Nem is értem, hogy inoghatott meg a bizalmam Espada-sama képessége felől, hiszen nem kérdés az, hogy Ő is tud ilyen csodálatos technikával előhozakodni. Mégis erősítésre vártam, mely is-is állapotra vezetődőt mégis helyeslő feleletként fogtam fel. Nem, Én nem kételkedek Espada-samaban, ez is csúnya dolog volt tőlem. Ő maga az Isten, így muszáj, hogy képes legyen rá, ez nem kétség, már nem! *-*
- Dehogynem! Biztos vagyok benne Espada-sama, hogy ilyet is tudsz! *>* - igen Ő mindent tud, nem minden Espada kaphat ekkora elismerést tőlem. Ő, pedig simán elérte egy bravúros technikával, ezt pedig hirtelen szem előtt hagytam a kérdésemnél. Ezért kétségeit képességeiben jómagam vétózom meg, hogy kicsit több önbizalma legyen, vagyis helyesbítve még több. De mi fracciónok mi másért lennénk, ha nem azért, hogy támogassuk és segítsük a mi szeretett Espada-samankat, jómagam is egyik változatát űzöm nem úgy, mint az a tróger kollega ki ellógja ezt a nemes feladatot és ahelyett, hogy itt lenne, most mellettünk valahol máshol múlatja el az időt. Előttem kezd lebegni fracción társam képe, ahogy elmémben előhozakodtam vele, gyilkos ösztöneim rögvest bekapcsolnak és apró vicsorítás kíséretében nézek körül, szippantva egyet a levegőbe hátha szag alapján felfedezem a tömegben, de mivel ezzel nem jártam sikerrel lélekenergiákat kellet böngésznem mely még kevesebb sikerhez vezetett. Ez van, gyáva volt és nem jött el. De, majd Én Espada-samanak mindent megteszek, hogy zavartalan útja legyen…
- Mi a szösz?! >__> - nézek a két leányzó irányába a lehető legördögibb szemmel, ami létezik a világon, azok felé lesve, akik csak úgy leostromolták az Én Espada-samamat bárminemű ok nélkül. Idegesen szorítom ökölbe jobbomat, hogy a düh miatt átjárjon, a hírhedt vörös láng, mely a cerok általi pusztítás okozott, így könnyű volt felvezetnem testrészemre a közelben lévő tűzet rá, így hatásosabb lett az agresszivitásom kimutatása, ami a látottak miatt elöntötte elmémet. Gyilkos szándékaim beszólásaikat hallva kezdett tetézni és már nekik is indultam volna mikor rájöttem, hogy Espada-samanak kell megvédenie saját büszkeségét, ezért elvetettem szándékaimat és hagytam, hogy Ő intézze el a számomra idegeneket, amiért az életben nem láttam még őket, viszont azt hiszik, hogy bensőséges kapcsolatuk van Espada-samaval. >.> Mély levegőt véve a hajamból jó pár vörös tincs égnek állva a méregtől, karba tett kézzel fordulok oldalra megbékélve a dologgal több, mint kevésbé. Megpróbálom elterelni figyelmemet és ezt a Shinigamik városába való nézelődés volt, ahol küldetésünk első fázisa tárulhatott elém, ami nem más, mint a Shinigamik felé irányuló manipuláció volt. Nem tudok róla sokat, ezt is csak úgy a többiektől hallottam, akik a közelben sutyorogtak erről. Aljas mosoly húzódott arcomra, hiszen ez csak a mi előnyünket erősíti és jobbnak is láttam Espada-sama előtt útritkításba kezdeni.
