*Yuina Michiko, alias "jégkisasszony" nagy sebességgel száguldva érkezik meg. Fekete haj lobog utánna, tengerkék szemeivel kutat társak után, hátha valaki lesz szíves tájékoztatni. Reméletőleg még ma talál valakit, nem szeretne helyben kidőlni, így is elegett rohangászott ma.*csodálom, hogy nem ütköztem bele egy tanárba*gondolja menet közben.
- Ó, hogy az a...! - inkább elszámol magában tízig, mintsem káromkodjon, ő nem ragaszkodik Aro megröggzött szokásaihoz. Ő nem ilyen. Nekitámaszkodik a falnak, és vár, hogy valaki aranyos megszólaljon és kisegítse az újonc leányzót.*

*Önmagamhoz cseppet sem méltó módon miután órákig vártam, elalszok. Egyáltalán nem szokásom várakozás közben elaludni, lehet, hogy ez csak a meleg levegő miatt van. Azt hiszem, jót tesz egy kis séta a parkban, ideje kihasználni a villámtánc előnyeit. Irány a park!*

*A villámtáncot alkalmazva érkezek a park felöl, remélve, hogy nem leszek egyedül. Ki nem állhatom, ha egedül én lézengek valahol. Nah, mindegy. Nekidőlök ismét a falnak és várok, szokásomhoz híven.*

*Szokásomhoz nagyon nem híven elaludtam már megint. És körbepillantva senki, remek. Mégis mennyire lusták a diákok? tök jó az idő, lehet sétálni, gyakorolni, de ehelyett inkább lustálkodnak.*zsörtölődök, egyáltalán nem szeretem, ha egyedül vagyok talpon. Remélem kitalálnask a sensei-ek valamit, hogy felrázódjon a diákság.*mérgelődök tovább magamban a falnak dőlve.*

Hát ilyen nincs! Asszem jobb, ha járok egyet a parkban, mielőtt megint elalszom, jó lenne összefutni egy tanárral, hátha tud értékes információval szolgálni a suli ügyében. Muszáj kiszellőztetni a feje, nagyon állott itt a levegő. HA pedig a diákok inkább llustálkodnak, akkor egészségükre, nekem nincs kedvem heverészni. Nos, egy kicskét kihasználom a villámtáncot, nincs kedvem csigalassú araszoláshoz, mert a végén menet közben bealszik, aztán valaki átesik rajta és a semmiért őt szidnák le. Semmi kedvem most a csetepatékhoz, úgyhogy inkább kivonulok a parkba gyönyörködni a tájban.*

*Avillámtánc nem kicsit kifárasztott, már nem is tudom, hányadszorra csinálom ezt a park és a szállás között. Leülök a falhoz, hátamat és fejemet a falnak döntöm, és kevés idő után elalszok. Nem tehetünk róla, ha ennyire lefáraszt minket a fülledt időjárás. Alig várom már, hogy holnap legyen, és jó lenne, ha hűlne a levegő. Asszem ez a szép, de kellemetlen időjárás, mert bármikor jöhet egy nyári zivatar, záporeső, vagy mit tudom én.*

*Nem bírok tovább aludni, egyszerűen felkelek. Nem keltettem nagy felhajtást magam körül, egyszerűen a folyosón aludtam. Nincs sok kedvem ahhoz, hogy a tanárok, vagy bárki pátyolgasson. Magam is el tudom intézni a dolgaimat. szálláskérdés kilőve, a folyosón alszok, amíg nem elsz szobám, ha pedig valaki elesik a lábamban, marhára nem foglalkoztat, nézzen legközelebb maga elé. Fekete hajam valószínűleg, mivel ki van engedve, a kócosnál is kócosabb. IDeje a parkba menni, hátha összefutok valakivel. Jó lenne összetrombitálni a diákságot, szóval jó lenne már egy kis tömeg. Miért én vagyok folyton talpon? Vá, ell egy kis friss levegő a nyugodt gondolkodáshoz.*

*Már nem is tudom, hányadszorra ingázok a park és a szállás között. Hol az egyik, hol a másik. Na mindegy, a lányeg, ohgy valamenniyvel könnyebben megy már a villámtánc, mondjuk igaz, hogy alapképesség, de ezért még sem árt meg, ha gyakorlok és fejleszteni.A folyosó falának dőlve ácsorgok, mint akinek az égvilágon semmi dolga. Igazság szerint lenne dolgom:szobát keríteni, habár én megvagyok itt a folyosón is. Nincs szükségem olyan nagyon társakra, egyedül is remekül vagyok. De ez a túl nagy csönd nekem agyon nem tetszik. Sokkal jobban szeretem, ha zajoganak körülöttem. Aroval például megállás nélkül kerstüka kalandot a Rokungai-ban. Na, akkor nem ismertem az unatkozást, most meg totál uncsi. Alig várom, hogy kiszabaduljak innen, aztán irány a hatodik osztag. Feltéve, ha sikerül a vizsgám és rendesen iamerem a kardomat. Klassz lenne, ha legalább a kardom lelkének alakját ismerném. De azzal még várhatok, előbb még tanulok, hogy az elsődleges célom első pontját elérjem. Aztán következik a többi.*-Lusta banda, a tanárok mikor hajlandóak előkríteni a henyélőket? - zsörtölődök hangos véleménykinyikvánítással.*

*Már kezdem szétunni magam, de mérges is vagyok. Igen lusta népség lehet az akadémiai jónép. Gondolom, hogy ha egy kapitány itt járna, biztos jó adag fejmosást kapna a csapat.Kicsikét boldogítom a falat, így leülök a padlóra, nekidöntöm hátacskámat és fejemet a falhoz, aztán várom, hogy történjen már végre valami, vagy valaki lesz szíves kimozdulni. Habár nem igazán szeretnék nagy felhajtást magam körül, de megnézném, ahogy egy tanár keresztül esik a lábaimban. Hát igen, hozom a szokásos formámat. Legszebb öröm a káröröm, mert nincs irigykedés benne.*

*Örömmel veszem a shinigamik jelenlétét, az egyik át is esik a lábamon. Végre valami esemény. Most nézem, nem csoda, hogy keresztül esett rajtam, hiszen a lábam pont keresztül ér a folyosón. Legközelebb vigyázok, semmi szándékosság nem volt benne, egyszerűen csak pihenni akartam.*-Elnézést kérek öntől a gondatlanságomért.*szólalok meg, de a ridegség megmarad. Az egyedüllétem megfosztása mindig a rideg, kegyetlen, és nemtőrődöm-formámat hozza. Muszáj, nem adhatok teret, nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget.*-Jól van?*érdeklődök, miután felállok, és meghajolok az udvariasság kedvéért.Elvégre durván fel lehet itt nyalni a padlót, ha valaki nem figyel és a talajon landol. Remélem jó gondolom. Most aztán félhetek, nem tudom, hogy mit jelent ennél a shinigaminál az, hogy "rendet tesz"*

*Végighallgatja a shinigamit, tisztelettudóan, de tisztában van, hogy azért mégis csak hibázott, hiszen gondolhatot volna arra is, hogy átesik rajta valaki.*-Értettem, tiszt úr, minden rendben lesz, ha kitartóan dolgozunk.*mondja ugyanolyan rideg hangnemmel. Nem fog lelkesedni vagy valami, de azért nem fog elmenekülni a munka elöl. Úgy látja, tényleg rájuk fér a mozgás, az épületre pedig egy kiadós takarítás.*-Legközelebb nem fordul elő, oda fogok figyelni.*mondja, aztán ha a tiszt úr mond még valamit, meghallgatja,meghajol, majd elmegy teljesíteni a parancsot. Jól bevált villámtánccal érkezik a diákszállásra a leányzó. Megkönnyebbültenn látja, hogy a diákság már alszik. A lány hófehér, sápadt arcán látszik, hogy rendesen dolgozott, fekete hajzuhataga időközben rendesen összekócolódott a gyakorlópáylán eltöltött idő alatt. Kezében még mindig a zsákot tartja, majd úgy dönt, hogy nekidől a falnak, legújabb szokása szerint. Ám most nem ül le, hanem a magokat rejtő zsákot az övéhez rögzíti, a kulacsa mellé, majd egy darabig ácsorog, nézelődik. Egy idő után a munkától kifáradt leányzó tengerkék szemei lecsukódnak, elalszik.*

*Jól bevált villámtánccal érkezik a diákszállásra a leányzó. Megkönnyebbültenn látja, hogy a diákság már alszik. A lány hófehér, sápadt arcán látszik, hogy rendesen dolgozott, fekete hajzuhataga időközben rendesen összekócolódott a gyakorlópáylán eltöltött idő alatt. Kezében még mindig a zsákot tartja, majd úgy dönt, hogy nekidől a falnak, legújabb szokása szerint. Ám most nem ül le, hanem a magokat rejtő zsákot az övéhez rögzíti, a kulacsa mellé, majd egy darabig ácsorog, nézelődik. Egy idő után a munkától kifáradt leányzó tengerkék szemei lecsukódnak, elalszik.*

*Pár diáktársa úgy dönt, hogy megtréfálja őt, ami sajos sikerül is a patkány trükkel,de ő egyszerűen fogja a legelső kezébe akadó könyvet, és lecsapja a dögöket, amikről azt sem tudja, hogy mik. De az egyik tanára is megjelenik a nagy zajra, és mázli, hogy addigra elkergeti a számára totál ismeretlen lényeket. Ő meg illedelmesen meghajol, aztán ha jön a prédikáció, akkor végighallgatja halál nyugodtan, szokásához híven. Nem szokott beijedni egy felnőttől sem, nem az a nyafka, ijedős kislány. Ahhoz túl sokat élt át, hogy olyan legyen.*~Gyenge trükk. Hogy ijedjek meg olyasmitől, amről azt sem tudom, hogy micsoda. Kérdezzenek ezek a lassú felfpgásúak, mielőtt meggondolatlanul cselekednek.*-Sensei, ezek miféle dögök voltak?*kérdezi, és marhára nem érdekli, mi lesz a következménye a kérdésének.*

Egy ideig a kislányt nézem, majd végre megszólal.
- Viszlát Dancsi.
A kislány eltűnik, majd felkelek az ágyból, egy kis esti sétára indulva. Előbb azonban elkezdenék olvasni egy könyvet, ami a párna alól került elő. A könyv valójában egy napló, így leteszem az éjjeli szekrényre, mivel nem lenne helyes beleolvasni más naplójába. Az előbb kapott becenévvel nem törődöm. Elhagyva a szobát, az edzőterem felé veszem az utam, kezemben a fakardommal.

// A kislány nem más, mint Yachiru //

Visszaérve a szobámba, kidobom a törött kardot, majd lefekszem. A napló még mindig ott van az éjjeli szekrényen. A kezembe veszem, majd elolvasom a keménylapos borítón a nevet, amin Ayumu Michiyo neve áll. A naplót berakom az éjjeli szekrény fiókjába, azzal a szándékkal, hogyha legközelebb látom, visszaadom neki a naplót, de arról fogalmam sincs, hogyan keveredhetett ide.
- Holnap lesz az első napom. Nem árt, ha kipihenem magam. Ha elvégzem ezt az iskolát, akkor csatlakozni fogok a nyolcadik osztagba, és viszonozhatom Michiyonak azt, hogy megmentett a Lidérctől, átküldött ide, és segített abban, hogy tanulhassak ebben a Halálistenképző akadémiában. Márpedig el fogom végezni.
Ahogy befejezem előbbi hangos gondolkodásomat, lekapcsolom a lámpát, majd elalszok.

//Újra az Akadémián –avagy hová tűntek az iratok?//

*Szokás szerint utólag jöttem rá, hogy néhány irat az Akadémián maradt. Utam a diákszállások felé vezetett, mivel nem tudtam, hogy vannak-e órák abban az időben, mikor érkeztem. Meg azért valamennyire kíváncsi voltam egykori tanáraim hogylétére is – vajon bírják még a kiképzést? Ahogy a szűk folyosón baktattam, ismerős emlékek jutottak eszembe. Például, mikor Reináékkal rengeteg fejfájást okoztunk a fiúknak, ki és hogyan tűntette el a ruhájukat, míg ők fürdőztek. Ez édes bosszú volt a leselkedésekért. Csöngetés után érhettem, s egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy szőke hajú, zöld szemű kis tanonc ütközött nekem a nagy rohanás közepette.*
- Ne haragudj, nem láttalak! - *szabadkoztam, és reméltem, hogy a kis pöttöm nem kezd el sírni, különben hamar véget ért volna kezdődő shinigami-pályafutásom. Legalább is, ha Hanbei-sannal futunk össze, biztosan. Szereti a tanulóit, és nem is az haragtartó típus, karót nyelt, szabálymániás tanár. Hollowismeret-tanárunk reméltem, a közelben jár legalább, még ha láttam is esélyét, hogy kapok a figyelmetlenségemért, de legalább előkerülnek azok a bizonyos elkallódott iratok.*
- Minden rendben, Picúr? - *valahogy előtört belőlem az anyai ösztön, aminek még korai lenne, hisz tudtam, Yamidorival folytatott románcomnak nem igazán lesz különösebb nyoma. Kedves mosollyal igyekeztem jó benyomást kelteni, hogy ne gondoljon rám vérmes házi hárpiaként, s eme elképzelésem szeretett zanpakutóm szellemét is felvidította, nevetéséből következtetve.*
~ Te már csak Asami maradsz, kedvesem! ~ *kis piszkálódására csak legyintettem egyet, s a kelleténél kissé hangosabban találtam válaszolni neki.*
- Pont te beszélsz, Madárkám? - *Aztán észbe kaptam, hogy más is hallotta. Mondjuk ez a kicsi lány.*- Bocsánat, apróság, csak Yamidorival viccelődtünk.
*mutattam az oldalamon hordott kardra. Hogy tereljem a figyelmét, elkezdtem kérdezgetni arról, milyenek a tanárok, mi a kedvenc tantárgya, satöbbi, amit ilyenkor szokás. Csak ne kezdjen el sírni. Nincs rosszabb egy síró kis pöttöm lurkónál.*
- És hogy van Majd-elolvadok-a-tanulóimtól-san? - *tettem fel utoljára ezt a kérdést. Na, igen, a többi tanár nem volt annyira elragadtatva tőlem, főleg a hakudát oktató nem, ő egyenesen falnak ment a pocséknak is csak jóindulattal minősíthető teljesítményemtől. Legszebb az egészben az volt, mikor elkezdtek faggatni arról, hogy miként lehetséges az, hogy kéréssel és nem paranccsal hívom elő, s azon lepődtek meg leginkább, hogy egyenrangú félként kezeltem. Pedig elvileg nekem kéne a főbb irányadónak lennem. Csakhogy ez egy kicsikét máshogy alakult, mint ami a megszokott… Mint megtudtam tőle, Natsukinak hívják.*
- Jaj, de modortalan vagyok… az én nevem Naganori Asami -*mutatkoztam be a kis nebulónak. Barna hajamat félresöpörtem az útból, mivel a tincs, ami előre lógott, enyhén, de zavart a látásban.*
~ Nem az iratokért akartál visszajönni, kedves? ~ *szólalt meg már másodszor is Yamidori. Nem szerettem, ha akkor osztotta meg velem gondolatait, mikor másokkal beszéltem, s ezt tudta jól, és általában pimaszul ki is használta szerelmem. A tanáraim előtt mélyen hallgattam arról régebben, hogy mi is folyt a háttérben, s ez az osztagomnál sem volt másképp.*
~ Ha nem viselkedsz, egy hétig nem szólok hozzád! ~ *eme fenyegetésem elérte célját, mivel Natsukival történő beszélgetésem során nem szólalt meg többet a fejemben.*