Chiruochiba Airisu VS Lanven Alexander Stark

Shinigamik, shinigamik után. Egy pillanatnyi megállás sincs. Nem lehet nyugodtan pihenni, ebben az átkozott Emberek világában. Most újból itt vagyok, de most nem pihenni jöttem. Egy elég durva edzés, és pár új technika elsajátítása után jöttem el. Ideje kipróbálni élesben azokat a dolgokat, amiket megtanultam, fejlesztettem. A sonido edzés is megtette a hatását. Sokkal gyorsabban mozgok most már, hogy fejlődtem a sonido használatával. Igen csak meredek edzés volt, Karasu san teljesen kifárasztott, de azért ő is elfáradt. Önbizalommal tölt el, hogy ki tudtam fárasztani egy hatalmas szintű arrancart. Ezúttal direkt jöttem Karakura Townba. Itt az ideje, hogy most én vadásszak a shinigamikra, és miután jól megvertem őket, még ki is nevessem őket. Ah végre egy kis vissza szolgáltatás. A gargantám bezáródott mögöttem, és egy park kellős közepén találtam magam. A fákat fújta a szél, a bokrokra levelek hullottak. Gyerekek játszottak a közeli játszótéren, és párok, illetve dolgukra siető emberek mászkáltak fel s alá. Kicsit el is felejtettem, hogy miért jöttem ide, ahogy néztem a mozgó élet dús tájképet, amit sosem láthatok Hueco Mundoban. Teljesen szívemig hatolt az érzés. Vajon boldogabb lennék ha shinigami lett volna belőlem? Gondolkoztam magamban. De nincs mit tenni, sosem tudom meg. Vajon a shinigamik értékelik úgy ezt a csodálatos világot, ahogy azt én teszem? Újabb értelmetlen kérdés, amire valószínűleg egyetlen shinigami sem akar, majd nekem válaszolni. Szívok egy mély levegőt, és elkezdek sétálni a szomszédos utcán. Igazából senki sem lát, de nem is probléma, annál jobb. Tökéletesen boldoggá tesz már csak az, hogy itt lehetek nyugton. Ezért kell nekem az Emberek világa, hogy lenyugodjak, és tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Persze az a legidegesítőbb ha, ilyenkor megzavarnak, mint ahogy azt rendszeresen teszik. De most jól kitolok egy shinigamival, én zavarom meg őt! Már érzek is egy kimagaslóan erős lélekenergiát. Felettébb mód ismerős, de nem tudom honnan. Tényleg rá kéne állni a lidérc képességekre. Minimális lélekenergia használattal indultam meg a kiszemelt lélek felé. Remélem, hogy el tudom rejteni minden arrancar kisugárzásom, és így biztonságosan megközelíthetem, hogy aztán meglepjem. Sétálok is, utcáról utcára, és lassan közeledek felé. Vajon észre vesz? Áh kizárt, még én magam sem venném észre magam. Mondjuk csapni való érzékelési képességeim vannak. Kíváncsi vagyok, ez milyen osztagos lesz, és hogy az az osztag amiben van, miről ismeretes. Az ilyenek mindig kiderülnek harc közben. Például Yamanakánál, lerí róla, hogy tizenegyedik osztagos. Még a negyedik osztagról hallottam egy egy s mást, de nem igazán ismerem őket. Ahogy sétálok a lélek energia irányába, észre is veszem a távolból. Meglepődve veszem észre, hogy Chiruochiba Airisu az. Akivel már egyszer találkoztam itt Karakurában. Hát én harcolni jöttem ide, úgyhogy sajnos most ő lesz a célpont. Igazából elég kedves volt és udvarias, és felettébb furcsa. Vissza fogom magam, a lelki ismeretem nem engedi, hogy teljes erőmből küzdjek azzal a shinigamival, aki meghalgatott, és nem támadott azonnal. Ő az a kivétel, amiből nagyon kevés van. Így hát odasétálok hozzá, és ráköszönök szemtől szembe.
- Szia Chiruochiba san! Kiáltottam neki oda, kicsit elragadtattam magam, mert még csak most láttam meg mit is csinál. Természetesen vártam tőle egy kis ellenszenvet, de olyan jól kijöttünk még anno.

Már vagy hetek óta nem találom azt a fránya fésűt, és kezd egyre bosszantóbb lenni, hogy nem tudok megfésülködni, így olyan a kinézetem, mint egy madárijesztőnek. De még ez sem lenne bosszantó, nem úgy, mint az, hogy úgy egy hete potyára küldenek az emberi világra, mert mikor átérkezek sehol egy sérült shinigami társam se, ez bosszantó, de még ez is tűrhető. Mi az, ami ennyire bosszant engem? Az, hogy mióta a téves riasztásaim vannak, de csak nekem, azóta nincs időm feltölteni a vanília készletemet, ami teljesen eltűnt! T_T Már vagy másfél hete egy milligrammnyi vaníliát se tudtam enni. Nos, ez az, mi bosszantó! Így hogyan koncentráljak a munkámra? Nagy nehezen megy, de akkor is, milyen dolog ez? Így kezdek picit ingerültebbé válni! Ma megint parancsot kaptam, hogy azonnal vonuljak ki Karakura Town-ba, hogy ellássam egy társamat, de megint nem kapok kíséretet.
Már egy fél órája bolyongtam a városban, hogy megtaláljam az állítólagos sérült társamat.
~ Biwabiwa. Minket megint potyára küldtek ide, ez nem igazság! ~ Panaszkodtam az én bölcs zanpakuto-mnak.
- De nem ezért vagy ilyen feszült, ingerül, igaz?
~ Persze, már megint nem tudok elmenni és vaníliás valamit enni.
- tudtam, hogy itt van a kutya elásva!
~ Milyen kutya?
- Ez egy mondás, kis barátom! Erről már beszéltem neked.
~ Tényleg, gomeno.
Éppen készültem volna vissza menni, mikor egy ismerős hollow, vagyis arrancar lélekerejére lettem figyelmes, ahogy közelít felém, sőt kisvártatva már előttem is volt pár méterrel, és rám köszönt:
- Szia Chiruochiba san! - Vagyis kiáltott.
- Üdvözöllek, Lanven Alexander Stark! - Válaszoltam némiképpen ingerülten, és szúrós tekintettel. A kardomra tettem a kezemet, hogy a következő pillanatban, akár támadhassak is. A lehető legrosszabbkor jelent meg ez is.
~ Kis barátom, nem ez, hanem ő. Attól, hogy feszült vagy és az ellenséged ő, attól még meg kellene adnod neki a tiszteletet.
- Igazad lehet, Biwabiwa. Megpróbálok oda figyelni!
~ Valamint szeretnélek figyelmeztetni, hogy az erőmre nem számíthatsz! Ilyen állapotban nem lennél képes elszavalni a hívásomat!
- Értem. - Érdekes módon, mintha hallottam volna más hangot is Biwabiwa hangja mellett, de nem törődtem vele, lehet, hogy csak egy közeli ember hangja lehetett, vagy csak az idegeim szórakoznak velem.
- Már megint gyönyörködsz az emberi világban? - Próbáltam higgadtabban, és illedelmesen beszédbe elegyedni, hátha el tudom így kerülni a felesleges erőszakot. Bár az, hogy a kezem a kardomon van, nem éppen azt a látszatot kelti, mintha teljesen békések lennének a szándékaim.

