
1959. május 23.-án született Kiyotō-ban, Kamishichiken-negyed közelében. Édesapja jómódú földműves, édesanyja egykori gésa volt. Az anyát megfosztották hivatásától, mert beleszeretett a férfiba, aki később hitvese és négy gyermekének apja lett. Közülük Sora volt a legfiatalabb testvér. Születésétől kezdődően vak volt, mely megnehezítette egész életét. Késői gyermek, így testvéri szeretetből keveset tapasztalhatott, ugyanis három testvére korán elvált a szülői háztól. Egyikük külföldön próbált szerencsét, míg a másik kettő kereskedőkként járták a szigetet.
1971. őszén a fiú nevelőszülőkhöz került, mert szülei nem tudták biztosítani már számára a megfelelő életkörülményeket. Nevelőanyja jóvoltából ismerkedett meg a japán kultúra szépségeivel – összesen 15 éves volt, amikor a közeli Kamishichiken-negyedben hallhatta élete első gésák által előadott koncertjét. Olyan hatást gyakorolt rá, hogy legtöbb idejét a Gésa-negyedben töltötte. Míg szüleinél lakott a gésák élete tabutéma volt, feltételezések szerint azért, mert édesanyja szégyellte, hogy megbukott, mint gésa. Viszont attól az őszi estétől kezdődően teljes fordulatot vett élete. Mivel testi fogyatéka miatt nem voltak barátai, ezért egyedül, vagy nevelőivel járta a negyedet. Különböző teaházakban fordultak meg, és minden nagyérdeműbb előadáson is részt vettek. Mikor 17 éves lett, úgy döntött elég idős ahhoz, hogy saját maga fedezze fel a negyed varázslatos pontjait.
1976. márciusában a nagy ünnepségekre való tekintettel beült egy délutáni előadásra, ahol a szigetország híres gésái tartottak többórás műsorokat. A show végén olyan elhatározásra jutott, amely talán másoknak őrültségnek tűnhetett: festeni akart. Hazatérve aztán előadta ötletét nevelőinek, akik ugyan furcsállva fogadták, de rábólintottak hirtelen jött hobbijára, és beszerezték számára a fontosnak gondolt kellékeket. Mivel Sora sosem látta maga körül a világot, ezért más érzékszerveire hagyatkozva, és képzelőerejét elővéve ragadta meg az ecsetet, és felfestette a vászonra élete első vonalát. Hosszú órákon keresztül állt a vászon előtt, mindaddig, míg készen nem lett. Amikor úgy érezte, nincs már más dolga a művel, felkereste nevelőit, akik a kép előtt állva megdöbbenten figyelték a végeredményt. Úgy tűnt az igazi tehetségnek nem szabhat semmi sem gátat...
Az előző eseményekre rá két évvel már híres festőművészként emlegették a közeli negyedekben, városokban, falvakban. Legtöbb idejét azonban mégis a Gésa-negyedben töltötte, legfőbb ihletője a gésák éneke, és zenéje volt. Művészként azonban sok furcsasága volt, amiért az emberek távolságtartóan bántak vele. Tisztelték őt ugyan, de senki nem merte átlépni a meghúzott határt, hogy közelebb kerüljön hozzá. Egyedül lakott, és magányos volt. Ezt az egészet vakságának tudta be, így lelki betegséggel küzdött, melyen csak a festés tudott enyhíteni. Bármire képes volt alkotni, lehetett az papír, fa, vagy éppen kő. Húszas éveire virradóan már tehetősebb anyagiakkal rendelkezett.
1983. telére az orvos megállapította, hogy gyógyíthatatlan betegsége van, így Sora teljesen felborult lelkiekben. Tudata zavaros lett, ahova csak tudott festett, vagy faragott. Egykori otthona művészi alkotássá vált utolsó két évében. Halálát azonban nem betegségében lelte. Egy éjszakai rohama következtében felborította az olajlámpát, és felgyújtotta házát. A vékony, rizslap falakon gyorsan terjedt a tűz, bennrekedve pedig a füstbe fulladt, és porrá égett 1985. szeptember 19.-én.
Rukongai-ban töltött ideje alatt tovább folytatta művészetét. Egyedül élt egy apró viskóban, és azon volt, hogy szebbé tegye egyhangú, szomorú napjait. A faluban élőknek műsorokat adott, általában a gésák művészetéről mesélt hosszú meséket. Később aztán felfogadott maga mellé egy írnokot, kinek segítségével papírra vetette gondolatait. Legendás történeteket, és meséket alkotott hősökről, gésákról, és bátor szamurájokról, pusztán azért, hogy színesebbé tegye a faluban élő szegények hétköznapjait. Megélhetésképpen délutánonként, esténként a falu főterén adott elő színdarabokat, melyeket színesített hangszerekkel. Az öreg shakuhachi-jával (bambuszfurulya), és koto-jával (földön fekvő pengetős hangszer) járta a közeli falvakat, és műsoraival pénzt gyűjtött magának. Egy ilyen alkalom adtán figyeltek fel rá shinigamik, akik rendszeres útjukat tették meg a negyedben. Sora meg tudta különböztetni a lélekenergiákat, ezért alaposabb tanulmányokba ásta magát, hogy kiderítse, milyen katonákkal állt szemben azon a napon. Kutatómunkák gyümölcseként arra szánta magát, hogy beáll közéjük.
A shinigamik nem voltak biztosak abban, hogy lesz-e értelme maguk közé fogadni a férfit, és érdemes-e kitanítani. Lélekenergiája megvolt ahhoz, hogy remek eredményeket érhessen el, azonban testi fogyatéka miatt nem jósoltak neki túl sok időt. Sora küzdőszelleme viszont aggályaikat hamar eloszlatta. Nem látott ugyan, de kifinomult hallása kárpótolta. Olyan tehetséggel rendelkezett, akár a ninják. A Lélektovábbképző Akadémián viszont sok atrocitással kellett szembenéznie – társai megvetették, sok helyről kapott hideget, de Sora nem adta föl. Az irigyeket és rosszakat figyelmen kívül hagyta, a végsőkig megtartotta békéjét, és nyugalmát. Úgy járt közöttük, akár egy szerzetes; nem ment bele fölösleges vitákba, és tűrte a lelki- és fizikai terrorokat.
Egy átlagosan induló napja alkalmából azonban furcsa jelenséget tapasztalt. A tanterem felé sietett, majd mikor kinyitotta annak ajtaját a fölé illesztett vödör kiborult. A hideg víz teljesen eláztatta uniformisát, és jegyzeteit. Ugyan átöltözni könnyedén tudott volna, viszont a tananyag Braille-írással készült, melyhez igen nehezen tudott hozzájutni. Az ajtóban állva, megszégyenítve hallgatta percekig az osztálytársak hangos nevetését, és gúnyolódó megjegyzéseit. Csak hátat akart fordítani mindenkinek, hogy visszatérhessen hálókörletébe, mikor maga mögött egyre hangosabb dobogást hallott. Egy kellemes, női hang szólt hozzá, majd megérintette tenyerét, amitől hirtelen átfutott rajta egy jóleső borzongás. A lány egy évfolyamba járt vele, a tapasztaltak alapján pedig kitűnő tanuló volt. Sokat hallotta felelni, még azt is tudta, hogy a legelső sorban ül az órákon. Ő volt az egyedüli, aki mindig kedvesen köszönt neki. Nagyon úgy tűnt, már nemcsak Sora-t zavarta a folytonos élcelődés, így Yukiko kiállt mellette. Attól a naptól kezdődően egyre szorosabb kapcsolat alakult ki kettőjük között. A férfi végre először érezte azt, hogy valaki fontosnak tartja őt. Az évek alatt összehordott magány pedig úgy tűnt szertefoszlik. Azonban ahogy fokozatosan kötődni kezdett a lányhoz, furcsa érzelmek kerítették hatalmába. Szinte ki akarta magának sajátítani Yukiko-t; dühbe gurult, ha más fiúkkal társalgott, és féltékeny volt mindenkire, aki rajta kívül meg tudta nevettetni. Egy különös éjszaka mérgét nem tudta visszafogni és őrült tombolásba kezdett. Reggelre virradóra nem emlékezett mit tett előző nap, így hüledezve pillantott végig szobáján. Már arra gondolt, talán megőrült. Néha esténként a szél fúvásában hallotta az idegen, démoni hangot, mely egyre hangosabban suttogta fülébe, övé lesz lelke. Egyre többször kiújuló mérgétől félve pedig úgy határozott, hogy átvághatatlan falat épít maga köré, és Yukiko-val is megszakítja kapcsolatát. Szíve összetört, hűvössé vált valója.
Az iskola elvégeztével a 7. osztagba került, mint 3. tiszt. Ebben az osztagban nem töltött túl sok időt, ugyanis megüresedés miatt áthelyezték a 2. osztagba, mint hadnagy. Pályafutása egyre magasabb szintekre lépett, mikor újabb fordulat következett be életében. Munkássága fölött a rosszalló felek pálcát törtek, ugyanis kiharcolták, hogy verekedésbe bocsátkozzon. Egykori társai a közeli erdőbe csalták, s az erdő mélyén egy tisztáson körbekerítették. Sora csak karba tett kezekkel, teljes magabiztossággal várta az első ütéseket. Nem akart lényegtelen viszályokban részt venni. Megüthették másodjára, majd harmadjára, vérben úszó arcát belenyomhatták a saras földbe, a férfi ugyanolyan büszkeséggel állt fel, és húzta ki magát irigyei előtt. Már-már úgy tűnt, hogy elcsitulnak az indulatok, mikor az egyik ficsúr azzal fenyegette meg, hogy ártani fog annak a nőnek, akihez Sora-t gyengédebb szálak fűzték. Ezáltal a férfi teljesen feldühödött, s karddal nekirontó társai ellen ő is kardot rántott. Mérge azonban nem szokványosan hatott rá. Úgy érezte elméje teljesen megbomlik, ereje a kétszeresére ugrott, lelkét egy sötét erő kezdte marcangolni. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A gyilkolás vágya felperzselte valódi természetét, és olyan alak vált belőle, melyet nem ép vágyak hajtottak. A hollow-énje felülkerekedett rajta.
Csak azután tudta visszaszorítani belsőjében tomboló démoni lelkét, miután minden társával végzett. Vér tapadt kezeihez, melynek tudatától képtelen volt szabadulni. Nem mert visszatérni a városba, így egyedüli társával, zanpakutō-jával felfegyverkezve rohant minél messzebbre. Mindenáron azon volt, hogy a benne fel-feltörő hollow-t kiírtsa tiszta lelkéből. Azonban ellenfele ügyes volt, akárcsak ő, és látott szemeivel. Ez a tényszerűség pedig Sora-t teljesen összezavarta. Hollow-énje piszkos üzletbe vitte: felajánlotta neki, ha megosztja vele lelkének felét, akkor megígéri neki azt, hogy megajándékozza látásával. A férfit pedig hajtotta a kíváncsiság, a vágy, hogy vajon milyen is az, ha az ember látja maga körül a világot. Így tehát rábólintott az ajánlatra.
Nem tudta hol ébredt. Érezte, hogy a fény szemhéjai mögött is élesen világítanak. Lassan, és bizonytalanul nyitotta fel szemeit. Először csak homályosan látta az elé táruló fényes foltokat, aztán kiélesedett a környezet. Megpillantott egy magas mennyezetet, melyről rizslámpa lógott le. Tenyereit maga elé nyújtotta, és azokat figyelte. A boldogságtól vékony sávban gördült le arcáról a könnycsepp – a hollow igazat mondott. Sora azonban egy percig sem maradhatott nyugodt. Tudta, hogy lelkében megoszlott személyisége vív örökös harcot, és nem tudhatja mikor győzedelmeskedik felette hollow-énje. Azon volt, hogy megtanulja irányítani új erejét, viszont egyedül nem volt rá képes. Úgy tűnt az edzésekkor még látása is zavarja, ezért behunyt szemekkel tanult. Ráhagyatkozott lelki erejére, és tökéletes hallására. A folyópart melletti tisztáson gyakorolt, annak reményében, hogy egyedül van. Egy reggeli edzése során talán túl nagy zajt csaphatott, mikor egy zöld ruhás férfi előlépett a fák közül. Beszéde szerint már régóta figyelte őt, és szeretne neki segítséget nyújtani. Sora-nak nem volt mit vesztenie, ezért megbízott legyezője mögé rejtőzött idegenbe.
Sok vizsgálat, és teszt alá vetve magát hamarosan kifejlesztettek számára egy olyan injekciót, amellyel kordában tudja tartani hollow-lelkét. Az adagolás egyszerűnek tűnt: minden este, éjfél előtt be kell adnia magának. Ha ezt nem tenné meg, a hollow felszínre tör, és pusztítani kezd. Megöl és elpusztít mindent, ami a szeme elé kerül. A gyógyszer mellékhatása azonban látására gyakorolt hatást. Homályosan lát, így sokszor visel szemüveget. Hogy beilleszkedjen a társadalomba a helyi iskolában vállalt tanári állást, mégpedig rajztanárként. Elszigetelődve más vaizard társától a Diáknegyedtől nem messze él egy házban, ahol nyugodt, csöndes környezetben tanulmányozhatja a művészettörténelmet. Szabadidejében fest, könyveket ír, és teázgat. Előnyben részesíti a teaházakat, vagy a könyvtárakat, de szívesen vesz órákat a helyi dojo-ban.
Minden erővel azon van, hogy ne szivároghasson ki valódi lénye, ezért az iskolában második nevét, a Yasushi-t használja. Azonban hogy milyen sikerrel tudja játszani kettős életét, azt még saját maga sem tudja megállapítani pontosan...
'Aros', a belső hollow:
Aros-ra akkor tett szert, mikor a Lélektovábbképző Akadémián tanult. Különlegessége abban rejlik, hogy a sztenderd átváltozással szöges ellentétben belső lidérce élete során elszenvedett, magába fojtott érzelmeiből született. Negatív kisugárzását, és a mélyen felgyülemlett haragot, gyűlöletet, halálvágyat, irigységet, és társait szinte születésétől kezdve magában hordozta. Testi fogyatékossága, azaz vaksága miatt sohasem lehetett részese a világ szépségeinek, és gyönyöreinek. Nem láthatta a körülötte folyó világot, amiért számtalan élményből kimaradt. Gyermekként nem voltak barátai, s mindenki csak szánalommal tudott rá nézni. Később, felnőttként nem maradt senkije; nevelőszüleitől is korán elszakadt, édesanyját, édesapját, valamint testvéreit jóformán csak képekről, levelekből ismerte. Sosem kereste őket, és nem hozta úgy a sors, hogy találkozhasson valamelyikőjükkel.
Amikor pedig külön életet kezdett a szánalom mellé társult a magány gondolata is. Sokszor érezte úgy, hogy távolságtartóan viselkednek vele az emberek, hiába hirtelen jött hírneve. A nevét ismerték, történetét nem. Mindenki csak egy művészt látott benne, aki vaksága ellenére képes volt alkotni, és leküzdeni saját akadályait. Míg pedig mások megvetették, vagy nevették saját problémáját, addig egy nő mellé állt. A magányt pillanatok töredéke alatt felemésztette, Sora pedig olyan gyorsan beleszeretett, hogy attól a naptól kezdődően szinte betegesen imádta. Mindent tudni akart róla; tudni akarta kikkel társalog, tudni akarta, miért jelent meg bizonyos helyeken, és miért beszél más férfiakkal. Egyre többször érezte a férfi, hogy egy belső rossz mérgét még jobban felkorbácsolja, majd napok múltán ok nélkül is képes volt ordibálni a nővel. Nem értette mi zajlik le benne, csak azt tudta, megtette. Az akadémiai szobája romokban állt hosszú napokig, viszont a tetőpont az az éjszaka volt, mikor társai különös kegyetlenséggel bántalmazták. Már ez is felkavarta belső -nehezen megtartott- nyugalmát, viszont mikor arra került a sor, hogy bántani fogják a szeretett nőt, a kardrántás pillanatában Aros megszületett. Attól a perctől fogva pedig tetteit ő irányította. A gonoszság, amit annyi ideig képes volt magában eltemetni, hirtelen kitört belőle.
Szereti a(z):
- könyveket
- gésák művészetét
- különböző teaféléket
- festészetet
- nyugodt környezetet, ahol képes alkotni
Nem szereti a(z):
- fölösleges kötekedőket
- extrém külsejű fiatalokat
- előítéletet
- előre kiszabott utakat, melyeket életében állítanak
- macskákat
A hozzászólást Kinjo Sora Yasushi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 31, 2012 12:31 pm-kor. |
|
