Shikai képesség váltás/módosítás (Kéretik elbírálni a pontrendszer újítás után)

Leadásra ítélt képesség: Hyakken no Senpuu – Száz kard forgószele
Leírás: Raiden terpeszben áll, bal kézzel a hüvelyében lévő kardját fogja. A támadás előtt egy kisebb forgószél veszi körbe, ami elhomályosítja az alakját, majd utána eltűnik, és tetszőleges irányból támad, több száz vágást ejtve az ellenfélen, egy szempillantásnyi idő alatt.

Új képesség: 嵐 拘束力 - Arashi kousokuryoku - Vihar kötés (a név még nem végleges)

Leírás: Elemi reishit (szél és villám) köt átmenetileg az izmokba, megnövelve a zanjutsu, és hakuda képzettségeket.

Hollow kardok (kéretik elbírálni bankai megszerzése esetén)

Leírás:Két hollow maszkdarabokból összekovácsolt kard, alapanyaguk és az elkészítési technika miatt csupán ez a pár létezik. Zanpakutoukhoz való hasonlósága annyiban rejlik hogy a maszkdarabokban lévő hollow-k eggyé olvadnak össze, a kardokban tehát egy-egy arrancar szintű hollow van.

Feltételek: Mivel nem köznapi kardokról van szó, és még csak nem is hagyományos zanpukról, viselésük, és használatuk is komoly előfeltételekkel jár: a használónak minimum tudnia kell a bankait, valamint stabil céllal és elmével rendelkezni, a kardokban rejlő hollow-k ugyanis arra pályáznak, hogy a használó fölött átvegyék az irányítást, majd felemésszék és kitörjenek a kardokból.

Kinézet, specializációk: Ishimura- hakuda



Yamato - kidou



(megjegyzés: jelen pályázat még nincs kész, bankai megszerzéséig még változhat)