- Üdvözöllek, Lanven Alexander Stark! Köszönt illedelmesen, de kicsit ingerülten. Furcsa volt Airisu sant idegesnek látni. Azt hittem egy nyugis rendes shinigami az. Mondjuk biztos irritálja egy arrancar közelsége. Még mindig nem bízik bennem, hiszen a kardjára tette a kezét. Hogy is bízhatna... Egy magamfajta arrancarban nem lehet bízni... Igaz? Hát jó. Értem én a felállást. El kell fogadnom, hogy soha nem lesz olyan shinigami, aki szívesen, vagy akár egy kicsit is szívlelni fogja a velem való találkozást. Nehéz sors, meg kell majd keresnem azt a shinigamit, aki megesketett. Megkeresem, és feloldatom vele az esküt. De az is lehet, hogy a végén nekem fog elpattanni az agyam, és én töröm meg az eskümet. Na de Airisu még mindig nem támadott. Ez egy shinigamihoz képest nagyon szép teljesítmény. Most viszont harcolni jöttem, mondhatni információt gyűjtök a shinigamik erejéről, és támadási stílusukról.
- Már megint gyönyörködsz az emberi világban? Folytatta. Milyen rendes... Emlékszik rá mit tettem akkor. Heh, hogyan is felejthette el... Hiszen teljesen kikészültek akkor is Kagehimével. Meg aztán nem hiszem, hogy egy shinigami el tudna felejteni egy arrancarral való találkozást, ami nem fordult vad harcba. Már akkor se szívleltek. De Airisu san legalább visszafogta magát, és a lehető legkedvesebb volt, ellenben Kagehimével. Jó hát nem várhatok sokat egy halálistentől. Lassan megtanulom, hogy nem bízhatok ezen a világon senkiben.
- Úgy valahogy! Válaszoltam - Kicsit feszültnek tűnsz Airisu san. Remélem nem azért, mert engem látsz! Bár akár azért is lehetnél feszült, mert most kivételesen nem csak gyönyörködni jöttem. Sokkal inkább egy kicsit harcolni. Mosolyogtam rá, legkihívóbb mosolyomat alkalmazva. Számítottam rá, hogy ő ezt a leggyorsabb támadásával fogja díjazni, ezért kicsit óvatosabban kezdtem el mozogni. Készen álltam, akár sonidózni is.
- Remélem nem probléma! Folytattam tovább a huncut mosolygást.
Láttam rajta, hogy nagyon nincsen jó kedvében, és kicsit kócos is volt. Nem is kicsit... Mintha eltűnt volna a fésűje, már vagy egy hónapja. Hát szerencsére nekem nincsenek ilyen problémáim, mert az én hajam mindig ugyan úgy áll, és nem azért, mert van rajta egy kiló zselé. Sokkal inkább azért, mert a lélekenergiám két végletet egyesít, amik találkozásukkor, mindig energia kitörésben nyilvánulnak meg. És ezek a testemen belüli miniatűr energia kitörések, amiket elfolytok adják azt a fix felfelé álló hajat, ami nekem van. Vicces dolog, hiszen soha nem kell fésülni. Kíváncsi vagyok Airisu san, hogy harcol. Lehet mutatni fog pár új dolgot. Mondhatni pusztán a kutatói kíváncsiság ösztönöz ma harcra. Minél több információ annál jobb. El kéne már menni könyvtárba, azóta ígérgetem magamnak, mióta vissza tértem a találkozásból. Persze azóta nem is voltam. Nincsen időm egyszerűen rá. Lehet be fogok rendezni egy helyet Hueco Mundoban, ami tök úgy fog kinézni, mint az emberek világa. És akkor nem kell majd átjönnöm. Zseniális ötlet! Haza megyek meg is csinálom. Na, de most koncentráljunk a mostani problémára. Megmarkoltam a pengéimet, és hátrébb ugrottam, megadva neki a tisztességes távolságot, és időt, hogy felkészüljön. Ma is a szokásos pozitúrát fogom felvenni, bal kézben elől a Hold iker, jobb kézben hátul a Nap iker. Bal láb elől, jobb láb támasz, és pengék a földnek néznek.
- Lehet, hogy kicsit agresszívan, de le foglak nyugtatni Airisu san! Nevettem rá, tudván, hogy ezzel olyat mondok neki, amivel utalok egy képességemre, amiről ő nem tud.

- Úgy valahogy! Válaszoltam - Kicsit feszültnek tűnsz Airisu san. Remélem nem azért, mert engem látsz! Bár akár azért is lehetnél feszült, mert most kivételesen nem csak gyönyörködni jöttem. Sokkal inkább egy kicsit harcolni. Remélem nem probléma! - Válaszolt a kérdésemre az arrancar. Úgy tűnik, hogy mind a fésűm eltűnése, mind a téves riasztásaim, mind a vanília megvonásom annyira feszültté tett, hogy úgy éreztem, hogy a magánszférámba gázol a szavaival, de durván, és még a társaimat is bántani akarja, ezért gondolkodás nélkül elé shunpo-ztam és egy ingerült csapást indítottam felé, de ez a csapás úgy látszott, mintha egy nem éppen hozzáértő vagdalózna egy karddal. Talán mert lassabb vagyok nála, ami nem lenne meglepő, hiszen az akadémián is az átlagnak az aljához tartoztam ezen a téren, vagy felkészült egy ilyen reakcióra, és ezért sikerült kitérnie, vagy talán mind kettő lehetséges. A lényeg, hogy ő kitért én meg már megint seggre estem.
- Kis barátom! Nyugodj le! Ha csak így csapkodsz nem mész semmire sem! - Hordott le Biwabiwa, bár a hangja kicsit furcsán csengett.
Talpra álltam, és vettem három mély levegőt, hogy nagyjából lehiggadjak. Közben az ellenfelem, ez a furcsa arrancar, Lanven Alexander Stark rám nevetett:
- Lehet, hogy kicsit agresszívan, de le foglak nyugtatni Airisu san!
- Azt meglátjuk, és ahhoz nincs semmi közöd, hogy miért vagyok ilyen ingerült, de azt elárulom, hogy te is az oka vagy, amiért bántani akartad valamelyik társamat! - Kiáltom felé. A többit meg halkabban teszem hozzá. - Nem adok esélyt arra, hogy bántsad bármelyik társamat is!
Aztán már higgadtabban, és így jobban koncentrálva shunpo-zok elé és egy szabályosabb vágást indítok felé. Hogyha a tényleg azért tért ki legutóbb előlem, mert a sonido-ja erősebb az én shunpo-mnál, akkor most is van lehetősége kitérni, de, hogyha azért tért ki, mert számított a hirtelen támadásra, akkor most talán csak egy hárításra lesz lehetősége, ami ha el bagatellizál, mert azt hiszi az előbbi támadásom alapján, hogy kétbalkezes vívó vagyok, akkor most nagy meglepetésben lesz része. Akár sikeres, akár nem a támadásom utána védekező állást veszek fel, és remélem, hogy nem erősebb a sonidoja, mint az én shunpo-m.

