Fogak és Karmok

Tárgy: Fogak és Karmok Szomb. Júl. 02, 2011 2:03 am

EZ TÖRTÉNT EDDIG

A háború elkezdődött. Aizen mint aki belelát az emberekbe tudja, hogy egy álKarakura-ba fog érkezni. Ott szembetalálja magát a főkapitánnyal, és a felsorakozott védelmi csapattal. Természetesen magával hozta Thosen-t, Gin-t és egy Arrancar csapatot. Még mielőtt Aizen kardot rántott volna, hatalmas, súlyos acéloszlopok emelkedtek fel, és zárták közre a sátáni hármast. Ezzel az Arrancar csapat látszólag hátrányba került. De Aizent ismerve ez nem fog sokáig tartani.

Mint egy méhkas, úgy nyüzsög Las Noches. A morgások, és kisebb csoportok nem érthető beszédje, mint egy folyamatos búgás, zúgás hallatszik. Nem is csoda, hisz szinte mindenki itt van. Ugyanis ez a nap más, mint a többi. Ugyanis Aizen terve kezdetét veszi.
A gyülekező helyre érve már persze annyian voltak, hogy rendesen meg sem lehetett mozdulni. Éppen ezért elkezdtem előre furakodni, nem törődve azzal, hogy kinek a lábára lépek, kit bökök oldalba, kin mászok egyszerűen keresztül. Néhány méter után azon gondolkodtam, hogy jobban járnék, ha felugranék, és a fejeken végiglépdelve előre haladok. Néhány percbe beletelt, de sikerül viszonylag előre kerülnöm. Persze a mesterhármas már jelenvolt, és míg küzdöttem, addig figyeltem is, hogy Aizen, mit magyaráz.
~ Azért ijesztő. Szinte belelát más ember fejébe, és tudja mit fog majd tenni, még mielőtt azt megtenné, vagy kigondolná. Félelmetes. Hiába nem szimpatizálok vele, de én, mint kis jelentéktelen valaki fel sem érek hozzá. Még az Espada tagjai is fejet hajtanak neki.
Viszont mást is megpillantottam. A három legerősebb Espada-t vettem észre. Ekkor megint elkapott azaz érzés, ami mostanában teljesen körbe kering. … Nagyon egyedül vagyok. Adán és Léón sincsennek már. Nem tartottam ezt fontosnak. Ha egyedül vagyok, hát akkor egyedül leszek. Különben sincs nekem szükségem pesztrára. Viszont most, hogy háborúba indulunk, így meg azt érzem, hogyha bármi bajom lenne, az senkit az égvilágon nem zavarna. Most sem állhatok oda senki mellé.
~ Raúl Suspicaz de Afuera lett az új egyes számú Espada. Egy macskaimádó férfi, aki nem hiszem, hogy egy farkassal nagyon kibékülne. Ranil Carrolobacco úrnő a hármas számú Espada csábító szemei figyelemre méltóak. De Fracción-ja ha jól tudom nem igazán van. Ha pedig ez így van, akkor nem hiszem, hogy bárki kedvéért ez megtörné. És végül a jelenlevők közül Slarin Sleryrrlyn’dreskel úrnő. A kettesszámú Espada, de talán a három közül a leginkább tekintélyt parancsoló. Nagyon szép, határozott, és Fracción-jait szinte családtaggént kezeli és védelmezi. Persze ebből kifolyólag nem is vesz akárkit a szárnyai alá. … Így belegondolva egyikhez sem tartozhatok. Nincs rá esélyem sem. Valami csodának kellene ahhoz történnie. Persze ők ilyen számukra jelentéktelen személyt észre sem vesznek…. De majd én megmutatom. Igenis jól fogok harcolni, és megmutatom, hogy rám is kell számítani. A harcban nem fogok veszíteni. Nem szabad vesztenem. … Nem mondom, hogy erős vagyok, mert ezt nem mondhatom el magamról. Nincsennek olyan technikáim, mellyel biztos a győzelmem. Közel sem vagyok erősebb, mint bármelyik Faracción. Átlagos vagyok. … De nem is Aizen-ért indulok csatába. Engem csak egy valaki érdekel – emlékképek villannak be – Vele akarok megküzdeni. Mivel a város, ahol ő is él, most veszélyben lesz, nem csodálkoznék, ha ott lenne az ellenséges csapatban. Én pedig végezni fogok vele.
Határozott tekintettel, magabiztosan léptem előre. Ugyan ezzel a határozott lendülettel pedig a megnyíló három Gargantana egyikén.
Tényleg úgy volt. Egy Hamis Karakura-ba érkeztünk. Teljesen úgy nézett ki, mint az eredeti, csak nem volt benne senki. Egy teremtett lélek nem volt. Máskor csak úgy nyüzsögnek az utcák, de ma egy ember sem volt odakinn. A nap meg vakítóan sütött. A Shinigami csapat viszont, már várt ránk. Vezetőjük pedig a főkapitány. Ő persze már nem Ken Aruya volt. Bár vele nem is igazán küzdöttem volna meg. Persze meg akarok, de nem itt, nem most, nem ebben a háborúban.
Még jóformán meg sem érkeztünk, de az egyik társunk mit sem törődve senkivel egy magas épület szemelt ki magának. Megrohamozta, majd a falnak támaszkodva kiadja a taccsot. Egy vízcsepp kíséretében egy gondolat is végig suhant a fejemen. „Hova kerültem?” A sráccal még nem találkoztam, de még vagyok így egy pár emberrel.
- Aizen Sousuke! – kiált emeltebb hangon Masayoshi Sotaichuo a főhármas irányába – A Seireitei ellenében elkövetett bűnei miatt letartóztatom magát! Tetteiért mindenképp halállal lakol, de legalább föláldozást kapna a lelke, ha van még egyáltalán olyanja…
Aizen csak egy jót mosolygott ezeken a szavakon. Eme gúnyos mosoly azt engedte következtet, hogy nagyon magabiztos, és nem érheti meglepetés. De talán mégis tévedett. Hisz egyetlen lépést sem tehetett, és már hatalmas, súlyos acélfalak emelkedtek fel a földről, és ejtették csapdába Aizen-t, Gin-t és Tousen-t. De csak ezt a hármast. A másik három, úgyszintén közelben levő Espada megúszta a sötét börtönbe való bezárást. Viszont így az ellenség előnyre tett szert méghozzá nem is kicsire. Ez számunkra nem valami bíztató.
Elkezdtem felmérni az ellenséget. Kerestem őt. Viszont nagy bánatomra, egyenlőre nem láttam. Viszont kiszúrtam valaki mást. Az egyetlen ismerős arcot. Nara Shiratori. Kétség sem fér hozzá, hogy ő az, viszont rendesen megváltozott, mióta harcoltunk. A karján jól láthatólag ott vigyorgott a hadnagyi karszalag, és az ereje is megnőtt. Lehet, hogy rajtam kevésbé látszik az idő, de velem is történtek azóta dolgok. Ő szerintem hamarabb szúrt ki engem, de tetszett, amit láttam. Hűvös szellő lebegtette meg a hajamat, és sunyi mosolyt küldtem a fiú felé.
~ Érdekelne ténylegesen mennyit is fejlődtél. Szívesen harcolnék veled. De ez most nem azaz alkalom. Ez nem a visszavágó pillanata. De ne aggódj, megjegyeztelek.
Mellette egy egészen csinos lány volt hosszabb fekete hajjal, és a többinél látszólag vidámabb volt. Mintha nem is csatába jött volna. … A következő személy, akin megakadt a szemem egy lány volt. Hosszú barna haja, amit hátul fogott össze, és sötétkék szeme. Elég kis félénk kislánynak néztem, aki azt sem tudja szerintem, hogy mire vállalkozott. Az ilyeneknek nem a harcmezőn van a helyük. Szinte süt róla, hogy a negyedik osztag tagja.
~ Ő lenne talán az a személy, akit könnyűszerrel legyőzhetek, és nem is fáradok ki annyira, és vele is megküzdhetek. Akivel oly annyira akarok már a kezdetek óta, de még nincs itt. … De persze ne ítéljünk látszatra. Lehet, hogy a látszat csal. Nem lenne rossz vele harcolni szerintem. De az is lehet, hogy nem most, hanem majd később fogok megküzdeni. Majd a sors eldönti.
Gondolkodás menetemet valami megzavarja. Egy nagy erejű férfi jelenik meg Slarin úrnő közelében.
- Qué estás haciendo aquí? De qué parte estás? – teszi fel a kérdést, melyből nem értek egy szót sem, de szerintem a férfi igen.
- Estoy aquí por mí mismo, como lo que tú. Nosotros somos de parte común. – válaszolt neki.
Direkt folyhatott így a beszélgetés, de remélem, hogy a megjelent férfi nem ellenünk, hanem velünk fog harcolni.
Egyenlőre a két csapat méregeti egymást, senki nem tesz igazán lépéseket. Az Espada-k elintézik az erősebb ellenfeleket, nekünk meg gondolom maradnak a kisebb, szinte jelentéktelen Shinigami-k, akik meg is bújhattak különböző pontokon. De ne adjunk erre a gondolatmenetre. Az ellentábort is végignézve nem mindenki egyértelműen a Got13 tagja. Ez a helyzet állhat fenn a 20 évesnek látszó barna hajó fülbevaló srác esetében is, viszont mérget nem vennék rá. De ha esetleg mégis igazam van akkor akár.... Így remélem, ha más nem akkor később megjelenik az aki igazán számít. De erre sokat nem fogadnék.
~ A kihelyezett oszlopok lerombolásával visszahozhatjuk az eredeti várost. Legalábbis ha hihetünk a magyarázatnak. Nem szeretek így magamban, egyedül mozgolódni. Nem szeretek elsőnek megmozdulni. De az oszlop lerombolás nem túl nagy, és viszonylag gyorsan kivitelezhető.
Kicsit hátrébb léptem egyet, majd még egyet, majd megfordultam, és az egyik feltehetőleg oszlop hely irányába elindultam egy Sonido segítségével. Gondolom az ellenség is méregette, hogy kivel tudna igazán harcolni, és erős ellenfelet választanak. Én csendben pedig leszedhetek, rosszabb esetben csak egyetlen oszlopot. Viszont nem jutottam messzire…

