Karakura Town-i temető

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Szomb. Dec. 28, 2013 10:35 am

Úgy tűnik, a lány jóval idegesebb, mint amilyennek első pillantásra látszott. Persze, újonc, várhattam volna. Persze az is lehet, hogy a köszönésem sikerült ijesztőbbre a kelleténél. Akárhogy is, barátságosnak szánt üdvözlésemre egy ijedt összerezzenés, kardrántás, majd heves körbenézelődés hármasa lett a válasz. Néhányszor körbepásztázza a környezetét szemmagasságban, mielőtt fölfelé nézne. Barátságos mosolyt villantok felé, ahogy a barna szempár az enyémbe fúródik. Ő néhány lépést hátrál, továbbra is szorosan markolva kardját. Úgy tűnik, ezen még van mit finomítanom. Ennyit arról, hogy a tükörből rám visszatekintő figurát vonzó fiatal férfiként könyvelhetem el…
- Ki maga? – érdeklődik a másik shinigami, valljuk be, jogosan.
- Bocsáss meg, szörnyen udvariatlan vagyok – szabadkozok, azzal leshunpozok az oszlop tetejéről, és kezet nyújtok neki. – A nevem Okamoto Daisuke. Egy nemesi család szolgálatában állok… ha úgy tetszik, testőrködök. De igazából mindenféle egyebet is rám bíznak… nem különösebben gazdagok, akik megengedhetik maguknak, hogy minden feladatra külön szolgálót tartsanak. Ümm… azt hiszem, bőven eleget beszéltem magamról. Benned kit tisztelhetek?
Alighogy elhagyja a szóáradat ajkaimat, már meg is bánom. Régóta készültem valami ilyen helyzetre: olyankor, vagy olyasvalakivel találkozom, hogy a küzdelem nem igazán szerepel az opcióim listáján, és kénytelen vagyok diplomáciával, vagy legalábbis pofátlan hazudozással megoldani a szituációt. Előrelátóan álnevet is választottam, gondosan ügyelve arra, hogy az kellően elterjedt legyen, de annyira azért mégse, hogy pont azzal hívjam fel magamra a figyelmet. De hiába a gondos felkészülés, ha az első pillanatban rögtön annyi teljesen lényegtelen részletet zúdítok rá, amennyi alapján egy kellően tapasztalt emberismerő pillanatok alatt kiszúrja, hogy valamit nagyon igyekszem velük elkendőzni. Persze a szerencsésebbik esetben gondolhatja ez alapján azt is, hogy egy végtelenül egocentrikus valaki vagyok, aki magán kívül másra nem is tud gondolni… bár, figyelembe véve a fejemben most lepörgő gondolatsort, amiben végig csak „én én én” pörgött, ezzel nem is lőne annyira mellé. A gondolat önkéntelenül is egy enyhén önironikus mosolyt csal a számra. Felemelem a kezem, mielőtt még válaszolhatna.
- Ne fáradj, tegyünk úgy, mintha nem is mondtam volna semmit. Nagyon udvariatlan volt tőlem, hogy egyszerre ennyit beszéltem magamról, nem akarom, hogy ilyen kép alakuljon ki benned első benyomásként. Szóval… újra az egész, most ugrottam le az oszlopról, még nem nyitottam ki a számat – rövid szünet, újból kezet nyújtok. - A nevem Okamoto Daisuke, láttalak az úton közeledni, és kissé elveszettnek tűntél, úgyhogy gondoltam, felajánlom a segítségem, vagy ha kérdéseid vannak, szívesen eligazítalak. Ez az első küldetésed az Emberek Világában?
Remélem, nem keltek lekezelő benyomást a feltételezéssel, hogy segítséget tudnék neki nyújtani.
…Jobban belegondolva leginkább olyasvalaki benyomást kelthetem, aki nagyon, nagyon be szeretne vágódni. Persze minden szempontból sokkal szerencsésebb, ha ilyennek lát, mintha olyasvalakinek, akinek rejtegetnivalója van…

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Szomb. Dec. 28, 2013 10:42 pm

- Bocsáss meg, szörnyen udvariatlan vagyok – Haruka továbbra is az oszlop tetejére mered, kardját egy pillanatra sem engedve el. Amikor a férfi leugrik az oszlop tetejéről, pár lépést hátrál, azonban amikor látja, hogy kezét nyújtja felé, megkönnyebbül. Fegyverét a helyére teszi, majd előrébb lép, és kezet fog vele, miközben figyelmesen hallgatja a bemutatkozást.– A nevem Okamoto Daisuke. Egy nemesi család szolgálatában állok… ha úgy tetszik, testőrködök. De igazából mindenféle egyebet is rám bíznak… nem különösebben gazdagok, akik megengedhetik maguknak, hogy minden feladatra külön szolgálót tartsanak. Ümm… azt hiszem, bőven eleget beszéltem magamról. Benned kit tisztelhetek?
A férfi shinigami, ez nem is kérdés. A lány egyáltalán nem értette, hogyhogy nem érzékelte eddig is a jelenlétét. Bár, különösebben nem számított arra, hogy egy másik halálisten is felbukkan itt, és a lelkek jobban lekötötték. Nyilván miattuk zavarodott össze, hiszen inkább rájuk koncentrált. Amikor a férfi felteszi a kérdést, ő is válaszolna, ám mielőtt kinyithatná a száját, hogy egy-két információt megosszon magáról, a férfi felemeli a kezét, ezzel is jelezve, hogy akad még mondandója. A lány becsukja, bár sose szerette, amikor bele fojtották a szót, de ez van. Figyelmesen hallgatja a férfi újbóli bemutatkozását, amely ezúttal lényegesen rövidebb, mint az előző.
- Ne fáradj, tegyünk úgy, mintha nem is mondtam volna semmit. Nagyon udvariatlan volt tőlem, hogy egyszerre ennyit beszéltem magamról, nem akarom, hogy ilyen kép alakuljon ki benned első benyomásként. Szóval… újra az egész, most ugrottam le az oszlopról, még nem nyitottam ki a számat – rövid szünet, újból kezet nyúj. - A nevem Okamoto Daisuke, láttalak az úton közeledni, és kissé elveszettnek tűntél, úgyhogy gondoltam, felajánlom a segítségem, vagy ha kérdéseid vannak, szívesen eligazítalak. Ez az első küldetésed az Emberek Világában?
- Ó – Hirtelen fogalma sincs, mit reagáljon, a férfi kissé összezavarta. Most akkor igaz, amit eddig magáról közölt, vagy sem? Bár, vannak ugyan shinigamik, akik nemesi családok szolgálatában állnak, azonban ezekkel az információkkal nem szívesen hencegnek. De nagy eséllyel, igazat mond, ugyanis a ruháján egy címer díszeleg, nyilván az egyik nemesi házé, habár Harukának fogalma sincs, melyiké.
- A nevem Haruka Takagawa – igyekszik barátságos mosolyt küldeni az idegen felé. Kissé már bánja, hogy első szóra kardot rántott, nagy eséllyel teljesen leírta magát a férfi előtt. De ő Hollowokra számított, nem shinigamikra…- Elnézést az előbbiért, nagyon sajnálom, kissé megijesztett.
A férfi kérdésére bólint, majd megszólal:
- Igen, ez az első. Bár, nem küldetés, hiszen csak felderíteni jöttem, és ismerkedni az emberek világával, de gondoltam, ha már itt vagyok, átküldök pár lelket a Lelkek Világába. Ha itt maradnak, nagy az esélye annak, hogy egy Lidérc megtámadja őket.
A lány beszéd közben a férfira pillant. Most van alkalma jobban megnézni. Magas, fiatal, és a haja sötétkék, ahogy a lány elsőre megállapította. Szeme sötétkék, és a ruhája minden apró redője gondosan el van simítva, mintha egyáltalán nem is viselték volna. Haruka következő pillantása ismét a címerre esik, majd megszólal:
- Bocsásson meg, ha tolakodó lennék, de ez melyik család címere?