- Azt meglátjuk, és ahhoz nincs semmi közöd, hogy miért vagyok ilyen ingerült, de azt elárulom, hogy te is az oka vagy, amiért bántani akartad valamelyik társamat! Nem adok esélyt arra, hogy bántsad bármelyik társamat is! Kiáltott rám.
Tényleg ideges lehet, hogyha így ordibál. Nem értem, múltkor tök jól elbeszélgettünk, aztán lehet csak nekem tűnt az, ilyen jó beszélgetésnek. Aztán az is lehet. hogy valaki felnyomta az agyát. Nem szokott Airisu san, ilyen agresszív lenni. Rögtön shunpozott egyet felém, miután közöltem vele a szándékomat. Pedig ez nálam barátságos gesztus volt. Ki is tértem előle, új erőm a sonidóval, még engem is meglepett. Ezután nekem is esett, újra a kardjával. Jól van, ha ilyen agresszíva akarsz játszani, hát legyen. A vágás eléggé szépre sikeredett, de a holdpengémmel hárítottam, de nem csak egyszerűen hárítottam, nem ám. Lendületet adva a kardomnak, a hold penge megtartotta a kardját, majd kicsit erősebbet löktem rajta, és jobb kezembe lévő nap ikerrel, vissza csapta, aminek eredménye képen kimozdítottam kardját jobb oldalra, és hátra ugrottam. Ezután ő védekező pozíciót vett fel. Neki ugrottam a lehető leggyorsabban, és lendületből csaptam neki, a kardjának mindkettő pengét, és teljes erőmből nyomtam. A szél gyengén fújdogált, ahogy egymásnak feszülve birkóztunk, és a nap az égen is merőlegesen sütött ránk felülről.
- Airisu san! Ne bóbiskolj el! Figyelj oda! Hergeltem kicsit.
A harmadik kéz technikát alkalmaztam, a hasfalamból kiugrott, egy kéz, ami a tőlem telhető leggyorsabban és legerősebben csapott Airisu hasfalába. A támadástól valószínűleg meglepődött, de még inkább erejét vesztette hirtelen, hiszen éppen váratlanul gyomron vágták. Vártam, hogy gyengüljön a tartása, hogy egy mozdulattal oldalra csaphassam a kardját, és megvághassam nap ikerrel. Ellenben arra is számoltam, hogy ha elhátrál, utána soidozok, és folytatom a támadást, amilyen gyorsan, és meglepetés szerűen csak lehet. A harmadik kéz technika végül eltűnt, hiszen többet nem volt rá szükség. Vissza húzódott testembe. Készen állva arra, hogy kihasználjam a lehetőségeket, amiket Airisu nyújt majd, megfeszült izmokkal álltam. A technika használata felemésztette egy kevés lélek energiámat, így egy kicsit meg is izzadtam, hiszen a lidérc képességek koránt sem az erősségeim. Mire végzek Airisuval, olyan nyugodt lesz, hogy soha az életében nem akar majd harcolni, és egyéb zavaró tényezők, sem fogják tarkítani jellemét. Igazából nem pont vele akartam harcolni, persze jó ez, mert baráti meccsnek könyvelem el magamban, így szerintem nem akarja majd konkrétan a halálomat. Ha meg igen, majd utolsó energiámmal hívok egy negaciont. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy használjam e ellene a ressurectionom. Akkor ugye eltűnik minden eddigi vágás okozta nyugalom. Viszont sokkal erősebb leszek, ellenben fölösleges, mert nem akarom csúnyán lesebezni. Ha meg tudom vágni a nap ikerrel, mivel szigorúan, csak azzal támadok, annyit mondok neki.
- Jobban érzed magad?
Ha ez a vágás mégsem történik meg, akkor marad a támadás, védekezés, ellentámadás, örökös mesterségem, amiben a legjobb vagyok.

Második támadásomat a két tőrével hárította és vette félre. Még vont annyi időm, hogy a védekező pozíciót felvehessem. A hárítási módszeréből gondolva ő sem képzetlen a fegyverei forgatásában. Viszont az ellentámadása olyan gyors volt, hogy csak blokkolni tudtam, ami viszont Biwabiwa-t viselte meg, de még szerencsére még egyben van. Pár pillanatig így feszültünk egymásnak.
- Airisu san! Ne bóbiskolj el! Figyelj oda! - Szólt hozzám, aztán valami hasba vágott. Ettől megrogytam, és láttam, hogy a hasfalából egy harmadik kéz nyúlt ki. Az ütéstől nem csak meggörnyedtem, hanem a támasztásom is gyengült, ami akár azt is jelenthette volna, hogy úgy kettészel, ahogy egy vanília tortát szokás, ezért ijedtemben hátrébb léptem volna, de már megint megakadtak a lábaim egymásban, így elindultam fenékkel előre a talaj felé, ellenfelem meg a világos pengéjével közeledett felém. Én, hogy a súlyos sérülést, vagy a tortamód való felszeletelődést elkerüljem az erősségemhez folyamodtam, vagyis kidou-t alkalmaztam:
- Hadou 01: Shou
Én a hátsó felemre csapódtam, Lanven Alexander Stark, a furcsa arrancar szintén arrébb lökődött tőlem, mivel még mindig nem jöttem rá, hogy a sonido-ja gyorsabb-e az én banira¹-m... -.- ... shunpo-mnál, ezért igyekeztem minél hamarabb újra felvenni a védekező pozíciómat. Még időben sikerült, mert alighogy felvettem, már a közelemben volt és támadott. Egy pár támadás, ellentámadás cserét csináltunk, de egyikünk se tudta megvágni a másikat. Úgy a negyedik-ötödik "cserénél" jártunk, mikor a támadó tőrével, vagyis a fehérrel sikerült megvágnia. Abból gondolom, hogy ez lehet a támadó tőrje, mivel csak azzal próbált megvágni, a másikat csak hárításra használta. A találat, ami a bal felkaromat érte haránt, megállt a támadással és egy kérdést tett fel nekem:
- Jobban érzed magad?
Érdekes módon, tényleg nyugodtabbnak éreztem magam. Hirtelen nem tudtam mire vélni, ezért őszintén és röviden feleltem:
- Igen.
~ Talán ez lenne a képessége? Vagy talán valami nyugtató méregbe mártotta? Vagy csupán én voltam túl feszült és ez a vágás felébresztett? Lehet, hogy félre értettem a szavait és nem is annyira ellenségesek a szándékai? Most várok egy kicsit, ha támad, akkor benyugtatózott, ha nem, akkor én értettem félre. ~ Azzal kardomat lejjebb engedtem, és vártam a reagálását.

//¹ a banira japánul annyit tesz, hogy vanília //

Végül is sikerült megvágnom a nap ikerrel. Kérdésemre, egy gyors nyugtázással csak annyit válaszolt:
- Igen.
Nos, akkor még három vágás, és mi már nem harcolunk ma, legalábbis ő. Úgy érzem uralom, a küzdőteret, bár az a valami, amit rám... mondhatni varázsolt, halálra rémisztett. Ez biztos olyan, mint a mi lidérc képességeink. El kell mennem könyvtárba most már, mert ha ez így folytatódik az lesz a vége, hogy esetleg egy pillanat alatt agyon csap. Nem szabad hagynom, hogy ilyenekkel támadjon, mert akkor aztán bajban leszek. Semmit nem értek az ilyen típusú támadásokhoz, nem hogy használni tudjam, vagy védeni tudjam őket. Airisu san lejjebb engedte a kardját. Arca egy kicsit nyugodtabb lett. Meg van hát a kellő eredmény. Én is lejjebb engedem a tartásom, de résen vagyok, hiszen tudom hogy ez a harc, még korántsem ért véget. Még csak most kezdődik! Most az egyszer örültem a harcnak, de lehet csak annak örültem, hogy Airisu sannal harcolok. Persze nem azért, mert konkrétan őt szeretném legyőzni, hanem, mert Airisu sanra már majdnem úgy tekintek, mint barátra. Aztán lehet, hogy csak én vagyok elfogult. Elvégre eddig minden shinigamival szemben jókedvet, és jámborságot tanúsítottam. Mindenesetre Airisu más, ő teljesen más, mint a legtöbb shinigami. Épp ezért szeretnék, valahogy jóban lenni vele. Mondjuk egy barátságos küzdelemmel. Jobban ki kell ismernem Airisu sant, és két férfi között mi más is lehetne a jobb kommunikáció, mint egy barátságos össze csapás?
- Mondtam én, hogy lenyugtatlak. Mosolyogtam rá. Lenne kedved két összecsapás közben beszélgetni? Mert hát ugye mégis csak harcolunk. Kezdhetnénk talán azzal, hogy mi újság Rosui sannal? Az utolsó találkozásunk óta alakult valami? Mosolygás közben vonogattam a szemöldököm. Őszintén kíváncsi voltam rá, nem csak hülyeségből, vagy zavarkeltésből kérdeztem.
Airisu san kicsit furcsa arckifejezést vett elő. Egy pillanatig azt hittem, hogy megsértődik a neki szegezett kérdésen. A szellő gyengén fújdosott, Airisu san kócos haját össze vissza dobálva. Meleg volt, legalábbis mindenképpen melegebb, mint az örök sötétség világában, Hueco Mundoban. Válasza után kicsit, elengedettebben szembe fordultam a széllel, és engedtem, hogy lágy újaival bele túrjon a hajamba, és csak ennyit mondtam.
- Aaaah, az Emberek Világa, olyan nyugodt hely.
A harc még koránt sem ért véget, ezért próbáltam közben félfüllel oda figyelni, hogyha esetleg megtámadna, mert elege lenne a semmit tevésből. Igaz nem úgy ismerem Airisu sant, mint aki csak úgy támad. Bár az is elég nagy túlzás, hogy ismerem Airisu sant. De most az egyszer utoljára elengedem magam, hogy ő döntse el, megtámad miközben nem figyelek, vagy barátságos gesztusba kezd, és nem támad amíg nem vagyok felkészült. Kíváncsi vagyok vajon, mit fog tenni?

