Könyvtár

Tárgy: Könyvtár Hétf. Aug. 16, 2010 11:08 pm

Az iskola könyvtára a földszinten helyezkedik el. A természetes napfényt gyakran a lámpák fénye váltja fel, s itt ismerhetitek meg Ekiguchi-sant, a könyvtáros nénit, aki nem éppen a jómodoráról híres. A sokat kukacoskodó könyvtáros néni mellett rengeteg tudásanyag, valamint számítógépek, nyomtatók, scannerek és internetes hálózat is a tanulók rendelkezésére áll - kizárólag tanulási célokra. A könyvtár mellett található a biztonsági hálózat központja is egy kis teremben, a biztonsági kamerák felvételei ide jutnak el.

Tárgy: Re: Könyvtár Szer. Szept. 08, 2010 9:56 am

>>Előzmények<<

[Az otaku paparazzi és a bögyös diáklány esete]

Nemrég még menő rock 'n' roll sztár voltam, most meg, alig pár évtizeddel később egy olyan férfi gyerekét várom, akit nem is ismerek! T_T Annak idején a bátyám is volt szíves aggódni értem, nehogy valami őrültséget csináljak, na meg a drogokat is azért vetettem meg mindig, mert csak az elme béklyójaként szolgálnak, s különben sem szeretem, ha önkívületi állapotban olyan dolgokat csinálok, amiket később megbánhatok. Nem, erre még csak gondolnom sem szabad! Surprised

A babáknak lelkük van, megérzik az anya és az apa ilyesfajta gondolatait! Biztosan van oka annak, hogy Amadis megfogant, muszáj megszületnie! Biztos vagyok benne, hogy legalább akkora rendeltetése van a világban, mint az anyjának, s ugyanolyan nagy tetteket fog véghezvinni a világban, mint én.
Őszinte leszek, én semmit sem éreztem a kis Felipe rúgásából, de talán változtatnom kéne a gondolatmenetemen és meg kéne bíznom gyermekem apjában, hiszen ha már kénytelen vagyok vele megosztani az életemet… :/ Talán az ágyamat is, bár ahhoz nem igazán fűlik a fogam, bár tekintve, hogy erősebb nálam, meg ezek szerint jó adag alkohol után bármire hajlandó vagyok, még ha eddig azt is hittem, hogy amúgy nem.
- Én nem éreztem semmit… T_T – szontyolódok el, hiszen ha már szülők leszünk, szeretném én is kivenni a részem az örömteli dolgokból, mint a gyermek első rúgása, meg az első szavai, meg amikor először tesz meg két métert anyai vagy apai segítség nélkül, vagy éppen amikor először jár iskolába és amikor először veri el a magukat annyira keménynek hívő menőcsávókat… *.* Mindennek pedig én is részese lehetek, csak ne nekem kéne kihordani. T_T
Nem tudom, mi lesz így a családunkkal, ha még az apa (akinek elvileg példát kéne mutatnia) is gyengeséget mutat; bizonyára össze kell szednie magát, erre utal, ahogyan falfehér arccal az egyik falnak támaszkodik. Addig is van időm elgondolkozni azon, amit giccsesen überbishie módon igyekezett elmagyarázni, még ha ezzel csak annyit is ért el, hogy még jobban undorodjak a marhától. Végül is, ha Soul Societyből sikerült meglógnia úgy, hogy azóta sem kapták el, akkor biztosan van egy biztonságos fészke, ahol én is meghúzhatom magam, és talán Aizen emberei sem találnak rám. Elkeserítő érzés belegondolnom, hogy többé a fracciónjaimmal sem találkozhatok. Csalódást kell hoznom választott, általam generált családomnak, hogy vér szerintimmel foglalkozhassak. Belegondolni sem merek, mit mondok majd akkor, amikor ismét szembesülök elhagyatott, gyámoltalan, egyedül tán érvényesülni is alig tudó minihadseregemmel. Először is, ott van Lala és Lily… Ha én nem vagyok, más espadák már biztosan kinyírták volna. Raúl pedig, hát amennyi esze van, ő is valami értelmetlen öngyilkosságot lenne képes elkövetni, ha nincs mellette valaki, aki vigyázna rá. És Gabi, és Carl, és Bel, és Mel, és Tui… TTT.TTT Ha nem vagyok ott, akkor ki fog vigyázni rájuk, amikor a tojáshéj még ott van a fenekükön? T_T Lehet, hogy az a Ranil megkaparintja őket és galád módon rabszolgasorsba hajtja őket! Biztosan betanítja őket, hogy hozzák oda neki a csecse kis sminktáskáját. >.>
Mindenképp üzennem kell valakinek, Cephalusban legalább biztosan bízhatok. Jelen pillanatban azonban Moisés elsőbbséget élvez, hiszen lehet, hogy pár óra múlva már meg is fog születni! Surprised

Nem is kicsit a szívroham kerülgetett, amikor a könyvtár felé tartva megcsúsztam a frissen felmosott padlón, és még egy vödör is leborult, amiben a felmosáshoz használt víz tartalma lakozott. Egy percig komolyan azt hittem, hogy szülni fogok, legalábbis, amíg meg nem pillantottam a vödröt és meg nem világosodtam. Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy ez nem magzatvíz? Sosem láttam ezelőtt, nem voltam még terhes, sőt, terhes nővel sem beszélgettem soha.
- A Detarem női név… Ráadásul japán. Felejtsd el, nem cikizhetik a fiamat az iskolában. ^.^ – jelentem ki teljes magabiztossággal, miközben én is megtalálom a névjegyzéket, amelyre szükségem van. Természetesen spanyol nevek, hiszen minden bizonnyal a privaron espada anya irigylésre méltó genetikáját fogja örökölni. ^^ Hiszen annyi gyönyörű spanyol férfinév van! Surprised

Például az Octavio, vagy a Rainerio, vagy a Merlín, vagy éppen a Tristán. Igen, ezek tökéletes nevek. A fiamhaz méltóak.
- Te, figyelj már… Hát izé, igazából semmire sem emlékszem az éjjelből, de… nagyon kínos ilyet kérnem, szóval… Milyen voltam? Tűrhető, jó, elmegy, pocsék? És ugye nem adtam ki fura hangokat aközben? T.T – fúrom bele vörös képem a névjegyzékbe a lehető legmélyebben, hogy ne kelljen az apuka szemébe néznem. Tekintetem valamiért mégis csak a lánynevek felé sodródik; hiszen mi van, ha tévedek? Mi van akkor, ha mindaz, amit az utóbbi körülbelül egy órában hittem, csak tévedés volt? Mi van, ha igazából nem is lesz fiam, hanem kislányom születik? Hiszen az apa megérzéseiről sem szabad elfeledkeznünk. Majd régi emlékek ismét a felszínre buknak, s miért is ne? Hiszen minden esély megvan rá! Surprised

- Tartozok egy vallomással… Nekem van egy ikerbátyjám. Még emberi életemből. A-azt hiszem, hooogy megvan rá az esély, hogy ikreink legyenek. – közlöm továbbra is próbálva felvenni a hűvös maszkot, bár mondandóm végén kicsit elcsuklik a hangom jelezve valódi idegállapotomat. Miért pont velem történik mindez? T.T Az a Ranil sokkal jobban megérdemelné, mint én. >.>

Tárgy: Re: Könyvtár Csüt. Szept. 09, 2010 12:56 am

[Az otaku paparazzi és a bögyös diáklány esete]

Fogalmam sincs, miért beszélsz úgy a gyermek nevéről, mintha ez már eldöntött lenne, pedig Én érzem, az új jövevény kislány lesz, bármit is mond új családom másik fele. Már a tények is azt igazolják, miszerint sokkal jobbak a megérzéseim, hisz’ éreztem azt az apró rúgást, amivel vérem tudtára adta jelenlétét. Mondjuk, lehet van valami abban a fiú dologban, mert már sikerült összehoznom két kissrácot, mi rá a biztosíték, hogy nem csak hímnemű utódok nemzésére vagyok képes. Tekintetem önkéntelenül is az erősebbik nem által használt nevek felé vándorul, tényleg elég szar lesz szerencsétlennek, ha női megnevezéssel kell szaladgálni, miközben himbálódzik a lába között valami. Igazából ezzel sem lenne gond, mivel jómagam génjeit is örökli, ennek köszönhetően rögtön betöri annak az orrát, aki szórakozni mer Vele. Nevelésével sok gond lesz, mert az igazat megvallva Sla-chan se a nyugodt vérmérsékletéről híres, ezt le tudtam vonni az együttöltött néhány órából. Kérdése váratlanul ér, valószínűleg azt hiszi, Én emlékszem az este történtekre. Elvörösödve mélyeszti arcát a könyvbe, ezért nem láthatja a pillanatnyi zavarodottságot, mely átsuhan vonásaimon. Régen volt már olyan, hogy annyira sikerült kiütnöm magam, aminek következményeképp semmire sem emlékeztem. Úgy gondoltam, eléggé bírom a piát, azonban a tegnap és a ma eseményei megcáfolták ezt. Lövésem sincs róla, mennyi szakét döntöttünk magunkba, ám az átható alkoholszagból és az emlékek hiányáról arra tudok következtetni, hogy mindkettőnknek már rég a detoxban kéne fetrengni, s akkor mindenhonnan folyhatna az áldás. Belegondolni is rossz, ezért egy legyintéssel elterelem a zavaró gondolatokat és megpróbálok kielégítő választ adni, ha már megtörtént a nem várt „konfliktus” kettőnk között.
- Öhm… Nos, nem emlékszem teljesen az együttlétünkre. – kezdek bele nemtörődöm hangon, miközben egy újabb lánynevet veszek szemügyre. – Csupán villanásnyi emlékképeim vannak, ezekből arra tudok következtetni, hogy nagyon… vad voltál. Mármint a kiabálástól még mindig fájnak a füleim. Ha már így felhozódott a téma, nem vettél észre valami különös jelenséget, míg Mi… tudod…
Azok a csontdarabok, amiket a hajamban találtam felkelés után csak egyetlen alaktól származhattak, aki simán örülne neki, ha pokollá tehetné az életem. Lidérc énemből kinézem, hogy gyenge pillanatomban átveszi felettem az irányítást, s olyat tesz, amire magamtól soha nem lennék képes. Első átváltozásom alkalmával se tudtam mi történt, az az eset kísértetiesen hasonlít a mostanira, annyi különbséggel, hogy akkor egy tucatnyi hulla között ébredtem, nem pedig hatalmas keblek között fulladozva. Félreértés ne essék, semmi bajom nincs a nagy mellekkel, de ízlésemnek inkább Chiyo-chan méretei felelnek meg. Elszontyolodva gondolok arra, mi is fog történni, ha ez napvilágot lát. Természetesen ugyanúgy nevelgetni fogom a Slarinnal közös gyermekünket, mint a már megszületett fiaimat, ám attól félek, kapcsolatunk menthetetlenül károsodni fog. Utána talán már meg sem bízna bennem, amit nem is csodálnék. Tényleg ilyen gyenge lennék, hogy pár korty rizsbor, valamint néhány kivillanó intim testrésztől elbódulva efféle ostobaságot kövessek el? A történtek ezt igazolják, ennek köszönhetően mélységes szégyenérzet önt el, megkísérelhetném leküzdeni, azonban azzal csak önmagamat áltatnám és a későbbiekben csak még több fájdalmat okoznék ezzel. Szemhéjaimat ingerülten dörgölöm meg, ennél azért intelligensebbnek tartottam szerény személyem, még akkor is, ha inkább a harchoz, semmint az elmélkedéshez értek. Ólmos fáradtság önti el tagjaimat, okosabb lett volna alvásra használni az estét, nem pedig… Áhh, mindegy. Töprengésemből az friss anyuka hangja ránt vissza, amikor elmeséli azt a vicces kis anekdotát, miszerint Neki van egy ikerbátyja. Egy pillanatra halkan felkacagok, ám miután teljesen komoly pillantással találom szembe magam, a jókedv a torkomra forr.
- Ezt nem mondod komolyan… - zendül baritonom rekedten, eközben egy imát elrebegek a Gondviseléshez, hogy tényleg csak hülyéskedjen. – Van Nekem is egy vallomásom az irányodba, aminek kétségtelenül nem fogsz örülni. Nem is olyan régen született két fiam és szerintem röhögni fogsz, hiszen Ők is ikrek. Ugyan, mennyi az esélye annak, hogy ilyesmi kétszer egymás után megismétlődjön?!
Monológom végére hangom már-már hisztérikus hangszínt vesz fel, majd remegő kezekkel nyúlok a zsebem felé, eközben az eddig tartott nyomdatermék hangos csattanással a padlónak csapódik. Megtépázott idegeimnek hála szervezetem most még inkább követeli a nikotint, s eszemben sincs ellenállni a késztetésnek. A talált koporsószeges dobozból egyet ajkaim közé illesztek, azután már vígan pöfékelni is kezdek, ahogy gyújtómmal beizzítom a végét. Megkönnyebbült sóhaj kíséretében fújom ki az első slukknyi füstöt, amely kacskaringózó vonalban szál egyenesen a mennyezet, valamint a… tűzjelző felé!!! Rémülten ugrálva próbálom ellegyezni a füstöt, ám kísérleteim csúfos kudarcot vallanak. A vészcsengő sivító hangot kiadva adja mindenki tudtára, hogy itt bizony tűz van, még akkor is, ha téved. A plafonra szerelt szelepekből ömleni kezd a víz, ezzel pillanatok alatt ismét eláztatva kettősünket. Saját névjegyzékemen minél hamarabb biztonságba szeretném helyezni, mert nevet mindenképp adni kell a születendő csöppségnek! Surprised

Tárgy: Re: Könyvtár Kedd Okt. 12, 2010 12:38 am

[Az otaku paparazzi és a bögyös diáklány esete]

