|
|
| Szerző | Üzenet |
---|
Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Ai vs. Miyoko Pént. Júl. 01, 2011 9:25 pm | |
| *Diákéveimre gondolhatnék vissza, amikor eszembe jutnak bizonyos tanítások, amelyeket a shinigamivá válásom előtt a fejünkbe öntöttek, hogy egy nap majd kamatozzék. Noha, bizonyára sokunk hülyeségnek találta akkor azokat az elveket, elméleteket, de ha jobban bele gondolunk mindannyian ily' módon tettük le azt a bizonyos vizsgát. Tudnunk kellett, hogy még is hányadán állunk a mércével és igen, az is egy fajta már kényszeres küzdésnek számított. Tudtam, tudtam attól az első pillanattól fogva, amikor megpillantottam a vizsgámon az első hollowot, hogy az egész fajra irányuló kizökkenthetetlen gyűlöletem elfog vakítani utamon. Már akkor belém vésődött az a bizonyos borzongás, hogy nem akarok egyetlen egyet sem látni magam előtt vagy érezni a bennük áradó lélekenergiát. Egész egyszerűen attól a naptól fogva, mikor első alkalommal volt "szerencsém" látni élőbe egy hollowot és érezni a belőle áradó negatív kisugárzást el kezdtem megvetni őket. Addig csak egy árva, balgatag kislánynak számítottam, akinek az élete nem állt semmiből, csak is abból, hogy tanuljon anélkül, hogy felnőtt volna a feladatra. Hiszen, csak akkor nőttem fel igazán. Akkor váltam elég éretté, hogy tartásomba komolyság és egy fajta ridegség költözzön. S nem is mindhiába. Árulás és cselszövés. El lehetne ítélni ezeket, de nem az én feladatom illetve nem is ismerem a részleteket, csak annyit, mint mindenki más. A lényeg azonban nem is ebben lapul meg. Mindenki most érzékelheti igazán, hogy egy bizonyos réteg miről is beszélt, akkor, amikor azt tanították felsőbb kéz utasítására, hogy a hollowok nem csak veszélyt hoznak a nemzetünkre, de egyenesen gyűlölnünk is kell őket. Szemeink előtt láthatjuk akár, ahogyan társaink e pillanatban hullnak a vérrel áztatott talajra holtan, avagy a városunk jó része már igen csak kezd láng festetté válni. Az oldalamon lévő kapitányomra tekintek. Akármit is gondolhatnék arról, hogy egy csatában nem szabad elkésni, meg, hogy ilyen, olyan és nem kéne ezt meg azt. Egy ilyen helyzetben ezt mind képes vagyok félre söpörni. Ha rápillantok pedig nem látok mást, csak egy shinigamit, aki ugyanazért fog és akar küzdeni, amiért én is. Az igazságért és a szeretteiért. Ilyen alapon pedig egyáltalán nem egy visszataszító alak a számomra, sokkal inkább érzem magam mellette egy társnak mintsem valami teljesen más elveken alapulóként. Egy bólintással nyugtázom, hogy indulhatunk, de még út közbe a magam részéről barakkokon shunpozva haladok lepillantok rá. Bár előre haladok, sokkal inkább a kapitányomat nézem. Nehéz volna elmagyarázni, hogy még is miért éppen őt, amikor van a távolban sokkal több hollow, amire irányíthatnám tekintetem. Talán a legjobb magyarázat is erre az volna, hogy a hit és a kapitányokba vetett remény, hogy ők képviselik Soul Society erejét a hadnagyukkal oldalukon. Így tán várhatok is egy fajta jelzésre, hogy követni tudjam utasításait. Leveszem hátamról a majdnem velem egy hosszú nodachimat és magam mellé tartva immáron előre tekintve kicsit elmerengek magamban, mondhatni azt is, hogy Fuhakuval kezdek el beszélgetni még eltökélten tekintek az előttem lévő messzeségbe harc éhezetten.* ~ Képes leszel higgadtan viselkedni ezúttal? ...Képes....De te képes leszel e kizárni ezúttal a sérelmeidet és túltekinteni a saját fájdalmaidon, mikor itt több a tét, mint Ritsu megvédése?~ *Fuhaku eme kérdésére egyszerűen a gondolataimba süllyedek bele, mert ez egy olyan kérdés, amire egyszerűen nem tudom helyből megadni a választ. Nem gondolni a húgomra a csata mérföldkövén? Ez egy olyan dolog, amelyre valószínűleg nem lennék képes, amikor ő az egyetlen dolog a hátam mögött, akiért képes lennék az életemet is feláldozni ebben a csatában, ha arról volna szó. Most, viszont a zanpakutom pontosan ennek ellenkezőjét kéri. Nem egészen értem miért is kérdez tőlem ilyesmit, amikor nagyon jól ismeri az érzéseimet, hogy nagyon fontos, talán a legfontosabb személy a számomra. Az ő elvesztése a számomra egy olyan érvágás lenne, amitől bizonyára én magam is a sötétség homályába vesznék, mint azok a shinigamik, akik elhagyták a Gotei kötelékét, hogy a maguk életét éljék az emberek világában. Ezektől a gondolatoktól még elszántabb lesz a tekintetem, hogy oda kell érnem és meg kell találnom a csatában. De még a tekintetem pillanatokig önmagamba irányult, addig nem vettem észre a mellettem lévő épületen álló alsóbbrendű hollowot, aki történetesen megindul ebben a pillanatban felém és egy jól irányzott rúgással kényszerít az utca betonzatára. Ridegen s egyértelműen lekezelően pillantok rá majd a támadását felfogom a shurikenemmel. Kamira pillantok.* - Menj csak, elbírok vele...Kami...sok szerencsét! *Még állítom meg egy utolsó mondatra a kapitányomat, akin látom, hogy kicsit tétovázva állt meg, hogy esetleg segítsen. Erre egyáltalán nincs szükség, el tudok egy ilyennel bánni neki most amúgy is akad jobb dolga. Más részt, azt a kis aprócska betévedt kívánságomat egészen komolyan gondoltam. Nem mondom, hogy túlzottan sikerült megismernem a kapitányom, azonban ennyi idő alatt el tudtam dönteni, hogy egészen kedvelhető egyén, ha levesszük azokat a bizonyos szokásokat. Tehát nem kéne meghalnia már csak azért sem, mert van, aki visszavárja, ha még ő ezt nem vette volna észre az osztagban. Még egy utolsó pillantást vetek felé s majd a hollowwal kezdek el törődni, aki természetesen egyáltalán nem akarja megadni magát.* - Raikouhou! *Kezemet a hollow mellkasára téve, még másik kezemben a nodachimmal fogom fel a hollowot megsütöm. Említésre sem méltó az, ahogyan esik szét lélekszemcsékre miután a betonzatra lököm elhalt testét. nincs ok, amiért képes lennék egy hollowot vagy arrancart tisztelet teljesen gyengéden eldönteni és meghajtani fejem ezzel megadva az utolsó kenetet. Csak egy hollow volt, akinek pusztulnia kellett, ennyi az egész. Ismét felugrok az egyik épület tetejére és kissé meglepődve munstrálom, hogy a Seireitei több felől is lángokban áll, illetve hollowok százai, hanem ezrei tódultak be a városba. Most érzem csak igazán több halálisten felszabadult lélekenergiáját, amely keveredik az arrancarokéval s azok társaival, ezzel adva egy mocskos egyveleget. Nem tudom, hogy most azok, akiket sikerült kiszúrnom arrancarok avagy sem, viszont egyenesen a kagami birtok felé tartanak. Felötlődik bennem egy pillanatra, hogy nem kéne velük törődnöm, azonban egyszerűen nem tudok megbírni azokban az őrökben, akik védik Ryuuji-samát. Egyértelműen befordulok irányukba és shunpozni kezdek, hogy beérjem őket. Habár lehet felesleges ilyen próbálkozásokat tennem, mert a shunpo nem éppen az erősségeim közé tartozik. Mindenesetre megérkezek pont abban a pillanatban, amikor az őröket akarnák éppen leszúrni. Oldalról betámadva néma idézéssel indítok meg feléjük egy Tenrant.* - Ne lankadjon a figyelmetek! *Szólok rá a két éppen, hogy nem rémülten esnek a földre megköszönve a segítséget. Rájuk sem nézek, csak felugrok a kapu mellől meginduló fal tetejére, hogy körbe nézhessek. A hatalmas fal lehetőséget nyújt arra, hogy bővebb kilátásom legyen nem csak a városra, de a birtokra is. Ezáltal rövidesen fel is tudom mérni, hogy odabent a katonai felkészültség mellett egészen nyugodt minden. Azonban valami megüti a szemem a semmiből. Egy fény, egy szikra a Soukyoku hegy legteteje felől. Egy parányi fénycsillogás csupán, azonban e fényjelenséget pillanatokig csak figyelem, ahogyan bizonyára az őrök is. Rövidesen, viszont ez a fény lelkembe visszahat, és mint egy fajta méreg kebelezi be józan elmémet. Szemem bevöröslik az elmémre gyakorolt hatás miatt, aminek egyszerűen nem is akarok ellent mondani vagy inkább nem is tudok róla? Egyszerűen megváltozik a véleményem a harccal kapcsolatosan s megváltozik a terv. Most már egyáltalán nem számít, hogy még is kire támadok rá, ha egyszerűen az utamba kerül. Példának okáért leugrok a falról s a mellettem lévő két őrt néhány kard csapással vérben úszva a földre kényszerítem kaján s némiképp rémisztő mimikával az arcomon. Bátorkodom az ujjvégemre kerülő vércseppet a nyelvemmel lenyalni és oldalra tartott pengékkel megindulni, mint egy veszett kutya, akit elvakított a harc utáni hév.* - Shinigami...shinigami ka? *Suttogom két ajkam közt, mikor egészen véletlenül szembe találom magam egy másik shinigamival, akit láthatóan hollowok mintha üldözőbe vettek volna vagy inkább valamely fajta harc alakult volna ki. Igazából teljesen mindegy, ha egyszerűen veszélyforrásnak érzékelem ebben az esetben, más szóval pedig árulónak. Nem is tétovázok, hanem azonnal támadásba kezdek. Először is a lány feje fölé célzom be a shurikenemet, hogy a lánc berántásával a hollowokat ketté szeljem. Nem kell semmiféle zavaró tényező nekem, most csak is rá szeretnék koncentrálni.*- Elárulni Seireiteit...mi a mentséged...shinigami?! *Hívom magamra az amúgy is már kialakult figyelmét s majd kezemet felé tartva néma idézéssel indítok meg egy Souren Sokatsuit, ami lévén hasonló, mintha két Sokatsui sült volna el a kezemből. Ugyan nem látom, hogy a ryokát miként találja el a mágia, de mivel a két méteres körzetén belül tartózkodom így a láncom egy kis pörgetésével a shurikenemet is megindítom felé, hogy biztos legyek a hatásban. Nem fogok neki hagyni egyetlen egy árva pillanatot sem arra, hogy esetlegesen meglógjon. Hiszen, aki a karmaim közé került az előlem nem menekülhet, addig még azt én nem hagyom. Egy áruló, ugyanolyan söpredék, mint a többi. Vesznie kell, látni akarom, ahogyan élettelen teste a földre hull...* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szomb. Júl. 02, 2011 8:39 am | |
| Az alkonyat lassan bevonta sötét leplével Seireitei fémes csattanásoktól és rekedtes üvöltésektől visszhangzó utcáit. Arcomat szabálytalan időközönként egy-egy Menos Grande cerója vonta be piros árnyalattal... hamarosan a szürke kövezet és a fehér falak is hasonló színezetet kapnak a vérontásban, amely ránk, shinigamikra vár. A támadás mértéke minden képzeletet felülmúlt, tekintetem lidércek százait látta, akármerre fordítottam a fejemet. Soha nem láttam még ennyit egy helyen, de ezzel minden bizonnyal nem voltam egyedül. Arcomra ennek ellenére halvány mosoly húzódott, ahogy megálltam az egyik épület tetején. Büszkén húztam ki magamat, miközben a szél aranyló csóvaként fújta meg hajamat mögöttem. Lehet, hogy sok halálisten fénye fog ma kihunyni, de ettől csak még fényesebben fog ragyogni a túlélők csillaga... ki tudja, talán ma jön el az a nap, amikor megnyílik számomra a lehetőség a valódi kiugrásra, amikor bebizonyosodik, hogy én is megérdemlek egy olyan hófehér haorit, mint amilyen a papának és a maminak van. Bár hadnagyi karszalagomat is felemelt fejjel viseltem, az igazi elismerést csak a hátamat beborító szövetdarab adná meg, csak így érhetném el véglegesen, hogy hatalmas shinigamiként, és ne egy egyszerű kislányként tekintsenek rám. Néma és mozdulatlan ábrándozásomat kénytelen voltam azonban időlegesen megszakítani, kardom villanása egy rám támadó lidércet szelt ketté. Az immár lélekszemcsékké porladó ösztönlény elrontotta ezt a nagyszerű pillanatot, és bár megbüntettem érte, nem éreztem kielégítőnek halála tényét. A sorsa így is-úgy is a megtisztulás lett volna, nem dicsőség egy ilyen alsórendű hollowot legyőzni. Méltatlankodva szökkentem el a tetőről, hogy egy másik épületre ugorjak, aztán az egyik fal tetején folytattam utamat futva. Csapatomtól már rég elszakadtam, ebben a csatában mindenki egyedül van, csak magára számíthat. Mindenki a túlélésért küzd, nincsen segítség, ha bajba kerülsz. A képlet egyszerű, ha gyenge vagy, elhullasz, ha erős, akkor túléled. Ez az ostrom ennyiről szól és nem többről. Kardomat oldalra tartva pattantam le a fal tetejéről, majd a pengét a fejem fölé emelve lendítettem azt csapásra. A katana egy újabb lidérc húsába mélyedt bele, majd egy gyors pördülést követően még egyet megszabadítottam az életétől. Egy pillanatra sem torpantam meg, máris futottam tovább, nem értem rá arra, hogy megcsodáljam minden egyes áldozatom lélekszemcsékre való hullását. Szemem sarkából hirtelen fényes tüneményt érzékeltem a Soukyoku-hegy irányából. Fejemet csupán egy pillanatra fordítottam oda, legalábbis így terveztem, de váratlanul fejembe éles fájdalom hasított, amitől elvesztettem az egyensúlyom, és a párkányon megcsúszva leestem a földre. Kezemet halántékomra szorítva próbáltam enyhíteni a kínt, amely fél perc elteltével ahogy jött, úgy el is múlt. Kábultan tápászkodtam fel és dőltem a falnak, üres tekintettel meredtem magam elé, választ keresve a ki nem mondott kérdésre. A feleletet végül egy hang adta meg a fejemben: Ougon no Majo lelke tájékoztatott arról, hogy valami vagy valaki megpróbált a fejembe férkőzni. - Tisztességtelen férgek... Lihegtem halkan, majd fejemet felemelve újra útnak indultam vadászatomra. Nem kételkedtem lélekölőm szavában, többé nem fogom elkövetni ezt a hibát. Abban a toronyban megtanultam feltétel nélkül megbízni benne, rövidke életem legszörnyűbb és legfájdalmasabb óráit éltem át, csak mert nem hallgattam rá. Kihasználtak és megaláztak, folt esett a hírnevemen. Nem, ez többé nem fog előfordulni. Pillantásom az egymás ellen forduló shinigamikra tévedt. Szóval ezt tervezték tenni velem is. Aljas talpnyalók, szégyenteljes, hogy ilyen piszkos trükkökhöz folyamodnak. Rossz pillanatban kapott el az a féltucat hollow, aki ekkor döntött úgy, hogy rám támad. Hirtelen irányváltással, összeszorított fogakkal csaptam közéjük, mozdulataimat hideg, érzéketlen düh vezérelte. Váratlanul azonban fejem fölött egy méretes shuriken süvít el és lemészárolja azokat a lidérceket, amelyek még nem váltak prédámmá heves felindulásomban. Szúrós tekintettel kaptam hátra a fejemet, és egy hűvös, ám furcsán üres pillantással találtam magam szemben. Nem kellett ahhoz zanpakutoum sugallata, hogy tudjam, ő is a fény áldozata. - Onmitsu shunpo, Shihou no san, Utsusemi. Elnyelt a sötétség, amelyet te árulásnak nevezel abban a minutumban, hogy kezet emeltél Miyokóra. Ám mivel az értelem fénye kihunyt a szemedből, Miyoko megkíméli az életedet és csak békés szendergésre kárhoztat. Reagáltam tisztátalan szavaira néhány méterrel mögötte megjelenve. Utóképem, melynek oldalába belefúródott a shuriken, már eltűnt. A shunpo-technika, mely kezdősebességemre alapoz remekül bevált pedig most használtam éles körülmények között először. És a kislány, akit ő árulónak vélt, most ismét villámtáncát használva került elé, és miután lábát beakasztotta a másik shinigami végtagja mögé, megfogta a karját is, és megindította a mozdulatot, amellyel földre szerette volna vinni ellenfelét. Ha az agymosott nő orra bukik akcióm által, akkor karján keresztül kézenállásba lendülve ugrok a magasba, és térdemmel esek rá a tarkójára, így kiütve őt az ostrom idejére. Nincs időm bajtársakkal foglalkozni, inkább egy erős arrancar ellenfélre vágytam. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Vas. Júl. 03, 2011 1:30 am | |
| *Számtalan naplementében volt már részem szemeim által, azonban a mai némiképp másabbnak tűnik. Bár a narancsosodó napkorona ugyanabban a monotonitásában bukott a horizont alá ezzel beszüntetve a vérrel kent fellegeket, most még is teljesen más jelentéssel bír ez a természeti jelenség. Ez nem csupán az éjjel bekövetkeztét hordozza magában, hanem egy fajta kaotikus jelentéssel bír. Soukyoku felől jött a "fényhozó szava", amely megpecsételte immáron ezt a csatát. Lelkeket sodort mély s fekete álomba, amelyből szabadulni képtelenségnek tűnő borzadalom. Börtönt állított a megrendíthetetlenek köré és lakatra zárva alkotott két lábon járó merő hiénákat, akik képesek lennének társaik életére törni. Így a fehér fény feketévé vált, s a nappalt felváltotta az éj. A sötétség karma vadul terítette be a Seireitei minden apró szegletét, hogy fel hántorgatva minden egyes seb elvérezzék. Az elmúlás szaga kezdi mindenfelől körbe- körbe cikázni a megtörtek lelkét, s ha még akadna is egy arrébb lökött szikra sem volnának képesek kitörni az örök homályból. Káosz tört rá Soul Society-re, ahogyan befertőzte ez a kór java részünk elméjét. De vajon meddig fog eltartani ez az ármány? Meddig butítja józan gondolkodását a shinigaminak úgy, hogy tán élete legnagyobb hibáját kövesse el? Vajon képes volna- e szerettét megölni, avagy a végén a lelkében lappangó jó kerekedne felül? Sokkal bonyolultabb ez, mint látszik és egyértelműen utalhat arra, hogy ennek addig ugyan vége nem lesz, még fel nem bontják a "bűbájt", meg nem hal a sivár lélek esetlegesen pedig nem kap egy nagyobb sokk dózist, amelytől magához tér. Sokunk szenvedhet most ettől, de a magam részéről nem érzek semmit. Az érzelmeim ebben a pillanatban oly' változásokon mentek keresztül, hogy a külvilág felé tekintve ürességet érzek. Pontosan olyan, mint a belső világom. Egy kietlen, égő puszta közepén állok és szemeim hiába tekintenek a messzeségbe a valóság hihető tükrözése felé, még is egy magam vagyok. Egy magányos és rideg személy, akit most egyáltalán nem hat meg a gondolat, hogy ölnie kell. A vér csak egy szín a többi halmazból. Egyáltalán nem bír semmiféle jelentéssel azon kívül, hogy társaitól igen csak eltérő. Hiszen mely szín volna képes ennyire kiváltképpen azt statuálni, hogy az ellenfelem megsérült kissé; vagy inkább mélyebben? Vért, vért akarok. Felkeltette az érdeklődésemet maga a mozzanat, hogy a két őrt megöltem egy egyszerű kart suhintással és azoknak mocskos nedvei a kimonom anyagát piszkították be. Nincs bennem adrenalin túl tengés. Mondhatni a mostani énemben nem érzek egyebet, mint szánalmat és némi örömöt hozó kitaszítottságot. Egyáltalán nincs ellenemre az, hogy egy árulót kell megölnöm a lehető legbrutálisabb módon, learatva a babérokat tetteim következtében. Mert a jó munkáért mindig jár fizetség, még akkor is, ha nem éppen oly' módon, mint azt gondolná az "ember". Ölni akarok, nézni akarom, ahogyan ez a lány élettelenül a földre hull és szemeimet káprázatba ejtő vére festi be a poros talajt. Elmém és némiképp jellemem is torzulásba ment át, de, ugyan mivel is volnék másabb az ellenségnél? Juuichibantai tisztjei egyértelműen a város harc éhezettebb férgei, akik nem volnának rest lesújtani kardjaikkal arra, aki méltó ellenfélként szolgál nekik egy harcban. Tudom, hisz hajdanán jó magam is szolgáltam ott, s megtanultam mindent, amit kellett egy csatáról tudnom. Mert azt a fajta mentalitást csak azok képesek igazán megérteni, akik voltak már abban az osztagban. Kiléptem onnan, saját utamat más irányokba vezérelve, de az- az érzés megmaradt. Ezzel az "átokkal" pedig néhai énem kutyájává váltam, még is szemeimben egy abszolút lekezelő arrogancia tükre veszi át a vezetést. Ha ő a prédám, akkor miért kéne félnem tépőfogaimat belé mélyeszteni? Kutyává lettem, akkor fenevadként fogom megmutatni, hogy egy árulónak hol is a helye igazából! Mélyen belé mélyesztem szemeimet az övébe, amikor még szemeim előtt van. Méregetem s e képpen válogatom meg magamban a lehetséges támadási lehetőségeket. Még, ha a vad " kiszabadulni" látszik is képes vagyok a hideg véremet megőrizni. Ez így, vagy úgy személyiségem alap köve, amin nem tud egy hipnózis változtatni. Azonban azzal nem számolok, hogy ellenfelem shunpoban jeleskedő egyén és bizonyos technikával tűnik el szemem elől. De az is lehet, hogy valójában ott sem volt csak a tér adta káprázatot figyeltem pillanatokon keresztül? Lehetséges. Kisebb kaján nevetés lesz úrrá rajtam, amint füleimet éri az ostoba szavai. Alig élhetett néhány évet s mire felfoghatná a világ működését, talán már élni sem fog.* - Sötétség ka? Ez esetben igazán szerencsésnek mondhatom magam, hisz ha a sötétség nyelt el, akkor védelmező karokra találtam. Egy áruló szavai nem hordoznak értéket önmagukban, inkább csak káromlást. S ha a te szemszöged szerint engem a sötétség nyelt el, akkor a sötétség áll az igazság oldalán. Ily' módon miért kéne kiéhezett hiéna módjára a fénybe kúsznom csak egy koszos koldusként holmi elenyésző sajnálatért esedezve? Inkább a hátam mögött hordozok lappangó árnyékot, hogy majd eme ármány sújtson téged a vérrel kent por közé... *Ridegen csengő szavakkal illetem a lányt, akivel szándékomban áll felsúrolni ezt az egyöntetű utcát, amelyet ebben a pillanatban ki nem állhatok. Csak letisztult szürke falak, amik két szín keveredéséből álltak össze és kristálytisztán tükrözi vissza sima felületén a máshol történteket. Morajló árny fellegek fény játéka cikázik mindegyiken össze- vissza. Itt ott pedig a füstöt is lehet látni fölé pillantva. Egyszer csak azonban, miképpen a harc kezdetét veszi ismét előttem jelenik meg a lány, s lábát az enyémbe beleakasztva kényszerít a földre. Mondhatni termete ellenére látványos fizikummal rendelkezik, de ez voltaképpen nem jelenthet problémát a számomra. Ugyan fejemet bevágom a betonba és a kosz egy kezdetleges fokára kerülök, viszont, ahogy érzem, hogy a saját kezemet használja egy idióta légmutatványáért, cserébe megajándékozom egy közelharchoz illő Rakurai tama-val, amit a használatba vett kezemmel igyekszem az övébe "illeszteni". Tudnom kell, hogy ennyi nem igen lesz elegendő ellene, így hát a másikkal egy kézjel segítségével idézek magamhoz egy Sekit, hogy felfoghassam ezzel a támadását. Nem elég, közel sem az, hisz a földre kényszerített ez a nyomorult. Kirántom karomat az övéből és oldalra gurulok, hogy aztán egy mozdulattal féltalpra, majd shunpora kényszerítsem magam fel az egyik barakk tetejére. Lesújtó pillantások keretében teszek fel egy kérdést a számára.* - S mond shinigami.. mi a neved? *Habár névtelenül is szándékomban áll vele végezni, a harci stílusa tulajdonképpen felkeltette a figyelmemet. Kár volna úgy megölni, hogy a nevét nem vettem egyszer sem a számra.* - Hadou no gojuu, Rei no kuron! *Néha nem árt igét is belevetnem az idézéseimbe, hiába is lennék képes tulajdonképpen ezt szavak nélkül is elintézni. Kissé felesleges volna ennyi erőt folyvást belevetni a démon mágiámba. Tartalékolnom kell, mert ki tudja mit tartogathat még. A klónomat természetesen megindítom felé, hogy az közel harcra bírja a másikat, még jó magam ennél összetettebb támadásba lendülök. Van egy olyan sejtésem afelől, hogy egy klón nem jelenthet kihívást a számára. De vajon meddig bír majd el az épületek tetejéről bemért, majdnem minden irányból jövő Raikouhouhoz, amit már néma idézéssel intézek felé?*
