Mivel hirtelen, már az első héten annyi mindenkinek lett iskolaundora (ami amúgy cseppet sem meglepő, én is ezt csináltam, amikor olyan idős voltam, mint ők, persze mindaddig, míg le nem buktam szüleim előtt, utána már csak hébe-hóba játszottam el ugyanezt), ezért úgy döntöttem, az első lány tesi összevont lesz. Különben sem készültem egyelőre semmi komolyra, csak egy kis bemelegítésre meg játékra, aztán a rendes, külön vont órákon majd elkezdjük a tantervnek megfelelő oktatást. Addig is viszont miért is ne ismerném meg az osztályokat egy kis játék során? Mindezt azért, hogy azzal rémisztgessem őket, hogy jövő héten mindenki kúpert fut. Ugye mondtam már, hogy imádom ezt a melót? Annyira, hogy néha azt is elfelejtem, hogy tulajdonképpen miért is vagyok itt. De ha már itt vagyok, hadd élvezzem a munkám, nem? Ezt legalább rendesen elvégzem.
Megfelelő öltözetemhez – ami egy sötétkék, térdig érő nadrágból, valamint egy fehér-kék mintás, egyszerű pólóból áll – egy síp is dukál, valamint fejemen az elmaradhatatlan napszemcsi is ott virít, mert napszemcsi nélkül nem élet az élet. Meg persze az Ai-tól kapott, kulcsos nyakláncom is nyakamon hordom, elrejtve a pólóm alá, de erről senkinek sem kell tudnia.
Nagy erőfeszítések árán azt is kibírom, hogy ne gyújtsam fel a naplót, mert ezt talán tényleg nem lenne szabad, mégis csak vendégségben vagyok, nem otthon, így illene magam moderálnom, csak NaoNao meg ne tudja, hogy csalódást hoztam az osztagunk régi-új mottójára.
- Szép jó reggelt! – vonulok végig a sorban álló diákok előtt. Azt hiszem, a jó névmemóriám meg fogja még hálálni magát, ha másra nem, a keresztnevekre biztosan emlékezni fogok. Bár kezdetben tuti összekeverek pár nevet, de nem félek attól, hogy ebből rendszert fogok csinálni. Meg aztán, én nem félek újra és újra megkérdezni a másik nevét, ha véletlen elfelejtem.
- Keisuke Isami vagyok, az új testnevelés tanárotok, legalábbis erre az évre, amíg Sasada-sensei vissza nem érkezik a szülési szabadságáról. Szólítsatok simán csak Keisukének. – mutatkozok be nekik, miközben lazán sétálok soraik között. Pár arc kicsit megdöbbentnek tűnik, amikor Sasada-sensei szülési szabadságáról beszélek, de egy férfi nem kaphat olyat? Milyen világban élünk? Hol marad az egyenjogúság, emberek?
- Ha már itt vagyunk mindannyian, szeretnék megkérni titeket, hogy a pasitokkal ne a szertárban romantikázzatok. Ha még egyszer előfordul, bezárom. - *tekintek most arra a diáklányra, akit rajtakaptam ezen a kis afféron. :/ Tudom én, hogy dúlnak a hormonok meg minden, nekem is dúlnának, ha Ai-chan itt lehetne, de nem lehet itt, szóval kibírom suli végéig. Öt hónap… Fránya öt hónap…
- Még valami, ha valaki gyógytesis, az most szóljon, jövő órára pedig hozzon orvosi igazolást, különben nem fogadom el. A menstruáció pedig szintén nem kifogás. Kérdés van-e? – állok meg valahol a sor közepe tája felé, és nézek körbe a diákokon. Elég vegyes egy társaság, de igazából nem félek attól, hogy egy bemutatkozás erejéig még a legfiatalabbakat is együtt oktatom a felsőbb évfolyammal.
- Na tehát, hogy kicsit jobban megismerjük egymást, mindenki szépen mutatkozzon be egy-két mondattal; név, osztály, és hogy mi a kedvenc játékotok. Aztán amelyiket a legtöbben említitek, az nyer, az óra második felében pedig játsszunk. – tolom fejem búbjára a napszemüveget, majd hátrafordulok ezáltal ránézve az előre kikészített labdákra, teniszütőkre, satöbbi, jelezvén, hogy nem arra vagyok kíváncsi, kinek mi a kedvenc számítógépes játéka. Ha én diák lennék, biztos megtrollkodnám a helyzetet, úgyhogy kénytelen vagyok előre felkészülni erre az eshetőségre. :/

Az ébresztőórám hangos csörömpölése ver ki az álomból és egyben az ágyból is. Hangosan koppanok az amúgy puha padlón és még mindig szinte alva próbálok felállni, kezem közben szüntelenül keresi az ébresztőórát, hogy lekapcsolhassam végre ezt az irdatlan ricsajt. Tegnap éjfél-hajnali egy között értem haza, de muszáj volt előbb megszereznem azt a szoknyát, mint a többi pénzes libának, mert ha ma megyek a boltokba, már egy darab sem marad Hihetetlen, milyen gyorsan képesek elkapkodni a jó ruhákat, egyszerűen nem is értem. Amikor suli után odaérek az üzletbe, már szinte senki sincs, mégis ki van fosztva az egész. Soha nem sikerült még kiderítenem, hogy csinálják… de egyszer igenis meg fogom tudni Még mindig fáradtan dörzsölöm szemeimet és csoszogok ki a fürdőszobámba, hogy kicsit felfrissítsem magam. Mikor végzek a mosakodással, már kissé éberebben sétálok oda a gardróbhoz és kezdek válogatni a ruháim között. Ma testnevelés is lesz, úgyhogy vinnem kell az edzőruhámat is. Az első, ami a kezembe akad, a hófehér Gucci ruha, de azt azonnal el is süllyesztem. Az a tanár szadista és szerintem imádja, ha engem csupa kosz meg szakadás ruhákban lát, ezt pedig nem fogom feláldozni Sasada-sensei szadizmusának terén, mert túl drága, hogy megtegyem szegénnyel T_T Várjunk… ma iskola nap van… tehát hétköznap… úristen, hány óra van?! Teljes kétségbeeséssel pillantok az órára és az aggodalom tényleg jogos, fél órám van teljesen elkészülni és még oda is érni a suliba.
- Aoi-chan ébresztő, sietnünk kell, elkésünk! – kiáltom el magam a folyosón, miközben próbálom rohanás közben magamra húzni a pulóverem.
Ja igen, ami az öltözést és egyéb készülődést illeti… hamar elintéztem egy kevésbé ismert, de azért márkás egyenruhával és tesicuccal. Mikor végül sikeresen kibújik mindkét kezem és a fejem is a pulóverből, ügyetlenül lebucskázom a lépcsőn, közben a zoknimat igyekezve magamra rángatni, remélhetőleg nem fordítva. Na igen, ez az ára annak, ha sietek Csúszva érkezem a konyhába, közben intek a szakácsnak és felkapom a kis zacskót, amit ebéd gyanánt készített ki nekem. Mosolyogva visszainteget, én pedig bedobom a táskámba a csomagot és már szaladok is kifelé az előszobába.
- Aoi-chan siess, nem szeretek késni! A garázsban várlak az autóban! – kiabálok hátra vakon, nem tudom, unokahúgom hol lehet.
Igazából abban sem vagyok biztos, hogy nem indult már el az iskolába nélkülem, de hát biztos nem! Minden esetre, az egyik cipőm felvétele után rögtön szaladok is lefelé a meredek lépcsőn a garázsba és kirántom az autó ajtaját, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek a sofőr mögötti ülésen. Még öt perc várakozásra intem a férfit, hogy megvárjam az én édes kis unokahúgocskámat (*.*), de ha esetleg nem érne ide, akkor elindulok. Kanagaki-san beindítja a motort és olyan gyorsan hajt, ahogy csak a szabályok engedik. Kedvelem, jó ember és legfőképpen jó sofőr, mindig óvatosan vezet, de azért gyorsan. Amint lefékez a suli előtt, kiugrom a járműből és Aoi-chant is magam után húzva, rohanni kezdek a suli kapuja felé. Kettesével szedem a fokokat és szerencsére amint a csengő elhalkul, pont berobbanok a terembe.