- Espada-sama! *-* Előre megyek, vigyázz magadra! *>* - mondom nagy beleéléssel, nem törődve azzal, hogy miféle piszkos feladat ez, csak segíthessek vele Espada-samanak és mindent beleadok, hogy sikerrel jöjjek ki belőle. Bár Arrancar létemre kicsit gyöngének tűnhetek ezzel a beszéddel, amit leadtam Espada-samanak, de komolyan gondoltam! Nehogy itt hagyja már a fogát – amit kötve hiszek – mégis, hogy néznék ki Espada-sama nélkül – bár, ez sem történhet meg, mivel Espada-sama egy isten -? T.T
Önállósítva magamat el is indultam a Shinigamik városába megkezdve a többi előrehaladóval az ostromot, hogy minden fölös személlyel végezhessek ki Espada-sama útjába állna. Őrült tekintettel képemen vágtam át sonidoval a tömegen fegyveremet lekapva hátamról és az épp szembejövő Halálistenekkel egy egyszerű főütőért érő vágással a nyakukon intézem el és csak ezek után vágok tovább a tömegen. Ebben a városban ijesztő, hogy mennyi leágazás van, azt se tudom, mikor merre megyek, csak találomra fordultam össze-vissza a sarkokon. Persze ezt mindaddig tettem, míg zsákutcába nem sikerült keverednem, ahol egy árva Shinigami ácsorgott az út végén. Ördögi mosoly húzódik arcomra, ahogy elmémben tudatosult, hogy sarokba szorítottam, majd az apró vért letörölve arcomról, mely pusztításom során rám tapadt, villóztatom felé rémisztő tekintetemet.
- Te leszel az ellenfelem! – jelentem ki ellenvetést nem tűrő hangon, de arra alapozva erejét, hogy nem fogott rajta fajtársunk képessége ütős ellenfél lehet, persze ki tudja. A látszat néha csal, ezért nem árt odafigyelnem, de ezt az aprócska dolgot most nem tartottam szem előtt. Jobban érdekelt az előttem álló. Vicsorogva kezdtem el gyűjteni a reiatsut jobb lábamba, hogy az egyik általam ismert Hollow technikát alkalmazhassam.
- Terremoto. - amint sikerült vörös lélekenergiámat jobbomba irányítani dobbantottam egyet vele a földön, hogy ezáltal földmozgást kelthessek, hogy fokozzam az ördögi helyzetet, illetve cselekvésre kényszerítsem, és ne csak álldogáljon. Ez egy csata, és úgy vélem ezt már Ő is tudja. – Ne csak álldogálj, támadj! – rivallok rá, kezemben tartott lándzsát felé bökve közben, amennyiben nem tesz semmi hasznavehetőt továbbra sem. Ezek után kíváncsian várom lépését.

Spoiler:

Kedves voltam és megadtam a kezdeményezés jogát, ha már így, amolyan váratlanul sikerült összehoznia ezzel a Shinigamival a sors. Leírt róla, hogy rajta nem fog társunk elmebabonázó képessége, amely egymás ellen uszítja a Halálisteneket. Nem baj, így úgy is túl könnyű prédák voltak, semmi szórakoztató nem volt bennük. De, majd Ő… bár valószínűleg nem lesz hosszú életű, ami jobb is hiszen Espada-samanak kell ritkítanom az utat, előkészítve számára a vörös szőnyeget. *3* De az Én türelmem is véges ám’… főleg egy ilyen helyzetben, ahol Espada-samanak igyekszem segíteni, s ezért is fordultam keményebb módszerekhez, hogy összekapja magát az előttem álló, ha már kineveztem ellenfelemnek. Azon kevés technika közül, melyre képesek vagyunk Arrancarként, illetve amit még jómagam is ismerek, hidegvérrel vetem be ellene, hogy végre valahára összeszedje magát romjaiból és ne csak álldogáljon tehetetlenül maga elé bambulva. Egy háborúban ilyet nem szokás.
Elhúzott szájjal konstatálom, hogy gyorsaságát alkalmazva sikerült megmenekülnie a padlóromboló, lábbal való dobbantásom elől, így maradtam a régi módszereknél: rászóltam, hogy cselekedjen végre valamit. Bár talán kicsit felelőtlen hozzászólás volt az iménti, amiért a kiválasztott ellenfelemet halva szeret visszabeszélni. Egy apró vicsorítás kíséretében, lángokat szóró tekintetemet vetem felé, halántékomnál még egy jókora ér is kidagad a bennem fortyogó düh hatására. Bal öklömet összeszorítva idegesen emelem arcomhoz, vörös sörényem is kezd felfelé ágaskodni emiatt, ezzel még inkább kifejezve méltatlankodásomat az iménti szövegére.
