*A mai nap nem kell fel úgy a nap, s nem ontja meleg karjait az egyöntetű, letisztult utcákra. Ezen a napon a "csendes" ármány veszi kezelésbe az épületek külső szegleteit. A szél egyszerűen nem óhajt engedelmeskedni a nyárias időjárásnak. Eldöntötte, hogy ez a nap csak is az övé lesz és olyasmit tesz, amire aligha volt példa eddig a Seireitei életében. Lelki szemeimen át pásztázom a kinti tájat a benti ablakon át. Lehunyt szemmel tekintek kifelé azon gondolkodva, hogy mi volna még elvégzendő kötelességem erre a napra irányulva. Még alig múlt dél, vagy talán még el sem múlt már is a munkám jó részét elvégeztem. A munkaidőm ma nem tart oly' sokáig, így lehetnék olyan bátor, hogy akár most is elhagyom a könyvtárat, hogy a birtokra menjek némi egyéb teendő érdekében. Azonban jelenleg nem érzek rá semmiféle ingerenciát. Egyszerűen most nem tudnék Ryuuji-sama mellett jó érzéssel a lelkemben megmaradni, munkába szeretném a feszültségemet levezetni. Csak, hogy elkövettem azt a hibát, hogy túldolgoztam önmagam ezen okból kifolyólag pedig nem maradt itt semmi a könyvtárban. Így hát annyit tehetek, hogy várok egy keveset, hátha valakinek eszébe jut felkeresni valamilyen okból kifolyólag. Tévednem kell, vagy negyedóra elteltével se jön senki, mikor kénytelen vagyok magamat elhatározni.* ~ Be kell mennem a taichou-hoz hátha akad most valami..~ *Sóhajtok egy nagyobbat s majd lassacskán kinyitom szemeimet, de úgy, hogy a hirtelen jövő fény ne vakítson el további kemény percekre. Nem volna kellemes, ha ki kéne tántorognom a könyvtárból, illetve ne tudnám lezárni rendesen egy ilyen rendkívülien fontos helyet. Elvégre is a fenti szektorba, ha valaki illetlen bejut, az komoly problémákat vetne fel. Hiszen vannak ott nagyon erős, ősi és még ki tudja milyen démon mágia tekercsek. Nem hiába, még én magam is csak egyszer nyerhettem betekintést a fenti térről, mikor ide lettem helyezve. Tehát ezzel nem igen kéne játszadozni. amint sikerül rendesen összeszedni magamat mindössze a zanpakutomért megyek az asztalomhoz, illetve ellenőrzök mindent majd a végén elhagyom a könyvtárat. A folyosóra lépve kisebb virágözön illata csapja meg az orromat. Megtorpanok egy pillanatra menten.* ~ Nem gondoltam volna, hogy valakinek is eszébe jut..~ *Nyugtázom, amolyan semlegesen ezt a "jelenséget" ezt követően pedig a tőlem pár lépésre lévő kapitányi irodába lépek le kopogást követően.* - Üdvözletem, Kami-san..volna esetleg bármiféle munka?..Munka az mindig akad! *Mondanom sem kell, hogy jó tágra kellett nyitnom az ajtót, hiszen a kapitányom előszeretettel él bizonyos szokásokkal, amikkel ugyan nem értek egyet, de tenni ellene aligha akarnék. Fogalmazzunk úgy, hogy ha tényleg igaz, amit láttam a nőegylet falára kiakasztani, akkor inkább jobbnak látom tartózkodni mindenféle vélemény kinyilvánításától. Természetesen a munkát nem szabad keverni az elvekkel, így is megcsinálok minden rám bízott feladatokat. S most is így lesz a felém nyújtott aktával szemben. Elveszem és alaposan szemügyre veszem, de a dohányszagot igazán nem tudom elviselni a közvetlen közelembe nem beszélve a saké állott illatáról. Ezért kisebb habozás után kilépek az irodából és egy biccentés keretében elindulok az osztagom szállásának kapujához. Nagy sejtésem van arról, hogy az aktában nem éppen irodai munka van bele vegyítve. Lassú haladással előre kinyitom a dossziét és belepillantok. Akad köztük kisebb nagyobb feladat jól összeválogatva, viszont többségükről már most lemondok. Egyszerűen semmi ihletem ahhoz, hogy ahhoz a pár független, avagy köznemesi családhoz menjek senkai kaput javítani, mert mondjuk az ottani működtető elrontotta a navigációs rendszert és e miatt a dangai teljesen máshová vezet. Ez valahogy nem az én stílusom, inkább csak lapozok tovább a kis köteg lapok közt, még nem megtalálom a Nanabantai osztag egy elég furcsán írt jelentését a senkai kapujukat illetően. Már éppen, hogy túlhaladtam a kapunkon, ezért megtorpanok, hogy rendesen elolvashassam az érdekesnek vélt jelentést.* ~Nanabantai...nanabantai..már tudom..~ *Talán nem is kellett volna azon gondolkodnom, hogy ég is melyik osztagról van szó, mert így egy kissé kellemetlen érzések ötlődtek fel bennem. Ugyan semmi gondom az osztaggal, de innen- onnan szóbeszédekből már volt "szerencsém" hallani, hogy elég szétszórt bagázsról van szó. Így azért azon sem lehetek meglepődve, hogy a senkai kapujuk feladta a reményt.* ~ Menj el, munkát akartál vagy nem? ...Nem repdesek az örömtől, de inkább, mint a nemesek..~ *Be is csapom a dossziét s úgy döntök, hogy egy egyszerűbb közlekedési módot választok. Normális esetben végig kellene haladnom ezen a labirintusok, hogy kikössek a megfelelő osztagnál, de most nem látom értelmét a szabályok betartásának, így felugrok az egyik barakk tetejére és shunpozni kezdek. Nem mondhatom magam a leggyorsabb shinigaminak, azonban egyre jobban érzem, hogy fejlődöm, s mindenképpen ez motivál. Mondhatni egész korrekt idő alatt megérkezek az általam választott célhoz, ahol nem látok egyebet, mint a kapu mellett az árnyékban alvó őröket. Elhúzom ajkaimat és egy rideg pillantással illetem ezt a fajta felfogást.* - Ébresztő idióták! *Kicsit hangosabban szólalok fel, de nem túlzottan használ nekik ez, ugyan ez nem az én dolgom volna, de egyszerűen rossz rájuk nézni.* - Tenran! *Nos, ha nem megy "szép szóval", akkor kezemben van a kidou ez ilyen egyszerű. Szabad kezemet előre tartva idézem meg a forgószelet, mi egyenesen a szemközti falhoz vágja mind a kettőt felpasszírozva. Pislogásuk ellenére én komolyan pillantok feléjük.* - Tudd a helyed...shinigami! *Nem zavartatva magamat haladok egyre beljebb a Nanabantai szállásán s valóban kicsit, mintha drasztikusan leépült lenne itt a helyzet. A környezet nem elég ápolt kezdve az ide- oda ágazó tövises bokorral egy ablak alatt. Még is kinek jut eszébe egy ilyet ültetni egy ablak alá? Lézengő banda, nem tudom őket más szóval illetni. Inkább rá sem nézve a járókra utamat egyenesen a kapitányi irodába veszem, ami előtt ketten megállítanak.* - Jó napot, elnézést az incidensért, de a kapitány most alszik, nem engedhetjük be önt. Esetleg máskor visszajön? ..Sai! *Nem habozok egy pillanatra sem megbénítani a két Nanabantai tisztet, hiszen egyáltalán nem azért tettem meg ekkora utat, hogy közöljék velem a kapitány alszik. Alszik?! Munka közben? Ez az én szememben oly' mértékben kiábrándító, hogy a puszta szó hallatán, avagy mondat hallatán is mélyen elhatározom magam, hogy felkeltem. Igaz nem volna ehhez túlzottan jogom, hisz én magam nem ebben az osztagban szolgálok, viszont, ha még maga a hadnagy és még sokan mások sem képesek erre, úgymond kihasználják a helyzetet, akkor majd én teszek ellene valamit. A tizenhárom őrosztag egy osztagának ezt nem szabadna megengednie magának. Egy könnyed mozdulattal nyitok be az ajtón és meglepődve állok meg a küszöbön. Itt nem, hogy a hadnagyot, de semmit nem lehet látni a füst miatt.* ~Mit szólnál, ha megküldenéd egy Tenrannal?...Fuhaku, most ne..~ *Némi frusztráltsággal tölt el a zanpakutom szava, jelen esetben pedig az ajánlata, ami egyébként sem helyén való. Épületben nem kéne ezzel a kidouval túl sokat szórakozni, mert nem éppen a kidoushuu osztagban vagyunk, ahol a védő mágia ömlesztve van. Néhány percnyi állás után a füst távozik az ajtón át, de ahogy a kép egyre tisztul nem törődve a halovány füsttel belépek az irodába. Nagano Nobu pedig..az asztalra hajtva fejét alszik? Szúró tekintettel arcomon az asztala elé lépkedek és holmi kevés hakudámmal rácsapom az asztalra az aktákat, hogy a hangra felriadhasson.* - Jó, jó..jó napot! *Először ijedtében hátra esik a kapitány székével együtt s majdan feltápászkodva, remegve üdvözöl nem beszélve a kissé bizarr ábrázatáról. Hátrébb lépek és végig nézek a szobán.* - Engedje meg, hogy megjegyezzem, egy ilyen rendezetlen környezetben nem lehet rendesen elvégezni a munkát. Ugyanakkor arra ugyan ne számítson, hogy ezt látva majd megjavítom a senkai kapujukat. *Némi fenyegető fénnyel szemeimben határozottan szólalok fel. Persze arról szó sincs, hogy ne javítanám meg, csak, hogy ha már ennyire furcsán viselkedik kapitány létére, akkor kihasználom az alkalmat kisebb- nagyobb sikerrel. a kettőnk közé beállt csend miatt is fent hagyom ezt a nézést. Nincs semmi okom (vagy lehet volna) megijedni tőle, ezért is bátorkodom ezt a viselkedésmódot megengedni magamnak.* - Ne álljon már ott, mint holmi 20. tiszt, aki azt sem tudja mit kell tennie! Rendben, akkor most megyek és jelentést teszek a megfelelő helyen gondatlanság elkövetése miatt. Külön kiemelve a senkai kapu okkal való helytelen működtetésért! *Noha ilyen okok miatt senki fia nem tenne sehol sem jelentést, mert ez egy az egyben a kapitányokra vonatkozó ügy, én még is jobban érzem magam tőle, hogy egy ilyen férfinak áll fenyegetést adjak be, még akkor is, ha a kutya is látja rajta, hogy majd összezizzen félelmében. Csak, hogy akkor hogyan lett belőle kapitány? Erről inkább ne is ejtsünk szót. Nagyot kell sóhajtanom, hogy ezt a cérnaszál elszakadása mellett szépen el tudjam viselni. Nem is igazából a viselkedés (vagy is az is), de legfőképpen az idegesít, hogy nem tudok ez ellen mit tenni. Kidoushuu osztag egy tisztje vagyok, ahhoz, hogy megváltozzanak itt a dolgok minimum valami Nanabantai tisztnek kéne lennem. A további csend miatt pedig nem tehetek egyebet, mint sarkon fordulok és megindulok a kijárat felé, hogy akkor legalább az eredeti munkámat el tudjam végezni. Legalább is így indul az egész, de amint átlépek a küszöbön egy apró, nyöszörgésre hasonlító és majd egy rendes mondat állít meg.* - Várj! Gyere hozzám! *Ugyan, ki tudná ezt a mondatot helyesen értelmezni? Ridegen fordulok meg és megpróbálok egy hozzám egyáltalán nem illő rémisztő tekintetet felvenni.* - Nani?! *Lépek a kapitány felé egyre- egyre közelebb még ő lassacskán kikerekedő szemekkel, totálisan elsápad és kétségbe esetten sipítozva hadonászni kezd. Rödvest megállok egy pillanatra és igyekszem még tovább fokozni a tekintetemet.* - Nehem úgy értettem, meg amúgy is...igazából azt se tudom, hogy gondoltam...vagyis... *Tipikus, férfiak... csak a szájuk jár, amikor meg ki kell magyarázni magukat, nem találnak semmiféle ész érvet arra, miért is baltázták el a mondandójukat. Karomat magam előtt fonom össze, és mint a nőegylet egy potenciális tagjaként úgy döntök, hogy ezt kivárom, had szenvedje meg. Persze kezd csúfosan beparázni ez alatt, nagyokat nyel, és láthatóan erőteljesen gondolkozik azon, mit tegyen. Szerencséjére majdnem a végszónál felcsettint.* - Papír! Papír? Ennyi a hatalmas terved kapitány? *Felhúzott szemöldökkel végig nézem, ahogyan szinte esetlenkedve kutat egy, még aránylag tiszta papírt.* - Gyere hozzám...az...IRODÁBA! ~ Nyugalom Ai, nyugalom...hogy a mennyezet szakadna rá erre az istentelen idiótára!~ *Kívül még egészen nyugodtnak tűnhetek, de legbelül már a poharakat dobálom a kapitány felé vagy esetlegesen megküldöm egy csinos kis mágiával. Ilyen kapitányt igazából életemben nem láttam még, avagy találkoztam. Eddig meg voltam győződve arról, hogy egy kapitány rendesen kapitánynak született, de azt hiszem ezt az elképzelésemet most el is vethetem. Tévedtem, ismételten. Még most is önhatalmúlag végig kell néznem, ahogyan nem tudja eldönteni mit írjon a lapra és össze-vissza pillant megoldásra várva. Persze az ostobák mindig megtalálják a megoldást, mert miért is ne? Tekintete az asztala szegében álló virágcsokornak az üdvözlőkártyán csüngő szalagra mered. Ugyan én magam nem látom ezt, még is azonnal reagálok arra a szikrára, ami feltehetőleg végül csak- csak megszületett nagy ráhatásom következtében.* -LEGYÉL A HADNAGYOM! *Csillogó könnyes szemekkel vizslat rám, amit jelen pillanatban nem tudok szó nélkül hagyni már.* - Ennyi lenne a hatalmas terv..shinigami? Legyek a hadnagyod?...mit mondtál?! Haadnaaagy? *Nos, ha az ő szemei ilyenek, akkor az én megfagyott tekintetemmel tökéletesen sikerül ebben a pillanatban kiegészíteni. Egyszerűen abból indultam ki, hogy le akartam csapni ezért a tekintetért, de egyszerűen a szavai eljutottak a fülemig, amely miatt teljes rövidzárlat keretében mereven pillantok előre percekig. A végén egyszerű, hogy még is mit teszek az ügy kapcsán.* - Majd akkor hiszem el, hogy valóban felkérsz a hadnagyodnak, ha írsz egy hivatalos, normális, kerek, szép mondatokkal telt levelet. Addig szó sem lehet róla, és a fenyegetésem még mindig áll. A nevem pedig Kagami Ai! *Nem kell megköszönnie azokat az ideges lépteket, amikkel elhagyom az irodáját, de úgy, hogy magam mögött be is csapom az ajtót. Még, hogy hadnagynak kíván tenni? Ahhoz előbb meg kellene tanulnia rendesen megírni egy levelet és még a dossziémat is az asztalán hagytam....

