Jelszó: ioia aoo

Spoiler:

~ Adatlap
Név: Ninomiya Nayoko
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Kor: 1 év
~ Kinézetre: 7 éves körüli


~ Kinézet
Kis cukiság világos rózsaszínű hajával, és „megmutatomazösszesfogam”-mosolyával. Magasabb, mint a korabeli gyerekek, 112 centijével a törpék között égimeszelőnek számít. Hosszú haját általában kiengedi, ami csak még jobban kiemeli nagyon világoskék szemeit. Shinigamiruhája a szokásos, de általában feldobja valamivel szerelését, mert imádja a jelmezeket. Leggyakrabban cicás sapkáját viseli, de bármilyen más, általa aranyosnak vélt kisállatnak is szívesen beöltözik, hercegnősködni is nagyon szeret, de volt már, hogy doktornéninek öltözött. Kaktusz úr nélkül, aki egyébként egy édes cicaplüss, sosem lehet látni, legjobb barátját mindig magánál tartja.


~ Jellem
Kinézetéhez képest valami itt már egészen elsiklott, cukisága ugyan megmarad, egészen addig, míg az van, amit ő szeretne, ám ahogy valaki ellenkezik vele, vagy éppen mások akaratán kívül, de valami mégsem úgy alakul, ahogy azt ő a kicsi fejébe vette, roppant hisztis tud lenni. Eléggé irigy is, amit nem könnyű szó nélkül hagyni, nem szívesen oszt meg játékot, sőt, a saját Anyukájára és képes megharagudni, ha az egy perccel is több időt szán az osztagra, mint rá. Na de nem maga a megtestesült ördög a kislány, csak ha kell, akkor támad, de viszont olyankor elveti a sulykot, és körmeit, fogait is beveti a jól bevált hajtépés mellett.
Ha minden rendben van, és senki sem zavarja, rettentő sokat nevet, éles, gyermeki hangon kacarászik gurgulázásba fulladó nevetéssel, és borul, gurul. A Mamit annyira szereti, mindent megtenne azért, hogy soha, senki sem bánthassa. Van, hogy percekig csak ül vele szemben, két kis kezébe fogja Mitsuko arcát, és mélyen szemébe nézve gondolkozik, ki tudja, min, de ezt a műveletet rettentő komolyan tudja végezni. A többi gyerek között elég élénk, de nem szeret veszíteni, ezért ha társasjátékoznak, az rendszerint hisztizéssel ér véget. Imádja a lányos dolgokat, kedvenc színe a rózsaszín, és annak minden árnyalata. Furcsa viszonyt épített ki a kaktuszokkal, szobájában egész sor apró tüskés növényke várja, mindegyiknek külön neve van, rajongása irántuk megmagyarázhatatlan.
Apja eltűnése óta előkerült régi beszédhibája, amit annak idején kiküszöböltek, és amit sikeresen „visszahozott”, ez is egyfajta figyelemfelkeltő eszköz nála. Szereti, ha foglalkoznak vele, és a „k” hang rossz ejtését olykor el is felejti, ebből látszik, hogy leginkább magának okozza, és szándékosan ejt „t” a „k” helyett. Olykor rosszat álmodik, és ami esetleg zavaró lehet, hogy kedvenc plüssével, Kaktusz úrral ugyanúgy elbeszélget, mintha élő-lélegző ember lenne, sőt, állítása szerint a kis jószág el is mosolyodik, ha vicceseket mond neki.