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Vas. Dec. 29, 2013 8:48 am

A lány elteszi kardját, és kezet fog. Szavaim láthatóan összezavarták, amit, az alternatívákat figyelembe véve, viszonylag szerencsés végkimenetelnek tekinthetek.
- A nevem Haruka Takagawa. Elnézést az előbbiért, nagyon sajnálom, kissé megijesztett - szabadkozik.
- Ugyan – csóválom a fejem mosolyogva. - Jobb félni, mint megijedni… az óvatosság még senkinek sem ártott, különösen ismeretlen terepen.
- Igen, ez az első. Bár, nem küldetés, hiszen csak felderíteni jöttem, és ismerkedni az emberek világával, de gondoltam, ha már itt vagyok, átküldök pár lelket a Lelkek Világába. Ha itt maradnak, nagy az esélye annak, hogy egy Lidérc megtámadja őket - magyarázza a shinigami.
- Hajlamosak rá, amilyen neveletlenek. Bár egy ideje ücsörögtem már ezen a szimpatikus kődarabon – paskolom meg a sírkövet - , mégse láttam egyet se a környéken. Előbb-utóbb a kihalás szélére vadásszuk szerencsétleneket, és akkor mi lesz velünk?
Bár hangom játékos iróniát tükröz, néhány kósza gondolat erejéig komolyan elgondolkozom, mi lenne a Gotei 13-mal, ha a kézenfekvő közös ellenség nem jelentene többé problémát? Feloszlanának? Rendfenntartó erőként működnének tovább? Zártkörű, szűk hatalmi rétegként uralkodnának tovább a lelkek tömegei fölött? Egymás ellen fordulnának? Egyre elkeseredettebben próbálnának valami hihető fenyegetést előkaparni, hogy igazolják létezésüket? Valóban kérdéses, hogy az érdemi lélekenergiával nem rendelkező tömegek mennyire lelkesednének a gondolatért, hogy egy olyan, ráadásul fegyveres elit uralkodjon fölöttük, akik soraiba soha nem fognak tudni felkapaszkodni. Vajon a modern demokráciához szokott fiatal lelkek ezt hogyan viselnék?
Érzem a lány mustráló tekintetét magamon, és ez kissé kizökkent az eszmefuttatásomból. Cöhh, csak nem zavarba hoz? Aztán ahogy realizálódik bennem, hol is pihent meg a barna szempár, rögtön rájövök, mi okozta kissé kényelmetlen érzésemet. Ekkor azonban már késő.
- Bocsásson meg, ha tolakodó lennék, de ez melyik család címere? - teszi fel a rettegett kérdést. Zsigeri pánik önt el, miközben kínosan tudatában vagyok annak is, minél többet késlekedek a válaszadással, annál gyanúsabbnak fog tűnni. Komolyan felötlik bennem, hogy láthatatlanná válok, és elmenekülök, de elhessegetem a gondolatot. Gyerünk, mondani kéne valamit… hogy legalább időt nyerjek…
- Ez egy meglehetősen személyes kérdés – nézek rá félrebiccentett fejjel, arcomon kissé tartózkodó mosollyal, ami azonban egyre szélesedni kezd, ahogy rájövök, hogyan is tudnék egy időre megmenekülni. - Válaszolok, de cserébe nekem is lehet egy indiszkrét kérdésem. Ez így elfogadható? Én kérdeznék előbb. Razz