Szerencsére ma nincsenek is olyan rossz óráink, művészettörténet, meg miegymás, amit szeretek, nyelv ma kivételesen egyáltalán nincs. Persze szeretem Mori-sensei óráit, szó sincs arról, hogy nem, csak hát igazán nem értem a német nyelvet és ráadásul romlottak a jegyeim is T_T Ebéd előtti utolsó óra… a rettegett és szörnyű testnevelés TT-TT Orvosi igazolást kell szereznem! Letörten baktatok az öltöző felé, de igyekszem gyorsan átvenni a ruháimat, nem szeretnék már most rossz pontot szerezni. Lófarokba gumizom a hajam és már előre félve a későbbiektől, sétálok ki a többi lány társaságában, de az egy kicsit megnyugtat, hogy Asu-chan, meg Kanade-senpai, sőt Aoi-chan is itt vannak. Nem értem, mire ez a nagy felhajtás, úgyhogy eléggé meglep, amikor kiderül, hogy új testneveléstanárt kaptunk egy ideig. Tulajdon képen örülök, de aztán elfog a félelem, hogy mi van, ha ez a tanár rosszabb, mint az előző? Meredten, kicsit remegve hallgatom végig, amit Isami-sensei magyaráz… akarom mondani Keisuke-sensei, mert azt mondta, hívjuk úgy. Nem ismerem a két lányt, aki közé beszorultam, úgyhogy pláne aggódom, mert így nem ragadhat rám semmi Kanade-senpai örök csodálatosságából és optimizmusából, a magabiztosságáról nem is beszélve *.* Figyelmesen hallgatom végig a bemutatkozásokat és néha rácsodálkozom egy-egy lányra, aki elmondása szerint az én osztályomból való. Nem is láttam ott még soha o.O Vagy… mégis? Arra a fehér hajú ismeretlen lányra meg pláne rácsodálkozom, amikor azt állítja, hogy ő Asu-chan. Az lehetetlen, neki lila haja van! Ráadásul ennél jóval rövidebb! Lemaradtam valamiről? O.o Egyszer csak csönd lesz, én pedig kb. egy perces késéssel jövök rá, hogy most rám várnak.
- Ano… eto… hanyadik osztály is… Ja igen, 5-B! Vagyis 4-B És a nevem Tsukatani Midori. A kedvenc játékom pedig egyértelműen a vásárlás *>* Csak mindig megfájdulnak a karjaim a sok cipekedéstől T_T – lehet, hogy Keisuke-sensei nem erre gondolt, de hát csak nem hazudhatok neki!
Remélem, hogy azért valami nagyon sokat mozgós, veszélyes sportot nem akar csináltatni velünk, mert a végén még megsérülök, azt pedig nagyon nem szeretném, sérültek hogy próbáljak ruhát? :/

Uh, biztos baromi klisé lenne azzal kezdeni, hogy felkeltem reggel, meg nem is lenne igaz, mert egész éjjel fenn voltam. Emiatt persze ilyen bazinagy táskák keringtek a szemem alatt, nem győztem magam a tükör előtt kenegetni minden nyavalyával, hogy normális külsőm legyen ^^" Már amikor éppen nem készültem kidőlni, mint valami liszteszsák. De hát na, az éjjeli animék után elkövettem azt a hibát, hogy kezembe vettem a legfrissebb szerzeményeim egyikét, és nekiálltam olvasni. Hát nem tudtam letenni, és amikor észbe kaptam már reggel hét óra volt és az ablakon besütött a Nap. Fasza Anyu rosszalló tekintetéből tök nyilvánvaló, hogy levágta, miért halvány a hangom és miért szédelgek összevissza, szóval arra esélyem se volt, hogy beadjam neki a műbetegségem. Meg különben is, lógni azért még nem fogok, hogy nézne az ki? :/ Megszívtam, de előfordult már: azokat a napokat is túléltem, és ezt is túl fogom, háh!
Ami azt illeti, telefonom is segített éberen tartani, egészen pontosan a hívásom túloldalán tartózkodó barátnőm. Asu-chan nem tudom mi a fenéért volt ennyire kiakadva, biztos csak túldramatizálta, hogy kiszívta a napfény a hajszínét. Ha annyira fontos neki, akkor majd visszafesti, vagy valami. Ha velem történne ilyesmi, az viszont elég gáz lenne az imidzsem miatt meg asszem a hajfestékre is allergiás vagyok. No de én vigyázok arra, hogy mindig kifogástalan legyen a külsőm
A lényeg, hogy sikerült megnyugtatni Asukát, de amikor megláttam a suliban, legszívesebben visszaszívtam volna mindent, amit a telefonba mondtam. WTF-arckifejezésem mellett szinte azonnal ráugrottam, hogy megvizsgáljam a haját, nem-e paróka.
- Aztaku... te tényleg nem vicceltél Jól érzed magad?
Kérdeztem még mindig hitetlenkedve, bár hallottam már olyasmit, hogy valakinek a stressz miatt egyik napról a másikra kifehéredett a haja. Tudtam én, hogy baj lesz ebből az öltönyös-fóbiából Ám az órák megkezdődtek, szóval jöhetett a tömény unalom. A mögöttem lévő pad szokás szerint üres volt, Hiro be nem tolná a képét még véletlenül sem, pedig akkor legalább lett volna mivel éberen tartanom magamat. Így viszont kegyetlenül lecsapott rám rögtön az első óra, a töri közben az aludhatnék, én meg nem is álltam ellen neki a tanár nagy örömére. Jegyzetfüzetembe pontosan nulla sor került, kénytelen leszek majd megkérni Asu-chant, hogy adja kölcsön a füzetét Azért a harmadik óra végére már egész jól sikerült kipihennem magam, és úgy gondoltam majd tesin folytathatom a bóbiskolást, mihelyst kidőlök a fáradtságtól Szerencsére nem hagytam otthon a tesis cuccomat, eszemben volt hogy ma ez a gyűlölt óra is terítéken van. Jó, én melyik órát nem gyűlölöm? :/
- Móóóó, ugye nem nőttek már megint? o.O"
Pislogtam a mellettem öltözködőre, mivel kicsit szűknek tűnt a felsőm. Pedig csak egy nyomi öthetes nyári szünet telt el basszus, és tutira nem híztam, meg nem is ittam tejet :/ Fú, be kell szereznem egy ilyen gumis bigyót, ami leszorítja a melleimet hétköznapi használatra is.
Körbepislantva kicsit meglepődtem, amikor megláttam Midorit és Aoi-chant is, hogy aztán kiderüljön, az összes évfolyamnak együtt lesz most tesije o.O Fogalmam sem volt, hogy mi a francért kellett tumultust csinálni, de mihelyst kiértünk a sportpályára, kiderült a turpisság. Új tanár o.O És... és... váó, tiszta jó pasi! Biztos csak most végzett a tanítóképzőn, meg aktív sportoló volt meg minden. Remélem normális, mert akkor csípni fogom a tesiórát *>*
- Szülési szabadság? Mi ez a marhaság? Biztos csak Hawaiira ment el nyaralni valami nőcskével az az idóta -.- Remélem ott is marad, hogy fordulna fel...
Méltatlankodtam talán kissé hangosan is, de nem érdekelt, ha meghallják a véleményem. A hülye tanár az hülye tanár, és kész. Csak őt minősíti, hogy ennyire irreális fedősztorit talált ki magának, az igazgató meg van olyan hülye, hogy beveszi és elengedi szabadságra. Tiszta röhej már ez a suli, komolyan Na de most legalább már van egy értelmesnek tűnő tanárunk az angolos mellé
- Sensei, felesleges bezárni. Aki jóba van a portással az úgyis megszerzi a kulcsot, ha meg nem, egy üveg szaké megoldja a problémát. A sensei még új, szóval gondoltam szólok. Amúgy sincs semmi értelme, ott a tető, meg a suli mögött is van egy bokrokkal benőtt terület, a gyengélkedőről nem is beszélve. Inkább örüljön, hogy Aina és Keitaro a szertárt tisztelte meg, ők a suli álompárja.
Sandítottam a bűnös lányra sokat sejtető vigyorral, aki éppen azon volt, hogy a föld alá süllyessze rákvörös fejét. Muszáj lesz majd kifaggatnom, nem is tudtam hogy már ott tartanak Az meg csak természetes, hogy ismerem ezeket a helyeket, bár én magam még nem használtam egyiket sem, no de majd ha esetleg meglátom véletlenül Narakut és olyan kedvem is lesz, akkor elrángatom a szertárba, muhaha
- Nekem van! Mit sportol a sensei? Ugye kosarazik? Hívhatom Kiyoshi-senpainak? *.*
Szólaltam fel ismét, csak hogy minél jobban megismerjen Keisuke is. Ő tuti sokkal jobban fogja tolerálni a ragyogó személyiségemet, amit a többi tanár nem bír elviselni, mivel ő is olyan kúlos meg vagány, mint amilyen népszerű én vagyok. Látom már most, hogy hasonló személyiségek vagyunk, világítunk a sötét éjszakát alkotó szürke tömegben
- Gonen B-gumi, Nakano Kanade deeeee~su! Én vagyok az énekes idol, Kana-nyan, yoroshiku onegaishimaaaaa~su! Ha kell valami segítség, csak szóljon nekem, sensei! Amúgy nekem mindegy, mit játszunk, csak ne kelljen sokat mozogni. Mondjuk röpi? Azt biztos a sensei is élvezné! - Vetettem be ellenállhatatlan egyéniségemet bemutatkozásomnál, jól megszokott pózőrködésemmel is egyetemben, mintha csak egy koncert elején lettem volna. - Ja, amúgy már most mondom, hogy jövő héten hiányozni fogok.
