Szabad nap. Legalábbis valami ilyesminek nevezném azt, amivel "megajándékoztam" magamat. Persze ez tulajdonképp csak arra volt kifogás, hogy kimozduljak a saját szobámból úgy, hogy Ángelt elküldtem gombát szedni a sivatagba. Na jó, nem épp gombát szedni, de a lényeg az volt, hogy ne legyen a közelemben. Jelenleg nem volt semmi kedvem a hülye beszólásait és nyugtatásait hallgatni. Kikérem magamnak, hogy igenis jogom van dühösnek lenni és akkor és arra akire és amikor akarok. Ez előjog számomra és punktum.
Persze ez mind szép és jó, hogy én kimerészkedtem a felségterületemet jelentő toronyból, viszont halvány lila fogalmam sem volt róla, hogy mit tegyek. Határozott tény, hogy nem szeretek kimozdulni és minden alkalommal valami fejfájást okozott nekem. Példának pedig ott van Vex. Na az nagy fejfájást okozott nekem és sajnos kétszer. Most viszont Las Noches közepén álldogálva törtem a fejemet azon, hogy vajon merre mehetnék. Amiatt nem kellett aggódjak, hogy esetleg valaki felismerne, hisz maszkomnak köszönhetően arc alapján biztos nem tudnak felismerni, valamint emellett ez a kis "kiegészítő" a lélekenergiámat is kellően visszafogja, így senkinek sem tűnhet fel valódi kilétem.
- Anyád... - buktak ki a szavak az ajkaimon, mikor az egyik numeros volt olyan kedves és italával eláztatta a ruhámat. Na erre mondtam, hogy az ilyesfajta kimozdulások fejfájással járnak a számomra. Kezeimmel tettem pár mozdulatot arra, hogy megpróbáljam megfosztani a rám fröccsent italt attól az élvezettől, hogy a ruhámon találjon nyugalmat, viszont hamarosan kénytelen voltam beismerni, hogy ez bizony hiábavalónak bizonyult. Túl makacs volt a folyadék.
- Dögölj meg... - válaszoltam a pár pillanat múlva előttem tornyosuló arrancarnak. Igaz, hogy legalább tíz centivel magasabb volt nálam és vastagságban is felül múlt, viszont képes voltam az egyetlen olyan dolgot a szemeibe szúrni amit nem fedett maszk az arcomon, ez pedig a vöröslő szempár volt. Közben két kezem is lassan a derekamon állapodott meg erősítve jelenlegi nem túl kecsegtető érzelmeimet.
- Minimum kérhetnél bocsánatot, arrancar.- szavaimban a tiszta gúny érződhetett. Lehet, hogy ugyan abból a fajból való, mint én, viszont ez még nem jogosítja fel arra, hogy egyenlő félként tárgyaljak vele. Igaz, hogy most "inkognitóban" vagyok és önön szórakoztatásomra kell játszanom a kis hisztis csitrit, viszont ez nem jelenti azt, hogy ennek érdekében mindent feladok magamból. Egy kiváló faj leányaként igenis jogom van ahhoz, hogy úgy beszéljek bárkivel ahogy akarok, ráadásul amikor akarok. Nem vagyok holmi kis beszari féreg, mint oly' sokan Las Noches területén.
- De ha gondolod akár rá is vehetlek, hogy megtedd mindezt. - tördeltem az ujjaimat kissé és jelenleg cseppet sem érdekelt, hogy ki van körülöttem és ki nem. Ráadásul az sem érdekelt, hogy ki az aki előttem tornyosulva úgy képzeli, hogy attól, hogy egy shinigami bűvészbemutatót tartott neki még jogában áll azt tenni amit akar. Igaz, hogy én is hasonlóképp változtam arrancarrá és nem természetes úton, viszont én már megfizettem annak az árát. Két shinigamival bántam el, ráadásul egyikük kapitány szinten volt. Mellesleg persze espada is vagyok, de ezt mondjuk ez az alak úgysem tudja. És ha rajtam múlik nem is fogja megtudni.

Azt hiszem, hogy azon személyek közé tartozom, akik elég hamar képesek elveszíteni a kontrollt az érzelmeik felett. Igaz, hogy már elég régóta ügyködök azon, hogy ez ne így legyen, de amíg mindig akad valaki aki keresztbe tesz nekem és tesz arról, hogy ez ne sikerüljön, addig nem igazán érhetek el sokat ezen törekvésemben. Pedig ez igazán kár az olyan férgeknek, akik jóval gyengébbek nálam és pattogni próbálnak anélkül, hogy bármit is megtudnának az ellenfelükről. Igazán kár értük néha, de ha ez az ami tetszik nekik, akkor legyen meg amit akarnak.