|
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Vas. Júl. 03, 2011 12:31 pm | |
| Egy ellenfél, aki ellenségként kezel békés együttélés helyett. Aljanép arrancaroknak köszönhetően keresztezte az utamat, így nem kívántam vérével bemocskolni a kezemet. Azonban így is rossz shinigamira vetett szemet. Én, aki két kapitány felügyelete mellett tréningezik nap-mint-nap, nem fog veszíteni egy ismeretlen senki ellenében. Gyorsan véget kívántam vetni ennek a bohózatnak, hogy a Soukyoku-hegy felé vehessem az irányt. Igen, ez a hozzám leginkább illő feladat, a jelenség hátterében álló lidérc vagy lidércek legyőzése. Megszüntetni a káoszt, amely barátokat tett ellenségekké, és ezzel megfordítani az ostrom végkimenetelét. - A fény és sötétség örök harcban áll, ám minél erősebb a fény, annál sötétebb az árnyék. Most azonban a ragyogás olyannyira erős, hogy a feketeség be kell hódoljon neki. Nincs értelme egy világtalannak a napfény szépségéről áradozni. Fel sem fogod mit mondasz, shinigami. Feleltem az ostobaságokra, melyekkel a maga igazát próbálta sulykolni. Több eszem van annál, hogy értelmetlen vitákba bonyolódjak bele, elsötétült elméjére nem hatnának szavaim. A tettek ideje volt ez, nem a beszédé, és ennek megfelelően cselekedtem jómagam is. Kibillenteni az egyensúlyából gyerekjáték volt, hiába jóval magasabb nálam, még nála is nagyobb ellenfelekkel is el tudok bánni, és ehhez nem volt szükségem testi erőre, csupán technikára. Alapszintű fogásnak esett áldozatul, így nem valószínű, hogy komolyabb képzettsége volna hakudában: egy gyakorlott harcos képes lett volna kilépni ebből a fogásból. Még esése közben továbblendültem, így hiába borította be valamilyen mágiával a kezét, addigra már nem érintettem őt. Viszont térdem az álomba szenderítő zuhanás közben valamiféle erőtérbe ütközött, mely visszalökött, így megakadályozva a sikeremet. Egy szaltót követően értem földet két-három méterrel odébb, míg ő az egyik épület tetejére menekült. Első, villámgyors összeakaszkodásunk ezzel véget ért, ám én értékes tapasztalatokkal gazdagodtam. Hűvös pillantással néztem fel ellenfelemre, kinek sziluettje köré az éjszaka baljós árnyak képében vont láthatatlan köpenyt. Megpróbálhatnám elkerülni a konfliktust, de van egy olyan sejtésem, miszerint nem engedné, hogy távozzak, és én magam sem fogok megfutamodni, amíg helyzetem nem válik reménytelenné. Ettől pedig még nagyon messze voltunk, a karakurai toronyban történtek itt nem ismétlődhetnek meg. - Juuichibantai fukutaichou, Matetsaku Miyoko. A Gotei 13 történelmének legfiatalabb hadnagya. Honnan szalajtottak, hogy Miyoko személye ismeretlen számodra? Szegeztem neki a kérdést. Ha abból indulnék ki, hogy a kidout tekinti fő fegyvernek, akkor a yon-, a go- vagy a juunibantai kötelékeibe rangsorolnám. Mindazonáltal sem gyáva nővérkének, sem tudósnak nem tűnt. Figyelemelterelés. Terve túlságosan átlátszó volt, így klónja hiába rontott rám, támadása elől könnyedén félreléptem és az eredeti felé vettem az irányt. Nem is volt kérdéses, melyikük a valódi, ezt megérzésem nélkül is le tudtam volna szűrni a stratégia alapján. Azonban hiába nem akartam neki időt hagyni semmiféle komplikált támadásra, a néni valójában nem is készült semmi ilyesmire. A másolatot megkerülve egy sárga energianyalábbal találtam magam szemben, mely elől éppen csak el tudtam szökkenni, így az a földbe csapódva kőlapokat tört ripityára, szürkés port felverve. A támadásnak azonban ezzel nem volt vége, mi több, két tűz közé kerültem. Ám az ismét felém közelítő klón jelenlétét sikerült a magam javára fordítanom azzal, hogy az újabb Raikouhou útjába löktem vehemens, és könnyen kiszámítható támadását kihasználva. Ezzel a fedezék viszont elfogyott, és már nekem sem maradt időm helyváltoztatásra. A következő elektromos sugár súrolta az oldalamat, erősen égető fájdalmat okozva. - Ezért megérdemled, hogy Miyoko beterítsen a kétségbeesés fullasztó hullámaival. Sainame, Ougon no Majo! Húztam el kardomat könnyeimmel küszködve, hogy aktiváljam a shikaiomat. A katana aranyszínben felizzott, és a jelenség kíséretében átalakult hegyes végű botommá, lélekenergiám felszabadulása pedig minden porszemcsétől megtisztította környezetemet. Sötét tekintettel ajándékoztam meg mielőtt villámtáncommal mellé kerültem volna, ám a támadást csak mímeltem: amint védekezően felém fordult, újra shunpómhoz nyúltam és nagyjából két méterre mögötte tűntem fel ismét. - Konjiki no Odori... Suttogtam, miközben körkörös mozdulatot tettem a bottal, és a fegyver körül keletkező villámló tornádót egy suhintással a halálisten felé küldtem. A technika nem túl gyors, de erős, ha akár csak a széle is elkapja forgószelemnek, könnyen falnak vághatja. Készen álltam arra, hogy ha ez megtörténik, akkor ellenfelem után ugrok és gyomron rúgom, hátha a kettő együtt végre kiüti.
A hozzászólást Matetsaku Miyoko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 19, 2011 6:43 am-kor. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szomb. Júl. 09, 2011 8:16 am | |
| *Ám a harc elég drasztikusan kezdődött el a megfelelő ellenfelek kiállításával, amely nem alakult máson, mint az egymáshoz közel lévőkön. Feltehetőleg teljesen más ellenfélre bukkantam volna, hogy ha más jön erre fele, de nem. Nekem egy hadnaggyal kellett összetalálkoznom, amit tulajdonképpen a magam elködösült valójával nem is bánok. Ebben a káoszban igazán nem számít, hogy ki kicsoda, csupán az, hogy mekkora erővel bír. Ez egy olyan folyamat, ami a természet része. Az erősebb elnyomja a gyengébbet és nyer, ilyen egyszerű. Tehát, ha ezekben a pillanatokban a Seireitei minden egyes részén különböző ellenfelek küzdenek meg egymással úgy is ki fog derülni, hogy a végén kik maradnak talpon. Csak, hogy addigra oly' kevesen leszünk, hogy könnyű szerrel fognak már minket letarolni persze attól függően, hogy esetlegesen nem e ugranak az erősebbek is egymásnak, ezt nem lehetne kiszámítani. Ilyen alapon számolva az ellenségünk terve egyszerűen kikezdhetetlen. Innentől kezdve a puszta szerencsén fog múlni, hogy mikor és hogyan térnek észhez az "átkozottak". Mindannyian, akikre hatással volt a fény önmagunk torzulásává váltunk. Ám ennek a hipnózisnak a hatása mellett is bennem volt már az a fajta megmagyarázhatatlan megvetés, amelyet csak a Juuichibantai felé tudok sugározni. Tehát az én ellenfelem és ez a hipnózis inkább csak egy hatalmas lökettel, mintsem teljes tudatmódosítással jár. Ugyan nem támadnék rá, se társaimra, ha ez nem lenne, de semmi esetre sem sugároznék Miyoko fukutaicho felé elismerést a teljesítményére. Egy életre sikerült meggyűlölnöm azt az osztagot akaratomon kívül, így az elmémben lévő személyes okokból bekövetkezett gyűlöletem csak még jobban erősödik, amitől egész egyszerűen néhai valóm kutyájaként kezdek el harcolni nem törődve a következményekkel. Házakban teszek kár és az utcában, sőt, még másban is képes lennék csak azért, hogy azt a jellegzetes színt a magaménak tudhassam. Nagyjából olyan ez, mint egy kór, ami befertőzi az elmédet és egy őrültet csinál belőled, amely nem hagy addig nyugodni még a célodat el nem éred és ki nem nyírod a vadat. Vadként, prédaként tekintek a lányra, akinek a vadásza jelen pillanatban most én volnék. Igazi szerencsétlenség ránk nézve, hogy a képzettségein egy az egyben negatívja a másikénak. Csak e miatt adatik meg, hogy ezt a csata igen hosszúra nyúlhasson el, elvégre is, hogy ha mind a ketten hasonló küzdőstílusban vívnánk, akkor az nyerne aki erősebb benne ez ily' egyszerű. De a dolog már sokalda bonyolultabb, ha a két fél egy teljesen más, de a maga nemében erőteljesnek bizonyul. Akkor még is hogyan derül majd ki, hogy még is ki az erősebb? A nyers és erőteljesebb fog nyerni, avagy ne tán az, akinek sokkal taktikusabb és kiszámíthatatlanabbak a lépései? Még is mi alapod döntetik el, hogy a vadász vagy a vad kerekedik végül felül? Talán pont ettől izgalmas az egész, még ha nem is lehet valódi küzdelem ez, az elmére gyakorolt manipuláció végett. Gyakorlatilag, amikor Miyoko válaszra méltat az iménti nézőpont kérdéses monológomra, akkor hozzám nem éppen jellemzően azonnali válaszba kezdek, hiszen egyáltalán nem áll szándékomban egy nálam sokkal fiatalabb taknyosnak megadni azt a lehetőséget, hogy ne tán igaza lehet egy témában.* - Ha a ragyogás oly' erős shinigami, mint állítod, akkor a sötétség nem fog neki behódolni, hanem minél aljasabb eszközökkel befertőzni, hogy a végén valóban felülkerekedjék. A sötétség sosem fog neki behódolni, csupán visszavonulni, hogy az ellencsapás olyan erős legyen, amit már a fény nem bír el. S ez esetben igazad van, egy világtalannak valóban nincs értelme arról áradozni, hogy a napfény milyen szép...a világtalan inkább arról áradozik, hogy milyen szép is a sötétség! *E szavakat elszavalva egy ravasz fél mosoly kerül az arcomra, amely legalább annyira ékeskedik ott, mint amennyire kiváltképp hangsúlyozni akartam, hogy jelen pillanatban végső soron melyik oldalon is állok. Legalább is ha azt vesszük, hogy a Seireiteit védem, de ennek érdekében a társaimat is mészárolnom kell, akkor nem állhatok rossz oldalon, csupán az eszközeim volnának úgy mond tisztátalanok. De nem szégyellem ezt megtenni, mert ha valakinek, hát pont nem nekem kell azért térden csúsznom, mikor a mögöttem lévő sötétség igen csak sok igazat rejt. (Legalább is jelen pillanatban ezt gondolom.) Azért a gondolataimon végig fut egy aprócska keszekusza feltételezés, hogy talán még sem így kéne intéznem a dolgaimat, de amint ez megtörténik a fejem belé is fájdul, amitől mintha egy csapásra még jobban meg lennék győzve arról, hogy helyesen cselekszem. Szemeim egy fokkal jobban bevörösödik, amitől úgy látszik a távolból jött fény jelenség még jobban a hatalmába kerített. Talán egy pillanatra a nagy elgondolkodás és sötét beszéd közben az elmémre gyakorolt hatás megingott, ami miatt ennek a jelenségnek nagyobb behatásra volt szüksége. Ennek a megerősített gondolatnak a segítségével, amikor meghallom, hogy a lány hová is való döntöttem el, hogy ezt nem fogom holmi kidoukkal elintézni. A tudatomban benne van, hogy nem szokásom arrébb lökni ezeket, de a lélekölőm az egy olyan dolog még mindig, amivel leginkább kifejezhetem azt, amiben hiszek. Mintha a lelkem darabjával harcolnék és kényszeríteném a nyomorultat a földre. Igen, ezt fogom tenni, de még mielőtt ez bekövetkezhetne egy kidou sorozatos támadásommal tesztelem le ellenfelemet, hogy rá jöjjek mit is bír el. Noha a végeredmény igazán nem meglepő egy ilyen balga de hadnagyhoz képest.* - Tudod, ha van valami a Juuichibantaiban zajló dolgok egyáltalán nem érdekelnek. Lehetsz te kapitány is ha egyszer nem sokára a földet fogod súrolni... *Jegyzem meg utólagosan is a dolgot, hogy igazán nem számít az, hogy még is kicsoda ő. Bár igazán érdekfeszítő, hogy pont egy hadnaggyal állok szemben. Felhúzom egyik szemölködöm miként a klónomat használva záródik ez a kör. Szerencsétlen, nosza nem mindenki jeleskedhet közelharcban. Amolyan báj sajnálat kifejezéssel az arcomon pillantok az eltűnni látszó lélek klónomra s majdnem integethetnék is neki. Csak egy eszköz volt a kezemben, hogy pontosan alátudjam támasztani az egyik megállapításomat, mi szerint ez az idióta valóban nem igen ért a kidoukhoz. Ha így volna, már egy egyszerű hankival valamennyit eltérített volna, vagy ott van a teleportációs technika, amivel még vissza is küldhette...volna. De nem így tett, így hát erre rájőve egy apró jellegzetes mozdulatot teszek a nyelvemmel, amellyel megnyalom szám szegletét kimutatva ezzel a bennem tengő izgalmat. Mindenesetre, amikor megérinti valamelyest az egyik kidoum leállok egy pillanatra, hogy lássam sikerült e már földre kényszerítenem. Nem sikerült, de kár is lett volna így a legelején, így hát teljes nyugalomban (némi izgatottsággal) várom, hogy még is mihez kezd készenlétbe helyezve magamat. Persze némiképp meglepődöm attól, hogy shikaira vált, de nem maga a shikaitól; hanem, hogy ennyire könnyen megidézi? Nevetséges. Éppen ezért sem moccanok meg, hogy láthassam végül is milyen képességgel bír a lélekölője, miután a felém érkező ál manőverét akartam hárítani, amit hárítani nem is kellett. Ahogy ilyenkor pedig szokás a támadás némiképpen váratlanul ér, de igazán szerencsés vagyok, hogy kemény munka árán sikerült a kidou szintemet a megfelelő szintre hozni. Egy néma idézéses tenran segítségét hívom egy kicsit érdekes kivitelezés miatt. Ugyan meg sem fordul a fejemben, hogy nem jelenthet gondot egy shikai támadás, de az ő forgó szelét még az előnyömre fordíthatom egy kis technikával. A technikámat nem felé, hanem egyenesen az övébe irányítom, hogy az ellen erőkifejtés végett magamat méterekre repítve egy ház tetejére ugorhassak.* - Nem rossz, de nem eléggé jó...shinigami... *Mivel tisztában vagyok vele, hogy gyorsabb nálam így kénytelen vagyok egy taktikusabb dologba kezdeni, ami annyira nincs is ellenemre. Hátulról jövő támadás kivédése érdekében egy Rokkakabe-t vonok fel a hátamra majd alsóbb szintű kidouk kettős idézésébe kezdek.* -Shakkahou, Sokatsui! *Ezeket mind a forgószél felé vetem, de ennek a sornak még nincs vége, hiszen nagyon gyors reagálásként a Kuukanten’i-m segítségével a lányt mindezek elé kell, hogy teleportáljam. Ha mind ez valóban úgy sül el, ahogyan én azt tervezem, akkor a "fény hívője" most igen csak nagy bajba kerülhet. Nosza nem a kidouk miatt, hanem, hogy azok a saját csapdájába vetik bele. Ugyebár ahogyan a mondás szól, "aki másnak vermet ás maga esik bele"... Hátrébb lépek, hogy onnan láthassam a végeredményt, de azért nem félek még egy kettő sokatsuit hozzá fűszerezni a tényekhez biztos, ami biztos alapon...* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szomb. Júl. 09, 2011 11:45 am | |
| Csekély közösen eltöltött perceinkből is le tudtam szűrni, hogy ez a shinigami nem lehet akárki. 5. tisztnél rangja nem lehet alacsonyabb, mozgásából, kidouinak erejéből erre a következtetésre jutottam. Lassan megformálódott bennem a kép erősségeiről és gyengéiről, fel kellett készülnöm arra, hogy mégsem tudok olyan gyorsan túljutni ezen a zavaró akadályon, mint szeretnék. Harcstílusunk valószínűleg szöges ellentéte egymásnak, bár eddig csupán annyi derült ki, hogy kidoukra és ezzel együtt távolsági harcra támaszkodik, míg én jobban kedvelem a közelharcot. Kardjaink azonban még egyszer sem súrlódtak fémes csikorgással. Hogy milyen gyorsan szabadulok meg elborult agyú ellenfelemtől, az attól függ, hogy mennyire leszek képes rákényszeríteni az akaratom az övére, illetve hogy melyikünk képzettebb kardforgatásban. Igaz ez utóbbi aspektusban kétségtelenül én vagyok a jobb, vívótudásom hadnagyi szinten is kimagasló: egy hozzá hasonló halálisten nem érhet a nyomomba - Úgy? Szóval gyáván elfutnál, ha a biztos vereséggel kell szembenézned? Miyoko emlékeztet, hogy a kihívó te voltál. Miért keveredsz hát harcba idő előtt, ha nem vagy teljesen biztos a győzelmedben? Kételkedni önmagadban, ez a legrosszabb dolog, amit egy harcos tehet. Ha megremegsz, a pengéd is bizonytalanná válik.Oktattam ki a lányt gúnyosan, fölényes hangnemben. Ugyan megkérdőjelezhető, elhamarkodottnak vélhető shikaiom aktiválása, ám bevallom elkapott az indulat heve egy pillanatra. Mentségként azonban felhozható védelmemre, hogy minél gyorsabban véget akartam vetni a küzdelmünknek, talán tudatalattim vezérelt mikor különösebb megfontoltság nélkül felszínre hoztam rejtett erőmet... legalábbis annak egy részét. Hiszen használt technikám csupán csak a megtévesztés aljas csapdáját szolgálta, nem ez volt a valódi képessége zanpakutoumnak, és mint ilyen, kardom erejének teljes potenciálját sem használhatta ki. Mégis enyhe meglepettség futott át az arcomon, ahogy a shinigami mágiáját használva el tudta kerülni a támadásomat. Bár használni nem tudom, limitjeivel tisztában vagyok, szavak nélkül megidézett forgószelét normál esetben az enyémnek össze kellett volna roppantania. Ám nem ez történt, így vagy az én erőm hanyatlásának a következménye az esemény, vagy ő az, aki valós rangjánál sokkal képzettebb ebben a harcstílusban. Akárhogy is, úgy tűnik ez a kísérletem is csődöt mondott. Pálcámat mozdítva ellenfelem felé tereltem a méltóságteljesen táncoló fuvallatot, ám lassan cselekedtem, esélyt hagytam neki a kezdeményezést átvenni. Az újabb meglepetés elmaradhatatlanul megérkezett saját támadásom formájában, ráadásul megspékelve néhány hadouval... hmpf... ostobaság volna azt hinni, hogy beleesek egy ilyen csapdába. Botom köré ismét Aranytáncot teremtek, ám most nem engedem szabadjára, helyette vízszintesen suhintva szelem ketté lassan gyengülő, első forgószelem, a két vele érkező kidou pedig közvetlen irányításomnak köszönhetően két villám martaléka lesz. - Ne becsüld alá Miyokót... Mágiában való jártasságod elismerésre méltó, ám rossz módszert választottál. - Közöltem hűvösen, miközben az újabb Soukatsuik elől futva meneküli kezdtem. - Elmulasztottad viszonozni a bemutatkozást, shinigami. Jobban teszed, ha addig megejted, amíg képes vagy ajkaidat mozgatni. Ám ha nem akarod megtenni, az sem baj. Miyoko mem feltétlenül kíváncsi minden alacsony beosztású halálistenre, képességeidet rangod nélkül is fel tudja mérni. Azonban most itt az ideje, hogy Miyoko felfedje leghűségesebb szövetségesét.Döntöttem. Ha a fizikai támadások nem működnek, a siker érdekében bevetem zanpakutoum eltitkolt, valós erejét. Egy soha nem látott, ismeretlen halálisten ellen, szemtanúk nélkül... tökéletes alkalom. Heh, még abban sem vagyok biztos, hogy felfogja-e, mi fog vele történni. Mindez attól függ, hogy illúziómban mi fog materializálódni. Némi port felverve fékeztem le, és alig észlelhető módon pálcám hegyét a kövezetnek koppintottam, halkan és vészjóslóan kiejtve technikám nevét. Csupán botom pillanatnyi felvillanása jelzi, hogy valami történt. A helyszín és a körülmények nem nem változtak, így halvány, ravasz vigyorral az arcomon vártam, hogy mi ellenfelem számára a legkedvesebb. - Mélységesen csalódtam benned Ai onee-sama. Mindig is csupán egy betolakodónak tartottalak aki feldúlta a családom békéjét, ám sosem hittem volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz. Számodra semmi se szent, véred után a kötelességedet is elárultad. Szörnyű hibát követtem el azzal, hogy szárnyaim alá vettelek, így az én feladatom az is, hogy feltakarítsam a mocskot magam után. Nem bízhatom a sorsodat a 46-ok Tanácsára, saját kezemmel gondoskodom a Kagami név tisztára mosásáról.Egy fiatal, tizenéves lányt pillantottam meg tőlünk nem messze, lassan és méltóságteljesen siklott felénk kimonójában. Arcán undor, csalódottság és harag keveréke tükröződött, tekintete elszánt és egyben félelmetes volt. Karjait eleinte ruhája ujjában tartotta, ám ahogy lassan kihúzta őket a takarásból, felfedte egyik kezében zanpakutouját. Arcomon újra mosoly terült el, ezek szerint ellenfelem húga szeretetére vágyik a legjobban. Kedvemre való volt a fejlemény, nem csak testi, de erős lelki stressz is fogja érni. Nyertem. Tekintve, hogy lélekölőmnek köszönhetően elmémre nem hatott a lidércek áskálódása, így feltételezem illúzióm semlegesíteni fogja az Ai nevű shinigami tudatát elködösítő technikát is, így tiszta fejjel nézhet szembe ellene forduló legnagyobb vágyával. Az általam teremtett hamis világban én puszta néző vagyok, hacsak nem vagyok része áldozatom kívánságának, úgy tétlenségre vagyok kárhoztatva. Érinthetetlen vagyok, ám cserébe én sem tudok érinteni. Ám ezt most nem bántam, mivel váratlanul erős fejfájás tört rám, úgy éreztem koponyám majd széthasad belülről. Mellékhatás? Nem... az lehetetlen. Ez valami más. Fejemet fogva, fél szememet nyitva tartva figyeltem ahogy a finomnak és elegánsnak tűnő nee-san kivonja kardját és rohamot indít... illetve... nem is látom mit csinál, csupán egy elmosódott foltként jelenik meg Ai-nee oldalánál, és kardjával valamit csinál. Lenyűgöző gyorsaság... - Spoiler:
Ritsu egy Senkával támadott meg téged.
