Karakura város, újabban elég sokat látogatom. Ma is reggel óta itt vagyok. A küldetésem hogy felkutassak egy árulót vagy mi. Bár adhattak volna valami fényképet, ha már a tintát nem akarták pocsékolni arra, hogy egy pontosabb leírást adjanak a célszemélyről így megkönnyítve a dolgomat.
- Lássuk a leírást: férfi, fehér hajú. - Nagyon jó, már megint férfi. Első küldimen egy férfit kellett megfigyelnem azután meg egy kalapos férfi akart megölni egy fantázia világban. Majd megint egy hímnemű egyedet kellett megfigyelnem. Pedig már azt reméltem, hogy végre egy nő lesz a küldetés középpontjában, de nem. Na, mindegy. Most inkább keressük meg.
~ Ne mérgelődj. Legalább erősek és kitartóak.
~ Ja, ez igaz. Legalább ezzel élvezhetővé teszik a harcot.~ mondandóm után elrugaszkodom az épület tetejéről, amin eddig voltam majd a levegő lélekrészecskéit meglovagolva indulok a legközelebb érzett reiatsu kibocsátás felé. Remélem ez már a szökevény lesz. Már egy kicsit kezdem unni a keresgélést.
Úgy 200- 300 métert követően el is érem a lélekenergia forrását. Egy forgalmas kis utcában kötök ki és meg is pillantom a reishi tulajdonosát. Férfi fehér hajjal, shinigami reiatsuval semmi kétség ő lesz az. Meg látom miközben egy kávézó előtt épp teát iszogat. Megáll az eszem én a fél várost bejárom, hogy megtaláljam ez meg itt teát szürcsölget nyugodtan. Na majd mingyárt nem lesz olyan nyugodt arról gondoskodom. Közelebb lépek hozzá és nyugodt hangnemben megszólítom.
- Végre megtaláltam! Tamachi Yukezo vérdíjjal a fején nem szerencsés kiengedett lélekenergiával lófrálni a városban még a végén meg találják és levadásszák. Nem gondolja? – állok meg a férfi előtt jobb kezemmel hátamon lévő kardomhoz nyúlok.
~ Végre megtaláltuk. Remélem, nem akar elfutni, nincs kedvem még fogócskázni is.~ Hangzik el zanpakutom hangja fejemben.
~ Hát ahoz nekem sincs.~

A férfi csak mosolyog. Na, majd mindjárt nem fog. Kardom már épp előhúzni készülök, mikor megérzem a férfi reiatsuját a fejem fölül. Felnézek majd meg is pillantom, ahogy nekem int majd shunpoval eltűnik a szemem elől. Nem pazarlom az időm tovább a gigaira máris utána indulok. Tudom jól, hogy itt nem harcolhatunk, még a végén megsérülne valaki. Kis idő után be is érem egy elhagyatott helyen. Körbe pásztázom, a helyszínt közben persze nem tévesztem szem elől a célszemélyt sem. Hm, azt hiszem jó lesz. Van itt pár épület mely árnyékot ad ez jó hír. Beszélni kezd a férfi így figyelmem 100%-osan rá összpontosít.
- Üdv. Én pedig Haiiro Kira a 11. osztag tisztje. Hogy mennyit? Nem sokat csak hogy szökevény és a fejét akarják, de nekem ennyi is elég. – azzal a férfi elő is húzza a kardját. Na lám kezdjük is. Miért is ne nem beszélgetni jöttem. Előhúzom kardom ekkor Yukezo lábáról valami leválik. Mi lehetett az? Mindegy most rá kell figyelnem. A franc egy pillanatra nem figyelek oda erre el is tűnik. A hátam mögött! Hátra nézek szemem sarkából és már látom is. Gyors erre figyelnem kell.
- Erősebb? Majd meglátjuk. – már megint eltűnik, most előttem jelenik meg pár méterre. Rám vár arra, hogy támadjak. Hát legyen. Elé shunpozok és fentről fejem fölül indítok egy gyors csapást. Ezután shunpóval háta mögött jelenek meg két métere és felé futok, majd mikor felém fordul, újra eltűnök ám ekkor már fushibivel is elrejtem magam és szemből, vagyis most mivel már megfordult háta mögül indítok egy szúrást. Ez után a támadás sikerétől függően hátrébb ugrok közben Byakurayokat lövök felé. Nem is állok meg körözni kezdek körülötte villámtánccal és közben körbe minden irányból szúrok és vagy csapok egyet felé. Persze tudom, hogy hárítani fogja őket, de bemelegítésnek megteszi.
