Ahogy sok minden az életben, a nemesség sem egy könnyű feladat. Ténybe tény, megvannak az ezzel járó széles hatáskörök, de ez nem minden esetben pozitív. Főleg nem egy főnemes számára. Akármennyire is látszik jónak ez a cím, megvannak a maga hátulütői. Egyrészt a kötelesség, ami a vezető vállára helyeződik pár minutum alatt, ahogy szóban elhangzódig rangban való feljebb léptetése; s ezt a hatalmat, ami ekkor keze közé kerül meg kell tanulnia rendesen kezelnie, különben lesznek, akik kihasználják a kezdeti gyengeséget. Ilyenkor talán megfordul egy kívülálló fejében a gondolat… létezik olyan ember, aki megtenné? Képes lenne rá bárki is, hogy letaszítson egy vezetőt székéről? Ezt addig nem lehet tudni, míg meg nem próbálják. A Kichida család feje is ezen elv szerint vágott bele ebbe a nehéz útba, ahonnan már nincs többé visszaút számára….


A Lélektovábbképző Akadémia, az építmény ahol Soul Society azon fiataljait képzik ki, akikben megvan az erő, hogy Shinigamikká válhassanak. E hely fenntartásához sok belefektetett idő kell és pénz, mint oly sok mindenhez a mai életben. Persze egy ilyen fontos helyen is szoktak rendszeres megbeszélést tartani bizonyos ügyekkel kapcsolatban a támogatókkal együtt. Ilyenkor rendszerint összehívják a társaságot, ahol elvárt a megjelenése azon lelkeknek, akik kapcsolatban állnak valamilyen úton, módon az Akadémiával. A szokásos unalmas megbeszélésre Ueshima Takeot a Mizushima ház jelenlegi fejét is meghívták. Az összejövetel a szokásos pénzügyi tanácskozásról és fejlesztésekkel kapcsolatos áttekintéssel zajlott, amiket be szeretnének vezetni a támogatások esetén. Mondhatni minden rendben folyt, amíg a beszédek végén a résztvevők nagyobbik fele távozni nem készülődött. Takeo is bizonyára csak erre várt, hogy végre távozhasson, s lézenghessen a nap további felében elszakadva kötelességeitől, de mielőtt bárhova is mehetett volna egy magas, különböző színekkel tarkított öltözetű, kimért férfi állt elé, ruhájából leírt, hogy Ő is egy nemesi ház sarja, s a maga lenéző hangszintjében megszólalt.
- Hajimemashite. A nevem Osamu, a Kichida ház jelenlegi vezetője. Hallottam, hogy Ön örökölte meg a Mizushima címet. – itt abbahagyja kissé nyálassággal átitatott szövegét, s egy fintor kíséretében végigméri Takeot. Szűk szemeiből leíródik nem tetszése az említett dologgal kapcsolatban, hangnemén pedig érződik a megerőltetés, amiért egyáltalán szót, kell váltania vele.
– Meg kell hagyni az Öreg Mizushima érdekes utódot választott. – ejtette el apró véleményét orra alatt, majd rendes beszédhangba váltva folytatta. – Ennek ellenére hadd gratuláljak. – nyújtott át egy szokatlan nagylelkű ajándékot egy isshou szaké képében, melyet eddig kezében tartogatott.
– Sajnos elégé tele van a határidőnaplóm, szóval személyesen nem tudom meghívni egy kisebb italozgatásra, pedig megtenném, higgye el. Tudja jó barátom volt a Mizushima Takeshi és szeretném a továbbiakban is fenntartani ezt a kapcsolatot. – adja le magyarázatát, közben arcára egy önelégült mosoly húzódik, ahogy átnyújtja az alkoholt. Kis szünetet tartva beszédében belekortyol saját italába, majd jó nevelt nemes lévén megvárta, míg Takeo is végzett a maga részével. Ekkor egy idegen jelent meg a helyiség ajtajában ki Kichida Osamu egyik szolgálja lehetett a hasonló mintázatú ruha alapján, ami a nemes férfin volt. Szeme sarkából sejtelmesen a fiatal barna hajú fiúra tekintett, majd ismét Takeoval foglalkozott.
- Szívesen beszélgetnék Önnel, de tudja hív a kötelesség. – jegyezte meg sejtelmes mosollyal arcán, kisebb tiszteletbeli meghajlással fűszerezve azt, majd sarkon fordulva kiindult a szobából, de az ajtóban még utoljára megállt, s visszanézett a fiúra.
- Azért nem árt, hogyha figyelsz a hátad mögé, Fiú! – hangoztatta jó tanácsát kisebb baljóslatú kacajával egybekötve azt. Ám lehet, hogy Takeo már azt sem látta mi történik, de míg magánál volt nem kellet sokat agyalnia, hogy a csupán kedvességből adott ital mögött volt rossz szándék is. Egy hatalomra vágyó illető törekvése. Az italba más volt belekeverve, mint egy ismeretlen méreg, igaz ezt Mizushima újdonsült fejének semmiség, hiszen szervezetének nem akadály legyűrnie az idegen anyagot, még is csak ez titkos specialitása, amit oly’ kevesen tudnak. De, ennél több nem kell ahhoz, hogy rájöjjön ez az idegen ki csupa pozitív jelzőkkel illette magát még bajt hozhat a fejére. Az italban lapuló gyilkos méreg szinte azonnal kifejtette hatását, mellyel földre kényszerítette a főnemest és tán csak szerencséjén múlott, hogy eszméletlen testét főszolgái találták meg, kik gondoskodtak biztonságos hazaszállításáról. De, hogy főnökük milyen álmot lát, s min megy keresztül, pontosan ez idő alatt? Ők sem tudhatják, de minden bizonnyal hosszú éjszaka elé nézhet a Mizushima ház feje, s mintha a Soul Society időjárása együtt szeretett volna érezni a férfi fájdalmával úgy csapott le egy éjjeli vihar a városra. A méreg legyőzése nem lehet egyszerű, viszont nem is lelehetetlen, hisz még is csak az ismertebb mérgekből lett kikeverve, melynek nagy részére már talán immúnis, de az újonnan készített anyagot még se ismerte fel azonnal szervezete.
Az esőcseppek csak úgy csattogtak a palota tetejére, ereszein gyorsan futottak le az egyre összegyűlő égből jövő vízáradat, villámok nyújtották markaikat Seretei lakói felé egyhangú zenéjét hallatva maga után, jelezve minden egyes próbálkozását, mellyel a földet akarta elérni. Lelkek Városára szokatlan sötétség borult, s ezt az időt ki is használta egy természetbe beleolvadó maszkos alak. Fentről, a tetőről érkezett Mizushima szobájába, a háló ajtaját némán nyitotta ki s lépett be, óvatosan, ügyelve minden egyes mozdulatára. Apró léptekkel kezdte megközelíteni az ágyban fekvőt, kezében pedig egy kis kést világított meg a messze becsapódó villám. A titokzatos árnyról leírt, hogy véget akar vetni a ház urának szenvedésén… kérdés vajon sikerül e neki? S, Mizushima Takeo mit tesz, ha megússza a merényletet? A méreg, ezután pedig egy gyilkos? Egyértelműen látszik, valaki szeretné eltávolítani az élők sorából Mizushima jelenlegi vezetőjét, talán nem árt a testőrségét rendbe szednie ezt követően…

Spoiler:

A kulisszák mögött I. - Lélektovábbképző Akadémia…

Szörnyű, viharos idő. S, Kichida Osamu nem habozott kihasználni ezt az időjárást, hisz csak is erre a napra várt, hogy Mizushima fejét végre eltávolíthatta a tervei útjából. Ezáltal embereit alkalmazva a szörnyűséges tervének egyik fő lépésének végrehajtásához.
Az Akadémia, már javában megvolt a villanyoltás, hisz éjszaka közepén nincs tanítás és egy árva lélek sem szokott ilyenkor megfordulni, kivétel az épp aznap felügyelő tanárt. Minden a megszokott békében zajlott, semmi gyanús mozzanat, mint ahogy mindig szokott lenni. Persze egy ilyen hozzászokott békében is lehetnek apró hibák. Az iskola oktatója unottan járta a folyosókat, míg nem a könyvtárhoz vezető úton kötött ki, ahonnan hirtelen hangok szűrődtek ki. Rögtön indult is, hogy lebuktassa az éppen rendbontó diákokat, kik így elsunnyogtak az Akadémia szabályai felett. Amint nyitotta a terem ajtaját egy váratlan csapás fogadta. Egy óriási tűzörvény fogatta a feladatát ellátó tanárt, mely könnyedén kifektette. A lángok, melyek közvetlenül érték testét súlyos sebeket ejtettek rajta. A fájdalom csak úgy átjárta a testét, de hiába próbált volna segítségért könyörögni, jól tudta, hogy azt most nem fog kapni, inkább kihasználta a helyzetet és fülelt, mert látni már nem látott, de az apró hangfoszlányokat még eljutottak hozzá.
- Megtaláltátok? – egy komoly hanglejtésű férfi hang csendült fel, s érdeklődésére egy egymást felváltó beszéd nyújtotta feleletét.
- Igen. Megvan. Indulhatunk. Ha, gondolod.
- Nem gondolom, megyünk és hozzátok az anyagot is. – a határozott lejtésben beszélő hangjában, ez utal enyhe idegesség is feltűnt, bizonyára aggódik a lebukás veszélye miatt.
- A hollowosításról? Vagy a lidércesítésről? – kisebb kuncogás visszhangozta be a nagy beltérrel rendelkező könyvtárat, az ócska szójáték elhangzásának következtében.
- Idióták! Persze, hogy arról! Gyertek már! – szólt parancsolóan a másik ki egyáltalán nem vélte humorosnak az előbbit. Kisebb mérgelődés hallattak emiatt a szinkronban beszélő páros, miközben nagy csörömpölés követően távozott a három idegen hang tulajdonosa a lángokban álló helyszínről, még pont időben, mert az Akadémián tanítók egy része már Villámtánccal meg is érkeztek a tűzben álló épülethez, hogy minél előbb elintézhessék a fennálló veszélyeket. A lesérült oktatót is kezelés alá vették, kit eléggé megrázott az egész, egyre csak az általa halott párbeszéd darabjait ismételgette. Eleinte nem hittek neki, de amint ellenőrizve lett a könyvtár állománya a hiányzó dokumentumra is fény derült, a megsérült tanár igazat mondott. A jelenlévő Akadémia egyik oktatója nem habozott, azonnal üzenetküldésbe kezdett, hogy felvehesse, a kapcsolatot a támogatok nagy részével, hogy személyesen beszélhessék meg ezt az igen fontos ügyet.