Nem tudom, hogy fogom megmagyarázni az otthoniaknak nem kívánt terhességem, hiszen nem úgy ismertek meg, mint akivel az ilyesmi előfordulhat, hiszen már-már beteges prűdségem még az alkoholszintet is képes volt lejjebb tolni ezzel megmentvén engem az egyéjszakás kalandoktól. Most mégis megesett, amit eddig olyannyira kerültem, s egy olyan alak mellett ébredtem, akitől amúgy undorodok. Bár egy fokkal jobb, mint a piros Yuusuke, s ha választani kell a kettő között, akkor inkább maradnék a mostani helyzetemnél, nem mintha akár egy cseppet is örülnék neki.
Elgyengültem, régi fényem és becsületem odaveszett. A véres harcokat hamarosan felváltják a kakis pelenkák, s háborúk helyett a baba üvöltésétől nem fogok tudni aludni. Kétségtelenül másképp képzeltem el az életem – az arrancarok hősnője lehettem volna, jobb, mint Jeanne d'Arc, csak persze kevésbé meztelen és sokkal kúlabb. Ehelyett nekem muszáj teherbe esnem valakitől, akit alig ismerek és még csak nem is vonzódom hozzá. Bár, ha azt nézzük, hogy mégis sikerült valahogy lefeküdnöm vele, az azt jelenti, hogy vagy tudat alatt bele vagyok esve, vagy megerőszakolt. A beleesés gondolatára csúnya fintorra húzom a számat és szemöldökeim is összevonom egy grimaszt eredményezve ezzel. Valahogy már maga a gondolat is nevetségesnek hangzik, s ha nem éppen a gyermekátok miatt pánikolnék, bizonyára egy kiadósat röhögnék a feltételezésen. Persze, én és ez… Nyehehe. Marha vicces, akárki is találta ki, de ideje lenne végre véget vetni a mókának, mert kezdem unni. -.-
Csokoládébarna, mandulavágású szemeim félénken pislantanak ki a fiúneveket tartalmazó könyv felől, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az arcomat ellepő pírt leplezze, bár homlokom vörös színűre váltása tökéletesen jelzi gyermekem apjának, hogy a… öhm… ezt bóknak nevezik? Tudja a franc, szóval osztályozta a szexuális teljesítőkészségemet, csak hogy újra szégyenbe süppedjek. Ráadásul farkaséhes vagyok, pedig amúgy jól szoktam bírni kaja nélkül, de végül is három helyett kell ennem, szóval talán elnézhető nekem most az egyszer. Ha végre leléptünk innen, biztosan befalok pár lelket csak úgy szimplán LULZ-ból. Nem tartozom a Carl-féle kannibál fajzatokhoz, de ha sürgősen szükségem van energiára, a konyhámban heverő Uncle Bens-es üvegeket és az espada lévén számomra ingyenes (különben tökön rúgás) pizzaszolgálatot felváltja a lélekfalás. Nem vagyok rá büszke, ez van, ha nem tetszik, ki lehet nyalni. >.> Bár azt inkább ne, nem kell több gyerek.
- É-é-értem… – hebegem remegő hanggal, míg megtudom, amitől mindig is tartottam. Valóban vad vagyok az ágyban, ha részeg vagyok és nem emlékszem rá. Az apa tekintetét követve pedig a fejemhez kapok, s saját maszkom maradványai mellett észreveszek néhány idegen csontdarabot is. Nem tudom mire vélni, hisz sohasem találkoztam még ilyen maszkmaradványokkal. Bár már találkoztam vaizarddal, sohasem láttam, mire is képesek, így csupán a lélekenergiájukat tudom megkülönböztetni mondjuk egy átlagos shinigamiétól. A lélekenergia felismerését illetően mindig is kiváló érzékkel rendelkeztem, hisz valahol ez juttatott el arra a szintre, ahol a GYES előtt voltam.
- Ó… akkor lesznek féltestvéreik is… És csak néhány idegen… maszkdarabot, igen, azt találtam. – készülök teljesen kiborulni, amiért ennyire elrontottam az életem. Elég genetikai könyvet olvastam, amiből egy gyors fejszámolással ki is következtethetem, hogy szinte teljesen biztos, hogy ikreink fognak születni. S az, hogy egy petéjű vagy két petéjű… Végül is lényeg? Az egyikük fiú lesz, az biztos, ezt senki sem cáfolhatja meg!
- Haaa… ha gondolod, majd titokban tarthatjuk előttük, már ha az anyjukkal együtt vagy még, és nem csak egy futó kalandból hoztad össze őket. Engem nem zavar és legalább kevesebbszer kell hozzád érnem. – tartom egyik kezem a hasamon, hiszen fel kell készülnöm a kis Sabina és Salvatore újabb hasfal rúgására. Remélem, azért túlélem, hiszen se én, se a gyökér nem tartozunk a leggyengébbek közé, ahogyan, hát, a vérmérsékletünk sem épp a leghiggadtabb. Ha valami nem tetszik, ütök, aztán kérdezek, mi ezzel a baj? Surprised

~ Istenem… Tudhattad volna, hogy az ilyen középületeket felszerelik füstjelzőkkel, ami még egy indokot ad arra a diákoknak, hogy ne akarjanak rágyújtani. Bár végül is érthető, hogy nem bírod tovább a stresszt, hiszen bizonyára téged is ugyanúgy sokkolt az elmúlt egy óra, mint engem, s nem lehet egyszerű apaként mindezt feldolgozni, ám tisztelem azt, hogy legalább felelősséget vállalsz tetteidért és kiállsz mellettem. ~ gondolom, de persze nem mondom ki, hiszen nincs időm beszélni, mert minél hamarabb száraz helyet kell keresnem, a megfázás ugyanis árthat a babának. Fejcsóválva rángatom be magammal a könyvtár melletti kis szobába, s bár az ajtó zárva van, ezen egy könnyed és laza rúgással segítek is. A már darabokban a földön heverő ajtó szerint ez az iskola biztonsági rendszeréért felelős terem is egyben, így biztosan kell lennie itt valami kapcsolónak, ami leállítja az esőt meg ezt a tűzjelző, idegesítő, éles zajt. Másnapos vagyok és terhes is, ráadásul ikrekkel, se az én fejem, se a babáké nem bírja elviselni ezt a ricsajt! >.>
A számítógép által sikerül lekapcsolnom a tűzriasztót, az asztalon pedig egy csokit is találok, amit ezennel el is tulajdonítok. Amúgy nem szeretem a csokit, nekem túl édes, de most minden jobb a semminél. A képernyőn azonban megpillantom azt a szertárt és az uszodát, aminek ezt a pokoli helyzetet köszönhetem, s döbbenten meredek rá Yuusukéra. Ezek a barmok lekamerázták gyermekeink fogantatását! Mad

Bár érdekes módon a biztonsági rendszerért felelős muksó sehol, biztos szabadnapja van, de akkor is! Surprised

Tárgy: Re: Könyvtár Csüt. Okt. 14, 2010 1:40 am

[Az otaku paparazzi és a bögyös diáklány esete]

Zavartan fordítom el a fejem Sla-chan pirulását látva, nem épp ilyen reakciókat szoktam meg Tőle rövid ismeretségünk alatt, talán olyasmi jutott eszébe az estéből, ami megbotránkozásra késztette. Eddig még nem volt panasz a teljesítményemre, szóval a mérlegem tökéletesnek mondható, habár ez csak a régi időkre érvényes. Most meddig itt állok egy sötét teremben, egy arrancarral, akivel lefeküdtem és még csak nem is emlékszem rá. Ebből a lehető legrosszabb védőbeszédet lehetne gyártani, az életem már nem tarthat sokáig, mivel képtelen vagyok hazudni Chiyo-channak, életem szerelmének. Olyan szép évek vártak volna Ránk a távoli jövőben, ehelyett majd cserélgethetem a szaros pelenkákat a Fészekben, mert nem bírtam megfékezni a libidómat. Heveny fészpalmolás kíséretében süllyedek bele a legnagyobb önsajnálat mocskos ingoványába, eddig sem rózsás kilátásaim tovább romlottak. Tekintetem a bőrkabátban és bikini alsóban feszítő anyára siklik, aki még akár jó nő is lehetne, ha nem lenne Rajta eggyel több lyuk a kelleténél. A maszkdarabok említésére a legrosszabb teóriáim vállnak valósággá, ám ezt csak elsötétülő íriszeim jelzik. Seisuke átvette a testem fölött az uralmat, azután olyat tett, amire megbízható családapaként sohasem lettem volna képes. Elég szemét módon tesz tönkre, de már csak idő kérdése és úgyis rájövök, hogy milyen módon lehet teljesen elhallgattatni. Gyors fejszámolást követően arra is rá kell döbbennem, miszerint mindkettőnk családjában előfordultak már ikrek. Ez azt jelenti, hogy kettő meg kettő, az négy… NÉGY?! Egy pillanatra meg kell kapaszkodnom a közeli falban, különben biztos elájulnék. Remegő jobbomat szorítom szívemre, ha ezt az Espada megtudja, biztos még ennél is jobban kiakad. Most jól esne egy kis víz, ám a tűzjelző sajnos már nem működik.
- Nem lennék képes eltitkolni, egyszerűen képtelen vagyok hazudni a gyermekeim anyjának… - szólalok meg rezignáltan, pedig mennyivel egyszerűbb lenne eltusolni a dolgot, azonban erre egyre kevesebb esélyt látok. – A felvételt pedig tényleg meg akarjuk mi nézni? Nagyon jól tudjuk mi történt, szerintem Te is tisztában vagy vele, hogy milyen módon is játszódik le a fogantatás procedúrája. Semmi kedvem nincs pornót nézni, még ha Én vagyok rajta, akkor sem.
Akármit is mond, az apró jelekből simán kiolvasható a tény, mely szerint vonzódik hozzám, csak még magának sem meri bevallani ezt. Nem csodálkozom rajta igazából, rengeteg nő ölne egy Velem eltöltött éjszakáért, ám eddig minden felajánlást sikerült visszautasítanom, fogalmam sincs ennyi év után milyen módon bukhattam ekkorát. Szerencsére a karrieremnek már mindegy, ha még kapitány lennék, akkor egy hollowtól született zabigyerekek eléggé visszavetnének, viszont most körülbelül a padló alatt vagyok úgy tíz méterrel, ez már tökéletesen belefér. Sorsom már megpecsételődött, örök életemben azzal a gondolattal kell majd léteznem, hogy megcsaltam az egyetlen olyan lányt, aki teljes szívéből és fenntartások nélkül szeretett, pedig egyáltalán nem érdemeltem meg. Erős vagyok, kevesen hatalmasabbak Nálam, most mégis reszket a térdem, mert egy olyan ellenséggel állok szemben, amit karddal képtelenség legyőzni. A szégyen érzete rég nem látott ismerősként köszönt Rám, már el is felejtettem milyen érzés. Fájó belátnom, de egyetlen támaszom immáron csak Slarin, s porontyaink maradtak, mivel már megszületett srácaim kétségtelenül vérbosszút fogna hirdetni ellenem, hiszen jómagam is ugyanazt tenném. Ideje megszoknom a lidérc közelségét, mert ezt követően szinte mindennap együtt leszünk és képtelenség elkerülni a konfrontációkat. Kettőnknek már úgyis vége, szóval legalább fizikailag érezzük jól magunkat egy ideig, ha már lelkileg tökéletesen végeztünk magunkkal. Nem sok kedvem van hozzá, de megindulok előre, amikor hirtelen megindul alattam a föld. Értetlenkedve nézek magam elő, miközben arcom ismét Sla-chan méretes keblei közé kerül, ráadásul még a kabát cipzára is lehúzódik. Szerencsétlen vagyok, ehhez kétség sem fér! Rolling Eyes

A galád lekváros fánkon való megcsúszást követően szinte törvényszerűen zuhanunk rá az irányítópultra, ennek köszönhetően ismét sikerül felvennünk egy elég félreérthető pozíciót, mivel nagy igyekezetemben, hogy megvédjem gyermekeim anyját a padlóra eséstől, elég szemérmetlenül markolászom meg itt-ott, természetesen teljes véletlenséggel. Figyelmem ekkor az arrancar melleiről az egyik közeli képernyőre terelődik, aminek köszönhetően mindent elfelejtek, ami eddig a fejemben járt. Tátott szájjal lépek egyet-kettőt hátrébb, aminek köszönhetően a nő mégiscsak a földön köt ki, ám ez nem érdekel már igazán. Végre fény derül a tegnap este történtekre, véget ér minden talány és tudatlanság. Sosem gondoltam volna, hogy ruháink a harc közepette szakadtak le rólunk, a maszkdarabok pedig szerencsétlenül járt madár földi maradványai voltak. Legszívesebben elröhögném magam megkönnyebbülésemben, de ez nem lenne célravezető, mivel a felvételnek az a része megy, ahol egy szál Ádám-kosztümben épp megpróbálom megfojtani kamugyermekeim kamuanyját. Mindenesetre ez mindkettőnk számára tanulságos esemény volt, soha többé nem iszok annyit, hogy utána ne emlékezzek az utána történtekre!
- Nem gondoltam volna, miszerint valaha is ilyet mondok egy lánynak, de… örülök, hogy nem feküdtem le Veled! *.* - kapom az ölembe Slarint, akit néhány pillanatig ezelőtt még tényleg szülőtársként képzeltem magam mellé. Persze gyorsan feleszmélek, és inkább leteszem, mielőtt még megint hozzám vág valamit. – Mármint… khm… Máskor gondold végig jobban, kibe kötsz bele hollow, mert talán nem lesznek olyan kedvesek hozzád, mint Én. Vigyázz magadra Sla-chan, nem örülnék, ha a halálhíreddel kéne találkoznom valahol.
Igazi vigyorral az arcomon szökdécselek ki a helyiségből, hiszen minden rendben van, mégsem vagyok annyira gyarló, mint ahogy azt elképzeltem. A Karma újabb kihívás elé állított, s Én tökéletesen vettem az akadályt. Habár órákon át azt hittem, megcsaltam Chiyo-chant, nem történt meg, ráadásul felelősséget vállaltam volna négy olyan kölyökért, akit az alkohol mámora miatt hoztam össze, ámbátor nem is történt meg. Most még gáz kinézetem se tudja elrontani kedvem, így pólós-tapadósrövidnadrágos kombómmal köszönök rá minden szembejövő emberre, akik Karakura utcáin lézengenek. Don’t worry, be happy! Cool

Tárgy: Re: Könyvtár Kedd Nov. 16, 2010 8:31 am

Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?