A hozzászólást Matetsaku Miyoko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 19, 2011 6:45 am-kor. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Kedd Júl. 12, 2011 10:13 am | |
| *Suttogásra rivalló sóhajok, verejték cseppek gyülekezése, nedves pára. A harc legjavában fontos, hogy tekintetünket egy pillanatra se vegyük le ellenfelünkről, hiszen, ha ez megtörténik, akkor azzal esélyt adunk arra a bizonyos hibára, hogy ellentámadásával fatálisan meglepjen minket. Évtizedek múltával gyakorlatban tudtam csak ezt igazán megtanulni, mert úgy mond mentorom még soha sem volt. Így hát egy egészséges példakép se állt előttem utamon. Nem volt ki megmondja nekem mi jó és mi nem. Magam szabtam meg a határaimat és magam állítottam fel innen, onnan elnézve azokat a bizonyos "elveket". Még, ha azok is volnának. Csak holmi elvakult gondolatok, amelyek folyvást béklyóba tartanak, és nem tudok tőlük szabadulni egy percre sem. Néha elgondolkodok azon, hogy még is mit csinálok, és miért éppen úgy teszem azt, amit. Aztán jönnek az egyre ködösebb gondolataim, amik már nem férnek össze egy normális shinigami élettel. Még sok minden áll előttem, és sok mindent szeretnék még végig vinni. Ezért pedig küzdenem kell pontosan úgy, mint most. Bár ez a helyzet más, mint a többi, sokkal másabb. Itt hiába állok egy háztetején az árnyak leplének egy hangyája képpen, még is elmémet egy sötét kór fertőzi meg. Vannak önálló gondolataim, de ezek mind egy börtönben kiáltanak lelkem felé, de ezek a kiáltások nem érnek el. Egyszerűen nem látom a fény az alagút végén, csak is a sötétség ölel körbe- körbe. Némi szürke tekintettel nézem végig, amit a shinigami csinál, és a mondandójába vetett tartalom egyáltalán nem nyeri el a tetszésemet.* - Milyen ironikus ez...egy csatában sokat megtudhatunk az ellenfelünkről...tévedsz..ha félnék a vereségtől, akkor hátulról támadnék, ahogyan a férgekre jellemző.. *Nincs igazából bő mondanivalóm a témával kapcsolatosan, valahogy annyira leköt a tudat, avagy inkább a gondolat, hogy rá akarok támadni, hogy nincs időm azon gondolkodni különösebben miben értek vele egyet és miben nem. Eltökéltség legjava lapul bennem per pillanat afelé nézve, hogy nekem le kell győznöm ellenfelemet. Jó formán még én magam sem tudom, hogy miért bennem ez a hatalmas késztetés, talán a büszkeségem teheti, de még ezt sem tudom felhozni egyértelmű válasz gyanánt. Elgondolkodtató azért, hogy egy önmagát harcosnak nevező egyén, még is miért indul csatába, mikor még maga sem tudja eldönteni, hogy voltaképpen mi célból teszi. A legelején még volt olyasmi, hogy áruló...stb. De, ahogyan ez a harc előrébb haladt elhalványult bennem a cél tudata és mintha átalakult volna egy nyers kényszerré, aminek egyáltalán nem tudok és nem is akarok ellent mondani. Mint egy természetes ösztön, amit senki és semmi nem tud belőlem ki irtani, csupán felerősíteni, avagy elgyengíteni ezeket. Tekintetemet egy egészen aprócska pillanat erejéig emelem más felé, hogy megláthassam a Seireiteiben végig vonuló harc hevét. Noha nem erre számítottam. Nem készültem fel arra az eshetőségre, hogy szeretett hazánkat majd ennyien fogják elárulni; azt a tudatot, hogy esetleg én látnám rosszul, pedig egyáltalán elvetem. Nem is tudom mi ez a nyomás, ami folyamatosan rám nehezedik, de olyan vészjóslóan nehézkes, hogy a mellettünk, lent az épület lábánál elhaladó néhány shinigamira nem is tudok koncentrálni. Egyszerűen az én ellenfelem már ki lett választva, ilyen súlyok mellett pedig aligha volna kedvem és időm törődni mással, mint azzal, hogy megnyerjem ezt a csatát. Visszairányuló tekintetem ekkor elkerekedni látszik. Meglep, hogy egy ilyen ki taktikázott mozdulatsoromat ez a shinigami könnyedén kivédte; de, másra kéne számítanom egy hadnagytól? Ha már ebben a pozícióban foglalta el helyét, akkor egy ilyen számomra eléggé kellemetlen helyzet igazán elvárható. Villanó tekintettel illetem erre, s halva szavait az idegeim pattanásig feszülnek. Behunyom szemeimet, hogy önmagamat igyekezzem ezzel megnyugtatni, hogy nem látom egy kicsit ennek a lánynak az arcát. Eléggé balga megmozdulás lenne tőlem, ha üvöltve rohannék neki, hogy kis taknyos létére így beszél, így hát nem teszem.* - Nem tartozik holmi jött mentre a nevem. Egy név, egy rang, ezek teljesen feleslegesek egy csatában. Nem a rangod vagy a neved dönti el, hogy te nyered meg, avagy sem... *A maga szemszögéből nézve ez a lány kora ellenére érettnek számít. Már, mint ilyen testtel nem nézném néhány évnél többnek, de az is lehet tévedek. Mindenesetre én az ő szemszögével egyáltalán nem értek egyet. Egyáltalán nem szokott engem érdekelni másnak a neve és rangja. Főleg akkor nem, ha egy árulóval állok éppen szemben. Aki elárulja a Seireitei-t, arra úgy is az vár, ami. Ezen nem kell mit ragozni, hogy még is hová tartozik és mi a neve. A kivégzésen sem kérdezik meg, hogy mit érzel éppen. Amint kinyitom a szememet, viszont valami megváltozik. A lány zanpakutoja megvillan, amire rögvest kardot rántok, hogy felkészüljek a támadásra, azonban nem ez történik. Sokkal inkább valami, valami egészen megváltozik. A fejemen egy futó fájdalom suhan végig s ami eddig volt megszűnni látszik. Kicsit megrázom, majd lépek előre egyet és a körülöttem lévő látvány borzadalma egy pillanatra lefagyaszt. Megpillantom a falnál lévő, vérben úszó őröket és képek ugranak be arról, hogy én tettem ezt velük. Maga a felismerés és az, hogy nem tudom miért tettem, letaglóz, még ha látszólag viszonylag komolyan tudom kezeli a dolgokat. Tekintetemet egyből a rezidencia felé veszem, hogy mérlegelni tudjam a helyzetet. Már egyből lépnék, hogy lássam, lássam él e még Ő. Oldalról jövő hang állít meg léptemben. Először az arcomba húzódó hajszálaim végett nem tudom ki venni a felismerés ellenére. Aztán a hajszálak arrébb sodródnak és én csak egy helyben állva vagyok képes végig hallgatni a saját húgom beszédét. Annyira zavaró most minden, de a tekintetemet róla nem tudom levenni. Hogyan is vehetném, amikor, amikor ő a mindenem. S most ezek a szavak? Nem értem és egyszerűen zavarodott leszek tőle, olyannyira, hogy zanpakutomat visszahelyezem a hátamra még úgy is, hogy azok a szavak és a harcok morajlásába belevesző hanglejtések is különösek. Előre lépek egyet, bár ne tettem volna, hiszen így minden egyes szavát hallhatom.* - Betolakodó ka? Tehát csak ennyit jelentek a számodra...egy betolakodó? *Félig remegő hangon szólalok fel, hogy megerősítse az imént elhangzottakat, mert még most is oly' furcsán csengenek füleimben. Nem azzal van gond, hogy nem értettem, csupán nem fogom fel. Annyira friss és annyira sokkosan ér, hogy amolyan semmilyen sem vagyok most. Hangom kissé remeg a valóság súlyától, a szavak súlyosságától, de a lelkemben feltörő fájdalmak még nem mélyültek el, így én magam sem tudok zavartságon kívül mást tenni a helyzettel. Veszek egy nagy mély levegőt, hogy megint csak magamat próbáljam ezzel nyugtatni, de kétségtelenül ez szinte lehetetlen, hiszen a húgommal állok szembe. Szembe? Igazából egy pillanat alatt tűnt el a szemeim elől s bukkan fel a hátam mögött. Egy, mindössze egyetlen egy szerencsém van, még pedig az, hogy a nem régiben magamra helyezett kidou pajzs aktiválja magát és kivédi a húgom technikáját. Arrébb shunpozok ezt látva magam is és nem tudom eldönteni még is mit tegyek. Össze vagyok zavarodva, de nem kis mértékben. Most legyek büszke arra, hogy milyen gyors vagy fájlaljam a szavait és zuhanjak lelkem sötét mélységébe? Mit kéne tennem egy ilyen szorult helyzetben. Ez csak is a sors keze, hogy általánosságban higgadtan kezelem a dolgokat, de most teljes a káosz bennem. Nem akarom bántani, de azt sem akarom, hogy engem sértse meg, mert miért is tenné? Egy nagyon alap kidouval, shakkahouval kezdem el "bombázni". Ezeken igen csak látszik, hogy igazi áll támadás, de nem is igazán akarom őt bántani, nem ez a célom, egyáltalán nem az...* - Miért csinálod? Miért? A szavaid...nem értem. *Kicsit szúró tekintettel nézek rá, hogy ezt jobb volna, ha érthetőbben elmagyarázná, mert ez az ellenségeskedése kissé érthetetlen a számomra most...*
|
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Kedd Júl. 12, 2011 3:56 pm | |
| A fejembe beszűrődő hangok egyre távolibbnak és halványabbnak tűnnek, ahogy az illúzióm által teremtett világban testvérharc bontakozik ki a szemem láttára. Azonban én mégsem látom mi történik, látásom cserbenhagyott. Az éles, tiszta kép, melyet látószerveim az agyamba vetítenek most csupán elmosódott, homályos foltok képében jelentkezik. Érzékeimet nem egyéb tompítja, mint a fejembe hasító könyörtelen fájdalom, amely akkor jelentkezett, mikor aktiváltam zanpakutoum technikáját. Soha nem tapasztaltam még ilyet képességem használata közben, bár való igaz, éles körülmények között még csak egyszer próbáltam ki valódi erőmet, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva akkor sem sikerült működésre bírnom Ougon no Majót, bár lélekölőm lelke szerint a technikám működött... de mégsem. Akárhogy is, a megmagyarázhatatlan eredetű kínt nem tudom elviselni, a fejemet belülről szétszaggató nyomás könnyeket csal a szemembe. Halántékomat szorítva térdre rogyok és keservesen próbálom szavaimmal megtagadni a fájdalmat. Hiába. Tehetetlen vagyok, én pedig gyűlölöm ezt az érzést. Érzékeim hol tompák, hol túl élesek, így egy-egy robbanás hangja csak még jobban növeli a szenvedésemet. Mit hibáztam, hogy ilyen fordulatot vett a küzdelem? Tán az arrancarok trükkje ért el midőn aktiváltam a képességem? Szerencsémre míg illúzióm hat, addig ellenfelem nem tudja kihasználni kiszolgáltatottságomat, de mindez, az ostrom, az engem árulónak tartó shinigami és az arrancarok sem érdekelnek, csupán azt szeretném, hogy szűnjön meg a kín, amely szétveti a fejemet és megőrjít. Váratlanul ártatlan kislány hangja vegyül a zúgásba, amit a környezetemben zajló hangok egybemosódása jelent. A hang ismerős, nagyon is. A zanpakutoum hangja. Érteni nem értem, amit mond, ahhoz nem tudok koncentrálni, de annyit bizonyosan érzek, hogy kérlel, méghozzá kétségbeesetten. Néhány pillanat múlva pedig már belső világomban találom magam: egy antik bútorokkal berendezett szobában, melynek közepén két kényelmes fotel és köztük egy gyönyörűen díszített asztal van. Fejfájásom egy csapásra elmúlt, ám még így is remegek, miközben a könnyeimet törölgetem a szememből. Kardom lelke a baloldali fotelben ül, békésen teát szürcsölgetve. Érkezésemre a fehér porcelán csészét a baljában tartott csészealjra helyezi, és miközben a meleg italt leteszi, megszólal: - Roppantul sajnálom, hogy a hangom nem érhetett el időben, hiába próbáltalak figyelmeztetni, hogy ne használj, Miyoko. Segíteni téged és elnyomni a lelkedet fenyegető erőket egyszerre túlságosan megterhelő feladat számomra. Mindazonáltal büszke vagyok rád, amiért nem félsz összetörni mások lelkét, ha az a saját javadat szolgálja. Helyes ösvényre léptél, csak akkor boldogulhatsz ebben a világban, ha habozás nélkül félreállítasz mindenkit az utadból. Megmutatod nekik, hogy különlegesebb vagy náluk, többet érsz, mint ők. Ám az én gyengeségemből adódóan most olyan veszély fenyeget téged, ami könnyedén tönkreteheti az életed, mindazt, amit eddig felépítettél. Meg tudlak védeni, ám ehhez szükségem van a segítségedre. Gyere velem, pajtás! Áll fel ruháját kisimítva Ougon no Majo, majd az ajtó felé indul. Mint általában, most is csendben végighallgattam, amit mond, szavai eddig mindig igaznak bizonyultak, nincs okom bennük kételkedni. Így hát követem a kislányt az ajtón túlra, ahol belső világom vad, veszélyes és ismeretlen részei terülnek el.