- Ne parancsolgass. - valahogy eléggé laza tónussal sikerült kiejtenem ezeket a szavakat és az sem zavart különösebben, hogy a célpont helyett csak egy silány másolatot találtam el. Sőt tulajdonképp csupán egy apró sóhajjal jutalmaztam az egészet.
- Nem vagy több egy gyáva féregnél. - közöltem az illetővel aki volt olyan kedves és italának tartalmát korábban rám öntötte. A helységben tartózkodó pultos vagy mi a fene szavait egyszerűen csak figyelmen kívül hagytam. Rám már elég régóta nem vonatkoznak különösebb szabályok. Azt teszem amit akarok és amikor akarom.
- Remélem nem akarsz minden egyes mozdulatom elől egyszerűen elfutni. Roppant unalmas lenne úgy ez az egész dolog. - folytattam hűvösen a kötözködést. Mindig meglep, hogy mennyire hiszékenyek az egyszerű arrancarok. Persze ez betudható annak, hogy abszolút semmi tapasztalatuk nincs, amit fel tudnának mutatni, viszont az szánalmas, hogy mindig képesek ugatni, még ha máshoz sem értenek csak a futáshoz. Persze remény mindig van, így most is reménykedem abban, hogy legalább ez a félnótás szeszgép tud valamiféle élvezetes harcot kínálni a számomra, habár olyat úgy sem tudnak biztosítani számomra, mint amilyet azzal a shinigami kapitánnyal vívtam meg.
- Mire vársz? - használtam a sonidomat, bár annak a tudatában voltam, hogy míg a maszk az arcomon van, addig feleannyira vagyok képes használni, mint normál esetben, viszont jelenleg ez is éppen megfelel, majd mellette megjelenve egy egyszerűbb rúgással próbáltam mozgásra ösztökélni. Nagy esélye van annak, hogy ez elől is egyszerűen el fog futni, mint a korábbi támadás elől. Talán épp ez az oka annak, hogy a láncaimat egyelőre nem vetem be, hisz a lapokat csak szépen lassan illik kijátszani.
- Otokifuku. - suttogtam csak úgy magam elé, mintha csak próbálgatnám a technika nevét, hogy hogy is hangzik, hisz elvégre most használom először, viszont jelen helyzetben számomra ez tűnik a legjobb stratégiai lépésnek. Persze, hogy tegyek is valamit mindemellett, vagyis, hogy a képességet használjam is, ne csak a nevét mondogassam, egy mély levegőt vettem, majd mintha a maszk nem is lenne az arcomon bocsájtottam ki a hanghullámot, amely minden útjába eső személyt azonnal bénulásra késztet. Persze ez elől is nyugodtan elmenekülhet, hisz tulajdonképp az, hogy őt is elérje a technika csupán egy roppant kellemes mellékhatás lenne.

A sértegetése elég egyszerűen pattant le rólam. Nem vagyok az a típus aki pár ilyen gyenge sértés matt felkapja a vizet. Sőt, épp az, hogy ez a bizonyos sértés a gyorsaságommal kapcsolatban csupán a maszkom miatt van, hisz ennek hatására van visszafogva a lélekenergiám és ezzel együtt a gyorsabb sonidora való képességem is. De ezt nem is érzem akkora bajnak, hisz épp, hogy ettől lesz olyan érdekes az egész. A férfi nem is tudja, hogy mi az amivel szemben áll és, hogy még mi minden pihen a tarsolyomban.
- Ez eléggé kevés ellenem. - az engem célba vett ostorcsapást egy, a kezembe kerülő székkel védtem ki. Persze a szék ezt nem úszta meg sértetlenül, de jelen esetben és más esetben sincs szándékomban holmi nyamvadt szék hogyléte miatt aggódni.
A kötöző technika viszont már más tál tészta volt. Egész nyugodtan viseltem, hogy a kezeimet összekötözték, persze a lábaimmal ezt már nem tudták megcsinálni. Vannak határok amelyeket még azért sem szándékozom áthágni, hogy esetleg érdekesebbé tegyek valamit. Legyen az egy harc vagy bármi más.