Miután lejjebb engedem a kardom ő is lazább felállást vesz fel ahelyett, hogy támadna. Akkor lehet, hogy félreértettem a szándékait.
- Mondtam én, hogy lenyugtatlak. Mosolyogtam rá. Lenne kedved két összecsapás közben beszélgetni? Mert hát ugye mégis csak harcolunk. Kezdhetnénk talán azzal, hogy mi újság Rosui sannal? Az utolsó találkozásunk óta alakult valami? - Mosolygás közben vonogatta a szemöldökét.
~ Ez most totál azt hiszi, hogy én és Rosui-san úgy összejöttünk? Bár az igaz, hogy sikerült rávennem, hogy legyen a tagja a Vanília Fan egyletnek és a VTT-nek.
- Kis barátom, nem ez, hanem ő! – Szidott meg Biwabiwa.
- Jól szolgál Rosui – san egészsége, és mivel nem akarok, rontani rajta ezért nem említem meg neki, hogy most miket kérdeztél róla. – Válaszolok Lanven Alexander Stark-nak, a fura arrancar-nak, és az arcomra kicsi zavar ül ki a végén. Ő a széllel szembe fordul, mintha tényleg csak valami bájcsevegésre jött volna.
- Aaaah, az Emberek Világa, olyan nyugodt hely. – Mondta maga elé az ellenfelem.
~ Bár harcolni jött, ezt ki is jelentette egyértelműen, és az előbb én is bele vetettem magamat a harcbár, bár haragból, méregből, de egyáltalán nem zavar, hogy most beszélgetünk. A legutóbbi találkozásunkkor Lanven-kun azt a benyomást keltette bennem, hogy pacifista, ezért most kicsit örülök, hogy nem harcolunk, mert így egyikünknek se fog baja esni, de ha kiderül, hogy miatta kaptam téves riasztást, akkor kénytelen leszek félre tenni a saját pacifizmusomat.
- Csupán a lidércek okoznak gondot, és miattuk válik olykor-olykor az emberek világa nyugtalan helyé. És mostanság, mintha téves riasztásokat kapnék, csak azt remélem, hogy egy shinigami társam szórakozik velem és nem valamelyikkőtök. – Vágom hozzá a gondolataimat, aztán rögtön én is felteszek neki egy kérdést. – Sikerült espadát találnod? Ha igen, akkor ő mit szól a pacifista viselkedésedhez?
Lezserül állt előttem, mintha meg gondolta volna magát és mégse akarna harcolni, hanem inkább az Emberi Világ dolgairól. Akár az is lehet, hogy csupán a harc folytatása előtt még egy kicsit gyönyörködni akart a környezetben, amit lehet, hogy lerombolunk a harcunk folyamán, bár ez a „leromboljuk” dolog nekem nem tetszik, hiszen így károkat okoznánk. Én is lazábbra akartam venni a figurát, amíg a válaszát vártam, hallgattam, ezért a kardomat egy kézzel magam mellé engedtem, és a másik kezemmel a hajamon igazítottam volna, de ekkor újra rájöttem, hogy vagy egy-két hete nem fésülködtem. ~Olyan idétlenül nézhetek ki! Ez nem igazság, annak a nyamvadt fésűnek miért kell mindig eltűnnie?~ Így inkább újra felvettem egy védekező állást, legalább addig se zavar a hajam kócossága.

Arcom mámoros boldogságból át vált furcsa grimaszba, ahogy felteszi a kérdést.
– Sikerült espadát találnod? Ha igen, akkor ő mit szól a pacifista viselkedésedhez?
A kérdés tökéletesen lesújtó volt, hiszen még mindig nincsen espadám, de már kezdem feladni a reményt, hogy valaha is lesz. Valahol fájt, ez a beismerés, de hát mit volt mit tenni? Már elég régóta Las Nochest járom, és valljuk be, nem vagyok egy főnyeremény. Az egyetlen arrancar, akivel van valamiféle ismeretségem, az Karasu, de ő sem espada, pedig őt szívesen fogadnám mesteremnek. No de mindegy mielőtt teljesen elborítja arcomat, a sötétség, amit a lelki mizériáim okoznak, válaszolok a kérdésre.
- Nem... Még mindig nem sikerült espadát találni, de kezdem úgy érezni, hogy nem is akarok egyet se. Még a franc se tudja. Viszont eleget cseverésztünk, bocsáss meg Airisu-san, de harcolni jöttem ma ide, fejlődnöm kell, erősödnöm kell, mert másképp nem lehetek se espada, se fracción. Szóval készülj fel, mert folytatjuk amit elkezdtünk! Ne vedd személyesnek.
Felvettem az alapállást, és megvártam, míg felkészül a harcra. Már ugrottam is felé, és indítottam egy kereszt vágást, a pengéimmel. Valószínűleg simán kivéd egy ilyen... átlátszó támadást, de pont ezért csinálom. Ha ki akarja védeni, muszáj lesz megállítania mindkét pengét, amihez függőleges helyzetbe kell állítania a zanpakutoját. Így blokkolja a támadásom, és én sem tudok majd tovább támadni, legalábbis ezt fogja gyanítani, de lehet nem. Minden esetre, ha mégis így tenne, akkor a blokkolás után, a harmadik kéz technikát használva, megpróbálom a lehető legerősebbet oda csapni a zanpakutot tartó kezének, hogy engedjen a tartásból. Ha ez megtörténik, akkor a bal kezemben lévő hold ikerrel, végig kísérem a pengét, nehogy oldalba kapjon, míg a másik kezemben lévő nap ikerrel megvágom a kezét, hiszen az van a legközelebb. Természetesen a felállított terv bármikor megbukhat, főleg akkor, ha alapjáraton nem akar majd blokkolni. Ezért gondoltam, erre is, ha esetlen el akarna szelelni, és nem védeni, akkor csak simán utána ugrok, hiszen elméletben gyorsabb vagyok nála. Szóval utána ugrok, és a levegőben próbálom elkapni, megvágni. A vágás magában nem érdekes, inkább az a lényeg, hogy a penge kontaktust létesítsen az ellenféllel. Igazából megvágni se kéne, elég lenne csak hozzá érinteni, de az túl macerás. Inkább hasítsak egy kicsit a húsába, mint hogy hatszázszor próbálkozzak, hogy éppen hozzá érintsem a pengém, az ő bőréhez. Meg aztán Airisunak is jól jön a sebhely, férfiasabbá teszi. Szóval ezek a lehetőségek, odafigyelek, mit csinál, mit reagál a támadásomra, és annak megfelelően cselekszem.