~ Előtörténet

Kicsi kezével türelmetlenül böködte játszópajtását, mert amaz egy ideje már nem volt hajlandó hozzászólni, pedig hát nem is szokott szólni, mindig csendes volt, de még reakciót se kapott, és ez annyira elszomorító volt. Hiába törte aranyos kis buksiját, sehogy se tudott rájönni, miért nem reagál neki Kaktusz úr, nem hitte, bármivel is elszontyolíthatta volna, mégsem látta mosolygós száját, pedig biztosra tudta, hogy ő nem is mondott semmi rosszat, mert nem is volt miről rosszat mondani, vagyis hát… csak babázott, és közben folyamatosan dumált, ebben viszont semmi meglepő sem volt, mindig ezt csinálta.
- Tattusz úr, most haragszol? (T~T) – hatalmas szemecskéket meresztett kedves barátjára, kinek arcán végül csak felfedezte az örömére utaló kunkori vonalkát, így csalva rózsaszínes hajú kislány arcára is gödröcskékkel díszített, fogvillantós mosolyt. – Már én csat majdnem azt hittem, hogy nem vagy a barátom, és uhúúúgy várom már, mehesset haza, mert hiányzit az anyutám. Igaz, nagy vagyot, csak szeretet otthon lenni (*.*), mert ott jó, és sottal, de sottal több játétom is van, meg nem tell osztoztodni!
Mosolya helyét durcás pocokpofi vette át, aprócska, vékony szemöldökeit is erősen összehúzta, még homlokán feszülő bőr is majdnem megráncolódott, ahogy hopp, egy Barbie-nak lába kélt, úgy vonszolódott el mellőle, mintha csak mágnes húzná, hát nem értette, hogy lehet, hogy pont az ő anyababájára van szüksége másnak, mikor nagyban rendezte befelé a szüléshez a terepet.
- Tattusz uhhúúúr, atarom vissza a babát! (T.T) – nyavalygott, és épp készült rávetődni a mellette játszadozó gyerekre, hogy visszaszerezze a szülni készülőt, mikor Kaktusz úr mancsával megböködte, és a lába előtt fetrengő sokkal szebb Barbie lányra mutatott. Kicsi szíve úgy megtelt szeretettel, rögvest beszottyongatta édes plüssét, és megtörölve könnyes szemét, megint témába fogott. – Csodaszépen olyan, anyutámra hasonlít, igazam van, ugye Nyauhnyauh, én szerintem a Mami a legszebb az egész világon, és úgy szeretem fésülgetni a haját, mert olyan hosszú, és fényes, és… Uhúúgy szeretnét egy pónit, csak vágtatni vele, olyan lennét, mint egy olyan… oh, Tattusz úr, nem tudom, hogy hívját, pedig meséje is van, és vidámpartja is, amit róla neveztet el.
Alig mondta el, mit is, mert azért egy póni nagyon jó lett volna, azzal üldözni a csúnya lidérceket, és elkapni őket, igazán vicces lett volna, kacagott is jó nagyot, hogy aztán álmosan törölgesse a szemeit, és magához ölelje Kaktusz úr plüssét, annyira elfáradt, elindult alvós helyet keresni magának. Nem tetszett neki semmi sem, hiába járta körbe egyszer-kétszer, és még egyszer a helyet, szegény Kaktusz úr már felmosta az egész környéket, rimánkodott is magában életéért, nehogy kiszakadjon kicsiny mancsa. Vicces menetet követően a világtalan végtelenségbe végül kilyukadtak az egyik jó kis játszósarokban, ott vetette le magát kicsi lány egy babzsákfotelbe, teljes kényelembe fészkelve magát meg hű társát is.
- Szeretlet, Tattusz úr, és a Mamit is szeretem, meg én tényleg nagyon szeretlet, és haahmmm… Majd úgy szeretnét megint a ticsi fiúval és lánnyal játszani, mert nagyon tedveset, és rettentő szép minden van ott, ahol latunt, mert tépzeld el, hogy azt mondtát netem, hogy velüt is latot.(^.^) És, hűűűű,hogy milyen szép palotám van, meg taptam tőle ticsi tattuszt is, de nem ám olyant, mint a szobámban, hanem olyan jégből van, és csat picitét szúr, de én attor is úgy szeretgetném őt. (*o*) De haaahmmmm… ugye Tattusz úr, hogy téged sem szottat bántani a tattuszot, mert velem olyan tis aranyosat, ami a palotában van, az is mindig mosolyog, és minden, és nem is hideg, pedig jég. Mesélte a fiú a világí-haaahmmm…-tós tesztyűben, hogy haahhmmm..., hogy azt mestélte, mese tattusz, szárnyas tismacstaammm…
Addig mesélt kicsi kislány életéről kedvenc plüssének, míg álomba szenderedett, rózsaszín felhők fölé emelkedett, és csodaszép világot látott. Néha még fel-felbukkant a semmiből egy-egy kedves mosoly, ismerős arcok a valóból: anyukája hosszú, vörös haja meglibben, otthon illat árasztja el pici szimatolóját; lecsavart Barbie-fej hever a földön, hullája kicsivel távolabb; sárga-fekete vízszintes vonalak váltakozva úszkálnak vígan fel-le, miközben valami „nyuszimussz”-t gagyarászása hallatszik. Az egész varázsos volt, aztán visszaálmodta magát a kistestvérpárhoz, akikkel először találkozott, és akik nem is tudta, testvérek voltak-e, csak úgy mindig együtt voltak, és ezért kigondolta.
Igazi mese volt, annyira tetszett neki, hogy váratlanul álmának legcsodásabb csodájába csöppent, percekig csak ökölnyi nagyságú, vakítóan szikrázó szemecskékkel bámulta az elé táruló világot. Még szerencse, hogy már csak visszaálmodta, így aztán nem maradt le semmi részletről sem, mint először, mert akkor bizony majdnem nem látta a nagyon fontosat. Boldogan sóhajtozva figyelte, ahogy érdekes, világító tojás héja kopog, és pattog, repedezik, hogy aztán egy kiskacsa úgy, ahogy van, előpattanjon belőle.