A reggeli edzést különös beleéléssel végeztem. Legalábbis azok a céltáblák ezt tanúsítanák ha egy darabban lennének még. Egyszerűen imádom a mágia minden formáját. Talán ez lehet az oka annak, hogy ebbe az osztagba kerültem. De nem is tudom... Rolling Eyes

Ez a különleges energia, ami a beleélésemet is elősegítette tovább kísért a nap folyamán és hihetetlen erőbedobással végeztem a napi teendőimet az osztag körül és ami a legjobb, hogy senki nem állt az utamba, mert sietségemben biztos, hogy elgázoltam volna és esetleg hat napon át gyógyuló sérülésekkel került volna a negyedik osztaghoz. Még szerencse, hogy olyan kevesen vannak az osztagnál. Vagyis miket beszélek dehogy szerencse >< Más osztagokban szinte kétszer annyin vannak, mint nálunk. T_T De legalább kevesebb a papírmunka, nem igaz? És a kevesebb papírmunka egyenlő azzal, hogy a Taichou-san is kevesebb munkát oszt ki rám, ami egyenlő azzal, hogy több idő marad mágiatudásom fejlesztésére. És számomra ez a legfontosabb! Természetesen az osztag és Hebi után, de akkor is fontos!!!
- Végre vége!
Kiáltottam fel győzedelmesen, mikor aznapi munkám végeztével sikerült megállnom a szobám közepén. Hogy miért pont itt álltam meg és nem az ajtóban? megmondhatom... nem tudom! De az a fő, hogy most ismét belevethetem magam a kutatómunkába. A múltkori próbálkozás... hát az kifejezetten egyedi volt, de most igyekszem elérni egy könyvtárig, vagy egyáltalán egy könyv közelébe. Igen, úgy tűnik, hogy a könyvek tartanak tőlem. Pedig én csak ki akarom olvasni őket, ez nem tekinthető megszentségtelenítésnek. De most már igazán ideje annak, hogy el induljak, mert sajnos itt nem bóklászhatok a könyvtárban, mert ahhoz külön engedély kell. :/ Miért kell itt mindenhez a kapitány engedélye? Főleg ahhoz, hogy valaki olvasson? Mindegy, most nincs időm ezen filózni. Kilépve az ajtón az első dolog amin megakad a szemem az a Taichou-san és a fukutaichou. Úgy látom megint elég nagy a kettejük közti ellentét, mert a taichou megint rajta vezeti le a feszültségét. De legalább van amin levezesse, mert hanem felrobbanna és mindenhol Taichou-san darabkák lennének szanaszét. Egy sóhajtást és egy facepalmot követve igyekszem a legközelebbi kapuhoz. Tiszta szerencse, hogy itt sok senkai kapu van, mert, hogy a mi osztagunk a felelős a kinyitásukért. Ráadásul nekem, mint az osztag harmadik tisztje, a felelősségem, hogy jelentést adjak ennek a működéséről, így az sem eshet nehezemre, hogy valami ürüggyel eltussoljam a kis kiruccanásaimat. A kaput elérve jelzek a tiszteknek, hogy szándékomban áll átkelni a kapun. Mivel az első kézmozdulatból egyből nem jöttek rá egy kis szidás után máris tudták, hogy mi a dolguk. Milyen csodálatos dolog a hierarchia. *.* A kis utazás hamar véget ért, hisz nem voltak szép tájak amiket meg kellett volna csodálni. Érkezésem helye az iskola volt. És jól is jött, hisz itt biztos kell legyenek könyvek. Milyen iskola az ahol nincsenek könyvek? Faiskola, de ott majd a fákból lesznek a könyvek. Gigaiomat felvéve, könnyedén bejuthattam az iskolába, hisz a ruhám hasonlított egy iskolai uniformisra. Miután kis kérdezősködés után, még a könyvtárat is megkaptam, úgy éreztem, hogy végre eljött egy csodálatos nap az életembe. Egy kis ideig eltartott amíg sikerült a könyvtárosnőnek bemesélni valami olyasmit, hogy nem tudom honnan jött cserediák vagyok és ezért nincs olvasójegyem. Igaz, még így is a lelkemre kötötte, hogy csak három könyvet vehetek ki és, hogy azt pár hét múlva vissza kell hozzam, majd lelépett. o.O Ha később jöttem volna akkor ingyen és bérmentve vihettem volna el az egész könyvtárat. T_T Miután magamban elátkoztam a nőt és leszidtam magam a hülyeségemért, elindultam a polcok között. Kerestem valamit aminek valamiféle köze is van a mágiához. A tekintetem megakadt egy könyvön. A cím, "Pisztolyvarázs", bizonyára arra utalt, hogy a könyvben valamiféle mágiáról van szó. Már miért ne lenne, hisz hanem nem adnának ilyen címet egy könyvnek. Megragadva azt igyekeztem kihúzni, de nem akart jönni.
- Mi a... ?
Kezdtem el rángatni. Én ugyan nem fogom hagyni, hogy a célomtól elválasszon egy ócska könyvespolc. Ezt a könyvet mindenképp kiveszem innen ha törik ha szakad. Senki sem tud most megállítani. Még egy 182cm magas, fekete hajú férfi sem, bár nem hiszem, hogy pont egy ilyen kerülne pont most, pont ennek a polcnak a másik feléhez és hogy pont ezt a könyvet akarná kivenni.

Tárgy: Re: Könyvtár Szomb. Nov. 20, 2010 9:53 pm

[Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?]

Tekercsek, papiruszok, ilyen-olyan jelekkel összefirkált papírlapok. Egy asztal tele csupa-csupa olyan dolgokkal, amit egy harcos alkat egyszerűen undorítónak találna. A hatalmas szemétkupac ritmusosan emelkedik, majd süllyed, mintha valami élőlény lenne alatta. Hamarosan egy kéz nyúl ki a dombból és magához ragadja cigarettáját. Néhány pillanat múlva már vékony füstcsík szál felfele a mennyezet felé, ami hamar átvált gigászi tűzorkánba, mivel a fából készült használati tárgyaknak van egy olyan rossz tulajdonságuk, miszerint könnyedén lángra kapnak. Rémült kiáltás, azután szűnni nem akaró káromkodás hallatszik, miközben szerény személyem kiemelkedik a pokoli katlanból. Jó, azért ez kicsit túlzás, de azért elég nagy tüzecske van itt, valljuk be! Egy kancsónyi kihűlt teát feláldozok a szent cél érdekében, így rövid időn belül már csak egy füstölgő, s szenes dombocska emlékeztet a rengeteg irományra. Szerencsére a fontosabb irományoknak nem esett bajuk, ezek inkább az általam készített útmutatók, valamint szótárak voltak, melyek már csak megszokásból foglaltak helyet az asztalon. Kócos üstökömet vakarászva próbálok valami emberi kinézetet összehozni magamnak, több-kevesebb sikerrel. Kissé nyúzottnak tűnhetek, mivel tegnap is késő éjszaka ért az álom, ám csak azért, mert elfelejtettem betárazni energiaitalból. Egyelőre elegem van az ősnyelven írt hablatyolásból, már az említésére is elkap a hányinger. Talán haza kellene mennem a Vaizardlakba, viszont ott meg csak punnyadnék a tévé előtt, ahhoz pedig most semmi kedvem. Konstruktívabb módon szeretném eltölteni a hirtelen jött szabadidőmet, erre pedig nincs jobb mód, mint az olvasás! Mostanában nagyon rákaptam az ilyen maffiózós regényekre, holott semmi hasonlóságot nem vélek felfedezni önmagam, valamint néhány főszereplő között, aki saját alvilági bizniszt nyitott.
Először utam egy közeli kávézóhoz vezet, s miután kellő mennyiségű koffeint, valamint szénhidrátot juttattam a szervezetembe, senki sem állíthat meg. Tévedésemre rögtön fény derül, amikor az egyik sikátorból egy ismerős alak ugrik Felém. Reflexszerűen iktatok be egy bodychecket, ezáltal küldve a földre támadómat. Beletart néhány másodpercbe, mire megismerem Lisát, aki elég idegesnek látszik és ennek remélem nem sok köze van ahhoz, hogy épp az előbb vágtam az utcakőhöz elég emberesen. Hála a Gondviselésnek, frusztrációjának oka nem más, minthogy a helyi könyvtárban nem tudott néhány mangát kikölcsönözni, mivel korhatáros művekről lévén szó, csupán nagykorúnak adják ki. A 8. osztag egykori hadnagya ugyan már legalább száz éves, mégis diáklánynak öltözve járkál, ezért nem is csodálkozom szerencsétlenségén. Miután megfenyegetett, miszerint elkezdi terjeszteni a Rólam készült aktokat, nincs más választásom, így segítek Neki. Ezt követően kapom készhez a hosszú listát, amelyen arcpirítóbbnál arcpirítóbb címek sorakoznak, biztosan valami rossz perverznek fognak nézni, ha ezeket egyszerre veszem ki. Fásult sóhajtozás közepette sétálok be a helyi középiskola épületébe, ami kedves emlékeket ébreszt bennem. A múltkor itt akart Sla-chan megerőszakolni, aztán rengeteg félreértést követően az apai ösztönök is felszínre törnek bennem. A nosztalgikus gondolatok közepette mondjuk elmélázok azon, hogy milyen okból nem ketyintettem meg ténylegesen az Espadát, amikor volt rá esélyem. Kétségtelenül valami súlyos betegségem lehet vagy nők közelében szélütést kapok, hiszen más lehetőséget nemigen tudok elképzelni, ami megmagyarázná tetteimet, vagyis jobban mondva a tettek hiányát. Öregszem már, ez az igazság… :/
Tanársegédnek álcázva magam könnyedén tudok császkálni az iskolában, azonban az Én célom nem más, minthogy könyvekhez és mangákhoz jussak teljesen ingyen! A városban fizetnem kéne egy bizonyos összeget a kölcsönzésért cserébe, ám itt ilyesmire nincs szükség. Sajnálatos módon pont félúton találkozom a könyvtárossal, aki gyorsan eligazít, majd némi türelmet kér, mivel pont most van ebédszünete, amikor is egy Gusztáv nevű kedves úriemberrel fog randevúzni, ami akár el is húzódhat. A történet végét záró kaján kacsintást nem tudom mire vélni, vagyis igen, csak nem akarok belegondolni, mert visszajön a rizs, meg a tojás. Bevágódva a helyiségbe először tökéletesen üresnek tűnik, ezért nem kell a vizslató tekintetekkel foglalkozni, mialatt begyűjtök egy-egy művet zsarolómnak. Néha azért eltöprengek rajta, hogy miképp süllyedhettem ilyen mélyre. Régen nagynevű kapitány voltam, most meg úgy ugrálok, ahogy az a lehetetlenül beteges nőszemély fütyül. Elég jól ért ráadásul a Photoshophoz is, a végén még összevagdos egy olyan képet, aminek semmi valóságalapja nincs. Listámon a következő mű címe nem más, mint a Pisztolyvarázs. Valamiért megállíthatatlan röhögés jön Rám eme címet olvasva, ezért könnyeimet törölgetve ragadom meg a fentebb is megnevezett nyomdaterméket, ami azonban nem akar csatlakozni hozzám. Homlokomat ráncolva kezdem el erőteljesebben húzni magam felé, biztosan beragadt két másik könyv közé, s ezért nem jön ki. Számomra ez élethalál harc, szóval bárkivel megküzdök a kinézett műért, ha törik, ha szakad. Ám az is lehetséges, hogy a másik oldalon valaki szintén ezt a kötetet szeretné kivenni, azért megnézném az arcát annak, aki ilyen stílusú szellemi termékeket szokott olvasgatni szabadidejében. Rolling Eyes

Tárgy: Re: Könyvtár Szomb. Nov. 27, 2010 12:47 pm

Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?

Ugyan már, mégis kinek lenne képe ahhoz, hogy lenyúlja előlem a prédámat. Azt most már tapasztaltam, hogy fizikailag a polc másik oldalán lévő férfi, az előbbi nevetésből ítélve biztos, hogy az, sokkal erősebb nálam, de én csak azért sem fogom hagyni, hogy csak úgy fölém kerekedjen. Mindkét kezemmel megfogtam a könyvet, majd a lábaimat nekitámasztva kezdtem a könyvet magam felé húzni. Igaz, hogy ez is csak fölösleges energiapocsékolás volt, hisz a másik oldalon lévő személy az erősebb. Ezt mi sem bizonyítja annál jobban hogy a könyvespolc felé kezd el dőlni? Surprised

Ó te jó ég! Rá fog dőlni!!!
- Mi-minden oké?
Kérdem megijedve, miután az előbbi történés után ijedten esek a földre és egy apró sikítást is hallatok. Remélem ezt az utolsót senki sem hallotta, mert akkor hamar kiderül, hogy nem is vagyok az iskola diákja, de még csak cserediák se és aztán jönnek a rendőrök meg minden és bezárnak. Akkor majd a Taichou-san kell értem jöjjön és kiszabadítson. Az nem lenne valami jó tapasztalat, hisz azután biztos megbüntetne és fogkefével fésülhetném egyenesre a füvet az osztag kertjében. És azt sem tudom, hogy hogy kell egyenesre fésülni a füvet. T_T
- Ugye nem történt semmi baja?
Érdeklődöm egészségi állapotáról ismét, miután nekiállok, hogy a rá zuhant könyvektől megszabadítsam. Valójában könnyebb lenne Shouval odébb lökni a könyveket, csak aztán magyarázkodnom kéne, hogy hogy csináltam. És sajnos nem tudnám megmagyarázni, hisz nem hisznek a varázslatban. Ráadásul a nagy sietségemben, hogy kimenekítsem a férfit még a Pisztolyvarázs című könyv is a kezembe akad és rövid úton repül el a terem másik végébe. mondhatom ez elég szép teljesítmény tőlem, hogy csak így megszabadulok a prédámtól.
- Izéé... nagyon sajnálom. Nem akartam problémát okozni.
Kezdek el hajlongani, miután sikerült kiszabadítani őt. Amúgy úgy látszik, hogy ma nincs szerencsém, hisz ő egy 182cm magas, fekete hajú férfi és sikerült megállítania a könyv megszerzésében. Azt hiszem, hogy ez a mai nem éppen az én napom.
- Azt hiszem, hogy az én hibám, hogy önre dőlt a polc. Talán ha nem ragaszkodom annyira ahhoz a könyvhöz.
Folytatom a bocsánatkérést, bár úgyis az ő hibája az egész. Minek akarta kivenni pont azt a könyvet amit én. Épp ezért érdemelte meg, hogy rádőljön az a könyvespolc. Igazán rádőlhetett volna még pár és akkor én nyugodtan leléptem volna, mintha mi sem történt volna. Aztán ahogy tudott volna úgy kecmereghetett volna ki a könyvek alól. De sajnos túl jótét lélek vagyok, túlságosan is képes vagyok megsajnálni egyeseket. Azt hiszem, hogy ez lesz a vesztem... majd valamikor. Rolling Eyes

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. Nov. 28, 2010 7:10 am

[Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?]