A hivatalos, írásos felkérést megkapod másnap délután, ki tudja mennyi időt szenvedett felette az új kapitányod... A pályázatot ELFOGADOM, gratulálok a 7. osztag hadnagyi pozíciójához. És ha lehet, próbáld meg nem tönkretenni szegény Nobu-chant o.O

Neve: Hikari no Jigoku (Fény Pokla)
Fajtája: Fény
Bankai kinézete: Hosszú út során, amely idáig vezetett végre olyannyira közel került Ai a zanpakutojához, hogy az felfedte előtte titkát. Ahogyan az állati alak képe szerte foszlott és két, egymástól eltérő angyal vette át a helyét, úgy a bankai használatakor a zanpakuto kinézete is más alapokra került. A megidézéskor a használó leengedi a láncot a földre, de csak annyira, hogy a shuriken éppen hogy elterüljön. Majd ennek közepébe vágja a nodachi élét s ezzel párhuzamba porrá aszalódik az egész. Először csak annyit lehet észre venni, hogy Ai szeme teljesen elsötétül, majd ezüstös csillogásban, mint egy hold világította tompa "csillag" -ra vált. Ebben az állapotában a használó szeme világából kivesznek a színek és egyértelműen mindent feketén, fehéren lát vizuálisan. (Alapjáraton ennek a bankainak az irányítása nehéz volna, a változás teljes bizonyossággal a használó látását védi és segíti, hogy lásson minden apró részletet, ami a lángok közt zajlik.) Ezt követően pedig az öltözetén megy végbe változás, ami kimerül abban, hogy egy nagyon világoskék, szinte ezüstösen festő selyem yukata, illetve fekete selyem kesztyűbe vált. Ha mindegy megváltozott, akkor kisebb morajlás hangzása után a földből egy nagy méretű ezüstláng áradat válik ki. A lángok színe vissza adják a Hold sápadt, vakító színét és a nap forróságát. Tehát nagy hőfokkal,töménységgel és nyomással rendelkezik. Gondolattal való irányítása gyanánt gyorsabban terjed bármerre, mintha kardból válna ki. Alapjáratú érintkezés eme lángokkal a zanpakutora tett pontok 70%-át (max. 16 pont) fedezheti csak, hiszen eme zanpakuto szint nem a formára, hanem a technikára helyezi a hangsúlyt.

Támadások:

Emlékek Csarnoka (Kinenkan): Amikor a lángok lelassulnak és a használó köré tornyosulnak, az a technika megkezdését jelenti. Ez pedig annyiból áll, hogy Ai köré irányított lángok "lángcseppekké" alakulnak és mindegyik közepe elfeketedni látszik. Ezt követően pedig a technika alkalmazója mindezeket az ellenfél felé irányítja, hogy a lángokba rejtett, általa ismert kidouk egy kisebb robbanás keretében elszabaduljanak. A démon mágia bankaiba rejtett ezen formája számtalan módon eltér az eredetitől:

• Egy normál kidounak a hatásától függően sajátos színnel rendelkezik, ezek mind egytől egyig fekete fényben pompáznak ezüstös szeglettel.
  
• A hatás ugyan megmarad, hiszen kidoukról van szó, viszont jóval erősebb és koncentráltabb mint az átlagé. Tehát gyorsabban sülnek el, kisebb és célirányosabb hatókör. Illetve 10 pont fölött a zanpakutora tett minden 3. pont után +1 kidou sebzéssel növekedik az eredeti erősség. (24. pontnál +5pontra kerekedik)
  
• Ugyan az ellenfél nem tudja behatárolni ennek a technikának a miben létét, még egyszer nem látta, de, ha ez megtörténik sincsen gond, hiszen a lángokba rejtett kidoukat a bankai használó bizonyos szabályokon belül maga válassza ki. 10 pont zanpakuto alapon kettő magas szintű kidout rejthet el a 10 "lángcseppbe" és 8 alacsonyabb szintűt. (alacsonyabb: 70 alatti maximum 9 pontos kidout jelent).
  
• Minden zanpakutora tett pont + 2 kidou berejtést vált ki és minden 3. pont után +1 magasabb kidout lehet belerejteni. Tehát pl. 24 pontos zanpakuto esetén 38 lángcsepp és 6 nagy kidou.

