Egy rózsa és egy hulló falevél találkozása

Kellemesen indult a napom, finom reggeli, és egy hír, hogy ma nincs senki se, aki ellátásra szorul, az jó volt. Így tudtam segíteni feletteseimnek a papírok rendezésében, valamint az osztagunk tisztán tartásában, büszkén mondhatom, hogy nálunk van a legnagyobb tisztaság, de ez talán nem is meglepő, hiszen a mi orvosok, vagy valami ilyesmik vagyunk, és a munkánkhoz elengedhetetlen a tisztaság, és a feladatunk a közegészség ügye is. Így nem lankadhat a figyelmünk a tisztaság terén, mert csúnya fertőzések alakulhatnak ki miatta. Hát a napom ilyen szépen telt, és még egy gyors ebédre is volt időm, de alighogy nekiláttam volna az ebéd utánra hagyott tevékenységemnek jött valaki, a parancs, hogy azonnal menjek ki az emberek világába, egy másik shinigami kíséretében, mert valaki megsérült és a sérülését okozó feltehetőleg magas lélekenergiájú hollow még ott van, ezért az intézkedésünk sürgős. Siettem is a megadott Sen-kai kapuhoz, a zanpakuto-mmal együtt. Mi lehet az, hogy feltehetőleg? Ezt nem értem! De ha így van, és csak egy társam van, akkor bizonyára egy 11. osztagost osztottak ki mellém. :/
- Ezzel most ne foglalkozz! Egy társad bajban van! Erre koncentrálj! - Korholt jogosan Jin-chan.
Mikor oda értem a kapuhoz már ott várt engem egy 11. osztagos shinigami, aki ki nem hagyta az alkalmat, hogy kötözködjön.
- Heh. Lassu és esetlenül mozgó vagy, így már értem, hogy miért kell nekem is mennem, ha rajtad múlna te is oda vesznél. Nohát az meg mi? - Mutatott a zanpakuto-mra. - Hát amiatt, a túlsúly miatt mozogsz hát így? Remélem valami jó kis gyógyító ereje van, és azért vonszolod magaddal!
- Szerintem inkább mennyünk, a dumálásoddal csak a társunk idejét vesztegeted! - Válaszoltam a kötözködésére nyugodtan, amaz grimaszolt egyet és indultunk is. A túloldalon egy békés városba értünk, és annak is békés parkjába. Vagyis csak első ránézésre tűnt békésnek, de ahogy elindultunk a parkban valahol sérülten fekvő társunkat keresni találtunk pár kidőlt fát, fura gödröket, árkokat. Egy ilyen árokban találtunk rá.
– Gyerünk, hozd helyre gyorsan, annyira, hogy haza tudjuk vinni! - Parancsolgatott a 11. osztagos, de nélküle is tudtam, hogy mi a dolgom. Oda shunpo-ztam mellé és nyugtatóan a vállára tettem a kezem:
- Nyugodj meg barátom! Megérkezett a segítség, most nagyjából helyre raklak, aztán elviszünk az osztagomhoz, ahol rendesebb, komolyabb ellátásodról gondoskodunk. - Aztán elkezdtem a gyógyítását a Keikatsu technikával. Alig, hogy elkezdtem egy lidérc tűnt fel a közelben, a 11. osztagos egy pillanat alatt elintézte, de a sérült társunk próbált szólni:
- A.. z ne...ne...nem az. Ne..m. E..gy, e..e..e..gy ar..ar..ran...car. - Aztán elájult, s kisvártatva egy nyögést hallottam, arra fordítottam a tekintetemet, és láttam, ahogy egy katana-s nő áll a 11. osztagos felett. Mellesleg a nő igencsak szép és olyan érzésem támadt, hogy valami kidou szerűség miatt hiszem, hogy szebb, mint amennyire szép, bár meg kell jegyeznem, hogy nála a rondaság legfeljebb belülről jöhet.
- Ne csak bámulj! Ez az ellenségünk! Kérj erősítést és próbálj kitartani addig, amíg megérkeznek! Más választásod nincs! - Rázott fel Jin-chan hangja. Én abba hagytam a gyógyítást és gyorsan üzenetet küldtem Seireitei-nek, hogy megtámadtak és azonnali segítséget kérünk, mert már két súlyos sérült van, és nem tudom, hogy meddig tudok kitartani az ellenféllel szemben. Aztán felálltam és a nőhöz szóltam:
- Ki vagy, és miféle romlott lélek vagy, hogy shinigami-kra támadsz? - Miközben a válaszára vártam előkészültem, hogyha kell használjam vagy a Shou-t vagy az Enkosen-t. Ha valami kidou féleséggel támadna, akkor az Enkosen-t használom, de ha valami közelebbi támadást alkalmazna, akkor a Shou-t használom.