- Babaosztály… >.>… Inkább maradj magadnak, Te… Te Alamuszi Selyemfiú! >.> Ne sértegess! Legalább a kamasz részlegre küldenél! ˇ.ˇ - öltöm ki a nyelvemet gúnyolódva, fennhordott orral, hiszen ilyen lekicsinyítést. Ez már rágalom! Nincs problémám a külsőm által továbbadott korral, mely más szemében eléggé a fiatal korosztályon belül születik meg. De azért mégsem kellene a földön csúszkálva közlekedő, gügyögő, mindenért síró kölykökkel összefüggésbe hoznia.
Miközben a rám aggatott sértés feldolgozásával ügyködök elmémben, figyelmemet elvonom ellenfelemről így csak varázsszavai ütik meg éles hallású füleimet. Kikerekedett szemekkel kapom fejemet irányába, melynek már csak hűlt helyét láthatom magam előtt. Szembesülnöm kellet azzal a ténnyel, hogy: eltűnt, mint a kámfor. Az ostoba gondolataimat elkergetve elmémből kezdek a végre valahára elkezdett küzdelemre összpontosítani. Hiába próbálok fejlett szaglószervemre hagyatkozni, hogy ezzel lelhessem meg ellenfelemet, de nem sikerül pontos tartózkodási helyét kiemelnem vele, csupán annyit, hogy valahol itt ólálkodik a közelemben. Szememben a bizonytalanság apró fénye bukkan fel, ahogy kapkodom fejemet a tudatalattimban felmerülő rossz érzés miatt, de mindhiába ez a negatív sejtelem. Ellenfelem felfedve magát, bár csak feltételezni tudtam, hogy ott tartózkodik e, mert egy apró kék fényen kívül semmit nem láttam. De ez a jelenség is bőven elég volt, hogy megtörje koncentrációmat és a fájdalom epicentrumára összpontosítva csupán, semmi védekezést ne produkáljak. A technika, mely felért egy rúgással egészen a közeli válaszfalig tarolt, ahol egy jókora krátert építve formámra, egy hangosabb nyekkenést elejtve mellé csattanok végezetül arccal a poros talajon. Az egész hátam belesajdult ebbe az egészbe, a megszégyenítő pillanatról nem is beszélve, ahogy végződött ez az egész kellemetlenség sorozat. Nehézkesen összekaparva magamat, mely a fájó végtagjaimmal eléggé bonyolult cselekvésnek bizonyultak, végül pár pillanatos szenvedés és fájdalommal átitatott sziszegésekkel karöltve sikerült kiviteleznem. Zavartan tekintek körül abban reménykedve, hogy most már láthatom saját szememmel ellenfelemet és nem lesz titok számomra, éppen merre is tartózkodik pontosan. Az imént történteket nem hagyhattam annyiban, hiszen aljas technikákat alkalmazva elérte azt, hogy földre kényszerítsen, s ez miatt nem mondhatnám büszkén azt, hogy Espada-sama fraccionja vagyok. Hisz, ha legyőznek, azzal felettesem hírnevén esne kár. Ezért is akarok minél hamarabb végezni ellenfelemmel, mely az eddigiek szerint nehéz kivitelezésnek bizonyul, de nincs dolog, mely kifogna rajtam.