Jótékony magány (Jinkodoku): Normál esetben a gyógyító technikákról azt gondolnánk, hogy fehérek, azonban a bankai elérésekor Ai két, zanpakutojának színe egybe olvad s egy szürke fényű technikáról ejthetünk szót. Nem egy átlagos gyógyításról beszélhetünk, ami azt illeti. Mint a másik képességnél itt is a hangsúly az emlékekre épít, tehát a szürke fény ellepi a használót és visszaállítja a shinigaminak azt a formáját, mielőtt megidézte volna a bankait. (Ha ez annyiból áll, hogy néhány karcolás tűnik el, akkor annyi tűnik el.) A lényeg az, hogy a test, bankai előtti állapotát állítja vissza. Eme technika alkalmazása után bankai vagy shikai használata lehetetlen, hisz bár nem látszik, az eltűnt sebeket maga a zanpakuto veszi át, így addig, még az nem regenerálódik nem lehet megidézni a lélekölőt (Vagyis maga a penge, lánc, shuriken visszaváltozik, de a lélekölő képességét nem lehet használni).

• Alapjáraton a zanpakuto regenerálódása napokon át tart, viszont a bankai fejlődésével párhuzamosan ennek ideje is csökken.:

10 pont: 6 óra
15 pont: 3 óra
20 pont: 1 óra
24 pont: 10 perc

Nagyon ötletes és kreatív bankait prezentáltál, és mivel az engedélyed valamint a képzettséged megvan rá, illetve a pályázatban magában sem találtam semmilyen kifogásolni valót, ezért a pályázatot ELFOGADOM. Gratulálok, hadnagy

Nagyra becsülendő dolog, hogy ha valakinek annyi dolga van, hogy ideje sincs másra. Hiszen, aki kevés idővel rendelkezik, arról könnyen tudjuk állítani, hogy valami fontosat tehet. Ez leginkább pedig a tizenhárom őrosztag tagjaira jellemző dolog. Minél többet dolgozol, annál több mindenre viheted, és annál nagyobb a tekintélyed. Ám mindannyinknak ugyanaz a célja. Ugyanazért küzdünk nap, mint nap. Bár az eszközök, és a feladatkörök eltérőek lehetnek, a cél attól még ugyanaz marad. Éppen ezért, amint hadnaggyá váltam a munkám elég nagy pioritást élvezett. S ezt nem igazán az elismerésekért tettem, hanem a bennem rejlő túlzott felelősség gyanánt. Főnemesi "származásom" okán nem engedhetem meg magamnak, hogy félvállról vegyem a munkaköröm. Másokkal ellentétben, ha valamit jól végzek el, az visszaüt a családom hírnevére is. Ha pedig elbukok, az, pecsétet helyez a Kagami-házra. Ilyen alapon pedig sosem engedtem meg magamnak azt, hogy ne igyekezzek maximálisan törekedni a legjobbra. Ha bár tisztában vagyok azzal, hogy hadnagyságomat illetően még igen csak amatőrnek könyvelhetem el magam, de ettől eltekintve a papírmunkával csak néha- néha akadt egy-két problémám. Ilyenkor mindig Ueda fukutaichou-hoz mentem némi segítségért. Természetesen egyszer előfordult az is, hogy Keisuke javította ki a papírmunkámat, de arra viszont nem vagyok büszke. Az egy olyan eset volt, amire még mai napig is fusztráltan tudok visszagondolni. Többé nem akarok egy olyasmit átélni önmagam miatt sem.
Bár feltehetőleg mostanában erre nem is lesz lehetőségem. Egyre kevesebb időm van a magánéletemre, mióta közeledik az iratok leadásának végső határideje. Az előttem lévő hadnagy balgatag módon rengeteg iratot halmozott fel, és ezeket nekem kell leadnom, mindet utólag. Így tulajdonképpen két hetem maradt egy féléves munkára, ráadásul teljesen egyedül. Sajnos Nobura nem tudok ilyesmit bízni, mert folyvást elalszik, és nem tudna oda figyelni rendesen az iratokra. Az osztag többi tagjának meg már előre kiadtam a feladatokat, és utólag nem szeretnék variálni ezekkel. Tulajdonképpen kénytelen vagyok mindent egyedül intézni s igen, 48 órája nem aludtam semmit. Ez pedig nem csak a fizikai aktivitásomra hat ki, hanem a magánéletemre is. Napok óta egyre többet veszekszünk e miatt Keisukevel, vagy esetlegesen egyáltalán nem találkozunk. Ez pedig mindkettőnkben feszültséget generál, ám egyszerűen nem tehetem meg, hogy elszakadjak, most nem. Szeretném, ha az osztag ismételten a legjobb fényében derengne, és ha nem is leszünk egy 9. osztag, attól függetlenül még a színvonal növekedése a cél. Igazából magam sem tudom, hogy még is mért töröm így magamat, de van egy olyan feltételezésem ezzel kapcsolatosan, hogy a büszkeségem lehet az oka. Arról meg inkább magamban sem tennék feltételezést, hogy a kötelesség tudat. Mindenesetre a magam előtt lévő papírokat szerencsére éppen hogy sikerül befejeznem, még nem hátra dőlve székemben el nem alszok. Várható volt ez a fajta kimerültség, de arra viszont nem, hogy álmok helyett egy másik világba kerülök át. Ez az a világ, amelyet csak én ismerhetek.
Fehéres, fakó aljzatot fújja a rideg szél, amely kiválik a fenti feketeségből. Ám a feketeség se oly' sötét már. Hiszen a bankai szintem elérése óta néhány csillag kezdett el derengeni a belső világom boltozatán. Ekkor megfáradt lelkem kezd el, előre sétálni. Tekintetem a távolban lévő horizontmosódásra terelődik. A messzeség már nem is taglalódik a fekete és a fehér paradoxonjaira. Egyszerű szürkeséget vélek felfedezni a messzeségben, s e miatt tudom azt gondolni, hogy ez a világ eléggé kaotikus. Amikor itt járok, minden egyes alkalommal érzem a lelkem, és közte lévő összeköttetéseket. Bonyolult lenne megmagyarázni, de ha ebbe beletekintek, magamat látom. Ám erre csupán a lélekölőm jelent kivételt. A lelkem egy darabkája teljesen máshogyan néz ki, még a régebben ismerttől is.* - Ai, ne terheld túl magadat! Ostoba shinigami, sosem tanul a hibáiból. Folyvást emlegetni kell neki az Ayames ügyet, hogy belássa hibázott! *Jelennek meg hirtelenjébe mögöttem a két angyali szárnnyal ellátott, férfi zanpakuto szellem. Megfordulok, hogy komoly tekintetemmel az övéikbe tudjak nézni, s még mindig elcsodálkozni azon, hogy két ellentétes szellem áll előttem. Azt hiszem, még eltart majd egy ideig, még hozzá szokok a másiknak a stílusához, aki voltaképpen jobban tükrözi azt a felemet, amelyet másoknak mutatni szoktam. Fuhaku meg amolyan forrófejű egyed, a hozzáköthető migrénjeimtől eltekintve, érdekes információkkal tud ellátni. Így hát nem tudok egyikkőjükre sem haragudni, amikor azért olykor- olykor képesek megnehezíteni a dolgomat. Különösen azokban az esetekben, mikor valamilyen oknál fogva visszatartanak bizonyos tettektől. Jobban mondva, olyanok számomra, mint egy báty vagy egy apa. Sosem vagyok elég jó nekik, de mindig büszkék rám. Hosszas beszélgetés veszi kezdetét a belső világomban...