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Vas. Dec. 29, 2013 11:53 pm

Szerencsére a férfi sokkal kedvesebb, mint amilyennek Haruka első látásra gondolta volna. Nyilván nem nyújtott túl bizalomgerjesztő látványt a sírkő tetején üldögélve, amit csak tovább fokozott sötét öltözéke, és megfelelően hatásos belépője. Kissé túlzásba esett, ami azt illeti – a lány szerint legalábbis -, de legalább senkinek sem esett semmi baja. Nem Hollow volt, ez a lényeg.
- Ugyan – csóválja a fejét mosolyogva. - Jobb félni, mint megijedni… az óvatosság még senkinek sem ártott, különösen ismeretlen terepen.
- Hát, ez igaz – Haruka is elmosolyodott, követve a férfi példáját. – De legközelebb ne ilyen belépőt válasszon, ha kérhetem. Kissé ijesztő.
Fogalma sem volt arról, hogy a férfi nem azzal a szándékkal köszönt rá, hogy megijessze. Ő alaposan megijedt, az tény.
- Ha kapásból támadtam volna, akkor most gondban lennénk – Áldotta a szerencséjét, hogy előtte körbe nézett, és nem támadt rögtön. Bár, ez annak is köszönhető, hogy a férfi nem előtte állt, hanem a sírkövön üldögélt, látótávolságon kívül. Ha az idegen nem is sérül meg, akkor is lenne munkája azzal, hogy az itt tartózkodó emberek elfelejtsék, hogy hirtelen sok sírkő leomlott. Csak úgy magától. Látszólag. Már a puszta gondolat is lefárasztotta. Az a sok rohangálás, ami utána következett volna. És a jelentés írás… Hiába volt az Élők Világában, jelentést kellett volna írnia a történtekről. Az még egy szép munka lett volna.
- Hajlamosak rá, amilyen neveletlenek. Bár egy ideje ücsörögtem már ezen a szimpatikus kődarabon – paskolta meg a férfi a sírkövet - , mégse láttam egyet se a környéken. Előbb-utóbb a kihalás szélére vadásszuk szerencsétleneket, és akkor mi lesz velünk?
Érezte az iróniát a férfi szavaiban, de attól őt is elgondolkodtatta a feltevés. Kételkedett abban, hogy a Lidércek valaha is elfogynának, hiszen szinte nap mint nap születnek újak a lelkekből. És ami azt illeti, így is bőven volt még utánpótlás belőlük.
- Kétlem, hogy elfogynának – mondta ki hangosan a gondolatait. – De ha mégis ez történne, akkor is segítünk kell a lelkeken. Igaz, ahhoz már nem kellünk annyian. A másik pedig: amilyen szerencsénk van, úgyis felbukkanna egy új ellenség is, aki lekötne minket munkával.
- Ez egy meglehetősen személyes kérdés – A lány látta a férfi arcán, hogy zavarba hozta a kérdés. Azonban ez sem sokáig tartott, pillanatok alatt mosoly jelent meg az arcán, majd megszólalt : - Válaszolok, de cserébe nekem is lehet egy indiszkrét kérdésem. Ez így elfogadható? Én kérdeznék előbb.

- Indiszkrét kérdés? – A lány meglepődött, majd végül bólintott: - Rendben, de a választ utána is kérem. Persze, ha nem gond.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Hétf. Dec. 30, 2013 9:27 am

- Indiszkrét kérdés? – kérdezi Haruka-san, majd rövid tétovázás után bólint. - Rendben, de a választ utána is kérem. Persze, ha nem gond.
- Igazán unfair lenne tőlem, ha ezek után megtagadnám a válaszadást – mosolygok. - A kérdés a következő: ki voltál halandó életedben?
Nem tűnik túl idősnek, de remélhetőleg így is akad tizensok vagy huszonkevés évre nyúló mesélnivalója, amíg van időm átgondolni, mit válaszoljak a kérdésére. A nemesi családot most már kétszeresen sem tudom letagadni, mivel nem csupán ruházatomon virít félreérthetetlenül a címer, hanem eleve nemesi alkalmazottként mutatkoztam be. Kérdés, mennyire képzett a lány heraldikában és nemesi politikában. Egyrészt, elég fiatalnak tűnik. Ez önmagában véve nem jelent szükségképpen semmit, de ha a róla sütő bizonytalanságot is figyelembe veszem, valószínű, hogy nem nemesen született, máskülönben a családja biztos jobban felkészítette volna az első sétájára ideát. Ha viszont nem nemesi származású, akkor biztosan élt valamennyit halandóként, következésképpen a látszólagos életkora nem állhat annyira nagyon messze a ténylegestől… 50-100 év, maximum. Tehát mire átjutott Soul Societybe, addigra rég elhaltak a távozásunk keltette hullámok… már ha voltak egyáltalán. (Legyünk kicsit nagyképűek, tételezzük fel, hogy voltak.) Ha ehhez hozzáveszem, hogy közrendű, szinte biztos, hogy sose hallott rólunk. Akár használhatnám is az igazi családnevemet, nem rántana kardot és esne nekem kérdés nélkül. Legalábbis remélem.
A másik oldalról viszont ott van, hogy ki tudja, kell-e jelentést írnia erről a kiruccanásáról? Ha igen, vajon elég fontosnak tartja-e a találkozásunkat ahhoz, hogy feljegyezze? Igaz, sok múlik a kapitányán is. Ha valami link alak, aki csak az aláírását firkantja oda, anélkül, hogy elolvasná, akkor igazán fölösleges ezen aggodalmaskodnom. Igaz, akkor is, ha pont az ellenkezője, egy paranoid vén medve, aki rossz szemmel nézné, ha az újonca „munkaidőben” más shinigamikkel cseverészne, elvégre ilyen helyzetben biztosra vehetem, hogy a lány lelkifurdalás nélkül kihagyná jelentéséből jelen találkát. Másfelől viszont, nem feltétlenül kell a kapitányának tudomást szereznie arról, milyen illusztris személlyel hozta össze a sors ahhoz, hogy legközelebbi találkozásunk valamivel feszültebb hangulatban teljék… az is elég, ha utánakeres a családnevemnek, és megtudja, miféle szörnyű rossz bűnöző vagyok Soul Society retardált törvényei szerint. Célszerű lenne kipuhatolni, mit is reagálna erre az információra. Türelmesen végigvárom hát válaszát, majd közbekérdezek, mielőtt még rám kerülhetne a sor.
- Tudom, hogy rémesen gonosz dolog tőlem, de lenne még egy indiszkrét kérdésem, mielőtt válaszolnék. Kárpótlásul feltehetsz két extra kérdést, ha szeretnéd, amikre, megígérem, késlekedés nélkül választ adok – ajánlom fel. - Szerinted mi a legfontosabb erény, amire egy shinigaminak törekednie kell?

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Hétf. Dec. 30, 2013 10:55 pm

