A horizont vonalába érő narancssárgás napsugár pirította a kietlennek tűnő tájat utolsó perceiben. A kemény őszies tájt e napon valamiféle kellemetlen energia fonta körbe. Ez az energia egy kísérteties köd átláthatatlan fonalába sűrűsödött össze, ezáltal átláthatatlanná téve a környezetet. Kellemetlen "vihar" előtti csend ütötte fel fejét oda kint. A főhadiszállás falain belül annál kevésbé uralkodott a meghitt csend. Az alsóbb szintek szinte zsivajgásokkal teliek voltak. A harcosok javarészt már fegyvereikkel bíbelődtek, míg a mágikus képességekkel ellátott egyének a szobájukba bezárkózva tették meg feszült csendben előkészületeiket. Mindenki tudta, hogy nagy nap ez a mai. A mai nap nem áldja tettet a megbújás, nem kínozza testet a szabály, s a nem létező erkölcs. E éjjel a kemény háború ideje lesz, ahol képzettségektől függetlenül mindenki összeméri majd erejét. S kinek "ökle" gyenge lesz ki fog hullni. Mert az Insignis Reliquia egy ilyen szervezet. Itt senki sem nyújt segédkezet csak úgy, és senki sem törődik majd a másikkal, ha nem sarkallja rá a szükség zavara.
S míg odalent a sodalisok összeszedik magukat, addig a fenti tanácsteremben Nocturn vocantot tesz a circus tagokkal. Ám ekkor már senki sem úgy jelenik meg, mint általában. A legtöbb tagon végig nézve az átlagtól eltérő öltözetben leledznek. Mindenki rendelkezik valamiféle ereklyével, s feltehetőleg ezen az éjjel fogják ezeknek segítségével helyüket megvédeni. Lesz olyan, aki innen, lesz olyan, aki idegen ország sarjaként támad majd. A lényeg egy lesz, túl élni az elkövetkezendő sötétséget. Nocturn talán az egyetlen egy, akinek öltözéke egészen eltérő a többiekétől. Teljesen átlagos, már- már oly' merésznek tűnhet, mintha nem volna semmi félni valója erre az eseményre vonatkozóan. Mikor pedig végre mindenki készségesen megérkezik, előre dől székében.
- Üdvözöllek benneteket barátaim. Akkor hát, megnyitnám az estét egy levéllel.
Nézz körbe az itt lévőkön, akik tudják, hogy mint eme terem falait elhagyván kezdetét veszi a várva várt esemény. Addig is Nocturn kisebb daccal tekintetében pásztázza a feszült csendet egészen addig a pillanatig, míg Malazaar meg nem köszörüli torkát, hogy igazán belekezdhetne már. Egy kopottas pergament tesz a tectum maga elé.
- Ne félj barát, ki pillantja e terem falát. S ne bízz meg mindazokban, kik eme pillanatban lélektükreidbe tekintenek. Az út, melyen ma végig mész nem hoz majd számodra se jót, se rosszat. Hátrálj meg, s légy enyészetté. Szövetkezz, s szúrd hátba legnagyobb ellenfeled. Vedd el mindazt a végén, ami téged illet. De hirdesd gúnyba kötött kézzel; sebes ajakkal; lázadó vérrel; idézve menny, pokol hatalmait, hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt. Ereklyék penge élén táncolj, a mágia ösvényeit járd. Érd el, mit szeretnél, és ne feledd: Ki elbukik ezen a napon, az többé nem Insignis Reliquia tag.
Teljes nyugodtság érződik Nocturn hangján, mi közben felolvassa a pergamenen álló latin szöveget. A legvégén pedig Malazaarra pillantva, a mágus szénné égeti ezt az irományt. Nyugodtan hátra dőlve tekint körbe az egyre feszültebb társaságon. Ekkor egy alacsony, koboldszerű alak nyit be a terembe, hogy zilált tekintetével zavarja meg a társaságot. Kétszer majdnem el is bukik mire az asztalukhoz ér, s nem éppen kellemes pillantások tulajdonában szólal fel.*
- Uraim, hölgyeim! A főhadiszállás megtámadták. A harcosok odakint küzdenek, a lakhelyi szinteken a mágusok fosztogatnak, valamint az ereklyeház...az ereklyeház mágiáját mindjárt megtörik!
Rémült hanggal szólal fel, amelyre nagyjából mindenki fel áll. Talán az első, ami megfordulhat a jelenlévők fejében, hogy mi tévő legyenek. A másik pedig, hogy idefent semmit sem lehetett érzékelni ebből, aminek oka bizonyára a kristályfalak. Feszült komolysággal Malazaar ekkor kapja karon Sharwynt (Sharess főpapnőjét), hogy azonnal az épület tetejére siessenek. Nocturn tekintetét a többiekre szegezi.
- Hát akkor remélem mindenkinél, ott van a karkötő. Azon keresztül hat mindössze ma éjjel idebent is a mágia. Sok szerencsét barátaim!
Csapja össze kezeit Nocturn, s tőle vártan alakja egyszerűen köddé válik. Hová is tűnt ebben a pillanatban, azt nem igazán lehet tudni, de ettől a pillanattól kezdve mindenki a maga ura. Mindenki oda megy, és azt teszi, amit saját maga akar. Nem kötik a szabályok, de vélhetően az erkölcsök sem. Van, akinek már kitűzött ellenfele van, van, akinek feladata. Az ajtó pedig kinyílik, így már a lenti zsivajgások is hallhatóvá lesznek. Az egyetlen biztató dolog talán az lehet, hogy néhány jelenlévő a szükség felismerésével párban indul meg. Annyit talán ők is tudnak, hogy így könnyebb lehet megszerezni egy- egy ereklyét az esetlegesen erősebbek ellen. Aki, akik viszont utoljára hagyják el ezt a termet, talán azoknak lesz ezúttal a legnehezebb dolguk. Egy mágus bizonyos szintű földelementálai mesterük elvesztése mellett nem igazán akarnak elporladni. Helyette inkább rombolni kezdik ezt a szintet, a repülő törmelékekről nem is beszélve.