Tájékoztattam Keisukét gyorsan, nehogy meglepetésként érje, amikor nem leszek itt, hogy feldobjam jelenlétemmel az unalmas órát Biztos megérti, ki fogom dolgozni a belemet is, nagy fellépésre készülök. Szóval mindenféle tréningen kell majd részt vennem, koreográfiát tanulni és éjjel-nappal próbálni. Nem lesz könnyű menet, de a végeredményért megéri *>*

*Hosszú napok óta talán ez az első, hogy aludni bírtam valamennyire is. Természetesen ennek oka, ki más lenne, mint az én "imádni való" bátyjám, aki szándékosan megfosztott az összes tanulni valómtól. Nahát, ki hitte volna, hogy egyszer még örülni fogok a szemétségeinek. Kissé makacs, de be kell vallanom, néha előnyös tud lenni. Pl. ha..ő..mit fogok a tanárnak mondani a mai..mi? Pattanok ki hirtelen az ágyból, hogy rá nézzek az ébresztő órámra, ám az nem mutat elkésést. Teljesen időben vagyok, viszont a mellette lévő órarendem a föld alá készül fagyasztani. Valami olyasmit mutat nekem, amit sosem hittem volna. NARAKU!!! Elkap az idegbetegség, hiszen a Tesi óra után rögvest a második órám művészettörténet, ami csak egyet jelenthet. 1. Kouta, 2. Doga. S én nem tudtam miből készülni, és ha egyes lesz? Nem akarok egyest, én egy jó tanuló vagyok. Egy nagyon jó tanuló, egy, egyessel szégyent hoznék a tanulmányaimra. Különösen arra a tárgyra, amit Ő tanít. Így hát sürgősen kirohanok a szobámból és betörök a bátyám szobájába, ami a másik szárnyon található. Ezt az egyet nagyon tudom értékelni a quincy tanácstól. A lányokat és fiúkat külön szárnyra tették, legalább ennyi szabadságom lehet. Természetesen, mint minden reggel, már most sincs itthon. De a füzeteimet szépen kilopom a göncei alól, s visszarohanok a szobámba. Sietnem kell, ha elakarom érni a hétórási iskola buszt. Ezért alig gondolkodok, hogy mit is kéne felvennem. Azt a ruhát veszem fel, amit még Toumatól kaptam, vagy is vettem. Ritka az olyan alkalom, amikor megerőlteti magát, pedig a..nem is rokonom. Gondolkodok el, s aztán felveszem a sötétkék selyem felsőmet, a hozzá tartozó farmert a virágos övemmel, és tornacipót. Na meg ennek tetejébe a reggeli hűvösség okán még a fekete bőrdzsekimet is. Körmeimmel felesleges foglalkoznom, most is tiszta feketék, de szeretem. *>* A fürdőbe meg már öltözés előtt rendbe tettem magam, csak egy hullámcsattal csatoltam félre a kelletlen hajszálakat hajvasalás után. Muhahahaha én a világ legjobb stylistjától tanulok el minden praktikát. Valami haszna legyen már, hogy az összes zsebpénzemet arra költöm, hogy minél többet tanuljak Toumatól. Illetve persze a ruhák, és valamennyi kozmetikum. Most lehetne azt mondani, hogy voltaképpen én nem ilyen vagyok, de ez van. Muszáj felkészülnöm a dolgokra. Elvégre a mangákat már bőven gyártjuk a brigádba. Ha befutunk, nem szeretnék leégni a többi mangaka mellett. Mindenkinek megvan az egyedi stílusa, én meg azt hiszem bízhatok egy olyan híres divat embernek, mint Touma Vance McCay. Szóval, miután a Handymet is készenlétbe helyeztem, meg raktam be valami pénzt kajára is, szépen elindulok. Mekkora mázli, hogy ismerem a buszsofőrt. (Vagy csak az idióta bátyám fenyegette meg? -.-') Mindegy, a lényeg, hogy megvárt, így időben érek be a suliba. Ekkor találkozok az osztálytársaimmal, akik már bőven átöltöztek az uniformisukba. Na igen, első problémám, melyik is az én szekrényem? Fránya japán. De hatalmas szerencsém van, hogy van egy két emberke, akivel összeismerkedtem, így készségesen segítenek, s végül megoldódik a gond. Azonban a szekrényben nem azaz az uniformis van, amit én felakarnék venni tesi órához. Hanem csak az, amit úgy szimplán viselni szoktunk. Elhúzom a számat és a többiekre nézek.* - Ugye nem köptök be az ofőnek? *Pillantok rájuk cinkosak, és némi nevetés kerekedik. A végzősök már csak ilyenek, simán összetartunk, ha ilyen csalásokról van szó. De "isten" legyen velem , ez a napom szörnyű. Ráadásul a tesi órát beáldozhatom arra, hogy tanulhatok Kouta órájára. Így hát, amikor bejelentik összevont testnevelés még jobban örülök, talán eltűnhetek a sorok közt, na meg amennyire a hír igaz, új tesi tanárt kaptunk. Én viszont most nagyon fáradt vagyok még ahhoz, hogy az első sorokban kémleljem, elején még azt sem veszem észre, hogy hirtelen mennyi ismerősöm felbukkant. Talán Aoi-chan is itt lehet valahol, ám én még nem vettem őt észre. Pech, mikor vagyok én ilyen link? Szörnyű, már is kezd megfertőzni a Naraku-kór? Fogalmam sincs, ám én megbátorodva fogom magam, és ülök a lelátó egyik kövére, hogy a táskámból előszedve a műv. töris füzetemet elkezdjek tanulni.* - Szülési szabadság mi...na persze. *Suttogom egészen halkan, mire meghallok a sorokból egy ismerős hangot, erre pedig felemelem a tekintetem. Woah! Hiszen ez Kanade-chan, Aoi-chan..meg még ki tudja mennyi ismerősömnek az osztálya. *>* De nekem tanulnom kell, mert ha egyest szerzek, nem vesznek fel az egyetemre. T_T Így hát gyorsan visszaerőszakolom tekintetem a könyvre, s csak kezdek mélyülni a tanulásban. Valami azonban nem hagy nyugodni, amikor felpillantok az új tesi tanárra, aki Keisuke névre hallgat. Felemelem tekintetem rá, s elkap egy furcsa érzés vele kapcsolatosan. Aztán csak egyre többször akad ilyen érzésem, ahogyan tesz bármerre is egy mozdulatot. Talán...de mit keresne egy shinigami a Karakura High School-ba? Furcsán kiráz a hideg, és úgy döntök a mobilomért nyúlok, hogy megírjak egy sms-t Toumának. Hátha ő tud valamit erről az esetről, vagy csak én vagyok túl paranoiás.* ~ Touma, délután beszélnünk kell, fontos. Vagy beszélhetünk előbb is, de akkor kéne igazolás. ~ *Darálom le ultra hamar a szöveget, majd ezután félre teszem akaratomon kívül is a füzetet, s lépek oda a többiekhez, persze a táskámat ott hagyva a lelátón.* - Egy volna! *Emelem fel kezem, bár tudom, hogy ezzel irtó cikin magamra vonom a figyelmem, de akkor is volna egy kérdésem az új tesi tanárhoz.* - Ön szeretne átélni egy görcsös menstruációt úgy, hogy a tesi tanára még rá hajtja? *Kérdezem meg kelletlenül a dolgokat, nem leplezve egy kis pimaszságot a tanárral szemben. Nem tehetek róla, amint a gyanúm elfogott, nem tudok normálisan viselkedni vele. Amennyiben pedig gyanúm beigazolódik, pláne nem fogok tudni természetesen viselkedni vele. Az már megint más kérdés, hogy ez negatív vagy pozitív irányba fog eldőlni. Nincsenek előítéleteim, de bármi előfordulhat.* - Egyébként Sakamoto Karin és végzős. *Teszem hozzá végül valamennyi mosolyt magamra erőszakolva, hogy azért ne tűnjek tajparasztnak a tanárral szemben, akit majd úgy is emlékeztetni fogok a bátyámra, amint megismeri. Jaj, csak meg ne ismerje. >.> Kezdek el kicsit aggodalmaskodni a saját hírnevemen, na de mindegy is. Szépen előrébb megyek a sorokban és rá kacsintok az ismerős lányokra.* - Javasolnám, hogy egy hónapban egy napot igazán megadhatna a lányoknak. *Villantom körbe szemeimet és felelem kelletlenül. Na ne hogy már, nem fogom hagyni. Lekopogom, nekem nincs gondom a női bajokkal, de lehet, hogy valakinek ez a mondat nagyon nagy érvágás. Fel kell lépnem társaim érdekében, jaj Aoi- chan merre vagy? Jelenleg nem látom, király legalább nem fog elkapni, hogy milyen hősies volt ez és, hogy menjek a Karakura Raizerekhez. Még mit nem, nekem magákat kell rajzolnom, és képzeletben megmenteni a világot. Na jó, meg néha kilőni pár íjat, meg gintou technikát. * - És kedvenc sportom vizsgák előtt a tanulás. *Vigyorgok rá, mint aki jól végezte dolgát és megyek vissza a lelátóra, hogy ha már nem öltöztem át, akkor ne zavarjam az órát. Sejtetősen még vissza pillantok rá, mielőtt mélyen elmerülhetnék a tanulásban: Ki vagy te, Keisuke?*

Azt hiszem, ez a tesitanárosdi igazán nekem való feladat. Gyerekkorom óta szeretek sportolni, na meg kötelezően kenjutsut, íjászatot, valamint harcművészetet is kellett tanulnom, az órákon pedig emiatt mindig jeleskedtem ebből a tantárgyból. Igaz, voltaképpen én most nem azért vagyok itt, hogy ténylegesen tanári karriert csináljak magamnak, hanem hogy megvédjem ezt a helyet, valamint az egyik diákot, akire odaát felhívták a figyelmem. Mindez azonban most túl távolinak tűnik, bármily komikus is a helyzet, hogy egy térdgatyában és egy pólóban pózolok tesitanárosdit mímelve ennyi diák előtt.