Összeszűkült szemekkel kísérlek meg jobban koncentrálni hátha így felfedezhetem hollétét, persze ez csak egy apró áhított dolog volt, mely úgy sem jön össze, ezért sem voltam rest komolyabb módszerekhez folyamodni. Balomat nehezen fölemelve, ahogy még most is belesajog az előbbi miatt; tenyeremet szétártva lövök el egy félsugarú körben jó pár darab vörös derengésű Bara-t, mellyel a szemközti támaszfalat is sikerül leamortizálnom. Őrült támadásom szent célja az volt, hogy talán eltalálom valamelyikkel ellenfelemet, kit jelenleg nem látok. Mikor a Barak általi becsapódás nagyadag porfelhőt keltett abbahagyom a vörös gömbök lövöldözését. A porköd mélyébe kémlelve próbálom kiszúrni az alakot hátha, felfedi végre magát.
- Jobb lenne, hogyha előtolnád azt a csinos kis arcocskádat, mielőtt bedurvulok és leamortizálom… - szólalok meg lenézően, fölényesen kihúzva magamat, hátha ugrik a sértegetésre. Azt hiszem ezzel a támadásommal könnyedén kifejeztem, hogy nem fogok, megrettenni tőle és továbbra is kiállok ellene. Az egyre inkább szétoszló portengerben egy alak materializálódik ki előttem, mely miatt gondolkodás nélkül aktiváltam ressurreción kívül is alkalmazható képességemet, hogy a kisebb lángokat, melyek a célt tévesztett Bara-k hagytak maguk után testemre „vonzva” vörös hajamon állapodik meg, hogy fizikumomat ez által erősebbé tegye az ütés idejéig. Megrohamozva az ellenfelemnek képzelt árnyat a füstrétegben, mint a faltörő kos úgy iramodtam felé. Ha, nem csak szemem világa játszadozott velem és valóban ott tartózkodott a füstrétegben, akkor egy lendületből történő ütést mérek rá, fejelés formájában. Amennyiben pedig csak képzeltem az egészet az mondhatom fantasztikus… hazafutás lángoló hajjal a semmibe.

Vörös színben tündöklő Bara záporom által okozott porfüggöny miatt alig láttam el orromig is, s emiatt az amúgy is rejtéllyel körbeövezett ellenfelem holléte még bizonytalanabbá vált számomra. Nem elég, hogy eddig nem láttam, de most kitűnően elintéztem magamnak, hogy pluszba titok legyen tartózkodási helye az Én szememben. Ennek ellenére aktiválom tüzes képességemet, amelyet Resurrección használata kívül is mozgósíthatok. S csak a megfelelő pillanatra kellet várnom. Éles érzékszerveimre, legfőbbképp halásomra és látásomra igyekeztem támaszkodni, viszont a szemem nem igazán kívánt velem együtt működni, a porréteg látáscsökkentő hatása miatt. Ezért sem haboztam az első kirajzolódó árnyalakot megrohamozni, viszont fogalmam sem volt arról, hogy tényleg Ő lenne az, avagy mégsem. Ennek ellenére nagy sebességgel rontottam felé, nem törődve más dolgokkal, viszont a hangos tüsszentésből ítélve levonom azt, hogy... igen~ nagy valószínűséggel ott van, amerre megyek. Gond nélkül szaladtam és szaladtam, hogy minél nagyobb lendülettel fejelhessem meg. Egy aprócska szökkenés előtte és fentről lefelé egy jól irányzott ütést mérek rá az egyik kiálló picike csont szarvam segítségével. Igaz még nagyon aprók ezek a fejemen, de bízok abban, hogy egyszer nekem is szép nagy szarvacskáim lesznek, mint Pappinak. *.* A meglepően sikeres, khm... naná, hogy sikeres ütésem, vagyis fejelésem után pár lépést hátrább sonidozok, hogy láthassam az eredményt. Már amennyire sikerül látnom, mert előttem is jócskán fordul a világ a fejütközés utóhatásaként, melyet apró fejrázással kívánok elkergetni, hogy ne zavarjon engem a harc további felében. Miért hozz engem folyton össze ilyen keményfejűekkel a sors? T-T Sunyiban azért felnyúlok jobbommal sajgó fél szarvacskámhoz, hogy tapintással megállapíthassam mekkora baja esett, de szerencsére csak az ütés miatt sugározza a fájdalmat. A gyenge pillanataim követően, fölényeskedően igyekszem kihúzni magamat, hogy ne látszódjak túlontúl kezdőnek a harctéren, hogy még egy apró fájdalom nyilallása is lefoglal, s ennek kifejezésének érdekében szúró pillantást vetek ellenfelemre, aki... aki megpróbálja begyógyítani a sok fájdalom után okozott sebet, amit ejtettem rajta! >.>