- Remélem nem gondolod komolyan, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy engem legyőzz. És amint látom, illetve hallom a saját érzelmeid fölött sincs meg a teljes kontroll. Gondoltál már pszihoterápiára? - hergeltem a férfit csak úgy kedvtelésből, hogy hátha akkor elő tudok bányászni belőle legalább egy gyilkolási vágyat vagy valami olyan verzióját a haragnak, amikor nem csak értelmetlenül sorolja egymás után a szitokszókat és sértéseket.
- Amúgy érdekesnek érdekes ez a technika, viszont roppant hasztalan. Egy képzett harcos könnyedén kihasználja a technika kiskapuit. Képzeld, még csak meg sem kell erőltetnem magam. - mondandómat egy kis gonoszkás nevetéssel fűszereztem, ha más nem, hát majd ez is jó lesz arra, hogy nyúzzam az agyát, viszont végre tenni is kéne valamit. Mivel a kezeim a testem előtt voltak összekötve, így eléggé sok könnyed támadást is képes vagyok kivitelezni bárminemű nehézség nélkül.
Apró kuncogás szerű nevetéssel lendültem támadásba. Először sonidot használva jelentem meg mögötte, majd mindkét tenyeremből két-két barát indítottam felé. Ezután újból használva a helyváltoztató képességemet mellette megjelenve két-három rúgást indítottam felé. Valamiért nem értem, hogy hirtelen mi vett rá arra, hogy pusztakezes harcmodort használjak. Ez leginkább olyan, mintha komolyan kocsmai verekedést akarnék, de leginkább én azt mondanám, hogy most csak puszta unaloműzés, vagy apró kedvtelés, esetleg hobbi. Persze erről az ellenfelemnek még csak elképzelése sem lehet, hogy számomra, egy Espada számára, mindez az egész nem több holmi hóbortnál. Egy egyszerű kis szórakozásnál.

Valamiért nem lepett meg a férfi műveletlensége. Sőt valahol valamelyik részem számított is hasonló reakcióra a részéről. Tulajdonképp elég magasra tettem volna a mércét, ha komolyan elvárom, hogy művelt is legyen. Talán akkor nem lenne amolyan alantas arrancar. Persze nekem jelenleg se kedvem, se ingerem nincs arra, hogy szómagyarázatba kezdjek, de szerencsére ettől meg is kímélt engem. Nem is tudja, hogy mekkora szívességet tett.
Viszont mindettől függetlenül a férfi elég könnyedén kivédte azt a pár barát amit felé küldtem, bár ez nem meglepő annak fényében, hogy a két csuklóm ilyen szorosan össze van kötve. Ép eszű lény meg sem próbált volna így harcba bocsátkozni, de nem emlékszem arra, hogy papíron igazolva lenne az, hogy szerény személyem teljesen ép elmével rendelkezik. Ettől függetlenül viszont a rúgásom sikeresnek bizonyult és egy kis önelégült mosolyt megengedtem neki, bár ezt semmiképp sem róhatja fel nekem, hisz a maszkon keresztül elég kevés az esélye annak, hogy meglátja mindezt.
- Remélem nem adod fel ennyitől. - jegyeztem meg, mialatt még a földön feküdt, viszont elég hamar összeszedte magát. A felém repülő energiagömböket ökleimmel védtem ki, hisz egy ilyen egyszerű és gyenge technikához nincs szükség komolyabb ellenállást tanúsítani. A felém tartó berendezési tárgy viszont egy kicsit meglepett. Egy pillanatig azt sem tudtam eldönteni, hogy miféle módon védjem ki az elkerülhetetlen találkozást. Végül ismét az összekötött kezeimet használva törtem ketté az asztalt, hogy az elkerülje a velem való komolyabb találkozást. A férfi támadása viszont nem ért véget ezzel és bár a függőleges kardcsapást el tudtam kerülni nem volt ilyen szerencsém a horizontálissal szemben. Igaz, hogy szinte semmilyen sérülést nem okozott, de arra elegendő volt, hogy az arcomat fedő maszkot a hárítási kísérletem közepette, sikeresen felsértse és ennek köszönhetően a maszk azon része, mely addig a számat hívatott elrejteni, most levált. Jelenleg ezzel kapcsolatban nem az zavart, hogy az amúgy tökéletes maszk megsérült, illetve egy része hiányzik és ezzel az addigi kinézetemen is változás történt, hanem az ezzel járó lélekenergia felszabadítás, hisz ezzel egy rész a lepecsételt lélekenergiának most felszabadult.