A kulisszák előtt I. - Mizushima Takeo…

Akár mondhatni szerencsés véletlenek is talán, hogy a Mizushima család jelenlegi vezetője megúszott egy felé irányuló véres merényletet. Persze egy tapasztalt bérgyilkos tudta volna mi a teendő egy ilyen szorult helyzetben, mint a lebukás a célzott személy előtt, de mivel már támadása is pontatlanságra utalt, illetve sóbálvánnyá vált valója tetézte a meglátást, ez nem egy kiképzett gyilkos. A fejébe vett menekülést már késő lett volna elkezdeni, mert egy főnemes testőrsége még sem olyannyira gyönge, mint ahogy külsőleg tán meglátszik. Könnyedén kapták el a sötét csuklyája mögé burkolózott alakot, majd bilincsre verve vezették ki a parancs szerint a hálószobából. Huzamosabb idő sem telt el mikor a főnemes visszakérette magához a gyilkost. Felháborodása teljesen jogos volt, hisz senki sem szereti, hogyha egy ilyen hosszú éjszaka után felzargatják hajnalok-hajnalán, méghozzá egy ehhez hasonló szívélyes üdvözléssel. Panaszos kérdései, mintha el se jutottak volna a sötét alakhoz, aki még mindig a csuklya mögött rejtette arcát, csak egy bátor, aljas megszólalást tett, kockára téve életét.
- Ne hidd, hogy ezzel vége van… a "Umaso" kezei akárhova elérnek. - tette meg megjegyzését csupáncsak orra alatt az illető, mielőtt az őrök Takeo pusztán kedélyből adott parancsára kímélték meg a haláltól és megúszta egy kisebb landolással a nemesi birtok előtt a macskaköves úton. Visszakérdezni a nemes már nem tudott, de merész lenne annyiban hagynia, ezt a szöveget melyben egy idegen név hangzott el, melynek csengése még ismerős is lehet számára. Bár dönthet úgy Mizushima család vezetője, hogy folytatja csendes pihenőjét ez az este még igazán hosszúnak ígérkezik számára. Mintha csak az Akadémiai megbeszélésre való meghívása indította volna el eddigi békés nemesi életébe ezt rossz kedélyű láncreakciót.

Valahol Seretei osztagainál...

Ez után a nehéz nap után már szinte sóvárogtam azért, hogy vége legyen és ágyamban pihenhessek. Persze hiú ábrándjaimat megzavarta a fekete pille formájában megjelenő rossz ómen. Mélyen magamban már próbáltam összerakni egy imaszerűséget, hogy mennyen el mellettem és ne Én legyek a kiszemelt áldozata. De, mint mindig ez nem jött be. Engem akar, ne mááár neee… nem akarok több munkát TT-TT… rimánkodva magamban nézek farkasszemet a fekete szárnyassal, mire készségesen felemeltem jobb kezemet, hogy egyik ujjamon kényelembe helyezhesse magát, hogy a nehéz út fáradalmait kipihenhesse, s rendesen átnyújtsa a nekem szánt hírt.
- Juubantai sanseki, Shiroichi Anao. A Mizushima-ház feje egy fontos feladattal bízza meg önt, a részleteket helyben megtudja, megjelenés a helyszínen lehetőleg minél előbb. Ui.: A fekete pillangót kövesse. – felvont szemöldökkel nézek a furcsa és kissé hiányos információt átadó lepkére. Most valaki szórakozni akar velem? Szakadó esőben útra kelni kész életveszélyes – és nem a villámoktól való félelem beszél belőlem… dehogynem… -. Grrr… megbánja, amiért szórakozik velem ez a valaki, csak azért is elmegyek, hogy jól beolvassak neki. >.> Zanpakutomat felerősítem oldalamra, majd komoly tekintettel a fekete pillangóra nézek.
- Mutasd az utat! – mondtam, s amint elindult a kis állatka Én követtem. A fáradság apró nyomai is eltűntek szememből, amiért túlontúl komolyan gondoltam elhatározásaimat. Megleckéztetem azt, aki késő este zargatni mer holmi poénokkal, ez nem várhat holnapig! >.>
Igazi merészségnek mondható tán, hogy csak emiatt képes voltam útnak indulni a viharban. Kész szerencse, hogy egy villám sem csapódott belém, bár a shunponak köszönhetően egész iramos ütemben hallattam a pille után, szóval nagy pech lett volna, ha sikerül is akárcsak egy mennykőnek is eltalálnia. Fogalmam sincs mennyi idő telt el a menetelés során, de már ez is elegendő volt arra, hogy fázni kezdjek, amiért ruhámat teljesen átáztatja a víz. Már azon kezdek gondolkodni, hogy bosszúhadjáratomat későbbre hagyom és visszafordulok, mikor hirtelen a lepke megállt egy hatalmas épület előtt, melynek kétszer akkora birtoka volt legalább, mint a Juubantai területe. Oo Csodálkozva nézem az egekbe nyúló épületet, melynek csak a magaslatokba törő csúcsát látom a kaputól nem messze. A lepke a bizonyos épület felé indult, ezért követtem, de frusztrált a gondolat, hogy lehet, még se kellet volna idejönnöm. Ahogy tettem pár lassú lépést egy csuklyás fickó ütközött belém, kis híján fellökött, ahogy nekem rohant, majd szó nélkül tovább állt. Döbbenten néztem utána, majd a földre, ahol egy furcsa szimbólumot ábrázoló tárgy hevert, mely minden bizonnyal az előbbi faragatlan alak tulajdonába állhat. Felvettem, majd a fickó után néztem, de már eltűnt, mint a kámfor. Megvontam a vállamat, majd zsebre tettem az érdekes dolgot, azzal a címszóval, hogyha végeztem itt megkeresem és visszaadom neki, ugyanis a kis szárnyas már zargat azért, hogy mennyek tovább a folyamatos előttem való repdesésével jelezve ezt. Egy nagy lélegzetet veszek, majd indulok is tovább.
- Jól megkapja ez a fickó. Megmutatom neki, hogy velem nem lehet szórakozni. Fenékbe billentem, amiért késő este zargatni mer. – bár fogalmam sincs, hogy kiről beszélek, azért jól esett ezt dünnyögve bemenni a főbejáraton. Ahogy terveim ecsetelésével foglalkoztam fel se figyeltem a fegyveres őrökre, kik a házon belül és kívül is jelen voltak. Ezért is ért olyan váratlanul, amikor az egyik megfogta a vállamat, reflexből indítottam felé egy balegyenest, fordulatból. S, csak az ütésem követően néztem meg, hogy egy furcsa maskarába öltözött fickó volt az áldozatom. Nem kell sok, hogy rájöjjek az ilyen öltözékű egyén nem járkál mindenütt, kivéve egy nagyon őrzött területen. Nem is kellet sok idő, talán csak pár másodperc, ahogy kiütöttem az idegent, aki frászt hozott rám, segítségére siessenek a többi hasonló öltözetű alakok. Pár lépést megtántorodok és bizonytalanul nézek az idegenek felé, majd az afféle belső hangom azt mondja, fussak és hát jelen cikis helyzetbe, amibe most Én oly' ügyesen beleestem, ki nem engedelmeskedne? Sarkon fordulva iramodtam meg a hatalmas épületbe, üldözőim kíséretével karöltve. Az égig nyúló ház, ahogy kívül, belül is óriási. Az első fordulatok megtétele után,l már azt se tudom, hogy pontosan miféle szobán vágtam keresztül vagy épp milyen folyosón hallattam, sőt még azt sem, hogy azok hova vezetnek, csak mentem fejem után, ahova jónak láttam. Mindaddig, míg egy olyan folyosó szakaszra nem értem, mely zsákutcába torkollott. Elhúztam a számat, ahogy láttam a folyosó végét, majd épp, hogy csak lefékezve előtte kapkodtam a fejemet össze-vissza egy kiskapu után kutatva, mely egy szoba tolóajtója képében jelent meg előttem. Gondolkodás nélkül rántottam fel az ajtót és viharoztam be rajta mögöttem pedig már jöttek is a testőrök. Azon nyomban lefékeztem, ahogy megláttam van más is a szobában, de visszafordulni már enyhén-nagyon késő volt. Patt helyzet. :/ Az őrruciban lévő fickók egyszerre landoltak rajtam és fogtak le mire én nagy csapkodások kíséretében kezdtem el próbálkozni a szabadulással.
- Bakayarok! Békével jöttem! A lepke, a lepke miatt! – hadarom el közben, s mintha csak erre várt volna a fekete szárnyas beröppent a szobába egészen az ablaknál álló férfiig. Kérdőn nézek és győzők nem szétnyomódni a sok fickó alatt, nem vagyok egy puhány teremtés, még ha annak is látszok, de azért énnyien nem kellene lefogniuk! Szét fogok nyomódni, segítséééég~~~ TT-TT Miért kellet nekem hallgatni arra az átkozott fekete lepkére?