És eljött a nagy nap. Arra számítottam, hogy zűrös lesz, de azt nem hittem volna, hogy ennyire. A reggeli készülődést, most a megszokottnál is rövidebben végeztem el. Ugyanakkor még csak nem is a megszokott uniformist vettem fel, hanem azt, amit egykoron a második osztag berkein belül használtam, hisz jelen esettben biztos volt az, hogy a harc elkerülhetetlen lesz. Hajamat egyetlen copfba kötve léptem volna ki a hálószobám ajtaján, mikor kislányom ébredezését meghallottam. Reménykedtem, hogy eltudok úgy indulni, hogy nem ébresztem fel, de úgy tűnik, hogy ez hiú remény volt.
- Nem lesz semmi gond, kicsim. A nagypapi, majd vigyáz rád, míg a mami dolgozik. - mosolyogtam rá, miután rábíztam az öregre. A jelenlegi helyzet túl veszélyes és ezért semmiképp sem hagyhatom, hogy részt vegyen benne. Lehet, hogy igenis tehetséges shinigami, de jelen esetben még túl fiatal ahhoz, hogy harcba szálljon. Tökéletesen védve lesz a Kamioka birtokon, hisz most a teljes őrség készen áll és itt van, ráadásul az öreg sem épp egy elhanyagolható tényező.
- Ha a kislányomnak akár egy haja is görbül, akkor ajánlom kezdjenek el azért imádkozni, hogy ne jöjjek vissza. - közöltem az őrökkel ellenvetést nem tűrő hangon, majd felkötöttem a karomra a nemrég kapott hadnagyi karszalagot és elindultam az újdonsült osztagom felé. Gondolom nem lesz könnyű dolgom jelenleg, hisz az osztag tagjai még nem ismernek és így nem is csodálkoznék, ha nem hallgatnának rám, vagy nem bíznának bennem.
~ Nyugalom, kislány. Megoldjuk, meg különben is ott van Akane taichou is. - hallottam a fejemben Hotaru hadarását. Igaz, hogy ez nem is meglepő, hisz egy ilyen alkalomkor nem is csoda az, hogy a másik személyiségem ennyire lázban van. Ő az aki jobb a harcokban nálam, míg én inkább a diplomatikusabb megoldások híve vagyok, de tulajdonképp ez így természetes és így egészítjük ki egymást.
~ Na igen, most nagy szükségem lesz a taichou segítségére, amíg el tudom magam fogadtatni az osztaggal. - válaszoltam, majd meglepetten lépegettem be az osztag területére. Nagyon úgy tűnik, hogy lemaradtam valamiről, hisz minden szervezetten működött. Úgy tűnik, hogy a taichou nagyon kitett magáért, így más lehetőség híján az ő irodáját vettem célba. Szerencsére épp akkor értem oda, amikor az említett személy kilépett a helyiségből, majd egyetlen jelzéssel közölte velem, hogy kövessem.
Az első osztag épülete előtt várakoztam, hisz nekem nincs jogom az olyan fontos gyűléseken részt venni, mint amilyenen jelenleg a kapitány részt vett, így egy követ rugdosva vártam, hogy visszaérjen. Az ezt követő dolgok pedig ismételten megleptek.
~ Elhagyjuk Seireteit? Azt megértem, hogy legjobb védekezés a támadás, de azért ez kicsit fura. - morfondíroztam magamban, miközben a kapitányokat követtem, ugyanis most már a főkapitány és Kai Taichou is csatlakozott a köreinkről. Az átjárónál pedig Tasu-chan és Shiratori-kun is ott voltak. Csupán egy intéssel üdvözöltem őket, hisz most nemigazán volt időnk arra, hogy egy beszélgetésbe belebonyolódhassunk.
Miután átértünk elismerően néztem végig a hamis Karakurán. Nagyon szép munkát végeztek az egyszer biztos. Sajnos nem igazán volt időm bámészkodni, hisz hamarosan az ellenfeleink is megérkeztek.
~ Szóval ezek azok a bizonyos árulók. ~ futott át a fejemen a gondolat, hisz tulajdonképp még sohasem láttam egyiküket sem. Túlságosan is fiatal shinigaminak számítok én ahhoz, hogy akár egy pillanatra is láthattam volna őket.
A következő mozzanatot a főkapitány produkálta, ezzel elzárva a három ellenkező oldalon álló shinigamit ráadásul nagyon is könnyedén. Ez azt jelenti, hogy nagy erők birtokában van és egyuttal azt is, hogy neki köszönhetően az előny a mi oldalunknál van.
- Ő az enyém. - szólalok meg halkan, miután az egyik arrancar, mint azt megtudtam így hívják őket, az egyik oszlop felé indult el. Gyerekjáték volt utolérni és megelőzni, így pár pillanat múlva, már kivont kardokkal álltam vele szemben, megakadályozva, hogy akár egyetlen lépéssel is közelebb kerüljön az említett tárgyhoz.
- Idáig és nem tovább, arrancar. - tartottam felé az egyik katanámat, míg a másik készenlétben állt, hogy ha szüksége akkor a lehető legmélyebb sérülést okozza az ellenfelemnek.

Fényes villanás kíséretében gigászi erő hasítja szét a sebtében összetákolt acélfalakat, amelyek fülsértő robajjal engedelmeskednek a kitörni készülő energiának. A sűrű füstfelhőből a meggyötört falak lomhán zuhannak alá, nem egy épületet összezúzva becsapódásuk pillanatában.