*Látom a sötétséget, mely ezen, pillanataim falait állítják fel. Látom a félelmet, és a kétségbe esést, amely mardossa lelkem minden egyes sötét szegletét. Nincs ablak e falakon, és kiút sincsen. Ezek a gondolatok pedig valahányszor felkerekednek fejemben, egy aprócska fájdalmat érzek helyén. A kiszámíthatatlanság az, amitől leginkább rettegek. Az, hogy nem tudom mi fog ezen az éjszakán várni. Nem tudom, hogy élni fogok-e szebb hajnalokat, fogok-e még Viclynnek fürdőt készíteni, sétálhatok-e még a vízparton, vagy kereshetem a kirakómnak következő darabjait. Semmit nem tudhatok arról, hogy mi lesz itt. Bízni pedig nem tudom, hogy nekem mennyire szabad bíznom. Szeretnék olyan erőteljes lenni, mint a circulus bármely tagja. De én kezem közt szerintem nincsen olyan mágia, amellyel egyenrangú lehetnék ellenfeleinkkel. Én csupán a gyógyításhoz értek. Vagyis, van más is, de azokban nem jeleskedem oly' mértékben. Nem értem, hogy Nocturn miért bízta rám az ereklyeházat. Nem tudom, hogyan fogom megvédeni, de szeretném, ha a többieknek nem kéne bennem csalódniuk. Túlontúl sokszor haragítom magamra a környezetemet, s ezúttal szeretném, ha ennek ellenkezője történne. Nem szeretnék hátul maradni, hogy magamat rejtsem valaki mögé. Talán nem vagyok olyan erős, mint a többiek, de egy kis szerencsével esetlegesen meg tudom csinálni a rám bízott feladatot.
Legalább is ebben a reményben teszem meg szobám falai közt előkészületemet a gyűlés előtt. Már lassan két órája egyedül hagytam Viclynt a szobájában. Gondolataimban néha-néha feldereng, hogy vajon mit csinálhat, azonban leginkább az izgalom az, melyre koncentrálok most. Fokozottan oda kell figyelnem arra, hogy mit miután teszek. Még meditálok is néhány percet a tanult módszerrel, hogy erőm teljében lehessek. Azért remélem, hogy valaki majd mellém szegődik, akinek tudok majd segíteni. Igaz, ezzel magamnak mondanék ellent, de lássuk be: Én egyedül nem vagyok egy hatásos ellenfél a betolakodók számára. Így hát öltözékemet is hasonlóképpen választom ki. Ebben az esetben egy olyan öltözetet választok magamnak, amit voltaképpen egyetlen egyszer sem viseltem. Kissé különleges, ha úgy lehet nevezni. Egyik küldetésemen kaptam ajándékba egy nemes, vezető elf családtól, kik így akarták kifejezni hálájukat. Ahogy kezem végig simít a mesebeli anyagon, rögvest átjár a mágia egy parányi, ám üdítő szikrája. Nem igazán tudom, hogy mire is való, de nagyon mondogatták nekem, hogy csak akkor vegyem fel, ha csatába indulok. Állítólag egyenesen a vezető készítette, akinek egy kobold segített a megmunkálásban. Egy kesztyűt, nyakéket és fejdíszt is kaptam hozzá. Az utóbbinak elejébe kértem meg nem rég Nocturnt, hogy segítsen bele illeszteni a kristályt, ami segít a mágia használatban. Természetesen az a kristály, amitől itt is tudunk varázsolni. Nem tudom, hogy ki mennyire fogja viselni ezt, de nekem ez mindenképpen fontos. Mágia nélkül annyit sem tudnék, mint egyébként. Nem vagyok jó közelharcos, s az igazat megvallva én nem vagyok képes olyan gonoszságokra. Noha, ezeket, az aggályokat félre kell tennem, ha valóban sikeresen részt akarok venni ezen az éjjelen. Felöltöm magamra a sötétvörös, és ezüst megmunkálásban leledző viseletet. Először a felső részét, majd az alsót, amelyhez egy fekete csizmát illesztek, bár ezt úgy is eltakarja szoknyám. Aztán felveszem a nyakéket, s végül a kesztyűket is, melyek jó formán a vállamig érnek. Az utolsó darabot, a fejdíszt abban a pillanatban öltöm magamra, amikor már testem megszokja ennek a viseletnek súlyát. Valamiért sokkal nehezebb benne mozogni, mint az könnyedségéből kivehetné az bárki. Ilyen volna az elf varázslónők viselete? Kissé nehéz, mégis egyértelműen érzem, hogy energiát ad. Sokkal összeszedettebbek lesznek gondolataim, s a félelem egy picit halvány is lesz. Azt hiszem, így még nem éreztem magam. Kivételt képez ez alól azok a pillanatok, amikor Viclynnel vagyok egy légtérbe, akkor valahogy mindig megnyugszom. De ezt eddig csupán ő tudta kiváltani belőlem, most pedig egy egészen kicsit még a ruha is képes ezt. A tükörbe nézve kicsit meglepődök. Eleinte féltem attól, hogy nagyon el fog ütni tőlem. De kellően sötét viselet az ezüstöt leszámítva, ha egyáltalán ez ezüst. Olyan színűnek tűnik, még sem tudom, hogy az e egyáltalán. Mindenesetre annyi kivetni valóm azért akad, hogy a vállaim szabadon vannak, valamint a hasamból is valamennyi. Elég sokat is állok a tükör előtt, hogy eldöntsem, ezzel a problémával mit is kezdjek. Az a gond, hogy a fekete köpenyemet nem tudom fölé venni, mert ez egy olyan öltözet, ami fölé nem szabad ilyesmiket viselni. Nagy szerencsém van, hogy nem tipikusan azt az elf mintát követték, hogy világos színekből csinálták. Igyekeztek a bőröm színéhez igazítani, s tudom, hogy illetlenség az ajándék után panaszkodni, de én nem szeretem, ha egy ruha ennyire nyitott. Behunyom szemem, és sóhajtok egyet. Először is leengedem a hajamat, hogy a hosszával kicsit takarjam a vállamat. Elharapom ajkaim szegletét.* ~ Ágyasnak fognak nézni, és gonosz megjegyzéseket fogok kapni. Nincs más alkalomhoz illő öltözékem, meg kell próbálnom megbékélni ezzel. T_T~ *Aggódva nézek farkas szemet tükörképemmel. A tükörben viszont mást is megpillantok, ez pedig nem más, mint a szemközti falon lévő óra. Úristen, mindjárt el fogok késni a gyűlésről! >.> Sietve rejtem a csizmámba azt a villámalakú tőrt, amit Viclyntől kaptam, majd elindulok.
Lentről, erre a szintre felszűrődő zajoktól az ajtóm bezárása után kissé összezizzenek. Úgy néz ki, hogy még sem tudok olyan nyugodt lenni. Már a puszta hang, hogy a többiek milyen erősek, és hogyan készülnek fel, megijeszt. Én is így akarok tenni, csak feltehetőleg még ehhez is gyenge lehetek. Úgy közlekedek a folyosókon, hogy közben imádkozom, hogy ne találkozzak senkivel. Zavar az öltözetem, szerintem egyáltalán nem mutat jól rajtam, pedig az egyik nemes elf család vezetőjétől kaptam ajándékba. Nem tudom, annyira idegen, és egyben kellemes is. De félek attól, hogy rosszat fognak gondolni rólam ez miatt. Mindenesetre éppen Nocturn, vagy is az utolsó előtt toppanok be. Kissé ideges leszek a rám mért tekintetek miatt. Ráadásul megint van egy elf ezek közt, de tekintetemet rájuk sem helyezem. Éppen eléggé érzem magam nyomorultnak ebben a percben, nincs ahhoz kellő merszem, hogy a szemeikbe pillantsak. Csak szépen helyet foglalok a helyemen, ami Nocturn mellett van Viclynnel szemben, és csak némán figyelni kezdek. A felkerekedő feszült csendben akadnak pillanatok, amikor felpillantok Viclynre. Nocturn olvasása alatt talán többször is megejtem ezt, de a titok miatt igyekszem minimálisra venni ezt. Kicsit, vagy inkább nagyon aggódom. Feszülten szorítom meg a székem karfáját, és hátra dőlve lehunyom szemem. Pulzusom is felszökik a meg növekedett adrenalin szintem végett. Félek, aggódok, akarom, és nem tudom. Annyi minden játszódik le most bennem, hogy erőteljesen igyekszem önmagamat megnyugtatni. Ha továbbra is félni fogok, és stresszelem saját magamat, akkor csak meg fog fájdulni a fejem, s akkor többet fogok rontani, mint segíteni. Nincs most kapaszkodóm, mert nem fog senki sem velem jönni elképzeléseim szerint. Nem hinném, hogy bárki segítene nekem egy ilyen alkalomkor, amikor bizonyára megvan a gondja a másiknak is. Egyébként sincs jogom egy ilyen éjjelen mást arra kérni, hogy segítsen. Riadtan pillantok a koboldszerű lényre, mihelyst beront a terembe. Szinte azonnal felpattanok székemből, mikor az ereklyeházat említi. Teljesen lefagyok szavaitól. Mi van, ha már rég megtörték, és én nem voltam ott, hogy távol tartsak másokat? (Megjegyzem, fogalmam sincs, hogy hogyan teszem majd mindezt.)
Nézem őket, nézem mindazokat a bátrakat, akikben annyi bátorság leledzik, és annyi eltökéltség. Hogy képesek ily' könnyen bevetni magukat a háborúba? Hogyan képesek ilyen egyszerűen megindulni azon az ajtón kívül? Nem tudom megtenni, lábaimat szinte rabul ejti a tanácsterem padlózata. Jelen pillanatban a ruhámat is sokkal nehezebbnek vélem. S pillanatokig meredten figyelem a teremből távozókat. Ez csak egészen addig tarthat, míg Dimitru felém, nem fordul, hogy mondhasson valamit.* - Illiame, menned kéne az ereklyeházba, nem? Siess, majd fedezlek! *Olyan ridegen, és keményen szól hozzám, hogy egy pillanatra fel kell fognom a jelentéseket. Nem tudom eldönteni melyik ijesztett meg jobban. Az, hogy Dimitru velem akar jönni, vagy az, hogy teljesen igaza van. Viszont nem indulok meg, csak furcsán pillantok rá, de ekkor csuklón ragad. Sokkal erősebben, mint szokott, ám félénken felszisszenve rántom ki kezei közül magamat ijedtemben.* - Én..azt hiszem... *Pillantok ekkor Viclynre, mint akinek azt szeretném mondani ebben a pillanatban, hogy nagyon vigyázzon magára. Ekkor teleportálni kezdek az ereklyeház felé. Csak a szerencsémnek köszönhetem, hogy egészen a bejáratig nem ütközök akadályokba. Megérkezésemkor az első dolog, ami aggaszt az a két mágus, és egy harcos jelenléte. Most mit csináljak? Én nem akarok senkit magamra haragítani, de Nocturn rám bízta a feladatot, hogy védjem meg az ereklyeházat.* - Elnézést..ide..nem szabad bemenni.. *Félénken szólalok fel, s e szavaim mit sem érnek. Csak néhány felém közeledő tűzgömbre figyelek fel, amit egy pajzsommal védek ki. Valami nem stimmel, én eddig még nem tudtam ilyen gyorsan reagálni egy- egy mágiára. A kesztyűmre pillantok. Lehetséges, hogy a viseletem, ami segít nekem? Kissé meglepődöm, amit ki is használnak a tőlem pár méterre lévők. Elég gyorsan kezd el felém haladni két pengével egy elf harcos. Harcos! >.> Mit csináljak én egy harcossal? Nem vagyok jó vívó. Kirántom a csizmámból a tőrömet, de kis híján, szóval majdnem.. A tőr ki is esik a kezemből, ekkor egy csatakiáltásnak leszek tanúja. Ez az izgalom, és hév.. Mégis kit rejthet a köpeny, aki jelen esetben megvédett? Eléggé megszeppenek, mihelyst Ruardh-ra leszek figyelmes.*