A kulisszák előtt II. - Mizushima Takeo…

Talán Takeo úgy gondolta végre lesz egy kis nyugta és az éppen felmerülő gondolataival foglalkozhat mikor alig pár percre az után, hogy a gyilkost eltávolította a helységből már jött is az újabb váratlan vendég egy fiatal shinigami képében. De ha ez mind nem lett volna elég testőrei is becsődültek utána kik mind az idegenre vetették magukat. A lány magyarázhatott, hisz ezen a helyen minden úgy történik, ahogy azt a főnemes Mizushima parancsolja. De váratlanul egy felmentő sereg jön egy fekete színű pillangó képében, mely a nemes elé röppenve kezdett bele az üzenet másik felébe, melyet Takeonak szántak, s ezzel le is tudhatja immáron feladatát a kis szárnyas. Szókimondóan, teljes egészében lényegre törően árulta el a ház fejének, hogy a lány az iderendelt testőr, akiért küldve lett. Bizonyára furcsállhatja ezt az információt, mivel nem adott ki ehhez hasonló parancsot, de gyanús sutyorgást hallhat meg a háttérben, ami mindent elárul.
- Tessék Te üresfejű most lebuktunk!
- Ne rám fogd kampós orrú, Te raktad bele ezt az információt is!
Immáron a főnemes szíve joga eldönteni, hogy mit is kezd ezzel a helyzettel, hisz elég egyértelmű, hogy forrófejű hű szolgái állhatnak az egész mögött kik parancs nélkül alkottak megint. De számolnia kell az újabb üzenetet hozó szárnyasra, mely sokkalta fontosabb információt hozott számára, mint elődje. Utat törve magának a kis rakáson megállt a ház vezetője előtt, s belekezdett a hivatalos szövegbe.

Tisztelt Mizushima Takeo! Ez úton tudatjuk önnel, hogy az éjszaka folyamán betörés történt az Akadémia féltve őrzött részlegébe, ahonnan a Hollowosításról szóló feljegyzéseket eltulajdonították. Ezennel kérjük, hogy a délelőtt folyamán szíveskedjen, megjelenni az Akadémia könyvtárában, hogy mielőbb megvitathassuk a további teendőket.

Tisztelettel, a Lélektovábbképző Akadémia oktatói

A kulisszák mögött II. - Kichida birtok…

A villámok fénye csak úgy bevilágítja a sötét szobát, mely egyetlen jelentős dologra összpontosul. Egy nagyobb székre és a benne ülő félelmetes egyénre. Arcán egy aljas mosoly húzódott, ahogy a kezében tartott iratokat szemlélte. Örült, hisz végre a markában tarthatta, ezeket a bizalmas információkat. Tán erre is várt már jó pár éve, ki tudja, de az öröme nem tarthatott sokáig. A hatalmas szoba ajtaja hirtelen tárult fel, s vágtatott be rajta az ismerős sötét csuklyás alak.
- O…Osamu-sama… Én… - kezdett bele hebegve a mondandójába, miközben földre vágta magát, hogy meghajlását a székben ülő egyén előtt még hitelesebbé tegye.
- Mondd, ha már engedély nélkül mertél bejönni. – bökte szúrós hanglejtéssel a csuklyás alakhoz, fél szemmel továbbra is a papírokat szemlélve. A fickó megköszörülve torkát folytatta, közben kicsit felemelve fejét, hogy a rémisztő kék íriszekbe nézhessen közben.
- Nem sikerült. A Mizushima-ház vezetője még él. – vallotta be az igazságot, nem is mert volna hazudni főnöke előtt, remegő hanglejtésével folytatta. – Ezért megpróbáltam magam végezni…
- Hallgass! – a sötét szobát nagy mennyiségű lélekenergia itatta át, mely, ha lehet még inkább földre kényszerítette a csuklyás alakot a terem közepén. A székben ülő szemeit idegesen villóztatta az alak felé. – Hogy mertél ellenszegülni a parancsomnak?! – lenéző hangnemében folytatta a beszédet, miközben morcosan hátradűlt az ülőalkalmatosságon. Nem akart több magyarázatot, túl sok felmerülő hiba esett az Ő félkész tervébe, mely akár hátráltathatja is a tökéletes kivitelezésben. Az ajtó felé intett, ahonnan az őrök engedelmeskedve a néma parancsnak vitték el az életéért könyörgő személyt.
- Halál rá… - dünnyögte orra alá az egyértelmű parancsot, lehunyva közben lélektükreit, a sötét helyiséget pedig az égből lecsapó villám fénye terítette be, mintha ezzel szeretné megerősíteni a kiadott parancsot.

A kulisszák mögött – Kichida birtok…

A vihar még mindig vadul támadja Seretei lakóit, a székében ücsörgő tiszteletet követelő, világos színekben gazdag ruhában pompázó alakot egyáltalán nem zavarja. Nyugodtan nézi a sötét szobájából az esőcseppeket, melyek a terem ablakára csak úgy rá- rácsattannak, s lecsorognak. A villámok, melyek bevilágítják ezt a sötét kis szobát láthatóvá teszik azt a rémisztően üres teret. Csak egy kiemelkedő tárgya van a helyiségnek, s az a trónként kezelt szék, semmi több. A sötét helyiségbe egy apró lény kezd kibontakozni, ahogy lassan megközelíti az árnyban ülő személyt. Egy pokollepkét világít meg az újabb becsapódó villám, ahogy az a szék karfájára száll. A székben ülő óvatosan felemelte a kezét, s miközben adta az üzenetét a kis szárnyas megragadta, majd öklébe szorítva markát szétroppantotta azt. Lassan szétnyitotta kezét, hogy a könnyű szerrel megölt lepkét a földön tudhassa, közben egy aprócska félmosoly húzódott arcára, amely azonnal el is tűnt, ahogy a beszaladó fehér köpenyes alakra tekintetett, ki végignézhette ezt a kegyetlen sorozatsort. A fehér köpenyben levő alak, megtorpant a terem ajtajánál, ahol még a folyosóról beszűrődött a fény, majd ott hajolt meg tisztelettudóan. Rideg, rezzenéstelen arccal nézett végig az alakon a trónjában ülő nemes, majd szólalt meg a maga lenéző hangnemében.
- Remélem, nem rossz hírt hoztál! Elegem van ezekből a nyavalyás negatív hangzású üzenetekből. – morogja, ahogy karba fonja kezeit mellkasa előtt, s hátra dől székében fölényeskedően.
- Dehogy is Osamu-sama, éppen ellenkezőleg. Az orvosi beavatkozás a Hollowizációval kapcsolatban, sikeres volt, most már csak arra várunk, hogy a tesztalany felébredjen. – hadarta el az apró örömhírt főnőkének, kinek arcára egy önelégült félmosoly ült ki, majd egy legyintéssel kiküldte az fehér köpenyest.
~ Remek… most már csak azt a Mizushima kölyköt kell eltennem az útból… ~ apró kacaj kíséretében emelte tekintetét az ablak felé. ~ Már kíváncsi vagyok, hogy van e, olyan ostoba, hogy egyedül áll ki ellenem. ~