- Nem volt szándékomban megengedni, vagy lehetőséget adni arra, hogy ez megtörténjen. Igazán kár. - kerültem ki az identitásomat firtató kérdést, miközben először is egy egyszerű rántással szakítottam szét a karjaimat összekötő technikát és ezzel egyúttal meg is szüntettem azt, majd jobb mutatóujjamat óvatosan végighúztam ott ahol az ellenfelem kardja elválasztotta a maszkomat kétfelé. Erre azért volt szükség, hogy az esetleges továbbtörést megakadályozzam, hisz nincs szándékomban egy ilyen arrancar ellen a teljes erőmet bevenni és amúgy is feltehetőleg lélekenergia szinten már most meghaladom őt, bár erről nem bizonyosodtam meg, de abban biztos vagyok, hogy az enyémnél több lélekenergiával nem rendelkezik.
- Különben is, úgy illik, hogy ha már megkérded, akarom mondani, megköveteled más nevét akkor először a sajátodat mondod el. - alighogy befejeztem a "kioktatást" újfent erővel alkalmaztam a sonidot, hogy a közelébe kerüljek. Feltehetőleg majd meglepi, hogy a gyorsaságom szinte duplájára nőtt, de jelenleg ez izgat engem a legkevésbé. Továbbá még mindig nincs szándékomban használni a láncaimat, így először pár ütést mérek a gyomra irányába, majd mielőtt még ellentámadhatna ismét egy könnyed sonidot alkalmazva kerülök mögé, hogy az oldalát próbáljam meg eltalálni egy rúgással. Ha esetleg az ütéseimet, a rúgásomat vagy mindkettőt kardjával védené, akkor kénytelen vagyok a támadásra használt testrészek védelmére rendelni a láncaimat, viszont számomra kérdéses, hogy képes-e kellő erőt kifejteni arra, hogy állja a támadást, így is. Persze én csak örülnék annak, ha sikerülne neki, hisz akkor az azt jelenti, hogy fegyveres harcban legalább velem megegyezik a szintje, vagy erősebb.

Meglepődtem, hisz feltette az első értelmes kérdését. Igaz, hogy erre én magam sem tudom megadni a választ, hisz nem tudom, hogy miért szórakozok ennek a "maszknak" a használatával, mikor pusztán a lélekenergiámmal is a frászt hozhatnék sokakra. Talán szeleburdiság, vagy perszonális hülyeség? Nem tudom.
- Azt, hogy az arcomat fedő maszk megsérüljön. Tudod ez egy olyan dolog, aminek elvesztése akár az életembe is kerülhet. Nem lenne tanácsos, ha teljes mértékben elveszíteném. - hazudtam olyan nyugodtan és olyan gyönyörűen, mintha amit mondtam igaz lett volna. Persze a valóság sokban eltér ettől, de neki ezt nem kell tudnia.
- Szóval Slarin fraccionja vagy. Szép. Remélem méltó is vagy erre a címre. - bár nincs ínyemre, de el kell ismernem, hogy az a nőszemély igenis erősebb nálam. Azt, hogy ez az arrancar valóban méltó-e arra, hogy Slarin fraccionjának nevezze magát, lesz időm kitapasztalni. Így is bedobtam neki a csalit a maszkommal kapcsolatos kis hazugsággal. Bizonyára azt fogja hinni, hogy a valódi maszkom maradványait látja az arcomon. Az egyetlen probléma ezzel, hogy nem így van, hisz azok a darabok a kézfejeimet borítja be.
Nem is tudom, hogy miért nem lepett meg, hogy ismét elmenekült a támadásom elől. Nem esett nehezemre követni a sonidoját, így azt is tudtam, hogy ami előttem van az csak egy utókép, viszont ez cseppet sem jelent hátrányt. Sőt, tökéletes segítséget ajánlott fel ezzel nekem.
Támadás helyett, inkább lépcsőnek vagy létrának vagy valami ilyesminek használva az ideiglenes klónt, lépdeltem fel rajta, majd egyetlen apró ugrással csináltam egy hátra szaltót. Valamiért nem volt szándékomban elszenvedni egy hátulról jövő támadást és milyen igazam volt. Még a levegőben sikerült elkapnom a pörgő kardját, úgy tűnik, hogy sportot fogok csinálni mások kardjának elvételéből. De hát ha már ilyen könnyedén ideadják, akkor nem tehetek mást. Majd csinálok belőle gyűjteményt vagy valami.
Az ostorcsapását a kardjával védem. Igaz, hogy így azt "kötözte" meg vele, de ez érdekel a legkevésbé engem. Valamint megelőzve azt, hogy magához rántsa én futok felé. Ez persze egy nagyon jó megoldás arra, hogy ne szökhessen meg előlem, de a karmokat látva nincs is szándékában. Gyönyörű.