- Nos ha már harcolunk még is csak megkérdezem, hogy miért lett szökevény? – rendben az előbb azt mondtam, hogy harcolni jöttem nem beszélgetni, de egyszerűen nem bírom megállni. Végül is ő miatta kellett ide jönnöm és több órán át keresnem. Remélem nyomós oka volt ott hagyni SS-t és ezt az életet választani. Istenem mennyi sok ennél jobb dolgot csinálhatnék most. Na, jó azért nem olyan sokat és egy harcot sem utasítok vissza, de miért nem lehet az ellenfelem egy nő? Most már mindegy majd egyszer lesz szerencsém nők ellen harcolni addig is muszáj beérnem férfiakkal. Megállok, és most én várok arra, hogy ő támadjon. Nagyon figyelek láttam milyen gyors. Bár én is elég gyors vagyok de shikai nélkül. Na, mindegy figyelni mindjárt támad…

Támadásom közben ásítani látom a férfit. A kis bunkó, de sebaj, ásítson csak később már úgy sem lesz rá ideje. A támadás úgy néz, ki sikeres lesz, szúrok és a fene. Csak pár centit mozdul arrébb és így elkerüli a pengém. De ez van, majd a következő betalál, erről kezeskedem. Hátrébb ugrok és fehérvillámokkal sorozom meg. Könnyedén kikerüli őket, de hát ilyen sebességgel ez várható volt. Két klón jelenik meg mind kettő a férfi alakjával… megigazítják egymás nyakkendőjét. Kihasználom a figyelmetlenségüket és megindulok futva az irányukba. Még mielőtt oda érnék az egyik klónszerzetnek gyanús fénygömb jelenik meg a kezében. Azonnal hátrálok, nem leszek olyan hülye, hogy belerohanjak a támadásba. A következő pillanatban már hallom a kidou nevét és a varázslatot használó másolat már felém repül. Nem vagyok ostoba kikerülöm a felém repülő egyént és pluszba még meg i támadom. Jól éreztem amint közelebb ért a fénygömbből több száz penge csapódott ki. Ha nem kerültem volna, ki most csúnyán néznék ki. Míg én a klónokkal harcolok, nem figyelek oda arra, akire kéne így hamar meg is járom.
- Koko wa doko{Hol vagyok}? – kérdem, magamtól mikor egy ágyban találom magam. Hamar rá döbbenek hol is vagyok. Ez a hely… villámgyorsan kelek ki az ágyból és a konyha felé veszem az irányt. Jól tudom, hol van hisz ez a ház ahol Midorival együtt éltünk és ahol még mindig élek. Üres nincs senki… máris rohanok a fürdőbe, de ott sincs, pedig érzem, érzem, hogy itt van valahol. Átrohanva a hálószobán – ami egyben a nappali is – megállok és a kertre nyíló ajtó felé nézek. Nyitva hát persze ott lesz kint. A kis udvar felé veszem, az irányt kiérek a teraszra és meg is pillantom szerelmem.
- Midori! – kiálltok oda neki és elindulok, hogy megölelhessem. Ekkor történik valami. Testem nem engedelmeskedik, nekem nem mozdulok. Az ég elsötétül és mindenhonnan hollowok tűnnek elő. Rám nem is figyeknek mindha ott se lennék mind Midori felé igyekeznek, de ő észre se veszi a lényeket. Oda kiálltok neki, de meg se hallja kés ő nem tudok mozdulni nem hallja a hangom. Páholyból nézhetem végig, ahogy ismét meghal, és én nem tehetek semmit. Végig kiabálok, ordítok, hogy hagyják békén és takarodjanak. Kedvesem tehetetlen és hiába küzd, túlerőben vannak. Hirtelen újra mozdulni tudok, oda futok, de már nem tehetek semmit. A lidércek még mielőtt odaérnék, köddé válnak.
- Midori! Midori!- odarohanok és letérdelek mellé. Csupa vér testét sebek borítják már alig él. Karommal kitámasztom, a fejét valamit motyog, de nem hallom túl halkan beszél. Sírok, közelebb hajolok, ekkor még utolsó erejével kezét felemeli és ráteszi az arcomra.
- Sze… szeret… - szeme becsukódik és keze a földre zuhan.
- Ne, ne… kelj… kelj fel… kérlek Midori! – sírok, becsukom a szemem és megölelem az élettelen testet.
~ Kira, Kira mi van, már ébredj. Hallasz?! ~ zanpakutóm hangját meghalva szememet egyből kinyitom. Még mindig könnyezek és a földön térdelek. Szívembe ekkor iszonyat mennyiségű düh és gyilkolni akarás költözik.