Természetesen észreveszem azt a lányt, aki az egyik kövön ülve kuporog az égetniva… szóval valami könyv fölött. Bizonyára azonban megvan a magyarázata, miért nem öltözött át és miért nem állt a sorba, legalábbis én remélem, hogy van, és bízok is benne. Avagy éljen az örök optimizmus. :/ Remélem, nem csinál belőle rendszert, mert igazán nem szeretném, ha emiatt utálnának. Az persze nem meglepő, hogy ennyien háborodnak fel Sasada-sensei szülési szabadságán, de nincs mit tenni, ezt a dumát tényleg nem mi, shinigamik találtuk ki, hanem az a vacak, 12. osztagos szerkentyű, ami ilyen esetekben ültet bele hamis emlékeket az emberekbe. Bár szerintem igazából vicces, de tényleg.
- Á, köszönöm a tippeket. Bizonyára akkor te mindent tudsz a suliról. Majd egyik szünetben lenne pár kérdésem. – pillantok kicsit meglepődve az egyik diákra. Azt hiszem, emlékezetes lesz, az egyik első, akinek biztosan megjegyzem majd a nevét, annyit beszél. :/ Viszont aranyos csajnak tűnik, meg azt is biztosan tudja, hol bagóznak a legtöbben titokban, vagyis én hova lóghatok be. Sajnos hallottam, amikor a tanáriban azt beszélték, hogy sűrűbben ellenőrzik majd a fiúmosdókat, így oda még sem mehetek.
Kényelmesen sétálgatok a sorok között, s egyenként kérem hát meg a diákokat, hogy mutatkozzanak be, és mondják el, mit játszanának a legszívesebben. A legtöbben elég tárgyilagosak, talán félnek kérdezni, de legalább gyorsan haladunk. Magamban persze már számolgatom a voksokat, s mint az várható volt, a legtöbben a lányos sportokra szavaznak, mint a röplabda vagy a tenisz. Persze mindeközben igyekszem megjegyezni a lehető legtöbb nevet, s hálát adok az égnek, hogy jó névmemóriával rendelkezem, különben biztosan belebuknék a feladatba. Az első egy-két héten még biztosan előfordul majd, hogy keverek pár diákot, de az osztagomban is ismerem mindenki nevét, sőt, a harmadik és a hetedik osztagban is, vagyis azt hiszem, nem kell annyira tartanom a dologtól.
Amiben viszont biztos vagyok, hogy Tsukatani Midori nevét egy életre meg fogom jegyezni hála briliáns válaszának, ami a kedvenc sportjára vonatkozik. Igyekszem nem túlzottan kimutatni, hogy ez azért most alaposan sokkolt, de nem is tudom, mit várok el egy nőtől. Egy apró fészpalmot azért megengedek magamnak, de ezután kedves vigyoromat megejtve pillantok vissza rá.
- Ismerek néhány karizom erősítő gyakorlatot, Midori-chan. Egy kis rendszeres súlyzózás, és már meg se fognak kottyanni a bevásárló szatyraid. – ajánlom fel neki kedvesen, hogy majd segítek a problémáján. Hiszen én csak jót teszek vele. Ha ennyire szeret vásárolni…
Hamarosan a Kana-nyanként bemutatkozó csaj kerül sorra. Kicsit túlbuzgó, de aranyos, ráadásul mindent tud, amit tudni kell, jó lesz vele dolgozni. Kérdésére szokásos lazaságommal válaszolok, miközben visszatolom szemembe a napszemcsimet. Zsebemben már cigarettás dobozomért matatok, hiszen kedvem lenne rágyújtani, de sajnos még nem tehetem. Még ki kell bírnom vagy negyven percet. ¬_¬
- Felőlem hívhatsz, de a Keisukének jobban örülnék. – felelem neki, majd összeszedegetve magamban kedvenceimet folytatom. - Főleg a harcművészetek érdekelnek, első sorban a kenjutsu. Gyerekkorom óta kendozok, iadozok, íjászkodok, valamint taijutsuzok is, a kedvencem az aikido. Ja, és igen, kosarazok is. – válaszolom, hisz ezek valóban kedvenc elfoglaltságaim közé tartoznak. Na meg a legtöbbet gyerekkorom óta csinálom, azóta pedig szakmaként űzöm, mégis csak shinigami vagyok, vagy mi. :/
- Jól van, semmi gond Kana-nyan, köszi, hogy szóltál. Akkor elhalasztjuk a jövő heti kúper futást, hogy te is ott lehess. – állok tovább a következő diákok bemutatkozását végighallgatva, hiszen még elég sokan vannak soron.
Így kerültem végül el ahhoz a diákhoz, aki valami különös és érdekes dolog folytán elfelejtett átöltözni. Vagyis ő kerül épp a sorba, amikor úgy gondolja, végre itt lenne az ideje rá. Napszemüvegemet ismét fejem búbjára tolom, hogy kérdőn nézzek végig rajta, miért nem öltözött át. A kollégáim előre figyelmeztettek némelyik diák lustaságára, így igazán nem kéne meglepődnöm rajta mondjuk.
- Hát jó, nem bánom. De csak egy órát, Karin-chan. :/ – adom meg magam, hiszen nem akarok rohadéknak tűnni. Csak fel ne fedezzem, hogy visszaélnek határtalan kedvességemmel. Megfizetnek, ha így tesznek ellenem, kufufu.
Úgy döntök, egyelőre nem kérdezek vissza Karinnak, inkább majd később megbeszélem vele ezt a nem-öltözök-át-tesiórára dolgot. Így is elég nagy megpróbáltatást jelent nekem, hogy a következő diákot megértsem. Azt persze nem vágom le, hogy valószínűleg valami rokona lehet a plázás szőkének, hisz még csak nem is igazán hasonlítanak még külsőre sem, és még véletlenül sem a rendes nevét kaptam meg. Ami a fodrászmelót illeti, egy elég bamba tekintetű diák már megelőz, pedig én is szívesen megcsináltam volna Aoi haját. Igaz, kicsit szorosabbra kötöttem volna azt a kontyot meg ilyen apróságok, de nekem nincs olyan hosszú hajam, hogy rá legyek erre kényszerülve, így honnan tudnám, hogyan kell?