A napom teljesen jól indult. Nyugodtan sétálgattam és levegőztem. Magasról teszek én ám a hadi állapotokra. Szóval a napom jól indult. Szép, nyugodt, napsütéses napom volt, amikor egy idióta shinigami a gyűlölt jelvénnyel ( 11. osztag ) belém kötött. Most komolyan, miért nem tudnak békén hagyni? Akart a fene kötözködni, erre jön azzal, hogy most megöl. Aztán nézett nagyot, amikor a Cerommal megsütöttem a seggét. Azt nem tudtam, hogy telefonálni is szoktak. Mert ez a fránya shinigami volt olyan elővigyázatos, hogy hívta két társát is. Kicsit, arrébb áldozatomtól megbújtam. Lesből fogok végezni a társaival. Hamarosan meg is jelenik két újabb shinigami. Úgy vélem az egyik orvos, vagy valami hasonló, a másik ... Na arról ne is beszéljünk, ugyan azt az átkozott szimbólumot viseli. Ilyen ez az én napom. Mi a fenének kötnek bele az arrancar lányába? Nekik is lenne sokkal jobb dolguk, mint engem szekálni. Az egyik elkezdi ápolni a szerencsétlent, akit a cerommal sütöttem meg, még csoda hogy él. A másik azonban szaglászni kezd, pont az én rejtekem közelében, kénytelen vagyok arcon lőni egy Barával. Az orvos már csak akkor figyel fel jelenlétemre, mikor a másik shinigami, már a lábaimnál fekszik. Kék köpenyem van rajtam, eddig nem nagyon vetettem be Szépség nevű képességemet, de itt lesz az ideje. A shinigami, amelyik a lábaimnál fekszik még él. Az arcába kapott Bara azonban egy darabig kifektette. Balommal könnyedén kifűzöm köpenyem, ami egyszerűen lesiklik rólam. Láthatóvá válik átlátszó, selyem tunikám ... bizony, fehér bőrömet, szinte tökéletes alkatomat is jobban lehet látni. Ó igen, most már tényleg félerővel működik a képességem. Jobb kezemben zanpakutom, balommal a lábaim előtt fekvő shinigamira mutatok.
- Én nem akartam bántani senkit. Ennek a két balféknek a mániája a harc. Mit szólnál hozzá, ha játszanánk? Az a helyzet, hogy jelenleg nálam van az egyik barátod.
Balommal kikapcsolom tunikám csatjait, ami ennek hatására egyszerűen lecsúszik rólam. Teljesen pőre vagyok, mégsem jövök zavarba. Nem érdekel a dolog, hierrom úgyis megóv a támadásoktól... némileg, de jelen pillanatban még bőven előnyben vagyok. Van egy túszom.
- Olyan jó lenne játszani valamit.
Mondom búgó hangon és az előttem álló shinigamira kacsintok.
- Mit szólnál, ha te meg én ... csinálnánk valami sokkal kellemesebbet, mint a harc? Utálom ezt a folytonos hercehurcát. A játék része, ha rosszul válaszolsz, akkor egyik barátod meghal. Ha jó választ adsz, akkor életben maradtok. Nos, hajlandó vagy velem játszani?
Igazából azt tervezem, hogy mindkét 11. osztagos shinigamit megölöm, utána végzek ezzel a szánalmas alakkal, akit remélhetőleg sikerül Szépségemmel kicsit elterelni attól, hogy mi is a stáció.

Az ellenfelem, ez a szép nő kék köpenyét levetette, s miközben kérdésemet teszem fel enyhe pír teríti be az arcomat. A kérdésemre válaszolván ezt mondja:
- Én nem akartam bántani senkit. Ennek a két balféknek a mániája a harc. Mit szólnál hozzá, ha játszanánk? Az a helyzet, hogy jelenleg nálam van az egyik barátod. – Aztán baljával a tunikájától is megszabadul, s így egész teste láthatóvá válik, amitől az arcomon lévő enyhe pír erőteljessé válik, én meg hunyorítva félre fordítom a fejem, mert hát nem illik egy meztelen nőt nézni, de valami, talán a kidou-féle technikája, ami miatt sokkal szebbnek tűnik amúgy is tekintélyes szépségénél, arra késztet, hogy mégis csak nézni kívánjam hibátlan testét.
- Büszke vagyok rád, amiért ilyen illedelmes vagy, de ne feledkezz meg arról, hogy ő az ellenfelünk. Sőt talán az ellenségünk. Már kettő társunkat is súlyosan megsebesített.
De hiszen nő! És nőket nem illik bántani!
- Most viszont kénytelen leszel! Airisu! Harcolnod kell ezzel a nővel! Nem tehetsz mást! És azért figyelj rá, nehogy meglepjen valami trükkel!
Rendben, rendben. Igyekszem, ahogy tudok!
Bár még mindig küzdöttem a késztetéssel, hogy gyönyörködjek benne, de a egyelőre csak a periférián szélén láttam, így leginkább csak füllel figyeltem rá.
- ... ha jó választ adsz, akkor életben maradtok. Nos, hajlandó vagy velem játszani? - Úgy tűnik, hogy miközben Jin-chan-al vitattam meg a továbbiakat, lemaradtam és nem hallottam a teljes mondani valóját. Így kicsit zavart hangon válaszoltam:
- Anou... Megkérhetnélek, hogy öltözz fel? Mert így se harcolni se játszani nem lehet! - Ez így nem lesz jó! Én így képtelen vagyok arra, hogy harcoljak! Valahogy mégis húznom kellene az időt! ... Időhúzás. Lehet, hogy ennek a nőnek van valami szadista hajlama? Mert bővel volt ideje arra, hogy engem is kiüssön. Vagy ha igaz, amit mond, mert miért hazudna, akkor nem szívleli a 11. osztagosokat. Ezért őket kegyetlenül, játszadozás nélkül lecsapta. Én viszont csak egy 4. osztagos vagyok, ezért velem el akar játszadozni. De így, hogy nem tudok rátámadni, valamint hozzám képest teljesen védekezni, nem leszek ennek a szépségnek komoly ellenfél, talán még bokszzsáknak is hitvány. Át kellene venni a kezdeményezést. Futnak át az agyamon a gondolatok pár másodperc leforgása alatt, aztán újra megszólalok, de illetlenül, mert ha beszél, akkor szavába vágok. - Benne vagyok a játékban, de csak egy feltétellel, ha arrébb megyünk ezektől a 11. osztagosoktól. - Aztán kettő shunpo távolságra (az én shunpo-mban mérve) eltávolodok sérült társaimtól, és várom, hogy a gyönyörű ellenfelem utánam jöjjön.