~ Mind ez idő alatt egy kapitány megteszi útját. ~

Éppen a szokványos "ördögűzés" mellett pillantott hadnagyára, aki meglehetősen feszültnek tűnt a könnyű munka mellett. Persze a 10. osztag számára sosem jelentett gondot a papírmunkák eltüntetése. Ha van valami, akkor ezt a vezetőség abban az osztagban bizonyára nagyon szerethette, hiszen semmi megerőltetést nem jelentett az iratok eltüntetése. Csak nem annyi gond lehetett vele, mint egy laza kézmozdulat. A kandalló égése mellett egy libbenés, és már is kész a tüzelni való. Tehát így ment ez majdnem minden áldott nap, amitől igen szabados életvitelt köszönhettek maguknak. De ebben a szabados életvitelben is lehetséges egy bizonyos probléma. S Anao igen csak észre tudta venni, hogy a mai nap Keisukevel valami gond lehet. Egyszerűen nem állt be ördög űzni, ez pedig olyan nagy vétségnek számított, amelyre már igen csak nem lehet reagálni. Ő ugyan igyekezte elküldeni a hadnagyot ennek kiküszöbölése érdekében a barátnőjéhez, de a statuált passzivitásból igen csak ki lehetett szűrni a gondot. Egyértelműen magánéleti problémákkal küzdött a férfi. Egy jó kapitány, sőt egy jó barát pedig mindig is segít a bajban. Így hát hosszas gondolkodás vette kezdetét, amelyből egy emlékkép derengett ki. Ekkor állt fel Anao, és száguldott ki az osztagából, hogy útját a főkapitányság felé tegye meg. Oda érvén azonban a Soutaichou teljes hiányát kellett megtudnia, de éppen azt is, hogy jelenleg hol tartózkodott.
Egyszer csatt bumm, és igen csak Masayoshi mellett dőlt ki az ajtó az előbbi lelkek elsodrásával együtt.*- Pipás öreg! >-> *Nagy léptekkel trappolt oda a főkapitány elé, aki éppenséggel a pipájából fújogatva ki a füstöt henyerészett a földön. Mondhatni önkényesen szabadságolta el magát arra a napra vonatkozóan. S milyen érdekes, hogy főkapitány létére mennyire lazán képes ezt a dolgot intézni. Anao pedig kezét az asztalára csapva kezd el a jobbjával mutogatni a kapitányra, aki érdeklődve pillant fel a 10. osztag kapitányára.* - Ai-sanról lenne szó, szervezz neki olyan "mutasd meg a medvét" missziót! Amilyen nekem is volt, ugye emlékszel? *Kontrollálatlanul hadonászik a lány, amelyre Masayoshi csak elneveti magát, és lomhán löki fel magát ülő helyzetbe.*- Ai..Ai.. *Hirtelenjében nem jut eszébe a kapitánynak, hogy a lány éppenséggel kire is céloz. Ám a Goteit leforgatva a fejében eszébe jut a Nanabantai hadnagya. Ettől pedig még érdeklődőbben pillant a másik félre.* - Tehát azt szeretnéd, hogy Kagami Aiból kapitány legyen? Még meggondolom. *Vágja oda teljes lazasággal, és dől vissza a helyére, hogy egy újabb szivart a szájába véve kezdjen el füstölögni. Most nagyon szabadságra ment, így a munkakörével teljes mértékben nem szeretne élni. Ezért sem tudja most komolyan venni Anao határozottnak tűnő fellépését. Egy mondatra szinte ugrásszerűen pattan vissza ülőhelyzetbe.* - Hohó, régen hívtak már ki stratégiai játékra! *Csillan fel az öreg szeme, hiszen ki is merné a Seireiteiben kihívni pont a főkapitányt egy olyan játékra, amelyben szinte verhetetlen. Úgy néz ki Anao igen csak nehéz fába verte a fejszéjét, de legalább nem iramodott meg, sőt. Még a játéktáblát is sikerült kavicsokkal helyettesítenie, amitől már is kezdetét vehette a mindent eldöntő ütközet. Masayoshi számára természetesen teljesen átlátható volt a lány lépései, de szándékosan hagyta a játék alatt, hogy néhány kavicsát leszedhessék.* - Hé..pipás öreg, mindjárt nyer a kavics! *>* *Lelkesedés persze egyértelmű volt, s végül is csak így lett. Vagy kétórányi masszív játék után a 10. osztag kapitánya elverte egy kavics játszmában a főkapitányt. Valójában pedig Masayoshi volt az, aki hagyta Anaot kibontakozni több okból is. Egyrészt ő is unja már, hogy folyamatában megveri ellenfeleit az ilyen játékokban, másrészt pedig az egyik osztag pont most üresedett meg a vezetőségét illetően. Gyakorlatilag a Sanbantait egy sanseki irányítja jelenleg, ami mondhatni kissé szégyenítő dolog. Masayoshi pedig szereti a lelkesedést, no meg tegyük azt is hozzá, hogy Anao hadnagya igazi barátja a főkapitánynak.* - Misszió, és PONPON!! *Farkas nézésre természetesen már ő sem tudott mit reagálni, csupán csak megidézni a mennyek hálóját. Valójában pedig nem is volna annyira sürgős dolog, de ha már egyszer belement ebbe a játékba, akkor miért is ne. Egyébként is kíváncsi lett, hogy voltaképpen miért is akarja azt a hadnagyot kapitánynak. Ugyan hallott a nő osztagjavító teljesítményéről, de ugyebár kapitánynak lenni nem csak az osztag koordinálását jelenti. Egy hadnagy szintű shinigami meg nem igen lehet kapitány, szóval maximum nem tud majd bankait idézni, és a vizsgát elutasítják.*
- "Kapitányok, itt Fujimoto Masayoshi Soutaichou!
A mai napi hatállyal elrendelem a 3. osztag számára jelölt kapitány vizsgáztatását. A 10. osztag kapitánya, Shiroichi Anao megtette jelölését, így hát elrendelem továbbá három személy megjelenését a vizsgán. Nanabantai Taichou Nagano Nobu, Yonbantai Taichou Yasuji Chiyoko, Kawashima Ichika Kidoushuubantai taichou. Illetve kérném Verashu kapitány közbenjárását az ügy érdekében. A pokollepkéktől majd megtudják a további instrukciókat."
Hangzottak a főkapitány komoly szavai, de közben nagyon remélte, hogy jól hallotta e közben Anao szövegelését, hogy a hadnagy ezelőtt mely osztagokban szolgált. De, még ha jól is mondta volna, számára kissé még érdekesebb, hogy egy shinigami ennyi osztagot megjárjon, és közben ne is az ilyen tizedrangú tiszt helyét foglalja el. Ha logikusan is építi fel önmagában a dolgokat, akkor is ugyanarra téved ki, hogy a kapitánynak jelölt nő bűzlik attól a pecséttől, hogy kapitány lehessen. Egyszerűen meri feltételezni, hogy ha régebben nem is, akkor most már talán nem is a legmegfelelőbb helyet foglalja el a tizenhárom őrosztagban. Mindenesetre a pokollepkéket kiküldve értesíti a kapitányokat, hogy még is mikor legyenek jelen. Továbbá egy plusz lepkét is hozzá tesz, amelyet Verashu kapitánynak szán. Ám ez a lepke kissé titkos az üzenetét tekintve, hiszen nem jelentette ki, hogy még is kit fognak ma vizsgáztatni. Éppen ezért bízza az onmitsukidoura a vizsgáztatott megjelenését. *

~ Kapitánnyá válás szabotálása ~

Verashu kapitány üzenetét megkapva azon kezdett el gondolkodni, hogy még is kit bízzon meg ezzel a bizalmas üggyel. Elvégre nem azt az utasítást kapta, hogy ő maga induljon el a nőért, hanem csak annyit, hogy biztosítsa ennek az ügynek a megtörténését. Így hát gondolkodni kezdett ki volna a legmegfelelőbb erre a célra, aki eléggé objektíven tudja majd kezelni az ügyet, és ami fő, titokban. Így esett a választása az egyik tisztjére, akiben maximálisan meg tudott eddig bízni. Tulajdonképpen pedig az ötlete, hogy őt küldi el erre a feladatra onnan jött, hogy éppenséggel a célszemély bekopogott az irodájába a mai edzések végett.* - Jöjjön be Fon-san! *A már megszokott, komolyra vett stílusában fogadta a tisztet, amelyre csupán egy "Hai, Suwun-sama" kifejezést kapott, és a férfi készségesen sétált be a kapitánya irodájába, ahol szembesülnie kellett egy ténnyel. A kapitánya egy olyan feladatra bízta őt, amire azt hitte, sosem kerülne sor. Voltaképpen, ha létezne valaki a Seireitei-en belül, akkor pont őt nem akarná Seiran kapitánynak. Egyszerűen ezt a fajta tényt, hogy a számára egyik legkülönlegesebb személyt tegyék meg kapitánynak, nem akarta elfogadni. S ez igen csak kiült a tekintetére különösen azért, mert a kapitány talán az egyetlen olyan személy, aki ismeri Seiran magánügyét. Ezért is volt teljesen abszurd döntés a részéről. Az asztalra csapva fejezte ki ellen érzetét az üggyel kapcsolatosan.* - Seiran-san, természetesen látni akarod a húgodat a kapitányi vizsgán. ^.^ *Nézett a kapitány tisztjére azzal a jellegzetes mosollyal, amitől a legtöbb shinigaminak még a vére is megfagy a szervezetében. Ettől pedig még ő is észrevéve magát hátrált meg.* - Ha a főkapitány így döntött nincs mit tenni. Inkább örülj annak, hogy a húgod megerősödött az évek alatt. Most pedig menj, és vidd el őt a vizsgára. ^.^ *Küldik ki a férfit az irodából, s kiérve eléggé komor arcot vág az esetre. Egyrészt azért is, mert ez lesz az első alkalom, hogy találkozhat vele, más részt pedig egyáltalán nem akarta, hogy kapitány váljék belőle. Hiszen, ha magasabb rangba kerül, annál nagyobb felelősséggel fog bírni, annál nagyobb ellenfeleket kaphat, és a bukás veszélye is jobban közre játszik. Egy kapitány igen csak nagy felelősséggel bír, ő pedig nem bírná elviselni, ha egyszer egy hibázás miatt a húgát kéne a Féregbolyban látnia. Mindenesetre Seiran számára a felettese parancsa szent, így hát ellen érzetei mellett is elment, hogy húgát épségben kísérje el a kapitányi vizsgára.