Lassan ugyan, de érzem, hogy kezdek teljes egészében palacsintává eldeformálódni, ahogy némán hallgatom, a beszélgetéseket és a lepke által átadott apró információkat, melyet elfelejtett velem is megosztani ez a nyavalyás állata. :/ Még, hogy Én testőrként elszegődjek egy efféle rangos családhoz? Na, de kérem! O.o Nincs bajom a nemesekkel, de öreg hibám az, hogy senkit se fogok isteníteni, csak azért, mert magasabban van a ranglétrán, mint Én. Ott van például Ai-san, őt is könnyedén tegezem, hisz hiába nemes Ő sem különb a többi élőlénynél, eszik, iszik, lélegzik. Nem lesz emiatt halhatatlan! Ezek a felsőbb rétegek ezért is voltak mindig homályosak számomra, hisz egyesek elvárják azt a tisztelettudó tekintélyt, amit tőlem ugyan nem kapnak meg. Remélem, ez az alak a jobbik fajtából van, ki elnézi az ilyen műveletlen viselkedést, melyet jómagam szoktam rendszerint produkálni.
De várjunk csak… jól értem, hogy Én… nem is hivatalos úton lettem iderendelve. Sokkolt arc kifejezésemet a két furcsa veszekedő szerzetre emelem, hisz ezek szerint ők háborgattak pihenési időmben pokollepkéjükkel, ráadásul érkezésemről még ez a bizonyos főnökük sem tudott. És, hogyha csak személyre címezték, akkor Watanabe Taichou nem is tud ideiglenes távollétemről. Oo’’
Válaszra nem igen méltatok, csak saját magammal foglalkozok még akkor is, amikor le lettek rólam zargatva a fickókáim. Tény kész felüdülés volt hátamnak, hogy az óriási rám nehezedő súly végre megszűnt. Hisz, lassan díszszőnyegként végeztem volna ezen a padlón… Oo… Csúf halált lett volna, mit ne mondjak. Fájlalva pórul járt hátamat ülök fel, közben megrögzülten agyalva továbbra arról, hogy Én most voltaképpen szó nélkül jöttem el az osztagtól, engedély és egyéb hasonló formalitások nélkül. Ami, azt jelenti, hogy akkor… O_O”
- Viszlát Juubantai… - sötét fellegek kezdenek felettem gyülekezni, ahogy a legnegatívabb meglátás tudatosul bennem, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Visszalépést nem igen látok mit tegyek Hyozanryuu… TTxTT
~ Wúhú újabb osztag? Eddig ez tartott a legrövidebb ideig, új rekordot döntöttél! ~ utállak ostoba Sárkánygyík! T>T Te nem érted meg az Én fájdalmamat. Igyekszem pozitív oldalát látni ennek a fergeteges helyzetnek több-kevesebb sikerrel, majd lehajtott fejjel felelek a srác kérdésére, mely kicsit későn jutott el hozzám, amiért saját pitiáner problémáimon agyaltam.
- Juubantai sanseki, Shiroichi Anao desu~. Yoroshiku! – mondom eléggé lazásan a bemutatkozásomat, remélem, azért nem veszi sértésnek, hisz eléggé köznyelvi köszöntés még akkor is, hogyha a lényeget tartalmazta. Tekintetemet akkor emelem csak az alakra, mikor halk karistoló hangot hallok felőle, ahogy felnézek, már látom is, hogy éppen az asztalt kapargatja, szenvedését levezetve rajta. Kérdése eléggé megdöbbent, hisz most tudatosul csak bennem eléggé laza stílusa, amiért egy nemes nálam, nem így viselkedik, de lehet, hogy csak én vagyok alul informálva és már beindítottak egy furcsa reformot a felsőbb köröknél, mely megengedi az ehhez hasonló hozzáállást. Oo Megrázom a fejemet, hogy a furcsa gondolataimat elzargassam ezzel, majd igyekszek valami normális válasszal előhozakodni, amint leesett, hogy hogyan is érti a dolgot. A második pokollepke üzenetére ugyanis nem nagyon figyeltem főleg, hogy a felét nem is fogtam fel, mert túl hivatalosan volt megfogalmazva és az efféle duma ugyebár lepattog rólam.
- Esetleg gyárthatnánk hősöknek való uniformist, köpenyt és maszkot is, hogy a megmentősdinél menőn nézünk ki! *>* - hozom fel igencsak gyerekes ötletemet az üggyel kapcsolatban, de Én komolyan gondoltam, hisz ha már nagy hero módon akarunk becsaklizni az Akadémiára, akkor minimum, hogy valami übercool álnévvel és jelmezzel tesszük ezt. Akár lehetnénk Batman és Robin vagy Superman és még valaki, tök kakkoi lenne már. *>* Nagyban heherészek ostoba gondolataimon, melyek fel- felötlenek bennem, majd kérésére kapom fel csak a fejemet. Kandalló… kandalló… tekintetemmel hamar kiszúrom az említett fűtőtestet, ezért odamasírozok, hogy a kérésnek eleget tegyek. De… aztamindenit, hogyan kell ezt a valamit begyújtani. Fejemet vakargatva döntöm jobbra-balra a fejemet, ahogy agyalok a megoldáson, majd egy holmi isteni sugallatként rájövök, hogy ember, Én Halálisten vagyok, tudok használni mágiát! *>* Nagy csillogó szemekkel emelem kezemet magam elé a kandallóban heverő tűz felé, majd a hangosan elhangoztatott „Hadou no sanjuuichi: Shakkahou” kidou paranccsal a vörös lánglabda már repül is az égetni való farönkökhöz, mely természetesen be is gyullad, csak nem várt kellemetlen hatást is eredményez ez az egész harci hő, a tűzlabda okozta hirtelen felcsapó kormos füst pont telibe talál. De ez sem rendít meg attól, hogy egy kezemen formált siker jel kíséretében forduljak a nemes felé, majd csak azután kezdjem el letörölni a fekete kormot, mely arcomra tapadt. Hát igen az én tűzcsiholásom a leg tutibb a világon nem tagadom. A falnak dűlve ücsörgök jóízűen, ahogy nézem az origami sorozatot, melyből egyre több és több lesz. Ez egy újfajta ördögűző módszernek látszik, Keisuke-samaval is hasonlót szoktunk alkotni, csak mi spontán belehajítjuk a lángokba az iratokat, s otthagyjuk őket, emiatt merülnek fel egyes balesetek az irodát tekintve, ami persze nem volt szándékos csak a papírok bosszúja mindössze.
- Júhhú ördögpapír űzés! Mondd, legalább fontos íratókból gyártod ezeket? – veszem kézbe az egyik papírhajót, s nézem meg jó alaposan, hátha magamtól is meg tudom állapítani ezt. Sajnos, nagy szomorúságomra üresek, de legalább kevesebb papír fecni lesz, amire dolgozni kellene. *o* Bevallom őszintén, hogy a papírmunka ritkítás már fő specialitásomként jeleskedik nálam Keisuke-samanak köszönhetően, ezért muszáj volt leellenőriznem a dolgot. Hát igen, volt hol gyakorolni. Nagy csillogó szemekkel nézem az örök kárhozatra ítélt üres lapokat, ahogy a kandalló tűzén kötődnek ki. Így kell ezt csinálni! *>* Lehet, hogy Keisuke-samat ráveszem, hogy legközelebb mi is origamizzunk, az iratokkal mielőtt tűzbe küldjük őket és legalább elmondhatjuk azt a felsőbb köröknek, hogy dolgoztunk velük. Ekkor figyelek fel arra a halk kopogó hangra, már gondoltam leszek olyan rendes és ajtót nyitok a kint várakozóknak, de a jelenlegi felettesem megakadályoz ebben, ahogy mellém jön Villámtánccal és tenyerét a számra helyezi mielőtt egy mukkot is szólhatnék. Leizzadva nézek rá az ötletét hallva, hisz ezt akár egyszerűen is közölhette volna, nem feltétlenül így, de amikor már maga után vonszol shunpostúl, az nem volt benne a munkaköri leírásomban. Oo Bakker, hogy vonzom én a shunpo specces illetőket! >.> Sosem voltam a gyors közlekedés nagy mestere, szeretem békésen, lazán megoldani a dolgokat, ilyen sebességgel még egyszer sem kellet loholnom. Ez az Én szerencsém. ToT

A kulisszák előtt – Lélektovábbképző Akadémia…

Ténybe tény a testőrök elől sikerült lelépnetek, mert mire reagálhattak volna, addigra már javában az Akadémia felé tartottatok. Az idő meglehetősen kitisztult, az éjjeli vihar már alábbhagyott, s hagyta kibontakozni a Nap apró sugarait, ahogy az a horizonton igyekszik felmászni, hogy fényével felfrissíthesse Seretei lakosságát. Ahogy megérkeztek rögtön letámad titeket az első szembejövő Akadémiai tanító. Arcára kirajzolódó pánik, sajnos beszédére is kihat, így igencsak kusza gondolatokat add át nektek a lényeg mellett.
- Már vártuk Önt Mizushima-sama. – hajol meg a nemes előtt, majd aggódva folytatja. – A könyvtár nagyrészt darabokban, és… és a megbeszélés a nagyteremben. Elvezetem oda, de mi lesz így a tanulókkal? – választ nem várva indult meg idegesen az említett terem felé, ügyelve arra, hogy ne maradjatok le, majd odaérve a többi Akadémiai támogatóval találhatjátok szembe magatokat türelmetlenül várakozva, hogy végre megkaphassák azt a sürgős információ részletesebbik felét, amiért ide lettek hívatva. A nemesek a tisztességes üdvözlést letudva a magasabb rangú belépése után figyelmüket a tanárra helyezték, akinek a feladata elmondani a történteket. Az idegesen tördelve a kezét fel-alá járkálva az asztal előtt kezdett bele a mondandójába. A feszült viselkedése még mindig kihat szövegére, de a lényeget ki-ki lehet csipkedni belőle még így is.
- Kichida-sama nem jelent meg :/… a könyvtár felét felgyújtották, jajj mi lesz így velünk, sokba kerül a felújítás. ToT Loptak és feldúlták az egész tiltott szekciót, hogy adjuk ezt a Tanács tudtára? Egy tanár megsérült, jajj mi lesz így a diákokkal? Hogy szerezhetjük vissza azt a titkos iratot, jajj a 46. Tanácsa… Ha, az rossz kézre kerül mindennek vége, mi lesz így a diákokkal? Az ellopott… - itt megakad a beszédben, s zavartan körültekint, majd az ajtónál álló tanára néz ki mindvégig hűvös és nyugodt valóját mutatta a külvilág felé. Kollegájával ellentétben hidegvérrel tudja kezelni a problémát, ezért odasétál az asztal elé, hogy átvegye a szót ideges munkatársától.
- Khm… a könyvtárt érő károkat könnyen ki tudjuk küszöbölni, maximum a károsodott kötetek új példányának való beszerzése lesz nehézkes. Viszont, mi szeretnénk egy nyomozást indítani az ügyben. Ahogy kollegám említette az ellopott adatok rendkívül fontosak és féltve őrzött információkat foglal magába, amelyet ha felhasználnak, veszélybe sodorhatja, akár egész Sereteit is. Ráadásul, ha nem tudjuk elsimítani ezt csendben a nagy Tanács mögött, akkor a 46.-ok dönthetnek úgy is, hogy bezárják az Akadémiát, amiért sikerült megkaparintaniuk ezt az adatot. Hogyha vissza tudjuk kaparintani, akkor nem kell szembenéznie az Akadémiának efféle veszélyekkel, legalábbis mi így látjuk, de ehhez önként jelentkezőket várunk és támogatókat, amennyiben lehetséges. – osztotta meg igencsak veszélyes tervüket, ezt mégis a Tanács háta mögött kellene megoldani úgy, hogy azok ne jöjjenek rá. Nemesek akár címüket is elveszíthetik, hiába van nagy befolyásuk. Kínos csend ült a teremre. Kisebb sutyorgás tőri meg végül ezt a némaságot, ahogy igyekszenek egymás között konzultálni erről a tervről, közös döntést keresve.
Az eredmény eléggé rossz volt a tanító szemében. A rangosok között többen tartózkodnak, nem merik megejteni ezt a kockázatot, túlságosan féltik nevüket. Alig egy-két család vezetője jelentkezett a támogatást illetően, de a nyomozást nem hajlandóak magukra vállalni. Az Akadémia tanítója komoran tekintett körül az elenyésző jelentkezők között, mikor az egyik nemesi ház vezetője bátran szólalt fel a főnemest illetően.
- A Mizushima-ház az Akadémia legnagyobb támogatója, miért nem vállalja magára ezt a feladatot? Legalább bebizonyíthatná, hogy miért is Ő lett az öreg Mizushima választottja. – nézett a főnemes felé, tekintetéből leír, hogy ezzel azt hiszi, hogy sarokba szoríthatja és ronthat a hírnevén, mert úgy is visszalép, vagy netalántán mégsem? Mi lesz a főnemes választása? Beleegyezik, ebbe a veszélyes feladatba vagy inkább tartózkodik? A jelek egyértelműen mutatják, hogy Kichida Osamu is benne lehet a dologban, talán összefüggés van az őt ért merényletek és a könyvtári rablás között. A választás rajta áll…