Téma: Nemesítés ._.
Engedély: Van

- Kitetsu Raiden? Jöjjön velem kérem, fontos ügyről van szó.
A szürke shinigami azóta se tudott választ találni arra, hogy végül miért kelt fel az asztalától késő este, és döntött úgy, hogy követi azt az idegen férfit, aki a ruhája alapján valamiféle hivatalnok, vagy nemesi küldönc lehetett. De attól még ugyanúgy gyanús maradt.
Raiden nem volt bolond, bal kezének hüvelykujját sokáig az övébe dugva tartotta, ha esetleg rosszra fordulnak a dolgok, gyorsan tudjon kardot rántani. Annak ellenére, hogy a küldöncnél szemlátomást nem volt semmilyen fegyver. Legalábbis akkora nem, mint ami nagyobb egy tantónál.
Mielőtt azonban elhagyták volna a nyolcadik osztag területét, az alak újból megszólalt.
-  A holnapi járőrmunkája miatt ne fájjon a feje, a feletteseit értesítettük. És kérem, nyugodjon meg, a gyanúja teljesen alaptalan – mondta olyan egyszerűen, mintha a mellette lévő shinigami nem lett volna akkora, hogy szabályosan fölébe tornyosul.
- Ha meg akartam volna ölni, már rég halott lenne – folytatta, mikor már a Seireitei-t is elhagyták . – Mint mondtam, fontos ügyről van szó. Távol álljon tőlem, hogy kétségbe vonjam azon képességét hogy meg tudja védeni magát, viszont engem többek között azzal a feladattal is elláttak, hogy biztosítsam, nem esik bántódása.
- Festi a falra az ördögöt – szólalt meg Raiden, és már húzta elő a nodachiját. A küldönc időközben ugyanis annyira belemerült a beszédbe, hogy észre se vette hogy a hídon, amin át akartak kelni, három sötét figura áll.
Kitetsu-san, hagyja őket, majd én... – ahogy azonban a küldönc a shinigami felé fordult, megrémülve vette észre, hogy a férfi már rég nem áll mellette.
Raiden ugyanis már fellépett a hídra, és emelte is a kardját. a három útonálló kezében ugyanis még azelőtt megcsillant a kard, hogy kivonta volna sajátját.
- Beszéd helyett inkább jöjjön – szólt hátra a szürke shinigami, és már blokkolta is az első feléje lendülő pengét.
Egy ideig csak hárítani tudott, ám amikor az egyik kard védekezése közben megcsúszott a zanpakutou-n, Raiden elérkezettnek látta az időt, hogy viszonozza amazok kedvességét. Szélroham kapott a hídon állókba, a shinigami pedig támadásba lendült.
Rég harcolt már ennyi ellenféllel egyszerre, de annak az érzésnek az újbóli felfedezése kellemes nyugodtsággal töltötte el. Tény, hogy már nem volt fiatal, de nem ülhetett a Seireitei, és az osztaga falai mögött örökké. Olykor neki is jól esett a harc. Akárcsak most.
Újból védekezni kényszerült, de egy erősebb suhintással a maga javára fordította az egyik útonálló támadását. Egy ideig még elvolt a kölcsönös adok-kapokkal, de a sokadik perc után kezdte furcsállni, hogy még mindig nem tudta megsebesíteni egyiküket sem.
Kezdett egyre morgósabbá válni, minthogy hiánya volt ugyan öreg, de mégis, shinigamiként harcolt útonállókkal szemben. Úgyhogy mikor ismét támadt az egyikük, csak egyik kezével fogta a kardját, a másikat hátrahúzva jókora erővel ütött amaz bordái közé.
Látta hogy a bandita megrogy, azt viszont nem, hogy bal oldala felől egy másik penge érkezik. Pont afelől, ahonnan nem volt védve.
A küldönc azonban addig, és akkor is jó támogatásnak bizonyult. Raiden ugyanis nem tudta, de párszor már hátba szúrták volna, ha nincs a másik férfi. A shinigami jól tippelte, volt fegyver a küldöncnél, de egészen már, mint amilyenre számított. Amaz ugyanis épp akkor, egyetlen gyakorlott mozdulattal törte el a támadó kardjának pengéjét. Csupán az öklével.
