Kelletlen vendéglátóját végigméri egy ferde pillantással; nem, Fredonn nagyon téved, ha azt hiszi, őt érdekli a kiléte, s hogy miféle nagy mágus is ő valójában. Ismer s ismert is már eleget, s ha éppenséggel nem szégyellne Nocturntól, vagy éppen Malazaartól segítséget kérni, bizonyára már régen elintézhette volna a kis problémáját. Mindazonáltal Theltasról sem feledkezett meg, azonban egyrészt nem tudja, merre keresse, másrészt ismeri már annyira, hogy tudja, a sötét mágus túl nagy árat kérne fizetségként. Emlékszik még megállapodásukra, amit pár hónapja kötöttek, s egyelőre még azt sem tudta teljesíteni. Pedig mennyi időt áldozott arra, hogy az Eleven Káosz jeleiben kutasson a megoldásért!
Nem, ő másként döntött. Egy olyan személyre van szüksége, akinek nincs érdeke az Insignis Reliquia dolgaiban, s feltehetőleg nincs kapcsolata az Abyss mélységében élő teremtményekkel. Nem akarja, hogy Illiamen kívül bárki is tudjon erről a tartozásáról a nagyúr felé, akivel egyszer, régen egyezséget kötött. Az egyetlen személy pedig, aki minden kritériumának meg tud felelni – látszólag - , az Fredonn, a magát alkimistának valló alak. Viclyn maga is ismeri az alkímia elemeit, meg tudja különböztetni a fennhéjázó bolondokat az igazi mesterektől. Tulajdonképpen pedig minden alkimista csak egy bolond, amíg életben vannak. Ekképpen vannak a legmesszebb az általuk kutatott megvilágosodástól, csupán ezt nem tudják mindaddig, amíg el nem érik az okkult tudomány tetőpontját. Félreértés ne essék, Viclynnek nem áll szándékában megbélyegezni az előtte álló alakot, miszerint mennyire került közel az alkímia legmagasabb fokának legmagasabb fokához. Ezen teológiai kérdések megválaszolása már inkább a mágusokra, varázslókra, okkultistákra tartozik. Ő magát egyetlen egy apróság érdekli benne. Ez pedig csupán annyi, hogy képes-e bezárni egy lelket z ékkőbe, vagy sem. Hogy aztán utána Viclyn maga mit kezd a lélekkel, már ne legyen kérdés előtte, nem lényeg.
Mondhatni, szinte számított Fredonn reakciójára. Történelme során milliószor hallotta már ezeket a mondatokat. Őt viszont már réges-régen felkészítették erre; téves feltételezés, hogy ilyenkor valóban a szolgálatát felajánló személy képességeit akarják felmérni. Ebben a helyzetben az lenne a legrosszabb döntés, ha bohóc módjára akarna bizonyítani. Tudja ő tökéletesen, hogy lehet ennek az alaknak bármennyi zsoldosa, ő maga többet ér még egy flottánál is. Mert ő maga értékes, hasznos, valamint nem kérdez többet annál, mint amennyit feltétlenül szükséges. Ó, tudja ő jól, hogy rá igenis, szükség lehet. Nem is egészen rá… inkább a képességeire. S mi más lenne ez, ha nem egy tökéletes üzlet? Képesség a képességért, szívesség a szívességért. Igen, talán ez a megfelelő szó rá.
- Téves a kérdés. – figyeli mereven továbbra is az alakot. Nem lép közelebb, tartja a megfelelő távolságot. Eléggé felkészült hozzá, hogy ha arra van szükség, meg tudja védeni magát, de jobban örülne neki, ha konfliktusmentesen le tudnák bonyolítani az üzletet.
- A helyes kérdés, hogy kire nincs szüksége. – feleli érces, mély tónusú baritonján. Továbbra is azt a helyet figyeli Fredonn fején, amerre a szemeit sejti, ami időnként fel-felragyog, mintha drágakő lenne helyükön. Viclynt azonban nem érdekli, hogyan néz ki a megbízója, vagy hogy milyen személy. Neki csak a tények kellenek. Tények és tettek. Tettel fizet tettért, csupán erről van szó.
Csuklyáját nem fedi fel, Fredonn minden bizonnyal köszöntéséből már rájöhetett, melyik faj szülöttje, s honnan származik. Hajh, ha tudná, ez az impozáns helyszín mennyire emlékezteti őt otthonára! Már-már sikerül megközelítenie azt az erőteljes, határozott, mégis finom eleganciával fátylazott pompát, amit annak idején Menzoberranzan is képviselt. Igaz, a drowk legkaotikusabb s leghatalmasabb városa még ennél a helyszínnél is mélyebben lehet a föld alatt, olyan mélyen, hogy Viclyn már el is feledte, hogyan juthat el hozzá, már ha egyáltalán képes lehet ebből a dimenzióból odajutni. Ez a katedrális tökéletes játszótere lehetne, hisz a fényviszonyok is többnyire megfelelőek számára hozzá. Ha visszaér épségben az Abyssból, mindenképp tesz majd róla, hogy övé legyen az Insignis katedrálisának legmélyebb szintje, szüksége van rá. Addig azonban el is kell jutnia hozzá, el kell utaznia az Abyssba, hogy letudja tartozását. Ahhoz pedig szüksége van egy tiszta lélekre. Egy tiszta, makulátlan lélek fogságára.
Megpörgeti kezében a színtelen ékkövet, amibe a lelket kell befognia. Reméli, az alak nem baltázza el, hiszen ez az egy példánya van az ékkőből. Nem fog még többet tölteni azon a helyen annál, amennyit feltétlenül szükséges.
- Ha bezár nekem egyetlen lelket ebbe az ékkőbe, bárkit megölök Önnek cserébe. Nem teszek fel kérdéseket, mert nincs érdekem benne, ahogyan Önnek sincs érdeke a magam dolgaiban. – dobja el az ékkövet Fredonn felé, aki el is kapja azt. Észreveheti rajta, hogy kezdetlegesen valaki már megpróbálkozott belefogni egy lelket, csupán nem sikerült neki, éppen csak a haldokló, teljesen tiszta lelkű csecsemő mintája érződik rajta. Ha az üzletet megfelelőnek érzi, akkor befejezheti a varázst, számára nem okozhat gondot. Ha nem, akkor viszont visszajuttathatja Viclynnek az ékkövet érintetlenül. A drow viszont biztos benne, hogy nem így lesz. Ráadásul az idő is sürgeti őt. Hamarosan vissza kell térnie arra a helyre, ahol annyit szenvedett.