- Great question, Aoi-chan! – felelek neki, valamint mindenki másnak is felvillanyozódva. - Hónap végéig mindenkinek van ideje az iskolai sportcsapatokba jelentkezni. Az iskolai focicsapat kapitánya már a jövő héttől elkezdené a selejtezőket, hiszen október végén kezdődnek az iskolák közötti meccsek. A választható klubokat a faliújságokon megtalálhatjátok. Ha igény van rá, persze más klubokat is alapíthatunk. – hirdetem ki a közleményt, hisz erről tényleg fontos lenne tudniuk. Lehet, csak én vagyok naiv, ha arra számítok, hogy megrohamoznak a sportolni akaró diákok?
- Akkor you tartozni my class, Aoi-chan és Miyavi-nyan. – csillogtatom meg napszemüvegem a napfényben. Micsoda tűz, micsoda erő, micsoda szenvedély! Előre látom, hogy Aoi-chan az egyik kedvenc tanítványom lesz.
- Látom, you like running. Majd tessék jelentkezni a runningoló teambe, elég small group, keresni people. – használom ki az alkalmat, hisz valóban nem egy népszerű csoport, vannak ott vagy hárman, bár nem csodálom, hogy nem a legnépszerűbb sport, amit igazából nem is csodálok. Hisz mennyivel trúbb már egy labdát kergetni a mezőn.
Szépen lassan mindenkivel végzünk, magamban pedig igyekszem elraktározni a neveket, miközben igazat adva a lelkes Aoinak szólítom fel az osztályokat: két kör futás bemelegítésként! *>* Páran lelkesen, a legtöbben beletörődve, s megint néhányan nyűglődve kezdik meg a futást, s kihasználva ezt az öt-hat percet az egyik kövön ülő Karin-chanhoz megyek. Láthatóan nagyon bele van mélyedve, és már bemutatkozásakor is jelezte számomra, hogy nem igazán a kedvence a tesi. De én meg nem fogom csak úgy hagyni magam, mert nem és kész. Pedig én tényleg próbálok korrekt lenni. :/
- Karin-chan, egy pillanatra. – kérem meg, hogy egy kicsit tegye le a könyvet, mert beszélni szeretnék vele. - A mai órán még elnézem neked, hogy nem öltöztél át és nem veszel részt az órai munkában, mégis csak az első munkanapom itt, de legközelebb ez ne forduljon elő. Lehet róla szó, ugye? – veszem le ismét napszemüvegem, hogy rendesen szemébe nézhessek. Mosolyom mondandóm közben eltűnik arcomról, talán csak a legvégén jelenik meg újra, hogy kicsit lazítsak a feszült helyzeten. Tényleg nem akarok senkivel sem rosszban lenni, mert nagyon nem azért vagyok itt.
- Na, viszont hagylak tanulni. Sok sikert a dolgozathoz. – hagyom végül magára a lányt; számomra valamiért egyértelmű, hogy ezért magol ennyire, bár szerintem teljesen esélytelen, hogy ilyenkor még megtanuljon bármit is. Tudom, miről beszélek, én is folyton órák előtt magoltam, aztán mégsem jutottam vele előrébb. :/
Miután a diákok végeztek a futással, az óra végére tervezett játékokat kezdjük el. Mivel ez egy összevont óra, a magas létszám miatt kénytelen vagyok több felé bontani a csapatokat, így van, aki röplabdázik, s van, aki teniszezik. Nem hagyom, hogy bárki is lustálkodjon, hiszen mi lesz így később, így amint meglátok egy-egy tétlen diákot, első dolgom belevonni a játékba. Egy ideig persze a röplabdás csapattal tartok, próbálom mindenből kivenni kicsit a részem,
- Asuka, ugye? – szólítom meg a fehér hajú lányt, miközben a kezébe adok egy teniszütőt, valamint egy labdát is jelezve, hogy én szívesen játszanék vele. Hajszínén persze igazán nem akadok ki, hiszen NaoNaonak lila haja van, ahhoz mérten pedig még ez is egészen visszafogott. Hmm, vajon hogy nézhet ki NaoNao fehér hajjal? :/
- Figyeltelek tenisz közben. Látszik, hogy szoktál játszani, de úgy látom, kicsit túl sok erőt viszel a csapásaidba, a többiek pedig ezt nem bírták követni. – próbálom hasznossá tenni magam azáltal, hogy valamiféle jó tanácsot adok neki. Valóban, folyton túl magasra vagy messzire ütötte a labdát, és kivételesen tényleg nem a partnerei voltak bénák vagy éppen túl alacsonyak, amiért többnyire nem sikerült visszaütniük. Miután ellátom technikai tanácsaimmal, én magam játszok vele pár fordulót, s azt hiszem, látszik rajta, hogy tényleg egyre jobb és jobb lesz. Eleinte még elég magasra kell nyúlnom, hogy elérjem a labdát, de ez hamar változik. Hmm, még nincs teniszcsapat a suliban, viszont lehet, alapítani kéne egyet. :/
- Figyelem! Köszönöm mindenkinek, hogy megjelentetek. Holnaptól minden a régi kerékvágásban. Remélem, élveztétek az órát. – jelentem be úgy fél óra szabad foglalkozás után, hogy az órának vége, majd intek a hozzám legközelebb lévő lánynak, Atsuko-channak, hogy legyen oly szíves és segítsen elpakolni a holmikat a szertárba. Elég ridegnek tűnik a kiscsaj, vagy nem is tudom, igazán mosolyoghatna többet. :/ Persze eszembe jut az is, hogy a tanáriban ő volt az, akit az „új lány”-ként emlegettek, bár lényegébe véve nekem igazán mindegy. Elvégre is nekem itt mindenki új, vagy mifene.
- Úgy hallom, neked is ez az első napod itt. Milyen az osztályod? Szerintem egész kedvesek. – próbálkozok valamiféle beszélgetést kezdeményezni, mert én már csak ilyen vagyok. Eközben egy hálóba gyömöszölöm a labdákat, miután Atsukot megkérem, hogy ő maga a teniszfelszerelést vigye a szertárba, hogy majd a hátamra kapva a hálószerű zsákot cipeljem őket a tornaszertárba abbéli reményemben, hogy nem találok ott újabb romantikázó párt. :/ Persze én is ugyanezt csináltam fiatalkoromban, aminek meg is lett az eredménye, de eh, fenének van türelme magyarázkodni. Már úgy is biztosan mindent tudnak. Ahogyan NaoNao is mondá valaha: fiatalok. |-(

Tesióra :<

Tesióra izé... kúlos senseijel

Tiszta mázli, hogy nem kell annyira vészesen sok időt rááldoznom a karrieremre és tudok járni suliba. Van hogy egy-két-három hétre eltűnök, de azért amikor itthon vagyok akkor bejárok és részt tudok venni a közösségi életben Anélkül nem lenne elég fun ez az egész, mert hát nem a tanulás jelenti a központi motívumot az életemben. Nagy szívás lenne, ha csak vizsgázni járhatnék be, akkor szinte nem is ismernék senkit meg azt se tudnám, merre, mi és hány óra. Bőven lehetséges, hogy majd eljön ennek is az ideje sajnos, mivel még nem vagyok annyira felfuttatva, mint mondjuk a legnagyobb sztárok, de amíg szabad madár vagyok, azt ki is akarom használni. Csak na, azért annyira nem foglalkoztat a sztárság, hogy elrontsam vele az életem, én csak szeretek énekelni. Nem mondom, hogy nem esik jól, ha fiúk tucatjai csodálnak a színpadon meg hogy néha-néha felismernek az utcán, de én igazából úgy vágyom hírnévre, hogy seiyuuként és nem énekesként Most még viszont inkább idol vagyok, na meg a suli királynője, aki mindenkit ismer és mindent tud *>*
- Okkéé, számíthat rám sensei~
Mutattam fel egy V-jelet az ujjaimmal egy széles vigyor kíséretében Teljesen jó már, hogy nem szólt be azért, mert belepofáztam a mondandójába, a legtöbb tanár kiakadna rajta. De Keisuke abszolúte laza figurának tűnt, és nem is csalódtam az ítéletemben. Ő olyan tanár, aki mellett nem azért viselkednek a diákok, mert félnek tőle, hanem azért, mert tisztelik és közülük valónak tartják. Márpedig akkor igazán buli az óra, ha ilyen a tanár, és nem valami vaslady Alig bírtam ki röhögés nélkül, amikor Midori marhaságára visszapoénkodott, nagyon nagy arc volt Kiyoshi-senpai *>* Remélem az a dagadék vissza se jön, el tudnám viselni, ha ott is maradna hawaiiolni a libájával vagy belefúlna a tengerbe