~ Az ébredés, vizsga ~

Már órák óta belső világomban zajló kardvívások közepette egyszer csak a zanpakutom a külvilágomat észlelve hátrál meg valamelyest.* - Most pedig, ideje indulnod Ai! *Szólal fel Hikari, aki éppen szuszogva dől hátra a füvön. Lepillantva rá kissé elgondolkodok a múlton. Régebben nem volt ekkora küzdés kettőnk közt voltaképpen. Mindig is könnyedén le tudott győzni, de mára már rengeteget erősödtem, azt hiszem, s ez által ugyan ő is megerősödött, de valahogy még is másabb. Olyan, mintha a kettőnk küzdelme a belső világomban kiegyenlített volna. Mindenesetre azt hiszem ez kell, hiszen ha nem edzetjük egymást, akkor nem leszünk képesek megmaradni ezen a szinten. Az meg, hogy elértem a bankai szintet, annyit jelent, hogy sikerült a lélekölőmet kapitány szintűre emelnem. Ettől függetlenül pedig nincs bennem az, hogy rohanjak, egyszerűen kapitánynak lenni mondhatni olyan felelősség, amit nem tudom, hogy el tudnék e látni. Ugyan van már némi tapasztalatom egy osztag vezetésében, de mint egy kapitány, az teljesen más magaslatokat jelent. Ám lélekölőm szellemének szavára, mintha egy csettintésre térnék vissza a jelenbe, hogy érzékeljek a szobámban egy illetőt. Ahogyan kinyitom szemeim, először azt hinném, hogy Keisuke jött látogatóba, viszont csalódnom kell, amitől rögvest fel állok.* - Mit keresel itt.. shinigami? *Szólítom meg a számomra idegen férfit, akin végig nézve egyből megállapítom, hogy az onmitsukidou tagja.* - Kagami Fukutaichou, engem azért küldtek, hogy elvigyem a vizsgájára. *Szólal fel mély, és kiegyensúlyozott hangon, szemeit becsukva. Erre a kijelentésre pedig felhúzott szemöldökkel reagálok. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy csak valami tévedésből jöhetett hozzám, azonban nem tudom magam mögött hagyni a megnevezést. Pontosan tudta, hogy kihez jött, így nem tudom már feltételezni, hogy valami tévedés lehet.* - Vizsga? *Kérdezek vissza szűkszavúan, amelyre némi mimikarángást vélek felfedezni. Ez azonban nem fogható fel válasznak, így türelmesen várok, s néhány másodperc leforgása alatt csak megkapok egy érdekes választ.* - Teljesen mindegy, kérem, jöjjön velem, vagy erővel kell elvinnem. *Feleli eléggé komoly hangerővel, amire furcsán nézek rá, s éppen hogy a nodachimért nyúlnék, amikor shunpot alkalmazva nyúlnak a karomhoz. Egyrészt meglep ez a fajta viselkedésmód, másrészt különösnek vélem.* - Vegye le rólam a kezét, megyek, de a zanpakutomat is viszem! *Felelem neki ridegen, majd kiragadva karomat az övéből indulok meg utána. Egész úton pedig azon gondolkodom, hogy végül is miért akar engem az onmitsukidou vizsgáztatni. Ám a csarnokba megérkezve hamarosan rá jövök, a kapitányok jelenlététől, hogy ez nem egy olyan vizsga. Lábaim szinte földbe gyökereznek, amikor meglátom mostani, és néhai kapitányaimat. Komoly pillantásommal tekintek Anaora egy pillanatra. Már csak a tekintetéből is leveszem, hogy mind ez az ő műve, ami ellen ráadásul esélyem sincs most tiltakozni. Mert ha visszalépnék, az megint csak a családomra üthetne vissza, mert előbb utóbb olyanokat pletykálnának, hogy...*
- Kagami Ai!

Shiroichi Anao, a Juubantai taichouja úgy döntött, hogy megjelöl a Sanbantai kapitányi pozíciójára. Így hát a kapitányi vizsgát megrendezném, ha nincs ellenvetésed. A kapitányi teszt elvégzése egy részből áll, ami a zanpakuto második feloldását jelenti. Rendelkezik-e, ezen lehetőséggel?

Lép előre Fujimoto Soutaichou, akit egy kimért biccentéssel üdvözlök, s csendben hallgatom végig a monológját. Érdekes dolgok kerülnek napvilágra, amelyre voltaképpen pillanatokig reagálni sem tudok. Elképesztő, hogy a saját, számomra igen fontos személy az, aki egy ilyen magas rangra jelölt meg. Ugyan nem rossz dolog, még sem helyén való az elfogultsága miatt. Ám a harmadik osztagról van szó, akiket a saját családom támogat, és ahová Ritsu is volt hivatalos. Most pedig megvolna a lehetőségem, hogy a családom körében is egy igen magas elismertségre tehessek szert. Hiszen a Kagami- ház egy tagjából kapitány lehetne, ez pedig nem kis dolog. Csak a kérdés az, hogy akarom-e egyáltalán? Kérdem magamtól pár pillanat erejéig, s majd lépek én magam is közelebb.* - Souka, nincs ellenvetésem soutaihou-dono. Ugyan szándékoztam titokban tartani ezt, de valóban rendelkezek a bankai-al. *Felelem a főkapitánynak, amire kisebb összepillantásoknak lehetek tanúja. Bizonyára régi kapitányaim nem számíthattak erre, más részről a főkapitány meg úgy pillant, mintha pontosan számított volna erre.* - Ahogy sejtettem, nos, akkor mutasd meg nekünk a bankai-od Kagami!

Üdv!

Remélem nem unalmas, hogy már megint engem pillantasz meg ebben a topikban. Ha így is gondolod, valójában nem érdekel Én úgy vélem, csak idő kérdése volt, hogy mikor szemelnek ki téged kapitánynak, így nem lep meg az események ilyetén alakulása. A pályázatod ELFOGADOM, mivel megfelel minden követelménynek, és engedélyed is van rá.

Gratulálok a Kagami-ház históriájának első kapitányi címéhez, sanbantai taichou!

Név: Kagami Ai
Kor: 87 éves
Rang: 3. osztag ex- kapitánya, 0. osztag „kapitánya“, áthelyezett Kidoushuu tiszt
Lélekenergia pont: 31500 (Natalie Salazaar Granztól 7000 LP, Nara Shizunetől 6000 Lp, Fon Seirantól 250 Lp-t tessék megvonni.)
Összeg: 2900 ryou (Megfelelő topic által visszakövetve a 38. oldalon az első hozzászóláshoz igazítva, illetve + 1000 ryou a WW-n való részvételért.)