A lány a kérdés hallatán sóhajtott egyet, majd mielőtt belefogott volna a magyarázatba, ismét körbenézett. A lelkek nagy része mostanra már belenyugodott a megváltoztathatatlanba és lemondóan álldogáltak gyászoló családjuk körében, akiknek persze erről fogalmuk sem volt. Néhányuk azonban még mindig képtelen volt elfogadni a tényt, és továbbra is megpróbálták felvenni a kapcsolatot szeretteikkel.
Egy kislány egyenesen az egyik lelket figyelte, de nem szólt szüleinek. Úgy öt-hat éves lehetett, és nagy eséllyel már belenevelték, hogy amit lát, az nem létezik, így már nem is törte magát, hogy megpróbálja a dologra szülei figyelmét is felhívni. Helyette csak figyelte, amint a lélek a sírok között sétál, majd amikor szülei karon fogva vezették ki a temetőből, egy szó nélkül követte őket, anélkül, hogy hátra nézett volna.
- Nem emlékszem az előző életemre – Haruka megcsóválta a fejét, majd a férfira pillantott. Észrevette, hogy kerüli a kérdését, bár ezt nem tudta mire vélni. Mindenesetre úgy döntött, ha nem hajlandó választ adni rá, nem fogja sokat faggatni. Elvégre neki is voltak olyan dolgai, melyre nem szívesen vette, ha rákérdeznek. : - A legkorábbi emlékem az, amikor Rukongaiban magamhoz tértem, de ezen kívül semmi.
A bejárat felé pillantott, ahol a pót testét hagyta. A Mesterséges Lélek - a hideggel mit sem törődve, vidáman üldögélt az eső áztatta padon, és a lábát lóbálta. Néhány távozó ember alaposan megnézte a lányt, aki kissé bolondnak hathatott, mások azonban csak mosolyogtak rajta. Na, igen, ez az egyik hátránya annak, ha az ember egy Mesterséges Lélekre bízza a testét. Voltaképp, majd neki kell viselnie a dolgok következményeit, nem pedig a Léleknek.
- Nem bánom, hogy nem emlékszem az előző életemre - fűzte hozzá. - Csak összezavarna mindent, ha felismerném a korábbi családom, és megpróbálnék velük kapcsolatba lépni. De ha mégse tenném ezt, akkor sem tudom, mennyire lennék képes ellátni a shinigamiként kapott feladataimat.
Remélte, nem mondott túl sokat a férfinak, és nem hozta zavarba a hosszas szövegelésével. Néha túl sokat mondott magáról, ha akadt valaki, aki meghallgatta, és ilyenkor bizony elég sűrűn esett túlzásba. További magyarázkodás helyett hát figyelmesen hallgatta a férfi következő kérdését.
- Tudom, hogy rémesen gonosz dolog tőlem, de lenne még egy indiszkrét kérdésem, mielőtt válaszolnék. Kárpótlásul feltehetsz két extra kérdést, ha szeretnéd, amikre, megígérem, késlekedés nélkül választ adok. Szerinted mi a legfontosabb erény, amire egy shinigaminak törekednie kell?
- Szerintem elsősorban törekednünk kell arra, hogy minden helyzetben jó döntést hozzunk, figyelembe véve minden befolyásoló tényezőt. A második pedig az, hogy mindenben - amiben csak képességeink engedik - a maximumot nyújtani, és annak az elérésére törekedni. Véleményem szerint ez a két dolog az, ami egy shinigami erénye lehet. Bölcsesség és erő.
Elmosolyodott. Noha ezt a két dolgot tartotta erénynek, sajnos, ő sem volt egyikben sem kiváló. Sokat kellett még tanulnia, és erősödnie, de úgy érezte, menni fog neki.
- Akkor most azt hiszem, én jövök - tett egy lépést előre, hogy jobb rálátása legyen az idegenre, majd a címerre pillantott: - Noha, azt mondta, két kérdésem lehet, de én úgy érzem, felhasználom egyre. Tényleg érdekelne, melyik család címere ez. Persze, ha kellemetlen a válasz, ráhagyom, megértem a dolgot.
Valóban rá hagyta volna, azonban nem tudott dűlőre jutni magába, hogy egy ilyen kérdés mitől lenne kellemetlen. A legtöbb nemes büszke volt a származására, és nyilván a férfi is így lehetett vele, hiszen a ruháján viselte a címert.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Pént. Jan. 03, 2014 10:34 am

- Nem emlékszem az előző életemre –rázza fejét a lány. - A legkorábbi emlékem az, amikor Rukongaiban magamhoz tértem, de ezen kívül semmi.
- Rukongai? – kérdezem kissé megütődötten. Nem hallottam különösen jókat erről a kerületről, bár tény, hogy a Gotei 13 nem egy kiváló harcosa került ki onnan is. Néhány évtizeddel korábbi énem szemében bizonyára nagyot zuhant volna ezzel a kijelentéssel a shinigami, de az akkor volt… és különben is, mi haszna az öregedésnek, ha nem az, hogy lesajnálóan bólogathassunk korábbi önmagunk hibáira gondolva, miközben elégedetten konstatáljuk, mennyit fejlődtünk azóta? Akárhogy is, most egy ilyen kijelentés inkább visszafogott tiszteletet vált ki belőlem; elvégre, valljuk be férfiasan, ha valaki annak ellenére, hogy nemcsak nélkülözi mind a nemesi vér veleszületett előnyeit, mind a drágán felbérelhető magántanárokat, és emellett a környezete is minden erővel azon van, hogy minél hatékonyabban tartsa a pöcegödör alján, végül mégis kikapaszkodik, és tiszti pozíciót szerez, az elismerésre méltó.
Haruka-san kissé elmerengő tekintettel szemléli testét. Furcsa élmény lehet így kívülről nézni magadat, miközben egy kvázi idegen irányít. Azonban mielőtt megkérdezhetném, mi jár a fejében, újra megszólal.
- Nem bánom, hogy nem emlékszem az előző életemre. Csak összezavarna mindent, ha felismerném a korábbi családom, és megpróbálnék velük kapcsolatba lépni. De ha mégse tenném ezt, akkor sem tudom, mennyire lennék képes ellátni a shinigamiként kapott feladataimat.
Halványan elmosolyodok, de nem fűzök hozzá kommentárt. Ezek szerint az erős kötelességtudat közös tulajdonságaink közé tartozik. Ennek ellenére a lány mégsem ezt emeli ki, mikor a legfontosabb erényekről kérdezem.
- Szerintem elsősorban törekednünk kell arra, hogy minden helyzetben jó döntést hozzunk, figyelembe véve minden befolyásoló tényezőt. A második pedig az, hogy mindenben - amiben csak képességeink engedik - a maximumot nyújtani, és annak az elérésére törekedni. Véleményem szerint ez a két dolog az, ami egy shinigami erénye lehet. Bölcsesség és erő.
Ez egy fair hozzáállás, bár engem más szellemben neveltek. Igaz, annak értelmében nem is volnék túl jó shinigami, szóval annak is megvannak a maga korlátai. Akárhogy is, a felelet nem egészen olyan mentalitást sugall, ami arra utalna, hogy bölcs döntés lenne felfednem előtte magam, mint renegátot.
- Akkor most azt hiszem, én jövök – lép előre a lány. - Noha, azt mondta, két kérdésem lehet, de én úgy érzem, felhasználom egyre. Tényleg érdekelne, melyik család címere ez. Persze, ha kellemetlen a válasz, ráhagyom, megértem a dolgot.
- Ó… komolyan? Felajánlom, hogy bármit… bármit! kérdezhetsz, de kizárólag ez az egyetlen dolog érdekel? Megsebzel, komolyan. Valószínűleg nem voltam elég rejtélyes – fakadok ki játékos iróniával. - Hát rendben, ha már hajlandó voltál két kérdést feláldozni, nem fogok hazudni. A Sayukikat szolgálom. A két kérdésed viszont az elsőn felül, ajándékba járt, szóval még maradt egy, ha érdekel valami más is.
Magamat is meglepem a hirtelen jött őszinteségi rohamommal, de jobban belegondolva ez egy meglehetősen racionális döntés volt részemről. Egyrészt, ha bárki nagyon a nyomunkra akarna akadni, már rég megtették volna a legutóbb kicakkozott tiszt miatt; másrészt, ha a lányt annyira érdekli a dolog, Soul Societybe visszaérve úgyis utánanézhet a címernek, szóval igazából mindegy, hogy hazudok-e; de legfőképpen azért, mert egy Rukongaiból származó, kezdő tiszttel meglehetősen biztos vagyok benne, hogy még fél karral is el tudok bánni, ha mindenképp kenyértörésre kerülne a sor. Ennek ellenére erősen kétlem, hogy idáig fajulna a helyzet; valószínűleg sose hallotta a nevet, és sanszos, hogy nem is érdekli annyira, hogy később utánanézzen.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Szomb. Jan. 04, 2014 12:28 am