- Te rohadék. – halkan földnek szegezett arccal csak ennyit mondok. Felállok, lassan még mindig a föld felé nézek.
~ Na, mi van mi történt? Szólalj már meg.
Shunpóval eltűnök, és ismét szemből támadok rá ellenfelemre. Mélyen a szemébe nézek. Tekintetemből sugárzik a düh. Megölni, megölni. Csak ez jár a fejemben gyorsan kíméletlenül csapok le rá újból és újból. Ám mikor már épp betalálna egy támadásom ő eltűnik és nem messze tőle ismét feltűnik. Bár a harag elborít, még sem csapkodok össze vissza jól irányzott egymást követő mozdulatokat végzek.
- Kagero, Kageookami. – jelenik meg kezemben kardom shikai alakja. Gyorsabb és erősebb csapásokat és rúgásokat indítok meg a férfi felé. Kardom felé suhintom, és így a penge elválik a markolattól és fekete láncot maga után húzva indul meg Yukezo felé. A láncnak rá kéne tekerednie, hogy utána jól megrántva azt a fogságba esettet az egyik épülethez vágjam, de nem biztos hogy elérem célomat.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. Bakudou 61: Rikujoukourou!- hajtom végre az idézést, hogy a technika hatása erősebb legyen. Ha sikerül, ha nem megint közelharcot alkalmazok, majd amikor sikerül elég közel juttatnom a pengém-ellenfelem arcához újabb kidout használok.
- Hadou 54: Haien! – még ha nem is fog rajta legalább a szeme világát csak elveszi egy kis időre a fénye.
shikai alakja

Rémálom. Csak egy rémálom igen az. Hisz Midori nem így halt meg nem, nem így. De az a rohadék kibelezem, megcsonkítom. Hogy merte ezt tenni. Két éve, két éve próbálok túl lenni rajta és mikor már majdnem sikerül erre jön egy hasznavehetetlen és ezt teszi. Ez megbocsáthatatlan. Mégis az nem segít, ha nekirontok, és ott ütöm ahol érem így mihelyt kissé megnyugodtam és már csak a harag maradt bennem ütéseim kitisztultak, és ha jól láttam ez meglepte.
Az elfogó kidou amit segítségül hívok már felé tart ám ekkor aktivál egy másik kidout. A sajátom semmissé válik ezt követően Yukezo felém szegezett karjából egy fehérszínű byakurai csapódik ki. Hogy mi? Zöld? Az meg hogy? Áá ez most nem lényeg. Shunpoval kikerülöm a zöld energialövedéket és futni kezdek a férfi felé, hogy lecsapjak, ám mikor odaérek, ő a földön ül. Mi a fene van ezzel. Vagy csak ennyire bunkó azt hiszi erősebb és ezért kedvére heverészhet? Nem itt valami más van. A harag mely szívemben dúl, arra sarkal, hogy most támadjak, de ezen felülemelkedek. Némi becsület is szorult belém annak ellenére, hogy amit tett az nagyon felzaklatott mégsem támadok, rá inkább megvárom, amíg feláll. Persze figyelmem továbbra se lankad és most már szupergyors shunpoja sem akadály. Felerősödött érzékeim nagyban segítenek. Kardomat is magam előtt tartom, hogy ellentámadás esetén védekezni tudjak. Mikor feltápászkodik, kardom markolatát erősen megmarkolom mindkét kezemmel. Beszélni kezd. Egy kis késéssel, de végül válaszol az általam feltett kérdésre is.
- Kedvesem teteme felett? Hát azt már nem hiszem. Amúgy nem kértem, hogy elemezd az álmaimat. – érdekes kis történet. Szóval eltette az apját láb alól a szerelme miatt. Eltűnt hova a fene pedig végig figyeltem… Megvan a hátam mögött! Igen érzékeimmel, sokkal hamarabb észreveszem. Ez jó, de akkor is gyors már csak akkor vettem észre mikor megállt. Felé fordulok, ekkor eltűnik és felettem jelenik meg. Nem érek rá bámészkodni így csak annyit látok, hogy valami lila gömb jelenik meg a pengéjénél és alakot váltva felém nyomja. Úgy érzem jobb elkerülni így a lehető leggyorsabban odébb shunpozok pár métert. Jól is tettem ugyan is kiinduló pontom helyén most egy mély lyuk tátong. Na, azt hiszem ezt a támadást jobb lesz elkerülni. Ismét előttem tűnik fel és most vágásokkal próbálkozik. Ismételten használja azt a helyváltoztató képességét. Arra már rájöttem, hogy nem shunpo szóval csak is valami teleprotációs technika lehet. A vágásait még kivédem vagy megpróbálom kivédeni, aminek eredménye pár kellemetlen, de egyáltalán nem mély vágás a testem egyes részein. Van egy jó pár a hasamnál, amit könnyen észre lehet venni hiányos öltözékem miatt, és ha jól érzem kaptam párat a lábaimra is.