- Grrrr.... >.> Gyógyítás nem sportszerű! Azt akarom, hogy szenvedj! >.> – jelentem ki nem tetszésemet, melyet csínosított a felálló vörös hajtincseim is, ezzel még inkább kifejezve dühömet, ahogy kijelentettem ezt a „szabályt”, amelyet valamiért úgy érzek, hogy nem nagyon fog felfogni ellenfelem. Viszont Espada-sama érdekében a győzelemért mindent megteszek! ˇ.ˇ Ha kell, efféle játékszabályokhoz fogok ragaszkodni, s ezekre hivatkozni a siker érdekében. S nem tudom, hogy szavaim, avagy megjelenésem hatott e rajta, de nem stoppolta magát tovább, mely után egy apró elégedett fél vigyort el is ejtettem.
Ezt követően egy szökkenéssel hátrálok nem rég elejtett fegyveremhez, hogy azt jobbomba véve indíthassak vele majd támadást így kihasználva, hogy végre látom teljes egészben ellenfelemet. Megpörgetve kezemben a lándzsát állapítottam meg végül a nekem kellő irányban a harci eszközt, s sonidoval közelítettem meg ellenségemet, aki Espada-sama útját meri állni. A fegyveremmel mérek rá több oldalról is ütést, melyet kitűnően hárít katanájával.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik, Gyáva Tündérbündér! – mérek rá egy erősebb vágást jobbról, hogy megnehezítsem a dolgát a hárításban. – Hogy ki vagyok... ch... végül is jogod van megtudni azt, hogy ki fogja elvenni az életedet, nemde bár? – teszem fel a költői kérdést részben magamnak, másrészt pedig számára afféle gúnyolódás szent céljából, kisebb vicsorítást mellékelve hozzá. Valamiért arra merek következtetni, hogy nem nyerte el iménti szövegem tetszését, ahogy egy afféle energialökettel taszít hátrább. A sok erőkifejtéssel járó lándzsával mért ütéseim engem is kezdtek meríteni, s állóképességem is már meg-meginogott emiatt, így nem is bántam, hogy hátrálásra kényszerített még akkor sem, hogy majdnem elestem közben, de hál’ az égnek sikerült egyensúlyoznom úgy, hogy ne történjen ez meg. Kicsit kapkodva a levegőt nézzek farkasszemet ellenfelemmel.
- Köszönöm a dicséretet. – bököm felé mellékesen megjegyezve a gúnyolódás egy csepp jelét sem lehet felfedezni szövegemben, nem úgy, ahogy előzőleg elejtett rövidke mondataimban, mely tele volt sértésekkel és a cinikusággal. – Méltó ellenfelem lehetsz... ezért elmondom a nevemet... Räv la Luz, 55. arrancar és az Octava Espada: Tui Giobbe Zuolgo fraccionja! – tisztelem meg egész személyazonosságom elregélésével. – S esküdt ellenségemben kit tisztelhetek? – csak, hogy megtartsam a formalitásokat, illetve azért, hogy Én se maradjak tudatlan ellenfelem kilétét illetően, tettem fel kérdésemet. S valójában, már kezdem azon kapni magamat, hogy kissé sokat beszélek a kelleténél, pedig ez nem éppen a megfelelő hozzáállás egy küzdelemben, ezért is igyekszem komolyabbra venni a figurát. Amint esetleg megosztotta velem nevét, egy apró gúnyos mosolyt téve, nyitom ki a számat, hogy bemutatózzam az egyik hírhedt különleges technikánkat. Számban már pislákolni látszik egy tűzszerű fény, majd lassan kezd alakot ölteni benne egy kezdetleges Cero forma, melybe igyekeztem nagy erőt belefektetni és már lövöm is ellenfelem felé a nagy erejű támadást. A tűz színeiben pompázó sugár nagy sávban halad irányába, jómagam kíváncsian várom, miképp kísérli meg hárítani a kiemelkedő fajunk e technikáját, hiszen nem mindennapos jelenség ez egy egyszerű Hollowtól. Viszont nem foszthattam meg ettől, ha megfelelő ellenfelemnek nőtte ki magát.