A JELEN HELYZET

Nem juthattam túl messzire. Valaki mégis csak figyelt, vagy éppen kiszúrta a mozdulatomat, és magakadályozta a tervemet. Épp annyira sikerült eljutnom, hogy a többiektől messze legyek, de az oszlophoz nem elég közel.
- Idáig és nem tovább, arrancar.
Egy nagyon szép nő állt meg előttem. Szép testtartás, hosszú haját egy cofba kötötte. Idősebbnek tűnt, mint amilyen én vagyok, és látszólag mintha egy finom hercegnővel találtam volna szembe magam. Nem hétköznapi ruhát viselt, és bal oldalán két kard volt felkötve. A nyakában pedig egy szép nyakék függött. Persze hogy jelezze, hogy ő ha kell erőszakkal megállít, kivonta mind a két kardját. Az egyiket rám szegezte, a másikat mintha tartalékolta volna.
- Éj! … Pedig úgy igyekeztem láthatatlanul lelépni. Legalább egy két oszlopot lecsapni, mielőtt valaki is észrevenné a dolgokat. De sebaj….– mondtam kicsit fellengzősen, és ironikusan – Meg kell, hogy dicsérjelek.
~ Igen… Reméltem, mivel nem vagyok olyan erős, mint ez Espada-k, így el tudok slisszolni, mivel remélhetőleg többen is közös erővel majd őket próbálják legyőzni. Erre én kifogok egy szemfüles hercegnőt magamnak. …
Látszólag nem tűnik sokkal erősebbnek tőlem, de már megtanultam, hogy a látszat igen is csal. A kezén ott van a hadnagyi karszalag, szóval rendesen meggyűlhet vele a bajom. Amit persze nem akartam, remélve, hogy az igazi célom elérhetem. Mondhatni a sors mintha megismételné magát. Küzdöttem már meg hadnaggyal, aki ugyan úgy kétkezes kardot használt. De ez a nő egyáltalán nem hasonlítható a kis Hitomi-hoz.
~ Nem Genni. De egyszer már meggyűlt a bajom a kétkezes karddal. Előnyben vagyok meg nem is. Genni egyenlő ügyességgel használta a kért kardot, de lehet, hogy nála másképp van. De erre sem alapozhatok. Ezt nem szabad elkapkodnom ezt higgadtan kell végig csinálnom. Meg kell találnom a gyengéjét, és minél hamarabb megtalálni a megfelelő pillanatot.
- Ha nem engedsz tovább, akkor kénytelen vagyok legyőzni téged, hogy tovább mehessek kísérő nélkül. – mondtam aljas mosollyal az arcomon.
A mosoly csak álca, mint ahogy nálam az már megszokott. Eszem ágában nincs alábecsülni az ellenfelemet, vagy lenézni. Ugyanis már most látszik, hogy nem egy könnyű menet lesz.
Kirántottam a kardomat, és egy nagyobb lélekenergia lökettel próbáltam jelezni ellenfelemnek, hogy ő se merjen alábecsülne engem.
Kettőt léptem az irányába, majd Sonido segítségével közelebb kerültem. Úgy tettem, mintha hasa felé vágnék erősebben, de a kezemen már megjelent a vöröslő energia. A csapás helyet gyorsan alákerültem, és alulról egy Barra-val szerettem volna eltalálni. A lövés után távolabb ugrottam tőle.
Sok esélyt nem láttam a pontos találatra. A ruháját elnézve főképpen a gyorsaságra koncentrál, mely nálam is egy előnyös képessége. De mennyivel gyorsabb tőlem? Az a baj, hogy ha túlzottan, akkor már most a harc kezdete előtt lemondhatok a győzelemről.
~ A kudarc elfogadhatatlan. Voltál te már szorultabb helyzetbe. Nem olyan ő sem aki eszetlenül támad, de ha te jobban lépsz, akkor legyőzöd a hadnagyot.
A következő lépést egy fényes villanás zavarja meg. Hatalmas energia suhan el közöttünk, és valami iszonyatos zaj. Felkapom a fejem és aggódva nézek a feltételezett forrás felé. A hatalmas acéltömbök zuhannak lefelé, és összetörnek jó pár házat, melyek alattuk voltak. Aizen-ék kiszabadultak. Ez az ellenségnek nem jó hír, de nekem ez egyáltalán nem megnyugtató. Aizen még az Espada-kért sem fogja törni magát, nem hogy egy Numeros-ért. Számára csak bábuk vagyunk, akiket kénye kedve szerint irányít. Ezt még a vak is látja. De én nem azért vagyok itt, hogy neki segítsek.
Vissza fordultam ellenfelemhez, jobban megnézve az arcát, hogy mit reagál a történésekre.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Szomb. Szept. 17, 2011 10:29 pm

A fiatal hölgy, akit sikeresen megállítottam, nem igazán hasonlított egy vérszomja támadóra, inkább csak egy tinilányra, aki most éli ki lázadó természetét. Persze számomra is furcsa, ez a rám nem jellemző érett gondolkodásmód. Úgy tűnik, hogy az egyedül eltöltött idő Japánban, valamint ez a mostani életem amibe halálomat követően belecsöppentem eléggé felnőttekre jellemző gondolkodást kölcsönzött nekem, pedig nem is vagyok olyan idős. T_T Viszont ez mindenképp jó Miyako szempontjából, hisz akkor bizonyára jó anyukája leszek majd.
Viszont most félre kell tennem minden ilyesfajta gondolatot, hisz végtére is most épp egy komoly harc közepén vagyok és rangomból adódóan ezt a harcot semmiképp sem veszíthetem el.
- Ugyan már, ha nem én akkor valaki más úgyis megállított volna, még mielőtt akárcsak egy oszlopot is elértél volna, arrancar. - szólaltam meg lassan és kimérten, közben a felé tartott kardomat lassan leengedtem magam mellé, a másikkal szimmetrikusan. Hiú ábránd volt részéről, hogy azt hitte elérheti akármelyik célpontját is. Számomra cseppet sem volt nehéz kiszúrni őt, amiért a 2. osztagban eltöltött időnek lehetek hálás, de biztos, hogy a többieknek sem lett volna nehéz, hisz eléggé feltűnő ha hirtelen valaki lelép a tömegből.
- Megpróbálhatod, de biztosíthatlak arról, hogy nem fogom hagyni magam. - szorítom meg kissé a kardjaim markolatát, majd lehunyva a szemem készülök fel a harcra mentális szinten, hisz ha harcról van szó akkor oda Hotaru is szükséges.
~ Végre abbahagytátok a szócséplést. ~ zengett a fejemben másik személyiségem izgatottsággal teljes hangja. Minden harc rendesen feltüzeli őt, így valamiért nem is töltött el a csodálkozás érzése.
~ Ühüm. Úgyhogy ideje egy kis közös munkával megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek. ~ a válaszomat követően már nyitottam is ki a szememet. Most már Hotaru irányította a testemet, míg a beszéd és ilyesmi az én területem maradt. Ez a tökéletes fúzió vele, hisz így mindenki ott érvényesülhet ahol a legjobban tud.
Sokat nem is kellett várakozással töltenem, hisz egyből támadásba lendült az ellenfelem. A helyváltoztató technika meglepett, hisz nem tudtam, hogy képesek ilyesmire a hollowok, viszont egy könnyed shunpo segítségével könnyedén kitérek a kardcsapás elől, ami mint kiderült csupán álca volt. A felém reppenő energiagömb eléggé gyorsan közeledik, így kénytelen vagyok mindkét kardommal egyszerre támadni ellene, hogy kivédjem azt. Szerencsére az ellenfelem a támadást nem folytatja, így ezen cselekedetemből semmilyen károm nem származik.
~ Ez közel volt. ~ szólalok meg végül a saját fejemben, de a szememet továbbra sem veszem le a velem szemben álló személyről.
~ Eléggé megnehezíti a dolgunkat, hogy ismeretlenek a technikái a számunkra, de ez így érdekes. ~ hallottam amint Hotaru egyre jobban feltüzelődik. Ez jó jel számunkra, viszont biztos, hogy nem épp szerencsés az ellenfelünk számára, hisz Hotarut ismerve, hogy ha harcol, akkor azon kívül másra nem is figyel.
- Megvagy! - szólaltam meg most már hangosan is, mikor a fényes villanás elvonta az ellenfelem figyelmét. Számomra nem okoz gondot a vakon való harc sem, hisz normál állapotban sem túl erős a látásom, és shikai alakban teljesen elveszítem, szóval megtanultam az érzékeimre hagyatkozni ilyen helyzetekben, így a villanás semmi hátrányt nem jelent számomra.
A testem már mozdul is és shunpot használva a következő pillanatban már előtte is termek. Viszont úgy tűnik, hogy kicsit sokat időztem, hisz mikor belekezdek a vagdalkozásba, hisz egy ilyen heves támadást azért kétlem, hogy egykönnyen ki tudna védeni, épp akkor fordul vissza a csodálkozásból. Viszont most már csak maximum kitérni tudna azzal a helyváltoztató technikájával, viszont ha így cselekszik abban az esetben követni fogom, hisz nincs szándékomban hagyni számára elég időt ahhoz, hogy ellentámadjon.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Csüt. Szept. 22, 2011 9:13 am