- Áhááá, jobb nevet nem is találhattam volna akkor, ha kosarazik, sensei Tudja, Kiyoshi Teppei a legultrabrutálkúlosabb kosaras a mangauniverzumban, szóval passzol a legmenőbb senseihez *>*
Hiába no, a női megérzés verhetetlen, ebbe nagyon beleválasztottam Nem fogom letagadni, hogy felrémlett valami igen érdekes fantáziának a körvonala a fejemben, csak én magam nem tudnám megrajzolni, nem fogok a gáz rajztudásommal megbecsteleníteni egy isten karaktert. Csakhogy asszem rajtam kívül más nem olvassa a Kurokót, szóval zsákutca T_T Rá fogom venni Karin-senpait, hogy olvassa el és majd ő megrajzolja nekem *.*
- Klassz, én is íjászkodtam... vagyis íjászkodom! Csak már nem klubban, mint az előző sulimban - Feleltem nagy lendülettel, Kiyoshi senpai nagyon gyorsan kinőtte magát a legkedvencebb senseiemnek mindezzel, még az angoltanárt is lazán kenterbe veri! - Jaj ne, azt én nem bírom végigfutni T_T
Lelkesedésem gyorsan le is lohadt erre a hírre. Piccs, ha nem szólok akkor megúsztam volna ezt a kínzást :/ De nem senpai hibája, hanem a hülye tantervé, hogy van ilyen ratyi erőfelmérő is >.> Meggondolandó, hogy ellógjam-e, de az a helyzet, hogy az rám nézve ciki ha megfutamodok egy ilyen kihívás elől, és az nem csak a sensei előtt venné ki rosszul magát, hanem azok előtt is, akik felnéznek rám. Merthogy ja, vannak ilyenek is, én tudom Remélem egyszer valamelyiknek eszébe jut, hogy csináljon egy fanklubot, olyat mint amilyen Miónak is volt, és akkor a szülinapomon lesz meglepetés party, meg minden ilyesmi, én meg írhatok nekik egy dalt köszönetként *>*
- Haaaa~i :/
Reagáltam máris nyúzottan a bemelegítő futás ötletére, miközben azon törtem a fejem, hogy dekódoljam Aoi-chan és Keisuke párbeszédét. Hülye angol, már ha ez egyáltalán az volt... Egyszerűen nem megy a fejembe, pedig kéne tudnom külföldiül azért, jahj :/ Mindegy, inkább megpróbáltam meglátni a lehetőséget ebben a feladatban arra, hogy villogjak, szóval úgy lőttem ki, mint egy sprintversenyen. Robbanékonyságomnak köszönhetően én is álltam az élre úgy... hatvan méterig de aztán látványosan elfogyott belőlem a szusz, de olyannyira, hogy az első kör végére már a fülemen vettem a levegőt >.> Látványosan végigszenvedtem a második kört, végül olyannyira elkapott a légszomj, hogy erősen köhögve zuhantam térdre. Franc essen ebbe a hülye futásba, ennél pocsékabb mozgásforma nem létezik, komolyan mondom >.>
Mihelyst nagy nehezen összekapartam magam és Kiyoshi senpai rávett, hogy ne blicceljem el a mozgást, be is álltam a röpisekhez játszani, bár túlságosan nem vagyok benne ügyes. Legalább nem kellett sokat mozogni, cserébe viszont a csuklóim tönkretételén fáradoztam, teljesen piros lett mindkettő hamarosan. Ráadásul az egyik alkalommal még össze is ütköztem az egyik végzős csajjal mikor mindketten megpróbáltunk megmenteni egy lecsapást a talajtéréstől.
- Ittettee~ T_T Gommenasai, ugye jól vagy? Adachi, ugye? - Nyújtottam neki a kezemet. - Kicsit elveszettnek tűnsz nekem, új vagy, mi?
Segítettem fel a lányt, majd néhány biztató szóval megveregettem a vállát. Elég szívás lehet év közben belecsöppenni egy osztály életébe, de még nem láttam a csajt, szóval gondolom erről van szó. A végzős évfolyamot márpedig tökéletesen ismerem, Karin-senpaion kívül is vannak ott barátnőim, meg hát ott vannak a legjobb pasik is a suliban *>* Intettem a túloldalnak, hogy mehet tovább a játék, egyikőnknek sem esett baja azon kívül, hogy kicsit beütöttem magam. A meccset persze még az én alkalmankénti bénázásom ellenére is megnyertük, hiszen én csak győztes csapatban szerepelhetek, wehehe Kicsit csábított a kosárlabda is, de míg azon morfondíroztam, hogy be kéne oda is szállni egy nagyon picit, amíg el nem fáradok, Keisuke sensei bejelentette, hogy vége az órának. Így elment az idő o.O
- Arigatou gozaimasu!
Kiáltottam kórusban a többiekkel, és bár kicsit lihegve és izzadtan, de azért sietősen lódultam meg az öltöző felé. Nagyon kellett egy finom zuhany az elcsigázott tagjaimnak, bele se mertem gondolni, hogy mi lesz holnaptól, hiszen ez egy elég laza óra volt. Meg fogok halni T_T

Elég kényelmetlenül éreztem magam, hogy tüzért kuncsorgok Riichi Satonál. Persze, az idol tudta, hogyan tegyen rá még egy lapáttal. De akkor is rá kellett gyújtanom. Úgy éreztem, megpusztulok, ha nem szívhatom teli magam füsttel. Megnyugtatott… vagy inkább kikapcsolt. Amikor cigiztem, nem zavart semmi, mert nem akartam odafigyelni. Ez egy olyan tevékenység volt, ami teljesen el tudta terelni a figyelmem. És persze, azok után, hogy Rii rávilágított, nem értem el a törvényes bagós kort, még inkább cigizni akartam.
- Ha jól emlékszel, az előbb épp azt ecsetelted, hogy kaptak el a tanárok… - mormogtam az orrom alatt. Alig váltottunk pár szót, máris sikerült elérnie, hogy semlegesből ellenszenvessé váljon a szememben. Nem szerettem a képmutatást, mert azt hiszem, én is azt csináltam. Kezdem úgy érezni, hogy még magam előtt is megjátszom magam minden pillanatban.
Legvadabb álmomban sem reméltem, hogy Rii majd annyiban hagyja a dolgot. Valamiért nem ezt vártam. Nem ismerem, ez tény, de nem reméltem, hogy igazat ad nekem. Ettől inkább elbizonytalanodtam. Mintha nem az előbb hallottam volna, amint azt ecsetelte, hogyan kapták el. Még arról is megfeledkeztem, rá akarok gyújtani. Csak pislogtam magam elég, számban a cigimmel, és úgy szipákoltam, mintha ezer éve égne.
Aztán kizökkentem a nagy semmi letüdőzéséből. Szinte már égette az arcom a hőség, ahogy az öngyújtó lángja közelített a számból lógó szál végéhez, aztán semmi. Rii úgy döntött, hogy nincs több órám. Én csak nem ellenkeztem. Mert kimondta, hogy nincs több órám? Én nem szóltam, és éppen ezért nem lehetek felelős a lógásért. Így is már annyit jártam az évben iskolába, mint amennyit az előzőben lógtam. Sőt, még tanultam is, ami újabb piros pont nekem, és ami feljogosít, hogy lógjak. Nem pont egy idollal terveztem eltölteni a drága lopott időmet egy köpésre az iskolától, de annyira lefoglalt, hogy tüzet találjak parázs nélkül árválkodó cigarettámnak, egyszerűen csak mentem utána.
Leírhatatlanul megkönnyebbültem, mikor végre csak én voltam, és a jó kis füstös levegő. illetve, csak addig voltunk kettesben, míg be nem borsozta a levegőt Rii. Semmi bajom nem volt vele, azon kívül, hogy jobbnak láttam az előtt kikeveredni a dologból, mielőtt bármibe is belekeverednék. Elég későnek tűnt. Nem akartam vele is úgy járni, és elő-halott roncsként végezni. Épp ezért hezitáltam, megmondjam-e a nevem. Nem akartam bunkó lenni, de…
- Abby. – mondtam végül, és halkan sóhajtottam. Nem akartam elárulni. Féltem, hogy amint meghallja a nevem, tudni fogja, ki vagyok. Egy ördögfattyú. Aztán fogja magát, és elmenekül. Bár, ez lenne a legokosabb tőle, kétségtelen.
Képtelenség, hogy ilyen legyek. Már magam sem tudom, mit akarok. És a legrosszabb, hogy… félek. Félek, hogy valakit bántok majd, és azzal magamnak is fájdalmat okozok. Félek attól, hogy nekem fájni fog. Nem találom a helyem. Azt a stabil helyet, amim eddig volt. Még mindig jobb volt kőszívűnek és érzéketlennek lenni, mint mindentől rettegni, és bizonytalannak lenni.