Sok mindenre emlékszem még abból az életemből. Ide fentről, a palotában a máshová kötött emlékek sokat jelentenek; erre tanítottak meg azok, kik foglalkoztak velem.
Egykori hadnagyommal folytatott veszélyes küldetésen, egy baleset által shinigami erőmtől megfosztva a kapitánysági pozícióm a Sanbantainál megingott. Akkoriban a katonai erősség roppantul számított a folyamatos lázadások, és eltűnések végett. Egyetlen osztagnál sem jöhetett létre az erő megcsökkenése, így aztán Fujimoto Masajoshi Soutaichou-dono a leváltásommal fenyegetett. Nagy veszteség ért, s úgy éreztem, hogy lelkem romba dől. Előtte vesztettem el gyermekem, s majd azt követően Keisuke Isamit, azaz Natorit el kellett engednem. A Kagami- ház Ryuuji- dono elvesztésével pedig a húgom, Ritsu miatt csaknem labilissá változott. Talán mégis elértem a célom azzal, hogy örökségemül a hivatalos főnemesi rangot kaptam; de ekkora áron vajon megérte? Megérte- e ennyit küzdeni és szenvedni egy családért? Fogalmam sem volt talán arról, hogy éppen mit csinálok. Szemeim előtt a húgom állt mindvégig az utamon, valamint azok, kiket balgaságukkal együtt védelmezni próbáltam. Tán sosem voltam az a kezesbárány eset, de mindig méltóságteljesen intéztem azokat a pillanatokat, melyekre oly’ sokan emlékezhetnek. Rengetegen megismertek; páran meg is szerettek, páran pedig felnéztek rám. S igen, voltak olyanok is, kik a legmélyebb titkukat is átadták nekem, tudván, hogy én ajkaimat nem fertőzi a kiadás veszélye. Még most is sokat gondolok ama kislányra, akinek a zanpakutoját valahol még most is fertőzi valami természetes gonoszság. Matetsaku Miyokoval folytatott küzdelmemről sohasem fogok megfeledkezni, ezt már én tudom.
Ennek fejében pedig elhatározásra voltam kényszerítve. Sokan számítottak rám, talán még többet bánthattam meg elvonulásommal, de kezemben volt a levél; melyet a főkapitány személyesen adott át. A levél tartalma nem írt egyebet, mint hogy Kagami Ai előléptetése a 0. testőrosztagba csupán átmeneti, helyreállító jellegű lehet. Tehát valaki az eddig nem tudott helyről informálódott a jelenlegi állapotomról? Nagyszerű lehetőségnek tűnt kezdetben! De, amint elérkezett a választás pillanata, szemeimbe merő fájdalom keletkezett. Megválni az összeroppant testvéremtől; a hadnagyaimtól, kiket majdnem lányaimként tartottam; szerelemtől, barátságtól..Soul Societytől. Nem, egyáltalán nem volt könnyű mindenkit itt hagyni, ugyanakkor azt is tudtam, hogy nincs más választásom. Vagy felépülök, és felkelek végre a letargiából; vagy örökre lehullok a földre, mint egy aszott cseresznyefa virág. Így hát azon a napon átléptem Soul Society határait, s a toronyba léptem Tenjirō Kirinji- hez. Maga az alak számomra kissé idegesítőnek tűnt elsőre, de a hetek haladásával - amit a palotájában töltöttem - megváltoztatta véleményemet. Személyiségem talán sosem fejlődött annyit, mint ott. Olyan dolgok tárultak tekintetem elé, amelyet távozásomkor magamba kell majd temetnem; talán örökre. Hisz nem beszélhetek arról, hogy hogyan néz ki az odaát; sem arról, hogy mely kapitányok őrzik a Lélekkirályt. Magát a Király-donot még én magam sem láthattam, de abban biztos vagyok, hogy hatalmas és jelentőségteljes alak lehet. Fejlődésem és regenerálódásom itt vette kezdetét. Kirinji- san gyógyítóvizei állították helyre a labilis lélekenergiámat, valamint az egyéb sérüléseimet. Közben pedig veszélyes harcot folytattam önmagammal. Gyakorlatoznom kellett, nem nem az erőmre irányulóan. A férfi ráirányított arra, hogy az engem ért pecséthez nem lesz elég, ha feloldódik.. shinigami erőm nem tér vissza, ha nem mászok ki a gödörből. Mérlegelnem kellett, s rá kellett jönnöm, hogy mi az a a fájdalom, amitől meg kell szabadulnom. Maga a fájdalom pedig Natorit jelképezte. Isamit bármennyire is elengedtem, mégis szerettem, hiába hazudtam magamnak. De ennek akkor kellett vége lennie, amikor elhagyott hónapokra; én pedig magányomban elvesztettem közös gyermekünket. További negyedévembe tellett, mire nem voltak mindennaposak a kitöréseim, s a baj végre elcsendesedett.
- Kirinji- san, megértettem végre. Azt hiszem, emlékezni fogok önre, amint végre visszatérek Soul Societybe. - Jelentettem ki aznap reggel az első találkozásunknál a férfinak. S ő csak felhúzta szemöldökét és megkérdezte. - Miért mennél vissza? Ha eleget küzdesz, a te erődet talán még itt is beveszik. - Talán sosem voltam akkor olyan elszánt. Közöltem a férfival, hogy mégha elegendő erőm is lenne, akkor is Soul Society védelmére esküdtem fel. Tisztelem a Lélekkirályt, de én nekem csak Soul Society jelentheti az úgy nevezett lelki békét. Akkor érkezett el az a nap, hogy a már meggyengült pecséttel Senjumaru Shutara- dono foglalkozhasson. Áthelyeztek az ő palotájába, de nála már sokkal kevesebb időt kellett töltenem, mint hittem. Kissé furcsa volt az ő társaságában lenni. Jellemünk, de kinézetünk is nagyban egyezett. Voltak persze eltérések, de teljesen másképp éreztem magam nála. A pecsétfeloldása végül sikerrel zajlott, de a shinigami erőm ennyivel nem tért vissza. Volt valami, ami megakadályozta a zanpakutom feloldását. Még nem állhattam készen, ezért tréningeznem is kellett. Néhány napomba beletelt, mire végre egy éjszakai álomban szólt hozzám Fuhaku.
- Nehogy azt hidd, hogy ennyi elég lesz. A lelked nem áll készen arra, hogy minket forgass. Túlságosan érzékeny lettél, mégis miért?
- Én mindig is ilyen voltam Fuhaku. S már megmondtam egyszer zanpakuto; én vagyok forgatód, én vagyok mestered!
Aznap felkelve nehezen, de megtudtam lépni a szinteket. Feloldhattam a shikaiom, majd a bankaiomat volt lehetőségem egy speciális teremben tesztelni. Mindenesetre furcsa volt, hisz az ottani légkör eleve másabb volt. Úgy tűnt, mintha a bankaiom erősebb lenne, mint volt. Valójában pedig nem ez állt a háttérben, hanem az elszántságom, hogy vissza akarok térni Soul Societybe. Közeledett a nap, így egyre jobban vártam, és vártam. Mire aztán Kirinji- san meg nem látogatott. Szavai nagyon fedettek voltak, s csak rébuszokban beszélt arról, hogy felfigyeltek a zanpakutom viselkedésére; s úgy tartják, van valami, amit titkolhat. Nem érthettem azt, hogy hogyan vehettek ilyesmit észre, de egy próbát megért. Oly’ sok ideje először meditáltam olyan régen. Felfénylett előttem újra a belső világom.
Egy puszta volt, aminek aljzata fehér, még égboltja fekete volt. A messziséget pásztázva pedig a horizont szürkeségbe keveredett. E szürkeségből rajzolódott ki előttem két ikerangyal, melyből az egyik fehéren, míg a másik feketén pompázott. Tökéletes ellentétei voltak egymásnak, mégis egyet alkottak egy közös egyensúlyért. Személyiségem kétoldalúságát szimbolizálták. Az komoly, de érzelmes Ait; és a büszke, elszánt oldalamat. Meg akartam őket érinteni, de nem lehetett. Kezüket nyújtották ugyan, de egy szót sem szóltak hozzám. Egy adott ponton pedig, amikor kinyújtottam kezemet; egy ismeretlen kard materializálódott benne.
- Ostoba shinigami! Nem látsz át a gyengeségeden? Mégis mi az a kard, ami a kezedben van? - Fuhaku csak úgy kicsattant a kard látványára, melyet ők ketten adtak nekem. Egy katana volt, mégpedig egy olyan katana, melynek markolata fekete volt..pengéje pedig hófehér, ezüstös mintával a közepén. Nem ismertem fel a kardot; hogy is ismertem volna fel, amikor Fuhaku egy nodachi volt, nem pedig egy katana! Szótlanul álltam ott, míg aztán mind a ketten nekem rontottak. De nem egy ehhez hasonló karddal, hanem nodachival. A fekete kezében fekete színű, míg a fehérben pedig fehér. Megilletődve ettől alig bírtam védekezni, elestem. A kard pedig mellém esett, s kerekedő szemekkel bámultam a fölém magasodó zanpakuto szellemeimre.
- Mi vagyunk a kard, te pedig a lélek. De csak akkor leszünk a kardod, ha végre rá jössz a Fuhaku Yashi titkára. Küzdj meg velünk shinigami, hogy pontot tehessünk ügyünk végére!- Pontot tenni az ügy végére? Hihetetlenül felbőszítettek ezzel! Mindig is tudtam, hogy nem könnyen szelídíthető zanpakutoval rendelkezem; de egyszer már legyőztem őket, miért kellene akkor még egyszer megküzdenem velük? Akkor felállt lelkem, de nem is sejtettem, hogy mindez a külvilágra is hatással van. Állítólag kis mértékben, de lélekenergiát sugároztam magam köré; valamint az ölemben tartott zanpakuto fokozatosan tört darabokká, aztán majd egy újszerű katana lett belőle. Odabent ádáz küzdelmet folytattam a két zanpakutoval, míg felfigyeltem végre a kezükben tartott nodachikra és az én kardomra.
- Nem érdekel Fuhaku Yashi! Akkor is én vagyok a forgatótok, még ha gyűlölni kívántok is! Én erős vagyok, elég erős vagyok ahhoz, hogy legyőzzelek titeket! Azt hiszitek ez eltántorít? Soha senki nem tántorít el attól többé, hogy shinigami legyek! Lélekként születtem, és shinigamiként fogok meghalni..akár itt és most! Sajnálom, de többé nem engedhetem, hogy megtörjenek. Sokáig tartott, de rá jöttem arra, hogy mit akartatok üzenni. - Ekkor leengedték dachijukat, és csendben figyelték azt, hogy mi az, amit majd mondani fogok. A fehér angyal kicsit hátrább húzódott.
- Emlékszem arra, hogy mi minden vezetett ide. Emlékszem a múltamra, bármennyire is kívánok a fájdalmasabb részektől megszabadulni. Ugyanakkor arra is emlékszem, hogy milyen shinigami voltam. Olyan voltam, aki sosem hagyta cserben a társait..még akkor sem, ha nem mindig szerettem azt a személyt, akin segíteni kellett. A gyengéknek kardomat nyújtottam, az erőseknek a lelkemmel szolgáltam. Shinigami voltam, leszek és így akarok meghalni is. Ti ketten pedig a kardom lelkei vagytok, de nem külön. Külön semmit sem értek, csak is együtt. Ahogyan forgató és kardja is csak együtt erős. E kard, mely kezemben pihen nem csalás. E kard az, amely ezentúl és eddig is zanpakutomként szolgált. Így hát téged kérlek meg kard, oszd hát meg velem titkaid! Mondd el nekem mindazt, mit nekem szánsz; s cserébe úgy óvlak majd, ahogyan te óvsz engem fájdalmaim keserű vára alatt! Együtt váltunk azzá, mi mai napig is vagyunk; s együtt tekintünk a jövő felé, melyet Soul Societyban töltünk majd. Mondd meg neved, s áruld el titkodat most, és mindörökké! - Kiáltottam a végtelenbe, miután lélekenergiám a külvilágban már az edzőterem falait ostromolta. Bármelyik alacsonyabb szintű shinigami kikészült volna tőle; de Shutara és Kirinji egészen nyugodtan álltak a bejáratnál.
- A kard mely kezedben pihen nem más Ai, mint a mi szívünk! - Szólalt meg a fehér angyal, mely egyébként ritkán szólt felém már nagyon régóta.
- Az a kard, a shinigami létezésed záloga. Mi a tied vagyunk, te pedig a miénk. Az a kard jelképezi majd kapcsolatunkat. S míg a kard nem törik, nem porlik..addig ott leszünk veled a legnagyobb bajban is. De e kardot cipelni felelősség, és teher. Vissza már nem léphetsz ettől shinigami, de ha becsületesen viseled; egy olyan erő birtokában leszel, mely legnagyobb ellenségeid ellen is kiváló fegyver. Senbankai, Ítélet! - Ahogy kiejtette a szót, szemeim elkerekedtek; s lelki szemeim előtt világomban apró, aranyozottan fénylő angyaltollak kezdtek az égből hullani. A sötét ég egy pillanatra felfénylett a jelenségtől, a puszta aljzata pedig megnőtt.
- Ez az élet, amelyet nyújthatsz a bajba esett társaidnak. De vigyázz, ha nincs elegendő erőd hozzá; bajba kerülhetsz. - Ekkor a tollak semmivé foszlottak, s eltűntek az apró kapuk, amelyekből eddig kihullottak. Felcsapott mellettem a bankaiomban már ismert lángok, majd az egekig emelkedtek. Sebesen forogva szívóerőt bocsájtottak bizonyos hatótávolságra, majd aztán egy ominózus robbanásban mindent elpusztítottak az ötven méter nagyságú tűzoszlopon belül. Tehát ez volt a senbankai, amelyről nem csak nem tudtam addig, de nem is volt elég erőm hozzá, hogy megszerezhessem. Minden elcsendesült, s én behunytam szemem. Szavaim már odakint hallatszódtak, de valójában az én zanpakutomhoz szóltam.
- Ez pedig a halál, melyet a romlottakra sújthatok kegyetlenül. De tetteimnek következménye van, csak a legnagyobb bajban használhatom; amikor már a legutolsó remény is tovarepül. Ez volna tehát a senbankai, amelyet nekem adsz én kardom. - Simogattam kardom, aztán úgymond felébredtem a világomban a két kapitány társaságában. Ők csupán egymásra pillantottak, és a helyreállításom végét bizonygatták. Kirinji azért megkérdezte, hogy tényleg az e a célom, hogy visszatérjek; de nem voltam ettől eltántorítható. Kiléptünk Shutara palotájából, majd a kijárat felé vettük utunkat. A toronyhoz vezettek, majd a búcsú alatt megköszöntem mindazt, amit én értem tettek. Vissza adták az életem, újra shinigamit csináltak belőlem. Beléptem a toronyba, amely Soul Society szélére teleportált át egy hófedte hajnalon. Akkor kiléptem a torony kapujából, és úgy éreztem; végre haza találtam.