Ritsu arcára enyhe meglepettség ült ki azt látván, hogy technikáját kivédték, de hidegvérét megőrizve azonnal távolabb ugrott, nehogy kellemetlen meglepetés érje egy ellentámadás formájában. Mozdulatain látszott elővigyázatossága, ahogy az is, mennyire komolyan koncentrál. Kardját gyakorlatilag azonnal maga elé emelte, fel volt készülve a védekezésre. - Sajnálattal közlöm, hogy én nem az a személy vagyok, akit olyan könnyen be lehet csapni egy kis színjátékkal. Még hogy nem érted... hát nem veszed észre mennyi fájdalmat okozol nekem? Ó, dehogynem! Pontosan ez a célod, tönkretenni az életem, irigységből. Anyám ellen akarsz fordítani és hamis reményekkel hitegetsz apámmal kapcsolatban, csak hogy megszerezhesd őket magadnak és a helyembe lépj! Közölte dacosan, miközben kerülgetni kezdte a felé szálló vörös energiagömböket, hol egy-egy apró shunpo-lépéssel, hol pedig elegáns és finom kitérésekkel. Cserébe mutatóujját néhány Byakurai kilövésére nyújtotta, bár célja valószínűleg csak az volt, hogy távol tartsa magától ellenfelét. - Azonban nem a szád íze szerint történtek az események, így a felfordulást kihasználva be akartál törni a birtokra, hogy a saját kezeddel tegyél el láb alól. Végtére is ismered a birtokot és azt is tesztelted már, hogy be tudsz-e hatolni, nem de bár? Pechedre az ostrom miatt az őrök senkit sem engedhetnek be, még téged sem, így kénytelen voltál ellenük fordulni, és amikor Miyoko-chan véletlenül felfigyelt rád, rá is rátámadtál. Ez, akárhogy is nézem, árulás! Megbocsáthatatlan, amit tettél! Teljes szívemből gyűlöllek, Ai! Folytatta a magyarázatot, melynek végére hangja zaklatottá vált, könnyei pedig a holdfény tükrévé váltak. Kékesfehéren izzó lélekenergiája egy csapásra felszabadult, shikaia pedig parancsszó nélkül is aktiválódott ahogy kezét végighúzta pengéje felett. Elszánt, valódi gyűlölettel teli tekintete sötétséget sugárzott. Most vett először egy harcot igazán komolyan, a vele szemben álló testvére egy soha nem látott oldalát hozta ki belőle. - Kagami Ai, én, a Kagami-család 17. feje, pallosjogomat gyakorolva bűnösnek ítéllek árulás vádjával. Ígérem, a kivégzésed fájdalommentes lesz. Szólt ismét szokatlanul halk és fájdalmasan hűvös hangon, zanpakutouját pedig nagy lendülettel a magasba emelte, szabadjára engedve Kaminami hullámait. A víztömeg szinte megszámlálhatatlan mennyiségű hegyes dárdává vált szét, melyek nagy sebességgel indultak meg az áruló felé. Ritsun jól látszott, mennyire koncentrál, hogy irányítani tudja a megszilárdított folyadékot, szabad kezében pedig máris előkészített egy jégkristályt, hogy ha a mozgékony vízdárdák átszúrják Ait, akkor véget tudjon vetni a küzdelemnek azzal, hogy megfagyasztja a lányt és apró darabokra töri őt, hogy még írmagja se maradjon annak a teremtménynek, aki annyi szomorúságot okozott neki. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szer. Júl. 13, 2011 4:50 am | |
| *Belső ellentmondásokba ütközve állok egy helyben Ritsu válaszára várva, még magamban is keresem ugyanezt. Nem igazán tudom felfogni azt, hogy miről is beszél, amikor eddig nem volt semmiféle ilyesmi jelzése, de ez most megváltozott. A Seireitei-en végig húzódó harcok "hevében" nem tudom jelenleg, hogy még is miben higgyek. Ha reálisan mérlegelem a dolgokat, nincs hely most családi drámákra. De, ha az érzelmeimre hallgatok jelen pillanatban a figyelmemet, úgy se tudom erről az egészről levezetni. Olyan ez, mint egy börtön, amiből nem szabadulhatok, mert béklyóba zár. Érzem, hogy a torkomban egy égő gumó keletkezik, ahogyan választás elé kényszerülök. Összezavarnak ezek az események és e hatásra, lábaim a tetőnek gyökereznek. Nem bírok egyetlen egy mozdulatot tenni főleg, akkor, amikor Ritsu a zanpakutoját kezdi maga mellett tartva harcra "élezni". Ideáig süllyedtünk volna? Annyi kín keserves év és munkám gyümölcséül találhattam meg a ma élő számomra egyetlen rokonomat, és most, hogy megtaláltam szembesülnöm kell azzal, hogy árulóként tekint rám? Rám, a saját vérére?! Hiszen annyi mindent feltettem erre az egészre! Bennem volt a gondolat, hogy békére szeretnék lelni, s ha nincs másom, akkor ezt a húgom mellett szeretném elérni. Ezek a szavak pedig, amelyekkel illet jelen pillanatban is, nagyon súlyosak. Olyannyira, hogy a lelkemben lévő erősen felépített vár pillanatok alatt leomlani látszik. Tekintetemen a legmélyebb komorság kezd elterülni, és a szívemben keletkező apró vágások gyanánt elmém egyértelműen ködösödni kezd el. Hallom Ritsu szavait, de hallok itt mást is. Egy mély férfihang, amely ordítozva szól hozzám én most még is nem érem el. Egy csapásra a zanpakutom és én közé egy pár percnyi erejű szakadék keletkezik, amely meggátolja a kettőnk közt létre jövő kommunikációs. Olyan ezt, mint mikor egy trauma éri az egyént, talán az is. Szemeimből még sem tud könnycsepp csordulni, csupán szívemet facsarják ezek az érthetetlennek tűnő szavak, amik valójában nagyon is érthetőek a számomra. Ennyi volt és ne tovább. Tulajdonképpen az életemben most jött el az a pillanat, amikor kénytelen vagyok visszanézni, hogy újra szembesüljek az elkövetett hibákkal és mérlegeljek, hogy megérte e egyáltalán. Felpillantok a húgomra.* - S mond mikor döntötted el te azt, hogy fájdalmat okozok neked, amikor eddig minden erőmmel óvtalak mindentől? Vagy csak úgy találomra akarsz te is mindenért engem hibáztatni? *Végre előre lépve egyet teszem fel a kérdésemet rákontrázva ezzel azokra a bizonyos szavakra, hogy fájdalmat okoztam neki. Nem mondom, igazán sajnálom, ha valóban így volt, de jelen pillanatban a szavainál nem érzem azt az erős alátámasztást, még akkor sem, ha egyébként fájnak egytől egyig. Ebben az esetben eléggé érthetetlennek tűnhetek, pedig nagyon is jól értem a szavait, csak próbálok némi kibúvóval takarózni egyébként hozzám nem illően. Valahogy nem akarok belenyugodni a gondolatba, hogy a húgomnak ilyen drasztikus véleménye lehet. Rá kellett volna jönnöm hamarabb, hogy valójában nem is kedvel, csak megjátszotta magát, de akkor is. Most ez igaz? El kéne hinnem, hogy egy csapásra megutált, avagy nem is szeretett igazából? Gondolataim ide- oda cikáznak a sok kard általi csattanás közepette, amely mindenfelől hallatszik a városban történő harcok miatt. Aztán, ahogyan a fájdalom egyre jobban elmélyülni látszik bennem, úgy félelmem is egyre jobban felül kerekedik bennem. Remegő kézzel húzom ki a nodachimat a helyéről és tartom magam mellé ismételten remegő kezekkel.* - Ha tényleg azt gondolod, hogy csak ártottam a családodnak, akkor, mint Kagaminak valló egyén támogatom a szavaid.. *Én magam is gyűlölném azt, aki az addig békében élő családomat felborogatná. Ez egy olyan dolog, amin bizonyára nehezen tette túl magát, még ha én nem is értem, attól még nem biztos, hogy ez nem lehet valós. Elvégre a saját elveimmel gondolkodva, lehet én is pontosan ugyanezekkel a szavakkal illettem, volna. Ő a család feje, s az ő dolga az, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Ha, pedig egy rossz hírnevet okozó shinigami vagy lélek bukkan fel...bonyolult, de lassan kezd a számomra érthető lenni. A szemeimben lappangó komor, üres de még is fájdalommal teli csillanások némiképp büszkén tekintenek a testvéremre. Ezt követően behunyom szememet és sóhajtok egyet. Az igaz lehet, hogy nem voltam pozitív hatással a családjára nézve, de abban egyáltalán nem értek egyet, hogy meg akar ölni. Ezt a tényt a büszkeségem egyáltalán nem akarja elfogadni. Eltaszítani eltaszíthat, ehhez joga van, de az életemmel még tudnék mit kezdeni. Éppen ezért, amikor a pallosjogáról beszél, nem bírom megállni, hogy ne jegyezzek meg valamit erre.* - Nem tudom, hogy mikor lettél ilyen...de örülök, hogy több mindent láthatok most belőled. Hiába ismersz...úgy néz ki kettőnk közt mindig is volt, van és lesz egy szakadék, ami miatt nem leszünk képesek olyanok lenni egymásnak, mint valóban két testvér. *Tényekre gondolva és erre nagy nehezen, de eldöntöm, hogy ha valóban így szeretné, akkor elválhatunk egymástól, de nem így. Még egyszer nem akarok így zárni egy kezdetet, hogy eltaszít valaki csak úgy magától. Egyszer már elhagytak és ez a mostani még annál is jobban fájna, de túl élem, talán. Bár meglepődök, hogy képes shikai-al támadni, de első körben kerülni kezdem ezt az áradatot. Leugrok a barakk tetejéről s onnan újabb villámtánccal egy másik épületre, ugrok, ahonnan egy kidout idézek meg, hogy megállíthassam a shikai használatában.* - Rikujoukourou! *Habár abban nem vagyok biztos, hogy nem e tudja gondolattal irányítani eme shikai képességét, de reménykedem, hogy nem képes erre. Mindössze egyetlen egyszer láttam eddig Ritsu shikai-át bizonyos okoknál fogva, de az nem elegendő, hogy teljesen felmérjem mire képes vele, avagy sem. Annyit tudok, hogy vigyáznom kell vele, de hiszen ennyi bőven elég.* - Bomolj! *Suttogom a nodachimnak magam is, hogy csak a markolat megmaradásával a gömböket elindíthassam feléje. Természetesen most sem támadok rá hitelesen, mert a legközelebbi Warero parancsra is csak súrolhatja egészen, mondhatni "gyengéden". Nem áll szándékomban kárt tenni a saját húgomban, vele ellentétben én nem volnék rá képes.* - Nem lenne egyszerűbb azt mondanod, hogy költözzek el és hagyjalak békén? Hihetetlen hogy...muszáj ebben hasonlítanunk? *Igen, most eléggé utálom magam, mert mondhatni én is így tennék a helyében...* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szer. Júl. 13, 2011 10:17 am | |
| Az ajtón túli világban eddig összesen egyszer jártam, Ougon no Majo nem engedi, hogy kimenjek oda. A magas fűben könnyű eltévedni, és számos veszély leselkedik az olyan apró teremtményekre, mint jómagam. Hiába nem szeretem erről még bizonyosságot, nincs rá okom, hogy kételkedjek a szavában, sem arra hogy puszta dacból vagy bátorságpróbából kimerészkedjek magamtól. Akit tisztelet és szeretek, azzal szemben szófogadó és jól nevelt vagyok, csupán azokra nem hallgatok, akik nem érdemesek arra, hogy szavuk az enyém felett álljon. Végtére is, nem vagyok akárki, ezt megerősíti a mami, a papa, a lélekölőm és a rangom is, ez nekem pedig bőven elég ahhoz, hogy ne kételkedjek benne, s ne higgyem el azok szavát, akik számomra semmit sem jelentenek. Csupán irigyek, amiért én jobb vagyok náluk. Emberi gyarlóság. Most, hogy zanpakutoum lelkét követem így én is kimehetek, amíg ő itt van, addig nem veszhetek el és nem is eshet semmi bajom. Bár a vadul fújó szél megcsap a szabadban és nehezemre esik megtartani az egyensúlyom, mindent megteszek azért, hogy talpon maradjak és ne hozzak szégyent a másik kislányra. Az ég sötétjét okozó felhőkből a távolban villámok cikáznak a talaj felé, itt-ott pedig vastag széltölcsérek rombolják a pusztát. Lenyűgöző és egyben félelmetes a látvány, nem kellenek szavak ahhoz, hogy tudjam, valami tényleg nincs rendben. - Elhiszed, hogy mindent a te érdekedben teszek, ugye? - Kérdezi, majd bólintásomra folytatta. - Van egy titkom, amit egészen eddig nem akartam neked elmondani, most azonban úgy alakult, hogy meg kell tennem. Amikor megszülettél, nem én voltam az egyetlen lélek a belső világodban. Valamilyen oknál fogva egy másik entitás is idekerült, valaki, akit veszélyesnek tartok rád nézve. Megküzdöttem vele nem sokkal a világra jöveteled után, talán részben ez az oka annak, hogy ilyen gyorsan megnőttél. - Miatta nem engeded, hogy Miyoko kijöjjön ide, ugye? - Vágok közbe választ keresve az első elmémben felvillanó kérdésre. - Úgy van, nagyon okos vagy. Nem akartam, hogy tudj a létezéséről amíg nem találtalak elég érettnek rá. hogy megismerd az igazságot. De mostanában bebizonyítottad, hogy felelősségteljes vagy, és hogy képes vagy higgadtan gondolkodni, szóval nem félek szembesíteni téged vele. Mivel nem tudtam legyőzni, így bezártam egy kristályba, amely most megrepedt. Az arrancar erejének elfojtása és a kristály épségének megóvása már túl nagy falatnak bizonyult nekem amikor használni kezdtél. Szeretném, ha eldöntenéd, mi legyen a sorsa és hogy szükség esetén segíts nekem őt legyőzni. Ketten együtt képesek leszünk rá. Pillant rám szokatlanul komoly arccal. Újabb néma bólintással jelzem, hogy megértettem, amit mondott, és hogy elfogadom, amit tett. Minden bizonnyal hamis mami ármánykodása miatt került ez a valaki a lelkembe, ezt találom az egyetlen logikus magyarázatnak. És ha így van, már azt is értem, miért tartja veszélyesnek Ougon no Majo. Meg kell szabadulnunk tőle mihamarabb, nem kívánok egy pórázra kötött vérszomjas vadállatot tartani a belső világomban. Kezemmel védekezek az arcomba fújó szél ellen, miközben csendben haladunk a magas fű takarásában. Hamarosan azonban nyílt területre érünk, melynek közepén egy kőoszlopokkal körbevett rózsaszín kristály van... és benne egy elegáns ruhájú, fehér hajú és zöld szemű, ártatlannak tűnő kislány, még csak nem is idősebb nálunk. A kristályon található repedésből süvítve árad ki a levegő, egyre szélesebbé téve a nyílást. Kétségtelen, hogy néhány perc múlva a pecsét darabokra törik. - Hosszú ideje várok a pillanatra, hogy végre szemtől-szemben láthassalak, Miyoko. Hogy meghalld a hangomat. És hogy felnyissam a szemedet. Manipulálnak mióta csak az eszedet tudod. Segíts legyőzni az ártó lelket, a behatolót. Kérlek! A nevem Yoru no Kaze, én vagyok a valódi zanpakutoud! Hallgass a szívedre és rá fogsz jönni, hogy igazat mondok! Mutatkozik be a lány, szomorkás hangját visszhangozva fújja elém a szél. Állítása valósággal megüt, sok mindenre számítottam, de erre nem. Szavaiban szemernyi hazugságot sem érzek, manipulálásnak nyomát sem látom. Ha Eras zárta volna belém, azt érezném egészen biztosan, ahogy azt is, ha gonosz szándékai lennének. Ugyanakkor Ougon no Majo felől sem látom a romlottság rezgéseit. Tétován nézek a mellettem álló kislányra, aki semleges tekintettel bámul felfelé a repedező kristályra. Ám ő nem szól semmit, így ezt a döntést nekem kell meghoznom. Lelkem két darabja között tapintható a feszültség, és abban a pillanatban, hogy a kristály szétesik, a felszabaduló széllökés szó szerint ledönt a lábamról és méterekkel odébb sodor. Yoru no Kaze erős, megállapításom nem sokat várat magára. Az összecsapás megkezdődik, mindkét lány kezében materializálódik egy-egy zanpakutou, ám csak az aranyszínű bot ismerős, a sötét füstben rejtőző kasza egyáltalán nem.
- Ez nem olyasmi, amit én döntök el, bár így lenne. Ha szelektálhatnék a jó és a rossz érzések között, én lehetnék a világ legboldogabb embere. De elfojtottam az érzéseimet, hogy lássam a szándékaidat és mert nem akartalak megbántani. Tudod mennyire gyűlölök hazudni, de ha nincs más választásom, megteszem. Most azonban, hogy tudom mit terveztél, már nem kell rejtegetnem az igazságot. Válaszolt fagyosan, ugyanakkor hiába próbálta felvenni a merev álarcot, hangjában érezni lehetett a mélabús, komor színt. Neki is fájt, amit most tennie kellett, de a csalódottsága megadta neki az erőt és a motivációt ehhez a számára nehéz döntéshez, amit nővére megölése jelentett. Klánja és saját maga érdekében. Némán figyelte, ahogy Ai menekül a tucatnyi utána kígyózó vízdárda elől, ahogy egyik-másik becsapódott, a nyomában összetört cserepek maradtak. Kétség sem fért hozzá, hogy képesek kárt tenni az emberi testben is. - Van egy olyan oldalam, amit nem szeretek a közeli ismerőseimnek megmutatni. Sajnálatos módon te már nem számítasz annak. Bár vérünk félig azonos, te eljátszottad a bizalmamat. Már csak arra vagyok kíváncsi... hogy miért? Miért fáj neked az, hogy én voltam a szerencsés kettőnk közül? Hajlandó lettem volna megosztani veled a családomat, de ez nem azt jelenti, hogy el is veheted őket tőlem! Most már késő... Végszavával újra mozgásra ösztökélte a hullámokat, és bár nem tudott kitérni a Rikujoukourou elől, mindez nem számított, hiszen lebénulva is teljes értékű volt zanpakutoujának shikaia. A felé repülő gömbök felrobbanásának pillanatában a víztömeg körülötte csapott fel, így megvédve őt a fenyegető detonációtól. És mihelyst sikerült kiszabadulnia a kötésből újra támadásba lendült: ezúttal nem osztotta meg az általa irányított folyadékot, hanem egyben emelte fel, egy hatalmas cunami formájában betakarva vele a csillagos eget. - Oharashi... Ejtette ki technikájának nevét, mire a hullám egy csapásra aprócska vízcseppekké változott, és fullasztó felhőszakadás formájában zúdult rá testvérére. És míg Ai nem figyelt, avagy nem figyelhetett, Ritsu ismét mozgásba lendült. Kanashibari. Egy shunpo-technika, amelynek a célja az áldozat tehetetlenné tétele a végtagokban található izmok elvágásával. A négy vágás olyan gyors, hogy aki átéli, az csupán egyetlen fájdalmas sebesülésnek érzi, aztán összeesik, hiszen nem tud megállni többé a lábán. Ám ezek között a körülmények között még az is kétséges, hogy egyáltalán érezni fogja-e az idősebbik Kagami, hogy történt vele valami. Feltéve ha nem veszi észre mit készülnek vele tenni.