A villanást kihasználta. Nem vacakolt vele. Míg én elmélkedtem azon, hogy mi ennek a következménye, addig ő támadt. Közel kerültem, és mire visszafordultam már közvetlenül előttem volt. Az utolsó pillanatba ugrottam el a Sonido-val. De nem fejezte be. Itt még nincs vége a támadás sorozatnak. Utánam ugrott, és mint a cséphadaró elkezdett vagdalkozni a két karddal.
Volt már tapasztalatom két kardos harcmodorral, de az meg sem közelítette ezt a stílust. Ez kemény gyors, és határozott mozdulattal akar felszeletelni. Egyszerűen nem győzök kitérni a támadásai elől. Ha elugranék, akkor megint csak követne, és akkor megint ugyan ott tartanánk. Az egyiket ki tudom simán védeni, viszont a másikkal gondba vagyok. Igyekszek kifordulni, elhajolni előle. Ellentámadásra esélyem sincsen.
~ A fen. Ez így nem lesz jó. Azonnal ki kell valamit találnom, különben ezt nagyon megszenvedem.
Nincs nagyon időm végignézni magamon, de itt-ott érzem, hogy sikerült megvágnia. Viszont ilyesmivel nincs időm foglalkozni. Szerencsére egyik sem mély, de jelen van, és nagyban befolyásolhatja a harc kimenetelét.
Sonido-val elugrok, de egyből számítok rá, hogy ismét utánam ugrik. Védekezem, mélyen elhajolok, közbe a kezembe készítem a hó csillámokat, hogy a szemébe fújhassam őket, hogy ha más nem, akkor egy szempillanatra elvakítsam vele. Visszaegyenesedek, ismét védek, kitérek, majd sikeresen a szemébe fújom a másnak csillámos vakító pórt. Felemelném a kardomat, hogy egy nagyobbat vágjak rajta, viszont nagyon meglepődök. Egy nagy támadás következtében egy közeli háztetőjén végig gurulok. Sikerül feltápászkodnom, de most mégsem a fajdalom, hanem az értetlenség lett úrrá rajtam. Nem tudtam hova rakni, hogy sikeresen elvakítottam, mégis…mégis a támadás nem érte el őt. Valami nem stimmel ezzel a lánnyal. Kezdek hátbórzongani tőle. Felállok, összeszorítom a fogamat, majd mosolyogva kezdek bele.
- Nem rossz. Nem vagy olyan gyenge, mint bizonyos szánalmas alakok. Ez tetszik. Viszont nem szeretnék sokáig itt időzni. Szóval jobb, ha beveted, amit tudsz, különben meg fogod bánni, hogy nem tetted.
~ Ki kell csalnom belőle a Shikai-t. Így előnybe juthatok. Megtudom mire képes, és kiengedem a kardomat, és a meglepetés erejével végzek vele. Különben nem lesz rá esélyem. Valami oknál fogva ő sem nagyon kezdeményez, olyan mintha ő is csak inkább tanulmányozna engem. Ez pedig nem lesz jó.
Felálltam, és ismét támadásba lendültem. Claro de luna támadás energiája már izzik a karperec körül. Az adandó pillanatba ellövöm. Nem sokkal rá a következőt, majd egy újabbat. Remélem, hogy ezzel sikerült lekötnöm. Majd kicsit távolabb kerülök tőle. Le van hajtva a fejem. A karmaim végétől elkezd növekedni az energia, melyet összegyűjtök. Egyre nagyobb és nagyobb lesz. Most tanán van egy kis időm egy egészen nagyot létrehozni.
Felemelem a fejem, kinyitom a szemem, és hangosan elkiáltom a támadás nevét:
- Ardiente Garra!!!
A karmok már száguldanak ellenfelem felé, és remélem, hogy a támadás sikeres volt. Ha nem is végzetes, de egy kisebb-nagyobb sérülést csak okoz majd neki. De ezzel még közel sem borítékolhatom a győzelmemet. Sőt. Most kell csak igazán figyelnem.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Szomb. Szept. 24, 2011 9:27 am