Úgy tűnt kérdésemmel sikerült gyenge, kellemetlen pontra tapintanom. Így kvittek vagyunk, ő is kérdezett valami olyat, amit nem kellett volna, és én is. Újra felveszi alap helyzetét, így hát én is komolyabban felveszem a védő állást. Újra támadott, és egy keresztvágással indított, könnyen blokkolhattam volna, de akkor azt kockáztattam volna meg, hogy Biwabiwa kettétörik, ezért igazítottam a fogáson és oldalra vezettem ki a pengéit, s a további támadásait is inkább kikerülni, kitéríteni, próbáltam több-kevesebb sikerrel. ~ Gyakorlások közben ez jobban ment. Úgy tűnik, majd keresnem kell valakit, akivel gyakorolhatok, mert, ha nem fejlődök, nem tudom majd megvédeni a többieket!
- Kis barátom! Ha rövid a karod, akkor told meg egy lépéssel!
~ Kérlek, Biwabiwa, ne most beszélj rébuszokban!
Újra blokkolásra került a sor, és ő megint kinövesztett egy harmadik kezet magából és egy erőteljes csapást mért jobb karomra, amitől tartásom meggyengült és a kardomat a fekete pengéjével elkezdte előlem eltolni, míg a fehér pengéjével támadott.
- Használj kidou-t te okos! - Kiáltott rám Biwabiwa.
- Hadou 01: Shou! - Kiáltottam, de elkéstem, mert a fehér pengéje már a mellkasomba mart, de szerencsére nem túl mélyen. Én újabb sérülést szenvedtem el, ő meg megint hátrébb került. - Azt mondtad, hogy espada akarsz lenni. Ezt komolyan gondolod? És, hogyha espada-vá válnál, akkor is megmaradnál ilyen békésnek?
Ez őszintén érdekelt, ez az arcomon is látszódott, igazából nem nagyon tudom, hogy miért érdekelt, talán azért, mert ha komolyan gondolja, és megmaradna ilyen békésnek, akkor az talán azt jelentené, hogy ő egy kivétel, akit érdemes lenne életben hagyni. Bár már egyre kevésbé akarom bántani, de azt se akarom, hogy ő bántson, ezért a védő állást továbbra is fenn tartom.

Újból azt az egyszerű mágiát használta. Vigyáznom kell vele, mert ha esetleg egy erősebbet bekapok tőle, akkor csúnyán bajba kerülök.
- Azt mondtad, hogy espada akarsz lenni. Ezt komolyan gondolod? És, hogyha espada-vá válnál, akkor is megmaradnál ilyen békésnek? Kérdezte. Éreztem a hangján, hogy a második fázis már aktiválódott is. Ez örömmel töltött el, hiszen már csak kettő vágás kell, és ennyi volt mára. Ugyan akkor érdekes kérdést tett fel, amire talán még én sem tudtam a választ. Megrészegítene a hatalom? Vagy nyugodt, és békés maradnék? A franc se tudja. A hatalommal mindig vele jön a veszély, hogy elszállsz. Ha espada rangra lépnék, és olyan erős lennék, mint egy espada, akkor biztosan többet sétálnék az emberek világában. De az eskü, az eskü. Nem ölnék egy shinigamit sem meg, pláne nem embert. Számomra fontosak a lovagi erények, a saját magammal szemben támasztott elvárások, a béka és nyugalom. Természetesen a balhékat inkább Hueco Mundoban rendezném le, és próbálnék minden shinigamival kijönni. De vajon nem unnám meg, hogy a shinigamik úgy állnak hozzám ahogy? Vagy a folytonos harcot? Hiszen egy espada az Emberek Világában elég durva dolog. Biztos, hogy nem hagynák szó nélkül a shinigamik. A támadások sora után, egy kis távolság keletkezett kettőnk között. Komolyan gondolkodóba ejtett ez a kérdés. Egy kicsit törtem a fejem, miközben azért figyeltem, nehogy váratlanul érjen egy támadás.
- Hát... Jó kérdés. Nem gondolkodtam még el rajta, hogy vajon mi lesz ha espada leszek. Elvégre még akkora távlat ez nekem, amibe nem láthatok bele. De az biztos, hogy bátrabb lennék. De meg maradnék ilyennek, én nem változok. 1153 éve ilyen vagyok, nem valószínű, hogy változnék. Feltételezem, hogy nem fogok egyik pillanatról a másikra espada rangra emelkedni, ezért valószínűleg nekem fel sem tűnne a hosszú úton, hogy változok. De az alap jellemem, megmaradna. Ez aki vagyok. A "pacifista" arrancar. Eresztettem felé egy szélesebb mosolyt. Még kettő vágás. Igazából a következő vágás, már lenyugtatja annyira, hogy lelassulnak a reflexei is. Mennyünk akkor biztosra. Széles mosolyomat fent tartva megfogom a pengéket, és végig húzom őket egymáson.
- Chapucería! Ezúttal kitettem magamért, nyolc klónt teremtettem magam köré, így kilencen voltunk egy tömeget alkotva. Körbe vettük egymást, így biztosan elvesztette a fonalat melyikünk az igazi. Mindenki külön utakon indult el. Ketten elszáguldottak mellette, négyen ugráltak körülötte, még kettő frontálisan próbált támadni. Leginkább ki akartam fárasztani, ezekkel a mozdulat sorokkal. Körbe körbe ugrálták, és ijesztgették a klónok. Különösen odafigyeltem arra, hogy egy klón se érjen se a pengéjéhez, se semmihez. Ha valahogy mégis megtörténne, akkor azonnal szerte foszoljon a klón. Nem akartam, hogy úgy járjak, mint Yamanakával. Eközben én ott pattogtam, a négy klónnal körülötte, várva a pillanatot, amikor lecsaphatok.
- Rendben, - Gondoltam - Ketten előröl ketten hátulról vonják el a figyelmét, és öten minden lehetséges irányból. Remélem nem készül valami durva varázslatot használni, mert akkor csak imádkozhatok, hogy ne kapjon el vele.
A felfordulás közepén ott állt Airisu, és vártam mit fog csinálni. Ha támad, azonnal rátámadok én is. Ha egy klónra támad, akkor természetesen előnyben leszek, ha esetleg engem szemel ki véletlenül, akkor is támadok. Úgy legalább azt hiszi majd, hogy minden klón igazából létezik, az első csapásig természetesen. Össze vissza mozgok, próbálok a szemének a holtterében maradni. Nem kell sok, csak annyi, hogy támadjon, és akkor én is neki lendülök.