A shinigami figyel rám, de aztán a koncentrációjában valami zökkenést veszek észre. Legalábbis, ami a rám koncentrálást illeti. Persze megszokhattam, ezek a bolondok a kardjukhoz beszélnek, mintha valami bájcsevejre alkalmas társalkodónő lenne. A férfi reakciójából ítélve azonban kellően zavarba jött. Remek. Annyira, hogy kissé az arcát is elfordítja. Válaszából ítélbve, miszerint szeretné, ha arrább játszanánk arra gondolok, hogy átakarja venni a kezdeményezést. Ő akarja irányítani ezt a kis harcot, de még ekkor is a társaira gondol. Ezt ki kellene használni ellene. Amikor ellenfelem arrébb mozog én csak elmosolyodom. Halkan, búgó hangon válaszolok.
- Hibáztál! Válassz hát, melyik társadat mented meg? Ezt itt? Vagy akit már elláttál?
Azzal rálépek a lábaim előtt heverő shinigami nyakára, közben balomba idézek egy Barát. Lövésre készen tartom kezemet. El nem mozdulok az olyan finom falat mellől, mint egy shinigami. Nem fogok felöltözni. Először is azért, hogy ellenfelemet szépségemmel nyomás alatt tartsam. Másodsorban pedig azért, mert a hierrom úgyis megvéd. Nekem nem kell ruha ahhoz, hogy megvédjem magam. Különben vérengzést csapnék, ha valamelyik idióta összekenné a vérével a ruhámat. Ez valódi selyem. Ezek az önjelölt igazság bajnokai a végén még összekoszolnák. Akkor lenne ám csak balhé.
- Segítek a választásban. Bara.
Indítom meg a támadást a tőlem kissé messzebb fekvő 11. osztagos felé. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinál az áldozatom. Feltételezem, hogy meg akarja menteni a társát. Hát csak rajta. Jobbomban lévő katanámat pedig beledöföm a shinigamiba, aki a lábaimnál fekszik.
- Megmondtam, ha rosszul válaszolsz meghal valaki.
Igazam van, ha esetleg megmenti a társát a barámtól, akkor emezt ölöm meg katanámmal. Sajnos ez van, én mondtam neki, hogy gondjai adódhatnak, ha rosszul válaszol. Azt lefelejtettem mondani, hogy onnantól él a játék? Hopszi, arról sajnos nem tehetek. A kettő közül, valamelyik shini meghal. A barámat ki tudja védeni, ha bele áll, de ahhoz elég gyorsnak kell lenni. Ha a kardom által fenyegetett shinit menti meg, akkor meg a barától hal meg a sérült 11. osztagos. Ez patthelyzet, legalábbis ellenfelem számára. Ilyen ez a játék. Kegyetlen, zord és fagyos.
- Nos, folytassuk a játékot. Maradtatok ketten. Még mindig játszhatunk olyat, hogy melyikőtök hal meg. Felteszek egy találós kérdést, ha a szabályoknak megfelelően játszol, hazatérhet a másik shinigami. Ha eltérsz a szabálytól, mindketten meghaltok. Első szabály, nem mozdulhatsz. Második szabály, nem használhatod a lélekölődet. Harmadik szabály, a mágiádat sem használhatod. Íme a találós kérdés: Ha van elmondhatnád, ha elmondod nincs többé. Mi lehet ez?
Kérdezem áldozatomtól és már előre tervezem, mégis hogyan fogom megenni. Ceron sütve, vagy barán párolva? Lényegtelen, minden bizonnyal van benne egy kis kellem, ami még nyersen fogyasztva is ad neki egyfajta zamatot. Remélem a shinigami akar velem játszani, különben kénytelen leszek a mai napon három halálistent megölni. Pedig unaloműzés céljából, legfeljebb csak kettőt akartam. A három már unalmas lenne.