A hozzászólást Matetsaku Miyoko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 19, 2011 6:46 am-kor. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Pént. Júl. 15, 2011 8:17 am | |
| *Ugye milyen pokolian nehéz bizonyos esetekben jól dönteni? A sors kegyetlen játékokra képes; néha pedig úgy érzem a legvadabb táncokat én magam, kapom. Évtizedek, évtizedek munkája látszik szemeim előtt egy csapásra szertefoszlani. Lelkemben szinte tapinthatóan érzem az apró pengeszilánkok marását, ahogyan egyre mélyebben vájják alá magukat. Beférkőznek minden egyes rostba és felemésztenek minden jó érzést, ami ott egyszer volt. A fájdalom lassacskán az események előre haladtával darabokra zúzza a szívemet, ami ellen nem tudok semmit sem tenni. Ellenezhetném, hogy nekem ugyan ilyen céljaim nincsenek, viszont látom Ritsu szemében azt a hűvös fájdalmat, ami arra sarkall, hogy teljesen felesleges tett volna. Ő már eldöntötte, hogy a maga igazában fog hinni, és ki volnék én, hogy ebben megállítsam? Nem volnék képes rá, és a nézőpont miatt valahogy nem is akarom. Belefáradtam abba, hogy folyamatosan bizonyítsak valaki olyannak, akit gyakorlatilag még nem is ismerek rendesen. Talán lehet jobb is így, de még is fáj. S nem akarok bizonyítani, hanem csak annyit akarnék, hogy nézzen a szemeimbe és lássa meg a valóságot. Azonban hiába tekint most is a szemeimben, nem lát túl falaimon, a saját húgom. Vér a vérből és nem képes túl tekinteni. Ne tán az a láthatatlan ezüst fonál ott sem volt soha, amely miatt mi örökké összekötve számítunk, mint testvérek? Nem lát, s lassan én sem látom őt. Meg fog ölni a gondolat. Én ezt nem így akartam. Én, amikor elhatároztam, hogy a birtokra betörök csupán egy cél vezérelt, hogy végre láthassam őt. Oly' szép és oly' különleges volt. Több volt a szememben bármi másnál, mi létezhet ebben a világban. Szívesebben tekintettem rá, mint önön magamra egy tükörben. Gyűlöltem magam, s gyűlölöm most is. Annyira fáj ezt hallani attól a személytől, aki többet jelent számomra a saját életemnél, hogy ez majd, hogy nem felér egy öngyilkossági kísérlettel. Pedig elég balga megmozdulás lenne a részemről. Csak a bolondok kísérelnek meg ilyesmit, és egyértelműen elgyengültem most. Valahogy érzem saját magamon, hogy a belém maró érzelmi kavalkád láthatóan változtat rajtam. Fáj, amit mondanak nekem és gyűlölöm magam, amiért nem tudom úgy kezelni a helyzetet, mint általában. Egyszerűen nem tudok ezektől, a dolgoktól nyugodt lenni, még a szívem is hevesebb zakatolásba kezdett, annak ellenére, hogy nem vagyok egy ideges típus (csak kivételes esetekben). A jelenlegi dolgok miatt azonban hallva Ritsu további szavait.* - Ostoba vagy Ritsu..nem te döntöd el? S mond, azt nem te döntötted el, hogy Masaruval maradsz? Vagy az a fiú nem hoz kárt a Kagami- házra? ..persze..a szerelem az más. Azt nem vonnád meg magadtól, akkor sem, ha a család presztízse bánná, de a nővéred, az már egészen más. Ugye igazam van? *Nem akartam ezt, egyáltalán nem. A legundorítóbb dolognak találom azt, hogy ha valaki zsarolni kezd egy másik ügye miatt, de jelenleg nem futhattam el bizonyos részletek mellett. Ilyen például a húgom udvarlója. A családra jelentett "fényvesztés" mellett sem ellenzem a kettejük kapcsolatát. Mi, ha nem ez bizonyítja a testvérem iránti hűségemet? Engem a Kagami család, mint família egyáltalán nem érdekel. Sőt, mi több még az édesanyámmal sem találkoztam mióta elhagyott kisgyermek korom óta. S nem is fogok. Ők egyszerűen nem érdekelnek, mert hajdanán olyan sokat szenvedtem az anyai hiány miatt, hogy miután sikerült feldolgoznom elhatároztam, hogy soha nem akarom látni. Ritsu rokonai meg nem az én rokonaim. Lehet kissé furcsa elgondolás, de így van. Egyedül Ryuuji-sama nőtt egy kicsit hozzám mióta én ápolom. Azok a beszélgetések, amiket intézni szoktam vele, a számomra igen sokat jelentenek. S most. Ezek a rágalmazó szavak. Percekig bírtam, de nekem annál sokkal nagyobb a büszkeségem a húgom irányába, hogy hagyjam had, legyenek szemei világtalanok. Nem tudom, mi oka volt arra, hogy ebbe belekezdjen, de ennek véget kell végre vetni. Bánni fogom ugyan, de nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi álláspont szerint túlélve is távoznom kell majd a birtokról. Meg is érteném, elvégre rajta kívül nem igen tudja senki, hogy mennyire is közöm van a Kagami családhoz. Felborítani a család belső békéjét meg egyértelműen hülyeség volna, tehát marad az utóbbi. * - Tehát úgy gondolod, hogy el akarom őket venni tőled? Ugyan mit vehetnék én el tőled, amikor a saját nővéred létezését letagadod?!!! *Felbillentett fejjel és fájdalommal teli szemekkel pillantok rá némiképp ridegen. Egyszerűen ezt a fájdalmat hullámszerűen tudom csak magamba tartani. Nem vagyok az a fajta, aki bárki előtt el tudná engedni magát és kimutatni a valódi érzéseit, mint pl. a fájdalom. Így ez most csupán a vörösödő szemeimben tükröződhet vissza. S igen, volna bennem egy kis megmagyarázhatatlan gyűlölet, az élet iránt.* - Megtettem mindent, amit akartál.. ápoltam az apád, amikor legszívesebben megöltem volna, hiszen ő volt az oka minden egyes szenvedésemnek. Persze te ezt nem értheted, egy főnemes nem értheti az egyszerű shinigamik fájdalmát, noha megváltoztam... *S ez így is van. Még ha próbálom is, csak félig tudom magamba tartani a mondandóimat, amikkel legszívesebben itt és most szembesíteném. Még is miből gondolja, hogy elárultam és ez fáj neki? Ritsunak fele annyira sem fájhatnak a dolgok, mint nekem. Hiszen itt én volnék az, akinek nap, mint nap a tükörbe kell néznie azzal a tudattal, hogy nincsen semmije csak egy húga, aki úgy szint letagadja őt. Így, hát a szavai eléggé érvényét vesztik ezekben, a pillanatokban. Aztán végül meglátom az eget ostromló végtelen erősségnek tűnő víz rengeteget. Igazán büszke lehetnék a húgomra, hogy ilyen erőssé vált shinigami évei alatt, de a fájdalom elködösíti a gondolataimat. Nem tudom mi, volna jobb. Megtámadni őt, avagy hagyni, hogy a támadása betaláljon? Jogom volna-e rá támadni, ez itt a kérdés? Még lélektükreimben, a környezetemben és a lelkemben lévő káosz összesűrűsödik, addig reagálni sincs már időm. A ruhámat, a hajamat és egyértelműen mindenemet mintha kések százai kezdenék el ostromolni. A bőrömet érintő pattogás hatására a torkomba keletkező gumó fojtogatni kezd, ami az erősen felgyülemlett égető párával forr össze. Minden egyes becsapódás szikeként vág a bőrömbe vörössé elszínezve azt, a nyomásról nem is beszélve. "X" alakban próbálom az arcomat védeni s egyeszűen, félek attól, hogy mi lesz ezután. Most először évek óta elmondhatom, hogy félek valamitől vagy inkább valakitől? Megremegni látszhatok arról nem is beszélve, hogy a zuhanásom (hátra felé) következtében a végtagjaimon először csak egy súrlódást, majd teljes veszteséget érzek. Egyértelműen az inaim, átszaggatásáról van szó, amely miatt a vizes talajon szerte szétfolyó vérmaradványok lelhetőek fel, ahogyan néhány méterre zuhanva a földre zuhanok, s arcom a szürke talaj felé tekint.* - chh.. *Elcsukló hangon eresztem el eddig erősen tartott nodachimat az erőm elvesztése gyanánt. Arra sincs erőm, hogy a zanpakutomat kezemben tartsam jelen pillanatban. Ez az egész olyan váratlanul ért, hogy reagálni sem volt időm.* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szomb. Júl. 16, 2011 2:56 pm | |
| Az elszabaduló erők láttán tágra nyílt szemekkel ülök a fűben, a két lányt figyelve. Rájövök, hogy hozzájuk képest erőtlen vagyok, mint a halványan pislákoló tűz, mégis tőlem várják a segítséget. Egy-egy oldalpillantás felém, mindketten megosztják egy-egy pillanatra a figyelmüket, hogy lássák, hogyan reagálok. Tekintetüket azonban kerülöm és inkább saját gondolataimba merülök, miközben meg-megcsapnak a széllökések, melyek felőlük érkeznek. Ha azt gondolják, hogy küzdelmüket el tudom dönteni azzal a csekély hatalommal, amit én képviselek, az csakis azt jelentheti, hogy az erejük egyenlő. De melyikük pártjára kéne állnom? Tíz perccel ezelőtt gondolkodás nélkül Ougon no Majóhoz csatlakoztam volna, de... de az a megmagyarázhatatlan érzés, amelyet a másik lélek látványa okoz bennem azt súgja nekem, hogy rosszul teszem, ha a nemrég még kristályba zárt alak ellen fordulok. Ugyanúgy nem tudtam rávenni magam arra sem, hogy a zanpakutoumat hagyjam cserben. Nem tudom, nem tudom mit kéne tennem... és attól tartok, hogy tehetetlenségem miatt mindketten elhagynak. - Tasukete... Szinkronban kért segítségkérésük még hosszan visszhangzik a fejemben, ám mégis ez az egy szó az, ami talán rávezethet a megoldásra. Visszapillantok rájuk, hogy gyanúm bizonyítást nyerhessen, és Yoru no Kaze épp abban a pillanatban esik térdre. Bár sérülései nincsenek, mégis remeg, mint egy nyárfalevél - egy illúzió hatása alá került, ebben egészen biztos vagyok. Illúziók és szél párharca. Mindketten jelen vannak mióta megszülettem. A mami lélekölője illúzió-, a papáé szél-alapú. - Ne harcoljatok, mindketten Miyoko zanpakutoujának lelkei vagytok! Miyokóhoz tartoztok, ereje két felét adjátok! Ahogy a mami lelke is kettészakadt, úgy Miyokóéval is majdnem megtörtént ez, de csak a lélekölője lelke szakadt végül ketté! Kiáltom feléjük hirtelen, mire ők megállnak és fáradtan lihegve rám merednek. Tekintetük kifejező, ám furcsán ellentétes: míg az egyikük arcán az egyet nem értés látszik, addig Ougon no Majón a zavarodottság jeleit látom. Igazam kell hogy legyen, másképp nem lehet! - Szóval... azt mondod félreértettem volna a másikam jelenlétét, pajtás? Hogy én ő lennék, ő meg én? Souka... ebben az esetben a harcnak nincs értelme. Úgy tűnik nekem is van mit tanulnom tőled. Viszont... a segítségeddel újra egyesülhetnénk, most hogy ezt tudjuk. Így te is, és én is erősebbek lehetünk. - Ne hallgass rá, Miyoko! Csak a szívedre, az érzéseidre figyelj! Nézz a lelked mélyére és érezni fogod, hogy ő nem a zanpakutoud lelke! El kell pusztítanunk, ha nyugalmat akarunk ebben a világban! Ellenkezik a fehér hajú lány elkeseredetten. Elérkezett az igazság pillanata, döntenem kell kettejük között, mindketten ezt várják. Bár Yoru no Kaze szavai úgy hatnak rám, mintha megütött volna az áram, mégsem tudok hinni neki. A megérzésem azt mondatja velem, hogy ők egy lény két ellentétes pólusa, akik között soha nem lesz egyetértés. Ha viszont segítek nekik ismét eggyé válni, akkor elcsendesedik a konfliktus kettejük között. - Mit tegyen Miyoko, Ougon no Majo? Tápászkodok fel, és lassan megközelítem az egymással szemben álló párost. Yoru ignorálom, fájdalmas arckifejezése nem szabad hogy hasson rám. Nem engedhetek az irgalomért rimánkodó szemeinek. Mert döntöttem, és nem hezitálhatok többet. Egy erős harcos sosem hezitál, mindig tuja mi a helyes lépés. Én erős harcos akarok lenni. És az is leszek. - Átadom neked az erőmet. Csak szúrd keresztül rajta a pálcám és azon keresztül megteremted a szükséges kapcsolatot kettőnk között, pajtás. Ha arra gondolsz, hogy az egyesülésünket akarod, meg fog történni. Nyújtotta felém az aranyszínű botot. Mikor megfogtam, a fegyver felizzott, Ougon no Majo lassan halványodni kezdett, ezzel egyidejűleg pedig úgy éreztem, én is erősebbé válok. A lány eltűnt, a kezemben ragyogó pálcába költözött, és egyúttal... egyúttal furcsa érzés kerített hatalmába. Eltűnt belőlem az összes aggodalom és kétség, hidegvérrel és határozottan néztem fel ellenfelemre. Szóval ilyen tényleg erősnek lenni? - Sajnálom... hogy így döntöttél. Így olyasmire kényszerítesz ami egyikünknek se jó. De nem engedhetem, hogy a gonosz átvegye feletted az uralmat. Elpusztítom a betolakodót veled együtt, még ha ezért az életemmel is fogok fizetni. Mondta az ezüstös hajú lány, de én egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg szándékát. Miért menne ilyen messzire azért, hogy megszabaduljon a másik felétől? Nem érdekelt, nem tudtam gondolkodni. Nem érdekelt, amikor elsuhanva mellettem kaszájával felhasította a felkaromat. Nem érdekelt, amikor az általa kreált szél felkapott, és az egyik kőoszlopnak vágva eltörött néhány bordám. Nem érdekelt a fájdalom, amelyet máskor olyan nehezen viselek. Csak egy cél lebegett a szemem előtt, a pálcámat keresztülszúrni rajta. És mikor ez megtörtént, az égető érzés sem érdekelt, ami megpirította tenyeremet. A felcsapó energia zaja egy velőtrázó kiáltást nyomott el, és mikor a felkavarodott portól lassan elkezdett kitisztulni a levegő, megpillantottam a sziluettjét. Nem volt több egy árnyéknál, de a hátán lévő szárnyak egyértelművé tették, hogy ő már se nem Ougon no Majo, se nem Yoru no Kaze. - Végre! Nagyon hálásak vagyunk neked, amiért megszülethettünk, Miyoko. Ám ha nem teszünk próbára, nem tudjuk megállapítani, hogy érdemes vagy-e arra, hogy forgathass minket. Látni akarjuk benned a gyilkos szándékot az ellen a shinigami ellen. Kezeld úgy, mint a leggyűlöltebb ellenséged. Öld meg, és olyan erőt adunk neked, amiről álmodni se mertél eddig. Az új nevünk Kurokaze no Majokko, jegyezd meg jól. Nevet fel a lény torz hangján, a hahotázástól pedig kényelmetlen érzés támad bennem és kiráz a hideg is, de mielőtt válaszolhatnék, visszatérek a valóságba, azaz a lélekölőm által teremtett illúzióvilágba. A fejfájás elmúlt, ám így sem bírok talpon maradni. A légzés fájdalmas és nehéz, a karom pedig, melyen csúnya seb díszeleg, veszettül sajog. Fájó végtagomat szorítva pillantok fel, épp abban a pillanatban vér fröccsenését és egy összeeső alakot látok, aki mellett feltűnik egy másik. A látásomat akadályozó eső váratlanul abbamarad, így szemem elé tárul a végtagjain mély és csúnya vágásokat elszenvedő Ai-nee és testvére, aki épp az imént fosztotta meg őt a mozgás szabadságától. - Nem vagy a nővérem, csupán egy élősködő parazita. Nem hagyhatom, hogy egy magadfajta semmirekellő fertőzze a környezetemet. Ha nem leszel, visszatér a régi, megszokott, nyugodt kerékvágásába az életem. Sayonara... Onee-sama. Mondja a lány, majd némi hezitálás után, könnyekben úszó arccal átszúrja a másik shinigami szívét, és ahogy az élet kiköltözik belőle, úgy ér véget az illúzióm is. A következő pillanatban már a való világban találjuk magunkat, nekem pedig fájdalmaim ellenére össze kell szednem magam. Meg kell mutatnom a lélekölőmnek, hogy büszkén rám bízhatja az erejét. Ellenfelem valószínűleg sokkos állapotban van mind testileg, mind lelkileg, hiszen éppen átélte a halálát, és egy olyan személy ölte meg, aki számára kedves. Nem lesz képes csak úgy félresöpörni a gondolatait, remegni fog, lassú és erőtlen lesz egy darabig. És amíg ez az állapot fennáll, addig fölényben leszek. - Hogy tetszett? Mármint Miyoko zanpakutoujának az ereje... Szólalok meg gonosz vigyorral az arcomon. Egyelőre nem adok magyarázatot, ha kíváncsi arra, mi történt, majd megkérdezi. Már ha addig még életben tud maradni. Elhatároztam, hogy a ködös elméjű halálistent valóban ellenségemként kezelem mostantól. Végtére is, ha olyan gyenge, hogy áldozatául esett annak az arancarnak, akkor máskor is hátráltatni fogja a Gotei 13-mat. Jobba, ha nem kímélem meg csak azért, mert a bajtársam. Lélekölőmre pillantva elégedetlenül konstatálom, hogy deaktiválódott a shikai, minden bizonnyal azért, mert még nem bizonyítottam Majokkónak. Nem hagyja hogy használjam addig, amíg nem mutatom meg, hogy tudom uralni az erejét. De sebaj, zanpakutoum ereje nélkül is vagyok elég erős. Itt az ideje, hogy kiderüljön, melyikünk a jobb vívó. Shunpómat használva kerülök Ai mögé, és alulról felfelé vágva próbálok a hátába egy vércsíkot húzni, majd a kardot a fejem fölé emelve a fejére csapok le újból. Mozdulataimban szemernyi tétovázás sincs, nem zavar ha eltalálom, nem zavar ha úgy, hogy azzal meg is ölöm.
A hozzászólást Matetsaku Miyoko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 19, 2011 6:48 am-kor. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Vas. Júl. 17, 2011 7:56 pm | |
| *Nem hittem volna, hogy az életemben ilyesmi bármikor is előfordulhat. Lehetek bármennyire is hűvös a külvilágnak, akkor sem helyeslem, hogy a testvérek egymás ellen harcoljanak. S, most? Most akaratomon kívül is megtörténik. Lelki szemeim előtt, oly' gyorsan peregnek le, hol pedig gyorsabban. Ide-oda ugrálok az időérzékelésben a fájdalomtól. Ez nem akármilyen fájdalom, ez a lélek fájdalma. Ha van valaki, akkor jelenleg a húgom az életemben lévő legfontosabb személy. Olyan ő nekem, mint egy igazi felbecsülhetetlen érték. De ez az érték kezeimből kicsúszni látszanak. Nem értem, nem értem miért kellett idáig elfajulnia ezeknek a nézeteltéréseknek. Ellene nem akarok harcolni, még úgy sem, hogy ki tudja milyen esélyekkel indulunk. Egyszerűen átadom magam a fájdalmamnak és az ő kardjának. Nem látom értelmét annak, hogy egy olyan személy ellen próbáljak küzdeni, akit kardom egyáltalán nem akar a halálba taszítani. Komolyan küzdeni, pedig, akkor lehet, hogy ha komolyan vesszük. Amelyben, csupán meg akarod tántorítani ellenfeled, az már nem harc, csak egy annak statuált hasonlat. Nem fogok és nem is, akarok ellene harcolni, még úgy sem, hogy közben saját sérelmeim erre sarkallnak. Küzdök a szavaival é küzdök ön- ön magam ellen. A tény, hogy árulóként tekint rám, összetör. És mélységbe taszít. Ezt a fájdalmat, nem lehet szavakba önteni. Alkalmanként olyan, mintha foszlatná a saját lelked, de utána egy maró kellemességet okoz. Tekintetemet a forró, de még is hűvösséget árasztó tájra emelem. Van ennek a harcnak bármi nemű értelme is? Harcolunk egymás ellen, s azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen miért is zajlik ez az egész. Behunyom szemeimet a húgom szavaira. Tán ez lehet valamiféle végszó, mert érzem, hogy a jobb szemem sarkán egy könnycsepp hull le keservesen, eláztatva arcomat. Könny, könnyet hullattam volna? Évek óta nem voltam erre képes, mióta lelkemet tudatosan erősítettem meg, hogy terheimet el tudjam viselni. Viszont ezek a terhek, most ismételten kezdenek maguk alá taszítva elnyomni. Hazudnék, ha tudnék bármit is kezdeni ezzel a meglepettségem végett. Csupán csak a földre kényszerítve végtagjaim által, fejemet fel emelve az eget kémlelem.* - Sa..yonara...húgom.. *Vért köhintve fel felelem s, amikor kardja eltalál, egyszerre érzek egy végtelen hatalmas fájdalmat és kellemes megkönnyebbülést, hogy végre vége ennek az egésznek. Szemeim előtt a világ csak lassacskán sötétül el, még előttem az eddigi életem bizonyos emlékei derengnek fel, mondhatni ezzel elköszönve a számomra fontos személyektől. Aztán még utolsó végszóként megmarkolom a zanpakutomat, hogy átadhassam neki az érzéseimet, azokat a vegyes érzelmeket, amelyek csak kettőnkre tartoznak... Természetesen a halálom hamar lezajlott, csak, hogy a szemeim elsötétedése után lassacskán füleim hangra találnak. Csatakiáltások, kardos érces súrlódása, több irányból felszabaduló lélekenergia. Érzékeim villámgyorsan élesednek ki s a térdre kényszerült testem kiegyenesedik, legalább is arra próbálom bírni. Azonban a sokk bennem nagyobb, mint hittem volna. Teljesen más fogad, mint eddig. Nem a húgom áll előttem, hanem Matetsaku fukutaichou. Annak okát, hogy pont ő vele kerültem szemben, nem tudom. Egyszerűen nem tudom ezt mire vélni, tekintetem cikázik mindenféle. Nem csak shinigami reatsut érzek, hanem hollowét is. Ez pedig nincs ínyemre, egyáltalán nem. Legszívesebben itt és most fel állnék, és a nyomukba erednék, csak, hogy...bevillannak az elmúlt néhány percnyi eseménysor. Komoran pillantok magam elé, úgy, mint akit a reménytől fosztottak volna meg. Mire tova tekintenék a nyomoromból már csak annyit érzékelek, hogy mögöttem tűnt fel a shinigami reatsuja s erre azonnal megfordulva a shurikenemmel védem az első támadást, a másodikat meg a nodachimmal. De, mindig ott van az a de. A fájdalom érzetem és az emlékeim most is béklyóba zárnak így remegve zuhanok a földre, szinte erőtlenül önmagamtól.* - Nem a valóság? .. Akkor, még is mi folyik itt...shinigami?! *Rivallok rá, még kezeimmel megfogom a ruhájánál fogva, s felállva emelem fel a csöppnyi lányt. Magyarázatot követelek erre, még pedig most. Tekintetemben egyértelműen kivehető a feldúltság és az érthetetlenség.* - Egy magad fajta shinigaminak mi oka volna rám támadni? Vagy talán a 11. osztag hadnagysága megártott volna..shinigami? *Engedem el, és egy egyszerű, még számomra is ismerhető hakudás rúgással igyekszem magamtól méterekre taszítani...* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Kedd Júl. 19, 2011 5:17 pm | |
