Miután minden lángos képű suhanc beiramodott Fürge nyúl irányába, ezért utolsóként betolva hátsó felemet mozdultam el valamelyik nekem tetsző irányba. Mivel nem volt kedvem pózerkedni, ezért csak unott, és tetű lassú léptekkel vergődtem egyenest valamerre. Hát nem mondanám, hogy olyan iszonyat sokszor tepertem volna ezen a placcon, ez meg is látszott gyámoltalan mozgásomon. Amikor balra fordultam baszom fal, mikor meg jobbra, köcsög szakadék tátongott. Szóval ja, verő keményen csapattam le magamról a fölösleges verejtéket, ami már lábam alatt úgy patakzott mint a Nílus, vagy a Tigris! A tököm sem tudja, miért pont ez a két folyó jutott eszembe, csak böktem egyet. Mikor már végre találtam egy olyan utat, ahol nem toszott kirakódok szórakoznak velem, elég idilli épületekkel szemezhettem.
- Ej, de puccos környék ez...
Ámuldoztam egy sort, s füttyentettem, ahogy az aranyozott oszlopokat stíröltem. Úgy látszik ezeknek a fekete ninja koppintásoknak nagyon bejött az a hollywood-i élet! Ez pedig nem nyerte el bitang tetszésemet, szóval csettintettem egyet, hogy végre körém is gyűljenek talpnyalók. Hollow-haverék felé böktem egyet, aztán szépen kipucolni kezdték a turistalátványosságokat. Hát, ideje már a tatarozásnak, ugyan minek az a sok ocsmány csilli-villi burkolás? Már pedig ha nekem csutkára nem tetszik, akkor azon nyomban iparkodjanak! Vigyorogva mutogattam mit hogyan szedjenek darabokra, aztán magam mögött hagytam őket. Már csak meg kéne találni ezeknek a szerencsétleneknek a szellemi vezetőjét. Biztosan a város közepén van valahol elbújtatva, szal' az oda felé vezető utat kéne kiszagolnom. Csak a bárcás bú verte viharfelhő mondaná meg, mi a tökömért kellett labirintust építeniük?! Nem hiszem el, hogy ezek a csökött agyú balfékek képesek eligazodni rajta. Szerintem baszottul unatkozhatott a tervező, mert ilyet ép eszű lény kurvára nem találna ki. Szóval egyre jobban kezdtem dühbe gurulni, majd a negyedik zsákutcánál végül totál kiakadtam. Tányérnyira kidülledt szemgolyókkal masíroztam fel-le, majd le-fel az előttem fetrengő méretes falra, aztán öklömet ropogtatva úgy döntöttem hátra fordulok, és extra gyorsan kerítek másik utat.
- Meg a faszom Szaharából szabadult hóembert!
Ordítom el magamat, aztán visszafordulok, és izomból belerúgok a fal középpontjába. Ha esetleg ennyitől csak megrepedne, akkor addig rugdosom, míg meg nem adja magát. Miután fáradtan leomlik, és degenerált port kavar, próbálom áthámozni magamat a romhalmazokon, hátha már előrébb vagyok, mint 1. büszkén dagadhatott májam, amikor egy egyes útra tévelyedtem a homokvár ledöntése után, így hátrakulcsolt kezekkel szökkentem előre. Fütyörészve nézelődtem ide-oda, mert ettől sokkal jobb kedvem támadt. A hollow-ok szófogadóan rombolták a várost, a Menosok is rendesen csinálták a dolgukat, na meg aztán ahogy felpattantam egy tetőre, hogy jobban körbekoslassak, arrancar-cimbik is csillagos ötös magatartással csaptak bele a bizonyos tojásos lecsóba. No, meg ha már itt csövelek, akkor legalább tudok tájékozódni, merre verjem tovább magam. Miután elmémbe véstem kalapáccsal, leugrottam előző utamra, és megindultam. Ahogy előre haladtam, hirtelen ismeretlen lélekenergiát éreztem a hátam mögött.
- Huh?
Szólaltam meg, csodálkozva, majd lassan hátra fordultam. Naná, hogy egy shincsi-mincsi akar belém kötni. Ugyan, minek ez a körítés? Éppen ezért eszem ágába sem volt kardot rántani. Valahogy jobban feküdt az a szitu, hogy majd lekoptatom valahogy, bunyó nélkül. Sóhajtottam:
- Figyu, csajszi, maradjunk annyiban, hogy a lábamon feszülő tyúkszem sem akarna fölös erőt pocsékolni, szal' hagyjál lógva, oksa?
Mosolyodtam el, hátha a szájtépésem nem csak nyálcsöpögtetésre elég. Bár ha nem, majd kikerülöm, a tököm sem akar harcolni... még. Mondjuk ne akarja, hogy dühbe guruljak, különben kénytelen leszek újraszabni a csinos arcocskáját.
- Na, akkor mi lesz?
Bökök még oda egy kérdést is, hogy szépen tálaljam a felvetésemet. Rizs, tálalás, körítés... lassan kezdek megéhezni. Vajon itt a városban van valami kifőzde? Asszem szívesen csorgatnám a turhám valami roston sült halfalatkára.