A zsivajtól, mely az alsó szinten köszöntött, megfájdult a fejem mire megérkeztem a tanácsterembe. A készülődő sodalisok nyugtalanságát nem tudtam mire vélni, bár számukra minden bizonnyal többet jelent az Insignis Reliquia tagjának lenni, mint számomra. Nekik az adta az elismerést, hogy egy tolvajbanda szolgái lehetnek. Szánalmat, hovatovább viszolygást keltett bennem a senkik gyülekezete. Ők arra készültek, hogy megvédjék a főhadiszállást, és ezáltal jelentéktelen pozíciójukat. Sokuk el fog veszni az előttünk álló csatában, de nem többek feláldozható gyalogosoknál. Valahol az épületben csatangol már Sumairi is, őt ma telített asztal várja. Remélem Nocturn nem fog megharagudni, hogy elhoztam a kis nyamvadékot. Egy fokkal több tiszteletet érdemeltek azok a sodalisok közül, akik a mai felfordulást kihasználva próbáltak tagságot nyerni a belső körbe. Ennek a kis sétámnak is az adta a szépségét, hogy bármikor, bármelyik pillanatban hátba támadhatott valami semmirekellő, ám hogy mégsem tették, bölcsességükről tett tanúbizonyságot. Pedig nem volt nehéz őket kiszúrni, akik árgus szemekkel figyelték minden lépésemet. Egyikük-másikuk talán sikerrel járhat ma, de az én helyem nem volt veszélyben a csőcseléktől.
Nyugodt, kimért léptekkel suhantam végig a folyosókon éjfekete ruhámban, szőke hajzuhatagom minden egyes lépésemre hullámozni kezdett. Már órákkal ezelőtt készen álltam a mai unaloműző szórakozásomra. Nem volt több ennél, amire készültem, hiszen a szervezet sorsa hidegen hagy, csupán azért vagyok itt, hogy hatalmamat megmutassam az Insignis Reliquia előtt, és hogy próbára tegyem magam egy kisebb circulus ellen, ha már a végső célom a szervezet teljes elpusztítása. Mióta elhagytam Hueco Mundót, nem volt alkalmam kiereszteni oroszlánkörmeimet, ez a mai esemény tökéletes lesz elgémberedett tagjaim átmozgatására. A vocant alatt unottan forgattam a magammal hozott dárdákat, bár a háromból csak egyet láthattak a jelenlévők, a másik kettő az első árnyékának rejtekében mozgott. Nem különösebben érdekelt Nocturn szónoklása, helyette csukott szemmel követtem a számomra kijelölt ellenfelek mozgását. Gondoskodtam róla, hogy a szerencse mellém álljon, mindannyian pont arra tartottak, amerre a számukra tervezett csapdákat felállítottam. A tizenhárom németországi circulus tagból tizenegyet feltérképeztem az elmúlt egy hónapban, mostanra már csak az maradt, hogy learassam a munkám gyümölcsét. A maradék kettő, na meg azok a szerencsétlen flótások, akiket nem fog megölni a csapdám elsőre, pedig megtapasztalhatják a szenvedés ismeretlen szintjeit, csak hogy e legyen túl unalmas az éjszaka
- Nem mondanám őket ostobának...
Dünnyögtem magam elé, mikor a koboldszerű alak megjelent a köreinkben, elkeseredett kísérletet téve arra, hogy pánikot keltsen köreinkben. Célpontjaim még messze jártak, alighanem arra játszanak, hogy a harcok által legyengített védelemmel szemben egyszerűbb dolguk lesz. Milyen kár, hogy külön fogadóbizottság vár rájuk... Dárdáimat a hátamra akasztottam, és aranyszínű pálcámmal suhintva pillangók százaivá váltam szét, hogy aztán az épület tetején jelenjek meg újra. Némán bámultam a sötét messzeségbe, miközben hajamba és ruhámba bele-belekapott a szél. Halvány mosoly ült ki a szám szélére, fejemet pedig enyhén oldalra döntöttem. Hamarosan itt lesznek. Ám arra már nem kellett várnom, hogy az első csapda működésbe lépjen, tőlem kissé balra, másfél kilométerre fekete szikrákat szóró vékony fényoszlop teremtett összeköttetést a föld és az ég között. Egynek vége, reiatsuja aktiválta a neki szánt végzetet. Kilenc társával pedig hasonló, ám mégis oly más jellegű csapdák fognak végezni perceken belül, ha minden a terveim szerint alakul. Hogy a tizedik általam is ismert társuk, a gyógyító is elpusztuljon, arról pedig saját kezűleg gondoskodtam. A dárdákat - Gungnir három példányát - leemeltem a hátamról, és egy laza mozdulattal elhajítottam őket a megfigyelést végző pillangóm által jelzett irányba. A lándzsa sosem hibázza el a célpontját, és hogy ne blokkolhassák, arról a két extra darabot elrejtő mágia gondoskodott. Mihelyst pajzsot emelt a nő, a dárdák szétváltak és a védőteret megkerülve csapódtak be a gyógyító szívét felnyársalva. Arra számítottam, hogy az egyiket még sikerül blokkolnia, de végül mindkét elrejtett fegyver célt talált. Hmpf... talán könnyebb dolgom lesz, mint hittem De talán most már tudják, hogy várták őket.