Fene esne abba a makacs fajtájába, amikor nem engedi el azt az átkozott könyvet! Fizikai fölényem egyértelmű, azonban mivel nem látok át a könyvek között, nem tudom megállapítani kivel is van dolgom. Igazából könnyedén, fél kézzel tartom a nyomdaterméket, miközben a túloldalról egyértelműen erőlködés hangjai hallatszódnak át. Egy pillanatra gonosz vigyor suhan át a képemen, s már engedném is el a Pisztolyvarázs című ponyvaregényt, amikor hirtelen nem várt esemény következik be. Tekintetem csupán egy másodpercre rebben a Felém dőlő polcra, azután arcomat tenyereimbe temetve várom be az elkerülhetetlent. A heveny fészpalmolás mellett is lenne elég időm egyszerűen kiszökkenni a bútordarab alól, ám most fényes nappal van, ráadásul a könyvtárosnő bármikor visszatérhet, Én pedig ezúttal nem szeretném levetkőzni az alteregómat, mert abból mindig csak a baj történik. Elhatározásomnak megfelelően kerülök tehát a kupac aljára, mialatt ujjaim közül önkéntelenül is kicsusszan a mű, ezáltal adva át a győzelmet vetélytársamnak. Igazából Nekem nem kell annyira az az izé, ám riválisom a másik oldalon kétségtelenül ölni is képes lenne érte, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint előző cselekedete. Az egész szituációt végül sértetlenül úszom meg, efféle alantas körülmények között lehetetlenség megsebezni. Annál nagyobb a bosszúságom, amikor fejem tetején egy fájdalmas dudort tapintok ki kiásásom után, valamelyik vaskos kötet biztosan még több tudást akart verni a kobakomba, de köszönöm szépen, tökéletesen elégedett vagyok a meglévővel. Hamarosan fény derül támadóm személyére is egy vöröshajú hölgyemény képében, aki kétségtelenül shinigami, ezt már belépésem pillanatában is érzékelnem kellett volna. Gyorsan leellenőrizem, hogy eléggé visszafogom-e magam, majd miután megbizonyosodtam, lassan ülő helyzetbe tornázom meggyötört valómat.
- Persze-persze, semmi baj, jól vagyok. – próbálok nyugtató tónussal beszélni, miközben íriszeimmel végigmérem támadómat. Nem gyengén rövid a szoknyája, majdhogynem látom a… hopp-hopp. szemöldökrángatás

- Jómagam is figyelmetlen voltam egy kissé, ám sose gondoltam volna, miszerint egy iskolában találkozok olyasvalakivel, aki ennyire elhívatottan szeretne megkaparintani egy irodalmi alkotást, bármilyen témájú is legyen az. Ó, milyen modortalan vagyok, még be se mutatkoztam! Yuusuke, Sierashi Yuusuke vagyok, örülök a találkozásnak! Nos, mindenesetre nem fogom átadni a Pisztolyvarázst, úgy érzem, kárpótlásképp Engem illet!
Egy lehengerlő mosollyal próbálom kivonni a forgalomból szerencsétlen halálistent, semmi kedvem nincs egy újabb csetepatéhoz és főleg nem ezen a helyen. Egy nem is olyan régi emlék, valamint két méretes kebel képe sejlik fel előttem, egy olyan éjszaka árnyképe, amit még biztos jó ideig fogok emlegetni, az biztos! Sla-chan majdnem megerőszakolt, csak azt tudnám, miért nem hagytam magam… scratch

Egy alig észrevehető fejrázással zavarom el az értelmetlen gondolatokat, Nekem most küldetésen van, s eszemben sincs hagyni Lisának, hogy közzétegye azokat a rajzokat vagy tudom is Én miket. Még a kék csíkokkal tarkított bugyi tulajdonosa sem fog tudni rávenni arra a lehetőségre, mely szerint lemondjak prédámról. Most is kezd minden olyan lenni, mint egy rossz ecchiben, legalábbis az otakuk legnagyobb szerelme mindig is a fent említett fehérnemű volt, számomra érthetetlen okokból. Szerény személyem inkább azt szereti, amit takar, de hát ugye kinek a pap, s kinek a papné. Idejét érzem álló helyzetbe tornázni magam, de ne tessék semmi rosszra gondolni, nem olyan értelemben! Miután ezzel is megvolnék, egy torokköszörülést követően kikerülöm a lányt és lépteimet a terem másik felének irányába kormányzom, ahol az áhított tárgy hever. Ellenben valamiért rossz érzés fog el, ennyire egyszerűen biztos nem fog sikerülni tervem, viszont minden kétséget kizáróan a pesszimizmus beszél belőlem, amely mostanában minden pillanatomat megkeseríti. A legkeményebb vagyok ezen a környéken, olyan nincs, hogy hazai pályán picsázzanak el! Pár lélegzetvétellel vissza is állítom magabiztosságom, mely ismét oly’ töretlen, akár Genryuusai-apó kopasz feje.
- Egyébként Magácskának nem kellene ilyesmiket olvasnia, azt hiszem korhatáros. – szúrom még hátra vállam fölött véleményem, hisz’ újabban az erkölcs nagy pártolója lettem. – A lányregények valamivel lejjebb vannak, jó szórakozást hozzájuk! ^^
Nem vagyok gonosz, áhh, eszemben sem volt annak tűnni! Magamban mégis heherészve állapodok meg a céltárgy felett, s már hajolnék is le érte, amikor az hirtelen elkúszik a lábaim között. Értetlen arckifejezéssel követem a megelevenedett könyvet, első másodpercben arra tippelek, hogy a vöröske járatja Velem a bolondját, azonban látszólag Ő mozdulatlan maradt. Acélkék íriszeim végül megtalálják a ludast, egy kövérkés alak személyében, akinek szarukeretes szemüvege mellett izzadságcseppek egész tengere borítja az arcát. Az egyetlen oda nem illő dolog Rajta a mellkasából kilógó lánc, ami csak egyet jelenthet. Meggyötört sóhajtás közepette kell beletörődnöm, miszerint egy perverz lélektől kell visszaszereznem az irományt. Mi sem könnyebb ennél, igaz-e?

Tárgy: Re: Könyvtár Szer. Dec. 15, 2010 8:55 am

[Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?]

Örömmel nyugtázom, hogy a férfinak semmi baja nem esett. A tekintete viszont elég hamar elkalandozik és mielőtt esetleg bármit is megtudhatna alsóneműm mibenlétéről, gyorsan összehúzom a lábaimat és leszorítom a szoknyámat. Azt azért nem gondoltam volna, hogy épp egy ilyen perverz idiótával hoz össze a sors. ^^" Így is elég volt a Taichou-san gyors témaváltásait hallgatnom, nincs szükségem még egy valakiére.
- Ugyan, egy diáknak már csak tanulni kell nem igaz? Az én nevem Oichi Reika ör...ven...dek...
Az utolsó szót alig tudom kiejteni, hisz a félmosoly és az, hogy AZ ÉN KÖNYVEMET akarja megkaparintani éppen elegendő ok arra, hogy akcióba lendüljek. Mondjuk, inkább a második az akcióba lendülés oka. Követve a férfit én is álló helyzetbe tornászom magam, hisz mégsem hagyatom, hogy azt a könyvet amit kiszemeltem magamnak, csak úgy megkaparintsa. Ha kell akkor még pár polcot, majd rálökök. Igaz, hogy fizikailag nem vagyok épp az élen, de tartogatok pár dolgok a tarsolyomban, ami könnyedén a segítségemre válhat eme cél elérésének érdekében. Ez ellen meg egy olyan ember, akinek a neve Sierashi Yuusuke, nem tehet semmit. Twisted Evil

- Ugyan már, épp egy olyan ember szavának kéne hinnem, aki szintén erre a könyvre pályázik. Remélem nem gondolt arra, hogy esetleg nem ad elsőbbséget egy nőnek?
Igyekszem előkaparni a lehető legjobbakat azokból a bizonyos női praktikákból amikkel együtt születtem. És mivel Sierashi-kun igenis férfiból van, legalábbis remélem, hogy abból van és nem..., azt hiszem arra inkább nem is gondolok,szóval mivel férfiból van ezért biztos, hogy van neki gyenge pontja, hát már hogy ne lenne? Minden férfinak van, minimum egy és a maximum az az a végtelenségben ér véget. Cool

- Nocsak, a tekintetének az irányából látom, hogy a könyv felett lévő arcot nézi. Milyen kár.
Mondom lesajnáló hangnemben, miután a szellem véletlenül hozzá közelebb kerül, mint a férfihez. nem is csodálkozom, bár ebből a hájpacniból kinézném, hogy egy gyors yaoi jelenetet lerendezne. Bár kétlem, hogy amíg én itt vagyok ez megtörténne és ha mégis akkor biztos, hogy többet egyiküknek sem lenne kedve egyáltalán szóba hozni bármiféle testi kontaktust. Gyorsan elrebegek egy imát, persze csak gondolatban, miközben az öklöm máris elindul a szellem irányába. igen, én képes vagyok behúzni egy jobbost akár egy szellemnek is, pláne, ha egy olyan könyv van nála ami az én tulajdonomat képezi. ezt nyomatékosítva másik kezemmel megragadom az említett tárgyat, hogy lehetőleg az semmiféleképpen se kerülhessen Sierashi-san kezében. Ami az enyém az az enyém. ez az én jussom azért, hogy kihámoztam a könyvek alól """"őnagyságát.""""
- Gondolom nem haragszik meg, ha ezt először én olvasom-- - tekintek le a könyvre. Az még nem zavar, hogy a szellem még mindig kapaszkodik bele, csupán az nem tetszik amit a cím alatt ír, a benne foglaltak tartalmáról. - el...
Elfehéredve dobom a könyvet szellemestől a férfinek. Sosem gondoltam volna, hogy az embere képesek ilyesfajta gaztettre. Egy helyen említeni a mágiát a... a mágiát a... a mágiát a... nemi közösüléssel. Elképzelhetetlen bűntett ilyesmit tenni.
- Ez... ez túlmegy minden határon...
Zuhanok térdre összetörve. Azt hiszem, hogy most szörnyen nagyot csalódtam az emberi fajban. Ezek valóban homo erectusok és nem homo sapiensec. Ráadásul ez a fekete hajú hímállat is ezt a könyvet akarta. Hát most megkaphatja, ha ilyeneket olvas akkor nyugodtan viheti. A megrontott lelkén úgysem segíthetek már. Sőt még a máltai szeretetszolgálat sem, legyenek azok bárkik is. A nevüket különben is egy furcsa kis gépen írta a mosdóban. Valami óvszereket vagy miket lehetett kapni abban pár ryouért, de engem nem érdekelt. Már csak arra kéne válaszoljon valaki, hogy ma miért játszik össze minden ellenem? TT_TT

Tárgy: Re: Könyvtár Szomb. Dec. 18, 2010 10:06 pm

[Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?]

Ugyan, tényleg meg se fordult a fejemben, miszerint egy hölgyet akadályoznék az elsőbbségének kamatoztatásában, ezért is hagytam, hogy néhány percre megkaparinthassa a könyvet, azonban mindennek van határa, s a most kibontakozó eseményeknek itt van. Fejcsóválva veszem tudomásul, amikor tüzetesebben megvizsgálja a könyvet, a rajta lógó szellemmel együtt, aztán elfehéredéséből tudok arra a tényre következtetni, mely szerint végre Neki is leesett a könyv témája. Ettől függetlenül nem értem miért Rajtam kell megtorolni az író fantáziájának effajta mocskos mélységeit, részemről eszemben sincs elolvasni ezt a kötet, természetesen csak Lisának viszem, mert ugye akármennyi idős is legyen, amíg nem váltja le az iskolai egyenruháját valami másra, addig várhat a könyvtárasok és az újságeladók jóhiszeműségére. Mindenesetre könnyed mozdulattal térek ki a lövedék útjából, ezalatt lazán megragadom az olyannyira áhított művet, azonban csalódnom kell, mivel az nem marad a kezemben. Értetlen tekintettel, a közben magába roskadó lánnyal mit sem törődve iramodok a repülő szellem után, aki valamiért nagyon meg akarja tartani azt a ponyvaregényt, holott rengeteg egyéb mű van még ugyanebben a témában, szóval nem értem gerjedelmének miértjét. Mindegy is, Nekem nem ezzel kell foglalkoznom, jelenleg a legfontosabb a küldetés teljesítése, mielőtt még magam is egy ilyesfajta beteg történet főszereplője leszek, persze élőben és a perverz vaizard lesz a másik főhős. Ajaj, még a gondolattól is kiráz a hideg, ezért a polcok között lavírozva minél hamarabb a kóbor lélek nyomára szeretnék bukkanni, ami hamarosan meg is történik. Felsőbbrendűségem teljes tudatában ütögetem meg néhányszor a vállát, azonban nem kapok semmilyen ellenreakciót. Talán belefagyott az olvasásba?
- Öregem, jobban jársz, ha visszaadod azt a cuccot, mindkettőnk könnyebben megúszná, ráadásul Nekem már rég haza kellett volna érn… - mondatomat nem tudom befejezni, mivel egy olyan bődületes pofont kapok ajándékba, aminek hirtelensége még Engem is meglep. Némi frusztráció kifejeződésével az arcomon szakítok át egy-két könyvespolcot, majd halk nyekkenés kíséretében csapódok be az eredeti balesetünktől nem messze, ahol még mindig roskadozik az a shinigami, pedig a kialakuló helyzetben Neki kéne magához ragadnia az irányítást. - …em. Remek, nem is tudom mi hiányzott a mai napomba egy átalakuló röghöz kötött pluszon kívül. Reika-chan, szedje már végre össze magát és húzzon el az útból, mert jelenleg nem sok hasznát veszem, gondolom megérti stílusom nyersségét. Ez a hollow le fogja rombolni az egész épületet, ezt pedig nem hagyhatom… Másrészt a könyvem még mindig Nála van, hogy a szeme sülne ki!
Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni a kialakuló eseménysorozatot. A lidérc láthatóan nem képes hátrahagyni ezt a könyvet, ám ilyen erős kapcsolatról csak ember-ember között lehet szó, habár a tag arcberendezéséből adódóan az esti recskapartik emléke még inkább marasztalóbb, mint hittem volna. Némi töprengést követően hirtelen bevillan elmémbe egy kép, amelyet nem olyan régen vettem tüzetesebben szemügyre. Az iromány hátulján egy fotó volt az alkotóról, aki ugyancsak kövér és szemüveges volt, valamint rohadtul emlékeztetett valakire, csak lövésem se volt, hogy kire. Most persze már leesett a tantusz, az a manus ez a manus! Hihetetlen zsenialitásom felett örömömet szinte semmi sem képes elrontani, csupán a felhangzó üvöltés, ráadásképp pedig a hihetetlen nagyságú nyomás, ami számomra alig érzékelhető. Az átalakulás rengeteg lélekenergiát emészt fel, s habár most elképesztő erejűnek tűnhet a reiatsu, ami belengi a helyiséget, a végére igazából semmivé lesz. Lélekölőmet se kell láthatóvá tennem, nem szándékozom megbecsteleníteni ilyesmivel pengémet. Miután gyors mozdulattal álló helyzetbe tornáztam magam, aztán ráérősen leporolom a nadrágom. A rombolás zajaiból ítélve ideje cselekedni is valamit, mert a végén a fejünkre borul az egész kóceráj. A saját testi épségemért nemigen aggódom, egy összedőlő épület alól kikászálódni semmiség némely egykori sérülésemhez képest. Mondjuk a kőpor nagyon tudja csípni az ember szemét, ezért látószerveim érdekében cselekednem kell! Ezenkívül van még itt néhány száz gyerek is, úgy mellékesen, Nekik sem kéne idő előtt feldobni a pacskert, de ez ugye csak az Én véleményem, habár mindenki egyetértene, hogyha lenne időm megkérdezni Őket.
- Te rusnya hájpacni, add vissza a Pisztolyvarázsom! – felkiáltásom hihetetlen módon félreérthető és magamban már rimánkodni is kezdek, miszerint nehogy yaoi legyen az említett mű, mert akkor sorsom itt megpecsételődött örökre. Pont azon polc mögé bújok, ahol egykor Sla-channal válogattuk a gyerekneveket, amikor azt hittük, teherbe ejtettem. Az emlék hatására bárgyú mosoly kúszik fel az arcomon, muszáj leszek egy hosszabb bejegyzést írni erről a blogomban, mert ugye Nekem ilyenem is lehet. Egy jólmenő weboldal üzemeltetése rengeteget kivesz az emberből, szerencsére a koponyás gyík készséggel segédkezett a megszerkesztésében, így részemről csak az elképzeléseket tudtam adni. Lelki szemeim előtt már ott is lebeg a két méretes kebel, amelyeket azonban félre kell tennem, mivel akció következik. Az átalakulás végbement, ennek köszönhetően már egy dagadt gyíkszerű valami az ellenség, akinek maszkja emlékeztet az egykori szemüveges, pufók arcra. Nem tudván visszatartani jókedvem, harsogó kacagásban török ki, ám tenyerem rögtön a számra is szorítom, de már elkéstem. Észrevett, s pont Felém tart. Ehh, mennyire idegesítő…