Előbbi kérdésemmel sikerült elgondolkodtatnom ellenfelemet, ez jó dolog, mert amíg gondolkodóba ejtettem, legalább, amíg az esze fogaskerekeit jártatta, addig se kellett harcolnunk! ~Vajon, ha én kapitány lennék, vajon megmaradnék ilyennek, amilyen most is vagyok, vagy talán megváltozna, eltorzulna? Erre még sose gondoltam, lehet, hogy őse gondolkodott még el ilyesmin!~
- Kis barátom! Mi lenne, ha filozofálás helyett, most az ellenfeledre koncentrálnál? – Szidott meg ismét Biwabiwa.
~Jól van, na! >.> ~ Még idejében sikerült újra Lanven-re koncentrálnom, így hallhattam a válaszát is:
- Hát... Jó kérdés. Nem gondolkodtam még el rajta, hogy vajon mi lesz ha espada leszek. Elvégre még akkora távlat ez nekem, amibe nem láthatok bele. De az biztos, hogy bátrabb lennék. De meg maradnék ilyennek, én nem változok. 1153 éve ilyen vagyok, nem valószínű, hogy változnék. Feltételezem, hogy nem fogok egyik pillanatról a másikra espada rangra emelkedni, ezért valószínűleg nekem fel sem tűnne a hosszú úton, hogy változok. De az alap jellemem, megmaradna. Ez aki vagyok. A "pacifista" arrancar.
~ Ahogy sejtettem, még ő se gondolkodott el ilyesmin, de pozitívan áll hozzá, ez jó, talán tényleg nem fog változni, ezért lehet, hogy érdemes lenne nem megölnöm. ~ Válasza után ellenfelem arcára széles mosoly húzódott, eztán a két pengéjét egymáson végigcsúsztatva valami olyasmit mondott, hogy „Chapucería”, miután még nyolc lett belőle, és egyiküket körbeállva voltak előttem! Erre tágra nyíltak a szemeim a csodálkozástól. ~Ez valami klón technika lehet! Ha klón, legyen klón!~ Aztán gyermeki vigyorral én is beszálltam a játékba:
- Hadou 50: Rei no kuron! – Mondom fenn hangon és én is létrehozok klónokat magamból, bár én csak kettőt tudtam. Alig, hogy megidéztem én is a klónjaimat ő az övéivel elkezdett körbe venni, s közben támadásokat is színlelt, miknek hatására úgy döntöttem, hogy a klónjaimat arra használom fel, hogy a hátamat védjék, így egymásnak, vagyis magunknak, avagy nekem, szóval a hátunk, hátam, nah, szóval a klónjaim és az én hátam egy kis teret zárt be. ~Milyen szerencse, hogy egyszer ilyesmit is gyakoroltunk, bár igazából nem tudom, hogy hogyan kellene folytatni, mert csak arra emlékszem, ha így állunk össze, akkor nem tudnak hátba támadni minket. Hát, amíg így vagyunk, addig azt hiszem Lanven és klónjai támadásait ki tudjuk védeni, legalábbis egy ideig biztos.~ A klónjaival nem igazán támadott, inkább csak ijesztgetett, de ha egynek a támadását valamelyikünk védte az eltűnt. Úgy tűnt, hogy valamiért arra vár, hogy én támadjak, de én nem akartam támadni, mert akkor mind a klónjaim, mind én védtelenebbek maradunk, és a klónjaim is ezért nem támadtak.

Ő is tud valami klón technikát. Fura, mert nem támadott, csak felvettek egy teknős formációt. Ahogy körbe körbe ugráltam és itt ott kóstolgattam a védelmét, nem úgy tűnt, mintha támadni akarna. Legyen hát, ha ő nem támad akkor támadok én. Minden klónommal egyszerre támadtam a klónokra, és az eredetire. Elszórtan támadtunk. Nyolc klón elszórva támadta a három Airisut, én pedig reménykedve, hogy nem figyelt rám Airisu, hanem lefoglalta őket a klónok, beugrottam a három klón közé. Szorosan álltak, ezért tulajdonképpen éppen, hogy becuppantam közéjük, ezzel félre lökve mindhármójukat. A klónjaimat eltávolítottam a harcból, innentől már nem volt rájuk szükségem. Ahogy beugrottam elkezdtem a napikerrel pörögni. A holdikert magamhoz szorítottam, nehogy megvágjam vele. Megpróbáltam mind a három Airisut megtámadni egyszerre, és erre azt a bizonyos technikát használtam, amit nem rég tanultam. Halkan a levegőbe súgtam:
- Ímpetu reiterativo.
Ismétlődő lendület a technika neve. Segítségével folyamatosan tudtam pörögni, és akár hogy próbáltak volna hárítani, egyszerűen félre ütöttem volna a pengéjüket. Az ismétlődő lendület ilyen fajta használata, megterhelő lehet a szervezetre, Hiszen a folyamatos pörgésben elszédül a használó. Így aztán a hatodik fordulat után megálltam, és a lehető legmesszebb próbáltam sonidozni. Reméltem, hogy eltalálja valamelyik támadásom, a hat perdületből. Igazából nem figyeltem hol, vagy hogyan támadtam, esetleg el is találtam e őket, hiszen annak is örültem, hogy meg tudtam őrizni az egyensúlyomat. Egy ilyen technika használata fárasztó. Ráadásul már használtam három mások technikát is. Kezdek már fáradni. Ha bele gondolok, eddig szinte csak én támadtam. Nem csoda, hogy fáradok. Airisu szinte semmi energiát nem használt, leszámítva a klónokat. Itt az idő kicsit vissza fogottabban harcolni. Igaz még van egy ütőkártyám a Ressurection. Megálltam egy háztetőn, és vissza néztem. A tekintetem folyton elvándorolt a szédülésnek köszönhetően. Így eleinte nehezen fogtam be a célpontom. Izzadtság cseppek gördültek végig az arcomon. Felé fordultam. Két pengémmel újból védekező cserélt alapállást vettem fel, de igazából ha jött volna megint a varázslatával, egyszerűen nem tudtam volna kivédeni, vagy elugrani előle. Persze ha közelről támadna, azt még ki tudnám védeni, esetleg hárítani. Vártam, hogy mi történik, és hogy végre fel tudjam mérni, az általam okozott sebzést, vagy esetleg hibát. A nap éppen mögöttem volt, ami Airisut világította szembe, ha rám néz. Közben gyengén fújdogált a szél, és az emberek mit sem sejtve járkáltak fel s alá. Igaz, még nem fejtettünk ki, olyan hatalmas lélek energia mennyiséget, De a jövőben, ha nem teszek pontot gyorsan ennek az ügynek a végére, akkor el kell kezdenem valami kevésbé lakott részt keresni, hogy probléma nélkül átváltozzak.