Úgy tűnik, hogy nem tudom a társaim közeléből elhívni, egyelőre. Ahogy félre shunpo-zok, kb. 60-70 méterre lehetek tőle, várok egy kicsit, amiről azt gondolom, hogy ennyi idő alatt ide kell érnie, de nem jön, hanem továbbra is ott áll. Mikor, így bokrokkal némileg takarva látom az ellenfelem szépségét, mintha a vonzereje csökkent volna, de lehet, hogy ez a képessége inkább távolság függő?
- Ez végezni akar a társaiddal! Sajnos kénytelen leszel a közelükben meg mérkőzni vele. És most fogadd meg a jó tanácsomat...
Ez támadni akar! - Szakítom félbe zanpakuto-m bölcs szavait illetlenül, mikor látom, hogy a szép nő balja pirosasan kezd derengeni, és shunpo-m segítségével visszasietek, hogy megállítsam, vagyis megpróbáljam megmenteni társaimat.
- Támadj, mert az a legjobb védekezés! - Kiált rám, tőle szokatlanul, rá nem jellemzően Jin-chan. Mire visszaérkezek már indítja a támadását, de én is támadást indítok felé.
- Hadou 31: Shakkahou! - Kiáltom, de a technikája arra késztet, hogy mégse a gyönyörű ellenfelemet találjam el, ezért az utolsó pillanatban kezemet lejjebb emelem, így a kidou-m egy fél méterre az ellen felem előtt csapódik be, és hatalmas porfelhőt kavar, amin át a támadása a hozzám közelebbi társamat találja el, aki lehet, hogy bele halt ebbe, de az biztos, hogy állapota kritikusra fordult. A porfelhő takarásában újra érzem, hogy a nő vonzereje csökkent.
- Ezt szépen elvétetted! Mi van veled? Mi lenne, ha használnád végre azt az okos fejedet, és ne viselkedj olyan ostobán, mint ez a kettő társad!
Rendben, Jin-chan! És bocsáss meg, de a képessége miatt nem voltam képes bántani őt!
- Akkor találj ki ellene valamit!
Ahogy elkezd leülni a porfelhő, én a fejemet újra félre fordítom, mert hát mezítelen nőt nézni, bámulni elég illetlen dolog, és így talán a technikája sem érvényesül teljesen, illetve ellenfelem újra szóra nyitja a száját.
- Nos, folytassuk a játékot. Maradtatok ketten. Még mindig játszhatunk olyat, hogy melyikőtök hal meg. Felteszek egy találós kérdést, ha a szabályoknak megfelelően játszol, hazatérhet a másik shinigami. Ha eltérsz a szabálytól, mindketten meghaltok. Első szabály, nem mozdulhatsz. Második szabály, nem használhatod a lélekölődet. Harmadik szabály, a mágiádat sem használhatod. Íme a találós kérdés: Ha van elmondhatnád, ha elmondod nincs többé. Mi lehet ez?
Úgy tűnik, hogy szép ellenfelem nem jártas az orvostanban, én se nagyon, de én tudom, hogy halványan, de még él az a társam, akit eltalált, de ő már halottnak hiszi. Feltesz egy találós kérdést, és ha szabályosan játszok, az ott fekvő társam haza mehet, de ha nem, akkor mind ketten meghalunk, ebből az következik, ha szabályosan játszok, akkor ő hazamehet, de valószínűleg én meghalok. Szabályok szerint nem mozdulhatok, nem használhatom Jin-chan-t, valamint kidou-t se alkalmazhatok. Így viszont eleőre kénytelen leszek bele menni a játékba. Ez nem jó, de ha nem megyek bele, akkor talán egy társamat se tudom megmenteni, valahogy húzni kellene az időt, hogy a segítség még időben megérkezzen, de ez sem túl jó, mert ha túl sokáig elhúzódik a közelemben lévő shinigami társam biztosan meghal. Egyenlőre foglalkozzunk a találós kérdéssel, ami az, hogy "Ha van elmondanám, ha elmondom nincs többé. Mi lehet ez?". Hm..
- Ha van elmondanám, ha elmondom nincs többé? Ameddig ezen gondolkozok, elmondhatnád, hogy ki vagy, én Chiruochiba Airisu vagyok, a negyedik osztag tagja.
Válaszát megvárom, aztán elkezdek gondolkodni a szépséges ellenfelem találós kérdésén.

Talán kicsit túlértékeltem a támadásomat és lehet a másik shinigami tényleg nem halt meg? Lényegtelen. Ha eddig nem is dobták fel a talpukat, hamarosan úgyis feldobják. Miért? Azért, mert én itt vagyok és mert úgy akarom, hogy elpatkoljanak. Elegem van a 11. osztagosokból, hogy folyton keménykednek. Áldozatom egy kidout lő rám, ami előttem csapódik a földbe, ezzel alaposan sok port és koszt dobva föl a levegőbe. Most teljesen komolyan mire volt ez jó? Azonkívül, hogy poros lett a testem. Az én csodaszép testem. Hát micsoda alakok vannak itt? Szóra se méltatom próbálkozását, hogy robbantgat itt nekem. Könnyedén lesöpröm testemről a port. Ahogy balommal leporolom magamat, testem egy különös pontjához is eljutok. Hmm... ez nem is rossz. Igen, még egy csata kellős közepén is képes vagyok arra gondolni. Mit érdekel, hogy lát a shinigami, ha nem meleg, akkor lázba hozza. Nekem az meg csak jó, nehezebben koncentrál a harcra. Elfoglaltságomból az zökkent ki, hogy kérdez.
- Ez most direkt volt?
Nézek rá bosszúsan, miközben befejezem azon tevékenységemet, amit ha látott, garantáltan felforralta a vérét. Kénytelen leszek belekezdeni egy másik tevékenységbe. Az ugyan ennyire nem látványos, de csodálatosan szép hangja van. A sérült shinigamik nyöszörgése közepette, lassan csípőmet ringatva indulok meg Airisu felé. Énekelni kezdek. Semmilyen extra zaj nincs, ami zavarna minket. Katanámat annyira emelem meg, hogy éppen csak az hegye érintse a talajt. Remélhetőleg dalommal vágyat ébresztek a shinigamiba.
- Airisu volt a fiú, én voltam a lány. Tengerparti éjszakán, forró volt a vágy....
Azalatt a pár méter alatt végig énekelem a dalt, ami a legjobb esetben elbűvöli annyira hallgatóságomat, hogy aktust akarjon létesíteni velem. Ó igen, pontosan ez a tervem, dalommal felgerjesztem benne a férfit. Háttérbe kerüljön a shinigami. Nem kell a kötelességére gondolnia. Áldozatom fejében lejátszódó buja víziók eufóriát is okoznak. Sosem érzett intenzitású eufóriát. Semmilyen támadó mozdulatot nem teszek, így sétálok közel hozzá. Csípőm ringása és ahogy balommal gyengéden simogatom csípőm és hasam, mind-mind azt a célt szolgálja, hogy vágyat ébresszek benne.
- Nem kell harcolnunk. Nem kell megsérülnie egyikünknek sem. Játszunk valami mást ... ugye akarsz játszani?
Kérdezem tőle, miközben balom mutatóujját a számhoz érintem, mint egy cserfes kislány, aki rosszat csinált és most engesztelni szeretné apucit.
- Felejtsük el, ami történt. Játszunk valami izgatót, valami felszabadítót. Úgy szeretnék játszani veled ...
Tudom, garantáltan mindenki azt hiszi ezek után rólam, hogy egy olcsó kis nőcske vagyok, aki könnyen oda dobja magát bármelyik jött-mentnek. Részben igazuk van. oda dobom magam bármelyik jött-mentnek, akit utána haza akarok vágni. Ez most is így van. Nem bírom ennek a csókának az arcát. A kedvenc elfoglaltságomban zavart meg. Igen. Az a kedvenc elfoglaltságom és egyszerűen beledumált, hogy ki vagyok. Ezek után minimum, hogy pokollá változtatom az életét egy rövid időre. Ha már össze hozott minket a sors.