- Haaaztaa! (**O**) Tistacsa született, és milyen egy tis édes, hát én még sosem láttam ilyet, Tattusz úr, de…! Tattusz úr, merre vagy?! Tattusz úr! – sehol sem látta édes Kaktusz urat, pedig annyira szerette volna, ha mindig vele van, de hiába nézett, itt se volt, sehol se volt. – Tattusz úr, nem látlat. (T~T) – kicsi híja volt, nehogy sírjon, de aztán elvonta figyelmét, hogy megint hiányzott, csak most a kiskacsának veszett nyoma, jóllehet nem sok időre, csak annyira, míg megnőtt egy cseppet. – Hűűűhaa, hát te meg, Tistacsa, hogyan lettél ettora? (°O°) Most születtél, és aztán meg csat így, nagy és teret lettél, pici tollattal, de aranyos vagy. – kicsi kezeivel boldogan mutogatott, és így rajzolt, hol simogatta a kiskacsát, egészen eddig fel sem tűnt neki, mintha kicsit hideg lenne.
Persze nem fázott, de kifújta a levegőt, és az rögtön fehér lett, meg, ahogy a Hold világított, úgy kicsit fénylett is, de gyorsan eltűnt, nem látszott sokat. Meglepte, hogy minden világos volt, és nem látta a Napot, még csak félig-Hold volt, nem pedig teli, de reggelnek tűnt minden, hiába látta a csillagokat az égen. Palota is csillogott a sok homok között, először azt hitte, hogy nagyon sok csillámport szórtak rá, és valami Barbie hercegnő lakja, de aztán nagy meglepetést kapott, mikor kicsi kacsa megajándékozta.
- Nayo-háp, gyere velem! – kiskacsa kedvesen vezetgette a palota irányába, miközben annyit beszéltek, hogy már majdnem sok lett a jóból, de miután megálltak, és kiderült, kié is valóban a palota, Nayoko kicsi szíve boldogságtól repkedve szárnyalta be az ismeretlen világot, csak csápolt, és ujjongott, egészen annyira, hogy észre sem vette, de kiskacsa eltűnt előle, helyette két kisgyerek volt csak vele, szépen mosolygósak, kézen fogva tartották egymást, el ne vesszenek.
- Erre csörög a dió, Nayoko egy bambuló. – Hallatszott egy vékony kis hang, ami szinte azonnal el is halt, de kicsi kislány ajka rögvest legörbül, rosszul vette a csúfolódást, éppen ezért gyors mozdulattal húzta meg ellenfele haját, tanulja csak meg, hogy többé nem bántalmazhatja ilyen gonosz szójátékokkal.
Ezen aprócska incidens után, bár a jeges mancsú lányka még folytatta volna a hadakozást, kisfiú pajtása nem hagyta neki, és egy helyben állva tartotta fogva összefagyott kezecskéik béklyójában a harci egeret. Röpke pillanat alatt lenyugodtak a kedélyek, kisfiú azonnal megnyerte magának Nayoko szívének minden szeretetét, aki csak minden fogacskáját villogtatva mosolygott rá minduntalan. Ahogy telt az idő, egyre többet játszottak, már a kislány sem tűnt olyan gonosznak, mert egész ügyesen tudott jégkoronát csinálni, és mikor nagyon nem olyan sok szenvedés után, de még ki is adta karmai közül a gyártmányát, hogy végül Nayo hercegnő hercegi fején csücsüljön, az már maga volt a nap megkoronázása. Még délutáni alvás sem volt, és olyan finomakat ettek, amiket még sosem látott, csupa gyümölcs, meg savanyú cukrok. (*q*)
Kicsit sok idő eltelte múlva azért eszébe jutott, hogy van egy anyukája, meg Kaktusz úr sem volt vele sehol sem, és már egészen nyűgös is volt, a sok hideg finomságtól pocija is megfájdult, aludni sem aludt már legalább éveek óta, és hiányzott a kispárnája, mert ebben a palotában csak kemény jégpárnák voltak. (°o°) Felháborító! Azonban nem is kicsiny hotelje kiszolgálása jelentette a legnagyobb gondot, hanem, hogy kislány ugyancsak megunta már a sok kedvességet, és igyekezett megviccelni, hogy csak egy csettintésére letört Nayoko kezében sétáló jégBarbie feje, pont mikor csókolózni készült kisfiúnál állomásozó Kennel.
- Minyaaaaaaaaa! – sipított ijesztően magas hangon. – Haza atarot menni! Mindig, de mindig csak bántasz, és gonooo~osz, csúnya vagy! – olyan morcosan darálta le, mit hogy gondolt, egészen megszeppent magától, meg attól, hogy a mami nem szerette, ha nem beszélt szépen, és már épp bocsánatot akart kérni, mikor érezte, hogy kisujja fagyni kezd.
Addig szenvedett, végül kiszabadult a csúnya kislány karmai közül, és amilyen messzire csak el mert távolodni, olyan messzire húzódott. Nayo-chan szegény fiúcska háta mögé rejtőzött más menedék híján, aki azt se tudta, hova kapkodja fejét a szívszaggató sírdogálás, és a ruháját markolászó erős kis öklök között. Csöpp rózsaszín hajú kislány csak tovább préselte arcát kisbarátja hátához, és akkora krokodilkönnyeket hullatott, hogy amaz kénytelen volt kitalálni valamit, amivel felvidíthatja. Mielőtt még hozzánőtt testvére megakadályozhatta volna benne, kimondta az egyetlen dolgot, amit nem egyszer kérdezett tőle Nayoko egész napja során.
- Rút kiskacsa… légy óvatos, és figyelj ránk! És ne veszekedje. - Ekkor Nayoko talpát valami megcsiklandozta és fészkelődni kezdett. Mérgesen rúgott egyet, aztán magához szorítva Kaktusz urat, tovább szunyókált békésen, immár egy másik palotabeli élményén állomásozva, sűrűn motyogva, és halkan hortyogva, csillogó nyálbuborékokat fújkálva.