Tárgy: Re: Könyvtár Csüt. Feb. 03, 2011 10:39 am

Völgy alatt, a mező közepén

Újabb nap, szerencsétlen, borzalmas életemben. Néha azon gondolkozom, jó lenne, ha visszaköltöznénk és mindenki félne tőlem, akkor tudnám, mi merre van. Az óráknak már vége, de mivel nincs jobb dolgom, utamat az iskola könyvtára felé veszem, hogy megírjam a házi feladatomat, meg esetleg kivegyek valami könyvet, ha találok érdekeset. Már ha egyáltalán sikerül eljutnom a könyvtárba. Történetesen azt sem tudom, hol van. Az egyetlen gond, hogy ma még nem sikerült összefutnom Asu-channal, úgyhogy tökéletes kétségek között vergődöm. Most akkor jobbra, vagy balra? Áh, miért vagyok ilyen szerencsétlen, életem egyik legrosszabb cselekedete volt az, hogy megszülettem. Főleg, hogy tájékozódási képességeim csődöt mondanak, és csak bolyongok össze-vissza. Számomra itt minden annyira ugyanolyan, hogy talán még kijutni sem tudnék. Na jó, azt igen… Elképesztő vagyok, azt hiszem, úti célomhoz való eljutáshoz is Mici segítségét kell kérnem >< Túlságosan gyáva és pesszimista vagyok ahhoz, hogy megkérdezek egy teljesen ismeretlen diákot, aki ráadásul még a többiekkel együtt jár, hogy mi-hol van. Végül aztán erőt veszek magamon és óvatosan meginformálódom a könyvtár hollétéről, egy szimpatikusabb diáktól. Ő mosolyogva felajánlja, hogy szívesen elkísér és mondja, hogy elég messzire sodródtam. Elindulunk visszafelé és egész úton beszélgetünk, ő elmondja, hogy úgy általában mit kell nézni, hogy tájékozódni tudjak. Amikor odaérünk, ő elköszön és tovább megy. Én köszönömök áradatát zúdítom rá, majd beljebb sétálok a könyvespolcok közé és megnézem, mire is lesz először szükségem. Történelem… ez csodás, abból az előző iskolámban bukásra álltam, remélem, most javíthatok. Mi lenne, ha… nem, abból is meg kell írnom a leckét, nem hagyhatom ki >< Így egy megadó sóhajtással kezdek keresgélni a könyvrengetegben, valami használható irat után, ami lehetőleg előre visz tanulmányaimban. Végül aztán egy akkora csomaggal sétálok, oda az egyik asztaloz, hogy alig látok ki a kupac mögül. Van itt minden, történelem, földrajz, művészettörténet, meg még sok más tanulmány is. Egy jó egy órás másolgatás és magolás után fáradtan a könyvre ejtem a fejem, a homlokom csattan a papírral.
- Áhh, most még egy hollow elől is szívesebben menekülnék, mint hogy ezt csináljam! – szólalok meg fásultan.
Így felemelem a fejem és kinyitom a rajzmappám. Körülnézek, de nem találok semmi érdekeset, úgyhogy elkezdem megrajzolni a nemrég elképzelt, gyönyörű farkast. Tegnap álmodtam, egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Dús, hófehér bunda, borostyán színű, okos szemek. Úgy szeretem azt a tekintetet, megfogott benne valami, ezért is fogom megörökíteni. És majd bármikor életre hívhatom és teljes egészében csodálatom őt. El is nevezem… nem tudom, mi legyen neve T-T Na mindegy, majd kitalálom, úgy sincs kész a rajz. Hatalmas, sokkal magasabb, mint az átlagos farkasok… de szeretném minél előbb előhívni, olyan türelmetlen vagyok, az pedig leronthatja az alkotást >< Csak szépen nyugodtan, nem sietjük el, az nem jó. Mindig is a türelmem volt az egyetlen bajom ilyenkor. Soha nem tudom kivárni, hogy elkészüljön egy rajz és már nagyon izgatott vagyok, mikor árnyékolom a képeimet. Ekkor valami megcsiklandozza a hasam, amitől nevetni kezdek és a farkasom alakja mellett végighúzok egy otromba csíkot.
- A fenébe! Mici, mit csinálsz már megint idekint? Nyomás vissza, nézd meg, mit csináltál! – kelek ki magamból és nyomom a rémült mókus orra alá a rajzot.
Ő csak kapálózik és nagyon-nagyon bocsánatkérő és édes tekintettel néz rám, szinte könyörög, hogy ne legyek rá mérges. Nem ér, direkt csinálja, tudja, hogy nem tudok ellenállni neki >.> Rafinált egy állat, nem mondom, de hát mi tegyek, mit nem, ő az én teremtményem ^^

Tárgy: Re: Könyvtár Csüt. Feb. 03, 2011 1:02 pm

~ Völgy alatt, a mező közepén ~

- Baaaaaka, ingyen nem vállalok fellépést. Nem vagyok jótékonysági intézmény, még akkor se ha csak egy szülinapról van szó, ezt vésd az eszedbe!
Csendült fel a hangom az osztályteremben, szavaim pedig egyik osztálytársam felé irányultak, de azoknak kivételesen nem kioktató felhangja volt, hanem játékos dallamot ütöttek meg. Természetesen nem pénzbeli fizetséget vártam, hanem valami jelképes dolgot, de hogy pontosan mit, azt a buli szervezőjére bíztam. Szárnyaljon az a kreativitás, ha tetszik a felajánlás, akkor elvállalom, ha meg nem, akkor is. Valamiért roppantul jó hangulatom volt, szóval ja, most nagylelkűségem az egeket verdeste, hálásak lehetnek azok, akik megtapasztalják. Talán a betegeskedésemnek köszönhető egy hét pihenés töltött fel annyira energiával, hogy most még a Duracell-nyuszit is lekörözném kétszer, úgy érzem a suli hiánya dobott fel ennyire. Tudtam én, hogy ez a nyomi iskola az, ami leamortizál, nem az olyan dolgok, amiket szeretek is csinálni >.> Le az oktatási intézményekkel, csak tönkreteszik a magamfajta ambiciózus fiatalokat! Surprised

Mondjuk aki megtudná mire készülök, az valószínűleg megmérné a lázamat, de én kérem szépen jól vagyok most, bizony, és azért fogok tanulni, mert ahhoz van kedvem! Egyszer egy évben miért ne lehetne ilyen hangulatom? Ez még nem jelenti azt, hogy megfertőződtem valami undok vírussal, ami kifordít önmagamból, hiszen továbbra is azt csinálok, amit akarok. És én most magolni akarok! Surprised

Igaz magam se hiszem el o.O
Pörögve-forogva táncoltam ki a teremből és táskámat a vállamra dobva sietős léptekkel lódultam meg a könyvtár felé, mint tervem végrehajtásának legideálisabb helye. Nem csak azért, mert ott csend van és lehet koncentrálni, hanem azért is, mert a barátnőim nem igazán fordulnak meg ott, azt meg - kedv ide vagy oda - nem tudnám elviselni, ha meglátnának tanulni Surprised

Meg néha meg kell magam mutatni a strébereknek is, különben nem tudnák hogy ki vagyok, az pedig katasztrófa lenne, hiszen engem ebben az intézményben mindenkinek ismernie kell! Az ismeretlenségnél már csak egy rosszabb dolgot tudok elképzelni, méghozzá azt, hogy valamelyik könyvmoly rám startoljon, ám ez a veszély úgysem fenyeget. Nem azért, mert nem vagyok csinos, mert igenis az vagyok, meg moe, ráadásul school idol, hanem azért mert nincs meg hozzá a bátorságuk, hogy megpróbáljanak felszedni. Pláne engem nem, én számukra megközelíthetetlen vagyok.
És míg ezt végiggondoltam, addig elfogynak a lépcsők, elfogy a folyosó, és máris a librárium előtt álltam, készen arra, hogy meghódítsam sziporkázó jelenlétemmel az épület általam legritkábban látogatott részét. Lendületes ajtónyitást követően néztem szét lázasan keresve egy könyvtárlakó, zseni lányt mint Kotomi vagy Victorica, de nem volt szerencsém, úgy tűnik a Karakura Highschool-nak nem lesz ilyen legendája :/ Vállat vonva sétáltam beljebb, hogy keressek magamnak egy kényelmes vackot, ahová letelepedhetnék, ám ahogy az asztalok mellett elhaladtam, a fülemet egy méltatlankodó hang ütötte meg, mely egy szőke lánytól érkezett.
- Állatot tilos az iskola területére behozni, oujo-chan!
Szólaltam meg szigorúan - bár az állatot nem láttam Surprised

-, miközben az ismeretlen mögé álltam és széke támlájára tettem a kezem. Mint valami szabálymániás diákönkormányzat-elnök, néha még magamat is meglepem, micsoda hülyeségekkel tudom unalmasnak tűnő pillanataimat feldobni. Tőlem aztán nagyon-nagyon-nagyon távol áll a mintatanuló archetípusa, viszont most jól esett a frászt hozni szegény lányra, aki ruházatából ítélve eggyel alám jár. Persze amint megfordul, már le is buktam, hiszen nincsen karszalagom Surprised

Viszont a kezében lévő mappa tartalma iszonyúan felkeltette az érdeklődésemet, így gyorsan ki is kapom a kezéből és lapozgatni kezdem. Tudom, hogy jó bunkó szokás, de nem érdekel Razz

- Sugoi~, ezeket te rajzoltad, ugye? De ha nem, akkor is gyönyörűek! Mit szólnál hozzá, ha mangát csinálnánk, mi ketten! Te rajzolsz, én írom a sztorit. Na? *.*
Muszááááj, muszáj-muszáj-muszáj volt ellőnöm ezt a poént, nem bírtam ki, a Bakuman az egyik kedvenc mangám a Jumpból elvégre. Viszont ezek a rajzok tényleg fantasztikusak voltak, roppantul iriggyé is tettek, mivel ebben a pillanatban rájöttem, hogy én hozzá képest körülbelül olyan szinten állok, mint Ishizawa Mashiróhoz képest. Pedig elvileg én is szépen rajzolok, mégis hatalmas különbség van szép rajz és szép rajz között. Az enyéim csak firkák, ezek viszont teljesen valóságos képzetet adnak, olyanok, mintha bármelyik pillanatban lemászhatnának a papírlapról! Persze ez kábé akkora képtelenség, mint az hogy én magamtól leüljek tanulni. De várjunk csak, hiszen eredetileg pont arra készültem! Surprised

Tárgy: Re: Könyvtár Pént. Feb. 04, 2011 9:10 am

Völgy alatt, a mező közepén

Nagy idegeskedésemből egy feddő hang szakít ki és közli velem, hogy nem hozhatok az iskolába állatot. Mici nem is állat! Ő egy rajz… na jó, cégül is ilyen esetben egyre megy, csak nem mondhatom a lánynak, hogy ő az én életre keltett alkotásom >< Amint meghallom a hangját, ugrom egyet, így ültemből. Muszáj így ráijeszteni az emberre? Aztán jön a következő megrázkódtatás, így is gyenge teherbírású idegrendszeremnek. Amint felé fordulok, hogy megnézzem ki az, aki így leszidott az előbb, az ismeretlen lánynak köszönhetően hirtelen eltűnik a kezemből a rajzmappám, elején a borzalmas, elrontott, ráadásul félkész alkotással.
- Ne~! – kiáltok fel és a papírok után kapok, de elkésem.
Az ismeretlen már óriási lelkesedéssel szemléli alkotásaimat, és ahogy látom, tetszenek neki. Ez jó is, de én nagyon nem szeretem, ha a saját kis dolgaimat engedély nélkül szemlélik. Igazából kicsit dühös is leszek, de legfőképpen majdhogynem ájulásig izgulom magam, hogy-hogy tetszik az illetőnek, mert ilyen téren, akárcsak minden másban, az önbizalomhiányom az egeket veri. Ekkor lelkesen szövegelni kezd, alig jut el az agyamig, amit mondd. Ez a lány mindig így pörög? o.O Remélem azért nem, mert nem hiszem, hogy sokáig bírnám mellette, az én természetemmel. Ugy ezt a mangás dolgot nem gondolta komolyan? o.O
- Hogy…? Ja, igen, én csináltam. És köszönöm ^^ De azt a mangacsinálós dolgot nem gondoltad komolyan… ugye? Mert ha igen, én itt ájulok el. – mondom hitetlenkedve, ahogy ezt a buzgómócsing lányt figyelem.
Érdekes dolgokra képes a sors, ő pont az én ellentétem. Állandóan mozog, pörög-forog, ahogy látom, szeretek a középpontban lenni és igen könnyen megszólít teljesen idegen embereket is. Néha azt kívánom, bárcsak én is ilyen lennék, de aztán emlékeztetem magam, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok, nincs szükségem változásra, hogy jó legyen abban, amit szeretek… ez pedig a rajzolás *.*
- Öhm… amúgy a nevem Tsukatani Midori, téged hogy hívnak? – próbálkozom bátortalanul a lányról kicsit több információt szerezni.
Végül is, ha már így összetalálkoztunk, sőt a féltve őrzött rajzaimat is megtekintette mind egy szálig – legalábbis az állatokról készülteket – akkor jogom van egy kicsit jobban megismerni, nem igaz? Úgy látom, fölém jár egy évfolyammal. Na nem baj, ez nem akadályoz meg abban, hogy barátkozzam vele, kivéve, ha esetleg ő nem akar nála fiatalabbakkal az egyszerű ismeretségnél szorosabb kapcsolatot kialakítani. Oké, ez egy kicsit kétértelmű volt >< De nem vagyok leszbikus! Jézus, Mária, Szent József, kinek beszélek én? o.O Ekkor végre előkerül az apró mókus is, akiért eleve le lettem szidva. Elkerekedett szemekkel figyelem az állatkát, hogy vajon már megint honnan jöhetett elő, de van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha nem tudom meg.
- Nos, öhm… köszönöm, hogy megtekintetted a rajzaimat, de ha nem baj, most visszavenném őket. – mondom, majd a kötegért nyúlok és óvatosan kihúzom azt a lány kezéből.
Ha itt van, minden bizonnyal tanulni jött, és ami azt illeti, nekem is azt kell. Ha már egyel, fölém jár, talán kérhetném a segítségét. Végül is, csak tudja az előző évi anyagot, különben nem engedték volna tovább. Úgyhogy egy „ha nem tűnsz el most rögtön, meghalsz” pillantást vetek Micire, aki rögtön be is rohan a táskám rejtekébe és onnan figyeli tovább a eseményeket.