A tőlem nem túl messze megjelenő Malazaar és Sharwyn párosa nem különösebben ragadta meg a figyelmemet. Az idős mágus még talán tiszteletre méltónak is mondható a szememben, ám a könnyűvérű papnő már annak is örülhet, hogy egyáltalán a nevét megjegyeztem Egyáltalán mit keresett a vocanton a circulusok között az imént? Ez a szégyentelen, feslett nőszemély bizonyára előre iszik a medve bőrére, hiszen Nocturn túlértékeli. Ha néhány tag a belső körből esetleg elhalálozna ma, jó esélye van arra, hogy a férfi jelölni fogja az üres helyek egyikének betöltésére. Hmpf... akár itt és most végezhetnék vele mindenféle következmény nélkül...
A két alak ügyködése nyomán hamarosan fátyolszerű erőtér borult a lebegő épület fölé, kívül rekesztve a későn érkező támadókat, köztük az én célpontjaimat is. Csapdáim többsége persze még ezen a pajzson kívül található, mágikus fegyvereim egy része pedig képes áthatolni egy ilyen szintű védőfalon. Így tökéletes, hiszen a mágia elég erős ahhoz, hogy kívül tartsa a betolakodókat, véd engem tőlük, amíg nem végzek a többségükkel. A gyengék hamar el fognak hullani, és csupán az erősek juthatnak át. Csak ők érdemesek arra, hogy közvetlen harcba bocsátkozzak velük, a szánalmas kis férgeknek nem engedem meg, hogy ilyen megtiszteltetésben részesüljenek Egyik-másik pondró már a porba is hullott, és nemsokára követi a többi is. Talán nem sokan gondolnák rólam, de a megfigyelés és a stratégia is az erősségeim tartozik, nem érzem jól magam, ha nem tervezhetek meg egy küzdelmet aprólékosan. Minél felkészültebb vagyok, annál kevesebb meglepetés érhet és annál kisebb kockázatot vállalok, amikor én magam vonulok a frontvonalra és saját kezemmel roppantom össze azokat, akik ostoba módon az életemre törnek. Végtére is, hiába lételemem a szenvedés okozása, ha törékeny testemet tönkreteszik, hetekig képtelen leszek fizikai formát ölteni :/
Szemöldökömet lassan felvontam, amikor újra megéreztem az elsőként elpusztított lény lélekenergiáját. Tétován fordultam hátra a pajzsot fenntartó Malazaar felé, de persze magyarázatot nem kaphattam tőle erre az abnormális eseményre. Arcom szigorú vonásokat vett fel, mikor visszafordultam, száznegyven százalékig biztos voltam benne, hogy a csapdának meg kellett volna ölnie azt a mágust. A tudása nem engedhette meg, hogy túléljen egy ilyen szintű romboló mágiát, és nemhogy a gyógyító, de senki más nem volt ott a közelében. Nevetséges, ez egyszerűen lehetetlen volt... Ám ekkor a gyógyító felélénkülő reiatsuját is megéreztem, pedig a dárdáim átdöfték a testét, és pontosan a szívét zúzták össze. Még ha nem is ott volt a szíve, ahol lennie kellett volna, a lándzsa úgy is megtalálja a pontot, amit át kell szúrnia.
- Mi a fene történik...? Ez egyszerűen képtelenség!
Motyogtam magam elé, miközben az előttem kibontakozó jelenetet figyeltem. Hacsak Nocturn információi helytelenek nem voltak... nem, én magam is meggyőződtem arról, hogy melyik circulus-tag mire képes, és azok, akiknek a képességei homályban maradtak előttem, most láthatóan nem tettek semmit. Miféle bűbájt olvastak rájuk, hogy immúnisak lettek a halálra? És nem csak ez... a gyógyító által használt energiagömb becsapódására kis híján leszédültem az épület tetejéről, olyan erős robbanást okozott a pajzson. Egy gyógyító nem lehet képes ilyen energiájú mágikus támadásra!
- Milyen típusú mágia csapódott az erőtérnek, papnő?
Szegeztem a kérdést Sharwynnak ridegen, oda sem fordulva. Pálcámmal aprót suhintva számos aranysárga pillangót idéztem magam köré, szememet becsukva pedig ellenfeleim rezdüléseit figyeltem. Amíg rá nem jövök, hogy miféle trükkel állok szemben, addig nem szándékoztam pazarolni a mágikus erőmet hasztalan támadásokra. Még mindig voltak csapdáim, amiket még nem aktiváltak, és amíg a pajzson kívül voltak, nem tehettek bennem kárt sem. A váratlan események ellenére azonban mégis vigyorra húztam az ajkaimat. Úgy tűnik szórakoztatóbb lesz ez az este, mint azt gondoltam