De most én jövök. Először is abba hagyom a védekezést és támadó módba kapcsolok. Megpróbálok sok szúrást és mély vágást ejteni rajta. A legtöbbet a lábai felé intézem, de azért a felső testét sem hanyagolom. Azt hiszem, a bemelegítésnek vége most jöhet a tényleges harc.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui – ha minden jól megy, akkor a férfi most egy időre megvakul úgy körülbelül 1 percre. Ez pont jó, hogy megsebesítsem a lábait és ezzel lelassítsam. Lehető leghalkabban közlekedek és néha figyelmét elterelve mozgok.
- Hanto shiro. – a közeli épület árnyékából ekkor előlép két jól megtermett farkas, akik segítségemre lesznek a harcban. Míg elterelik, a figyelmét én újra alkalmazom kardom hosszú láncát, hogy megint foglyul ejtsem és egy erős rántással átküldjem a ház falán be egyenesen a helységbe. Persze ez valami építés alatt álló épület így téglán és más építkezésen használt tárgyon kívül nincs bent semmi. Na, mármost ha sikerült ezt az egészet véghezvinni, ami nem olyan biztos főleg a miatt a nagy gyorsaság és a teleportáció miatt. De ha sikerült, akkor aktiválom katanám másodok képességét a Kage no mai felszólalással és gyorsan el is tűnök az árnyakban. Szerencsére a nap állása nekem kedvez így az épület belsejében teljesen árnyék van. Csak néhol van fény az ablakok miatt. Nos, ellenfelem bent a házban én az árnyakban. Minden megmozdulására a lélekölőm pengéje tűnik elő az árnyakból.
Nos ha ez az egész nem sikerülne, akkor marad a farkasok megidézése és a közelharc, na meg néhány a közvetlen közelében elsütött byakurai

A fájdalmat bírom így csak néhány szisszenés adhat jelt arról, hogy nem tetszik az érzés, ami már testem több pontján is érezhető. De ennek vége, most én jövök. Egy ügyes vágás kíséretében adtam is neki egy csinos kis vágást a karjára. Mi az, netán nem számított arra, hogy támadni fogok? Látszik, hogy nem szolgát a tizenegyedik osztagban. Újra vágások és szúrások sorozatát indítom felé. Vág, vág és siker. Bár a felsőtestét egy páncél védi és így a sebek száma elenyésző, de végül egy a lábához irányított szúrás betalált. Ezt jelzi az is, hogy felordít fájdalmában. Ez csak még elszántabbá tesz és még egy gonosz vigyor is megjelenik, az arcomon mielőtt elhangoztatnám a kidou parancsszavát. A mágia is be talált így sikerül megvakítanom, most már csak a lábait kell teljesen mozgásképtelenné tenni. Bár ha még ez teszem még mindig ott a teleportációs képessége és hát az is idegesítő. Na de ideje támadni mielőtt a kidou hatása elmúlik. Már meg is idézem a farkasaim és támadnánk, ellenfelemre mikor az eltűnik.
- Hová tűnt? – mély levegőt veszek az orromon keresztül, de nem érzek semmit. Ez meg mi? Hogyan tűnt el, már a szagát sem érezni. Védekező pózt veszek fel és várok. Szemeim behunyom, hogy felerősíthessem három érzékem képességét, a hallásom a szaglásom és a reiatsu érzékelést. Ezt a három érzékem használva már képes vagyok bemérni 1-2 centiméteres eltéréssel az áldozataim, ám ez most nem segít, sajnos. A farkasokat távolabb küldöm magamtól, így ha ellenfelem netán visszatér, nem fogja észrevenni őket, ha szerencsém van, így azok meglepetést okozhatnak majd neki.
Épp hogy ezt megteszem, mikor az emlegetett személy ismét feltűnik előttem.
- Francnak hiányoztál. – persze az se lett volna jó, ha eliszkol, mert akkor kereshetném megint és azt nem szeretném. Nicsak, amíg elvolt a sebeit is begyógyította? Már ahogy vesszük. A lélekenergiájának szintje hirtelen megugrik, és lilás színben kezd el körülötte keringeni. Egy pillanatra megjelenik arcomon a meglepődés és talán egy kicsike fé… félelem, de csak egy pillanatra ugyanis ezt rögtön követte egy mosoly. A félelem helyét a harcolni vágyás veszi át.