- Rukongai? – Haruka látta a férfi arcán, hogy megdöbbentette ez az információ, és mosoly jelent meg az arcán. Általában mindenki így reagált erre a névre, aki a felsőbb rétegből származott. Maga a lány is tisztában volt vele, hogy milyen rémhírek keringenek Rukongairól a nemesség körében – hála akadémiai társainak, akik nemesi háttérrel rendelkeztek, és sose mulasztották el Haruka orra alá dörgölni ezeket az információkat. Látszólag az idegen is effajta információkkal rendelkezett, így a lány gyorsan felvilágosította:
- Nem minden hír igaz – jegyezte meg. Nem tudta, pontosan miféle híreket hallott a férfi Rukongairól, de Haruka ezek többségét megpróbálta eloszlatni: - Voltaképp Rukongai több kerületből áll, és minél magasabb egy kerület száma, annál szegényebb. Nálunk is élnek gazdagok, igaz, nem olyan mértékben vagyonosak, mint a nemesek, de rukongai-i szemmel tehetősek.
Remélte, ezzel sikerült egy kicsivel jobb benyomást keltenie az idegenben. A Rukongaiból jött embereket vagyonuk alapján ítélték meg. Ráadásul még ott voltak azok a pletykák is, melyek arról szóltak, hogy azon a környéken sok a gyilkos. Ez igaz is volt, hiszen volt egy olyan kerület, ahol napi szinten történtek gyilkosságok, de – hála az égnek – Harukáék messze laktak attól a helytől. A másik hatalmas tévhit pedig az volt a nemesség körében, hogy minden rukongai-i lakos tolvaj, és ezt akkor sem sikerül kinevelni belőlük, ha másik környezetbe kerülnek.
Végül sor került a lány kérdésére is, melyet vidám iróniával fogadott a férfi:
- Ó… komolyan? Felajánlom, hogy bármit… bármit! kérdezhetsz, de kizárólag ez az egyetlen dolog érdekel? Megsebzel, komolyan. Valószínűleg nem voltam elég. Hát rendben, ha már hajlandó voltál két kérdést feláldozni, nem fogok hazudni. A Sayukikat szolgálom. A két kérdésed viszont az elsőn felül, ajándékba járt, szóval még maradt egy, ha érdekel valami más is.
Haruka ismét eltöprengett, majd egy következő kérdés helyett az előtte álló idegenre pillantott – ismét -, majd megszólalt:
- Nem hallottam még a Sayukikról – Kissé eltöprengett, hátha téved, de semmit sem hallott erről a nemesi családról. – Sok nemes járt az akadémiára, de nem emlékszem, hogy valamelyik ebből a családból származott volna.
Persze, nem a családnév megkérdezése volt a lány első dolga, amikor ismerkedett valakivel, mondjuk, nem is nemesekkel barátkozott. Tekintettel a szegényebbek megítélésére, a gazdag tanulóknak volt egy külön kis csoportja melybe nem vettek be akárkit.
- Hát, akkor felteszek még egy kérdést – Ha már engedélyt kapott a férfitól, kihasználta a dolgot: - Sűrűn jár ebben a világban?
A lány elég járatlan volt még az Élők Világában, így remélte, hogy az idegen révén be tud gyűjteni pár hasznos információt.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Vas. Jan. 05, 2014 4:34 am