*Lehetséges, hogy túlságosan későn indultam el? Lehet, hogy nem a megfelelően kezeltem, és gyorsabban kellett volna haladnom. Meg kell próbálnom valahogyan megoldani ezt a helyzetet. Eme szokatlan viseletet is ezért vettem fel. Habár jól tudom, hogy lehet nem is tettem jól. Hiszen könnyebben megsérthetnek, de nem tehetek róla. Ez egy mágikus viselet, amely segít koncentrálni, hogy ne fájjon a fejem. Még az egyik elf törzstől kaptam, és nem szeretném őket azzal sérteni, hogy nem viselem egy ilyen nagy harcban. Igazából félek, hogy nem fog sikerülni. Ha nem sikerül, akkor bajban leszek. Vagy is az ereklyék lesznek bajban, és ezt nem szeretném. Nem szeretnék megint elbukni egy olyan helyen, amit rám bíztak. Szeretnék végre hasznos tagja lenni a szervezetnek.
Így bár falnak szegem hátamat, mihelyst Ruardh elém ugrik, mégis rémülten nézem végig, ahogyan elbánik a harcossal. Akárhogyan is, felfedezek mozdulataiban olyan elemeket, amiket Viclyntől tanult. Számtalanszor láttam Őt edzeni, s felismerek egy- két olyan elemet, amit tőle tanulhatott. Nem értem hogyan, de erre egyszerűen ellököm magam a faltól, és rémült tekintetem biztonságosabb fokokba csap át. Ő nincs itt, még is a tanításai itt vannak a fél elfben. Ez pedig biztonsággal tölt el. Hiszen jól tudom, hogy Viclyn erős, és meg tud védeni. Ámbár röstellem, hogy egyáltalán meg kell engemet védeni. T_T Gyenge vagyok, de legalább Ruardh egészen megerősödött. Valójában szépnek találom, ahogyan harcol. Tudat alatt tudom is, hogy miért.
- De vigyázz magadra...én..nem szeretném, ha bajod esne! *Aggódva pillantok rá, s majd ahogy teret kapok gyorsan berohanok az ereklyeházba. Talán egy fajta szerencse lehet, hogy az erőtér még tart, és így nem sikerült kifosztaniuk. Már csak azt nem tudom, hogy hogyan fogom mindezt helyre hozni. Leterítem az asztalra a tekercset, és neki látok felolvasni a szanszkrit, valamint latin szavakat. Azonban a környező csatáknak hangja meg-megbillent lelkileg, így nem tudok teljes mértékben koncentrálni egyes szavak formálásánál. Felcsap bennem egy kis félelem erre vonatkozóan, s felpillantok Ruardhra. Ekkor pillantom csak meg azt, hogy éppen egy kemény ellenfelet kapott. Vajon, ha pajzsot idéznék rá, akkor az meddig bírná ki? Egyáltalán szabad- e pajzsot idéznem rá? Viclyn sem szereti, ha ezt teszem, mert állítólag, az sértés. Én pedig nem akarom őt megsérteni, de félek, hogy bántódása esik miattam. Elvégre is engem próbál megvédeni, én pedig az ereklyeházat. Valahogyan meg kéne neki köszönnöm, hogy harcol, ám jelen pillanatban az erőteret kellene erősítenem. Akkor most mit tegyek? Mit kéne jelen esetben tennem? Egyáltalán mire kaptam engedélyt?
Szemeim ide- oda forognak, szerencsére megtanultam a tekercsre íródott szavakat. Ha nem így lenne, akkor az erőtér valószínűleg darabokra esett volna, és azt nem bocsátottam volna meg magamnak. Pillanatok leforgása alatt, ahogyan tekintetem végül az ereklyékre összpontosul, eszembe jut valami. Ám az ötlet eszembe jutása gyanánt az egyik szót kihagyom a mondatból, és az erősítés semmivé foszlik. Rémülten pillantok rá, míg egy varázskardot dobok Ruardhnak. Elbuktam. T_T Keservesen pillantok rá, és újra megpróbálom megformálni az erőtér erősítését. Habár a hangok egyfolytában nem hagynak nyugodni. Behunyom szememet, hogy koncentráltságomat legalább maga a kép ne akadályozza. Jelen esetben gyengének érzem magam egy ilyen helyzethez. Én nem tudok úgy harcolni, mint ők. Csak néhány harci mozdulatot ismerek, amit Viclyntől tanultam, illetve láttam innen-onnan. De ennyi nem volna elegendő. Sajnos a jelenlegi tudásom kimerül a defensive varázslatokban. Malazaar-sama még nem talált méltónak arra, hogy támadó varázslatokat magas fokon elsajátítsak. Meg hát, azzal bántanék mást ugye? Nem tudom, hogy nekem azt mennyire szabad. Inkább csak megpróbálom megvédeni az ereklyeházat, ahogyan azt Nocturn-sama kérte tőlem.*
- Ruardh-sama kérem..húzza magára a fekete köpenyét! *Kiáltok fel egy pillanatra. Én nem akarom, hogy neki baja essen, és azt sem szeretném, ha az ereklyeház elbukna. Ezért, engedély nélkül fogok használni egy olyan varázslatot, amihez egyáltalán nem értek. Vagy is nem az, hogy nem értek, inkább csak sohasem próbáltam ki. Remélem a pergamen hátulján azért volt a varázslat, mert jó. Sajnos nem volt már több időm rá, hogy utána nézzek, de Nocturn-samatól kaptam a pergament, szóval talán sikerül majd. Megfordítom, és becsukott szemmel elmondom a bűvös szavakat. Nem tudom, hogy miféle varázslat ez, de nem az erőtérhez kapcsolódik, ez valami más. Vajon mire lehet jó? Leginkább a hatásától félek, mert támadó jellegű is lehet akár. S ha valóban az, akkor mekkora mértékben fog? Remélem az ereklyéknek nem esik bajuk. O.o" Várok néhány pillanatig, majd utána nyitom fel csak szemeimet, hogy lássam mi is történik valójában.*