Ezt komolyan alig győzöm elhinni. Innen tapasztalatlan lenne harc terén, vagy csak hülyéskedik. Részemről édes mindegy, hogy hülyéskedik-e vagy sem, mert ha így folytatja, akkor hamar véget vetek ennek a harcnak és nem is lesz szükségem többre pár kardcsapásnál. Persze most szerencséje volt, hisz ez a támadásom kifejezetten lassúra sikeredett volna. Ha Kotomi-san itt lett volna akkor most jó kis dorgálásban lehetett volna részem. Persze szerencsére jelenleg nincs itt és remélem, hogy Akane taichou sem látta az előbbi támadásomat. Igaz, nagyobb égés lett volna, hogyha ellenfelemhez hasonlóan én is leállok bámészkodni. Különben is, tudtommal épp harcolunk, nem pedig azzal próbálkozunk, hogy eltöltsük az időt addig, amíg a kapitányok elintézik Aizent és csatlósait. Meg elég furcsa, hogy még ő volt az előbb nekilendülve, hogy mennyire siet, de épp ő volt az is, aki leállt bámészkodni. Hát a fene se érti már, hogy mit neveznek ezek harcnak.
Igaz, hogy sikerült elszöknie a támadás elől, de a következő támadásaim eléggé megizzasztották. Sajnos még így is elég jól védte a támadásaimat. Figyelemre méltó.
- Köszönöm a dicséretet, viszont azt hiszem, hogy nem épp neked áll jogodban arra kérni engem, hogy ennél többet mutassak. Egyelőre még így, hogy visszafogom magam, képes vagyok felülkerekedni rajtad, tehát az én tisztem megkérni téged, hogy kicsit erőltesd meg magad, különben kénytelen leszek véget vetni ennek az értelmetlen harcnak. - válaszolom és mondandómban a névmásokat meg is nyomatékosítom, akárcsak a harc végetvetéséről szóló megjegyzésemet. Nem fogok itt várni és játszani a dajkát, míg ez a kislány úgy akarja. Persze ismét támadásba lendül, nem mintha nem várnék mást, de valahogy kezdem unni abban reménykedni, hogy valami kihívás lesz az egészben.
~ Nagyon ajánlom neki, hogy hamarosan rukkoljon elő valamivel, mert nagyon kezdem unni ezt a babazsúrt. - morgott a fejemben másik személyiségem, miközben célba vett engem három ugyan olyan technikával.
- Bakudou no Sanjuukyuu! Enkosen! - formázták meg ajkaim a szavakat és a megjelenő pajzsal könnyedén kivédtem mindhárom technikát. Magamat ismerve tudom, hogy nem épp a démonmágia az amiben jeleskedem, viszont ha az én képességeimmel ki tudtam védeni ezen három támadását, akkor azt hiszem amiatt nem kell aggódnom, hogy esetleg ilyen téren hátrányba kerülnék. Remélem végre akad majd neki valami ami akárcsak egy kicsit is megmozgat, mert eddig nemigazán mutatott semmit.
Már épp kezdtem volna eldönteni, hogy márpedig most tényleg véget vetek ennek a kis játéknak, amikor felkapom a fejem a kiáltására. Eléggé gyorsan jön felém, úgyhogy ki fog kelleni találnom valamit. Valami olyasmi kéne ami azután megpecsételi a sorsát.
~ Pecsételés. Nem is rossz ötlet. - húzódik egy alig látható mosoly az arcomra, majd egyszerűen hagyom, hogy megtámadjon. Természetesen nem épp ilyen könnyű dolga lesz, de legalább lesz valami ami eltereli a figyelmét, hisz az Utsusemi nevű technikát használva nem esett nehezemre hátrahagyni egy olyan másolatot magamról, ami még el is képes játszani azt, hogy megsérültem.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt! Bakudo no Rokujuuichi! Rikujoukourou! - hagyják el ajkaimat az idézés szavai, majd a kidou nevét kimondva aktiválódik is és a hat fényrúd közrefogja az ellenfelemet.
- Szánalmas. Van egy olyan érzésem, hogy nem fogtad fel amit korábban mondtam. Amit eddig mutattál az édeskevés. Most már azt is kétlem, hogy egyedül akár egyetlen oszlopot is letudnál ledönteni. De tudod mit? Kedves leszek veled és megmentelek attól, hogy felelősségre vonjanak. - mondom a tőlem legtelhetőbb ridegséggel. Mostanra már rég halottnak kéne lennie, csupán volt bennem egy annyi, hogy adtam neki egy annyi engedményt, hogy próbálkozhasson azért, hogy megmentse a nyomorult életét. Persze ahogy egyetlen hollow, úgy ő sem menekülhet a kiszabott sorsa elől. Mint shinigami kötelességem feloldani őt hollow léte és az ezalatt elkövetett bűnei alól, hogy a lelke visszatérhessen a reinkarnációs ciklusba.
- Sayonara. - mondtam halkan, a kardjaim pengéin megcsillantak a nap sugarai, majd a következő pillanatban mindkét penge az arrancar testét vette célba. Nincs időm itt várni a megváltást a részéről, így hát kénytelen voltam befejezni a harcot. Ha ugyan van még valami a tarsolyában akkor épp itt az ideje, hogy hamar előkotorássza különben szánalmas életének itt és most véget fogok vetni bármi nemű megbánás vagy bűntudat nélkül, végtére is ez az élet természetes rendje.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Szomb. Szept. 24, 2011 11:36 am

- Bakudou no Sanjuukyuu! Enkosen!
~ Mi? Az összeset kivédte. De akkor most a Ardiente Garra miért nem ugrik el? … Várjunk! Ez … megint?... Megint az a másolat idézés? … Ilyen nincs. Kétszer is bekapom ezt a szemét mágiát? Mikor? Hogyan? Most hol van?
Túl későn kapok észbe, hallom a következő támadás idézését, és nincs nagyon időm meglépni előle.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt! Bakudo no Rokujuuichi! Rikujoukourou!
Hát fényrúd veszi közre a testemet. Összeszorított foggal veszem tudomásúl, hogy képtelen vagyok megmozdulni is. Ez nem jó helyzet. Így teljesen ki vagyok szolgáltatva ellenfelemnek. Nem lesz ez így jó.
- Szánalmas. Van egy olyan érzésem, hogy nem fogtad fel amit korábban mondtam. Amit eddig mutattál az édeskevés. Most már azt is kétlem, hogy egyedül akár egyetlen oszlopot is letudnál ledönteni.
- Nem én manipuláltam a mocskos kis bábbal, hogy kijátsszam az ellenfelemet. Netán ennyire megijedtél a támadásomtól? Vagy Túl gyenge vagy, hogy normálisan harcolj ellenem? A másik, hogy nem becsülném le magam.
~ Nem gondoltam komolyan. – próbálom kiszabadítani a kezemet, de esély sincs rá – Erősebb. Okos volt, én meg már megint bekajáltam ezt a technikát. Amit már kezdek unni. Viszont sürgősen ki kell találnom valamit, mert azt csinál velem, amit csak akar.
- De tudod mit? Kedves leszek veled és megmentelek attól, hogy felelősségre vonjanak. – mondta rideg hangon, és ez a szeméből is tükkröződött.
- Az lenne a legjobb, ha megkímélnél az ilyesfajta kedvesség megemlítésétől is. … Ennyire nem kell mutatnod, hogy már rég azt szeretnéd, hogy alulról szagoljam az ibolyát. – mondtam összeszorított foggal, és molyt erőltetve.
- Sayonara.
Mondta halkan, és a napfény megcsillant a pengéken. Ezután már száguldoztak is felém a gyilkos pengék.
~ Nem húzhatom tovább. Nem lenne esélyem. Nincs választásom. Most kell. Sürgősen. Meglepetéssel. Ezt a fénybörtönt pedig le kell ráznom magamról.
Lehunyom szemem, mintha elfogadnám, hogy itt a harc vége. Mintha beletörődnék abba, hogy nincs esélyem lélekbörtönömből kiszabadulni. Mintha nem lenne egyetlen egy aduász sem a kezemben. Viszont belesuttogom a levegőbe a látszólag utolsó szavaimat.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale
Hirtelen elkezd kavarogni körülöttem a hatalmas energia. Körülöttünk vagy tíz fokot zuhant a hőmérséklet. A hópelyhek, és a széltől semmit sem lehet látni. A fény rudak fájdalmas hanggal adják meg magukat. Még le sem ült a szélvihar, de támadásba lendülök.
A kiszabadult kezeimmel kézbe kapom kaszámat, és szaladva, kitörve célzom meg ellenfelemet, és észveszejtő csapásokkal ostromlom őt. Jelen helyzetbe gyorsabb és erősebb vagyok, mint alaphelyzetben. A kaszával sokkal jobban tudom védeni a kétkardos támadásokat. Úgy forgatom, ahogy nekem tetszik, és látszólag úgy hárítom, ahogy akarom, és egyben támadok is. Ellenfelem egyenlőre még nem is sejti, sejtheti, hogy minden egyes vágást súlyosan meg fog szenvedni. De ez nem csak testre érvényes, hanem a fegyvere is könnyen teher lehet. Nincs más dolgom, mint annyiszor megvágnom, amennyiszer tudom. Így képes vagyok lelassítani, és egy kényszerhelyzetbe hozni. Ha sikerül elégszer véghezvinnem, akkor a következő támadás már az ő halálos ítélete lesz.
Arcomon nincs semmi érzelem. Sem düh, se harag, sem elszántság. Csupán a gyilkos ösztön sugárzik a szememből. Hogy minél gyorsabban megpróbáljam megszabadítani a végtagjaitól, vagy a fejétől. De mégis legszívesebben a szívébe vágnám bele a dermesztő pengét. Rendületlenül támadok, szinte nem is foglalkozva azzal, hogy ellenfelemnek sikerül-e megsebeznie, vagy sem.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Szer. Szept. 28, 2011 1:54 am

