Ayumu vs. Ayumu

Tárgy: Ayumu vs. Ayumu Szomb. Nov. 05, 2011 3:30 pm

Ayumu vs. Ayumu – Misisonka véres leszámolása… mwuhaha (x'D)

Én aztán igazán úgy voltam, hogy meglátogatom a Nyuci-chanomat, és senki sem állíthatott meg nagyszabású tervemben, mert ez a tervem volt, és hát, ha a fejembe vettem, akkor ott is volt, mivel ott volt, teljesíteni is akartam, csak akarot akaromba, miborba mikróba korba bokorba? Surprised

Annyira megzavart, hogy zavarodott lettem, mert lehet, sokszor vagyok, de néha nem, meg szokásom magamat kavarni, összezavarni, de sokkal fontosabb most az, hogy nem én voltam az elkövető, hanem Ő, de nem Ő, akit nem nevezünk nevén, ez egy olyan ő volt, ami hosszú volt, és rövid, meg ás is, vagyis nem ás, senki sem ásott, kivéve engem a pihent elmém, rendesen aláásott. -.-”
Addig-addig áskálódott, majdnem elfelejtettem szent célom, hogy megkeressem Nyuci-chanom, és nyomdázzak egyet kezére-arcára, el ne felejtse, hogy szeretem, és hogy vagyok neki, meg, ha egyszer végre megtanulok, majd citromos sütit is sütök neki, addig meg nem, és ez nagyon szomorú. T-T Azért próbáltam összekaparni magam, nehogy már megint ne tudjam, hova is tartok, ha már egészen kijutottam a nyolcadik osztag területéről, hogy most kellett nagyon figyelnem, jófelé menjek, még jó, hogy a csalhatatlan nyuszi-ösztöneim csak nyolcvan-kilencven százalékban nézik be a helyes utat, és visznek egészen más irányban, érdekes és új tájakra, ahol még sosem jártam. Mint megesett, eddig nem is tudtam, hogy a tizenegyedik osztag ott van, ahol, aztán mégis °o°, és hatalmas meglepetést tetőzve betetőzte, hogy tető nélkül lézengett tetőtlenített tető tőte tő…
Sejtettem, hogy túl sok rohadtszamócát ittam, de ha egyszer annyira de nagyon finom volt, nem lehetett csak úgy meghagyni, és addig kellett meginni, míg volt, mert miután nem volt, szörnyű volt. T-T Még szerencse, hogy be voltam tárazva, és ha sok volt, akkor az ember haja feláll, az enyém meg nem, mert nem volt, hogy megéreztem Volt erejét, ügyes gyerekek nem piszkáljál a konnektort, a nagyok meg még úgyse, én meg nagy vagyok. Very Happy

