Azok a régi szép idők! A mai fiatalok már nem emlékezhetnek rá, s nem tudják, honnan is erednek hagyományaink. Tán sokat hallani engem is, amint a boldog szép napokat emlegetem, hiszen sok tekintetben egészen más volt, mint a jelen, ugyanakkor vannak dolgok, amik sosem változnak.
Ezért ragadtam írókát, és minden hónapban egy-egy hagyománnyal, vagy rég elfeledett babonával gazdagítalak titeket, aranybogárkáim. Az első hagyományt a leányoknak ajánlom, Seireitei minden kíváncsi hajadonjának. Volt ám egyszer egy varázslat, amit minden február hónap második napján minden hajadon elvégzett.
Egy kis kézügyesség nem árt, hiszen egy babát kell varrni hozzá, melynek tömésébe egy virágot kellett tenni, ezután pedig amelyik lány a párnája alá rakja a rongybabát, az aznap éjjel a jövendőbelijével álmodott. Annak idején minden hajadon megcsinálta, még az is, aki azt hazudta, nem.
Azt mondták, az egész egy régi mítoszból ered. A legenda szerint egy nyugtalan lélek elkeseredetten kereste szerelmét, kit emberi életéből hagyott hátra, de nem találta. Egy évnek egy napján pedig eljött érte álmában, hogy elmondja, már szeretne vele találkozni. Onnantól pedig bizony, minden elkövetkezendő év ezen napján ismét ezt álmodta. Keserűen várta minden február elejét, hogy újra megláthassa őt. Az évek pedig teltek, múltak, a kérők jöttek és mentek, de a férfi csak álmában jött el érte. Végül a lány kívánságát egy babába varrta, az elkövetkezendő hajnalon pedig meg is lelte szerelmét, ki mindvégig szintén őt kereste, így boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Hogy hatásos-e, mucikáim? Hajdanán én is megálmodtam mindezt. Azt álmodtam, hogy az édes drága egyetlen gyermekeimmel jártunk el piknikezni a Seireiteien kívüli erdőbe. Próbáljátok ki, s lássátok meg a jövőtök. Vagy ne.