Nem húzza az időt az fix csak azokat az ostoba klónokat hanyagolná. Az egyik Yuke másolat rám támad, de hárítom, viszont a másik már elkap. Feketén lángoló karjai csúnya égési sebeket okoznak a hátamon és bal vállamon. Már én se tudom vissza tartani a fájdalom érzetet így el is sikítom magam. Megpróbálok nem a fájdalomra koncentrálni és inkább a támadásokat védem. De óvatlan vagyok. Míg sebeimmel törődök, a harmadikat szem elől tévesztem. Mire észbe kapok, már felettem van és egy kidou bevetésére készül. Nincs időm elkerülni, de szerencsére épp jókor jut eszembe, hogy alkarvédőmet is használjam.
- Tate! – kiáltom mire jobbomon lévő páncél felizzik, majd a másodperc töredéke alatt köbe von egy védőburokkal. Nem tartom fent sokáig, amint a vörös tűzágyú szertefoszlik, a védőmező is eltűnik így még földet érése előtt visszatámadhatok Yuke-sanra egy kardcsapással. Amint földet ér nem pazarlom az időm én se és megmutatom, hogy én se vagyok egy lassú csiga. Kanashibarit alkalmazok és így próbálom mozgás képtelenné tenni. Majd az eredménytől független kardcsapásokba kezdek és vívásra veszem rá. Ha netalántán nem vagyok képes kivédeni egy támadását kardommal, akkor az utsumesivel próbálom elkerülni őket kisebb nagyobb sikerekkel. Még van egy kidou a zsebemben, amit még bevetek, de addig még ki kell várnom egy megfelelő pillanatot. Mivel a reiatsum is már fogyott rendesen így segítség kép magamhoz hívom az árnyfarkasaimat és azokkal együttesen küzdök tovább.

A lélekenergia pajzs tökéletesen védte ki a kidout. Bár nem sokat használom, mivel viszi a reiatsut hosszútávon, mégis jó érzéssel tölt el a alkalmazása. Mintha minden használatkor kedvesem jelenlétét érezném. Na de vissza a harchoz. Mihelyt a védőburok megszűnik a levegőben lévő ellenfelemre támadok, ami sikeresnek bizonyul. Mély sebet ejtek a hasán. Ez remek nem gondoltam, hogy ennyire komoly sérülést is tudok rajta ejteni majd. De úgy néz ki végül sikerült. A kanashibarival indított támadásom kudarcba fulladt még egy karcolást sem tudok ejteni rajt. Nagyon gyors, cikázik össze-vissza. Szabad szemmel képtelen vagyok követni még a kifinomult szaglásom és hallásom se segít sokat. Egyhelyben állva várom a támadásait.
- Hayai{Gyors}. – jegyzem, meg csak úgy magamnak hangosan miközben próbálom hárítani a kardcsapásokat. Hárítani próbálok, ám a gyorsaság kifog rajtam így csak egy vagy két ütést védek, ki teljesen a többi mind betalál, bár van, amit épp, hogy csak annyira tudok kivédeni, hogy ne, okozzon túl súlyos sérülést. Még így is sok a mélyebb sebem, de megpróbálok nem figyelni rájuk.
Csak káprázik a szemem vagy ebből a mocsokból tényleg több van, mint amennyi kéne vagy csak ilyen gyors? Nem biztos nem hallom amint két különböző helyen ér földet a lábuk. Bár nem mintha ez az előbbi megállapításom sokat segítene jelenlegi helyzetemben. Támadásaikból ismerős technikára leszek figyelmes, kanashibari ha nem tévedek. Felerősödött érzékeimmel és jó reflexeimnek hála megúszom annyival, hogy csak a bal lábam sérül meg súlyosan jobb lábam megússza pár karcolással. Feltűnik előttem az egyik Yuke és hátrább ugorva egy byakurayt lő ki felém. Megpróbálok kimozdulni az energia lövedék elől, de az mégis célba, talál. Érzem, miként a mellkasomba csapódik a kidou csúnya égési sérülést hagyva maga után. Végül a földön kötök ki ám nem maradok ott sokáig. Hamar feltápászkodok és közelharcra próbálom rávenni. Csapásaim elől simán csak el shunpozik. Így elég nehéz lesz rávennem a vívásra. Fáradok, sok a sérülésem könnyen elvérezhetek és az iménti fehér villámot követően még vért is köhögtem fel, ami nagy valószínűséggel belső szervi károsodásra utal. Bárhogy is nézem, nem sok esélyem van a győzelemre. Bár súlyosan megsebeztem, de még ez sem biztosíthatja a győzelmem. De nem adom, fel még van egy kidoum ami amolyan titkos fegyverként funkcionál, ám biztosra kell mennem ahhoz pedig az, kell, hogy lelassítsam. Eddig rejtőzködő farkasaimat is harcba hívom, és segítségükkel végül elérem, hogy sikerül megragadniuk hegyes fogaikkal a lábánál. Ez nem tart túl sokáig így még mozdulatlanságát se tudom kihasználni. Hamar levágja hű követőimet, akik ez után semmivé válnak. Yukezo-san nem támad, inkább azzal van elfoglalva, hogy meggyógyítsa magát. Idióta, és ha most megtámadnám? Bár azt hiszem egy kicsit én is kifújom magam.