A következő ütés villámgyorsan és precízen, az útonálló könyökére érkezett. Raiden hallotta ahogy széttörnek a csontjai, az elképedt, és még kardját, karját épp felfedező banditát pedig gyorsan semlegesítette útikalauza.
A szürke shinigami azonban elkövette azt a hibát, hogy nem vett tudomást arról az ellenfélről, akit úgy hitt, egy gyomorba ütéssel elintézett. Hátrapillantott, a küldönc pedig még látta, ahogy az acélkék szempár megcsillant, mögötte az útonálló közeledő pengéjével. Rémültében a férfi elkiáltotta magát.
- Kitetsu-dono!
Raidenben egy pillanatra megfagyott a vér, de rögtön túltette magát a megszólításon, és már kapcsolt is. Azt viszont elfelejtette hogy a wakizashija nem volt a kezében, így a penge végigvágta a kezét. Elég volt egy pillantás hogy lássa, nem túl mély a seb, és míg a szeme sarkából látta hogy a küldönc a harmadik útonállónak ugrik neki, a shinigami egy erősebb csapással kiütötte ellenfele kezéből a kardját, majd a nodachi végével fejbe verte, a bandita pedig eszméletét vesztve dőlt el.
A csobbanásból ítélve, a harmadik pedig a folyóban kötött ki. A küldönc még mindig rémültnek látszott, Raiden azonban csak suhintott egyet, majd visszacsúsztatta nodachiját annak hüvelyébe.
- Figyelmen kívül hagyom az előzőt – mondta mire a másik látszólag kissé nyugodtabb lett. – Most pedig jobb ha továbbállunk innen.
Az út hátralévő részében már egy szó ha sok, annyi nem hangzott el közöttük, pedig a küldöncön látszott, hogy valamit nagyon szeretne mondani.
Ha Raiden jól számolta, talán egy bő órát sétáltak, mikor az egyik rukongai-i erdő széléhez értek.
- Rendben – szólalta meg a shinigami, a nodachi pedig már leheletnyi kicsúszott a tokjából . – mi a trükk?
Útikalauza kissé megütközve nézett rá, de késéggel válaszolt.
- Nincs semmilyen trükk. Láthatja ön is a lámpásokat.
Valóban, ahogy a küldönc az erdő belseje felé mutatott, apró pontokként sejlettek fel a lángok, Raiden előtt pedig immár látható volt egy ösvény, amelyen a küldönc el is indult.
A shinigami immár nyíltan fogta a zanpakutouját, úgy vélte az egész, a „fontos ügy”, a harc a hídon, mind-mind egy jól kigondolt terv részei. Raiden pedig nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy egy csapda közepébe követi a másik férfit.
Tíz percnyi séta után azonban előttük egy egyre nagyobb fényfolt kezdett feltűnni. Talán egy tisztás. A shinigami szakadatlanul rosszat sejtett, ahogy azonban az előtte sétáló küldönc a tisztás széléhez ért, megállt, félrehúzódott, és jelentőségteljesen meghajolt.
Raiden nem tudta ezt mire vélni, ahogy még azt se tudta megemészteni, hogy miként szólította meg amaz. Elnyomott magában egy sóhajtást, majd belépett a tisztásra, ahol a végzetét sejtette.
Végzet volt az, ami ott várta, de nem az a fajta amit ő sejtett. A tisztás közepén egy nemesi delegáció tagjai voltak.
Az avarcsörgésre fölkapták fejüket, és egyikük-másikuk ugyan reflex szerűen már nyúlt volna a kardjáért, de a mozdulat felénél megdermedtek, mikor már nem csak azt látták, hogy valaki épp becsörtetett a tisztásra vérző karral, és a kezével a kardján.
Aztán beállt a csönd. Raiden is, és a delegáció is farkasszemet nézett egymással, és mindenki meg volt illetődve.
Egy perc múltán azonban parancsszó hallatszott, és a testőröket mintha álmukból rázták volna fel, rendeződtek soraikban, és egységesen meghajoltak Raiden felé, mögülük pedig előlépett egy deresedő hajú férfi, hasonló, de díszesebb ruhában, mint a küldöncé.
Egyenes a shinigami felé lépett, amikor pedig odaért, hasonlóan a többiekhez, meghajolt. Amaz csak akkor vette észre, hogy még mindig ott áll kezével a kardján, és gyorsan el is vette azt onnan.