Bocsi, kicsit rövid lett ><

Tárgy: Re: Könyvtár Hétf. Feb. 07, 2011 10:23 am

~ Völgy alatt, a mező közepén ~

Alighogy eltüntettem a mappát a lány kezéből, ő persze rögtön nemtetszését fejezte ki. Én se nagyon örülnék neki azt hiszem, ha csak úgy kivennének valamit a kezemből ami ráadásul az enyém is, valószínűleg rövid úton a földbe taposnám az illető fejét, de ha azt nem is, minimum oltárira leüvölteném, hogy hogy is merészeli az én értékes tulajdonomra rátenni a mocskos pracliját. De most fordított helyzetben vagyunk, így semmi okom mérgelődni, az különben is csak árt a szépségemnek. Ellenben tökéletes magas labdát adott a szívózásom folyatáshoz, amit nem is átallok gyorsan lecsapni.
- Ssssh, ez egy könyvtár, még akkor is ha iskolai.
Tettem mutatóujjam a vigyorgó szám elé, jelezve neki hogy nem kéne hangoskodni. És lám-lám, ő van olyan gyámoltalan ahhoz, hogy ne próbálja meg mindenáron visszaszerezni a mappáját, na nem mintha lenne rá egy szemernyi esélye is, amíg én azt meg akarom nézni. Ráadásul én is tudom, hogy lehet lekenyerezni a csajszit, hiszen rögtön meg is dicsértem a horribilis rajzait, csak hogy nyugton maradjon, és gondolom most oda meg vissza van a szavaim hallatán. Pedig én sokkal szebben rajzolok Surprised

Na jó, nem, csak poénkodom, tényleg az én rajztudásom a gyengébb, elismerem, de attól még irigy vagyok, és jól esik azt gondolni, hogy igenis az én firkáim a szebbek, élethűbbek és művészibbek. Mindenesetre el kell majd őt rángatnom Mori-senseihez, mert ezt neki is látnia kell... ha még nem látta Surprised

- Igazán nincs mit, ami szép az szép, és el kell ismerni. Legyen az egy rajz, egy szobor vagy egy dal. Mi művészek tartsunk össze, nemde? Ami azt illeti, gondolhatom éppen komolyan is ha akarod, mindig kíváncsi voltam rá, hogy milyen sztorit tudnék írni. Ja, és ne ájulj el, az orvosi elég messze van ide :/
Hadartam el a mondandómat úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást és nem kettő perce. Egyik legjobb tulajdonságom, hogy könnyen barátkozok és mindenre tudok valamit mondani, bár nem biztos hogy mindig van annak értelme Surprised

Ja ez már kettő. Mindegy, kit érdekel, amíg kék az ég és zöld a fű? Fú de pörgök ma, nem bírok leállni, az órákon is olyan volta mint egy örökmozgó, nem nagyon bírtam egy helyben maradni. Nem is tudom hogy gondoltam arra ebben az állapotban, hogy majd szépen, csendben leülök tanulni o.O Azonban mégis volt egy mondat, ami a fejemben zsibongó képzeletbeli kavalkádot egy pillanat alatt kisöpörte és csupán az üresség, és a magányosan fújó szél hangja maradt. Nem. Ismert. Fel. TTT_TTT Jó-jó, nem vagyok még egy nagy sztár, csak egy kicsike, végül is csak egy prefekturális idol-versenyt nyertem meg a nyáron néhány száz jelentkező közül, az első lemezem is még csak most jött ki végre, meg hát egy-két cosplay-verseny megnyerése sem olyan nagy szám ugyebár >.> És én még azt hittem, hogy akik nyitott szemmel járnak ebben a suliban, azok már tudják ki vagyok :/
- Kanade... Nakano Kanade... yoroshiku...
Feleltem immár jóval kedvetlenebbül, gondoltam akkor már a művésznevemet felesleges is említenem, hiszen ha a küldőm alapján nem ismert fel, akkor a Kana-nyan se fog neki semmit se mondani. Oly kegyetlen az élet, óóh! Színpadias elájulás helyett azonban, ami képzeletemben megjelent, inkább jobb ha gyorsan túlteszem magam a sokkon és találok az életemnek valami új értelmet, például azt, hogy ha összehaverkodok Midorival, akkor ő hívhatna engem senpainak **.** Nincs barátnőm az alsóbb évfolyamokból, szóval ő lenne az első, és akkor egy álmom teljesülhetne, ami tök jó lenne Surprised

Mondjuk melyik álom teljesülése nem tök jó? Hülyeségeket beszélek :/ Időközben viszont végre megpillantottam ezt a bizonyos Micit is!
- Jéh, neked egy mókusod van? Ez lett volna az utolsó állat, amire gondoltam volna! Amúgy hogy hoztad be? A ruhád alatt, vagy a táskádban?
Kérdezősködtem, és közben fogtam magam, lepakoltam a gitárom és a táskám, majd lehuppantam a lány mellett lévő székre. Kit érdekel, hogy szabad-e, vagy hogy zavarom-e? Nem az én bajom Surprised

Akárhogy is, ez most a kérdések ideje, mert itt bizony nekem kell majd továbblendítenem a beszélgetés folyamát, nézve Midori bátortalanságát. Nem is baj, az sose okozott még gondot.
- Mondd csak, Midori-chan, mióta rajzolsz? Adhatnál pár tippet, én is szoktam néha rajzolgatni, de azok nem olyan jók, mint a tieid. Cserébe én mondjuuuuuk... ajánlok neked jó mangákat vagy animéket, ha megmondod, hogy milyeneket szeretsz nézni meg olvasni. És nem fogadok el olyan választ, hogy te nem olvasol mangát, mert azt mindenki olvas Surprised

Aki nem mangázik meg animézik, az nem is japán!
Tártam a lány elé magasröptű véleményemet akadémikus megfogalmazásomban, ez lenne a tételmondata az egyetemi szakdolgozatomnak, igaz én szerintem sose fogok egyetemre menni, hiszen ahhoz nincsenek olyan jó jegyeim, meg különben is, nekem nem kell diploma, hogy találjak magamnak állást, amikor jól énekelek, apu meg az anime-iparban dolgozik Twisted Evil

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. Feb. 13, 2011 10:08 am

Völgy alatt, a mező közepén

Kezdek attól félni, hogy kicsapnak az iskolából, hiszen ez a lány már másodjára szól rám, hangoskodás miatt. Vagy legalábbis kitiltanak a könyvtárból. De azt nem szeretném, mivel akkor nem tudom megcsinálni a házi feladatot és nem tudok tanulni sem és akkor megbukom és akkor újra kell járnom az évet és akkor nem lehet divattervező TT-TT Úgy látom, igen borús jövő elé nézek… pedig még Touma-sannal is akartam találkozni, de hát így semmi esélyem rá, hiszen hogy kerülhetnél a közelébe, ha nincs semmilyen érdemem, ami összehozhatna vele? Kezdek egyre jobban pánikba esni, pedig egyelőre semmi okom rá, hiszen nem vagyok kitiltva sehonnan, kivéve a korábbi suliból, de onnan már elköltöztem, tehát az nem számít, hiszen soha nem fogok visszamenni gyerekkorom színhelyére, akkor meg nincs mitől félnem. Ekkor újra megszólal, így kénytelen vagyok különösen pesszimista gondolataimról ráterelni a figyelmemet. Ja, persze, az előbb megköszöntem neki, hogy megdicsérte a rajzaimat, csak úgy el voltam merülve a saját sötét jövőm megtervezésében, hogy teljesen el is felejtettem. Várjunk! Azt mondta, mi művészek? Ő is szokott rajzolni? De jó, rokonlélekre találtam *.* Ennek igazán örülök, tök jó hogy valakivel megbeszélhetem az ilyen ügyeimet.
- Öhm… hát végül is csinálhatunk közös mangát, úgyis meg kell szoknom a nyilvánosságot, ha már egyszer ruhatervező akarok lenni >< Ami azt illeti, nem valószínű, hogy el fogok ájulni, de tőlem méh ez is kitelik, amilyen nyúlszívű vagyok… no meg pesszimista. Tudod. nem igen mondhatom, hogy könnyű gyerekkorom volt, nem nagyon volt kire támaszkodnom, mikor kicsi voltam, úgyhogy az önbizalmam romokban hever… - vigyorodom el kicsit zavartan.
Ritkán beszélek ilyen sokat, bár szeretem a barátokat, de sajnos nincs elég bátorságom, hogy önerőből összeismerkedjek valakivel. De persze ezzel az apró történettel nem a szánalmát szeretném kiváltani, csak az igazat mondom, remélem ő sem érti félre a dolgot, mert nagyon is kedves lánynak tűnik, még ha szokatlan is számomra a folyamatos pörgése, ezért nem szeretném, ha korai barátságunk ilyen hamar szétszakadna. Mikor megkérdezem a nevét, mintha elkedvetlenedne. Vajon miért? Mikor közli velem, hogy hívják, azonnal rájövök a dolog okára.
- Kanade? Mármint… Kana-nyan? o.O Jaj, istenem úgy sajnálom, imádom a számait és-és-és… szóval hogy tehetném jóvá? Te jó isten, milyen szerencsétlen vagyok >< - mondom és most legszívesebben elsüllyednék.
Jaj nekem, nem ismertem fel az egyik kedvenc énekesemet… hogy tehetek ilyet? Borzasztóbb vagyok, mint gondoltam. Nem is tudtam, hogy ennyire esetlen vagyok… a nem létező önbizalmam újfent romokban, mint mindig, hát ez csodás T-T Miközben én ezen siránkozom, előkerül Mici is és a jobb vállamon foglal helyet. Ekkor Kanade-chan újabb érdeklődő kérdéseket tesz fel nekem, amikben arról érdeklődik, hogy hoztam be. Hát, féligazságot végül is mondhatok neki nem? ><
- A táskámban… tudod rendkívül okos állat és mindig belemászik, mielőtt elindulnék a suliba. A baj csak az, hogy észre sem szoktam enni, hogy benne van. Tudod mondhatni, ő egy nagyon különleges mókus. – szólalok meg kicsit tartva attól, hogy visszakérdez: „Ezt hogy érted?”
Remélem nem fogja megtenni, mert akkor magyarázkodhatnék és akkor lebuknék és akkor innen is kicsapnának és akkor nem lehet majd normális munkám, mert sehova nem fognak felvenni, mert mindenki utálni fog T-T Már megint a borúlátó gondolataim -.- Miközben én már megszokottan a saját pesszimizmusomat erősítem, a lány kényelmesen letelepedik mellé. Először csak döbbent szemekkel meredek rá, de aztán csak megvonom a vállam, hiszen nem kell az én engedélyem ahhoz, hogy leüljön. Mikor újra megszólal, először azt sem tudom, mit mondhatnék. Persze, igen, szoktam mangát olvasni és animét nézni, bár ilyen téren kicsit válogatós vagyok. Végül megfontoltan kezdek beszélni.
- Hát először is az a fontos, hogy pontosan képzeld el, mit is szeretnél lerajzolni. Aztán csak nagyon óvatosan húzd végig a ceruzát a papíron, úgy hogy alig látsszon, mert ha nem ezt teszed, akkor nem fogsz tudni jól árnyékolni és jól megerősíteni a vonalakat. Nos, ha kérdésed van még, nyugodtan szólj ^^ Most pedig… hát igazából eléggé válogatós vagyok, a legjobban például a szerelmed történeteket szeretem, az olyan igazán romantikusakat. Ha sok vér van benne, az nem jó, mert attól egyenesen rosszul vagyok, a horroros történeteket se nagyon szeretem, de… ha van benne akció, vagy éppen mondjuk egy bonyolult krimi, azért nagyon odavagyok. Mármint a krimiért, az akciójelenetek túlságosan felőrlik az idegeimet >< - váó, nem hittem volna, hogy egy ilyen monológot össze tudok hozni, csak arról, mit szeretek és mit nem.
Azt hiszem, kicsit túl sokat beszéltem, nem akartam így lerohanni szegényt… remélem azért nem baj, hogy ilyen sok információt közöltem vele egyszerre. Túl sok hibám van, tökéletesen meg tudom érteni azokat, akik nem akarnak barátkozni velem >< Hirtelen ötlettől vezérelve kezdek kotorászni a táskámban az egyik mappám után, amiben az emberekről készült rajzaimat tartom. Mikor végül megtalálom a keresett képet, óvatosan kihúzom a helyéről és átnyújtom Kanadénak.
- Tessék, neked adom. Remélem, tetszik ^^ - mondom, ahogy átadom neki a rajzot, amely őt ábrázolja éppen koncert közben.

Tárgy: Re: Könyvtár Kedd Feb. 22, 2011 4:56 am

[Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?]