Neve: Ítélet (Senkoku)
Parancsa: Jöjj! (Itare!)
Leírás: Senbankai egy végső fázisa a bankainak, melyet csak a kivételes tehetségű shinigamik érhetnek el, nagy szenvedések árán. Az, hogy Ainak ezt sikerült elérnie, csak azt bizonyítja, hogy mennyire elhivatott az iránt, amit csinál. A senbankai feloldása nem csupán a bankai erejét kétszerezi meg, de a shinigami belső állapotára is hatással van. Csak nagy koncentráció árán lehet fenntartani ezt a szintet, így aki eléri, annál alapvető a koncentrációs készség magasabb szintje. Külsejét ítélve Ai senbankai szinten nem eltérőbb a bankai változatnál. A fénylángok ugyanúgy dúskálnak, csak éppen jobban. A lángok kiterjesztését most már száz méterig képes nyújtani, valamint azoknak gyorsasága másfélszeresére növekszik. Számtalan módon irányíthatja ezeket a lángokat alapformájukban, de a senbankai alapvetően a benne levő két technikára épül. Ai zanpakutojának alapja a kettősségen volt; pusztítás és gyógyítás. Mostanra pedig e kettő magasabb szintre emelkedik, s létre jön az úgymond „ítélet“. Képes egyaránt pusztítani, de gyógyítani is ezzel a szinttel. Viszont vannak bizonyos korlátok, amelyek mindenképp érvényesek rá. A szint fenntartása nem tarthat örökké, így leginkább egy aduász elsütéseként a megfelelő. Hiszen nem fog egy egész küzdelem alatt senbankait használni.

• Remény kapuja (Mikomi no tobira): Egy technika, amely többek életét mentheti meg háború ideje alatt. Feloldásával a senbankai lángjai az egekig emelkednek, majd százméteres hatókörben formálódnak ki. Egy fényvillanás kíséretében több száz aranyló kidoukapukra hull a technika. Néhány másodperc múlva - ahogyan egy fekete angyaltoll a használó homlokára kerül - e kapuk megnyílnak, s aranylón fénylő angyaltollak kezdenek hullni. Több ezer is lehet belőlük, de a százméteres hatókörön belül minden sérültre (vagy nem sérültre) rátapadnak, majd létre jön a lélekenergia háló. Egy láthatatlan háló, amely Ai lélekenergiájából táplálkozik. Az elszívott lélekenergiának köszönhetően pedig kezdetét veszi a gyógyítás magas foka. Képes részben, vagy akár teljesen felgyógyítani egy shinigamit. Halálból nem képes senkit sem visszahozni, de annak közelségéből képes stabilizálni egy sérült állapotát. A legnagyobb hátránya a technikának, hogy a használó lélekenergiája nem végtelen; s teljesen nem is szipolyozható ki. Különösen nagy kimerültséget, végletekig való húzás pedig akár néhány napos kómát is idézhet elő. Ettől függetlenül lehetőség van más shinigaminak is beszállni a hálóközvetítésbe, az alábbi módon: A zanpakutoját, ha Ai homlokához - a fekete tollhoz - érinti, azzal képes lélekenergiát szolgáltatni a szívó erőbe. De a mellékhatások a segítőre is hatással lehetnek. A technika használata alatt a senbankai forgató nem végezhet semmiféle harci megnyilvánulást, mert különben a technika meginog; és a tollak semmivé lesznek.
  
  
• Pusztítás oszlopa (Sangai no hashira): Pusztítás magas foka, amely egy ominózus méreteket öltött tűzoszlopban nyilvánul meg. A senbankai lángjai körkörös forgásban egy hatalmas, egekig fokozatosan felkúszó tűzoszlopot alkotnak. Ez a tűzoszlop maximum ötven méteres hatósugárban képes létre jönni, továbbá a gyors forgó ereje további ötven méteres távban fejti ki hatását. A forgás egyfajta ellenerőt képez, ami miatt képes magába szippantani az oszlop az ötven méteres körzetében. Olyan, mint egy tűztornádó, csak éppen ennek nem a szél az alapja. Lényeges tudni, hogy ez az oszlop nem vándoroszlop. A használó befókuszálja a célpontra, majd a lángok beterítik egy hosszú oszlopban, ezzel megakadályozva a menekülést. A forgás és az ezzel generált szívó erőnek nehéz ellenállni, de megfelelő lélekenergia csapással megakadályozható a technika tetőpontja. A tetőpontot majdnem fél percnél éri el, amikor ugyanis a fényjáték egyre jobban felizzik, s majd egy hatalmas robbanást követően semmivé lesz. Az oszlopon belül tartózkodónak erejéhez mérten okoz kárt, de az anyagi javakat mindenféleképpen megsemmisíti. Magasabb lélekenergiával, erős bankaial, magas szintű hierroval túlélhető ez a robbanás; de még így is képes súlyos sérülést, vagy akár halált okozni. A technika hátránya a kivédhetősége, végbemenetele és a helyhez kötöttsége. Előnye, hogy egy harc alatt többször használható, amennyiben a használója elegendő lélekenergiát tud ennek biztosítani. De még így is maximum négyszer, ötször süthető el; ám ez a plafon.

Sötét van, alig látok valamit a szobámban. Csupán halkan beszökő fényfonalak csapnak be néha-néha, ahogyan a birtok őrjárata elhalad az ablakom alatt. Egyedül vagyok egy szobában, álmatlanul. Yukezo a sajátjai közt van, én pedig napok óta kialvatlan vagyok. A keserűség hullámai csapnak át rajtam, ha egy pillanatra is a shinigamikra gondolok. Mégis miért vagyok ennyire szomorú miatta? Miért veszek most is nagy sóhajokat, hogy enyhítsem lelkem fájdalmát? Boldognak kéne lennem, hiszen az is vagyok, de valami még hiányzik az életemből.
Így hát felülök az ágyamon, s továbbra is meredek magam elé. Szinte képeket látok a múltamból; keresem azt az utat, amit elégedettséggel töltött el. A múltam kegyetlenül süt vissza rám, s csak azt látom magam előtt, hogy mindig erős voltam. Átvészeltem a gondjaim, és túltettem magam. Ám csendben mindent megtartottam addig, míg Yukezo ki nem nyitotta a kaput, hogy most már elég. De valamit mégis bent hagyott, s nagyjából sosem kérdezett még róla. Igen, már tudom is, hogy mi ez! De, hogy biztos legyek az érzésben, muszáj látnom, hogy tudjam. De mit is vegyek fel? Ezen gondolkodni szinte bűnnek számít, de mégis meg kell választanom. Ahogy a szekrényhez lépek, szinte a kezem magától jár. Régi shinigami öltözetemet, régi megjelenésemet választom. Ezüst szalaggal kötöm fel hajam, melynek végén a címerékszer. Egyetlen új változtatás rajta az a piros obi, amit a családban elért pozíciómért kaptam. Nézegetem magam egy kicsit a tükörben, s szinte látom magamon, hogy mennyire jobban érzem magam. De mégis miért van ez így?
- Honvágyad van? - Megjelenik az ajtóban egy idős hölgy, konkrétan Ryouuji-sama édesanyja, aki jelenleg a legidősebb ebben a családban. Kimiko-sama a kezdettől fogva a szigorán átlátva mindig kedves volt hozzám és törődő. Valószínűleg, mikor meglátott már akkor tudta, hogy Ryouuji-sama ragaszkodni fog ahhoz, hogy ápolhassam. A kettőnk között kialakuló bizalmi viszony pedig csak erősítette a nő együttérzését. Az úr halála óta azonban alig láttam a birtokon, mintha csak a gyász úgy elkapta volna, hogy nem volt képes az utcára lépni; de a szobájából kifelé sem. Mikor meglátom a tükörben, megfordulok s megfogom egyik kezét.
- Talán igen, Kimiko-sama. Tudja a múlt és a balsors, - amin felülkerekedtem - hiányzik. Nem a baj hiányzik, hanem.. - Ekkor a nő megszorítja a kezem és a tekintete belém folytja a szót. Mintha csak tudná, hogy mit akarok mondani. Nyelek egyet, hiszen Verashuun kívül senki nem volt képes így megérteni. S bevallva őszintén hiányzik a legjobb barátnőm, akiben mindig megbízhattam, bármi is történt. Ő pedig rám bízta utolsó titkát, s azt, hogy gondoskodjak róla, a tisztaságáról és becsületéről. Ez egy olyan kérés, ami nagy terhet ró a vállamra, mert pontosan tudom, hogy ezzel mi jár. Saját barátomra kell a halál ürességét hoznom. Hazudnom kell gyermekeinek, és mindenki másnak, ki közel áll hozzá. Ha bízhatnék abban, hogy megmenthetem, - bíznék ebben- de ezen már változtatni nem lehet. Eleget kell tennem ennek, hogy megvédjem gyermekeit és családját. Pontosan tudom, hogy mire kért fel; s bizonyára ő is tudja, hogy végül képes leszek végrehajtani. Csupán megvan bennem az érzés, hogy Ryouuji-sama meghalt, Ritsu szintén halálos beteg és megkell ölnöm a legjobb barátnőmet...elhatalmasodik rajtam a szomorúság. Vajon Yukezot is el fogom veszíteni egyszer? Az életem tele van csapásokkal, ez a ruha rajtam pedig mégis nyugodtsággal tölt el, hogy nem vagyok egyedül.
- Hiányzik az a családod, akik felnéztek rád; de te elhagytad őket. E helyett kaptál egy csupa bajjal küszködő családot, amit folyamatosan erősen tartasz. Mi pedig csak undok módon hátráltatunk és rád irányítunk minden felelősséget. Megértelek kedvesem, és sajnálom, hogy ennyi gondod van. Fiatal vagy még, és nem ilyen gondok járnának ki neked; de cseppet se csüggedj! Ha menni akarsz, menny! Annyit viszont megígérhetek, hogy tisztán fogom tartani a helyed. S ha hazatértél, senki nem fogja megkérdőjelezni, hogy te vagy a ház feje. Ritsut pedig bízd rám, ezzel nem küzdhetsz meg egyedül. Elég volt hagynom, hogy a fiam halálát végignézd; a húgod halálát nem nézheted végig. - Hálásan pillantok Kimiko-samara, aki mindezek után távozik, hogy előkészítse a holnapi teendőket a házban. A holnapi nap vendégünk lesz, egy távoli rokon, aki tiszteletét akarja tenni a ház fejének. Állítólag másod vagy harmad unokatestvére Ritsunak; nem igazán ismerem, csupán hírből hallottam ezt azt.
Magamhoz veszem a zanpakutomat, s kilépek a szobám ajtaján. Mivel a ház egy másik szegmensénél van a kijárat, így elsétálok odáig. Az ajtó nyílásakor pedig egy kora hajnali, birtoki kép dereng fel. Még csak harmatcseppekkel sem díszített növényzet ébredezik éppen.