~ Hát az jó is lesz. Ha így folytatod, akkor megint az lesz a vége, hogy túlerőlteted magad.~
Ne szekál már. Ki vagy te az anyám. Tch… így könnyű, azt hiszem nekem is be kéne újítanom a kidou táramba valami gyógyító technikát ám most be kell érnem a hakamámból letépett anyagdarabokból.
Egy két perc biztos eltel már a sebeink ellátásával így azt hiszem itt az ideje folytatni. Nem várok, míg ellenfelem támad, inkább én kezdeményezek. Megpróbálok fél lábbal közelebb shunpozni hozzá majd kihasználom, kardom hosszú láncát melynek segítségével a penge már könnyedén elér ellenfelemig. Nem tudom hogy meglepte e a támadásom de nem is érdekel. Ostorként használva a hosszú láncra rögzített pengémet egymás után csapok feléje hátha okozok némi sérülést még pluszba. Kissé még lihegek mivel nem pihentem ki magam teljesen, de ez még nem olyan akadályozó tényező a harcban. Megpróbálok a pengém lóbálása közben minél közelebb érni hozzá majd ha ez megvan egy kidou parancsszavát mondom ki.
- Bakudou 21: Sekienton! – a vörös füstfelhő egész nagy területet beterít és a belsejében eltűnve próbálok rátámadni az ex- shinigamira. A penge a semmiből tűnik elő és a láncnak köszönhetően távolabbról is képes vagyok támadni. A láncot kihasználva megpróbálom rátekerni az ellenfelemre és biztosítékképp, ha sikerül, ha nem egy jól ismert elfogó varázslatot is alkalmazok a biztonság kedvéért.
- Bakudou 61: Rikujoukourou!
Ha a mozgásképtelenné tudtam tenni, akkor eljött az ideje bevetnem az utolsó titkos fegyverem.
- Shisou Kekkai! – idézem meg a négy lándzsát, amiknek meg kell, hogy akadályozzák Yukezo-sant a mozgásban majd a magasba emelve egy fekete koporsóba kell, hogy zárják, amit lánc teker, körbe majd a négy lándzsa átszúrja a koporsót. Mind ez már elvileg elég lesz ahhoz, hogy elfogjam. Ha meg nem az pech ugyan is már nem sok reiatsum maradt, de ha kell, még bírom egy kicsit és mivel már a gyorsaságát sikerült lelassítanom talán még van esélyem, ha győzni nem is, de legalább nem halok meg, remélem.

Ellenfelemet úgy vélem meglepte kardom láncos meghosszabbítása és az utána következő vörös füst áradat. Tökéletes, a füst számára elég nagy akadály, és még ha meg is próbál a látásán kívül más érzékeire is támaszkodni, akkor sem ér fel az én érzékeimmel. Csapások százát indítom meg felé a füst rejtekéből folyton változtatva a helyemet. A füst ritkulni kezd így ideje belekezdeni a remélhetőleg a végső támadásba. Már suttogom is a kidou igét, melyet követően a hat fényrúd elkapja ellenfelem és tökéletesen mozdulatlanná teszi. Ez után megidézem a Shisou Kekkai nevű technikát mellyel foglyul is ejtem Yukezo-sant.
A kardomat a földbe szúrom és azon támaszkodom meg, hogy elkerüljem az összeesést. Tényleg erős a fickó. Harcaim során még sosem kellett ennyiszer mágiát használnom.
- Aztán most ott is maradj. – nézek a fekete koporsóra mosollyal az arcomon. Elkaptam most pedig indulhatunk vissza, csak előbb még kifújom magam. Végül is 11. osztaghoz tartozom, nem láthatják rajtam, hogy fáradt vagyok épp elég baj, hogy kidouval kellett elkapnom az ex-shinigamit.