- Kitetsu Raiden, örömmel tölt el, hogy végül eljött – szólalt meg a másik férfi, miután ismét felegyenesedett. – Engedje meg hogy bemutatkozzam, a nevem Shinro Shidou.
Shinro ismét meghajolt, és Raiden is kissé meghajtotta fejét.
- Milyen ügyben keresnek egy olyan szimpla shinigamit mint én? – kérdezte, mire amaz elmosolyodott.
- Ön minden, csak nem szimpla shinigami. Kérem, jöjjön velünk és mindent...
Shinro szava azonban megakadt ahogy észrevette hogy Raiden keze csupa vér. Villámló szemekkel kapta a fejét oldalra, és a szürke shinigami csak akkor vette észre, hogy a küldönc már ott állt mellette, mélyen meghajolva, még az arcát se kellett látni ahogy hogy tudni lehessen, halálra van rémülve.
- Világosan parancsba adtam hogy sértetlenül hozd el őt ide! – hangja, ellentétben arcával, inkább volt csalódott, semmint dühös. – Elbuktad a feladatodat! Szégyent hoztál ránk!
Így ment volna ez tovább, sőt még rosszabbra is fordulhatott volna. Volna, mert Shinro egyszer csak egy kezet érzed a vállára nehezedni. A szürke shinigami állt mellé.
- Egyrészt, én keveredtem a bajba. másrészt, nélküle halott lennék. Ez – mutatta fel megvágott kezét – nem nagy ár érte.
Shinronak kellett pár másodperc hogy helyretérjen amaz szavai fölött, majd egy gyors meghajlást követően kétszer intett. A küldönc egy szempillantás alatt eltűnt, a shinigami mellett pedig két másik delegált tűnt föl, egyik kezeiben tisztítószerekkel, másikéban kötszerekkel.
Ugyan Raiden a tompa csípést érezte, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Bekötötték a kezét, Shinro pedig ismét intett. Az előző két alak eltűnt, helyettük megint két másik jött, ezúttal egyetlen, sötétre lakkozott dobozzal.
- Kérem tartson velünk, ott teljesen begyógyítják a sérülését, viszont addig is, fogadja el ezt.
A doboz feltárult, az egyik delegált pedig kiemelt belőle egy pár, sötét színű han kote egyik felét, pár mozdulattal Raiden kezére kötözte, majd kiemelte a másik felét is, és szintén amaz karjára csatolta. Aztán mintha ott se lettek volna, már el is tűntek.
A szürke shinigami egy ideig nézte a csodás kesztyűket – mestermunka minden kétséget kizárólag – még egy-kétszer meg is mozgatta bennük a kezeit. Mintha semmi nem lett volna rajta, a kesztyűk ugyanolyan szabad mozgást biztosítottak neki.
- Rendben Shinro – emelte a deres hajú férfira acélkék tekintetét. – Meghallgatom amit mondani akar.
Az említett ismét elmosolyodott, gyorsan meghajolt, hátrafordult, és elkiáltotta magát. A testőrök alakzatot váltottak, közöttük pedig láthatóvá vállt egy nagyobb szekérféle, természetesen nemesekhez méltó anyagokkal és díszekkel, Raiden ódzkodott is hogy leüljön-e, de végül Shinro ismételt kérésére helyet foglalt, a kis menet pedig elindult.
- Tehát, mint említettem, ön nem csupán egy szimpla shinigami. Ha másért nem is, hát a szemeiért.
Amaz szinte reflex szerűen az arcához nyúlt. Aztán szkeptikusan leeresztette kezét, és felvonta a szemöldökét.
- Tehát csak a két szép szememért hoztak el ide, és jöttek el egy ekkora csapattal? – a kérdés már-már gunyoros volt. – Ezer meg egy lélek mászkál csak a Rukongaiban ugyanilyen szemekkel.
- Tévedés – csóválta meg a fejét Shinro, olyan komolyan, hogy még a szürke shinigami is összevonta a szemöldökét.
- A szemeit nem mástól, mint az édesanyjától örökölte.