A kulisszák előtt – Lélektovábbképző Akadémia…

A teremben halk zsivaj halható, ahogy igyekeznek döntést hozni a tervet illetően a nemesek. A csend, melyet hangjukkal törtek meg, ismét visszatér, ahogy hallják Mizushima szavait. Az Akadémia második legnagyobb támogatója el akarta tenni az élők sorából az intézet legjelentősebb pártfogóját. Ezt nem hagyhatták figyelmen kívül. Főleg, hogy némi magyarázatként szolgált számukra, hogy miért is nem jött el a megbeszélésre a Kichida-ház feje. Ám ez sem volt elég löket számukra, hogy bátorkodjanak jelentkezni a feladatra, elég kevés résztvevő akadt csak, ráadásul már jött is ebben a feszült helyzetben a vádaskodás. A Mizushima-ház fejének beszéde, viszont elgondolkodtatta a társaságot, újabb apró sutyorgások vette kezdetét, majd a jelentkezők száma megnőtt, de nem úgy, ahogy kellett volna.
- Pártfogóként részt veszünk az Akadémia jobbá tételében, de nem szerepel, a feladatkörünkben az efféle piszkos ügyek kivitelezése. Személyesen ugyan nem de, hogyha kell, pénzzel kisegítjük a nyomozást, illetve képzett embereket küldünk segítségként. Viszont nem tudjuk, mikorra tudjuk küldeni őket, ahhoz át kell futnia a papíroknak és a toborzás sem egyszerű... – szólaltak fel páran a többiek nevében, hogy kifejtsék az ügyhöz való meglátásukat. Nem túl nagy segítség ez az Akadémiának, félnek, és nem mernek rendes lépést tenni. Alig akadt egy-két nemes, akik gyökeresen részt vennének az egészben, személyesen. Az Akadémiai oktató ki előhozakodott a tervvel egy apró megrökönyödött sóhajtás kíséretében emelte a tekintetét, azon kevés személyekre, kik csatlakoznak rendesen az ügy megoldásába.
- Reménykedtem, hogy kicsit többen leszünk, de így is jobb, mint a semmi. – tekintet végig vezetve rajtuk, végül Takeo felé fordult, majd komolyra váltva beszédstílusát kezdett bele az információk átadásába. – Mizushima-sama, most megválaszolom a kérdéseit. Azok az iratok, azért voltak az Akadémia birtokában, mert a kéziratot, miután bevitték Seretei számítógépe, azt valahova el kellet rejteniük, ezt Soul Society könyvtárába nem tehették el, mert nem lett volna jó dolog, hogyha egy Shinigami olvasna erről. A 46. Tanácsa úgy vélte az iskolában nem kell szembenézni efféle veszéllyel. Sajnos tévedtek… - kis szünetet tartva gondolkodott el a további mondandóján, ezzel hagyva egy kis esélyt arra, hogy a hallgatók értelmezni is tudják a hirtelen feléjük ömlesztett információt, majd, ahogy sikerült megfogalmaznia magában a választ, folytatta. – Egyetlen egy szemtanúnk volt, jelenleg Ő a gyengélkedőn fekszik, égési sérüléseket szenvedett. A károk… azt hiszem az lesz a legjobb, hogyha azt megmutatom Önöknek, legalábbis azoknak, akik csatlakoznak az ügy elintézéséhez, személyesen. – adta le feleletét, majd egy intéssel jelezte, hogy kövessék őt, elvezetve azt a kicsike társaságot a könyvtárhoz, ott pedig benyitott a terembe. Már az ajtó hangjából lehetett hallani, hogy nem éppen kellemes élményben volt része a bejáratnak.
A könyvtárba belépve kirajzolódnak azok a károk, amit már emlegettet az oktató. A polcok, melyeken a különböző kötetek helyezkedtek el, feldúlva a földön hevernek. A zárt részleget körülvevő kidouval felállított védelemnek már nyoma sincs és az ezt felerősített védelem, a rácsos falak is tönkre vannak téve, a mögötte rejlő íratok is, mintha egy tornádó haladt volna rajtuk keresztül, rumlisan össze-vissza helyezkednek el új helyükön, a földön. A feldúlt könyvtár még elenyésző volt a további károkhoz képest, egy-két sarkon a könyvespolcok széné égve, melyet tetézett a pár fok lépcső által felvezetett kis emelvény, ahol az ablaküveg szilánkok és az ott elhelyezkedő hamu és további kosz foglalt helyett. Három ablak is üveg nélkül rendelkezik a kis emelvény fölött.
- Ezek lennének a károk… a lélekenergia lenyomatokból arra tudtunk következtetni, hogy valószínűleg a tettesek Shinigamik lehetek és a szemtanúnk szerint hárman voltak… - osztotta meg a tanár az információt, melyet még sikerült kideríteniük, miközben hagyta körbetekinteni a társaságot a szinte romokban lévő könyvtárban. Emellett egyértelműen bontakozik ki a szemlélődők előtt, hogy valószínűleg tűz áll a dologban és valószínűleg kidou lehetet vagy Zanpakuto, hogyha Halálistenek tették ezt.
Ahogy megközelítitek az emelvényt és netalántán bátorkodtok fellépni a lépcsőkre, hogy jobban szemügyre vegyétek a károkat, egy nem várt fogadtatásban lesz részetek. Hangos veszekedés tőri meg az Akadémia csendes épületét, ezek nem diákok, hisz még túl korán van a tanórák kezdéséhez. De, a hangok tulajdonosai közelítenek, míg végül be nem rontanak a könyvtár ajtaján.
- Keo báró!!! Hogy tehette ezt velünk? Hátrahagyta, egyetlen egyedi és méghozzá hű követőit? T>T
- Hé, Én léptem be ide előbb, szóval várj a sorodra bambaképű, nekem kell üdvözölni Keo-samat! – gáncsolta el társát, aki előre bukva lökte fel az első emelvényhez felvezető lépcsőn álló egyént, ahogy nagy botladozásában általa sikerült megállnia. Áldozata előrebukva moshatta fel a kormos csempét és, amint sikerült megállnia egy érdekes tárgy rajzolódik ki a földön, amit eddig a hamutenger takart, ez pedig igencsak jelentős információkkal rendelkezhet számotokra.

Már alig vártam, hogy odaérjünk végre az Akadémiához. A Villámtánc nem éppen mesterségem és lépést tartani a felettessel most rendkívül nehéz volt. Állítom, Én vagyok Seretei leglassabb Shinigamija. ToT Kisebb lihegések között álltam meg az intézmény kapujánál, ahogy végre odaértünk. És még engem fogadtak fel testőrnek, biztosan most kezdett kételkedni képesítésemben, de nem tehetek arról, hogy így is alváshiányban szenvedek, igen biztosan ez a magyarázat képességeim minimumára – nem, nem fogom bevallani, hogy ennyire rossz vagyok shunpoból -. Nagy belső lelki emésztésemből a nemes srác rángat ki, az engem illetet „Tökmag” megnevezéssel. Még egy ér is kidagad halántékomon ezt hallva, hisz még mindig gyengepontom, hogyha kicsinyítő jelzőkkel mernek illetni magasságom miatt. Még jobb kezemet is ökölbe szorítom, hogy bosszúmat véghezvigyem, de meggondolom magam, amiért most még is Ő a főnök és nem lenne bölcs dolog bemosni neki egyet –legalábbis, egyelőre még nem -.
- A-na-o desu! – fonom össze karjaimat magam előtt, fölényeskedően kihúzva magamat, elismételve nevemet neki szaggatott, szájbarágós stílusban. Pedig, csak is az Én hibám lehetett a túlzottan laza stílusú, hivatalos bemutatkozásom, amitől nem lehetett megjegyezni a négy betűs nevemet. Nagyjából ekkor jelenik meg a búgócsigaként pörgő egyén, kinek szavait alig tudom kétfelé osztani, hogy értsem is belőle a lényeget, és nehogy összemosódjon a jajveszékelésével. Döbbenten nézek Takeora a megjegyzését hallva, amire épp, hogy tudom moderálni magamat, cikis lenne, hogyha képen röhögném ezt a szerencsétlen tanárt, aki nem haladt a korral és ezért nem érti, hogy mi a szöszről is beszél pontosan a mellettem álló. Amint követésre invitál minket a tudatlanul maradt oktató egy ideig csak értetlenül állok, hisz ezek a fontos megbeszélések nem éppen ilyen kívülállókra tartozik, mint amilyen jómagam is vagyok. Végül Keo-samat követem inkább, ahogy kéri, mondjuk, ha már beszerváltak testőrnek nem ártana, ha folyton a nyomában loholnék… Na, jó lehetetlent kérnek tőlem. Én szem előtt tartom mások magánéletét és tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek kell hagyni egy minimum hat órás egyedüllétet, hogyha nem többet… vagy kevesebbet. *>*”
Gondolataim mélyén evickélve csak a terem előtt emelem fel tekintetemet, mikor kis híján beleütközök társamba a nagy figyelmetlenségemnek köszönhetően. Épp, hogy sikerül megállnom mögötte, majd kérdőn nézek az ajtó mögött rejlő helységre, ahol kész népgyűlés van. Oo Nem is tudtam, hogy ilyen sokan támogatják az Akadémiát. Szemem sarkából Keo-samara nézek, kinek az arckifejezése jókorát változott, hisz eddig eléggé laza stílusnak élt nem hiszem, hogy eredetileg egy ilyen komoly faarc, ha csak nem rájátszik a dologra. oO
~ Emberek ne higgyetek neki, becsap titeket, színészkedik, Ő haladt a korral nem úgy, mint Ti! ~ vonom le magamban a kiköveztetést, amit megosztanék a tárasággal, de mégse ronthatom jelenlegi főnököm becses hírnevét. E gondolatom során igyekszek valami tisztességes üdvözlést letudni egy meghajlás formájában, mielőtt megvádolnának azzal, hogy neveletlen vagyok. Követve Takeot, jó testőr lévén mögé állok nagy komolyan, hogy valami menő kisugárzásom legyen és rettegjen tőlem a többi nemes, de nem éppen érek el velük valami jópofa reakciót. :/ Pedig direkt menőztem, mo~…
Némán hallgatom az egész beszélgetést, épp, hogy nem alszok be rajta állva, hisz nem az Én nyelvezetem ez az egész komoly hangnem meg a hivatalos ügyek is tíz lépéssel odébb vannak tőlem így érthető, hogy miért is unom az egészet, de legalább kezd izgalmassá válni a helyzet. Megtudom, hogy a pénzel megvásárolt nemesi ranggal rendelkezők, nyuszik szembenézni a nagyobb erővel, persze onnan asszociálok arra, hogy ezek á’ nemesek, hogy féltik a bőrüket.
Az újdonsült felettesem által leadott monológra csak pislogni tudok nagy döbbenten, mert az eddigi hozzáállásából meg temperamentumából egy ilyen komoly szintű szöveget még se néztem volna ki belőle, majdnem leesik az állam, hatalmas csodálkozásom során. Persze ezek a nemesek csak rontanak saját nevükön ezzel az ostoba tartózkodással. Pff… sosem értettem a hivatalos körökben, ezt a viszonyulást, de az se kizárt, hogy Én vagyok még csak túlontúl tudatlan ezzel kapcsolatban. Ami, persze eléggé valószínű. :/ Igyekszem csendben tűrni a történéseket, hisz ebbe nincs beleszólási jogom, hiába csücsülnek a nyelvemen éles szavaim, melyeket most szívem szerint hozzájuk vágnék. Végül a tanár elfogadta azt a kevés résztvevőt is az üggyel kapcsolatban és az Ő általa következett szövegelés után elvezetett minket a könyvtárhoz. Ahogy beléptünk a terembe, amit még régebben is erőszeretettel kerültem el, természetes, hogy kíváncsian lestem körbe a változások felmérése miatt, hisz már eléggé régen láttam a helyiséget, de a rumlis változata be kell vallanom érdekes.
- Ráférne, majd egy jókora takarítás a könyvtárra… - motyogtam orrom alatt, mintha nem lenne elég egyértelmű számomra, hogy valószínűleg azért nem kezdték el rendbe tenni, hogy a nemeseknek megmutathassák a károkat. Bátorkodom beljebb merészkedni, ha már a fontos információkat úgy sem fogom fel, illetve még meg se próbálom memorizálni, mert jól tudom, hogy úgy sem sikerülne. Ezek helyett az emelvényen lévő hamuval beszórt padlót, sokkal érdekesebbnek találtam, ahogy látom a sok kicsi üvegszilánk csillogását a fekete por között. Persze a kis csillogó kristályokra való hasonlítgatásom nem tart sokáig, amiért a kajaabáló két személyre később kapcsolok csak, mint kellett volna, s az egyikőjük eltarol, ennek köszönhetően pedig lehetőségem adatik bemutatkozni a koszos csempének is, közben felmosva legalább a fél emelvényt. Dühös szitkozódások közepette kezdem el fojtogatni a hirtelen jött támadót, ahogy kisebb obszcén szövegemmel karöltve követelem tőle a magyarázatot a tettjére.
Az általam felmosott csempe részen pedig egy aranyszínű gombot világít meg az ablakon beszűrődő napfény, hogyha közelebbről szemügyre veszi valaki a Kichida-ház címerét láthatja a ruhakellékbe belevésve, mely némi magyarázatokat is szolgálhat…

A kulisszák előtt – Lélektovábbképző Akadémia & Kichida birtok…

Hatalmas sürgés - forgás rajzolódik ki az Akadémiában, ahogy Mizushima - ház vezetője kiadta a kellő parancsot a megbeszélés során az oktatási rétegnek, hogy miképp járjanak el. Ez idő alatt találták meg azt az igazán fontos és jelentős darabot az óriási puzzleből, mely rengeteg dolgot megmagyaráz az üggyel kapcsolatban. A kis aprócska aranyszínű gomb a Kichida címerrel földíszítve, több dolgot megvilágított, melynél eddig csak a félhomályban tapogatózhattak. S, egy ilyen aprócska bizonyíték is épp elég volt arra, hogy a Mizushima - ház feje máris belerohanjon fejvesztve az egészbe. Az ügy kinyomozásánál jelenlévő résztvevők még egy mukkot se tudtak szólni, mert addigra már a főnemes ágon-bokron túl volt. Így csak egyeztetni tudtak, hogy mindenképp erősítést küldenek utána, mert nem hiába rendezhetett merényletet a Kichida - ház vezetője, hogyha ezzel nem volt a hátterében semmi aljas szándék.
Takeo, amint odaért a Kichida birtokhoz nem semmi építmény bontakozik ki előtte. A nemesi ranglistán elsők között álló Kichida – ház épp, hogy nem vetekszik egy nagyobb főnemesi birtokkal, viszont a szépséges épületet elcsúfítja a rezidenciát körbeölelő megviselt kerítés, s azon és előtte elhelyezkedő növénydzsumbuj. Ezek sem normális növények voltak, génmanipuláltak. Amiért színük nem csak természetes zöldben pompázott, hanem különbfélébb rikítóbb színekkel és mintákkal rendelkező leveles növényekként voltak jelen; egy afféle dzsungelszerű akadály ez a bírtok területére érkezőknek. Az áthatolatlannak tűnő génmanipulált aljnövényzeten keresztülvágni cseppet sem olyan nehéz, mint amennyire tűnik, de hogyha beljebb merészkedtek egy idő után egy apró, édeskés illattal szembesülhettek és, hogyha jobban megfigyelitek a levegőben apró csillogás is felfedezhető. Ez nem más, mint a növények között terjengő pollen, melynek belégzése súlyos elfajzásokat okozhat az emberen… melyet a főnemes időközben felbukkanó társán remekül láthat kibontakozni, mivel ezt a gyöngécske mérget Zanpakutojának képessége ügyesen elintézi, de a másik Shinigami nem rendelkezik efféle különleges „erőkkel”. Hogy döntötök, mit csináltok? Esetleg visszafordultok, hisz csupán ketten vagyok. Így befurakodni a sárkány barlangjába merész ötlet, de talán ostobaság lenne innen visszalépni már. A választás rajtatok áll. Mi tévők lesztek?

Istenem, könyvtár… jobb hely nem is jöhetne, bár ezerszer fölér egy irattárral főleg, hogyha a károk tényleg akkorák, amelyet a tanár emlegetett. S, lám tényleg nagy! Jókora takarítást igényel, melyet meg is jegyzek persze csak poénból, melyet a társaság nagy része rideg, karót nyelt ábrázattal reagálták le, pedig igazán találó vicc volt. >.> Legalább akinek mostan dolgozok, annak van humorérzéke, megnyugtató. Ki is halnék, hogyha valamiféle fásult nemesnek kellene munkálkodnom, aki még a hasra csapott ócska poénokat sem díjazza. Igazi rémálom lenne.
Nagy merengésem során a dolgokról hirtelen rángatnak ki letarolás formájában, kinek köszönhetően most már nem csak ázott, hanem koszos is vagyok, az ijedtségről nem is beszélve melyet okozott nekem. Épp, hogy nem múltam ki szívrohamban! >_> Természetes, hogy azonnal ellentámadásba lendültem apró fojtogatási kísérlet formájában, miközben magyarázatért rimánkodok, mindaddig, míg jelenlegi felettesem le nem hurrog. Azonnal abbahagyom gyilkossági szándékkal átitatott cselekvés sorozatomat. Komolyság, kicsit sokat vár el… főleg tőlem. Utolsó szó jogán egy jobb egyenessel tudom le az aljas „hátba támadót”, majd utána felállok leporolva magamat. Ekkor veszem észre, hogy a főnök menőbb, mint hittem (O.o) igazi sasszeme van, talált valami fontosan, melyet Én nem láthattam. Pedig biztos érdekes, meg minden és aljas módon a tanárnak adta, pedig jómagam is itt vagyok. T>T
Fejemben a rejtélyes beszédből csak a kiről van szó? Mi történik? Kérdések visszhangoznak, ahogy nem hagy nyugodni az ügy, mely egyelőre csak számomra félhomály, mivel nagyon úgy néz ki, hogy a társaság mindent kitűnően ért. Saját magam emésztésével foglalatoskodva fel se tűnik, hogy Keo-sama már önkéntes akcióba is kezdett mindaddig, míg az ikrek egyike nem volt olyan kedves és oldalamba nem könyökölt, hogy jobb lenne, ha követném, ha már munkára fogtak fel. Tanácstalanul néztem először csak ostoba szövegelésükre, míg az aprócska hiányjel ki nem rajzolódik előttem, miszerint kedves Nemes úr volt olyan jószívű, hogy hátrahagyott ahelyett, hogy értesített volna az indulásról.
- Kyá’ O_o merre ment? Hova indult? Hogy kövessem?! – szökik ki belőlem a bennem felmerülő kérdések áradata, miközben fejemet kapkodom össze-vissza, végül tekintetem megakad a tanár, kontra nemesek egyeztetésén, melyből leesik, hogy egyszemélyes ostromra indult vagy valami hasonló. Ezt követően folytattam tanácstalan szemlélődésemet, hisz valahogy meg kellene oldanom, hogy villámléptű Keo-samat utolérhessem, mielőtt olyannyira lehagyna, hogy a végén azért nem tudom követni, mert halványlila gőzöm se lesz arról merre ment. Természetesen az ikrek ismét hatalmas segítséget nyújtottak nekem, melyet, ha így folytatnak esetleg meg is köszönök nekik. Egy kisebb „khm”-mel megfűszerezve felhívták szíves figyelmemet a törött ablakokra. Szemeimben a siker hatalmas csillogása rajzolódott ki, majd már Shinigami képességeimet kihasználva, bátorkodtam felszökkenni az ablakba, majd mielőtt távoztam volna rajta füleimet megütötték a nemesek között lezajló hangos egyeztetést, mely szólásra kényszerített.
- Most negyvenhatok alatt, vagy nem negyvenhatok alatt… döntsék már el! Nehogy utánunk küldjenek egy adag birodalmi rohamosztagost! O_o – jegyeztem meg tanácskozásukra a tényeket, hisz azért fél Soul Societyt utánunk küldeni igazán túlzás lenne, hisz Ők nem akartak feltünéskedni, akkor nem árt ehhez tartani magukat. Persze ez csak az Én apró szerény véleményem. Ezután már ugrottam is ki az ablakon.
- Szerinted szóljunk neki, hogy az ablak alatt rózsabokrok vannak?... Nem, úgy is észreveszi… - kintről egy hatalmas „Á” szűrődött be. – Látod, már észrevette… Igazad van….
Hatalmas szitkozódások közepette kaparom ki magamat a fenséges rózsabokorból, melyről valakik véletlenül megfelejtkeztek szólni. >.> De legalább a tüskék, melyek belém álltak voltak olyan hasznosak, hogy shunpom egyik olyan turbó gyors változatát használjam, melyet eddig nem is tudtam, hogy kivitelezni tudok. O.o Fantasztikus sebességemnek hála hamar utolértem Keo-samat, de jókora kifulladt lihegésbe kezdek, amikor végre abbahagyhattam ezt a nagyfokú kis hajtást.
- Ne rohanj már, hogy védjelek meg, hogyha egyfolytában csak a hátadat látom? @_@ - kérdezem csiga tempóban követve, pedig aztán Ő sem éppen villámtánccal megy, akkor most velem van a baj, vagy velem van a baj? Ehh…T.T’’ zombi stílusban lépdelve torpanok meg mikor egy látványosan furcsa helyre kerültünk, vagy csak Keo-sama alapból ide tartott? O.o Ahogy látom a furcsábbnál-furcsább növényeket, már rögtön elbizonytalanodok, hisz ki látott efféle gazokat már? Lila csíkosat és kék csillag mintájúakat? Lehet, hogy beütöttem a fejemet a zuhanásnál és most hallucinálok?
- Oké, és van valami terved, hogy megyünk be? Vagy most felcsapunk kertészeknek? – kérdezem oldalra döntött fejjel, miközben egy nagy levegőt veszek. Valami furcsa édes illat terjeng a környéken. Meglehet, hogy furcsák ezek a növények, de legalább finom az illatuk. *3*
- Ne, is törődj az utóbbival főnők *>* – veregetem hátba párszor, széles vigyorral az arcomon, majd kikerülöm Őt. - Tök jó ez a hely mennyünk beljebb~ - jegyzem meg hasonló mód, mint aki éppen beszívott egy adag fűt. Nagy merészen, kisebb-nagyobb szédelgéssel elindulva előre, nem gondolva a különböző következményekre, mint például a talpam alatt kirajzolódó újabb csapda, mely a legöregebb trükkök között foglalhat helyett a nagykönyvben. A szokásos rálépsz és leesel trükk…