| Minden mozdulatom enyhe fájdalommal járt, de tűrnöm kellett. Ez egy próba, amelynek meg kellett felelnem - szükségem volt a lélekölőm elismerésére, és izgalommal töltött el az az erő, amivel kecsegtetett. Nem volt időm sajnos azon töprengeni, hogy mi is történt a belső világomban az imént, ahogy a döntésemet is sietősen kellett meghoznom. Bíztam benne, hogy megérzésem jó volt. Mégis ott maradt zavaró emlékképként Yoru no Kaze arckifejezése... azok a végtelenül szomorú szemek, mintha egy hosszú és fáradságos harcot adott volna fel, hogy beletörődjön a sorsába. Nem hiszem, hogy ezt az arcot egyhamar el fogom felejteni, és tartottam attól, hogy ott marad bennem örök kétségként ez a döntésem. Márpedig ez az egy dolog volt az, amit nem engedhettem meg magamnak. Amint lehetségessé válik, kapcsolatba fogok lépni zanpakutoum megváltozott lelkével, hátha nyugalmat lelek a szavaiban. Csakhogy sziluettjében és hangjában pont nyugtalanságot találtam, kisugárzásában volt valami rémisztő... Muszáj minél hamarabb teljesítenem ezt a próbát, hogy választ kaphassak minden kérdésemre, hogy eloszlathassam kétségeimet. Kezdeti csapásaimat ügyesen hárította, ám a mozdulatai gyorsaságából, a blokkolások mikéntjéből kiindulva úgy véltem, hogy képes leszek ezen a téren felülkerekedni rajta. Úgy tűnt számomra, hogy ha megakadályozom a démonmágia használatában, akkor nyert ügyem van, hiszen az már bebizonyosodott, hogy gyorsaságban és hakudában felülmúlom. Heh, még szép, egy névtelen valaki hogy is lehetne jobb nálam? Badarság még csak a puszta feltételezés is. Még ahhoz is méltatlan, hogy a Gotei 13-mat szolgálja, könnyedén behódolt egy arrancar erejének. Igaza van Majokkónak, egy ilyen gyenge halálistenért még csak nem is kár. - Oh, szóval felfogtad?Színleltem a meglepődést gúnyos hangnemben, ám az már cseppet sem tetszett, ahogy kosodémet megfogva felemelt a földről, hovatovább kifejezetten irritált. Hidegvéremet azonban megőriztem, értelmetlen kapálózás helyett inkább fölényesen belevigyorogtam a zavart tekintetébe. Egyébként is ki tudtam volna szabadulni minden megerőltetés nélkül. - Kitörtél hát a csontmaszkos lények fojtogató árnyából végre? Hálásnak kéne lenned, Miyokónak köszönheted, hogy nem manipulálnak úgy, mint egy élettelen bábut. Csakhogy többet nem érsz egy marionettfiguránál még így sem.Gúnyos monológomat kénytelen voltam megszakítani, hiszen Ai-nee elengedett, és egy átlátszó mozdulattal próbált eltávolítani a maga közeléből. Hmpf... úgy nézek én ki, mint aki ilyen alapvető rúgások ellen ne tudna védekezni? Esés közben a felemelkedő lábán támaszkodtam meg és így löktem magam a levegőbe, majd a feje felett átlendülve hátulról nyakon rúgtam, földet érést követően pedig néhány bukfenc után szökkentem talpra tőle néhány méter távolságban. A mozdulatoktól járó fájdalom miatt fogamat összeszorítva szisszentem fel, de ez most nem a panaszkodás ideje volt. - Megcsaltak volna az emlékeid? Miyoko nem támadott rád, csupán védekezett egészen eleddig. Ám mindez már nem lényeges. Bizonyossá vált, hogy méltatlan vagy arra, hogy a Gotei 13-ban szolgálj. A hozzád hasonlók csak hátráltatják a valódi harcosokat. Miyoko zanpakutouja úgy ítélkezett, hogy Miyoko véget kell vessen az életednek, és nem habozik teljesíteni az akaratát, mert vissza akarja kapni a lélekölője erejét. Az erőt, amely megmutatja mindenkinek milyen az igazi kétségbeesés.Kardomra szorosan rámarkolva rohamoztam meg, ezúttal szemből indítva a támadást. Széles és erőteljes csapásokkal indítottam, egy bizonyos blokkolást szerettem volna a látszólag vad és fékevesztett suhintásokkal kicsalni. És mihelyst néhány csapás után elértem a célomat, a papától tanult mozdulatot alkalmazva löktem félre a pengémmel az övét, és hirtelen fogást váltva az egyik tenyeremet a markolat végére helyeztem, hogy minden izomerőmet beleadva döfhessek Ai-nee mellkasa felé. Nem lehetetlen kivédeni ezt a mozdulatsort, de ha a következtetésem helyes, akkor az ő kardforgató tudása ehhez nem elég. Mivel hakudából is képzetlen, így az egyetlen mód, amivel meg tudja akadályozni a találatot az a kidou. De vajon lesz-e elég ideje és koncentrációja arra, hogy megidézzen egy pajzsot közelharc közben? |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Kedd Júl. 19, 2011 8:09 pm | |
| *Szinte éjszakába belerejtőző füstmennyiség borítja ebben a pillanatban a Seireitei utcáit. A korom, amely fölénk húzódott kiválóan statuálja ezt a megátkozott pillanatot, hogy elmék százai fertőződtek meg eme csatában. Ezen a borzadalmon végig nézve bizonyára többféle meglátás születik. Lehet, vannak olyanok is ezek közt, akik ezt a harcot alapjába véve értelmetlennek találnák, de ha végig nézek az utcán és látok halott hollowokat, megérte. Hiszen még ők Soul Societyvel vannak elfoglalva, addig az emberek világa békében pihenhet, legalább egy város. Nincs bennem félelem, hogy netán alul maradnánk egy ilyen küzdelemben, mindenki tudja, hogy a Gotei Juusantai egy erős szervezet. Noha nem lehet mindenki erős reatsuval, vagy kivételes harci tehetséggel megáldva, de a létszám fölény miatt talán nem is ez az, ami számít. Hanem a stratégia és a leleményesség, hogy ha társaddal összefogsz akármi is, kisülhet. Bár én magam nem volnék egy hatalmas csapatjátékos, csak is abban a pillanatban, ha rá vagyok kényszerítve s most tekintetemet amúgy is ez a hadnagy köti le. Matetsaku taichou lánya, a 11. osztag hadnagya. Tisztán dereng elmémben, hogy akkor hagytam el az osztagot, amikor őt kinevezték hadnagynak, s azóta is csak egyre élesedik bennem az- az érzés, amit nem tudnék csak úgy kitörölni az elmémből. Nem kedvelem a 11. osztagot, lehetne felfogni, akár önön sérelem okán is, vannak dolgok, amiket egy shinigami nem feled, attól függetlenül szóra sem érdemes. A lány szavai viszont elősegítenek abban, hogy rájöjjek mi is történt az imént. Egy rövidke ideig a magam ködössége miatt még ez is nehéz, különösen a lány szavai miatt. Mondhatni az élénken előttem úszó történések miatt képtelen vagyok egyből reagálni ezekre, a dolgokra. A mondata csak akkor dolgozódik föl bennem, amikor egyfolytában ismétlődik bennem a szó, hogy "csontmaszkos", s azt már leírni sem kell, hogy milyen képet vágok, akkor, amikor rájövök, hogy egy arrancarról lehet szó. Gyűlölet, a legmélyebb rétegekig és megvetés, amely segítségével képes volnék hidegvérrel végezni vele. Hollowok, arrancarok...egyre mennek ki, csak is a természet elferdült teremtményeik, akiknek nincs helyük a földön, pláne nem a Seireitei utcáin, mikor azt napokkal ezelőtt shinigami takarította. S most? Ők piszkítani kívánnák saját vérünkkel, hogy diadalittasan lerombolhassanak minden keményen felépített munkát. A birtokra pillantok egy egészen apró ideig, ha időm volna teljesen biztos, hogy megnézném mekkora károkkal bővült ki, még mindig nem bízok az őrökben. Nem vitatom, hogy igen hűségesek a családhoz, de abból a dologból kiindulva, hogy tulajdonképpen egyértelműen lehetnek a legnagyobb veszélyforrások is, így nem tudok és nem is fogok megbékélni a jelenlétükkel. Szemmel fogom tartani őket, s ha okot ad valamelyik is rá nem fogok félni drasztikus eljárásokhoz folyamodni.* - Milyen ironikus...a marionettbábúk nem szoktak kislányokat fél kézzel felemelni. *Felelem egy kicsit halkabban és komoly aspektusban. Egyértelműen nem ismerem el a szavait, de meg sem cáfolom fatálisan, mert ha igaz, amit mondott, akkor elég szépen bele estem egy-két csapdába és most ezek miatt nem tudok érdemileg gondolkodni sem. Valójában nem volna okom egy hadnagyra támadni, még akkor sem, ha a nézeteim eltérnek az övéitől. Az én szemeimben egy hadnagy lehet nem kedvelt személy vagy kerülendő, mint egy kapitány, de ellenség semmiképpen sem. Mind egy célért küzdünk, csak éppen más eszközökkel. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy hadnagyot, egy kapitány vagy egyszerűen a Gotei Juusantai-ban szolgáló shinigamit komoly ellenségemként tekintsek. Ez egy olyan dolog volna, hogy a sajátjaimat kezdeném el irtani az arracanrokkal együtt, az egésznek nincsen értelme. Szánalmas trükk a hollowok részéről, de még nekem is be kell látnom, hogy igen hatásos. Miyoko fukutaichou igen találékonyan védi a támadásomat, ami el is várható egy hadnagy szintű shinigamitól, de nem vagyok oly' balga, hogy ne figyelnék az esetleges cselekre. Egyszerűen a tarkóm elé helyezem kezemet, hogy a szándékkal bekevert támadását tompítva veszítsem el egyensúlyomat. Lábaimmal erősen kitámasztva magamat ezt vissza is szerzem, amint léptem előre párat. Az első két lépés még igen fájt, hiszen azokat az emlékeket még őrzik végtagjaim, de ahogy egyre többet léptem előre úgy vesztettem el ezeket. Mondhatni az elmém lassacskán kezdi fel fogni, hogy csak egy illúzióról volt szó az imént. Ettől függetlenül olyan súlyosan ért, hogy látszólag már egészen eltűnt rólam mélyen magamban sokkosan vergődöm. Nem tudhatom, hogy ebből valóban mi igaz és mi nem. Ha ez a zapakuto teljes mértékben képes volt lemásolni a húgomat, nem lehetek abban biztos, hogy a személyiségét nem adta e vissza. Nem tudhatom, hogy a húgomnak nincsenek e valóban ilyen elfojtott szándékai, ettől pedig tekintetem komorrá változik ebben a pillanatban is, arról nem beszélve, hogy a lány szavai még tovább rontanak a helyzeten. Mintha a saját szavaimat hallottam volna oly' ridegen csengenek a füleimben, lehet csak a tér hatása, vagy oda akarom képzelni, hogy a lány legalább olyan komolyan beszélt, mint én. Elgondolkodok egy pillanatra, s pontosan ez a végtelenül nagy tévedésem, hogy megengedhetem magamnak a hezitálás, sarkall arra, hogy ne vegyem észre egyből a támadást. Miyoko-sanra pillantok, de valaki mást látok helyette. A húgom képe dereng fel egy érzéki csalódás miatt, s a kardja felém, indul meg. Tényleg meg akarna ölni, tényleg annyira-terhére volnék, hogy el akarna törölni? Elhagyni, mint egy koron valaki más. Cserbenhagyni, mint más és megalázni, mint...* - Mit csinálsz AI?! *Szavak kerestetik arra, hogy ez egy harc közben hogyan lehetséges, de a felém végtelenül lassan közeledő kard gazdája mögött, az árnyat alkotó füst felől egy ismerős hang szólít meg. Tekintetem hirtelen a megfelelő irányba terelődik s a világ szemeimben azon a számomra még felfedetlen alakon kívül szürkévé válik.* - Mikor váltál önmagadhoz nem méltóvá...shinigami! *S a sötét köd egyre csak foszlik úgy kettős léptű alak, jelenik meg színeim előtt. (Valójában érzéki csalódás nyomán.) Nem tudom felfogni először, hogy mi történhet, de érzem, nem, tudom, hogy ez a zanpakutom. S ahogyan egyre élesebben látom, úgy az alakja...nem ismerném?* - Hát nem hallottad Kage no Kami szavait? Néztél te egyáltalán a horizont fölé, hogy megláthasd, hogy ketten vagyunk Ai? *Sejtettem mindig is, hogy valami nincsen rendjén a zanpakutommal, mert ritka alkalmakkor furcsán viselkedik, de olyan elenyésző volt, hogy sosem figyeltem fel rá igazából. S most.. ráadásul emberi alakban. Vagy nem is, a kinézete olyan...két angyal. Egyikük, aki az előbb beszélt hófehér, még az öltözete is, de a tekintete sötét, akár a feketéé, aki a másikhoz illően tekint felém szótlanul. Ez most annyira, zavaros.* - Szemeid tükre úgy fénylenek akár egy megtört lelkű halálistené. Ne válj olyanná, mint régen, mikor már van célod.. *Ekkor tekintetem még ellenfelem számára is meglepetté válik. Valami megváltozik bennem, valami, amit józan ésszel nem lehet megmagyarázni. A szavak, amelyek rébuszokban eléggé teltek, melegséggel töltik el a szívemet. Egy megmagyarázhatatlanul erős szikrának tűnik, ami mint egy kapaszkodó úgy szolgál nékem.* - Megadhatjuk neked az erőt, de így is akarod? Ez már nem olyan szint, aminél megengedhetjük neked, hogy hibázz. *Mondata folytatása pedig eléri nálam, hogy a lélekenergiám egy csapásra megnövekedjék, ámbár egyelőre csak halványan pislákol körülöttem az ezüstszínű "aura". Nekem nem kell beszélnem, ahhoz, hogy a saját lélekölőm (aki egyszerre ismerős meg nem is a számomra) megértsen. S igaza van, van célom és már majdnem meg is, feledkeztem róla. Nem számít az, hogy milyen akadályok állnak előttem, hiszen volt, amikor nem is ismertem őt közvetlenül...bármi, de bármi áron képes vagyok a húgomat megvédeni, ilyen alapon meg engednék a "Hold" elnyomásának?* - Nézz az ég felé, s láss szabadságot, a lélek szabadságát. Tekints a múltba és érezd a fájdalmat, amely béklyóba zár. Hajszold a jövőt és viseld terheid. S ha meglátsz egy csillagot...mond ki hát a nevét!(Mindkét lélekölő szellem szikronban) *Eme szavakra a lelkemben lappangó űr kis miniatűrre zsugorodik, a szemeim előtt lévő kard ismét felgyorsul és a lélekenergiám pillanatok alatt elszabadul, majd félre lépek a támadása elől. Nem mondhatnám, hogy fáj, egyáltalán nem. Tekintetemet behunyom és a kardomon lévő shurikent a földre helyezve belé vágom a nodachim élét.* - Tévedtem Miyoko fukutaichou, ebben igazad van. Elfejtettem az igazi célomat, nem engedhetem meg, hogy eltántorítsanak! *Ekkor az égre tekintek, a sötét fellegek közé, ahol meglátok egy fényesen pislákoló aprócska csillagot. Oly' egyedül van odafent és oly' elhagyatott, hogy a fénye parányi és elenyésző. Egyáltalán nem borítja be a feketeséget, de a szívem mélyén már tudom, hogy mit is akart a zanpakutom.* - BAN..KAI! *Felemelt hanggal szólalok fel.* ~ Hát még is képes volt felismerni...ez az végre szabdalhatok, de izé most megleptél Yashi..nem hittem volna, hogy megosztod vele...Mit mondhatnék, ez a shinigami szánalmasan gyenge nélkülem...~ (Két zanpakuto lélek társalgása a belső világomban.) * Amint e kifejező szó elhagyja ajkaimat, abban a pillanatban a pengék porrá aszalódnak kezeimben. Még én is meglepődök ezen, de bízom abban, hogy a zanpakutom erre próbált célozni. Először azt a kényszert érzem, hogy behunyjam a szememet, s mire kinyitnám már egy olyan világ tárul szemeim elé, ami meglepően hasonlít a belső világomra. Minden fekete és fehér, csak, hogy ez Soul Society. Nagy szerencsém van, hogy ezt már megszoktam, mert különben eléggé zavaró lenne most nekem, bár így is az, valamelyest. Érzem, hogy azért ennyiben nem merült ki a dolog, így végig nézek magamon, de amit látok meghökkentő. Igaz magát az öltözetemet szürkének látom, de meg vagyok győződve arról, hogy ez egy másik yukata. (Ezüst színű selyem) Illetve a kezemen egy fekete kesztyűt is megpillantok. (Ebben nem téved.) Aztán a semmiből a hollowokhoz képest halk morajlás hallatszik s pillanatok alatt egy fehérfényű lángzuhatag kezd el körülöttem keringeni.* - Hikari no Jigoku...*Mert a kis fénnyel rendelkező parányi csillag, amelyet elnyom a feketeség, az valósában a pokolban foglal helyet. Éppen hogy megmozdítom a kezemet oldalra, úgy ez a zuhatag letarolja a mellettem lévő falat, amely persze, hogy a birtok fala. (-.-) Mindenesetre ez az, amitől rájövök, hogy mihez is kezdhetek ezekkel a lángokkal.* ~ Ai figyelj rám, a gondolatoddal is tudod ezt irányítani, de a saját technikádhoz nincs elég idő, hogy megtanuld így...már ez is több, mint amire számítottam..bankai mi?...~ *Felelem az ismerős lélekölő szellemnek, aki most is segíteni kíván nekem. Általában nem szokásom rá túlzottan hallgatni, hiszen agresszívebb szokott lenni, de egy próbát megér, amolyan köszönetképpen. Először jobbról irányítok egy bizonyos lángcsóvát a lány felé, majd ahogy érzékelem, hogy képes vagyok jobbról is, így onnan is megteszem ezt. Amit elsőre-észre veszek, hogy ez már nem shikai szint, tehát tulajdonképpen bármire gondolok, azt a lángok teljesítik. Ezt jelzi a fal kidöntése is...*
- Spoiler:
Kis érdekesség: A fehér zanpu szellem beszél dőlten, a feketét félkövérítettem
|
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Csüt. Júl. 21, 2011 1:33 am | |
| Ellenfelem le se tagadhatta volna, hogy fejben nem volt teljesen a harctéren. A zavaros tekintete, a tétova mozgása... talán észre sem vette, hogy remeg. Szavaimra érkező reakciói valamiért nagy elégedettséggel töltöttek el, az arcára költöző döbbenettől úgy véltem rájött önnön gyengeségére. Sose hittem volna, hogy ennyire élvezetes lesz egy ilyen félelmetes képességet használni, szinte megrészegített a tudat, hogy ilyen hatást váltottam ki valakiből, hogy ennyire meg tudtam rengetni a lelkivilágát. Ez volt az első alkalom, hogy valakin sikeresen használtam a shikaiom valódi erejét, és az eredményt több, mint kielégítőnek véltem, mi több, itt volt ez a furcsa, de mindenképp jó érzés is, amit az eredmény ismerete okozott. Használni akartam újra és újra, hogy láthassam, miként épül le fokról-fokra, ahogy lassan minden általa kedvelt dolog vagy személy ellene fordul. Csakhogy ez nem volt lehetséges úgy, hogy képtelen voltam előhívni a shikaiom, és lehet hogy meg kell ölnöm ahhoz Ai-neet, hogy újra megtehessem. Kissé csalódottá tett a tudat, hogy valószínűleg nem fogom tudni tovább mélyíteni a lelki sebeit. Azonban nem volt más választásom, meg akartam felelni Majokkónak is, hiszen zanpakutou nélkül nem is lehetnék halálisten. Minden álmom és vágyam összetörne és messzire sodorná a szél, ha elveszteném a shinigami erőmet. Nem hagyhattam, hogy elvesszen mindaz, amit eddig felépítettem, egy-két jelentéktelen bajtársamat feláldozni ezért nem nagy ár. Ám mielőtt kardom elérhette volna ellenfelemet, valami megváltozott. Hirtelen úgy éreztem, hogy az előttem álló nőalak már nem az a gyenge halálisten, akinek eddig hittem. A változás az aurájában olyannyira sokkoló és váratlan volt, hogy szinte önkéntelenül félbehagytam a mozdulatomat. A belőle kitörő energia megtántorított, reiatsuja töménnyé és fojtogatóvá vált. Nem tehettem mást, pengémet védekezően magam elé emelve kettőt hátraugrottam, mielőtt a lélekenergia söpört volna el. Értetlenül álltam a megmagyarázhatatlan esemény előtt. Nem csalhatott meg a megérzésem, ő nem lehet erősebb, mint én! Csak egy névtelen tiszt, aki a démonmágiát leszámítva mindenben elmarad tőlem! Mégis kiejt egy olyan szót, amire nem lehet képes, ami számára lehetetlenség kéne legyen! Döbbenten, elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a nodachija semmivé foszlik és ezüstszínű lángok jelennek meg körülötte. - Ba-bankai?! H-Hogyan? Miféle összeesküvés ez? Gúnyt akarsz Miyokóból űzni? Lehetetlenség, hogy neked bankaiod legyen! Ösztönösen hátrálni kezdtem, miközben egy-egy pillanatra a fegyverem pillantottam. Egy apró mozdulattal porrá zúzta a falat a lángokkal, és én még a shikaiomat se tudom megidézni! Hogyan tudnám felvenni a versenyt ezzel?! - Kuso... Chikara wo nigase, Kurokaze no Majokko! Emeltem az égbe katanámat és csukott szemmel vártam, hogy történjen valami, hogy megossza velem az erejét a zanpakutoum. És amikor megéreztem a reiatsu áramlását a fejem fölül, diadalittasan pillantottam fel a lilásfeketén felizzó fegyverre, amely végül egy sötét szélrohamot követően átalakult új formájába. Már nem az a pálca volt, amelyet eddig megszoktam, hanem egy sokkal veszélyesebbnek tűnő dárdát tartottam a kezemben. Most, hogy erejét ismét éreztem magamban, haragos tekintettel néztem bele ismét az ezüstösen csillogó szemekbe. Majokko úgy döntött, hogy méltónak tart, nekem pedig meg kellett hálálnom ezt neki, nem futhattam el gyáván a kihívás elől, nem engedhettem meg magamnak azt, hogy féljek. Különben is, ez nem lehet bankai, ugyan már... Lángok indultak meg felém, mire én habozás nélkül a fegyverem köré idéztem megszokott tornádóimat, melyek immár fekete színben pompáztak, és egy határozott suhintással küldtem a tűz ellen. Eleinte úgy tűnt, a két technika összekeveredik és kioltja egymást, de aztán a lángok végül összeroppantották és megsemmisítették a forgószelemet. Kétségbeesetten próbáltam újabbat megidézni, de már későn. A lángok elértek és belemartak a bőrömbe, én pedig a fájdalomtól sikítva estem össze. Az elviselhetetlen érzés nem akart szűnni, testem többé nem engedelmeskedett nekem. Könnyeim egyből elpárologtak a forróságban. Nem jött ki hang a torkomon, hiába nyitottam ki a szám. Senkitől sem várhatok segítséget. Kiszolgáltatottá és tehetetlenné váltam. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Csüt. Júl. 21, 2011 7:39 pm | |
| *Mi közben a lángok körém gyűlnek, hogy számomra segédkezet nyújtsanak egy furcsa érzésem támad. Sokkal közelebbnek érzem magamhoz a zanpakuto szellememet, mint eddig oly' közelinek, de még is távolinak. Megmagyarázhatatlan, de így volna. Ezen felül, pedig nem látom magam előtt az előbbi gyengeségeimet, mintha az imént ezek egy csapásra szertefoszlottak volna, mint a nodachim, amely a bankaiom formájává alakult. Tehát ilyen volna egy bankai? Ez egy teljesen más szint, igaza volt a zanpakutomnak. Sokkal erőteljesebbnek és határozottabbnak érzem magam, de könnyen a másik oldalra lehet esni, ha már azt nézzük, hogy ez a lélekölő második szintjének felszabadítása. Még a magam számára is szokatlan maga a tudat is, hogy képes volnék rá. 65 éve vagyok shinigami, ez az idő kellett ahhoz, hogy elérjem a bankai formát, arról nem beszélve, hogy ezt az egészet egy súlyos lelki sokk miatt sikerült véghez vinnem. Eme teljesítmény egy cseppet sem kecsegtető, azonban nem mondhatnám, hogy csalódott volnék. Ezek a lángok, és amire képesek lehetnek, büszkeségre sarkallnak. Egy új lehetőség van előttem s ezt a zanpakutomnak köszönhetem, hogy a bajból kihúzott. Meg fog változni az életem, hiszen ahogyan egy shinigami többet tud elviselni, úgy talán még erősebb ellenfelekkel kell szembe néznie. Vagy is inkább erősebb ellenfelekkel képes szembe nézni. Nem félek ezektől, eddig sem tettem, de nem szabad, hogy a valódi célomat szem elől veszítsem. Megindítom lángjaimat shinigami felé, aki a bankaiomra megtántorodott. Ettől tekintetem feléje nézve nem változik meg, ugyanolyan komolyan tekintek rá, mint eddig. Nem az én dolgom ítélkezni, hogy jó e a döntése a hátrálást illetően. De szavai azért lássuk be, kicsit eltúlozta a dolgokat. Mindenesetre fiatal még, így még a meglepettségébe se lehetne belekötni, no meg bizonyára én magam is meglepődtem volna, hogy ha beállít egy bankai-al elém. Habár egyáltalán nem számítottam arra, hogy ma elérem a bankai szintet, ez még nekem is teljesen új. A látszat ellenére pedig minden bizonnyal még nem is irányítom rendesen, ezt nem lehet csak úgy megtanulni ösztönösen. Gyakorolni kell, hogy tovább fent lehessen tartani, akár csak a shikait. Ugyan egy bankai fent tartása jóval nehezebb, már most érzem, hogy kissé megerőltető, pedig csak most idéztem meg az előbb. A megindított lángcsóvák ellenére szinte egy egész zuhatagnyit tartok magam mögött s ami meglepő a számomra, hogy tudatosan tudom ezt művelni. Tehát több felé tudok koncentrálni egyidejűleg anélkül, hogy a fényesen izzó lángok megvakítanának. Az, hogy feketén-fehéren látok minden egyes rezdülést a világból nem szokatlan a számomra azon kívül, hogy ezt immáron Soul Societyben is megtehetem. Eddig csupán a saját belső világomban tapasztalhattam ezt, s most már itt is. Tán ez volna az egyetlen szerencsém, amiért nem esek össze kétségbe esetten. Zavart, mikor először fedeztem fel ott is, itt is zavarna, ha nem volnék már hozzászokva. Ezt követően azonban a lánnyal is történik valami szokatlan. Ahogyan előhívja a lélekölőjét s csukott szemmel várja a következményt kérdőn húzom fel a szemöldököm. Már nagyon kíváncsi volnék mi az, amelyet használni fog ellenem. Hazudnék, ha azt gondolnám, nem győzhet le, de abban is biztos vagyok, hogy ha elérte volna a bankai szintet, akkor már megidézte volna. Bár ez is csak a saját feltételezésem. Mindenesetre már csak óvatosságból is jobban kezdek figyelni a saját lélekölőmre, ne hogy végül elhibázzak valamit. Hiszen ezek a sérülések, amelyeket itt szenvedhetek, már nem csupán egy illúzió okozta sérülések, amik begyógyulnak, hanem a valóság kegyetlen tánca. S a szavak után végül Miyoko fukutaichou shikai-a meg is idéződik, de teljesen máshogyan, mint ami az én emlékeimben él. Ha nem is tisztán, mert valami elvakította akkor az elmémet, akkor is emlékszem, hogy egy pálca volt a kezében, amellyel valamiféle forgószelet idézett meg. S erre most egy dárda pihen keze közt. Hatványozottan megváltozik tekintetem felére, ezek után nem tudok rá ridegen tekinteni, annál inkább az a különleges állapot, amikor valakire komolyan, de még is úgy tekintek, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Maga az, hogy ezúttal egy másik shikaial kell szembe szállnom, már is más fényben tünteti fel előttem az eseményeket. Úgy néz ki, hogy nem csak az én lélekölőm változott meg ebben a harcban? Legalább is ez volna az egyetlen egy ésszerű magyarázatom erre. Haragos tekintetébe áthatóan tekintek, nem félek tőle, egyáltalán nem. A sötét szélroham, amelyet megindít a lángjaim felé képesek feltartani s meg is lep, de most felfedezhetem először, hogy mi a különbség egy shikai és egy bankai közt.,a szint. Nem hiába a kapitányok és a kivételes shinigamik képesek megidézni egész Soul Societyben. Elég ritka adottság, s egy ilyen erőt a zanpakuto bizonyára nem oszt meg elenyésző okok miatt. Feltartom kezemet, hogy ezzel erősítsem meg a lángcsóvámat, amely először magába engedi a lány támadását, majdan összeroppantja és semmissé teszi. Természetesen tovább haladnak, hogy Miyoko is megérezhesse a lélekölőm erejét. Hallva kiáltását, látva összeesését az összes lángomat ő körülötte kezdem elforgatni, s jó magam elindulok feléje, hogy a lángokból kiválva megálljak előtte, és komolyan tekintsek le rá.* - Fiatal vagy és még nincs elég tapasztalatod. Egy shinigami erőssége nem minden esetben a tiszti rangon múlik. Szerinted egy névtelen tiszt volnék, még is itt állok előtted a bankaiommal, amelyre feltételezésem szerint te nem vagy képes. Egy harc sosem azon múlik, hogy ki milyen rangon áll, hanem, hogy milyen erőt képvisel. Most szorongathatnálak egészen addig, még minden erő ki nem száll testedből, de nem teszem nyomósokkal. Nagyon úgy néz ki shinigami, hogy a te lélekölőd és az én lélekölőm ma csupa meglepetést okozott önmagunk számára. *Ekkor egy pillanatra az ég felé tekintek, amelyet Hiraki szabadon hagy ebben a pillanatban. Kezemet nyújtom a hadnagy felé.* - Kelj fel shinigami és küzdj! Mert nem azok az igazán erősek, akik elbuknak, hanem azok, akik képesek egy bukás után ismét fel állni. Képes volnál fel állni és küzdeni? De nem ellenem, mi nem vagyunk egymás ellenségei... *A lángok ekkor mögém kúsznak, s még kezemet nyújtom Miyoko felé, addig a távolban közeledő jó néhány hollowra és a köztük lévő arrancarra figyelek fel.* - Az itt történt dolog, meg legyen titok... * Amint vélhetően fel állt, meg is állapítom, hogy a felénk közeledő tömeg nem is oly' kicsi, mint amire számítani lehetett. Ehhez mindketten kellünk. A lány szemeibe pillantok ekkor. Nem volt igazi szándékom összefogni a 11. osztag egy tagjával, de ez a hadnagy más, mint az a csürhe, amit alapvetően utálok, s ha ezt nem ismertem volna fel, lehet még arra is képes lettem volna, hogy tovább harcoljak vele. Egy ilyen káosz helyzetben pedig egy hadnagy és egy tiszt csatája teljesen érdemtelen. Nem vagyunk egymás ellenségei, így hát megindulok a lángokat előre küldve a tömeg felé. Meg kéne találni a forrást, amely okozza ezt az egészet, de mindez előtt van itt bőven olyan lény, amely nem, hogy a Seireiteibe nem illik, de Karakurában se akarom meglátni őket...*