Magamba roskadva ültem a földön. Nem lehet igaz, mégis hogyan történhetett meg ez velem. Viaskodtam egy őrülttel egy olyasfajta könyv felet ami messze távol áll tőlem. Ráadásul még ez a plus is itt van csak hogy még élvezhetőbb lehessen ez a napom. De hol van? Legalább tudnám elküldeni a Lelkek Világába. Csupán pár dolgot hallok, a nevemet, a figyelmeztetést és azt, hogy hollow. A szemem hirtelen felcsillan. Végre valaki akin levezethetem a bennem felgyülemlett feszültséget. Szinte gépként emelkedek fel ülő pozíciómból, miközben engedem, hogy a lélekenergiám szabadon szárnyaljon, így bizonyára magamra vonva a figyelmét. Harci kedvemet, ami nem tudom, hogy honnan jött elő és azt sem tudtam, hogy egyáltalán rendelkezem ilyesmivel, felerősödött, mihelyst megláttam annak az alantas lénynek a kezében az általam olyannyira gyűlölt könyvet.
Úgy döntöttem, hogy most hanyagolom a kardom elővételét, hisz ez a könyv egy olyan dolgot sértett meg ami számomra szent és a megtorlását ezen szent dologgal kell elvégeznem. Mágiával. Szerencsére az ellenfelem sem tétovázott, igaz valamiért úgy éreztem magam most, mint valami gyenge videó játékban, csupán az élet és az időszámláló hiányzott. Ám mielőtt még a felém oly gyorsan érkező végtagjával elérhetett volna már volt annyi időm, hogy az első kidou nevét kimondjam.
- Bakudou 04: Hainawa!
Mint jó Kidoushuu osztagos tudom, hogy egy ilyen kis egyszerű kidou is milyen hatásos lehet. Az igazamat tovább bizonyítja a hátraeső összekötözött kezű ellenfél is. Hát nem vagyok zseniális? Cool

- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indul dél felé. Hadou 31: Shakkahou!
Gyűjtöm jobb tenyerembe a lélekenergiámat mialatt az idézést kántálom. Már most látom, hogy micsoda fájdalmas véget fog érni szegény pára és a könyv is vele együtt hal meg. Igaz, hogy több mint valószínű, hogy a könyvtár fele is a tűz martalékává lesz, de ez izgat jelenleg a legkevésbé. Egy jól irányzott dobással indítóm el a tűzgolyót a célpont felé, majd mint aki jól végezte a dolgát összecsapom a tenyeremet és egy mély sóhajt is engedek felszabadulni a tüdőmből. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem ezzel a támadással, de a cél szentesíti az eszközt, amint azt a jelen példa is mutatja. Minden bizonnyal sikerült kifektetni egy ennyivel a lidércet, de ha nem is legalább a könyv megsemmisült. A többit majd bizonyára elintézi Sierashi-san, hisz ha tud a lidércekről akkor bizonyára harcolni is tud ellenük. Sokat olvastam az esperekről és gondolom ő is közéjük tartozik.
A lidérc hangos ordítása jelzi, hogy lesz alkalmam megtapasztalni mindezt. Azért az kicsit hihetetlen, hogy rosszul céloztam, bizonyára a lelki állapotom az oka. Dühösen mégis ki a fene tud jól célozni? Én bizonyára nem, de ezen majd még lehet javítani.
- A maradék az öné, Sierashi-san.
Shunpozok be az említett személy mellé. Bizonyára örülni fog, hogy neki is marad valami a harcból, hisz az ilyesfajta perverz alakok harcolni is szeretnek. Legalábbis gondolom, hogy igen, bár ettől az alaktól minden kitelik. Én különben is csak egy szelíd és ártalmatlan lány vagyok. A rombolás és a harc nem az erősségem.

Tárgy: Re: Könyvtár Kedd Feb. 22, 2011 6:17 am

[Könyvre fel! - avagy érdemes-e a borítóról ítélni?]

A lélek hollowvá alakulása nem várt komplikáció, ráadásul minimális idő alatt játszódik le, igazán reagálni se tudok semmit. Szerencsére Reika-chan végre összeszedi magát, s egy gyengébb kidouval megdermeszti a lidércet, azonban ez nem fog sokáig tartani, ismerve a kötés erejét. Ezen perceket arra szeretném kihasználni, hogy végre valahára megszerezzem az áhított művet, viszont erre irányuló törekvéseimet valaki mindig megakadályozza. Már csak néhány méter választ el az áhított tárgytól, amikor hirtelen ismerős kántálásra leszek figyelmes. Előre rosszat sejtve fordulok hátra, ekképp találom magam szembe az izzó vörös energialabdával. A hitetlenkedéstől kitágult pupillákkal nézem, mit is ügyködik ez az ostoba liba, egy ilyen lövedékkel a fél szárnyat romokba fogja dönteni, hiszen az idézéssel sokkal nagyobb erőt ki lehet hozni egy-egy démonmágiából, mintha csak elharsognánk a nevét. Szinte fizikai fájdalmat jelent megvédeni ezt a gyíkarcot, de az áhított könyvért cserébe mindenre képes vagyok. Nem is kell különösebb dolgot csinálnom, csupán kellő energiát koncentrálok tenyereimbe, majd miután magam elé emeltem azokat, halkan elsuttogom a Hanki parancsot. Ennek köszönhetően a támadás kétségtelenül le fog nullázódni és ártalmatlan szikraként fog eltűnni. Elképzeléseimnek megfelelően alakul minden, csupán arról feledkezem meg, miszerint az említett limit lejárt, szegény fejem pedig ismét kapott egy tockost, aminek hála néhány méternyi repülést követően tompa puffanással foglalok helyet a padlón. Nem tudom, hogy mi lelt, ennyit azért nem szoktam bénázni harci helyzetben. Bizonyosan túl gyenge az ellenség, s fogalmam sincs, mit kell tenni ilyen alantas kaliberű lény ellen. Egyébként ütése valószínűleg Neki jobban fájt, mint Nekem.
- Örülnék, ha nem próbálná a fejünkre robbantani az egész épületet a felelőtlen tűzijátékaival! – vakkantok oda a shinigami felé, mialatt tekintetem a jelenésre függesztem. – Igen, észrevettem. Szerintem mindketten jobban járunk, ha mostantól a háttérből figyel, és inkább Rám hagyja a probléma megoldását, köszönöm.
Fejemet csalódottan ingatom, ha ilyen a halálistenek következő generációja, akkor régen rossz az emberiségnek. Ezen gondolatmenet után teljes figyelmemet a lény felé fordítom, kiiktatása nem tűnik túlságosan nehéz feladatnak. Kétségtelenül lélekenergiám fokozásával is össze tudnám zúzni, ám azt Reika-chan sem úszná meg szárazon, szóval ezt az ötletet sikerül gyorsan elvetnem. Másrészről a könyvet is szeretném épségben megkaparintani, mivel Lisa bosszújától jobban tartok ezen a világon, mint bármi mástól. Képes olyan kompromittáló képeket készíteni, aminek semmi köze nincs a valósághoz, s valahogy nem érzek arra ingerenciát, hogy a testemmel váltsam ki magam a feketelistáról. Mágiát nem használhatok, mert azzal könnyedén lebuktatnám magam, ráadásul a könyv sem úszná meg szárazon. A lélekölő sem járható út, ugyanezen okok miatt. Mindenképpen Hakudát kell alkalmaznom, bármennyire is unszimpatikus Nekem a Zankensouki ezen ága. Nem tehetek róla, sosem voltam a pusztakezes harc elkötelezettje, a kard sokkal elegánsabb és gyorsabb gyilkoló eszköz az ökölnél. Szükség azonban törvényt bont, ahogy a mondás is tartja. Ennek megfelelően gyorsaságomat kihasználva pillanatok alatt átszelem a hollow és a köztem lévő távolságot, aztán kivédve az egyik karmos mancs csapását, beviszek egy csontrepesztő jobb horgot. Terveimnek megfelelően az ütéstől megtántorodott bestia kezéből kiesik a könyv, amit egy ügyes mozdulattal magamhoz is veszek. Egy szökkenéssel összekötött térdelésnek hála sikeresen eltöröm szerencsétlen nyakát, nem sokáig húzhatta az új testében. Az élet kegyetlen, ez már csak így marad. Az oszló szellemi részecskéknek hátat fordítva szemlélem fáradozásaim eredményét, amit normál körülmények között a kezembe sem vennék. Jobban szeretem csinálni a műben leírtakat, semmint olvasni azokat.
- Nos, úgy tűnik véglegesen eldőlt a kettőnk közötti versengés. – szólalok fel diadalom teljes tudatában, arcomon végtelenül önelégült kifejezéssel. – Máskor remélem legalább kétszer meggondolja, hogy valóban ki akarja e hívni maga ellen Sierashi Yuusukét, a rettenthetetlen könyvgyűjtőt.
Az általam kitalált hülye elnevezésem röhögcsélve indulok meg az ajtó irányába, hiszen elvégeztem a feladatom, nincs már mit tennem ezen a helyen. A Pisztolyvarázst jól eldugom az egyik zsebemben, nincs rá szükségem, miszerint még többen nézzenek beteges perverznek, mint most. Jókedvem felhőtlen, aminek hangos fütyörészéssel hangot is adok. Hihetetlenül király voltam megint, ehhez kétség sem fér. Cool

Tárgy: Re: Könyvtár Pént. Márc. 04, 2011 5:12 am

~ Völgy alatt, a mező közepén ~

A lány válasza hallatán nem tudtam nem felkuncogni, ráadásul nem is csak egy olyan dolgot mondott, amit viccesnek találtam Surprised

Mondjuk ezt a mangás dolgot nem igazán gondoltam komolyan és azt hittem, hogy ez le is jött, de ezek szerint nem. Vagy csak nem látott vagy olvasott még Bakumant Surprised

Kizárt dolog, hogy a jelenlegi életvitelemmel legyen időm ilyesmire, meg egyébként sem robotolhatok naphosszat, vigyáznom kell magamra, különben megint ledönt a lábamról a kimerültség >.> Én nem vagyok Koogy, hogy énekeljek is meg rajzoljak is egyszerre, főleg nem a nyavalyás suli mellett. Na meg hát valamikor animét is kell nézni, az olvasásról nem is beszélve Surprised

- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy, de bocsáss meg, nem hittem hogy komolyan veszed az ajánlatom. Az az igazság, hogy még ha akarnám, akkor se lenne időm mangakát játszani, bár vonz a lehetőség, hogy megjelenhetne a munkám mondjuk a Margaretben vagy a Ribonban. Pedig simán lehetne anime a mangánkból ha elég népszerű lenne, apu garantáltan elintézné, hehe. Az önbizalmadat meg építsd újjá ha romokban hever, ha pozitívan gondolkodsz, jönni fognak a sikerek is, és hipp-hopp, viszlát pesszimizmus.
Tartottam fel a hüvelykujjam vigyorgás közben. Nekem is vannak rossz napjaim, amikor én is áthajlok negatívba, főleg ha aggódom valami miatt, de elég tré lehet mindig pesszimistának lenni, nekem biztos nem menne. Bár én könnyen beszélek, van elég sikerélményem, amiből meríthetek, nem mindenki ilyen mázlista. Lehet hogy Midori is pechvogel, de mondjuk ha bátran mutogatná a rajzait, biztos nem lenne az, mert azok tényleg szuperek! Remélem azért nem okoztam neki csalódást azzal, hogy most hirtelen lemondtam a mangás dolgot, abból ítélve, amennyit tudok, elég sok kínszenvedéssel járt volna neki is meg nekem is. Nem egyszerű, az biztos.
- Jó neked amúgy, én még nem tudom, mi akarok lenni. Illetve tudom, csak a bőség zavarával küszködöm. Annyi mindent szeretnék és egy csomó dologban a szüleim támogatását is megkapnám. Énekes, seiyuu, animéket is tök szívesen csinálnék... Amúgy van egy-két divattervező ismerősöm, például az unokabátyám barátnőjének a bátyja is az, szerintem az ő nevét biztos ismered is, ha érdeklődsz az ilyesmi iránt. Elég jól cseng manapság a Shihuru név, én is gondolkoztam rajta, hogy felkérem, csak... ööö... bizonyos okokból kifolyólag nem túl jó a viszonyunk.
Vakartam meg ideges nevetgélés közben a tarkómat. Na igen, kicsit hosszú lenne elmesélni, hogy Raiden kilőtte szerencsétlen srác szemét véletlenül egy lélekíjjal, biztos bolondnak nézne először, aztán megijedne attól, amit tudok és sikítva menekülne, vagy ilyesmi o.O Kazukin kívül más amúgy sem tudja, mi vagyok, ő meg úgyis megtartja a titkot. Na nem mintha nagyon járna amúgy suliba >.>
- Ugyan-ugyan, semmi baj! Mindenkivel megesik. De ha ragaszkodsz a jóvátételhez, holnap vehetnél nekem ebédet.
Lelkesültem fel ismét, és közben a büszkeségtől dagadt a mellem, hiszen mégis tudja ki vagyok *.* Imádom ezt a melengető érzést ami azzal jár, ha felismernek *.* Valami hiba azonban csak lehet, ha ismer, de nem vágta le rögtön... Ennyire másképp néznék ki a színpadon? Jó, mondjuk ott nem sulis egyenruhában vagyok, meg a hajam is kicsit más, szóval talán ez az oka... Hm... mindegy, nem érdekes, lépjünk túl rajta.
Midori rajzait már ugyan jó néhányszor megdicsértem gondolatban, de azt hiszem érdemes lesz újabb szintre léptetni az álmélkodást. Ha ezt a módszert követve rajzol így, akkor a lány minimum bámulatos tehetség Surprised

Vagy csak gyenge tanár, vagy esetleg egy olyan géniusz akit én, a pórnép nem érthetek meg, esetleg végső esetben ezeket nem is ő rajzolta o.O De ahogy a további szavait hallgattam, és közben értő fejjel bólogattam meg hümmögtem, inkább a beszélőke problémája felé hajlott a véleményem, legalábbis az én szakértő fejemmel egy amatőr műértő körbeírását hallgatni komoly megpróbáltatást okozott. Folyamatos kattogással sikerült lefordítani az olyan kifejezéseket, mint "szerelmes történetek" meg "akció" meg "krimi" az én nyelvemre, kész detektívnek kellett lennem hozzá Surprised

De asszem sikerült o.O
- Szóval... lényegében te shoujo mangákra buksz illetve szóba jöhetnek a detektív sztorik is... öhm... miket láttál, olvastál eddig?
Kérdeztem elgondolkodva, feltételezve hogy olyan hosszú nem lehet az a lista, és az segíthet belőni, hogy mit ajánljak esetleg, ami hasonló. Elvégre az én ízlésem aztán olyan szerteágazó, mint egy több száz évre visszanyúló gyökerekkel rendelkező klán családfája, kevés olyan dolog van, amit ne néznék meg, legalábbis az egyértelmű hulladékon kívül. Shoujo, shounen, sport, slice-of-life, rejtély, horror, mahou shoujo, shounen ai és még sorolhatnám jó sokáig Surprised