A kulisszák mögött – Kichida birtok…

Lassú léptek zaja zengte be a sötét folyosót, minden egyes koppanás jelezte a csempén, hogy az arra járó illető egyre csak közeledik és közeledik úti célja felé. Egy hatalmas ajtó tárult fel előtte, amint elért a gang végére. Az eddig sötétséggel körbeölelt folyosószakaszba hatalmas világosság terült el a kitárult teremből kiszűrődő fénynek köszönhetően. Rögtön egy fehér köpenyes alak viharzott oda az érkezőhöz.
- O… Osamu-sama… nem most vártuk az… az… az érkezését… - kezdett bele hebegve-habogva mondandójába, alázatosan meghajolva közben.
- Hallgass! Azt mondtátok felébredt. Szeretném jómagam is szemügyre venni az eredményt, miért baj ez? – vágta a köpönyegeshez felháborodva. Nem tetszet neki a fogadtatás, már kíváncsi volt nagyon is az eredményekre és az emberei hátráltatják a megtekintésben, melyet már annyira várt, ez igazán felhúzta.
- Hát, igen. A kísérlet eredménye pozitív volt, de még nem tudjuk, hogy van bármiféle utóhatása is a beavatkozásnak. – osztotta meg a dühödt főnőkével a tudnivalókat, mely igencsak jelentős ebben a pillanatban. Egy kockázatos műtét, melyet nem minden nap végeznek el Halálisteneken, ez talán több mint veszélyes.
- Nincs, semmiféle utóhatása… remekül érzem magamat. – hangzott egy rekedtes hang a terem túl felében elhelyezkedő orvosi ágy felől. Leírt róla, hogy eléggé megviselte ez a „kísérlet”, de ezzel a nemes nem törődőt csak zúdította rá további kérdés áradatát.
- Ezt örömmel hallom. Ugye megtanultad, hogy legközelebb nem keresztezed tervemet ostoba ötleteiddel? – érdeklődött komoly hangszínével, ahogy megközelítette az orvosi ágyon ücsörgő alakot.
- Természetesen, Osamu-sama. A világ legjobb büntetése volt. Sokkal, de sokkal erősebb lettem… melyet, csak is az Ön javára fogok használni, hogy megbocsásson nekem. – jobb kezét felemelte és jól szemügyre vette, miközben ökölbe szorította azt és a vörös derengésű igazán zavaros lélekenergiáját kezdte áramoltatni körülötte. A nemes arcán egy aljas, fél vigyor húzódott, tekintetében a siker csillogása rajzolódott ki. Elméjében már a következő lépés kezdett kirajzolódni.
Riadó, behatolók, riadó, behatolók….
A számítógép, nagyobb villóztatásokba és kornyikálásba kezdett, miközben képernyőjén megjelenítette a birtokba merészkedőket. A nemes csak gúnyosan mosolygott a gép által mutatott képek láttán, miközben olvasta a mellette lévő információkat.
- Szóval a Mizushima kölyök mégsem annyira ostoba, mint hittem. Nem, mintha ketten túl sok vizet zavarnának tervemben… de, azért a védelmi rendszert aktiválják. – adta ki az utasításokat a teremben sürgölődő embereknek. - Vajon fel fog tűnni bárkinek is, hogyha hőn szeretett Mizushimájuk eltűnik a föld színéről? – tette fel a költői kérdést, bár csak magának. Hangos elmélkedése közben egy rózsaszínes színű anyaggal telített kéncső tartalmát az egyik asztalon elhelyezkedő kísérleti virágra öntötte, mely elkezdett rothadni miatta. A pusztítást látva, mely ez az apró kis lé okozott felvidította, s őrült módon kacagni kezdett, mely bezengte az egész épületet…

A kulisszák előtt – Kichida birtok…

Takeo, bár sikerült átlátnod az aljas, színes dzsungel titkát és megoldottad társadnál a méreg kiküszöbölését, viszont a további növény csapdától nem kímél benneteket a hely. A semmiből felbukkanó gyökerek lábatok alatt, melyek kigáncsolásotokra hajtanak, az apránként mozgó virágfejek, melyek felétek merednek, egyöntetűen közlik veletek a cseppet sem bizalomgerjesztő fogalmát. Egyértelműen látszik, hogy nem szívesen fogad jelenleg vendéget a ház ura. Ahogy egyre beljebb merészkedtek a helyen egy hatalmas épületet láthattok kirajzolódni, valószínűleg Kichida otthona a nagy növényvédelem között, s hiába kerültök egyre közelebb hozzá furcsa hangokat halhattok váratlanul felcsendülni, mely megállásra kényszerít titeket. Növények tömkelege kezd mozgolódni, s mintha körbe akarnának venni benneteket, úgy gyűlnek körétek. Talán először érzéki csalódásként tekintettetek az aljnövényzetek mocorgására, de hamar rá kell jönnötök, hogy több áll e mögött. Egészen addig kísért bennetek a sok rikító színben pompázó dísznövény, ameddig egy talajon elhelyezkedő mélyedésig nem tudnak terelni benneteket. Bár nem látszódik veszélyesnek ez, viszont ahogy beljebb kerültök benne, az lesüpped, s végül megnyílik a föld lábatok alatt.
A reagálási időtök eléggé kevés, s szinte észre sem veszítek, de már zuhantok is a sötét alagútban. Pár másodpercig tartó gyors utazás leforgása alatt végül egy fénytelen helység betonos talaján landolhattok. Pillanatokig a koromfeketeség uralkodik ezen a helyen, míg hangos kattanások és kisebb földmozgás kíséretében furcsa szfinxszerű fej meg nem jelenik előtettek a falban, amelynek fehér fényben áradó ijesztő macskaszemei bevilágítják az egész teret. A fényáradatnak köszönhetően láthatjátok, hogy egy zárt, téglalap alakú kisebb térben kötöttetek ki. Körülnézésetek során az iménti csapda nyílása hatalmas titokba burkolódzik előtettek, melyen leestetek ide, hogyha esetleg azt keresnétek, s csupán kisebb, ökölméretű lyukakat fedezhettek fel körben a monoton szürke színű négy falon, amely körbevesz benneteket.
- Üdvözletem, Shinigamik. Milyen rég is volt már… - szólalt meg kisebb hatásszünet után a szfinxfej egy nagy fáradt sóhajtás kíséretében, hogy felhívhassa magára a figyelmeteket. – Osamu-sama egyik védelmi rendszere vagyok. Azt hiszem egyértelmű, hogyha nem tudjátok kitalálni a találós kérdéseimet, addig nem mehettek tovább… - szögezte le a feltételét azon nyomban semmiféle reakciót nem várva tőletek. Hangja nyugodt volt és szinte úgy beszélt, mint egy élő ember, mintsem egy tereptárgy. – Sok-sok éve, hogy itt vagyok és régen voltak már játékosaim. Szóval remélem nincs ellenetekre, hogy elkezdem… - kacagott fel jóízűen, majd habozás nélkül fogott hozzá az első találós kérdésének hangoztatására, ezáltal kimutatva, hogy ellenvetést nem fogad el, nem mintha bármi esélyetek lenne a szabadulásra. Hiszen semmi ajtó, semmi nagyobb járat, mellyen távozhatnátok. – Szürke szárnyú nagy madár, szürke lesz a nagy határ, ha ősszel a földre száll. Mi az?