- Nem minden hír igaz. Voltaképp Rukongai több kerületből áll, és minél magasabb egy kerület száma, annál szegényebb. Nálunk is élnek gazdagok, igaz, nem olyan mértékben vagyonosak, mint a nemesek, de rukongai-i szemmel tehetősek - magyarázza a lány.
- Nem szükséges a származásod miatt mentegetőznöd. Igen ostoba lennék, ha ez alapján ítélnélek meg – ráncolom szemöldökömet rosszallóan. Ez persze olyan ostobaság, amit a gazdag és jó kapcsolatokkal bíró nemesek könnyen megengedhetnek maguknak, de én nem vagyok olyan helyzetben, hogy sokakat idegeníthessek el magamtól.
Családnevem említésére csak töprengő pillantást kapok válaszul.
- Nem hallottam még a Sayukikról. Sok nemes járt az akadémiára, de nem emlékszem, hogy valamelyik ebből a családból származott volna - feleli végül.
- Ezen nem vagyok meglepve – mosolyodok el halványan. - Fénykorukban sem voltak többek közepesen fontos vazallus háznál, mostanra pedig… végképp elvesztették befolyásukat.
Halkan felsóhajtok. Nem szép dolog kvázi vadidegeneknek panaszkodni, de ez kikívánkozik belőlem.
- Ha esetleg érdekel, az egyetlen bűnük az volt, hogy fölösleges politizálás helyett a Gotei 13 szolgálatával töltötték az idejüket, így sem elég kémük nem volt, hogy megtudják, sem elég befolyásuk, hogy megakadályozzák az összeesküvést, amit pár hataloméhes nemes szőtt ellenük. A családfőjüket kivégezték, a birtokaik nagyját elkobozták és a konspirátoroknak adományozták… – önkéntelenül is ökölbe szorul a kezem a történtekre gondolva. - Megkockáztatom, te is egy évfolyamba járhattál az utódjaikkal, de felteszem, nem nagyon közösködtek veled. Nem vesztettél sokat, erre próbálok kilyukadni. Értékeld a gyökereidet, mert nemesnek lenni abszolút szívás, ha mellette tényleg érdemben szeretnél shinigamiként szolgálni.
Az ildomosnál jó pár mondattal hosszabbra sikeredett, panaszáradattal egybekötött hegyi beszéd után kissé hálás is vagyok neki, hogy kapva kap az alkalmon, és él a felkínált extra kérdés lehetőségével, lehetőséget adva a téma más mederbe terelésére.
- Hát, akkor felteszek még egy kérdést. Sűrűn jár ebben a világban? – érdeklődik, elfojtott kuncogást csalva ki belőlem. A kérdés csak az, fölfedjem-e előtte, egész pontosan mennyire sűrűn is teszek így. Egyrészt, amit csinálunk, értelmezhető szabályokba ütközőként, bár figyelembe véve, hogy soha nem tartoztunk a Gotei 13 tagjai közé, minimum kérdéses, hogy ezek a szabályok mennyire vonatkoznak ránk. Másrészt viszont, Taka-san korrekt lánynak tűnik, kétlem, hogy nagy ügyet csinálna a dologból, és különben is, nem mintha ne lenne nyomós oka a költözésünknek.
- Igen is, meg nem is – felelem mosolyogva végül. - Itt élek. Elég jól ismerem a környéket, szóval, ha szeretnéd, fel tudok ajánlani egy városnéző körutat, vagy valami.
Bah, az őszinteségem előbb-utóbb a sírba visz.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Vas. Jan. 05, 2014 6:10 am

- Nem szükséges a származásod miatt mentegetőznöd. Igen ostoba lennék, ha ez alapján ítélnélek meg – A férfi szemöldök ráncolva mered Harukára, mely láttán a lány önkéntelenül is hátrál egy lépést. Mi tagadás, tud szigorúan nézni, és noha Harukát a lidércek nehezen ijesztették meg, jó maga is meg lepődött azon, hogy egy szigorú arc ilyen hatást vált ki belőle. Igaz, ami igaz, a régi tanáraira emlékeztette ez az arc, amikor valami égbe kiáltó ostobaságot mondott. Olyankor mindig ez volt a jutalma. Hamar összeszedi azonban magát, és miután megtört a férfi szigorú arca, a lány is megkönnyebbül.
- Ezen nem vagyok meglepve – mosolyodik el halványan a lány ama kijelentésén, hogy nem hallott a Sayuki családról. - Fénykorukban sem voltak többek közepesen fontos vazallus háznál, mostanra pedig… végképp elvesztették befolyásukat.
- Ó – Harukának fogalma sem volt arról, hogy most mit kellene reagálnia. Ha ezen elkezd mosolyogni, akkor fenn áll a veszélye annak, hogy a férfi kárörvendőnek tartja, és sértődötten faképnél hagyja. Márpedig ahhoz képest, hogy nemes, igazán empatikusnak tűnik, így, az első találkozás alkalmával. Ha viszont sajnálkozni kezd, akkor megsértheti az idegent, ami szintén ahhoz vezet, hogy faképnél hagyja. Végül, az utóbbinál döntött, hiszen együtt érezni valakivel mégis szerencsésebb, mint annak kárán örvendeni vidám képpel. Különben is: a lány gondolta, mennyire fájdalmas elveszíteni a befolyást, a hatalmat, a vagyont. Ő még sose élt át ilyesmit, tekintettel arra, hogy nem is volt mit elvesztenie. – Igazán sajnálom.
- Ha esetleg érdekel, az egyetlen bűnük az volt, hogy fölösleges politizálás helyett a Gotei 13 szolgálatával töltötték az idejüket, így sem elég kémük nem volt, hogy megtudják, sem elég befolyásuk, hogy megakadályozzák az összeesküvést, amit pár hataloméhes nemes szőtt ellenük. A családfőjüket kivégezték, a birtokaik nagyját elkobozták és a konspirátoroknak adományozták… –Harukának feltűnt, hogy az idegen keze ökölbe szorul ezekre az emlékekre. Na, igen, nyilván eléggé megrázták ezek a dolgok, amin semmi csodálkozni való nem volt. Más is így tett volna a helyében. De a lány közben magában eldöntötte, hogy amint visszatér a Lelkek Világába, utána olvas ennek a családnak. Kezdte érdekelni a dolog. - Megkockáztatom, te is egy évfolyamba járhattál az utódjaikkal, de felteszem, nem nagyon közösködtek veled. Nem vesztettél sokat, erre próbálok kilyukadni. Értékeld a gyökereidet, mert nemesnek lenni abszolút szívás, ha mellette tényleg érdemben szeretnél shinigamiként szolgálni
- Hát, ezt nem igazán tudom megerősíteni – A lány sajnálkozva megcsóválta a fejét, majd hozzátette: - A nemesek külön kis csapatot alkottak az akadémián, élték a saját kis világukat, velünk egyáltalán nem álltak szóba. Az osztályomban ugyan nem volt ilyen nevű tanuló, de lehet, hogy az évfolyamomban már annál inkább.
- Igen is, meg nem is – felelt mosolyogva a férfi Haruka kérdésére. - Itt élek. Elég jól ismerem a környéket, szóval, ha szeretnéd, fel tudok ajánlani egy városnéző körutat, vagy valami.
A lány legszívesebben táncra perdült volna örömében. Ekkora szerencsét! Összefut egy shinigamival, aki jártas az emberek világában, ráadásul elég készséges is.
- Hát, most nem tudom, lenne-e rá elég időm – széles mosoly jelent meg az arcán, alig tudta leplezni örömét. Ebben sosem volt jó. – De pár dolgot szívesen vennék, ha elmesélne.
Körülnézett a temetőben, majd újra az idegenre pillantott, szeme pedig felragyogott a kíváncsiságtól. Csavaroghat itt napokig – amire persze aligha lesz ideje -, de akkor se ismerné meg teljesen ezt a világot.
- Hogy élnek itt az emberek? Mivel foglalkoznak? Itt mindenki eszik? Láttam ugyanis pár olyan helyet, ahol elég sokan üldögéltek és ettek … - Haruka elbizonytalanodott. A Lelkek Világában ugyanis csak az evett, akinek volt lélekenergiája, a többieknek erre nem volt szüksége. – Elnézést, ha ostobaságot kérdeznék, nyugodtan szóljon Rám.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Hétf. Feb. 03, 2014 1:28 am