Úgy kellene tennem, mint Yuzuri. Úgy kellene viselkedem, de nem tudom, hogy. Azért lettem szetuki valami… mindegy is… azért lettem az alelnök, hogy nyitottabb legyek, vagy mi. De legfőképp, hogy meneküljek. Viszont, ahelyett, hogy a felelősség alól szabadulnék, csak még több embernek tartozok magyarázattal, és még több dologra kell figyelnem. Őket nem tudom csak úgy egyszerűen lerázni, mint… mint Oppát.
Eléggé úgy tűnik, hogy Riit sem könnyű elkedvetleníteni. Nem gondoltam volna róla, hogy ilyen sokat beszél. Mármint, nekem soknak tűnt, bár Touhoz képest igazából még mindig semmiség. De nem számítottam rá, hogy ennyit beszél majd. Nem zavart. Inkább még jól is jött a zavaros gondolataim közben. Még mindig eléggé el voltam veszve a gondolataimban ahhoz, hogy valami értelmes társalgásfélébe fogjak. Ha nem koncentrálok, talán nem villog majd a kis piros lámpa, hogy ne dumáljak.
- Valószínűleg zavarja őket, de nem igazán érdekel, mit gondolnak róla. Egyikük sem reklamált még. – vagy ha igen, azt sem igen hallottam meg. Amíg nem közelítenek felém ollóval, addig nem zavarnak. Ha valakinek meg annyira fáj, hogy így nézek ki, hát nem néz rám. Magam sem tudom, miért szeretem annyira ezt a színt, főleg a hajamban. Talán titkon valami perverz késztetés van bennem, hogy megbotránkoztassam az embereket, vagy tudom is én. Nem vagyok pszichopata, hogy ismerjem ezeknek a dolgoknak a miértjét. Ahogy annak se, az emberek miért szeretnek nyilvánvaló dolgokról beszélni.
- Hm. Nekem is feltűnt már, hogy nem egészen passzol a képem a tornasorba. Azt hiszem, én vagyok a kakukktojás. – és tényleg én voltam. Nem csak az iskolában, otthon is. Nem érdekelt különösebben, hogy nem illek be a sok egyforma ember közé. Nem is zavart igazából. Még mindig ott volt nekem a zene, akkor is, ha néha kicsit jobban fájt. – Apa is megérdemli, hogy bámulnia kelljen. – értettem ezt a hajamra, és az arcomra is. Anya is ugyanolyan hibás, de amennyi gondja volt velem… őt soha többé nem fogom bántani, elég szörnyűséget kellett miattam kiállnia. – Csak az ő baja, hogy ilyen vagyok. Pofátlanságnak tartom, hogy teherbe ejtett egy nőt, miközben családja volt… Nem kellett volna Japánba hoznia, túl rossz vagyok az országnak. Csak azt sajnálom, hogy akkor nem ismerhettem volna meg Toumát, és Hi…! – hirtelen kapcsoltam, mit is tettem épp az előbb. Összeszorított állkapoccsal néztem előre, és kicsit zavartan beletúrtam a hajamba, hogy valamivel jobban takarja az arcom. Észre sem vettem, hogy hangosan gondolkozom. Nem akartam ilyen dolgokat megosztani másokkal. Még Tounak sem mondtam el, hogy is érzek. Pedig ezek a dolgok nem ma alakultak ki bennem.
Nem hittem, hogy pont ma fogom kikotyogni. Hogy pont Riinek. Nem is ismerem. Ő sem engem. Mégis, olyan könnyen kiadtam magam. Ez kissé megijesztett, miközben valahol mélyen belül büszke is voltam. Úgy viselkedtem, ahogy egy közvetlen ember tenné. Talán kicsit túl közvetlen is voltam, de kezdésnek megteszi. Viszont féltem is. Olyan dolgok csúsztak ki a számon, amiket igenis féken kellett volna tartanom. A magánélet magánélet. Ha bárki fülébe jut. Rii körül biztos mozognak firkászok, nem is egy. Ha valaki meghallotta, hogy a híres Touma húga miket mond, azzal bajba sodorhatom az egész családot. Valahogy rendbe kellett hoznom.
- Megtennéd, hogy elfelejted, amiket az előbb mondtam? – kérdeztem erősen fulladozva zavaromban. Jobbat nem nagyon tudtam kitalálni. De ez is lehet megoldás, nem? Talán megérti a helyzetem. Talán rábeszélhetném. De lenne értelme újra megszólalni, miközben bármit elkotyoghatok. Elvégre nem akarattal pakoltam ki a családomról sem. És mennyi minden van az életemben, amit rejtegetnem kell… Ha akár egy szót is ejtenék Kyoról, vagy arról, anya hol tartózkodik most, és mindez kinek a hibájából történt. Jó lenne új életet kezdeni… Ilyenkor nagyon jó lenne.

Nem úgy alakult a napom, ahogy szerettem volna. Miután elhagytam az öngyújtómat, tüzet kértem egy idoltól, és kifecsegtem jó néhány dolgot a családomról, végül jobbnak láttam befogni. De nem lehetett. Rii keresztkérdése elgondolkodtatott. Nem emlékeztem rá, hogy mondtam volna, Toumával rokonok vagyunk, de éppen ezért meg is történhetett. Kikotyoghattam, elszólhattam magam. Minden esetre úgy kellett volna viselkednem, mintha nem mondtam volna. Mintha nem említhettem volna meg, csak mert én még mindig én vagyok.
- Én, nem... Nem mondtam semmi ilyesmit. - próbáltam visszafogni zavarom, de nem igazán ment. Valamiért nem ment. Újra egy kölyök voltam, aki nem találja a helyét. Elvesztettem magam. - Nem lehet, hogy csak úgy ismerem? - vakartam meg a tarkómat még zavartabban, aztán elnyomtam a cigimet. Egy újabb szálat akartam elővenni. Talán a szintén dohányzó társaság miatt. Talán, mert feldúlt voltam. Talán féltem. De mielőtt kivettem volna a következő szálat, lecsuktam a doboz tetejét, és gyorsan a táskámba süllyesztettem. Nem akartam újra Riire fanyalodni. Korábban sem szívesen kölcsönzött nekem tüzet, nem nyaggathattam folyton. Valahonnan úgyis szerzek majd hazafelé gyújtót, addig meg kibírom. Vagy nem.
- Biztos, úgy van. - vágtam rá, kicsit ingerülten. Cigizni akartam, erre lelkizéssel traktál. Komoly öt perce kezdtünk társalogni, és valószínűleg megismertük egymást eléggé ahhoz, hogy kitálaljak neki. Jóllehet, már megtettem. De nem volt szándékos… Még sincs értelme, hogy rajta töltöm ki a mérgem. Magamra vagyok dühös, a nagy szám miatt. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne feszegetni a határokat. - Ez szigorúan egyetlen, alkalmi találkozó. Nem áll szándékomban többet találkozni Riivel, mert az sem rá nem vetne jó fényt, sem Toumára. Mégiscsak Tou húga vagyok. Oda kell figyelnem, mit teszek, és kivel teszem. Még, ha nem is kért rá. Tartozom neki annyival, hogy nem balhézok. Befogadott a házába, vigyáz rám, és igyekszik a munkája mellett rám is figyelni. Habár nem szoktunk lelkizni, mégis őt érzem a legközelebb magamhoz. Amint tehetem, el fogok költözni tőle. Nem akarom, hogy miattam veszélyben legyen.
- Igen. - sóhajtottam megint, miután feladtam a magammal folytatott ádáz harcot. Persze, roppant ádáz volt. - Touma a bátyám. Igazából féltestvérek vagyunk.
Mintha megnyitottak volna egy csapot. Hirtelen annyi mindent akartam elmondani Riinek. Nem tudtam róla semmit sem. Annyit sem, mint Skyról, vagy Umiról. Egyszerűen egész eddig nem volt szimpatikus. De nem hiszem, hogy most is azért akartam vele beszélni, mert az lett volna. Nem szokott ilyen hirtelen megváltozni a véleményem. És mégis, úgy éreztem, nem áshatom el. Először meg kell ismerni valakit, hogy utána ugyanúgy elítélhessük, ahogy előtte is tettük. A híresztelések arról, mennyire szereti a nőket, ugyanúgy lehettek igazak, mint hamisak. De valamicskét akkor is érthetett a nők nyelvén.