Amíg viszont ilyesmik jártak a kezemben... vagyis izé, a fejemben, addig beszélgetőpartnerem kaparászni kezdett a táskájában, majd egy újabb mappát húzott elő. Újabb rajzok? Meglepett volna ha meg akarja őket mutatni, de nem is ez volt végül a szándéka, hanem kiválasztott egyet, és átnyújtotta, mondván hogy nekem adja. Gyanútlanul pislogtam rá a rajzra, amely egy hosszú copfos lányt ábrázolt, arcom pedig lassan felragyogott a firkálmány láttán. Azu-nyan fanart, váááááááá ***.***
- Szupeeer, fantasztikus, nagyon köszi **.**
Borultam a nyakába kis híján feldőlve a székemmel, mely aztán persze hangos csattanással ért földet. Ijedten néztem körül, mert hát a reakcióm is kicsit hangos lett, és bizony rosszalló pillantásokkal találkoztam o.O Bocsánatkérően intettem, majd inkább gyorsan visszafordultam Midori felé.
- Fúúú, szóval akkor te is láttad a K-ON-t? Mondd, hogy rajongó vagy! *.*
Lelkesedtem suttogva és persze epekedve vártam a válaszát, hiszen az osztályban senki se nézte meg minden idők legzseniálisabb animéjét >.> Végre lenne valaki, akivel nem csak fórumokon tudok beszélni róla, és nem csak mondjuk havonta egyszer, hanem minden nap találkozhatnék vele **.**

Spoiler:

Tárgy: Re: Könyvtár Kedd Ápr. 26, 2011 1:01 am

~ Völgy alatt, a mező közepén ~

Persze, nem nagyon éltem bele magam abba, hogy majd mi ketten mangát fogunk csinálni, csak elképzeltem, mi lenne ha… az életben oly’ sok mi lenne, ha van, hogy szinte összeroppan alattuk az ember T-T Nem tudom, hogy viselhet el engem még mindig ez a lány, egyszerűen elképesztő a tűrőképessége, az én pesszimizmusom eléggé taszítja tőlem az embereket >< Kanade ugyanolyan optimista, mint Aoi-chan, róla sem tudom elképzelni, hogyan lehet meg egyáltalán a közelemben, sőt hogyan tud valami jó dolgot találni a viselkedésemben. Persze, mondani könnyű, hogy újjá építsük az optimizmust, de megcsinálni annál nehezebb, nekem azt hiszem életemben csak egyetlen egyszer sikerült, de az is lerombolódott, mikor elköltöztünk Tokióból. Azóta meg sem próbáltam még összeszedegetni sem a romokat, nemhogy legalább egy kunyhót összerakhassak belőlük, nemhogy egy várat, aminek segítségével olyan fantasztikus lehetek, mint a mellettem üldögélő lány. Elgondolkozásom közepette először észre sem veszem, hogy megszólalt, így kissé elszégyellve magam kezdek figyelni a mondandójára, hiszen Kana-nyan az Kana-nyan, ő mindig fontos dolgokról beszél, mellesleg megtisztelve kéne éreznem magam, hogy egyáltalán hozzám szólt, sőt mellettem ül *.* Kissé eltátott szájjal figyelem a beszédét, biztosan rengeteg dologhoz ért, azt gondoltam, de hogy ennyire szerencsés legyen, az szinte már varázslatos! Nem is a szerencsés szót kéne használnom, talán csak én vagyok annyira béna, hogy csak a rajzoláshoz értek. Ebből tudomásom szerint nem lehet megélni, mármint úgy, ha csak álmodozom arról, hogy egyszer nagy ruhatervező leszek, hiszen a rajzaimat úgy őrzöm, mint a féltett és igen értékes műkincseket, azok nekem még az életemnél is fontosabbak! Azonban ha egyszer nincs merszem senkinek megmutatni őket, nem is lesz belőle pénzem, pedig Kanade-san is megmondta, hogy nagyon szépek és biztosan igazat beszél, hiszen én megbízom benne és ha átver, akkor összetörök és azt soha nem élném túl, ha elárulna. Borús gondolataimból azonban hirtelen ránt ki egy név, melyet jobban tisztelek mindennél és mindenkinél… Shihuru Touma… a híres és nagy divattervező, aki miatt elhatároztam, hogy az leszek, ami. Kicsit belezavarodtam a felvezetésbe, hogy végülis Touma-sensei mije Kanade-sannak, de nem is fontos, az a lényeg, hogy ismeri a kedvenc divatterezőm.
- Kanade-senpai… - szólalok meg, a boldogságtól elfúló hangon – tényleg ismered Touma-senseit? o.O Ő a kedvenc divattervezőm és egyben a példaképem, ez életem legcsodásabb napja, kérlek szépen majd mutass be neki, úgy szeretnék egyszer találkozni vele és a tanítványává válni, hogy még jobb ruhatervező lehessek és meg szeretném mutatni neki a rajzokat és kikérni a véleményét, kérlek szépen, bármit megteszek! – kapaszkodom bele a lány felsőjébe, elragadott a hév, de nem tehetek róla, így viselkedem, ha elkap a hirtelen fanroham, ami elég ritkán fordul elő.
Még mindig annyira kínosan érzem magam, hogy nem ismertem fel őt, nagyon szeretném valamivel jóvá tenni, pénzem van bőven, bármit megveszek neki, amit akar, tőlem kérhet egy pónit is, a zsebpénzből kitelik. Válasza viszont eléggé meglep, csak egy ebéd? o.O Valami extraszuperexklúzív vagy hogy mondják ebédet fogok neki vásárolni, hogy jó drága legyen és sokat költhessek rá, hiszen Kanade-senpai megérdemli. Nagyon nem szép dolog végül is nem felismerni a kedvenc sztárunkat, én pedig csak egy egyszerű ebédtől nem fogom kielégíteni a nagyon idegesítő és ordibáló lelkiismeretem, aki még mindig kesereg, hogy nem szólt nekem, hogy ki is a lány. Depressziósabb, mint én o.O Miközben azzal vagyok elfoglalva, hogy izgő-mozgó kis lelkiismeretem nyugtassam azzal kapcsolatban, hogy Kanade biztosan örülni fog a luxusebédnek, valahogy sikerül elkezdenem magyarázni arról is, hogyan szoktam rajzolni, bár csak félig figyelek saját mondandómra, úgyhogy nagyjából fogalmam sincs, éppen mit magyarázok neki o.O Az ilyen nagyon alapvető dolgokat minden esetre sikerül megosztanom vele, ennél jobban kiterjedő ismereteim nincsenek, én ösztönből rajzolok, soha nem tanultam, csak viszi a ceruzát a kezem és képzeletem. Még én is el szoktam ámulni azon, miket vagyok képes alkotni, bár ez kissé egoistán hangozhat, de az én esetemben különös esetlenségemet igyekszik bemutatni azon tulajdonságom is, hogy fogalmam sincs, hogy csinálom, amit csinálok, ami valljuk be, elég szánalmas. Amikor elkezdem ecsetelni, hogy milyen mangákat és animéket szeretek, szerintem még elborzasztóbb, mert tudom, hogy az ilyesminek, amiről beszélek van valami speciális neve, de nem jut eszembe >< Minden esetre Kanade arckifejezéséből arra engedek következtetni, hogy éppen azon erőlködik, hogy lefordítsa a saját nyelvezetére, amit mondok. Kissé értetlen arccal fejezem be a magyarázatot, remélem azért sikerült megértenie, amit közölni szerettem volna vele. Úgy látszik, sikerrel járt a fordítással, hiszen újabb kérdéssel örvendeztet meg, aminek hatására egy pár pillanatra szoborrá válok. Biztos lenéz, mert olyan kevés animét láttam, hiszen ha jól gondolom, egy igazi… olyan izével találkoztam össze, aminek most nem jut eszembe a neve… mindegy is, a lényeg az, hogy sokat ismer ><
- Ano… hát láttam a Full Metal Panic!-ot, de csak azért, mert az unokahúgom megnézette velem, tudod ő is nagy animés >< Aztán… ott van még a Detective Conan, meg a Death Note. Több most nem jut az eszembe, de néhányat még biztos láttam. – felelem elgondolkozva.
Ha jól emlékszem, láttam egy pár részt a Gintamából is, az eléggé megfogott, mert olyan vicces volt, csak mindig lemaradok róla T-T Azért remélem tud ajánlani egy-kettőt, eléggé válogatós vagyok ilyen téren, már egy csepp vér is kiborít, hát még az a sok, ami például néha az FMP-ben van, mondjuk az igaz, hogy a kanapé mögül néztem végig az olyan részeket, amik ilyenek voltak >< De viszont azok a robotok megtetszettek, egy pár rajzom van is róluk, például Sousuke Arbarestjéről, az volt a kedvencem *.* Igyekezvén, hogy jóvá tegyem az ebéden kívül azt, hogy nem ismertem fel Kanadét, kotorászni kezdek a táskámban és végül nyújtok át neki egy szebb rajzot róla. Értetlen és riadt arccal jutalmazom nyakamba ugrását, lévén nem nagyon tudom, mi válthatta ki belőle ezt a reakciót, ez csak egy rajz, még ha nem szívesen ajándékozom is el, hiszen minden alkotásomat különösen szeretem. Mikor végül elhúzódik tőlem, lelkesen kezd beszélni a K-ON-ról, ami fogalmam sincs, hogy jön most ide, de eszembe juttatja, hogy azt is láttam! Nah, gyűlnek a listámon címek *.* Kissé értetlenül kezdek végül bólogatni, hiszen igaz ami igaz, tényleg szeretem.
- Ami a kirohanásokat illeti… azt hiszem, egálban vagyunk ^^ - nevetgélek kissé kínosan, hiszen korábban én túloztam el eléggé a Touma-senseire való rajongásomat, most pedig ő kezdett el szorongatni egy egyszerű rajz miatt o.O
- Öhm… amúgy igen, láttam és szeretem. – azt hiszem, jelen helyzetben úgy ennyit lehet kihúzni belőlem, eléggé szégyellem magam a felénk lövellt szúrós pillantások miatt, sosem kaptam egy nap még ennyi leszólást ><

Tárgy: Re: Könyvtár Pént. Júl. 22, 2011 6:55 am

~ Völgy alatt, a mező közepén ~

Uh, na ez kissé váratlanul ért, és ez a megilletődött arckifejezésemen is látszott. Mármint úgy minden, a lelkesedésétől kezdve a hadaráson keresztül addig, hogy neki pont Torma-chan a kedvenc divattervezője. Ez így necces lesz, ha netán hallani sem akar arról, hogy én rásózzam egy ismerősömet, amire láttam némi esélyt. Úgy tudom van már egy tanítványa, meg a munkája miatt is elég elfoglalt, és még a családjaink se állhatják ki egymást. 'ttaku, én és a nagy szám $>.>\"$
- Bármit, huh? scratch

Lehet szavadon foglak szemöldökrángatás

Gondolkodtam el az államat dörzsölve. Elég könnyen ígérgetett a kiscsaj, és nem is annak a típusnak tűnt, aki nem tartaná be, leginkább azért, mert nem meri nem betartani, hehe. Mindenesetre nem olyan rossz dolog, ha elkötelezetté tehetek valakit irántam egy ilyen igazából nem túl nagy volumenű szívességgel, az egésznek tényleg csak az annyi az akadálya, hogy elég undok voltam párszor Tormával. Arról persze szó sincs, hogy ne lenne pofám megkérni, azokban a körökben, ahol én mozgok, muszáj gátlástalannak lenni, ha az ember el akarja csípni a limitált kiadásokat meg stuff Surprised

Na mindegy, programpont holnapra megvan. Vagy holnaputánra. Vagy amikor eszembe jut :/
Kicsit megijedtem, amikor a felsorolását az FMP-vel kezdte, hiszen annak aztán az égegyadta világon semmi köze nincs se a shoujóhoz, se a detektíves sztorikhoz. Elég messziről kellett volna elindulnunk, ha kiderül hogy Midori még a laikusabbnál is laikusabb, és fel sem ismeri hogy egy történet miről is szól, de szerencsére aztán rátalált a helyes ösvényre. Mainstream cuccok, plusz elég régiek is, de alkalmi nézőként ez nem volt olyan meglepő. Viszont ami azt illeti, kellemes meglepetésként ért, hogy az abszolút kedvencemet is csípi, lány-fanokat aztán különösen nehéz találni az úgymond normál életteremben Surprised

Persze fórumokon vagy cosplay-cafékban találni hozzám hasonlókat, de a suliban? o.O Esély erre van vagy egy a... tízezerhez? Mittomén, nem értek a matekhoz, meg utálom is, de szépen hangzik ez a szám. Mindenesetre határozott mozdulatokkal kitéptem egy lapot az egyik füzetemből, és szorgalmasan írni kezdtem rá: Code Geass, Monster, Spiral, DRRR, Gosick, Lucky Star, Azumanga, PaniPoni, Kimi ni Todoke, Kaichou wa Maid-sama, etc etc etc. Asszem elég néznivalóval elláttam a listával, amit végül a kezébe nyomtam, és még tudtam is volna rá írni Surprised

- Ezek azok, amik lehet, hogy tetszenének neked, de a fele egészen biztosan bejönne neked azok alapján, amit mondtál.
Kacsintottam rá, miközben még mindig pörögtek a fejemben a címek, folyamatosan haladva a kevésbé ismert és népszerű, meg a következő egy-két szezonra meghirdetett animék felé. Remélem szegényt nem rémítettem el, direkt azért nem szóban fogtam hozzá a dolognak, hogy ne ijedjen meg a sok névtől, meg hát amúgy sem tudta volna megjegyezni mindet. A papír viszont megőrzi az írásomat Twisted Evil

Mielőtt azonban újra megszólalhattam volna, megszólalt a telefonom. Picsába, bekapcsolva hagytam, ez gáz o.O Kapkodva bányásztam elő a táskámból, hogy elhallgattassam és nagyot fújva meg is tettem ezt, majd rálestem az SMS-re, amit kaptam.
- Áh, gomen ne, lépnem kell. Akadt egy kis dolgom, tudod, elfoglalt vagyok~ya na. Ööö... nagyon örülök hogy megismerhettelek, még biztosan fogunk találkozni.
Nevetgéltem kissé zavarodottan a tarkómat vakargatva emiatt a kis malőr miatt, majd gyorsan búcsút intettem megígérve, hogy szólok Torma-channak, és tempósan kisiettem a könyvtárból. Asszem ma se fogok tanulni, vár rám egy meghallgatás *.*

Spoiler: