Sivatag

Gyenge léptem tompán puffan,
Hogy ez lesz ebből... sosem tudtam.
Hiába keres, hiába talál,
Nincs más szem előtt, csak a halál.

Poros, szertefoszlott emlék,
Mik életem tartották nem rég,
Mibe menekültem ha fájt,
Most némán parancsolnak megálljt.

Régi világom már halott,
Sötét árnyak kószálnak csak ott.
A múlt halvány emlékei,
Ki nem ismer, meg nem értheti.