~ Zanpakuto/képesség
Neve: 1. szint – elzárt erő: Rút kiskacsa (Minikui Kogamo)
Fajtája: jég (+fény)
Shikai parancsa: Lepj meg, Rút kiskacsa! (Odokase Minikui Kogamo)
Shikai kinézete: Alapállapotú tantója teljesen eltűnik, helyette jégből felépülő kesztyű fagy a kezére, ami a megszokott kékes-ezüstös fénnyel vibrál, ezáltal is megzavarva az ellenfelet. Nayoko összetett tenyerei felett megjelenik az ismerős kiskacsa, és egészen addig, míg támadásra nem szólítja fel, ott pihen.
Támadások:
Jeges vakság tollpihéje (Aisui menofujiyuu no shiraha): a megidézett kiskacsa egyenesen az ellenség arcába csapódik, és mintha áthaladna annak fején, egy szempillantás alatt eltűnik, és újra Nayoko összetett tenyerei felett lebeg. Az áldozat egyre élesebben lát, míg végül „átesik a ló túloldalára”, és semmi más nem férkőzik látóterébe, csak a hatalmas fényesség, mindenfelé a hold ezüstfehér képe. Ami ugyancsak megzavarja az érzékelést, az a szemeket befedő jégréteg, ami apró jégvirágok formájában áll össze, és miután a fény ereje hirtelen elmúlik, majd teljesen eltűnik, a jégvirágok egy ideig még zavarják az áldozatot a tiszta látásban.