Már épp sajnálni kezdtem, hogy ilyen gyorsan véget vet az arrancar életének fonala. A pengék halkan és céltudatosan haladtak a teste felé, hogy felnyársalják. Szerencsére viszont úgy tűnt, hogy még épp idejében felébredt az életösztöne. A füleim hamar felfogták, hogy valami nagy dologra készül és még mielőtt a feltörő reiatsu elért volna sikerült elugranom a közeléből. Feltételeztem, hogy a kardjának az erejét engedte szabadjára, legalábbis a körülmények erre utaltak. A hőmérséklet csökkenését bár észrevettem, de különösen nem zavart. Viszont láthatóan kissé pipa lett rám, hisz nekilátott vadul vagdalkozni. Ahhoz képest, hogy most feltehetőleg valamivel erősebb, mint pár perce, eléggé könnyedén tudtam védeni a csapásait, főleg úgy, hogy egyes csapásai még célt is tévesztettek.
- Ez még mindig kevés. - mondtam hidegen és érzelemmentesen, majd ellökve magam, miután kivédtem egy csapását, távolodtam el tőle.
- Terasu, Tsuin tsu hoshi no tasogare! - ejtettem ki a zanpakutoum hívószavát, majd az a reiatsu felszabadítást és a látásom elvesztését követve, shikai alakban lévő kardommal egyesülve álltam pár méterrel ellenfelem előtt.
- Különös. Rég kellett használnom utoljára. - mondtam csak úgy magamnak, miközben a kezeimet vizsgálgattam úgy, mintha látnék, persze csupán azért mozgattam őket, hogy újra hozzászokjak a karmaimhoz.
- Tessék. Ezt akartad látni nem? - tettem fel a kérdést az arrancarnak, bár ez inkább költői kérdés volt. Nem érdekelt, hogy mit válaszolt.
~ És most mit tegyünk? - szólalt meg Hotaru. Biztos volt, hogy nem tanácstalanságában kérdezte, inkább csak az érdekelte, hogy ugyan arra gondolunk-e.
~ Gyorsabbak vagyunk nála. Egy klón segítségével pedig a figyelmét is el lehet vonni és a füle sincs védve. Te is erre gondoltál, igaz? - fejtettem ki meglátásaimat.
~ Pontosan. Akkor legyen így. - fejeztük be a beszélgetést.
Pár lépést megtettem balra, majd shunpoval és a klóntechnikával folytattam egy kör többszöri leírását a lány körül. A rólam készült másolatnak köszönhetően feltehetőleg sikerült kissé összezavarni.
- Homon, Tsuin tsu hoshi no tasogare! - mondtam ki azon technikám nevét, aminek köszönhetően a karmaimból fülsüketítő hang távozik minden egyes érintkezést követően.
Nem is haboztam, mikor úgy éreztem rögvest támadásba lendültem. Persze a klón is ugyanígy tett, így egyszerre két oldalról számíthatott támadásra. Most direkt olyan pontokat céloztam, hogy csupán pár támadásomba kerüljön és azután elvérezzen.
Természetesen az sem baj, hogyha ki tudja védeni, mert ebben az esetben a találkozást követően élvezheti a karmaim sikolyát. Remélem nem úgy gondolja, hogy könnyű harc lesz most, hogy kiengedte a kardjának az erejét. Nem is tudja még, hogy mi rejtezik a tarsolyomba. Egy olyan technika amit eddig mindössze csak egyszer használtam és akkor is sikerült még engem is elszörnyítenie, hogy mire is képes. Szörnyű természetű technika annyi szent. Remélem nem fog kelleni használnom, de ha más nincs akkor kénytelen leszek...

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Szer. Okt. 05, 2011 10:49 am

A csapásaimat kivédte, de ez különösebben nem zavar. Elég csak megfelelően sokszor megvágnom egy területet, és inkább visszasírja azt, hogy csak simán megvágjam.
- Ez még mindig kevés.
Mondta hidegen, érzelmek nélkül, majd ellökött magától. Éppen aktiválni akartam a technikát, mikor is elhangzott egy parancsszó.
- Terasu, Tsuin tsu hoshi no tasogare!
Ez nem volt más, mint a Zanpaktou-jának a parancsszava. A kard karmokat formál most már a kezén, és a lábán. A szeme előtt valami maszkoz hasonlító szemfedő van, ami teljesen megvakítja őt. Felemeli a kezét, és mintha vizsgálgatná magát. Mintha nem lett volna még ebben a formában, vagy csak nagyon régen.
~ Ez most komoly? … Szedd össze magad. Lehet, hogy ebben az alakban nem lát, de hogy tud harcolni az biztos. Valószínűleg kicsit olyan, mint a vak kardforgató. Nem látott, viszont a látókat lealázta, mert a hallása és az érzékei sokkal kifinomultabbak és jobbak voltak. Feltehetően nála is ez a helyzet. De most már érthető, hogy teljesen értelmetlen lenne a megvakítani. Viszont ha a javamra próbálom kijátszani a vakságát az akár még nekem jól is jöhet. Viszont ezzel a lánnyal akkor is valami nem stimmel. Nem tetszik. Borzongok tőle.
- Tessék. Ezt akartad látni nem?
~ Persze, ezt szerettem volna. Ha már elverlek, akkor ne mondhasd, hogy te nem adtál bele mindent. Meg nem is szeretnék olyan ellen harcolni, aki nem ad bele mindent. Viszont ő egy teljesen más szinten levő ellenfél. Ez tudja mit csinál, és ha lehetősége van, akkor nem hibázik. Nem szabad lehetőséget adnom neki. Bár úgy érzem rendesen tartanom kell ettől a lánytól.
Pár lépést tett balra, majd Shunpo-val folytatta, viszont egy olyan rásegítéssel, amit harcban még igazán nem tapasztaltam. Hirtelen kettő lett belőle.
~ Egy klón? Vagy ez más? Ez egy képesség? …. Nem lesz ez jó. Egyre is nehéz figyelni, nem hogy kettőre, és ez a pár mozdulat is mutatja, hogy gyorsabb tőlem.
- Homon, Tsuin tsu hoshi no tasogare!
Látszólag nem változott semmi, de az újabb parancsszó elhangzása nem nyugtatott meg. Mindketten az eredeti és a klón egyszerre döntöttek úgy, hogy támadnak.
~ Gyorsan ki kell találnom melyik a klón. Ugyanis az eredeti ezerszer veszélyesebb, és rá jobban kellene figyelni. A másikat meg gyorsan hűvösre tenni.
Körbe fordulok, és közben forgatom a kaszát. Először az egyiket védem ki. Sajnos arról fogalmam sincs, hogy a klón mennyiben hasonlít az eredetire, viszont ránézésre nincs különbség, így valahogy ki kell majd tapasztalnom. Utolsó pillanatban elléptem a másik támadása elől, de még így is sikerült megkarcolnia. Egy újabbat már a kaszámmal védtem, de valami olyan történt, amire nem is gondoltam. Fülsüketítő hang kezdett őrjítően sikoltani. Reflex szerűen fülemhez kaptam, és megpróbáltam tompítani a kínzó hangot. Ez embertelen. Pláne most, hogy a füleim még érzékenyebbek.
~ Nem értem. Ő nem a fülére támaszkodik? Vagy rá nincs hatással? Megbolondulok.
A reflexnek megsínylem az árát. A karomszerű penge a testembe fúródik ezzel iszonyatos fájdalmat okoz. Nincs időm nagyon elgondolkodni, mert nemsokára kapom a következőt a másik irányból. A következőt kivédtem, majd elugrottam ellenfelemtől távolabbra.
~ Ilyen nincs. – sajnos sikerült érzékeny pontot eltalálnia, ami fájdalmas, és ha sokáig elhúzódik a harc, akkor itt elvérzek ebbe a sebbe – Nem érhetek hozzá a pengéjéhez, mert akkor megbolondulok a zajba. Ha meg nem védekezem, akkor ebből a sérülésből bőven lesz még, és akkor biztos, hogy itt hagyom a fogam. … Nem lát, de pontosan tudja, hogy hol vagyok, és mit csinálok, és neki hogy kell mozdulnia. Most kell iszonyat okosnak lennem. A megtévesztő technikák, amik főképpen a látásra vonatkoznak azok most egy fabatkát sem érnek. Mást kell kitalálnom.
Gyorsan letépem a ruhám egyik ujjának egy darabját, majd azt is ketté szedem. Gyorsan beledugtam a fülembe. Most a hallásomra nem lesz szükségem. Nem hiszem, hogy teljesen ki tudom védeni a hangot, de ha már egy kicsit tompítani tudom, akkor szerintem nem lesz semmi baj. A másik, hogy most az ő hallását kellene becsapnom. Sonido-val elindulok, majd egy háztetőre ugorva egykét dolgot sikeresen megvágok, majd emilyen gyorsan végig szaladtam el is ugrok. Kicsit menekülésnek vagy nem is tudom minek látszhat. A tárgyak szép lassan befagynak. Kaszámmal kisebb szélvihart kavarok az egyik felé, majd elugrok ismét, ezzel a másikat is igyekezve távol tartani magamtól. Az egyik mögé ugorva megpróbálok vágást ejteni rajta.
~ Nincs más dolgom, mint megtéveszteni, majd megvágni, mindeközben kerülni a pengével való érintkezést.
Elméletben ez nagyon szépen hangzik, viszont a megvalósítás közel sem ilyen egyszerű és egyértelmű. Futkosás közben kisebb tárgyakat is felveszek, mint egy két ilyen kavicsosabb háztetőről pár kavicsot. De közben azért igyekszem vissza támadni is. Az egyik háztető már közel olyan, mint egy korcsolya pálya itt ott magasabb jég oszlopokkal. Sonido segítségével elugrok oda, és egyidejűleg pár kavicsot is eldobok. Kicsit olyan hatás lehet, hogy egyszerre több helyre is érkeztem. Nem tudom miért, de reflex szerűen elbújok az egyik oszlop mögé, és igyekszem rejtőzni egy kicsit. Megpróbálok nem zajt csapni. Ez a jégterep inkább nekem kedvez, de ahhoz, hogy kicsit így nézzen ki a tető, ahhoz túl sok lélek energiát is pazaroltam. Muszáj ezt a terepet kihasználnom, és vágásokat ejteni rajta. Majd mikor megbénult, akkor láthatatlanul leválasztani a fejét. Elkezdtem a kavicsokat dobálni, ezzel zajt csapni, megtéveszteni, én közbe pedig haladtam tovább, igyekezve elrejteni a lélek energiámat. Mikor úgy érzetem egy Ardiente Garra indítottam el felé, majd eltűntem onnan ahonnét elindítottam a támadást, ismét zajt csapva más helyekről is, és újabb két Barra-t indítottam meg a két klón felé. Az a baj, hogy még véletlenül sincsennek egy helyen, és mindkettő szinte tudja, hogy hol vagyok.
~ Nem lesz ez jó. Miért nem hoztam magammal kötelet vagy valamit. Ha lehetne én is megtanulnék ilyen klón technikát, és akkor találja ki, hogy melyiket csapja le. De ilyen nincs. De örülhetek. Hisz csak egy klón van a másik igazi. Most ha még több lenne, akkor lennék csak nyakig a szarban. Bár most is inkább ott vagyok.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Csüt. Dec. 08, 2011 2:32 am