|
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Pént. Júl. 22, 2011 11:50 am | |
| Máskor légiesen könnyű porhüvelyemre most mintha tonnányi súly nehezedett volna. Képtelen voltam megmozdulni, és nem hogy megszólalni nem tudtam, de levegőt sem kaptam. A kín és a szenvedés olyan súlyos teherrel nyomta a vállam, amelyet nem tudtam lelökni magamról. Ez a fájdalom más volt, mint a többi. Más volt, mint amit a toronyban éreztem, amikor megérintettem a kristályt. Ez nem csak fizikai fájdalom volt, ez annál több volt. A legyőzöttség, a vereség kesernyés íze vegyült a könnyeimbe, ez taszított minden korábbinál mélyebbre. Az egyetlen közös a két fájdalomban az elviselhetetlenségük volt, ám míg a toronyban a kínzó érzés csupán pillanatnyi volt, itt nem akart elmúlni még akkor sem, amikor a lángok visszahúzódtak, és megszűntek pusztítani, rombolni a szervezetemet. Szemeim előtt különféle káprázatok kergették egymást játékosan, fülembe pedig csak távolról visszhangozva jutottak el a szavak, melyeket felém intéztek. - De... Miyoko... erősebb, nem csak... a rangról van szó. Felfoghatatlan és... értelmezhetetlen, hogy... lehet neked bankaiod. Ezt a... harcot Miyokónak kellett... volna nyernie. Préseltem ki a válaszom, miközben a hang irányába néztem, ám látni nem láttam Nee-chant. Továbbra is hitetlenkedve az események ezen fordulatán. Egyetlen pillanatig sem mutatott az enyémnél nagyobb erőt, vele mégis megosztotta volna a lélekölője a legnagyobb titkát? Mit tehetett ezért, miben több ő, mint én? Ugyan egyáltalán nem érzem úgy, hogy eleget tettem volna a bankaiért, hiszen abban igaza van, hogy fiatal vagyok és tapasztalatlan sokakhoz képest, ugyanakkor abban is kételkedem, hogy ő elég nehézségen ment már keresztül ahhoz, hogy jogot formáljon a végső feloldás elnyerésére. Azonban nem csak ebben az egy dologban volt ellenfelemnek igaza. Nem adhattam fel, csak mert megsérültem és mert egy olyan akadállyal találkoztam, amelyet áttörhetetlennek véltem. 11. osztagos vagyok, az utolsó csepp véremig küzdenem kellett, csúsznom-másznom a végső győzelem érdekében! Amíg képes vagyok megmozdulni, addig harcolni is tudok. Talpra kellett állnom! És ahogy ezek a gondolatok megtöltötték a lelkemet, úgy könnyültek el ismét ólmos izmaim. Apránként megmozdítottam végtagjaimat, és bár szörnyen fájt minden mozdulat, lassan felálltam. Azonban a nee-chan tévedett, ha azt hitte, hogy a két szép szeméért megbocsátok neki azért, amit velem tett. Megtámadott, az életemre tört, nem csak ködös, de tiszta elmével is, szenvedést okozott a lélekölőmnek és nekem is. Szavaiban hiába tükröződött elismerés, nincs szükségem egy jelentéktelen halálisten szánakozó pillantására, sem pedig bocsánatára. Nem leszek elégedett, amíg bosszút nem álltam az engem ért megaláztatásokért. Fegyveremet szorosan megmarkolva léptem egyet előre remegő lábaimmal, majd még egyet... és még egyet. De tovább nem bírtam el a saját súlyomat, végtagjaim felmondták a szolgálatot, és vért köhögve, fulladozva estem térdre. - Nem... adom... fel... Nyögtem ki két fulladás között. Fejemet felemeltem, hogy rápillanthassak Aira, ám homályos látásom miatt csak a nagy fényességet és előttük egy kettős, sötét foltot láttam. Azonban váratlanul a kép kitisztult és minden fájdalmam elmúlt, de ezzel egy időben úgy éreztem, hogy elvesztettem a testem felett az irányítást. Ugyan a saját szemeimen néztem ki, mégis, mintha egy sötét kalitkába zártak volna, és külső szemlélőként lettem volna ott. Egészen addig, míg el nem sötétült minden...
Miyoko testéből hirtelen sűrű, sötétlilás reiatsu kezdett el ömleni. Idegenül hatott a tömény lélekenergia, mely lassan teljesen beborította a kicsiny, kiegyenesedő testet. Mintha bebábozódott volna. Ám a groteszk átalakulás nem egy ronda férget változtatott gyönyörű pillangóvá, hanem fordítva. Itt a féreg volt a szépség, és a pillangó a torz. Ahogy a burok hatalmas széllökéssel és újabb tetemes mennyiségű reiatsu felszabadulásával szétrobbant, a porfelhőből kilépő shinigami már csak távolról emlékeztetett önagára. Miyoko élettelenné váló szemei eltérő színben, vörösen és sárgán villantak, hátát két pár tépett bőrszárny csúfította el, öltözete pedig csak színében volt azonos a shinigami uniformissal. Dárdája aranyló felületét sötét, fekete füst borította be, mozgásán pedig egyáltalán nem látszott, hogy súlyos sérülései volnának. A legszembetűnőbb változás azonban az aurájában jelentkezett. Kisugárzása sötét, rémisztő és félelmetes volt, még a közeledő lidérceket is elijesztette. Értelmes élőlényeket ez az aura olyan rettegéssel töltötte el, amelytől mozdulni sem bírtak, hacsak lélekenergiájuk nem volt elég magas. Ekkor csupán mozgásuk lassult. - Sose fordíts hátat az ellenségednek, félkegyelmű. Szólalt meg a kislány eltorzult hangon, és szárnyait megmozdítva követhetetlen sebességgel került Ai mellé. A rúgás, amely oldalba találta a shinigamit sokkal nagyobb erejű volt, mint amire a törékeny kislány képes lehetett, a birtokkal szemközti egyik épület falát áttörő halálisten pedig minden bizonnyal el is kábult a fejét ért ütéstől. Miyoko a fegyverét maga elé emelve érzelemmentes arccal indult meg Ai felé. Nem siette el, nyugodtan lépdelt a kövezeten, és talpa minden egyes letételekor megrepedt a szandál alatt a talaj. Azonban váratlanul megtorpant, ahogy maga mögött neszezést hallott: a birtok leomlott falánál négy őr tűnt fel, akik minden bizonnyal azért érkeztek, hogy megnézzék mi történt, és most tágra nyílt szemekkel, verejtékezve próbáltak hátrálni, kevés sikerrel. A szárnyak újra megmoccantak, és a következő pillanatban az egyik őr szemeiből kihunyt az élet, ahogy a háromágú dárda úgy szelte át a testét, mint kés a vajat. Néhány másodperccel később pedig a többi három egykori shinigami is holtan esett össze, csontok roppanása, vér fröccsenése vegyült a távoli csatazajba. Hidegvérű, érzéketlen gyilkológéppé vált az apró teremtés, aki számára minden és mindenki ellenség volt hovatartozástól függetlenül. - Yami no Majokko desu. Yoroshiku onegaishimasu. Mutatkozott be a hulláknak színtelen, ám vérfagyasztó orgánumán, miközben rezzenéstelen arccal nyalta le az arcára fröccsent vért. Üres tekintete pedig ezután ismét a Kagami nőre összpontosult, és mintha mi sem történt volna, újra nyugodt sétába kezdett eredeti célpontja felé. - Igen, ami itt örtént, az titokban fog maradni. Nem hagyhatunk szemtanúkat. Azt hiszem betérünk erre a birtokra is, ha itt végeztünk. Jegyezte meg, reagálva egy korábbi mondatra, melyet ezek szerint kitűnően hallott. Kétségtelen, Ainak ugyanazt a sorsot szánta, mint a négy tehetetlen szerencsétlennek annyi különbséggel, hogy tudta, ennek az ellenfélnek a vérében nem fog olyan könnyen megfürdeni. A dárdát a levegőbe feldobva végül észrevehetővé tette a hosszú láncot, amely a fegyver végéhez volt erősítve, és azt meglendítve szinte kilőtte a gyilkolóeszközt célpontja feje felé, aki ha nem mozdul el onnan, ahol van, pillanatokon belül, akkor újabb lyuk fog keletkezni a fejében. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Vas. Júl. 24, 2011 2:36 am | |
| *Ahogy az életem a drasztikusabb mederből haladt kifelé úgy tanultam meg bizonyos dolgokat. Olyanokat, amik mostanra már a saját elveimmé érték önmagukat. Szemeimmel körbe pillantottam a káosz birtokán, ahogyan egy pillanatra felugrottam a szemközti fal tetejére. S mit látok? Vér, tűz és az ármány merő martalékává készül Seireitei aszalódni. Olyan remény veszettnek tűnik az egész, még sem tudok attól megtántorodni, hogy meglehetne fordítani a helyzetet. Hiszen, a még van akár egy lélegző shinigami talpon, avagy életben remény mindig létezik. De, nosza...shinigamik volnék. Nem mi volnánk azok, akik eddig életünket kockáztatva szembeszálltak bármivel is? Ily' könnyen nem lehet megrendíteni egy egész nemzetet, ebben teljesen biztos vagyok. Sóhajtok egyet a messzeséget pásztázva, s tekintetem egy pillanatra sem veszít ebből a "csillogásból". Magam sem vagyok hajlandó feladni, csak hogy nekem vannak fontosabb céljaim is, mint egy hadnagy legyőzése. Egyébként is balga megmozdulás volna, amikor volna itt sokkal másabb és értelmesebb célpont, ha arra vágyik az egyén, hogy levezesse rajta dühét. Így én ennek a csatának tökéletesen hátat fordítva indulok meg a kisebb, nagyobb lidérc tömeg felé, hogy végre azt adjam, ami nekik jár. Tagadni sem tudnám, a tekintetemről rellik a beléjük vetett gyűlöletem. Ez számomra egy olyan ösztön, amit nem irthatok ki magamból egyszerűen. Legyen szó lidércről, vagy hollowról nagy hibát követtek el abban a pillanatban, hogy a Seireiteire törtek. Ez egy olyan végzetes hiba volt, amelyre hideg vérrel lesz válasz minden bizonnyal. S leugrok a falról, hogy utamat ismételten a tömeg irányába vezessem, lángokkal az oldalamon. Azonban, mint a meglepetés ereje hirtelen felfigyelek a mögöttem lévő furcsa reatsu áramlására. Ez a reatsu kicsit más, mint az előző ezért is torpanok meg, amikor már nem is vagyok oly' messze a lidércektől. Egyszerre ismeretlen és ismerős is, s e véget ,ahogyan látom a lidérceket elszaladni ridegen pillantok előre. Mindössze egyetlen egy kirezdülést érzek meg a levegőben a magas szintű reatsu érzékelésem miatt. Nem valószínű, hogy ezt egy kezdő shinigami egyáltalán fel tudná fogni, ezt a torz változást, aki orkánként váltott helyet s lassított pillanatokként érő rúgása a szemközti falnak nem taszított. Bár szemeim még a zuhanásnál tartanak, addig tudatom már java részt fel fogta a történteket. Ebben a shinigamiban valami megváltozott. Még is mennyi mindent tudhat? Kezd nyugtalanná tenni a tudat, hogy folyvást meg tud lepni valami teljesen abszurd dologgal, amelyre gyakorlatilag nem kellene, hogy képes legyen. Aztán egyszerre csak elér a zuhanás következménye is a falnak csapódás, mely közbe a tüdőm mintha összeakarna roppanni a rám nehezedő súlyok miatt. A körülöttem lévő fal a lélekenergiám kicsapódása miatt elég tehetősen berepedezik, de a lényegen ez egyáltalán nem változtat, elvesztem az eszméletemet. A bankaiomnak pedig a tudatom megszakadása miatt véget kellene érnie. De valahol máshol történik valami, amelyre tán egy ilyen harc közepette nem lehetne számítani... Azóta, az eset óta nem voltam a belső világomban, bizonyos okok miatt, azonban ez a mostani eset is csak a puszta véletlennek köszönhető? Mellettem a bankaiom lángjai haloványan de még pislákolnak. Okkal, mert az eszméletvesztésem miatt tudatom egy olyan világba került, amelyet csupán csak én ismerek. Lágy szellő simogatja bőrömet, még testem egy sűrű, fehér aljzatra nehezedik. Az összhatás olyan, mintha csak azért volna, hogy ölelő karjaival a magaslatokba emeljen. Nem érzem a kint zajló eseményeket, s a kint megölő személyek sikoltása is abba marad, amint ide bent úgymond materializálok. Lassan nyitom ki szemeimet és a fehérséget látva, próbálom felismerni, hogy még is mi történt. Ez csak akkor sikerül, amikor meg fel ülök, majd fel állok. A távolra elhúzódó puszta, amelynek sötét ege és kihalt fehérsége egyaránt jelen van. Meglepő, hogy a belső borzongás, vagy a káosz felhők most nincsenek jelen. Pedig, amikor bizonytalan volnék vagy gyenge, a zanpakutom mindig felbőszült belső valómmal fogad. Most még ez sincs, arról nem beszélve, hogy nem látom semerre sem. Mindössze néhányat lépek előre és alig hallhatóan suhan mögém egy fekete és egy fehér árny. Megfordulok, de a meghökkentségem árán hátra tántorodok a gigászi kisugárzás miatt. Noha van bennem meglepettség is, hiszen ez Fuhaku az-az Hikari igazi alakja, amelyről nekem még csak sejtésem sem volt annyi időn át. Kissé elmerengető maga a gondolat is, hogy immáron bankai használó lettem, de ennek ellenére még csak most látom magam előtt először az igazságot. Két, egymással ellentétes aspektusba állapodott meg egyén. Angyal szárnyak és bősz tekintet, mely szinte a vesémig hatol intésével. Csak tekintek feléjük, de szólalni nem tudok.*- Lehetne ezer szó, de az sem volna elég. Eddig nem álltál rá készen, de most nem hogy készen nem állsz méltó sem vagy a forgatásunkra. Attól, hogy megosztottuk veled az erőt, azt hiszed már is elbízhatod magad? Segítettem neked Ai, de meg sem akartad ismerni a bankaiod.. *Egy rideg tekintet, hasonló szavakkal még a másik komoran szólít meg komor szavakkal párhuzamban. Annyira más ez a kettő és annyira közel állnak hozzám. Némileg olyan is lehet, mintha a tükörképemmel beszélgetnék egy ettől eltérő témáról. A régi Fuhaku szavaira kicsit összeszorulnak az izmaim, de a felismerés gyanánt inkább. Teljesen igaza volt, képes vagyok szinte eszközként kezelni a zanpakutomat, amikor egyáltalán nem ezt érdemelné meg. Ez nem olyan dolog, mint egy új ismeretség szerzése. Őt nem hasonlíthatom semmihez, mert ő vagy is ők azok, akik igazán ismerik a bennem lappangó érzéseket és feltétel nélkül segítik utam. Lesütöm tekintetemet. (Ekkor a kinti lángok elalszanak.)*- Mikor először idézted meg a shikai szintet már akkor tudtuk, hogy nem vagy az a személy, aki a véletlenre bízza a dolgait. Azonban shinigami, meg kell tanulnod bízni. Talán még szemeid nem látják, de vannak melletted olyan személyek, akiknek fontos lehetsz egy nap. Úgy gondolod, hogy ha meghalsz, az csak azt jelentené, hogy nem tudnád Őt megvédeni? Te magad vagy balga, ha így gondolod. *Megilletődve pillantok fel a fehér szellem szavaira, s bizonyos emlékek ugranak be, mi koron a fontosságomat emlegeti. Halovány köd, sűrű érzelmi kavalkád. Anao, Hajime, Ritsu, Michiyo, Kami, Noah, Yuki, Yuko, Raidon..mindannyiuk képe dereng fel egymás után az emlékezetemben. Mint egy villám csapás úgy érint és sodor ki arra a bizonyos partra, a földre. Oda, ahol már nem a hasznos és haszontalan gondolatok az igazán fontosak, hanem a tett és a felelősség. Igaza van a zanpakutomnak, bármennyire is elvakultnak látszik a témával kapcsolatosan. Mert igaza van, nem csak Ritsu volt, aki ez idáig eljuttatott. Ha nem lett volna Anao sosem jutottam volna ki onnan és sosem ismerem meg azt a shinigamit, ki által rengeteg tapasztalatot szereztem. Ha nem találkozok a jelenlegi kapitányommal ki tudja, mikor kidouzhattam volna legközelebb? Ha nincs Yuki nem ismerem meg az utat, hogy nem mindig a harc jelenti a győzelmet. Ha Michiyot nem ismerem meg, nem tapasztalom meg, az önbizalmat erősítő alázatot, hogy a szavaimnak lehetnek valódi súlyai is. S még folytathatnám a sort, de végső soron a húgom az, amely a világon a legnagyobb dologra tanított meg. Megtanította, hogy milyen is egy igazi család. Egy család, amely egymásért van és azt a fajta köteléket semmi sem szakíthatja el. Még is ilyen nagy fejlődési fokokkal a hátam mögött, hogy lehetek képes csak úgy elfordulni? Nem engedhetem meg magamnak, hogy elbukjak az önön balgaságom végett. Ha itt és most feladnám, vagy nem vennék tudomást ezekről az ő munkájuk veszne kárba. Igen, ő értük képes volnék helyre tenni azt, amit elhibáztam. Tekintetem ki komolyodni látszik.* - Tehát végre elhatároztad magad, s rá jöttél, hogy ez nem egy személyről és nem csak rólad szól. De ezúttal figyelmeztetlek téged, nem adunk több esélyt. Be kell látnod végre, hogy attól, hogy segítségre szorulsz, nem vagy gyenge. Meg tudsz végre bízni? *Döntésemet pedig azzal támasztom alá, hogy előre lépek egyet és szinte sugárzik belőlem a magabiztosság. Az, hogy végül is ezek után mi történik a belső világomban, abban nyilvánul meg, hogy a kialudt lángok hol pislákolni kezdenek, hol kialusznak. Talán pont arra az időre tehető az ébredésem, amikor az új Miyoko megindítja felém a zanpakutojának pengéjét. Homályos tekintetem pillanatok alatt kiélesedik s a dárda majdnem el is talál. Csak majdnem, mert, amikor annak célt kéne találnia a lángjaimat saját lélekenergiám felébresztésével olyan súlyossá teszem, hogy a saját ellen támadásommal reptetem vissza ellenfelem felé az eszközt. Lassan állok fel s fejemet éppen ugyan ilyen lassan emelem, felé, hogy immáron egy teljesen más tekintettel találkozhasson a shinigami. Letörlöm a szám szegletében ékeskedő vércseppet és a lángokat orkánként, sugarakban forgatom gondolattal körülöttem. A halottakra pillantok, majd vissza Miyokora egy rideg és megvető csillanásban.*- Erősen kétlem, hogy innen bárhová is vezet az utad...shinigami! Abban a pillanatban, hogy zanpakutodat a Kagami család őreire szegezted nagy hibát követtél el. A húgom bizonyára sokkal nyugodtabban kezelné az ügyet, de ebben nagyon nem hasonlítunk. Én ölni is képes vagyok, ha a családomat fenyegetik, legyen szó bármiről vagy bárkiről. *Eredetileg visszakoztam a gondolattól is, hogy egy hadnagyra komolyabban támadjak, de ez a Miyoko már nem az a Miyoko. Nem tudom miféle változáson ment keresztül, de látva a vért és hallva a szavait oly' idegesség fogott el, amint változtatni egyáltalán nem akarok. Aki a Kagamikat fenyegetni próbálja, annak előbb velem kell számolnia. De nem is hezitálok sokáig, sok irányból küldöm a lányra a lángokat és valamennyit magam körül is tartok a védelem érdekében. Most majd megismeri, milyen is az, hogy ha én dühösen állok ki valakivel harcolni, nem leszek rest nem kegyelmezni...* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Vas. Júl. 24, 2011 5:33 am | |
| Úgy éreztem, a végtelenben lebegek. Szemembe nem jutott el semmilyen fény, csak a hideg sötétség kavargott körülöttem. A fullasztó örvény, mely egyre mélyebbre és mélyebbre húzott. Valami rossz történt, ebben majdhogynem teljesen biztos voltam, ám mégsem törekedtem arra, hogy megállítsam. Békével töltött el a jelenlegi állapotom, bárhol is voltam éppen, itt nem kellett szenvednem. Nem fáztam, hiába volt hideg, sebeim sem kínoztak elviselhetetlen fájdalommal, és könnyű volt lélegezni is, hiába az egem körülvevő sűrű feketeség. Csupán tompa nyomást éreztem a bőrömön ott, ahol karom megsérült és ott is, ahol annak a bankainak a lángjai elértek. Kellemes nem volt ez az érzés, de rossz sem. Jobb volt, mint ami kint várt rám. Bár azt mondom kint, valójában nem tudtam hol vagyok. Bent vagyok-e valaminek a belsejében, vagy kívül ragadtam? Igazából nem számított, csak az, hogy itt nem kellett szenvednem. Talán csak egyetlen hibája volt ennek a világnak, az, hogy egyedül voltam. Nem lehetett mellettem se a papa, se a mami, de még a zanpakutoum lelke sem, és nem voltak itt a barátaim sem. Talán én üldöztem el őket azzal, hogy nem bocsátottam meg Ai nee-channak? De én nem akartam magányos lenni, és ha szenvednem kell azért, hogy ne legyek az, akkor tűrni fogom a fájdalmat. Hiába gondoltam azonban úgy, hogy ki akarok jutni ebből az örvényből, túl nagy volt az ereje, nem tudtam ellenállni a sodrásának. Csapdába estem. Vállamban ekkor apró szúrást éreztem, mintha egy tűt döftek volna belém, majd nem sokkal később enyhe melegség járta át a testem. Bár egyik érzés sem volt fenyegető, mégis feltámadt bennem a félelem a bizonytalanságtól, attól, hogy valami olyasmi történik, ami felett nincs hatalmam...