Rinaaya

Nem tudhatod, miféle boszorkányság az, ami ebbe a csapdába kényszerít téged. Erőt érzel. Olyan erőt, ami amennyire ismerős, ugyanannyira tűnik távolinak, másnak. Talán a mágia forrását jobban ismered, mint amilyennek eddig gondolnád.
A papnő értetlenül pillant rád, látszik rajta, hogy ő sem teljesen érti, mi történik. Megrázza a fejét, s magára erőlteti nyugalmát. Egy biztos, ő maga itt nem halhat meg, hiszen ő képtelen meghalni a holdállás ezen szakaszában, azonban ettől az Insignis tagjai még ugyanolyan védtelenek lehetnek, mint amilyen újholdkor ő maga. Látszik rajta, hogy nagyon igyekszik nyugodt maradni, szemeiben mégis megpillantod azt a rémületet jelentő csillanást, amit te már bizonyára tökéletesen ismersz szeszélyes játékaid folyamán.
- Ez gyógyító mágia… – hangja meg sem remeg, miközben ezt kijelenti. Látszik rajta, hogy ő is ugyanannyira össze van zavarodva, mint te. Vagy talán te magad már rájöttél, miféle átok sújt le rátok?
Akárhogyan is, a tények a következők: a gyógyító, kit halottnak véltél, valóban lábra tudott kelni, s talán olyan hatalommal bír, amivel még az Insignis legjobbnak vélt gyógyítója sem. A tények legalábbis erre engednek következtetni, hacsak nem jössz rá, mi okozza a valódi felfordulást. A csapat sebessége felgyorsul, s ahogyan közelednek, fejedben egy kántálás rémlik fel, szó szerint a fejedben hallod. Nem tudod, hogy Sharwyn és Malazaar hogyan élik ezt meg, hogy őrájuk is kihat-e az, ami történik, egy biztos, a védelmet át fogják törni. Fejedben a kántálás pedig egyre hangosabbá, folytatólagosabbá válik, és sehogy sem akar véget érni. Egy újabb, fehér színű energiasugarat látsz közeledni, ami megint csak a pajzsnak ütközik; Sharwyn és Malazaar úgy tűnik, mintha nem is akarnának már védekezni. Pedig ez egyáltalán nem rájuk vall. Mintha egy külső erő kényszerítette volna őket arra, hogy így tegyenek.
Az épületet ismét megrengeti a becsapódás, a pajzs végleg összeomlott. A bent tartózkodóak alatt is meginoghat a talaj, s megannyi törmelék szakadozik alá, talán barátot, talán ellenséget összelapítva. Talán a legjobb döntés volt Rinaayától, hogy nem pazarolta mágiáját, azonban lehet, hamarosan itt az ideje annak, hogy erőt vegyél magadon és megpróbáld kizárni magadból a dalt. Közvetlenül önmagad körül látsz megformálódni egy halványan pislákoló kört, ami egyre nagyobb fényben kezd el ragyogni. Jól érzed, hogy ez ugyanannak a gyógyítónak a mágiája, akit nemrégiben halottnak hittél. A kör ragyogó sugarai azonban szó szerint fájdalmat okoznak neked lábaid körül, égető, csípős érzés, körülbelül olyan érzés, mintha parázsba mélyesztetted volna az egész bokádat. Elmozdulni nem tudsz, azonban érzed, hogy cselekedned kell. Megpróbálod semlegesíteni a mágiát, melynek rendes esetben gyógyítania kellene? Vagy inkább a gyógyítót veszed célba? Esetleg mást tervezel? Sietned kell, hiszen ami eddig csupán bokádat kezdte finoman égetni, egyre forróbbá válik, s a fénylő kör, mely körbevesz, emelkedni kezd, hogy gyógyítás helyett pusztítással átkozzon.