A szép, és pőre ellenfelem leporolja mezítelen testét, ami a kidou-m által lett földes, poros. Tevékenysége közben oda is eltéved a keze, és hát... olyat kezdett el csinálni, amit nem illik csak úgy mások szeme láttára csinálni. Ez, és az, hogy... én... hogy is mondjam, inkább nem is mondom, tehát az egész annyira zavaró, hogy az arcom színe inkább hasonlított egy eperre, mint egy shinigami arcára. Meg más biokémiai tevékenységek is elkezdtek lezajlani a testemben, és ez is olyan kínos, zavaró volt. Kérdésem közben néha talán a hangom is elbicsaklott, és ő egy költői kérdéssel válaszol:
- Ez most direkt volt? - De így legalább abba hagyta illetlen megjelenésével összeköthető illetlen viselkedését. Aztán megindul felém ringatózva és valami nagyon illetlent kezd el énekelni, és a legrosszabb, hogy engem azt hiszem, érdekel, izgat is, amiről szó van, de akkor sem illik így viselkedni, ilyeneket csinálni, mondani, és még énekelni se! Ezért én, mikor elindul felém, a földre kuporodok, vagyis csak kuporodnék, helyette seggre huppanok, a szemem összeszorítom, és a fülemet befogom és gyermeki hangon, hangleejtéssel ezt kiabálom:
- Nem, nem, ilyet nem szabad! - Hevesen rázom a fejem. - Nem, nem, nem, nem, nem, ezt nem szabad! Nem! Hagyjál! Nem, ezt nem illik, nem szabad! NEEEEE! Fejezd be, ezt nekem nem szabad! Nem, nem, nem, nem! - Ekkora a fejrázásban elszédülök, ezért egyszerűen hanyatt borulok, és ott forgolódok, toporzékolok. - Hagyjál békén! Te is egy gonosz, rossz néni vagy! Egy csúnya, rossz felnőtt! Nem akarok veled játszani! Nem, nem, nem. - Aztán kisvártatva elhallgatok.
- Airisu-chan, használd a könnyek dallamát! Büntesd meg ezt a csúnya, gonosz felnőttet. És, ha hiszel nekem, ez sokkal rosszabb felnőtt, mint akik a Rukongai-i lakóhelyetek környékén éltek! Gyerünk! Már elég erős vagy, ahhoz, hogy egy ilyen felnőttet megbüntess, a rosszasága miatt! És így nem csak a társaidat mented meg, hanem más gyerekeket, de én ebből a felnőttből azt is kinézem, hogy nála gyengébb felnőtteket is szokott bántani.
Csukott szemmel felállok, és belekezdek a csúnya, vagyis igen szép, de nem úgy csúnya, rossz felnőttnek megbüntetésébe. Persze gyerekesen sértődött hangon szólalok meg:
- Most én éneklek neked névtelen, rossz felnőtt!
Előhúzom kardom és szomorú hangon a megfelelő ritmusban eléneklem kardom hívását:
"Ohisama wa nemurikomu. / A nap mélyen alszik.
Otsukisama wa warau. / A hold mosolyog
Biwa wa kurayami o uchihorobosu! / A lant elpusztítja a sötétséget!"
Ezután a kard eltűnik a kezemből, és helyette egy méterszer méteres ezüstösen ragyogó lant jelenik meg a fejem mögött.
- Namida kakyoku / Könny dallam! - Mondom a támadás nevét, jobbommal a szívem felett ökölbe szorítom a kezemet, s a bal kezemet ökölbe szorítva előre emelem. Ezután könnyfakasztóan szomorú dallam lesz hallható, minek hatására elkezdek könnyezni, sírni. Könnyben ázó szemeimet kinyitom és a nőre emelem.
- Gomeno. - Hagyja el a számat, aztán bal mutató ujjammal rámutatok, minek hatására a lant húrja vastagságú energia nyalábok törnek ki egyesével ellenfelem felé. A támadásaim nem túl pontosak, így az is elő fordulhat, hogy mellé "lövök", vagy nem ott találom el, ahol akartam, de a találatok sikerességeitől függetlenül próbálkozok, addig, amíg talpon van. Ha vissza támad, és észreveszem, akkor shunpo-mmal próbálom elkerülni, és távolságot tartani tőle, mert a támadásaim azok inkább távolságiak, mintsem közelharciak.