Haruka-san meglehetősen lelkesen fogadja az ajánlatomat.
- Hát, most nem tudom, lenne-e rá elég időm. De pár dolgot szívesen vennék, ha elmesélne - feleli széles mosollyal. Rövid ideig gondolkozik, majd csillogó szemekkel valóságos kérdészáport zúdít a nyakamba. -- Hogy élnek itt az emberek? Mivel foglalkoznak? Itt mindenki eszik? Láttam ugyanis pár olyan helyet, ahol elég sokan üldögéltek és ettek … Elnézést, ha ostobaságot kérdeznék, nyugodtan szóljon Rám.
- Nincsenek rossz kérdések – rázom meg fejemet mosolyogva. – Ellenben célszerű lenne közben a munkánkat is végezni, persze csak ha nem gond. Közben is tudunk beszélni.
A sírok körül botorkáló lelkek felé bökök fejemmel, majd laza sétatempóban feléjük is indulok.
- Hogy élnek… jó kérdés. Általában rövid és viszonylag eseménytelen életük van. A többségük olyan munkát végez, amihez semmi kedve sincs, csak azért, hogy az emberhez méltó alapvető életkörülményeit fenntartsa. Bizonyos szempontból akár azt is mondhatjuk, hogy létezésük fénypontja a halál… - mélázok el. – Néhányuknak amúgy tényleg az. Szeretek velük néha elbeszélgetni, mielőtt átküldeném őket, hogy tudják, mi vár rájuk, és elképesztő, milyen módokon tudnak távozni az élők sorából.
Halk, hitetlenkedő kuncogást hallatok.
- Az egyikük például úgy halt meg, hogy a partnerének a nejlonzacskós fojtogatós szex közben jutott eszébe, hogy elfelejtette elzárni a gázt, és kifutott a tej. Persze a zacskót fennhagyta a pasi fején, aztán mire az egészet feltakarította, és visszaért, a szerencsétlen addigra megfulladt – próbálok a gyászos témához illő komorságot erőltetni arcomra, de nem nagyon megy. – De legalább elmondhatta magáról, hogy olyasvalamibe halt bele, amit szeretett csinálni. Eh, jóból is megárt a sok, gondolom.
- Az, hogy mivel foglalkoznak, már egyszerűbb. Nagyjából ugyanazzal, mint amivel - gondolom - Rukongaiban a mesteremberek, tárgyakat, ételeket, ilyesmit készítenek. Olyanok is vannak, akik szolgáltatásokat nyújtanak, például takarítanak. Igazából nagyjából ugyanaz minden, csak annyi a különbség, hogy sokkal többen tanulnak és tanítanak, mint Soul Societyben, ráadásul sokkal különbözőbb dolgokat. Ha jól tudom, az Akadémia kivételével érdemi oktatás nem zajlik odaát, ugye? Namármost, itt viszont beiratkozhatsz mindenféle egyetemekre, ahol olyan is van, hogy harchoz egyáltalán nem kapcsolódó dolgokat tanulhatsz. Lenyűgöző, olyan, mintha a ti tizenkettedik osztagotok mindenkivel, még a lélekenergia nélkül születettekkel is megosztaná a laborjait, a tudását, a metodológiájukat… nem csoda, hogy sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a mieink – magyarázom egyre lelkesebben.
- Evés, hmm… igen, mindenki eszik. Vannak emberek, akiknek magas lélekenergiájuk van, viszont úgy vettem észre, ők sem esznek többet. Fura, de ez van – felelek végül a harmadik kérdésére. Eddigre lassan odaérek a legközelebbi szellemcsoporthoz, és kérdő pillantással útitársamhoz fordulok. – Szeretnéd csinálni, vagy csináljam én?

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Csüt. Júl. 31, 2014 6:02 am

Vörös és kék

A hatalmas lény hiába próbált felém fordulni, ahogy ő fordult, fordultam én is, magasan a föld felett lebegve. Egy újabb rózsa csapódott a lény hátába, már legalább a harmincadik, és úgy tűnt, hogy végre elkezdett lassulni. A rózsák ugyan nem vörössé, hanem furcsa, lilás színűvé váltak, de növekedtek, ahogy kiszívták a szörny vérét. Amikor elkezdett tántorogni, megszakítottam vele a kontaktust, és miközben kilőttem egy utolsó nyílvesszőt is rá, szárnyakká változtattam a zöldes bőrkabátot, és sértetlenül landoltam a maszkos lénytől jó száz méterre. A szörny közben összeesett, azután elporladt, nem hagyva maga után mást, csak az egészségtelen külsejű, lila rózsákat, amiket inkább nem kóstoltam meg.
A nyílpuska visszaváltozott egy gyűrűvé az ujjamon, de úgy, hogy nem ehettem meg a rózsák által felszívott vért, a kezem nem gyógyult meg, továbbra is folyt belőle, ahol a rózsák összevagdosták, úgyhogy leültem az első helyre, ami magaslatnak tűnt, és gyorsan előkotortam egy zacskó zsebkendőt a farmeromból. Nem lőttem olyan sokat, mint otthon szoktam gyakorlásnál, úgyhogy nem fájt annyira, meg nem is vesztettem sok vért, de anya mondta, hogy mindig töröljem le, mert összevérezem a ruhám, és utána nehéz mosni. A bőrkabátomból, aminek láncokat kötöttem a vállaira, hogy jobban nézzen ki, nem is igazán lehet kiszedni a vért, és nem akarom tönkretenni.
Az egész csomag tartalmát kiszedem, és jól összeszorítom őket a kezeim között, hogy felitassák a vért. Pár percig biztos eltart, amíg eláll a vérzés, úgyhogy gyorsan körülnézek, hová is kerültem. Átkerültem a szörny másik felére az útról, ahol éppen kinéztem magamnak a vacsorámat, amikor megjelent- egyenesen egy temetőbe. Gyorsan fel is állok, amikor rájövök, hogy egy sírra ültem rá. El viszont még nem megyek, úgy döntök, hogy előbb megvárom, hogy javuljon a kezem, és utána elindulok vacsorát keresni.
Soha nem láttam még ilyen szörnyet, de Trevor mesélt róla, hogy ő már látott ilyen maszkos lényeket, amik szellemekre vadásznak, és néha őt is megtámadják. Azt nem mondta, hogy ilyen nagyok, de abban igaza volt, hogy nem igazán veszélyesek, valószínű még a száz éves testvéreim is elintézték volna. Azt sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy iható-e a vérük, mert ha igen, akkor most kidobtam egy csomót belőle.
Már viszonylag távolról meghallom a lépteket, úgyhogy gyorsan beugrok egy kripta árnyékába, hogy megvárjam, amíg elhalad. Valószínű a temetőőr az, az emberek nem látják ezeket a lényeket, de engem látnak, és semmi kedvem hozzá, hogy kihívja a rendőröket, amiért éjszaka egy temetőben mászkálok. Sajnos, sokan szeretnek mostanában temetőket rongálni a hasonló korú emberek közül, és nem akarok egy félreértés áldozata lenni. Anya nagyon dühös lenne, ha letartóztatnának, arra pedig nem akarok gondolni, hogy apa mit szólna hozzá.