Nem mondhatnám, volt elég időm a tovább pöcsöléshez, mert olyan hirtelen tűnt el szemeim elől a szöszi boszorka, hogy csak lestem. Ja, lestem, akár a beszívott taknyos gyerek, a szomszédból. Kimeresztett szemgolyókkal tűnődtem el a tényen, és szar gubicsokat szóró pontossággal toppantak bele intim szférám baszom közelébe. A lelkesedéstől még az állam is leszakadt helyéről, olyan mértékben, hogy akár felkoptathattam volna a magam alatt gyürkéző kőpadlót. A hét csodával határos ganéjfurikázó szentjánosbogár pislákolását meg már csak annyival tudták megtoldani, hogy böszme ökölbe fúrt tenyerekkel hadonásztak előttem. Tényszerűen doktorálva minden diagnózist kézhez kapva vizslattam elméleti síkon leleteimet, miszerint reflexeimmel soha, semmilyen jellegű probléma nem akadt. Bár, szó legyen róla ejtve, nem pedig felcseszve, úgy esett, hirtelen ért a cselekedet!
Riadalmamban pedig nem tehettem mást, mint mellkasom elé kapjam két lógó kacsómat, ikszet formálva belőlük, és összeszorítsam szemeimet, nehogy a végén retinasütést tartsunk. Nincs kurva kedvem sem a grillpartihoz. A shinigami humbug meg bitang erőket felszabadítva gondolta pofánbaszarint, és kénytelen kellemes lelkesedéssel hátrébb taszít a végtelenbe, és tovább. Még full mák, hogy rendesen be vagyok kerítve falakkal, meg ilyenek. Kint a sztyeppén már tuti a fogammal kapálnám fel a rétek termőföldjét. Mint valami elfuserált rongybaba csapódtam be, méretes meteor szaggatta mélyedést magam köré vésve. Az már tuti, hogy az építészeknek lesz dolguk... bár a tökömet érdekel ez most! Fél kiló vakolatot a fejemre szórva köpködtem élvezettel a fogaim közé szorult cserépdarabokat, és azon járattam az agyként szolgálatos motorizált szerkezetet a fejemben, miképpen vakarjam ki magam ebből a pöcegödörből.
Intenzív porfelhőt kavarva testem körül ücsörögtem még egy pár sort, csak szimplán olyan mivoltból, megbizonyosodhassak arról a tényszerűségről, hogyan sikerült kurvára kettőt klónozni az eddigi egyke shinigamiból. Makkhullásos disznódőzsölésben ért el a megvilágosodás, hogy kissé szédülhetek. Nem kellett több, hogy vízforralóvá funkcionáljon agyvizem, meg maga káposztalétartó csibrikem. Vörösödő, vérelöntős agymenésben ropogtattam meg elnyűtt vállaimat, meg hosszant elnyúló gerincemet, aztán kiülő vigyorommal szuszákoltam ki magamat a romok alól. Kissé giccses kezdés, de valahol el kellett kezdeni, nemde? Végtére is, lustaság és uncsi dolog lett volna, ha csata nélkül szambázok végig a városon. Az ütés erejétől bódultan, felbátorodva topogtam vissza, ugyanazzal a vigyorral képemen az előbbi fruskához.
- Ez nem volt rossz! Assziszem' én is bemutatok valamit...
Tekertem meg párszor nyakamat, és egy-két helyben rugózás után Bara-val indítom támadásomat. Pusztán kóstoló, hátha ízlik a Noches-i fogás. Miután ellövöm a labdát, jó sportoló módjára megkezdtem versenyszerű, lóhalál futásomat, mintha csak azt akarnám kikönyörögni csaffadt testemből, előzzem meg előbbi technikám gyümölcsét. Fennáll a veszélye, kicsi tüneményem célt téveszt, avagy kivédik, így még mindig ott van az esély, hogy gyomorszájon küldjem öklömmel. Minden akkor fog kiderülni, ha végre a közelébe érek. Necces lesz a meccs, ha folyton shinigami varázslatokkal fog sorozni. Azért én mégiscsak közelharcban vagyok a kúl, kardomat sem arra készítették, hogy folyamatosan védekezzek vele.
Ami azt a jó büdös tényt illeti, kaptam a szívembe egy adag adrenalin bombát, amitől rögtön felpörögtem, már csak rá kellett állnom a témára, miszerint csak a szemben mozgolódó fekete ruhás bukszára fókuszáljak. Mikor közelébe értem, erős ütést indítok meg felé, egyenest a gyomrára célozva, azzal is számolva, ha esetleg védekező pozícióba vágja magát, még lendületben lévő lábammal is be tudok vinni egy rúgást. A végén még kiderül profi amcsi focista lenne belőlem. Fix, hogy indítanék egy csapatot Las Nochesben is. Mi zúzda meccseket kevernénk le egymásnak, anyám! Csak kár hogy ilyen pusztulat dolgokon csikorgatom agytekervényeimet, miközben felajánlkozott a szupcsi alkalom, végre véres küzdelemben vehessek részt! Na, majd mindjárt helyreállok, csak hajt a túlpezsdülő vércukorszintem. Azért azt osztanám, ha vérszemet kapnék már így az elején, mert öldökölni nincs ingerem. Egyelőre, még... esetleg, talán, hacsak fel nem húznak...