Airisu nem úgy reagál, ahogyan szerettem volna. Valljuk be elég szánalmasan fest, ahogyan visítozik, hogy ne énekeljek neki. Ami azt illeti, hogy ez a vergődés, annak ellenére, hogy egy hímneműről van szó, már bosszantó. Mégis miféle férfi az ilyen? Mégis .. hogy lehet valaki ennyire szánalmas, hogy miközben olyan édes dolgokról énekelek neki és felajánlom neki, hogy az övé leszek, összekuporodik a földre és visítozni kezd? Ez teljesen bosszantó, ez nem izgató viselkedés, ez nem fokozza a vágyat. Ez valami nyámnyila alak. Vergődéses produkciója olyan mérhetetlen közönnyel jutalmaz engem, hogy egyszerűen ott hagyom. Az egyik súlyosan sebesült Shinigamihoz sonidozok, lehajolok és felemelem. A magatehetetlen shinigamit a számhoz húzom és ...
- Gonzui.
Elkezdem felzabálni. A folyamat igen gyors, vagy én fogyasztom gyors üzemben vacsorámat. Egy biztos, az utolsó falatoknál tartok, amikor a bőgőmasina befejezi a vernyákolást. Felkel, a földről és motyog valamit, hogy most ő fog énekelni. A véres maradványokat a földre szórom és kérdőn nézek ellenfelemre.
- Mit akarsz te, énekelni? Egy rakat szerencsétlenség vagy .. férfiasságoddal sem tudsz mit kezdeni, nem hogy a hangoddal.
Becsmérlem keményen ezt a shinigamit, hiszen mást nem tudott eddig bizonyítani, mint a nyafogást. Énekelni is kezd, valami versecskét. Hát, nem vagyok lenyűgözve, csípőre tett kézzel várom, hogy ugyan mi lesz. Amikor mögötte megjelenik egy lant.
- Na ne, egy egész zenekart hordozol magaddal? Hová készülsz búcsúba?
Alig teszem fel utolsó kérdésemet, amikor a lantból kivágódik egy vékonyka energiasugár, ami egyenesen felém tart. Igazából annyira jól mulattam a negyedik osztagos shinigamin, hogy kitérni is elfelejtettem, így első támadása betalál. A hierrom felfog egy keveset a támadásból, de így is kellemetlen, égett foltot hagy a lábamon, ami még fáj is. Nincs időm megnézni, hogy ugyan, mégis miféle borzalom történt a lábammal, mert újabb nyaláb érkezik. A zanpakutoja akkor tűnt el, amikor a lant megjelent fölöttem. Tehát nincs a kezében kard. Nagyon nem leszünk jóban, ha ezeket az energia nyalábokat folyton küldi. A hierrom nincs olyan szinten, hogy teljes egészében leblokkolja a támadást. Sajnos bájologni sem tudok, mert nagyon úgy tűnik, hogy fatökű legénnyel akadtam össze. Kénytelen vagyok cselt alkalmazni. Sonidommal kitérek a támadásai elől s közben cikk-cakkozva közeledem ellenségem felé. Valahányszor megállok egy pillanatra balomat felé nyújtom.
- Bara.
Ez egy elég gyors támadás, egy Barát még én se tudnék kikerülni, Mindig a célpontom lábát célzom... vagy az ágyékát. Figyelem közben, hogy milyen gyors. Ha gyorsabb vagyok nála, akkor egy hajszálnyit is, akkor hamarosan megizzasztom. Amikor aztán elég közel kerültem hozzá, mert ha esetleg elshunpozna valahová, akkor követem, szóval amikor már elég közel kerültem hozzá, akkor mögé shunpozok és egy egyszerű kardvágást indítok a hátát célozva. Az egészben az a csel, hogy képes vagyok hosszabb távokat is megtenni, mint amekkorákkal közeledek. Ellenfelem azonban nem ismerheti a sonido hatótávolságát, hacsak nem volt már dolga Arrancarral. Rászoktatom arra a hittre, hogy mindig csak apránként közelítem. A vágás egy derékmagasságból indított balról-jobbra irányuló támadás. Nincs benne semmi különleges, így ha azt hiszi ellenfelem, hogy megint valahol előtte jelenek meg, hát megfog lepődni, hiszen utoljára mögé sonidoztam.