Szörnyeteg. Ez volt a legkifejezőbb megfogalmazás arra a lényre, amely átvette Miyoko teste felett a hatalmat. Csupán a gyilkolás felett érzett részeges mámor motiválta, szenvedést akart okozni közvetlenül és közvetetten a lehető legtöbb embernek. Még azt a lelket sem kímélte, akinek a születését köszönhette, rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy a megszilárdult lángokról visszapattanó dárda átszúrja a törékeny test vállát. Csupán egy pillanatra torpant meg tőle, de nem a fájdalomtól. Csak a mozgásával ellentétes erő késztette arra, hogy újra lendületet vegyen a következő lépéshez. Kezével aztán megragadta a vállába fúródott fegyvert, és egyszerűen kitépte belőle minden óvatoskodás nélkül, majd pörgetni kezdte a kezében a láncnál fogva, vércseppekkel beterítve mindent, köztük saját magát is. - Mmm, szépen csengő szavak. Bár mi nem vagyunk shinigamik. Mindenesetre a húgod nem tűnt sokkal másabbnak, amikor összecsaptatok. Vajon az csak a saját képzeleted lenyomata volt, vagy a valódi érzéseit láttad annak a kígyónak? Jelent meg a száján egy halvány, de hátborzongató mosoly. Élvezte a játékot, neki ez a harc nem jelentett mást. Megvolt ahhoz a hatalma, hogy életeket, sorsokat tegyen tönkre vagy változtasson meg önnön szórakoztatása érdekében. És ahogy az előbb a dárdáról, úgy az őt körbevevő lángokról sem vett most tudomást. Meg sem próbált védekezni vagy kitérni az útjukból. Hagyta, hadd csapjon le rá a tüzes förgeteg, hadd égesse le róla a ruhát, hadd olvassza meg a bőrét a forróság. Nem maradt sértetlen, korántsem. Bőréről aranysárga pillangók váltak le és bomlottak szét, ahogy kisétált a lángok közül. Bár aktiválódott egy védelmi mechanizmus, a sérülések rajta voltak. Súlyos, mély égési sebek. Ám a kislányon egyáltalán nem látszott, hogy megérezte volna a támadást. - Ha nem lenne az erőm, ezzel a támadással megöltél volna egy ártatlan kislányt. Nem sajnálod szegény párát? A fájdalmat, amit nekünk okozol, ő érzi meg. Úgy tűnik számunkra, hogy te is szeretsz másoknak szenvedést okozni. Ha nem kellene téged megölnünk, talán barátok is lehetnénk. Magyarázott szívtelenül, bűntudatot próbálva kelteni ellenségében. A dárdát is pörgetni kezdte a láncnál fogva, egyszer-egyszer el is hajította, bár pontatlanul. Szemét becsukva, fejcsóválva állapította meg kudarcát, majd hirtelen megállította a pörgést és visszaengedte a tenyerébe a dárda markolatát. Mikor lélektükreit újra kinyitotta, ismét hevesebbé vált az a félelmet keltő kisugárzás, amelyet a lény árasztott magából. - Nem valami ellenálló ez a test. Ez a kevéske seb máris használhatatlanná tette. Milyen kár, nem halaszthatom tovább a halálodat, shinigami. Ebből a rémálomból már nem ébredsz fel. Sóhajtott fel, majd a dárdával koppintott egyet és Ai felé suhintott vele. A felületén örvénylő fekete füst terjedni kezdett, mindent beborítva a környéken. A kavargó anyag erős hallucinogént tartalmazott, bárki aki belélegezte azt, úgy érezhette, hogy megnyílik alatta a föld, és zuhanni kezd a semmiben. Ennek a semminek azonban alja is volt, és a fájdalmas becsapódás csak a kezdete volt annak a szörnyű víziónak, amit az illúzió okozott. Az áldozat elviselhetetlenül erős fájdalmat okozó élményeken megy keresztül, csak a képzeletén múlik, hogy miféle kínzóeszközök és fegyverek okozzák ezt neki, de akár eszközök nélkül is átélheti ugyanezt. És mikor az illúziónak vége, a mentális traumától a szenvedő fél mozgásképtelenné, kiszolgáltatottá és tehetetlenné válik. Aira is ez várt, amennyiben a füstöt képtelen elkerülni. |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Vas. Júl. 24, 2011 6:33 pm | |
| *A jelenlegi helyzetet kémlelve egyáltalán nem érzem annak helytelenségét, hogy szándékomat egyértelműen közöltem ellenfelemmel. Nem fogom hagyni, hogy a családomat egy pillanatra is bevonja ebbe az egészbe. Ha van valami gondja, akkor ezt sugározza felém, de a családomhoz egy ujjal sem érhet, mert megölöm. S tán lehet némileg nyers volt a megfogalmazás, még is tükrözi, hogy ha kötök egy erős köteléket, akkor azt komolyan is veszem. Tán nem mindig mutatom ki, sőt, nagyon sokszor nem, de attól még az nem azt jelenti, hogy számomra nincsenek fontos személyek. Csak állok a lány előtt s még ő felesleges szavakkal próbál kétségek közé verni, addig én cselekszem is a lángjaimmal. Minden irányból indítom meg feléje egy cseppnyi kétséget sem érezve, én már tudom, hogy mit fogok erre neki válaszolni, a kérdés csupán az, hogy ő ehhez mit fog szólni. Habár, ha jobban meggondolom nincs szükség arra, hogy válaszoljon akár egy mondatban is, mert szavai majdnem olyan jelentéktelenek a számomra, mintha egy arrancar állna itt előttem. Bár nem érzek gyűlöletet iránta, nem, iránta sajnálatot érzek, hogy ilyen mélyre képes volt süllyedni. Meg kell kapnia a számára legoptimálisabb büntetést, mert ily' szavakat volt képes az ajkaira venni.* - Szavaid immáron nem érnek el hozzám...akárki és akármi is vagy. Ha van valaki, aki megmondhatja nekem, hogy mit is gondol az csak is ő lehet, nem más. *Erősítem meg a bennem lévő nem létező kételkedést. Ezt bizonyára Ritsuval úgy is megfogom beszélni, de mind ezek előtt ennek véget kell végre vetni. Ennek a küzdelemnek alapjáraton semmi értelme nem volna, de ez a shinigami most adott neki, amikor zanpakutoját a büszkeségemre kívánta emelni. Nem fogom neki hagyni, bármennyire is képzeli azt, hogy fölöttem áll ebben a pillanatban. Tekintetem szinte kőkeménnyé vált akkor, amikor a lángok elérték Miyokot, s ő még csak védekezni sem próbált. Milyen magabiztos és egyben ostoba is. De semmi kiáltás, egyszerűen az égető fájdalmat egy az egyben elviseli, mintha mi sem történt volna. Amikor meg ugyanezzel az ostoba magabiztosságával lépdel ki a lángok közül szemeim elé egy torz valója kerül. A bankaiom mondhatni a felismerhetetlenségig égette őt kormos bőrére pillantva, de még mindig áll. Megfordul bennem a gondolat, hogy miféle késztetés lehet benne, amiért még mindig talpon áll, de az ismeretek hiányában elhesegetem ezt a gondolatot, hiszen úgy sem jönnék rá. Felesleges efféle dolgokkal foglalkoznom, amikor ellenfelem gyakorlatilag számomra kezd kiszolgáltatott lenni. Ki kell használnom, még úgy is, hogy a sérülései nem túl valódiaknak tűnnek. Már, mint azzal ugyan nincs gond, hogy azok-e, inkább azzal, hogy látszólag ellene nem használ egy fabatkát sem, kissé zavaró. De, amint ismét beszélni kezd, akkor megvilágosodik előttem ez a helyzet egy kicsit. Ugyan nem az, amire számítottam, de most már legalább a lány furcsa viselkedése nem titok többé. Komolyan pillantok feléje.* - Nem okozok fájdalmat, ha nem szükséges. Azonban, aki nagy erőt birtokol, annak meg kell tanulnia kordában tartani, vagy az erő maga alá temeti. Most bizonyára arra gondolsz, hogy megtántorít a tudat, hogy ez nem Miyoko. De egyáltalán nem, mert, aki szörnyeteget nevel az idővel azzá is vál. Tehát csak idő kérdése s ez a lány nem lesz egyéb egy olyan szörnyetegnél, aki ugyanúgy veszélyt jelenthet a családom számára. S hogyan is szól a Juuichibantai egy nagy mondata? *Teszek fel egy költői kérdést, mi közben szemeimmel végig nézek a lányon, de különösebben a tekintetemet az övéibe fúrom. Sokkal másabb, mint ez előtt. Még menthető volna, de a kérdés az, hogy én akarom e őt megmenteni? Akarom e azután, hogy nem békélt meg a tudattal, hogy vége a harcnak s hagyta, hogy egy ilyen kerekedjen felül? Maga hibája, ebbe nem szólhatok bele egy pillanatra sem.* - A harcnak csak akkor van vége, ha az egyik fél már nem él. Tudod én nem hiszek ebbe a felfogásba, de csak azért, mert a sajátjaimat nem ölném meg. De a kedvedért kivételezek, mint volt Juuichibantai-os és úgy fogom fel a dolgot, hogy itt vagy te, vagy én halok meg. *Azt már inkább hozzá sem fűzöm, hogy én mögöttem s előttem még rengeteg dolog van és, hogy a halál nem tántoríthat el. Tehát, nem ijedek meg egy ilyen küzdelemben, mert most, hogy Hikari mellettem áll bízok a zanpakutomba. Én általam születhetett meg, s az erőmet tőle nyerem. Nem egyedül harcolok, hanem a kardommal. Most legalább megtudhatom, hogy milyen nagy is az- az erő, amit birtoklok. * - Örülök, hogy végre teljes erőddel vagy hajlandó ellenem harcolni! *Váltanak szemeim ravaszra s ugyanilyen aspektusban ívelnek félig ajkaim. Látni akarom, hogy mit tud, látni, hogy eltörölhessem. Ez a shinigami még nem készült fel egy ilyenre, ez az egész egyértelmű alátámasztás rá. Miyoko mentálisan túl gyenge ahhoz, hogy kontrollálni tudja. Egyszerűen vesztésre áll és oly' mértékben feladja a küzdelmet tudatalatt, hogy ez az izé képes megszállni őt. Én ezt soha nem hagynám Hikarinak, noha ő ilyet nem is merészelne megtenni, de még képes sem volna rá. Nem tudom mi történt vele, amiért elméje ennyire labilis lenne, de ennek véget kell vetni. Legalább nyugtat a tudat, hogy nem Miyokot akarom megölni. Így még a közérzetem is tiszta, hogy nem egy hadnagyot akarok el tenni láb alól, hanem egy teljesen mást. Tehát, amikor megmozdul kezében a dárda én egyből magam köré zárom a lángokat s belekezdek valamibe, amit még a belső világomban tanultam meg az imént. Ez lesz az első eset, hogy a külvilágban használom, de őszintén szólva nem is akarom, hogy mások tudjanak erről. Hirtelen a lángfergetegből tíz nagyobb lángcsepp válik ki s indul meg az éppen elterjedő füstbe.* - Emlékek csarnoka.. //btw user nem találja a skill fordítását O.o xD // *Suttogom magam elé s a kisebb robbanás után, ahogyan kívántam hat tenran és négy hatrudas fekete fénybörtön csap le a halálistenre. Persze egyértelmű, hogy a tenran, a technikájának elfújására kellett vagy semmissé tételére. Mindenesetre az óvatosság az erényeim közé tartozik, így mivel keresztül láthatok a saját lángjaimon, így úgy megyek előre, mintha ez a lángoszlop közlekedhetne. Gyakorlatilag így is van. Alig két méterre állok meg a lánytól, hogy mondhassak neki valamit.* - Tudod egy valamiben jobb vagyok nálad, s ez nem a bankaiomra értem. Az erő nem sokat ér, ha az valójában nem is a használóé, hanem a használó az, akit csak kihasználnak. Ha önmagad volnál most elismerném talán a veszteségem, de egy ilyen aljas dolgot nem ismerek el....shinigaminak! Nem öllek meg, sőt, hozzád sem fogok érni...hanem annyi bénítást helyezek rád, amennyi csak szükséges, ahhoz, hogy észhez térj! *Jelentem ki egyenes szándékomat ő rá nézve. Igaz a haragom még mindig él felé, de eszetlen barbárként nem fogok lecsapni másra...* |
| | | Atarashi Miyoko 11. Osztag
Hozzászólások száma : 93 Age : 26 Registration date : 2010. Aug. 09. Hírnév : 35
Karakterinformáció Rang: Kapitány Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51900/65000)
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Hétf. Júl. 25, 2011 7:26 am | |
| Érdektelenül figyelte, mivel fog próbálkozni célpontja. Színre lépése előtt is látott és hallott mindent, ami történt a két shinigami között, úgy sejtette, a fáradt és lassú halálisten képtelen lesz elkerülni a méretes füstfelhőt, primitív démonmágiái pedig nem elég erősek, és a tehetetlenül vegetáló lelki ronccsá változtatott áldozatával már könnyedén végezhet. Tévedett, de nem látszott a kislány arcán elégedetlenség vagy csalódottság, ahogy semmilyen más érzelem sem. Némán figyelte a tűzcseppekből kiszabaduló fekete színű kidoukat, melyek váratlan erőt mutatva elfújták a sötét füstöt, és ahogy eddig sem, most sem próbált meg kitérni vagy védekezni, így a Rikujoukourou fogságba ejtette. Nem is volt értelme, hiszen rájött, hogy kimerítette az erejét a technikája használata. - Nem hall téged, hiába beszélsz hozzá. Nem használjuk ki őt, az ő akaratának köszönhetően léphettünk erre a síkra, de ennek az apró testnek úgy tűnik nincs elég kapacitása ahhoz, hogy szabadjára engedhessük a teljes erőnket. Vissza kell térjünk a saját világunkba, de megígérjük, hogy még találkozunk és befejezzük veled ezt a küzdelmet. A mi kezeink által fogod a halálodat lelni, Kagami Ai. Közölte Yami no Majokko, ráébredvén arra, hogy Miyokónak nem csak ahhoz nincs elég reiatsuja, hogy képességeit ki tudja bontakoztatni, de ahhoz sem, hogy fenn tudja tartani ezt az erőszintet. Váratlanul erős lilásfekete tornádó támadt a gyermek alakja körül, mely darabokra törte a kidout és talán Ait is távolabbra sodorta. Mikor a szél elült, a kislány ismét emberi külsőt öltött...
A sötét örvény ereje lassan elhalványult, egyre kevésbé húzott lefelé, egyre kisebb erővel akarta elnyelni törékeny testemet. Egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy vonzásából kikerüljek és ismét szabadon úszhassak a végtelenben. Talán gondolataim segítettek? Ez esetben ha meg akarom találni a fényt, a kivezető utat, csak erősen gondolnom kell rá? Bár mindent ilyen könnyen el lehetne érni... Csupán akarattal... De erőfeszítések nélkül senkiből sem válhat erős harcos, sem pedig boldog ember. Mihelyst elengedett az örvény, erőteljes lábmozdulatokkal indultam el. Ösztöneim vezéreltek, és bár mintha ezernyi tűt szúrtak volna a bőrömbe minden mozdulatomkor, tűrtem. Tűrtem, hogy szabad lehessek, hogy újra láthassam a mamit, a papát, és a barátaimat. Nem hagytam, hogy elcsábítson a könnyű lét és a békesség érzése, amit én el akartam érni, ahhoz nem a könnyű ösvény vezetett, én pedig ki fogom állni az összes próbát, amit elém görgetnek, ezzel együtt.
Az éktelen fájdalomtól felordítottam, és mivel lábam nem tartott meg, úgy estem össze, mint egy rongybaba. Mikor kinyitottam a szemem, mindenfelé ugyanazokat az ezüstös lángokat láttam, amik hozzátartoztak Ai nee-chan bankaiához. Megválaszolatlan kérdések tömkelege öntötte el az elmémet. Mitől vesztettem el az eszméletem? A shinigami volt az, aki abba a halvány emlékként élő sötét örvénybe lökött? Mi történt velem, amíg nem voltam magamnál? Miért érzem úgy, hogy testem minden négyzetcentimétere fáj? Hogy kerültem álló helyzetbe? Miért érzem magam ennyire gyengének és kimerültnek? Meg akartam szólalni, de csak elhaló nyöszörgés jött ki a torkomon. Ahhoz is gyengének éreztem magam, hogy a szememet nyitva tartsam, így hát inkább becsuktam azt és vártam, hogy történjen valami, hogy véget érjen ez a rémálom. Tudatom váratlanul ködös és tompa lett, én pedig engedelmeskedtem az álommanó hívó szavának, és ahogy fejem oldalra bukott, ismét átadtam magam a sötétségnek... |
| | | Szayel Aporro Granz Admin
Hozzászólások száma : 712 Age : 35 Registration date : 2010. Aug. 04. Hírnév : 45
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko Szer. Júl. 27, 2011 9:26 am | |
| Üdvözlet!
Gratulálok a sikeres KT-hez! Nagyon szép postokat kaphattunk, valamint hamar, sőt, elsőként le is zártátok a harcotokat. Az engedélyeket is megkaptátok a küzdőtérbe foglalt pályázatokra, a szép postok és gyors befejezés miatt pedig maximális jutalmat kaptok. Ajándékotok 2500 LP és 4000 ryou. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Ai vs. Miyoko | |
| |
| | | |
1 / 1 oldal | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|