Ha Raiden szájába lett volna pipa, az akkor kiesett volna onnan. A szürke shinigami fejében meglódult a találgatás. Mi van, ha Shinro hazudik? Mi van, ha igaza van? A férfi már rég nem emlékezett élete nagy részére, arra pedig, hogy kik voltak a szülei, végképp nem.
Szótlanul meredt maga elé, és hagyta, hogy Shinro folytassa a beszédét. Raidennek vagy a füle volt jó, vagy Shinro tudott pocsékul mesélni, ugyanis olykor kivehető volt, hogy itt-ott csúsztat, és bizonyos dolgokat elhallgat.
A shinigami el-elhallgatta amaz szinte szüntelennek tűnő beszédét, ám amikor látta hogy épp visszatérnek a Seireitei-be, kérdően oldalra billentette a fejét.
- Volt valami értelme annak hogy kiráncigáljanak a Seireitei-ből, csak azért hogy most visszavigyenek? – kérdezte színtelen hangon, Shinro pedig kissé meg is borzongott amikor szembe találta magát a jégdaraboknak tűnő szempárral.
- Kerülni akartuk a feltűnést – válaszolta, immár nyilvánvalóan feszengve. – Nem akartunk egy teljes menettel elmenni Önért a nyolcadik osztaghoz. Rosszabb is történhetett volna akkor, mint az a vágás a kezén.
Raiden valamelyest értette is. A nagy csődületben könnyebb tud elrejtőzni egy bérgyilkos, aki aztán észrevétlenül lett volna képes megölni őt. De pont őt? minek?
- Maguk nemesek furábbak mint emlékszem – zárta le a témát a shinigami, és most Shinron volt a sor hogy kérdőn nézzen.
- Mi nem vagyunk nemesek – mondta olyan hangsúllyal, amitől Raidenben fura balsejtelem ébredt. – Mi csak a...
- Ah, végre megjött a Kyouraku ház örököse! – a hangra a shinigami felkapta a fejét, és akkor vette észre, hogy időközben egy nemesi birtokhoz értek.
A személyzet egyik tagja volt az, aki felkiáltott, Raiden pedig rosszat sejtve pillantott a hang forrása felé.
Ahogy az erdőben, úgy a birtok előtt is egy kisebb csoportosulás várt. A személyzet jó pár tagja, legszebb öltözékükben vártak arra, hogy fogadják... Raident?
- Shinro! – a shinigami most már keményebb hangot ütött meg, ugyanis teljesen össze volt zavarodva. Amit pedig ő ki nem állhatott.
- Mi ez az egész?
- Kitetsu-san, be kell valljam nem mondtam el Önnek mindent, ideútunk során – mondta a férfi úgy, mintha súlyos kudarcot élt volna meg. – Kérem jöjjön velem, és elmo-
- Nem megyek sehová – a delegáció, és a fogadók ruháiba belekapott a feltámadó szél. – Nem megyek sehová ameddig meg nem magyarázza nekem ezt az egészet!
Shinro riadtan pislogott Raidenre, aki úgy tűnt, hamarost kardot ránt. Sóhajtott, és még mindig félelemmel a szemeiben megszólalt.
- Jól hallotta az imént. Az Ön édesanyja a Kyouraku ház leánya volt. Ön pedig így annak tagja.
Ha nem verte volna eléggé fejbe Raident a tény, hogy valaki előhozakodott az anyjával, és még tudnak is róla valamit, hát ez a kijelentés biztosan megtette volna.
- Honnan tudják hogy én vagyok az, akit keresnek? – vetette oda a kérdést.
- Mint mondtam, a szemeit édesanyjától örökölte és biztosíthatom, hogy az ilyesmi nem olyan gyakori, mint abban reménykedik. Higgyen nekem, majdhogynem az egész Rukongait végigkutattuk. Mikor a Kyouraku ház előző feje megbetegedett, minden adatot előkerestünk hogy lehetséges utódokra lelhessünk.
Sokuk még gyermekként elhunyt, mások pedig egész egyszerűen eltűntek. Valószínűleg ők is elhunytak. Higgye el mikor azt mondom, nagyon sok időt töltöttünk a régi adatok felkeresésével, és az utódok megtalálásával. Már az utolsó tekercseknél jártunk mikor ráleltünk egy leány utódra acélkék szemekkel. Ennek az utódnak pedig gyermeke született. Ön, Kitetsu-san. Mivel pedig más élő utódot nem találtunk, így Ön jelenleg a Kyouraku ház örököse, idővel pedig annak feje is lesz.