Illiame

Bár eleinte bizonytalan vagy, mit is kéne tenned, ám végül győz benned a bajtársad iránti felelősség érzete, és az ereklyeház erőterét hagyva inkább a félelf segítségére sietsz. A varázskard nagy segítségére van Ruardhnak, aki képes az eszközzel ellenfele, ellenfeletek fölé kerekedni valamelyest. Figyelmeztetésedre egy jól irányzott rúgással padlóra küldi a harcost, és amíg az megpróbál talpra kászálódni, addig az elf a kérésednek megfelelően a köpenye alá bújik. Az idézést felolvasva a pergamen vakítóan felizzik és néhány pillanattal később egy mágikus kör jelenik meg a célpontnak szánt harcos alatt, ami nemes egyszerűséggel beszippantja a férfit. A kiáltásból ítélve alighanem fájdalmas érzés elpecsételődni ebben a mágiában, ám amint elhal a hangja, csend telepszik az ereklyeházra és előterére. Csak Ruardh lihegése hallatszik, de az arcáról sugárzó mosoly alapján úgy tűnik, hogy élvezi a kihívást.
- Illiame kisasszony, az erőtér! - kiált feléd, figyelmeztetve arra, hogy volna még dolgod annak ellenére, hogy a veszély egyelőre elhárult. De elhárult-e ténylegesen? Az energiapajzs immár teljesen szétesett, így sietned kell. Szerencsére a koncentrációdat most nincs mi zavarja, hacsak nem saját idegességed, gondolataid. Ám még mielőtt befejezhetnéd az ige kántálását, a válladon egy hideg kéz érintését érzed meg, az energiamező helyére pedig egy éjfekete, minden fényt és hangot elszigetelő pajzs épül fel. Annyira gyorsan történik mindez, hogy Ruardhnak esélye sincs megakadályozni az elszigetelődésed, egyedül maradsz a megvilágított teremben... valakivel. Ha megfordulsz, bizarr látvány tárul a szemed elé. Egy kifejezetten sovány alakot pillantasz meg, görnyedt testtartását is csak kihangsúlyozza testére feszülő elasztikus öltözete. A satnya izomtónusaiból nyilvánvaló, hogy legjobb esetben is középkorú férfivel van dolgod. Derekán egy nem sok jót sejtető övet hord, egészen biztosan ereklye. Ám a legfurcsább mégis az egész fejét befedő maszkja, amely egy hatalmas szemgolyóra emlékeztet és úgy van kötéllel a széle a nyaka köré erősítve.
- Mélységes elnézését kérem, kedves hölgyem, ha esetleg megijesztettem, szándékomban állt. A nevem Pierre... úgy hiszem beszélnünk kell egymással négy... oh, bocsánat, három szemközt. Szükségem van magácskára, ugye segít nekem? - hangjából erős francia akcentus hallatszik ki, a dallama borzalmasan irritáló és idegesítő, mintha azt is varázslat itatná át. Csontos kezével nem habozik átölelni a válladat, mintha ezer éve barátok lennétek, és ellentmondást nem tűrően invitál sétára az ereklyeház belseje felé tartva. A fickó több, mint rejtélyes, arra sem találsz magyarázatot, hogy kerül a terembe, amikor azt egészen idáig védte az erőtér. Egyelőre úgy tűnik, nem akar bántani, legalábbis amíg meg nem kapja amit akar, de ez nem változtat azon, hogy egyedül maradtál vele és nincs segítséged, ha esetleg mégis ellened fordulna.

Viclyn

A vámpír úr bár nem így tervezte elsőre, mégis az események a kedve szerint haladnak. Neki aztán oly' mindegy, hogy a drow mikor akarja harcát megkezdeni, ha úgy sem hiszi el, hogy legyőzheti. Hiszen ő egy vámpír úr, magasabb rendű, mint egy éjjeli lény, aki távoli dimenzióból tévedt ide. Ebben a világban számára egy senki, akit el kell törölnie ahhoz, hogy fajtája gyilkosától megszabadulhasson. Ez élete legnagyobb motivációja, így hát kellőképpen felkészült eme csatára. Kardját ő maga is kivonja, s várja, hogy ellenfele felé tévedjen. Elgondolkodik azon, hogy milyen eszközzel kéne kiiktatnia a drowot; azonban azt még nem szeretné felfedni. Várja a támadást, de helyette egy áthatolhatatlannak látszó sötétség kerekedik. Először még úgy tűnhet, hogy ez veszedelmes lehet a számára, így megpróbál védekező állást felvenni. Remek kardforgató maga is, de tudja, hogy maga Viclyn sokkal tapasztaltabb nála ezen a téren.

Spoiler:

S míg a drow a sötétségben rejtőzik, addig a falakba rejtve egy nő figyeli kettejük küzdelmét. Kellemes, igazi nemesi nevetésbe tör ki, amikor Viclyn használja a képességét. A drow pengéje éppen elérné a vámpírét, amikor a sötétséget egy külső varázs töri meg. Bár a fény az a vámpírnak sem tesz jót, viszont a természetfeletti reflexeinek köszönhetően ki tudja kerülni a drow ellentámadását. Vélhetően mindkettejük szemére pillanatnyi vakság kerekedik, s ez alatt a titokzatos idegen új rejtekhely után nézhet. Vagy is így tenne, ha nem jutna más az eszébe. Ez egy remek alkalom arra, hogy odapörköljön a drownak. Egy különleges eredetű energianyalábot küld Viclyn felé, aztán inkább csak beáll Dimitru mellé.
- Szedje össze magát Dimitru úr, nem kezdővel van dolga. Ideje, hogy megöljük ezt a...mutánst. - Undorodó pillantását veti a drowra. Sosem látott ilyen lényt, legyen bármilyen idős. A drowok ebben a világban nem igen léteznek. S ami több, hiába az elfek egy ágából lehetnek, mégis teljesen másabbak a vonalaik. Valahogyan durvábbnak tűnnek, talán ezért is nevezi mutánsnak Viclynt. Dimitru ridegen sandít oldalra, aztán kardját jobban megmarkolva, végül előre lép. Azonban minden egyes lépésére úgy tűnhet, mintha egyre magasabb lenne. Mindössze ötöt lép előre, de ezzel egyetemben három méteresre növekedik teste. Szemei most jóval vörösebbnek tűnnek, izmai nagyobbak lesznek. Ujjai groteszk módon megnőnek, nagyon hosszú karmokat is növeszt. Végül pedig, de nem utolsó sorban kinőnek denevérszárnyai; hatalmas szemfogai ki-kibuknak ajkai alól. Most már egy igazi vámpír urat pillanthatnak meg mind a ketten. Megindul Viclyn felé, majd szárnyának suhintásával a falba építi. Maga is érezheti, hogy valami megváltozott; mintha sokkal erősebb lenne, mint eddig volt.

*Talán tényleg történik valami akkor, amikor megidézem azt a varázslatot; de ennek fényét talán egy percnél tovább nem is érezhetem. Pedig a szavak vége felé tartottam már, amikor egy hideg kéz ragadja meg vállamat. Éppolyan hideg, akárcsak Viclyné tud lenni, így talán elsőre azt gondolhatom, hogy ő. Viszont tévednem kell, mert az, aki megfogja vállamat valami sokkal súlyosabb annál. Kerekedő szemekkel pislogok rá, úgy érzem, mintha a világ nyelne el, amikor hirtelen minden szertefoszlik. Nem látom Ruardhot, nem látom a környező, kialakuló csatát. Feltehetőleg elrontottam az egészet, amikor próbáltam segíteni. A buroknak vége, mert nem figyeltem eléggé. T.T S most mit csináljak? Valahogyan rendbe kellene tennem az egészet. Fogalmam sincsen arról, hogy hogyan is tehetném ezt meg. Jelen pillanatban el vagyok azzal foglalva, hogyan fagyjak le ettől a személytől. Észre sem veszem, hogy akaratomtól függetlenül próbál terelni. Noha, valójában ha tudnám sem mernék lehet visszavágni neki. Szabad nekem egyáltalán bántanom valakit? Lehajtom fejemet, azonban az egyik pillanatban az alak a kelleténél jobban szorít meg, amitől csak megijedek. Ijedtségem nyomán zökkent ki annyira, hogy arrébb teleportáljak tőle. Egyik kezemet a másik könyökömre teszem. Kissé nyomorultan pillantok fel rá.*
- Ho..hol vannak a többiek? Ön..kicsoda? *Bizonytalanul kérdezem. habár nem valószínű, hogy egy olyasfajtával, mint én, majd megosztja kilétét. Bizonyára nem érdekli a többiek jelenléte, hiszen az ilyen alakok mindig ilyenek szoktak lenni. Az Insignisben egyre több ilyennel találkozni, így egészen hozzá vagyok már szokva. Csak éppen most egy teljesen más eseményen vagyunk, amin kénytelen vagyok olyan dolgokat megtenni; amit egyébként nem biztos, hogy megengednék magamnak. Egy kis reményt vetek abba, hogy esetlegesen megosztja velem a nevét, vagy valami. Legalább, ha a nevét tudom, akkor majd tudom, hogyan is szólíthatom. Bár arra is rá kellene kérdezni, hogy milyen jelzővel. Senger Viclyn külön megnevezést kért, aminek természetesen eleget is fogok tenni. Nem szeretnék senkit megbántani illetlen megnevezésekkel. Két lépést hátrálok meg hátra irányban, minek folytán sikerül neki menni az egyik szekrénynek. Valami e közben meg-megcsörren, lehetséges, hogy valamit sikerült eltörnöm? Végül elmondja nevét, amitől kicsit megkönnyebbülök,bár a három szem kifejezéstől kiráz a hideg.*
- Hogyan lehet önnek három szeme? Anatómiailag ez lehetetlen! O.o" *Kicsit ijedten csattan ki belőlem. Láthatóan hátamat még így is a szekrénynek szegem. Valami kényes dolog lehetett benne, ha ennyitől eltört. Azt hiszem, Nocturn már ideges lesz rám. Még mindig nem értem miért rám hagyta az ereklyeházat, amikor én kevés vagyok a védelmére. Pedig úgy szeretném megvédeni! T.T Úgy szeretnék helytállni ezen a fronton, de félő, hogy ismét gyengének minősülök ebben a küldetésben.* - Maga..maga hogyan került ide? Bocsánat a kérdésért, de ön miféle lény? három szem.. *Utóbbi megjegyzésemnél kínosan sütöm le oldalra szemeim. Sosem találkoztam még olyannal, akinek három szeme lett volna. Volt már kissé bizarr lényekkel dolgom (lásd Démon Casino), de azon mégsem voltak ennyire furák. Nem szeretném megbántani vele, de kissé rémisztően hat nekem. Azt sem tudom igazából, hogy hová tartozik és, hogy mit is akar igazából. Amilyen szerencsém van, biztosan az ellenség katonáiból az egyik. Ez esetben valamivel kéne fellépnem ellene, de ilyet nem szabad ám feltételezni senkiről, még mielőtt meg nem kérdezzük.*
- Mit szeretne? Tudja háború van, és nekem kell megvédenem ezt a házat. Nem szabadna idegenekkel beszélgetnem, mert azért megharagszanak. T.T *Naivan felelem. Nem igazán sejtem még e szituáció mögött rejlő igazságot, hogy valójában bajban vagyok. Egy olyan baj van körülöttem, amiből csak is én keveredhetek ki. De talán addig jó, míg ezt nem érzékelem. Néha a pánikkal nagyobb bajt cinálok, mint a naivitásommal.*

Heyho!

Érdeklődés, és terjedelmes idő álltában a Samhain-i órák című küldetést lezárom. Bár értékelhetőségét tekintve a körök száma igen kevés, viszont minőségi postok születtek, így mindenki 500 Lp és 1000 ryou tulajdonosa lett.