Az én arcom érzelemmentes volt, hisz én immunis voltam a zanpakutoum által kiadott hangra. Ez talán csak azért volt rossz, mert így nem tudtam, hogy mi is az, ami ennyire felkészületlenné teheti az ellenfeleimet, viszont bizonyára jobb is, hogy nem hallom, hisz a hallásom sokkalta jobb, mint bárkié és nem esne olyan jól hallani. Ettől függetlenül viszont én nem vesztem el a kontrolt a harc fölött, és míg nem figyel rögtön beviszek egy támadást, ami méghozzá kényes pontot talál el. Igaz, hogy ez nem meglepő, hisz mielőtt az ötödik osztag hadnagya lettem azelőtt a második osztag tisztjeként szolgáltam. A következők elől már elszökik. Bár tilos az ilyesmi és hülyeség is harc közben, de adok neki egy kis időt. Ezután viszont ismét támadásba, vagyis inkább csak játékos üldözésbe kezdek. Bár nem szép dolog, de most játszom a prédával. A felém küldött szélvihart könnyedén elkerülöm és az sem túlzottan lep meg, hogy mögém kerül. Mint jó omnitskidou tag természetesen első dolgom volt onnan várni a támadást, így a pengém ismét találkozott az övével, és míg neki mindkét kezét kell használnia a fegyvere forgatásához, addig nekem előnyöm van és egyik kézzel védekezhetem a másikkal pedig ismét támadhatok.
Az ismételt menekülését csupán felhúzott szemöldökkel jutalmazom és egy mély sóhajtással. A legrosszabb dolog amit tehet az a menekülés. Mint a nyomkövető egység egykori parancsnoka én vagyok a legjobb vadász Seiretei keretein belül.
Az egyik tetőre való érkezése több információt is közölt velem. Az egyik az volt, hogy hülyének néz, és azt hiszi, hogy pár kődarab el tudja vonni a figyelmemet. Sajnos arra nem számít, hogy a kavicsok az övétől eltérő hangot adnak ki és az illatanyaguk is különbözik az övétől. A másik dolog pedig az volt, hogy a tető jéggel van borítva, hisz minden lépését alig hallható a jégre jellemző repedések hangja követte ráadásul a jégnek is megvan a maga illata.
A klónomnak csak pár egyszerű kézjellel jeleztem, hogy mit szándékozom tenni és, hogy mik a parancsaim számára, majd az oszlopokon ugrálva indultam el. A klón jelenleg figyelemelterelés volt, én pedig leárnyékolva kellően a lélekenergia kibocsájtásomat oszlopról oszlopra ugrálva követtem. Bár menekült, közben mégis támadott, de ezt a klónom kellett kivédje csupán helyváltoztatással.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indul dél felé. Hadou 31: Shakkahou! – ejtettem ki végül a kidou nevét miután az egyik oszlop mögött lapulva abban reménykedett, hogy sikerült elvonnia a figyelmet. Igaz, hogy ez a támadás csak elterelés, hisz végre rászántam magam, hogy véget vessek ennek a harcnak és meg is van a tökéletes technikám erre a célra. Míg ő a démonmágia kivédésével foglalkozik, addig én mély levegőt véve készülök fel a következő lépésre. Shunpot használva jelenek meg a háta mögött, majd ejtem ki a zanpakutoum harmadik shikai technikájának a nevét, ezzel aktiválva annak a képességeit: - Karera ni yume o o wasure naku, Freya!
Csak szerény elképzeléseim vannak arról, hogy mit láthat, és miből épülhet fel az a rémkép, amit lát. Nekem most csupán annyi dolgom van, hogy koncentrációval egy annyi ideig tartsam fenn a technikát, míg elérem őt. Szerencsére semmi külső hatásra nem kell megszakítanom a koncentrációt, hisz minden amit lát és érez az csak a fejében játszódik le és ennek következtében a teste mozdulatlan kell legyen és nekem csak annyi a dolgom, hogy a karmaimat átdöfjem a mellkasán és befejezzem ezzel a harcot.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Hétf. Jan. 02, 2012 8:51 am

Akárhogy is agyalok, nem jövök rá, hogy hol tudom isten igazán megfogni. Egyszerűen nincs fogás rajta. Többszörösen meg kellene vágnom, de egyszerűen nem érem el. Egyszerűen nem tudok a közelébe kerülni. Amint megvágnám, a karmaival véd, és megint az a borzalmas hang süketít meg engem. Az újabb probléma, hogy ott a tökéletes klón, ami ugyan úgy mozog, és ugyan úgy támad, mint az eredeti. Arra sem vennék mérget, hogy nem-e saját tudattal is rendelkezik. Egyszerűen nem tudok elbújni. Gondolom, hogy nem lát, így a hallása, és a szaglása eléggé fejlett. Most ezekre hagyatkozik, bár mint én, mint jó farkashoz illik, ugyan ezt csinálom, csak én a szememre is támaszkodom.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar. Tenger hullámzó akadálya indul dél felé. Hadou 31: Shakkahou!
A támadás elől elugrottam, de az egyik jégoszlopom teljesen összeomlott, és továbbra sem tudom, hogy mégis mit csináljak. Sokkal erősebb. Súlyosan meg is sérültem. Hiába küldök felé egy újabb Ardiente Garra-t, de nemes egyszerűséggel kivédte. Viszont ami váratlanul ért, az a másik támadás. A másik a hátam mögött termett, és elhangzott egy technika neve. Rápillantottam, szinte a démont láttam benne.
- Karera ni yume o o wasure naku, Freya!
Hirtelen eltűnt a lány alakja. A környezetem megváltozott. Mint legrosszabb rémálmom helyszínét véltem felismerni. Ismét ott voltam a hideg kietlen erdőben. Hátam mögül egy démoni hang hallatszott.
- Már vártalak. Most pedig… téged is lelőlek. – a fegyver emelkedett.
~ Ez nem… ez nem a valóság.
Hirtelen felkapom a kezemet, és jól beleharapok, hogy felébredjek ebből a rémálomból, vagy képzelgésből.
- Azt hiszed, azzal, hogy beleharapsz a kezedbe, a belső démonod eltűnik. … Most pedig … Viszlát.
~ Még mindig hallom a hangját… Nem használ a fájdalom. A fájdalom nem ébreszt fel. – dörrenés.
Viszont nem egy golyó hasítását éreztem a testemben. A mellkasomban iszonyatos fájdalom, és a karompenge volt benne. Akkor tűnt el minden, és látszódott ismét a valóság. Az arca pont olyan higgadt és könyörtelen volt, mint az övé. Ettől hirtelen belül bepánikoltam. A vérem a jeget teljesen vörössé változtatta. A számszélén is folyt már. Mindenem fájt. Viszont megragadtam a kezét, a másikkal a kaszámat hátulról átöleltem a nyakát. A pengén a fény megcsillant.
- Nem tudom mi volt ez az előbb, de nem voltam tőle elragadtatva. … Ha azt hiszed, hogy megijedek, akkor hatalmasat tévedsz. … Lefogom vágni a fejedet.
Összeszedtem a maradék erőmet, és kitartásomat, hogy a kasza már csak a súlyánál is fogva egyszerűen lefejezze az ellenfelemet. Most nem érdekelt sem a másik keze, sem a klónja, sem a hallása, se a képessége. Egyszerűen már nincs is esélyem sokat gondolkodni. Bár ellene egyszerűen nem is érdemes. Sokkal jobb nálam. Esélyem sincsen. Nem tudom megvágni. Nem tudom hűvösre tenni. Még a képességemet sem tudom rendesen kihasználni.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Hétf. Jan. 02, 2012 1:09 pm

Fogalmam sem volt jelenleg, hogy mit láthat az áldozatom. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy valamit kitaláljak, í]y hagytam, hogy az elméje megtegye helyettem. Sokkal jobban érdekelt, hogy minél hamarabb végezzek ezzel az egésszel és újdonsült kapitányom mellett folytathassam a harcot.
- Többet értél volna el, hogyha shinigamivá válsz és nem hollowá. - mondtam csak úgy magamnak, vagyis neki, bár jelen esetben képtelenség volt, hogy meghallja. Ezt követően pedig jobbommal átlyukasztottam a mellkasát. Nem is tudom, hogy mi lehet az oka annak, hogy ez a tény különösebben nem is zavart. Ennek oka az lehetett, hogy tudtam, ha megölöm azzal csak jót teszek neki és a lelke visszakerül az örök körforgásba, bár az is lehet, hogy csupán a belém nevelt tény, hogy az összes hollownak halnia kell, lehet az oka. Nem tudom. De ez különben sem változtat a lényegen és amit tettem azt már úgysem fogom tudni visszafordítani. De különösebben nem is akarom, csupán azt, hogy vége legyek.
- Túlságosan elbizakodott vagy, arrancar. Ha eddig nem tűnt volna fel, akkor közlöm, hogy a kettőnk közötti erőkülönbségnek hála elvesztetted a harcot. Nem egyenlő félként harcoltuk. Ez a harc csupán azért volt szükséges és elkerülhetetlen, mert te önfejűen elindultál az egyik torony irányába. Sajnálom, hogy így kellett végződnie. Igazán kár. - válaszoltam ridegen és érzelemmentesen. Cseppet sem kavart fel a tény, hogy még tud mozogni vagy bármi. Egy igazi harcos minden eshetőségre felkészül, még a lehetetlenre is. A nyakam felé tartó kaszát könnyedén kivédtem egy guggolással amit egy botlasztással kombináltam és ezzel érve el, hogy a földre kerüljön, miközben kirántottam fogva tartott kezemet, hisz messze nincs annyi ereje, hogy fogva tudjon tartani.
- Nem szoktam ismételni magam, de azt hiszem ezt megoszthatom veled is. Korábban, míg a technikám hatása alatt voltál akkor mondtam. Jobb lett volna, ha nem hollownak születsz. Talán ígéretes tiszt válhatott volna belőled. Sajnálom. - vettem egy mély levegőt, majd kellő erőt összpontosítva a lábamba rúgtam bele az arrancar testébe, hogy lehetőleg az a jégen végigcsúszva végül lezuhanjon a tetőről.
- Azt hiszem, hogy itt végeztünk, Hotaru. Ideje visszatérni Seireteibe. Ha az érzékeim nem csalnak akkor az igazi harcnak már vége. - zártam el a kardom általam használható erejét ismételten a két katanába, majd megforgatva őket visszacsúsztattam a fegyvereket a sayájukba és kissé megmozgatva a nyakam nyújtozódtam.
~ Akkor mégis mire vársz. Indulj! - jött a válasz, mintha a másik személyiségem előre tudná, hogy mit is terveztem el tulajdonképp vagy valami.
- Jól van na. Csak gondoltam teszek egy kis kitérőt. Biztos, hogy Miyako örülne valami ajándéknak. Nem gondolod? - korábbi könyörtelen oldalam pillanatok alatt feloldódott és ismét a jól megszokott érzelmek jelentek meg mint az elmémben, mint pedig az arcomon.
~ Biztosan örülne neki, de ez nem a megfelelő időpont arra. Hadnagy vagy, tehát viselkedj is úgy. Most pedig mozgás! - kaptam az egyértelmű parancsot és egy hangos sóhajjal jeleztem, hogy értettem és csinálom. Azt hiszem, hogy nehéz lesz hozzászokni ehhez a sok kötelezettséghez. Sokkal könnyebb volt egyszerű tisztként az élet. De az is biztos, hogy azért ennyire érdekes sem volt. De majd meglátjuk, hogy még mi lesz ebből.
Ezekkel a gondolatokkal nyitottam meg a senkai kaput, hogy visszajuthassak Seireteibe. El sem akartam képzelni, hogy mekkora felfordulás lehet jelenleg ott és, hogy ez mennyi munkát fog jelenteni számomra és a taichou számára. Egyelőre jó volt ez a kellemes tudatlanság.

Tárgy: Re: Fogak és Karmok Hétf. Jan. 02, 2012 1:23 pm

Üdv!

Harcotok rövid és velős volt, a többi eddig véget ért csatához képest mindenképpen. Jutalmatok ezért 1500 LP és 2000 ryou. Gratulálok!