Spoiler:

Neve: 2. szint – teljes erő: Jégvirág hattyú (Seihyoujo hakuchou)
Fajtája: jég (+fény)
Shikai parancsa: Árassz fagyos fényt Jégvirág hattyú! (Shinsui shiro hadasamui hikari, Seihyoujo hakuchou!)
Shikai kinézete: A kacsa helyett egy hattyú úszkál vidáman a levegőben, a megidézett jégmadárnak már nincs szüksége arra, hogy mint valami töltő felett, úgy állomásozzon Nayoko tenyerein. Fényéek ereje megnőtt, és valamivel több kékes árnyalat vegyült belé. A kesztyűk ugyanazok maradtak, nem változtak az első szinthez képest.
Támadások:
• Ragyogás (seigetsu/ mitsuzoushu):
~ 1. lépés – Hattyúk tava (Hakuchounomizuumi): A támadás nevének elhangzása után a megidézett hattyú izzó fénnyel világítani kezd, majd mintha csak célt tévesztett volna, kedves kis gazdájának csapódik. A kislány gyakorlatilag egy ember-fényhattyú mutánsra kezd hasonlítani, ahogy a világító jégtollak beterítik teste bizonyos részeit. A föld fölött kezd lebegni, csupán pár centivel, de a súrlódás csökkenése miatt shunpoja növekedik egy keveset.
~ 2. lépés – Tollak tánca (Umou no hitosashi): A második fázisban, miután a parancsszó elhangzik, szoknyára hasonlító testéről lassan kezdenek alászállni a világító tollpihék, amiket természetesen rohanás közben gondosan maga mögött hagy, így adva esélyt magának a nagyobb erejű támadásra. A gravitációt is meghazudtoló jégtollak a levegőbeli kecses ringatózásuk közepette is képesek sebet ejteni az ellenfélen, ami nevezhető feltűnő jelenségnek is. Fájdalom nem észlelhető, a keletkezett seb is gyakorta csak felületi sérülés, karcolás, mivel a jégpihék elsődleges célja nem a sebzés, hanem a megfelelő alakzat kialakítása, és megtartása. Az ilyenkor elszenvedett sérülések látható jelekben mutatkoznak első sorban, így a seb egyre erősödő kékes-ezüst színű fénye jelzi csak az ellenfélnek, hogy valami nem stimmel. A lehullott tollak ugyancsak fénylenek, míg végül az áldozaton ejtett sebekkel azonos időben elérik maximumukat, és váratlanul előcsap a földből egy hatalmas, szikrázó jégförgeteg óriási virágba zárva ez által az áldozatot.

Spoiler:

~ Szeret-nem szeret
+ Tattusz úr *o*
+ Barbie babázni
+ Mami
+ kaktuszok
+ savanyú cukrok

- Ha Miyoko letépi a Barbie-k fejét, olyan őrjöngő Miyozilla-fejjel
- Aiko-t, mert a Mami csakis Nayokóé
- Rei-chan Pinpirittyőjét
- Ha valaki gonosz vele, csúfolja, elveszi valamijét, illetve, ha nem kapja meg, amit akar
- Legjobban azt utálja, ha nincs vele Tattusz úr


~ Felszerelés(ek)
~ Kaktusz úr *o*, a kedvenc plüsse
~ Barbie-s táska terhes Barbieval, és Kennel^^
~ Ha teheti, néha magával cibálja az egyetlen nem szúrós kaktuszát is egy kicsi dobozban, nehogy baja essen, de ha Nayonak szüksége van rá, erőt tudjon belőle meríteni