És milyen szerencse, hogy vagyok, aki vagyok, mert így aztán ismerős terepen jártam már, sikerült a tízedik osztaghoz eltalálni, és miniÉn szigorúan be is ölelgette érte édes-kedves egyetlen nyuszi-ösztönö(/ei)met, aztán már csak bevetettem magam lehetetlen sebességemben egy ajtón, ami után még egyen, meg azon is túl, vagy hogy, és Nyuci-chant kerestem, és úgy tudtam, amit nem tudtam, honnan is tudok, hogy tudomásom eredetéből kifolyólag folyót átugratva reppentem reppen, illetve nem, nem szeretem a rap-et, kivéve, ha nyuszikák eper szüretének reppent roppant érdekes óriás nyusziról van szó.
De itt bizony nem volt órás nyuszi, pedig úúúgy szerettem volna, ha inkább engem visz Csodaországba, nem Alicet, bár féltem volna az ellen a nagy sárkány ellen, de legyőztem volna, mert órás, fehér nyuszika élete rajtam múlott volna, meg másik, dilis szürke nyuszié is, aki ijesztő volt egy kicsit, de nyuszikkaaa, szóval megmentettem volna, és meg is ölelem. *.* Ehelyett engem elkerült az órás, és jött Berry nyuszi, és nagyooon, nagyooon szeretem, mert nagyon kis édes, és én vagyok a Mamija, csak az a baj, hogy nem kedveli Nobu-chant, pedig ez nagyon aranyos Zenésztaichou-chan, és még sosem mondott rosszat a nyuszikákra, meg nem úgy tűnt, akarna is. Különben is, mindig olyan nagyon figyelmes volt, megdicsért, kedves volt a gyerekkel, és többször bocsánatot kért, mint Hiro-kun egész életében.^o^”
És megint sikerült annyira elevickélve kavarogni saját gondolataimban, kicsiny tutajom ismerősen derengő ajtónak ütközött, szegény, sajnos nem úszta meg, és már benyitottam rajta, mielőtt közelebbi barátságba keveredhettünk volna, sajnos, ezek után hitelesen adtam elő magam, és egy művi bukdácsolás-sorozattal borultam bele egy éppen üresen állomásozó székbe, hogy csak úgy nyekkentem, az meg szégyen szemre recsegett-ropogott, kezdtem attól félni, túl sok édességet eszem, és keveset edzek. o.O Nem akartam, elnőjön a fenekem, amit meg is néztem, nem-e mégiscsak túl nagy, csak én nem vettem észre, de nem úgy tűnt, viszont a mögötte messziségben lebegő egy szem buksi nem sok jót sejtetett.
Szegény Suki bá’, azt se tudhatta, honnan szalajtottak hirtelenjében, hisz minden előzetes előzet nélkül előzményesen beléptem, és olyan váratlanul ismerkedtem meg egyedül árválkodó székkel, akár molesztálhattam volna, és testi sértett sérelem vádjával is testisertéssé avanzsálhatott volna. T-T Rettentő rettentemben felpattanva pattogtam, csápoltam, csaptam, és csak azért is csattant, hogy nincs a közelben híres e határon se Nyuci-chan, hiába is akartam én annyira, hogy meglegyen, meg ellegyen, ha egyszer nem volt, nem tehettem ellene. Gomen goment követett kötve kötötten, miközben ide-oda hajlongva úsztattam ki felfújható mentőcsónakom az irodából, az ajtóból még visszarohanva, gyors csillámlós nyomdát nyomva Suki bá’ kezére, szegény, még örülhetett, hogy a zöld nyomdát sikerült előszednem, mert a rózsaszín jobban mutatott volna, de szerintem kevésbé kedvenc színe lehetett.
Gyorsan eliszkoltam, mert azért csak nem volt nyerő rohadtszamócától kábultan beesni fukutaichou irodába, hogy aztán csillámlós nyuszikával ajándékozzam meg, még szerencsém volt, hogy nem jött utánam, mert úgy lehetett volna, én lettem volna a tizedik osztag új falikárpitja, ha gyorsan is kíméletesen felken a falra, mint kisbogarakat a szélvédőt simogató izé, csak nem tudom, hogy hívják…  De hirtelen kisállatsimogatóba zsongtam bele, hogy ablaksimogató bigyó neve elkallódott valahol menet közben, és éppen nagy iszkolásomban úgy hátrahagytam már megint józan eszem, majd kiestem az egyik ablakon, mikor megláttam, amit láttam, és ott volt, szóval tudom, hogy láttam, amit.
- Neheeeem! T-T – adtam a világ tudtára teljes rémületem, hogyan is, mint is, miért is, üveghez tapadva bámultam, miféle titkos randevú folyik odalenn, amiről én kicsi Gyáram hírt sem neszelt, és főleg hogy nem szólt nekem Nyuci-chan, udvarló van az udvarán. o.O Miért nem említette, ugyan, hiába is próbáltam rájönni, sehogy sem kattant nagyítóval vizsgálhatóra összement agyacskámba a megoldás kulcsának elcsavarásával kipattanó zárt ajtó mögül előugró válasz, mert nem érkezett válasz, ufólepke bizonyosan meghibásodott, hogy nem közvetít üzenetet.