Elnyomtam egy ásítást. A semmiből rám tört a fáradtság. Persze, nem jó kedvemből virrasztottam éjszakákat. Nekidőltem kerítésnek, és csak lazultam, nehogy épp a görcsös erőlködés miatt csukoljanak össze a lábaim. Az hiányozna, hogy még rá is ijesszek Riire. Nem mintha annyira aggódtam volna érte, vagy ilyesmi. De biztos, hogy hirtelen nem tudná, mi a frász is történt. Toumára sem akartam ráijeszteni. Mert mi van, ha Rii bevisz a kórházba, vagy valami. Ismeri Tout, simán felhívhatja. Egyszóval, nem akartam én senkit se kiugrasztani a bőréből. Hogy minél előbb, és minél több cukorhoz, meg talán koffeinhez is juthassak, ki kellett találnom valamit.
- Nincs kedved fagyizni? – bámultam magam elé a kérdés közben. Minek néztem volna rá? Hogy lássa, hogy bandzsítok, és erőlködök, hogy nyitva tarthassam szemeimet. Még a napszemüvegemet is előkerestem, és gyorsan feltettem. Így is elég hülyén festhettem. Egyébként sem értem, miért mindig ilyenkor jön rám az alhatnék. Éjszakákat forgolódok, és várom, hogy csak egy percet tudjak pihenni, bezzeg ha valakivel váltanom kellene néhány értelmes szót, szinte azonnal el tudnék aludni. – Nem kötelező. És egyébként is biztos sok dolgod van.
Nem akartam erőltetni a dolgot. Ha jön, jön. Ha nem, az ő baja. Egyedül is eltalálok egy fagyizóig, vagy inkább kávézóig. Nem is tudom, melyik lenne a jobb. Ha próbálnám magam ébren tartani, vagy ha egy kis életkedvet tömnék magamba jóféle amerikai szokás szerint. Ugyanakkor jó lett volna hazamenni, bevetődni az ágyamba, és aludni. De féltem, hogy amint lehajtanám a fejem a párnámra, az álom odalenne, és újra csak hánykolódhatnék. Valamit tennem kellene ez ellen. Talán elmehetnék vele orvoshoz.
Kicsit megszédültem, de sikerült megkapaszkodnom a kerítésben, így valószínűleg Rii nem vette észre. Fogalmam sem volt, hogy fogok elszlalomozni egy kávézóig, de már biztos voltam benne, hogy először koffein kell, utána jöhet egy kis cukor. Biztosra akartam menni, jön-e velem végül is Rii, vagy hagyjam a fenébe, és még az előtt induljak el, hogy beájulnék, és hatalmas kalamajka keveredne ki a dologból.
- A Szivárvány Pláza megfelel? – érdeklődtem, és részemről le is volt tudva a további bájcsevej. Ha érdekli, jön velem. Ugyan arra még nem volt tervem, egyedül hogy másznék el akár a sarki kávézóba is, de semmi sem lehetetlen. Talán még nekem sem.

Nyolc perc volt hátra. Én a kispadon ültem, hiszen nincs az a vasember, aki képes lenne végigjátszani mind a 40 percet egy meccsen, közben pedig tanulmányoztam az ellenfél, a Naruki High School játékát. A centerükkel nagyon megjártuk, egyáltalán nem tudtuk tartani a nagydarab srácot, neki köszönhetően a különbség éppen most nőtt kilenc pontra a két csapat között. A coach szólt, hogy az utolsó öt percre fogok beszállni, és a pillantásából láttam, hogy kivételesen rám bízza, milyen utasításokat viszek majd be a pályára. Feldobott a bizalom, amit kaptam tőle, pedig nem szokta engedni, mikor lekések a meccs elejéről, mint ma is. I can't help it, azt a nyugdíjas klubot át kellett kísérnem az utca túloldalára egyenként, milyen fiatalember lettem volna, ha nem vigyázok rájuk? Tréfát félretéve, szokás szerint eltotojáztam a készülődést, és az lett belőle, hogy csak az első negyed közepén szállhattam be játszani.
Mikor alkalmanként játékon kívülre került a labda, felpillantottam a lelátóra és megkerestem tekintetemmel Hi-chant. Nem volt nehéz kiszúrni az élénken virító rosa hajával (: Meghívtam megnézni a találkozót, mert why not, és különben is szerettem volna valami apropót keresni ahhoz, hogy időt szakítson egy kis funra a társaságomban. Nem voltam benne biztos, hogy ő mennyire van tudatában a rivalizálásunknak, de engem már az is boldoggá tett, hogy ott voltak előttem célként az eredményei. Ettől függetlenül erősíteni akartam a köteléket kettőnk között, nem voltam elégedett vele. Persze én mivel vagyok az? Mikor erre nézett, akár véletlenül, akár nem, küldtem feléje egy 'bízd csak ide' kacsintást. Az idő pedig elérkezett, ismét pályára léphettem.
- Kettős emberfogás a 11-esre, a többiek zónába! - mutattam rá a két csapattársamra, akit megbíztam a center megállításával. Hangom határozottan csattant, szememben a győzni akarás tüze égett. Bőven volt időnk megfordítani a meccset, és a legjobbjuk nélkül nem voltak olyan veszélyesek. Vagyis nem kellett volna annak lenniük. Ugyanis hiába a zónázó triónk gyorsasága és a jó védekezés, jól reagáltak a váltásra és sikeresen megállították a támadásainkat. Hiába vertem meg one-on-one többször is az emberemet, azonnal kiváltottak rám és megfogtak, mielőtt bajt csinálhattam volna a betörésemmel. De nem csak engem, hanem a csapatunk legjobbját is teljesen kiiktatták. Hárompontosok kellettek volna, de azt senki sem dobja túl jól. Bár itt lett volna az a másodikos, akinek olyan jó csuklója van :/ Hiába nem adtam fel, a szerzett pontok száma drasztikusan csökkent mindkét fél részéről, és a végső duda felhangzásakor az eredményjelző 74-69-et mutatott a Naruki javára. Fogaimat összeszorítva, bosszúsan jöttem le a pályáról a meghajlás után. Úgy éreztem megtettem minden tőlem telhetőt, ám ez mégsem volt elég. Jobbak voltak nálunk
Nehéz volt kiverni a fejemből a vereséget, máris égtem a vágytól, hogy visszavágjak nekik. Mais nem várathattam meg Hercegnőt, szóval igyekeztem minél gyorsabban lezuhanyozni és összepakolni. Sikerült is utolsó helyett elsőként távozni, ilyen az, amikor van motivációm (: Sietősen szedtem a lábam a folyosókon, hogy a lelátó felőli kijárathoz érjek. Kicsit féltem, hogy hazament, de miután megpillantottam a kobakját, széles mosoly ült ki az arcomra. Egyből elfeledtem, hogy nem sokkal ezelőtt egy vesztes meccs után jöttem le a pályáról.
- Ciaossu~ Hi-chan! - intettem neki hangosan ráköszönve. Pont nem erre nézett, talán nem ijesztettem meg - Hogy tetszett, amit láttál? Jól szórakoztál? (: - kérdeztem rá rögtön. Nem volt túl izgalmas mérkőzés, de fogalmam sincs, mennyi kosármeccset látott már életében, szóval bíztam benne, hogy nem unatkozott. Volt egy pillanat, mikor mintha Nee-chant is láttam volna mellette a tribünön, de bevallom halvány lila gőzöm sincs, hogy egyáltalán eljött-e megnézni. Nem beszéltük meg.
- Örülök, hogy eljöttél nem mellesleg, nem könnyű elérni, hogy időt szakíts valamire - böktem meg nagyon finoman a könyökömmel, aztán viszont egy pillanatra kénytelen voltam elterelni a figyelmemet, mivel pár távozóban lévő csapattársam ránk köszönt, és nekik kellett visszaintenem.
- Menjünk mi is, nincs értelme itt álldogálni! - szólaltam meg, a kérdés már csak a hová volt így késő délután. Azt hiszem ezt sem ártott volna kigondolnom így előre, de van a fejemben egy mentőötlet, amit nem is haboztam megosztani a közönségemmel.
- Azt hiszem... legutóbb félbeszakadt a városnézésünk, mit szólnál hozzá, ha azt folytatnánk? Vagy esetleg valami máshoz van kedved? - kérdeztem kissé elgondolkodva. Én nyitott voltam mindenre, bár mondjuk nem lett volna rossz megismerkedni kicsit a városi nightlife-fal. Többnyire este otthon vagyok és tanulok, ki is akasztok vele pár emberkét, mikor kérdik, hogy tudok-e valami jó helyet, ahol bulizni lehet.