Miután kifújom, magam nekikezdek, hogy megnyissak egy Senkaimont ám ekkor a koporsóból ordítást hallok. Bankai? Ugye ez most vicc? Ekkor valami felhasítja a koporsó oldalát majd fél másodpercel később már Yukezo a kidou fogságán kívül van. Kardját a földbe szúrja, majd egy újabb parancsszó hagyja el ajkait. Egy villám hasít, bele a talajba majd egyből felém indul. Gyors, de a lassú shunpommal még ki tudom kerülni ám nem, veszem észre a másik kettőt. Bár még a másodikat nagy nehezen elkerülöm, de a harmadik már nem tudom.
-Tate. – a maradék lélekenergiámból, amit nem a shikai fenntartására használok egy újabb védő burkot vonok magam elé bár ez nem garantálja hogy megtud védeni de legalább csökkenti a támadás rám gyakorolt hatását. Úgy is lett, ahogy jósoltam a mező nem tudott fenn maradni a támadás végéig így az be talál. Érzem, hogy a testem megbénul, de szerencsére nem teljesen. Úgy mozgom akár egy csiga, de még mindig jobb mintha egyáltalán nem tudnék mozdulni. Már megint azt a fránya helyváltoztató képességét használja, oda-vissza kapkodom a fejem, hogy lássam a támadást. Persze említenem se kell, hogy ez nem igazán jön be. Egy támadás a bal oldalamat, míg egy másik a jobb felkaromon ejt sebet. Nyavalyás! Abba hagyom az össze-visszaforgolódást. A fejemet lehajtom, majd szemeimet becsukva koncentrálok. Bár már alig állok a lábamon, amíg harcolni tudok, nem adom fel. Ez be is jön, sikerül kivédenem a támadásait, de ez hosszútávon nem fog menni eszméletlen erővel súlyt le így jobbnak látom megpróbálni elkerülni a csapásokat. Valami ötlet jól jönne, hogy-hogy fordítsam a saját hasznomra az erejét. Ötlet az nincs az viszont biztos, hogy az „elkerülniatámadást” taktika sem egy nyerő ötlet. Csak még jobban kifáradok tőle, de a sebeket még így is beszerzem. Az már biztos, hogy sem a gyorsaságával, sem az erejével nem vehetem fel a versenyt, de akkor mit csináljak? Meg van! Egy alantas ötletem támad. Kikerülve egy támadását katanám pengéjét a földbe csapom úgy, mint amikor egy golf labdát próbálunk elütni^^ Megpróbálok Yukezo szemébe port juttatni, és így ha szerencsém van sikerül is. Persze meg van az esélye annak, hogy rájön, hogy erre készülök, de azért bízzunk benne, hogy nem így lesz. Ha sikerülne megint megvakítanom, akkor talán be tudok vinni pár ütést bár a győzelemhez nem lesz elég, de legalább elmondhatom, hogy harcolni tudtam egy Bankait használó ellen, ami már önmagába is jó érzéssel tölt el. Főleg mert a többi osztagtársamnak biztos nem minden nap adatok meg hogy ilyen erős ellenféllel küzdjön meg. Na de most vissza a harchoz. Tehát ha sikerül megvakítanom, akkor megpróbálok – már amennyire fél lábal, lehet – halkan mozogni és lecsapni áldozatomra. Remélhetőleg nincs olyan elvetemült, hogy el teleportáljon előlem vakon hisz könnyen egy fában végezheti, gondolom, bár én ehhez nem értek.

Na, a jól megtervezett tervem dugába dől. Hogy a fenébe vakulhattam meg annyira, hogy még azt se vettem észre, hogy sisakot visel? Hát most már úgy is mindegy. A sisak kissé piszkos lett így odébb megy, mielőtt támadhatnék, majd letörli a port magáról.
Felém nyújtja a kezét és elhangzik egy már általam is jól ismert kidou neve majd rögtön utána a fehér fénynyaláb.
~ El kell ugranom, gyorsan! Mi ez miért nem mozdulok? ~ Kérdem, magamban miközben rángatódzok és próbálok megmozdulni és ekkor észreveszem, hogy mi vagyis inkább, hogy ki is tart fogva. A fene Yukezo lefog, így már nem tudok semmit tenni. Erőm már ahhoz sem elég, hogy kiszabaduljak a kezei közül. Egy pillanatra mintha a fogása meggyengülne, talán most megtud… Már késő, a férfi a kidou elé dob, mely így belém csapódik súlyos sebeket maga után hagyva. A földön fekve figyelem az eseményeket. Nagyon úgy tűnik, hogy ellenfelem is rossz bőrben van. A páncélja és ezzel együtt a bankaija szűnik meg szemem láttára. Most megtámadhatnám, és talán még győznék is ám a sérülések és, hogy már alig tudom fenntartani a shikai alakom ezt nem teszi lehetővé. Megpróbálok felálni miután ezt sikeresen végrehajtom bal kezem a byakuray okozta vérző sebre teszem és nyomni kezdem, hogy elállítsam a vérzést. Kínyzó fájdalmat érzek a folyamat közben. De próbálok nem odafigyelni rá ezért figyelmem az ellenfelemre összpontosítom.
~ Be kéne, fejezned hagyd elmenni… ~ vág közbe Ookamichan.
~ Nem… Nem hagyom elmenekülni. ~ válaszolok makacsul. Igen befejezem, de csak akkor, ha valamelyikünk harcképtelenné válik vagy meghal. Bár remélem nem az utóbbi fog rám vonatkozni.
~ Térj, már észhez össze fogsz roppanni, megint ha nem, szünteted meg a shikait és a sebeid is súlyosak! ~ Semmi haszna mondtam még nincs vége a küzdelemnek. Ellenfelem láthatóan készül valamire. Rám tekint és suttog valamit. Mivel shikaiom még fent van így az érzékeny hallásom is megvan. Egy pillanatra arcomra kiül a félelem mikor hallom a bankaija parancsszavát. Egy medált szorongat melyből a riatsu a testébe áramlik így megadva neki az erőt a bankai használatára. Teleportál. Eltűnik, és nem látom sehol. Ismét megragadja valaki hátulról a karom, Ő az. Hmm… érezhetően több időbe tellett, mire ide ért. Ekkor olyat tesz, amit harcunkkor még egyszer se, magával visz. De hova?
A következő pillanatban testem egészében fájdalmat érzek. Keresztre feszített, az a dög. Csak egy filmvásznat látok magam előtt.
~ Mi? Mi ez? ~ Kérdem kétségbe esetten magamban mikor ismerős alakok és szituációk tűnnek fel a vásznon. E… ezek emlékek és az enyémek. Szívembe és lelkembe fájdalom nyilall, mely még a fehérvillám által okozott sebnél is fájdalmasabb. Szememből könnyel tőrnek elő és hála Yukezónak a gyász fájdalmai is előtörnek. Próbálom a szemeimet becsukni és így megakadályozni, hogy többet lássak abból, amit már régen elzártam magamban. Ekkor minden elsötétül, és magamat belsővilágomban találom. Ismét valaki a hátam mögé lép, de most nem lefog, hanem átölel. Kageookami ölelése az tudom, végre megnyugszom és a fájdalom is elmúlik. Szemeim kinyitom és már nem belsővilágomban, hanem megint eme ismeretlen világban vagyok. A kereszt már eltűnt és a kardok is melyek átszúrták testemet. Immár shikaiom is megszűnik mivel elfogyott a reiatsum, ami a fenntartásához kell.
Észreveszem, a férfit ki felém int, majd megszólal. Egy világ melyben ő irányít? Ez lehetséges ilyen nagy ereje lehet egy bankainak. Közelebb lépek hozzá viszont tartom tőle a távolságot. Legszívesebben most felnyársalnám az előbbi tettéért, de már így is állni alig tudok. Még ha a kardommal el is érném, addigra már végezne velem, főleg ha igaz, amit erről a helyről mondott. Nincs, mit tennem csak hallgatom és várom, végül mire jut velem kapcsolatban.
Emlékek melyek olyan csúcstechnikás 3D-ben jelennek meg melyért a filmkészítők egymást taposnák. Emlékek egy fiúról, kétségtelen ez Yukezo még gyermekként, de miért… miért mutatja ezt nekem. Hogy lássam ő is szenvedett eleget, nem volt elég az amint az én emlékeim felelevenítésével tett még fokozni akarja?
A szerelme, az apja mi közöm mind ehhez? Fejezze be! Igen megható és intim dolgokat mutatott az életéből, de még mindig nem értem miért. Remélhetőleg majd egyszer rájövök, az is lehet most csak az eddig történtek miatt ilyen nehéz a felfogásom.
Minden esetre a képek véget érnek és ismét Yukezo beszél. Milyen sebről beszél? Kérdem, ám ekkor megjelenik egy kard és a szívem alá párcentivel belemélyed. Egy pillanatra lehunytam a szememet és mikor kinyitom, elcsodálkozom persze a fájdalomtól való ordítással egy időben. A 4. osztagba kerültem és az orvosok már szaladnak, hogy ellássanak.


VégeKöszi jó harc volt.