Tébolyom és őrültségem ismét felülkerekedik, így nem állhatom meg, hogy szabad kezemmel ne ragadjam meg azt az öklét amin a karmok helyezkednek el. Az sem zavar, hogy ezzel megadtam a lehetőséget arra, hogy a karmok áthatoljanak az említett testrészemen és sérülést okozzon. Az érdekel a legkevésbé.
- Tudod mit? Ha képes vagy eltávolítani ezt a maszkot az arcomról, akkor elmondom, hogy ki vagyok. - ajánlottam fel neki egy lehetőséget arra, hogy megtudhassa ki is vagyok valójában. Persze ezt most is elmondhatnám neki és minden, de abban hol az élvezet? Jobb esetben hajlongani kezd, rosszabb esetben pedig lelép. Így pedig egészen ennek az egésznek a végéig úgysem fogja megtudni, hogy ki is vagyok valójában.
- Amúgy eddig még nem nagyon látom értelmét, hogy Slarin fraccionjának nevezd magad. Egy fraccion címért meg kell dolgozni és ez még nem látszik rajtad. Ennél több kell. - fejtem ki a véleményemet csak úgy véletlen meggondolás alapján, majd nyomatékosításként térdemmel a gyomrát veszem célba, ezt követve pedig kiszabadítva a karmokból a kezemet, valamint magammal rántva a kardját lököm magam hátrébb pár lépéssel. A belső sötét valóm egyre inkább szeretné komolyabban venni a harcot. Nem tudom, hogy meddig bírom majd féken tartani, vagy hogy meddig akarom. :/

A karmokkal való támadását könnyedén sikerült elkerülnöm, hisz már azon a területen kívül voltam, amíg még el tudott volna érni vele. A landolásom is elég jól sikerült szerencsére.
~ Gyenge. - jegyeztem meg csak úgy magamnak, miközben megnéztem a kezemen lévő sérülést és lenyaltam róla a vért. A szerzett sebek tulajdonképp semmiféle hátrányt nem jelentenek. Még csak élvezhetőbbé sem teszik a harcot. Szánalmas.
- Tudod, veled ellentétben, engem egy ilyen aprócska sérülés nem hátráltat. Ugyanakkor ha valóban léteznek azok a meg nem mutatott képességek, akkor ajánlom, hogy hamar mutasd be őket, mert kezdem megunni ezt az egészet és nekem elhiheted, hogy az cseppet sem jelent jót. - válaszoltam unottan, közben egyik kezemmel a lopott kardot, másikkal pedig az ostort megragadva és a lábaimat kitámasztásként használva rántottam rajta egy isteneset. Sonido ide vagy oda, de ezt biztosan meg fogja érezni. Ez után pedig egyszerűen elengedem, mind az ostort, mind pedig a kardot. Semmi szükségem nincs rájuk, hadd vigye.
- Cero Hoja. - buknak ki ajkaimon a szavak, ezt követően a két ceroból álló kard megjelenik a kezemben. Tulajdonképp ez az egyetlen olyan technikám, ami jelen esetben nem okozna vagy temérdek kárt, vagy pedig anélkül használhatom, hogy mellékhatásként a harc ideje drasztikusan le ne csökkenne. Talán nem ártana, majd valamiféle gyengébb technikákat megtanulnom vagy valami, habár nem is értem egyáltalán miért is akarok nálam gyengébbekkel harcolni egyáltalán. Mi vagyok én? Edzőgép?
- Védekezz. - figyelmeztetem a férfit, majd sonidot alkalmazva először mögötte megjelenve suhintok, majd ismételten helyet változtatva a baloldalán is hasonlóképpen cselekszem. Ezt követően a két kardot egybegyúrva a nagyobb, kétkezes változatot használva egyetlen ugrással kerülök a férfi fölé, majd a gravitációt használva készülök támadást mérni rá fentről. Igaz, hogy nagy eséllyel képes kivédeni mindenik támadást, hisz a pengéim jelenleg szinte meg sem közelítik azt az erőt amit a maszk használata nélkül tudok kifejteni, de most nem is az a célom, hogy pár másodperc alatt ripityára törjem az ellenfelemet. Lehetőséget akarok adni neki arra, hogy esetleg meglepjen vagy valami. Már ha képes az ilyesmire. Ha pedig esetleg arra folyamodna, hogy ressurectionba vált, akkor nyugodtan mondhatom, hogy a gyerekzsúrnak vége és nem fogom cseppet sem visszafogni magam. Aztán majd járhat a szája arról, hogy ő mégis milyen erős. Az erő nem minden és ész nélkül használni a pusztulásba vezet. Igaz, hogy ez elég érdekesen hangzik pont az én számból, de na, kivétel erősíti a szabályt. Nem igaz?

Valamiért nem nagyon érint meg a dolog, hogy a férfi ressurectionba váltott. Valamiért azt hiszik az arrancarok, hogy ezzel minden megoldható. Ráadásul nem is harcolunk olyan régóta és ha már ilyen rövid idő alatt kifogyott a használható lapokból, akkor nem is csodálkozom, hogy az aduászt ilyen hamar bevetette. Viszont vele ellentétben nekem még van bőven lapom amit kijátszhatok.
- Kevés. - jegyzem meg gúnyosan, majd egy könnyed mozdulattal tépem le az arcomról a sérült maszkot és roppantom össze. Ezzel egyetemben az eddig elzárt lélekenergiám teljes mennyisége szabadul fel, valamint magamat is sokkal szabadabbnak érzem. A kérdés az, hogy ebben az állapotban meddig fogja bírni a harcot. Igaz, hogy a sérülés amit korábban okoztam begyógyult a ressurection hatására, de nem is volt olyan eget rengető sérülés. Viszont az már becsülendő, hogy megéreztem az ostorának a csapását, bár az sem okozott különösebb külsérelmi sérülést, csupán a ruhám hátsó felén okozott egy kis hasadást.
- Szóval ez akar lenni az a bizonyos még nem látott képességed? Ha valóban így van, mutasd mire képes. - gúnyolódtam tovább. A sonidot követve nem esett nehezemre védeni a támadásait, hisz még csak a kezemet sem kellett használnom. A láncaim szinte maguktól bújtak elő és mind a kard, mind pedig a kígyók támadásait kivédték.
- Cero. - jelent meg az arcomon a gonosz vigyor, hisz mialatt a láncaim harcoltak azalatt nekem volt időm kellő mennyiségű lélekenergiát összpontosítani a kezembe és ezt most szabadjára is engedtem. Ha a férfi elég gyors, akkor bizonyára el is kerüli a támadást. És milyen igazam volt. Ugyan azt a sonido technikát alkalmazva, mint mikor először meg akartam támadni, a másolatát hátrahagyva tűnt el. Viszont gondolkodnom sem kellet ahhoz, hogy tudjam hol fog megjelenni. A láncaim a gondolataimmal együtt mozogtak és felfogták az csapást amivel feltehetőleg a fejemet akarta levágni. Ahhoz egy picivel több kakaóra lesz szükséges.
- Tűnj a közelemből. - hajtottam végre egy egyszerű fordulást és a lábam már indult is a teste felé. Közben a láncaim is a lábamra tekeredtek, hogy egy kis plusz ütőerőt kölcsönözzenek neki. Azt, hogy ezt hogy védi ki már az ő baja.
- Remélem több is van a tarsolyodban. Még be sem melegedtem ráadásul eddig még semmilyen sérülést sem tudtál okozni, mindössze csak a ruhámat sikerült kissé megszabdalni. És mielőtt felvetnéd, a kezemen levő sérülést direkt vállaltam be, csupán az érdekesség kedvéért. - nevettem fel gúnyosan és gonoszan. Azt hiszem, hogy saját tébolyult elmém ismét kezd eluralkodni rajtam, de ez már cseppet sem érdekel engem. Viszont megölni nem fogom. A büntetést a nagyképűségéért majd megkapja Slarintól, vagy nem. Az már az ők privát ügyük, abba nekem semmi beleszólásom nincs.
- Meg amúgy, ha már a kígyóknál tartunk. Ojo de serpiente. - aktiváltam az általam preferált egyik technikát, ezzel egyetemben a szemem is olyanná változott, mint a kígyóké, valamint a ruhám ujjaiból lassan kígyók kezdtek el előtekeregni. Kétlem, hogy ismerné ezt a szemtechnikát, hisz tudtommal én vagyok az egyetlen Las Nochesen belül aki megtanulta alkalmazni, egyetemben a másik két testvérével. Úgyhogy fogalma sem lehet arról, hogy mikre nem képesek ezek a kis jószágok.
- Támadj! - adtam ki az egyértelmű parancsot ellenfelemnek. Tulajdonképp azért, mert kíváncsi voltam, hogy hogy reagál ilyesmire. Sokszor nem értem, hogy miért csinálok ilyesmit, de jól esik. Azt hiszem, hogy fraccion időmből származó kutatási vágyam egyfajta megtestesülése akar lenni ez. Különös egy dolog annyi szent.

A kígyóim hangos sziszegéssel jelezték, hogy megértették a parancsot, melyet gondolati úton adtam nekik, majd elindultak lefelé a testemen. Mikor elérték a talajt mindenik az általa választott irányba indult el. Tervem van velük, viszont nem olyan, ami a nyílt támadásban teljesedik ki. Ezt a technikát nem is szoktam nyílt frontális támadásra használni, nem is az a lényege, így most is más szerepet fog betölteni.
- Szerintem képzelődsz, arrancar. A Soul Societyben való látogatásom óta sokat változtam, valamint visszatérésem óta kinézetem is megváltozott és a maszkot is azóta használom. Ebből az okból kifolyólag teljes mértékben kizárt, hogy ismernéd ezt az arcot. - mutattam arra az arcra, melyet még nekem sem sikerült teljesen megszoknom, pedig nap, mint nap találkozom vele valamilyen formában.
Kissé meglep, hogy a testéből eddig "kilógó" kígyók, most visszatértek oda. Bizonyára valami másra, esetleg nagyobbra készülhet. Sejtésem pedig nem is volt éppenséggel rossz, hisz a megjelenő óriáskígyó határozottan nagynak számított. Csupán a helyiség volt kissé szűk számára, de látszólag így is elfért, bár a későbbiekben még lehet problémája ebből.
- Amatőr? Ugyan kérlek. Bár nem csodálkozom, hogy a szempontod a méretben van. Ez már csak természetes, nem igaz? - kötözködtem a férfival továbbra is. Persze ez nem meglepő, hisz értelmes beszélgetésbe úgysem elegyednék olyasvalakivel, aki rögtön látszat alapján behatárol valamit. Őszintén szólva egy pillanatra kíváncsi lettem arra, hogy korábbi alakom láttán miként vélekedett volna, de ezt már nem fogjuk megtudni, annyi biztos.
- Nocsak, egy kígyó, mely képes szembenézni a tébollyal. Gratulálok, csupán kár, hogy nem az én oldalamon harcolsz. - A mondataimat immáron az előttem tekergőző lángokból álló kígyónak szegeztem. Valóban örültem volna, ha egy hasonló bestia az én oldalamon áll és harcol, viszont így, hogy az ellenfelem és biztos az, hogy nem tudom a saját oldalamra állítani. Igazán kár.
- Próbáld csak meg. - húzódott széles mosoly az arcomra, majd felvettem a kellő védekező harci alapállást. A kígyó bamba támadásait könnyű volt kivédeni, ennek az oka pedig az, hogy a méret nem éppenséggel jelent egyet a gyorsasággal, sőt, az esetek többségében nem. Így pedig azt jelenti mindez, hogy az én magasságommal és súlyommal könnyedén félre tudtam állnia támadásai elől. Egyelőre még nem is szándékoztam visszatámadni, hisz feltehetőleg valódi ellenfelem tarsolyában is volt valami, hisz hanem nem "lovagolta" volna meg a bestiát. És milyen igazam volt. A támadás jött is, bár egy pár pillanatig el kellett gondolkodnom, hogy miféle taktikát alkalmazok a fölényem megszerzéséért.
- Kíváncsi vagy, mire képes az, akivel szembeszálltál? - Jelentem meg egy gondolat megosztásának az erejéig, a férfi mögött, majd sonidot használva rugaszkodtam el és míg a levegőben tartózkodtam csupán pár szóval és nem is olyan hangosan utasítottam ressurectionomat, hogy aktiválja magát. "Conviértete en una piedra, Aguarrás!"
Természetesen az átalakulás alatt hangos és gonosz nevetés hagyta el személyemet, majd egyetlen kézmozdulattal tüntettem el az engem körülvevő ideiglenes lélekenergia burkot, hogy a férfi megláthassa, mi is az, ami szerény személyem valója.
- Cero Hoja. - Ejtettem ki a már korábban is használt technika nevét. Egy annyi időt még képes voltam használni, hogy a kígyóra mért támadást véghez vihessem. Az csupán mellékes könnyítés volt számomra, hogy a férfi is az állat fején helyezkedett el. Láncaimat ugródeszkaként használva indultam el az egyedi cero kétkezes változatával egyenesen és nem kis sebességgel a kígyó feje felé. Nagyon kétlem, hogy képes lenne egy ilyen kis állatka ellenállni egy espada cerojának, az lehetetlen.
- Jaula de hierro! - A támadásom közepette volt annyi időm, hogy ezen szavakkal aktiváljam ressurectionom egyik képességét és csupán annyit kellett csinálnom ezért, hogy az ellenfelemre néztem. A láncok rögvest eltávolodtak tőlem és célba véve a férfit, illetve a körülötte levő teret neki is láttak, hogy létrehozzák az arrancart fogságba ejtő ketrecet. Ennek a ketrecnek persze nem sok offenzív hatása van, csupán arra szolgál, hogy meggátolja a szabad mozgásban, de épp ez a lényeg. Hogy nyugton üljön kicsit egy kis "bájcsevelyre."

Az idő egy pillanatra lelassult körülöttem. Ez persze biztosan a harc hevének tudható be. Láttam amint a puszta pusztító erőből álló kard könnyedén áthatol a kígyó fején, majd a padlóhoz szögezi. Miután a kígyó visszatér a tulajdonosához, még egy pár másodperc eltelik, míg a "kardom" vissza nem változik puszta energiává és el nem vész az éterben. Lejárt az idő, így ez csak természetes.
Ugyanakkor felkapom a fejem és figyelem, ahogy az arrancar próbál kitörni a láncaim által alkotott ketrecből. Sajnálatos kár, hogy az ő képességei mellett nem képes rá, hisz ha valóban képes lenne, akkor kétlem, hogy ilyen könnyedén eltudtam volna intézni a kígyóját, hisz az ilyen dögöknek nem kis erőt és ellenállást kéne kifejtsenek. Ráadásul a használótól is sok minden függ, hisz ha a kígyó időben mozdul, akkor még nekem is tudott volna nemkívánatos sérüléseket okozni, legyek jelenleg bármilyen szinten is.
- Ne próbálkozz. Hasztalan. Jelenlegi szinteden nem vagy képes kitörni onnan, viszont érdekelne, hogy mire vagy képes, majd a későbbiekben. A kilétemről pedig annyit... - Okítottam ki, miközben feloldottam a kígyóimmal kapcsolatos technikát. Kicsit többre számítottam harcügyileg, de végül is nem igazán zavar, hogy így ért véget. Furcsa beismerni, de valami amit talán jóérzéshez hasonlíthatok, de száz százalék, hogy nem az, merengett fel bennem, hisz valamelyest közbenjártam a férfi fejlődésében. Ugyanakkor már készültem felfedni kilétem egy kis időhúzás után, de valaki sikeresen belezavart a dologba. Valaki. >.>
- Bocs a késésért, Lizi-chan. Lemaradtam valamiről? - toppant be a fraccionom akit ha jól emlékszem elküldtem valahova a fenébe még nem is olyan rég.
- Anyád... - jutalmaztam az arrancart egy szép megszólítással és az állkapcsát is sikeresen elrendeztem a könyökömmel.
- Azt hiszem, hogy a harcunknak ezennel vége lett, Diego Canino. A nevem Eliziana Aberquero.. - fordultam a "rab" felé, majd beszédem közepette ressurectionomat újra elzártam, ezzel egyúttal kiszabadítva őt a fogságból, valamint a felsőm alsó cipzárát feljebb húzva láthatóvá tettem az "5"-ös számot, mely az espadaban elfoglalt helyemet mutatta. - 5. espada.
- Azt hiszem visszamegyek a toronyba. Te pedig fizess egy sört ennek az arrancarnak. Ez a büntetésed. - közöltem fraccionommal a tényállást és a parancsomat. Mielőtt pedig megpróbált volna mentegetőzni vagy valami, még egy ütéssel a mondókáját is elintéztem. Nekem aztán ne próbáljon meg ellenkezni a szavammal, mert biztosíthatom arról, hogy rosszabbul jár, mint most.
- Remélem, hogy majd jobb körülmények között újból megküzdetünk, Diego Canino. - szóltam vissza még az ajtóból egy gonosz mosollyal az arcomon, majd kezemmel újból létrehoztam a maszkot, mely a harc alatt "tönkrement". Ezután elhagytam a helyiséget.
- Ez a nő. Na gyere, vendégem vagy egy sörre, kölyök. - intett Ángel az arrancarnak, mely ezidáig ellenfelemként volt számon tartva, hisz jelenleg nem igazán volt szándékában újabb ütéseket elszenvedni azért, mert nem teljesítette a parancsomat.