Miyake Diran
Ember
 
Hozzászólások száma : 36
Age : 42
Registration date : 2010. Jul. 19.
Hírnév : 4
Karakterinformáció
Rang: Ügyeletes vérnyom-elrendeződés elemző, sorozatgyilkos szépfiú
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
    (7000/12000)
 |  Tárgy: Diran pályázatai Szer. Jún. 22, 2011 5:58 am | |
| Diran „Lélekölője”
Egy újabb, fárasztó, hullákkal teli nap telt el. Néha még én magam se igazán értem, hogy tudom rezzenéstelen arccal végezni a munkámat. Sokszor hallottam már ahhoz hasonló kérdéseket, hogy „Hogy tudod ezt elviselni?”, vagy „Téged nem ráz meg egy-egy eset?”. Azonban nekem erre mindig csak az a válaszom, hogy: már megszoktam… Hiszen tényleg megszoktam, elvégre a vér a munkám, és az életem is egyszerre. Ma már nem tudnám nélküle leélni az életemet. Túlságosan is hozzám nőtt.
Az ajtón belépve utamat egyenesen a hűtő felé vettem, hogy lehűthessem magam valamivel. Borzasztó, hogy milyen hőség van… A gatya lerohad rólam, szó szerint. A halott barátaimról meg aztán pláne, egy ilyen időben. Azonban semmi gond. Egy pohár jeges narancslé, és probléma megoldva. Máris lehűltem. Azonban amint a frigóhoz értem, meglepetésemre egy cetli várt az ajtaján, melyet az egyik hűtő mágnesemmel fogattak a hűvös fém ajtóhoz. Gyorsan kikaptam a dísz alól, és máris olvasásba kezdtem.
Kedves Miyake-kun!
Szeretettel meghívjuk Önt az Urahara Vegyeskereskedésbe egy kellemes beszélgetésre. Fontos dolgokat szeretnék önnel közölni, tehát nem árt, ha siet.
Üdvözlettel,
Urahara Kisuke
U.i.: A címet a hátoldalon találja.
Több dolog is megfordult a fejemben, miközben végig olvastam az üzenetet is. Először is, honnan ismer, és honnan tudja a nevem? Talán megfigyel? És ha megfigyel, akkor tudja minden… titkomat? Tudja, hogy ki is vagyok valójában? Talán épp ezért akar velem beszélni, hogy elmondja: „Bocsi, beköplek a zsaruknak, aztán majd integetek, ha találkozunk a kivégzéseden”. Ezt nem engedhetem. Azonban előbb kicsit nem ártana körülszimatolni nála, és csak aztán elintézni, örökre.
Gyorsan összekapkodtam a megfelelő dolgokat, amikre esetleg szükségem lehet majd. Tárca, kocsi kulcs, iratok, meg egyebek. Szóval… útra fel. Ha esetleg valami olyat tesz, vagy mond, akkor jöhet a remélhetőleg közelben lévő konyha egyik fegyvere, a konyhakés. Bámulatos, hogy vészhelyzetben mikre lehet használni ezt az igazán klassz eszközt… Nem csak zöldségszeletelésre, de torokvágásra is kitűnően alkalmas élességéből adódóan. Igazán sokoldalú.
A címből ítélve, nem lehetett túl messze ez a bizonyos üzlet. Csupán pár saroknyira volt, így gyalog indultam el. Jó, persze senkinek sincs kedve egy ilyen dög meleg időben elindulni sétálni, de azért még mindig jobb, mint egy autónak nevezett sütőben ücsörögni, míg elérünk A pontból a B pontba. Inkább gyalogolom le a távot, úgy se árt egy kis séta. Legalábbis tudtommal még senkinek se ártott.
Megérkezve az Urahara Vegyeskereskedéshez két gyereket vettem észre, akik önfeledten játszottak. Szeretem a gyerekeket… sose lennék képes bántani őket, nem az én stílusom. Inkább teszem el azt láb alól, aki bántja őket. Az sokkal inkább megérdemelné, hogy az asztalomon végezze, mint egy ártatlan kölyök.
Mindezen sikerült annyira elgondolkodnom, hogy majdhogynem fejbe talált egy labda. Szerencsére még éppen idejében hajoltam ki az orvtámadás elől, így a labda a mögöttem lévő falat találta el. Hátra fordulva igencsak meglepődtem a látottakon. A labda teljesen belefúródott a falba. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ezt egy gyerek dobta, hiszen ez egyenlő a lehetetlennel. Legalábbis eddig így gondoltam. De most úgy néz ki, tévedtem. Furcsa, hogy újabban mennyi mindenről kiderül, hogy valójában tévedtem, és teljesen rosszul fogtam fel a dolgokat. Lehetséges, hogy ez az… Urahara valójában csak segíteni akar, hogy végleg legyőzhessem Őt, aki folyton csak Azt akarja? Na jó, ez talán kicsit furcsán hangzik…
- Urahara Kisukét keresem. Miyake Diran vagyok. – mondtam a két gyereknek, akik azonnal eltűntek az üzlet ajtaja mögött, majd néhány pillanattal később egy zöld-fehér ruhába bugyolált kergemarhával, aki kalapját kissé megemelve üdvözölt, majd egy barátságosnak tűnő mosollyal beinvitált az üzletbe, és elvezetett az épület hátsó részébe, ahol már várt a forró, gőzölgő tea. Ennyire hitt volna abban, hogy eljövök? Vagy csak mást is várt „megbeszélésre”?
- Kérem, foglaljon helyet, Miyake-kun, aztán máris kezdhetjük – mondta azzal a lassan idegesítően nyugodt mosollyal. Komolyan nem értem, hogy hogy lehet valakinek ennyire zavaró mosolya. Nekem nem ilyen a mű mosolyom…
- Esetleg megtudhatám, hogy ki maga, honnan ismer, és mit akar tőlem? – tettem fel nyugodtan kérdésemet. Igazán érdekelt, hogy miféle ember is ez az Urahara, s ahogy első pillanatra le tudtam szűrni a helyzetet, nos… nem éppen mondható a legőszintébb embernek. Neki is vannak titkai, akárcsak nekem, és fogadok, hogy némelyik nem is olyan ártatlan, mint amilyennek azt bárki is gondolhatná.
Mindent elmagyarázott, amit úgy gondolt, hogy fontos lehet. Elmondta, hogy vannak következményei annak, hogy én önkényesen oltom ki a rossz emberek életét. Mégpedig az, hogy sorra gyártom a dühös lidérceket, akik később tovább ölik az ártatlanokat, hogy táplálékhoz jussanak. Először kicsit furcsának találtam ezt az egészet, de elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy valaminek azért mégiscsak kell történnie azokkal is, akikkel én végzek, saját kezeimmel. Mesélt a halálistenekről, valamint a funkciójukról. Arról, hogy ők tartják fenn az egyensúlyt a világok között azzal, hogy megtisztítják a hollowok lelkét. Mindez hihetetlennek tűnt elsőre, de jobban belegondolva lehet van benne valami. Elvégre volt már néhány alkalom, hogy fura, fekete ruhás alakokat láttam ide-oda rohangálni. Nem tudtam őket hova tenni, de úgy gondoltam, hogy csak képzelődöm.
- Tehát, mint ahogy azt említettem, a legtöbb emberből, akit megöl, lidérc, vagyis hollow lesz, akik tovább pusztítják az Ön által annyira védett ártatlanokat. Ha megengedi, ebben nyújtanék segítséget egy aprósággal, melyet én magam készítettem. Természetesen arra is megkérném, hogy néha azért látogasson meg minket, esetleg vásároljon. A törzsvásárlók kedvezményt is kapnak minden alkalommal. – mondta, majd felállt az asztaltól, és az egyik közeli kis komódhoz lépett, melynek tetején egy ládikó feküdt. A ládát felemelte, majd átnyújtotta nekem. Kíváncsian emeltem fel a tetejét, és amit láttam benne, az igencsak meglepett. Egy kés volt benne, melynek pengéjén furcsa mintázatok voltak. Mintha… fából készült volna. Értetlenül pillantottam a zöldruhás ipsére, magyarázatért könyörögve.
- Ez egy különleges kés, melybe ha belevezeti lélekenergiáját, és beleszúrja áldozatába, annak azonnal elkezdi lebontani a lelkét apró részecskékre. Minél nagyobb a másik fél lélekenergiája, annál több energia kell az Ön részéről, és annál több időbe telik. Ha akarja, akár nevet is adhat neki. – mondta további mosolyok zuhatagával, majd nagy meglepetésemre elkezdett kitessékelni, mintha legalábbis nem ő hívott volna. Cöh... milyen faragatlan emberek vannak manapság… :/
Név: Angunahitobito Joukaku no Youki (Sötét Utas Eszköze)
Kinézet: Egy egyszerű vadászkésre hasonlít, azonban annyiban tér el tőle, hogy pengéje famintázatú. Nyele sötétbarna színű.
Képessége: Képessége csupán annyiban rejlik, hogy képes a lelkeket szemcsékké porlasztani, ha Diran elegendő lélekenergiát vezet bele. Ez azonban beletelhet akár percekbe, akár órákba (sőt hetekbe!) is, ha az alany lélekenergiája magasabb Diranénál. Minél magasabb a lélekenergiája a játszópajtásának, annál nagyobb az esélye, hogy a porlasztás elhúzódik, esetleg meg sem történik. Előfordulhat, hogy a lelken egy karcolást se tud vele ejteni, vagy olyan is megtörténhet, hogy csupán kismértékben rongálja azt. Ha nem vezet bele lélekenergiát, ugyanúgy működik, mint bármelyik más vadászkés.
|
|