Raiden csak állt mozdulatlanul és talán most először volt a legközelebb ahhoz, hogy ténylegesen egy szobornak látszon. Csupán szemei csillogtak valami furcsa fénnyel. Azok a szemek, amiket Shinro elmondása szerint az édesanyjától örökölt. Egy Kyourakutól. Sosem szerette a nemességet, mindig látta a szemükben azt a lenéző pillantást az egyszerű shinigamik és lelkek iránt.
Úgy tűnt, ő is erre a sorsra jut majd. Hamarosan ő is ugyanolyan lekicsinylően fog nézni osztagtársaira?
Nem, ő nem csak shinigami volt. És immár nem csak egy nemes. Mindenek előtt kovács volt, egy kétkezi munkájából élő lélek. Ha a sors úgy hozta, hogy nemes lett, hát az lesz. De azelőtt shinigami, és mindenek előtt kovács.
- Rendben – törte meg a már-már halotti csendet Raiden. – Elfogadom a helyet.
A közelben állókon látni lehetett hogy nagy kő esett le a szívükről. Shinro pedig ismét felöltötte szolid, de őszinte mosolyát.
- Köszönöm – hajolt meg, s vele a delegáció, és a fogadók összes tagja. – Kérem fáradjon velem, a főépületben új ruhát kap, és meg is ejtjük a bejelentését.
Raiden csak biccentett, és csatlakozott Shinrohoz. A delegáltak szétoszlottak, a fogadóbizottság úgyszintén. Ahogy szétnézett, a szürke shinigami még kevéske fényben is látta, hogy az épületeket, és a kerteket változatlanul rendben tartják.
- A ház fejének jóváhagyásával, jómagam gondoskodtam arról hogy a birtokon minden változatlanul működjön – mondta Shinro, miközben beléptek a főépület egyik oldalajtaján.
Raiden ismét csak biccentett, s közben szemei végig a szoba végében lévő ruhán voltak. Amellett pedig már ott volt két lélek a személyzetből, hogy felöltöztessék. Az öltöztetőket azonban elküldte, és még Shinrot is megkérte forduljon el.  Abban a pillanatban elfacsarodott a szíve. A ruha ugyanolyan szürke volt, mint amit a Rukongaiban viselt. Még a sötétzöld öv is passzolt. A különbség csak annyi volt, hogy emezt szolid díszítés futotta végig. Szomorúan gondolt a Rukongaiban hagyott életére, és keserűek voltak a percek, amik alatt felvette a  díszes ruhát. De arcáról, semmit nem lehetett leolvasni.
Mikor készen volt, Shinro csillogó szemekkel kérte hogy kövesse, de a szomszédos teremre nyíló ajtó előtt megállt.
- Kérem a kardjait, ha lehet, most hagyja itt.
- Azt akarja hogy védtelenül menjek be? – vonta fel a szemöldökét Raiden.
- Nem, dehogy, szó sincs róla. Csak tudja, az illem és az etike-
- Tisztába vagyok velük – szakította félbe a shinigami. – Viszont az egyik kard a lényem része, a másik pedig wakizashi lévén nálam marad.
Akkor jutott az eszébe. Így, hogy elfogadta a helyét, mint a Kyouraku ház tagja, a nevét is valószínűleg le kell majd cserélni. Viszont a Kitetsu névtől sem akart megválni, így még mielőtt beléptek volna, kiemelte övéből a wakizashiját.
- Sokáig velem voltál, és eltűrted hogy szótlanul létezz. Ne legyen így többé. A neved mától az én nevem. Mától te is Kitetsu vagy.
Shinro csak némán mosolygott, és csak azután húzta el az ajtót, hogy Raiden végzett. A szürke shinigami nagy levegőt vett, és belépett.
Az éjszaka közepéhez képest az egész birtok teljes személyzete jelen volt, pár őr kivételével persze.
A shinigami megállt velük szemben, Shinro megszólalt, hangja pedig betöltötte a termet. És ahogy végignézett az előtte meghajlókon, Raiden döntött: hiába foglalta el a helyét, hiába cserélik le a nevét. Ő mindenek előtt ugyanaz a kovács, ugyanaz a szürke shinigami, és ugyanúgy Kitetsu Raiden maradt.
- Köszöntsük együtt a Kyouraku ház új tagját, és örökösét! Éljen soká Kyouraku Raiden!