Elgyötört törülközőre emlékeztető arcvonásokkal gyötörtem az egyre csak párásabbra lihegett üveget, pedig nem is kellett volna bepárlania, és mégis megtette, bizonyosa nem akarta, hogy lássam, mi folyik a titkos randin, mégis miféle alak az alak, és mit is akar pontosan Nyuci-chantól. Virágot hozott, és miért másért hozott volna virágot, ha nem randevúznának éppen, vagy az lehet, csak most hívja el valami szép helyre az idegen, de nekem egyszerűen muszáj kiderítenem, mert nem hagyhatom, hogy ne tudjak róla, miféle szerelem bimbózik a szavannán. Szaván onnan, szaván túl, szava mindenütt, de kié, nem tudtam, csak katonailag kimesterkélt mesterkélt formációba formáztam formatív innovatívámat, és mindenféle fura kanyar, szaltó, esés, meg ”áú!” után végül oda jutott, remélhetőleg rózsabokrot messziről elkerült, nem lenne most jó, ha nyöszörögne ő szörnye, tüske okozta kínszenvedés rettenetes ellenség támadása okán, bevetette hát magát a bozótba, és rejtőzködő életmódot folytatva lappangott lapos levél lapu alatt.
Kihallani aztán kegyetlenül nem hallottam ki semmit, amit csak kellett volna, csak azt tudtam, hogy a csokrot Nyuci-chan kapta, hogy azért eleget beszélgetnek, hogy félreérthetetlen randi megbeszélésnek tűnjön a helyzet, a többire meg már igazán nem tudottam figyelni, mert eléggé lekötött, hogy dühösen fújtassak, és iszonyatos szélvihart kavarjak itt helyben egyetlen lélegzetvételemmel is, hátha megzavarom a meghitt összejövetelt. Lekötötten kötögettem egy kötetlen pár cipőt, amit egy arra ugrándozó nyuszika viselt, és orrával böködve kért meg, legyen szívem megtenni a kedvéért, mert nem szeretne erdőt-völgyet feltörölni, végigbucskázni minden tavon, mert nem tud kőről kőre pattogni, ha mindig szabad fűzőjére lép.
Miközben én a fél világot is összekötöztem, egyszer csak már sehol sem volt Nyuci-chan, az idegen meg egy padon ücsörgött, és éppen úgy csinált, mint aki fizetését kevesli egy esküvő szervezéséhez, és lebonyolításához. Nem érdekelt, mit tervez, mert abból ugyan nem eszik, az én Anyukám NEM eladó csak úgy ám, és be is bizonyítom, mert nem hagyhatom, hogy elvegye tőlem a különös és ismeretlen, és kicsit szimpatikus figura, szóval támadtam, mint a kölykeit védelmező anyatigris, és nagyon harcias nyávogással vetettem ki magam rejtekhelyemül szolgáló bokoregyüttesből, hogy rárontás helyett csak elrontás nevezetű akciót hajtsak végre, így esve hasra újra saját magamban, ha már olyan fantasztikusan erős és vad voltam, majd a föld lehűti lázban égő kicsi testem minden porcikáját, és megmutatja, ki a Jani.
Jani ugyan nem voltam, a földről azért gyorsan felugrottam, és úgy szedelőzködtem, mintha mindjárt menekülőre kellene fognom, de nem éppen úgy terveztem, legalábbis abból, hogy Shinjou-pótmamámat harcias nyöszörgéssel, de elővettem, amolyan szándékos készenléti felhívást intéztem a még mindig szimpi – de nem akarom, hogy elvegye a Nyuci-chanomat, mert nem olyan rég kaptam, és szereteeeem *.* –, ellenség felé, tessék csak elfelejteni, bármit is hisz, vagy gondol, vagy ami a fejében van, mert Nao-chan nem alku tárgya, és nem tudok már több mindenkivel is osztozkodni rajta. T-T
- Köh… Kedves ellenség úr! o_o – szólítottam meg kissé furcsán, katanámmal előtte hadonászva, mégis hogy, vagy miért, vagy biztosan szólaljon meg, mert kiporolom a fenekét, ha nem tanul meg viselkedni, vagy mit csinálni, és hát annyira ideges voltam, idegen idegek szaggatta idegzetem nem akarta cérnával bírni. – Szeretnék kérdezni kettőt is,ami úgy van, hogy megy hozzá méghozzá,meg tetszel-e ki, hogy ki tetszel lenni? És mégis, melyik az a miért, hogy akarsz az Apu-chanomnak lenni?
Mérges támadómenyét fejjel néztem az ősellenségemmé kikiáltott férfira, és igyekeztem nem arra gondolni, mit is teszek, ha rosszat szól, mert bár elég közelnek néztem magam hozzá, nem akartam nagyon bántani, csak annyira, amennyire éppen szükséges volt. A reális gondolkodásom is elveszett valahol a rohadtszamóca és a párás ablaküveg között, és kötözött sonka, vagy nyuszisonka, nem visonka, Misisonka, ez az voltam én! Surprised

Igen, hogy voltam is, meg most eszembe jutott, fáj is, mert elestem, és egy kicsit lejött a könyökömről, aminek ott volt a helye, csak megszökött, amitől még mérgesebb lettem erre az idegenre. Nem szerettem az apukákat, azokat nagyon nem, akik az én apukám akartak lenni, mert nekem csak apám volt, ha volt, és nem szerettem, féltem tőle, és a félelem miatt gyűlöltem. Akárki is volt az idegen, nekem már csak Apa maradt, és minden haragom felé áramlott, egyre csak gyülemlett, míg kezemet feltartva kidoura készültem.
- Hadou 04… – kedves kis hatásszünetet tartottam, míg szememből egy könnycsepp kigördült. Az igazi apukákat szerettem, az apákat nem, ők üldözték el az anyukákat, ők pusztították a családot, és mivel nekem kellett a Nyuci-chanom, nem adtam át csak úgy holmi trónbitorlónak. Majd legközelebb megtanulja, kitől kérjen randit, ha Misisonka Nyuci-chanjának fejét szándékozik elcsavarni… – Byakurai.