Arcomra húzódó apró fél vigyor tükrözte belső örömömet, ahogy látom minden egyes sértegetésemen felhúzni magát a törpicúr Shinigamit. Valójában eléggé rossz fondorlat, hogy erre terelem elmémet és ezen nevetgélek magamban ahelyett, hogy a küzdelemmel foglalkoznék, hiszen most minden apró perc lényeges, s saját hasznomra is fordíthatnám, mivel így akkor még Espada-samanak (*.*) is segíthetek, ha végeztem ezzel a haszontalan halálemberrel. De nevezhetem haszontalannak úgy, hogy szinte egy megfelelő ellenfélnek kezdtem el kezelni? Valóban, kíváncsi vagyok további képességeire, nem hiába alkalmaztam a Cerot, melyet ügyesen elkerült… mi Arrancarok leghíresebb, s legfejlettebb technikánkat, egyszerűen kikerülte…
Földbegyökerezett lábakkal néztem az általam kilőtt Cero tereppusztítását, mely sorra vitt el egy adag térválasztó falat, s kisebb épületeket. A minden egyes félelemre utaló jel kimutatását igyekeztem elfojtani, s halántékomon még egy kisebb verejték is lekúszott emiatt. De nem rettenhetek meg emiatt, hogy néznék ezután Espada-sama szemébe, hogyha még egy Shinigamit sem tudok legyőzni, amiért megijedtem Tőle?
Kisebb vicsorítás közben ejtettem el összeszorított fogaim között egy apró „ch”-t véleményként, ahogy végighallgattam bemutatkozását. Legbátrabb… hogy oda ne rohanjak.
- Hajrá! Mutasd meg, mit tudsz „legbátrabb yonseki Sereteiben”! – pörgettem meg precízen a jobbomban tartott lándzsát, hogy bemutatózzak egy keveset fegyverforgatáshoz való hozzáértésemből. Megállítva felkészült állást veszek fel, hogy esetleges támadásait megkíséreljem hárítani. Csak sajnálatos, hogy visszafogja magát velem szemben, arcáról lerí az idegesség, s támadásaiból is csak azt tudom leszűrni, hogy igyekszik kevésbé erőszakos módon hozzáfogni a küzdelemhez. Valamiért úgy vélem, hogy ez külsőm miatt van, melyen nem is lepődők meg, sokakat összezavar a koromhoz képest kapott test, emiatt gyakran haboznak ellenfeleim. De ez csak számomra lehet előny, s nem tudja mennyi mindent éltem már át.
Elmerengve eme tényen meglepve figyelek fel a piros gömbre, mely felém száguld a Shinigami felől. Bizonyára, míg nem koncentráltam, akkor vethette be ezt a technikát, mely most vészesen megközelített, s már nincs annyi megfelelő időm, hogy tökéletes hárítást prezentáljak. Fegyverem pengéjét a gömb közepéhez tartva koncentráltam bele némi lélekenergiát, s ennek segítségével kettészelhettem a lánglabdát. Igaz, így a közvetlen találatot akadályoztam meg, s a két irányba terelődött részének egyike így is nagyobb károkat okozott amúgy is lesérült bal karomon. De a nagyobb testi sérülés megelőzése volt számomra a lényeg.