Első támadásom meglepetésként érte ellenfelemet, aki nem tudott kitérni előle. És így a szépnél is szebb nő megindul felém, valami shunpo-hoz hasonló technikával közeledik - ami úgy tűnik kisebb távot tud megtenni egy pillanat alatt, mint az én shunpo-m, pedig én se vagyok valami gyors -, és mikor egy pillanatra meg is áll valami "Bara"-nak nevezett cero-hoz hasonló kis, gyors gömböket küld felém. Mióta elkezdett felém közeledni, én egyre kevésbé tudom becélozni, mert valami nem visz rá arra, hogy eltaláljam, se arra, hogy túlzottan eltávolodjak tőle, mintha a közelében akarnék lenni, meg nem is, ez a kettő érzés harcol bennem. Mikor nem vágyódok gyönyörű ellenfelemre, akkor pontosabb vagyok és nagyobb távot tudok megtenni, de hiába, így is észrevehetően lassulok, és támadásaim is pontatlanabbá, erőtlenebbé váltak, tehát a babonázóan szép ellenfelem egyre közelebb kerül hozzám. Valamint a "Bara"-i is egyre többször találnak el. Eleinte sikerült úgy kitérnem..., nem, csak akkor nem találtak el, mikor a lábam szára felé tartottak, tehát eleinte sikerült úgy majdnem kitérnem előlük, hogy inkább csak a ruhám bánta, de úgy körülbelül a negyedik telitalálata az ágyékomat találta telibe, így a földre rogyok le, és még a könny dallamot is kénytelen voltam megszakítani. Ahogy az ágyékomhoz kapom kezeimet megérzem, tudatosul bennem, hogy pontosan milyen biológiai reakciót is váltott ki belőlem, mikor... megláttam. Vajon azóta... és vajon ő észrevette? Talán észrevette és azért akart úgy közeledni, de én nem voltam teljesen tisztában a testem jelzéseivel.
Ahogy ágyékomat fogva megállok és meg-/összébb rogyok - egy görnyedt hátú, berogyasztott félig lehajtott törzsű testtartást kell elképzelni -, újra használja a helyváltoztató technikáját, s már várnám, hogy előttem legyen és lesújtson vagy a kardjával vagy a "Bara"-jával. Ehelyett mögöttem terem és belevág a derekamba, én meg a fájdalmamban hátamat kihúzom... a vesztemre, mert így a jobb vállamat is mélyen megvágja. Úgy tűnik, hogy a technikája nagyobb távok áthidalására is alkalmas, mint amekkorákat áthidalt, mikor a szemem előtt közeledett felém. Újra a földre hullok, de ezen nincs mit csodálkozni, Hiszen én egy
- hulló falevél (Chiruochiba) vagyok. Testem sérült, hát romokban vagyok, Ezért most a lant porba hullott. Szép vers lenne, ha betudnám fejezni, és egy kicsit csiszolhatnék rajta. - Sérüléseim ellenére megpróbálok felkelni a földről, s közben ezeket mondom fájdalmas hangon, mintha az előzőeket ki se mondtam volna. - Szépségem, szépséges ellenfelem. Elmondanád, hogy mily név tartozik ehhez a szép archoz, és illetlenül pőre, de babonázóan gyönyörű testhez? - S arcom újra lángba van borulva, és tekintetemet újra nem merem a nőre emelni. Így állok gatya nélkül, rogyadozva, és a szégyen érzet, valamint az illem miatt félre hajtott pírban úszó arccal vele szemben, és most már nincs az a látható jele, hogy úgy vonzónak találom ellenfelemet, mert az utolsó "Bara"-ja okozta fájdalomtól eltűnt, vagyis lelankadt, ahogy a harci kedvem is. Ezt Jin-chan is szóvá teszi, bár most csak fél füllel figyelek rá, mert most nem akarom egy szavát sem elhalasztani a szépséges ellenfelem?nek:
- Baka-san! Hogy gyengülhettél el így? Gyerünk, támadj tovább! Ha nem támadsz biztos, hogy meg fog ölni! De ha nincs szándékodban harcolni, akkor viszont hagyd a shikai formámat, és használj egy kidou technikát! Mondjuk, most kivételesen csak egyet használhatsz!
- Hakufuku. - Motyogom magam elé, még mindig félre fordított fejjel, és közben a kardom shikai-át deaktiválom, s ügyesen elejtem ahelyett, hogy szépen az oldalamra helyezném.
- Bakarisu! Nem elég, hogy elejtesz,de még a szemébe se nézel bele. Mi lenne, ha a bele néznél? Ez olyan nagy kérés?
De hiszen nincs rajta semmi, így nem illik nőre tekinteni!
- Ki mondta, hogy a testére tekints? Meg amúgy is harci helyzetekben sajnos magasról le kell tojni az efféle illemet, ilyenkor másmilyenek uralkodnak.
De nem tudok rá nézni, mert tudom, hogy akkor ártanék neki, és... én nem akarok.
- Hogy most miért nincs itt Misa-chan, hogy jól fenékbe billentsen téged!

Arcomra kiül a hitetlenkedés. Sosem gondoltam, hogy lehet shinigami, aki ennyi kis edzés után feladja. Ellenfelem, úgy tűnik bírta volna még a strapát. Kardom vágása azonban pontot tesz a harcunk végére. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyi után összeesett. Ez olyan, csapda szagú. A shinigami azonban kardját elejti és egyszerűen fekszik a földön. Arcomra ragadozó mosoly ül. Hallom, ahogyan megkérdezi, hogy mi a nevem. Elmosolyodok és a kardjához sétálok. Érzem a belőle áradó erőt, kardommal messze lököm a shinigami kardját, ami következni fog, ahhoz nem szükséges a ellenfelem lélekölője.
- A nevem Sirenia, Sirenia de Rose. Tönkre tetted a játékunkat...
Mondom, miközben leülök a sérült shinigami mellé a földre. Kezemmel cirógatni kezdem áldozatom.
- ... nem kellett volna ennek történnie. Játszhattunk volna. Meg sem kellett volna sérülnöd.
Közben megtépem áldozatom ruháját. Csalódottan látom az eredményt. Játszadozok.
- Produkálnod kellene még valamit, shinigami. Ha elrontod a játékom, nagyon mérges leszek.
Ellenfelem azonban gyengének tűnik, pedig én isten bizony mindenféle játékot kipróbáltam, hogy a shini mutathasson valamit. De nem, a bara úgy tűnik csúnyán megpörkölte néhány részét. Reménykedem, hogy tud még valamit produkálni, de ha nem, akkor a következőket teszem vele. Fájdalmat okozok neki azzal, amit csinálok. Tudom nagyon jól, de én élvezem. Airisu azonban úgy tűnik, hogy elfáradt, de ami a legnagyobb baj, az az, hogy játszani sem akar. Ez nem kimondottan kétoldalú dolog ... ilyen az én formám. Ellenfelem képtelennek tűnik. Talán megsérült a Barámtól?
- Rá kell jönnöm, hogy egy unalmas húsdarab vagy. Adok neked valamit.
Mondom és a férfi csípőjének környékére próbálok ülni. Milyen lehangoló, erre se képes játékba kezdeni vele. Kardomat jobb kezembe veszem és megszólalok.
- Utae Coro ( énekelj Kórus )
Átváltozom Resu alakba és áldozatom érezheti, ahogyan megnő reiatsum. Lassan kezdem csókokkal hinteni testét. Ruhájától kardom élével fosztom meg, egyszerűen levágom róla. Amikor eljutok az arcához elengedem kardom és két kezemmel erősen megragadom áldozatom kezeit. Szememet becsukom, át akarom adni magam az élvezetnek. Csípőm gyengéden hullámzik a fiatal shinigami férfin. Halkan suttogom.
- Beso de Sirena. ( Szirén Csókja )
S próbálom megcsókolni. Remélem, hogy a játszadozásom vert belé egy kis kedvet a dologhoz. Hiszen eddig tényleg csupa olyasmit tettem vele, amit bármelyik férfi szívesen venne. A csók után, ha sikerül megcsókolni, elengedem a shinigamit. Ha azt hitte ez kínszenvedés, akkor ami ezután fog következni, az még rosszabb. Érezheti, hogy a gyomra megtelik tengervízzel, de a tengervíz növekedése nem áll meg. A rengeteg folyadék mennyiségének hirtelen növekedése hányásra fogja kényszeríteni a férfit.
- Élj soká kedvesem és sok szerencsét.
Mondom neki és kicsivel távolabb megállok, hogy nézzem áldozatom kínszenvedését. Hiába no, vannak dolgok, amiktől nem tudok szabadulni...

Úgy tűnik mégse tudtam felállni, felkelni a földről. Ugyan, egy a földre hullott levél mégis hogyan tudna felállni? De legalább elmondta a nevét.
- A nevem Sirenia, Sirenia de Rose. Tönkre tetted a játékunkat... - Sirenia de Rose. Egy rózsa! Igen, tönkre tettem, de lehet, hogy te tetted tönkre, a múlton már késő rágódni! - ... nem kellett volna ennek történnie. Játszhattunk volna. Meg sem kellett volna sérülnöd.
Miközben ezeket mondja, simogat, az érintésétől megint elkezd valami biolódiai, biokémiai folyamat lejátszódni a szervezetemben.
- Produkálnod kellene még valamit, shinigami. Ha elrontod a játékom, nagyon mérges leszek. - Produkálni? Akkor megkötözlek. S a hátamra fordulok.
- Bakudou 04: Hainawa! - Mondom kicsit erőtlenül, aztán elkezdek kicsit távolabb kúszni tőle. - Rossz helyen találtál el, Rose! Ha nem ott találsz el, akkor tovább fogócskázhattunk volna. Meg, nem kellet volna megválnod a ruháidtól! - Nem hiszem, hogy egy méternél messzebb jutok tőle. Sajnos a sebeimből áradó fájdalom és a harc okozta fáradság számomra nem annyira ismertek, így nem tudtam elég energiát koncentrálni a kidou-mba, így akkora nehézséget okozhatott neki, mintha teljes erőmből a Kidoushuu egy magasabb rangú tisztjére mondtam volna rá.
- Rá kell jönnöm, hogy egy unalmas húsdarab vagy. Adok neked valamit. - Azzal rám ül. Úgy és ott. Ettől a biológiai folyamatok a testemben akadály nélkül elkezdenek lezajlani, amit talán észrevesz, hiszen ott ül. Nekem ettől már teljesen lángba borul az arcom... vagyis borulna, mert mióta hozzám ért már elkezdet exponenciális gyorsasággal bepirulni, most meg teljesen zavarba jöttem. - Utae Coro ( énekelj Kórus ) Mondja ki hangosan, aztán a kinézete, érintése megváltozik, valamint a reiatsuja megemelkedik. Így egyszerre érzem magam elnyomva, és egyszerre... felizgatva. Embarassed

Aztán elkezd csókokat lehelni eddig érintetlen testemre, a ruhám megmaradt részétől meg a kardja segítségével foszt meg. Próbálnék ellenkezni, de nem megy, meg talán nem is akarom? Embarassed

Mikor az arcomhoz ér kardját egyszerűen elengedi, a kezeimet lefogja, és úgy kezd el mozogni, hogy... Embarassed

S újra megszólal:
- Beso de Sirena. ( Szirén Csókja ) - Aztán szájon csókol. Mikor végzett a csókkal leszáll rólam, én pedig érzem, hogy valamivel kezd megtelni a gyomrom. Kisvártatva fájdalom ide-fájdalom oda négy kézlábra állok, és próbálom kiüríteni a gyomrom, és ettől az egésztől levegőt se kapok rendesen. Talán órákig szenvedhettem? Mire végre elmúlt ez az aljas technika hatása, és újra kapok levegőt. Mikor kiélveztem, hogy újra levegőhöz tudok jutni körbenézek, hogy merre lehet de Rose, hogy jól beolvashassak neki az illemről, de valószínűleg már nem látom sehol se, így a ruházatom megmaradt részeit, s négykézláb kúszva magamra erősítem, hogy mégse legyen olyan erkölcstelen kinézetem. Aztán a zanpakuto-mat is magamhoz veszem és megindulok a sérült társaim felé, de egy óvatlan, vagy inkább ügyetlen lépésnek köszönhetően fejjel előre esek bele az árokba, ahogy az feküdt, akiért jöttünk, és úgy bevertem a kobakomat, hogy azonnal elájultam. Mikor újra magamhoz tértem már az osztagom gyengélkedőjében találtam magam. Ez kicsit kellemetlen, nekem nem így kellene itt lennem.
Chiruochiba vagyok, egy negyedik osztagos, aki túl sokszor szorul az osztaga orvosaira.

//kösz a játékot//

Haliho!

Küzdőtereteket LEZÁROM, jutalmatok 200 LP és 1500 ryou.

További kellemes játékot! =)