Spoiler:

Pff… még, hogy nem rohant, dehogynem! Száguldott, mint egy Ferrari! ToT Vontam le magamban az általam látott tényeket, s még egy válaszra sem méltattam kérdésére csupán csak felvont szemöldökkel pillantottam felé. Tekintetem beszélt helyettem az amolyan „ez ugye most vicc volt?” kérdés íródott le belőle. De legalább a nagyfőnöknek jó kedve van, míg Én csak koptatok utána, mint egy csiga, aki nem kapott diesel hajtóanyagot. =_=” Újabb költői kérdésére gyilkos szándékok haladtak át gondolataimon. Az a két IQ ninja, hogy mert megviccelni egy ilyen rossz poénnal? >.> Kegyetlenek. T-T Állítom, még mindig vannak rajtam tüskék, csak nem látom őket és ezért nem tudom kiszedni magamból.
- Az ikrek… pffff… >_>… Nem tudom, de ha idejönnek, megdobálom őket tüskével grr… - morgom rosszkedvűen kirántva egy két tüskét felkaromból, bár nem gondoltam komolyan, viszont megkérném őket arra, hogy legyenek szívesek Ők is beleugrani abba a rózsabokorba, ha már engem így bepaliztak vele. Szeretnék kacarászni rajtuk, ha már ilyen gonoszak voltak velem. T>T
- Masszás? O__o Öhm… nincs gyakorlatom a szakmában… - jegyzem meg, bár a jó kis hátba csapás is elég kiroppantó élmény szokott lenni. Vagy csupán sokan túlreagálják a biztató hátba veregetésemet. ToT De az Ő ropogása… Oo úristen… asszem’ tényleg nem csapkodom hátba, a végén összetörik az ütésem miatt vagy rosszabb. o.o”
Időközben fel se tűnik, hogy szinte milyen hamar odaértünk ahhoz, vagyis akihez tartottunk vagy mi, legalábbis a színes gazok nélkül biztos nem jöttem volna rá erre a puszta tényre. Tátott szájal, nézek végig a sok csicsás fűszernövényen, melyeknek olyan kellemes illatuk van a furcsa alakjuk ellenére. *.*
- Vagy csak nem bírta a gazolást a kertésze… :/ - hangoztattam az Én meglátásomat a helyzetről, bár ki tudja mire képes az itt élő főmufti. Bár ezek a virágok is nagyon szépek még így is. *3* - Uhhuhgyan~ nagyfőnök miért bántanánk ezeket a szépségeket, olyan finom illatok van~ - dülöngélve párat léptem előre, egészen addig, míg egy aljas szakadék fel nem bukkant lábam ügyében, és természetesen bele nem léptem egy jókorát zakózva mellé. – Ki az istennyila hozta ide ezt a medencealapot? – hangoztattam a költői kérdést, hogy azt a sok kis átvitt értelműt mellőzem, miközben bevágott karomat szorongattam és felfelé lestem. Kissé ciki így beégetni magamat a főnök előtt. -.-’’ – Nem dőltem be őőő… Ő sétált alám! - tiltakozom iménti állítására, hogy ne romboljam olyan nagyon egómat. Jah… nem majd felvállalom, hogy tényleg nem számítottam erre és beleestem. Segítségével élve kapartam ki magamat a „szakadékból”, majd ismét az ösvényen tudva magamat porolom le magamról az esés követően rám tapadt földet. Állítom ez nem az Én napom… megázok, nem alszom ki magamat, üldöznek, rám esnek, leesek, futnom kell. :/ A hirtelen hatásszünetet követően ismét az a furcsa finom illat töményen támad be, s mintha forogna velem a világ, meg valamiért nem tudok egyenesen menni, de azért megkísérlem követni a főnököt, kis szédelgős időm közepette beelőzött, pedig jobb lenne, ha Én mennék elől, ha már Én vagyok a testőr vagy mi. Inkább Én taknyoljak el a medence alapokba, mintsem Ő. O_o De ezt a gondolatot hamar elkergetem, amiért furcsa mód kettőt látok az egyik növényből. Megállva mellette meredek el egy kicsit, hogy most ebből tényleg duó van vagy csak Én vélem úgy látni, hogy párban jár a két sárga kockás, csíkos testű tulipán-nárcisz? Persze tájszemlém addig tartott, míg nagyfőnök hirtelen védelmi mechanizmusként kötött rám ruhája ujjából szerzett anyaggal menő arckendőt, mint egy ninjának. *3* Bár nem tudom, hogy honnan jött az nagyfőnöknek, hogy a levegő mérgezett… Fel se tűnt. o_O
- ÚÚ~ *>* Ninja lettem! – nyomok be egy ninjás karate mozdulatot, amint nagyfőnök felkötözte a jópofa kendőnek valót. Viszont ebben a mérges dologban lehetett valami, mert már nem szédelgek meg nincs is kettő a növényből. Tudtam, hogy nem halluzok már, de… most miért olyanok, mintha mozognának? – Öh… főnök… lehet, hogy még mindig hat rajtam a méreg? És rajtad nem hat? o_O – esik le a puszta tény, ami eddig nem is foglalkoztatott, de hogyha Én rosszul vagyok ettől a mi a szösz méregtől, akkor a nagyfőnök miért nincs? :/ Lehet, hogy a nagyfőnök antiméregtaszitó testtel rendelkezik? *o*
- De szerintem vicces ez a méreg, mozognak a növények tőle. *3* - mondom vidáman, mikor pár gyökér felett átbalettozom, amiért kis híján eltaknyoltam az egyik társuktól. Csak sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy ezek a gazok tényleg lépdelnek és nem csak képzelem. – Lehet, hogy gépesített szájborg gazok ezek? :scartch: - tettem fel a kérdést nagyfőnöknek hátha tudja az okát, mitől mozoghatnak, hiszen mégis Ő a nemes vagy mi. o.O – Lehet, hogy nem is szájborg gazok, hanem vérnövénynek álcázott kannibálok… - lapulva lépdelek hátrább és hátrább a dísznövények elől mikor teljesen váratlanul ér a süppedő talaj lábam alatt. Mire lenéznék, hogy megtudhassam mi az, már nincs is föld patáim alatt és… o_O zuhanok! Vagyis zuhanunk! O_o
Mire ez az eszmei dolog tudatosult elmémben, addigra már egy jókorát ütközhettem a talajjal, még sikítani sem tudtam, nem mintha szokásom lenne (-.-’’). Megkísérelve fölkaparni magamat, elégedetlenül nézek körül a sötét miatt, amitől még az oromig sem látok el, közben az ismételten bevágott karomat dörzsölgettem, hogy ne fájjon annyira.
- Ehh… nem csak kertészre, de még villanyszámla fizetésre sem telik itt… - morogtam orrom alatt a földön gubbasztva. Remélve, hogy a nagyfőnöknek nem esett nagy baja és képes valami mukkot is szólni ehhez a cseppet sem jó kilátású helyzethez. De, ahogy közétettem a lámpára való utalásomat váratlan Tokiói földrengésszerű helyzetbe kerültünk utána pedig ijesztő oroszlánlámpás bukkant fel egyenest velem szembe. Ijedten hőköltem hátra a kis hely túloldaláig, szó szerint falnak tapadva ijedségemnek köszönhetően miatta.
- Asszem’ ezerszer jobb volt a sötétség. TToTT – szólaltam meg remegő hangon mutatva az ijesztő macskaszerű élőlényfej irányába, hogy a főnök is megtudhassa cseppet sem szimpi már ez a hely nekem. De a félelmemre az még inkább tett egy lapáttal, amikor… amikor ez a valami megszólalt! O_o Teljesen elfehéredve, földig érő szájjal, jobb mutatóujjammal a felé a beszélő ízé felé bökve meredtem rá jó pár pillanatig mire sikerült egyáltalán feldolgoznom a hirtelen pörgő történteket.
- Heeeeh? Arra az Oszamu Kicsodára gondolsz? – teszem fel az egyértelmű költői kérdést kisebb kuncogással karöltve, miután feldolgoztam a lényike látványát, mert hát szerintem ennek a fickónak, akit folyton emlegetnek nevetséges a neve. Szavai további fele csak lassacskán jut el hozzám és fogom fel, ennek köszönhetően a találós kérdés puszta gondolatától is kiráz a hideg. Sosem voltam jó bennük, most sem leszek az! >.>
- Dehogy nincs ellenünkre! :/ Én menni akarok, kicsi a hely, fény alig, hol lehet itt kimenni? – mérgelődök körülnézve hátha találok valami ajtószerűséget, amin keresztül távozni lehet és ne kelljen ezen a kis helyen szenvedni egy furcsa macskafej társaságában, de nem lelek, ezért tekintetemet nagyfőnökre vezetem hátha van neki valami elképzelése a szabadulásról vagy arról, hogy mit is tegyünk pontosan. Fél füllel azért rajta voltam, hogy a lényikécske által mondott kérdést végighallgassam, de halványlila gőzöm sincs arról, mit akarhat. O_o
- De hogyha nem válaszolunk, vagy ha rosszul azért még kimehetünk innen, ugye? – kérdezek vissza a macskaszerűségnek, hogy az engem foglalkoztató kérdésekre választ kaphassak és ne maradjak tudatlan... annyira. *>*"