A mágia által okozta némi füst és por miatt később fedezem fel ugyan ellenfelemet a levegőben, ki ismét egy karddal tett csapásra készült, gyorsaságomra támaszkodva ennek ellenére még sikerül hátrálnom, s nem habozok egy támadást is beiktatni mellé, melyet keresztülhúzza ez a Kis Mitugrász. Fordulatból kívántam tenni egy vágást irányába, de lábával kigáncsolt a sonidoval tett lépésem során. Sejtéseim szerint ez csak apró szerencse volt számára semmi több, hiszen sokkalta nagyobb sebességgel rendelkezem, mint Ő, így ha kicsit előbb kapcsoltam volna biztosan sikerült volna bevetnem Luciferrel a támadásomat, de így…
Földre kerülve az aljas húzása miatt ellenfelemnek, fájlalom az esés után egész testemet végigjáró kín miatt a porcikáimat. Ráadásul még életveszélyes helyzetbe is kerültem, utálom, utálom, utálom! TT-TT Espada-samaaa~~ TT___TT
Megszeppenve nézek farkasszemet a tekintet nélküli katana pengéjével, melynek apró centiken múlik, hogy kioltsa életemet és megakadályozza, hogy Espada-samat és Pappit az életem további felében megvédjem. S a fegyver éles felét figyelve látom meg szemem sarkából azt a Kis Ficsúrt, tejbe tök mosolyával. Igencsak meglep lépése, ahogy hátrálni kezd, nem tudom hova tenni, nem látok benne semmi értelmet, hiszen ha végzet volna velem megnyerte volna a küzdelmet – még mit nem! Annál azért erősebb vagyok! -. Nyelve egyet, lelassulva lököm fel magamat ülőhelyzetbe, miközben jobbommal erősebben kezdem szorítani Lucifer nyelét, mintha csak az utófélelmem miatt mögé kívánnék bújni. Viszont hamar visszanyerem nyugodt felemet, s nem reszketek tovább úgy, mint egy gyáva, mihaszna Arrancar. Hiszen nekem Espada-samat és Pappit is meg kell védenem, amint lezártam a küzdelmet, ezért hamar kell itt végeznem! *.*
- Nekem nem úgy tűnt, hogy félvállról veszed a sértegetéseimet… Gyáva nyuszi~ … - dalolom gúnyosan mosolyogva a sértegetésemet, megfűszerezve egy kiöltött nyelv mimikával, amint hallom állítását a felől, hogy Őt aztán cseppet sem érdeklik eme szavaim, pedig látom minden egyes ilyen hozzászólásomnál felhúzni magát. Lucifer segítségével felegyenesedve, pillantok aljas tekintetemmel a pattogó Halálisten irányába.
- Csak aztán meg ne bánd… - motyogom orrom alatt, szélesre húzódó vicsorítással arcomon. Majd rajtállást felvéve, mondom ki a nekem kellő bűvös szavakat. – Claro de luna! – lángszínben pompázó holdsarlók jelennek meg ellenfelem előtt. Szándékosan kettőt idéztem, hiszen eme technikának a lényege, hogy lekötözze, s lebénítsa a célszemély végtagjait. Így nem haboztam kettőt küldeni irányába az alkalmazni kívánt támadásom biztos kivitelezésének érdekében. Való igaz nem számítok arra, hogy esetleg sikerül e lebénítanom vagy csak részben, de már az is egy lépés a talán sikeres támadás felé. Amennyiben a lángszínben izzó holdsarlók megindultak a nagyszájú Halálisten lábai, illetve kezei irányába, ezzel egy időben alkalmaztam sonidomat, hogy megközelítve, szemből mérjek egy balról - jobbra indított vágást mellkasa felé, s ha hárítja, felette átpördülve háta mögött fordulatból ugyan így elismétlem Luciferrel mért támadásomat. Megmutatom neki, hogy rossz Arrancarral kíván packázni. Főleg, hogy nekem vannak céljaim: megvédem Espada-samat és Pappit is! Megmutatom! Nem lazsálhatok örökké!