Egy rövid várakozás után Stark arrancar és klónjai megunták a várakozást és ránk támadtak. Miközben a klónok támadásait védtem, mintha láttam volna egy Lanvent felugrani, aztán nem sokkal utána közénk ékelődött valaki és a szélrózsa minden irányába repültünk. Jó, rendben, nem minden irányába, mert ahhoz kevesen voltunk, de azért lehet érteni, hogy mindhárman pofára zúgtunk. Vagyis finomabban szólva arccal hárítottuk, legalábbis én biztos, hogy azzal hárítottam a talaj támadását. Mire nagy nehezen feltápászkodtunk már egy arrancar se volt a közelben, ezért a klónjaimat feloszlattam. Igen feloszlattam, valami baj van a kifejezéssel? ~ Nohát, ez meglépet!~ Gondoltam miközben körbekémleltem.
- Kis barátom a tetőket is megnézted? – Kérdezte fárdt hangon Biwabiwa. És igazából nem, nem néztem meg, ezért gyorsan ott is körülnéztem, és a nap előtt, mintha egy Lanven arrancer-t láttam volna.
~ Körbenéztem, és mintha az egyiken ott lenne, de az a baj, hogy mögüle süt a nap, de megérdeklődöm tőle, hogy ki ő?
- Szerintem egyértelmű, és butaság egyértelmű dolgokra rá kérdezni, ki barátom! – Intett meg a zanpakutou szellemem. Éppen elindultam volna felé, mikor éreztem, hogy valamire ráléptem, lenéztem és megláttam a fésűmet!
- Meg vagy! - Kiáltottam fel örömömben. Lehajoltam és felvettem az eltűntnek hitt fésűmet. Miután jól magamhoz ölelgettem újra eltettem az egyenruhám biztonságába, és nagy hunyorgatva én is felugrottam egy háztetőre, amiről anélkül láthattam az arrancart, hogy a nap megvakítana. Látszott rajta, hogy a technikái lefárasztották, és… ekkor vettem észre, hogy milyen helyen küzdöttünk. A közelünkben élő emberek járkáltak, megdöbbentett, hogy még nekem se volt annyi eszem, hogy őket védőleg arrébb invitáljam ellenfelemet. Mind ketten felelősek vagyunk azért, amiért veszélyeztettük őket a harcunkkal.
- Kis barátom! Igazából az ő hibája, hogy a harcotokkal embereket veszélyeztettetek. Ezért meg kell, hogy büntessed! Fegyveres harcban közel ugyan olyan jók vagytok, ezért rám nem támaszkodhatsz, és ha rövid a kezed told meg egy kidou-val! Higgyél nekem, megérdemelné, hogy bemutasd neki a mágiatudásod harci részét!
~ Nem csak az ő hibája! Az enyém is!
- Ugyan! Te ártatlan vagy, csak ők, a lidércek, az arrancar-ok azok, kik bűnösök, ő miattuk kaptál téves riasztást, ő miattuk kellett nem egy társadat ellátnod! Lehet, hogy ő nem annyira gonosz, mint a többi, de most ő is rászolgált a büntetésre, nem kell megölnöd, elég, hogyha csak erődemonstrációt tartasz rajta.
~ De akkor bántani fogom!
- Megérdemli! Gyerünk! Kapd el, addig, amíg fáradt! – Uszított Biwabiwa az ellenfelemre, én valahogy nem éreztem teljesen jogosnak Biwabiwa szavait, de tényleg nem volt más választásom, minthogy véget vessek a harcunknak.
Amíg a zanpakutou szellememmel beszéltem Lanven-nek volt esélye támadni, de ezt az időt akár pihenésre is fordíthatta, vagy elszökésre, abban az esetben, ha pihent a következőket cselekszem.
- Bakudou 04: Hainawa! – Kiáltottam a kidou nevét, ami ha célt ér Lanven-kun-t egy lélekenergia kötéllel gúzsba köti. Addig próbálkozok ezzel a mágiával, amíg nem sikerül, és mihelyt sikerül elkapnom ezzel újabb kérdést teszek fel neki: - Feladod a harcot és visszamész Las Nochesbe?
Nem válasz esetén egy Shakkahuo-val ajándékozom meg, és újra felteszem neki a kérdést. Igenlő válasz esetében feloldom a kidou-t, meghajolok, és ezt mondom búcsúképpen, mielőtt el shunpo-znék:
- Remélem, hogy többet nem találkozunk, miközben szolgálatban vagyok!
Hogyha Biwabiwa által folytatott beszélgetés alatt megtámadott, nos, az ellen nem tudtam védekezni, így biztos, hogy sikeres volt a támadása.
Hogyha elszelelt, amit kétlek igazából, akkor újra alaposan körülnéztem és miután meggyőződtem róla, hogy nincs a közelben tényleg, akkor visszamentem Seireiteibe.

Kezd ez a harc eldurvulni. Nem akarom Airisut komolyabban megsebesíteni, hiszen ha ezt akartam volna, már mélyebb sebekből vérezne. Figyeltem mit lép. Csak állt ott, és nézett a semmibe. Mi az ördög? Gondoltam... Már megint magával van el, mint akkor a parkban. Lehet hogy fogyatékos? Az ördög se tudja, de nem nyílik ennél jobb lehetőségem egy darabig arra, hogy megsebezzem. Minél hamarabb le akartam zárni ezt a harcot, mert ha sokáig folytatom még ezt az offenzívitást, akkor simán kifáradok, és rútul megjárom. Valami fésűt talált, és azzal babrált az előbb. Elnézve a haját már rá fért, hogy végre megfésülködjön, habár erre most nem volt esélye. Amíg nem figyelt, és magába beszélgetett kihasználtam a helyzetet. Belevágtam a tokjába a hold ikert, és oda sonidoztam Airisu elé. Bal kezemmel ráfogtam a zanpakutot tartó kezére, és a nap ikert csak felületesen végig húztam a bőrén. Nem akartam komolyan megsebesíteni, egyszerűen csak aktiválni akartam a harmadik fázist. A támadás sikerült is, mire Airisu kizökkenve abból, amit eddig csinált kitépte magát a szorításomból, és egy közeli ház tetejére shunpózott. Valamit kiáltott, ami ismerős volt. Olyan volt, mint azok a varázslatok, amiket használ. Egy lélekenergiából készült kötéllel támadt. Gyors volt, nem tudtam idejében lereagálni, így elkapott a kötél, és megkötözött.
- A francba! Erre nem számítottam. - Gondoltam. - Ki kell szabadulnom ebből a béklyóból, mert így tiszta célpont vagyok. Bár kötve hiszem, hogy támadni akarna a következőkben, hiszen már csak egy vágás szükséges.
Airisu nem is támadt, hanem feltett egy kérdést, amire szerintem ő maga is tudta jól a választ. Kezdtek eldurvulni a dolgok, de most már nem fogom feladni.
- Feladod a harcot és visszamész Las Nochesbe? Hangzott a kérdés.
Ugyan milyen kérdés ez? Azt hiszi egy lélekenergia kötél meg tud állítani? Halogattam a választ a kérdésre, és közben gyűjtöttem a lélek energiámat. Valószínűleg ő is érezte ezt a lélek energia növekedést, mert egy újabb varázslatot alkalmazott. Egy piros lélekenergia löketett lőtt felém. Eléggé erős volt, bár igen lassú. A becsapódást arccal tompítottam. Szerencsémre a lélekenergia kötelet is megviselte kicsit a becsapódás. Ennek köszönhetően egy nagyobb lélekenergia felhasználással kitörtem a börtönömből, és minden össze kapart energiámmal Airisu felé vetültem. Valószínűleg a harmadik vágásnak köszönhetően tétovázni fog, hogy most mit csináljon, de nem bízom a véletlenre a dolgokat. Tulajdonképpen szabályszerűen rá ugrok, és ott vágom meg a nap ikerrel, ahol csak tudom. Minden energiám benne van ebben a támadásban, ezután ha ez nem sikerül, akkor marad a Ressuresction. Azt viszont nem szeretném. Ezért próbálok összpontosítani, és nem célt téveszteni. A támadás után bukfencezve gurulok neki a párkánynak, és csak annyit mondok.
- Na most már üljünk le dumálni, mert eléggé kifáradtam... Ha be talált a támadásom akkor biztosan hallgatni fog rám, hiszen esze ágában sem lesz tovább harcolni, akármennyi tartaléka van. Ha pedig nem, hát akkor reménykedek, hogy elég neki a három vágás, nyugodtságából kiindulva.

Alig, hogy megtaláltam és eltettem a fésűmet az ellenfelem a háztetőről elém sonido-zot, megragadott és a támadó pengéjét felém indította, mire én kitudja honnan szerzett erőből, talán az adneralintól, vagy a pániktól, vagy ki tudja mitől szerzett erővel kiszakítottam magam a fogásából és egy közeli tetőre shunpo-ztam. Nem éreztem, hogy a pengéje belém mart-e vagy sem, de még azt sem, hogy egyáltalán hozzá értem volna, de ez nem jelenti azt, hogy a támadása biztosan sikeres, mivel halottam olyanról, hogy valaki egy sérülést jóval később vett csak észre, mint amikor megszerezte, de nekem nem volt időm átnézni magam, mert ekkor megláttam, hogy milyen veszélyes helyen harcolunk, s egy Hainawa-t küldtem rá, ami sikeresen el is kapta, ezután újra a közelébe shunpo-ztam, és feltettem neki a kérdést, hogy feladja-e. Lehet, hogy szerencsétlenül fogalmaztam, és jobb lett volna inkább azt kérdeznem, hogy abba hagyja-e, mert akkor talán nem akart volna minden erejével a bakudou-mból kiszabadulni, de mivel megpróbálta ezt nemleges válasznak ítéltem, és egy shakkahuo-val ajándékoztam meg, mit arccal hárított. Az arca megégett, de a kidou-m is meggyengült, így egy újabb próbálkozással ki tudott szabadulni, és rám vetette magát, vágott, tovább gurult. Ezt megéreztem, éreztem mind azt, ahogy egyik karjával elkap, mind azt, hogy a támadása elért, mind azt, hogy hanyatt borultam, mind azt, hogy elengedett, azt viszont nem, hogy nyugodtabb lennék. Ellenfelem a földet érése után így szólt:
- Na most már üljünk le dumálni, mert eléggé kifáradtam... – Úgy tűnik, hogy talán mégis be akarja fejezni a harcot. Ez jó, mert így biztosan elkerüljük, hogy ártatlanok halljanak meg, sérüljenek meg. A kezem az utolsó sérülésemhez emeltem, mit most szereztem, és ekkor vettem észre, hogy a fésűmet vágta meg. Én is be akartam fejezni a harcot, és ő is. Így csak azt kell játszanom, mintha meg vágott volna.
- Rendben, dumáljunk. – Válaszoltam neki, miközben felültem. - Hogyha így az erőd végén voltál, miért nem fogadtad el a harc végét, mikor én azt felajánlottam?
- Mire vársz még, kis barátom? Ő egy arrancar, aki még aljas húzásokkal is játszik, itt a lehetőség, hogy megments másokat tőle!
~ Nem, Biwabiwa, nem ölöm meg! Ő egyelőre rászolgált arra, hogy életben maradjon! Erről nem nyitok vitát.
Miközben a zanpakuto szellememmel lerendeztem a dolgot Lanven Alexander Stark-ra is oda figyeltem.

Verejtéktől nedvesen, hátamat neki döntve a kis patkának ültem, és lihegtem. Pólóm kicsit megpörkölődött a különös mágiában, de muszáj volt megpróbálnom kiteljesíteni a passzív képességem. Elvégre még senkin nem teljesedett ki. Farmernadrágom szerencsére épségben megúszta. Nehéz ám egy arrancarnak ilyen cuccokat beszerezni. Főleg mostanában. Egyre több a halálisten errefelé. Airisu válaszra méltatott, ami azt jelenti, hogy sikerült majdnem kiteljesíteni a képességet, vagy nem tudom, de a válaszhoz egy kérdést is volt oly szíves hozzácsatolni.
- Nem vagyok az erőm végén csak kicsit elfáradtam. - Mondtam két hangosabb lélegzetvétel között. - Az az igazság, hogy van még bőven tartalékom. Persze nem kérkedni akarok, csupán annyi, hogy szerettem volna tesztelni rajtad a pengém hatását. - Bele mosolyogtam az arcába hátha leesik neki, hogy mi a képessége a zanpakutomnak. - Úgy bizony! A béke amit érzel, ami miatt nem akarsz feltétlen támadni az az én zanpkutomnak a hatása. Persze feltételezem nem vagy olyan barbár, mint a többi shini, hogy csak úgy nekem ugranál, így a földön. Meg aztán mi már mondhatni ismerjük egymást. Nem tudom észre vetted e, de nem ejtettem rajtad komolyabb sérüléseket, csak egy két kisebb karcolást. El ne híreszteld, de az ikerpengéim képessége, hogy míg az egyik nyugtat, addig a másik dühít. Így most már biztosan érted.
A rövid felvilágosítás után elfordítottam a fejem, és körülnéztem. A világ körülöttünk tudomást sem vett rólunk, tökéletes. Meghallgatom mit mond, majd felállok, és egy egészséges nyújtózkodás után elrakom a pengéim. Mivel a pengéimet elraktam, megszűnik a hatása a passzív képességnek, így most kiderül, hogy mennyire befolyásolta a képességem Airisu agyát. Kezemet odanyújtom neki barátságom jele képen. Megvárom hogyan dönt, hogy kezet fog e, vagy sem. Ha kezet fog egyszerűen csak annyit mondok:
- Köszönöm ezt a küzdelmet neked Airisu. Most viszont vissza kell térnem Las Nochesbe, biztosan akad még ma dolgom.
Ha pedig mégsem lenne hajlandó kezet nyújtani, akkor csak simán intek neki, mint azt a régi ismerősöknek szokás, és megnyitom gargantámat. Nyugtázom, hogy a felszerelésem fele égett, és a hajamra is ráférne egy mosás, majd átlépek. Vajon látom e még Airisut? És ha igen, akkor is ilyen lesz a találkozásunk? Vajon épített e ez a kettőnk kapcsolatán? Nem tudom, de izgatottan várom, mikor akadunk újra össze.

// Köszönöm a játékot Airisu!!//

Bár zihált, de mégis azt mondta, hogy nem fáradt ki, sőt tárgyilagosan meg is jegyzi, hogy még vannak tartalékai. Lehet, hogy a resurreccion-jára utalhatott? Aztán a pengéje nyugtatóhatásával büszkélkedik, és mivel nem akarom elrontani a kedvét, ezért úgy teszek, mintha csak most tudtam volna. Ezután kitért arra, hogy mi már mondhatni ismerjük egymást, ami tényleg így van. Nos, ezután mondta a tényleg új és érdekes dolgokat: direkt nem ejtett rajtam komolyabb sérüléseket, meg kell valljam, hogy ezt nem vettem észre, meg elárulta, hogy az a tőre, mit védekező fegyvernek gondoltam annak a képessége az, hogy fel dühíti az ellenfelet, vagyis jelen pillanatban engem.
- Ígérem, hogy nem fogom elhíresztelni a tőrjeid képességét, de azt nem ígérhetem meg, hogyha rákérdeznek, főleg elöljáróim közül valaki, akkor se mondom el.
Felállt, nyújtózkodott, aztán elrakta a fegyvereit, és mintha egy zsákot vettek volna le rólam enyhült a béke, nyugalom érzetem. ~ Oh! Tehát, ha elrakja a fegyvereit, akkor a hatásuk is megszűnik, ezt érdemes megjegyezni. ~
- Kis barátom, Airisu, ha arra gondolsz, amire ahhoz nem kellene a hakuda tudásodat fejleszteni?
~ De, kellene. >.> Viszont jól tudjuk, hogy jóformán semmi érzékem sincs hozzá!
Végül búcsúzásképpen a kezét felém nyújtotta. Én felálltam, s a felém nyújtott kezet beszorítottam.
- Köszönöm ezt a küzdelmet neked Airisu. Most viszont vissza kell térnem Las Nochesbe, biztosan akad még ma dolgom. – Mondta kézfogás közben.
- Kérlek, kerüld a shinigami-kat, és remélem, hogy nem találkozunk többet, mikor szolgálatban vagyok, mert akkor kénytelen leszek veled szemben is teljes bedobással harcolnom, és sajnos talán meg is kellene ölnelek. Ezt viszont egyelőre nem akarom. A többé sose viszont látásra, Lanven Alexander Stark, a pacifista arrancar! – Mondtam én is búcsút neki.
Még megvártam, hogy távozzon az Emberek Világából, aztán én is visszamentem az osztagomhoz, ahol egy újabb téves riasztást könyvelhettem el, de most legalább beleírhatom a jelentésembe, hogy egy Lanven Alexander Stark nevű arrancar bukkant fel, akitől sikerült megvédenem a lelkeket, ami végül is igaz is, hiszen ha bármelyik másik shinigami társam meglátta volna őt, biztosan azt hihette volna, hogy valami rosszban sántikál. valamint a fésűm is meg lett végre, így meg is fésülködhettem hosszú idő után újra.

//Én is köszönöm a játékot, Lanven!//

Üdv!

Mivel végeztetek, LEZÁROM a küzdőteret. 200 LP és 2000 ryou üti a markotokat érte.