Viszonylag gyorsabb tempóban közlekedek a 3. osztag irányába, hiszen az a megérzés kerülget már órák óta, hogy ott nekem dolgom van. Ez lehet talán a jól megfogalmazott honvágy adta ösztön, vagy egyszerűen elfogadtam azt a tényt, hogy shinigamiként ott otthonra leltem. Ez valamiféle jobb családi szokás lehet, hiszen sok Kagami fordult már meg abban az osztagban. Bár ismerve a történetem, inkább úgy gondolom, hogy a kapitányság mély nyomot hagyott bennem.
Amikor megérkezek a kapuhoz, s megpillantom a figyelő őröket, egy kidou technikával elrejtem a vizuális megnyilvánulásomat. A lélekenergiám elrejtését pedig a képességeimre bízom. Azt hiszem, hogy jelenleg ebben az osztagban nagyjából csak a hadnagyok lennének képesek érzékelni, amennyire elrejtem azt. Ahogy pedig az osztag területére lépek, sejtelmes gondolatok kezdenek felderengeni. Talán itt nem is változott semmi a két év alatt? Habár egy új ösvényt felfedezek, ahogy vizslatom a helyszínt; engem viszont konkrétan a kapitányi iroda kezd el vonzani.
A járást ismerve könnyen el is jutok odáig, de az ajtónál megtorpanok egy kicsit. Átfut a gondolataimon a régmúlt. Amikor még gyakorta itt fordultam meg, amikor a személyes tárgyaim egy részét összetörték.. Megannyi emlékkel a fejemben lépek be a kissé megváltozott irodába; majd becsukom magam mögött az ajtót. Nem meglepő, amikor változásokat fedezek fel. Az előző kapitány is adott a kényelmére. Habár a tradícióktól eltérő foteleket túlzásnak vélem, főleg, hogy az előző kapitány is főnemes volt. Netán gondja akadt az ülőpárnákkal? Elhessegetem mindezeket, s megfigyelem magamnak a polcokat, amíg el nem jutok a nagy becsben tartott kapitányi íróasztalhoz. Egy ébenfekete antik asztal, amitől viszont a használója nem vált meg. Még én hozattam a birtokról, mert sokkal hozzám illőbb volt annál, amit előtte Chizuki Maya használt.

Ezt követően pedig megváltozott pozícióban már, de magam is részt veszek a reggeli osztagedzésen. Ennek ellenére az edzés alatt végig az jár a fejemben, hogy engedélyt kérjek majd a fehér haoriba hímezni a Kodoku no Hogoshák címerét. Elvégre is letettem az eskümet a 46- ok tanácsának, amit viszont szeretnék betartani a továbbiakban is.

Engedély: Megvan
Magyarázat: Az eltűnt festmény című küldetésben történő események miatt alkalmazok némi kinézetbeli, illetve technikai módosítást. Valamint egy 3. senbankai képességet is rakok bele.

Zanpakuto kinézet: Fuhaku Yashi a Belial-féle megszállás alatt némileg megváltozott. Az egyszerű katana a Shurikennel telesen eltűnt, helyette egy teljesen fekete katana jelent meg. A katana pengéjének felületén fehér, démoni írásjelek vannak karcolva, amelynek jelentése: "A remény harangja"

Shikai kinézet: A megfelelő parancsra a katana pengéje és markolata eltűnik. Ekkor úgy mond apró gömbökre hull, amelyeket a gondolatával képes irányítani. Ezek a gömbök, tompa fehér fényt adnak ki maguktól. A gömbök száma pedig függ a használó lélekenergia szintjétől, illetve zanpakutora tett pontjától. Minden második pont után + 1 gömb jelenik meg.

Bankai feloldásának mechanizmusa:
- Régen: Hosszú út során, amely idáig vezetett végre olyannyira közel került Ai a zanpakutojához, hogy az felfedte előtte titkát. Ahogyan az állati alak képe szerte foszlott és két, egymástól eltérő angyal vette át a helyét, úgy a bankai használatakor a zanpakuto kinézete is más alapokra került. A megidézéskor a használó leengedi a láncot a földre, de csak annyira, hogy a shuriken éppen hogy elterüljön. Majd ennek közepébe vágja a katana élét s ezzel párhuzamba porrá aszalódik az egész.
- Most: Hosszú út során, amely idáig vezetett végre olyannyira közel került Ai a zanpakutojához, hogy az felfedte előtte titkát. Ahogyan az állati alak képe szerte foszlott és két, egymástól eltérő lélek (egy démon, illetve egy angyal összeforrása) vette át a helyét, úgy a bankai használatakor a zanpakuto kinézete is más alapokra került. . A megidézéskor a használó a fölbe vágja a katanát s a parancsszó elhangzása után a kardból fehéren fénylő lángok törnek ki, amelyek körbe veszik először a használót. Végül a karddal sem történik más, mint a lánggá változik át.

Bankai egy technikájának módosítása:
Emlékek Csarnoka (Kinenkan): Amikor a lángok lelassulnak és a használó köré tornyosulnak, az a technika megkezdését jelenti. Ez pedig annyiból áll, hogy Ai köré irányított lángok "lángcseppekké" alakulnak és mindegyik közepe elfeketedni látszik. Ezt követően pedig a technika alkalmazója mindezeket az ellenfél felé irányítja, hogy a lángokba rejtett, általa ismert kidouk egy kisebb robbanás keretében elszabaduljanak. A démon mágia bankaiba rejtett ezen formája számtalan módon eltér az eredetitől:
- Egy normál kidounak a hatásától függően sajátos színnel rendelkezik, ezek mind egytől egyig feketék.
- Fényben pompáznak ezüstös szeglettel.
A hatás ugyan megmarad, hiszen kidoukról van szó, viszont jóval erősebb és koncentráltabb mint az átlagé. Tehát gyorsabban sülnek el, kisebb és célirányosabb hatókör. Illetve 10 pont fölött a zanpakutora tett minden 3. pont után +1 kidou sebzéssel növekedik az eredeti erősség. (24. pontnál +5pontra kerekedik).
Az új pontrendszer bevezetése utáni szorzó értéket kapja meg a kidouk sebzésének növekedése.

Senbankai
A tűzoszlop nevezetű technikát ezzel le is adom, helyette ez a kettő érkezik

Itami (kín): Sosem látott kaotikus jelenség, amely pokolian mérgezetté változtatja a környezetet. S akárkit látsz, csak azt tudod, hogy ezek a lángocskák téged nem érhetnek. Hogyan menekülsz majd el? Mi lesz a taktikád arra, hogy ne kerüljön beléd az a kín, ami majd megszabadít bűneidtől?
Aktiválásakor a tűz áradat egy oszlopban az egekbe csap, majd feloszlik. Morajlások következtében az egek elsötétülnek s apró cseppnyi "tűseső" indul a talajnak szaporán. Maguk a lángocskák nem tudnak komolyabb sérülést okozni, esetleg leégetik valakinek a ruháját, azonban bőrfelülettel érintkezve - belélegezve a füstjét - fejti ki komolyabban a hatását. Mondhatni a véráramlatba olyan kínokat képes juttatni, aminek elviseléséhez komoly akaraterőre van szükség. Eleinte elsötétedik az áldozat bőre, majd rothadásnak indul, szörnyű, égető fájdalmak közepette. A támadás pedig addig a pontig fejti ki hatását, míg valaki el nem veszti a józan eszét - akár eszméletét - , vagy a használó fel nem oldja a technikát. Jó tudni, hogy halálesetet is képes a technika imitálni, ám a technika automatikusan feoldódik annak közeli állapotánál. Innetől kezdve, ha a használó életben hagyja az áldozatot, akkor hetekig tartó gyógyulásnak veheti alá magát.

Gure - hisshi (sötét kétségbeesés): Képzeld el, hogy a világ sötétségbe borul, s egymagad maradsz. Hirtelen nem látsz semmit, s mindig csak egy lélekenergiát érzékelsz, a támadódét. Mit teszel majd akkor? Hogyan győzöd le az ellenfeledet anélkül, hogy kétségbe nem esel, s megőrzöd reményed a túléléssel kapcsolatban?
A lángok ekkor teljesen elsötétülnek, s gömbalakban, ngy átmérőben körbe veszik az áldozatot és a használót. A teljes sötétség következtében, az áldozat elveszti a látását; valamint a mindenhonnan érkező - Aiéval megegyező - lélekenergia hatására a támadó érzékelését is. A sebesen forgó, teljes sötétséget idéző lángok gyors forgásának hangja zavarhatja egyedül az áldozat hallásbeli érzékelését, ám ez nem olyan nagy mértékű, hogy nem lehet érzékelni a használó közeledtét - valamint beszédét- .