Tárgy: Re: Karakura Town-i temető Csüt. Júl. 31, 2014 6:54 am

[Vörös és Kék]

Egyenes tartással, karjaimat hátam mögött összekulcsolva figyelem az előttem terpeszkedő méretes kivetítőt, melynek fénye kékes derengésként vetül arcomra. A Tanácsterem szinte már-már kong az ürességtől, tudomásom szerint Rajtam kívül jelenleg csupán egy-két bentlakó tartózkodik a Kohrihebi no Su területén. Nézelődésemnek nincs különösebb oka, úgy tűnik az őskovács után való hajsza vakvágányra futott, egyelőre semmivel sem vagyunk előrébb, mint hónapokkal ezelőtt. A gondolatmenet hatására bosszúsan dörzsölöm meg mellkasom közepét, mely tevékenység igencsak rossz szokásommá vált az elmúlt időszakban, köszönhetően annak, hogy a testvériségünk szimbólumaként választott medalion nemes egyszerűséggel beleolvadt a testembe, s sehogy sem lehet eltávolítani anélkül, miszerint a hordozója is el nem pusztulna. Igencsak kellemetlen szituáció, annyi már biztos. A Seireiteijel való egyezség hátrányai mellett rengeteg előnnyel is járt, példának okáért itt ez a megfigyelőrendszer, amelynek segítségével a Föld bármelyik pontján képesek vagyunk megfigyelni a lélekenergia kiugró manifesztációit. Természetesen ezek kivizsgálása nagyrészt nem a Daitenshi feladatai közé tartozik, általában néhány ostoba gillian vagy bátrabb arrancar ugrik át vakációzni egy kicsit, hiszen Hueco Mundot nem lehet éppen turistaparadicsomnak nevezni. Az ilyen elemek kiiktatása a Gotei Juusantai hatásköre, remélhetőleg vadászni még tudnak valamennyire, hogyha másban nem is túl jók.
- Nocsak... - jegyzem meg magamnak félhangosan, mialatt a képernyőn két erőteljesebb jelenlét mutatkozik, habár az egyik igencsak rövid idő alatt eltűnik, pontosan olyan gyorsan, hogy ez képes legyen felkelteni figyelmemet. - Csak tudnám merre bóklásznak ilyenkor a tenshijeim!
Egyértelmű szemforgatással jelzem elégedetlenségemet, habár természetesen Tőlem kaptak kimenőt a mai napra, így magamon kívül mást nem nagyon okolhatok a történtek miatt. Igazán meglepő módon ismét Karakura városa van a rivaldafényben, néha-néha már az az érzés fogalmazódik meg bennem, mely szerint az előbb említett település a világ közepe, minden körülötte csoportosul! Koránt sem sietősen indulok el a megadott koordináták irányába, ezúttal teljesen hétköznapi viseletben, sötét farmerben és egy fehér ingben, melynek ujjait gondos precizitással egészen a könyökömig tűrtem fel. Látszólag semmilyen fegyver nincs Nálam, mindazonáltal jártasságom a démonmágia területén egyszerűvé teszi számomra, hogy bárhol és bármikor megidézhessem, amennyiben úgy tartja kedvem. Emberi szemmel nem is látható gyorsasággal száguldom úti célom irányába, nosztalgikus érzés kerít hatalmába, miközben a menetszél vadul cibálja hollófekete fürtjeimet. Nem is olyan rossz egy kicsit kimozdulni, mostanában úgyis többet törődöm az átkozott bürokráciával, valamint a háttérben megbúvó összeesküvések felderítésével semmint azzal, amihez igazán értek, vagyis alkalomadtán néhány hollow kicsinálásával. Komolyan megmondom, néhanapján szinte örülnék, hogyha újra csak egy egyszerű tiszt lennék, akinek ezen kívül semmi kihívás nincs az életében. Ahhoz persze átlagosnak kéne lennem, de közel sem vagyok az. Ahogyan a különös jelenség színhelye sem, ami legnagyobb megrökönyödésemre egy temető. Király, nem is tudom hol tölteném szívesebben a mai estémet...
Lassan sétálok a sírok között, érzékeimet gyakorlott módon terjesztem ki, ezáltal feltérképezve a területet. Valóban érezni lehet valamit a levegőben, ám ehhez hasonlóval eddigi pályafutásom során még nem találkoztam. A lélekenergia mintázata igencsak különös, talán emberéhez tudnám hasonlítani, ám valami mégsem stimmel vele. Halk hümmögés közepette folytatom sétámat, aminek következtében egy sötétebb foltra leszek figyelmes az ösvény mentén. Leguggolva vizsgálom meg közelebbről az anyagot, habár már távolabbról is lett volna tippem, mit is találtam. Vér. Egyszóval az illető megsebesült, aki a lidérccel küzdött, hiszen tudvalevő, eme bestiák lélekszemcsékké bomlanak szét, amint végeznek velük. Ilyen közelségből már egyértelműen képes vagyok megmondani hol rejtőzik, mindazonáltal megadom Neki az esélyt, miszerint önként lépjen a színpadra.
- Nem kell aggódnod, nem foglak bántani. Mutasd magad!